Magyarország demográfiai jövőjét meghatározó tényezők alakulásának áttekintése és értékelése a fenntarthatóság szempontjából Spéder Zsolt (szerk.), Bálint Lajos, Földházi Erzsébet, Gödri Irén, Kovács Katalin, Makay Zsuzsanna, Monostori Judit, Murinkó Lívia, Pongrácz Tiborné (KSH Népességtudományi Kutató Intézet) Budapest, 2011. május
Tartalom VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 1. Termékenységi tendenciák és családpolitika Magyarországon és Európában 12 1.1. Termékenységi tendenciák Magyarországon és Európában... 12 1.1.1. Az élveszületések számának csökkenése... 12 1.1.2. A termékenység alakulása... 13 1.1.3. Kitolódó gyermekvállalás... 16 1.1.4. Befejezett termékenység... 20 1.1.5. Házasságon kívüli születések és válások... 20 1.2. Családpolitikai körkép Európában... 22 1.3. A magyar családpolitikai rendszer... 25 1.4. Jövőbeli kilátások... 30 1.5. Összegzés... 31 2. Párkapcsolatok változóban... 33 2.1. Változások a házasodási magatartásban... 33 2.2. Élettársi kapcsolatok... 36 2.3. Látogató párkapcsolatok... 38 2.4. Szinglik... 39 2.5. Párkapcsolatok felbomlása, válás... 40 2.5.1. A válás okai... 44 2.5.2. A párkapcsolati formák népszerűsége, megítélése a közvéleményben... 45 2.5.3. Válással kapcsolatos vélemények... 48 2.6. A párkapcsolati formákban bekövetkezett változások, társadalmi, demográfiai következményei... 49 3. A családszerkezet változása... 50 3.1. A háztartások összetételének alakulása... 50 3.2. Egyszemélyes háztartások... 52 3.3. A családtípusok sokfélesége: házaspáros típusú és egyszülős családok, többgenerációs együttélések... 54 3.4. A szülők párkapcsolatának felbomlása és az egyszülős családok az érintett gyermekek szempontjából... 57 3.5. Összegzés... 59 4. Egészségi állapot és mortalitás... 61 4.1. Bevezetés... 61 4.2. Magyarország halálozási helyzete és a más országokhoz képest mutatott többlethalálozás mintázatta... 62 4.3. Kiemelt betegségcsoportokra vonatkozó európai és magyarországi trendek, illetve a halálozást befolyásoló főbb tényezők és egészségpolitikai lépések... 69 4.3.1. Kardiovaszkuláris halálozás... 69 4.3.2. Szájüregi rákok... 72 4.3.3. Kolorektális tumorok... 72 4.3.4. A légcső, a hörgők és a tüdő rosszindulatú daganatai okozta halálozás... 73 4.3.5. Emlőrák... 74 4.4. Az egyes betegségek súlya egy másik szemszögből: a potenciálisan elveszett életévek nagysága... 76 2
4.5. Fontosabb megállapítások... 77 4.6. Összegzés... 80 5. Idősödés... 86 5.1. Az öregedés és a demográfiai öregedés jelensége... 86 5.2. Az idősek aránya Magyarországon és az európai társadalmakban... 87 5.3. Az idősek korstruktúrája... 88 5.4. Nemek aránya... 89 5.5. A várható élettartam alakulása... 89 5.6. A népesség korstruktúrájának változása... 91 5.7. Az időskori függőségi ráta... 92 5.8. A demográfiai öregedés és a nyugdíjrendszer... 94 5.9. Időskori jólét: A nyugdíjak színvonala és az időskori szegénység... 97 5.10. Az idősödő korosztályok munkaerő-piaci részvétele, a nyugdíjba lépés időzítése... 100 5.11. Az idősebb korosztályok háztartásainak szerkezete... 104 5.12. Összegzés... 105 6. A nemzetközi vándorlás... 106 6.1. Bevándorlás változó feltételek, változó trendek... 107 6.2. Magyarországon tartózkodó külföldiek... 112 6.3. A magyar állampolgárságot kapott külföldiek... 117 6.4. A bevándorlók integrációja... 119 6.5. Kivándorlás Magyarországról... 121 6.6. Külföldi munkavállalás... 126 6.7. Összegzés... 128 7. A roma népesség társadalmi-demográfiai jellemzői... 130 7.1. A roma népesség létszáma... 131 7.2. A roma népesség nem és életkor szerint... 134 7.3. A roma népesség iskolai végzettsége... 135 7.4. Párkapcsolatok és családi állapot a roma népesség körében... 136 7.5. Gyermekszám és termékenység a roma népesség körében... 138 8. Irodalom... 141 3
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A magyar népesedési helyzetet hosszabb idő óta kedvezőtlen demográfiai mutatók, negatív tendenciák jellemzik. A népesség létszámának közel harminc éve tartó csökkenése alapvetően a születések igen alacsony számára és az európai viszonylatban kiemelkedően magas halandóságra vezethető vissza. A Demográfiai Jövőkép kutatási anyaghoz elkészült tanulmányok jelen népesedési helyzetünk kialakulásának okait, a folyamatok jellegzetességeit és várható társadalmi, demográfiai és gazdasági következményeit tárják fel és mutatják be. A kedvezőtlenül alacsony gyermekvállalási mutatók összefüggésben vannak azokkal a változásokkal, amelyek a párkapcsolatok pluralizálódása terén az elmúlt évtizedekben végbementek. A változás röviden a házasságkötések számának visszaesésével és a házasság nélküli együttélések terjedésével jellemezhető. A házasságkötések száma húsz év alatt 47%-kal csökkent és a jelenlegi arányszámok alapján a nőknek várhatóan csak 40%-a fog házasságot kötni, míg 60%-uk de jure hajadonként fogja leélni az életét. A házasságkötések