2008. Júluis XIV.Évfolyam7.szám Sütanaparétre, Házak tetejére, Árnyasincs afáknak, Tűző naponállnak. Kutak mélye száraz, Fenekéreláthatsz, Marhacsorda bőgve Fekszikottan körbe. Délibábos égen, Megfordított réten, Seholsincs egyfelhő, Árnyatszövő kendő. DrégelyLászló-Nyár Tíz évvel ezelőtti hírek AGádorosi Híradó 1998. júliusi számában olvashatták azalábbiakat: Társastánc Záróvizsgára invitálta afalu közönségét az Általános Iskola társastánc-szakköre 1998. június 20-án este 6 óráraaművelődésiházba.tizenegypárkedves,sikkes táncában gyönyörködhettünk. Kissné Farkas Erzsébet szakkörvezető rutinos, intelligens műsorvezetőnek is bizonyult. Rövid, érdekes ismertetőt adott minden tánc előtt,kedveshangonbuzdítottatapsolásraaközönséget, irányította afigyelmet, vezényelte atáncolókat. 3év munkájának eredményét láthattuk. Szép tartás, együttmozgás, jó ritmusérzék jellemezte a produkciókat. Az orosházi Gyopár-táncklub ifjú versenyzőinek bemutatója tette fel a koronát az élvezetes bemutatóra. Ördögien ügyes kis táncosok késztették bámulatra aközönséget. Kellemes nyáresti programvolt. KHM Július Nyárhó,Szent Jakabhava Június 22-től július 22-ig Rák csillagjegy Júl.8.Vasutasnap Júl.11.Népesedési világnap Névnapok: 05.Emese, 17.Endre,22.Magdolna, 26. Anna Módosul amezei őrszolgálatról szóló rendelet Felmérésre került a gádorosi mezőőri járulékkal érintett földterületek nagysága, illetve személyek köre. A nyilvántartásból megállapították, hogy 1.039 fő1hektárnál kevesebb termőfölddel rendelkezik. Esetükben 2008. évben 225.000 Ft összegű bevételre lehet számítani, amennyiben mindenki eleget tesz ajárulékfizetési kötelezettségének. (A 2 rendelet értelmében amezőőri járulék mértéke 8Ft/100m/év (800 Ft/ha/év), 2008-ban pedig ennek arányos része, 6.66 2 Ft/m /év és 666 Ft/ha/év.). Évente 2db tértivevényes levéllel értesítenikellaföldhasználót,ami2x275ft,összesen550ftot tesz ki. Ha ezen kívül még fel is kell szólítani, akkor a levelezés költsége már többszöröse a mezőőri járulék összegének. Ezért aképviselő-testület úgy döntött, hogy az 1 haalattiföldterületekhasználóirészesüljenekmentességbenaz 2 eddigi 1000 m helyett. Ennek megfelelően a rendelet a következőkszerintmódosul: Gádoros Nagyközség Képviselő-testülete a fegyveres biztonsági őrzésről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatrólszóló1997.éviclix.törvény(atovábbiakban: tv) 19. -ában kapott felhatalmazás alapján Gádoros nagyközség közigazgatási területén lévő mezőgazdasági rendeltetésű termőföldek őrzése érdekében alkotott, mezei őrszolgálatról szóló 3/2008. (II. 14.) KT. számú rendeletét (továbbiakban:r.)azalábbiakszerintmódosítja: 1. AR.4. (4)bekezdéseazalábbiakszerintmódosul: (4) Mentes ajárulék megfizetése alól az, akinek az összes 2 földhasználataa10.000m-tnemhaladjameg. 2. (1) Ezarendelet2008.június1.napjánléphatályba.
