TANTÁRGYLEÍRÁS MATEMATIKA



Hasonló dokumentumok
TANTÁRGYLEÍRÁS MATEMATIKA

TANTÁRGYLEÍRÁS MATEMATIKA

NYF-GTFK Vezetés- és Humántudományi Tanszék mezőgazdasági mérnöki szak I. évfolyam. elmélet gyakorlat elmélet gyakorlat Összesen: 28 -

11. évfolyam esti, levelező

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

A tantárgy besorolása: kötelező A tantárgy elméleti vagy gyakorlati jellegének mértéke, képzési karaktere 60:40 (kredit%)

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet

NYF-MMFK Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológiai Tanszék mezőgazdasági gépészmérnöki szak III. évfolyam

Mezőgazdasági munkás moduljai

OKJ Mezőgazdasági technikus

TANTÁRGYLEÍRÁS. 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása:

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2012

NÖVÉNYTERMESZTŐ ÉS NÖVÉNYVÉDŐ TECHNOLÓGUS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia évfolyam

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA

F O G L A L K O Z Á S I T E R V (nappali tagozat)

AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

12. évfolyam esti, levelező

Kertészmérnöki MSc szak mintatanterve

FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

Új könyvek a SZIE AGK (Tessedik Campus) Könyvtárában NÖVÉNYTERMESZTÉS. Csili és társai Fajták, termesztés, receptek Cser Kiadó, pld.

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

3.2 A Doktori Iskola tanterve

Javítóvizsga 2013/2014. Annus Anita. Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet.

TANTÁRGYLEÍRÁS. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

Biotechnológiai alapismeretek tantárgy

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai

F O G L A L K O Z Á S I T E R V

NYF-MMFK Növénytermesztési Tanszék mezőgazdasági mérnöki szak II. évfolyam. Ó r á k s z á m a Félév száma

Megfelelőség szabályozás

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

Az A-MGM-BSc-N-G kódú, Mezőgazdasági mérnöki szak mintatanterve 2017

NYF-MMFK Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológia Tanszék gépészmérnöki szak III. évfolyam

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...

ajánlott féléve Tantágy neve Előfeltétel kódja tanszék/i

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak I. évf. Órarend 2012/13-as tanév I. félév Nappali tagozat

NÖVÉNYTERMESZTŐ MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (NTB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

elmélet gyakorlat elmélet gyakorlat Összesen: 22 11

Debreceni Egyetem AGTC

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TANTÁRGYLEÍRÁS ÁLLATTAN ÁLLATÉLETTAN. Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A SZENT ISTVÁN EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA

Megismertetni a háztartás alapvető funkcióit.

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

Általános mérnöki ismeretek (nappali) 1. előadás

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2014/2015. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék

biológia BSc 2012 szeptember- 1/5

VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

Aranykalászos gazda moduljai

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2011/2012. tanévtől. felmenő rendszerben MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (BSC.

Követelményrendszer. a Növényi biokémia és élettan c. tárgyból Kertészmérnök BSc I. évfolyam hallgatói részére. 2016/2017. tanév II.

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantárgyi program 1. A tantárgy neve (csoportja): 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése:

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére

Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc Záróvizsga TÉTELSOR

A 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit a.. /2008. számon kiadom.

1. A mesterképzési szak megnevezése: takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki

Mikroökonómia NGB_AK005_1

(A nappali tagozatos tantervekben az óraszámok hetente, a levelezőn szemeszterenként értendőek.)

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

Levelező hallgatóknak pótzh lehetőség: a félév rendje szerinti pótlási napok egyikén

Tartalom. Előszó... 3

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK

A tantárgy besorolása: kötelező A tantárgy elméleti vagy gyakorlati jellegének mértéke, képzési karaktere 100/0 (kredit%)

Teljesítmény és erőforrás controlling

KÖVETELMÉNYEK II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz

Az európai integráció gazdaságtana

Oktatott tárgyak a 2017/18. tanév I. félévében

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ

KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T

ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

KERTÉSZETI ÉS PARKÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek II. SGYMMEN227XXX SGYMMEN2073XA. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK ( BSc.)

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan

KÖVETELMÉNYEK /I.

Budapesti Reáltanoda Biológia és kémia emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok

F O G L A L K O Z Á S I T E R V

Átírás:

MATEMATIKA MMB1111 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Blahota István főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja MII A középiskolai anyagra építve, a hallgatóknak meg kell ismerniük mindazon matematikai alapokat (vektoralgebra, bázis stb.), amelyek a szakmai és egyéb tárgyak megértéséhez, illetve a mezőgazdasági szakma gyakorlásához szükségesek. A megfelelő matematikai alapok megismerése után különböző operációkutatási módszerekkel ismerkednek meg a hallgatók. Célunk a kellő jártasság kialakítása a feladatok megoldásában, valamint a gyakorlati problémák matematikai módszerekkel történő megoldásában. Az n dimenziós vektor fogalma. Műveletek vektorokkal (skaláris, vektori, vegyes-szorzat). Mátrix. Determináns. Determináns kifejezése. Szállítási feladat induló és javító módszerei. Egyenletrendszer megoldása bázistranszformációval. Bázistranszformáció I. változata. Bázistranszformáció II. változata. Lineáris programozási modell. Grafikus megoldás. A normál feladat és megoldása. A módosított normál feladat megoldása szimplex módszerrel. Alternatív optimumok. Általános feladat megoldása szimplex módszerrel (gyakorlati példákkal illusztrálva). Hálótervezés. 2 db. zárthelyi dolgozat és 1 db. beadandó feladat határidőre történő leadása. Beadandó feladat: 10 pont 1. zárthelyi dolgozat: 20 pont 2. zárthelyi dolgozat: 20 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) HADHÁZYNÉ, I. K. (2007): Gazdasági matematika II. Nyíregyháza, PIREMON Kisvállalat Nyomdaüzeme, Debrecen (főiskolai jegyzet) HADHÁZYNÉ, I. K. (1997): Gazdasági matematika. Nyíregyháza, GATE MFK (Főiskolai jegyzet) HADHÁZYNÉ, I. K. (2005): Some topics from operational research. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza

MEZŐGAZDASÁGI KÉMIA I. MMB1112 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vincze György főiskolai docens : Alapozó tantárgyként fontos célja és feladata a középiskolában tanult kémiai alapismeretek felelevenítése, a különböző iskolatípusból érkezők hallgatók tudásának egy szintre hozása. Megbízható és alkalmazható felsőfokú kémiatudás elsajátíttatásával a talajtani és agrokémiai ismeretek kémiai alapjainak elméleti és gyakorlati megteremtése. Bevezetés. A kémia története. Híres kémikusok és munkásságuk. Az anyag szerkezete. Fizikai és kémiai változások, atomok, molekulák fogalma, felépítése. Keverékek és vegyületek fogalma. Vegyjelek, képletek, izotópok. A periódusos rendszer. Állandó és sokszoros tömegviszonyok, tömeg- és energia-megmaradás törvénye. Kémiai kötéstípusok (első és másodrendű kötések). Anyagi halmazok, halmazállapotok, halmazállapot változások. Anyagi halmazok jellemzői, állapotjelzők. Kristályrács típusok. Gáztörvények. Homogén és heterogén rendszerek. Kolloidok, diffúzió és ozmózis. Oldatok, oldódás, oldatkoncentrációk. Az oldódás energiaviszonyai. Kémiai reakciók, reakciótípusok, sztöchiometria. Endoterm és exoterm reakciók, kémiai egyensúly. Savak, bázisok, sók, sav-bázis és redoxi reakciók. Elektrokémia. Hidrolízis. Az elemek rendszerezése, gyakorisága és körforgása a természetben. 2 db. zárthelyi dolgozat. 1. zárthelyi dolgozat: 25 pont 2. zárthelyi dolgozat: 25 pont Vizsga: Összesen 100 pont Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, kiadott anyag, oktatási segédletek. BENKŐ Z. (szerk.) (2011): Kémiai alapok. Egyetemi tananyag. BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR- 2009-0028 számú, Multidiszciplináris, modulrendszerű, digitális tananyagfejlesztés a vegyészmérnöki, biomérnöki és vegyész alapképzésben című projekt keretében. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0028_benkoz_kemiai-alapok/adatok.html Általános és szervetlen kémia. http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/kemia/szervetlen-kemia JÓKAINÉ SZ. ZS. (2011): Általános és szervetlen kémia. Előadásanyag. BCE www.uni-corvinus.hu/index.php?id=19565 KALMÁRNÉ V. E. (2011): Általános és szervetlen kémia jegyzet. Az előadások anyaga (ppt). 2

