Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ (Biológia) Fejlesztő feladatok 56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ (Biológia) Fejlesztő feladatok 56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)"

Átírás

1 56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott növényi részek elhalnak. Kedvező időjárás esetén (meleg, párás, esős) már virágzás előtt (május közepén) is fertőzhet, s nyár végéig veszélyes lehet. Életfeltétele a 13 C feletti hőmérséklet és 10 mm csapadék. Konídiumokkal, illetve az azokból kiszabaduló rajzóspórákkal terjed. Megtámadja a bimbós és kinyílt virágokat, a leveleket, a hajtásokat, a zöldbogyós fürtöket a zsendülés kezdetéig. Kezdeti tünete a leveleken jelentkező "olajfolt". Majd a levél fonákán fehér "kivirágzás" jelenik meg, később a folt beszárad. A bogyók húsa barnul, hosszanti irányban ráncosodik, turgorját elveszti, le is pereghet. Forrás: (2005. július 6.) *sztóma : gázcserenyílás A szöveg alapján és saját ismeretei felhasználásával válaszoljon az alábbi kérdésekre! Az év mely szakában fertőz a peronoszpóra? Milyen időjárási körülmények között fejlődik a peronoszpóra? Mi a micélium? A cikk alapján mi(k) segítségével terjed a peronoszpóra? A leírtak alapján milyen kölcsönhatás áll fenn a peronoszpóra és a növény között? Írja az állítás elé a négyzetbe, hogy az állítás igaz-e (I), vagy hamis (H)! 7. A szövegben említett növény lehet valamely Magyarországon termesztett szőlőfajta. 8. A peronoszpóra a valódi gombák közé tartozik. 9. A gombák sejtjei nagy számban tartalmaznak zöld színanyagot.

2 10. A peronoszpóra elleni védekezés egyik módja a megfelelő időben végzett rendszeres permetezés, a másik a fertőzésnek jobban ellenálló fajták telepítése, termesztése. Mi szól az első és mi a második módszer mellett?

3 Értékelési szempontok (56.) Kompetenciák: kapcsolatba hozás; oksági gondolkodás, döntésképesség, problémamegoldás, szövegfeldolgozás Megoldás 1. május közepétől a nyár végéig / nyáron 2., 3. meleg / 13 C feletti párás / esős / 10 mm csapadék 4. gombafonalak szövedéke / összessége 5. rajzóspórákkal / konídiumokkal 6. élősködés / parazitizmus 7. I 8. I 9. H 10. Permetezés: sokféle fajtát jó minőségben és nagy mennyiségben termeszthetünk. Rezisztens fajták telepítése: vegyszermentesen vagy jóval kevesebb vegyszerrel juthatunk terméshez. Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni vagy pármunka, közös értékelés, megbeszélés Továbblépés: Gyűjtőmunka: Gomba kártevők keresése. A lisztharmat és a peronoszpóra testfelépítésének összehasonlítása Rajz készítése a peronoszpóra életciklusáról

4 57. Nem minden gomba valódi (E) Döntsd el, hogy az állítások mely élőlényekre vonatkoznak! Írd a megfelelő betűjelet a négyzetekbe! A. nyálkagombák B. valódi gombák C. mindkettő D. egyik sem 1. tenyésztestük egysejtű 2. tenyésztestük többnyire többsejtű 3. mind autotrófok 4. mind heterotrófok 5. testüket gombafonal építi fel 6. közéjük tartoznak a kalapos gombák A táplálkozási piramis mely szintjén foglal helyet a gombák többsége? Milyen életmódot folytat a peronoszpóra? Milyen gyakorlati jelentőséggel bírnak a gombák? Írjon kettőt!

5 Értékelési szempontok (57.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: kapcsolatba hozás; oksági gondolkodás, információkezelés Megoldás 1. A 2. B 3. D 4. C 5. B 6. B 7. lebontók 8. élősködő / parazita 9., élelmiszeripar: élesztő(gombák) - alkohol előállítása (sör- és borélesztő) - antibiotikum-termelés - gyógyszergyártás (pl.: anyarozs) - élelmiszer Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: egyéni munka, tanári értékelés

6 58. Nagyító alatt a mohák (F) Nevezze meg az ábra betűkkel jelölt részeit! 1. A.: B.: C.: D.: E.:... Milyen színű az ábrán C-vel jelölt rész? Miért? 6. C képlet színe: Oka:... Rövid válasz Milyen élőhelyen gyakoriak a mohák? Önálló vizsgálat: Rajzold le a mellékelt téglalapba a kapott mohanövénykét (mikroszkóp!) Emeld ki az egyedi (fajra jellemző) sajátosságait (pl. a levélkék alakját)!

7 Értékelési szempontok (58.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: kapcsolatba hozás; oksági gondolkodás, képi információk kezelése, alkotóképesség, lényegkiemelés Megoldás 1. gyökérke / gyökérszerű képződmény / rögzítőfonalak 2. száracska / szárszerű képződmény 3. levélke / levélszerű képződmény 4. spóratartó nyél 5. spóratartó tok 6. zöld 7. a fotoszintézis helye / a benne található zöld színanyag miatt 8. vizes / nedves élőhelyen Önálló vizsgálat: a mohanövényke rajza. Ennek rajzolásakor (a mikroszkóp minőségétől függően) esetleg az egyes sejtek, sőt sejtmagok is jól fognak látszani. Ösztönözzük a rajzolót arra, hogy az egészet is jól ragadja meg (pl. a levélke alakját), és törekedjen egy-egy részlet gondos kidolgozására is (pl. 5-6 sejt körvonalának pontos ábrázolása). Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni vagy pármunka, közös értékelés, megbeszélés applikáció segítségével Továbblépés: Gyűjtőmunka: Tőzegmohalápok kialakulása, hazánk tőzegmohalápjai Kiselőadás a dagadólápokról Számítógépes beszámoló a tőzegmohalápok életközösségéről Rajz készítése a mohák életciklusáról

8 59. Hogyan szaporodnak a mohák (G)... A ma élő virágtalan szárazföldi növények például a nyálkás felületű májmohák, egyéb zöld mohák, páfrányok még mindig az ivaros és ivartalan szaporodási módszert nemzedékenként, felváltva alkalmazzák. A jól ismert zöld moha abba a nemzedékbe tartozik, amely az ivarsejteket hozza létre. Minden nagy petesejtje ott marad a szár csúcsához erősítve, miközben a kisebb, mikroszkopikus méretű spermiumokat vízbe bocsátva odafickándoznak hozzájuk, hogy megtermékenyítsék őket. A petesejt ezután, még mindig a szülőnövényhez kapcsolódva, kicsírázik, és létrehozza a következő, ivartalan nemzedéket egy vékony száracskát fejleszt, amelynek a csúcsán egy üres kapszula van. Ebben nagyszámú spórát termel. Amikor a levegő száraz, a kapszula falai kitágulnak, aztán hirtelen szétpattannak és kivetik a spórákat a levegőbe, ahonnan aztán a szél szétszórja őket. Azokból a spórákból, amelyek megfelelően nedves helyre hullnak, később új növények fejlődnek ki. A moha szálacskái nem merevek. Egyes fajai úgy érnek el némi szerény magasságot, hogy párnákban, szorosan egymás mellé zsúfolódnak, és így megtámasztják egymást. Puha, vízáteresztő, vízzel teli sejtjeik nem adnak elég erőt a kezdetleges száraknak ahhoz, hogy maguktól egyenesen megálljanak. Nagyon valószínű, hogy a szárazföld nedves partjait elfoglaló legkorábbi növények közt mohák is lehettek. Ebből a korai időszakból semmiféle kétségkívül mohának minősülő fosszília nem került elő. Az első szárazföldi növények, amelyeket ismerünk, körülbelül négyszáz millió évesek. Egyszerű, levél nélküli, szétágazó szárakból állnak, amelyek Közép-Wales kőzeteiben és egyes skóciai kovakőben (csert) elszenesedett formában fordulnak elő. A mohákhoz hasonlóan ezeknek sincs gyökerük. Szárukat gondosan preparálták és mikroszkóp alatt megvizsgálták. Olyan struktúrákat találtak, amelyekkel semmiféle moha nem rendelkezik a víz szállítására alkalmas hosszú, vastag falú sejtjeik voltak. Ezek a struktúrák erősítették is, és képessé tették arra, hogy néhány centiméter magasságúra nőjenek. Ez talán nem hangzik különösebben figyelemreméltónak, pedig jelentős előrehaladást jelentett. Az efféle növények a primitív mohákkal és májmohákkal együtt zöld, kusza szőnyegeket, miniatűr erdőket alkottak, amelyek a folyótorkolatok és a folyók széléről terjeszkedni kezdtek a szárazföld belseje felé. Ezekbe a növényi szőnyegekbe másztak be az első szárazföldet meghódító állatok.... Részlet: David Attenborough: Élet a Földön, Novotrade Rt Budapest, 1989; [66. oldal]. A szövegben olvasottak és saját ismeretei alapján oldja meg az alábbi feladatokat! Rövid válasz Milyen részekből áll a mohák ivartalan nemzedéke? Milyen körülmények között és hogyan történik a spóraszórás? Hogyan tudnak egyes fajok a talajról felemelkedni?...

