Együttélésből egymás mellett élés, avagy az ökológiai egyensúly megbomlása a Körösök vidékén Szakdolgozat

Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz Intézet Együttélésből egymás mellett élés, avagy az ökológiai egyensúly megbomlása a Körösök vidékén Szakdolgozat Szerző: Pataki József Földrajz szak, tanári szakirány Konzulens: Vágó János egyetemi adjunktus 2014. november. 20. Miskolc, 2014

Tartalomjegyzék Absztrakt...6 Summary...7 I. Bevezetés...8 I.1. Célkitűzés... 10 I.2. Kutatási módszerek... 10 II. A terület általános természetföldrajzi bemutatása... 11 II.1. A terület elhelyezkedése... 11 II.2. A Körösök vidékének kialakulása, földtani felépítése... 12 II.3. A vizsgált terület domborzata, felszínalaktani tulajdonságai... 14 II.4. A vizsgált terület éghajlata... 17 II.5. A vizsgált terület vízrajza... 22 II.6. A vizsgált terület talajtakarója, élővilága... 24 III. A Körösök vidéke a XIX. századi folyószabályozások előtt... 35 III.1. Az árvizek ökológiai jelentősége... 35 III.3. Az ártéri gazdálkodás Összhangban a természettel... 37 III.4. Az egység megbomlása a szabályozás előzményei... 40 IV. A XIX. századi folyószabályozások... 44 IV.1. A Körösök és a Berettyó szabályozása... 46 V. A folyószabályozások következményei... 50 VI. A jelenlegi helyzet... 58 VII. Tendenciák, lehetséges jövő... 59 VII.1. Az éghajlatváltozás tendenciái... 60 VII.2. Jövőképek... 61 VIII. Összefoglalás... 63 IX. Irodalomjegyzék... 65 5

Absztrakt Szakdolgozatom témája egyetemi tanulmányaim közben született meg, mely során a Körösök szabályozásának következményeit vizsgáltam, különös figyelmet fordítva az ökológiai egyensúly megbomlására. A folyószabályozások folyamata, majd azok következményeinek feltárása jelentette számomra a kiindulópontot, amit több, a folyószabályozásokat leíró könyv, szakcikk tanulmányozásával alapoztam meg. A bevezetésben előrevetített ökológiai egyensúly, annak megbomlása, illetve e folyamatokban az ember szerepe jelentik azt a vázat, amire dolgozatomat felépítettem. Földrajzos szakdolgozat révén, kiemelt szerepe van a térbeliségnek. A téma tárgyalását a vizsgált terület lehatárolásával, majd annak általános természetföldrajzi leírásával indítom, nem nélkülözve az egyes fejezetekben a térképek használatát sem. A téma szempontjából alapvető fontosságú a folyószabályozások előtti és utáni állapot megismerése, illetve a vízrendezések folyamata, így ezeket bővebben is kifejtettem az adott fejezetekben. Ezek mellett foglalkoztam a Körösök vidéke jelenlegi helyzetének bemutatásával, végül a jövő lehetséges útjaival is. Hipotézisemet miszerint a jelenben tapasztalható éghajlati szélsőségek (csapadékvíz okozta árvizek, belvizek, nyári hőség okozta aszályos időszak) csak akkor mérsékelhetők, ha megtanulunk újra együtt élni a természettel, megalapozottnak érzem. Az árvizek elleni védekezés a folyószabályozások óta egyet jelent a töltések erősítésével, magasításával, ami hosszú távon, de ez már napjainkban is érezhető, tarthatatlan. Teret kell adnunk a természetnek (folyóknak), ahelyett, hogy kis területre próbáljuk beszorítani. Ez amellett, hogy csökkentené az árvizek veszélyét, kedvezően hatna olyan ökológiai folyamatokra is, amik már a vízrendezések után éreztették hatásukat. Célom nem csupán az volt, hogy bizonyítsam az ökológiai egyensúly megbomlását, inkább egy figyelemfelkeltés, hogy foglalkoznunk kell a folyószabályozások kérdésével, mert ez lehet a kulcs az Alföld számos problémájának megoldásához. 6

Summary The subject of my thesis has been born, during my studies in the university, in which I have investigated the effects of regulations from the Körös, paying special attention to the disruption of the ecological balance. My starting point was the process of river regulations, and the exposure of its effects, based on the studies of several descriptive books, and technical articles of river regulations. In the beginning mentioned ecological balance, the disruption of it, and the interference of humans in this process is the frame, on which I built my dissertation. Through my thesis in Geography, a heightened role is the spatiality. I start the discussion part of the subject by bordering examined territories, and by describing the general natural geography, not neglecting the use of maps in some chapters. The basic essential aspect in the subject is the description of the conditions before and after the river regulations, and the process of flood control, and so I ll explain these things in the specific chapters. Beside this I also described the current situation of the region close to the Körös, and the possible future of the region. I feel justified to say that in my hypothesis, in which the current extraordinary weather (floods caused by rainfall, Inland waters, drought caused by the heat of the summer) can be mitigated, if we learn to live with nature again. The protection from floods after the river regulations means the same as fortifying, and heightening the dikes, which can be perceived now days, and on a long term it is untenable. We must give place to the nature (rivers), and we should not try to constrict them in a smaller and smaller territory. Doing this will decrease the danger of floods, and would have positive effects on those ecological processes, that were missing after the river regulations. My goal wasn t just to prove the disruption of the ecological balance, but to raise awareness, that we must deal with the question of river regulations, because this can be the key to solve most of the problems in the Alföld. 7

I. Bevezetés A Tisza sorsa nem egyedülálló jelenség, nem a kevés tünetek egyike, csupán egyik beszédes tanúja az egység megbomlásának. Olvasható Molnár Géza: A Tiszánál. Gondolatok természetről, történelemről című könyvének belső borítóján. Hogy ez a mondat mennyire találó, azt a Körösök vidékének példáján keresztül szeretném bemutatni. Szakdolgozatom témája a Körösök vidékének vízrendezésére épül. A folyószabályozások iránti érdeklődésem évekkel ezelőtt kezdődött, amikor természetvédelmi technikus tanulóként először foglalkoztam egy beadandó dolgozat kapcsán a Tisza szabályozásával. Ebben személyes indíttatásom is volt, mivel egy Tisza melletti városban, Szentesen lakom. A 2000-es évek elején több árvízi készültség volt Szentesen és a környék településein. 2006-ban magam is voltam kint (önszántamból, illetve kötelező jelleggel) a Szentest övező gátakon homokzsákot pakolni. (2006-ban a szentesi középiskolásokat kirendelték a gátakra.) Akkor még engem is erőteljesen befolyásoltak a médiában látott, hallott közvetítések, vélemények és alapvetően úgy gondoltam, hogy a hozzávetőlegesen 150 évvel ezelőtt elkezdett, 100 éve befejezett folyószabályozások a megfelelő irányban valósultak meg, illetve az akkoriban folytatott tevékenységgel (gátak magasítása) is egyet értettem. Véleményem a folyószabályozások kérdésében az egyre bővebb, elolvasott szakirodalomnak és a személyes megfigyeléseimnek köszönhetően folyamatosan módosult. A tavalyi évben már egy olyan beadandót készítettem az egyik földrajzos tárgy keretében, amiben a Tisza példáján keresztül az ember és a természet együtt, vagy egymás mellett élésének kérdését vizsgáltam. Ennek kapcsán elég mélyen beleástam magam a Tisza szabályozásának kérdésébe, megállapítva azt, hogy összhangban a természettel (együtt élve vele), vagy legalábbis erre törekedve, nemcsak az árvízi vészhelyzetek lennének elkerülhetők, de megoldható lenne a belvizek problémája is. Ettől függetlenül azért választottam a Körösök vidékét mint helyszínt, mert ezen a területen nem kevesebb változás történt a folyószabályozások kapcsán, mint a Tisza mentén. Ráadásul míg a Tisza szabályozásának nagyon nagy szakirodalma van, illetve évente újabb és újabb munkák jelennek meg e témában, addig a Körösök vidékének folyói ugyan meg vannak említve e tanulmányokban, de bővebben nem foglalkoznak ezzel a területtel. Holott e terület jelentősége, már csak a mai magyarországi nagyságát tekintve sem elhanyagolható és azok a jelenségek (árvíz, belvíz, aszály, szikesedés) mind kutathatók itt is, amiket a Tisza mentén, illetve annak egykori árterében megfigyeltek. 8

