NAGYKÁLLÓI ERDEI ISKOLA VADON TANÖSVÉNY Az erdő fohásza Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, s gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házad tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, melyben fekszel, a deszka, melyből csónakodat építed. Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája koporsód fedele. Vándor, ki elmész mellettem: ne bánts!
AZ ERDŐ Az erdőben a növények, a gombák és az állatok egymással kölcsönös kapcsolatban, életközösségben élnek. Nagyon sok élőlény alkotja ezt a közösséget, amelyeknek legjellemzőbb tagjai a fák. Az erdőket a legnagyobb mennyiségben előforduló fájáról nevezik el. Hazánk erdőségeinek legnagyobb részét tölgyerdők alkotják. Magyarország területének egy ötöd részét erdők borítják. Az ábra az erdőalkotó fák megoszlását mutatja. Az erdő növényei különböző szinteket alkotnak. Legfölül helyezkednek el a fák, alattuk a cserjék, ezek alatt az aljnövények, a földfelszínhez legközelebb pedig a mohák. A fák a lombkoronaszint, a cserjék a cserjeszint, az aljnövények a gyepszint, a mohák pedig a mohaszint legfeltűnőbb növényei. A mohaszintben gyakran fordulnak elő gombák és zuzmók is. Az erdő állatai is életük jelentős részét egy-egy szinthez kötődve élik le. Még a talajban is sokféle élőlény - pl. baktérium, gomba, apró féreg és rovar - tenyészik. Itt találhatók a növények gyökerei is.
VADON TANÖSVÉNY 1. állomás: Az erdő alján Mohák A mohák az egész Földön elterjedt növények. Szinte minden élőhelyen megtalálhatók, többségük azonban nedves, párás környezetet igényel. Kistermetű, levélkére és száracskára tagolódó növények, gyökerek és szállítószövetek nélkül. Az életműködéseikhez szükséges anyagokat teljes testfelületükön át veszik fel. Változó vízállapotúak, száraz időben víztartalmuk jelentős részét elvesztik, ilyenkor anyagcseréjük lelassul. Amikor csapadékhoz jutnak, ismét kizöldülnek, és gyorsan növekedni kezdenek. A kiszáradás ellen bizonyos fokig védelmet jelent, hogy a moha növények sűrűn egymás mellett fejlődnek, tömött mohapárnákat alkotnak. Virágtalan növények, spórával szaporodnak. Az erdők vízháztartásának, vízmegtartásának fontos elemei, a talaj nedvességének hű jelzői. Számos fajuk pionír növényként készíti elő a málatlan kőzeteket termőtalajjá más élőlények számára. Erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) Üde, árnyékos tölgyesekben él, de megfelelő élőhelyen mindenütt előfordul. Az egyik leggyakoribb páfrányfajunk, kertekbe is szívesen ültetik. 60-100 cm magas, kúszó gyöktörzsű évelő növény. Levele keskeny-tojásdad, szárnyalt, a levélszárnyak tompásan hasogatottak, enyhén csipkés-fogasak. A levélnyél pelyvaszőrös. A spóratartók a levél fonákján, két sorban állnak, áttetsző, kerek fátyolka borítja őket. A spórák júliustól szeptemberig érnek. Szagos müge (Galium odoratum) Üde talajú bükkösök, gyertyános-tölgyesek sokszor tömegesen megjelenő faja. Mintegy 20 cm magas, felálló hajtású évelő. Levele lándzsás, éle érdes vagy pillás. Rendszerint hattagú örvökben áll. Virága fehér, négytagú, forrt. A párta mintegy 3-5 mm-es. Végálló sátorvirágzatban, májusban nyílik. Termése ikerkaszat. Hajtása szárítva illatos. Éti csiga (Helix pomatia) A csigák saját maguk készítette kis ösvényen közlekednek. Talpmirigyeiből meszes, sűrű váladékot bocsát ki, ami hamar megszilárdul, és ezen halad tovább. Fején 2 pár visszahúzható tapogató van. A nagyobbik pár végén ülnek a szemek. A kisebbik pár szagló- és tapintószerv. A tapogatók nagyon érzékenyek, ha hozzájuk érsz rögtön visszahúzódnak. A csigák erős, reszelőnyelvükkel ragadják meg és morzsolják szét kedvenc csemegéjüket, a friss növényi hajtásokat. Ősszel