csökkenésével párhuzamosan egyre több pár választja az együttélés lazább, tartós kötelezettség-vállalást elkerülő formáját, az élettársi kapcsolatot. Míg korábban a házasság nélküli együttélések az idősebb, korábbi házasságukat felbontó férfiakat és nőket jellemezte, addig a 90-es évektől kezdődően elsősorban a nőtlen és hajadon fiatalok tartós párkapcsolati formájává vált. A fiatalok körében egyre népszerűbbé váló együttélési forma azonban nem jelent végleges életformaválasztást, inkább próbaházasságnak fogható fel, vagyis az együttélést hosszabbrövidebb idő után a kapcsolat legalizálása, a házasság megkötése követ. A házasodási magatartásban bekövetkezett igen jelentős negatív változások ellenére a házasság intézményének társadalmi megítélése változatlanul pozitív. A lakosság négyötöde a házasságot változatlanul életképes intézménynek, a férfi-nő együttélés legjobb, legmegfelelőbb formájának tartja. Az élettársi kapcsolatok terjedése ugyanakkor megváltoztatta a házasság nélküli együttélésekkel szemben a társadalomban korábban tapasztalható elítélő magatartást és a fenntartások helyett az elfogadó vélemények kerültek túlsúlyba. A házasodási hajlandóság csökkenése, a válással végződő házasságok növekvő aránya, az élettársi kapcsolatok terjedése több szempontból is kedvezőtlenül hat mind a népesedési mutatókra, mint a társadalom értékrendjére, működőképességére, jövőjére. 4
A házasságkötések számának drasztikus visszaeséséből adódó hiányt az élettársi kapcsolatban élők száma nem kompenzálja, következésképp emelkedik azoknak a férfiaknak és nőknek az aránya, akik egyedül, tartós párkapcsolat nélkül élnek. Az élettársi kapcsolatok nagyobb valószínűséggel bomlanak fel, mint a házasságok. A házasságkötés nélküli együttélések terjedése következésképp fokozza a családok instabilitását, növeli a párkapcsolatok felbomlásának valószínűségét. Az élettársi kapcsolatokból született gyermekek száma messze elmarad a házasságban élő párok termékenységétől. A házasodási kedv visszaesése, az együttélések terjedése tehát önmagában is hozzájárul a kedvezőtlenül alacsony születésszám kialakulásához és fennmaradásához. A házasságon kívüli születések számának meredek emelkedése elsősorban az élettársi kapcsolatok terjedésével függ össze. A nem házas együttélések nagyobb bomlékonysága miatt emelkedik az egyszülős családok részaránya. Az így kialakult helyzet nemcsak a gyermek fejlődését, az egyedül maradt szülő munkaerő-piaci lehetőségeit, pszichikai és anyagi helyzetét érinti hátrányosan, de a társadalomból is jelentős szociális, anyagi ráfordítást igényel. A gyermekvállalási hajlandóság az összes európai országban csökkent az 1970-es évek óta és jelenleg a legtöbb országban nem biztosított a népesség reprodukciója. Magyarország ilyen szempontból nem az egyedüli, amelynek csökkenő termékenységgel kell szembe nézni, de míg az utóbbi években számos nyugat-európai és néhány középkelet-európai országban növekedtek a termékenységi arányszámok, Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol nem került sor az emelkedésre. Az élveszületések száma 1990 és 2010 között 28%-kal csökkent és 1997-ben haladta meg utoljára a 100 ezret. A csökkenés annak ellenére következett be, hogy egészen 2001-ig nőtt a termékeny korban lévő 15 és 49 év közötti női népesség száma. Az európai viszonylag igen alacsony termékenység részben a kitolódó gyermekvállalási korral is magyarázható. Napjainkban a magyar nők átlagosan 29,1 éves korukban vállalnak gyermeket, ami több mint 4 évnyi emelkedést jelent az 1970-1980-as évek gyermekvállalási gyakorlatához képest. Az átlagéletkor kitolódása magában hordja a lehetőségét annak, hogy az idősebb életkorban sor kerül a fiatalabb életkorban lemaradt szülések bepótlására, de az adatok alapján ennek egyre kisebb a valószínűsége. Prognosztizálható, hogy a tervezett szülések egy része véglegesen meghiúsul, a kívánt gyermekek egy része soha nem születik meg. 5
A gyermekvállalási magatartásban tapasztalható további változás a házasságon kívüli születések dinamikusan növekedő aránya (41%). A jelenség az élettársi kapcsolatok terjedésével magyarázható, de gyakorisága és általános elfogadottsága a társadalmi szemlélet és értékrend alapvető változására utal. Az alacsony születésszámnak a korösszetételre, a népesség öregedésére, a nyugdíjés egészségügyi kiadásokra, a munkaerőpiacra és végső soron a gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatása miatt az európai országok kormányai rákényszerültek a családoknak nyújtott állami támogatások számottevő növelésére. Magyarország az OECD országok átlagánál (2,4%) jóval többet, a GDP 3,3%-át költi a családok támogatására. Ezzel az aránnyal Franciaország, az Egyesült Királyság, Dánia és Izland után a ranglista ötödik helyét foglalja el, miközben a termékenységi mutatókat tekintve hátulról a másodikharmadik helyen van. Az ellentmondás a magyar családtámogatási rendszer hiányosságaira, a tényleges igényektől eltérő strukturális gyengeségeire hívja fel a figyelmet. A magyar támogatási rendszer nagyvonalúan biztosítja az anyának, a szülőknek a három éven aluli gyermekek otthoni gondozásának lehetőségét. A gyermekintézményi férőhelyek hiánya miatt azonban ez a lehetőség sok esetben kényszerré válik és az anya akkor sem tud korábban visszatérni a munkaerőpiacra, ha erre igénye és lehetősége lenne. A jelenlegi helyzetben a potenciális szülők gyakran azzal az alternatívával szembesülnek, hogy vállalnak gyermeket és évekig otthon maradnak, vagy - ha ezt nem engedhetik meg maguknak - halogatják a gyermekvállalást, vagy végképp lemondanak róla. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol magasabb a női munkavállalás, illetve ahol a nőknek lehetőségük van visszatérni a munkaerőpiacra és összeegyeztetni a gyermeknevelést a munkahelyi teendőkkel (részmunkaidős foglalkoztatás, bölcsődei hálózat). A magyar népesség csökkenése az alacsony születésszám mellett a halandóságra, a halálozások szintjére vezethető vissza, amely az elmúlt években tapasztalható kedvező tendenciák ellenére változatlanul magasnak mondható. A kedvezőtlen mortalitás nem csak a nyugat-európai országokhoz képest nyilvánvaló, hanem hozzánk hasonló történelmi tradíciójú kelet-közép-európai országhoz képest is érezhető lemaradás figyelhető meg. Az elmúlt másfél évtized alatt tapasztalható javulás mértéke korántsem tekinthető megnyugtatónak. Magyarországon a férfiak standardizált halálozási rátája 77 százalékkal magasabb, mint Ausztriában, 30 százalékkal haladja meg a cseh, 12 százalékkal pedig a megfelelő 6
lengyel szintet. A többlethalálozás legnagyobb hányadát a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás teszi ki. A magyar férfiak szív- és érrendszeri halálozása 114 százalékkal magasabb az osztráknál, míg a csehországit is 27, a lengyelországit pedig 19 százalékkal haladja meg. Az emésztőrendszer betegségei okozta halálozás standardizált arányszáma 224 százalékkal magasabb, mint az osztrák férfiaké, és 110 százalékkal magasabb a cseh illetve 90 százalékkal a lengyel férfiak halálozásánál is. Ebbe a haláloki főcsoportba azon betegségek tartoznak, amelyek kialakulásában a túlzott és nem megfelelő minőségű alkoholfogyasztás kiemelt szerepet játszik. A tumoros halálozást illetően nagyon világosan körvonalazható a magyar férfiak halálozási többletének forrása. Ezen halálokok döntő részben a magas alkoholfogyasztás és a dohányzás kombinációjával hozhatók összefüggésbe. A női halálozás szintje és mintázata sokban hasonlít a férfiakéhoz, elmaradás azonban valamivel kisebbnek mondható. A tumoros halálozást tekintve a férfiaknál látott képhez nagyon hasonló bontakozik ki a női mortalitás vizsgálata során is. Valamennyi, az alkoholfogyasztás és a dohányzás által erősen befolyásolt tumoros halálozás esetében a magyar halálozás szignifikánsan magasabb, mint a környező Ausztriában vagy a régióhoz tartozó Csehországban vagy Lengyelországban. A szűréssel mérsékelhető emlőrákos halálozások standardizált száma negyedével (20 26 százalékkal) magasabb Magyarországon a környező országokhoz képest. A felsorolt különbségek egyértelműen rámutatnak a magyar társadalom egészen súlyos életmód- és életminőségbeli, valamint egészségmagatartásbeli defektusaira. A mortalitási szint javulásához jelentős életmódbeli változásra volna szükség. A szűréssel és kuratív medicinával csökkenthető életévveszteség feltehetően ugyancsak fontos szerepet játszhat mind a férfi, mind a női népesség halálozásának mérséklésében. Az alacsony termékenység és a várható élettartam emelkedése következtében a társadalom demográfiai öregedése, azaz az időskorúak arányának növekedése figyelhető meg Magyarországon és az európai országok többségében. A 65 éves és idősebb népesség 1990-ben 13,3%-ot tett ki a lakosság körén belül, míg 2010-ben 16,6%-a tartozott ebbe a korosztályba. A népesség előreszámítások szerint 2050-re az idősek aránya Magyarországon 29,4% lesz, ami egy rendkívül dinamikus, 12,8% pontos növekedés a negyven évet átfogó időszak alatt. Az idősebb korosztályok népességen belüli arányának növekedésében meghatározó szerepet játszott a 80 éves és 7
