HÁZIREND Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola Bevezető rendelkezések A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden dolgozójának, tanulójának, a tanulók szüleinek, gondviselőinek joga és kötelessége. Ezen házirend: a Nemzeti Köznevelési 2011. évi CXC. törvény a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. EMMI rendelet a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény továbbá az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült. A tanulói jogviszony keletkezése és megszűnése A közoktatási intézmény tanulói közé felvétel vagy átvétel útján lehet bejutni. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik. A felvételről és az átvételről az iskola igazgatója dönt. A köznevelési törvény részletesen szabályozza az iskolai jogviszony létrejöttét és megszűnésének lehetőségeit, módjait. 1. A tanuló jogai és kötelességei Minden tanulónak joga és egyben kötelessége képességeihez mérten legjobban tanulni az iskolában, tanárai segítségét igénybe venni, az iskola infrastruktúráját használni. E jogok és kötelességek gyakorlásában azonban másokat nem korlátozhat. Nem veszélyeztetheti saját maga és mások testi épségét, illetve nem hátráltathatja a tanulási feltételek megteremtését és fenntartását. Általános szabályok Az intézményben belépve Békesség szóval köszöntjük egymást. 1. Mindenkinek törekednie kell a tiszteletteljes, szellemi, erkölcsi és tanulmányi előrehaladásra ösztönző légkör kialakítására. A tanuló az iskolában korrekt baráti és munkakapcsolatokat alakít ki. Megilleti őt a tiszta és egyenes beszéd mind diáktársai, mind tanárai részéről. Az illetlen, trágár, durva beszéd és megnyilvánulás a társas kapcsolatokban megengedhetetlen. A tanulók egymással, valamint az iskola tanáraival és technikai alkalmazottakkal való kapcsolatukban a tisztelet és méltánylás alapján nyilvánulnak meg, udvariasan viselkednek a tanórákon és azon kívül is; a köszöntésben, megszólításban is. 2. A tanulók és az alkalmazottak ruházatának, megjelenésének az erkölcsi követelményeknek és a tisztességes öltözködés szabályainak kell megfelelni. Ügyelni kell arra, hogy az öltözködés senkit se zavarjon meg. Az extrém öltözék, tetoválás, kiegészítők, kirívó smink és frizura viselete az iskolában nem megengedett. Az iskolai ünnepélyeken az alkalomhoz illő, ünnepi öltözetben kell megjelenni az iskola tanulóinak és pedagógusainak. 3. Az iskola tisztaságára (tantermek, Xclass-termek, folyosók, mellékhelyiségek), felszereléseinek (nyílászárók, iskolapadok, sporteszközök stb.), használati eszközeinek (digitális táblák, írásvetítők, számítógépek, multimédiás eszközök stb.) épségére 1
minden tanulónak vigyáznia kell. Közreműködhet környezetének és az általa használt eszközök rendben tartásában, tisztántartásában. (tanári felügyelet mellett.????) 4. A tanuló által szándékosan vagy gondatlanságból okozott kárt a tanulók szülei a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének szabályai szerint kötelesek megtéríteni a hatályos jogszabályok által előírtak szerint. A kártérítés mértékéről a gazdasági vezető javaslatára a tantestület dönt vizsgálat alapján. A vizsgálatról és a döntésről a tanulót és szüleit értesíteni kell, és fel kell szólítani a kár megtérítésére. A kártérítés elmaradása esetén az előírásnak megfelelően az iskola pert indíthat. 5. Minden tanulónak a tanév megkezdésekor baleset- és tűzvédelmi oktatáson kell részt vennie. Az oktatásra az első osztályfőnöki órán, illetve szakórákon kerül sor az iskola baleset- és munkavédelmi felelősének, valamint a szaktanárának irányításával. 6. Minden tanév elején az osztályfőnök ismerteti a menekülési irányokat tanítványaival. Tűz esetén riasztásra a folyosókon és a termekben kifüggesztett rend szerint kell elhagyni az épületet. A tanulótól elvárt magatartás és viselkedés 1. A tanítási órán biztosítani kell a tanulmányi munkához szükséges fegyelmet és alkotó légkört. A tanárt és a tanulókat az óráról kihívni nem szabad. Ez alól rendkívüli esetben az igazgató vagy az igazgatóhelyettes kivételt tehetnek. 2. A tanuló köteles a tanuláshoz szükséges taneszközöket magánál tartani. Az adott évben az oktatáshoz szükséges taneszközök igényéről az iskola tájékoztatja a szülőket az előző tanév végén Az iskolába behozott, a tanításhoz szükséges eszközökön kívüli személyes tárgyakért, pénzért az iskola nem vállal felelősséget. 3. Az iskolába unaloműző játékokat, saját maga és mások testi épségét, egészségét veszélyeztető (ütő-, szúró-, vágó-, robbanóeszközöket, alkoholtartalmú italokat, energiaitalt, dohánytermékeket, kábítószereket), az erkölcsi értékeket sértő tárgyakat, zenei és nyomtatott kiadványokat behozni tilos. 4. A tanulónak a mobiltelefonját a tanítási idő (napközi is) alatt ki kell kapcsolnia. Engedély nélküli mobilhasználat esetén a tanár az iskolában tartózkodás idejére elveheti a telefont, ismételt szabályszegéskor a pedagógus a telefont csak a szülőnek adja vissza. 5. Az elektronikus eszközöket csak tanári engedéllyel és tanulmányi célokra használhatják a diákok tanulási időszakban. 6. Az iskolában az internet a tanulmányi munkát segítő információforrás. A tanuló csak a tanár által engedélyezett weboldalakat látogathatja, amennyiben ettől eltér tehát engedély nélkül játszik, programokat telepít, illetéktelenül más egyéni felhasználói nevét és jelszavát használja, a gépet tönkreteszi, tiltott tartalmú oldalakat, fájlcserélő (torrent-) oldalakat látogat két hétre kizárja magát az internethasználat lehetőségéből. A tanuló a saját hálózati háttértárolói területén csak a tanuláshoz, illetve munkához szükséges állományait tárolhatja, játékprogramokat, egyéb anyagokat nem. A hálózati háttértárolókat a szaktanár és a rendszergazda ellenőrzi. 7. A tornaterembe a testnevelő tanár engedélyével, kizárólag tiszta tornacipőben szabad belépni. A testnevelésóra megkezdése előtt a csoport a tanár által meghatározott helyen tartózkodik. A tornatermet és a tornaszereket csak tanári felügyelet mellett szabad használni. A testnevelésóra ideje alatt az öltözők zárva vannak. 2
