Szervezeti-és Működési Szabályzata

Hasonló dokumentumok
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

TUNDERKERTKELETIOVODA MUNKATERVE NEVELÉSI ÉV

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Békés, Jantyik u. 1. szóló évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

Árpád Fejedelem Általános Iskola. Alapító Okirata

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

Dunakeszi Oktatási Központ módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/ Fax: 62/

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNYI ÓVODA ÉS TELEPHELYEI: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

FEKETE ISTVÁN ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Tárgyalja: Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság. Király-tó Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása

GYÁLI TULIPÁN ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

E L Ő T E R J E S Z T É S

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HATVANI CSICSERGŐ ÓVODA

Sárbogárdi Zengő Óvoda. Szervezeti és Működési. Készítette: Huszárné Kovács Márta

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-i rendes ülésére

Az előterjesztés száma: 110/2016.

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

NYERGESÚJFALUI NAPSUGÁR ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

NEFELEJCS NAPKÖZIOTHONOS ÓVODA

152/1. H a t á r o z a t

A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Piskóthy László jogi szakreferens

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 10-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

RÁCALMÁSI JANKOVICH MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

AJAK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 99/2013. (V.30.) H A T Á R O Z A T A

Szervezeti és működési szabályzata

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat. Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 16-i ülésére

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.

ZENGŐ ÓVODA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA

5525 Füzesgyarmat. Széchenyi u. 8. Önkormányzata. Károlyi Zsigmondné 2013.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ:

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: szeptember 17.

Bevezető. szervezeti és működési szabályzatot

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZÁZSZORSZÉP ÓVODA OM:

Szervezeti és Működési Szabályzata

SZMSZ. Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Óvoda

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napján megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13- án, 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) március 23. ELŐTERJESZTÉS

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Referenciaintézmények feladatai. Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal

SZIVÁRVÁNY ÓVODA. Szervezeti és Működési Szabályzata

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: E L Ő T E R J E S Z T É S

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZERVEZETI - ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT /SZMSZ/ CÉLJA, JOGSZABÁLYI ALAPJA... 7

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

KÁPTALANFAI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA KÁPTALANFA

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. hatályos: szeptember 1-jétől

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

SIÓFOKI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft évi beszámolójáról

Átírás:

Miskolci Napraforgó Óvodaés Tagóvodáinak Szervezeti-és Működési Szabályzata 2013. Készítette: Krecsmárikné Glatz Katalin Óvodavezető 1

2013.április 1.-jén a Nevelőtestület által elfogadott, és jóváhagyott SZMSZ módosítására a törvényi változások, a Miskolc Megyei Jogú Város 2013.06.20.-napján tartott Közgyűlésének VI-133/4956/2013.sz Határozata miatt 2013. augusztus 31.-én sor került. Jelen szabályzat a módosításokkal egybeszerkesztett dokumentum. Miskolc, 2013. augusztus 31. p.h Krecsmárikné Glatz Katalin Óvodavezető 2

BEVEZETŐ A nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény 25. (1) bekezdése alapján, az intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket az intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni. Az SZMSZ a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet szabályzattal kapcsolatos rendelkezései, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. ( XII 31.) rendelkezései figyelembevételével készült. Az intézmény szervezeti és működési szabályzatát az intézmény vezetője készíti el és a Szülői Szervezet véleményezése után a nevelőtestület fogadja el. Az SZMSZ azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez amelyekből, a fenntartóra többletkötelezettség hárul a fenntartó egyetértése szükséges. A fenntartó ellenőrzi az SZMSZ-t és a házirendet. 1. A szervezeti és működési szabályzat célja A Miskolci Napraforgó Óvoda és Tagintézményei helyi nevelési programjának támogatása, a szervezet felépítésének, irányítási és együttműködési struktúrájának, valamint a feladatok célszerű és eredményes végrehajtására irányuló szabályozása. 2. A szervezeti és működési szabályzat hatálya Területi hatálya: kiterjed az intézmények egész területére és nevelési időben történő óvodán kívüli foglalkozásokra. Személyi hatálya: kiterjed az óvodával jogviszonyban álló valamennyi alkalmazottjára, az intézménnyel jogviszonyban nem álló, de az intézmény területén munkát végzőkre, és a szülők körére. Időbeli hatálya: a kihirdetés napjától válik hatályossá. A szervezeti és működési szabályzatban foglaltak betartása valamennyi az intézménnyel jogviszonyban álló személyre nézve kötelező. Megszegése esetén, az alkalmazottakkal szemben az óvodavezető munkáltatói jogkörében eljárva tehet intézkedést. A szülői vagy más nem az intézményben dolgozó személyt, az óvodavezető tájékoztatja a szabályzatban foglaltakról, kérve annak megtartását, és ha ez nem vezet eredményre, a rendbontót felszólítja az intézmény elhagyására. 3

3. Az intézmény jellemzői A közoktatási intézmény - az alapító okirata aláírásának napjára visszamenő hatállyal - a nyilvántartásba vétellel jön létre. Az alapító okirat konkrétan meghatározza az intézmény közoktatási feladat-ellátási tevékenységével kapcsolatos jellemzőket, valamint a működési feltételeket. A közoktatási intézménynek a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel rendelkeznie kell. Az óvoda akkor rendelkezik a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel, ha rendelkezik állandó saját székhellyel, állandó saját alkalmazotti létszámmal, továbbá a jogszabályban meghatározott eszközökkel, szabályzatokkal és a működéséhez szükséges pénzeszközökkel. 3.1. Az alapító okirat kelte, száma: 3.2. Az intézmény neve: Miskolci Napraforgó Óvoda 3.3. Az intézmény székhelye: 3529. Miskolc, Gesztenyés u. 18.sz. 3.4. Az intézmény telephelyei: 3529. Miskolc, Középszer u 5. sz. 3529. Miskolc, Petneházy u. 4. sz. 3516 Miskolc, Szolártsik tér 1. sz. 3519 Miskolc, Várhegy u. 2. sz. 3.5. Az intézmény tagintézményei: Miskolci Középszer Tagóvoda Miskolci Petneházy Tagóvoda Miskolci Benedek Elek Tagóvoda Miskolci Várhegy Tagóvoda 3.6. Az intézmény OM azonosító száma: 028562 3.7. Az intézmény alapítója: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése címe: 3525 Miskolc Városháztér 8.sz. Az alapítás éve: 1980. Miskolci Napraforgó Óvoda 1970. Miskolci Középszer Tagóvoda 1960. Miskolci Petneházy Tagóvoda 1970. Miskolci Benedek Elek Tagóvoda 1954. Miskolci Várhegy Tagóvoda 3.8. A fenntartó neve: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata címe: 3525. Miskolc Városháztér 8.sz. 3.9. Az irányító/ felügyeleti szerv neve: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése címe: 3525. Miskolc Városháztér 8.sz. 4