idősebb korosztály növekvő hányada. Ez alapvetően az élettartam meghosszabbodásának köszönhető. Ez a tendencia a prognózisok szerint a jövőben is folytatódni fog, és a legidősebbek körében lesz a növekedés üteme a legerőteljesebb. A demográfiai öregedés legfontosabb társadalmi kihívása az, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható legyen, hogy az idősek anyagi helyzete tükrözze a korábbi munkaerő-piaci pályafutás eredményeit, ugyanakkor széles rétegek számára biztosítva legyen egy minimális jóléti szint, illetve az idősek hozzáférjenek azokhoz az egészségügyi, szociális és egyéb szolgáltatásokhoz, amelyekre szükségük van. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának feltétele, hogy a lehető legtöbben a nyugdíjkorhatár elérése után kerüljenek a rendszerbe, illetve, hogy az aktív korú korosztályoknak minél nagyobb aránya legyen a munkaerőpiac aktív tagja. Az egyének minél hosszabb munkaerő-piaci pályafutása értelemszerűen nem csupán társadalmi, hanem egyéni érdek is, hiszen a nyugdíjak összege a keresetektől és a munkaerő-piaci pálya hosszától is függ. A hazai foglalkoztatottsági ráta Európában az egyik legalacsonyabb. Az 1990-es évek második fele óta azonban egy enyhe növekedés tapasztalható. A növekedés oka alapvetően az idősebb korosztályok munkaerő-piaci részvételének dinamikus emelkedése volt. 1997-ben az 55-64 éves férfiaknak 27%-a volt foglalkoztatott, 2010-ben már 39,6%- a. A nőknél ugyanezekben az években a foglalkoztatottsági ráta 10,3 és 30,1% volt, ami háromszoros növekedést jelent. Ezek az eredmények alapvetően a nyugdíjkorhatár emelésének és a korai nyugdíjazási feltételek megszigorításának köszönhetőek. Az idősebb korosztályok foglalkoztatottságának, a nyugdíjkiadásoknak a jövőbeli alakulását a nyugdíjkorhatár további emelése, a helyettesítési ráta csökkentése, a korai nyugdíjba vonulás alapvetően a rokkanttá nyilvánítás feltételeinek további szigorítása, valamint a munkahely teremtési programok sikere határozza majd meg. Magyarország európai összehasonlításban mind a bevándorlók számát, mind az ezer lakosra számított arányát tekintve nem tartozik a jelentős migrációs célországok közé. A rendszerváltás körüli évek igen erőteljes bevándorlása a kilencvenes évek közepére alacsonyabb szinten stabilizálódott, majd az ezredforduló előtt újra növekedésnek indult, de nem érte el a kezdeti méretét. A 2004-es EU-s csatlakozást követően, majd a 2007-es jogszabályi változások következtében is, újabb növekedés figyelhető meg a bevándorlók számában. 8
A hazai bevándorlás jól ismert sajátossága, hogy a bevándorlók elsősorban a környező országok magyar nemzetiségű állampolgárai közül rekrutálódnak (ami számos nemzetpolitikai kérdést is felvet). Az utóbbi években azonban ez a tendencia kezdett elhalványulni, a szomszédos országokból érkezettek aránya az ezredfordulót követő 50% feletti értékekről 30% alá csökkent. Ami a kivándorlást illeti, ennek vizsgálata meglehetősen háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben. A különböző célországok tükörstatisztikáinak áttekintése jól mutatja, hogy miközben a hivatalos magyarországi adatok szerint az elmúlt két évtizedben mindössze évi néhány száz fő volt a külföldre távozók száma, addig a különböző európai országokban bevándorlóként megjelenő magyar állampolgárok összesített száma 2007-ben meghaladta a 34 ezer, 2008-ban pedig a 42 ezer főt. Az országot elhagyók társadalmi-demográfiai összetételéről, migrációjuk indítékairól és tervezett időtartamáról nincsenek pontos adataink. A 2004-es EU-s csatlakozás a munkaerő-migrációt is felerősítette és újabb célországok jelentek meg a magyar munkavállalók számára. Kérdés, hogy az újonnan megnyíló munkaerőpiacok milyen hatással lesznek a további elvándorlási trendek alakulására. Kulcsproblémát jelent Magyarország migrációs versenyben való részvételének jövőbeli kimenetele. Kérdés, hogy az európai országok többségéhez hasonlóan elöregedő hazai népesség következtében milyen igények merülnek fel a bevándorlást illetően: egyfelől szükség lesz-e a hazai munkaerő-piacon a külföldi munkaerőre, illetve milyen területeken és kikre, másfelől mennyire lesz vonzó Magyarország a bevándorlók számára? A kivándorlás vonatkozásában szintén kulcsfontosságú, hogy milyen mértékben várható a jövőben kivándorlás, továbbá milyen végzettségűek, illetve milyen szakmával rendelkezők körében lesz hangsúlyosabb. Folytatódni fog-e bizonyos szakmákon belül a nagyfokú eláramlás és ennek következtében megjelenik-e nagyobb munkaerő-kereslet a munkaerő-piac bizonyos szegmenseiben? A népességszámot és a korszerkezetet meghatározó folyamatok - a termékenység, a halandóság, a vándorlás -, valamint a párkapcsolatok terén bekövetkezett változások a családméret, a család- és háztartás szerkezet alakulására is hatással vannak. A háztartások összetételét érintő legfontosabb változás az egyszemélyes háztartások számának és arányának növekedése. Arányuk 1990 és 2005 között 24 százalékról 29 százalékra nőtt, a lakosság több mint egytizede egyedül él. Az egyedül élők 9
