3. A világ és lakói Tartalom

Átírás

1 3. A világ és lakói Íme, az ÚRé, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő. 5Móz 10:14 Az Isten, aki teremtette a világot, és mindazt, ami benne van, aki a mennynek és földnek Ura... ő ad mindenkinek életet, leheletet, és mindent... Csel 17:24-25 Tartalom 3.1. Isten és világa Hogyan jött létre? Milyen részei vannak? 3.2. A láthatatlan világ lakói Mit tudunk róluk? 3.3. Isten képviselője Micsoda az ember? 3.4. Az ember bibliai leírása Miből áll, vagy hogyan él?

2 3.1 Isten és világa Hogy jött létre? Milyen részei vannak? Nem csak az befolyásolja az életünket, hogy milyen képünk van Istenről, hanem az is, hogy milyen képünk van a világról, illetve Istennek a világgal való kapcsolatáról. Nem mindegy, hogy a világ "magától van", vagy képtelenség róla Istentől függetlenül beszélni. Ha valósághű világképre vágyunk, Istenre szorulunk, akitől a világ van: eleve azért keressük Istent, mert a világ elárulja létét és közelségét, végtelen hatalmát és természetét (Róm 1:20), csodálatos voltát (Zsolt 19:2-7, Jób 38), gondviselő jóságát (Mt 5:45, Csel 14:17, 17:25-27) de ami a részleteket és az összképet illeti, különleges kinyilatkoztatásra szorulunk (Biblia) csak a megismert Istenbe vetett hit által fogjuk fel, és fogadjuk el, hogy Isten teremtette a világokat (Zsid 11:3). 1. Isten az egész világ teremtője Egyedül teremtette (Zsolt 102:26, Ézs 45:12, Zsid 1:10, Csel 4:24, 7:50). A szavával teremtette (1Móz 1:3, Zsolt 33:9, Ézs 48:13, Jn 1:1-3, Zsid 1:3, 2Pt 3:5). A semmiből teremtette (Róm 4:17, Zsid 11:3). Megjegyzés: a Biblia a teremtést egyszerűen tényként közli; a világ nem eleve meglevő, örök anyagból készült, és nem is őserők harcának, megtermékenyítő aktusának, szervező munkájának vagy a véletlennek a terméke. 2. Isten a világ fenntartója is A világot aktív gondviseléssel fenntartja (Zsolt 104:24-30, Zsid 1:3, Mt 10:29-30, 1Pt 5:7, 2Pt 3:7). Jelként természetfeletti csodákat is tesz (2Móz 14:21-22, 2Kir 4:2-6, Lk 1:31-35, Csel 2:43). Minden élőlény élete tőle függ (Jób 12:10, Csel 17:25, 1Tim 6:13). Bár egyszer özönvízzel pusztította el az emberiséget (1Móz 6-9. fej. Mt 24:37-39, 1Pt 3:20, 2Pt 3:6-7). Megjegyzés: Isten a teremtés után nem hagyta sorsára a világot, mint ahogy a deizmus vallja. 3. Isten és a világ viszonya Isten egyfelől a fizikai világon kívül áll (Zsolt 115:3, Ézs 66:1, Mt 6:9, Csel 7:48-50). Isten másfelől a világot belülről áthatja (Zsolt 139:1-12, Jer 23:24, Csel 17:27-28, Mt 28:20). Megjegyzés: Isten nem fér bele a világba (Ézs 66:1, 1Kir 8:27, Csel 17:24), tehát Isten a világgal nem azonos, és a világ neki nem is része, amint a panteizmus és a panenteizmus vallja. 4. A világ Isten világa A világ Isten tulajdona (Zsolt 24:1, 50:12 1Kor 10:26), érte van (Róm 11:36, Kol 1:16). Minden Isten dicsőségére lett teremtve (Ézs 43:7), hogy visszatükrözze csodálatos voltát (Róm 1:20). Isten az Úr a mennyben és a földön egyaránt (5Móz 4:39, Zsolt 113:5-6 vö. Mt 6:10). Megjegyzés: Isten semmiben nem szorult rá, hogy teremtsen, mégis megtette; Isten nem csak egy-egy város, terület vagy földrész, bolygó vagy csillag, erő vagy elem stb. istene, mint az ókori és mai pogány istenek. 5. Isten örült annak, amit teremtett Csodálatosan megtervezte és gazdagon ellátta (Péld 3:19-20, Jer 10:12). Nagyon jónak nevezte, és gyönyörködött benne (1Móz 1:31, Jób 38:7 vö. Zsolt 104:31). A teremtmények dicsőítik Istent (Zsolt 19:2-5, 92:5-5, 148:1-13, Neh 9:6). Minden Isten által teremtett dolog jó, ezért hálaadással élhetünk vele (1Tim 4:4). A fizikai világ csak Ádám és Éva bukása óta romlott meg (1Móz 3:17-18), akkor hiábavalóság és romlandóság alá vettetett, és azóta is szabadulásra vár, a hívőkkel együtt (Róm 8:18-23). Megjegyzés: Isten világa a bűn okozta rombolás ellenére is csodálatos. 