3.10. Az intézmény alaptevékenysége Óvodai nevelőmunka az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjára épülő jóváhagyott Nevelési Program szerint. Óvodai nevelés a gyermek 3 éves korától a tankötelezettség megkezdéséig nevelő intézmény. Képesség kibontakoztató felkészítés Integrációs felkészítés Cigány kisebbségi nevelés biztosítása magyar nyelven Bejáró gyermekek ellátása Szervezeti intézményi étkezés Diétás intézményi étkezés SNI gyermekek ellátása: Érzékszervi, enyhe értelmi és beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének rendellenességével küzdő gyermekek ellátása integrált formában. Óvodarendszeren kívüli oktatás Helyiségek eszközök bérbeadása Vendégétkeztetés Államháztartás szakágazati besorolása Szakfeladat száma 8510 Iskolai előkészítő oktatás Szakfeladat megnevezése 851011 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés feladatainak ellátása 3 éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, mely magába foglalja a gyermekek sokoldalú fejlesztését, személyiségük kibontakoztatásának elősegítését, az életkori és egyéni sajátosságuk és eltérő fejlődési ütemük figyelembevételét. Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrációs felkészítése (pályázat függő). 851012 Sajátos nevelési Sajátos nevelési igényű gyermekek igényű gyermekek integrált nevelése szakértői és integrált nevelése rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján. A 5

851013 Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető akadályozott beszédfejlődésű gyermekek nevelése, fejlesztése. Roma nemzetiségi (magyar nyelven) nevelés-oktatás feladatainak ellátása magyar nyelven. Napi háromszori étkezés biztosítása a gyermekek számára. Az intézményben dolgozók napközbeni étkezésének biztosítása. 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 855937 Máshova nem sorolható egyéb felnőtt oktatás 561000 Éttermi mozgó vendéglátás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Az alaptevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenység: a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, valamint a fenntartó Önkormányzat helyi vagyon rendelete szerint. Szakfeladat száma 682002 Szakfeladat megnevezése Intézményi vagyon működtetése során a meglévő Nem lakóingatlan kapacitás kihasználása, nem bérbeadása lakóingatlanhoz tartozó terem bérbeadása. 6

3.11. Kisegítő és vállalkozási tevékenységet a fenntartó szabályozása szerint - nem folytat az óvoda. 3.12. Az óvodai csoportok száma Miskolci Napraforgó Óvoda: 8 Miskolci Középszer Tagóvoda: 8 Miskolci Petneházy Tagóvoda: 3 Miskolci Benedek Elek Tagóvoda 4 Miskolci Várhegy Tagóvoda 4 3.13. Az intézménybe felvehető maximális gyermek létszám Miskolci Napraforgó Óvoda: Miskolci Középszer Tagóvoda: Miskolci Petneházy Tagóvoda: Miskolci Benedek Elek Tagóvoda Miskolci Várhegy Tagóvoda 200 fő 200 fő 75 fő 100 fő 100 fő 3.14. Az intézmény gazdálkodási formája: Részben önállóan működő költségvetési szerv. Az intézmény a fenntartó Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat költségvetési rendeletében jóváhagyott, elsősorban szakmai célú költségvetési keretekkel rendelkezik. Ezek felett kötelezettségvállalási, teljesítésigazolási joggal és felelősséggel bír. Jogköre az önkormányzat képviselő-testülete által jóváhagyott előirányzat felhasználására, illetve előirányzat módosítás kezdeményezésére terjed ki. Pénzügyi-gazdasági feladatait a képviselőtestület által jóváhagyott a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét szabályozó megállapodás alapján az önállóan működő Miskolci Közintézmény-működtető Központ (továbbiakban MKMK) látja el. Az MKMK alapvetően ellátja a tervezéssel, az előirányzat-felhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel, a beszámolási kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. A gazdálkodást érintő kérdésekben az óvoda képviseletére - az óvodavezetővel történő egyeztetést követően - az MKMK vezetője jogosult. Pénzügyi gazdasági tevékenységet intézményen belül ellátó személyek: óvodavezető, tagóvoda vezetők, vezető-helyettesek. Feladat és hatáskör tekintetében a munkaköri leírásban foglaltak az irányadók. 7

3.15. A vagyonkezelés végrehajtása: Az óvoda feladatellátását szolgáló vagyon a fenntartó Önkormányzat törzsvagyonának része. A hatályos jogszabályok valamint a helyi vagyon rendelet értelmében a vagyon feletti rendelkezés jogát az önkormányzat gyakorolja. A vagyonkezelés végrehajtásáért az MKMK felelős. Alapvetően ellátja a vagyonkezelés vonatkozásában az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, és hasznosításával kapcsolatos feladatokat. A korlátozottan forgalomképes felépítményes ingatlan használati joga az intézményeket illeti meg. Az intézményvezetője a munkaköri leírásában meghatározott hatáskörön és feladatellátáson belül felelős a használat törvényességéért, hatékonyságáért és célszerűségéért. Az intézmény helyiségeit határozott időre (egy nevelési évnél nem hosszabb időtartamra) saját hatáskörben, egy nevelési évnél hosszabb időtartamra a felügyeleti szerv hozzájárulásával bérbe adhatja, amennyiben a bérbeadás az alaptevékenységet nem akadályozza, és nem sérti. 4. Az intézmény működési rendje 4.1. A nevelési év rendje: A nevelési év szeptember 1-től a következő naptári év augusztus 31-ig tart, melyet pontosan meghatároz az oktatási és kulturális miniszter által kiadott, a tanévrendjéről szóló rendelet. A nevelési év - helyi rendjét az óvoda éves munkaterve tartalmazza. Ebben kerülnek rögzítésre: Az óvodai nevelés nélküli munkanapok időpontjai és felhasználásuk célja. A karbantartási, felújítási munkák elvégzése érdekében a nyári szünet időpontja, A nemzeti, és óvodai ünnepek, jeles napok megünneplésének időpontjai, A nevelőtestületi értekezletek időpontjai, A szülői értekezletek és fogadóórák időpontjai, Az intézmény bemutatását szolgáló Nyílt nap időpontja, 8

4.2. Nyitva tartás, benntartózkodás rendje: Heti nyitva tartás: Az óvoda hétfőtől péntekig, heti 5 napos munkarenddel tart nyitva. Az ettől eltérő nyitva tartást indokolt esetben, előzetes kérelem alapján - az intézmény vezetője engedélyezheti. Rendkívüli időjárás, járvány, természeti csapás vagy más elháríthatatlan ok miatt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője rendkívüli szünetet rendelhet el. Napi nyitva tartás: Az intézmények az alábbi nyitva tartás szerint fogadják a gyermekeket. Miskolci Napraforgó Óvoda: Miskolci Középszer Tagóvoda: Miskolci Petneházy Tagóvoda: Miskolci Benedek Elek Tagóvoda Miskolci Várhegy Tagóvoda 6.30 16.30 óráig 7.00 17.00 óráig 7.00 17.00 óráig 6.30-16.30 óráig 7.00-17.00 óráig A szülők igényeinek előzetes felmérése alapján az intézmények ügyeletet biztosítanak: reggel 6-7 óráig, illetve délután 16.30.-17.-ig Az ügyelet rendjét a mindenkori éves munkaterv tartalmazza. Az óvodai nevelés a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik oly módon, hogy a teljes nyitva tartás ideje alatt a gyermekekkel óvodapedagógus foglalkozik, a mindenkori éves munkarend beosztása szerint. Az óvodavezető, a tagóvoda vezetők és a vezető helyettes intézményben való benntartózkodásának, rendje a munkaidő beosztás szerint zajlik oly módon, hogy a teljes nyitvatartási idő alatt a vezetői feladatok folyamatosan ellátottak legyenek. A gyermekek hazavitelének rendje az intézményekből: A délelőtti foglalkozásokat követően: 12 30 órától - 13 óráig történhet a szülő külön kérésére. A délutáni napirendet és az óvoda zárását figyelembe véve: 15,30 órától lehet legkésőbb 17,00 óráig hazavinni a gyermekeket. Az óvoda nyári zárva tartása alatt a szülők halaszthatatlan hivatalos ügyeinek intézése szerdánként 8-12 óra között, az ügyeleti rendnek megfelelően lehetséges. 9