kétharmada nő. A 30 39 évesek élnek legkisebb arányban egyszemélyes háztartásban, legnagyobb arányban pedig a 70 évesek és idősebbek. A népesség öregedése, a nőknek a férfiakénál magasabb várható élettartama okozza alapvetően az egyedül élők számának növekedését, ami főként az idős özvegy nőket jelenti. A családon belül a házaspáros családok aránya 1990 és 2005 között 80 százalékról 71 százalékra mérséklődött, az élettársi kapcsolatban élők 1990-es 5 százalékos aránya folyamatosan növekedve megháromszorozódott. Az egyszülős családok aránya 15,6 százalékról 16,8 százalékra növekedett, s ezen belül 80 százalékról 87 százalékra emelkedett az anya-gyermek típusú egyszülős családok aránya. Az élettársi kapcsolatban élők között nagyobb arányban vannak gyermektelenek, mint a házaspárok között, és kisebb a kétgyermekesek aránya is. A gyermekes családok közül a házaspárok nevelik a legtöbb gyermeket, az élettársi kapcsolatban élők kevesebbet, őket a gyermeküket egyedül nevelő anyák követik, s a legkevesebb gyermeket az egyedülálló apák nevelik. A fiatalok számára kihívást jelent az önálló otthon megteremtése. A csökkenő házasodási kedv, az élettársi kapcsolatoknak a házasságoknál magasabb bomlékonysága következtében nő a családtípusok sokfélesége. Kiemelt figyelmet érdemelnek azok a gyermekek, akik az életük egy hosszabb-rövidebb szakaszában nem a két vér szerinti szülővel, hanem egy szülővel vagy nevelőszülővel nevelkednek. A roma népesség számára, összetételére, demográfiai jellemzőire vonatkozó adatok bemutatásánál az utolsó elfogadott adatállományból, a 2001-es népszámlálásból indultunk ki. Ismeretes, hogy a népszámlálások során a roma nemzetiséget bevallók száma és a különböző kérdőíves vizsgálatok által becsült cigány népességszám között mintegy háromszoros különbség mutatkozik az empirikus vizsgálatoknál megállapított népességszám javára. A roma népesség a teljes népesség csökkenő tendenciájával ellentétben gyors ütemben növekszik, 2001-ben az összlakosság 2%-át tette ki, s az előrebecslések szerint ez az arány ma 7%. A gyors ütemű növekedés fő forrása a magas termékenység. A cigány nők 2001-ben átlagosan 2,9 gyermeket hoztak a világra a teljes női népességre érvényes 1,3-as gyermekszámmal szemben. A magas termékenység és a viszonylag magas halandóság következtében a cigány etnikum korösszetétele igen fiatal, ami létszámuk várható további gyors növekedésére enged következtetni. 10
Iskolai végzettségük jellegzetesen alacsony. A férfiak egyötöde, a nők több mint egyharmada 30 34 éves korára nem szerezte meg az alapfokú végzettséget sem, bár ez a kedvezőtlenül nagy arány 1990-hez képest csökkenő tendenciát mutat. A roma férfiak és nők teljes népességhez viszonyítva jóval fiatalabb korban és nagyobb arányban létesítenek párkapcsolatot. Bár a leggyakoribb együttélési forma esetükben is a házasság, de az élettársi kapcsolatban élők aránya igen magas, háromnégyszerese az össznépességen belül kimutatható értékeknek. A roma népesség jelenlegi létszámára, iskolázottsági szintjére, párkapcsolati formáira és termékenységére részletes adatokat és válaszokat nyerhetünk a 2011 októberében végrehajtásra kerülő népszámlálás adatbázisából. Az elkészült tanulmányok jól bizonyítják, hogy a fenntartható társadalmi, gazdasági fejlődés kulcskérdése a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, trendek befolyásolása, pozitív irányú módosítása. Középtávon reális cél lehet a születések számának növelése, a halandóság csökkentése és ennek eredményeként a népességfogyás mérséklése, lelassítása. Hosszú távon nem irreális a népességszám csökkenésének megállítása, de a lakosság öregedésével hosszú távon is számolni kell. 11
1. Termékenységi tendenciák és családpolitika Magyarországon és Európában 1.1. Termékenységi tendenciák Magyarországon és Európában A gyermekvállalási hajlandóság az 1970-es évek óta valamennyi európai országban csökkent, és jelenleg a legtöbb országban nem biztosítja a népesség reprodukcióját. Magyarország ebből a szempontból nem egyedül néz szembe csökkenő termékenységgel, és számos más, hazánkra jellemző demográfiai tendencia megtalálható a többi európai országban is. Vannak azonban olyan magyarországi sajátosságok, amelyek kevésbé jellemzőek a többi európai országra. Ilyen például a tartósan nagyon alacsony szinten stabilizálódó termékenység. Tanulmányunkban bemutatjuk, hogy európai összehasonlításban hogyan alakul a gyermekvállalás Magyarországon, és milyen társadalmi-demográfiai tényezők befolyásolják ezt. Foglalkozunk a gyermekvállalás későbbi életkorra halasztásával, a válások számának növekedésével és a házasságon kívüli gyermekvállalással. Ezeknek az új magatartásformáknak mindegyike különböző mértékben, de befolyást gyakorol a gyermekvállalásra. Részletesen áttekintjük a magyar családpolitikát, amely annak ellenére, hogy az egyik legbőkezűbb Európában nem képes az ország termékenységi szintjét közel hozni az európai átlaghoz. Vizsgáljuk, hogyan alakul az anyák munkavállalása gyermekszülés után, hiszen számos kutatás szerint ez az egyik legfontosabb összetevője a magas gyermekvállalási hajlandóságnak. Végül bemutatjuk, hogy a jövőben mi várható; hogyan alakul majd a termékenység Magyarországon, és mely tényezők segíthetnék elő a jelenlegi szint emelkedését. 1.1.1. Az élveszületések számának csökkenése Az élveszületések száma Magyarországon 1990 és 2010 között mintegy 28%-kal csökkent és utoljára 1997-ben haladta meg a 100 ezret (1.1. ábra). Ez a csökkenés annak ellenére következett be, hogy egészen 2001-ig nőtt a termékeny korban lévő, 15 és 49 év közötti női népesség száma. Így az élveszületések számának csökkenése egyértelműen az jelenti, 12