ÁLLATTAN ÉS ÁLLATÉLETTAN I. MMB1113 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vincze György főiskolai docens Az agrármérnök ismerje meg a biológia alapjait, az állati szervezet felépítését, működését, a mezőgazdasággal kapcsolatos állatok rendszertanát, hogy a későbbi szaktárgyakat ennek alapján könnyebben elsajátíthassa. Az állati sejtek felépítése és működése. Az állati testet felépítő szövetek, szervek, szervrendszerek. Az állatok egyedfejlődése. A táplálkozás, emésztés, anyagszállítás, légzés, kiválasztás, szaporodás folyamata. Az endokrin szervek rendszere. Az idegrendszer. Állatrendszertani alapismeretek. Laposférgek, fonálférgek, gyűrűs férgek, puhatestűek törzseibe tartozó fontosabb fajok jellemzése, azok szervezeti felépítése. Ízeltlábúak (rákok, rovarok, pókok) szervezeti felépítése. A pikkelykék, fülbemászók, fogólábúak, csótányok, csőrös rovarok, bolhák, egyenesszárnyúak, tripszek, poloskák, bogarak, lepkék, kétszárnyúak, hártyásszárnyúak rendjeibe, a pókszabásúak osztályába tartozó fontosabb fajok jellemzése. Gerincesek általános jellemzői, szervezeti felépítésük. A halak, kétéltűek, hüllők rendszertana. Madarak rendszertana: tyúkalakúak, lúdalakúak, harkályalakúak, szalakóta-alakúak, kakukkalakúak, bagolyalakúak, galambalakúak, darualakúak, lilealakúak, sólyomalakúak, gólyaalakúak, énekesmadáralakúak rendjeibe tartozó jelentősebb fajok ismerete. Emlősök rendszertana: rovarevők, denevérek, ragadozók, nyúlalakúak, páratlanujjú patások, párosujjú patások, rágcsálók rendjeibe tartozó fontos fajok ismerete. 1 db. ZH dolgozat, fajtaismereti beszámoló. 1 db. ZH dolgozat: 30 pont Fajtaismereti beszámoló: 20 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, rovargyűjtemények, preparátumok, interaktív oktatási segédanyagok. BAKONYI G.(szerk.) (2003): Állattan. Mezőgazda Kiadó, Budapest ZBORAY G. (szerk.) (2001-2002): Összehasonlító anatómiai praktikum I.-II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest BÄHRMANN, R. (szerk.) (2000): Gerinctelen állatok határozója. Mezőgazda Kiadó, Budapest BENEDEK P: (2006): Mezőgazdasági állattan, NYME, E-jegyzet. GERGÁTZ E., VITINGER E. (2006): A mezőgazdasági termelés állattani alapjai. Debreceni Egyetem, E-jegyzet. 3

MŰSZAKI ISMERETEK I. MMB1114 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár A mezőgazdasági mérnök szakos hallgatók áttekintés kapjanak a géptan legfontosabb fejezeteiből, a kapcsolódó műszaki alapismeretekből. Alapvető cél, hogy a hallgatók kellő szinten elsajátítsák a mezőgazdaságban alkalmazott erő- és munkagépek üzemeltetéséhez szükséges mérnöki szintű tananyagot. Ezen túl betekintést nyerjenek az energiagazdálkodás és a műszaki logisztika témaköreibe. Az első félév tananyagának célja továbbá a terménykezelés és az állattartás alapvető műszaki ismereteinek elsajátítása is. A gépészet alapjai. Energiagazdálkodás. A mezőgazdasági erőgépek általános felépítése. A belsőégésű motorok működése. Az erőgépszerkezetek áttekintése (teljesítmény-átvitel, járószerkezetek, kormányművek, fékberendezések). A villamos motorok működése. A gépüzemeltetés és karbantartás gépei, eszközei. A szállítás és anyagmozgatás gépei, logisztikai rendszerek. A terménykezelés gépei és eszközei. Az állattartási technológiák gépei és berendezései. Az állattartó épületek kialakítása. A takarmány-előkészítés gépei. A szarvasmarha-tartás géprendszere. A sertéstartás gépei és berendezései. A baromfi- és juhtartás gépei és berendezései. 2 db. zárthelyi dolgozat határidőre történő megírása. 2 db. zárthelyi dolgozat (2x25 pont): Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. SITKEI GY. (2004): Mezőgazdasági műszaki ismeretek. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest SZENDRŐ P.(2000): Mezőgazdasági gépszerkezettan. Mezőgazda Kiadó, Budapest SZENDRŐ P.(1998): Példák mezőgazdasági géptanból. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest SZENDRŐ P.(2003): Géptan. Mezőgazda Kiadó, Budapest 4

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ALAPISMERETEK MMB1115 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 gyakorlati jegy - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Riczu Zoltán főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja TKI A hallgatók ismerjék meg az egyén és a közösség közötti szoros kapcsolatrendszert, a társadalom és hatalom viszonyát, tudják megkülönböztetni a különböző társadalmi rendszereket. Legyen képük az egyes állami berendezkedések típusairól, azok jellemzőiről, a legjelentősebb államelméletekről, a hatalmi ágak és a világi-, egyházi intézmények egymáshoz való viszonyáról, a társadalmi szerkezet változásait befolyásoló tényezőkről. Tisztában kell lenniük a mai magyar politikai-társadalmi rendszerrel, annak működésével. El kell tudniuk helyezni Magyarországot az európai integrációban, reálisan értékelve szerepünket az európai folyamatokban. A társadalmak általános jellemzői. Az egyén és közösség viszonyának alakulása a történelem folyamán az ókortól napjainkig. Államformák a polgári ideológiák megjelenéséig. A polgári alkotmányos eszmék és az állam. A felvilágosodás gondolatai a társadalomtudományok fejlődése szemszögéből. Polgári átalakulás Magyarországon. A magyar választójog és választási rendszer. A mai magyar társadalom. Világmagyarázatok a történelem különböző időszakaiban. Az európaiság története. Út az európai integrációig. Zárthelyi dolgozat a félév anyagából. Házi dolgozat 5-10 oldal terjedelemben a témához kapcsolódóan. 1 db. zárthelyi dolgozat 60 pont 1 db. házi dolgozat 40 pont Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. : Szakirodalmak, demonstrációs anyagok, interaktív oktatási segédanyagok. TAKÁCS J. (2007): Modern magyar politikai eszmetörténet. Osiris Kiadó. Budapest VALUCH T. (2005): Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris kiadó, Budapest FORGÁCS-GYÖRFI-MEZŐ-NAGY-VELIKY (2005): Társadalmi és állampolgári ismeretek. Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest GYÁNI G.-KÖVÉR GY. (2004): Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris Kiadó. Budapest BALÁZS P. (1996): Európáról a katedrán tanári kézikönyv. Euro Infoservice, Budapest 5