6. A világ sorsa Isten kezében van A világnak kezdete és vége, létének oka és célja is van: egyfelől úgy tűnik, "örökre", tehát [a héber kifejezés értelme szerint] "beláthatatlan ideig" fennmarad (Zsolt 78:69, 104:5, Jób 38:2), mert természeti törvényei olyan megbízhatók (1Móz 1:14, 8:22, 3Móz 26:4, Jer 31:35, Mt 6:28-30) másfelől, bár a föld a messiási Királyság idejére megújul (Ézs 11:6-9), egyszer el fog tűnni (Ézs 51:6, Mt 5:18, 2Kor 4:18), mert Isten új eget, új földet teremt (Ézs 65:17, 2Pt 3:10-13, Jel 20:11, 21:1), és végül "Isten lesz minden mindenekben" (1Kor 15:28). Megjegyzés: a bibliai világkép szerint a világ nem örök; másfelől nem kaotikus, nem a véletlen uralja, amint a materialista evolúciótan és a káoszelmélet vallja. 7. A világnak két része van Két világ van: egy látható és egy láthatatlan (Zsid 11:3, Róm 1:20, Lk 16:26, 2Kor 4:18). A bibliai szóhasználatban (lásd Fil 2:10)...

3 a föld "fölött" van (Csel 1:10) a "mennyek" / "egek" (héber: sammájim, görög: uranoi); a kifejezés többes száma egyfelől lehet héber nyelvi eszköz (a többes szám elvont fogalmat is kifejezhet), másfelől a rabbinikus teológiában az "egek" tkp. rétegek: az "első ég" a madaraké, a "második ég" az angyaloké, a "harmadik ég" Istené (vö. 2Kor 12:2) a föld "alatt" van (Mt 11:23) az "alvilág" / "pokol" (héber: seól, a "kérdéses [hely]", görög: hádész, a "láthatatlan [hely]"); a seól egyaránt utal a holt lelkek hazájára és a sírra. Megjegyzés: úgy tűnik, hogy a Biblia néhány utalása évezredekkel megelőzi a modern tudomány megállapításait: Isten a Földet [szó szerint] "a semmi fölé lógatta" (Jób 26:7), a Föld nem lapos, hanem "kerek" (Ézs 40:22), akárcsak az ég (Jób 22:14). A "túlvilág" (a menny és az alvilág) valószínűleg nem a fizikai világon "'túl" vagy "a fölött" van; a látható és a láthatatlan világ valamilyen módon egymásba foglaltan létezik (ezért jelenhetnek meg egyszer csak angyalok, ezért hallja Isten a gondolatainkat stb.). Megjegyzés: a bibliai világkép szerint a csillagok nem sorshatalmak, mint az ókori vallásokban és az asztrológiában, hanem fizikai tárgyak, amelyeknek gyakorlati rendeltetésük van (lásd 1Móz 1:14-19). 8. A menny és az alvilág A láthatatlan világ felépítéséről keveset tudunk, de világos, hogy két elkülönített területe létezik. A halottak lelkei az alapján, hogy igazak vagy bűnösök két külön területen vannak: "fent" a mennyben Isten és az igazak lelkei vannak (Lk 16:22, 2Kor 12:2,4, Jel 6:9, 7:9); "lent" az alvilágban (seól / hádész = pokol) a bűnösök lelkei vannak, illetve az alvilág egy "szakadékában" bukott angyalok (2Pt 2:4, Júd 6). Az emberi lelkek számára a menny és a pokol között nincs átjárás (Lk 16:26 vö. Zsid 9:27), ahogy az alvilág és a látható között sincs (Jób 10:21). Megjegyzés: a Biblia nem említ semmiféle "purgatóriumot", valamiféle menny előtti, átmeneti, lélektisztító túlvilági helyet, ahol tökéletesedni kellene a mennybe való belépés előtt (ez az elképzelés sokkal későbbi eredetű). 9. A teremtett világ lakói A látható és a láthatatlan világnak egyaránt vannak lakói, nem csak a láthatónak: a látható világ lakói a különféle növények, állatok és az ember (lásd biológia!) a láthatatlan világ lakói az angyalok, kerúbok, szeráfok és a démonok (fellázadt angyalok) az élőlények mind külön létformákat alkotnak, és egyik sem változik át egy másikká: állatból nem lesz ember, emberből nem lesz angyal stb. Ellenőrző kérdések a leckéhez Hogyan teremtette Isten a világot? Hogyan viszonyult Isten az általa teremtett világhoz? Milyen részei vannak a teremtett világnak? Mi lesz a teremtett világ sorsa?