8. A tantermeket/szaktantermeket (labor, számítástechnika terem, technikaterem, nyelvi termek, tornatermek, tornaszertár) a tanár nyitja az óra elején, zárja az óra végén. A teremkulcsot a teremben órát tartó tanár veheti fel. 9. A tanulók az iskola könyvtárát a nyitva tartás szerint látogathatják. A könyvtár a tanulás, a felkészülés és az olvasás helye. 10. Az óraközi szünetek a regenerálódást és a következő órára való felkészülést szolgálják. E cél érdekében a tanórák pontos befejezését a tanárok biztosítják. A diákok az óraközi szünetekben is törekednek a fegyelmezett, kulturált viselkedésre. A lépcsőn és a folyosókon úgy közlekednek, hogy nem veszélyeztetik saját és társaik testi épségét. 11. Felső tagozaton szünetekben az ügyeletes tanár rendelkezéseit be kell tartani. Szünetekben a tanulók a tantermekben nem, csak az udvaron vagy a folyosókon tartózkodhatnak, kivétel a harmadik szünet, amikor kötelesek az udvarra kimenni, ha az időjárás megengedi. Alsó tagozaton az első szünet tízórai szünet. A második, harmadik szünetben minden gyerek köteles az iskolaudvaron tartózkodni, amennyiben az időjárás megengedi, illetve az ügyeletes nevelő másként nem dönt. Tanórán kívüli és választható foglakozások 1. A tanulóknak lehetőségük van tanórán kívüli foglalkozásokon való részvételre. Az iskolaotthonra, napközire, választható tantárgyakra és etnikai foglalkozásokra vonatkozó nyilatkozatokat az előző tanév májusáig kell benyújtani. 2. Tanulóink szakköri foglalkozásokon is részt vehetnek. A beiratkozást követően a tanév végéig a tanuló számára kötelező ezek látogatása. 3. A tanév során logopédiai, illetve tanulási nehézségek feltérképezésével kapcsolatos felmérések zajlanak. A vizsgálatok elvégzésének, és a későbbi fejlesztésnek a feltétele a szülő írásbeli beleegyezése. Az iskola a fejlesztéseket a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően végzi. 4. A fejlesztő és tanórán kívüli foglalkozásokra is a tanítási órákra vonatkozó rendelkezések érvényesek. 5. Tanórán-, iskolán kívüli foglalkozásokon is be kell tartani a házi rend szabályait. Munkarend 1. Az iskola reggel 7 óra 30 perctől 17 óra 00 percig tart nyitva. Ez idő alatt a tanulók csak tanári felügyelettel tartózkodhatnak az iskola területén. 2. A tanítás befejezése előtt a tanuló csak a szülő írásbeli kérésére indokolt esetben - hagyhatja el az iskola épületét, erre rendkívüli esetben az osztályfőnök vagy az igazgató adhat engedélyt. 3. Egy tanítási óra becsengetéstől kicsengetésig tart az alábbi csengetési rend szerint: Csengetési rend Rövidített órák 1. 8:00-8:45 1. 8:00-8:35 2. 9:00-9:45 2. 8:50-9:25 3. 9:55-10:40 3. 9:35-10:10 4. 10:55-11:40 4. 10:20-10:55 5. 11:50-12:35 5. 11:05-11:40 6. 12:40-13:25 6. 11:45-12:20 7. 13:30-14:15 7. 12:25-13:00 3
8. 14:20-15:05 8. 13:05-13:40 9. 15:15-16:00 9. 13:45-14:20 4. Minden diák a tanítás kezdete előtt 15 perccel korábban érkezzen meg az iskolába! 5. A foglalkozásokról a meghatározott tanulási idő után lehet a gyermekeket elvinni. 6. A tanulók hivatalos ügyeiket a titkárságon, a pénztárban vagy a tanári szobában a szünetben intézhetik, tanáraikat a tanári szobából kihívathatják. Rendkívüli esetben az igazgatót és helyettesét azonnal is megkereshetik. 7. Vendégeket (szülőket, hozzátartozókat) csak indokolt esetben fogadhatnak a tanulók. Tájékoztatás 1. Az iskola és a szülő közötti kapcsolattartás legfőbb eszköze az tájékoztató füzet/ellenőrző, ami okmány. Bejegyzéseit csak a tanár javíthatja, helyesbítheti. Elvesztését a tanuló azonnal jelentse az osztályfőnöknek, aki az elvesztés körülményeit felülvizsgálja, gondoskodik új tájékoztató füzet beszerzéséről, melynek árát a tanuló megtéríteni köteles. A tájékoztató füzet elvesztése büntetést von maga után. 2. Az iskolában tanító pedagógusok kötelesek a szülőket és a tanulókat tájékoztatni a tanulók érdemjegyeiről, a tanulókat, illetve a szülőket érintő információkról, iskolai rendezvényekről, programokról. Az érdemjegyekről a tájékoztatás a tájékoztató füzeten keresztül történik. Ezeket az 1-4. évfolyamon a pedagógus jegyzi be, míg az 5-8 évfolyamokon a tanuló köteles rendszeresen beírni, s azt szüleivel aláíratni. A pedagógus és az osztályfőnök ellenőrzi az érdemjegyek bejegyzését, illetve szülők általi láttamozását. 3. A szülő a tanuló iskola által nyilvántartott adatainak változásáról az iskolát két héten belül köteles értesíteni. Diákönkormányzat 1. A tanulók számára lehetőség van diákönkormányzat működtetésére, amibe 4. évfolyamtól osztályonként két képviselőt küldhetnek a tanulók. A diákönkormányzat munkáját az igazgatóság által javasolt tanár segíti. 2. Az iskolai diákönkormányzat (DÖK) megválasztása tanévenként a diákközgyűlésen történik. 3. A nagyobb tanulóközösségeket érintő kérdésekben kötelező kikérni a diákönkormányzat véleményét. A tanulók nagyobb közösségének számít a tanulólétszám 25 %-a. 4. Kötelező a véleményezés kikérése az iskola kisebb tanulócsoportját (pl. osztály) érintő, de a többi tanulócsoport számára példaértékű kérdésekben, intézkedésekben. 5. Az iskola vezetősége az előbbiektől eltérő esetekben is kérheti a diákönkormányzat véleményét. Mulasztások 1. Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, a késést igazolnia kell. Az igazolatlan késés büntetést von maga után. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról. 2. Ha a tanuló nem jön iskolába, a szülő a távolmaradás első napján köteles értesíteni az osztályfőnököt vagy a titkárságot a hiányzás okáról és várható időtartamáról. 4
3. Három napot meghaladó hiányzást orvosi igazolással, vagy hivatalos elfoglaltságot tanúsító okirattal lehet igazolni. Három napnál rövidebb hiányzást a szülő is igazolhat. A szülő által igazolt napok száma egy tanévben összesen három lehet. 4. Más esetben a tanításról előzetes igazgatói engedély alapján maradhat el a tanuló. Igazgatói engedélyt a szülő kérhet, a kérelmet legalább három nappal a hiányzás előtt írásban az osztályfőnök értesítése mellett kell eljuttatni az igazgatói titkárságra. 5. A tanuló az igazolást lehetőleg a hiányzás utáni napon hozza magával. Ha a tanuló a mulasztást követő egy héten belül nem igazolja távolmaradását, mulasztott órái igazolatlanok. Ebben az esetben a jogszabály alapján az iskola köteles: A tanuló első igazolatlan órájáról a szülőt értesíteni 10 igazolatlan óra után a szülőt felszólítani, a jegyzőt és a gyámhatóságot értesíteni, 30 igazolatlan óráról a családsegítő szolgálatot tájékoztatni, 50 igazolatlan óra esetén a jegyzőnél feljelentést tenni. 6. Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kettőszázötven tanítási órát vagy egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja, és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem minősíthető, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozóvizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz tanórai foglalkozást. Ha a tanuló teljesítménye a tanítási év végén nem minősíthető, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye érdemjeggyel nem volt minősíthető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie. 7. A félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához a tanulónak osztályozó vizsgát kell tennie akkor is, ha felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól. Jutalmazás, büntetés 1. Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját képességeihez képest kiemelkedően végzi, aki kitartó szorgalmat, vagy példamutató közösségi magatartást tanúsít, illetve hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez, az iskola dicséretben részesíti, illetve jutalmazza. Ennek formái: szaktanári dicséret, osztályfőnöki dicséret, igazgatói dicséret, tantestületi dicséret. 2. Az a tanuló, akinek intézményi szinten kiemelkedő a teljesítménye, jutalmát a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt nyilvánosan veszi át. 3. A házirend megsértése fegyelmező intézkedést von maga után. Ennek formái: szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói figyelmeztetés, intő vagy rovó, amit a tanuló tájékoztató füzetébe kell beírni. Súlyos esetben az iskola fegyelmi eljárást kezdeményezhet. 4. Iskolánkban pontozásos rendszer is segíti a tanulók jutalmazását és büntetését. Jutalompont a következő esetekben adható: közösségi munka, verseny, szereplés, dekorálás, gyűjtőmunka, békéltetés, takarítás, hulladékgyűjtés, ünneplőruha viselése, rongálás helyreállítása, kártérítés megfizetése, szülői együttműködés, tájékoztató füzet vezetése, környezettudatos magatartás, illetve bármilyen egyéb jó cselekedet esetén. 5
Büntetőpont jár: saját és más testi épségének veszélyeztetése, felbujtás, zsarolás, fenyegetés, rongálás, lopás, hamisítás, együttműködés hiánya, kártérítés elmaradása, szerencsejáték, mások méltóságának megsértése, trágárság, dohányzás, köpködés, késés, engedély nélküli iskolaelhagyás, szülői együttműködés hiánya és egyéb egyedi esetekben. Fegyelmi eljárás 1. A fegyelmi eljárást a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 5. számú melléklete alapján folytatjuk le. 2. Az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat közös kezdeményezésére biztosítjuk, hogy az iskolában az iskolai szülői szervezet és a diákönkormányzat közösen működtesse a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőző egyeztető eljárást, melynek célja a kötelességszegéshez vezető események feldolgozása, értékelése, illetve az értékelés alapján a kötelességszegő és a sértett közötti megállapodás létrehozása, a sérelem orvoslása. 3. A lefolytatás lehetőségének feltétele, hogy azzal a szülő egyetértsen. 4. Az egyeztető eljárás rendje: kötelességszegő értesítése a fegyelmi eljárás elindításáról, és az egyeztetési eljárás lehetőségének igénybe vételéről, 5 napon belül kiskorú szülője írásban kérheti az eljárás lefolytatását, ha ez eljárás tíz napon belül nem vezet eredményre, a fegyelmi eljárást le kell folytatni, ha a sértett és a kötelességszegő 15 napon belül megegyeznek, a fegyelmi eljárást a megállapított időre, de legfeljebb 3 hónapra fel kell függeszteni, ha ez idő alatt a sértett nem kéri a fegyelmi eljárás folytatását, azt meg kell szüntetni. 5. A megállapodást írásban rögzítjük, szükség esetén az osztály vagy az iskola nyilvánossága előtt megvitatható. Térítési díj 1. Az étkezési díjat a gazdasági ügyintéző által megállapított és a szülők, tanulók számára a hirdetési táblán jelölt időpontban előre kell befizetni. 2. Az előre befizetett, de a hiányzás miatt fel nem használt térítési díjat a következő hónapban beszámítjuk. 3. Indokolt esetben a tanulók szülei kedvezményes vagy ingyenes étkezési lehetőséget, esetleg halasztást kérhetnek gyermekeik részére az iskola élelmezési ügyekkel foglalkozó dolgozójának tájékoztatása alapján a gazdasági irodában. 4. Betegséget, távolmaradást és a gyermek várható visszaérkezését személyesen vagy telefonon lehet bejelenteni reggel 8:30 óráig a gazdasági irodában. Nyilvánosság 1. A házirend egy példányát a szülőknek beiratkozáskor, illetve annak érdemi változása esetén átadjuk. A dokumentum megtekinthető az iskola honlapján. 2. A tanév elején sor kerül a házirend ismertetésére a gyerekek részére az év eleji osztályfőnöki órák egyikén. 6
3. Jelen házirendet az intézmény nevelőtestülete 2011.08.031-i ülésén fogadta el, elfogadása napjától hatályos. A nevelőtestület nevében: Farkasné Karres Éva igazgató Jóváhagyási, egyetértési, véleményezési záradék A Házirendet a nevelőtestület 2011.08.31-én elfogadta. A Házirend életbelépésének időpontja: 2011. 09.01. Farkasné Karres Éva igazgató A szülői szervezet, valamint az iskolai diákönkormányzat képviselőivel tartott megbeszélésen a Házirend ismertetésre került. Az érintettek véleményezési jogukkal élve a dokumentumban megfogalmazottakkal egyetértettek. Szülői szervezet képviselője diákönkormányzat-vezető diákönkormányzatot segítő tanár 7
Tartalomjegyzék Érvénybeléptetı rendelkezések... 4 A házirend hatálya... 5 A jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül a tanulói kötelezettségek végrehajtásának módja,továbbá az intézményegység, által elvárt viselkedés szabályai... 7 A jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának módja:... 7 A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai, eljárási rendje:... 7 A tanulókat és közösségeiket megillető jogok... 9 A tanuló kötelességei, kötelezettségei:... 10 Az intézményegységben általánosan elvárt viselkedési, magatartási szabályok:... 12 Az állam által költségvetési hozzájárulásban részesített iskolai rendszerű szakképzésben függetlenül az oktatás munkarendjétől ingyenes(tandíjmentes) -... 16 Térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatások... 17 Tandíj megfizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások... 17 A befizetés rendje:... 19 A visszatérítés... 19 A tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabályai:... 19 A tanulók véleménynyilvánításának rendje és formái:... 