TANULMÁNYI SEGÉDLET A KAPCSOLÁSTECHNIKA C. TANTÁRGYHOZ

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Jedlik Ányos Gépész-, Informatikai és Villamosmérnöki Intézet Távközlési Tanszék TANULMÁNYI SEGÉDLET A KAPCSOLÁSTECHNIKA C. TANTÁRGYHOZ Írta: Seres Péter Ph.D. a Budapesti Műszaki Főiskola nyug. c. főiskolai tanára Kézirati példány Győr 2008

Dr. Seres Péter 2008

DIGITÁLIS KAPCSOLÁS- ÉS JELZÉSTECHNIKA TARTALOMJEGYZÉK 1. NÉHÁNY ALAPVETŐ TUDNIVALÓRÓL... 7 1.1. KOMMUNIKÁCIÓS IGÉNY ÉS GAZDASÁGI FEJLETTSÉG KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS... 7 1.2. TELEFONHÁLÓZAT VAGY TÁVKÖZLŐHÁLÓZAT?... 13 1.3. TÁVKÖZLŐHÁLÓZATOK KATEGORIZÁLÁSA... 13 1.4. A HAZAI TÁVKÖZLŐHÁLÓZATOK ÉS TÖRVÉNYI (JOGSZABÁLYI) HÁTTERÜK... 16 1.5. A TÁVKÖZLÉSI PLATFORM FOGALMA... 19 1.6. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 23 2. KÖZCÉLÚ, VEZETÉKES HOZZÁFÉRÉSŰ TÁVKÖZLŐHÁLÓZATOK... 25 2.1. TÁVKÖZLŐHÁLÓZATI FOGALMAK... 25 2.1.1. Általános szempontok... 25 2.1.2. Az előfizetők hozzáférési hálózatának struktúrái... 26 2.1.3. Kapcsolóközpontok közötti hálózat alaparchitektúrái...28 2.1.4. A kapcsolópontok közötti kommunikációs utak és jelzéslinkek... 30 2.1.5. A hazai PSTN/ISDN-nel kapcsolatos fogalmak... 33 2.1.6. A PSTN/ISDN csomópont-típusai... 34 2.1.7. A PSTN/ISDN átviteli útjai... 35 2.1.8. Előfizetői hozzáférési pontok, előfizetői végberendezések... 37 2.1.9. Hálózati szolgáltatás-hozzáférési pontok, összekapcsolási pontok... 38 2.1.10. Interfészek... 38 2.1.10.1. Az interfész fogalma a PSTN/ISDN-ben... 38 2.1.10.2. Az interfészek szabványosításáról... 41 2.2. A NEMZETKÖZI TÁVKÖZLŐHÁLÓZATRÓL... 42 2.3. A MAGYARORSZÁGI TÖBBSZOLGÁLTATÓS PSTN/ISDN... 44 2.3.1. Közvetítő-választási lehetőségek a hazai PSTN/ISDN-ben... 44 2.3.2. A többszolgáltatós hazai PSTN/ISDN struktúrája... 47 2.3.2.1. Általános szempontok... 47 2.3.2.2. Vidéki körzethálózatok... 48 2.3.2.3. A budapesti körzethálózat... 51 2.3.2.4. Helyközi tranzithálózatok... 53 2.3.2.5. A hazai többszolgáltatós országos távközlőhálózat... 55 2.3.2.6. A Magyar Telekom országos távközlési hálózata (PSTN/ISDN platformja)... 56 2.4. HÍVÓ ÉS HÍVOTT AZONOSÍTÁSA A HÁLÓZATBAN... 57 2.4.1. Számozási rendszer és hálózat... 57 2.4.2. A hazai számozási rendszer... 59 2.4.3. Rövidített hívószámok (rövid kódok)... 64 2.4.3.1. Előzmények... 64 2.4.3.2. Jelenlegi helyzet... 65 2.4.4. A hívószámok hordozhatósága... 65 2.4.4.1. A hívószámok megváltozásának kényszere... 65 2.4.4.2. A szolgáltatók közötti hívószám-hordozás megvalósítása... 67 2.5. SZINKRONIZÁLÁS KÉRDÉSE A PSTN/ISDN-BEN... 70 2.6. HÍVÁSOK FELÉPÍTÉSE A HÁLÓZATBAN... 71 2.7. A DÍJELSZÁMOLÁS TÁMOGATÁSA... 73 2.7.1. A díjelszámolásról, általában... 73 2.7.2. A díjelszámolás korszerű módszerei... 74 2.8. MAGÁNHÁLÓZATOK... 76 2.9. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 76 3. KAPCSOLÓKÖZPONTOK TÁROLT PROGRAMÚ VEZÉRLÉSE... 79 3.1. A PROGRAMVEZÉRLÉSRŐL... 79 3.2. HUZALOZOTT PROGRAMVEZÉRLÉS... 79 3.3. TÁROLT PROGRAMVEZÉRLÉS (TPV)... 80 3.4. A TÁROLT PROGRAMVEZÉRLÉS MŰKÖDÉSÉNEK ELVI ALAPJAI... 81 3

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika 3.4.1. A modell... 81 3.4.2. Használói viselkedés és a kapcsolóközpont vezérlése... 82 3.4.3. A kiszolgáló folyamatok... 87 3.4.4. A híváskezelő programok leírásáról... 88 3.4.5. A híváskezelés feladatai... 89 3.4.6. Többhasználós, multiprogramozású üzemmód...92 3.5. A TPV HARDVER- ÉS SZOFTVER-HÁTTERE... 94 3.5.1. Hardver-környezet és virtuális gép... 94 3.5.2. Szoftverkörnyezet... 97 3.5.2.1. Az operációs rendszer... 98 3.5.2.2. A használói szoftver... 101 a) Híváskezelés... 101 b) Az üzemeltetés támogatása... 104 b1) Az adatbázis feltöltését kezelő program... 104 b2) Forgalmi statisztika adatait gyűjtő program... 104 b3) Szoftvermódosítás betöltését támogató program... 105 c) A karbantartás támogatása... 105 c1) A központ üzembe helyezését támogató programok... 105 c2) A központ tesztelését támogató programok... 105 c3) Az újraindításokat támogató programok... 106 c4) Átkonfigurálásokat támogató programok... 106 c5) Hibahely-behatárolásokat végző programok... 106 3.6. VEZÉRLŐRENDSZEREK STRUKTÚRÁI... 106 3.7. TPV KÖZPONTOK KÉNYELMI SZOLGÁLTATÁSAI... 110 3.8. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 112 4. KAPCSOLÓRENDSZEREK FUNKCIONÁLIS ELEMEI... 113 4.1. A KAPCSOLÓRENDSZER ÉS KÖRNYEZETE... 113 4.2. ELŐFIZETŐI CSATLAKOZTATÁSOK... 114 4.2.1. Az analóg előfizetői interfész... 114 4.2.1.1. A BORSCHT funkciók fogalma... 114 4.2.1.2. A BORSCHT funkciók gyakorlati kérdései... 115 4.2.1.3. Analóg előfizetői áramkör funkcionális elemei... 