9 5. Magyarázza meg, hogy miért nem tudták a növények a szárazföldön való megjelenés után azonnal meghódítani a kontinensek belsejét! Igaz hamis Írja az állítás után a négyzetbe, hogy az állítás igaz-e (I), vagy hamis (H)! 6. A mohák hím- és női ivarsejtjei azonos felépítésűek. 7. A májmohák lemezes teleptestet növesztenek. 8. A lombosmohák zöld színét a táplálékkészítő alapszövet adja.

10 Értékelési szempontok (59.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: szövegértés, lényegkiemelés, oksági gondolkodás, forráskezelés, információkezelés Megoldás 1., 2. spóratartó nyél és spóratartó tok (kapszula) 3. száraz időben a kapszula falai szétpattannak, kivetik a spórákat a levegőbe 4. sűrűn egymás mellett nőnek így támasztják egymást 5. a hímivarsejtek mozgása vízben történik / megtermékenyítés vízhez kötött / a szaporodás vízhez kötött vízmegtartó-képességük csekély, így a szárazabb területeken nem maradhattak fenn tartósan (A lényegileg megegyező válaszok elfogadhatók!) 6. H 7. I 8. H Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Pármunka, frontális értékelés. Továbblépés: A szöveg alapján olyan jellemzők keresése, amelyek a vízhez kötött életmódra utalnak, és amelyek a szárazföldi életet lehetővé tették.

11 60. Mohaösszesítő (E) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Milyen szerveződésűek a mohák? 1. Igaz hamis Írd az állítás után a négyzetbe, hogy az állítás igaz-e (I), vagy hamis (H)! 2. A mohák vízfelvétele a teljes testfelületen keresztül történik. Rövid válasz 3. Miért nevezzük a mohákat változó vízállapotúaknak?.. 4. Hogyan befolyásolják a mohák élőhelyük vízháztartását?.. Sorba rendezés 5. Rendezd sorba a mohák életciklusának fázisait! Írja a betűjeleket a négyzetekbe! A. zigóta B. spóratartó nyél és tok C. ivarszervek D. mohanövényke E. előtelep F. ivarsejtek 6. A mohák törzsfejlődése során miért szabott gátat elterjedésüknek a szaporodás módja?.

12 Értékelési szempontok (60.) Kompetenciák: lényegkiemelés, oksági gondolkodás, rendszerszemlélet, írásbeli munka, információkezelés, oksági gondolkozás Megoldás 1. telepes szerveződés / álszövetes 2. I 3. szervezetük víztartalmának nagy részét könnyen elveszítik / jól tűrik a kiszáradást és amikor ismét vízhez jutnak, nagy mennyiségű vizet képesek felvenni 4. A hirtelen nagy mennyiségben felvett víz fokozatos leadásával előnyösen befolyásolják a talaj vízháztartását (A lényegileg megegyező válasz is elfogadható!) 5. A helyes sorrend: E D C F A B 6. mert szaporodásuk vízhez kötött / a megtermékenyítés csak víz közreműködésével valósulhat meg Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: egyéni munka, tanári értékelés

13 61. Örökzöldek (F) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Milyen éghajlatú területen alakulnak ki fenyvesek? A fenyők többsége örökzöld. Mit jelent ez? Magyarázd meg röviden! Hogyan / mivel védekeznek a fenyőfélék a fagy ellen? Miért borítja vastag viaszréteg a leveleket? Magyarországon hol találhatunk őshonos fenyveseket? Mire használja az ember a fenyőfélék fáját? Említs kettőt!......

14 Értékelési szempontok (61.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: oksági gondolkodás, példakeresés, információkezelés Megoldás 1., 2. tajga éghajlat, hegyvidéki éghajlat 3. a télálló tűleveleket nem egyszerre / szezonálisan / évszakosan hullatják, hanem folyamatosan (az értelmileg azonos válaszok elfogadhatók!) 4. gyantával 5. csökkenti a párologtatást 6. az Alpokalján / a nyugati határszél hegységeiben / a Soproni- és a Kőszegihegységben (bármelyik említése, vagy egyéb helyes példa is elfogadható!) 7.. épületfa / bútorfa / papírgyártás / tűzifa /... stb. (bármely kettő említése, vagy egyéb helyes példa is elfogadható!) Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni munka, frontális értékelés. A 7. és 8. feladat megoldása ötletbörzével. Továbblépés: Magyarország vaktérképén az őshonos fenyvesek bejelölése. Poszter készítése a nálunk őshonos nyitvatermőkről. Nyomozás: Miért sanyarú sorsúak a Sas- hegyi csikófarkak?

15 62. Milyen a karácsonyfa? (G) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ A Növényismeret könyv adatbázisának segítségével jellemezd a lucfenyőt! Töltsd ki a táblázatot! Törzs 1. Osztály 2. Ökológiai mutatók és értelmezésük Mutató Mutató értéke Mutató értékének jelentése T 3. W 4. R 5. Miért különleges a könyvben felsorolt fenyők közül a vörösfenyő? Mely fenyőket említi még a könyv? Nevezz meg még kettőt! A lucfenyő természetes élőhelyén a csapadék éves eloszlása viszonylag egyenletes. Miért nem jutnak a téli időszakban mégsem elegendő vízhez a növények? Magyarázd röviden!

16 Értékelési szempontok (62.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: rendszerezés, információkezelés, oksági gondolkodás, lényegkiemelés Megoldás A táblázat helyes kitöltése: Törzs Osztály 1. Nyitvatermők törzse 2. Fenyők osztálya Ökológiai mutatók és értelmezésük Mutató Mutató értéke Mutató értékének jelentése T 3. 3 tajga(erdők növénye) W 4. 6 mérsékelten nedves (élőhely) R 5. 2 gyengén savanyú (talaj) 6. lombhullató 7., 8. erdeifenyő, feketefenyő 9. A hosszú tél alatt a csapadék hó formájában hull / a víz télen fagyott állapotban (hó és jég formájában) van jelen a környezetben. (Bármely értelmileg azonos megoldás elfogadható!) Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Pármunka, önértékelés. Továbblépés: A táblázat kiegészítése a többi hazai fenyőfélével. A hazai őshonos fenyvesek élővilágának bemutatása. Gyűjtőmunka: Hol okoz problémát a feketefenyő betelepítése? 155

17 63. Séta a fenyvesben (E) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Mutasd be a tajga szintezettségét a megadott szempontok alapján! 1. Lombkoronaszintek száma: Cserje- és gyepszint: Mohaszint:... Az északi fenyvesek talaja tápanyagokban szegény. Mi ennek az oka? Írd az állítások utáni négyzetbe, hogy igazak-e(i), vagy hamisak(h)! 6. A toboz a fenyők termése. 7. A tajgán a savanyú talajt kedvelő nyír is gyakran előfordul. 8. A tajga jellegzetes cserje termetű növénye a vörös áfonya. 9. A déli félgömbön is vannak nagy kiterjedésű tajgaerdők. 156

18 Értékelési szempontok (63.) Kompetenciák: rendszerezés, oksági gondolkodás, lényegkiemelés, rendszerszemlélet Megoldás 1. 1 (lombkoronaszint) 2. gyér / ritka / fejletlen 3. dús / gazdag / fejlett 4., 5. a hideg lassítja a lebontók tevékenységét és a gyanta és viasz lebontása lassú folyamat 6. H 7. I 8. I 9. H Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni munka, tanári értékelés. 157

