Kozák József A BŐRDUDA NEVE A bőrduda az értelmező szótár szerint Bőrtömlőből és erre szerelt sípokból álló népi fúvós hangszer.. Ezt kiegészíthetjük annyival, hogy mi, magyarok, a bőrduda nevet elsősorban az állatbőr tömlős, kecskefejes, kontrasípos sípszárral és bordósíppal szóló dudatípus gyűjtőneveként ismerjük és használjuk. Minden ettől eltérő formájú, vagy hangzású bőrdudafélét valamilyen jelzővel különböztetünk meg (skót duda, bolgár duda), vagy a saját nevét használjuk (tulum, csimpolya, zampogna, cornemuse stb.). A bőrduda név kizárólag a magyar változat neve, amivel más népek szókészletében nem találkozunk. A bőrduda tehát bőrtömlőt és sípokat tartalmazó hangszert jelent, annak ellenére, hogy ebben a formában a sípok nincsenek megnevezve. A bőr + duda szóösszetétel azt pontosítja csupán, hogy a duda bőrből készült. Ez nyilvánvaló megkülönböztetés olyan más dudákkal szemben, amelyek nem bőrből készültek. 1 A kérdés tehát az, mi is az a duda, ami, mint láthatjuk, bőrből is készíthető? Erre pontos választ úgy kaphatunk, ha behatóan tanulmányozzuk a bőrduda fontosabb elemeit, a sípokat és a tömlőt. A SÍP A bőrduda sípjai szimpla nyelvű nyelvsípok, vagyis nádsípok. A síp név pontosan idézi föl a síp sisegő, magas hangzását (sííííí), valamint a fúvás befejezésekor keletkező finom huppanást is (p), amit a nádnyelv lezárulása idéz elő. A hangutánzás olyan pontos, hogy abból a síp és saját neve kialakulásának egyidejűségére következtethetünk, vagyis az ókori kultúrákig visszavezethető névváltozat maradt fönn a magyar nyelvben. A síp névalak régiségére utal a török sipsi (szipszi) hangszernév. A nádszárú, párhuzamos kettőssíp neve a síp megkettőzését tudatja, eredetileg tehát síp-síp
lehetett, amiről a szóvégi lágy p hang idővel lekopott. (A többes szám megjelölése szókettőzéssel az ősi nyelvekre jellemző. A sipsi az ókori mezopotámiai kultúrák máig fönnmaradt emléke.) A síp nevével az etruszkoknál is találkozunk, akik a sípos vagy sípoló nevet így írták le: siblu, sibulu. 2 A latin nyelvben a síp hangzói megfordultak, így síp helyett pís alakult ki, majd ennek nyomán az ókor végén kialakult szláv nyelvekben is ennek a megfordított pis hangszernévnek változatait találjuk pisak, piszkor, piscsalka stb. 3 A középkori latin nyelvben, az úgynevezett deák nyelvben pedig a pisből képződött fistula jelentette a sípot (angol változata: whystle). Európa barbár nyelveiben a síp helyett píp alakot találunk (ami ebben a formában még a síphoz hasonló hangutánzó szó), amelynek ma is élő változatai egyebek között a pipe (angol), a Pfeife (német) és a pipa (svéd). Ezeket jobbára bőrduda szóösszetételben használják: bagpipe, Sackpfeife, säckpipa. A bőrduda egyik legfontosabb eleme a síp tehát a legtöbb európai nyelvben megváltozott, torzult formában van jelen, míg a magyar nyelvben őseredeti névalakban maradt fönn. A TÖMLŐ A bőrduda régies névváltozatai a tömlősíp és a dudasíp világosan jelzik, hogy tömlőből és sípokból álló hangszerről van szó. Ez a két névváltozat nyilvánvaló utalás arra is, hogy duda szavunk eredeti jelentése: tömlő. Tömlő szavunk az eszköz funkciójára utaló névalak, jól érthetően tartalmazza a töm, és az ömlő igéket. A tömlőt telitömjük valamivel (vízzel, borral, kumisszal stb), amiből a kiömlőnyíláson, az ömlőn keresztül távozik a folyadék. Az ömlőt ma kissé magasabb hangzásban emlőnek nevezzük. A tömlő szinonimájaként használt duda név pedig a funkció megjelölése helyett a felhasznált anyagra utal.