117 4.2.2. A digitális (ISDN) előfizetői interfész... 120 4.2.2.1. A digitális (ISDN) csatlakoztatásról... 120 4.2.2.2. Az ISDN referenciamodell... 122 4.2.2.3. BRA csatlakozású ISDN vonaláramkör funkcionális felépítése... 127 4.2.3. Az előfizetői fokozat... 129 4.3. TRÖNK- ÉS JELZÉSKEZELŐ FOKOZAT... 131 4.3.1. Általános szempontok... 131 4.3.2. CAS rendszerű multiplex trönkök kezelése... 131 4.3.3. CCS rendszerű multiplex trönkök kezelése... 133 4.4. DIGITÁLIS KAPCSOLÁSI FUNKCIÓK... 134 4.4.1. Általános szempontok... 134 4.4.2. Időbeli helyzetet megváltoztató kapcsoló (T-kapcsoló)... 135 4.4.2.1. T-kapcsolók funkcionális felépítése és működési elve... 135 4.4.2.2. Kapcsolási késleltetés a T-kapcsolókban... 137 4.4.2.3. T-kapcsolók a gyakorlatban... 139 4.4.3. Térbeli helyzetet megváltoztató kapcsoló (S-kapcsoló)... 140 4.4.4. A digitális kapcsolómezőről... 143 4.4.4.1. Digitális kapcsolómező-architektúrák... 143 a) TST architektúra... 143 b) TSST, vagy TSSST architektúra... 145 c) STS architektúra... 146 4.4.4.2. Kapcsolás és bontás értelmezése digitális kapcsolómezők esetében... 146 4.5. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 147 5. A FORGALOMKEZELŐ KÉPESSÉG MEGHATÁROZÁSA... 149 5.1. ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK... 149 5.2. KAPCSOLÓESZKÖZÖK FORGALOMKEZELŐ KÉPESSÉGE... 149 5.2.1. Általános megfontolások... 149 5.2.2. A telefonforgalom tulajdonságai és kezelésének lehetőségei... 151 5.2.3. Kapcsolóeszközök forgalmi méretezésének szempontjai... 153 5.2.4. A telefonforgalom (kapcsolandó forgalom) értelmezése... 155 4

Tartalomjegyzék 5.2.4.1. Általános megfontolások... 155 5.2.4.2. A tartásidőről... 155 5.2.4.3. A telefonforgalom mértékegysége és mérhetősége... 158 5.2.4.4. Az átvitt forgalom... 160 a) Alapértelmezés... 160 b) Az átvitt forgalom értelmezésének másik módszere.... 162 c) A fajlagos forgalom értelmezése... 163 5.2.4.5. A felajánlott forgalom... 164 a) Általános megfontolások... 164 b) Változó hívásintenzitású bemeneti nyaláb... 166 c) Konstans hívásintenzitású bemeneti nyaláb... 166 5.2.5. Veszteséges rendszer forgalmi méretezésének alapjai... 167 5.2.5.1. Méretezési szempontok... 167 5.2.5.2. Az időtorlódás és hívástorlódás fogalma... 168 5.2.5.3. Teljes elérhetőségű fokozatok forgalmi mértezése... 169 a) Általános megfontolások... 169 b) Bernoulli-eloszlás szerinti méretezés (S n)... 170 c) Engset-eloszlás szerinti méretezés (S > n)... 171 d) Erlang-eloszlás szerinti méretezés (S >> n)... 172 5.2.5.4. Kétfokozatú linkrendszer (a Jacobaeus formula)... 174 5.2.6. Forgalmi esetek... 175 5.2.7. Digitális előfizetői fokozat méretezése... 176 5.2.8. Digitális kapcsolómező forgalomkezelő képessége... 177 5.3. VEZÉRLŐEGYSÉGEK FORGALOMKEZELŐ KÉPESSÉGE... 181 5.3.1. A processzorok terhelhetősége... 181 5.3.2. Processzorok túlterhelés elleni védelméről... 185 5.4. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 186 6. TÁVKÖZLÉSI JELZÉSRENDSZEREK... 189 6.1. A TÁVKÖZLÉSI JELZÉSRENDSZEREK FELADATAIRÓL... 189 6.2. AZ ANALÓG ELŐFIZETŐI JELZÉSEKRŐL... 191 6.3. AZ ANALÓG KÖZPONTKÖZI JELZÉSRENDSZEREKRŐL... 192 6.4. A DIGITÁLIS TÁVKÖZLÉSI JELZÉSRENDSZEREK KÖZÖS SAJÁTOSSÁGAIRÓL... 194 6.4.1. Általános megjegyzések... 194 6.4.2. A sávozott (réteges) architektúra jellemzői az OSI referenciamodell... 195 6.4.3. A digitális távközlési jelzésrendszerek sávozott architektúrájáról... 201 6.4.4. A digitális távközlési jelzésrendszerek hibavédelmi módszerei... 203 6.4.4.1. Általános szempontok... 203 6.4.4.2. A jelzésüzenetek átviteli hibáinak felismerése (a CRC eljárás)... 203 6.4.4.3. Hibajavítás üzenetismétlés kérésével... 206 6.5. A DIGITÁLIS TÁVKÖZLÉSI JELZÉSRENDSZEREK PROTOKOLLJAIRÓL... 206 6.6. PROTOKOLLOK ÉS FUNKCIONÁLIS EGYSÉGEK A DSS1-BEN... 207 6.6.1. A DSS1 struktúrája... 207 6.6.2. A DSS1 üzenet-formátumai... 209 6.6.3. A DSS1 jelzés-üzenetei... 214 6.7. PROTOKOLLOK ÉS FUNKCIONÁLIS EGYSÉGEK AZ SS7-BEN... 216 6.7.1. A 7-es jelzésrendszer struktúrája... 216 6.7.2. SS7: Jelzéshálózat és jelzésirányítás (jelzés-szakaszok és jelzés-útvonal)... 220 6.7.3. SS7: Vonalkapcsolásos, ISDN összeköttetések jelzésváltásai... 224 6.7.4. SS7: Adatbázisokkal való jelzéskapcsolat... 225 6.8. ELŐFIZETŐI TÖBBLETSZOLGÁLTATÁSOK HÁLÓZATI SZINTŰ ALKALMAZÁSA... 226 6.8.1. Feltétel nélküli és feltételes hívásátirányítás... 227 6.8.1.1. Funcionális leírás (működési elvek)... 227 6.8.1.2. A hívásátirányítás jelzéstechnikai áttekintése... 230 6.8.2. Foglalt előfizetői vonal sikeres hívása (CCBS)... 231 6.8.2.1. Funcionális leírás (működési elvek)... 231 6.8.2.2. A CCBS szolgáltatás jelzéstechnikai áttekintése... 234 6.9. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 235 7. KÖZCÉLÚ KAPCSOLÓKÖZPONTOK MŰKÖDÉSI MEGBÍZHATÓSÁGA... 237 7.1. MŰKÖDŐKÉPESSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG... 237 7.2. KÖZCÉLÚ KAPCSOLÓKÖZPONTOK FOLYAMATOS RENDELKEZÉSREÁLLÁSA... 239 7.3. MEGBÍZHATÓSÁG-ELMÉLETI ALAPFOGALMAK... 240 7.4. DIGITÁLIS KAPCSOLÓKÖZPONTOKNÁL ALKALMAZOTT TARTALÉKOLÁSI MÓDSZEREK... 243 5