A címben szereplő ökológiai egyensúly 1 az ökoszisztémának az az állapota, amelyben a rendszer a környezetével olyan mértékben összhangban van, hogy jellemző értékei hosszú időn keresztül nem változnak, működése zavartalan. Az ökoszisztémába be- és kilépő energiamennyiségek egymással egyensúlyban vannak, a rendszer energiamérlege kiegyenlített, az ilyen helyzetben a környezeti tényezők vagy kisebb mértékű emberi beavatkozás hatására is képes egyensúlyát megőrizni. Alkalmazva mindezt a Körösök vidékére, az ökológiai egyensúlyon azt értem, hogy figyelembe véve a területre jellemző természetföldrajzi adottságokat, a folyók az itt szétterített árvizeikkel biztosították az egész évben szükséges vízmennyiséget, sajátos élőhelyeket (ártéri erdők, tavak, mocsarak) tartva fenn ezen a vidéken, amelyek enyhébb klímát biztosítottak nemcsak a nagy nyári meleg, de a téli hideg idején is. Ebben a rendszerben az ember is megtalálta a természettel való együttélés módját, kihasználta, a maga javára fordította a természet nyújtotta lehetőségeket anélkül, hogy komolyabban beleavatkozott volna a természetes folyamatokba. A ma csak ártéri gazdálkodásnak nevezett létforma keretein belül számtalan mesterséget alakított ki az itt lakó népesség. Ha a Körösök vidékének jelenlegi viszonyait szemléljük, azt tapasztaljuk, hogy a belvizes és aszályos területek közel egybeesnek. Paradox módon éppen ott alakul ki vízhiány a nyári meleg idején, ahol pár hónappal azelőtt a sok víztől kellett védekeznie a helyi lakosságnak és a gazdáknak. Ezért is építettem bele a címbe az egymás mellett élést. Napjainkra már nincs együttműködés a természet és az ember között. A korábbi egyensúly megbomlott. Hipotézisem szerint a jelenben tapasztalható éghajlati szélsőségek hatásai (csapadékvíz okozta árvizek, belvizek, nyári hőség okozta aszályos időszak) csak akkor mérsékelhetők, ha megtanulunk újra együtt élni a természettel. A téma jelentőségét az adja, hogy még mindig nem született végleges megoldás arra, miként kezeljék az éghajlati szélsőségek okozta gondokat, főként az árvizek, belvizek, aszály kérdését. Megszületett ugyan egy pár éve a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése nevű program, melynek keretében víztározók létesítését, környezetükben pedig az erre épülő gazdálkodást, a tájrehabilitáció irányát is meghatározták, de pénz (és akarat) hiányában a program leállt és mindig csak akkor veszik újra elő a dolgot, amikor valamely éghajlati szélsőség következtében (leginkább az árvizek) a szükség úgy hozza, hogy be kell avatkozni. Dolgozatommal arra világítanék rá, hogy a természettel igenis lehet együttműködve élni. Nem kell tartani tőle, ha az ember is betartja azt a nagyon egyszerű törvényszerűséget, amit 1 Az ökológiai egyensúly fogalmának forrása: http://www.agraroldal.hu/okologiai-egyensuly-kifejezes.html 9

egymással szemben is elvárunk: ne akarjuk uralni, kordában tartani, legyőzni, inkább próbáljuk megismerni és így kialakítani az együttélés lehetőségét. Dolgozatomban a Körösök vidékének magyarországi szegletével foglalkozom. Ugyan a természet, s így a folyók sem ismernek politikai határokat, és magam is úgy látom, hogy a környezetet érintő vagy éppen a környezet által problémákat okozó kérdéseket a szomszédos országoknak közösen kellene kezelniük, de több tényező is abba az irányba terelt, hogy elsősorban a magyarországi területtel foglalkozzam. Ha az egykori vízzel elöntött területeket nézzük, azok nagyjából (legalábbis elsősorban a Tiszántúlra koncentrálva, benne a Körösökvidékével) a mai ország területen lennének. Éghajlati és vízrajzi szempontból ugyancsak a magyarországi terület érintett elsősorban az aszály, belvíz, árvíz problémáival. Ezek mellett pedig az sem mellékes szempont, hogy az elérhető szakirodalom elsősorban ugyancsak ezzel a területtel foglalkozik. Ezektől függetlenül bizonyos fejezetekben érinteni fogom a magyarországi területen kívüli részeket is, hiszen bárhogy is nézzük, a folyóink onnan érkeznek. I.1. Célkitűzés Dolgozatom célja a folyószabályozások következményeinek vizsgálata a Körösök mentén, különös tekintettel az ökológiai egyensúly megbomlására. Ugyanakkor írásommal csatlakozom azon kutatókhoz 2, akik már évek, évtizedek óta amellett kardoskodnak, hogy folyóink árvizei ellen nem a gátak magasításával és szükségtározók létrehozásával kell küzdeni. Ehelyett, próbáljunk mi egy kicsit alkalmazkodni a természeti viszonyokhoz és ehhez alakítsuk ki adott helyeken az együttélési-gazdálkodási lehetőségeket. I.2. Kutatási módszerek Szakdolgozatomat a témában található szakirodalom, szakcikkek, tanulmányok, térképek és internetes források alapján állítottam össze, nem nélkülözve természetesen a témát érintő saját gondolataimat, elképzeléseimet. Az egyes tudományterületeken a témában írt megállapítások minél szélesebb megismerésére, azok szintézisére törekedve, földrajzi, történeti földrajzi, történelmi, néprajzi, vízügyi írások anyagait is felhasználtam. 2 Többek között: Andrásfalvy Bertalan, Balogh Péter, Molnár Géza 10

II. A terület általános természetföldrajzi bemutatása II.1. A terület elhelyezkedése A Körösök a Tisza vízrendszeréhez tartoznak, annak mellékfolyói között a vízgyűjtőt tekintve a Maros mögött a második helyen állnak. Az általam vizsgált Körösök vidéke (1. térkép) tágabban értelmezve magába foglalja mindazon területeket, melyekre az e területen keresztül folyó vízfolyások (Sebes-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös és a Berettyó) és azok árvizei kifejtették/kifejtik hatásukat. Így ha Kárpát-medencei viszonylatban nézzük, határait a következőképpen lehet kijelölni: keleti határa az Erdélyi-középhegység nyugati lábai, délről a Maros régi hordalékkúpja, nyugatról a Tisza, északról pedig a Hortobágy és a Hajdúság szegélyezi. 1. térkép: A Körösök vidéke (Készítette: Pataki J. 2014.) 11