4 3.2. A láthatatlan világ lakói Mit tudunk róluk? Az ember ősi tapasztalata, hogy vannak láthatatlan lények, és hogy egy részük jó, más részük viszont gonosz. Manapság van, aki a létüket is tagadja, és a róluk szóló beszámolókat, a velük való találkozást pszichológiai jelenségnek tekinti. Mások viszont állandóan ezekkel az erőkkel foglalkoznak, minden rosszat a gonosz szellemek számlájára írnak. Nem véletlen azonban az, hogy a Biblia nem démonológiát, hanem teológiát nyújt! 1. A láthatatlan világ lakói A láthatatlan világ lakói a "kerubok" (1Móz 3:24, 2Móz 25:18-22, Ez 1:4-5, 10:15-20, 28:14-16, 41:18-20, Zsolt 18:11), a szárnyas "szeráfok" (1Móz 3:24, Ézs 6:2, Ez 1:4-24, Zsid 9:5), huszonnégy "vén" (Jel 4:4), négy másik "élőlény" (Jel 4:6), és az "angyalok" (héber: mal'ák = követ, küldött, görög: angelosz = hírnök), akik erőben és dicsőségben az ember fölött állnak, illetve a "bukott" angyalok, az ún. démonok (lásd alább!). Megjegyzés: a bibliai világkép szerint nincsenek "személytelen szellemi erők", amelyeket az ember felhasználhatna (lásd mágia, boszorkányság), csak személyes szellemi hatalmak, amelyek vagy jók (angyalok), vagy gonoszak (démonok), és amelyekkel az ember nem kezdeményezhet kapcsolatot (az angyalokat Isten küldi, a démonok maguktól is jönnek kísérteni stb.). 2. Az Istenhez hűséges angyalok Ők is teremtmények (Neh 9:6, Zsolt 148:1-5, Kol 1:16) a föld teremtése előtt is léteztek (Jób 38:7) nem szaporodnak (Mt 22:30), nem halnak meg (Lk 20:36); a számuk nagy (Zsid 12:22, Júd 14, Jel 5:11) személyek, kettőnek a nevét is tudjuk: Mihály (Dán 10:12, Jel 12:7), Gábriel (Dán 8:16, 9:21, Lk 1:19,26) mind szentek (Dán 4:23, Mk 8:38, 1Tim 5:21), bár nem hibátlanok (Jób 4:18) valószínűleg eltérő rangúak, mert vannak főangyalok is (Dán 10:13, Júd 9, 1Thessz 4:16); kijelölt területük és eltérő hatáskörük van, ezért vannak köztük "uralkodók", "fejedelmek, "trónok" (Ef 3:10). 3. Az angyalok megjelenése A Bibliában kétezer év alatt csak 29 embernek, és alig 45 alkalommal jelentek meg, tehát igen ritkán, csak nagy jelentőségű események alkalmával. A fizikai világba mindig Isten parancsára léptek át: szemmel láthatóan vagy vízióban (4Móz 22:31, Csel 10:3) láthatatlanul, de hallhatóan (Csel 8:26) személytelenül mutatkozva (2Móz 3:2) teljesen ember módjára viselkedve (1Móz 19:1-3) repülve (Dán 9:21, Jel 14:6), vagy hirtelen eltűnve (Csel 10:7) az angyalok imádata tilos, és ezt az angyalok is tudják (Kol 2:18, Jel 19:10, 22:8-9). 4. Az angyalok szolgálata Az angyalok hivatásuk szerint "szolgáló szellemek" (Zsid 1:14, Jel 22:9) Isten jelenlétében Istent dicsőítik (Jób 38:7, Zsolt 103:20-21, Dán 7:10, Jel 5:11, 7:11). Feladataik közé tartozik az Isten és ember közötti közvetítés (2Móz 33:22, Gal 3:19, Zsid 2:2), az embereknek való hírvivés (2Kir 1:3-4, Zak 1:9, Lk 1:26-28, Csel 1:10-11, 8:26,29, 10:3-32, 27:23-25, Jel 1:1, 8:2, 14:6), esetenként kiszabadításuk (4Móz 20:16, 2Krón 32:21-22, Csel 12:6-11) vagy védelmük (2Móz 23:20, Zsolt 91:9-12, Dán 10:21, Mt 2:13, 18:10). További feladatuk a meghaltak lelkének vezetése a túlvilágon (Lk 16:22), a démonok elleni szervezett küzdelem (Dán 10:13,21, Júd 9, Jel 12:7), és Isten ítéletének végrehajtása (1Krón 21:11-12, 1Kor 