A DUDA A víztároló, vízhordó tömlők szükséglete az emberiség legkorábbi vándorlásaival egyidős. Víztároló eszköz készítésére mindig az adott helyen megtalálható anyagot használták, pl. bambuszcsövet, nagyméretű töktermést, vagy valamilyen állati eredetű anyagot. Nagyobb állatok, pl. bölény, ló, vagy szarvasmarha húgyhólyagja kellő méretű vizes tömlőt biztosított, ahol pedig ilyen nem állt rendelkezésre, kisebb állatok, birka, vagy kecske egyben lenyúzott bőréből készítettek tömlőt. Jó tömlőanyagot szolgáltatott a teve hosszú nyaka is, amit a sivatagi népek hasznosítottak. A kisállattartó ősi kultúrák a vízhordó tömlőket rendszerint a növendék kecske, a gida bőréből készítették. Ennek mérete éppen megfelelő volt, hogy vízzel telitöltve egy ember cipelhesse. Kifejlett állat pl. egy kecskebak bőrtömlőjébe túlságosan sok víz fért volna, amit megemelni is nehéz, nemhogy hosszútávon cipelni. Báránybőrből pedig nem készülhetett vizes tömlő, mert annak gyenge bőre átvizesedve kinyúlik és elszakad. Birkabőrt ezért csak légtömlőnek lehet használni, fújtató, vagy bőrduda tömlőnek. A gida név a magyar nyelvben kizárólag a növendék kecske, és vadon élő rokonai, az őz és a zerge fiatal példányainak megnevezésére szolgál. Nyelvjárási változatai között gede, gedi, gedo, gedu, géda, gidi, gido, göde, gödö, (gödölye) mellett dida változatról is tudunk. A gida névváltozata a kid az angolban kecskegidát, emberkölyköt egyaránt jelent, és ehhez hasonlók a német Kitz, Kitze, és módosulatai (kittele, gittele) gida, gödölye jelentéssel. A Bibliai Gedeon vagy Gideon neve saját tevékenységére utaló tulajdonnév, ő ugyanis az áldozati ételeket kecskehúsból (gidahúsból) főzte. 4 Mindez arra utal, hogy a gida név is őseredeti forma, kialakulása egyidős lehet az állatok háziasításával. A gidáról egyben, tömlőszerűen lehúzott bőr neve természetesen nem lehetett azonos az élő állattal, de utalhatott rá, így annak neve kis változtatással guda lett. 5 Ez a névalak napjainkig fönnmaradt a Kaukázusban, ahol tömlő és
tömlősíp formában egyaránt megtaláljuk. A grúzoknál a guda bőrtömlőt, a guda stviri szóösszetétel pedig tömlősípot jelent. Nagy valószínűséggel megállapíthatjuk tehát, hogy a kecskegida bőréből készített vizes tömlők legrégibb névalakja a guda volt. Ez a névalak vándorszóként széles körben elterjedhetett, hasonlóan a gidához, aminek változatai Albániától a Brit szigetekig megtalálhatók. Ahogy az természetes, idővel a guda név is torzulásokat, alakváltozásokat szenvedett, vagy szándékos beavatkozásoknak köszönhető változásokon ment át (pl. hangzó harmónia). Így jött létre a gajda, ami a Balkán térség jellegzetes bőrduda típusának névváltozata (guda-gada-gaida-gajda). Mássalhangzó hasonulás, vagy a könnyebb kimondhatóság igénye folytán alakult ki a duda névalak, amit napjainkig használunk (guda-duda) A gajda és duda nevek tehát egy tőről fakadnak, mindkettő bőrtömlős hangszerre vonatkozik, ugyanakkor föltűnik, hogy amíg a gajda kizárólag hangszernévként ismert, addig a duda név a bőrdudán kívül sok más egyebet is jelenthet. A duda név változata a tüdő (duda-dudó-tudó-tüdő) a kovácsmesterek levegővel töltött tömlőit és az emberi test központi légzőszervét egyaránt jelenti. A névazonosságot az azonos funkció és hasonló működési elv indokolja. Ugyanezt tapasztaljuk egy másik testrész, a női mell esetén is. Az anyamell egy tejjel tömött tömlőt képez, amelynek egyetlen természetes nyílásán keresztül folyik ki az anyatej. Az anyamellet dudának, a kiömlőnyílását pedig ömlőnek, vagy emlőnek nevezzük. 6 A duda tehát tömlőt, és tömlő funkciójú női testrészt egyaránt jelent. Őseink és a sztyeppei nagyállattartó rokon népek a kecskebőr tömlő helyett érthetően a ló, vagy szarvasmarha húgyhólyagjából is készítettek tömlőt, amit, mint a tömlőket általában, dudának neveztek. A hólyagtömlőben (dudában) tárolt sűrű kancatej, a kumisz, a tömlő egyetlen természetes nyílásán épp úgy ömlött ki, mint a csecsemőjét szoptató édesanya telt melleiből az