Mivel jelen dolgozatban a Körösök vidékének csak a magyarországi részével foglalkozom, így a terület lehatárolását, a Kistáj kataszterből 3 kigyűjtött kistájak segítségével oldottam meg. Ez alapján Körösök vidéke alatt a következő, kistájak által elfoglalt területet értem: Körösszög, Tiszazug, Szolnok-Túri-sík, Nagy-Sárrét, Dévaványai-sík, Berettyó-Kálló köze, Érmelléki löszös hát, Bihari-sík, Kis-Sárrét, Körös menti sík, Békési-sík, Csongrádi-sík (északkeleti szeglete). A kistájakkal kapcsolatban más elnevezésekkel is találkozhatunk. A Pannon Enciklopédia Magyarország földje című kiadványból gyűjtött, Hajdú-Moharos József és Hevesi Attila nevével fémjelzett, a területet érintő kistájak a következőképp alakulnak: Közép-Tisza-síkság (Közép-Tiszavidék), Nagykunság, Tiszazug; Körösök síksága (Körösvidék), Berettyó-sík, Bihari-sík, Nagy-Sárrét, Dévaványai-sík, Kis-Sárrét, Szalontaisík, Gyomai-sík. A XIX. század második felébe lezajlott folyószabályozás jelentősen átformálta a területet. A Körösök és a Berettyó nagyrészt ásott mederbe kerültek, 266 kanyarulatot vágva át a folyókon. A szabályozások hatására a folyók vízjárása jelentősen módosult, ami több jelentősebb árvizet is eredményezett. Egy másik hatásként megemlítendő, hogy sok eddig vizenyős terület a folyók kiöntéseinek hiányában kiszáradt, szikesedésnek indult (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). II.2. A Körösök vidékének kialakulása, földtani felépítése A vízhálózat, s így a táj mai arculatának kialakulásában a tektonika (egyes területek süllyedése, mások emelkedése), az éghajlat és ezek kölcsönhatásaiból következő eróziós és akkumulációs folyamatok játszották a fő szerepet (Tóthné Hanyecz K. 2006). Élénk tektonikai tevékenység, kilométer nagyságrendű süllyedések, ismételt kiemelkedések, a tenger váltakozó előnyomulása és visszahúzódása, vulkáni tevékenység, a szelek és a víz romboló és építő munkája alakítja a felszínt. A mai Alföld helyén pedig néhány millió év alatt a beltenger, majd a félig sósvizű, ill. lassan kiédesedő tavak uralmát a kisebb tavak sorozata, később mocsárvilág váltja fel, míg végül a holocén elejére a felszín szárazzá válik és rajta folyók hálózata alakul ki (Lászlóffy W. 1982, p. 23). A pleisztocén kezdetére (kb. 1-1,5 millió évvel ezelőtt) a Pannon-medence az Alpokból és a Kárpátokból ideérkező vízfolyásoknak köszönhetően szárazulattá töltődött, s már csak 3 Magyarország kistájainak katasztere 12

kisebb tavak, mocsarak emlékeztettek a medence egykori beltavára. A folyóhálózat mai képe azonban még nem alakult ki. A Kárpátokból lefutó folyók a mai Ér és Berettyó vonalán igyekeztek az Alföld legmélyebb része felé, és itt folytak össze az Erdélyi-medence vízfolyásai is, melyek a Maros ősi völgyén jutottak idáig (Lászlóffy W. 1982). A pleisztocén és óholocén időszakban a mai Körösök vidékén egyesült a Tisza, a Szamos, a Bodrog, a Sajó, a Hernád, az Eger patak, a Berettyó, valamint a Körös és a Maros egyes ágai is (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). A középső-pleisztocén során a medrüket sűrűn változtató folyók hordalékkúpok, holtágak, tavak szövevényes rendszerét építgetik ki (Lászlóffy W. 1982, p. 22). Ekkor még a Dunának is van ide tartó ága. Közben az éghajlati változások eolikus (lösz és homok áthalmozás) képződményekkel is hozzájárulnak a felszín alakulásához. Az Ős-Maros és az Ős-Körösök hordalékkúpjai egyre inkább a mai helyzetébe tolják a Tiszát, amit aztán az újpleisztocénben a Közép-Tisza mai vonalában keletkező árok még inkább magához vonz. Ekkorra már a Duna is a jelenlegi medrébe kerül (Lászlóffy W. 1982). A süllyedő Alföld és az emelkedő hegységkeret átmeneti övezetében (pl. Ecsedi-láp, Bodrogköz, Rétköz, Sárrétek) újabb és újabb kis medence jött létre a felújuló kéregmozgások hatására. Ezekkel párhuzamosan persze egyes terültek kiemelkedtek (pl. Nyírség) (Lászlóffy W. 1982). E süllyedések és a Nyírség megemelkedése hatására a Tisza északi irányba folyt tovább, a Maros pedig (ugyan nem a fentebb részletezett okok miatt) délebbre tolódott és igaz ugyan, hogy áradások idején a Maros egyes ágai, valamint a Tisza a Hortobágyon keresztül ez után is szállított ide vizet és hordalékot, de ettől kezdve a terület képének fő formálói a Berettyó és a Körösök lettek. A fennmaradt források pedig azt tanúsítják, hogy a felszín képe a folyószabályozásokig nem sokat változott: vizenyős rétek, mocsarak, lápok, helyenként kisebb-nagyobb tavak uralták a tájat (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). A Körösök vidékének földtani felépítésével kapcsolatban a Kistáj kataszterből is gyűjtöttem adatokat. A területre vonatkozóan az érintett kistájak földtani adatai alapján megállapítható, hogy a késő-pannon üledékek vastagsága helyenként eléri a 2 km-t is. Az itt összefutó sűrű folyóhálózat azt valószínűsíti, hogy a holocénben itt volt a legjelentősebb üledék-felhalmozódás. Általánosságban elmondható, hogy a terület földtani anyagát néhány 100 m-től 1-2 km-es mélységig folyóvízi üledékek alkotják (Dövényi Z. (szerk.) 2010). A Körösök folyását öntésiszap, délkeleten öntéshomok kíséri. Ártéri iszap és agyag mellett a Körösök vonalától délre lösziszap és ártéri infúziós lösz borítja a területet. Békésisík felszíni infúziós löszös, ártéri iszapos, agyagos üledékei a Maroshoz és a Köröshöz 13

kapcsolódnak. A vizsgált terület több kisebb részén, így a Körösszögben, a Szolnok-Túrisíkon, a Tiszazugban és a Bihari-síkon is vannak olyan területegységek, amelyek felszínét homok fedi. Ez szintén az itt összefutó folyóknak köszönhető, de míg a Tiszazugban a Dunához, a Szolnok-Túri-síkon a Tiszához, addig a Bihari-sík területén a Sebes-Köröshöz kapcsolódik. A terület nagy részén találhatók löszös, lösziszapos, löszös agyagos üledékek a felszínen, bár ezeknek egy jó része elszikesedett. Nagy-Sárrét elmocsarasodása az üledékrétegekben keletkezett, vizet át nem eresztő vörös agyaghoz kötődik. Ugyancsak a felszíni agyagréteghez kötődik a Kis-Sárrét mocsara is. A Nagy-Sárrétnél idősebb mocsarában értettebb tőzeg található, de csak a mélyebb részeken bukkan felszínre 30-40 cm-es lencsékben (Dövényi Z. (szerk.) 2010). Összességében elmondható a területről, hogy a földtörténet legfiatalabb üledékei alkotják és borítják a felszínét. A Körösök vidéke alluviális síkságnak tekinthető. Nagyrészt a folyók által ideszállított hordalékból (homok, iszap, agyag) áll. Ugyan a jégkorszakok idején a Kárpát-medence nagy részére lerakódott a szél által ideszállított lösz, de a Körösök vidékéről azt a folyók elszállították, lepusztították, csupán a Maros-Körös közén (infúziós vagy fluviális lösz), illetve a Nagykunság és a Hajdúság legdélebbi részén találhatók egybefüggő, nagyobb löszös területek e vidéken belül. II.3. A vizsgált terület domborzata, felszínalaktani tulajdonságai Alföldi születésűként sokszor szembesülök azzal, hogy az Alföldet egy unalmas, egyhangú, sík tájként jellemzik, ahol a szántóföldeken, folyókon, városokon, falvakon kívül, semmi más nem található. Elsőre valóban ilyennek tűnhet az Alföld. Aki viszont rendszeresen látogatja, észreveheti, hogy egyes területeinek annyira jellegzetes sajátosságai vannak, hogy egy idő után, az utazása közben akkor is meg tudná állapítani milyen vidéken jár, ha éppen nem tudná, hogy melyik városhoz, milyen településhez közeledik. Aki csak egyszer-egyszer utazik az Alföldön keresztül, annak valóban egyhangúnak tűnhet, aki viszont rendszeresen, annak feltűnnek az apró különbségek. Így van ez a Körösök vidékével is. Az egykori folyóhálózat maradványai, a kunhalmok, valamint a szikes puszták mikroformái jól tagolják a tájat. Az árterek nagyjából kiegyenlített térszínek, amikbe változatosságot csak az egykor ide érkező folyók (pl. Ős-Tisza) medrei, a jelenlegi folyók, azok elhagyott medrei, illetve morotvái hoznak. A Körösök vidékén elég kicsi volt ahhoz az 14

