A NÉMETH KÁLMÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK ELFOGADÁSA A Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény Szervezeti és működési szabályzatát, valamint annak mellékleteit az iskolai diák-önkormányzat 2013. március 25. napján tartott ülésén véleményezte. Fót, 2013. március 25.... Megyeri László az iskolai diákönkormányzat vezetője A Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és működési szabályzatát, valamint annak mellékleteit a szülői munkaközösség 2013. március 25. napján tartott ülésén véleményezte. Fót, 2013. március 25.... Kovács Attiláné sk. a szülői munkaközösség mb. elnöke A Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és működési szabályzatát, valamint annak mellékleteit az iskola nevelőtestülete 2013. március 26. napján tartott ülésén elfogadta Fót, 2013. március...... Szebeni Boglárka sk jegyzőkönyvvezető Bohus Zoltán sk igazgató A fenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és működési szabályzatát, valamint annak mellékleteit megismerte, azokkal egyetért. Dunakeszi, 2013. Eich László tankerületi igazgató 1
Tartalom I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 3 2. A szervezeti és működési szabályzat hatálya, megtekintése... 3 II. AZ INTÉZMÉNY MEGHATÁROZÁSA... 4 1. Intézményi azonosítók... 4 III. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE SZERVEZETI EGYSÉGEI, JOGKÖRÖK... 4 1. Az intézmény vezetőjének jogköre... 4 2. A vezetők helyettesítésének rendje... 5 3. Átruházott hatáskörök... 5 4. Az átruházott feladatok ellátásáról szóló beszámoltatás rendje... 6 5. Az intézmény igazgatósága... 6 6. A kiadmányozás és a képviselet szabályai... 6 7. Az intézmény vezetősége... 7 8. Az intézmény nevelőtestülete... 7 9. A szakmai munkaközösségek... 9 10. Az intézmény szervezeti felépítésének ábrája... 10 IV. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI RENDJE... 10 1. A tanulók fogadásának rendje... 10 2. Az intézménnyel jogviszonyban nem állók belépése, benntartózkodása... 11 3. A vezetők intézményben való tartózkodásának rendje... 11 4. A vezetők közötti feladatmegosztás... 12 5. Az alkalmazottak intézményben tartózkodásának rendje... 12 6. Az intézményi dokumentumok megismerési rendje... 12 7. A tanuló díjazása az általa előállított dolog eladása után... 12 V. A PEDAGÓGIAI MUNKA BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK SZEMPONTJAI, ELVEI, RENDJE... 12 3. Munkaköri leírás minták... 15 VI. A SZERVEZETI EGYSÉGEK ÉS A VEZETŐK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁS RENDJE... 21 1. Az igazgatóság és a nevelőtestület... 21 2. A szakmai munkaközösségek együttműködése és a kapcsolattartás rendje... 22 3. A nevelők és a tanulók... 22 4. A diák-önkormányzati a diákképviselők és az iskolai vezetők közötti kapcsolattartás formája és rendje, a diákönkormányzat működéséhez szükséges feltételek... 23 5. Az iskolai sportkör működési rendje, kapcsolattartása a vezetőkkel... 23 6. Az iskola és a szülői szervezetek közötti kapcsolattartás... 23 7. A szülők tájékoztatása... 25 VII. A KÜLSŐ KAPCSOLATOK RENDSZERE, A KAPCSOLATTARTÁS FORMÁJA, MÓDJA, RENDJE... 25 VIII. AZ ISKOLA HAGYOMÁNYRENDSZERE, A NEMZETI ÜNNEPEK MEGÜNNEPLÉSE... 29 IX. AZ OSZTÁLYOZÓ ÉS A JAVÍTÓ VIZSGA RENDJE... 29 X. A TANULÓK EGÉSZSÉGÉT VESZÉLYEZTETŐ HELYZETEK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE... 30 1. A bombariadó esetén szükséges teendők... 31 XI. A TANULÓVAL SZEMBEN LEFOLYTATOTT FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYAI... 32 XII. A FEGYELMI ELJÁRÁST MEGELŐZŐ EGYEZTETŐ ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI... 33 XIII. AZ ELEKTRONIKUS ÉS AZ ELEKTRONIKUS ÚTON ELŐÁLLÍTOTT NYOMTATVÁNYOK HITELESÍTÉSE ÉS KEZELÉSE... 34 XIV. tanórán kívüli foglalkozások szervezeti formái, rendje... 34 1. Általános szabályok... 34 2. A tanórán kívüli foglalkozások szervezeti formái... 35 XV. Az intézményi dokumentumok nyilvánosságával kapcsolatos rendelkezés... 36 1. Az intézmény nyilvános dokumentumai... 36 2. A tájékoztatás, megismertetés rendje... 36 XVI. Az intézmény létesítményeinek és helyiségeinek használati rendje... 37 XVII. Záró rendelkezések... 37 Mellékletek... 39 2
I. Általános rendelkezések 1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja A közoktatási intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. Megalkotása a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25. -ában foglalt felhatalmazás alapján történik. Elkészítéséért a törvény 69. (1) d. pontja alapján az intézményvezető felel. Az SZMSZ határozza meg a közoktatási intézmény szervezeti felépítését, az intézményi működés belső rendjét, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó megállapításokat és mindazon rendelkezéseket, amelyeket jogszabály nem utal más hatáskörébe. A Szervezeti és működési szabályzat a kialakított célrendszerek, tevékenységcsoportok és folyamatok összehangolt működését, kapcsolati rendszerét tartalmazza. Az intézmény alapfeladatait, egyben az SZMSZ szabályozási körét meghatározó jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről 2012. évi CLXXXVIII. törvény a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről 229/2012 Korm. rendelet a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről 22/2013. EMMI rendelet egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 16/2016. (II.28.) EMMI a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 26/1997. (IX.3.) NM rendelet iskola-egészségügyi ellátásról 2. A szervezeti és működési szabályzat hatálya, megtekintése Az intézmény SZMSZ-ének hatálya kiterjed az intézménnyel jogviszonyban álló tanulókra és közalkalmazottakra, valamint mindazokra, akik az intézménnyel hivatalos kapcsolatba kerülnek. Területi hatálya az intézmény területe, illetve az intézmény által szervezett iskolán kívüli programok helyszínére. A szervezeti és működési szabályzat az intézményvezető jóváhagyását követően iskolagyűlésen ki kell hirdetni. Az SZMSZ a kihirdetést követő napon lép hatályba. Jelen szervezeti és működési szabályzatot a tanulók, szüleik, a munkavállalók és más érdeklődők megtekinthetik az iskola könyvtárában munkaidőben, továbbá az intézmény honlapján. 3