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika 7.5. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 247 8. A VEZETÉKES HOZZÁFÉRÉSŰ TÁVKÖZLŐHÁLÓZATOK VÁRHATÓ FEJLŐDÉSÉRŐL... 249 8.1. AZ ÚJGENERÁCIÓS HÁLÓZAT (NGN) MEGJELENÉSE... 249 8.2. AZ NGN KIALAKULÁSÁNAK VÁRHATÓ MENETE... 250 8.2.1. Jelenlegi hálózati formák (platformok)... 250 8.2.2. Az NGN kialakításának első lépése: lefedő NGN létesítése... 251 8.2.3. Internet és cellás hálózat egyesítése: IP Multimedia Subsystem... 251 8.3. AZ NGN SZOLGÁLTATÁSAI... 252 8.3.1. A szolgáltatások várható jellegzetes tulajdonságai... 252 8.3.2. Felkínálható NGN szolgáltatások... 253 8.4. AZ NGN JELZÉSRENDSZERE... 255 8.5. NGN ÉS BIZTONSÁG... 255 8.6. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK... 256 ÁLTALÁNOSAN HASZNÁLT, A JEGYZETBEN IS ELŐFORDULÓ BETŰSZAVAK (RÖVIDÍTÉSEK) ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA... 259 FORRÁS-IRODALOM (a kiadványok megjelenési idejének sorrendjében)... 263 FÜGGELÉK... 267 F.1 DSS1 LAP-D PROTOKOLL: VONALKAPCSOLÁSOS HÍVÁSOK JELZÉSÜZENETEI... 268 F.2 SS7 ISUP PROTOKOLL: ALAPSZOLGÁLTATÁSOK HÍVÁSKEZELŐ JELZÉSÜZENETEI... 271 TÁRGYMUTATÓ... 273 6

1. NÉHÁNY ALAPVETŐ TUDNIVALÓRÓL 1.1. Kommunikációs igény és gazdasági fejlettség közötti összefüggés Az emberek meglehetősen régi keletű igénye, hogy közlendőiket a pillanatnyilag távolban lévő társuk vagy társaik tudomására tudják juttatni, és ezt lehetőleg minél gyorsabban tudják megtenni. E kívánság valóra váltása természetesen mindig függvénye volt az adott kor műszaki színvonalának, vagyis a megvalósításhoz rendelkezésre álló eszközök képességeinek. Az ún. primitív társadalmakban, amelyek nélkülözték a mai értelemben vett civilizáció eszközeit, a távközlés számára nem állt rendelkezésre más lehetőség, mint a füstjelekkel történő kommunikálás. Az így közölhető információ mennyisége persze erősen korlátozott, de megfelelő hálózat kiépítésével viszonylag nagy távolságokra lehet ezzel a módszerrel a közlendőket továbbítani. Modern, a bonyolult közlendők továbbítására is alkalmas távközlés eszközei csak az elektromosság jelenségének hasznosítását követően, a XIX. században születtek meg, egyrészt, amikor Samuel Morse megalkotta elektromos távírókészülékét (1844), másrészt, amikor Graham Bell szabadalmaztatta vezetékes telefonját (1876). Mindkét megoldás korszakalkotónak bizonyult, és egészen az 1980-as évekig, a digitális elektronikának, vagyis az informatikának a távközlésben való megjelenéséig, mindkettő egymástól függetlenül fejlődött tovább. Mindeközben, az 1960-as években, felmerült egy újabb információ-továbbítási igény is, a különböző jellegű adatok és adatjellegű információ továbbításának igénye, amelynek kielégítésére különböző sebességű, a telefon- és távíróhálózatoktól független adattovábbító rendszerek és hálózatok születtek. Az 1940-es évek végén, a félvezetős dióda és a tűs-tranzisztor felfedezésével, majd az 1950-es évek közepén a rétegtranzisztor kifejlesztésével, kialakult a félvezetős elektronika (korábban csak az elektroncsövet ismerték, mint elektronikai eszközt), az 1960-as évek második felében pedig, megszületett az integrált áramkörök technológiája is, megteremtve ezzel a digitális elektronika és később az informatika eszközeinek gyakorlati létjogosultságát. Az elméleti alapok ugyanis már ennél jóval korábban megszülettek, de megfelelő eszközök híján ezek az elvek rövidebb-hosszabb ideig (némelyikük akár évtizedekig) csak elvek maradtak. 1 A digitális elektronikára és a VLSI technológiára 2 építve, az 1970-es években kialakult a számítástechnikai (informatikai) iparág, amelynek átütő sikere eredményezte végül is azt, hogy napjainkban már az élet legkülönbözőbb területein megtalálhatjuk az informatika, vagyis a processzoros vezérlés alkalmazását. Az informatika tehát megjelent a távközlésben, és hasonlóképpen ahhoz, ahogy minden más területen is, ahol megjelent alapvető változásokat eredményezett a korábban alkal- 1 2 Jellemző, hogy a digitális beszédjel-továbbítás módszerének, az impulzusos kód-moduláció (PCM Pulse Code-Modulation) eljárásának szabadalmát A. H. Reeves már 1938-ban szabadalmaztatta Párizsban, amelynek alapján csak 1948-ban készült el az első kísérleti berendezés az USA-ban, és még további kb. 20 évet kellett várni, hogy az 1960-as évek végén (ugyancsak az Egyesült Államokban) elkezdjék a PCM átviteli rendszerek sorozatgyártását. VLSI = Az angol Very Large Scale Integration (a.m. nagyon nagymértékű integrációs technológia) kifejezés kezdőbetűiből alkotott betűszó. 7

