A Palotási-víztározó természeti értékei A Palotási Kertbarát Egyesület kiadványa
Bevezető Palotás az Északi-középhegység Alföldbe simuló, hegylábi részén, a Cserhátalja kistájon fekszik. A Cserhátalja jó termőképességű talajainak és kedvező éghajlati adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmas a szántóföldi növénytermesztésre. Az idők folyamán fel is törte az eke szinte minden hektárját, így hazánk legnagyobb mértékben beszántott tájegységei közé tartozik. Egyhangú gabonaföldek és kapáskultúrák foglalták el az erdők, a gyepek és a mocsarak helyét, a táj eredeti jellege csaknem megszűnt. Mára néhány kis területen maradt meg a hajdani élővilágnak otthont adó élőhely. Ezek között találjuk a Palotási-víztározó környékét, ahol a Buják-patak völgyének egykori mocsári élővilága, illetve az erdőssztyepp-növényzet képviselői nem tűntek el teljesen. Egyes fajok a mesterségesen létrehozott vizes élőhelyen, mások a megmenekült gyepfoltokban maradtak fenn. Egy ilyen mértékben átalakított tájban, mint a Cserhátalja, nagyon fontosak ezek a területek. Rajtuk keresztül kaphatunk ismeretet arról, hogy milyen is lehetett a természet képe, mielőtt csaknem teljesen átalakították. Ezek a biológiai sokféleség mentsvárai, egy jövőbeli, kedvezőbbé váló környezeti állapot esetén a fajok visszatelepülésének forrásai. Manapság a települések büszkék a múltjukra és az őket körülvevő természetre. Egyediségüket, értékeiket hangsúlyozzák és igyekeznek őrizni, miközben pillanatnyi gazdasági érdekeknek alávetve tékozolják el azt. A települések múltja jobb állapotú természeti környezetben játszódott. Felelősségünk, hogy javítsunk a jelenlegi leromlott állapoton, saját életminőségünk érdekében is. Palotáson ehhez kíván segítséget nyújtani ez a kiadvány.
Növényvilág A Buják-patak völgyének életében nagy változást okozott a Palotási-víztározó 1964 és 1968 közötti megépítése. A szeszélyes vízjárású patak árterének rétjei, szántói helyén létrejött csaknem 70 hektáros állóvizet fokozatosan benépesítették a völgyben korábban is jelenlévő és az újonnan érkező élőlények A víztározó számos vízi- és mocsári növénynek, illetve a belőlük szerveződött növénytársulásoknak ad otthont. Hínárnövényzetet elsősorban az öblök, horgászállások sekély, erős hullámzástól védett vizében figyelhetünk meg. A felszíni lebegő hínárok le nem gyökerező növényekből állnak: a víz felszínén úszó apró békalencse, keresztes békalencse, illetve az víz alá merült sima és érdes tócsagaz a legjellemzőbb fajaik. A rögzült hínárokat szilárdan gyökerező fajok alkotják, leggyakrabban az úszó, a fodros és a fésűs békaszőlővel, valamint a kétéltű (vízi és szárazföldi életmódra egyaránt képes) vidrakeserűfűvel találkozhatunk. A víztározó parti övezetében a tájképet is meghatározó mocsári növényzetet találunk. A közismert nádon, széleslevelű és keskenylevelű gyékényen kívül további állományalkotó fajok a vízi harmatkása és a szikes mocsarakra jellemző zsióka. Az időszakosan kiszáradó partszegélyen, kis kiterjedésű állományokban a mételykórósok is megjelennek a névadó vízi mételykóróval, virágkákával, vízi hídőrrel. A víztározó felső, Kisbágyonhoz tartozó végén nagy foltban a védett kálmos uralja a mocsarat. Ezt az eredetileg Délkelet- Ázsiában élő, ősi gyógynövényt a XVI. században honosították meg Európában, mára a természetszerű vegetáció részévé vált. Kálmos A vízparti növényzet övezetes megjelenésével már csak kevés helyen találkozhatunk, az erős emberi jelenlét (utak, parkolóhelyek, horgászállások) átformálta a növényzet képét. A mocsári, parti és éles sás alkotta magassásosok már csak helyenként kísérik a nádasokat, a mocsárrétek is zömében leromlott formában vannak jelen. A Buják-patak mentén, a víztározótól délre még fennmaradt néhány kisebb mocsárrét folt, melyek rámutatnak a terület rétjeinek hajdani változatosságára. A héhalmi községhatár mellett, a Kenderföld dűlőben a rendkívül látványos fátyolos nőszirom és a szerényebb mocsári kutyatej néhány tövét még megtalálhatjuk. A szintén dekoratív réti iszalaggal a víztározó partján is találkozhatunk, a mocsárréteken és a löszgyepekben egyaránt. A mocsárrétek további megemlítendő növényei az északi galaj, a festő zsoltina és a réti füzény. A víztározó partján, a kiszáradó iszapon és a földutak pocsolyáiban különleges, apró növényekből álló iszapnövényzet alakul ki. Jellegzetes fajai az iszapgyopár, az iszapfüzény, a henye pimpó és a varangyszittyó.