Rendszeres gyermekvédelmikedvezményre való jogosultság megállapítása Azagyermek, akinekszociálishelyzetealapjánrendszeresgyermekvédelmikedvezményre valójogosultságátigazolják, 1. bölcsödében, óvodábanésiskolában az étkezéshezjogszabályszerintnormatívkedvezményt, 2. évikétszeriegyösszegű támogatást, 3. éskülön jogszabálybanmeghatározottegyéb kedvezményeketigényelhet. Jogosultság megállapításánakfeltételei: 1. Haagyermeketegyedülálló szülő,ill. mástörvényes képviselő gondozza,vagy 2. haagyermek tartósanbeteg, ill. súlyosan fogyatékos,vagy 3. haanagykorúvávált23. életévétmég benemtöltöttfiatalfelnőttnappalioktatás munkarendjeszerinttanulmányokatfolytat,vagy 4. haanagykorúvávált25. életévétmég benemtöltöttfiatalfelnőttfelsőfokúoktatásiintézménynappalitagozatántanul., akkorjogosultrendszeresgyermekvédelmikedvezményre, haagyermeketgondozócsaládbanaz egyfőrejutóhavijövedelemnemhaladja megazöregséginyugdíjmindenkorilegkisebb összegének 135%-át,(2008-tól38.475Ft-ot)mindenmásesetben,haagyermeketgondozó családban azegy főre jutó havijövedelemnemhaladjamegazöregséginyugdíjmindenkorilegkisebbösszegének125%-át(2008-tól35.625 Ft-ot). Egyes esetekben avagyonihelyzetvizsgálatára issorkerülhet. Milyenidőszakotkellfigyelembe venniajövedelemszámításnál? Ajövedelemszámításnálirányadó időszak ahavonta rendszeresenmérhető jövedelmeknélaháromhónapot,egyébjövedelmeknélpedigaz egyévetnemhaladhatjameg.ettőlcsakakkor leheteltérni, haajövedelmiviszonyokbanigazolhatóokmiatttartósromlásvélelmezhető. Kittekintünkközösháztartásbanélő közelihozzátartozónak? Akérelembenyújtásánálközösháztartásban élő közelihozzátartozókéntkellfigyelembevenni: 1. aszülőt, aszülő házastársát, vagy élettársát, 2. a20 évesnélfiatalabb, önálló keresettelnemrendelkező gyermeket, 3. a23 évesnélfiatalabb, önálló keresettelrendelkező,anappalioktatásmunkarendjeszerintitanulmányokatfolytatógyermeket, 4. a25 évesnélfiatalabb, önálló keresettelnemrendelkező,felsőoktatásiintézménynappalitagozatántanulmányokatfolytató gyermeket, 5. korhatárra tekintetnélkülatartósan beteg, ill. atesti,érzékszervi,értelmi,beszéd-vagymásfogyatékosgyermeket, 6. acsaládjogitörvény alapján aszülő vagy házastársaáltaleltartottrokont. Akérelemben, ill.ajövedelemnyilatkozatban szereplő adatokvalódiságakörnyezettanulmánykészítésévelvizsgálható. Jövedelemvizsgálata: Amennyiben ahatósághivatalostudomása vagy akörnyezettanulmánylefolytatásaalapjánakérelmező életkörülményeire tekintettela jövedelemnyilatkozatban foglaltakvitathatók,fellehethívniakérelmezőtazáltalalakottlakás,ill.asajátés vele közös háztartásbanélő közelihozzátartozójatulajdonában álló vagyonfenntartásiköltségeitigazolódokumentumokbenyújtására. Abbanazesetben, haafenntartásiköltségekmeghaladjákajövedelemnyilatkozatbanszereplő jövedelem70%-át,avalósjövedelemaz igazoltfenntartásiköltségek figyelembevételévelkerülmegállapításra. Vagyonihelyzetvizsgálata Amennyibenilyenmódonsemállapítható meg reálisan az egyfőre eső jövedelem,sorkerülhetavagyonihelyzetvizsgálatára.avagyoni helyzetvizsgálatakiterjed aközösháztartásban élő közelihozzátartozóvagyonárais. Jogosultság megállapítása avagyonihelyzetalapján Akkorlehetmegállapítaniavagyonihelyzetvizsgálataalapjánajogosultságot,haazegyfőre jutóvagyonértékenemhaladja meg 1. külön-különszámítvaazöregséginyugdíjlegkisebbösszegének20-szorosát,vagy 2. együttszámítvaazöregséginyugdíjlegkisebb összegének70-szeresét. Mitértünkvagyonalatt? Vagyonalattahasznosítható ingatlant, járművet,továbbá vagyoniértékű jogotkellérteni.avagyonvizsgálatnemterjedhetkiarraaz ingatlanra, amelyben aszülő vagy atartásrakötelesmástörvényesképviselő életvitelszerűenlakik,arraavagyoniérétkű jogra,amelyaz általuklakottingatlanon fenn áll, továbbáamozgáskorlátozottságra tekintettelfenntartottjárműre. Jogosultság nagykorúvá válás esetén Amennyibenakedvezményre jogosultság megállapításakorajogosultkiskorúvolt,azonbanannakfennállásaalattbetölti18.évét,ezt követőenisfennmarad azegyéb jogosultságifeltételek fennállásaesetén ajogosultság 1. 23éves koráig, ha nappalioktatásmunkarendje szerintfolytatjatanulmányait,ill. 2. 25éves koráig, ha felsőfokúoktatásiintézmény nappalitagozatántanul. Jogosultság házasságkötésesetén Haagyermek házasságotköt, ésezáltalújcsaládba kerül, megkellvizsgálniazt,hogyajogosultságifeltételekaházasságkötésszerinti családban isfennállnak-e.amennyiben azújcsaládban az egyfőrejutóhavijövedelemösszege,ill.avagyonértéke meghaladjaa jogosultságihatárt, ajogosultságotmeg kellszüntetni. Egyösszegű támogatásravaló jogosultság Haarendszeresgyermekvédelmikedvezményrevaló jogosultságtárgyévjúlius1-jénill.november1-jénfennáll,ajogosultjúliusés novemberhónapokban 5500 5500Ftösszegű pénzbelitámogatásbanrészesül.