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika mazott módszerekhez, megoldásokhoz képest. Ennek a sok közül egyik eredménye volt, hogy megvalósulhatott a beszédjelek, az írásos jelek és az egyéb, adatjellegű információt hordozó jelek korábban egymástól elkülönített hálózatokban történő átvitele helyett egyetlen közös (integrált) hálózatban megvalósuló kapcsolása és továbbítása tetszés szerinti végpontok között. Az előzőekben már utaltunk rá, hogy a civilizált társadalmak kötelékében élő és tevékenykedő emberek elsődleges kommunikációs (közlési) igénye, hogy a számukra értékes, az életük, tevékenységük szempontjából fontosnak vélt értesüléseiket, véleményüket, kérdéseiket vagy más egyéb közlendőiket amikor azt szükségesnek látják szóbeli formában közölhessék másokkal, függetlenül attól, hogy a másik fél milyen távolságra van tőlük. Ezzel egyidejűleg felmerülő igény, hogy ez a távolban lévő másik ember (ha akarja) ugyancsak szóbeli formában válaszolhasson ezekre a közlésekre. Ebből következik, hogy beszédinformációt továbbító jeleket az egymással összekapcsolt felek között két irányban kell továbbítani. A távközlési funkciók tehát elsődleges formájukban az ilyen természetű, távolságtól független beszélgetések, a telefonbeszélgetések lefolytatására vonatkozó igények kielégítésére szolgáltak, és szolgálnak napjainkban is. A távközlésnek ezt a típusát nevezzük beszédcélúnak. A modern (iparosodott, az informatikát a mindennapi életben alkalmazó) társadalom tagjainál azonban a társadalmi és műszaki fejlődés eredményeként egy másodlagos kommunikációs igény is jelentkezett, az adatokat vagy adatjellegű információt (vagyis a nembeszédcélú információt) tartalmazó közlendők cseréjének igénye. Ez a kezdetben szerény mértékű, de egyre nagyobb gyorsasággal bővülő igény létjogosultságot adott a különböző sebességű adatátviteli szolgálatok létrehozásához, illetve a különböző sebességű és struktúrájú adathálózatok kialakításához. A távközlési funkcióknak ilyen módon kialakult egy másodlagos feladata is, a nem-beszédcélú információtovábbítás igényeinek kielégítése, amely a beszéd jellegű kapcsolatokhoz hasonlóan ugyancsak kétirányú összeköttetéseket igényel. Alapvető különbség közöttük azonban az, hogy telefonbeszélgetéseknél emberek befolyásolják a kétirányú információátvitel viszonyainak alakulását, míg az adatkapcsolatok esetében ezt egymással információcserélő viszonyban lévő, erre a feladatra programozott gépek teszik meg. Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a távközlési funkcióknak támogatniuk kell a beszédcélú és nem-beszédcélú információ kétirányú továbbítását, és az így létrehozott információcsere folyamatát. Ennek megvalósításához viszont az alábbi feltételeknek kell teljesülniük: a kommunikációs kapcsolat információcseréjéhez megfelelő végberendezések kellenek, amelyek attól függő felépítésűek, illetve természetűek, hogy emberek vagy gépek információcseréjéhez nyújtanak támogatást (pl. emberek esetében a beszédhangokat az átvitelhez szükséges elektromos jelekké alakítják át, illetve a vett elektromos jelek által képviselt információt visszaalakítják hangokká), az információtovábbítás mindig kétirányú lehessen, a továbbításnál jelentkező késleltetési idő az információ természetéhez (formájához) és felhasználási módjához alkalmazkodva, mindkét irányban elhanyagolható mértékű legyen, 3 3 Szokványos telefonbeszélgetések esetében ez a késleltetési idő legfeljebb néhány 10 ms időtartamú lehet. Ha a késleltetés ennél lényegesen hosszabb (pl. műholdon keresztül megvalósuló összeköttetéseknél), akkor a beszélgetés szakadozottá válhat, amely a kommunikációban résztvevő személyek (emberek) számára esetenként zavaró tényezőként jelentkezhet. Adatátvitel (adatcserék) esetében már nem ilyen kényes a helyzet, ott akár 8