A Bujáki-patakot kísérő hajdani ligeterdőkre a víztározó partján szemünk elé kerülő mézgás égerek, fehér nyárak és fehér füzek emlékeztetnek. A kisbágyoni focipálya mögött egy néhány évtizede kialakult fűzligetet találunk, melyben a bujáki erdőkből a patakon érkezve erdei növényfajok (pl. fodros gólyaorr, bogláros szellőrózsa, vicsorgó) telepedtek meg. A tó nyugati partján létrejött füzes erdőfoltban a védett széleslevelű nőszőfű néhány példányának előfordulását ismerjük. A Palotási-víztározó környékének magasabb térszínein az utolsó természeteshez közeli növényzetet erdőssztyepp-tölgyesek és löszgyepek mozaikja alkothatta. (Az erdőssztyepp Eurázsia zárt erdei és nyílt száraz gyepjei közötti átmeneti növényzeti öv, melynek hazánkban megjelenő különböző típusai legjellemzőbb természetszerű élőhelyeink közé tartoznak.) A tározóra nyugati irányból lefutó Hideg-völgyben, erdőtelepítések között bújik meg egy kis tisztás, amely még megőrizte az eltűnt vegetáció kis szeletét. Az öreg molyhos tölgy hagyásfa feltehetően az eredeti erdőből maradt fenn, egyéb tölgy- és juharfajokkal ez a fafaj lehetett az erdőalkotó. A löszgyep elgyomosodott maradványában nagy egyedszámban él a védett hengeresfészkű peremizs. Néhány éve még a víztározó partján is élt kis állománya, mára helyén parkolóhely létesült. A másik védett erdőssztyepp-fajjal szerencsésebb a helyzet: a macskahere a tározó nyugati partján még többfelé díszlik. Ez a nagytermetű, rózsaszín virágú növény jellegzetes gyökérgumóiról kapta furcsa nevét. A Hideg-völgy további védett növényei a réti iszalag és a nyúlánk sárma. Az erdőssztyepp-növényzet másik maradványában, a tó északi végén található Alsóréten újabb védett növények is megjelennek: a lilásrózsaszín virágú dunai szegfű és a sárga színű selymes boglárka. A víztározót körülvevő, az utóbbi évtizedekben mezőgazdasági területekre telepített erdők (főként Dunai szegfű Széleslevelű nőszőfű kocsányos tölgy, vörös tölgy, korai juhar, nyír, erdei és fekete fenyő fafajokkal) botanikai szempontból sivárak. Két zavaráskedvelő, védett orchideafaj azonban megtelepedett a kocsányos tölgyesekben: a fehér madársisak és a kardos madársisak nagy állományinak virágzásában gyönyörködhetünk májusban.