Eljárásiszabályok Azeljáráskérelemreindul.Akérelmetagyermek törvényes képviselője (szülő,gyám)nagykorúkérelmező eseténsajátmagaterjeszthetielő alakóhely szerintilletékespolgármesterihivatalnál. Amennyibentöbb lakóhelyeis van, akérelmetaz életvitelszerű tartózkodásihelyszerintipolgármesterihivatalnállehetbenyújtani. Akérelemelbírálásaazönkormányzatjegyzőjének feladata. Afeltételekfennállása esetén ajegyző akedvezményre való jogosultságot1éves időtartamra állapítjameg. Akérelemhez szükséges dokumentumok -személyiigazolvány,lakcímigazolvány -3havinettó átlagkeresetről, ill. minden egyéb másjövedelemről(munkabér,családipótlék,gyes,gyermektartásdíj,nyugdíjszerű ellátás, árvaellátás, alkalmimunkastb.)szóló igazolás,nyilatkozat -különélő szülők esetén agyermekelhelyezése, vagyideiglenes elhelyezéseésagyámrendeléstárgyábanhozottbíróságiésgyámhatósági határozat,ill. nyilatkozatarról, haaszülő gyermekétegyedülgondozza, -a tartósan beteg,ill. fogyatékos nagykorú gyermekeseténegészségiállapotára vonatkozóigazolás, -nagykorúvá váltgyermek eseténiskolalátogatásiigazolás. Óvodaiés Iskolaiintézményvezetőiállásokra kiírtpályázatok elbírálása AKépviselő-testület2007.november27-iülésénírtkipályázatotaNapköziOtthonosÓvodaintézményvezetőiállásánakbetöltésére. Apályázatbenyújtásánakhatárideje2008.március31.volt. Apályázatikiírásraegyetlenpályázatérkezett,ajelenlegivezetőé,MolnárÉváé. AKépviselő-testületMolnárÉvát2008. augusztushó 01. napjától2013.július31.napjáig5évesidőtartamramegbíztaagádorosinapközi OtthonosÓvodavezetésével. AKépviselő-testület 2007. november 27-i ülésén írt ki pályázatot az általános iskola igazgatói állásánakbetöltésére 5éves időtartamra, 2008. augusztus01.napjától2013.július31-ig. Apályázatbenyújtásánakhatárideje2008.március31.volt. Apályázatikiírásraegyetlenpályázatérkezett,ajelenlegiigazgatóé,KozmerImréé. AKépviselő-testületKozmerImrét2008. augusztus01. napjától 2013.július 31.napjáig5évesidőtartamra megbízta agádorosinémann ValériaÁltalános Iskolaigazgatóifeladatainakellátásával. Jótékonyságipapírgyűjtés 2007.októberébenaNémannValériaÁltalánosIskola Diákönkormányzata papírgyűjtéstrendezett.azösszegyűlt 130000.-Ft-otaz iskolakönyvtáránakajánlottákfel könyvtárfejlesztésre. Nagyon örültünk, mertazeddig elnyert pályázatokcsak szakkönyvekre szóltak, meséket, regényeketszinte nemistudtunkvenni. Atanévsorán többszörrendeltünk könyveket, nemegyszerre költöttükelapénzt, hiszenamaikönyvárak mellettjólmeg kell gondolni,mitveszünk és hol. Aziskola kapcsolatban álltöbbek közöttanovumkönyvkiadóval ésajonatán Könyvmolyképző Kiadóval.Az ő segítségükkel vásároltunk nagyon szépésszínvonalas kiadványokatkedvező áron.nagy sikerevoltpéldáulaharry Pottersorozatnak, egymásnak adták agyerekek akönyveket, apolcranemsokszor kerültekfel. Ezen kívülvásároltunk agyerekeknek verses, mesés könyveketis, ésnéhány tanórán használhatóismeretterjesztő köteteket,enciklopédiákat, helyesírásiszabályzatokat. EzútonszeretnékköszönetetmondaniaDiákönkormányzatnak,a gyerekeknek, szüleiknek, apedagógusoknakésaközség lakosságának, hogy hozzásegítették atanulókatezekhez aszép könyvekhez. Köszönjükasok papírt, reméljük,akövetkező tanév elejénhasonló sikerrelfolytathatjuk. Kissné NagyMónika iskolakönyvtáros Tájékoztató AzOrosháziVárosüzemeltetésiésSzolgáltatóZRT.Azalábbi tájékoztatástadta aképviselő-testületmájusiüléséna településünkön2007-benfolytatotttevékenységéről. 