20 A tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje és formája:... 21 f) a fegyelmezı intézkedések formái és alkalmazásuk elvei(a kártérítés szabályai)... 22 A fegyelmező intézkedések formái(a fokozatosság elvét is figyelembe véve):... 23 A fegyelmező intézkedések alkalmazásának elvei:... 24 A kártérítés szabályai:... 24 (1) g) elektronikus napló használata esetén a szülı részérıl történı hozzáférés módja... 24 (1) h) az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje, az osztályozó vizsgára jelentkezés módja és határideje... 25 A tanulmányok alatti vizsgák... 25 Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei:... 26 A tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:... 26 Az osztályozó vizsgára jelentkezés módja és határideje.... 27 A tanulmányok alatti vizsgák általános eljárási szabályai:... 27 (2) a) a tanítási órák, foglalkozások közötti szünetek, valamint a fıétkezésre biztosított hosszabb szünet idıtartama, a csengetési rend... 28 A tanulói munkarendre vonatkozó általános érvényű szabályok:... 29 A tanulói munkarend tanévenként a tanév helyi rendjében is szabályozásra kerül.... 31 A tanulói heti munkarend.... 31 A tanulói napi munkarend.... 32 A tanulói tanórai munkarend.... 32 A tanulók tanórák közötti szünetének rendje.... 33 Hétvégi házi feladat szabályai, az iskolai dolgozatok szabályai... 33 A házi feladat szabályai:... 33 Az iskolai dolgozatok szabályai:... 35 (2) c) a tanórai és egyéb foglalkozások rendje... 38 Az intézményegység tanórán kívüli (egyéb) foglalkozásai:... 38 1
(A szakiskolai tanulmányi ösztöndíjas szakirányban tanulóknak adott esetben kötelező) FELZÁRKÓZTATÓ foglalkozások... 38 SNI-s tanulóknak szervezett KIEGÉSZÍTŐ (rehabilitációs, fejlesztő egyedi tanulási terv szerint megvalósítandó) egyéb foglalkozások... 39 Az egyéni felkészülés... 39 (2) d) a tanulók tantárgyválasztásával, annak módosításával kapcsolatos eljárási kérdések... 41 (1) e) a kollégiumi lakhatás ideje alatt a kollégiumon kívüli tartózkodás során elvárt tanulói magatartás... 42 (2 )f) az intézményegység helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az intézményegységhez, tartozó területek használatának rendje... 42 AZ ÉPÜLET használatának általános sazbályai:... 42 A tanulóra vonatkozó védő-óvó előírások, szabályok... 43 Balesetvédelem... 44 Vagyonvédelem... 45 Az intézményegységi ügyeleti rend szabályozása:... 46 Az intézményegység helyiségei, berendezési tárgyai használatának rendje:... 46 A TANTERMEK... 46 A SZAKTANTERMEK... 47 KÖZLEKEDŐK, FOLYOSÓK, ELŐTEREK használata.... 47 MOSDÓK, WC-K használata.... 48 TANÁRI/ISKOLA TITKÁRI ÜGYVITELI ÉS IRODA használata.... 48 Az intézményegység eszközei használatának rendje:... 48 Az intézményegységhez, tartozó területek használatának rendje... 49 (2) g) az intézményegység által szervezett, a pedagógiai program végrehajtásához kapcsolódó intézményegységen kívüli rendezvényeken elvárt tanulói magatartás... 49 Záró rendelkezések... 50 2
INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola, Óvoda és Szakképzı Iskola OM: 201512 (székhelye: 3534 Miskolc, Téglagyár u. 3.) Szakképzési intézményegysége, telephelye (a továbbiakban intézmény vagy intézmény(egység), címe: 3530 Miskolc, Petıfi S. u. 11.) N Y I T O T T A J T Ó B A P T I S T A SZAKKÉPZŐ I S K O L A OM:201512 3530 Miskolc, Petıfi Sándor utca 11.sz. T E L E P H E L Y E Hatálya kiterjed az intézményegység minden tanulójára és dolgozójára, munkatársára. Készítette: az intézményegység intézmény(egység)vezetıje Fızı Sándor Jóváhagyta: Farkasné Karess Éva intézményvezetı Bódis Sámuel fenntartó 3
Érvénybeléptető rendelkezések Házirendet a diákönkormányzat véleményének kikérésével - az intézmény nevelıtestülete, alkalmazotti közössége 2013. szeptember 01-én elfogadta.. Nevelıtestület részérıl Az érvénybeléptetésével a fenntartó nevében egyetértek. Miskolc, 2013. szeptember 01. Fenntartó részérıl 4
A házirend hatálya Az intézményegység házirendje állapítja meg a törvényben, továbbá a jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az intézményegység, a Szakképző intézményegység (a továbbiakban: intézményegység), által elvárt viselkedés szabályait. Jelen szabályozás az intézményegység érvényes alapító okiratában és érvényes működési engedélyében szereplő jogosítványok aktuális megvalósítása figyelembe vételével készült. Tekintettel van az intézményegységben működő alapvető képzési rendszere: kizárólag szakképző évfolyamokkal szakiskolai és szakközépiskolai feladat ellátás (valamint felnőttoktatás) és munkarendre (nappali-esti). Arra, hogy a tanulók meghatározó módon nagykorúak. Jelen házirend előírásait az alkalmazóknak tanköteles és/vagy kiskorú tanuló esetében a rájuk vonatkozó speciális az intézményegységnek a szülőkkel, gondviselőkkel való együttműködési kötelezettségét előíró és szabályozó jogszabályi előírások figyelembevételével, betartásával kell megvalósítaniuk függetlenül attól, hogy az e dokumentumban esetenként külön leírásra került-e! A házirend szükség szerinti felülvizsgálatának megvalósításáért az intézményegység vezetője felelős. A felülvizsgáltra lehetőség szerint, de legkésőbb a következő tanév indításáig sort kell kerítenie. A szabályzatkötelező kiegészítései: a tandíj mértékét, a térítések összegét, a befizetésükre, visszafizetésükre vonatkozó rendelkezéseket, a fenntartó által adható kedvezményeket - beleértve a jogosultsági és igénylési feltételeket is - meghatározó fenntartói dokumentum, az intézményegység-vezető ehhez kapcsolódó írásos tájékoztatói, mint csatolmányok, a házirend (1) h pontja az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei megnevezésű részéhez kapcsolódó függelék. A házirendet a nevelőtestület fogadja el. 5