beássák magukat az avarba, és házukat erős mészkupakkal zárják be. Körülbelül hat hónapig marad a jól elzárt csigaház belsejében, de ez alatt az idő alatt sem szünetel légzése és szívműködése. Petéiket, melyek száma akár 60-80 darab is lehet, kis lyukakban helyezik el a földbe 3-4 cm mélyen. A petéket fehér gömb mészkristályokkal telített szilárd héj borítja. Magyarországon az éti csiga védett állat. Keleti sün (Erinaceus concolor) Élőhelye a dús aljnövényzetű, ritkás erdők, cserjések, kertek és városi parkok is. A fej a törzzsel 18-27, a farok 2-3 cm hosszú. Hátát és oldalát kb. 2 cm hosszú, sárgásbarna, fekete csúcsú tüskék fedik. Pofáját, szürkésfehér hasoldalát és a végtagokat puha szőrzet borítja. Éjszaka aktív, Októbertől áprilisig téli álmot alszik. Földigilisztákkal, csigákkal, rovarokkal, lehullott gyümölcsökkel, gombákkal táplálkozik. Évente kétszer, legfeljebb 7 utódot fial. A kölykök tüskéi puhák, fehérek. Hazánkban mindenhol gyakori. Védett!
Erdei vöröshangya (Formica rufa) Szinte minden erdőben előfordul, de leggyakrabban mégis a fenyvesekben él. Testéhez képest nagy fején találjuk a szagokra rendkívül érzékeny csápot, az összetett szemeket és az erős rágó szájszervet. A csápja segítségével szagnyomok alapján tájékozódik. Szájszervével ragadja meg a zsákmányát, sebet ejt vele, és ebbe fröcsköli a potroh méreg anyagát a hangyasavat. Ugyanezt a rágót fogószervként is használja, amellyel a táplálékot szállítja, vagy az ivadékokat cipeli. Rengeteg hernyót, férget pusztít el, de az erdő hulladékait és az állati tetemeket is eltakarítja. Akár másfél méter magas fészkét széltől védett, napsütötte helyekre építi. Tűlevelekből, földdarabokból magas kúpokat emel. Ezek alatt szerteágazó járatrendszer húzódik, ahol az egyes kamrákat folyosók kötik össze. Ez a fészek nyújt otthont a hangyák közösségének a bolynak. A gyakran százezres létszámú hangyaboly leggyakrabban látott tagjai a szárnyatlan dolgozók. A szárnyas hímek rövid életűek, így ritkán lehet őket látni. Az anya vagy királynő csak rövid ideig visel szárnyat, ennek elvesztése után a nagy potroha különbözteti meg a többi állattól. A boly tagjai között széleskörű a "munkamegosztás". A 15 évig is elélő királynő tavasztól őszig petézik. A petéből kifejlődő lárvák, majd a bábok gondozását a dolgozók végzik, de az ő feladatuk a fészek építése, a boly védelme és a királynő ellátása is. A királynő által lerakott peték teljes átalakulással fejlődnek. Erdei egér (Apodemus sylvaticus) Nevével ellentétben az erdőkön kívül megtalálható szántóföldeken, városi parkokban és kertekben is. Hosszúkás testéhez viszonylag hosszú farok tartozik. Szőrzete hátán szürkésbarna, hasán fehér színű. Hátsó lábai hoszabbak mint a mellsők, ezért futás közben ugrálva halad. Gyakran szimatolnak felemelkedve, hátsó lábukon állva. Teste 7-12 cm, farka közel 10 cm. Súlya 18-35 g. Bár elég gyakori rágcsáló, ritkán lehet megpillantani, mert nagyon félénk, éjszakai állat. A nappalt üregében tölti, csak alkonyatkor indul táplálékot keresni. Földalatti járatrendszerben lakik, melynek két kijárata van.. Itt találhatók éléskamrái, melyekben nagy mennyiségű eleséget raktároz télire. Télire a madárfészket is éléskamrának használja, és magvakat halmoz fel benne. Az erdei egér elsősorban magvakkal, mogyoróval, makkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és rügyekkel táplálkozik. Ezt kiegészíti kis mennyiségű rovartáplálékkal. Évente akár négyszer is szaporodik. A nőstény 22-26 napos vemhesség után általában 4-9 kölyköt ellik. Az utódok az alagútrendszer mélyén, jól kibélelt fészekkamrában jönnek világra. Csukott szemmel és csupaszon jönnek a világra. Élettartamuk a