19 64. Kétszikűek tetőtől talpig (F) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Karikázd be a helyes válasz betűjelét! 1. Hány sziklevéllel csíráznak a kétszikű növények? A) 1 B) 2 C) sok 2. Milyen a kétszikű növények levele? A) főerezetes B) összetett C) mellékerezetes 3. Mi jellemző a kétszikűek virágára? A) A virágtakaró csak sziromlevelekből áll. B) Kettős virágtakarója van. C) A virágtakaró csak lepellevelekből áll. 4. Milyen a kétszikű növények gyökérzete? A) gyöktörzsük van B) mellékgyökérrendszer C) főgyökérrendszer 5. Hogyan helyezkednek el a szállítónyalábok a kétszikűek szárában? A) párosával B) szórtan C) körkörösen 6. Válaszd ki a felsorolt növényfajok közül, melyek kétszikűek és írd nevüket a pontozott vonalra! Erdei fenyő, réti boglárka, tulipán, lombosmoha, kökény, fehér akác, kocsányos tölgy, nád, gyermekláncfű, közönséges búza, kókuszpálma, erdei pajzsika Példa kétszikű növényre:.. 162

20 Értékelési szempontok (64.) Kompetencia: példakeresés, kapcsolatba hozás, analógiák felismerése, rendszerezés Megoldás 1. B 2. A 3. B 4. C 5. C 6. réti boglárka, kökény, fehér akác, kocsányos tölgy gyermekláncfű, Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni munka, önértékelés. Az értékelésnél a kétszikűek jellemzőinek kivetítése. Továbblépés: A feladat alapján összefoglaló táblázat készítése a kétszikűekről. A táblázat folytatható az egyszikűek tulajdonságaival. 163

21 65. Ismerkedj a fákkal, bokrokkal! (G) A kapott kép alapján oldjátok meg a következő feladatokat! Ragasszátok a keretbe a képet, amelyet a csoport kapott! 1) Nevezzétek meg a képen látható növényt!. 2) Melyik növénycsoportba tartozik? A továbbiakban jellemezzétek a képen látható növényt! Aláhúzással válasszátok ki a megfelelő szót vagy szavakat! 3) Milyen gyökere van ennek a növénynek? főgyökérrendszer, mellékgyökérrendszer 4) Pontosan milyen típusú szára van? fás szár: fa, cserje, pálma, lián lágy szár: dudvaszár, szalmaszár 5) Milyen a levele? főerezetes, mellékerezetes egyszerű, összetett A levél/levélke széle: ép, karéjos, csipkés, hullámos, fogas Plusz pontért: lombhullató, örökzöld 6) Milyen a virága? kétnemű virágtakaró, egynemű virágtakaró A sziromlevél: zöld, fehér, sárga, lilásszürke, rózsaszín Plusz pontért: egyszerű virág, összetett virágzat 7) Milyen a termése? Éretten: piros, kék, barna, fekete Plusz pontért: makk, bogyó, álbogyó, csipkebogyó, tok, csonthéjas Gyűjtsd össze, és írd le a pontozott vonalakra azokat a növényfajokat, amikkel a többi csoport foglalkozott!

22 Értékelési szempontok (65.) Kompetenciák: példakeresés, kapcsolatba hozás, analógiák felismerése, társas aktivitás, esztétikai érzék, képi információ feldolgozása, rendszerezés Megoldás 1) A csoport: borostyán, B: vadrózsa, C: magyal, D: kökény, E: rezgőnyár, F: bükkfa, G: közönséges mogyoró, H: kocsányos tölgy 2) Zárvatermő, kétszikű 3) Minden csoportban: főgyökérrendszer (A csoport: a borostyánnak kapaszkodógyökere is van) 4) A: fás, lián B: fás, cserje C: fás, cserje D: fás, cserje E: Fás, fa F: fás, fa G: fás, cserje H: fás, fa 5) A: főerezetes, egyszerű, karéjos (örökzöld) B: főerezetes, összetett, csipkés (lombhullató) C: főerezetes, egyszerű, fogas (örökzöld) D: főerezetes, egyszerű, fogas (lombhullató) E: főerezetes, egyszerű, hullámos (lombhullató) F: főerezetes, egyszerű, hullámos (lombhullató) G: főerezetes, egyszerű, fogas (lombhullató) H: főerezetes, egyszerű, karéjos (lombhullató) 6) A: kétnemű virágtakaró, zöld/sárga, (virágzat, de önállóan is állhat virág) B: kétnemű, rózsaszín, (egyszerű virág) C: kétnemű, fehér, (egyszerű virág) D: kétnemű, fehér, (egyszerű virág) E: kétnemű, : lilásszürke : zöld, (barkavirágzat) F: kétnemű, : sárga : zöld, (virágzat) G: kétnemű, : sárga : zöld, (barkavirágzat) H: kétnemű, : zöld : zöld, (virágzat) 7) A: fekete (álbogyó) B: piros (csipkebogyó áltermés) C: piros (bogyó) D: kék (csonthéjas) E: barna fehér repítőszőrökkel (tok) F: barna (makk) G: barna (makk) H: barna (makk) Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Csoportmunka, nyolc csoportban: Minden képből másolunk az osztálylétszámnak megfelelően három- négy példányt. Az azonos képet kapott gyerekek alkotnak egy csoportot. Mindenkinek adunk egy feladatlapot. A kitöltést a csoportok önállóan ellenőrzik a kiosztott megoldókulcsok alapján. A csoportok képeit kivetítjük, és minden csoport bemutatja a saját növényét. 162

23 A munkához használható képek: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ A) Borostyán B) Vadrózsa C) Magyal D) Kökény 163

24 E) Rezgő nyár F) Bükkfa G) Közönséges mogyoró H) Kocsányos tölgy Képek forrása: Forrás: Gerald Bosch / Manfred Kurz: Tiere und Pflanzen in Wald, Feld und Flur, Natur Buch Verlag valamint Fürkész Könyvek sorozat: Fák, Gondolat, Budapest, Továbblépés: Hasonló feladatlap összeállítása más fajok felhasználásával. 164

25 66. Képről szöveg (E) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Készíts rövid leírást a cseresznyéről az ábra alapján a következő szempontok alapján! Szempontok: Milyen rendszertani csoportba tartozik a cseresznye? Hogyan tudod ezt alátámasztani a kép alapján? Mi jellemző a cseresznye gyökérzetére, szárára, levelére, virágára, termésére? Nevezz meg még 3 növényt, melyek azonos csoportba tartoznak a.) a cseresznyével b.) a kétszikűek közé!.. 165

26 Értékelési szempontok (66.) Kompetenciák: példakeresés, kapcsolatba hozás, analógiák felismerése, képi információ feldolgozása, rendszerezés, írásbeli munka Megoldás Besorolás: zárvatermők, kétszikűek (rózsafélék) Besorolás alátámasztása: főerezetes levél, kétnemű virágtakaró Gyökér: főgyökérrendszer Szár: fás, fa (törzs+korona) Levél: főerezetes, egyszerű, csipkézett szélű Virág: csésze- és sziromlevelek, 5+5, csoportban ülnek a virágok a száron, zöld illetve fehér, körkörös szimmetria, sok porzó-1 termő, Termés: csonthéjas piros, ehető, kettesével-hármasával állnak További 3 kétszikű faj pontos megnevezése. Forrás: Dr. Bóka Károly Dr. Jakucs Erzsébet: Növényszervezettani gyakorlatok II., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993 Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni munka, tanári értékelés. 166

27 67. A bab és a tulipán (F) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ 1. Vizsgáljátok meg szabad szemmel a csírázó, a hajtásos, a virágos és a termést hozó állapotban lévő növényeket! Jellemezzétek a következő szempontok alapján a kapott növényt! A jellemezéshez rajzoljatok is! A feladatokat észszerűen osszátok el! a csíranövény vizsgálata a hajtásos növény vizsgálata gyökérzet szár (elágazás alapján) levél (erezet alapján virágtípus (virágtakaró alapján) a termés 2. Tegyétek egymás mellé a bab és a tulipán azonos fejlettségű egyedeit és a róluk készült rajzokat, majd hasonlítsátok össze a két növény szerveit és foglaljátok össze az alábbi táblázatban! bab tulipán Csíranövény sziklevelei a hajtásos növény gyökérzete a hajtásos növény szára a hajtásos növény levélerezete a hajtásos növény virágtakarója a hajtásos növény termése 3. Miben hasonlít egymáshoz a bab és a tulipán? Legalább három hasonlóságot írj le! a.) b.) 4. A (1.). alapján a bab és a tulipán is a (2.).. törzsébe sorolható. 5. Az 1. és 2. feladatban bemutatott tulajdonságok alapján a babnövény a (1.).. osztályába, a tulipán a (2.) osztályába tartozik. 6. Melyik osztályba soroljuk - a mezei zsályát - a búzát - az angol perjét - a tölgyfát - a petúniát - a paradicsomot - a kukoricát - a vöröshagymát 167