2007.december31-iállapotnakmegfelelően: Rendszeresszállításba bevontlakóépületekszáma: 1552 Ebbőllakott,igénybe vevő lakóépületekszáma. 1339 Gyűjtőedényzetszerintimegoszlás: 12zsák/év/fő 136 24zsák/év/fő 20 60literesgyűjtőedény 393 80literesgyűjtőedény 91 120literesgyűjtőedény 864 2db120literesgyűjtőedény 2 240literesgyűjtőedény 23 Gyűjtőedénynélk.(üreslakás) 23 Összesen: 1552 2007.évben592tonnahulladékkerültelszállításra. Atelepülésenavállalkozóiszerződésekszáma:39. Lakosságiszemétszállításbólkeletkező díjhátralék2007.december 31-ig807.113,-Ft.Ebbőlaz 5.000,-Ftfelettitartozások:454.348,- Ft. 2007.december31-igahulladékgyűjtés,szállítás zökkenőmentesen zajlott.járatkimaradásnemvoltünnepnapokonsem.
KözségiGyermeknap 2008. május 31.-én szombaton került megrendezésre településünkön aközségi Gyermeknap. Arendezvényt gondos előkészületek előzték meg az intézmények részéről.az időjárás is kegyes volt ezen anapon. Már akora reggeli órákban gyülekeztek aszervezők, díszítették az iskola udvarát és ahétvezér Parkot.Alégvár is lassan kiemelkedett afák közül, megérkezettarepülő,felépültakatonaisátor,érkeztekalovasfogatokésamotorosok.10órakörülmáragyerekseregisszép számmalfelsorakozottaziskolakörül.agyermeknapiműsorbanláthattukagádorosióvodabúzavirágnéptánccsoportjának kedveskisműsorát,majdazorosházihipp-hopposokbemutatóját.akézművesudvarbanmindenkikedvére alkothatott,a KRESZ versenyben próbára tehették tudásukat agyerekek, aszimulátornál pedig az ügyességüket próbálhatták ki. Az erősebbeksúlytemeltek,deacsocsóasztalismindigfoglaltvolt.agfrmotorosaifolyamatosan üzemben voltak,hoztákvittékakicsiketésnagyokat.alovasfogatokszusszanásnyiidőreállhattakcsakmeg,deakiállítottmezőgazdaságigépeket ésarepülőgépet bemutatók sem pihentek anap folyamán.akatonaibemutatót tartó felnőttek is kitikkadtak anap végére csakúgy,mintalégváratfelügyelő felnőttekésaziskolaiszámítástechnikateremgépei. Acsoki-bankotidőközbenaszervezőknekfelkelletttölteni,mertaszorgosgyereksereg kifosztotta,éppúgyminta450db palacsintát tartalmazó tálcákat és afolyamatosan üzemelő üdítős sátrat. Dél felé közeledve akun László által készített paprikás krumpli illata is szállingózni kezdett.azaikidó-sok bemutatója után szépsorban abográcsoknálsorakoztak a játékbanmegéhezettapróságok.azebédfinomvoltésmindenkinekjutottbőven.délutánbahajlóanmegérkeztekafagyis kocsikis,agyermeknapalkalmábólmindengyerekingyenkapottegygombócot. Anapvégénkipirultan,elfáradtan,deélményekkelteleballagtakhazaazünnepeltek. Köszönjük,hogyazideiévbenatavalyinálmégtöbbenlátogattakelarendezvényre! A2008.éviKözségiGyermeknap megrendezésében támogatást,segítségetnyújtottak: GádorosNagyközségÖnkormányzataésintézményei Óvoda,Iskola,GondozásiKözpont,MűvelődésiHáz,HáziBrigád dolgozói.óvodabúzavirágnéptánccsoportja, OrosháziHipp-Hoppcsoport, VargaZsolt Pékség, FejesBt., BenczúrIstván-100FT-osbolt, Ifj.HegedűsAndráséscsaládja, ZalaiLászlóné, VágóJános, GeraJános, KunstárTibor, NagyIstván, GádorosiErőemelők, GádorosFanaticRacingMotorosBarátiKör, KunLászló, NagyMihályéstársa,Nagyszénás, AIRSOFT csoportkatonái, PappJános, VinczeJózsef, Aikidócsoport, KistérségiGyermekjólétiIroda, GádorosiGyermekjólétiSzolgálat, SzarvasCOOP, Kispipacskávézó, MatuskaZsoltné, VecseriIstvánné, RajkiPétervállalkozó, KristófTiborvállalkozó, EzútonisköszönetetmondunkaKözségiGyermeknapmindentámogatójánakéssegítőjének! /Agyermeknapról sok-sok képtalálható awww.gadoros.hu anémannvaléria Általános Iskola események képekben oldalán./