Állatvilág A vízi életközösségekben a gerinctelen állatok meghatározó szerepet töltenek be, de sajnos a Palotási-víztározón tudományos igénnyel még nem vizsgálták ezeket a csoportokat. A vízibolhák, a kandicsrákok és a poloskák egyes fajai hatalmas tömegben vannak jelen, számos vízicsiga, kagyló és szitakötő faj előfordul a tóban. A szárazföldi élőhelyek gerinctelen faunájáról, köztük védett fajokról sokkal több ismerettel rendelkezünk. A tározó környékén, szántókon, földutakon nem ritka a szongáriai cselőpók. A gyepek és a szántók szegélyének gyomnövényzete egyaránt élőhelyei a magyar virágbogárnak, a szalmacincérnek és a hengeres szalmacincérnek. A fűzligetekben előfordul a diófacincér és a nagy szarvasbogár. A nappali lepkék közül a farkasalmalepke a ligeterdők szegélyén, a nagy tűzlepke a mocsárréteken jellemző. A faluban Európa legnagyobb lepkéje, az éjszaka repülő nagy pávaszem a közelmúltban még gyakori volt, mára nagyon megritkult. Hatalmas zöld hernyói gyümölcsfákon (pl. dió, szilva, meggy) táplálkoznak. A palotási kertek másik érdekessége az óriás énekeskabóca. Lárvái a talajban fejlődnek, ribiszke, szőlő gyökerét szívogatják, majd átalakulva a szárnyas imágók a lombozatba költöznek, júniusban érces zúgásuk sokfelé Óriás énekeskabóca Magyar virágbogár hallhatjuk. A Buják-patak természetes halfaunája a víztározó megépülése előtt gazdag volt. A gyakori vágócsík, fenékjáró küllő, szivárványos ökle, szélhajtó küsz és domolykó mellett előfordult a réti csík is. A patak vízhozamának csökkenése, vízminőségének romlása mellett a víztározó hatása (megszüntette a patak átjárhatóságát, megváltoztatta vízjárását, hordalékmozgását, vizének tulajdonságait) a halfauna elszegényedését, egyes fajok eltűnését okozta. A víztározóban a haltelepítések határozzák meg a fauna összetételét, de néhány természeti értéket képviselő faj, így a szivárványos ökle is jelen van.
A kétéltűek a szárazföldet meghódító gerincesek legősibb csoportja, életmódjuk, érzékenységük folytán környezetünk állapotának kitűnő jelzői. Jelentős képviselőjük, a dunai tarajosgőte drasztikus visszaszorulásával már fel is hívja rá figyelmünket, hogy valami nincs rendjén Palotáson. Húsz éve környékünkön még mindenfelé megfigyelhettük a patakban, árkokban, kisebb vízállásokban. Azóta ezek a vizek javarészt eltűntek, Dunai tarajosgőte kiszáradt például a Hankóvölgy, a faj jelentős élőhelye. A megmaradt vizek kémiai állapota leromlott, a szárazföldi élőhelyek feldarabolódtak, egymás közötti átjárhatóságuk csökkent. Ezek és más okok miatt dunai tarajosgőte az utóbbi években csak a víztározó Ny-i partján, a homokbánya melletti kis tóban került elő, a vele párhuzamosan megritkult vöröshasú unkával együtt. A kis tó és a tározó a környék legjelentősebb kétéltű szaporodóhelye, tavasszal pettyes gőte, barna varangy, zöld varangy, barna ásóbéka, levelibéka, erdei béka keresik fel nagy egyedszámban a területet. Leggyakrabban viszont az egész évben vízhez kötődő tavi békát és kecskebékát figyelhetjük meg a tározón. A Ny-i part kis tava a hüllőket nézve is fontos hely: itt él a Cserhátban rendkívül ritka mocsári teknős szaporodó állománya. Valószínűleg betelepítették a faj néhány egyedét és azok szerencsés helyre kerültek, a szomszédos homokbánya tojásrakásra alkalmas nyílt felszíneket kínált számukra. ÉszakAmerikából származó rokonát, a díszállatként Kis tó a tározó Ny-i partján tartott vörösfülű ékszerteknőst is betelepítették sajnos az utóbbi években, pedig ennek a hazai vízi életközösségekben idegen fajnak nincs keresnivalója a tározón. A terület szárazföldi élőhelyein gyakori hüllő a fürge gyík, a vizekben pedig a főként kétéltűekre vadászó vízisikló. A palotási határban több helyen előkerült a rézsikló is.