28 Értékelési szempontok (67.) Kompetenciák: Csoportos munka, lényegkiemelés, összehasonlítás, rendszerezés, analógiák felismerése, kapcsolatba hozás, társas aktivitás bab tulipán csíranövény két sziklevéllel csírázik (rajz is) egy sziklevéllel csírázik (rajz is) gyökérzet főgyökérrendszer (főgyökér, oldalgyökerek) (rajz is) mellékgyökérrendszer (rajz is) szár elágazó (rajz is) nem elágazó (rajz is) levélerezet hálózatos (rajz is) párhuzamos (rajz is) virágtakaró csészelevelekből és sziromlevelekből áll (rajz is) lepellevekből áll (rajz is) termés hüvely (rajz is) tok (rajz is) levelük száruk zöld színű 2. (zárt) magházuk van 3. termésük sok magvú Más helyes megoldás is elfogadható! a.) (zárt) termő b.) zárvatermők 1. Kétszikűek 2. Egyszikűek angol perje kukorica búza vöröshagyma Egyszikűek Kétszikűek mezei zsálya petúnia tölgyfa paradicsom Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: csoportmunka, frontális értékelés. Készítsünk elő 5-6 különböző egyedfejlődési állapotban lévő csírázó bab, ill. tulipán növényt! Alakítsunk hat fős csoportokat, három fő bab, három 168

29 tulipán növényeket kap. Kézi nagyítót minden csoportnak adunk. Minden csoport két munkalapot kap. Az első feladatot mindenki a saját növénye alapján tölti ki. A 2-6-ig feladatokat a csoport egésze tölti ki. Az értékelés frontálisan, tanári segítséggel történik. Továbblépés: Felismerési verseny az egy- és kétszikű növényekből. 169

30 68. Mikroszkóppal a növényekben (G) 1. Szervezzétek úgy a munkát, hogy mikroszkóp segítségével vizsgáljátok meg egy egyszikű és egy kétszikű szár és levél keresztmetszetét, valamint kézi nagyítóval a virágok szerkezetét! Készítsetek rajzot mindegyik megfigyelésről! 2. Tegyétek egymás mellé az azonos szervekről készült rajzokat és az alábbi táblázat kitöltésével hasonlítsátok össze az egy- és kétszikűeket! Szárszerkezet Levélszerkezet Virágszerkezet Egyszikűek Kétszikűek 3. A következő feladat megoldásához használjátok a Simon-Seregélyes: Növényismeret A hazai növényvilág kis határozója című könyvet. Segítségével soroljátok fel az egyszikűek legjelentősebb csoportját, valamint a kétszikűek négy fejlődési vonalába tartozó egy-egy fontos csoportot, egy-egy példafajjal! Osztály Fejlődési irány Csoportnév Fajnév Egyszikűek Kétszikűek Sok szabad termőlevél spirálisan helyezkedik el. A termő és takaró levelek körökben állnak Ötkörű virágok - csészelevelek köre - sziromlevelek köre - két porzókör - egy termőkör Négykörű virágok - egy csészelevelek köre - egy sziromlevelek köre - egy porzókör - egy termőkör - Forrtszirmúak 170

31 4. A Növényismeret című könyv segítségével töltsétek ki az alábbi táblázatot a 3. feladatban felsorolt fajokra vonatkozóan. Virág Termés Fajnév megporzási jellemzői típusa terjedése módja

32 Értékelési szempontok (68.) Kompetenciák: Csoportos munka, lényegkiemelés, összehasonlítás, rendszerezés, társas aktivitás, példakeresés, analógiák felismerése, összehasonlítás Megoldás 1. értelemszerűen 2. Szárszerkezet Levélszerkezet Virágszerkezet Egyszikűek a szállítónyalábok több körben, szórtan helyezkednek el gázcserenyílás a levél mindkét oldalán van két oszlopos alapszövet veszi közre a szivacsos alapszövetet egynemű virágtakaró: lepellevél háromtagú típus Kétszikűek a szállítónyalábok egy körben helyezkednek el gázcserenyílás csak a levél fonákján van egy réteg oszlopos alapszövet van, a szivacsos alapszövet a levél fonák felé esik kettő virágtakaró: csésze és sziromlevelek öttagú típus 3. Osztály Fejlődési irány Csoportnév Fajnév Egyszikűek Kétszikűek Sok szabad termőlevél spirálisan helyezkedik el. A termő és takaró levelek körökben állnak Ötkörű virágok - csészelevelek köre - sziromlevelek köre - két porzókör - egy termőkör Négykörű virágok - egy csészelevelek köre - egy sziromlevelek köre - egy porzókör - egy termőkör Forrtszirmúak Liliomfélék Nősziromfélék Orchideák Pázsitfűfélék Boglárkafélés Bükkfafélék Rózsafélék Fészkesek Turbánliliom Sárga nőszirom Agárkosbor Angol perje Leánykakökörcsin Bükk Szamóca Napraforgó 172

33 4. Virág Fajnév megporzási jellemzői módja 1. Turbánliliom visszahajló, rovar foltos lepel, lila színű 2. Sárga nagy, sárgaszínű rovar nőszirom lepel, illatos 3. Agárkosbor nagy virág, mézajakkal, illatos 4. Angol perje lepellevele száraz levélkékké alakul, toklász, pelyva 5. Leánykökörcsin nagy, lila, illatos virág 6. Bükk bojtos csomóban, zöldes szélű 7. Szamóca fehér sziromlevelek illatos, mézelő 8. Napraforgó Fészekvirágzat nagy sárga nyelves virágokkal és kis csöves virágokkal Módszertani ajánlások 173 típusa tok (valódi, száraz, felnyíló) Termés terjedése állatok, esetleg szél a magvakat tok (valódi, száraz, felnyíló) állatok, esetleg szél a magvakat rovar apró magvak igen apró magvak széllel terjednek szél rovar szél rovar rovar Felhasználási javaslat: csoportmunka, frontális értékelés. szem (valódi, száraz, fel nem nyíló) aszmag (valódi, száraz, fel nem nyíló) makk tüskés kupaccsal (valódi, száraz, fel nem nyíló) áltermés (aszmag + virágzati tengely) kaszat (valódi, száraz, fel nem nyíló) széllel terjednek széllel terjed repítószőrökkel állatok szőrébe kapaszkodva állatok, táplálékként állatok, táplálékként Készítsünk elő hat-hat egy- és kétszikű szár ill. levél keresztmetszetet4 Alakítsunk hat fős csoportokat, három fő kétszikű, három egyszikű metszetet kap. Két mikroszkópot adunk minden csoportnak. Minden csoport két munkalapot kap. Az első feladatot mindenki a saját metszetei alapján tölti ki. A 2-4-ig feladatokat a csoport egésze tölti ki. Az értékelés frontálisan, tanári segítséggel történik. Továbblépés: A mikroszkópi metszetek kivetítése és frontális elemzése

34 69. Rajzban és szavakban (E) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ 1. A csoport minden tagja határozzon meg egy fogalmat! 1. Virág: 2. Megporzás: 3. Kettős megtermékenyítés: 4. Zárvatermő növény: 5. Kétlaki növény: 6. Meddő virág: A meghatározások után beszéljétek meg a fogalmakat, és piros színnel egészítsétek ki a hiányosságokat, ill. javítsátok ki a hibákat! 2. Gyűjtsétek össze és soroljátok fel azokat a tulajdonságokat, melyek révén a zárvatermő növények mindenféle szárazföldi élőhelyen megtalálhatók! Tanulmányozzátok az ábrákat, rajzoljátok le és nevezzétek meg a részek nevét! a.) b.) A zárvatermő virág felépítése A termő felépítése (Oláh Zsuzsa Biológia I. NTK, (Oláh Zsuzsa Biológia I. NTK, oldal 33/1. ábra) 319. oldal 33/2. ábra) 174

35 c.) d.) A magkezdemény felépítése A szemtermés hosszmetszete (Oláh Zsuzsa Biológia I. NTK, (Oláh Zsuzsa Biológia I. NTK, oldal 33/2. ábra) 334. oldal 34/4. ábra) e.) f.) A bab magjának hosszmetszete A lomblevél részei (Oláh Zsuzsa Biológia I. NTK, (Oláh Zsuzsa Biológia I. NTK, oldal 34/4 ábra) 307. oldal 32/6 ábra) 4. Helyezzétek el a halmazába megfelelő helyére az alábbi tulajdonságokat! 1. A szállítónyalábok több körben vannak 2. Szélmegporzású növények is 3. Gázcserenyílás csak a levél fonákán van 4. Egynemű a virágtakarója 5. Zárvatermő növények 6. Öttagú virágtípus jellemzi Egyszikűek Kétszikűek 175