II. Az intézmény meghatározása 1. Intézményi azonosítók Név: Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, mint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége. Dunakeszi Tankerület: KLIK 122012 Székhely: 2151 Fót, Március 15. u. 40. Telephely: 2151 Fót, Március 15. u. 40. Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Működtető: Fót Város Önkormányzat Képviselő-testülete Alaptevékenysége: általános iskolai nevelés-oktatás alapfokú művészetoktatás Alapító okirat száma 112/2009. Alapító okirat kelte OM 032349 III. Az intézmény szervezeti felépítése szervezeti egységei, jogkörök A közoktatási intézmény belső szervezeti egységeinek, vezetői szintjeinek meghatározásánál legfontosabb alapelv, hogy az intézmény feladatait zavartalanul és zökkenőmentesen láthassa el a követelményeknek megfelelően, kimagasló színvonalon. Az intézmény az alábbi szervezeti egységekre tagolódik: alsó tagozat felső tagozat művészeti tagozat napközi Közoktatási intézményünk szervezeti (működési) egységeinek élén az alábbi felelős beosztású vezetők állnak, az igazgatóval ők alkotják az intézmény igazgatóságát. Alsó tagozat és napközi: 2. igazgatóhelyettes Felső tagozat és művészeti tagozat: 1. igazgatóhelyettes 1. Az intézmény vezetőjének jogköre Felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, a működtető és a fenntartó által rendelkezésére bocsátott eszközök tőle elvárható gondossággal való kezeléséért. Dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, KIK szabályzat és utasítás kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe, Felelős az intézményi szabályzatok elkészítéséért, Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, Képviseli az intézményt. Felelős továbbá: a pedagógiai munkáért, a nevelőtestület vezetéséért 4
a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, Jogkörét esetenként, vagy az ügyet meghatározott körében helyetteseire átruházhatja. Az intézményi bélyegzők használatára a következő beosztásban dolgozók jogosultak: az igazgató és az igazgatóhelyettesek minden ügyben, és az iskolatitkár a munkaköri leírásában szereplő ügyekben, az osztályfőnök az év végi érdemjegyek törzskönyvbe, bizonyítványba, valamint a félévi tanulmányi értesítőbe való beírásakor. 2. A vezetők helyettesítésének rendje Az intézményvezetőt távolléte vagy akadályoztatása esetén a felsős (1.) igazgatóhelyettes helyettesíti. az intézményvezető és az 1. igazgatóhelyettes távolléte esetén az alsós (2.) igazgatóhelyettes, az igazgató és helyettesei távolléte esetén az alsós matematika munkaközösség-vezető dönt A hozott döntésről az intézmény vezetőjét az első adandó alkalommal tájékoztatni kell. Az igazgatóhelyettesek hatásköre az intézményvezető helyettesítésekor saját munkaköri leírásukban meghatározott feladatok mellett az azonnali intézkedést igénylő döntések meghozatalára, az ilyen jellegű feladatok végrehajtására terjed ki. Az igazgató döntési és egyéb jogait részben vagy egészben átruházhatja az igazgatóhelyettesekre, az iskolavezetés vagy a tantestület más tagjaira. A döntési jog átruházása minden esetben írásban történik, kivéve az igazgatóhelyettesek felhatalmazását. 3. Átruházott hatáskörök Az intézményvezető saját hatásköréből átruházza: az 1. igazgatóhelyettesre: a felső tagozatban működő pedagógusok tantárgyfelosztásának elkészítését, a továbbtanulók beiskolázásával összefüggő teendők teljes körű ellátását, a felmentési, áthelyezési ügyek intézését, fegyelmi felelősségre vonás esetén a jogszabályban előírt intézkedések előkészítését, a felső tagozatban a napközis ellátás iránti kérelmek elbírálását, az intézményben az ellátatlanul maradt tanítási órák helyettesítését, a túlmunka, helyettesítés ellenőrzését, nyilvántartását és elszámolását, a művészeti tagozat munkájával kapcsolatos adminisztratív és szakmai teendők elvégzését, a felső- és művészeti tagozaton tanító pedagógusok munkájának jelen szabályzatban meghatározott ellenőrzését, a munkaközösségek munkájának jelen szabályzatban meghatározott irányítását és ellenőrzését, az intézményi vizsgák bizottságainak kijelölését, a felső tagozatos tanulók távolmaradásának engedélyezését, a felső tagozatos tanulócsoportok tanórán kívüli foglalkozásainak engedélyezését, a pedagógusok esetleges óracseréjének engedélyezését, a felsős ügyeleti rend és ebédeltetős ügyelet megszervezését. a 2. igazgatóhelyettesre: az alsó tagozatban és a napközi otthonban működő pedagógusok tantárgyfelosztását illetve munkarendjét, az óvodáskorúak beiskolázásával összefüggő tennivalók teljes körű ellátását, a rászoruló tanulók vizsgálatra küldését, a felmentési, áthelyezési ügyek felelős intézését, 5
az alsó tagozatban a napközis ellátás iránti kérelmek elbírálását, az alsó tagozaton és a napköziben tanító pedagógusok munkájának jelen szabályzatban meghatározott ellenőrzését, a munkaközösségek munkájának jelen szabályzatban meghatározott irányítását és ellenőrzését, az alsó tagozatos tanulók távolmaradásának engedélyezését, az alsó tagozatos tanulócsoportok tanórán kívüli foglalkozásainak engedélyezését, az alsós ügyeleti rend és hajnalos ügyelet megszervezését, az étkezés rendjének és elszámolásának felügyeletét. a szakmai munkaközösségekre: a tantárgyfelosztás előtti, a pedagógusok külön megbízásainak elosztásával kapcsolatos intézkedéseket, a nyelvi csoportokba való besorolás elveinek, követelményeinek meghatározását. 4. Az átruházott feladatok ellátásáról szóló beszámoltatás rendje Az átruházott feladatok végrehajtásáról a megbízottak a feladat elvégzését követő vezetőségi ülésen tájékoztatást nyújtanak, mely fontosabb megállapításai belekerülnek az ülés jegyzőkönyvébe. A megbízottak a tanév végén összefoglaló jelentést készítenek. 5. Az intézmény igazgatósága Az igazgatóhelyettesek A vezető beosztás ellátásával megbízott igazgatóhelyettesek vezetői tevékenységüket az igazgató irányítása mellett, egymással együttműködve és egymással mellérendeltségi viszonyban látják el. Megbízásukat a tantestületi véleményezési jogkör megtartásával az igazgató adja. Igazgatóhelyettesi megbízást az intézmény határozatlan időre alkalmazott pedagógusa kaphat. Az igazgatóhelyettesek feladat- és hatásköre valamint egyéni felelőssége mindazokra a területekre kiterjed, amelyeket munkaköri leírásuk tartalmaz. Az igazgató akadályoztatása esetén ellátják az igazgató helyettesítését. Közvetlenül irányítják a tagozatok munkáját. Felelősséggel tartoznak az iskolai munkarend, a tanítási órák zavartalanságáért, a tanulók szervezett foglalkoztatásának ellenőrzéséért. Kapcsolatot tartanak az iskola ügyeleti, illetve technikai dolgozóival. 