HáromnapSzékelyföldön AHidasi László Nyugdíjas Klub által szervezett 3napos kiránduláson vettünk részt május 26-28-ig. Nem akartunk zajos városokba, drága szállodákba menni, ezért is választottuk Székelyföldet. Szalonta- Nagyvárad-Élesd-Csucsa-Bánfihunyad-Körösfő-Kolozsvár-Torda- Marosvásárhely-Szováta-Parajd-Farkaslaka útvonalra esett a választás. LegelőszörKirály-hágónálltunkmeg,ahonnanmárgyönyörű kilátásnyílik ahegyekre. Az 580 mtengerszint feletti magasságban kanyargó hágó századokon át nemcsak Bihar és Kolozs vármegye határa, hanem 1557-1867-ig Magyarország és Erdély határa is volt. Kis pihenő után tovább indultunk. Érintettük Csucsát, itt áll a Boncza család kastélya, ahol az I. Világháború idejénady Endreis lakott. Bánfihunyadon láttuk a roma pagodákat, amelyek óriási kastélyszerű építmények. Utunk következő települése Körösfő, - híres Kalotaszegi település népművészetét az útmenti kirakodóvásárban tekinthettük meg. Majd Szászfenes, Torda következett, ahol ahíres Tordai-hasadékot csak távolrólcsodálhattukmeg.legközelebbimegállónkszovátavolt.avárosöt sóstóbólállógyógyfürdőjérőléssószikláirólnevezetes.legnagyobbtavaa Medve-tó,benne66000tonnárabecsültoldottsómennyiségvan,afelszíntől lefelé hőmérséklete növekszik, melyet a nap melege és a lejjebb koncentrálódósóokoz.gyalogostúrakeretébenmegkerültünkatavatésmegnéztükatókörülépültüdülőket. Csodaszép villák találhatók itt. Szálláshelyünk Farkaslakán volt az Anikó panzióban.nagyonvendégszeretőkittazemberek,apanziótulajdonosaisremek ételekkel várt bennünket vacsorára. Vacsora után akis csapat egy része Tamási Áron sírjához látogatott el- mely két cserfa között atemplom mögött áll, síremlékeegykvarcitdombormű.szülőházaemlékmúzeum. MásnapkiadósreggeliutánelindultunkParajdra.Ezegynagyonpicitelepülés,de vanegy mostisműködő sóbányája.autóbuszon vittek lebennünket abányába, majd mintegy 300 lépcsőn jutottunk le. Nagyon szép, abánya fából készült temploma és játszótere. Mint ajégpálya olyan fényes asós talaj, szinte féltünk lépésekettenni. Parajdról a Gyilkos-tóhoz vezetett utunk. Rövid pihenő után tovább indultunk abékás-szoroshoz. Gyönyörű tájakat láttunk az autóbuszból- abucsintetőnnagyonszépüdülőparkvan.abékás-szorosnál kis gyalogtúra tette változatossá kirándulásunkat. Visszafelé Korondon álltunk megegykisdélutánivásárlásra.ittvettükmegazotthoniakrészéreajándékainkat. Este kiadós vacsora után tértünk pihenőre. Harmadik nap reggeli után készülődtünkahazafeléutazáshoz.marosvásárhelyenálltunkmegvárosnézésre. Itt akultúrpalotát néztük meg, amely magyar építészeti irányzat szellemében épült. Színes majolika tetőzete már messziről magára vonja a figyelmet. Homlokzatátmozaiklapok,fémdomborításokésszobrokdíszítik.Lépcsőházának üvegfestményei Petőfit, Kossuthot és Jókait ábrázolják. Az első emeleti termet óriástükrök díszítik, amelyek végtelenítő hatást váltanak ki a teremből. Megcsodáltukaszékelymondavilágotábrázoló12festettablakát. Az épületben található avárosi Könyvtár és aképzőművészeti Múzeum és színházteremis. Kis csapatunk nagyon jól érezte magát akirándulás során.amegtekintett nevezetességekről és az érintett településekről Nagy Istvántól szerezhettünk bővebb ismereteket, aki a kiránduláson végig kalauzolt bennünket. GyuricsnéCzombosLenke