4.3. Az intézmény szervezeti struktúrája 55 fő Óvodapedagógus 48 fő egyéb dolgozó ebből: 1 fő Óvodavezető 1 fő Óvodavezető helyettes 4 fő Tagóvoda-vezető ebből: 2 fő Óvodatitkár 1 fő Szakács 1 fő Élelmezésvezető 3 fő Konyhalány 9 fő Pedagógus asszisztens 5 fő Karbantartó 27 fő Dajka Az óvodavezető magasabb vezető beosztású, ő a legfelsőbb vezető, a szervezet irányítója. Mellette tanácskozási és véleményezési joggal a három érdekképviseleti szerv: - a közalkalmazottak érdekeit képviselő Közalkalmazotti Tanács, - a gyermekek/szülők érdekeit képviselő Szülői Szervezet - és a munkahelyi szakszervezet A szervezeten belül megtalálható: az alá- és fölérendeltség, illetve az azonos szinten belül a mellérendeltség Közalkalmazotti Tanács Óvodavezető Szülői szervezet Általános vezetőhelyettes Nevelőtestület Tagóvoda vezetők Megbízott vezető helyettesek Pedagógiai munkát segítők Szakmai munkaközösség Minőségfejlesztési team 10

5. Az intézmény vezetése, vezetősége, vezetők közötti feladatmegosztás Az alapító okiratban előírt feladat-ellátási kötelezettség és kiegészítő tevékenység vonatkozásában a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat, - mint irányítószerv által - meghatározott közvetlen követelmények és feltételek megfelelő ellátásáért az óvoda vezetője felelős. Az intézmény jogszerű működtetése során az óvodavezető jogkövető magatartással, korszerű vezetési, menedzselési és szakmai ismeretekkel tervezi, szervezi, koordinálja és irányítja az óvoda életét, belső és külső kapcsolatait. Az intézmény vezetősége konzultatív testület: az óvodai élet egészére kiterjedő véleményező és javaslattevő joggal rendelkezik. Elsődleges feladata az óvodavezető munkájának segítése, különös tekintettel az intézmény működésével kapcsolatos szakmai, és személyi kérdésekre. Az óvoda vezetőségének tagjai a belső ellenőrzési szabályzatban foglaltak szerint ellenőrzési feladatokat is ellátnak. Az óvoda vezetősége havonta egyszer megbeszélést tart az aktuális feladatokról. A megbeszélésről írásban emlékeztető készül. A vezetőség megbeszéléseit az óvodavezető készíti elő és vezeti le. A vezetőség megbeszéléseire az éves munkatervben meghatározott időpontokban, valamint az aktuális feladatok elvégzésének tekintetében, szükségszerinti időpontokban kerül sor. Megbeszélést kezdeményezhet a vezetőség bármely tagja. A megbeszélések időpontjának kijelölésénél tekintettel kell lenni a gyermekek szakszerű ellátásának kötelezettségére. A vezetőség tagjai: Óvodavezető Általános vezető helyettes Tagóvoda vezetők Munkaközösség vezetők Közalkalmazotti Tanács elnöke A Közalkalmazotti Tanács elnökének feladatai, és beszámolási kötelezettsége a Közalkalmazotti Szabályzatban rögzített. Az intézmény képviselete Az intézmény képviseletét az óvodavezető látja el. Ezt a jogkörét alkalmanként átruházhatja az intézmény más dolgozójára. 11

Kiadmányozási jogkör Az intézményben a kiadmányozási jogkört az óvodavezető gyakorolja. Távolléte vagy akadályoztatása esetén az azonnali intézkedéseket tartalmazó ügyiratokat a vezető helyettes írja alá. 5.1. Vezetői jogkörök 5.1.1. Az óvodavezető jogköre Az intézményvezető hatáskörét, feladatait meghatározó munkaköri leírást a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat készíti el, és a Polgármester kiadmányozza. A köznevelési törvény ide vonatkozó előírásai szerint feladata különösen: A rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása, A munkáltatói jogkör gyakorlása, A nevelőtestület vezetése, Az intézmény pedagógiai programjának jóváhagyása, A pedagógiai munka irányítása, ellenőrzése, A kötelezettségvállalási jogkör gyakorlása, A közoktatási intézmény képviselete, A szülői szervezettel, munkavállalói érdekképviseleti szervekkel való együttműködés, A gyermekek fejlődésének mérésének, értékelésének irányítása, A pedagógusok teljesítményértékelésének lebonyolítása A gyerek és ifjúságvédelmi munka, valamint a gyermekbalesetek megelőzésének biztosítása. A döntés az egyetértési kötelezettség megtartásával az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörbe. Az óvodavezető felelőssége Az intézményvezetője egy személyben felel: Az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, gazdálkodásáért Az intézményi szabályzatok elkészítéséért, A pedagógiai munkáért, a nevelőtestület vezetéséért, A nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, 12

A rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításáért, A költségvetési szerv gazdálkodásában a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeinek érvényesítéséért, A nemzeti és óvodai ünnepek méltó megszervezéséért, A gyermek és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért, ellátásáért, A nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, A gyermekbalesetek megelőzéséért, A gyermekek egészségügyi vizsgálatának megszervezéséért, A pedagógus etika normáinak betartatásáért, Az Óvodai Integrációs Program működtetéséért. 5.1.2. Az általános óvodavezető helyettes jogköre Az óvodavezető közvetlen munkatársa. Munkáját az óvodavezető által készített munkaköri leírás alapján végzi. Az óvodavezetőt távollétében teljes jogkörrel az óvoda vezető-helyettese helyettesíti. A vezető távollétében teljes felelősséggel végzi a vezetési feladatokat. Munkáját azok a pedagógiai és egyéb feladatok alkotják, melyeket közös megbeszélés és egyeztetés után az óvodavezető munkaköri leírásában meghatároz számára. Feladata a pedagógiai munkát segítő alkalmazottak munkájának irányítása, ellenőrzése, értékelése. Munkatársi értekezlet összehívása, megtartása. A pedagógusok, illetve minden alkalmazott helyettesítésének, szabadságolásának ütemezése, kimutatások vezetése. Házi továbbképzések megszervezése. Leltári feladatok ellátása A Szülői Szervezet működésének segítése A nemzeti és óvodai ünnepek megszervezésének segítése A vezető helyettes megbízásakor és a megbízás visszavonásakor a nevelőtestület véleményezési jogkörrel rendelkezik. Az óvodavezető helyettes felelőssége Felelőssége kiterjed a munkaköri leírásban található feladatkörre, ezen túlmenően személyes felelősséggel tartozik az intézményvezetőnek, különösen a pedagógiai munkát segítők munkavégzését illetően, és a pedagógusok helyettesítésének megszervezését illetően. A nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek figyelemmel kísérése, problémák azonnali jelzése. 13

A gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásának ellenőrzése Beszámolási kötelezettsége kiterjed az intézmény egész működésére és pedagógiai munkájára, a belső ellenőrzések tapasztalataira, valamint az intézményt érintő megoldandó problémák jelzésére. A beszámolás idejét az óvoda éves munkaterve, illetve mindig az aktualitás határozza meg. 5.1.3 A tagóvoda vezetők jogköre Az óvodavezető közvetlen munkatársai. Munkájukat az óvodavezető által készített munkaköri leírás alapján végzik. A tagóvoda tekintetében ellátják az általános óvodavezető helyettesi feladatokat Biztosítják, hogy az intézmény semmilyen körülmények között ne maradjon intézkedésre jogosult felelős vezető nélkül. Teljes felelősséggel végzik a vezetési feladatokat, kivéve munkaviszony létesítése, megszűntetése, fegyelmi és anyagi felelősségre vonás, munkabér módosítás, jutalmazás. Közvetlenül szervezik és irányítják a technikai dolgozók munkáját, a helyettesítési beosztás elkészítését. Jogkörük a pedagógiai munka irányítása, ellenőrzése, A nemzeti és óvodai ünnepek méltó megszervezése, Ellátják a leltári feladatokat. A gyermek és ifjúságvédelmi munka, valamint a gyermekbalesetek megelőzésének biztosítása. A Tagóvoda vezetők felelőssége A tagintézmény vezetője egy személyben felel: A munkaköri leírásában található feladatkörének teljesítéséért, Személyes felelősséggel tartozik az intézményvezetőnek, különösen a pedagógiai munkát segítők munkavégzését, és a helyettesítések megszervezését illetően. Az intézményben folyó pedagógiai munkáért, A gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásáért, A nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, A gyermekbalesetek megelőzéséért, A gyermekek egészségügyi vizsgálatának megszervezéséért, Beszámolási kötelezettsége van mely kiterjed az intézmény egész működésére és pedagógiai munkájára, a belső ellenőrzések, végzésére, értékelésre, valamint az intézményt érintő megoldandó problémák 14

jelzésére. A beszámolás idejét az óvoda éves munkaterve, illetve mindig az aktualitás határozza meg. A tagóvoda vezető megbízásakor és a megbízás visszavonásakor a nevelőtestület véleményezési jogkörrel rendelkezik. 5.2. A vezetők intézményben tartózkodásának rendje Az intézmény működésével és a szülők ügyeinek intézésével kapcsolatban biztosítani kell, hogy a teljes nyitvatartási idő alatt a vezetői feladatok folyamatosan ellátottak legyenek. A vezető, a helyettese vagy a megbízott helyettesek egyike köteles az intézményben tartózkodni. 5.3. A vezetők akadályoztatása esetén a helyettesítés rendje Az intézményvezetőt szabadsága és betegsége alatt, valamint hivatalos távolléte esetén: általános vezető-helyettese helyettesíti. Az intézményvezető tervezett tartós távolléte esetén (szabadság), valamint nem várható - egy hétnél hosszabb távolléte esetén - a teljes vezetői jogkör gyakorlására külön írásos intézkedésben ad felhatalmazást. Írásos megbízás hiányában a helyettesítés rendje: Az óvoda általános vezető-helyettese ha ő is távol van akkor A megbízott vezető helyettes az ő távolléte esetén A kijelölt ügyeletes óvodapedagógus. A Tagóvoda vezetőket szabadság és betegség alatt, valamint hivatalos távollétük esetén a megbízott vezető-helyettesek helyettesítik ha ő is távol van az intézményben tartózkodó kijelölt ügyeletes pedagógus. A vezető/vezetők helyettesítésére vonatkozó szabályok: A helyettesítők csak halaszthatatlan ügyben, az óvoda zökkenőmentes működésének érdekében járhatnak el. Intézkedésük során kötelesek betartani a vonatkozó jogszabályokat, valamint az óvoda szabályzataiban foglalt rendelkezéseket, Intézkedésükről feljegyzést kötelesek készíteni, melyet a vezető munkába állását követően tájékoztatás céljából haladéktalanul átadnak neki. 15

6. Az intézmény belső kapcsolati rendszere 6.1 Az intézmény közösségei, ezek kapcsolatai egymással és az intézmény vezetésével 6.1.1. Pedagógusok és alkalmazottak Óvodai nevelés keretében pedagógus munkakör, vagy oktató-nevelőmunkát segítő munkakör közalkalmazotti jogviszonyban látható el. A közalkalmazottak kötelességeit,és jogait, a munka törvénykönyve mellett a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a köznevelési törvény szabályozza. További szabályozást - a belső sajátosságokat figyelembe véve - az intézményi közalkalmazotti szabályzat tartalmazza. A pedagógus és a nevelő oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott, a nevelőmunkája ellátása során büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személy. Az óvoda dolgozóit a magasabb jogszabályok előírásai alapján megállapított munkakörökre, a fenntartó által engedélyezett létszámban az óvodavezetője alkalmazza. Az óvoda alkalmazottai munkájukat munkaköri leírásaik alapján végzik. Az alkalmazotti közösség jogai A alkalmazotti közösséget és azok képviselőit jogszabályban meghatározott részvételi, javaslattételi, véleményezési jogok illetik meg. A jogok gyakorlásával kapcsolatos megbeszélést, értekezletet az óvodavezető jogosult összehívni. Kezdeményezési joggal a közalkalmazotti tanács elnöke is rendelkezik. Részvételi jog illeti meg: az intézmény minden alkalmazottját azokon a rendezvényeken, amelyekre meghívót kap. Véleményezési és javaslattevő jog: az óvoda működési körébe tartozó kérdésekben. Az elhangzott javaslatokat és véleményeket a döntés előkészítés során az óvodavezetőjének mérlegelnie kell. Az alkalmazotti közösség megbeszéléseiről minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenni. A pedagógusok jogai kötelességei A pedagógusok jogait és kötelességeit a nemzeti köznevelési törvény rögzíti. 16

A pedagógus alapvető kötelessége: A rábízott gyermekek nevelése, oktatása az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja szerint. Ezzel összefüggésben kötelessége, hogy gondoskodjék a gyermek személyiségének fejlesztéséről, tehetségének kibontakoztatásáról, a hátrányos helyzetű gyermek felzárkóztatásáról, a különleges bánásmódot igénylő gyermek egyéni fejlesztéséről együttműködve a szakemberrel. Kötelessége egymás szeretetére, tiszteletére, a családi élet értékeinek megismerésére, egészséges életmódra, környezettudatosságra, hazaszeretetre nevelni a gyermekeket. meghatározottak szerint Kötelessége a gyermekek, szülők, munkatársak, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani. Köteles megőrizni a hivatali titkot. Köteles hétévenként legalább egy alkalommal, továbbképzésben részt venni a jogszabályban meghatározottak szerint. A pedagógus jogai A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az jog, hogy Személyét megbecsüljék, emberi méltóságát tiszteletben tartsák, nevelő oktató tevékenységét értékeljék, elismerjék, részt vegyen az intézmény helyi óvodai programjának kidolgozásában, elfogadásában, értékelésében, saját világnézete, értékrendje szerint végezze nevelő oktató munkáját tiszteletben tartva a gyermekek szülők világnézetét, a helyi program alapján megválassza az ismeretanyagot és módszereit, használhassa a munkájához szükséges informatikai eszközöket, hozzájusson munkájához szükséges ismeretekhez gyarapíthassa szakmai ismeretét tudását, részt vegyen országos feladatokban, szakmai egyesületek tagjaként közneveléssel foglalkozó testületek munkájában, az állami szervek, önkormányzatok által fenntartott könyvtárakat, múzeumokat, kiállítótermeket, színházakat pedagógusigazolvánnyal látogassa A pedagógusok munkaideje A munkaidő beosztások összeállításánál alapelv az intézmény zavartalan feladatellátása és a pedagógusok egyenletes terhelése. A pedagógusok heti kötelező órája 32 óra, heti munkaideje 40 óra. 17