hogy a párok kevesebb gyermeket vállalnak, ami nem magyarázható a népesség korösszetételének változásával. 140 000 120 000 125 679 100 000 80 000 90 350 60 000 40 000 20 000 0 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 1.1 ábra - Az élveszületések számának alakulása Magyarországon 1990 és 2010 között. Forrás: KSH, népmozgalmi adatok 1.1.2. A termékenység alakulása A teljes termékenységi arányszám csökkenése is kisebb gyermekvállalási hajlandóságot jelez. A mutató értéke az 1990-es 1,87-es szintről indulva 2004-re 1,24-re csökkent, azóta pedig 1,3 körül stabilizálódott (1.2. ábra). 2 1,9 1,87 1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,26 1,1 1 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 1.2 ábra A teljes termékenységi arányszám alakulása Magyarországon 1990 és 2010 között. Forrás: KSH, népmozgalmi adatok 13
Ez a jelzőszám, egy adott naptári évre vonatkozóan mutatja a női népesség gyermekvállalását. Értéke évről évre változik, sokkal nagyobb mértékben, mint egy női generáció befejezett termékenysége, amely azt mutatja meg, hogy a nők termékeny koruk végére hány gyermeket hoztak világra. A teljes termékenységi arányszám nagyon érzékeny olyan demográfiai, társadalmi változásokra, amelyek az utóbbi évtizedekben zajlottak le Magyarországon, illetve egész Európában. Közülük legfontosabb a nők életkorának kitolódása gyermekvállaláskor, ami jól látszik a mutató alacsony magyar értékén. Ha ugyanis egy adott évben a nők egy része úgy dönt, hogy még vár a gyermekvállalással, akkor az éves mutató alacsonyabb lesz. Később, amennyiben az elhalasztott gyermekvállalásra sor kerül, a mutató megugrik, és magasabb értéken stabilizálódhat. Ezt látjuk például Franciaországban, Európa egyik legmagasabb teljes termékenységi arányszámmal rendelkező országában (1.3. ábra). Ebben közrejátszik, hogy a franciák gyakrabban vállalnak két vagy több gyermeket, mint más európai családok, de szerepe van annak is, hogy több évtizedes emelkedés után mintegy 30 éves kor körül stabilizálódni látszik a nők gyermekvállalási életkora. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a francia teljes termékenységi arányszám soha nem csökkent olyan alacsony értékre mint a magyar, amely európai viszonylatban az egyik legalacsonyabb. Míg egyes országok (Franciaország mellett Svédország, Dánia, vagy az Egyesült Királyság) esetében a termékenység soha nem csökkent 1,5 alá, más országok esetében a termékenység tartósan nagyon alacsony értéken van. Magyarország mellett ilyen helyzetben van számos közép-kelet európai ország, mint például Románia, Lengyelország és Szlovákia. Csehország kiemelkedik a többi volt szocialista ország közül, mert noha a teljes termékenységi arányszám csak 1,15 volt 2001-ben (vagyis még Magyarországénál is alacsonyabb), 2008-ban már elérte az 1,5-et. Egyes országok, amelyek földrajzilag, illetve kulturálisan közel állnak egymáshoz, hasonló pozíciót foglalnak el a teljes termékenységi arányszámot bemutató ábrán. Így a grafikon felső harmadában vannak az észak-európai országok (Svédország, Finnország és Dánia), valamint a kontinens nyugati-északi felén találhatóak (Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia). Ezzel szemben a déli országok, nevezetesen Olaszország, Spanyolország vagy Portugália a grafikon alsó harmadában helyezkednek el, mivel ezekben jellemzően alacsony a termékenység. Szintén alacsony a gyermekvállalás a két 14
német ajkú országban, Ausztriában és Németországban. A közép- és kelet-európai országoknak szinte mindegyike alacsony termékenységű európai viszonylatban is. Egyes országokban ugyanakkor az utóbbi években növekedés tapasztalható, a már említett Cseh Köztársaságon kívül még Szlovéniában és Észtországban. Írország Franciaország* Egyesült Királyság** Svédország Finnország Dánia Belgium Hollandia Észtország Luxemburg Bulgária Litvánia Szlovénia Görögország Ciprus Cseh Köztársaság Málta Olaszország** Szlovákia Spanyolország Lengyelország Ausztria Románia Németország Portugália M agyarország Lettország 1,41 1,40 1,40 1,39 1,38 1,36 1,32 1,32 1,31 1,57 1,55 1,53 1,52 1,51 1,49 1,59 1,44 1,42 1,86 1,84 1,84 1,79 1,62 2,07 1,98 1,96 1,94 0 0,5 1 1,5 2 2,5 1.3 ábra A teljes termékenységi arányszám Európában 2009-ben * Kontinentális országrész; ** 2008-as adat Az utóbbi években nemcsak Európa egyes keleti, hanem számos nyugati országában is növekedett a teljes termékenységi arányszám: az Európai Uniót formáló 27 ország teljes termékenységi arányszáma 1,47 volt 2003-ban, 2009-ben pedig 1,58. Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol nem került sor emelkedésre, és amelynek termékenysége továbbra is egyik legalacsonyabb az európai országok között. 15