10:10, Mt 13:41-50, Jel 8:5-13, 14:8-10, 16:1). Krisztus szolgálatát végig kísérték (Mt 1:20, 2:13-15, 4:11, 26:53, 28:1-2, Jn 1:51, Lk 22:42-43, Csel 1:10-11), Krisztus visszatérésekor ők gyűjtik össze a választottakat (Mt 13:39, 49, 24:31, 1Thessz 4:16). Megjegyzés: a Jel 2-3. fejezet leveleinek címzettjei egyes fordításokban a gyülekezetek "angyala"-i, valójában a gyülekezetek "hírvivő"-i (minek üzenne Jézus papíron az angyaloknak?); a Bibliában nincs olyan szó, hogy "őrangyal", Jézus egyszeri utalásán kívül (Mt 18:10) semmit sem tudunk a gyermekek "[őr]angyalairól". 5. A démonok és a sátán A magyar fordítások "ördög" kifejezése mögött a görög daimonion azaz démon áll (kb. "természetfeletti lény"). A démonok "gonosz" (Lk 8:2) vagy "tisztátalan" (Jel 16:13) szellemek (héber: rúah, görög: pneuma), eredetileg vsz. angyalok voltak, akik vétkeztek Isten ellen (2Pt 2:11), elhagyták kijelölt helyüket (Júd 6), és szervezetten küzdenek Isten, a jó angyalok (Dán 10:13, Jel 12:7) és a hívők (Ef 6:12, 1Thessz 2:18, 1Pt 5:8) ellen. Vezetőjük a sátán (héber: szátan = ellenség, ellenfél, vádló, ügyész; görög átírása: szatanasz, fordítása diabolosz = össze-vissza dobáló, azaz vádló, gyalázkodó, vö. Mt 4:1, Mk 1:13), aki az ősi zsidó és keresztény hagyomány szerint (~ Ézs 14:12-14, Ez 28:14-19?) egy Isten ellen lázadó kerúb vagy angyal (Lk 11:15, Ef 2:2, 6:12, 2Kor 4:4, Jel 9:11). Az mindenesetre biztos, hogy... gonosz (Jn 17:15), hazug és embergyilkos (Jn 8:44 vö. Jel 9:11)

5 a hívők vádlója vagy rágalmazója (Zak 3:1, Jób 1:6-12, Jel 12:10) és kísértője (1Móz 3:1, 1Krón 21:1, Lk 22:31, Csel 5:3, 1Thessz 3:5) a világ félrevezetője (1Jn 5:19, 2Thessz 2:9, 1Tim 4:1, 2Kor 11:14, Jel 12:9), akadályozza az igehirdetést (Mk 4:15), és ő munkálkodik az engedetlenekben (Jn 13:2, Ef 2:2) Krisztust is megkísértette (Mk 1:13). Megjegyzés: a sátán csak teremtmény, Istennek nem egyenrangú ellenfele, amint azt a dualista vallási rendszerek vélik; csak az Ószövetség említi (Dán, hogy a szellemi hatalmak egy-egy terület felett őrködnének. 6. A démonokhoz való helyes viszonyulás Nem szabad a démonokat káromolni (2Pt 2:10-12), de a tőlük való félelemben sem kell élni (Jak 4:7, Ef 6:13). A démonokról tudhatjuk, hogy a szent angyalok erősebbek náluk (2Pt 2:11) Krisztus mindet legyőzte (Lk 10:18, Ef 6:11-12, Kol 2:10,15, 1Pt 3:22) mind ki lettek dobva a mennyből (Lk 10:18, Jel 12:10, 13) az Ezeréves Királyság alatt teljesen meg lesznek kötözve (Ézs 24:21-23, Jel 20:1-3) sorsuk megpecsételtetett, és ezt ők is tudják (Mt 25:41, Lk 8:31, 1Pt 3:19-20, 2Pt 2:4, Júd 6 vö. 1Kor 6:3). Megjegyzés: a Biblia nem közli, hogy Isten miért nem pusztította el azonnal a lázadó angyali lényeket, és miért engedte őket tovább tevékenykedni; azt azonban világosság teszi, hogy korlátozza a hatalmukat, illetve gonosz szándékaikat is felhasználja, beépíti a saját terveibe (lásd a sátán látszólagos diadalát Jézus kereszthalálakor). Ellenőrző kérdések a leckéhez Milyen lények népesítik be a láthatatlan világot? Milyen jelentései vannak az "angyal" szónak? Milyen feladatuk van az angyaloknak? Hogy hívják az Isten ellen fellázadt angyalokat? Mit jelent a "sátán" és az "ördög" szó? Ki győzött a szellemi harcban, és mikor?