36 Értékelési szempontok (69.) Kompetenciák: lényegkiemelés, képi információ kezelése, csoportosítás A megoldáshoz szükséges Oláh Zsuzsa biológiakönyve (vagy más könyv, ahol ezek az ábrák szerepelnek, ez esetben az oldalszámokat a csoportnak meg kell adni.) Megoldás Virág: módosult levelekből álló szaporító hajtásrészlet 2. Megporzás: az a folyamat, melynek során a virágport(pollent) a szél vagy a rovarok a termő felszínére, a bibére juttatják 3. Kettős megtermékenyítés: az a folyamat, melynek során a zárvatermő növényeknél a hímivarsejtek egyike a petesejttel, a másik az embriózsák központi sejtjével egyesül. 4. Zárvatermő növény: olyan növény, melynek virágában a magkezdeményeket a termőlevelek teljesen körülzárják, termőt alkotva 5. Kétlaki növény: olyan növény, melynek a termős és porzós virágai külön egyeden találhatók 6. Meddő virág: olyan virág, melyben nincs sem porzó, sem termő a magkezdeményt védő zárt magház kialakulása / a termő ill. a termés kialakulása 2. megjelenik a hatékony rovarmegporzás 1. A zárvatermő virág felépítése 2. A termő felépítése (a feladatlap rajza a részek nevével) (a feladatlap rajza a részek nevével) 3. A magkezdemény felépítése 4. A szemtermés hosszmetszete (a feladatlap rajza a részek nevével) (a feladatlap rajza a részek nevével) 5. A bab magjának hosszmetszete 6. A lomblevél részei (a feladatlap rajza a részek nevével) (a feladatlap rajza a részek nevével) 4. Egyszikűek Kétszikűek 1, 4 2, 5 3, 6 176

37 Módszertani ajánlások Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Felhasználási javaslat: Csoportmunka, tanári ellenőrzés. Az előző feladatban leírtak szerint alakítjuk ki a csoportokat. A csoportok közösen dolgoznak a feladatlap szerint. A harmadik feladathoz a megadottakon kívül más szövettani képek is felhasználhatók. A tanár előzetesen elkészíti a feladatlap megoldókulcsát, kiosztja a csoportoknak, akik önállóan elvégzik az ellenőrzést. A tanár értékeli a csoportok munkáját. 177

38 70. Az auxin I. Egészítsd ki a szöveget az alábbiak közül a helyes kifejezésekkel! Nem kell minden kifejezést felhasználnod! A FÉNY FELÉ, AZ ÁRNYÉKOS OLDAL FELÉ, A FÖLD KÖZÉPPONTJA FELÉ, A NEDVESSÉG IRÁNYÁBA, KIHAJTANAK, ERŐSEN FEJLŐDNEK, NEM HAJTANAK KI, ZÖMÖKEBB, NYÚLÁNKABB, BOKROSABB A) A szobanövények egyoldalú megvilágítás esetén (1.)... (merre?) nőnek. B) A növényi gyökerek egyenlő talajnedvesség esetén a (2.)..... felé növekednek. C) Ha a kétszikű, lágyszárú növény csúcsrügye ép, a hónaljrügyek (3.).. D) Az árnyékban nevelt növények termete (4.).., mint ugyanannak a fajnak a fényen nevelt példányaié. A fenti jelenségeket ingermozgásoknak is nevezzük. Párosítsd az ingermozgások sorszámát a jelenségek betűjelével! Csak két jelenséget kell besorolnod! 5. Pozitív geotropizmus 6. Pozitív fototropizmus Melyik növényi hormon hatásával hozhatók kapcsolatba ezek a jelenségek?. 8. Ki volt az a magyar kutató, aki ennek a hormonnak a hatásával foglalkozott, és jelentős eredményeket ért el?. 178

39 Értékelési szempontok (70.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: megfigyelés, oksági gondolkodás, kapcsolatba hozás, információkezelés Megoldás 1. a fény felé 2. a Föld középpontja felé 3. nem hajtanak ki 4. nyúlánkabb 5. B 6. A 7. auxin 8. Paál Árpád Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni munka, frontális ellenőrzés. Továbblépés: Otthoni kísérlet: csírázó növények tropizmusainak megfigyelése 179

40 71. Az auxinkoncentráció hatása a növekedésre(g) Az auxin bizonyos koncentrációig serkenti, afelett gátolja a növekedést. Ez a küszöbkoncentráció szervenként különböző, a különböző koncentrációk hatása a növekedésre leolvashatók az alábbi grafikonról. Az auxin hatása a növényi szervekre Indolecetsav- származék = auxin M = mol/dm 3 1. Kb. mekkora auxinkoncentráció gátolja már a szárak növekedését? A) 10-6 M B) 10-2 M C) 10-5 M D) 10-9 M és 10-8 M között E) 10-6 M és 10-4 M között 2. Mit jelent a szárak grafikonján a csíkozott sáv? A) Az auxin csak ebben a tartományban serkenti a szár növekedését B) Az auxin csak ebben a tartományban gátolja a szár növekedését C) Az auxin ebben a tartományban sem gátolja, sem serkenti a szár növekedését D) Az auxin ebben a tartományban serkenti legjobban a szár növekedését E) Az auxin ebben a tartományban gátolja legjobban a szár növekedését 3. Kb. mekkora auxinkoncentráció gátolja már a gyökerek növekedését? A) 10-6 M B) 10-2 M C) 10-5 M D) 10-9 M és 10-8 M között E) 10-6 M és 10-4 M között 4. Hogyan hat a 10-6 M-os auxinkoncentráció a szár és a hónaljrügyek fejlődésére? A) Mindkettőt serkenti B) Mindkettőt gátolja C) A szár növekedését serkenti, a hónaljrügyekét gátolja D) A hónaljrügyek növekedését serkenti, a szárét gátolja 180

41 E) Egyiket sem serkenti, sem gátolja Miért nem hajtanak ki a hónaljrügyek, ha a hajtáscsúcs ép? Egészítsd ki a szöveget! Az auxin a növény (5.).. -ban termelődik, onnan vándorol lefelé. Az az auxinkoncentráció, amely a hajtáscsúcs növekedését még serkenti, a hónaljrügyekét már (6.). Ha a hajtáscsúcsot megsérül, akkor az auxin termelődés (7.), és a hónaljrügyek fejlődésnek indulnak. 8. Melyik szervben a legalacsonyabb az a küszöbkoncentráció, ami felett az auxin már gátolja a növekedést?. 9. Hogy nevezzük a gyökerek növekedési mozgását, amellyel a Föld középpontja felé nőnek? A) pozitív geotaxis B) negatív geotaxis C) geonasztia D) pozitív geotropizmus E) negatív geotropizmus Magyarázzuk a jelenséget az auxin hatásával! Egészítsd ki a szöveget! A földön fekvő, kidőlt palánta gyökerének.(10.).. részébe gyűlik az auxin a nehézségi erő miatt. A gyökérben az auxin már viszonylag kis koncentrációnál (11.). a növekedést, ezért a gyökér. (12.).. része növekszik erősebben. Így a gyökér (13.). kanyarodik, amíg helyzete függőleges nem lesz. 181

42 Értékelési szempontok (71.) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ Kompetenciák: megfigyelés, oksági gondolkodás, kapcsolatba hozás, információkezelés, grafikonelemzés Megoldás 1.B 2.D 3.D 4. C 5. hajtáscsúcsában 6. gátolja 7. megszűnik 8. a gyökérben 9. D 10. alsó 11. gátolja 12. felső 13. lefelé Az ábra forrása: dr. Csaba György szerk.: A biológiai szabályozás Medicina, Budapest, Módszertani ajánlások Felhasználási javaslat: Egyéni munka, tanári ellenőrzés. 182

56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)

56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) 56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott

Részletesebben

FELADATLAPOK BIOLÓGIA

FELADATLAPOK BIOLÓGIA 1 FELADATLAPOK BIOLÓGIA Emelt szint 9-10. osztály Tanári segédanyag Dr. Árendás Vera 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Előszó, balesetvédelem...3. oldal II. Morfológiai feladatlapok...5. oldal 1. feladatlap: A gombák