természetben rövid, 3 hónap-1 év között mozog. Az erdei egér sok ragadozó számára jelent fontos táplálékforrást. Fő ellenségei a rókák, a menyét, a nyest, a borz és a házimacska. Bagolyköpetekben is rendszeresen találnak erdei egér maradványokat. Erdei csiperke (Agaricus silvaticus) Egyik leggyakoribb és legismertebb erdei kalapos gombánk. Az erdőn kívül a réteken, mezőkön is megél. Jóízű, ehető gomba. Fehér színű. Tömzsi tönkjét gallér díszíti. A kalap alján lévő lemezek fiatalon rózsaszínűek, később sötétbarnába mennek át. Kalapja félgömb alakú. Sajnos nagyon hasonlít hozzá a gyilkos galóca. Gyilkos galóca (Amanita phalloides) Kalapja domború, majd ellaposodó, zöld, sárgászöld, fehéres vagy szürkészöld színű. A tavaszi példányok egészen világos színűek, az ősziek sötétebbek. A kalap széle sima, felülete benőtten szálas. Lemezei sűrűn és szabadon állnak, fehérek. Tönkje kalapszínű, márványozott, gumós tövén széles bocskor van. Fehér, lógó gallérja hiányozhat. Húsa fehér, puha, vizenyős. Halálosan mérgező, főleg a májat károsítja. A tünetek az elfogyasztást követően csak későn jelentkeznek, amikor a méreganyagok már felszívódtak. Ha csiperkét akarunk szedni az erdőben, nagyon vigyázzunk, mert könnyen összetéveszthetjük a gyilkos galócával. A gyilkos galóca nagyon mérgező. A belőle készített étel akár halálos is lehet! Sajnos erre már volt példa, olyanra is, hogy egy egész család halt meg a rosszul felismert gombából készült ételtől. Ha jobban megnézzük, azért van különbség az erdei csiperke és a gyilkos galóca között. A gyilkos galócának nemcsak gallérja, de bocskora is van. Kalapja lapítottabb, a kalap lemezei mindig fehérek.
VADON TANÖSVÉNY 2. állomás: A cserjeszint Vadrózsa (Rosa canina) Élőhelye erdőszélek, legelők, tisztások, utak mente. 1-3 m magas, tüskés cserje. Levele 5-7 levélkéből álló, páratlanul szárnyalt, összetett, pálhás. A levélke tojásdad, hegyes csúcsú, ülő, fogazott szélű. Virága rózsaszín, öttagú, a szirmok szabadok. Májustól augusztusig virít. Termése tojásdad alakú csipkebogyó, amely a kemény aszmagokat körülvevő, meghúsosodó vacokból képződő áltermés, amely nagy C-vitamin-tartalma miatt értékes a számunkra. A csipkebogyó teáról már biztosan hallottál, talán már ittál is. Kökény (Prunus spinosa) Az erdőszéli cserjések, bozótosok gyakori növénye. Alacsony, erősen tövises hajtású cserje. A galagonyával együtt ún. töviskest alkot. Levele lándzsás, élesen fűrészes szélű. A kökény hófehér virágokkal borítja be ágait már kora tavasszal. Rovarok, méhek porozzák be a virágokat. A megtermékenyített virágokból termés jön létre, melynek belsejében ott a magkezdemény. Zárvatermő, mert a magkezdemény zárt helyen, a termő belsejében fejlődik. Termése hamvas kék, csonthéjas, erősen fanyar ízű, a madarak szívesen fogyasztják ősz végén. Galagonya (Crataegus monogyna) Az egybibés galagonya Európa egész területén megtalálható. Megjelenési formája változó: alacsony, vízszintes ágrendszerű, tövises cserjeként és 10 méteres fácskaként is megtalálhatjuk. Erdőszéleken, cserjésekben, füves legelőkön nő. Virágzata fehéres színű, kellemetlen illatú. Termése piros színű bogyó, melyben belül kemény mag található. Virágos hajtása gyógyhatású (vérnyomáscsökkentő). Mogyoró (Corylus avellana) Erdőszélek, tisztások gyakori cserjéje. 2-3 m magas, felfelé törő vagy terebélyes ágrendszerű bokor. Vesszői szürkék. Levele széles tojásdad, kétszeresen fogazott szélű. Fonákja finoman szőrős. Porzósbarkái már az ősszel kifejlődnek. Apró, termős virágait rügypikkelyek veszik körül, csak a szabad szemmel alig látható bíborpiros bibeszálak kandikálnak ki belőlük. Termése makk, amelyet fellevelekből álló kupacs vesz körül. Jóízű magjában sok az olaj és a fehérje. Tápértéke igen nagy. Főleg az édesiparban használják, a csokoládékat ízesítik vele. Húsos som (Cornus mas) Tölgyesben, gyertyános-tölgyesben, erdőszéleken gyakori. 