anyatej, így a funkció és látvány szoros azonossága kellően indokolta a duda és az anyamell közötti névazonosulást. A duda, a női mell mind a csecsemők, mind a férfiak kedvelt, dédelgetett eszköze, játékszere volt, amiért annak becézett névalakjai is sorban kialakultak. Pl: dudi, (dudli, tuttli), dudkó, vagy didi, (didli, tittli), didkó stb. 7 Ezek mellett a csecsemő szopásakor keletkező cuppogós, becéző, hangutánzó változatokban a d hang c-re cserélődvén újabb alakok jöttek létre, cuca, cuci, cucli, cici, cicli és egyebek. A cici, csicsi, változatokból végül a csecse, csecs, csöcs nevek alakultak ki. ( Megnőtt már a csicsikéje, lehetne már kicsikéje. Kicsi a lány nagy a csöcse, és így tovább) A csecsemők (csecs-evők) csecspótló segédeszköze, a cucli neve is ide tartozik természetesen, amelyet a népi szóhasználatban duda, dudli, vagy cuca, cucli alakokban találunk. Modern, gumiból készült változata, a gumi-cucli, gumicumi, vagy csak egyszerűen cumi. A bő tejű asszonyok más szülő gyermekét is tudták táplálni, nevük erre utaló tulajdonnév lett, ami a dudából alakult ki: dada. (A dadából képzett dajka ugyanolyan i betoldásos változat, mint a gadából átalakult gaida!) A kifejezetten nagy mellű nőkre ez a szólás járja: van itt tüdő, ami a női mellre és a levegővel töltött tüdő által képződő kidomborodó mellkasra egyaránt utal. A duda, dudi, dudli, didi stb. női mellet és dudatömlőt egyaránt jelentő névalakokat a Közép-európai térségben sokfelé megtaláljuk. Elsősorban ott, ahol sztyeppei eredetű (hun-magyar) népesség egykori jelenléte feltételezhető. Az egykori Hun birodalom Közép-Európa legnagyobb részére kiterjedt, ezért nem véletlen, hogy a duda név mind hangszer, mind női mell értelemben ebben a térségben maradt fönn. 8
Duda szavunk tehát egyaránt jelent hangszert és tömlőként működő női testrészt. A hasonlóság elvén kapta nevét a köcsögduda, ami funkcióját tekintve tejtartály, játék közben pedig bőrduda módra a hón alatt tartják. A régi automobilok és postásbiciklik gumigömbös jelzőkürtjeit is dudának mondjuk, mivel a gumigömb látványa és tapintása is duda jellegű. A feszesre telitömött duda látványa vezetett a dudor, dudorodás szavak kialakulásához is. Ebből következik a dundi és talán a dunna is, amit jól ki lehet tömni tollal. Úgy jóllaktam, mint a duda, tartja a szólás, ami a degeszre tömött tömlő látványát idézi. A degesz, dagasz, dagadt, dagadó stb. szavak is a dudára, dudorodásra, dagadtságra utalnak. A daga, dege alakváltozatok hangátvetéssel kialakult formájából (dege/gede) születhetett a gedény (gödény) madárnév, utalva a madár csőre alatti tömlőszerű bőrlebernyegre, amit a dudatömlőhöz hasonlóan sokszorosára lehet dagasztani. A bőrdudán játszó zenészt dudásnak nevezzük, amit idegen nyelveken torzult alakokban is megtalálunk (pl. cseh: dudák, dzsudzsák). A dudás név ott is fönnmaradt, ahol az eltelt évezred folyamán a magyarság teljes mértékben elszlávosodott. Így pl. a történelmi Baranya megye térségében, ahol a duda neve kissé megváltozott (дuдe - dude), a rajta játszó zenészt azonban máig dudásnak nevezik (дудаш). A Dudás gyakori magyar családnév, főleg a pásztorság körében fordul elő. Duda nevű személyt már legkorábbi (latin írású) nyelvemlékeink is említenek. Tömlősíp szavunk lerövidítésével jött létre a síp hangszernév, amit egyes térségekben a duda név helyett használnak (pl. Moldva, ahol a síp a magyar eredetű kontrasípos változatot, a csimpoly pedig egy gajda-szerű román dudát jelent.). Ez a síp elnevezés azonban nem azonos a korábban általánosan elterjedt síp névvel, ami a szájból fújt sípfélék gyűjtőneve (pl. töröksíp). A Sípos személynév jelenthet sípost és dudást egyaránt, míg a Dudás családnév kifejezetten bőrdudásra utal. Bőrdudás családnévről ugyanakkor nincs