1, fejezet: Néhány alapvető tudnivaló a rendelkezésre álló végberendezéseket az igények szerinti tetszőleges kombinációkban lehessen egymással összekapcsolni. A jelenkori információ-továbbítás lehetőségét minden civilizált országban az erre a célra szakosodott távközlési vállalatok teremtik meg közcélú (esetleg magáncélú) hálózataikon keresztül. Ezek a távközlési vállalatok a hálózataikon belül különféle szolgálatokat üzemeltetnek, és ennek eredményeképpen különféle szolgáltatásokat 4 nyújtanak előfizetőik, helyesebben szólva a hálózatot használók 5 számára. A szóban forgó vállalatokat ezért szolgáltatónak (angolul service provider) is nevezik. Vannak országok a rendszerváltás előtt Magyarország is ezek közé tartozott ahol a közcélú távközlési szolgáltatás kizárólag vagy nagyrészt 4 5 hosszabb késleltetés is elviselhetővé válik, mert az ilyen jellegű információcserét gépek végzik, amelyeket eleve úgy terveztek, hogy működésük során jól tolerálják az ilyen jelenségeket. A szolgálat és a szolgáltatás meglehetősen bonyolult módon különböztethető meg egymástól, a mindennapi életben is gyakran egymással felcserélt fogalmakat takar. Célszerű ezért tisztáznunk, hogy ebben a jegyzetben mit értünk az egyik, és mit a másik kifejezés alatt. A távközlésben szolgálatnak nevezzük azt a tevékenységet, amelyet egy távközlési vállalat (társaság) az információ meghatározott formában való kapcsolása és továbbítása céljából végez. Mint arról már szót ejtettünk, a továbbítandó információ egészen az 1980-as évek kezdetéig, különféle formákban (pl. telefonjel, adatjel stb. formájában) létezhetett, ezért a távközlési társaságok is más-más célból hozták létre szolgálataikat a használók részére. Ilyen módon beszélhettünk annak idején telefonszolgálatról, amely csak a beszédhang formájában megjelenő információt továbbította, adatátviteli szolgálatról, amely kizárólag az adatállományok különböző sebességgel való továbbítását végezte stb. Ugyanakkor a szolgáltatók egy-egy szolgálaton belül különféle szolgáltatásokat kínáltak a használók számára, akik a szolgáltatások igénybe vételével kényelmesebben végezhették el telefonálásukat, adattovábbításukat, és így tovább. A távközlési szolgáltatás tehát a távközlési szolgálaton belül, a távközlési szolgáltató tevékenységének eredményeként, mint a szolgáltató terméke jelenik meg. Napjainkban a fentebb értelmezett szolgálatok száma alaposan lecsökkent, hiszen a digitalizálás széleskörű megjelenése már nem teszi szükségessé az egymás mellett függetlenül létező szolgálatokat, hanem ezek a szolgálatok egységes (integrált) megvalósítás keretében működhetnek. Ennek eredményeként egyetlen, közös távközlési szolgálatról beszélünk, amely magába foglalja az összes, korábban külön-külön létezett telefon-, adat- stb. szolgálatokat, és az egyetlen (integrált) távközlési szolgálatot működtető társaság ilyen formában kínálja használóinak a termékeit, vagyis a különböző távközlési szolgáltatásokat. Természetes személyek (emberek) vagy jogi személyek (pl. vállalatok) szerződést köthetnek a lakó- vagy működési területükön tevékenykedő valamelyik távközlési szolgáltatóval arról, hogy milyen feltételek mellett vehetik igénybe a szolgáltató által kínált távközlési szolgáltatásokat. Ezeket a szerződéskötő természetes és jogi személyeket nevezzük az érintett szolgáltató előfizetőinek. A szolgáltatást azonban nem feltétlenül az előfizető veszi mindig igénybe. A jogi személyt jelentő előfizető esetében pl., a szóban forgó eszközt minden esetben egy természetes személy (tehát semmiképpen nem az előfizető) használja, de ha az előfizető természetes személy, akkor is gyakran előfordul, hogy a telefonkészüléket nem az előfizető (pl. a családfő), hanem a család valamelyik másik tagja, vagy akár a szomszéd, esetleg egy vendég veszi igénybe. Ezért, amikor a távközlési szolgáltatások igénybevételét vizsgáljuk, tényszerűbb igénybevevőről vagy rövidebben használóról beszélni és nem előfizetőről (jegyzetünkben is ezt a gyakorlatot követjük). Természetesen más a helyzet, ha a szolgáltatásért járó díjfizetés a vizsgálat tárgya, mert ezért legalább is a szolgáltatóval szemben minden esetben az érintett előfizető a felelős, függetlenül attól, hogy ki, vagy kik voltak a szolgáltatás használói. Jó példa erre az ún. zöldszám (ingyenesen hívható telefonszám) használata. A zöldszám előfizetője reklám, vagy egy általa kínált szolgáltatás hívhatósága céljából írásos szerződést köt a távközlési szolgáltatóval, hogy az ő telefonállomását bárki díjtalanul hívhassa. Erre a célra az előfizető egy speciális számot (zöldszámot) kap, amelynek a hívásáért a hívónak nem kell fizetnie, mert a hívás költségét a hívott előfizető állja. Nyilvánvaló tehát, hogy a szolgáltatás használója (a zöldszámmal hívó személy) és az előfizető (aki a zöldszámú hívásért fizet) definíciószerűen nem lesz azonos. Figyeljünk azonban rá: az írásos szerződéssel létesített telefonelőfizetés fogalmának van egy másik, a fentieket kiegészítő értelmezése is. Amikor a telefonszolgáltatást nyilvános készülékkel (pénzbedobós vagy kártyás készülékkel) veszi valaki igénybe, az érme bedobása, vagy a kártya megvásárlása és használatba vétele, jogi értelemben egyenértékű egy alkalmi szerződéssel, amely egy (telefonkártya vétele esetén több) beszélgetésre való jogosultságról szól. Ilyen esetekben tehát az előfizető (vagyis az érmét bedobó vagy a kártyát használó személy) mindig használó is. 9