1-3 m magas cserje. Levele hosszúkás-tojásdad, hegyes csúcsú, ép szélű. Színe fényes, fonákja matt, kopasz vagy rányomottan szőrös, az érzugokban fehér szakállas. Virága négytagú, sárga, márciusban, lombfakadás előtt virít. Húsos, piros csonthéjas termését gyűjtik. Vaddisznó (Sus scrofa) Élőhelye főként a lombhullató erdők, de másutt is felbukkanhat. Elsősorban növényeket, gyökereket, gumókat, makkot, de állati eredetű táplálékot is fogyaszt. Feje és törzse 1,8, farka 0,3 m hosszú. Arcorra megnyúlt, mozgékony ormányban végződik. A szemfogak a hímeken 30 cm-t is elérő agyarakká alakulnak. Szürke vagy feketés szőrzete sörteszerű. Tavasszal 4-12 malacot ellik. A malacok sárga csíkosak. Családi közösségben, kondában él. Nem védett, vadászható.
Koronás keresztespók (Araneus diadematus) A koronás keresztespók a potrohán látható kereszt alakú rajzolatról kapta a nevét. Testhossza elérheti a 2 cm-t is, a hímek valamivel kisebbek a nőstényeknél. Ragadozó állat, apróbb rovarokból álló zsákmányát mesterien szőtt, kerek hálójával ejti el. Hálója közepén vagy annak vezérfonalán ül, és várja, hogy egy repülő rovar beleakadjon. A mozgásra előrohan, és a vergődő rovart finom fonallal villámgyorsan körbeszövi, miközben méregmirigyének váladékával megbénítja. A Koronás keresztespók hálókészítése Fülemüle (Luscinia magarhynchos) Hazánkban elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben fordul elő. Alföldi elterjedése a számára megfelelő élőhelyektől függ. Gazdag aljnövényzetű lomberdők szélén, folyókat kísérő fűz-nyár ligeterdőkben, nagy bokrosokban, parkokban, öreg temetőkben telepszik meg elsősorban. Évente egy alkalommal költ. Fészekalja április végén vagy május elején teljes. A fiókák június végén repülnek ki. A hímek pár nappal a tojókat megelőzve érkeznek a költőhelyre, ahol azonnal revírt foglalnak. Bokrok mélyén, illetve alacsonyabb fák ágain énekelnek és próbálják odacsalogatni a tojókat, illetve távol tartani a többi hímet. A fészket a tojó építi, a hím énekelve kíséri eközben. A száraz levelekből álló fészke talajon épül, rendszerint bokrok alatt, borostyán között. Rendszerint 4-6 tojást rak, amelyen a tojó egyedül kotlik. A fiókák 13-14 nap alatt kelnek ki, és további két hét alatt repülnek ki. Ebben az időszakban még csak gyengén tudnak repülni, a közelben bujkálnak, ahol a szülők tovább etetik őket. Négyhetes korukban válnak önállóvá. Talajon mozgó rovarokat, pókokat, csigákat, férgeket fogyasztanak. Őz (Capreolus capreolus) Élőhelye az erdőszélek és ligetes tájak. Mindenhol gyakori vadunk. Nyári szőrzete egyszínű vörösbarna, a téli hosszabb és szürke. Fartájéka fehéres, farka rövid. A baknak felfelé álló, kicsi agancsa van. Marmagassága 75 cm, a suta kisebb. Főként füvekkel, fák és bokrok lombjával, néha gombákkal és makkal táplálkozik. Télen fiatal vesszőket és rügyeket, fakérget fogyaszt. Tavasszal 1-2 gidát szül. Nem védett, vadászható. Róka (Vulpes vulpes) Élőhelye az erdők, de minden alkalmas helyen megjelenhet, még a városi parkokban is. Országszerte gyakori. Szőrzete hátán barnásvörös, hasán szürkésfehér. Mellső lábainak vége és fülének hátulja fekete. Bozontos farka fehér hegyű. Feje és törzse 60, farka 40 cm hosszú. Éjszaka vadászik, nappal földalatti vackába húzódik. Tápláléka kisemlősök, főként egerek és pockok, néha nyulak. Rovarokat, madártojást, csigát, dögöt, sőt gyümölcsöt is eszik. Évente egy alkalommal 3-5 kölyköt szül. A veszettség egyik terjesztője. Nem védett.