6. A kiadmányozás és a képviselet szabályai Az intézményvezető kiadmányozási jogát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökének 2/2013. KLIKe utasítása tartalmazza. Ennek alapján: A kiadmányozás az ügyben történő közbenső intézkedésre, érdemi döntésre, valamint külső szervnek vagy személynek címzett irat kiadására ad felhatalmazást. A kiadmányozás joga magában foglalja az intézkedést, a közbenső intézkedést, a döntést, a döntés kialakításának, valamint az irat irattárba helyezésének jogát. A kiadmányozott irat tartalmáért és alakiságáért a kiadmányozó felelős. Az intézményvezető kiadmányozási jogát az utasítás 13 -a tartalmazza. Az intézmény képviseletére az intézmény vezetője és helyettesei jogosultak. Ezt a jogukat írásbeli nyilatkozattal átruházhatják az intézmény bármelyik alkalmazottjára. Az átruházás nem vonatkozhat olyan területekre és feladatokra, amelyekben való eljárás és döntés jogát és felelősségét jogszabály vagy belső szabályzat az intézményvezetőre ruházta. 6
7. Az intézmény vezetősége Az iskola kibővített vezetőségének tagjai: igazgató, igazgatóhelyettesek szakmai munkaközösségek vezetői, a diákönkormányzat vezetője, a közalkalmazotti tanács elnöke, a reprezentatív szakszervezet vezetője. Az iskola kibővített vezetősége az iskolai élet egészére kiterjedő konzultatív, véleményező és javaslattevő joggal rendelkezik. Az iskola kibővített vezetősége havonta egyszer tart megbeszélést az aktuális feladatokról. Az iskolavezetőség megbeszéléseit az igazgató készíti elő és vezeti. Az iskola vezetőségének tagjai a jelen szabályzatban foglaltak szerint ellenőrzési feladatokat is ellátnak. A szakmai munkaközösség-vezető Összeállítja az intézmény pedagógiai programja és munkaterve alapján a munkaközösség éves programját. Összefoglaló elemzést, értékelést, beszámolót készít Részt vesz a munkaközösségek együttműködésének szervezésében Elbírálja, és jóváhagyásra javasolja a munkaközösség tagjainak tanmeneteit Módszertani és szaktantárgyi értekezleteket tart, bemutató foglalkozásokat (tanórákat) szervez. Irányítja a munkaközösség tagjainak szakmai fejlődését, segíti a szakirodalom tanulmányozását és felhasználását, a továbbképzést. Javasolja az igazgatónak a munkaközösségi tagok jutalmazását, kitüntetését, közalkalmazotti átsorolását. Képviseli a munkaközösséget az intézményen belül és kívül. Ellenőrzi a munkaközösségi tagok szakmai munkáját és munkafegyelmét. Felügyeli a tantervek és a tanmenetek szerinti előrehaladást és a követelményrendszernek való megfelelést. Javaslatot tehet a tantárgyfelosztásra, a pedagógusok külön megbízásainak elosztására. 8. Az intézmény nevelőtestülete A nevelőtestület NKt 70. a nevelési-oktatási intézmény legfontosabb tanácskozó és döntéshozó szerve. A nevelőtestület tagjai a nevelési oktatási-intézmény pedagógus munkakört betöltő alkalmazottai, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő felsőfokú végzettségű dolgozói. Az intézmény nevelőtestülete a nevelési és oktatási kérdésekben, a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos ügyekben, valamint a jelen működési szabályzatban és más jogszabályokban meghatározott kérdésekben döntési, egyébként pedig, véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. A nevelőtestület döntési jogköre: a nevelési, illetve a pedagógiai program és módosításának elfogadása, 7
a szervezeti és működési szabályzat és módosításának elfogadása, a nevelési-oktatási intézmény éves munkatervének elfogadása, a nevelési-oktatási intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadása, a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása, a házirend elfogadása, a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítása, a tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés, a tanulók osztályozóvizsgára bocsátása, a jó tanuló, jó sportoló és a Németh Kálmán-díj odaítélése, a címpótlék odaítélése, az intézményvezetői, intézményegység-vezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény kialakítása, a közalkalmazotti tanács tagjainak megválasztása, jogszabályban meghatározott más ügyek. a fegyelmi tárgyalás háromtagú bizottságának megválasztása A nevelőtestület véleményt nyilváníthat, vagy javaslatot tehet a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a nevelőtestület véleményét: a tantárgyfelosztás elfogadása előtt, az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztása során, az igazgatóhelyettesek megbízása, illetve a megbízás visszavonása előtt. a tanulók csoportba sorolása előtt A nevelőtestület értekezletei: A tanév során a nevelőtestület az alábbi állandó értekezleteket tartja: tanévnyitó, tanévzáró és a félévi munkát értékelő értekezlet félévi- és év végi osztályozó értekezlet, nevelési értekezlet, havi munkaértekezlet az aktualitásoknak megfelelően. Rendkívüli nevelőtestületi értekezlet hívható össze az intézmény lényeges problémáinak megoldására, amennyiben: a nevelőtestület tagjainak legalább 30 %-a, az intézmény igazgatója, a Közalkalmazotti Tanács vezetősége szükségesnek látja. Döntéselőkészítés A nevelőtestület értekezleteinek előkészítése és levezetése az igazgató feladata. A nevelőtestületi döntések előkészítése során az intézményvezető az értekezletet megelőző vezetőségi ülésen tájékoztatja a tagokat a tervezett napirendről, a javasolt döntésekről, és a munkaközösség-vezetők rendelkezésére bocsátja a szükséges dokumentációt. Utóbbit az intézmény számítógépes hálózatán minden közalkalmazott részére hozzáférhetővé teszi. A munkaközösségek az értekezletet megelőzően kialakítják álláspontjukat. A nevelőtestület döntései, határozatai A nevelőtestület határozatképes, ha a szavazásra jogosultak legalább 80 %-a jelen van. A nevelőtestület döntéseit és határozatait általában a jogszabályokban meghatározottak kivételével nyílt szavazással és egyszerű szótöbbséggel hozza. A nevelőtestület minősített többségi szavazással dönt a munkaértekezleten felmerülő iskolát és tanulókat érintő kérdésekben. 8