INFORMATIKA AIB1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Ionescu Klára főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja MII A PC gépek, mint önálló és hálózati kliensgépek használatának elsajátítása készség szinten. Megismerni felhasználói szinten egy táblázatkezelői program használatát. Olyan feladat automatikus megoldása a cél, amely egyéb szakmai tárgyak körében jelentkező problémák megoldásához nyújt segítséget a későbbiekben. Az Internet használatának mindenkori újdonságainak készségszintű elsajátítása. Az információ digitális formái, adatok a számítógépben, külső adathordozók. A számítógéprendszer és főbb folyamatai. Számítógépek hálózatokban. Alapszoftverek és alkalmazási programok. Alapvető operációsrendszer-parancsok, parancsmódban és grafikus módban. Irodai programcsomagok: szövegszerkesztők, táblázatkezelők és adatbáziskezelők használata. Prezentáció és üzleti terv készítési technikák. Internet szolgáltatások igénybevétele, biztonság védelem (IT security). World Wide Web információforrás az Interneten. WEB 2.0 új szolgáltatásai. HTML dokumentumok, mint ASCII kódú dokumentumok. Statikus honlapok, dinamikus honlapok. HTML különleges karakterek, főbb dokumentum jelölők, tag-ek). A CSS stílus. Külső stíluslapok. 1 db. zárthelyi dolgozat, 2 db. alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása. 1 db. zárthelyi dolgozat: 40 pont 2 db. alkalmazástechnikai feladat: 60 pont Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. 7. Kötelező, ajánlott irodalom SIMON B.-né (2001): A PC gépek felépítése és DOS operációs rendszere. Nyíregyházi Főiskola (főiskolai oktatási segédlet) SIMON B.-né (2002): Táblázatkezelői ujjgyakorlatok. SíS Bt, Nyíregyháza (főiskolai oktatási segédlet) Management Képlettár Excelben (2004). Management Kiadó, Budapest (kiadvány CD-ROM-on) Letölthető segédanyagok az ftp://pingvin.nyf.hu szervergépről 6

KÖZGAZDASÁGTAN MMB1116 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Filep Gyula főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja GTI : A tárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók eligazodjanak a közgazdaságtan alapvető összefüggéseiben, s így jobban értsék a körülöttük zajló gazdasági, politikai eseményeket. Másfelől ezen közgazdasági ismeretek birtokában elsajátíthassák az erre épülő ökonómiai jellegű tárgyakat (vállalati gazdaságtan, marketing, nemzetközi mezőgazdaságtan stb.). Mikroökonómia: A mikroökonómia helye a közgazdaságtanban. A fogyasztói magatartás és kereslet elmélete. A hasznosság ordinális és kardinális megközelítése. A fogyasztói optimum meghatározása. Árhatár-vizsgálatok, keresletrugalmasság. A vállalati magatartás elmélete. A termelési függvény és a vállalati optimum. A termelés költségfüggvénye. A vállalati profit meghatározása és a kínálati függvény. A termelési tényezők piaca. A vállalati inputkereslet meghatározása. A termelési tényezők kínálata. A kamat és a járadék. Földjáradék-elmélet. Piaci formák és piaci szerkezetek. Monopólium és oligopólium. Oligopolista árvezérlés. Külső gazdasági hatások. Makroökonómia: Alapfogalmak: gazdaság, gazdálkodás, közgazdaságtan. A közgazdasági elméletek fejlődése. Mikro- és makroökonómia. Az áru és piacgazdaság. A pénz kialakulása és funkciói. A pénz továbbfejlődése és elszakadása az aranytól. A modern pénz jellemzői. Az infláció lényege és típusai. Költségvetés és monetáris politika. A gazdasági folyamatok makroökonómiai megközelítése. Az újratermelés fő kategóriái. A gazdasági növekedés tényezői, típusai. A gazdaság egyensúlyi viszonyai. Általános túltermelési válság. Válság és munkanélküliség. A Philips görbe jelentése. A világgazdaság kialakulása és működése. Globális világproblémák. 2 db. zárhelyi dolgozat sikeres megírása, 1 db. házi dolgozat elkészítése és határidőre történő beadása. 1. zárthelyi dolgozat: 20 pont 2. zárthelyi dolgozat: 20 pont Házi dolgozat: 10 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalom. Előadáson, gyakorlaton készített jegyzet. KOPÁNYI M. (szerk.) (2004): Mikroökonómia. KJK Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest MOLNÁR J. (2002): Közgazdaságtan. Szaktudás Kiadó Ház Rt. BERDE É.-GACSÁLYI I..-LIGETI I.-MEYER D.-MOSOLYGÓ ZS.-SZÁZ J.-VELLAI GY. (1992): Bevezetés a makroökonómiába. Aula Kiadó, Budapest SAMUELSON-NORDHAUS (2005): Közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest 7

NÖVÉNYTAN ÉS NÖVÉNYÉLETTAN I. MMB1117 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+2 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Tóth Csilla főiskolai docens : Az agrármérnök alkalmazott biológus is, akinek egyik fő feladata a növénytermesztési ágazatban egységnyi területről egységnyi idő alatt minél több és jobb minőségű szerves anyagot (mezőgazdasági terméket) előállítani. A tárgy célja egyrészt az általános növényszervezettani ismeretek (növénysejttan, -szövettan, -szervtan) megismertetése, a mezőgazdaság gyakorlatban a termesztés szempontjából fontos alapvető növényi jellemzők elsajátítása, továbbá a növények meghatározó életfolyamatainak megismertetése. : A növényi sejt felépítése. Szövettan. A hajtásos növények szervtana. A vegetatív szervek külső és belső alaktana. A generatív szervek külső és belső alaktana. A növények vízforgalma. A növények ásványi anyag forgalma. Fotoszintézis. Légzés és légzésszabályozás. Növényi hormonok. Hormonhatású vegyültek. Környezeti hatások. Fotoperiódus és vernalizáció. Virágzás. Csírázás. Termésképzés. Az öregedés élettana. Gyakorlatok: Mikroszkópos növényanatómia (sejttan, szövettan). Vegetatív szervek alaktana: gyökér, szár levél morfológiája. Generatív szervek alaktana: virág, virágzat, termesztett gabonafélék virágzata, terméstípusok. Vízgazdálkodás. Fotoszintézis klorofillok, Hill-reakció, fotoszintetikus keményítő. Légzés. Tápanyaggazdálkodás ioncsapda, ionfelvétel, hiányos tápanyagellátás. Növekedés- és fejlődéstan. Enzimológia. : 2 db. zárthelyi dolgozat, gyakorlati beszámoló. 1. zárthelyi dolgozat: 20 pont 2. zárthelyi dolgozat: 20 pont Gyakorlati beszámoló: 10 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalmak, jegyzetek, segédlet, előadás anyagok. 7. Kötelező és ajánlott irodalom TÓTH CS. (2007): Segédlet a Mezőgazdasági növénytan és növényélettan c. tárgyhoz. Nyíregyházi Főiskola MMFK (főiskolai oktatási segédlet) BALOGHNÉ NYAKAS A. (1996): Mezőgazdasági növényszervezettan. Debreceni Egyetem ATC, Debrecen (egyetemi jegyzet) BALOGHNÉ NYAKAS A. (1996): Növényszervezettani gyakorlatok. Debreceni Egyetem ATC, Debrecen. (egyetemi jegyzet) LÉVAI L. (1997): Növényélettani gyakorlatok. Debreceni Egyetem ATC, Debrecen, egyetemi jegyzet PETHŐ M. (1993): Mezőgazdasági növények élettana. Akadémiai Kiadó, Budapest 8