tudomásunk, talán azért, mert a Dudás családnevek kialakulása már korábban, a hólyagtömlős dudák korszakában megtörtént. Duda szavunk tehát a sztyeppei kultúrkörből származik, eredetileg a hólyagtömlő neve volt. A később kialakult bőrduda szóösszetétel pedig azt jelzi, hogy a hólyagtömlőt valamikor állatbőr tömlőre cseréltük. Mindez nyelvi alapon is alátámasztja azt a régészeti oldalról már megalapozott feltételezést, hogy a bőrduda korábbi formája egy hólyagtömlős kettőssíp lehetett (hasonló a Középső-Volga vidéken ma is használatos hólyagdudákhoz), amilyeneket a hetedik-nyolcadik századi hun-szabír betelepülők, az ún. későavarok hoztak magukkal korábbi sztyeppei lakóterületükről. 9 Az ókori párhuzamos kettőssípoktól a mai bőrdudákig vezető fejlődési vonal legjelentősebb állomása a hólyagtömlős bőrduda kialakulása volt, ami fölöslegessé tette a cirkulációs fúvástechnika gyakorlatát. A pofazacskó szerepét a rugalmas hólyagtömlő, a duda vette át. Ezzel az újszerű hangszerrel avar kori őseink ismertették meg Európát. A hólyagduda további, szerves fejlődésével kialakuló állatbőr tömlős, kecskefejes, kontrasíppal és mély bordóval fölszerelt magyar duda pedig megalapozta a középkori Európa egyik legjelentősebb hangszercsaládja, a bőrdudák kialakulását, majd terebélyes családfává való kiteljesedését. 1 A Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára (TESZ) szerint: a duda szláv eredetű, jelentése síp furulya, tilinkó. Ezek szerint a bőrduda bőrsípot, bőrfurulyát, vagy bőrtilinkót jelentene? Vagy ha sípot teszünk a dudába, akkor sípot teszünk a sípba? Teljes képzavar. A szerzőnek nyilvánvalóan fogalma sem volt miről is ír! Ez jellemző az egész műre. Az elavult sorozat egyedüli erénye az alapos szógyűjtemény, ami helyén kezelve valóban használható.
2 Ezek a nevek az eredeti etruszk írásból fordított latin betűs változatok. Az etruszk rovásírás a magyarral rokon. Az etruszkok valószínűleg Közép-európai eredetű nép. Hiedelemvilágukban a táltos (taltas) fontos szereplő, fő központjuk a toscanai Tarquinia nevében pedig az ősi Tárkány névalak fedezhető fel. 3 Az eltérő irányban haladó rovásírásos szövegek fordított írásának eredményeként alakulnak ki a fordított szavak, így a síp helyett pís. Ugyanezt tapasztaljuk népnevek esetén is Pl.: a kvád (quad) megfordítva dák (daq). Az európai népek fordított névírása (elől a keresztnév és csak azután a vezetéknév), dátumozása, vagy címírása is ennek tudható be. 4 TESZ Gida név alatt. 5 Amíg a gida neve őseredeti névalak, addig a kecske név újabb keletű. Arra utal, hogy a házi kecske a vadon élő rokonokhoz képest kicsi, kicsike. A háziasított kecske eredeti nevét már a feledés homálya borítja, de a gida, és a tömlőként használt guda nevekből valami hasonlót feltételezhetünk pl.: kudu, gudu, guzu, kuzu. 6 A TESZ nem tartalmaz emlő főnevet. Úgy látszik, a tanult nyelvészek nem ismerték föl az emlő és ömlő szavak teljes funkcionális azonosságát. 7 Egy múlt századi sláger a didit magasztalja: Add ide a didit, a didit add ide. Én a didit nem adom oda. A didi hófehér, a didi kőkemény, a didi jó stb. A didivel való játszadozás a didilgetés, vagy dédelgetés. 8 A bajor népnév avar eredetet sejtet /avar-bavar/, a cseh népnév az egyik jelentős hun nemzetség, a Csák nevét őrizte meg, a morva név eredetileg mór-aba, vagy mór-avar, a horvát népnév a Kürt törzs vagy vezér nevéből alakult ki /Kürt-Kvrt-Kvrat-Kovrat-Horvat, vagy Krovat. A Kürtből ered a német Kurt név és a kisázsiai Kurd törzs neve is/, az ukrán népnév pedig a magyarok vagy ugorok által egykor lakott Ugor hon eltorzult névalakja /ugorhon-ugorán-ugrán-ukrán./ 9 A Volga-vidékén élő nyelvrokon cseremisz népet a nyelvészek finnugorként tartják számon. Valójában hunmagyar eredetű nép, saját nyelvükön Mári a nevük. A cseremisz ragadványnév két magyar szó összetétele: csere és méz.