- Kutyabarátság Egy nagy falusi udvaron két kutya sütkérezett a télutói napsütésben. Tele volt a hasuk, munkájuk semmi. Beszélgetnikezdtekegymással:-Semmi sem szebb a meghitt barátságnál..az őszinte szív szereteténél! Milyen jó egyetértésbenélni! -áradozott Bundás. - Ésmilyenszépsegíteniegymást,sőthakelléletünket isáldoznibarátunkért..vagylegalábbfelvidítani..ha mi egyszer baráti szövetséget kötnénk, biztosítalak: életünk álomszép lenne.. -Igazad van -hagyta jóvá Sajó. -Íme mi egy udvarban élünk, de nincs nap, hogy ne veszekednénk. Mindenünk megvan, hely is vanbővenmindkettőnkszámára,mégsincsbékesség köztünk, mint ahogy azemberek között sincs. -Itt a mancsom,kössünkörökbarátságotésbizonyítsukbe mindenkinek,hogylehetségesegyetértésbenisélni.- Jól van, Sajó. Legyen távol tőlünk az irigység, a gyűlölet, arosszakarat, aveszekedés! Akét kutya meghatottan borult egymás nyakába, amikor a gazdasszony jókora csontot dobott ki az ablakon. Bundás és Sajó azonnal megfeledkeztek az örök barátságról, sacsontra vetették magukat. Csak úgy szikrázott adüh, agyűlölet aszemükből. Morogtak, marták egymást.. S mindezt egy csont miatt! Hányszor történik hasonló dolog az emberek között is! /forrás: www.plebania.net/ Kis csillagászat-július Merkúr: Ahajnaliégaljánkereshető,1-jénvanlegnagyobb nyugati kitérésben, 21,8º-ra a Naptól, átlagos láthatóság mellett.ezutánészlelhetőségelassanromlik.kezdetbenegy órával,25-énmárcsakfélórávalkelanapelőtt.29-énfelső együttállásbanvananappal. Vénusz: Napnyugta után kereshető a nyugati látóhatár közelében,deazekliptikalaposhajlásszögemiattláthatósága nemjavul,aligháromnegyedórávalnyugszikanapután. Mars: Az esti és kora éjszakai órákban látható az Oroszlán csillagképben. Ahónap elején két és fél, avégén másfél órávalnyugszikanapután. Jupiter: Hátráló mozgást végez a Nyilas csillagképben. Egész éjszaka feltűnően látszik a déli ég alján. 9-én szembenállásbanvananappal. Szaturnusz: Az Oroszlán csillagképben látható az esti órákban.kétórávalnyugszikanapután. Uránusz: Éjfél körül kel, az éjszaka másodikfelébenlátható.hátrálómozgást végezavízöntő csillagképben. Neptunusz: Az esti órákban kel. Az éjszaka nagy részében látható a Bak csillagképben. Ifjúsági Kerstin Thorvall: Pótpapa Bankrablás a belvárosban! Lelőtték a pénztárost! Magnus,astockholmikisfiúa kioszk előtt dermedten mered az újságokra. Leffe már napok óta eltűnt. Pedig nemcsak anyát szereti, neki is jó barátja. És az se számít, hogy börtönben ült! Most mégis Lehetséges, hogy anyja élettársa, agondos pótpapa, aki otthon süt-főz, akedves Leffe, aki mindig hazavárja őt az iskolából,megint bennevanabuliban? Felnőtt StephenKing:Amobil Anyúlés abékák Vadászok érkeztek az erdőbe jó kis zsákmány reményében. Anyúl reszketett félelmébenodújamélyén,ésmárelőresirattamagátarávárószomorúvégmiatt. -Én vagyok aföldkerekség legszerencsétlenebb jószága, aleggyávább teremtmény,akitcsakahátánhordaföld.mégazemberekisaztmondjákarra, akiasajátárnyékátólismegijed,hogy gyávanyúl.detalánazénhibám,hogy ennyire félénk vagyok? Próbálom én legyőzni afélelmemet, de nem tudom. Szép kis élet, mondhatom! Elég alegkisebb zaj, és máris menekülök. Még a falatot is félrenyelem ijedtemben. Éjszaka sem merem lehunyni csak az egyik szemem.mégajóöreggyöngybagolyrikoltásátólisfelriadok.