Az azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra, a működtetőre többletkötelezettség hárul, a fenntartó, a működtető egyetértése szükséges. Módosítására az intézményegység vezetője felé tett írásos dokumentumban intézményegység tanulói, dolgozói és munkatársai közül bárki tehet javaslatot. Jelen házirend hatálya minden intézményegység használóra - az intézményegység minden tanulójára, az intézményegységben ügyeit intézőre, szülőre, gondviselőre, az intézményegység dolgozójára, munkatársára és a helyiségeket, létesítményeket az intézményegység szolgáltatásait igénybevevőkre - kiterjed, megszegése fegyelmi következményekkel, kártérítési kötelezettséggel jár. A meghatározó intézményegység használókra érvényes hatályosságának tartama: A tanulóra érvényes a tanulói jogviszonyának teljes idejére. Az intézményegység dolgozóira, munkatársaira érvényes munka és/vagy megbízási jogviszonyuk időtartamára. Az intézményegység helyiségeit, létesítményeit, szolgáltatásait igénybevevőkre az igénybevételük időtartamára, annak természete szerinti mértékben. A bármilyen ügyintézés vagy más tevékenység végzése okán bent tartózkodókra bent tartózkodásuk idejére és annak okához igazodóan. A házirend nyilvános.(teljes terjedelmében megtalálható az intézményegység titkárságon, általános érvényességű kivonata pedig az egyes létesítmény részekben kifüggesztve.) Az érvényben levő házirend egy példányát tanévkezdéskor az intézményegység minden tanulója és valamennyi pedagógusa megkapja, tartalmát az első osztályfőnöki órán az osztályközösségekben megbeszélik, s az abban foglaltak megértését és tudomásul vételét aláírásukkal igazolják. 6
A jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül a tanulói kötelezettségek végrehajtásának módja, továbbá az intézményegység, által elvárt viselkedés szabályai. A jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának módja: A tanulónak az intézményegységgel tanulói jogviszonyban kell állnia. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai, eljárási rendje: Az intézményegység tanulói közé - tanulói jogviszony létesítésével - felvétel vagy átvétel útján lehet bejutni. Az intézményegységbe történő jelentkezés a tanulni szándékozó részéről az év bármelyik időszakában lehetséges, azzal hogy az új osztályok indítása a tanév rendjéhez igazodik (szeptember). Az intézményegység nem tart felvételi vizsgát. A felvétel és az átvétel jelentkezés/kérelem alapján történik, melyekről az intézmény(egység)vezetője a következők alapján dönt. 1. A jelentkező/kérelmező részéről helyesen és teljes körűen kitöltött (az első szakképesítés meglétéről, az intézményegység tanulói jogviszony létesítésére vonatkozó alapvető feltételrendszerének megismeréséről, annak elfogadásáról szóló jognyilatkozatát is tartalmazó), aláírt jelentkezési/kérelme. 2. A jelentkező/kérelmezőnek az adott szakképesítés szakmai és vizsga követelményeiben előírtaknak való megfelelése: A szükséges előképzettség, iskolai végzettség (a 8. vagy 10. osztály elvégzése, az érettségi) meglétének eredeti vagy azzal azonos értékű okmány bemutatásával történő igazolása, az Alkalmas minősítést tartalmazó szakmai, (foglalkozás egészségügyi szakorvos részéről történő) egészségügyi, pályaalkalmassági vizsgálat eredményének az eredeti dokumentum beadásával történő igazolása. 3. Nagykorúság, a tankötelezettség teljesítése 4. Adott szakirányok esetében a tanuló(elő)szerződés megléte. 5. A regisztrációs és ügyintézési alapdíj megfizetése. 6. Az engedélyezett intézményegységi férőhelyek száma. 7
Amennyiben a jelentkező/kérelmezők száma meghaladja az engedélyezett intézményegységi férőhelyek (a felvehető tanulók) számát, akkor a további szempontokat vesz figyelembe: 7. A tanulmányi eredmény. 8. az eddigi tanulmányok során tanúsított iskolába járási fegyelmezettség (hiányzások, ebből is az igazolatlan hiányzások száma) Amennyiben a jelentkező/érdeklődő nem rendelkezik a szükséges előképzettség feltételeivel, azok hiányában a felvételéről, átvételéről írásba foglalt határozatban előírt, adott határidőre teljesített eredményes különbözeti vizsgával kerülhet felvételre, átvételre. Ha a jelentkező/érdeklődő a fenti szempontok 1-5 pontjainak megfelel és van férőhely az általa megjelölt szakirányon és az intézményegység vezetője még is elutasítja felvételét, átvételét, írásos kérelmére az intézmény(egység)vezető köteles indoklást, a jogorvoslat lehetőségét is tartalmazó írásos határozatba foglaltan kiadni az érdeklődő/kérelmezőnek a döntését. A felvétel, átvétel elutasításának legfontosabb indokai lehetnek: a szükséges előképzettség hiánya, egészségügyi alkalmatlanság, pályaalkalmassági hiányok, életkor (be nem töltött 16. életév, kiskorúság, tankötelezettség, általános és/vagy középiskolai gyenge tanulmányi eredmény (év ismétlés és/vagy bukások nagy száma), az eddigi iskolai tanulmányok során tanúsított iskolába járási fegyelmezetlenség (sok a hiányzások, ebből is az igazolatlan hiányzások száma), adott szakirányok esetében a tanulószerződés hiánya, férőhely hiánya. A felvételről szóló értesítés írásban történik. Osztályba, csoportba sorolás szempontja a tanuló által választott szakterület és szakmacsoport, illetve konkrét szakmai érdeklődés, e mellett a létszámokat meghatározó előírások és a szükséges és ésszerű csoportösszevonások, csoportbontások. Az osztályközösségek tanulói a tanórák (foglalkozások) túlnyomó többségét az órarend szerint közösen, egyes órákat csoportban látogatják. A tanulói jogviszony a beiratkozással, annak napján jön létre. A tanuló a tanulói jogviszonyon alapuló jogait ettől az időponttól gyakorolhatja. A tanulói jogviszony megszűnése 8
Tanulmányok befejezésével a jogszabályi előírások szerint. Az intézményegység a tanítási év utolsó napján egyoldalú nyilatkozattal is megszüntetheti annak a tanulónak a tanulói jogviszonyát, aki nem tanköteles, ha ugyanannak az évfolyamnak a tanulmányi követelményeit második alkalommal nem teljesítette. Fegyelmi tárgyalás határozata alapján, a tanuló fegyelmi büntetése is lehet az intézményegységből való kizárás. (Fegyelmi határozat érvénybe lépése esetén a tankötelezett tanuló esetében a szülő és a tanuló köteles 15 munkanap alatt másik iskolát keresni és a leszámolást befejezni.) A nem tanköteles tanuló tanulói jogviszonya megszűnik, ha a tanuló 30 óránál többet mulaszt igazolatlanul egy tanítási évben, és a szülő értesítése az igazolatlan mulasztásról legalább 2 alkalommal megtörtént. Megszűnik a felnőttoktatásban résztvevő tanuló tanulói jogviszonya, ha a szorgalmi időszakban 20 tanóránál többet mulasztott igazolatlanul. Ha a tanulót fegyelmi határozata alapján áthelyezik másik iskolába, akkor a fellebbezési határidő lejárta után 8 napon belül köteles leszámolni. Ha a tanköteles tanuló más iskolából fogadónyilatkozatot hoz, akkor a szülő írásbeli kérelme alapján az intézményegység-vezető engedélyezi a tanuló áthelyezését. A tanulónak leszámolását 8 napon belül meg kell tenni! Ha határidőre nem számol le a tanuló, fegyelmi úton kell megszüntetni tanulói jogviszonyát. Nagykorú tanulónak az intézményegység vezetője felé írásban benyújtott kérelme alapján. A tanulókat és közösségeiket megillető jogok A tanulókat megillető jogokat a vonatkozó jogszabályok tartalmazzák. A tanuló, a kiskorú tanuló szülőjének írásbeli nyilatkozatát be kell szerezni minden olyan intézményegységi döntéshez, amelyből a tanulóra, kiskorú tanuló esetén a szülőre fizetési kötelezettség hárul, a kiskorú tanuló esetén a tanulói jogviszony, keletkezésével, megszűnésével, a tanulói jogviszony szünetelésével, a tanórai foglalkozáson való részvétel alóli felmentéssel, az egyes tantárgyak alóli mentesítéssel és a tanulmányi idő rövidítésével kapcsolatos ügyekben. 9