itt összegyűlt folyók esése, hogy az árvizek alkalmával élő- és holtágak kusza rendszerét hozzák létre (Tóthné Hanyecz K. 2006). E természetes képződmények mellett megtalálhatjuk az antropogén eredetű geomorfológiai mikroformákat is, mint a kunhalmok és a vályogvető gödrök, de e csoportba tartoznak a nagyobb formák is, mint pl. az árvízvédelmi töltések, csatornák, kubik gödrök, halastavak (Tóthné Hanyecz K. 2006). Ugyancsak jól tagolják a vidéket a szikes puszták területei, melyeknek szintén vannak jellemző mikroformái: szikpadka, szikér és sziklapos. A három forma tulajdonképpen ugyannak a folyamatnak a különböző fázisait jelenti. A felszín pusztulása a szikerek mentén indul meg, ezek kiszélesedve és elágazva tagolják az így padkásodásnak induló területet, majd a padkák lepusztulása, a felszín elegyengetése után keletkeznek a sziklaposok (Tóthné Hanyecz K. 2006, p. 14). A padkatető, ami még az eredeti felszín magasságát mutatja, általában 10-30 cm-rel van a fenék szintje fölött (Tóthné Hanyecz K. 2006). A vizsgált terület domborzatának jellemzéséhez a Kistáj kataszterből gyűjtöttem adatokat. Ezek alapján megállapítható, hogy a kistájak közül az Érmelléki löszös hát és a Berettyó-Kálló köze átlagosan a legmagasabb a tengerszint felett. Előbbi 99 és 145,8 m közötti tengerszint feletti magasságú, míg az utóbbi 88,6 és 133,6 m közötti. Ezeken kívül a 100 m-es tengerszint feletti magasságot csak a Bihari-sík (86 106,5 m) és a Szolnok-Túrisík (79,9 105,1 m) legmagasabb részei haladják meg. A terület legmélyebben fekvő részei a Csongrádi-sík kistájban 79,5 m és a Körösszög kistájban, szintén 79,5 m tengerszint feletti magasságban vannak. Már ezekből az adatokból is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a vizsgált terület döntő része 80 és 100 m közötti tengerszint feletti magasságú (Dövényi Z. (szerk.) 2010). A Körösök vidékét a folyóvizek formálták. Erről árulkodnak az egykori folyómedrek, holtágak, morotvák, de ezt bizonyítják a hóolvadás utáni és tavaszi, nyár eleji nagyobb esőzések utáni belvíznek nevezett jelenségek a szántóföldeken. Nagyon sok helyen megfigyelhető, hogy ezek a vízállásos helyek mintha egykori vízfolyások medreit, illetve azok egy részét töltenék ki, úgy kanyarognak a szántóföldeken (sok helyen, ahol tartósan megmaradnak, a növényzet is követi vonalukat megjelenik a sás, a nád és a gyékény). 15

2. térkép: A Körösök vidékének geomorfológiai adottságai 1 = alacsony ártér, 2 = rossz lefolyású (vízállásos) alacsony ártér, 3 = magas ártér, 4 = alacsony hordalékkúp, infúziós lösszel fedve, 5 = enyhén hullámos, homokos síkság Forrás: Babák K. 2010. 16

II.4. A vizsgált terület éghajlata Az egész Kárpát-medence a valódi mérsékelt övben helyezkedik el, annak is a mérsékelten szárazföldi (nedves kontinentális) éghajlatában. A Kárpát-medence éghajlatát befolyásolják többek között az óceáni, a mediterrán, a kontinentális hatások, valamint a medencehatás. A Körösök vidéke éghajlatáról elmondható, hogy a kontinentális hatások fokozottan éreztetik hatásukat, ami leginkább a hőmérsékleti szélsőségekben nyilvánul meg. Nyári időszakban a vidék az ország egyik legmelegebb, télen viszont az egyik leghidegebb területe. Emellett pedig az ország egyik legszárazabb területe is, hiszen az évi csapadékátlag 540-600 mm között változik (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). A terület éghajlatát az általam a Cartographia Középiskolai földrajzi atlasza alapján készített ábrák alapján jellemzem röviden. A Körösök vidékére jutó évi napfénytartam a sokévi átlag alapján 1900-2100 óra között változik (1. ábra). Az országhatártól a Körös torkolata felé, majd tovább a Kárpát-medence központi része felé növekszik. A leghidegebb hónap a január, aminek középhőmérséklete -2 o C és -1 o C között alakul (2. ábra). A legmelegebb hónap a július, középhőmérséklete +21 o C és +23 o C közötti (3. ábra). Az évi középhőmérsékleti adatok +11 o C körül alakulnak (4. ábra). 1. ábra: Évi napfénytartam (Készítette: Pataki J. 2014.) 17

2. ábra: Januári középhőmérséklet (Készítette: Pataki J. 2014.) 3. ábra: Júliusi középhőmérséklet (Készítette: Pataki J. 2014.) 18

4. ábra: Évi középhőmérséklet (Készítette: Pataki J. 2014.) Az évi csapadékmennyiségek tekintetében ugyancsak a medencehatás befolyásoló szerepe érvényesül. A medence központja felé éves átlagban kevesebb csapadék hullik. A nyugatról érkező csapadékban dús légtömegek erre a területre érve már jórészt elvesztik páratartalmukat, majd csak a keleti országrész, így a Körösök vidékének keleti része kap több csapadékot mivel az Erdélyi-középhegység újra feláramlásra késztetik a nyugatról érkező szeleket. Az évi csapadékátlag 500-600 mm között alakul, de a Körös torkolata környékén, illetve a Nagykunság déli részén még az 500 mm-t sem éri el (5. ábra). Ugyan a lehulló csapadék nagyobb hányada a nyári félévben esik, mégis a terület nagy része, éppen a Körösök mentén, beleesik az ország azon részébe, ahol az április 1-től szeptember 30-ig tartó tenyészidőszakban érkező csapadékmennyiség a legkevesebb (6. ábra). Ez a megállapítás nagyon fontos alapköve annak a ténynek, hogy az ide érkező folyók a szabályozások előtt biztosították ezt a hiányzó vízmennyiséget az árvizeikkel. 19