1.1.3. Kitolódó gyermekvállalás Az európai viszonylatban is alacsony magyar termékenység nemcsak azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb gyermek születik, hanem azzal is, hogy a nők későbbi életkorra halasztják a gyermekvállalást. A későbbi gyermekvállalás elsődleges oka a tanulmányi idő kitolódása, de fontos szerepet játszik az is, hogy nehéz megteremteni azokat a feltételeket, amelyeket a fiatal felnőttek elengedhetetlennek tartanak a gyermekvállaláshoz: megfelelő anyagi hátteret, biztos munkahelyi pozíciót a leendő apának és anyának, és biztos lakáshelyzetet, ami Magyarországon alapvetően lakástulajdont jelent. Európában a nők átlagéletkora gyermekszületéskor 29,7 év, de igen nagy eltérések vannak az egyes országok között. Tizenkét országban például az átlagéletkor meghaladja a 30 évet. Magyarország 1990-ben a magyar nők átlagosan 25,7 évesek voltak, amikor gyermekiket vállalták, és noha az utóbbi két évtizedben egyre idősebb korban szültek, a magyar mutató egyelőre még csak közelít az európai átlaghoz. A magyar nők átlagosan 29,1 évesek a gyermekek születésekor, és ez a kor folyamatosan emelkedik. Az összes európai országban sor került az átlagos életkor emelkedésére gyermekvállaláskor, ám az országok különböznek abban, hogy mekkora ez a növekedés, és hogy mennyire egyenletesen illetve egyenetlenül ment végbe a változás az utóbbi évtizedekben. Az 1.4. ábra 17 európai országban mutatja az átlagos koremelkedés mértékét az első gyermek vállalásakor, és annak megoszlását két időszakban: 1970 és 1995, valamint 1995 és 2008 között. A nők átlagéletkora első gyermekük születésekor leginkább Németországban nőtt, ahol hat évvel magasabb volt 2008-ban, mint 1970-ben. A legkisebb változás Írországban tapasztalható, ahol azonban már 1970-ben igen magas volt az átlagéletkor: 27 év, ami a vizsgált országokban a legmagasabb akkori érték. A legtöbb nyugat-európai országban a változás nagy része 1995 előtt ment végbe. Kivétel ez alól két dél-európai ország, Görögország és Portugália, amelyekben az eddigi emelkedés nagy része 1995 óta zajlott le. A volt szocialista országokban, nevezetesen Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban az életkor emelkedése a rendszerváltás után, zömében 1990 után zajlott le, vagyis, jóllehet ezek az országok hasonló változást éltek meg az átlagkor emelkedésének mértékében mint a nyugat-európai országok, maga a változás sokkal gyorsabban zajlott le. 16
Változás 1970-1995 Változás 1995-2008 8 7 6 5 4 3 2 1 0 Németország Olaszország Csehország Dánia Luxemburg M agyarország Franciaország Hollandia Görögország Szlovákia Belgium Finnország Spanyolország Portugália Lengyelország Svédország Írország 1.4 ábra A nők életkorának változása az első gyermek születésekor 1970 és 2008 között 17 európai országban. Forrás: OECD Family Database, Chart SF 2.3.B. Megjegyzés: A 2008-as adat helyett: Olaszország: 2007-es adat, Belgium, Franciaország: 2006-os adat, Dánia: 2005-ös adat Magyarországon a nők átlagéletkora 4,3 évvel emelkedett az első gyermek születésekor 1970 és 2008 között, ezen belül 1995 előtt egy évet, 1995 és 2008 között pedig 3,3 évet. A gyermekvállalás tehát döntő részben az utóbbi 13 év alatt tolódott későbbi életkorra. Franciaországban, ahol a magyarországihoz hasonló növekedés következett be a nők átlagéletkorában az első gyermek vállalásakor, a halasztás 1970 óta folyamatosan ment végbe, mintegy 38 év alatt. Nálunk tehát egy lassúbb folyamat zajlott le, melyhez a társadalom jobban tudott alkalmazkodni. Hasonló módon fokozatosan zajlott le ez a változás a többi nyugat-európai országban is, Hollandiában, Belgiumban vagy Finnországban. A gyermekvállalás átlagos életkora különböző gyermekvállalási gyakorlatot takar. Hogy valójában hogyan oszlik meg a gyermekek születése a nők életkora szerint, azt a korspecifikus termékenységi arányszám mutatja meg, melyek összegeként kapjuk meg egy adott naptári évre a teljes termékenységi arányszámot. Az 1.5. ábra 1990 óta mutatja 17