Az intézményegység tanulói a nevelés-oktatással összefüggő közös tevékenységük megszervezésére, a demokráciára, közéleti felelősségre nevelés érdekében diákköröket hozhatnak létre, amelyek létrejöttét és működését a nevelőtestület segíti. A diákkörök döntési jogkört gyakorolnak a nevelőtestület véleménye meghallgatásával saját közösségi életük tervezésében, szervezésében, valamint tisztségviselőik megválasztásában, és jogosultak képviseltetni magukat a diákönkormányzatban. A tanulók, diákkörök a tanulók érdekeinek képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. A diákönkormányzat munkáját e feladatra kijelölt, felsőfokú végzettségű és pedagógus szakképzettségű személy segíti, akit a diákönkormányzat javaslatára az intézményegység-vezető bíz meg. A tanuló kötelességei, kötelezettségei: A tanuló köteles: képességei szerint tanulni, a tanítási órán és a foglalkozásokon felkészülten, pontosan, a szükséges felszereléssel (legalább toll/ceruza, füzet) tanuló társai, a tanítás zavarása nélkül jelen lenni, tudásáról számot adni, az általa vállalt vagy rábízott feladatokat teljesíteni Az egyes feladatokra a tanuló önként is jelentkezhet (pl.: szertáros, térképfelelős stb). vagy szükség esetén kijelölhető (pl.: hetes, diákügyeletes), tiszteletet és megbecsülést tanúsítani nevelői, tanárai, az intézményegység dolgozói és tanulótársai iránt az oktatás során használt, a rábízott eszközöket megőrizni az előírásoknak megfelelően használni és karbantartani, megóvni az intézményegység létesítményeit és felszerelését. az általa használt helyiségek rendjét helyreállítani, az intézményegység jó hírnevét megőrizni és fejleszteni. felkérésre részt venni, az intézményegységi tanórai és egyéb (pl.: ünnepélyek, versenyek, rendezvények, szakkörök stb.) foglalkozások előkészítésében, lebonyolításában és utána az eredeti állapot helyreállításában, 10
a tanításon kívüli rendezvényeken és foglalkozásokon (pontosan és az estlegesen előírt vagy kért öltözetben). bejelenteni az iskolán kívüli közösségi, egyesületi tevékenységét az osztályfőnöknek. Annak foglalkozásain és rendezvényein amennyiben az ütközik a kötelező tanórai vagy egyéb intézményegységi kötelezettsége teljesítésével - tanulmányi eredményétől és magatartásától függően osztályfőnöki engedéllyel vehet részt. A tanulmányi kötelezettségen túli tanulói kötelezettségek végrehajtásának módja: Különösen a házirend következőkben felsorolt pontjai részletezik a tanulói kötelezettségek végrehajtásának módját az intézményegységben: Az intézményegységben általánosan elvárt viselkedési, magatartási szabályok: 1a) a tanuló távolmaradásának, mulasztásának, (hiányzásának) késésének igazolására vonatkozó előírások 1b) a térítési díj, tandíj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezések, továbbá a tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabályai 1c) a szociális ösztöndíj, a szociális támogatás megállapításának és felosztásának elvei, a nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatás elvei, az elosztás rendje 1d) a tanulók véleménynyilvánításának, a tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje és formái 1e) a tanulók jutalmazásának elvei és formái 1f) a fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásuk elvei(a kártérítés szabályai) 1h) az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje, az osztályozó vizsgára jelentkezés módja és határideje. 2b) az intézményegységi tanulói munkarend (2 )f) az intézményegység helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az intézményegységhez, tartozó területek használatának rendje 11
Az intézményegységben általánosan elvárt viselkedési, magatartási szabályok: Az intézményegység részéről általánosan elvárt, hogy az intézményegységben bármilyen jogcímen tartózkodók legfőbb képen a tanulók és a tanárok, az intézményegységi dolgozók, munkatársak: a rájuk érvényes előírásoknak megfelelően pontosan, a feladataik (kiemelten a tanulás, a tanítás) elvégzésére képes állapotban jelenjenek meg és végezzék dolgukat, személyes higiénéjüket és ruházatukat a tisztaság, rendezettség a kulturáltság (szélsőségektől való mentesség) jellemezze, a napszaknak megfelelően és a BÉKESSÉG üdvözlő szóval köszöntsék egymást, magázó formában kezdjék a szóbeli érintkezést, majd megtartva egymás iránt az alapvető tiszteletet kölcsönös egyetértéssel váltsanak a tegező formára, legyenek figyelmesek, udvariasak, segítő készségűek egymás irányába, tartózkodjanak az illetlen, trágár bántó kifejezések használatától, az indulatos, hangos, durva, sértő viselkedés módtól és főleg a személyek közötti és a tárgyakra, a berendezésre irányuló fizikai erőszaktól, erőszakoskodástól, ne veszélyeztessék se saját, se mások egészségét, testi épségét, tulajdonát, minden veszélyforrást, balesetet, káreseményt jelentsenek, törekedjenek a rájuk vonatkozó szabályok megismerésére, elsajátítására és betartására, az intézményegység részéről kiadott vagy az intézményegység közreműködésével, az intézményegység használattal összefüggésben átadott hivatalos okmányokat (bizonyítvány, értesítő/ellenőrző, diákigazolvány, igazolások stb.) megőrzését, rendeltetésszerű állapotban tartását, használatát személyes odafigyelés és gondoskodás jellemezze. Elvesztésüket az osztályfőnöknek, illetve más, a pótlásról gondoskodni tudó intézményegységi munkatársnak, illetékesnek jelentsék, saját érdekeik érvényesítésénél, jogaik gyakorlásánál ügyeik intézésénél, feladataik végrehajtásánál legyenek mértéktartó figyelemmel társaik és közösségeik, az intézményegység érdekeire és jogaira is. Azok érvényesülését, érvényesíthetőségét legalább is ne akadályozzák, gátolják. az oktató-nevelő munkához kötődő értékben elfogadható tárgyakon, taneszközökön túl lehetőleg más értéktárgyakat (pl. értékes ékszereket,) ne hozzanak, 12