A nevelőtestület titkos szavazással dönt az alábbi kérdésekben: igazgatói pályázat véleményezése, közalkalmazotti tanács megválasztása, a címpótlék odaítélése Titkos szavazás esetén szavazatszámláló bizottságot jelöl ki a nevelőtestület tagjai közül. A nevelőtestületi értekezletről tartalmi jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet az intézményvezető, a jegyzőkönyvvezető és a nevelőtestület jelenlevő tagjai közül két hitelesítő írja alá. A döntések az intézmény iktatott iratanyagába kerülnek, határozati formában. A nevelőtestület feladatkörébe tartozó ügyek átruházása, beszámoltatás A nevelőtestület a feladatkörébe tartozó ügyek közül átruházza: a jó tanuló, jó sportoló és a Németh Kálmán-díj odaítélését a felsőben tanítók értekezletére a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítását az illetékes tagozati értekezletre a tantárgyfelosztás véleményezését az illetékes tagozati értekezletre a fegyelmi bizottság megválasztását az illetékes tagozati értekezletre az elsős tanulók csoportba sorolásának véleményezését az alsósok értekezletére Az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és véleményekről a nevelőtestület következő értekezletén be kell számolni. 9. A szakmai munkaközösségek Az intézményben az alábbi szakmai munkaközösségek működnek: Alsós magyar Alsós matematika Felsős társadalomtudományi Felsős matematika Természettudományi Testnevelés A művészeti iskola tagozatai: Képző- és iparművészet Báb- és színművészet Ezen szervezeti egységek vezetését a munkaközösség- és tagozatvezetők látják el. A munkaközösségek feladatait a közoktatási intézmény pedagógiai programja éves munkaterve irányozza elő. A nevelőtestület feladat-átruházása alapján a szakmai munkaközösségek az alábbi tevékenységeket folytatják: Javítják az intézményben folyó nevelő-oktató munka szakmai színvonalát, minőségét. Fejlesztik a szaktantárgyi oktatás tartalmát, tökéletesítik a módszertani eljárásokat. Végzik a tantárgycsoportjukkal kapcsolatos pályázatok és tanulmányi versenyek kiírását, lebonyolítását, ezek elbírálását, valamint az eredmények kihirdetését. Kialakítják az egységes követelményrendszert, felmérik és értékelik a tanulók ismeretszintjét. Szervezik a pedagógusok belső továbbképzését. Az intézmény fejlődése érdekében pedagógiai kísérleteket végezhetnek. Támogatják a pályakezdő pedagógusok munkáját. 9
10. Az intézmény szervezeti felépítésének ábrája I n t é z m é n y v e z e tő Érdekképviselet Pedagógusok Szakszervezete Közalkalmazotti tanács 1. igazgatóhelyettes Társadalomtudományi, természettudományi, matematika, testnevelés munkaközösség, művészeti tagozat 2. igazgatóhelyettes Alsós magyar, matematika, napközi Étkezési elszámolások felügyelete, étkezéssel kapcsolatos adminisztráció Tanulók és szülők Diák Önkormányzat Szülői Munkaközösség Fóti Értékközvetítő Oktatásért Egyesület Pedagógiai asszisztens, szabadidőszervező, könyvtáros, gyermekvédelmi megbízott Az intézmény engedélyezett dolgozói létszáma: 42,5 fő IV. Az intézmény működési rendje 1. A tanulók fogadásának rendje Az oktatás és a nevelés a tantárgyfelosztással összhangban lévő heti órarend alapján a pedagógus vezetésével a kijelölt termekben történik. Tanórán kívüli foglalkozások csak a kötelező tanítási órák megtartása után szervezhetők. A tanítási órák időtartama: 45 perc, az első tanítási óra reggel 8-kor kezdődik. Az óraközi szünetek időtartama 10, 15 ill. 20 perc a házirend mellékletében feltüntetett csengetési rend szerint. Az óraközi szünetek rendjét a házirend szabályozza. A bemutató órák és foglalkozások tartásának rendjét és idejét a munkaközösség-vezetők javaslata alapján az éves munkaterv rögzíti. A tanítási órák (foglalkozások) látogatására engedély nélkül csak a tantestület tagjai jogosultak. Minden egyéb esetben a látogatásra az igazgató, helyettese vagy az adott órát tartó nevelő adhat engedélyt. A tanítási órák megkezdésük után nem zavarhatók, kivételt indokolt esetben az igazgató, vagy megbízottja tehet. Az intézmény nyitva tartása: szorgalmi időben reggel 6 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legkésőbb 18 óráig tart. A fenti időponttól való eltérést az intézményvezető engedélyezheti eseti kérelmek alapján. Szorgalmi időben hivatalos ügyek intézése a házirendben szabályozott időben lehetséges. Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza. A nyári szünetben az irodai ügyeletet havonta kell megszervezni. 10
A tanuló a tanítási idő vagy szabadidős foglalkozás alatt csak a szülő személyes, vagy írásbeli kérésére, az osztályfőnöke (távolléte esetén az igazgató vagy az igazgatóhelyettes), illetve a részére órát tartó szaktanár írásos engedélyével hagyhatja el az iskola épületét. Rendkívüli esetben - szülői kérés hiányában - az iskola elhagyására az osztályfőnök, az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt. A tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit csak nevelői felügyelettel használhatják. Tanítási idő után csak szervezett foglalkozás keretében tartózkodhat tanuló az iskolában. A szakkörre, fakultációra váró tanulók a házirendben megjelölt helyeken várhatják a foglalkozás megkezdését. Az intézménybe érkező tanuló 7 00 -től a hajnalos ügyeletes nevelő, 7 30 -tól az ügyeletes nevelő, 8 00 -tól a tanítás befejezéséig a tantárgyi órákat tartó illetve az ügyeletes nevelő felügyelete alatt áll. Az ügyeletes nevelő köteles a rábízott épületben a házirend alapján a tanulók magatartását, az épületek rendjének, tisztaságának megőrzését, a balesetvédelmi szabályok betartását ellenőrizni. A tanítás befejezése után a tanuló felügyeletét a szabadidő-szervező, a könyvtáros, a délutáni foglalkozást tartó nevelő vagy szakkörvezető látja el. Az iskolában, tanulmányi időben egyidejűleg 7 fő ügyeletes nevelő kerül beosztásra. Az ügyeletes nevelők felelősségi területe a beosztás szerinti területre terjed ki. A gyermeküket iskolába kísérő, őket váró szülők a bejáratig kísérhetik, itt várhatják gyermekeiket. Az általános szabály alól az elsős tanulók esetében teszünk kivételt szeptember első két hetében, amikor a kísérők az osztályteremig mehetnek. Közalkalmazotti és tanulói jogviszonyban nem állók tanítási napokon a Házirendben megjelölt időben, rendezvényeknél hirdetés szerint látogathatják az intézményt. A hivatalos ügyintézésre érkezőkről az iskola portáján nyilvántartást vezetünk. A közoktatási törvényben megfogalmazott fakultatív hit- és vallásoktatás foglalkozásokon való részvétel a tanuló számára önkéntes. Az intézmény együttműködik a területileg illetékes történelmi egyházakkal. A foglalkozásokhoz tantermet biztosít az intézmény tanítási rendjéhez igazodva. A fiatalok hit- és vallásoktatását az egyházi jogi személy által kijelölt hitoktató végzi. Az intézmény vezetője minden tanév elején levélben keresi meg az egyházak vezetőit, hogy a hitoktatással kapcsolatos kérdéseket tisztázzák. 