Részletesebben

FELADATLAPOK BIOLÓGIA

FELADATLAPOK BIOLÓGIA FELADATLAPOK BIOLÓGIA 8-10. osztály, tehetséggondozó szakkör Tanári segédanyag Dr. Nagy Istvánné TARTALOMJEGYZÉK 10-01 Mohák-1.... 3. oldal 10-02 Mohák-2.... 5. oldal 10-03 Mohák-3.... 8. oldal 10-04 A

Részletesebben

Béres József biológiai emlékverseny I. forduló, 2013. MEGOLDÁS

Béres József biológiai emlékverseny I. forduló, 2013. MEGOLDÁS Tisztelt Kollégák! Kérem, ezen megoldókulcs alapján történjen a dolgozatok kijavítása! A / jelek jelölik az egymással egyenértékű helyes válaszokat. (Fogadjuk el, hogyha a javítási útmutatóban megadott

Részletesebben

B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. május 20. du. ÚTMUTATÓ A FELADATOK MEGOLDÁSÁHOZ

B I O L Ó G I A. ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. május 20. du. ÚTMUTATÓ A FELADATOK MEGOLDÁSÁHOZ B I O L Ó G I A ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. május 20. du. ÚTMUTATÓ A FELADATOK MEGOLDÁSÁHOZ Minden feladat megoldását a megoldólapon kell beadnia. Az írásbeli felvételi dolgozat egyúttal

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 21. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 6. osztály 2016. február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 6. osztály 2016. február 20. BIOLÓGIA VERSENY 6. osztály 2016. február 20. Elérhető pontszám 100 Elért pontszám Kód I. Definíció (2 pont) A... a növény vegetatív szerve: szárból, rügyekből és levelekből áll. II. Egyszerű választás

Részletesebben

I. Híres tudósok és munkáságuk (10 pont)

I. Híres tudósok és munkáságuk (10 pont) I. Híres tudósok és munkáságuk (10 pont) Azonosítsd a felsorolt felfedezéseket a betűkkel jelölt tudósokkal valamint életrajzi adataikkal és írd a megfelelő betűjeleket az állítások mögötti négyszögekbe!

Részletesebben

Szakköri tanulói munkafüzet

Szakköri tanulói munkafüzet Szakköri tanulói munkafüzet Biológia 7-8. évfolyam 2015. Összeállította: Heiling Jolán 1 TARTALOM MUNKA-ÉS BALESETVÉDELMI, TŰZVÉDELMI SZABÁLYOK... 2 1. FÉNYMIKROSZKÓP ÉS MIKROSZKÓPI TECHNIKÁK... 4 2. BAKTÉRIUMOK

Részletesebben

FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam

FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY BIIOLÓGIIA 10. évfolyam A feladatsorok összeállításában közreműködtek: Both Mária Fazakas Andrea Gadóné Kézdy Edit Holzgethán Katalin Kecskés Ferenc Kerényi Zoltán Lászlóné

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 12. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 12. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 16. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 16. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

BIOLÓGIA OLIMPIA 50. évfolyam 2015/2016-os iskolai év. Kerületi forduló C kategória

BIOLÓGIA OLIMPIA 50. évfolyam 2015/2016-os iskolai év. Kerületi forduló C kategória BIOLÓGIA OLIMPIA 50. évfolyam 2015/2016-os iskolai év Kerületi forduló C kategória Az általános iskolák 8. - 9. évfolyama és a nyolcéves gimnáziumok 3. - 4. évfolyama számára 1. Oldd meg a gyakorlati feladatot.

Részletesebben

Néhány feladatnak több megoldása van! Keresd meg valamennyit!

Néhány feladatnak több megoldása van! Keresd meg valamennyit! TITOK 2007 HERMAN OTTÓ VERSENY 7. OSZTÁLY 1. FORDULÓ Néhány feladatnak több megoldása van! Keresd meg valamennyit! 1. Hol található a Föld legnagyobb trópusi sivatagja? (A) Ázsiában (B) Ausztráliában (C)

Részletesebben

A. B. C. D. MINDKETTŐ EGYIK SEM. Sorszám(jelige):... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: pont

A. B. C. D. MINDKETTŐ EGYIK SEM. Sorszám(jelige):... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: pont MINDKETTŐ EGYIK SEM KAÁN KÁROLY XXIV. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Sorszám(jelige):... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: pont 1. feladat.. NÉGYFÉLE VÁLASZTÁS

Részletesebben

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a

Részletesebben

Növényi táplálkozás típusai

Növényi táplálkozás típusai A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Heterotróf táplálkozási típusok bemutatása a növényvilágban Metszetkészítés, mikroszkópos megfigyelés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: orchidea növény,

Részletesebben

I. Az ember idegrendszere (14 pont)

I. Az ember idegrendszere (14 pont) I. Az ember idegrendszere (14 pont) Írd a megfelelő betűjelet az állítások után álló négyzetbe annak megfelelően, hogy az állítás csak az agyvelőre, csak a gerincvelőre, mindkettőre vagy egyikre sem vonatkozik!

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ (Biológia) Fejlesztő feladatok

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ (Biológia) Fejlesztő feladatok 26. Vizes párna (G) Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ A képen látható szőrmohafaj párnája a Kárpátok egyik irtásrétjét borítja. 1. A Növényismeret könyv alapján keressük

Részletesebben

Szártípusok,szármódosulatok megfigyelése

Szártípusok,szármódosulatok megfigyelése A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Szártípusok megfigyelése. A szár módosulatok felismerése, vizsgálata. Funkciójuk és változataik megismertetése. Föld alatti és föld feletti szár típusok bemutatása.

Részletesebben

BIOLÓGIA TANTÁRGYI VERSENY 2013. MEGYEI DÖNTŐ

BIOLÓGIA TANTÁRGYI VERSENY 2013. MEGYEI DÖNTŐ BIOLÓGIA TANTÁRGYI VERSENY 2013. MEGYEI DÖNTŐ 2 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk a 2012/2013. tanév biológia tantárgyi versenyének megyei döntőjén! Gratulálunk az iskolai fordulón elért eredményedhez,

Részletesebben

I. Gombák (10 pont) óriáspöfeteg közönséges csiperke gyilkos galóca sárga rókagomba. lila pereszke sárga kénvirággomba nagy őzlábgomba ízletes tinóru

I. Gombák (10 pont) óriáspöfeteg közönséges csiperke gyilkos galóca sárga rókagomba. lila pereszke sárga kénvirággomba nagy őzlábgomba ízletes tinóru I. Gombák (10 pont) A következő tesztkérdések az alább felsorolt, hazánkban is élő nyolc gombafajjal kapcsolatosak. óriáspöfeteg közönséges csiperke gyilkos galóca sárga rókagomba lila pereszke sárga kénvirággomba

Részletesebben

IV. Fodor József Biológia Verseny

IV. Fodor József Biológia Verseny IV. Fodor József Biológia Verseny Döntő 2013. március 8. 1. A kukoricahajtás színének öröklődése (10 pont) Különféle kukoricákat keresztezve egymással, a következő eredményeket kapták: Az 1. keresztezésben

Részletesebben

5 NYOMÓS OK A BACTOFIL-OS ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁSRA. [négypluszegy]

5 NYOMÓS OK A BACTOFIL-OS ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁSRA. [négypluszegy] 5 NYOMÓS OK A BACTOFIL-OS ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁSRA [négypluszegy] AZ ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁS DIÓHÉJBAN Az őszi talajaktiválás annyit jelent, hogy olyan talajbaktérium készítményt juttatunk a földbe, amely jelentősen

Részletesebben

A növényi szervezetek testfelépítése

A növényi szervezetek testfelépítése Szerveződés A növényi szervezetek testfelépítése Szerk.: Vizkievicz András A testszerveződés fogalmát a növényi szervezetet felépítő sejtek közötti kapcsolatok minősége alapján határozzuk meg. Szintjei:

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

II. Grafikonok elemzése (17 pont)

II. Grafikonok elemzése (17 pont) I. Az ember táplálkozása (10 pont) Többszörös választás 1) Melyek őrlőfogak a maradó fogazatunkban (az állkapcsok középvonalától kifelé számozva)? 1) az 5. fog 2) a 3. fog 3) a 8. fog 4) a 2. fog 2) Melyik

Részletesebben

BIOLÓGIA verseny 8. osztályosoknak

BIOLÓGIA verseny 8. osztályosoknak BIOLÓGIA verseny 8. osztályosoknak Kedves 8. osztályos diák! A feladatsort az előzőhöz hasonlóan állítottuk össze. A feladatsorhoz szintén csatoltunk egy megoldó lapot. Kérjük, hogy ezt küld be nekünk