5. ábra: Évi csapadékmennyiség (Készítette: Pataki J. 2014.) Éves viszonylatban a levegő relatív páratartalma a hőmérséklet alakulásával fordított arányosságban áll. Nagyobb értékeket mutat a téli hónapokban, míg a nyár derekára minimálisra csökken (Tóthné Hanyecz K. 2006). Az uralkodó szélirányt tekintve a területen az északkeleti szél a jellemző, ugyanakkor a Körös torkolata környékén inkább az északias szelek uralkodóak. A terület éghajlatával kapcsolatban megfogalmazódott, hogy a vízrendezések előtti, a vidéket nagy mértékben borító kisebb-nagyobb tavak, mocsarak, lápok jelentős hatást gyakoroltak a helyi klímára. A kiterjedt erdőségek és sokszor végeláthatatlan vadvizek miatt más volt a vidék páratartalma, többet esett az eső és később száradt fel a harmat (Réthy Zs. 1986, p. 32). Ugyan arra nincs bizonyíték, hogy a kiterjedt vizek következtében többet esett volna az eső, azonban a levegő páratartalma, valamint a talajnedvesség jelentősebb lehetett a mostaninál. Aszály kevésbé veszélyeztette a környéket, mint napjainkban. Erről a témáról bővebben az árvizek ökológiai szerepéről, illetve a folyószabályozások hatásairól szóló részekben írok. 20

6. ábra: Csapadékmennyiség a tenyészidőszakban (Készítette: Pataki J. 2014.) 21

II.5. A vizsgált terület vízrajza A Körösök és a Berettyó vízgyűjtő területe (3. térkép), amit kelet- délkeletről az Erdélyi-középhegység, délről a Maros hordalékkúpja határol, körülbelül 28 ezer km 2 területű. Az ide tartó folyók az Erdélyi-középhegység tagjaiból (Réz-hegység, Meszes, Bihar-hegység, Erdélyi-érchegység, Zarándi-hegység) erednek (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). 3. térkép: a Körösök vidéke vízrajza (Készítette: Pataki J. 2014.) 22

A Berettyó a Réz-hegység északi lábánál ered. Kezdetben északra tart, majd a Szilágyság területét is érintve előbb nyugatnak, majd körülbelül a mai országhatártól délnyugatnak veszi az irányt. A szabályozások előtt a Nagy-Sárrét mocsarában terült el a vize, így azt a Berettyó Sárrétjének is hívták. Áradásai során Borz-pusztánál tört ki, egyesült a Hortobágyon pangó Tisza-vízzel, és DNy irányba tartva Mezőtúrnál találkozott a Sebes- Körössel (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984, p. 12). (Ahogy a térképet néztem, itt pontatlanságról, vagy elírásról lehet szó. A Berettyó itt inkább a Hármas-Körössel, vagy ahogy régen mondták, a Nagy-Körössel találkozott.) Jelenleg, a mai országhatártól délnyugati irányba tartva, mesterségesen kialakított mederben és Körösladány közelében egyesül a Sebes-Körössel. A Sebes-Körös a Hunyadi-medencében, Körösfő közelében ered. Szurdokvölgyében nyugatra tartva a Gyalui-havasok és a Király-erdő északi oldalairól gyűjti össze a vizeket. Sebes folyása csak Nagyvárad után csendesedik. Egykor vizének nagy része a Kis-Sárrét mocsárvilágában veszett el (ezért a Kis-Sárrétet a Körösök Sárrétjének is hívták), ahonnan Körösladánynál lépett ki és Tarcsánál (ma Köröstarcsa) találkozott az egyesült Fehér-Fekete- Körössel (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). Napjainkban miután a Berettyó és a Sebes- Körös Körösladánynál egyesülnek, együtt folytatva útjukat délnyugat- nyugat felé tartva Gyomaendrőd előtt egyesülnek a Kettős-Körössel. A Fekete-Körös a Nagy-Bihar lejtőinek vizét hozza, majd északnyugat- nyugat felé tartva felveszi a Bihar-hegység délnyugati lejtőinek és a Király-erdő déli lejtőinek vizeit. Ezt követően délnyugatnak fordulva még a mai országhatár előtt felveszi a Tőz-patakot, s egykor Békésnél ömlött a Fehér-Körösbe (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). A szabályozást követően a Fehér-Körös Gyula és Doboz közötti szakaszán csatlakozik a Fehér-körösbe. A Fehér-Körös az Erdélyi-érchegységből fut nyugat felé keskeny, a Marossal párhuzamos völgyében. Gyulát érintve Békésnél vette fel a Fekete-Köröst, majd együtt folytatva útjukat egyesültek a Sebes-Körössel és Mezőtúrnál fogadták a Berettyó vizét is. Szarvasnál az Ős-Maros délkeletről érkező medrében tartottak Csongrád és Szentes felé (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). E vízfolyások mellett a mai folyók egykori fattyúágai, erei együttesen alkották azt a szövevényes rendszert, ami mocsaras, lápos területté alakította az egykori Körösök vidékét. Jelentős vizeket alkottak még itt: a Káló, a Kutas, a Köles-ér, a Korhány, a Gyepes, a Fás, a Büngösd, a Hajdú-völgy és a Kákafok. Ezek a vizek napjainkra csatornává sorvadtak (Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984). 23

Jelentős vizek érkeztek a Tisza felől is erre a területre. A Tiszadobnál kilépő áradást a Hortobágy, a Tiszaszőlősnél kilépőt a Tinósd-ér, Oktalanlaposa és Zádor-ér, a Mirhó-foknál kiömlőt pedig a Kakatér, a Mérges és a Cinaderék vezette idáig (Szűcs S. 1992). Napjainkra ezek is mind csatornák lettek. A Hortobágy vizét a Berettyó egykori medrében vezették be a Hármas-Körösbe, létrehozva így a Hortobágy-Berettyó főcsatornát. Tőle keletre pedig egyrészt vízlevezetést, másrészt aszály idején öntözővizet biztosít a Keletifőcsatorna. A Körösök vidékén még a kisebb-nagyobb halastavak említhetők meg a terület vízrajzában (legjelentősebbként említhetők a biharugrai halastavak). A csatornákra visszatérve érdemes megemlíteni, hogy a legsűrűbb csatornahálózatot az egykori Kis- és Nagy-Sárrét területén, és az időszakosan vízzel borított területeken hozták létre. E területeket mind a mai napig fenyegetik a belvizek. II.6. A vizsgált terület talajtakarója, élővilága A Körös-Berettyó vidék nem csupán mint táj alakult át az évszázadok során, majd a folyószabályozásokat követően teljesen, a talajtani adottságai és az élővilága is nagy változáson ment keresztül. Talajtakaró A terület jelenlegi talajviszonyainak (4. térkép) kialakulásában döntő szerepe volt az olyan antropogén tényezőknek, mint a XIX. századi folyószabályozások, majd az azt követő lecsapolások. A térségre jellemző öntéstalaj a Körös szabályozása előtti időben keletkezett a folyók lerakott hordalékából (Tóthné Hanyecz K. 2006, p. 14). A terület a folyók árvízi kiöntéseinek köszönhetően időszakonként víz alá került, majd a víz alatti bomlás és az újabb ráöntések hatására kialakult az a réti talaj, ami a Körösök vidékének nagy részén megtalálható. A vízrendezések után mind az időszakos elöntés, mind az újabb ráöntések megszűntek, így az itt kialakult talaj további fejlődését már az alföldi száraz klíma irányítja (Tóthné Hanyecz K. 2006). A térképről leolvasható, hogy a Berettyó egykori folyása, a Hortobágy és a Körösök által határolt területen a talajok döntő része vagy szikes, vagy réti talaj. A szikes talajokról elmondható, hogy azok már a vízrendezési munkálatok előtt is jelen voltak a térségben, de a 24

területi kiterjedésük megsokszorozódott az ármentesítések és a lecsapolások után, a nem megfelelő mezőgazdasági művelés következtében. Ezek döntő része a korábban vízjárta, időszakosan vízzel borított területeken alakult ki. A folyók mentén az öntéstalajok a jellemzőek, míg a Sárrétek területén kisebb foltokban láptalajok is találhatók. 4. térkép: A Körösök vidékének talajai. Forrás: http://www.unimiskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/terkep.htm (Készítette: Pataki J. 2014.) A vizsgált terület jelentős részén (a Békési-síkon, a Körösszögben, a Tiszazugban és a Szolnok-Túri-síkon Nagykunság) mezőségi talajok a jellemzőek, aminek alapkőzete a folyóvíz által halmozott lösz. E talajok fizikai féleségük szerint homokos vályog, vályog és agyagos vályog összetételűek, altípusuk szerint pedig réti csernozjom, mélyben sós réti csernozjom és mészlepedékes csernozjom típusúak (Tóthné Hanyecz K. 2006). 25