A Palotási-víztározón és környékén az utóbbi 20 évben mintegy 190 madárfaj előfordulását, ebből 73 faj költését mutatták ki. Az 1990-es évek közepétől azonban olyan (csak részben ismert) változások történtek, amelyek miatt mind a fészkelő madárközösség, mind a madárvendégek fajainak gazdagsága csökkent. Ez valószínűleg a vízszint dinamikájával (állandó magas vízszint, iszapfelszínek hiánya), illetve a telepített halfaunával (pl. az amur vízinövényzetre, egyéb idegenhonos halfajok vízi gerinctelenekre gyakorolt elszegényítő hatása) van összefüggésben. A tény, hogy a fészkelő fajok közül eltűnt a búbos vöcsök, kis vöcsök, böjti réce és kevésbé keresik fel a tavat az átvonuló gémfélék, récék, parti madarak. Korábban gyakori tavaszi vendég volt a kanalas és a nyílfarkú réce, a füstös, a szürke, az erdei és réti cankó, ritkább vendégként az énekes hattyú, vörösnyakú vöcsök, rétisas, kis póling, fenyérfutó, gólyatöcs, gulipán is feltűnt. Az utóbbi években ezeket a fajokat nem, vagy csak elvétve lehet megfigyelni. Mindemellett még napjainkban is találunk komoly madártani értékeket a területen. A fokozottan védett törpegém 5-6 párja költ a nádasokban. Kitünő alakoskodó; nemcsak gunnyasztva téveszti meg a szemet, hanem a nádszálakon kapaszkodva is. Első esetben valami torzsdarabnak, szemétnek tarthatjuk, másodikban meg vastagabb nádszálnak. írta róla Chernel István a XIX. század végén. Rejtetten él, leginkább a horgászállások fölött átrepülve vehetjük észre a gerlenagyságú, tarka madarat. A tározó északi vége fölött minden tavasszal élvezhetjük a barna rétihéják mutatványos nászrepülését. Ez a ragadozómadár a nádasban építi fészkét, vadászni a környező mezőgazdasági területekre jár ki. Réti tücsökmadár Törpegém Időnként malacvisításhoz hasonló hangot hallunk a mocsári növényzetből, tulajdonosát, a guvatot csak nagy szerencsével pillanthatjuk meg. Feketés színű rokonai, a zöld lábú, piros csőrű vízityúk és a fehér csőrű és homlokpajzsú szárcsa gyakrabban szemünk elé kerülnek a tározón. A nádi énekesmadarak közül leggyakoribbak a nádirigó, a foltos nádiposzáta, a nádi sármány, de cserregő nádiposzátával és nádi tücsökmadárral is sokfelé találkozhatunk a víztározón. Az énekes nádiposzáta a mocsári növényzettel szomszédos magaskórós, gyomos vegetációban költ, a réti tücsökmadár, a sárga billegető és a rozsdás csuk pedig a mocsárrét foltok kevésbé gyakori madarai. A víz fölé hajló fűzfák ágaira készíti gyékény és nád terméséből, fűzbarkából zacskó alakú fészkét a függőcinege.