VADON TANÖSVÉNY 3. állomás: A lombkoronaszint Kocsányos tölgy (Quercus robur) Hazánkban az egyik legelterjedtebb fa. A melegebb, alacsonyabb vidékeken érzi jól magát. Kedveli a napfényt. Törzse zömök, kérge barnásszürke, repedezett. Koronája terebélyes, a levelek ritkásan nőnek az ágain, a fák is távol nőnek egymástól, ezért a tölgyerdőt napfény járja át. Sok fénysugár a talajig is lejut, ezért aljnövényzete igen gazdag. Kétféle virágja van: porzós és termős. A porzós virágok pora termékenyíti meg a termőt, ebből lesz a termés, melyben ott a mag, amiből új növény fejlődhet, ha a talajba jut. A termős és a porzós virágzat tehát ugyanazon a fán található, ezért a tölgy egylaki növény. A tölgyfa termését makknak hívjuk, amely az itt élő vaddisznók kedvenc eledele. Gyapjaslepke (Lymantria dispar) Hazánk egyik legjelentősebb erdészeti kártevője. A lepkének évente egy nemzedéke fejlődik. Rajzása júniusban kezdődik és hosszan elhúzódik a nyár folyamán. Különösen a meleg, száraz nyarak kedveznek elszaporodásának. A nőstények nagy szárnyaik ellenére röpképtelenek, így a hímek feladata, hogy a másik nem által kibocsátott csalogató illatanyagok alapján megtalálják őket, hogy megtörténhessen a párosodás. A hímeket a tájékozódásban jellegzetes nagy, tollas csápjaik is segítik. A nőstények tojásaikat sárgásbarna kitinszőrökkel fedett csomókban rakják le általában a fák törzsére, ágaira, de néha még a levelekre is. Egy-egy csomó akár több száz petét is tartalmazhat. A petéket védő gyapjas szőrök mind az időjárás viszontagságaival, mind pedig a kártevő természetes ellenségeivel szemben elég hatékony védelmet nyújtanak. A petékből a lárvák csak a következő év tavaszán bújnak elő. A hernyók teste szintén szőrökkel fedett. Amennyiben tömegesen jelennek meg egy-egy területen, súlyos károkat, úgynevezett tarrágást okozhatnak. Legkedveltebb tápnövényeik a tölgy-, nyár- és a különböző gyümölcsfajok. Széncinege (Parus major) A nyitnikék és tí-csö kiáltásairól jól ismert faj mindenevő, bár elsősorban különféle ízeltlábúakkal, hernyókkal, pókokkal, szöcskékkel, poloskákkal táplálkozik. Telente elsősorban magvakat fogyaszt, a madáretetők gyakori vendége. Állandó madár, de a hidegebb időszakban kóborlásra hajlamos táplálékkeresés közben. Ilyenkor akár más madarakkal is csapatokba verődik. A széncinege erdőkben, parkokban, kertekben fészkel különféle faodvakban, de előszeretettel veszi igénybe a mesterséges fészekodúkat is. A mélyedésben igen puha, kényelmes fészeképítményt hoz létre gyökerekből, fűszálakból és mohából, amit szőrszálakból készített bélés tesz teljessé. Fészke körül területét énekelve védi a betolakodókkal szemben. Évente általában kétszer költ, tavasszal és nyáron. A 6-13 fióka kb. két hét költést követően kel ki, amelyben mindkét szülő felváltva részt vesz. A fészeklakó utódokat szintén a pár mindkét tagja eteti, elsősorban hernyókkal. A kis cinegék 20-22 nap múltán repülnek ki.