énszerencsétlen, deszörnyengyávavagyok!közbenavadászokegyretávolodtak,deanyúlnem bírta összeszedni abátorságát, hogy elhagyja az üreget, pedig az erdőben már csönd és nyugalom honolt. Kétnapi éhezés után végre kimerészkedett, hogy egyenegykiszsengefüvetaréten. Éppen elkezdett falatozni, amikor könnyű suhogásra lett figyelmes. Félelmében beugrott arétet szegélyező, sárral teli árokba, és próbált minél jobbanelrejtőzni.abékák, akikazárokpartonlaktak, rémültenbrekegveásták bemagukataziszapba.egyszemvillanásalatthűlthelyelettvalamennyinek. Anyúlcsodálkozvanézettszét. -Lehetséges, hogy én, aföldkerekség leggyávább állata, megijesztettem valakit?ahá,márértem!szóvalnincsaföldönolyangyávateremtmény,akine találnaegynálánálméggyávábbat. Ezzelkimászottazárokból, ésbárbundájasárosésvizes lett,márnem éreztemagátolyanszerencsétlennek,mintelőtte. Clay Riddell grafikus Bostonba utazik, hogy tárgyaljon az általa tervezett képregény ügyében. Akiadóba menet aparkban beáll a fagylaltoskocsi előtt kígyózó sorba, mert a melegben bizony jólesne egy hűsítő nyalánkság. Az előtte állók némelyikének megcsörren amobiltelefonja, smikor beleszólnak, leírhatatlan dolgok történnek. Atelefonálók megvadulnak, egymásnak esnek vagyönmagukellenfordulnak,spillanatokalatt őrjöngő-vérengző emberek töltik meg az utcákat. Claynek -micsoda szerencse! - nincsmobilja,shamarrájön,hogyaz őrületetcsakisatelefonáltal közvetített impulzus okozhatja. Néhány hozzá hasonló, mobilmentes emberrel elindul, hogy olyan területet keressenek, ahol nincs telefonos lefedettség. És hajtja az aggodalom is, vajon mitörténhetettotthonafeleségévelésakisfiával,akikmindketten mobilhasználók... A káoszban nem könnyű az utazás. A megfertőzött telefonembereket mintha egy ijesztő kollektív tudat irányítaná, a kevés megmaradt "normi" pedig kétségbeesetten küzd, hogy megmentse önmagát s a világból azt, ami még megmenthető... Afenti könyvekmegtalálhatóakaközségi Könyvtárban.
Birkózó Hírek Nemzetköziszabadfogású birkózóversenyen vettünkrészt május 24-én,Kiskunfélegyházán.Aversenyen három nemzet 19 csapataképviseltettemagát. Eredményeink: 47 kgfrank EndreIV. 61 kggelegonyakristófi. 68 kgbelankatamás III. leány 65kgBellaBettinaIII. Köszönjükversenyzőinkremekhelytállását. PáliSándoredző szakosztályvezető GelegonyaIstván Temetői járat GádorosNagyközségPolgármesteriHivatalatájékoztatja alakosságot, hogy atemetői járat péntekenként 15.00 órátólakövetkező útvonalonvehető igénybe: Bem.J.u.-Dr.Hidasiu.-Dózsau.-Kinizsiu.-Hősöku.