MEZŐGAZDASÁGI TECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK I. MMB1118 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szabó Béla főiskolai docens A mezőgazdasági termelési folyamatok tanulmányozása üzemi körülmények között. A különböző mezőgazdasági munkafolyamatokban a gyakorlati munkavégzés alapvető fogásainak elsajátítása. A mezőgazdasági alapfogalmak gyakorlatban történő megismerése. A mezőgazdasági termelés alapozó fogalmai, a termesztéstechnológiára vonatkozó alapozó számítások. Az őszi vetésű szántóföldi kultúrák gyomflórájának megismerése. A legfontosabb őszi gabonafélék talaj előkészítése vetéshez. A legfontosabb gyümölcsfélék, szőlő, zöldségfélék betakarítása, osztályozása, tárolása valamint piaci értékesítésre történő előkészítése. Hetesi gyakorlat keretében az állattenyésztés legfontosabb munkaműveleteinek megismerése. 1 db. zárthelyi dolgozat megírása, hetesi gyakorlat teljesítése. 1 db. zárthelyi dolgozat: Hetesi gyakorlat: Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. SZELE T. (szerk.) (2007): Munkafüzet a nyári gyakorlatokhoz. Nyíregyházi Főiskola MMFK (főiskolai oktatási segédlet) HAJÓS L. (szerk.) (2000): Mezőgazdasági alapismeretek. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest ANTAL J. (szerk.) (2000): Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest SZABÓ F. (szerk.) (2004): Általános állattenyésztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest PAPP J. (szerk.) (2004): A gyümölcsök termesztése. Mezőgazda Kiadó, Budapest 9

MEZŐGAZDASÁGI KÉMIA II. MMB1214 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 gyakorlati jegy MMB1112 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vincze György főiskolai docens A Mezőgazdasági kémia I. tantárgy tanulása során elsajátított ismeretekre építve a szerves kémiai alapismeretek elsajátítása. Az előadásokon és a gyakorlatokon alkalmazóképes tudás megszerzése a szerves vegyületek fogalmának, legfontosabb képviselőinek és azok reakcióinak megismerésével. Az agrokémiai és növényvédelmi ismeretek további előkészítése. Bevezetés a szerves kémiába. A szerves kémia története. Híres kémikusok és munkásságuk. A szerves vegyületek fogalma, jellemzésük. Szénatomok rendűsége, izoméria. A szerves vegyületek csoportosítása. Alkánok, alkének, alkinek, gyűrűs vegyületek, aromás vegyületek. A szerves vegyületek elnevezése. A szerves vegyületek fizikai és kémiai tulajdonságai, az egyes vegyületcsoportok jellemző reakciói. Szénhidrogének származékai, funkciós csoportok. A különböző funkciós csoportot tartalmazó vegyületcsoportok jellemzése. Szerves vegyületek a természetben és a mindennapi gyakorlatban. Szénhidrátok, fehérjék, enzimek, lipidek, vitaminok, színezékek, mérgek. 2 db. zárthelyi dolgozat. 1. zárthelyi dolgozat: 2. zárthelyi dolgozat: Összesen 100 pont : Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, kiadott anyag, oktatási segédletek. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) MARKÓ L. (2005): Szerves kémia I. Veszprémi Egyetemi Kiadó. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szerves-kemia-szerves/adatok.html Szerves kémia alapjai (2011). Nyíregyházi Főiskola. Környezettudományi Intézet. http://tamop412a.ttk.pte.hu/files/kemia1/book.html HORNYÁNSZKY et al. (2011): Szerves kémiai praktikum. Egyetemi tananyag. Készült a TÁMOP- 4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0028 számú, Multidiszciplináris, modulrendszerű, digitális tananyagfejlesztés a vegyészmérnöki, biomérnöki és vegyész alapképzésben című projekt keretében. ISBN 978-963-279-482-2. KALMÁRNÉ V. E. (2011): Szerves és biokémiai jegyzet. Az előadások anyaga (ppt). 10

NÖVÉNYTAN ÉS NÖVÉNYÉLETTAN II. MMB1215 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 MMB1117 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Tóth Csilla főiskolai docens A mezőgazdasági növényrendszertan a mezőgazdasági gyakorlatban, a termesztés szempontjából jelentős növények általános és részletes leírásával, az ember számára hasznos és káros növényekkel foglalkozik. A tárgy keretében a hallgatók megismerik azokat a növénycsaládokat, amelyekbe a hazánkban termesztett kultúrnövényfajok találhatók, mezőgazdasági termelési ágazatok szerint a legfontosabb haszon- és káros hatású növényfajokat. A növényrendszertan tárgya, a rendszerezés egységei. A hajtásos növények I. Mohák, Harasztok, Tobozos nyitvatermők. A hajtásos növények II. Zárvatermők. Boglárkafélék. Mákfélék. Szegfűfélék. Libatopfélék. Disznóparéjfélék. Keserűfűfélék. Bükkfafélék. Nyírfafélék. Diófafélék. Kenderfélék. Csalánfélék. Ribiszkefélék. Rózafélék. Pillangósvirágúak. Lenfélék. Szőlőfélék. Ernyősök. Keresztesvirágúak. Tökfélék. Mályvafélék. Selyemkórófélék. Burgonyafélék. Szulákfélék. Arankafélék. Vajvirágfélék. Tátikafélék. Ajakosok. Fészkesek. Spárgafélék. Hagymafélék. Sásfélék. Pázsitfűfélék. Gyakorlatok: Fajismeret Mákfélék. Szegfűfélék. Libatopfélék. Disznóparéjfélék. Keserűfűfélék. Bükkfafélék. Nyírfafélék. Diófafélék. Kenderfélék. Csalánfélék. Ribiszkefélék. Rózafélék. Pillangósvirágúak. Lenfélék. Szőlőfélék. Ernyősök. Keresztesvirágúak. Tökfélék. Mályvafélék. Selyemkórófélék. Burgonyafélék. Szulákfélék. Arankafélék. Vajvirágfélék. Tátikafélék. Ajakosok. Fészkesek. Spárgafélék. Hagymafélék. Sásfélék. Pázsitfűfélék. : 2 db. zárthelyi dolgozat, növényfelismerés. 1. zárthelyi dolgozat: 15 pont 2. zárthelyi dolgozat: 15 pont Növényfelismerés: 20 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalmak, jegyzetek, segédlet, előadás anyagok. 7. Kötelező és ajánlott irodalom TÓTH CS. (2007): Segédlet a Mezőgazdasági növénytan és növényélettan c. tárgyhoz. Nyíregyházi Főiskola MMFK (főiskolai oktatási segédlet) BALOGHNÉ NYAKAS A. (1998): Mezőgazdasági növényrendszertan. Debreceni Egyetem ATC, egyetemi jegyzet SIMON T.-SEREGÉLYES T. (2002): Növényismeret. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest TUBA Z.-SZERDAHELYI T.-ENGLONER A.-NAGY J. (2007): Botanika II. (Rendszertan). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 11