A kötelező óra és munkaidő közti különbségből adódó órák értelmezését, feladatellátással történő kitöltését az adott nevelési év intézményi éves munkatervében szabályozott feladat-ellátási terv fejezete határozza meg. Az óvodapedagógusok heti váltásban dolgoznak. A részletes munkaidő beosztást a mindenkori éves munkaterv tartalmazza. A munkaidő vezetése a havi jelenléti íven, a közalkalmazott kötelessége és felelőssége. A pedagógus köteles a munkakezdés előtt minimum 10 perccel munkahelyén megjelenni. Munkából való távolmaradását köteles előzetesen személyesen, vagy váratlan késés, távolmaradás esetén, telefonon bejelenteni. Köteles jelezni annak okát és várható időtartamát, hogy feladatának ellátásáról helyettesítéssel gondoskodni lehessen. A helyettesítések rendjéért az óvodavezető-helyettes és tagóvoda vezetők felelnek. A nem pedagógus munkakörben dolgozók munkarendje Munkarendjüket a vezető-helyettes és tagóvoda vezetők állapítják meg, a közalkalmazotti tanács és az óvodavezető egyeztetésével, az óvodavezető jóváhagyásával. Munkaidejük heti 40 óra. Dajkák és a Pedagógiai asszisztensek részletes munkaidő beosztását a mindenkori éves munkaterv tartalmazza. Az alkalmazottak munkakezdés előtt minimum 10 perccel kötelesek munkahelyükön megjelenni. Távolmaradásukról kötelesek értesíteni a vezető-helyettest és a tagóvoda vezetőket. Váratlan késés, távolmaradás esetén, telefonon jelezni annak okát és időtartamát, hogy feladatának ellátásáról helyettesítéssel gondoskodni lehessen. A helyettesítések rendjéért az óvodavezető-helyettes és tagóvoda vezetők felelnek. 18

Munkatársi értekezletek: Az intézmény pedagógusainak és technikai alkalmazottainak valamint a vezetőség kapcsolattartását szolgálja a munkatársi értekezlet. Munkatársi értekezletet telephelyenként kell tartani. Nevelési évenként minimum két alkalommal, a vezető-helyettes és a tagóvoda vezetők hívják össze, az óvodavezető tájékoztatását, és meghívását követően. A munkatársi értekezletre a teljes munkaidőben és a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottat is meg kell hívni. A napirendi pontokat a vezető-helyettes, és a tagóvoda vezetők állítják össze. A munkatársi értekezlet levezetése során lehetőséget kell adni arra, hogy minden részt vevő elmondhassa véleményét, észrevételét, javaslatot tehessen az érintett témán belül. A munkatársi értekezletről, ha érdemi kérdésben születik döntés jegyzőkönyvet, ha nem, akkor feljegyzést kell készíteni maximum két munkanapon belül, és át kell adni az óvodavezetőnek. 6.1.2. A nevelőtestület A nevelőtestület tagja minden óvodapedagógus munkakört betöltő alkalmazott, valamint a pedagógiai asszisztensek. A nevelőtestület nevelési kérdésekben az óvoda legfontosabb tanácskozó és döntéshozó szerve. A nevelőtestület a magasabb jogszabályokban megfogalmazott döntési jogkörökkel rendelkezik. A nevelőtestület véleményt nyilváníthat, vagy javaslatot tehet az óvoda működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. A nevelőtestület értekezletei A nevelőtestület egy tanév során az alábbi értekezleteket tartja: tanévnyitó értekezlet tanévzáró értekezlet 2 alkalommal nevelési értekezlet A nevelőtestületi értekezletek tartalmas, nyugodt megtartása érdekében egy nevelési évben maximum 5 nevelésnélküli munkanap igénybe vehető, a szülői szervezet egyetértésével, megfelelő tájékoztatásával, valamint az arra igényt tartó gyermekek elhelyezésével a társóvodában. Az éves munkaterv elfogadását követően a nevelőtestületi értekezletek időpontját, valamint felhasználását a különös közzétételi listában nyilvánosságra kell hozni. Felelőse az óvodavezető. 19

A nevelőtestületi értekezlet akkor határozatképes, ha azon a tagjainak több mint 50 %-a jelen van. A nevelőtestület döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A nevelőtestület személyi kérdésekben titkos szavazással dönt. Titkos szavazás esetén szavazatszámláló bizottságot jelöl ki a nevelőtestület a tagjai közül. A szavazatok egyenlősége esetén az intézményvezető szavazata dönt. A nevelőtestületi értekezletről jegyzőkönyvet vagy emlékeztetőt kell vezetni. A jegyzőkönyvet az intézményvezető, a jegyzőkönyv- vezető és a nevelőtestület jelenlévő tagjai közül két hitelesítő írja alá. A döntések az intézmény irattárába kerülnek, határozati formában. Nevelőtestületi értekezletet összehívhat az óvodavezető, továbbá a nevelőtestület is, ha annak egyharmada kéri. Ha az óvoda szülői szervezete kezdeményezi a nevelőtestület összehívását, a kezdeményezés elfogadásáról a nevelőtestület dönt. A nevelőtestület a feladatkörébe tartozó ügyek előkészítésére tagjaiból bizottságot hozhat létre, valamint egyes jogköreinek gyakorlását átruházhatja a szakmai munkaközösségekre. Az átruházott jogkör gyakorlója a nevelőtestületet köteles tájékoztatni, meghatározott időközönként és módon, azokról az ügyekről, amelyben megbízásából eljár. A nevelőtestület meghatározza működésének és döntéshozatalának rendjét. A nevelőtestület dönt A Helyi Óvodai Program elfogadásáról Az SZMSZ és a Házirend elfogadásáról Az intézmény éves munkatervének elfogadásáról Az óvodában vezetői és pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szempontjainak meghatározásáról Az értékelés rendjét illetően, periódusának, módszereinek meghatározásáról Az intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések és beszámolók elfogadásáról A továbbképzési program elfogadásáról Az intézményvezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény tartalmáról A nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztásáról Véleményezési és javaslattevő jogköre van Az intézményvezetői programok szakmai véleményezése során 20

Az egyes pedagógusok külön megbízásának elosztása során A vezető helyettesek és tagóvoda vezetők megbízása előtt, és a megbízás visszavonása előtt Szakmai anyagok véleményezése során Az óvodáról készült publikációk megjelentetése előtt 6.1.3. A szakmai munkaközösségek Az óvoda pedagógusai az óvoda pedagógiai tevékenységének egy-egy területéhez kapcsolódva szakmai munkaközösségekben tevékenykednek. A munkaközösség szakmai, módszertani kérdésekben segítséget ad az óvodában folyó nevelő-oktató munka tervezéséhez, szervezéséhez, értékeléséhez és ellenőrzéséhez. Az intézményben legalább 5 pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. A szakmai munkaközösség részt vesz az intézmény szakmai munkájának irányításában, tervezésében, szervezésében, ellenőrzésében. Összegző véleménye figyelembe vehető a pedagógusok minősítési eljárásában. Azonos feladatok ellátására, csak egy szakmai munkaközösség hozható létre. A munkaközösséget munkaközösség-vezető irányítja, akit a tagok véleményének kikérésével az óvodavezető bíz meg legfeljebb 5 évre. Munkáját munkaköri leírás alapján végzi. Megbízásának elvei: az óvodában eltöltött legalább 5 éves közalkalmazotti jogviszony, legalább 3 éves kiemelkedő szakmai tevékenység, a nevelőtestület általi elfogadottság, elismertség, kiemelkedő önképzés, továbbképzés, jó szervező, irányító és kommunikációs vezetői kompetenciákkal rendelkezés. A szakmai munkaközösségek az óvoda nevelési programja, munkaterve és tagjainak javaslata alapján egy tanévre szóló munkaterv szerint tevékenykednek. A munkaközösség munkaterve tartalmazza a belső ellenőrzés éves tervezését is. 21