A vízparti bozótosok, ligeterdők madara a berki tücsökmadár, mely a fülemülével és barátposzátával együtt a part mentén mindenütt előfordul. A tározó északi végén lévő fűzligetben zöld küllő, nagy fakopáncs vájnak odút, melyet seregélyek, széncinege, szürke légykapó foglalnak el. Szürke varjú fészkében erdei fülesbagoly költ rendszeresen. A tavat kísérő kökényes cserjések értékes madarai az egymás közelségét kereső Karvalyposzáta tövisszúró gébics és karvalyposzáta. Madártani szempontból kiemelkedő jelentőségű a Ny-i part felhagyott homokbányája. Évente változó számban költ a fokozottan védett, színpompás gyurgyalag, illetve a népes kolóniákat alkotó partifecske. Utóbbi megyénkben igen ritka, főleg az Ipoly-völgyből ismert előfordulása. Mindkét fajra jellemző, hogy a viszonylag friss homokfalakba kaparják költőüregüket, ezért a bánya teljes felhagyásával a falak A homokbánya partifecske telepe elöregedése veszélyezteti telepeik fennmaradását. Néhány éve különleges lakója van a homokbányának: egy gyöngybagoly pár a megszokott templomtornyok, padlások helyett itt költ, megbújva egy nagyobb üregben. Partifecske A víztározó tágabb környékének madárvilágáról is szót kell ejtenünk, ugyanis megyénknek ez a déli része az Alföldre jellemző fajok megjelenését teszi lehetővé. A szántók ritka fészkelője a parlagi pityer, a mezővédő fasorokban elterjedt a kis őrgébics, a vörös vércse. Vonuláskor rendszeresen megfigyelhető a kék vércse, ritkábban a szalakóta is felbukkan. A környék nemzetközi természetvédelmi értékét nagyban növelik az utóbbi években megtelepedett fokozottan védett ragadozómadarak: a parlagi sas és a kerecsensólyom. A parlagi sas egyik fő tápláléka a mezei nyúl (jelentős szerepe van az egészséges nyúlállomány fenntartásában), de a környéken helyenként még
előforduló hörcsögöt is szívesen elfogja. A kerecsen elsősorban kisebb rágcsálókat és madarakat zsákmányol. Az ember közelségét kereső madarak közül Palotáson sajnos hosszú évek óta nem fészkel a fehér gólya, a tározóra a Kisbágyonban költő pár tagjai járnak át. Kistermetű baglyunk, a kuvik még költ a faluban, fülsértő kiáltozását esténként rendszeresen hallhatjuk. A madaraknál rejtőzködőbb életű emlősöket kevésbé ismerjük a víztározó környékén. Fokozottan védett képviselőjük a vízhez kötődő, főleg hallal táplálkozó vidra. Nyomaira, Parlagi sas táplálékmaradványaira rendszeresen rábukkanhatunk a parton, bizonyosan szaporodik is a tavon. A vidra vizes élőhelyeink emlős csúcsragadozója, fontos szerepe van a biológiai egyensúly fenntartásában. Többnyire a járulékos- és gyomhalakat, illetve a beteg halakat ejti zsákmányul, kerüli a több kilós, nagy halakat. A halastavakon okozott kártételeit többnyire eltúlozzák. A másik értékes emlős a Cserhát jelentősebb patakvölgyeiben többfelé megjelenő hermelin. Gyakoribb rokonától, a menyéttől fekete farokvége és télen hófehér bundája különbözteti meg. A víztározó fölött gyakran láthatunk vadászni denevéreket, leggyakrabban a rőt koraidenevért és a késeidenevért, előbbit vonuláskor nappal, nagy csapatokban is. A rágcsálók legfeltűnőbb képvisea víztározó É-i vége lője az ÉszakAmerikából betelepített, termetes pézsmapocok. Várait gyékényből, nádból, a parthoz közel építi, környékén a megrágott növények maradványaira figyelhetünk fel. A természet védelme A Palotási-víztározó környékének természeti állapotáért, az élővilág sokszínűségének fennmaradásáért tenni tudunk. Legfontosabb, hogy ne rendeljük alá azt egyéni gazdasági és kényelmi érdekeknek, biológiailag elhibázott