Növényzet Mivel a Kárpát-medence a valódi mérsékelt övben, annak is a mérsékelten szárazföldi (nedves kontinentális) éghajlatán található, így természetes növénytakarójára a lombhullató erdők a jellemzőek. A tájképet mindig is a mozaikszerű változatosság jellemezhette. A vízmentes, magasabb hátságok szil-, kőris- és kocsányostölgy-erdői meg erdős sztyeppéi a mélyülő térszínen égeresekben folytatódtak. Ezt váltotta a fűzláp, a láprét, a sásos-harmatkásás nádas, végül a dús hínárszőnyeggel borított, nyílt vízfelületek az úszóláp ingoványos szigeteivel (Szűcs S. 1984, p. 21). Az alacsonyabb térszínek rendszeres folyóvízi elöntései miatt az Alföld jelentős része időszakos és állandó vízborítású területek láncolatából állt. E vizes területek között pedig a mikrodomborzat alakulása szerint rétek, legelők, erdők, szántóföldek terültek el (Réthy Zs. 1986). A Körösök vidéki erdőkre évszázados okiratokban találni utalásokat, de valamennyit a Fehér-, Fekete- és Sebes-Körös mentén. Az ősi erdőállományokat a mocsári tölgy (Quercus robur), a mezei szil (Ulmus minor), a magas kőris (Fraxinus excelsior), a magyar kőris (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica), a mézgás éger (Alnus glutinosa), a hamvas éger (Alnus incana), a hárs (száldogfa) (Tilia), a vadalma (Malus sylvestris) és a vadkörte (Pyrus pyraster) alkotta. A cserjeszintet a következő jellegzetes növények alkották: galagonya (Crataegus), európai mogyoró (Corylus avellana), fekete bodza (Sambucus nigra), kökény (Prunus spinosa), közönséges fagyal (Ligustrum vulgare), közönséges kecskerágó (Euonymus europaeus), rekettye (Genista), vadrózsa (Rosa canina) és a húsos som (Cornus mas) (Réthy Zs. 1986). Az erdei és réti lágyszárúak között megemlíthetők: sziki káka (Bolboschoenus maritimus), sás (Carex), muhar (Setaria), közönséges nád (Phragmites australis), tejoltó galaj Galium verum), takácsmácsonya (Dipsacus fullonua), széles útifű (Plantago major), orvosi vérfű (Sanguisorba officinalis), sulyom (Trapa natans), ökörfarkkóró (Verbascum), maszlagos nadragulya (Atropa belladonna), keserédes csucsor (Solanum dulcamara), parti laboda (Atriplex littoralis), sziki lelleg (Statice Limonium), kígyós hagyma (Allium scorodoprasum), májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis), lósóska (Rumex obtusifolius), kövér porcsin (Portulaca oleracea), hamvas szeder (Rubus caesius), pipacs (Papaver rhoeas), mezei kökörcsin (Pulsatilla pratensis), iszalag (Clematis), méhfű (Mellitis carpatica), mezei zsálya (Salvia pratensis), fodormenta (Mentha spicata), repkény (Glechoma), papsajt (Malva 26

neglecta), tavaszi lednek (Lathyrus vernus), üröm (Artemisia), búzavirág (Centaurea cyanus), farkasalma (Aristolochia), nagy csalán (Urtica dioica), fehér fagyöngy (Viscum album), borostyán (Hedera helix). Gombák közül a szarvasgomba (Tuber), csiperke (Agaricus), szegfűgomba (Marasmius), nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) említendő. Ezeket a fás és lágyszárú növényeket amellett, hogy az állatok lelegelték, széleskörűen felhasználták a népi gyógyászatban, a táplálkozásban, az építészetben és a különböző ház körüli felszerelések elkészítéséhez (Réthy Zs. 1986). A korábbi erdőirtások után a XIX. században az uradalmi birtokokon megindultak az erdőtelepítések is: tölgyet, nyárfát, akácot, fűzfát, fenyőt és gesztenyét is telepítettek a területre (Réthy Zs. 1986). A vizsgált terület jelenlegi növényvilága szegényesebb, mint amit a néprajzi leírásokban olvashatunk. A terület legnagyobb részét szántóföldek, így mezőgazdasági növények foglalják el. Ezek között pedig a legelők és rétek (1. kép) növényei teszik változatosabbá a táj flóráját. Az egykor kiterjedtebb ártéri erdők (2. kép) ma csak a folyók partvidékét foglalják el, a gátak és a folyók közötti hullámtérben. 1. kép: Dévaványa határában (Forrás: www.google.hu) 27

2. kép: A Hármas-Körös ártéri erdővel Öcsödnél, a közúti hídról (Forrás: www.google.hu) 28

3. kép: Tölgy és kőris (Készítette: Pataki J. 2014.) A Kistáj kataszter 4 adatai szerint valamennyi érintett kistájban (így a teljes vizsgált területen) az őshonos fajokra több özönfaj terjedése is veszélyt jelent, pl.: a bálványfa (4. kép) (Ailanthus altissima), a gyalogakác (Amorpha fruticosa), az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), a zöld juhar (Acer negundo) és az akác (Robinia pseudoacacia) (5. kép). Igaz ezen legutóbbit nem rég választották hungarikummá, így bizonyos fokú védelmet élvez. 4 Magyarország kistájainak katasztere 29

4. kép: Bálványfák az út mentén (Forrás: www.google.hu) 5. kép: Akácfaerdő (Forrás: www.google.hu) 30