6 3.3. Isten képviselője Micsoda az ember? Nem csak az befolyásolja az életünket, hogy milyen képünk van Istenről, hanem az is, hogy milyen képünk van az emberről. Nem mindegy, hogy az ember a véletlen játékának az eredménye, vagy olyan teremtmény, akiről képtelenség Istentől függetlenül beszélni. Ha tudjuk, mi közünk van Istenhez, akkor tudhatjuk, honnan jövünk, merre tartunk, és felismerhetjük, hogy mit jelenthet Isten nélkül, vagy Istennel együtt élni. 1. Az ember teremtett élőlény Az "Ádám" (héber 'ádám) szó egyfelől egy személyre utal, másfelől az egész emberiségre utal, hiszen a jelentése "ember". Nem véletlen, hogy nem is tudunk meg semmit Ádám ["Földből való"] és Éva ["Élő"] külsejéről, nyelvéről stb. Kettejük személyes története az emberiség története is. Az ember a földből "formáltatott", és halála után porrá válik (1Móz 2:7, 3:19). Isten az élet leheletét vagy lelkét (Zak 12:1) adta belé, így lett "élőlénnyé" (1Móz 2:7, 1Kor 15:45). Isten tartja életben az embert (Jób 12:10, Csel 17:25, Jak 4:13-15 vö. Mt 6:27, 10:30). Ezért aki elveszi más életét, attól Isten számon kéri (1Móz 4:10, 9:5-6 vö. 2Móz 20:13 "Ne kövess el gyilkosságot!") Megjegyzés: az ember az állatokhoz való hasonlóság ellenére sem belőlük fejlődött ki, hanem külön lett megformálva; az állatok is élőlények (1Móz 1:21,24), de nem Isten képviselői, nincs öntudatuk, és nincs bibliai adat arról, hogy ők is személyes kapcsolatban lennének vagy lehetnének Istennel. 2. Az ember Isten képmása Az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve (1Móz 1:26-27, 5:1). A "képmás" mivolt és a "hasonlóság" jelentése lehet pl. hogy az ember Isten bizonyos tulajdonságait és képességeit hordozza (öntudat, kommunikáció, erkölcs stb.), hogy Istent képviselhesse a teremtett világban; ez egyszerre nagy méltóság, lehetőség és felelősség. Az első ember utódai öröklik az ő istenképűségét, és rá is hasonlítanak (1Móz 5:3 vö. 1Kor 15:47-49). Az ember még bűnösen is Isten képmását hordozza (1Móz 9:6, Jak 3:9), de ez a képmás már sérült. Amikor hívőként Krisztusban "Isten képmását" ismeri fel (2Kor 4:4), őt megismerve egyre jobban elváltozik a "Teremtő képmására", tehát istenképűsége elkezd helyreállni (Kol 3:10, 2Kor 3:18, 2Pt 1:3-4), és a megdicsőüléskor ismét tökéletes lesz (1Jn 3:2). Megjegyzés: az ember istenképűsége nem azt jelenti, hogy az ember külsejéről "Isten külsejére" következtethetünk. 3. Az ember mint férfi és nő Isten képmása Az ember Isten képére és hasonlatosságára férfinak és nőnek lett teremtve (1Móz 1:26-27, 5:1, Mt 19:4). A férfi Isten képe és dicsősége (1Kor 11:7), de még a paradicsomban sem volt jó neki egyedül, és hozzáillő "segítőtársra" szorult (1Móz 2:18, a Biblia máshol csak Istent nevezi így). Isten a nőt a férfiért teremtette (1Kor 11:9), a nő a férfiből származik (1Móz 2:21-23, 1Kor 11:8), így ő az egyetlen valóban "hozzá illő" lény (1Móz 2:23), sőt ő a férfi "dicsősége" (1Kor 11:7). Csak egy férfi és egy nő köthet egymással intim, rokoni kapcsolatot (1Móz 2:24), a többnejűség és a homoszexualitás természetellenes és bűn (3Móz fejezet, Róm 1:26-27, Júd 7). Megjegyzés: férfi és nő együtt alkotják az ember(isége)t (1Móz 5:2); teljesen egyenrangúak, csak más a feladatuk és felelősségük; biológiai és pszichikai másságuk kiegészíti egymást; mindennek megfelelően Isten képmásaként mást és mást tükröznek vissza Isten tulajdonságaiból. 4. Az ember eredeti hivatása és a többi élőlényhez való viszonya A sokasodás és a természet meghódítása, uralása (1Móz 1:26,28 vö. Zsolt 8:6-9), az Éden ("Gyönyörű") kert művelése (szó szerint: szolgálata) és őrzése (2:15), névadás az élőlényeknek (2:19). Az ember tápláléka először gabona és gyümölcs volt (1Móz 1:29), az özönvíz után azonban minden élőlény (1Móz 9:3). A zsidók később nem ehettek meg mindent (3Móz 11. és 5Móz 14. fejezet), de az eltérő földrészeken, éghajlatokon és kultúrákban élő keresztényeknek már csak a fulladt állat és a vér megevése tiltott (Csel 15:29 vö. 3Móz 17:11), a többi egyéni lelkiismereti döntés függvénye (Róm 14:2-3,17,20-21). Megjegyzés: a szaporodás parancsa a Föld "betöltését" célozta, és nem túlszaporodást; a természet fölötti "uralom" gondozást, szolgálatot jelentett, és nem kizsákmányolást. 