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Életközösségek, rendszertan

Életközösségek, rendszertan 7.osztály, biológia heti 2 óra, 74 órára. Életözössége, rendszertan Cél A tananyag tudásrendszeréne felhasználásával a tanuló atív tevéenyedtetése során fejleszteni a ulcsompetenciához tartozó észségeet,

Részletesebben

1 pont. 2 pont. 1 pont. 1 pont

1 pont. 2 pont. 1 pont. 1 pont 1.1. A MADARAK ÉS AZ EMLÕSÖK ÖSSZEHASONLÍTÁSA (10 PONT) Hasonlítsa össze a madarak és az emlõsök testfelépítését! (1-) Négyféle asszociáció A) a madarakra jellemzõ B) az emlõsökre jellemzõ C) mindkét csoportra

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 17. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

B I O L O G I C K Á O L Y M P I Á D A

B I O L O G I C K Á O L Y M P I Á D A SLOVENSKÁ KOMISIA BIOLOGICKEJ OLYMPIÁDY B I O L O G I C K Á O L Y M P I Á D A 44. ročník školský rok 2009/2010 O b v o d n é k o l o Kategória C 8.-9. ročník základnej školy a 4. ročník gymnázia s osemročným

Részletesebben

Témazáró dolgozat. A növények országa.

Témazáró dolgozat. A növények országa. Témazáró dolgozat. A növények országa. 1.feladat. Mit jelentenek az alábbi fogalmak? fotoszintézis, telepes növények kétivarú virág egylaki növény egyszikű növény 2.feladat. Jellemezze a vörösmoszatok

Részletesebben

GLOBÁLIS JELENTŐSÉG PÁROLOGTATÁS NÖVÉNYEVŐK TÁPLÁLÉKA SZERVES- ANYAGOK O 2 OXIDATÍV LÉGKÖR AEROB SZERVEZETEK LÉGZÉSE TÁPLÁLÉKLÁNC (~HÁLÓZAT)

GLOBÁLIS JELENTŐSÉG PÁROLOGTATÁS NÖVÉNYEVŐK TÁPLÁLÉKA SZERVES- ANYAGOK O 2 OXIDATÍV LÉGKÖR AEROB SZERVEZETEK LÉGZÉSE TÁPLÁLÉKLÁNC (~HÁLÓZAT) A LEVÉL GLOBÁLIS JELENTŐSÉG PÁROLOGTATÁS SZERVES- ANYAGOK NÖVÉNYEVŐK TÁPLÁLÉKA O 2 OXIDATÍV LÉGKÖR AEROB SZERVEZETEK LÉGZÉSE TÁPLÁLÉKLÁNC (~HÁLÓZAT) A levél a szár laterális szerve, korlátozott növekedésű,

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Minta MELLÉKLETEK. FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint. Szakrajz. Minta

Minta MELLÉKLETEK. FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint. Szakrajz. Minta MELLÉKLETEK FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint Szakrajz 1. Feladat: a. Készítse el az árokeresztékes illesztéssel (saját csappal) kialakított szélesbítő toldás szakrajzát,

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

1. B) FELADAT: A LÁTÁS 1. A mellékelt rajz felhasználásával ismertesse az emberi szem felépítését, és az egyes részek

1. B) FELADAT: A LÁTÁS 1. A mellékelt rajz felhasználásával ismertesse az emberi szem felépítését, és az egyes részek 1. MINTATÉTEL 1. A) FELADAT: KEMÉNYÍTŐ KIMUTATÁSA 1. Vizsgálja burgonyagumó keményítőtartalmát kaparék készítésével! Színezze meg a keményítőt! Rajzolja le a tapasztaltakat! Hányszoros nagyítást választott?

Részletesebben

Mutasd be az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy jellemzőit és legfontosabb hormonjait!

Mutasd be az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy jellemzőit és legfontosabb hormonjait! Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

Növényrendszertan. Moha és páfrány.

Növényrendszertan. Moha és páfrány. Növényrendszertan Moha és páfrány. Szerveződési szintek sejttársulás hajtásos növények sejtfonál telepes A növényi legók Sejttársulás Minden sejt megőrzi önállóságát= Nincs munkamegosztás Pl. zöldmoszatok

Részletesebben

BIOLÓGIA. 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra. Célok és feladatok

BIOLÓGIA. 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra. Célok és feladatok BIOLÓGIA 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra Célok és feladatok Szakközépiskolánkban a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás,

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Fahasznosítás Fenyők 2.

Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Fahasznosítás Fenyők 2. Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 5. Fahasznosítás Fenyők 2. Közönséges luc(fenyő) Picea abies 2 Nagy méretű, kúpalakú koronát fejlesztő fafaj A tűlevelek 10-20 mm hosszúak, egyenként

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:. Csapat neve:

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret 2. évfolyam című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az állatok és azok élőhelyének megismerésében,

Részletesebben

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA!

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! KAÁN KÁROLY 24. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! 1. feladat.. AZ ERDŐ FÁI 12 p Írd

Részletesebben

A búza rozsdabetegségei

A búza rozsdabetegségei NÖVÉNYVÉDELEM ROVATVEZETŐ: Dr. Békési Pál c. egyetemi tanár Veszélyes növénybetegségek (II./2.) A sorozat megtervezésében és szerkesztésében közreműködik Dr. Békési Pál és Dr. Fischl Géza A burgonya Y

Részletesebben

Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok

Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok Ostoros egysejtűek Páncélos ostorosok (barázdás moszatok) Zöldmoszatok (lehetnek helyváltoztató mozgásra képtelenek is) Ostorosmoszatok Ős-ostorosok Galléros-ostorosok Állábas egysejtűek Hálózatos állábúak

Részletesebben

OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz

OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz 2 EGYSZERŰ VÁLASZTÁS OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz Útmutató: E feladatokban egy kérdés és öt válasz található. Minden ilyen típusú feladatban egy válasz teljesen helyes, ezt kell kiválasztania és

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Biológia. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.07.1.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Biológia. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.07.1. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Biológia készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.07.1. alapján 10-12. évfolyam 2 A biológia tantárgy tanításának céljai

Részletesebben

Helyi tanterv Természetismeret 6. évfolyam számára

Helyi tanterv Természetismeret 6. évfolyam számára Alapelvek, célok és feladatok Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Természetismeret Helyi tanterv Természetismeret 6. évfolyam számára Napjaink környezeti problémái és a fogyasztói

Részletesebben

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Ta r t a l o m Borsó.... 6 Hagyma..... 8 Fokhagyma....10 Spenót....12 Saláta......14 Retek.. 16 Tök... 18 Uborka...20 Káposzta.....22 Karalábé....24 4 Ta r t a l

Részletesebben

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály 2015. április 24. 12:30 feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc Kódszám: Türr István Gimnázium és Kollégium 1. feladat: A vese

Részletesebben

I. Vázrendszerünk számokban (10 pont)

I. Vázrendszerünk számokban (10 pont) I. Vázrendszerünk számokban (10 pont) Ebben a feladatban mennyiségi vizsgálatot kell végezni, azaz összehasonlítani minden feladatban az a és b mennyiségeket. 1) a) Ujjpercek száma a két kezünkön b) Ujjpercek

Részletesebben

Ember a természetben műveltségterület Biológia 7. évfolyam

Ember a természetben műveltségterület Biológia 7. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS Ember a természetben műveltségterület Biológia 7. évfolyam TANulóI munkafüzet Készítette: Budavári Béres Erzsébet A trópusi esőerdők világa A mérsékelt övezet élővilága Élet a

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

Pagonyné Mezősi Marietta. Fűrészáru tárolása. A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai

Pagonyné Mezősi Marietta. Fűrészáru tárolása. A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai Pagonyné Mezősi Marietta Fűrészáru tárolása A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai A követelménymodul száma: 2309-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-30 FŰRÉSZÁRU

Részletesebben

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1 BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek az élő természet belső rendjének, a

Részletesebben

Oktatási Hivatal. első képsor ÁLLATOK második képsor NÖVÉNYEK 1. A. 2. B. 3. C. 4. D. 5. E. 6. F. 7. G. 8. H. 9. I. 10. J. 6. 7. 8. 9. 10. 2. 3. 4. 5.