2. Az intézménnyel jogviszonyban nem állók belépése, benntartózkodása Az intézményben tanuló diákok szülei hivatalos ügyek intézése céljából a házirendben meghatározott időben kereshetik fel az intézményt. Szülői értekezletek, fogadóórák, nyílt napok, műsorok alkalmával a hirdetésnek (meghívásnak) megfelelően tartózkodhatnak az intézményben. Az intézmény helyiségeit alkalomszerűen vagy tartósan bérlők a bérleti szerződésben meghatározott időben és helyen, a szerződés kikötéseit megtartva tartózkodhatnak az iskolában. A bérleti szerződésben foglaltak megsértése a szerződés azonnali megszűnését eredményezheti Az iskolába ügyintézés céljából érkező idegenek adatait, látogatásuk célját, érkezésük és távozásuk idejét a portanaplóban kell feljegyezni. 3. A vezetők intézményben való tartózkodásának rendje Az intézmény vezetőjének és közvetlen munkatársainak heti munkaideje 40 óra. A vezetők munkarendjét az órarend ismeretében az éves munkatervben úgy kell meghatározni, hogy döntési 11
helyzetekben az iskola nyitva tartásának idején mindig legyen döntésképes vezető az intézményben. 4. A vezetők közötti feladatmegosztás Az igazgató és pedagógiai helyettesei a jelen szabályzatban III.3. pontjában valamint a munkaköri leírásukban meghatározottak szerint irányítják egy-egy szervezeti egység munkáját. 5. Az alkalmazottak intézményben tartózkodásának rendje Az iskola alkalmazottjai nevelő-oktató munkájukkal összefüggésben az intézmény nyitva tartási idejében bármikor szabadon használhatják az intézmény helyiségeit. A közös használatú helyiségek igénybe vétele esetén az dönt, ki jelezte korábban használati igényét. Az intézmény nyitva tartásán kívüli időszakban való használati igényt jóváhagyás céljából az iskolavezetés számára legalább 5 nappal korábban kell jelezni. Az intézmény alkalmazottai a kötelező foglalkozások előtt legalább 15 perccel megjelennek az intézményben. A megjelenés és a távozás időpontját a tanári szobában kifüggesztett jelenléti íven igazolják. Az iskolavezetés a rendszeres jelenlétet a tantárgyfelosztáshoz kapcsolódó munkaidő-beosztáson határozza meg. A nem rendszeres jelenlét alkalmai a következők: értekezletek és megbeszélések rendezvények szülői értekezletek és fogadó órák Az ezeken való megjelenésre vonatkozóan a kötelező foglalkozásokra vonatkozó szabályok a mértékadóak. 6. Az intézményi dokumentumok megismerési rendje Az intézmény pedagógiai programjának egy példányát elhelyezzük a portán, hogy azt a szülők és a tanulók szabadon megtekinthessék. Az intézmény vezetője fogadó órája idejében ad tájékoztatást a pedagógiai programról. Az SZMSZ-t, a házirendet és a pedagógiai programot nyilvánosságra hozzuk az iskola honlapján, egy példányukat elhelyezzük a könyvtárban. 7. A tanuló díjazása az általa előállított dolog eladása után Ha az iskola a tulajdonába került, a tanuló által előállított dolog értékesítésével, hasznosításával bevételre tesz szert, a tanulót külön megállapodás alapján e bevétel 20-80 %-a illeti meg. V. A pedagógiai munka belső ellenőrzésének szempontjai, elvei, rendje A pedagógiai munka ellenőrzését az intézmény vezetősége látja el. Ezt a nevezettek az éves munkatervben külön meghatározott ütemterv szerint végzik. Az ellenőrzések formája és tartalma a következő lehet: óralátogatások (tematikus és céllátogatás), felmérések és eredmény-ellenőrzések a nevelőmunka területén, vizsgálatok, a tantárgyi felmérések, 12
beszámoltatások, adminisztráció ellenőrzése. Az ellenőrzések fontosabb megállapításairól emlékeztető készül, melyet minden esetben az érintettek tudomására kell hozni. Az emlékeztető adott esetben meghatározhatja a végrehajtandó feladat felelős (é/ei)t, s a végrehajtás határidejét is. 1. A pedagógusok értékelésének szempontjai és eljárásai Az intézményben fejlesztő értékelés folyik. Ennek értelmében arra törekszünk, hogy meghatározzuk az értékelt vezetők és pedagógusok munkájának erős és fejlesztendő területeit, hogy az értékelés záró aktusát jelentő megbeszélésen mindenki számára személy szerint kijelöljük a fejlesztendő területeket. Az értékelés szempontjai A vezetők értékelése Tervezés Feladatszervezés A végrehajtás koordinálása Döntési folyamatok irányítása Ellenőrzés Értékelés visszacsatolás A pedagógusok értékelése Oktató-nevelő munka Az oktató-nevelő munkához kapcsolódó egyéb feladatok Innováció A pedagógiai hozzáadott érték Egyéniség és együttműködés Osztályfőnöki tevékenység Munkaközösség-vezetői tevékenység A fenti szempontok vizsgálatát szolgáló értékelő lapok és táblák jelen szabályzat mellékletében találhatók. Az értékelés eljárásai Az információgyűjtés módszerei A vezetők értékelése Módszer Értékelő Gyakoriság Megjegyzés Kérdőív Nevelőtestület Kétévente Önértékelés Vezető Kétévente Óralátogatás Munkaközösségvezető Évente A pedagógusok értékelése Dokumentumelemzés Ig., igh., mkv Évente Megfigyelés Ig., igh., mkv Évente Óralátogatás Ig., igh., mkv Évente Önértékelés Nevelő Kétévente Az értékelőlap elkészítése 13
Az értékelőlapon szereplő és az óralátogatási szempontsorban megjelölt területek megállapított nyers pontszámait az összehasonlíthatóság követelményét teljesítve százalékos értékre számítjuk át. Ennek következtében a pedagógus munkája értékelésének végeredménye egy, az ideálishoz viszonyított érték lesz. Az adatok értelmezése A fenti módon nyert adatokat összevetjük a pedagógusok önértékelésének eredményével. A cikluszáró megbeszélés alapján a két dokumentum értékeit vetjük össze. Ekkor kerül sor az eltérések vizsgálatára, értelmezésére. Ekkor fogalmazzuk meg a következő ciklus fejlesztendő területeit is. Az értékelés megállapításait tartalmazó dokumentumot a résztvevők kézjegyükkel látják el. Az értékelés résztvevői: az értékelt pedagógus, az illetékes munkaközösség-vezető, az illetékes vezető. A megbeszélésen egyenlő súllyal kapnak helyet kiemelkedő és fejlesztendő területek. Az adatok nyilvánossága A pedagógusok értékelésére vonatkozó adatokat bizalmasnak tekintjük, a személyi anyag esetében elvárt titkossággal külön dossziéban kezeljük. Mindenki megismerheti a