5. Az ember közösségi lény Az ember mint társas lény kezdettől fogva közösségben él, de az emberi társadalom a bűn jelenléte miatt kezdettől fogva rászorul Isten szabályozására (1Móz 4:15, 2Móz 20:1-17 stb.). A társadalmi rend (állam) és annak fenntartása (intézmény- és erőszakszervezete) Istentől rendelt, szükséges dolog (Mt 22:16-21, Róm 13:1-7, 1Pt 2:13-14,17), az államformától függetlenül. A társadalmi rend képviselőinek, a kormányzatnak azonban csak addig kell és szabad engedelmeskedni, amíg az nem mond ellent Isten parancsának (Csel 4:19). Krisztus látható uralmáig nem is fog létrejönni mindenki számára elfogadható államforma. Megjegyzés: Isten az izraeli teokrácia többé-kevésbbé ízelítőt tudott adni az eljövendő messiási királyságról; a keresztény gyülekezet is már most társadalmi határokat ledöntő közösség (lásd Róm 16:23, ahol Erasztosz, Korinthus gazdasági vezetője és Kvártusz, a "Négyes [számú]", névtelen rabszolga testvérek).

7 6. Isten az ember számára maga a szeretet a hozzánk való viszonyulását illetően (Zsolt 63:4, 1Jn 4:16, Jn 3:16, Tit 3:4) maga a világosság a helyes életvitelünket, erkölcsünket illetően (1Jn 1:5, Jn 1:4-5, 8:12). Ellenőrző kérdések a leckéhez Mi a különbség ember és állat között? Mi az ember istenadta feladata a teremtett világban? Mely testrészekkel, illetve elemekkel írja le a Biblia az ember lelki működéseit? Van köze egymáshoz Istennek és az államnak? Hol a határ az államnak való engedelmességben?

8 3.4. Az ember bibliai leírása Miből áll, vagy hogyan él? A Biblia olyan sajátos szemlélettel, képvilággal és fogalmakkal beszél az ember lelkiismereti, értelmi, érzelmi és akarati működéséről, amely gyökeresen eltér más vallásokétól és filozófiákétól. Sehol sem ad az ember alkotóelemeiről "műszaki leírást" (miből áll, milyen részei vannak), inkább azt tartja fontosnak, hogy mi szerint él az ember: bűnös hajlamai, vagy lelkiismerete és hite vezeti? 1. Az ember mint élőlény Az ember "élőlény" (1Móz 2:7 nefes hajjá, LXX: pszükhé dzón; 6:17 rúah hajjá), akinek fizikai teste (bászár / szarx) és Istentől kapott életereje (rúah / pneuma) van; "teste" csak hús, "élete" (nefes) a vérében (dám) van, és addig él, amíg az lüktet, illetve amíg az Istentől kapott "életerő" / "lélek" (rúah) benne van. Ha a vére kifolyik, vagy természetes úton hal meg: életereje, lelke elszáll, Istenhez visszatér. A halállal csak fizikai léte ér véget, öntudata (vsz. a rúah-ja révén vagy annak részeként) megmarad, tovább él. 2. A lélek, az élet, a benső és a szellem A héber nefes / görög pszükhé fordításainkban általában "lélek", de jelentheti az ember "életét" (2Móz 21:23, 1Sám 25:29, Zsolt 54:6, Lk 9:6, 1Pt 1:9), a "bensőjét" (Zsolt 103:1, Lk 1:46), az "embert" (3Móz 23:3, 1Pt 3:20), "lélekszámot" (1Móz 46:27) vagy egyszerűen általányos alanyt: "aki", "valaki" (3Móz 5:1). A héber rúah / görög pneuma jelentése is sokrétű: lehet "szél" vagy "szellem" (1Móz 1:2, 8:1, Jn 3:8), "lélekzet" (1Kir 10:5), a "lélek", amely a halál után visszatér Istenhez (Préd 12:7), vagy a nefes szinonimája ("élőlény": nefes / rúah hajjá), és sokszor az ember öntudatos értelmi, érzelmi tevékenységének a forrása (lásd alább). E szavak görög megfelelői, a görög pszükhé és pneuma ráadásul egyaránt jelentheti a halottak öntudatos, átmeneti létformában levő "lelkét" vagy "szellemét" is (Jel 6:9, 20:4 pszükhé; 1Pt 3:19 pneuma). A héber nösámá alapjelentése "lélekzet" (1Kir 17:17) és "lehellet" (Jób 32:8), de sokszor a nefes és a rúah szinonimája: élőlényt, életet, személyt is jelent (5Móz 20:16, Zsolt 150:6). Embernek és állatnak egyaránt van nefese (a növényeknek egyik se), de nösámá-ja és rúah-ja csak az embernek van (Jób 12:10, Isten kezében van minden élőlény nefes-e és az emberek rúah-ja). 