Magyarországon a korspecifikus termékenységi arányszámot, vagyis azt, hogy az adott évben hogyan oszlottak meg a szülések a nők életkora szerint. 1990-ben a gyermekvállalási kor viszonylag homogén volt a női népesség körében, hiszen döntő többségüknek 21 és 25 éves korukban született gyermekük. 1995-ben és 2000-ben azonban már jól látható a gyermekvállalás későbbre halasztása, hiszen a görbe csúcsa az ábrán jobbra tolódik. Látszik a termékenység csökkenése is, hiszen a görbe laposabb, és 25 éves korig minden egyes korosztálynak alacsonyabb a termékenysége, mint 1990-ben, 25 éves kor felett pedig nagyjából megegyezik a nők szülési hajlandósága azokéval, akik 1990-ben hoztak világra gyermeket. Ez idő alatt a termékenység erőteljesen csökkent, 1,87-ről 1,32-re. 2000 után a görbe nem laposodik tovább, ugyanakkor tágul a görbe alatti terület és nő a gyermekvállalási hajlandóság 28 éves kor után. Míg 1990-ben mintegy négy évre koncentrálódtak a fő gyermekvállalási évek, addig 2005-ben nagyobbak az átlagos életkortól való egyéni eltérések. Ekkor már határozottan látszik, hogy az elmaradt születések egy része megvalósul, hiszen a korábbiakhoz képest nő a 28 év feletti nők gyermekvállalási hajlandósága. 2009-ben tovább nő az átlagos életkor, ahogy nő a 30 év feletti nők körében a születések száma. 0,16 0,14 0,12 0,1 0,08 1990 : 1,87 1995 : 1,57 2000 : 1,32 2005 : 1,31 2009 : 1,32 0,06 0,04 0,02 0 15 20 25 30 35 40 45 Életkor 1.5 ábra Korspecifikus termékenységi arányszámok Magyarországon 1990 és 2009 között. Forrás: KSH, népmozgalmi adatok. Megjegyzés: az évszámok melletti értékek az adott év teljes termékenységi arányszámát mutatják 18
Az anyák életkorával összefüggő gyermekvállalási gyakorlat Európa országaiban különböző. Az 1.6. ábra öt európai országban mutatja be a születések eloszlását a nők életkora szerint. A vizsgált országok közül háromban 19 éves kor felett az összes későbbi korban magasabbak a termékenységi arányszámok, mint Magyarországon. Bulgária kivételt képez, hiszen ott fiatalabb korban vállalják a nők a gyermekeiket, ezért 27 éves kor után csökken a korspecifikus termékenység. A többi országban ez a csökkenés később következik be, mintegy 30 év körül Ausztriában, Franciaországban és Magyarországon, és ennél egy kicsit később, 31 éves kor után az Egyesült Királyságban. Ez utóbbiban európai viszonylatban magas a fiatalok (24 évnél fiatalabbak) körében a gyermekvállalás is: ezek a terhességek nem elhanyagolható mértékben hozzájárulnak az ország viszonylag magas termékenységéhez. A fiatalabbak körében való gyermekvállalás szintén elterjedt Bulgáriában, ahol egyelőre jóval európai szint alatt maradt a nők átlagos életkora gyermekszületéskor, hiszen az nem éri el a 27 évet. A magyar minta leginkább az ausztriaihoz hasonlít, ahol azonban magasabb a 21 és 28 év közötti, valamint a 31 év feletti nők gyermekvállalása, mint nálunk. 0,16 0,14 0,12 Ausztria (29,7) Bulgária (26,6) Franciaország (30,0) Egyesült Királyság* (29,3) Magyarország (29,1) 0,1 0,08 0,06 0,04 0,02 0 16 18 20 22 24 26 28 30 32 34 36 38 40 42 44 Életkor 1.6 ábra Korspecifikus termékenységi arányszámok Ausztriában, Bulgáriában, az Egyesült Királyságban*, Franciaországban és Magyarországon 2008-ban. Forrás: OECD Family Database, Chart SF 2.3.C (kivonat). * Egyesült Királyság: 2007-es adat. Megjegyzés: az országnevek mellet az adott évre vonatkozóan a nők átlagos életkora áll gyermekvállaláskor 19
1.1.4. Befejezett termékenység Amint már említettük, az alacsony termékenységi arányszám részben a gyermekvállalás későbbre halasztásával magyarázható. Mivel ezeknek a születéseknek egy része bepótlódik magasabb életkorban, a szülőképes korban lévő nők befejezett termékenysége vélhetően magasabb lesz annál az 1,3-as értéknél, amelyen évek óta stagnál a teljes termékenységi arányszám. Magyarországon az 1969 és 1970-ben született nők termékeny koruk végére 1,88 gyermeket hoztak világra. Ez az érték feltehetően csökkeni fog a következő generációkban, és az 1974-75-ben születettek esetében valószínűleg 1,68 1,69 körül lesz, ahogy azt az 1.1. táblázat mutatja. Mégsem Magyarországon a legalacsonyabb a végleges gyermekszám, hanem 28 európai ország közül Olaszországban, ahol az 1974-75-ben született nők befejezett termékenysége várhatóan csupán 1,40 körül lesz. 1.1 táblázat 1954 és 1975 között született nők befejezett termékenysége hat európai országban. * Becsült adat. Forrás: Prioux, Mazuy, Barbieri, 2010 Születési év 1954 1955 1959 1960 1964 1965 1969 1970 1974 1975* Ausztria 1,77 1,71 1,66 1,61 1,60 1,62 Bulgária 2,04 1,96 1,84 1,66 1,52 1,53 Egyesült Királyság 2,01 1,97 1,92 1,87 1,86 1,89 Franciaország 2,13 2,12 2,04 1,99 2,00 2,04 Magyarország 1,96 2,02 1,98 1,88 1,68 1,69 Olaszország 1,8 1,69 1,55 1,45 1,38 1,44 A gyermekszámot jelenleg a család formáját érintő két lényeges tendencia befolyásolja: a válások magas aránya és a házasságon kívüli születések számának növekedése, noha nem egyértelmű, hogy ezek hogyan hatnak a termékenységre. 1.1.5. Házasságon kívüli születések és válások A házasságon kívüli születések aránya az összes európai országban nőtt az utóbbi évtizedekben. Összefügg ez a házasodási kedv általános csökkenésével és a válások számának növekedésével. Míg 1990-ben a 27 európai országban a gyermekek 17,4%-a született házasságon kívül, addig ez az arány 37,4% volt 2009-ben (Demography Report 2010). Az egyes országok között azonban roppant nagy eltérések vannak, hiszen ez az arány csak 6,6% Görögországban, ám megközelíti a 60%-ot Észtországban. 20