saját illetve a bennfoglaló populáció átlagait. A közalkalmazottat minősíteni kell 2. A pedagógusok minősítésének szempontjai és eljárásai kinevezett, illetőleg megbízott vezetőként a vezetői kinevezést vagy megbízást követő második év elteltével, valamint a határozott idejű magasabb vezetői vagy vezetői megbízás lejárta előtt legalább három hónappal, a várakozási idő csökkentése előtt, kivéve, ha a várakozási idő csökkentése kötelező, a garantáltnál magasabb összegű illetmény megállapítása előtt, a jogviszony létesítésekor, a garantált illetménynél magasabb összegű illetmény megállapításakor, illetve kérésére, legkorábban közalkalmazotti jogviszonyának keletkezését, illetve a korábbi minősítését követő három évet követően, illetve közalkalmazotti jogviszonyának megszűnése esetén, címadományozást megelőzően, illetve gyakornoki ideje alatt a gyakornoki idő lejártának hónapjában. fenti eseteken túl a munkáltató mérlegelési jogkörében eljárva is minősítheti a közalkalmazottat. Nem kerülhet sor a közalkalmazott minősítésére a közalkalmazott kérésére elvégzett minősítéstől eltekintve, ha korábbi minősítésének, illetve a közalkalmazotti jogviszonya létesítésének időpontjától tizenkét hónap nem telt el. Ez esetben a korábbi minősítés eredményét kell irányadónak tekinteni. A minősítést a minősítési szempontsor alapján intézményvezető készíti el, ebben közreműködnek helyettesei és a munkaközösség- vagy tagozatvezetők is. A minősítés a közalkalmazott személyi adatain túl csak a munkakör betöltésével kapcsolatos tényeket és a ténymegállapításokon alapuló értékelést tartalmazhat. A minősített alkalmasságának megítélését aminősítőnek írásban meg kell indokolnia. A minősítés alapvető célja annak megítélése, hogy a közalkalmazottak miként teljesítették a velük szemben a jelen szabályzatban meghatározott elvárásokat, a munkaköri leírásában részletezett munkaköri feladatokat, valamint a szakmai fejlődés elősegítése. Az egyes részszempontokra adott pontok alapján számoljuk ki a minősítő lap fő sorainak (piros) pontszámát az alábbiak szerint: 14
90-100 % 3 pont 75-90 % 2 pont 50-75 % 1 pont 50 % alatt 0 pont A minősítés során az egyes minősítési szempontok értékelésekor a következő pontszámokat kell alkalmazni: kiemelkedő minősítés három pont, megfelelő minősítés kettő pont, kevésbé megfelelő minősítés egy pont, nem megfelelő minősítés nulla pont. A közalkalmazott minősítésének eredményeként kiválóan alkalmas, alkalmas, kevésbé alkalmas, illetve alkalmatlan minősítést kaphat. A minősítés eredményét az egyes minősítési szempontok értékelésekor adható legmagasabb pontszámnak a ténylegesen adott pontszámokhoz viszonyított aránya alapján a következők szerint kell megállapítani: nyolcvantól száz százalékig kiválóan alkalmas, hatvantól hetvenkilenc százalékig alkalmas, harminctól ötvenkilenc százalékig kevésé alkalmas, harminc százalék alatt alkalmatlan minősítést kap a közalkalmazott. Ettől eltérően, a közalkalmazott alkalmatlan minősítést kap, ha legalább egy minősítési szempont értékelése nem megfelelő. A közalkalmazottal minősítését annak elkészülte után haladéktalanul ismertetni kell. A megismerés tényét a közalkalmazott a minősítésen aláírásával igazolja, továbbá feltüntetheti esetleges észrevételeit is. A minősítési lap egy példányát a közalkalmazott személyi anyagába kell elhelyezni. A minősítés egy példányát annak ismertetésekor a közalkalmazottnak át kell adni. A közalkalmazott a minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, személyiségi jogát sértő megállapításának megsemmisítését a minősítés közlésétől számított harminc napon belül a bíróságtól A pedagógusok minősítési szempontjai 3. Munkaköri leírás minták Az alsós igazgatóhelyettes munkaköri leírása Az alsós igazgatóhelyettest a nevelőtestület véleménye kikérésével az intézmény vezetője nevezi ki saját megbízásának megfelelő határozott időtartamra. Általános feladata az intézményben folyó nevelő-oktató munka irányítása, szervezése és ellenőrzése. Az alsós igazgatóhelyettes pedagógiai irányító munkája Az igazgatóval egyeztetett óralátogatási terv szerint látogatja a tanítási órákat és a napközis foglalkozásokat az alsó tagozaton. Az iskolai munkaterv ellenőrzési szempontjai szerint hetente legalább egy órát látogat és elemzést végez. Ellenőrzi az alsós szakkörök tevékenységét. Szervezi és ellenőrzi az alsó tagozatos szülői értekezleteket és fogadóórákat. Segíti és ellenőrzi a felügyelete alá tartozó munkaközösségek munkáját, azok munkaterveinek megvalósulását. 15
A munkaközösségek bevonásával tervezi, szervezi és ellenőrzi az alsó tagozat szakmai pedagógiai munkáját. Megszervezi és megtartja az iskolai munkatervben rögzített alsós osztályozó értekezleteket. Szakmai, gyakorlati segítséget ad a pályakezdő kollégáknak, tanárjelölteknek. Az alsós igazgatóhelyettes ügyviteli irányító feladatai Közreműködik az alsó tagozatban és a napközi otthonban működő pedagógusok tantárgyfelosztásának elkészítésében Elkészíti az alsó tagozat ügyeleti beosztását, ebédeltetési rendjét Elvégzi az óvodáskorúak beiskolázásával összefüggő tennivalókat, a rászoruló tanulók vizsgálatra küldését, a felmentési, áthelyezési ügyek intézését. Jóváhagyja az alsó tagozatos tanmeneteket. Engedélyezi az alsó tagozatos tanulók távolmaradását. Engedélyezi az alsó tagozatos tanulócsoportok tanórán kívüli foglalkozásait, kirándulásait Gondoskodik az alsós nevelők adminisztrációs munkájának irányításáról. Elbírálja az alsó tagozatban a napközis ellátás iránti kérelmeket. Megszervezi az alsós ügyeleti rendet és a hajnalos ügyeletet Elkészíti a különféle hó végi és tanév közbeni jelentéseket, statisztikákat. Módszertani és szaktárgyi értekezleteket tart. Javaslatot tesz az alsó tagozat tagjainak jutalmazására. Szervezi az alsó tagozatot érintő országos és helyi méréseket. Ellenőrzi és irányítja a helyi versenyeket. Ellenőrzi az ügyeletek ellátását. Havi rendszerességgel iskolagyűlést tart az alsó tagozaton. Elvégzi az ebédrendeléssel, annak elszámolásával kapcsolatos teendőket. Nyilvántartja az étkezési kedvezmények érintettjeit, elkészíti a szükséges kimutatásokat. Szakmai anyagok, eszközök és az élelmiszer beszerzésével kapcsolatos kötelezettségvállalások előkészítése és szakmai teljesítésük igazolása. Nyilvántartja a célprémiumért végzett alsós munkákat. Rendszeresen ellenőrzi