3. A test, az emberi, a bűnös hajlamok és a létforma A héber bászár / görög szarx fordításainkban általában "test", de ez a fizikai testen vagy ételhúson kívül elsősorban az Istenhez képest, Isten nélkül, önmagában erőtlen emberi mivoltra utal, az "emberi"-re (Jer 17:5, 2Krón 32:8, Gal 3:3), illetve a "bűnös hajlamokra" (Gal 5:19-21). Sajátosan görög fogalom viszont a szóma (fordításainkban ugyancsak "test"), ami főleg az ember "egész lényét", "saját magát" (Róm 12:1), vagy a "létformáját" (1Kor 15:44 földi-fizikai / mennyei-szellemi, halandóhalhatatlan stb.) jelenti. 4. Az értelem, az érzelmek és az akarat A héber lév / görög kardia (fordításainkban: "szív") elsősorban az értelem "szerve" (5Móz 29:3, Péld 15:14, 16:9, Lk 2:19, 35), a megfigyelés (Jób 7:17), a gondolkodás (Péld 15:14) és a döntéshozatal (5Móz 10:16, Péld 4:23) eszköze (a zsidók ugyanis ismerték az agy funkcióját). Másodsorban az ember érzelmeinek (Péld 15:13, 17:22, Róm 9:2), vágyainak (Zsolt 21:3, Péld 13:12) és bensőjének (1Sám 16:7) a központja is lehet. A héber az érzelmeket és a szándékokat mégis legtöbbször a "lélek", konkrétan a "lélegzet" (nefes, nösámá) és az "életerő" (rúah) változásainak képi leírásával (hosszabbodik, rövidül, elhagy, visszatér stb.), illetve a belső szervek (mé'ím) vegetatív reakciójával fejezi ki (pl. megmozdul). E kifejezéseket természetesen szinte sosem fordítják szó szerint (pl. "meghosszabbodott a rúah-ja" = "megnyugodott"), ezért az eredeti szöveg ismeretének hiányában nem tűnik fel a rúah / pneuma és a nefes / pszükhé gazdag, a mi gondolkodásmódunktól igencsak eltérő jelentésköre. 5. A lelkiismeret A lelkiismeretre a hébernek nem volt külön szava, a "vesék" (k'lájót), a "szív" funkciójának látta (Zsolt 16:7, Jób 27:6). A görög Újszövetség átvette a görögben létező lelkiismeret-fogalmat, amely szerint ember öntudata, lelkiismerete az Istennel való "együttlátásban" (szüneidészisz) működik jól (Zsid 10:2,22, Jn 8:9, 1Kor 8:7,10,12). Az ember gondolkodása vagy "lelki" (1Kor 2:15 pneumatikosz) Isten Lelke által, vagy önmagában csak "érzéki" (1Kor 2:14, Júd 19 pszükhikosz), illetve "testi", azaz "emberi" (1Kor 3:3 szarkikosz). 6. Az ember ún. hármas- vagy kettős felosztása (trichotómia vs. dichotómia) Az ember ún. hármas- ("test-lélek-szellem") vagy kettős felosztása ("test és lélek") napjainkban gyakran ad okot vitára. A probléma alapvetően az eltérő megközelítésből fakad. Az egyik megközelítés kérdése ez: hogyan működik az ember, milyen a kapcsolatrendszere? A másik megközelítés kérdése azonban ez: milyen részekből áll az ember? A hármas felosztás jogos lehet, ha az emberi lényről úgy beszélünk, mint akinek van szellemi, azaz transzcendens dimenziója vagy funkciója (ti. az Istennel való kapcsolatra), mint akinek van lelki, azaz pszichés dimenziója vagy funkciója (ti. a többi élőlénnyel és az önmagával való kapcsolatra), illetve mint akinek van testi,

9 azaz fizikális dimenziója vagy funkciója (ti. a látható világban való önkifejezésre, működésre stb.). Ennek egy változata lehet az a kettős felosztás, amely az embert "testi", azaz fizikai lénynek, illetve "lelki", azaz pszichés és transzcendens lénynek tekinti. Ilyen funkcionális-dimenzionális értelemben tehát elfogadható az a kijelentés, hogy az embernek "van" teste, lelke és szelleme, vagy hogy "az ember test-lélek-szellem", vagy hogy az ember "test és lélek" együttese. Csak nem szabad elfelejteni, hogy e szavaknak a Bibliában más a jelentésköre. A hármas felosztás ugyanakkor nem lehet jogos (biblikus), ha használói néhány héber kifejezés vélt görög, sőt magyar, angol, német élőnyelvi párhuzamára, megfelelésére hivatkoznak: Ósz. héber Úsz. görög Magyar