- Piactér-Főu. Ajárat egy óra időtöltésutánindul vissza. Aforizma Anyárazaz évszak, amikortúl melegvan ahhoz, hogy elvégezzük azt, amihez télen túlhideg volt. Tippekszúnyogellen -Aszúnyogok elszaporodását megakadályozhatjuk,haaházkörül elhelyezett víztárolókat, hordókatmindig letakarjuk, időnként pedig kiürítjük. -Alegbiztosabban úgy tarthatjuk távol a szúnyogokat,haalakásminden ablakára szúnyoghálót szerelünk fel. -Vető József- -Avédekezéshatásosszereaporrátört(őrölt) szegfűszeg. Miután megdaráltuk aszegfűszeget, gézszákokbatesszük, és azárt helyiségbentöbb helyreelhelyezzük. -Egyszerűbb megoldás,hafélnarancsrarászórjuk aszegfűszeget, majd alkohollal leöntjük.a párolgónarancsot ésaszegfűszeget aszúnyogok nemtudják elviselni. -Haéjszakáragesztenye-vagydiófalevél főzetét lapostálkákbaöntjük,akörnyékrőleltűnnek a szúnyogok.nyugodtanaludhatunk. -Aszúnyogűző krémeketcsakatestünkön alkalmazzuk.azokat atestrészeinket(arc, kéz, vádli stb.) dörzsöljük be,amelyek fokozottan veszélyben vannak.akrémeketelőttepróbáljukki, nehogy panaszokat okozzanak. Krumplilevesgyorsan Hozzávalók: Burgonya, sárgarépa, virsli, vöröshagyma. Az ízesítéshez: só, bors, babérlevél, őrölt paprika, ételízesítő. Elkészítés: Enyhén sós vízbe feltesszük főni akockákra vágott burgonyát ésa karikákravágottsárgarépát. Beleteszünk ízlésszerint babérlevelet. Közben kevés margarint megolvasztunk, beletesszük az apró kockákravágotthagymát.körülbelül5percutánrászórjukaz őrölt paprikátésakarikáravágottvirslit.avirslitkicsitmegpirítjuk,majd aburgonyát és arépadarabokat (abban avízben, amiben megfőtt) ráöntjük.az egészet még egyszer jól felforraljuk, és már készen is van. Pudingosmeggyes Hozzávalók: Atésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg margarin, 10 dkg cukor,1csomagsütőpor,1tojás,1teáskanálecetés annyitejföl,hogykönnyengyúrhatótésztátkapjunk Atöltelékhez: 50 dkg meggy /magozott/, cukor, fahéj,1,5csomagvaníliáspudingpor Elkészítés: Atésztahozzávalóitösszegyúrjuk,kétrészreosztjuk,kinyújtjuk.A töltelékhez ameggyet saját levében feltesszük főni, ízlés szerint hozzáadunk cukrot és fahéjat, majd a 1,5 csomag vaníliás pudingport1dlvízzelelkeverveaforrómeggyhezöntjük.azegyik tésztalapot tepsibe tesszük, ráöntjük aforró meggyet, beborítjuk a másik tésztalappal, megszurkáljuk, és 175 fokon megsütjük. Ha teljesenkihűlt,felszeleteljük. /forrás: www.mindmegette.hu/ Madárfürdő Ne feledjük, hogy a madarak igénylik a vizet ivásra és fürdésre, különösen meleg nyári napokon. Ne töltsük fel túl mélyre,ésgyakrancseréljükavizetazitatásra,fürdésreszánt edényben. Ez lehet egy egyszerű virágcserép alátét is, de bármilyen kiselejtezettflakonból,műanyagdobozból is készíthetünk amadarak számára ilyen alkalmatosságot. Nem csak amadarak, de miisörömünketlelhetjükbenne!
Haláleset: IvanicsAttilaZsolt/1966/ PintérIstvánné DebreczeniAnna/1919/ NáfrádiAndrásAntal/1958/ PappJánosTivadar /1928/ Állatorvosi ügyelet 2008.Július 2008. július 04.18órától július 07.06óráig Dr. Kiss Lajos (30)978-6999 2008. július 11. 18 órától július 14.06óráig Dr.TímárPéter(30)358-3495 2008. július 18.18órától július 21.06óráig Dr. Kiss Lajos (30)978-6999 2008. július 25.18órától július 28.06óráig Dr.TímárPéter(30)358-3495 2008. augusztus 01. 18 órától augusztus 04. 06óráig Dr. Kiss Lajos (30)978-6999 Fogorvosi rendelés Hétfő 13.00 19.00 Kedd 08.00 14.00 Szerda 13.00 19.00 Csütörtök 08.00 14.00 Péntek 08.00 12.00 HIRDETÉS Szennyvíz- szippantás PinkaTibor Gádoros Petőfiu.23. Tel.:30/356-5086 20/9390-418 Állástkeres? Munkaügyiinformációra van szüksége? Nincs otthoninternet elérhetősége? TÁJÉKOZÓDJON HELYBEN! Keresse felafoglalkoztatási Információs Pontot, aholsegítő közreműködésévelmegkapjaa választkérdéseire. Ügyfélfogadás: Hétfőtőlpéntekig9.0012.00