Állatvilág 5 Anélkül, hogy akár jellemző előfordulási helyeiket, vagy jellemző tulajdonságaikat leírnám, csak felsorolnám őket, betekintést adva ezzel is a Körösök vidékének változatos élővilágába. Felsorolásomban csak a gerincesekre tértem ki, de itt utalnék arra, hogy igen jelentős a terület férgeket, puhatestűeket, ízeltlábúakat érintő fajgazdagsága is. Halak: európai harcsa (Silurus glanis), csuka (Esox lucius), süllő (Sander lucioperca), compó (Tinca tinca), ponty (Cyprinus carpio), kárász (Carassius), keszegek (Scardinius), réti csík (Misgurnus fossilis). Kétéltűek: tarajos gőte (Triturus cristatus), pettyes gőte (Triturus vulgaris), vöröshasú unka (Bombina bombina), barna varangy (Bufo bufo), zöld varangy (Bufo viridis), zöld levelibéka (Hyla arborea), erdei béka (Rana dalmatina), tavi béka (Pelophylax ridibunda), gyepi béka (Rana temporaria). Hüllők: mocsári teknős (Emys orbicularis), vízisikló (Natrix natrix), erdei sikló (Zamenis longissimus), fürge gyík (Lacerta agilis), zöld gyík (Lacerta viridis). Madarak: számtalan vízi, réti, erdei madár sorolható itt fel: túzok (Otis tarda) (6. kép), fogoly (Perdix perdix), fürj (Coturnix coturnix), fácán (Phasianus colchicus) (XIX. században betelepített), tőkés réce (Anas platyrhynchos), nagy lilik (Anser albifrons), kis lilik (Anser erythropus), vetési lúd (Anser fabalis), daru (Grus grus), búbos vöcsök (Podiceps cristatus), szárcsa (Fulica atra), vízityúk (Gallinula chloropus), törpegém (Ixobrychus minutus), nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), csóka (Corvus monedula), seregély (Sturnus vulgaris), függőcinege (Remiz pendulinus), balkáni gerle (Streptopelia decaocto), vadgerle (Streptopelia turtur), füstifecske (Hirundo rustica), molnárfecske (Delichon urbicum), parti fecske (Riparia riparia), jégmadár (Alcedo atthis), gyurgyalag (Merops apiaster), fehér gólya (Ciconia ciconia), fekete gólya (Ciconia nigra), kiskócsag (Egretta garzetta), nagykócsag (Egretta alba) (7. kép), üstökösgém (Ardeola ralloides), bakcsó (Nycticorax nycticorax), szürke gém (Ardea cinerea), vörös gém (Ardea purpurea), kanalas gém (Platalea leucorodia), nyári lúd (Anser anser), zöldküllő (Picus viridis), nagy fakopáncs (Dendrocopos major), kakukk (Cuculus canorus), széncinke (Parus major), kékcinke (Cyanistes caeruleus), szürke légykapó (Muscicapa striata), citromsármány (Emberiza citrinella), tengelic (Carduelis carduelis), barátposzáta (Sylvia atricapilla), kis poszáta (Curruca curruca), mezei pacsirta (Alauda arvensis), vetési varjú (Corvus frugilegus), dolmányos varjú (Corvus cornix), holló (Corvus 5 Az itt szereplő fajok listáját Goda P. Köteles L. (szerk.) 1984: Körös-Sárréti útikalauz állatvilágról szóló fejezete alapján állítottam össze. 31

corax), szarka (Pica pica), mezei veréb (Passer montanus), bíbic (Vanellus vanellus), kis goda (Limosa lapponica), tavi cankó (Tringa sragnatilis), sárszalonka (Gallinago gallinago), vörös vércse (Falco tinnunculus), kék vércse (Falco vespertinus), egerészölyv (Buteo buteo), barna rétihéja (Circus aeruginosus), karvaly (Accipiter nisus), kabasólyom (Falco subutteo), réti sas (Haliaeetus albicilla), halászsas (Pandion haliaetus), kuvik (Athene noctua), macskabagoly (Strix aluco), fülesbagoly (Asio otus). Emlősök: vidra (Lutra lutra) (8. kép), vízi cickány (Neomys fodiens), kószapocok (Arvicola amphibius), pézsmapocok (Ondatra zibethicus), vakondok (Talpa europaea), mezei hörcsög (Cricetus cricetus), közönséges ürge (Spermophilus citellus), mezei nyúl (Lepus europaeus), mezei cickány (Crocidura leucodon), egerek házi (Mus musculus) mezei (Mus agrarius) erdei (Apodemus sylvaticus), keleti sün (Erinaceus roumanicus), vörös róka (Vulpes vulpes), nyest (Martes foina), hermelin (Mustela erminea), menyét (Mustela nivalis), közönséges görény (Mustela putorius), közönséges denevér (Myotis myotis), őz (Capreolus capreolus) (9. kép), gímszarvas (Cervus elaphus), dámszarvas (Dama dama), vaddisznó (Sus scrofa). Már kipusztultak, vagy eltűntek a területről: európai bölény (Bison bonasus), őstulok (Bos primigenius primigenius), farkas (Canis lupus), aranysakál (Canis aureus), európai hód (Castor fiber). 6. kép: Túzok (Forrás: www.google.hu) 32

7. kép: Nagykócsag (Forrás: www.google.hu) 8. kép: Vidra (Forrás: www.google.hu) 33

9. kép: Őz (Forrás: www.google.hu) 34

III. A Körösök vidéke a XIX. századi folyószabályozások előtt III.1. Az árvizek ökológiai jelentősége Ezen a Kárpát-medence szempontjából jelentős nagyságú területen a Körösök, a Berettyó és kisebb-nagyobb ereken keresztül a Tisza terítette szét évről-évre az árvizeit, amikkel igen fontos szerepet játszottak, játszanának ma is. Amint azt már a terület éghajlatának bemutatásakor leírtam, az éghajlati adottságok (medencehatás) miatt a Körösök vidéke a legmelegebb és egyben a legszárazabb térségek egyike. Az imént leírt megállapítások ökológiai lényegének megértéséhez összevetek egy ábrát és egy térképet, majd röviden elemezve azokat, rávilágítok arra miben is játszottak nagy szerepet a már említett folyók. A már a terület éghajlatának elemzésekor bemutatott 5. ábra Magyarország éves csapadékmennyiségének területi eloszlását, az 5. térkép pedig a Kárpát-medence folyószabályozások előtti állapotát mutatja be. A csapadékeloszlásos ábrán az látható, hogy a Nagykunság és a Körös torkolatának vidéke a legszárazabbak Magyarországon. A Nagykunság és a Körös torkolatának környéke évi kevesebb mint 500 mm csapadékot kap, de a Közép-Tisza vidéke és a Tiszántúl nagy részének területe sem kap többet 550 mm-nél. Ha összevetjük ezt a két ábrát, azt láthatjuk, hogy a Körösök, a Berettyó és a Tisza kisebb-nagyobb erei éppen azokat a területeket öntötték el árvizeikkel, amelyek a legszárazabbak. A természet így egyenlítette ki, így biztosította egyes szárazabb területeinek vízigényét és éppen akkor tette mindezt, az év annak az időszakában (márciustól-júniusig), amikor arra a legnagyobb szükség volt a növények fejlődése szempontjából. Emellett ez a rendszer biztosította a folyók kiegyenlítettebb vízjárását, hiszen a medréből fokokon kilépő víz ugyanezeken a fokokon, ereken keresztül később, az ár levonulásával legalábbis részben visszatért a medrébe. Valamint meg kell említeni, hogy a víz a szétterítésének köszönhetően sajátos kis mezoklímát alakított ki a térségben azzal, hogy páratartalmával enyhítette a terület felmelegedését (Molnár G. 2003). 35

5. térkép: a Kárpát-medence a folyószabályozások előtt (Forrás: Babák K. 2010.) Helyi szinten a területen tartózkodó állandó és időszakos vizek, kisebb-nagyobb tavak, mocsarak vízfelületüknek köszönhetően növelték a térség levegőjének relatív páratartalmát, ami amellett, hogy enyhítette a terület felmelegedését, a száraz nyári időszakokban is biztosított némi vízutánpótlást (harmat lecsapódása). Az áradások bő vízhozama, a dús vegetáció, a kiterjedt vízfelületek nyomán rendszeres volt az esővel is felérő harmat, amelyik szépen nevelte az elvetett növényeket Bellon T. 2003, p. 21). Tehát az áradások vize jótékony hatással volt a növénytermesztésre is. Ezek mellett pedig magasan tartották a talajvízszintet is, ami ugyan azt eredményezte, hogy a mélyebb területeken állandósult a víz, de a magasabb térszínen is biztosította a növényzet számára a megfelelő vízutánpótlást. Így, ha a mainál sokkal kisebb területen is, de lehetővé tette a szántóföldi növénytermesztést, kertgazdaságot, gyümölcstermesztést. Azonban itt egy sokkal összetettebb, a természet erőivel együttműködő gazdálkodási rendszer jött létre, az ártéri gazdálkodás. 36