A szakmai munkaközösség dönt Saját működési rendjéről és munkaprogramjáról A nevelőtestület által átruházott kérdésekről A szakmai munkaközösség véleményt nyilvánít Az óvodában folyó pedagógiai munka eredményességéről, Javaslatot tesz a továbbfejlesztésre A nevelési program és a továbbképzési program elfogadásáról A nevelést segítő eszközök kiválasztásáról A szakmai munkaközösség feladatai szakmai segítség nyújtás az intézményben folyó nevelő-oktató munka tervezéséhez, szervezéséhez, értékeléséhez és ellenőrzéséhez, a nevelő-oktató munka belső fejlesztése, korszerűsítése az egységes követelmény rendszer kialakítása a gyermekek fejlettségi szintjének folyamatos mérése, ellenőrzése az intézményben folyó szakmai munka belső ellenőrzésének segítése, a szakmai munkaközösség vezetője a belső értékelésben és ellenőrzésben akkor is részt vehet, ha nem szerepel az Országos Szakértői Névjegyzékben. További feladatai: A munkaközösség munkájának koordinálása, a tervezett feladatok végrehajtásának ellenőrzése, visszacsatoló tájékoztatás az eredményekről, esetleges problémákról félévenként. A munkaközösség az óvodavezető felé, évente beszámol. A pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, a pályázatok nevelőtestületi konszenzuson történő megírása, sikeres pályázat esetén annak lebonyolítása és elszámolása. Az óvoda szakmai segítése módszertani értekezletetek és bemutató foglalkozások, társóvodákkal történő hospitálások szervezésével. Az újonnan megjelenő szakirodalom figyelemmel kísérése, felhasználása és ajánlása. A pedagógusok ön és továbbképzésének segítése. A munkaközösségi tagok jutalmazására és kitüntetésére javaslattétel. 22

6.1.4. Közalkalmazotti Tanács A munkavállalók érdekeit képviseli a vezetés munkájában, segíti, kiegészíti a vezető munkáját. A Közalkalmazotti Tanács tekintetében, mint az óvodában dolgozó közalkalmazottak érdekképviseleti szervezete, az együttműködésre vonatkozó előírásokat az intézményi közalkalmazotti szabályzat tartalmazza. 6.1.5. IPR Menedzsment Az óvoda a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára óvodai fejlesztő programot szervez. A program keretében biztosítja a gyermek fejlesztésével kapcsolatos pedagógiai feladatokat, a szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenységet, az együttműködések kialakítását azokkal a szolgálatokkal, amelyek a szülőket támogatják és a gyermekeknek szolgáltatásokat biztosítanak. Az óvodai fejlesztő program szervezésének feltétele, hogy az adott nevelési évben az óvoda körzetében élő HHH gyermekek legalább 70%-a részt vegyen az óvodai nevelésben. Az óvodai fejlesztő programot az intézmény, a külön jogszabályban erre kijelölt szervezettel kötött együttműködési megállapodás alapján szervezi meg. Az óvodai fejlesztő program működtetését az IPR menedzsment irányítja. Feladata: A mindenkori hatályos jogszabálynak megfelelően az intézményi Integrációs Pedagógiai Rendszer hatékony és eredményes működtetése. Tagjai: IPR menedzsment vezetője, a mindenkori intézmény-vezető IPR menedzsment tagok, akiket, az intézmény-vezető bíz meg, minden nevelési év, elején. AZ IPR menedzsment tagok megbízását minden esetben írásban kell rögzíteni, melyben a mindenkor hatályban lévő jogszabálynak megfelelően meg kell határozni : a felelősségi, hatás és feladatköröket, valamint a megbízás pontos időtartamát, a megbízásért járó díjazást. 23

6.1.6. Tagintézményekkel való kapcsolattartás rendje A tagintézmények nevelőtestületeinek kapcsolattartása a vezetőség segítségével tagóvoda vezetők, munkaközösség vezetők, illetve a választott képviselők útján valósul meg. A kapcsolattartás fórumai: Vezetőségi megbeszélések Nevelési értekezletek Megbeszélések Bemutató foglalkozások Munkaközösségi foglalkozások Rendezvények A vezetőség az aktuális feladatokról a dolgozói hirdetőtáblán, valamint írásbeli tájékoztatón keresztül értesíti a dolgozókat. A tagóvoda vezetők kötelesek a vezetőségi ülések után tájékoztatni az irányításuk alá tartozó pedagógusokat a vezetőségi ülés döntéseiről, határozatairól. Kötelesek az irányításuk alá tartozó pedagógusok kérdéseit, véleményét, javaslatait közvetíteni az óvodavezető felé. A nevelők kérdéseiket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg illetve választott képviselőik útján is közölhetik a vezetőség tagjaival. 7. A gyermekek közössége A nagyjából azonos életkorú gyermekek egy gyermekcsoportot alkotnak / kis, középső, nagy/ melynek létszáma törvényileg szabályozott: maximum 25 fő. Lehetőség van vegyes életkorú csoportok kialakítására is, amennyiben azt az óvoda érdeke megkívánja, továbbá ha a nevelőtestület kezdeményezi. 24

8. A Szülői Szervezet A szülők az óvodában, a köznevelési törvényben meghatározott jogaik érvényesítése és kötelességeik teljesítése érdekében Szülői Szervezetet hozhatnak létre. Az óvodai csoportok Szülői Szervezeteit az egy csoportba járó gyermekek szülei alkotják. Minden csoportban külön szülői szervezet működik élükön az elnökkel és két segítő taggal. Ez a Csoport Szülői Szervezet. Ők az óvónőkkel tartják a kapcsolatot. A Csoport Szülői Szervezetek kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat a csoportban választott Elnök segítségével juttathatják el az óvoda vezetőjéhez. A csoport szülői szervezet elnökei alkotják az Óvodai Szülői Szervezetet akik a tagóvoda vezetővel, tartják a kapcsolatot. Minden telephelyen önálló Óvodai Szülői Szervezet működik. Az Óvodai Szülői Szervezet tagjai közül elnököt választ. Az Elnökkel a vezető óvónő és a tagóvodák vezetői tartják a kapcsolatot. Az Óvodai Szülői Szervezet választmánya akkor határozatképes, ha azon az érdekelteknek több mint 50%-a jelen van. A Szülői Szervezet döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Az Óvodai Szülői Szervezet figyelemmel kíséri a gyermeki jogok érvényesülését, a pedagógiai munka eredményességét. A gyermekek csoportját érintő bármely kérdésben tájékoztatást kérhet az intézmény vezetőjétől. A Szülői Szervezet dönt Működése rendjéről, munkatervének elfogadásáról, tisztségviselőinek megválasztásáról és képviseletéről, melyet a szülői szervezet szervezeti és működési szabályzatban tesz közzé. A Szülői Szervezet véleményezési joggal bír Az intézményi SZMSZ azon pontjait illetően melyek a szülőkkel, gyermekekkel kapcsolatosak Az intézmény Házirendjét illetően Az intézmény Helyi Nevelési Programját illetően. Az óvodai nevelési év helyi rendjét illetően. A nevelési év rendjére vonatkozó dokumentumot a szülői szervezetnek úgy kell átadni, hogy legalább 7 munkanap rendelkezésre álljon a véleményalkotásra; 25