ötleteknek. Mező- és erdőgazdálkodást, horgászatot, üdülést, sportot is lehet úgy gyakorolni a területen, hogy az ne rontsa, lehetőleg javítsa a jelenlegi állapotot. A következő néhány pontban a lényegesebb természetvédelmi szempontokat foglaltuk össze: A tározó partjának a jelenlegi üdülőterületen kívüli, további nagyarányú beépítése nem kívánatos. Meg kell oldani a tározó és a patak vizébe jutó mezőgazdasági és kommunális és egyéb szennyezések minimalizálását. A horgászathoz kapcsolódó infrastruktúra (utak, horgászhelyek, parkolók, építmények) további helyfoglalása a természetszerű élőhelyeken nem kívánatos. A tározóban csak őshonos halfajok fenntartása elfogadható. Idegenhonos növény- és állatfajok szándékos betelepítése kerülendő. A telepített erdőkben az őshonos, termőhelynek megfelelő fafajokat előnyben kell részesíteni az erdőgazdálkodás során. Kerülni kell a nádégetést, a nádasok és a parton növő fák irtását, a cserjések felszámolását, a természetszerű élőhelyek feltöltését, szennyezését. Külön figyelmet kell fordítani a még fennmaradt löszgyepek, mocsárrétek, ligeterdők eltűnésének megelőzésére. Biztosítani kell a homokbánya és a mellette lévő kis tó fenntartását, zavartalanabbá válását. Meg kell akadályozni a védett állatok begyűjtését (pl. mocsári teknős) és szándékos pusztítását (pl. békák, siklók). A felsorolt szempontok a a Palotási-víztározó és közvetlen környékének helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításával válthatók valóra. A községi önkormányzat képviselő testületének ezzel lehetősége volna tenni a falu egyik legfontosabb örökségének megőrzéséért. A védett természeti terület természetvédelmi kezelési tervében Vöröshasú unka jelenítendők meg a védelem konkrét lépései, melyek az érdekeltek közötti kompromisszum alapján kerülnek megfogalmazásra.
A Palotási Kertbarát Egyesületről A Palotási-víztározó megépítése fordulópontot jelentett a keleti partján található zártkerti szántóterület művelésében és hasznosításában. A Palotás és Vidéke Sporthorgász Egyesület megalakulásával megnőtt a község iránti érdeklődés. A szép környezet, a gazdag halállomány, a barátságos helybéli emberek egyre több érdeklődőt vonzottak Palotásra. A zártkerti ingatlanok felvásárlása elkezdődött, az eddigi mezőgazdasági művelést egyre inkább a pihenést, kikapcsolódást szolgáló funkció váltotta fel, sorra épültek a hétvégi házak. A pihenni vágyó, szabad idejüket itt töltő emberek előbb kis közösségekben alakítgatták, szépítgették környezetüket, próbálták az utat járhatóvá tenni. Az első nagyobb összefogásra a villamos hálózat kiépítése kapcsán került sor. Létrejött a Villamos Közmű Társaság, majd a beruházás megszűntével, mint jogutód szervezet, 1992. április 26 án megalakult a Palotászártkerti Közösségi Kertbarát Egyesület. Mára az eredeti célok kibővültek, a szükségletekhez, körülményekhez jobban igazodnak, így az új Alapszabályban a következők kerültek rögzítésre: Az Egyesület célja: A kertbarát kultúra továbbfejlesztése, az ezzel kapcsolatos ismeretek széleskörű terjesztése. A természet és környezet megóvása, a védelem fontosságának hirdetése, gyakorlati megvalósulásának elősegítése. A tagság szabadidejének, pihenésének kulturált feltételek közötti biztosítása, társas-közösségi programok szervezése. A zártkerti ingatlanok védelme, a tulajdonosok érdekképviselete. A tevékenysége során együttműködik valamennyi, az Egyesület törekvéseit elfogadó szervezettel, intézménnyel, illetve önállóan is szervez olyan programokat, programsorozatokat, fórumokat, amelyek elősegítik céljai megvalósulását. Bízunk abban, hogy az ingatlantulajdonosokkal, az együttműködő szervezetekkel, támogatóinkkal összefogva céljaink és a vállalt kötelezettségeink egyre hatékonyabb módon valósulnak meg.
A kiadány támogatója: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Írta: Harmos Krisztián Fényképeket készítette: Pintér Balázs és Harmos Krisztián