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika állami feladatot jelent, és ott ezt rendszerint az állami tulajdonban lévő postai szervezetek valósítják meg. A telefonszolgálat kezdeti időszakában, az akkor rendelkezésre álló műszaki eszközök korlátjai miatt, a távközlési szolgáltatók csak arra szorítkoztak, hogy a telefonjelekké alakított beszédhangot állandó helyű, vagyis fix telepítésű készülékek között felépített, fémes vezetéket alkalmazó összeköttetésen keresztül lehessen továbbítani. Az így kialakított hálózatokat nevezzük vezetékes hozzáférésű hálózatoknak. Ezek a távközlőhálózatok korunkban is rendelkezésre állnak, legfeljebb a hálózatban, a hozzáférésnél stb. alkalmazott eszközök lettek modernebbek a kezdetekhez képest. Mint arról már szó esett, az átviteli és kapcsolóeszközök időközben digitalizálódtak, és a digitális módszerek alkalmazása tette lehetővé, hogy ugyanazon az úton, amelyen át a digitalizált beszédjelek továbbítása megy végbe, nem-beszédcélú információt is lehessen továbbítani. Ez a lehetőség, valamint a továbbítandó információk természetének az információs társadalom 6 követelményeiből eredő változása végül is azt eredményezte, hogy megfordul a beszédjelek és nem-beszéd jelek aránya, így a vezetékes hozzáférésű hálózatban egyre inkább a nem-beszédcélú információ (adatok, írásos formájú közlés, álló és mozgóképek stb.) továbbítása jelent egyre több új igényt. Az elképesztő gyorsaságú műszaki fejlődés, és különösen az integrált áramköri technológia (vö.: VLSI technológia!) nem várt mértékű fejlődésének következményeként, a XX. század utolsó két évtizedében megteremtődött a vezeték nélküli, mozgás közben megvalósuló, vagyis mobilhálózati távközlés gyakorlati lehetősége. 7 Az igények növekedése következtében világszerte (így Magyarországon is), robbanásszerűen terjed a mobiltelefon használata, és meghatározó tényezővé vált mind az üzleti élet, mind az emberek magánélete szempontjából felmerülő távközlési igényeknél. Ez a változás természetesen nem tette szükségtelenné a vezetékes hozzáférésű távközlést és eszközeit, csak csökkentette azt a monopolhelyzetet, amelyet korábban a vezetékes hozzáférésű távközlés élvezett a társadalomban. A társadalmi alakzatok műszaki-gazdasági fejlettsége, a kialakult kulturális viszonyok stb. egyaránt hatással vannak a társadalmon belül jelentkező kommunikációs igények mértékére és ezen keresztül a távközlési funkciók használatbavételi igényének, az ún. távközlési igényeknek a mértékére. A távközlési igények ugyanis csak bizonyos műszaki fejlettségi szint átlépését követően jelentkeznek, és kielégítésüket követően előbb mennyiségben, majd minőségben bővülnek. A megjelenő távközlési igények kielégítéséhez szükséges rendszerek telepítése azonban nem kevés beruházást igényel, a beruházáshoz igénybe vett tőke, pedig csak akkor térülhet meg (akkor válhat a beruházás kifizetődővé), ha azok, akik a távközlési igényt támasztják, ki is tudják fizetni a szolgáltatásokért járó díjakat. A társadalom tagjainak fizetőképessége, a fizetőképesség mértéke viszont mindenképpen a gazdaság fejlettségének (az életszínvonalnak) függvénye. Természetesen ez az egymásra hatás visszafelé is működik, vagyis ha tartósan romlik egy adott társadalomban a gazdasági helyzet, az a fizetőképesség tartós csökkenése következtében csökkenti a távközlési igényeket is, ami a távközlési beruházások stagnálását eredményezi. 6 7 Azt a társadalmi formát nevezzük információs társadalomnak, amelyben az informatika és a hírközlés módszerei (angolul: Information Technology and Communication = ITC), valamint az erre épülő különböző szolgáltatási formák (pl. tartalomszolgáltatás, e-business stb.) nagy szerephez jutnak a társadalmat alkotó emberek életében. Az ún. cellás mobilhálózat elvi alapjait már sokkal korábban kidolgozták, de gyakorlati megvalósítására és a civil társadalomban való elterjedésére hasonlóan a PCM-elv alkalmazásához várni kellett a műszaki lehetőségek kellő szintű fejlettségére. 10