ÁLLATTAN ÉS ÁLLATÉLETTAN II. MMB1216 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 MMB1113 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vincze György főiskolai docens Az agrármérnök ismerje meg a mezőgazdasággal kapcsolatos gazdasági állatok szervezetének felépítését, működését, hogy a későbbi szaktárgyakat ennek alapján könnyebben elsajátíthassa. Anatómiai alapfogalmak. A mozgás szervei (csontok, izmok, inak felépítése, működése). A köztakaró. Testüregek. Az emésztés anatómiája és élettana. A vérkeringés szervei, élettana. A légzőszervrendszer anatómiája, élettana. Vízforgalom, folyadékterek az állati testben. Immunrendszer funkciói, működése. Kiválasztás anatómiája, élettana. Ivarszervek anatómiája, élettana. Az ellés élettana, lefolyása, szakaszai. A tejmirigy működése. Az idegrendszer anatómiája, élettana. A hormonális szabályozás. Viselkedéstan. Az evolúcióelmélet alapjai. 1 db. ZH dolgozat. 1 db. ZH dolgozat: Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalmak, demonstrációs anyagok, interaktív oktatási segédanyagok. BAKONYI G.(szerk.) (2003): Állattan. Mezőgazda Kiadó, Budapest LING GY. (2001): Állattenyésztési anatómia. Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza (főiskolai jegyzet) GERGÁTZ E., VITINGER E. (2006): A mezőgazdasági termelés állattani alapjai. Debreceni Egyetem, E-jegyzet. NOVOTNINÉ DANKÓ G: (2011): Állatélettan. Debreceni Egyetem, E-jegyzet. BÁRDOS L:, HUSVÉTH F., KOVÁCS M. (2011): Gazdasági állatok anatómiájának és élettanának alapjai. Digitális Tankönyv-Tár. 12

MŰSZAKI ISMERETEK II. MMB1217 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2 gyakorlati jegy MMB1114 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár A főiskolai szintű mezőgazdasági mérnök (mezőgazdász) képzés szakmailag kiemelt fontosságú szintetizáló tantárgya. Általános célja, hogy a hallgatók kellő mélységben elsajátítsák a mezőgazdasági termelés gépesítésének lehetőségeit, a technológiai változatokkal összhangban. Specifikus cél a növénytermesztés és a kertészet gépeinek és berendezéseinek megismertetése, a működési elvek, szerkezeti kialakítások bemutatása, különös tekintettel a gépüzemeltetésre, a munkaminőségi és gazdasági jellemzőkre. Képessé váljanak a termelési folyamatok komplex irányítására. Talajművelő gépek (ekék, tárcsás talajművelők, kultivátorok, talajlazítók, magágy-készítők). A tápanyagellátás módszerei, gépei és berendezése (szervestrágyázás, a műtrágyaszórás gépei). Vető-, ültető- és palántázó gépek (gabonavetők, szemenkénti és szórvavetők, a burgonyaültetés, zöldségpalántázás gépei). Az öntözés gépei és berendezései. A permetezőgépek szerkezeti egységei. Növényvédelmi gépek, gépcsaládok. Permetezőgépek beállítása és üzemeltetése. A szálastakarmányok betakarításának gépei. A gabona-betakarítás gépesítése. A kukorica és a napraforgó betakarítási technológiái és gépei. A cukorrépa és a burgonya betakarításának gépesítése. A borsó betakarítása. A len, a kender és a szója betakarítása. A dohány betakarításának módszerei és gépesítése. A gyümölcsfélék betakarításának gépesítése. Zöldség-betakarítási technológiák és géprendszerek. 3 db. zárthelyi dolgozat eredményes megírása. 1. zárthelyi dolgozat: 35 pont 2. zárthelyi dolgozat: 35 pont 3. zárthelyi dolgozat: 30 pont Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. KEREKES B.-SOÓS P.-SZÜLE ZS. (1998): Műszaki ismeretek II. GATE NFK, Nyíregyháza (főiskolai jegyzet) SZENDRŐ P. (2003): Géptan. Mezőgazda Kiadó, Budapest SZENDRŐ P. (1998): Példák mezőgazdasági géptanból. Mg. Szaktudás Kiadó, Budapest SZENDRŐ P. (2000): Mezőgazdasági gépszerkezettan. Mezőgazda Kiadó, Budapest 13

MEZŐGAZDASÁGI TECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK II. MMB1218 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy MMB1118 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szabó Béla főiskolai docens A mezőgazdasági termelési folyamatok tanulmányozása üzemi körülmények között. A különböző mezőgazdasági munkafolyamatokban a gyakorlati munkavégzés alapvető fogásainak elsajátítása. A mezőgazdasági alapfogalmak gyakorlatban történő megismerése. A legfontosabb tavaszi mezőgazdasági munkafolyamatok gyakorlatának megismerése. Gyümölcsültetvények metszése (almatermésűek, csonthéjasok, héjasok, bogyósok). Tavaszi talajművelés (talajlezárás, talajápolás, vetőágykészítés). A talajművelő eszközök helyes beállítása, működtetése. Tavaszi gabonafélék, kapások, takarmánynövények vetése, illetve telepítése. Gabonafélék tavaszi növényápolása. A ló ápolása, gondozása, takarmányozása, elhelyezési körülményei. A lószerszám valamint a fogat legfontosabb részeinek megismerése. Hetesi gyakorlat keretében, tavaszi metszési munkálatok megismerése, gyakorlása. 1 db. zárthelyi dolgozat megírása, hetesi gyakorlat teljesítése. 1 db. zárthelyi dolgozat: Hetesi gyakorlat: Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. SZELE T. (szerk.) (2007): Munkafüzet a nyári gyakorlatok. Nyíregyházi Főiskola MMFK (főiskolai oktatási segédlet) HAJÓS L. (szerk.) (2000): Mezőgazdasági alapismeretek. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest ANTAL J. (szerk.) (2000): Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest SZABÓ F. (szerk.) (2004): Általános állattenyésztés Mezőgazda Kiadó, Budapest PAPP J. (szerk.) (2004): A gyümölcsök termesztése Mezőgazda Kiadó, Budapest 14

GENETIKAI ÉS BIOTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK MMB1219 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 gyakorlati jegy MMB1113 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vágvölgyi Sándor főiskolai tanár A legfontosabb genetikai és biotechnológia ismeretek elsajátításának célja, hogy a hallgatók megszerezzék a nemesítéshez és általában a biológiai alapok használatához szükséges alapokat és szemléletmódot. A tantárgyi tematika és a követelmények ismertetése. A genetika története és jelentősége. A klasszikus genetika öröklési szabályai. Az örökítő anyag molekuláris és citogenetikai alapjai. A DNS és RNS felépítése és funkciói. Az örökletes anyag megváltozásának esetei. Mutáció, poliploidia, crossing over, genetikai transzformáció. Extranukleáris öröklődés. Mennyiségi tulajdonságok öröklődése. Populációgenetika, viselkedésgenetika. A biotechnológia fogalma, jelentősége. Biotechnológiai eljárások a mezőgazdaságban. In vitro szaporítás, haploid kultúra, génátvitel, GMO a mezőgazdaságban. 1 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. esszé dolgozat, 1db. szakirodalmi referálás határidőre történő beadása. 1 db. zárthelyi dolgozat: 60 pont 1 db. esszé dolgozat: 20 pont 1 db. szakirodalmi referálás: 20 pont Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, oktatási segédletek, jegyzet. VELICH I. (szerk.) (2001): Növénygenetika. Mezőgazda Kiadó, Budapest DUDITS D.-HESZKY L. (2000): Növényi biotechnológia és géntechnológia RÉDEI P. GY. (1987): Genetika. Mezőgazda Kiadó, Budapest SUTKA J. (2004): Növényi citogenetika. Mezőgazda Kiadó, Budapest SVÁB J. (1971): A populációgenetika alapjai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 15