Oktatási Hivatal. első képsor ÁLLATOK második képsor NÖVÉNYEK 1. A. 2. B. 3. C. 4. D. 5. E. 6. F. 7. G. 8. H. 9. I. 10. J. 6. 7. 8. 9. 10. 2. 3. 4. 5. 1. Képek párosítása (20 pont) Két, 10-10 képből álló képsort vetítünk. Az első képsor állatok képeit tartalmazza, a második képsor pedig növényekét. Mind az állatok, mind a növények képét fel kell ismerni,

Részletesebben

BIOLÓGIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADAT (1997)

BIOLÓGIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADAT (1997) BIOLÓGIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADAT (1997) ÚTMUTATÁS A FELADATOK MEGOLDÁSÁHOZ Minden feladat megoldását a megoldólapon kell beadnia. A római számokkal jelölt feladatcsoportok megoldásait mindig

Részletesebben

Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.

Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25.

Državni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25. A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *M14213112* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2014. augusztus 25., hétfő / 90 perc Engedélyezett

Részletesebben

FELADATLAPOK BIOLÓGIA

FELADATLAPOK BIOLÓGIA FELADATLAPOK BIOLÓGIA 7. évfolyam Patonainé Tóth Gyöngyi SZÍNTESTEK VIZSGÁLATA 01 1/2! T BALESETVÉDELEM, BETARTANDÓ SZABÁLYOK, AJÁNLÁSOK A kísérlet során használt eszközökkel rendeltetésszerűen dolgozz!

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK Egészségügyi alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. http://fahiba.fmk.nyme.hu

10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. http://fahiba.fmk.nyme.hu Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet http://fahiba.fmk.nyme.hu 10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. Görbeség Görbeség: a hengeres fa hossztengelye íves

Részletesebben

Gombász Hírmondó. Időszaki kiadvány

Gombász Hírmondó. Időszaki kiadvány Soproni Gombász Hírmondó II. évfolyam, 8. szám Időszaki kiadvány 2013. július Gombaismereti túra 2013. július 14-én A tartalomból: Gombatúra 1 Képek 2 Szemcsésnyelű tinóru 3-4 Sárga gyűrűstinóru 5-6 Kocsányos

Részletesebben

Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és botanikai jellemzői

Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és botanikai jellemzői 2. számú melléklet (Forrás: K.B) ÓRAVÁZLAT Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Osztály: 13. b osztály Tantárgy: Növénytermesztés Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK Egészségügyi alapismeretek középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj SZKA208_26 Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj tanulói LEGFONTOSABB TERMÉSZETI KINCSÜNK 8. évfolyam 289 26/1 A TALAJ ÖSSZETEVŐI A homok kis kőszemcsékből áll, melyek gömbölyded vagy sokszögű formát

Részletesebben

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013. Biológia tantárgy 7-8. évfolyam 2013. ALAPGONDOLATOK, RENDEZŐELVEK A biológia a természetismeret 5-6. évfolyamán elsajátított ismeretekre, készségekre, képességekre épül. Annak céljaival, feladataival

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. 1. témakör A növények és az állatok élete, életműködései. környezeti tényezők;

TANMENETJAVASLAT. 1. témakör A növények és az állatok élete, életműködései. környezeti tényezők; Éves óraszám: 55,5 óra Heti óraszám: 1,5 óra TANMENETJAVASLAT A harmadik osztályos természetismeret témakörei az új leckék óraszámával: 1. témakör: A növények és az állatok élete, életműködése 9 óra 2.

Részletesebben

a III. kategória (11-12. évfolyam) feladatlapja

a III. kategória (11-12. évfolyam) feladatlapja 2009/2010. tanév I. forduló a III. kategória (11-12. évfolyam) feladatlapja Versenyző neve:... évfolyama: Iskolája : Település : Felkészítő szaktanár neve:.. Megoldási útmutató A verseny feladatait nyolc

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF ORSZÁGOS FIZIKAVERSENY II. fordulójának feladatai 2005. április 5.

ÖVEGES JÓZSEF ORSZÁGOS FIZIKAVERSENY II. fordulójának feladatai 2005. április 5. ÖVEGES JÓZSEF ORSZÁGOS FIZIKAVERSENY II. fordulójának feladatai 2005. április 5. Kedves Versenyzők! Az I. forduló teljesítése után itt az újabb próbatétel. A II. fordulóban a következő feladatok várnak

Részletesebben

FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA. 5. modul

FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA. 5. modul Matematika A 4. évfolyam FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA 5. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 4. ÉVFOLYAM 5. modul FEJSZÁMOLÁS

Részletesebben

Biológia 5. osztály. 1. Lágyszárú növények vizsgálata... 2. 2. A sztereomikroszkóp használata, működése... 4. 3. Élesztőgomba vizsgálata...

Biológia 5. osztály. 1. Lágyszárú növények vizsgálata... 2. 2. A sztereomikroszkóp használata, működése... 4. 3. Élesztőgomba vizsgálata... Biológia 5. osztály 1 Biológia 5. osztály Tartalom 1. Lágyszárú növények vizsgálata................................................. 2 2. A sztereomikroszkóp használata, működése......................................

Részletesebben

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Szociális alapismeretek

Részletesebben

Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny

Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny Név: Iskola: Biológia, 3. forduló I. feladat: Karikázd be a helyes megoldást! 14 pont 1. Mi a placenta? 1) méh 2) méhnyak X) méhlepény 2. Hol él

Részletesebben

FÖLDRAJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

FÖLDRAJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 FÖLDRJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELDTOK 2004 z írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. Először olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait,

Részletesebben

AZ ÉLET KIALAKULÁSA A FÖLDÖN

AZ ÉLET KIALAKULÁSA A FÖLDÖN AZ ÉLET KIALAKULÁSA A FÖLDÖN A Naprendszer bolygóinak kialakulása: 4.6 milliárd évvel ezelőttre tehető Első prokarióták 3,5 milliárd éve, az első eukarióták 1,3-1,7 md éve jelentek meg Az eukarióta sejt

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai

Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Az ember és természet műveltségterület és ezen belül a biológia tantárgy középpontjában a természet és az azt megismerni

Részletesebben

Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter

Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők Bodonczi László Őriszentpéter Két szakmai vélemény Koloszár: A szálaló üzemmód bevezetésére a bükkösök területének 25 %-án, azaz erdőterületünk maximum 2 %-án nyílik

Részletesebben

Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication November 25, 2013

Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication November 25, 2013 A férfi nemi szervek The male sex organs hadaritso@yahoo.com Semmelweis Egyetem, I. Nőgyógyászati Klinika Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication November 25, 2013 Abstract: The

Részletesebben

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr.

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr. Rendszertan Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28 1 A rendszerezés alapegysége: A csoport B halmaz C faj D törzs E osztály F ország ápr. 23 12:51 2 A faj jellemzői: A A faj egyedei

Részletesebben

AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN 2016. 15. HÉTEN

AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN 2016. 15. HÉTEN AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN 2016. 15. HÉTEN Szekszárdon 2016-ben a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Országos Aerobiológiai Monitorozás keretében 2016. január

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 20. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Endogén és exogén dinamika Földtörténeti korok Kristálytan Ásványtan Kőzettan Kárpát-medence geológiai felépítése Tájföldrajz

Endogén és exogén dinamika Földtörténeti korok Kristálytan Ásványtan Kőzettan Kárpát-medence geológiai felépítése Tájföldrajz Bidló Bidló András: András: A Kárpát-medence természeti földrajza Endogén és exogén dinamika Földtörténeti korok Kristálytan Ásványtan Kőzettan Kárpát-medence geológiai felépítése Tájföldrajz A világegyetem

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés

Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,

Részletesebben

Parlagfű. A parlagfű elterjedése, kártétele

Parlagfű. A parlagfű elterjedése, kártétele Parlagfű A parlagfű elterjedése, kártétele A parlagfű, helyesebben ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.) Észak- Amerikából került Európába különböző terményszállítmányokkal. Magyarországon már

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez

Részletesebben

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia emelt szint 0621 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. november 2. BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az emelt szintű dolgozatok

Részletesebben

Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek

Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Javaslat helyi jelentőségű védett természeti értékek védetté nyilvánításához Készítette: Petre Anna Gabriella K2/16-0266

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE

BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE a 10-12. évfolyamok számára közgazdaság

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal 1. feladat (15 pont) NÖVÉNYHATÁROZÁS Határozza meg a kapott növényt! Írja le a határozás menetét! Például: 1. oldal 1b, 2b, 3a... 1. feladat (15 pont) NÖVÉNYHATÁROZÁS Határozza meg a kapott növényt! Írja

Részletesebben