és kiszámolja az alsós pontversenyek eredményeit. Közreműködik az iskolai ünnepségek és rendezvények szervezésében, lebonyolításában A KIR információs rendszerben az alábbi jogosultságokkal rendelkezik: KIFIR adatlap kitöltő rendszer Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer - Adatlap kitöltés Közoktatási intézmények információs tájékoztató rendszere Intézményi adatok aktualizálása KIR üzenetkezelő rendszer Statisztikai adatgyűjtés webes moduljai Központi írásbeli felvételi vizsga adminisztrációs rendszere Közoktatási nyomtatványok megrendelése Chipkártya megszemélyesítéséhez szükséges adatok megadása Tanulmányi eredmények kommunikációs rendszere Tankönyvek és egyéb kiadványok megrendelése Pedagógus nyilvántartásba-vételi kérelem kitöltő rendszer Pedagógus azonosítószámok megtekintése, igazolás kiállítása Pedagógus nyilvántartásban szereplő adatok módosítása Pedagógus nyilvántartás aktuális adatainak letöltése.xls formátumban Tanuló nyilvántartásba-vételi kérelem kitöltő rendszer 16
Tanuló azonosító számok megtekintése, igazolás kiállítása Tanuló nyilvántartásban szereplő adatok módosítása Tanuló nyilvántartás aktuális adatainak letöltése.xls formátumban Adatszolgáltatói munkáját az Informatikai és az Adatvédelmi szabályzatban lefektetett elveknek megfelelően végzi. A felsős igazgatóhelyettes munkaköri leírása A felsős igazgatóhelyettest a nevelőtestület véleményének kikérésével az intézmény vezetője nevezi ki saját megbízásának megfelelő határozott időtartamra. Általános feladata az intézményben folyó nevelő-oktató munka irányítása, szervezése és ellenőrzése. A felsős igazgatóhelyettes pedagógiai irányító munkája Az igazgatóval egyeztetett óralátogatási terv szerint látogatja a tanítási órákat és a napközis foglalkozásokat a felső tagozaton. Az iskolai munkaterv ellenőrzési szempontjai szerint hetente legalább egy órát látogat és elemzést végez. Ellenőrzi a felsős szakkörök tevékenységét. Szervezi és ellenőrzi a felsős tagozatos szülői értekezleteket és fogadóórákat. Segíti és ellenőrzi a felügyelete alá tartozó munkaközösségek munkáját, azok munkaterveinek megvalósulását. A munkaközösségek bevonásával tervezi, szervezi és ellenőrzi a felső tagozat szakmai pedagógiai munkáját. Megszervezi és megtartja az iskolai munkatervben rögzített felsős osztályozó értekezleteket. Szakmai, gyakorlati segítséget ad a pályakezdő kollégáknak, tanárjelölteknek. A felsős igazgatóhelyettes ügyviteli irányító feladatai Gondoskodik a hiányzók helyettesítéséről, vezeti a helyettesítési naplót. Közreműködik a felső tagozatban működő pedagógusok tantárgyfelosztása előkészítésében, nyilvántartja, és havi rendszerességgel elszámolja a túlórákat. Elkészíti a felső tagozat ügyeleti beosztását, ebédeltetési ügyeletét, az intézmény helyettesítési rendjét. Előkészíti a felmentési, áthelyezési ügyek intézését, fegyelmi felelősségre vonás esetén a jogszabályban előírt intézkedéseket Elbírálja a felső tagozatban a napközis ellátás iránti kérelmeket Kijelöli az intézményi vizsgák bizottságait Engedélyezi a felső tagozatos tanulók távolmaradását Elvégzi a művészeti tagozat munkájával kapcsolatos adminisztratív és szakmai teendőket Engedélyezi a felső tagozatos tanulócsoportok tanórán kívüli foglalkozásait, kirándulásait Jóváhagyja a felső tagozatos tanmeneteket. Gondoskodik a felsős nevelők adminisztrációs munkájának irányításáról. Engedélyezi a pedagógusok esetleges óracseréjét Elkészíti a különféle hó végi és tanév közbeni jelentéseket, statisztikákat. Módszertani és szaktárgyi értekezleteket tart. Javaslatot tesz a felső tagozat tagjainak jutalmazására. Szervezi a felső tagozatot érintő országos és helyi méréseket. Ellenőrzi és irányítja a helyi versenyeket. Nyilvántartja a tanórán kívüli elfoglaltságok időkeretét, azok felhasználását. Ellenőrzi az ügyeletek ellátását. Havi rendszerességgel iskolagyűlést tart a felső tagozaton. 17
Szakmai anyagok és eszközök beszerzésével kapcsolatos kötelezettségvállalások előkészítése és szakmai teljesítésük igazolása. Nyilvántartja a célprémiumért végzett felsős munkákat. Rendszeresen ellenőrzi és kiszámolja a felsős pontversenyek eredményeit. Közreműködik az iskolai ünnepségek és rendezvények szervezésében, lebonyolításában. Szervezi és irányítja a pályaválasztással kapcsolatos teendőket. A KIR információs rendszerben az alábbi jogosultságokkal rendelkezik: Chipkártya edumail.kir.hu postafiók jelszavának megváltoztatása KIFIR] adatlap kitöltő rendszer Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer - Adatlap kitöltés Közoktatási intézmények információs tájékoztató rendszere Intézményi adatok aktualizálása KIR üzenetkezelő rendszer Statisztikai adatgyűjtés webes moduljai Központi írásbeli felvételi vizsga adminisztrációs rendszere Közoktatási nyomtatványok megrendelése OKM FIT Jelentés Chipkártya megszemélyesítéséhez szükséges adatok megadása Tanulmányi eredmények kommunikációs rendszere Tankönyvek és egyéb kiadványok megrendelése Pedagógus nyilvántartásba-vételi kérelem kitöltő rendszer Pedagógus azonosító számok megtekintése, igazolás kiállítása Pedagógus nyilvántartásban szereplő adatok módosítása Pedagógus nyilvántartás aktuális adatainak letöltése.xls formátumban Tanuló nyilvántartásba-vételi kérelem kitöltő rendszer Tanuló azonosító számok megtekintése, igazolás kiállítása Tanuló nyilvántartásban szereplő adatok módosítása Tanuló nyilvántartás aktuális adatainak letöltése.xls formátumban Adatszolgáltatói munkáját az Informatikai és az Adatvédelmi szabályzatban lefektetett elveknek megfelelően végzi. A pedagógusok általános munkaköri leírása A pedagógusok feladatai általában A pedagógus felelősséggel és önállóan a tanulók nevelése érdekében végzi munkáját. Munkaköri kötelezettségeinek tartalmát és kereteit a Köznevelési törvény és végrehajtási utasítása, a pedagógiai szaktárgyi útmutatók, módszertani levelek, az iskolai munkaterv, a nevelőtestület határozatai, továbbá az igazgató, illetőleg a felettes szerveknek az igazgató útján adott útmutatásai alkotják. Nevelő-oktató munkáját egységes elvek alapján, módszereinek szabad megválasztásával végzi. A pedagógus alaptevékenysége azokat a tanórai és tanórán kívüli teendőket foglalja magában, amelyek az intézmény rendeltetése szerinti nevelő-oktató munkából az egyes munkaköröknek (tanító, tanár) megfelelően minden nevelőre kötelezően vonatkoznak. Közreműködik az iskolaközösség kialakításában és fejlesztésében. Alkotó módon részt vállal: a nevelőtestület újszerű törekvéseiből a közös vállalások teljesítéséből az ünnepségek és megemlékezések szervezéséből az iskolai hagyományok ápolásából a tanulók folyamatos felzárkóztatásából 18