MEZŐGAZDASÁGI MIKROBIOLÓGIA MMB1220 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 gyakorlati jegy - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Varga Csaba főiskolai docens A mezőgazdasági mérnök képzés fontos szakmai alapozó tantárgya. Általános célja, hogy a hallgatók megismerjék a mikroorganizmusok előfordulását, szerepét, életműködését, valamint a szaporodásukat befolyásoló tényezőkkel. Speciális célja, hogy a hallgatók megismerjék a mindennapi életben előforduló hasznos és káros mikroorganizmusok szerepét a mezőgazdasági termelésben. A természetben előforduló mikroorganizmusok (vírusok, mikoplazmák, rickettsiák, baktériumok, gombák, protozoák) és tulajdonságaik. A mikroorganizmusok hasznos és károsító hatásai. A mikrobák mennyiségét és összetételét meghatározó külső és belső tényezők. Immunbiológia. A mikrobák szerepe a tápelemek körforgalmában. A mikrobák mezőgazdasági (és részben élelmiszeripari) alkalmazhatósága. 1 db. zárthelyi dolgozat, a gyakorlatok teljesítése, jegyzőkönyv. 1 db. zárthelyi dolgozat: 80 pont A gyakorlatok teljesítése (jegyzőkönyv): 20 pont Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megszerzése a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. BALÁZSY S-D. TÓTH M.-NAÁR Z.-SZOVÁTI I. (2002): Mikrobiológiai gyakorlatok. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza HELMECZI B. (1999): Mezőgazdasági mikrobiológia. Debreceni Agrártudományi Egyetem, VIDER Plusz Nyomda, Debrecen PESTI M. (szerk.) (2001): Általános mikrobiológia. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs CSITÁRI G. (2003): Mikrobiológia. Pannon Egyetem, Keszthely DEÁK T: (szerk.) (2006): Élelmiszer mikrobiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest 16

TALAJTAN MMB1221 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1 MMB1112 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Varga Csaba főiskolai docens A mezőgazdasági mérnök képzés fontos szakmai alapozó tantárgya. Célja, hogy a hallgatók megismerjék a talajképződés folyamatát, a talaj szerves és ásványi alkotóit, a talaj fizikai, kémiai, vízgazdálkodási tulajdonságait, és a talajosztályozás által a fontosabb talajtípusokat. A talaj fogalma, funkciói, talajképző tényezők és azok hatásai. A talaj alkotórészei (biotikus és abiotikus, szerves és szervetlen alkotók). Talajképző kőzetek. A talaj szerves anyagai. Humifikáció, a humuszfrakció jellemzése, humusz kolloidok. A talaj légnemű és folyékony fázisa. A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai. Porozitás, textúra, sűrűség, térfogattömeg, pf, Arany-féle kötöttség, kapilláris vízemelés, talajvízformák, a talaj víz-, levegő- és hőgazdálkodása. A talaj kolloidjai. A talaj kolloid rendszerében lejátszódó határfelületi jelenségek. A kation-adszorpcióval kapcsolatos alapfogalmak (T-, S-, T-S-, V-, U-érték). Kémiai folyamatok a talajban. Vízoldható sótartalom, ph, hidr. ac., szódatartalom, mésztartalom, humusz tartalom, stb. A talaj savanyúsága, ill. lúgossága. Rendszeres talajtan. Talajképző folyamatok, talajtípusok. Talajtérképezés, talajvédelem, talajértékelés. Jegyzőkönyv vezetése és határidőre történő beadása, zárthelyi dolgozat megírása. 1 db. zárthelyi dolgozat megírása: 40 pont A gyakorlatok teljesítése (jegyzőkönyv): 10 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. SZALAI Z.- JAKAB G (2011).: Bevezetés a talajtanba környezettanosoknak. ELTE. TÁMOP- 4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0047. ISBN978-963-279-549-2. www.tankonyvtar.hu Magyarország talajai. http://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/huntalajok.htm Talajtípusok http://enfo.agt.bme.hu/drupal/keptar/3434# KÁTAI J. SÁNDOR ZS. (2011): Alkalmazott talajtan. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése. TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 projekt. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_1a_book_02_alkalmazott_talajtan/ch12 s06.html FARSANG A. (2011): Talajvédelem. Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézet. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0021_talajvedelem/adatok.html Az előadások anyaga (ppt) 17

STATISZTIKA MMB1222 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1 MMB1111 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A hallgatók ismerjék meg a statisztikai alapfogalmai rendszerét, sajátítsák el a leíró statisztika elemzésének módszertanát, s a matematikai statisztika összefüggés vizsgálatra vonatkozó módszereit, a statisztikai becslés és hipotézis vizsgálatok eljárásait. Elemzési készséggel rendelkezzenek a főbb gazdasági összefüggések feltárásához. Bevezetés (a statisztikai alapfogalmak rendszerébe: a statisztika fogalma, tárgya, vizsgálati célkitűzései és módszerei, a statisztika fejlődéstörténete, tudomány jellege és tudományközi kapcsolatai, a statisztikai sokaság és ismérv fogalma, fajtái, statisztikai adat, mutatószám és modell, a statisztika információs rendszere, adatszerzési módok, a statisztikai sorok és táblák). A statisztikai elemzés egyszerűbb eszközei és módszerei: osztályozás, összehasonlítás, ábrázolás, leszármaztatott számok számítása, viszonyszámok, számított és helyzeti középértékek, indexek. A szóródás statisztikai vizsgálatának módszerei. A minták alapján történő statisztikai értékelések alapesetei. Mintavételi módok és a minták jellemzői. Statisztikai becslések elmélete és gyakorlata. Hipotézis vizsgálatok elmélete és gyakorlata. A statisztikai összefüggés vizsgálatok. A mennyiségi ismérvek két és több változós lineáris korrelációs és regressziós elemzése, a minőségi ismérvek asszociációs kapcsolatai, vegyes kapcsolatok statisztikai elemzése. Idősorok analitikus vizsgálatának statisztikai módszertana. 1 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. házi dolgozat. 1 db. zárthelyi dolgozat: 25 pont 1 db. házi feladat: 25 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Az előadások és gyakorlatok példaanyaga, gyakorlati útmutató füzet, szakirodalom. GALÓ M. (2005): Termésbecslés (In: Hajós pl.: A mezőgazdasági termelés gyakorlatának alapismeretei) Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 63-72. p. GALÓ M. (2005): Statisztika. GTF Kiadó, Nyíregyháza, 248 p (főiskolai jegyzet) SZŰCS I. (szerk.) (2003): Alkalmazott statisztika. AGROINFORM Kiadó, Budapest 18

NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGTAN MMB1223 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 gyakorlati jegy MMB1116 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Filep Gyula főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A nemzetközi mezőgazdaságtan tantárgy hozzájárul, hogy a hallgatók a nemzetközi tapasztalatok ismeretében képesek legyenek a mezőgazdasági vállalkozások rövid és hosszú távú feltételrendszerét alakítani, a korszerű termelési és piaci ismereteket megismerni, alkalmazni. A mezőgazdaság szerepe a társadalomban és a gazdaságban. A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe. A mezőgazdaság természeti és közgazdasági sajátosságai. A mezőgazdaság és élelmiszerpiac általános és sajátos vonásai. A gazdasági növekedés a mezőgazdaságban. A mezőgazdaság vállalati struktúrája nemzetközi viszonylatban. Családi gazdaságok kialakításának nemzetgazdasági és társadalmi indokai az egyes országokban. Családi gazdaságok az Európai Unióban. A KAP rendszere. A családi mezőgazdasági vállalkozás jövője. 1 db. zárhelyi dolgozat sikeres megírása, 1 db. házi dolgozat elkészítése és határidőre történő beadása. Zárthelyi dolgozat: Házi dolgozat: Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom. Előadáson, gyakorlaton készített jegyzet. Szakfolyóiratok Pl.: Agrárgazdasági Tanulmányok, külföldi szakfolyóiratok. SZÉNAY L.-VILLÁNYI L. (2000): Agrárgazdaságtan. Mezőgazdasági szaktudás Kiadó, Budapest G. ERRINGTON (1999): Családi farmgazdaság. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest HALMAI P. (2003): Az Európai Unió közös agrárpolitikája. Agroinform, Budapest HORVÁTH Z. (1999): Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés SZABÓ G. (2001): Az Európai Unió agrárpolitikája. Debreceni Egyetem AC; Debrecen-Kaposvár (egyetemi jegyzet) 19

ÖKOLÓGIA MMB1224 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2 MMB117 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Tóth Csilla főiskolai docens Az ember a bioszféra része, az egyetlen olyan élőlény, amely tudatosan képes alakítani az élővilág és környezete közötti kölcsönhatásokat, megváltoztatni környezetét. A tantárgy célja megismertetni a hallgatókat az ökológia tudományával, fogalmaival, folyamataival, megalapozva további tanulmányaikat. A mezőgazdasági mérnökök szakmai fejlődéséhez, szemléletének formálásához járul hozzá ez a tárgy. Az ökológia a tudományok rendszerében, az ökológia fogalma, tárgya, felosztása. Az ökológiai környezet, biotikus, abiotikus környezeti tényezők. Hőmérséklet. Fény. Levegő. Víz. Az ember, levegő és vízszennyezés ökológiai következményei. A populációk: jellemzők, interspecifikus kapcsolatok. A társulások. A biogén elemek. Anyag- és energiaáramlás az ökológiai rendszerekben. Az ökológiai niche. Terepgyakorlat: Szikes gyepek (Hortobágy), bükkösök (szubmontán- és montán bükkösök Bükk). 2 db. zárthelyi dolgozat megírása, terepgyakorlati napló készítése. 1. zárthelyi dolgozat: 20 pont 2. zárthelyi dolgozat: 20 pont Terepgyakorlati beszámoló: 10 pont Vizsgajegy Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, az NYF TVSZ szerint. Szakirodalmak, jegyzetek, előadás anyagok, oktatási segédletek. 7. Kötelező és ajánlott irodalom NAGY S. (1998): Alkalmazott ökológia (Mezőgazdasági mérnök hallgatók részére). GATE-MFK, Nyíregyháza (főiskolai oktatási segédlet) BALOGHNNÉ NYAKAS A. (2001): Az ökológia alapjai. Debreceni Egyetem ATC (egyetemi jegyzet) MAJER J. (2004): Bevezetés az ökológiába. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs. PÁSZTOR E.-OBORNY B. (szerk.) (2007): Ökológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest TUBA Z.-SZERDAHELYI T.-ENGLONER A.-NAGY J. (szerk.) (2007): Botanika III. (Növényföldrajz, Társulástan, Növényökológia) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 20

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS ALAPJAI AMB1209 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szigeti Ferenc János főiskolai tanár A hallgatók ismerjék meg a minőségbiztosítás, minőségirányítás alapelveit, fogalomtárát az ISO 9000:2000 alapján. Ismerkedjenek meg a minőségirányítási rendszerek követelményeivel, felülvizsgálatuk folyamatával, továbbfejlesztési lehetőségeivel. Sajátítsák el az általánosan használt minőségfejlesztési és javítási módszereket és technikákat. A minőségügy alapfogalmai az ISO 9000:2000 alapján. A minőségirányítási rendszerek fejlődése, a szabványos minőségirányítási rendszerek. A minőségirányítási rendszer felépítése, kialakításának alapvető lépései. A minőségirányítási rendszer auditjai. A minőségirányítási rendszer dokumentációs háttere és azok felhasználása. Termékek minősítése, az EU tanúsítási rendszer. A minőségfejlesztés, minőségszabályozás, minőségbiztosítás, minőségtanúsítás általános jogi és technikai vonatkozásai. A fogyasztóvédelem és termékfelelősség tartalma. Minőségköltségek elemzése. 2 db. zárthelyi dolgozat. 2 db. zárthelyi dolgozat: Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. KOCZOR Z. (1999): Bevezetés a minőségügybe. Műszaki Könyvkiadó, Budapest BÁLINT J. (1998): Minőség - Tanuljuk és tanítsuk. Műszaki Könyvkiadó, Budapest SZIGETI F.-VÉGSŐ K. (2004): A minőségirányítás alapjai. Nyíregyházi Főiskola (főiskolai jegyzet) KOCZOR Z. (2006): Minőségirányítási rendszerek fejlesztése. TÜV Rheinland Intercert, Budapest CZITÁN G.-GUTASSY A.-RALF W. (2006): Termékbiztonság az Európai Unióban. A tanúsítványtól a CE jelölésig. TÜV Rheinland Akadémia, Budapest 21

ÁLLATEGÉSZSÉGTAN ÉS HIGIÉNIA MMB1313 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 MMB1216 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Györkös István János főiskolai tanár Az agrármérnök ismerje meg az egészség védelme céljából a környezetben és az állatállományban jelentkező veszélyforrásokat, az egészség helyreállítása céljából ezek megszüntetését. Ismerje fel a beteg állatokat, tudjon elsősegélyt nyújtani. Ismerje meg a leggyakrabban előforduló és nagy károkat okozó állatbetegségek kóroktanát és a védekezési módokat. Legyen tisztában az állatforgalmazásra vonatkozó hatósági intézkedésekkel, a legfontosabb fertőtlenítési, védőoltási, gyógykezelési módszerekkel. Az egészséges és beteg állat életjelenségei, betegvizsgálat, klinikai alapértékek. Az alapvető kórfolyamatok. Fontosabb immunológiai jelenségek vagy immunológiai vakcinációk, allergia. Baktériumok, vírusok, gombák, paraziták általános jellemzése Általános járványtani ismeretek. Jelentősebb vírusos és baktériumos megbetegedések. Mikozisok, mikotoxikózisok. Tartás és takarmányozás higiéniája. Tőgyegészségtani alapismeretek. Ellés, szülészeti segítségnyújtás. Parazitás betegségek. Anyagforgalmi betegségek. Állatvédelem. Gyógyszerbeadási módok, mintaküldés. 1 db. ZH dolgozat. 1 db. ZH dolgozat: Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom. VARGA J.-TUBOLY S.-MÉSZÁROS J. (1998): Háziállatok fertőző betegségei. Mezőgazda. Kiadó, Budapest RAFAI P. (2003): Állathigiénia. Agroinform Kiadó, Budapest RAFAI P.-RYDL E.-NAGY GY. (2003): A sertés, a szarvasmarha és a házityúk tartás higiéniája és állományegészségtana. Agroinform Kiadó, Budapest DUDUK V. (szerk.) (1995): Állategészségtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest 22