a saját akaratukból behozott, saját tulajdonukat képező, vagy használatukba adott, nem intézményegységi értékek biztonságáról teljes felelősség vállalásuk mellet, önállóan vagy az intézményegység arra illetékes személyének bevonásával gondoskodjanak, a mobiltelefonjaikat tanítási órákon, intézményegységi rendezvényeken kikapcsolt állapotban tartsák, csak az indokolt kapcsolattartásuk, illetve hivatalos ügyintézésük, munkájuk végett a tantermeken kívül, lehetőleg másokat nem zavarva diszkréten használják. Mindezek megvalósítása, megvalósíthatósága miatt az intézményegységben, annak területén(esetenként azon kívül vagy attól meghatározott távolságban) és rendezvényén intézményegység-vezetői engedély nélkül - TILOS, súlyos fegyelmi vétséget jelent, illetve kártérítési felelőséggel járhat: életkortól és az intézményegységben tartózkodás jogcímétől függetlenül a dohányzás, ütő, szúró, vágóeszköz, fegyver, fegyvernek minősülő, vagy látszó tárgy, ill. gázspray, önvédelmi fegyver behozatala, még akkor is, ha annak viselésére, használatára rendőrségi engedély van. házi-, vagy más kedvenc állat behozatala, benntartása, a népegészségügyi termékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó a szervezetre káros élvezeti cikkek, különösen alkohol- és dohánytermék, az elektromos cigaretta, továbbá tudat módosulást okozó szerek, drogok, kábítószerek behozatala, árusítása, fogyasztása vagy ezek imitálása, mindenféle szerencsejáték (kártya, fogadás, stb.) játék, szórakoztató eszköz, öngyújtó, gyufa, erkölcstelen kiadványok, behozatala, a lépcsőn, padlón, az udvari burkolaton, földön, ablakpárkányon, radiátoron ülni, a padokra, székekre feküdni, azokra a lábukat, cipővel vagy a nélkül feltenni, a falakhoz különösen lábbal, cipővel támaszkodni, ezeken bármilyen módon nyomokat hagyni, a padokat, a székeket, más berendezési tárgyakat eszközöket, a falakat összefirkálni, az ajtókat csapkodni, az ablakokon keresztül vagy az intézményegység épület közvetlen (5 méteren belüli) környezetében a járókelőket zaklatni, valamint különböző tárgyakat ki vagy eldobálni, szemetelni, 13
az intézményegységben tartózkodó tanulót - a tanuló törvényes képviselőjének tudta nélkül - rendőrségi, gyámügyi vagy egyéb hivatalos kihallgatásnak, meghallgatásnak alávetni, az intézményegységből kikérni, mobiltelefon, bármilyen kép- és hangrögzítő, lejátszó eszköz (fényképezőgép, kamera, discman, MP3 lejátszó stb.) tanítási órákon, szakmai gyakorlatokon, vizsgákon olyan oktatási, ügyviteli helyen, ahol az elhelyezett eszközök működését zavarhatja a tanári, ügyintézői engedélye nélküli bekapcsolása, bekapcsolt állapotban tartása, használata, az intézményegység részéről kiadott vagy az intézményegység közreműködésével, az intézményegység használattal összefüggésben átadott hivatalos okmányok (bizonyítvány, értesítő/ellenőrző, diákigazolvány, igazolások stb.) átjavítása szándékos megrongálása, másokra történő jogtalan átruházása, elvesztésük osztályfőnöknek történő kötelező jelentésének elmulasztása. (1) a) A tanuló távolmaradásának, mulasztásának, (hiányzásának) késésének igazolására vonatkozó előírások Valamennyi tanulónak a beiratkozásával vállalt legalapvetőbb kötelezettsége, hogy a tanítási órákon részt vesz. Amennyiben a tanuló a kötelező intézményegységi foglalkozásról távol marad, mulasztását (hiányzását) igazolnia kell. A tanuló előzetes engedélykérés nélkül csak indokolt esetben maradhat távol az intézményegységtól. A hiányzás kezdő napján a tanuló köteles bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha: a tanuló kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli kérelmére előzetesen engedélyt kapott a távolmaradásra, beteg volt és ezt igazolja, hatósági intézkedés, állampolgári kötelezettségeinek teljesítése vagy egyéb alapos ok miatt nem tudott a kötelező foglalkozásokon részt venni. Családi okok miatt nagykorú tanuló esetén a tanuló saját maga tanévenként legfeljebb öt, tanítási napról történő távolmaradást igazolhat. 14
A szaktanár saját órájáról adhat távolmaradási engedélyt. A hiányzás miatti tanulmányi elmaradást pótolni kell. Az intézményegység képviseletében illetve a külső intézmények kérésére történő távolmaradás esetén a tanuló távolmaradását az intézményegység nem tekinti hiányzásnak. Minden egyéb hiányzás csak hivatalos okmánnyal igazolható (orvosi igazolás, idézés, kikérő, közlekedési vállalat igazolása, stb.). A hiányzást követő első tanítási napon, de legfeljebb az utolsó hiányzási naptól számított négy napon belül a tanuló minden előzetes felszólítás nélkül köteles az igazolásokat osztályfőnökének (az osztályfőnök távolléte esetén az intézményegység titkárnak) bemutatni, leadni. A négy napon túl érkező igazolásokat az osztályfőnök nem köteles elfogadni. Megszűnik tanulói jogviszonya annak a tanköteles tanulónak, aki 10 és annak a tankötelezettségét már teljesített tanulónak, aki 20 tanítási óránál igazolatlanul többet mulaszt. (hiányzik). Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a harminc órát, az intézményegység a mulasztásról tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot, továbbá ismételten tájékoztatja a gyermekjóléti szolgálatot, amely közreműködik a tanuló szülőjének az értesítésében. Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri az ötven órát, az intézményegység intézmény(egység)vezetője haladéktalanul értesíti a tanuló tényleges tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt és a kormányhivatalt. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény szerinti szabálysértési tényállás megvalósulásához szükséges mulasztás mértéke tanköteles tanuló esetén 30 óra. Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen 1 adott tantárgyból a tanítási órák 30 %-át meghaladja és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem minősíthető, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen. Ha a tanuló a tanórai foglalkozások több mint 50%-áról - akár igazoltan, akár igazolatlanul - távolmaradt, félévkor és év végén osztályozó vizsgán köteles számot adni tudásáról. 15