Nagy fakopáncs (Dendrocopos major) Élőhelye az elegyes erdők, parkok, gyümölcsösök, kertek. Országszerte elterjedt, gyakori fészkelő. Állandó madarunk A hím és a tojó sapkája fekete, a hím tarkóján piros folt van. Fekete arc sávja a tarkóig ér. Röptében jól látható fehér szárnyfoltja. Testhossza 22-23 cm. A fatörzseken és a vastagabb ágakon kopácsol. Rovarokkal és lárváikkal táplálkozik. Mint minden harkálynak, a nagy fakopáncsnak is erős, ár alakú csőre és hosszú nyelve van. A fakopáncsok ék alakú, kemény farok tollaikra támaszkodva kúsznak a fatörzseken. Vésésre igencsak alkalmas csőrük segítségével a fakéreg alatt megbújó rovarokat is könnyedén előbányásszák. Évente egyszer költ. Fészekalja 6 tojás. A hím nagy fakopáncsok március végén már hangosan dobolnak a fatörzseken. Áprilisra elkészül az odú, amelynek aljára a nőstény fakopáncs 4-6 tojást rak. A fakopáncsok nem építenek fészket. Tojásaik a faforgácson fekszenek. Védett! Közönséges denevér (Myotis myotis) A fákon többféle rovarpusztító is él. Ilyen az éjszakai órákban vadászó közönséges denevér is. Az egyik legnagyobb hazai denevér. Feje és törzse 6,5-9 cm hosszú, szárnyfesztávolsága 35-43 cm. Háta szürkésbarna, hasa világosabb, szürkésfehér. Röpte egyenes vonalú, éjszaka vadászik. Barlangokban telel, nyáron épületekben, faodvakban pihen. Népes kolóniákban él. Élőhelye a nyílt, ritkás erdők, lakott területek, külvárosok. Hazánkban mindenhol megtalálható. Az állat tökéletesen alkalmazkodott a repüléshez. Törzse, farka és végtagjai között repülőhártya feszül. Ezeket erős mellizmok mozgatják. Így akár 4-5 órát is képes a levegőben maradni. A repülő életmód ellenére emlős állat, testét selymes szőr fedi és kicsinyeit elevenen hozza a világra. 60-70 napos vemhesség után egy utódot szül. A közönséges denevér teljes sötétségben is nagy biztonsággal mozog a levegőben. Repülés közben az emberi fül számára nem hallható ultrahangot bocsát ki, ami visszaverődik az akadályokról és a repülő rovarokról. Ezt fogják fel nagy fülei. Tűhegyes rovarevő fogazatával a kitinpáncélt könnyen átszakítva aprítja fel táplálékát repülés közben. A téli hideg beálltával fagymentes helyet keres. Téli álmot alszik, mivel rovartáplálékot nem talál. Nagyon hasznos, védett állat! Erdei fülesbagoly (Asio otus) Élőhelye sík- és dombvidéki, valamint középhegységi erdők, városi parkok. Állandó madárunk. Hazánkban a legelterjedtebb bagolyfaj. Középtermetű, karcsú testű madár. Rozsdabarna tollazatát hosszanti sávok és keresztvonalak díszítik. Szeme narancssárga. Testhossza 35-37 cm, szárnyfesztávolsága 90-100 cm. Az erdei fülesbagolyra hosszú tollacskákból álló tollfüle igen jellemző. Puha tollazatuk miatt röpülésük nesztelen. A szemük frontális elhelyezkedésű, a csüd végig tollas. Éjjel vadászik, egereket, pockokat zsákmányol. Csőre lefelé görbülő, horgas ragadozócsőr. Nappal sűrű lombú fán alszik a törzshöz lapulva, egyenes testtartásban. Télen kisebb csapatokba verődnek. Elhagyott varjú- és szarkafészkekben költ. Fészekalja rendesen 4-6 fehér tojásból áll. Fiókái még röpképességük elérése előtt elhagyják a fészket, a szülők még hetekig etetik őket, míg teljesen önállókká nem válnak. Védett!
VADON TANÖSVÉNY 4. állomás: Tápláléklánc hálózat Anyagáramlás az életközösségben.