A nevelési-oktatási intézményben folyó hit- és vallásoktatás idejének és helyének meghatározását illetően. A véleményalkotásra legalább 5 munkanapot kell biztosítani. A szülőket érintő anyagi kiadásokkal járó elképzeléseket illetően Az óvoda átszervezését illetően. Az Óvodai Szülői Szervezet köteles véleményezési jogkörében eljárva írásban nyilatkozni. További véleményezési jogot nem ad az intézmény az Óvodai Szülői Szervezetnek. 8.1. A szülőkkel és a szülői szervezettel való kapcsolattartás A csoportba járó gyermekek szüleivel a csoport óvónői tartják a kapcsolatot. Az óvónők a köznevelési törvénynek megfelelően a nevelési év során folyamatos szóbeli tájékoztatást adnak a szülőnek, gyermeke fejlődéséről, előmenetelével kapcsolatos döntésről, az intézmény működési rendjéről. Az intézmény köteles a gyermek szülőjét írásban értesíteni a gyermek óvodai felvételéről, óvodai jogviszonyának megszűnéséről. A szülő írásbeli nyilatkozatát be kell szerezni minden olyan döntéshez melyből a szülőre fizetési kötelezettség hárul. A kapcsolattartás fórumai: a családlátogatások a szülői értekezletek a fogadó órák nyílt napok egyéni megbeszélések A szülői értekezletek és a fogadóórák időpontját a munkaterv tartalmazza. Szülői értekezletek rendje: Tanévnyitó szülői értekezlet Őszi szülői értekezlet Beiskolázási szülői értekezlet Tanévzáró szülői értekezlet Rendkívüli szülői értekezletet hívhat össze az intézményvezető, az óvónő és a szülői szervezet képviselője a gyermekközösségben felmerülő problémák megoldására. 26

A szülők írásbeli tájékoztatása A csoportok saját üzenő táblával rendelkeznek, melyen tájékoztatják a szülőket az óvónők, a vezető és a gyermekvédelmi felelős személyéről és fogadóórájáról. Ezen kívül ez a tábla szolgál az aktuális információk közlésére is. A bejáratnál elhelyezett központi faliújságokon mindenki számára érdekes és aktuális ismeretterjesztő információkat teszünk közzé (színház, kiállítás, sport esemény ). Az Óvodai Szülői Szervezetek képviselőivel az óvodavezető tart kapcsolatot. Ezt a hatáskört átruházhatja az óvodavezető-helyettesre és a tagóvoda vezetőkre. Óvodai Szülői Szervezeti Ülés évente minimum egyszer kerül összehívásra, ahol az óvodavezető tájékoztatást ad az intézmény munkájáról és feladatairól, valamint meghallgatja az Óvodai Szülői Szervezet véleményét és javaslatait. 9. A belépés és bent tartózkodás rendje azok részére, akik nem állnak jogviszonyban az intézménnyel A személyi és intézményi vagyonvédelem miatt a bejárati ajtót zárva kell tartani! Napközben csengetésre bárki az intézmény alkalmazottai közül ajtót nyithat. A látogatót el kíséri az óvodavezetőhöz, illetve a tagóvoda vezetőhöz. Az óvodával jogviszonyban nem álló személyek az óvodavezetőnek, illetve tagóvoda vezetőnek jelentik be, hogy milyen ügyben jelentek meg az óvodában. Az óvodavezető és a tagóvoda vezető engedélyével történhet az intézményben való további benntartózkodás. Az óvodai foglalkozások rendjét, a gyermekek tevékenységét megzavarni nem lehet! Az önkormányzat képviselőit, szaktanácsadót, szakértőt, más hivatalos és szakmai szervek képviselőit az óvodavezető és a tagóvoda vezetők fogadják az előre egyeztetett időpontban. Az óvoda dolgozói, ügynökök, üzletszerzők, vagy más személyek az óvoda területén kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak, kivéve az óvoda által szervezett könyvvásár alkalmával. 27

10. A pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendje A pedagógiai munka belső ellenőrzésének feladatai Biztosítsa az óvoda pedagógiai munkájának jogszerű működését a jogszabályokban, a belső szabályzatokban és a helyi óvodai programban leírtaknak megfelelően Segítse elő az óvodában folyó nevelőmunka eredményességét, hatékonyságát A vezetés számára megfelelő mennyiségű információt szolgáltasson a pedagógusok munkavégzéséről Feltárja és jelezze a vezetés és az óvónők számára a szakmai követelményektől való eltérést, illetve megelőzze azt Szolgáltasson megfelelő számú adatot és tényt, az intézmény nevelő munkájával kapcsolatos belső és külső értékelések elkészítéséhez A pedagógiai munka belső ellenőrzésére jogosult dolgozók Óvodavezető Vezető-helyettes Tagóvoda-vezetők Munkaközösség-vezetők Kiemelt ellenőrzési szempontok a nevelő munka ellenőrzése során A pedagógusok munkafegyelme A csoportszoba rendezettsége, tisztasága, dekorációja A csoportban végzett nevelőmunka minősége különös tekintettel a munkatervben meghatározott nevelési területekre Foglalkozások tervezése, szervezése, megtartása, színvonala felkészülés A gyermekek fejlődésének nyomon követése és annak vezetése A nevelőmunkához kapcsolódó adminisztráció pontossága Óvodán kívüli sportfoglalkozások szervezése, megtartása Óvónő gyermek kapcsolat, a gyermek személyiségének tiszteletben tartása A nevelőmunka, a foglalkozás eredményessége A belső ellenőrzést végző jogai és kötelességei Az ellenőrzést végző jogosult az óvoda bármely helyiségébe belépni Iratokba, dokumentumokba betekinteni 28