AGROMETEOROLÓGIA ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS MMB1314 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1 MMB1221 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Varga Csaba főiskolai docens A mezőgazdasági mérnök képzés fontos szakmai alapozó tantárgya. Célja, hogy a hallgatók megismerjék az alapvető meteorológiai folyamatokat és hatásukat a növényállományra, a vízgazdálkodási teendőket, az öntözés alapelveit és az ezekhez szükséges földmérési feladatokat. Továbbá a hallgatók képesek legyenek öntözési számítás, öntözővíz igény, szükséglet elvégzésére az öntözési rend meghatározására valamint a környezeti feltételekhez igazodó agrotechnika helyes megválasztására. A légkör és elemei. Klimatológia. Meteorológiai elemek és a növény fejlődésének kapcsolata. A földméréstan tárgya, alapműveletei, kitűzések, hosszmérés. Magasságmérés, hossz- és keresztszelvény felvételezés, földtömegszámítás. Csapadékkal és párolgással kapcsolatos számítások. A talajveszteség becslése, csatornaméretezés, öntözéssel kapcsolatos számítások. A víz jelentősége, megjelenési formái, vízkészlet, a hidrológiai körfolyamat. A hidrológiai körfolyamat, vízfolyások kategorizálása, hidraulikai és fizikai vizsgálata. Felszín alatti vizek, talajvíz, a vízgazdálkodás célja, ágazatai, szervezete. Az erózió és az ellene való védekezés, a káros vízbőség, víztűrő képesség, optimális talajvízmélység. Felszín alatti vízrendezés. Árvízvédelem, árvíz elleni védekezés. A vízrendezés műszaki létesítményei, az öntözés célja, feltételei. Az öntözővíz minősége, mennyisége, öntözési módok. A tógazdasági haltenyésztés műszaki létesítményei. 1 db. zárthelyi dolgozat megírása és alkalmazástechnikai feladat határidőre történő beadása. 1 db zárthelyi dolgozat 30 pont 1 db. alkalmazástechnikai feladat: 20 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. VARGA CS. (2004): Földméréstani és vízgazdálkodási alapismeretek. NYF MMFK, Nyíregyháza (főiskolai jegyzet) SZÁSZ G.-TŐKEI L. (szerk.) (1999): Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. Mezőgazda Kiadó, Budapest VERMES L. (2001): Vízgazdálkodás mezőgazdasági-, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó Ház Zrt., Budapest ANDA A:-KOCSIS T. (szerk.) (2010): Agrometeorológiai és klimatológiai alapismeretek. Mezőgazda Kiadó, Budapest LIGETVÁRI F. (2004): Mezőgazdasági vízgazdálkodás. Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kar, Szarvas 23

AGROKÉMIA MMB1315 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 MMB1214 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Kalmárné dr. Vass Eszter főiskolai tanár A mezőgazdasági mérnök képzés fontos szakmai alapozó tantárgya. Célja, hogy a hallgatók megismerjék a tápanyag-gazdálkodás alapelveit, a trágyaféleségeket és azok alkalmazását, a tápanyag hiány tüneteit, a növénytáplálás és a termés mennyisége és minősége közötti kapcsolatokat. A növények kémiai összetétele. A növényi tápelemek osztályozása. Tápanyagfelvétel. A tápanyagellátás és vízháztartás kapcsolata. A tápanyagellátás hatása a termés mennyiségére és minőségére. Talajkémiai ismeretek. A nitrogén, a foszfor, a kálium, a kalcium, a magnézium, a kén, a vas, a mangán, a réz, a cink, a molibdén, a bór. Nitrogén-, foszfor-, kálium-műtrágyák. Kalcium- és magnéziumtrágyák, talajjavító anyagok. Összetett, kevert, folyékony és szuszpenziós műtrágyák. Mikroelem-trágyák. Szerves trágyák. A műtrágyák és szerves trágyák alkalmazása. A tápanyagszükséglet meghatározása. A műtrágyázási irányelvek és számítások. 1 db. zárthelyi dolgozat, a gyakorlatok teljesítése. 1 db. zárthelyi dolgozat: 40 pont A gyakorlatok teljesítése (jegyzőkönyv): 10 pont Vizsgajegy: Félévközi teljesítmény és vizsgateljesítmény alapján, a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédletek. HARGITAINÉ TÓTH Á. (2003): Mezőgazdasági kémia II. (Agrokémia) Nyíregyházi Főiskola, MMFK 1-102. o. (főiskolai oktatási segédlet) LOCH J.-NOSTICZIUS Á. (2004): Agrokémia és növényvédelmi kémia. Mezőgazda Kiadó, Budapest SIMON L. (2005): Talajtani és agrokémiai gyakorlatok. Nyíregyházi Főiskola MMFK, Nyíregyháza (főiskolai jegyzet) FÜLEKY GY.-SÁRDI K. (2014): Tápanyag-gazdálkodás mezőgazdasági mérnököknek. Mezőgazda Kiadó, Budapest 24

FÖLDMŰVELÉS ÉS FÖLDHASZNÁLAT MMB1316 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 gyakorlati jegy MMB1221 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vágvölgyi Sándor főiskolai tanár A földműveléstan és földhasználat tárgy elsajátításának célja, a növénytermesztés szempontjából fontos földművelési alapfogalmak és eljárások megismerése; a racionális földhasználathoz szükséges talajművelési és talajhasználati szemlélet kialakítása. A félév tananyagának és követelményrendszerének és a tantárgy sikeres elsajátításához szükséges feltételrendszer ismertetése. A földműveléstan története, ökológiai feltételei. A földművelés szempontjából legfontosabb talajjellemzők. A talajművelés elemei és eljárásai, a szántóföldi növények talajművelési rendszerei. A tápanyagellátás és a gyomszabályozás talajművelési vonatkozásai. A vetésforgó és a vetésváltás szerepe a fenntartható talajhasználatban. A termőhely védelme. A talajjavítás lehetősége különböző talajtípusokon. Földművelési rendszerek. Környezetkímélő talajművelési technológiák. 1 db. zárthelyi dolgozat, 1 db. alkalmazástechnikai feladat, 1 db. szakirodalmi referálás határidőre történő beadása. Zárthelyi dolgozat: 60 pont Alkalmazástechnikai feladat: 20 pont Szakirodalmi referálás: 20 pont Félévközi teljesítmény alapján a gyakorlati jegy megállapítása a NYF TVSZ szerint. Szakirodalom, előadások és gyakorlatok anyaga, oktatási segédletek. BIRKÁS M. (2002): Környezetkímélő és energiatakarékos talajművelés. SZIE Földműveléstani Intézet BIRKÁS M. (2001): Talajművelés a fenntartható gazdálkodásban. Akaprint Kiadó, Budapest NYIRI L. (szerk.) (2002): Földműveléstan. Mezőgazda Kiadó, Budapest STEFANOVITS P.-FILEP GY.-FÜLEKY GY. (1999): Talajtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest GYURICZA CS. (2001): A szántóföldi talajhasználat alapjai. Akaprint Kiadó, Budapest 25