1, fejezet: Néhány alapvető tudnivaló A fenti gondolatmenet alapján tehát jó következtetésnek tekinthető az a megállapítás, hogy egy adott országban jelentkező távközlési igény mértékét a távközlési infrastruktúra 8 kiépítettsége és használatának mértéke jelzi. Hiszen egy piacgazdaság szerint működő országban csak ott telepítenek ilyen infrastruktúrát, ahol erre igény van, és nyilván a kiépítés mértéke is követi a piac létező és várható igényeit, valamint a fizetőképesség arányait. Vezetékes hozzáférésű távközlőhálózatok esetében a szóban forgó infrastruktúra kiépítettségét és használatának mértékét az ún. telefonsűrűség számértéke mutatja egyértelműen. A telefonsűrűséget a 100 lakosra jutó és működésben lévő telefonvonalak (angolul: main telephone lines) száma 9 jelenti. Ennek alakulását az ITU-T honlapján található adatok alapján az Európai Uniós és néhány más európai ország, illetve néhány Európán kívüli ország esetére az 1-1/a. ábrán láthatjuk (a magyar adatot a többiekkel való összehasonlítás segítése érdekében, kiemelten tüntettük fel az ábrán). A diagrammon szereplő országok nevénél zárójelben található az ISO 3166 sz. nemzetközi szabvány szerinti kétbetűs országkód is. Az előzőekben vázolt elképzeléseket igazolandó, közgazdászok azt tanulmányozták, hogyan alakul a világ országaiban a telefonsűrűség értéke, és az országok milyen gazdasági mutatóival hozható egyértelmű kapcsolatba ennek a jellemzőnek az alakulása. Vizsgálataik alapján arra az eredményre jutottak, hogy a különböző országok telefonsűrűsége, a szabatosan és viszonylag pontosan mérhető bruttó hazai termék, az ún. GDP egy lakosra jutó értékével összefüggésben alakul 10. Ez az összefüggés statisztikai jellegű, vagyis nem írható le egzakt matematikai függvénnyel, de eléggé egyértelműen ábrázolható. A fejlett gazdaságú országokban ugyanis, vagyis azoknál az államoknál, ahol viszonylag nagy az egy lakosra jutó GDP értéke, ott sokkal nagyobb a telefonsűrűség, mint a kevésbé fejlettek esetében. Ez a tény azzal magyarázható, hogy ahol jól megy a gazdaság, ott egyrészt a gazdaságot alakítók maguk igénylik a fejlett távközlési infrastruktúrát, másrészt az ott élőknek is magasabb az életszínvonaluk, jobb a fizetőképességük és ez is oda hat, hogy az életmódjukból adódóan növekszik részükről a távközlési igény, amelyet meg is tudnak fizetni. Nyilvánvaló, hogy az ennél szegényebb országoknál ez másként alakul. A fenti felismerés természetesen ellenkező irányban is igaz: ha egy viszonylag elmaradott gazdaságú ország fejleszteni kívánja iparát, mezőgazdaságát és szolgáltatói iparát, akkor a siker egyik alapvető feltétele, hogy az érintett ország mindenek előtt bővítse (fejlessze) távközlési infrastruktúráját. Ráadásul: minél fejletlenebb egy ország, annál alapvetőbb ez a követelmény! A gazdaság fejlesztéséhez ugyanis mindig befektetőkre van szükség, és a befektetők csak olyan országokba szeretik bevinni a pénzüket, ahol egyéb, itt nem részletezett társadalmi feltételek mellett a távközlési infrastruktúra már elért egy adott szintet. A szóban forgó összefüggéseket az 1-1/a ábrán szereplő országokra vonatkozóan, és ugyancsak az ITU-T honlapján talált táblázatok adataira építve az 1-1/b. ábrán követhetjük figyelemmel. Az ábrán minden országot egy-egy értékpár jellemez (az ország telefonsűrűsége, illetve az adott országban az egy lakosra jutó GDP), és a diagramm ennek megfelelő pontját egy fehérrel kitöltött kis négyzet jelzi (kivéve a Magyarországot jelző értékpárt, mert ott a kiemelés érdekében a négyzet feketével van kitöltve). A diagrammon jól megfigyelhető, 8 9 Távközlési infrastruktúra = a távközlési tevékenységet lehetővé tevő alapvető létesítmények (távközlőhálózat, az ott alkalmazott átviteli rendszerek és kapcsolóközpontok stb.) rendszere. Figyeljünk rá: A telefonsűrűség szempontjából nem az a lényeg, hogy 100 lakosra vonatkoztatva hány telefonvonalat építettek ki, hanem az, hogy ezek közül hányhoz tartozik előfizető szerződés is, ugyanis a statisztikák csak ez utóbbiakat nevezik működésben lévő telefonvonalaknak! 10 GDP = az angol Gross Domestic Product (a.m. bruttó hazai termék) közgazdaságtani kifejezés kezdőbetűinek rövidítése (a magyar szakirodalom is használja). 11

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika hogy lényeges szóródást mutatva, de egyértelműen érzékelhetők az előző bekezdésekben leírtak. Szerepel a diagrammon egy folyamatos vonalú egyenes, amely a változások irányára (trendjére) utal, míg a trendet jelző vonaltól való szóródás határait a pont-vonal szaggatású egyenesek jelzik. a) Vezetékes telefonsűrűség [működő telefonvonal/100 lakos] 80 70 60 50 40 0 78,30 30 20 10 Luxemburg (LU) 73,91 Svédország (SE) 72,33 72,04 71,79 Dánia (DK) Norvégia (NO) Svájc (CH) 66,45 USA (US) 65,71 64,25 63,48 Kanada (CA) Ciprus (CY) Németország (DE) 62,11 Hollandia (NL) 59,69 58,80 Japán (JP) Egyesült Királyság (UK) 57,35 54,76 Franciaország (FR) Finnország (FI) 