A dolgozótól írásban vagy szóban felvilágosítást kérni A dolgozó munkavégzését előzetes bejelentés nélkül ellenőrizni A belső ellenőrzést végző köteles Az ellenőrzése során tudomására jutott titkot megőrizni Az észlelt hiányosságokat írásban vagy szóban közölni az ellenőrzöttel A hiányosságok feltárása után az ellenőrzést megismételni Az ellenőrzött dolgozó jogosult Az ellenőrzés megállapításait megismerni Az ellenőrzés módjára és megállapításaira vonatkozóan észrevételeket tenni és ezeket eljuttatni az ellenőrzést végző feletteséhez Az ellenőrzött dolgozó köteles a feltárt hiányosságokat, szabálytalanságokat azonnal megszüntetni. Az ellenőrzés lehet tervszerű, ütemezett, valamint probléma feltárására, irányuló bejelentés nélküli, alkalomszerű. Az óvodavezető jogosult az intézmény teljes körű működését, valamint minden alkalmazottját ellenőrizni. Ezen belül elsődleges feladata az óvoda szakmai feladatainak ellenőrzése a pedagógusok munkájának vonatkozásában. Az ellenőrzésbe bevonja az óvodavezető - a helyettesét, a tagóvoda vezetőket és a szakmai munkaközösség vezetőket. Az óvoda vezető-helyettese és a tagóvoda vezetők hatásköre a dajkák munkájának ellenőrzése, ami magába foglalja a gyermekek közti gondozási, és egyéb feladatok ellátásának szakmai vonatkozását. A szakmai munkaközösség-vezetők részt vesznek a pedagógiai munka ellenőrzésében a saját területüket illetően. Az ellenőrzésről írásos feljegyzést, vagy értékelőlapot kell készíteni, melyben az ellenőrzést végző rögzíti tapasztalatait, valamint dátummal, aláírásával hitelesíti. Az ellenőrzésről készült feljegyzés vagy értékelőlap érdemi megállapításait az ellenőrzöttel ismertetni kell. Lehetőséget kell adni, véleménynyilvánításra az eltérő vélemények megbeszélésére. Az ellenőrzés, fejlesztési javaslattal zárul, melynek elfogadását az ellenőrzést végző, és az ellenőrzött is aláírásával igazolja. 29

11. Az intézményi dokumentumok nyilvánosságával kapcsolatos rendelkezések Az óvoda alapdokumentumai Helyi Óvodai Nevelési Program Szervezeti és Működési Szabályzat Házirend Munkaterv Az intézményi dokumentumok tartalmát és elérhetőségét a nevelési évet nyitó szülői értekezleten részletesen ismerteti az óvodavezető. A Házirendet beiratkozáskor minden szülőnek át kell adni. A Helyi Óvodai Nevelési Program egy-egy példánya az aulákban kifüggesztésre kerül, azt bármelyik szülő szabadon megtekintheti. Az SZMSZ egy példánya a nevelőtestületi szobában kerül elhelyezésre. Ezen kívül a Házirend minden csoport faliújságján kifüggesztésre kerül. Az SZMSZ a Házirend és a HOP az óvoda honlapján is nyilvánosan megtekinthetők Az óvoda eredményességét, személyi feltételeit, induló gyermekcsoportjait bemutató különös közzétételi listát az óvoda vezetője készíti el. Felülvizsgálata, módosítása nevelési évenként kötelező. Az adatok frissítéséért az óvodavezető felel. A különös közzétételi lista nyomtatott formában a központi faliújságon is elhelyezésre kerül. A helyi programról a szülők az óvodavezetőtől, helyettesétől, tagóvoda vezetőtől és a csoportos óvónőktől is kérhetnek szóbeli tájékoztatást az év során bármikor, előre egyeztetett időpontban. 30

12. Az intézmény külső kapcsolatainak rendszere Intézményünk a feladatok elvégzése, a gyermekek egészségügyi, gyermekvédelmi és szociális ellátása, valamint a beiskolázás érdekében, és egyéb ügyekben rendszeres kapcsolatot tart fenn más intézményekkel, cégekkel. A környező bölcsődékkel A kapcsolattartó: az óvoda vezetője, tagóvoda vezetők és az óvoda pedagógusai. A kapcsolat tartalma: a gyermekek óvodai beilleszkedésének segítése a bölcsőde-óvoda átmenet megkönnyítésével. A kapcsolat formája: kölcsönös látogatás Gyakoriság: látogatás nevelési évenként az óvodai jelentkezés előtt, illetve nevelési évenként a beszoktatást követően. A Herman Ottó, Munkácsy, Kazinczy, Szilágyi, Görömbölyi és Tapolcai Iskolákkal A kapcsolattartó: az óvoda vezetője, tagóvoda vezetők és az óvoda pedagógusai. A kapcsolat tartalma: a gyermekek megismertetése az iskolai élettel, iskolai beilleszkedésének segítése az óvoda-iskola átmenet megkönnyítésével. A kapcsolat formája: kölcsönös látogatások (éves munkaterv alapján), hospitálások, közös rendezvények. Gyakoriság: látogatás nevelési évenként, az iskolai beiratkozás előtt, illetve nevelési évenként az első félévet követően, szakmai fórum évente minimum egy alkalommal. Az óvodák orvosaival, védőnőivel és a fogászati rendelővel A kapcsolattartó: az óvoda vezetője, tagóvoda vezetők. A feladatellátásra szóló megállapodást a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata jogosult megkötni. A kapcsolat tartalma: a gyermekek egészségügyi ellátása, iskolába menő gyermekek körében az általános belgyógyászati vizsgálaton túl szemészeti, fogászati és hallásvizsgálat. A kapcsolat formája: egészségügyi vizsgálat, szűrés, beutalás kezelésre. Gyakoriság: nevelési évenként 1 alkalommal orvosi vizsgálat, védőnői jelenlét (Védőnői Munkaterv alapján), egy alkalommal fogászati szűrés. 31

Orvosi beavatkozás - kezelés - csak is a szülő előzetes értesítése és beleegyezése után történhet. Kivétel a baleseti elsősegélynyújtás. Az alkalmazottak alkalmassági vizsgálatát végző szolgáltatás tekintetében a munkába állás előtti orvosi vizsgálatra és az időszakos orvosi vizsgálatra történő beutalás az óvodavezető kötelessége a munkavédelmi megbízott közreműködésével. A vizsgálaton való részvétel az alkalmazott kötelessége Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsággal, és a Szakértői Bizottsággal A kapcsolattartó: az óvoda vezetője, tagóvoda vezetők illetve egyeztetést követően az óvodapedagógus. A kapcsolat tartalma: a gyermekek speciális vizsgálata, egyéni fejlesztése, a beiskolázás segítése, valamint tanácsadás nevelési kérdésekben. A kapcsolat formája: vizsgálat kérése, kölcsönös tájékoztatás, esetmegbeszélés, konzultáció, szülői értekezleten való részvétel. Gyakoriság: nevelési évenként a beiskolázást megelőzően, pszichológus, logopédus és óvónők jelzése alapján szükség szerint. Gyermekjóléti Szolgálattal, Családsegítő Szolgálattal, Gyámügyi Hivatallal Kapcsolattartó: óvodavezető, tagóvoda vezetők, illetve egyeztetést követően a gyermekvédelmi felelős. A kapcsolat tartalma: a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése, esélyegyenlőség biztosítása. A kapcsolat formája, lehetséges módja: Az intézmény segítséget kér a Gyermekjóléti Szolgálattól, ha a gyermeket veszélyeztető okokat pedagógiai eszközökkel nem tudja megszüntetni, valamint minden olyan esetben, amikor a gyermekközösség védelme miatt ez indokolt. A Gyermekjóléti Szolgálat értesítése - ha az óvoda a szolgálat beavatkozását szükségesnek látja, Amennyiben további intézkedésre van szükség, az óvoda megkeresésére a Gyermekjóléti Szolgálat javaslatot tesz arra, hogy az óvoda a gyermekvédelmi rendszer keretei között milyen intézkedést tegyen Esetmegbeszélés - az óvoda részvételével a szolgálat felkérésére, Szülők tájékoztatása révén (a Gyermekjóléti Szolgálat címének és telefonszámának intézményben való kihelyezése), lehetővé téve a közvetlen megkeresését. Gyakoriság: nevelési évenként minimum 2 alkalommal, illetve szükség szerint. 32