a tehetséggondozást szolgáló feladatokból a pályaválasztási feladatokból a gyermekvédelmi tevékenységből a tanulók délutáni elfoglaltságának szervezéséből, irányításából a diák önkormányzat munkájának segítéséből az iskolai élet demokratizmusának fejlesztéséből. A tanítási órán a törvényi, szakmai és etikai követelményeknek megfelelő munkát végez. Irányítja a tanulók írásbeli munkáit, mennyiségi és minőségi ellenőrzést végez. Ezt a tanulók füzetébe tett kézjegyével tanúsítja. Részt vesz a pedagógus továbbképzésben és munkaközössége munkájában. Kinevezése időtartamától függetlenül részt vesz a nevelő-oktató munkával összefüggő megbeszéléseken, értekezleteken. Részt vesz az iskolai ünnepségeken, rendezvényeken. Elvégzi azokat az adminisztratív és szervezési feladatokat, amelyeket a hatályos jogszabályok, az intézmény pedagógiai programja és kialakult szokásrendje előír. Nevelő-oktató munkáját tervszerűen végzi, jóváhagyott tanmenet alapján dolgozik. A tanmenetet az igazgató által meghatározott időpontban a munkaközösség-vezetőnek jóváhagyásra bemutatja. Ha az alapdokumentumok nem változtak, a tanmenet folyamatos kiegészítéssel több éven át is használható, a jóváhagyásnak azonban ebben az esetben is meg kell történnie. Az írásbeli dolgozatokat, felmérőket 5 munkanapon belül kijavítja. Az intézmény éves munkatervében meghatározott, statisztikai elemzésbe vont felmérők eredményének elérhetőségét biztosítja. (Mérési rendszer) Részt vesz az iskola szülői értekezletein és fogadóóráin. A közös teherviselés jegyében ügyeletet vállal az óraközi szünetekben Távolmaradás esetén értesíti az iskolavezetést, és a lehető legrövidebb időn belül írásban tájékoztat az elvégzendő tananyagról. Átveszi és megóvja a tanítási segédeszközöket, felszereléseket, meghibásodásukat jelzi, újak beszerzésére tesz javaslatot. A leltár szerint átvett eszközökért anyagi felelősséggel tartozik. Részt vállal az intézmény alábbi feladatokból: korrepetálás, felzárkóztatás, tehetséggondozás helyettesítés, tanulmányi kirándulások és versenyek szervezése hajnalos és délutáni ügyeleti munka, ebédeltetés osztályfőnöki feladatok versenyekre való felkészítés A pedagógus kötelességei A pedagógus alapvető feladata a rábízott tanulók nevelése, oktatása. Ezzel összefüggésben az alábbi kötelességei vannak: Figyelemmel kíséri és elősegíti a tanulók fejlődését. Rendszeresen tájékoztatja szülőket és a tanulókat az őket érintő kérdésekről. Javaslatot tesz segélyre, támogatásra, a nevelési tanácsadó, a gyerekjóléti szolgálat vagy a családsegítő szolgálat segítségének igénybe vételére. Érdemi választ ad a szülős és a tanuló javaslataira, kérdéseire. Nevelő-oktató munkája során a tájékoztatást és az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan nyújtja. A témazáró dolgozatok témáját és időpontját előzetesen közli a tanulókkal. A tanulók emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartja. 19
Oktató és nevelő munkája során figyelembe veszi a tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociális helyzetét, segíti a tanuló képességének, tehetségének kibontakozását, szükség szerinti felzárkóztatását. Átadja az egészség és a testi épség megőrzéséhez szükséges ismereteket, azok elsajátításáról meggyőződik. Ha a tanuló balesetet szenved, megteszi a szükséges intézkedéseket, a baleset tényét az iskolában szokásos módon adminisztrálja. A tanító az alsó tagozaton, a tanár a felső tagozaton valamennyi tantárgyi órán a rendelkezésre bocsátott anyag segítségével szakszerű helyettesítést végez. A pedagógus jogai A pedagógust munkakörével összefüggésben az alábbi jogok illetik meg: Szabadon megválaszthatja a pedagógiai program alapján a tananyagot, a nevelés és oktatás módszereit A szakmai munkaközösség véleményének meghallgatásával kiválaszthatja az alkalmazott taneszközöket, tankönyveket és tanulási segédleteket. Irányítja és értékeli a tanulók munkáját. Minősíti a tanulók tudását. Hozzájuthat a munkájához szükséges ismeretekhez, információkhoz. A nevelőtestület tagjaként részt vehet az iskola pedagógiai programjának tervezésében és értékelésében, gyakorolhatja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat. Részt vehet a pedagógus továbbképzésben, pedagógiai kísérletekben, tudományos kutatómunkában. Részt vehet a helyi, regionális vagy országos szakmai egyesületek, kamarák, érdekképviseleti szervek munkájában. Az iskolavezetéshez intézett kérdéseire, javaslataira érdemi választ kapjon. Személyét megbecsüljék, személyiségi jogait tiszteletben tartsák, pedagógus tevékenységét elismerjék és értékeljék. Az osztályfőnökökre vonatkozó kiegészítő rendelkezések Az osztályfőnököt az igazgató bízza meg. A pedagógusokra vonatkozó általános munkaköri feladatokon túl szakmai feladatai és hatásköre az alábbiakra terjed ki: Alaposan ismernie kell tanítványai személyiségét, ennek érdekében vizsgálatokat, felméréseket végez. Az intézmény pedagógiai programjában foglaltak szerint családlátogatást végez. Az iskola pedagógiai elvei szerint neveli osztályának tanulóit. Együttműködik az osztályában tanító pedagógusokkal, segíti azok munkáját, szükség esetén megbeszélést hívhat össze. Aktív kapcsolatot tart fenn az osztály szülői munkaközösségével, a gyermekvédelmi felelőssel. Figyelemmel kíséri a tanulók tanulmányi előmenetelét, szorgalmát, az osztály fegyelmi helyzetét. Ennek érdekében havi rendszerességgel kiszámolja az osztály tanulmányi átlagát, szorgalmi és magatartási mutatóit. Indokolt esetben 3 nap távollétet engedélyezhet és igazolhat osztálya tanulójának. Igazolatlan hiányzás esetén a törvényi előírásoknak és a Házirendnek megfelelően jár el. Ellátja az osztályával kapcsolatos ügyviteli feladatokat (osztálynapló vezetése, félévi és év végi statisztikák, továbbtanulási, gyámügyi és gyermekvédelmi feladatok. Gondoskodik osztályterme esztétikus és célszerű berendezéséről, tisztaságáról. Irányítja a hetesek munkáját. Tanulóit rendszeresen tájékoztatja az iskola előtt álló feladatokról, azok elvégzésére mozgósít. 20