Angol, német rúah pneuma szellem spirit, Geist nefes pszükhé lélek soul, Seele bászár szarx test body, Körper Ezzel a megfeleltetéssel több probléma is van. Egyrészt a modern magyar vagy angol szavak jelentésköre és használata teljesen eltér a héber és görög kifejezésekétől. Másrészt a hivatkozott héber és görög kifejezések többjelentésűek, átfedések vannak köztük, és különben is csak három a többi bibliai "rész" (nösámá, lév, klájót, szóma, szüneidészisz stb.) közül. Ilyen strukturális, analogikus értelemben tehát nem biblikus az a kijelentés, hogy "az embernek a Biblia szerint három része van: test-lélek-szellem". A trichotomisták által gyakran hivatkozott 1Thessz 5:23 témája a hívők pneumája (szellemük), pszükhéje (lelkük / életük) és szómájuk (egész lényük) megtartatása Krisztus eljöveteléig; nem azt állítja: az ember ezekből a részekből áll ("rész" csak a pneuma, illetve a pszükhé lehetne), hanem azért imádkozik, hogy szellemük, lelkük / életük, azaz egész lényük megőriztessen (a fizikai testet [szarx] nem is említi, vö. 1Kor 15:50). A szintén gyakran hivatkozott Zsid 4:12 előzménye (11.) engedelmességre buzdít, folytatása (13.) pedig az Ige (a Fiú) előtti számadásra figyelmeztet, akinek az átható tekintete előtt szétválik a pneuma és a pszükhé, megítéltetik a gondolat és a szándék; a szerző nem azt állítja: a szellemet és a lelket nekünk meg kell vagy lehet különböztetni, hanem hogy Isten oda is belát és behatol, ahova ember nem. 7. A magyar, angol és német kifejezésekről Ami a magyar kifejezéseket illeti, a szellem és a lélek kifejezéseknek is megvan a maguk története. A "szellem" szó a 19. századi nyelvújítás terméke, és a "szél" szóból képezték. Elsősorban a német der menschliche Geist (az emberi szellem, azaz géniusz) kifejezés magyar irodalmi megfelelőjének szánták. Korai, 15. századi elődje volt a Huszita Biblia "Szent Szellet" próbálkozása, amely azonban később csak a bélszélt jelentette. A "szellem" szó kitalálása előtt és idején a lélegzés-lélegzet kifejezésből eredő "lélek/lélek" szó egyaránt jelenthetett emberi lelket (ti. a pszichét) és túlvilági lényt (azaz kísértetet, angyalt, démont, a Szentlelket), amint azt a Károli Bibliában is láthatjuk. Napjainkra azonban a "lélek" hétköznapi használatból eltűnt a "túlvilági lény" jelentés, és inkább a psziché jelentésre asszociálunk, miközben bibliafordításaink révén közismert és közérthető maradt a "Szentlélek" kifejezés. A "szellem" az intellektuális jelentés (lásd "emberi szellem" vagy "szellemi munka") mellé átvette a lélek "túlvilági lény" jelentését (lásd szellemek, Nagy Szellem, sőt Szent Szellem, illetve szellemi harc). Ami az angol és német szavakat illeti, ezek etimológiája és használata is eltér a Bibliai kifejezésekétől vagy más élő nyelvétől. Az angol spirit tkp. a latinból lett átvéve (spiritus = szellem, lélek). Az angol ghost és a német Geist, amelyeket a Szentlélek fordítására is használnak (Holy Ghost, Heiliger Geist) a gót "rémisztő" szóból ered, eredetileg tehát ijesztő túlvilági lényt (kísértetet, démont) értettek alatta. Az angol a ghost-nak elsősorban ezt a jelentését tartotta meg (lásd "Ghost Busters", és a Holy Ghost helyett a gyakoribb Holy Spirit), a német Geist jelentése pedig kibővült az emberi szellemmel (értelem, elme, géniusz), illetve eltérő többes számú alakjai is kialakultak (Geiste: emberi szellemek / elmék, Geister: kísértetek, démonok). Végül, az angol soul és a német Seele az ógermán hiedelmet tükrözi, miszerint az emberi lélek a tengerből (see, See) származik, és oda is tér vissza. Összefoglalva elmondható, hogy bármennyire szeretnénk is rendszerben gondolkodni, a nyelvek élnek, változnak, nem mindig logikusak, és ezt minden bizonnyal Isten is tudta. Ellenőrző kérdések a leckéhez Ad a Biblia műszaki leírást az emberről? Melyik testrésszel melyik értelmi-érzelmi-akarati megnyilvánulásunkat írja le a Biblia?