III.3. Az ártéri gazdálkodás Összhangban a természettel A honfoglalás idején még egy változatos alföldi táj fogadta a Kárpát-medencébe betelepülő magyarságot, mely a következő lehetett: a közvetlen folyópartokon puhafaligeterdők (fűz és nyár fajokkal), az ártéren kisebb-nagyobb állóvizek, tavak, mocsarakkal, lápokkal tarkítva (nád, gyékény, sás fajokkal), köztük dús füvű mezőségekkel és keményfaligeterdőkkel (tölggyel és kőrissel). Legalábbis erre is lehet következtetni a következő idézetekből. A Kárpát-medence egyharmada erdő volt, egyharmada mezőség, egyharmada vizes-mocsaras vagy sziklás, egyszóval műveletlen terület az Árpád-korban is állította Wenzel Gusztáv. Majd Zolnay Gusztáv hozzáteszi: nem a föld volt kevés az Árpád-házi királyok Magyarországán, hanem az ember, aki a földet megműveli. Ez az állapot a XVIII. század második feléig az Alföldön alig változott. Hiszen a dúlások, háborúk, járványok állandóan tizedelték a népességet. Több vizsgálat is azt igazolja, hogy a folyók hordalékával feltöltődő alföldi medence nagyon gazdag vizek által táplált, ligeterdős táj volt a honfoglalás idején (Zolnay L. 1977, p. 61. in. Bellon T. 2003, p. 12). Ugyanakkor Bellon Tibor Bálint Csanádot idézve arra a következtetésre jut, hogy az alföldön élő népesség a vizes területeket is hasznosították. Az ártereket legelőként hasznosítva, a legeltető gazdálkodást össze tudták kötni a növények termesztésével a vízben bő, fás legelőik az erdős steppe övezetében lehetővé tették számukra, hogy szilaj pásztorok és jó földművelők legyenek egy személyben (Bálint Cs. 1980, pp. 35-50. in. Bellon T. 2003, p. 12). A továbbiakban ezt az alföldi vizes területeken, az árterekben zajló sokrétű gazdálkodást mutatom be. A magyarok az első településeiket folyók, vízfolyások mentén hozták létre, alkalmazkodva, kiismerve a környezeti feltételeket. A fokgazdálkodás történeti példáiból arra következtethetünk, hogy a magyarság már egy fejlett, keletről hozott ártérhasználat ismeretével vette birtokába a Kárpát-medence síkvidéki területeit (Bellon T. 2003, p. 18). A folyóvölgyek voltak a Kárpát-medence legsűrűbben lakott területei, hiszen a víz a területek gazdasági, népesedési fejlődését nem bőségével, hanem inkább hiányával érintette kedvezőtlenül (Károlyi Zs. Nemes G. 1975, p. 26). A vízfolyások mellett lakóknak nem kellett tartaniuk az árvizektől, mert a természet erőihez alkalmazkodva, azzal együttműködve (a rendszer részeként) élték a mindennapjaikat. Ezen együttélés során egy olyan összetett gazdálkodási formát alakítottak ki, amit ma összefoglalóan ártéri gazdálkodásnak hívunk (Károlyi Zs. Nemes G. 1975). Az ártéri gazdálkodás alapját a fokgazdálkodás jelenti, de hogy megértsük miről is van szó, meg kell értenünk a fok jelentését. Foknak nevezték a folyót kísérő hátakon 37

(övzátonyokon) keletkezett kiszakadásokat, a magas partokat megszakító nyílásokat, amelyeken át a folyó (tó) árvize az anyamederből az ártérre kilépett, majd a környező laposokat az ereken keresztül feltöltve, apadáskor ugyanezeken a nyílásokon át visszaáramlott, legalábbis részben a folyóba (Károlyi Zs. Nemes G. 1975, p. 16). Ezt a folyamatot (6. térkép) használta ki az ember és a maga hasznára fordította úgy, hogy ezeket a fokokat és ereket, amik a vizet elvezették, évről-évre tisztították, óvták a feliszapolódástól (Károlyi Zs. Nemes G. 1975). 6. térkép: folyók kitörései a Tiszántúlon (Forrás: Ihrig D. 1973.) Ha a folyók megáradtak hol itt, hol ott törtek át a maguk építette övzátonyokon, így apadáskor sok víz kinnrekedt az ártérben, mert az épen maradt övzátony-szakaszok megakadályozták annak visszajutását a mederbe. Itt lépett közbe az ember azzal, hogy nem 38

bízta a folyóra mikor és hol töri át a saját természetes gátját, hanem ő maga nyitott utat a víznek ott, ahol azt a legmegfelelőbbnek látta (Andrásfalvy B. 2007). A folyók és árvizei által a fokokon táplált tavak és maguk a vízfolyások is, nagyrészt halászott vizek voltak. A fokok nyílásait rendszeresen elrekesztették (fából, deszkából, nádból készített rekesztékekkel), majd kinyitották. Árvízkor kinyitották a fokokat (eltűntették a rekesztékeket), hogy a halak zavartalanul eljuthassanak a sekélyebb, gyorsabban felmelegedő vizű ívóhelyeikre, majd amikor az apadás elkezdődött, elrekesztették a fokok nyílásait, hogy a nagyobb halak ne tudjanak visszaúszni. Az ár teljes levonultával kezdődött meg a lehalászás (Károlyi Zs. Nemes G. 1975). A halak ívási ideje éppen egybeesik tavaszi-nyári árhullámok időszakával. Természetesen a halak ilyenkor a sekélyebb, melegebb vizű területeket keresik mivel leendő ivadékaiknak ez a legbiztonságosabb és természetesen ezek a sekély vizek tápanyagban is gazdagok. Az Alföld folyóinak ártere kitűnő lehetőséget biztosított erre a halaknak, amely lehetőséget aztán az ember is felismerte, már gazdasági vonatkozásban. Természetesen nemcsak az ártereken halásztak, hanem magukon a folyókon és ezeken a vizeken hajóztak is. A vízi utak kiegészítették a szárazföldi utakat, az úthálózat a legjobb révekhez igazodott, hiszen az áruszállításban ezeknek döntő szerepük volt (Károlyi Zs. Nemes G. 1975). Az ártéri gazdálkodás azonban nemcsak a vízfolyásokra, vízborította területekre terjedt ki. A tavak, mocsarak, lápok biztosították a lakosság nád és gyékény szükségleteit, melyek építőanyagul szolgáltak, de más használati tárgyakat (pl. gyékényszőnyeg) és dísztárgyakat is készítettek belőlük. Az akár időszakosan vízzel borított füves mezőségek rétjein legeltették a állatállományaikat: pl. magyar szürkemarha. Az ártéri erdők faanyagát eszközök készítésére (kosarakhoz fűz, szerszámokhoz kőris, bútorokhoz tölgy) és építkezésre (tölgy) használták. Szintén az ártéri erdőkhöz kapcsolódik az ártéri gyümölcstermesztés: az ártéri páradús levegő kedvező klímát biztosított az almának és a körtének. Végül az egész évben száraz területek nyújtottak lehetőséget a növénytermesztés számára (kertgazdaság zöldségek, szántóföldek a középkorban döntően köles). Ezt a haszonvételekben is összetett gazdálkodási rendszert nevezzük ártéri gazdálkodásnak, mely a feudalizmus korai szakaszában Magyarországon jelentősebb volt, mint a szántóföldi mezőgazdálkodás (Károlyi Zs. Nemes G. 1975). Az árvizek öntözték, megtermékenyítették a fokokon elöntött ártér egészét, annak levonultával megújultak az erdők, gyümölcsösök, kaszálók és legelők. Ugyan ez a terület nem lehetett a földművelés színtere, de kedvezőbb feltételeket nyújtott az állattartáshoz, gyümölcsészethez, méhészethez, halászathoz és a kertészkedéshez (Andrásfalvy B. 2007). 39