Ha a tanuló teljesítménye a tanítási év végén nem minősíthető, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye érdemjeggyel nem volt minősíthető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie. Tanulók kötelesek a tanítás megkezdése előtt legalább 10 perccel az intézményegységbe megérkezni. A tanórai foglalkozás kezdetére meg nem érkezett tanuló késik. A késését a mulasztásának (hiányzásának) igazolására megadott módon kell igazolnia. A késések idejét össze kell adni. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás időtartamát, a késés egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló köteles a tanórai foglalkozás lehető leg kisebb mértékű megzavarására törekedve bekapcsolódni az adott tanóra menetébe. (1) b) a térítési díj, tandíj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezések, továbbá a tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabályai Az itt meghatározott szabályok alapján az intézmény (egység) vezetője dönt a tandíj mértékéről, az adható kedvezményekről és a befizetés módjáról. Az állam által költségvetési hozzájárulásban részesített iskolai rendszerű szakképzésben függetlenül az oktatás munkarendjétől ingyenes(tandíjmentes) - a tanuló részére az első szakképesítésre történő felkészítés keretében az elméleti és a gyakorlati képzés a szakiskolai képzésben 5 tanéven keresztül, az érettségi végzettséggel rendelkező tanulók esetén a szakközépiskolai képzésben 3 tanéven keresztül, valamint egy szakképesítés-ráépülésre történő felkészítés az OKJ-ban előírt képzési időnél egy tanévvel hosszabb ideig, a tanuló részére az iskolai rendszerű szakképzésben az első komplex szakmai vizsga és első alkalommal a javító- és pótló vizsga. (A volt tanuló részére első alkalommal a tanulói jogviszony megszűnése után is a javító- és pótló vizsga.) 16
minden esetben ingyenes az iskolai rendszerű szakképzésben való részvétel a halmozottan hátrányos helyzetű és az enyhe értelmi fogyatékos és az egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanuló kivételével a sajátos nevelési igényű tanuló részére. az enyhe értelmi fogyatékos és az egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanuló részére a második szakképesítés megszerzéséig. A kormányhivatal méltányosságból, a hátrányos helyzetű tanuló kiskorú tanuló esetén szülője, gyámja kérelmére, valamint tartós betegség vagy egyéb, méltányolható körülmény esetén a tanuló kiskorú tanuló esetén szülője, gyámja kérelmére és a szakképző iskola javaslatára engedélyezheti a fenti időtartam(5, ill. 3 tanév) legfeljebb két tanévvel történő meghosszabbítását. Térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatások a jogszabályokban meg nem határozott az Iskola részéről nem kötelezően előírt - egyéb foglalkozások,.a térítési díj mértéke a szakmai feladatra számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadának tizenöt húsz százaléka. a nem tanköteles tanulónak az iskolában a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam második alkalommal történő megismétlése. A térítési díj mértéke a szakmai feladatra számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadának öt húsz százaléka a tizennyolc éven aluli tanulóknál, egyébként a húsz negyven százaléka. a független vizsga. A térítési díj mértéke tantárgyanként nem lehet magasabb, mint az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 3,75%-a. a tanulói jogviszony megszűnése után megkezdett szakmai vizsga (ideértve a javító- és pótló vizsgát is), továbbá a tanulói jogviszony fennállása alatt megkezdett, de be nem fejezett szakmai vizsga esetén a második vagy további javítóvizsga. A térítési díj mértéke a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről szóló, szakképzésért felelős miniszter által kiadott rendeletben meghatározott vizsgadíj és vizsgáztatási díj együttes összege egy tanulóra jutó hányadának mértékével azonos. Tandíj megfizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások a tanulói jogviszony keretében a második vagy további szakképesítésre való felkészülés, beleértve a második vagy további szakmai vizsgát, annak javító- és pótló vizsgáit is. 17
középfokú iskolában a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam harmadik és további alkalommal történő megismétlése, a pedagógiai programhoz nem kapcsolódó nevelés és oktatás, valamint az ezzel összefüggő más szolgáltatás, A nem magyar állampolgároknak tandíjat kell fizetni az intézményegységi szolgáltatások igénybevételéért. A tandíj mértéke tanévenként nem haladhatja meg a tanévkezdéskor a szakmai feladatra számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadát. A számítás elvégzéséért és a díjak tanévre vonatkozó mértékéről, az adható kedvezményekről és a befizetés módjáról, a tanulók kiskorú tanuló esetében a szülő, gondviselő - erről szóló tájékoztatójának elkészítéséért az intézmény (egység) vezető felel. A tanulók személyenkénti tájékoztatása a díj fizetési kötelezettség tanulónkénti előírása majd a meghatározottak szerinti beszedése, az osztályfőnökök és a gazdasági/pénzügyi ügyintéző közreműködésével, az iskolatitkár feladta és felelőssége. A kihirdetés módja: írásos tájékoztató, amelyet az intézményegység tanulói osztályfőnököktől kapnak meg, az átvételt egy erről szóló összesítő lapon az aláírásukkal igazolják. az intézményegységgel tanulói jogviszonyt létesíteni kívánó új tanulók, a jelentkezésük során az intézményegység-titkártól kapják meg. az intézményegység intézmény(egység)vezetője jelen szabályzat csatolmányaként dokumentál. Az induló, első képzési évfolyamon tanulmányaikat megkezdőkre vonatkozó kihirdetésre kerülő díjakat az intézményegység legalább 25 fős tanulói létszámmal induló osztályokra vonatkozóan állapítja meg. Amennyiben ettől eltérő (kisebb) létszámmal indítja az adott osztályt, abban az esetben fenntartja azt a jogot, hogy a térítési díjat arányosan változtathassa (növelhesse). Erről a jelentkezett tanulót beiratkozása, illetve az arról szóló döntése előtt, írásos formában tájékoztatja. A második vagy további évfolyamoknál ugyanezek az általános szabályok érvényesek azzal az eltéréssel, hogy a befejezett évfolyam/tanév végén a tanulóknak a következő időszakra adott tájékoztatóban megadott díjakra vonatkozóan kell érteni. 18