53,00 52,92 49,30 48,45 Málta (MT) Görögország (GR) Belgium (BE) Írország (IE) 47,63 47,06 Izrael (IL) Olaszország (IT) 46,81 43,11 Ausztria (AT) Spanyolország (ES) 42,68 Portugália (PT) 40,09 37,43 37,40 35,94 Szlovénia (SI) Csehország (CZ) Magyarország (HU) Bulgária (BG) 29,51 28,80 Lengyelország (PL) Szlovákia (SK) 28,52 24,33 Törökország (TR) Oroszország (RU) 22,88 21,21 Jugoszlávia (YU) Ukrajna (UA) 18,28 Románia (RO) b) Vezetékes telefonsűrűség [működő telefonvonal/100 lakos] 80 70 60 50 40 30 20 Magyarország (HU) BG SK PL TR RU UA RO MT GR CZ PT SI CY IL ES DE FR IT SE CA NL UK FI BE IE AT DK CH NO US JP LU 10 0 0 10 000 20 000 30 000 40 000 50 000 Egy lakosra jutó GDP [USD/fő] A diagram adatainak forrása: www.itu.int/itu-d/ict/statistics ICT Free Statistics Home Page (2000-2001 évi adatok) 1-1. ábra. A vezetékes hozzáférésű távközlési infrastruktúra és a gazdaság fejlettsége közötti kapcsolat. a) A telefonsűrűség mértéke különböző országokban. b) Telefonsűrűség és az egy lakosra jutó GDP kapcsolata Ismeretes, hogy napjainkban a mobil távközlési szolgáltatás elterjedtsége imponáló eredményekben jelentkezik a különböző országokban. Magyarországon pl. a mobil-előfizetők száma közelít az ország teljes lakosságának számértékéhez! Megállapítható azonban, hogy ennek az elterjedtségnek a mértéke és egy adott ország gazdasági fejlettség között nem mutatható ki olyan szoros összefüggés, mint amely megállapítható a vezetékes hozzáférésű távközlési szolgáltatások esetében. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a mobil távközlésnek nincs olyan fontos szerepe a gazdasági életben, mint a vezetékesnek, hiszen az is jól ismert tény, hogy jelenlegi életünk (mind a civil, mind a gazdasági élet) már elképzelhetetlen lenne mobil távközlési szolgáltatások nélkül. Mindenképpen megállapítható, hogy az élet különböző területein a kétféle szolgáltatás hatásai eltérő természetűek, megtárgyalásuk azonban meghaladják e jegyzet korlátait, ezért itt csak utalunk ezekre a körülményekre. 12

1, fejezet: Néhány alapvető tudnivaló 1.2. Telefonhálózat vagy távközlőhálózat? Mint arról már az előző szakaszban szót ejtettünk, az információs társadalom távközlőhálózataiban a beszédcélú információ továbbításának igénye mellett egyre nagyobb mértékben jelentkezik, és számos ország hálózataiban már túlsúlyba is jutott, a nembeszédcélú információtovábbítás és kapcsolás igénye. Érthető tehát, ha jegyzetünkben a telefonhálózat, telefonközpont stb. kifejezéseket leginkább akkor alkalmazzuk, amikor csak beszédjelekkel kapcsolatos jeltovábbításról vagy azok kapcsolásáról van éppen szó. Amikor azonban általánosabb értelmezésben tárgyaljuk ezeket a feladatokat, akkor inkább a távközlőhálózat, kapcsolóközpont stb. kifejezéseket használjuk, hiszen ezek a kifejezések a jelzett funkciókat a nem-beszédcélú információ továbbítására és kapcsolására is kiterjesztik. 1.3. Távközlőhálózatok kategorizálása Ha megvizsgálunk egy távközlőhálózatot, akkor megállapíthatjuk, hogy olyan részhálózatokból tevődik össze, amelyeknek egymástól eltérő használati funkciója van. Amennyiben a hálózatrészeket ezeknek a használati céloknak a szempontjából vizsgáljuk, és nem foglalkozunk azzal, hogy a vizsgált hálózatot (vagy hálózatrészt) melyik távközlési szolgáltató működteti, akkor az 1-2. ábra szerinti csoportosítást (kategorizálást) építhetjük fel. Az ábrán háromszögek jelzik, hogy az oda sorolt hálózatrészek használati céljaik szempontjából még tovább csoportosíthatók, míg a négyszögek azt, hogy a használati kategóriák szerinti további felosztásnak már nincs értelme. Az árnyékolás nélküli négyszögek jelzik azokat a hálózatrészeket, amelyek felépítésével és használati céljaikkal jegyzetünkben behatóbban foglalkozunk, míg az árnyékolt négyszögekkel jelölt hálózatrészeket megemlítjük ugyan, de a velük kapcsolatos részleteket nem tárgyaljuk. Távközlési világhálózat Belföldi hálózatok Nemzetközi hálózatok Menedzselt és menedzselés nélküli bérelt vonalak hálózata Kapcsolt közcélú hálózatok Kapcsolt magánhálózatok PSTN/ISDN: Vezetékes (fix) hálózat PLMN: Cellás mobilhálózatok (GSM) Előfizetői elérési hálózat Menedzselési hálózat Digitális központközi hálózat Analóg jelzésrendszerű központközi hálózat Fémvezetékes elérési hálózat (előfizetői elosztóhálózat) Optikai elérési hálózat Vezeték nélküli (GSM RLL és WiLL) elérési hálózat Digitalizált, analóg jelzésrendszerű központközi hálózat Digitális jelzésrendszerű központközi hálózat (jelzéshálózat + kommunikációs hálózat) 1-2. ábra.távközlőhálózat-típusok, használatuk szerinti csoportosításban A bemutatott kategorizálás szerint az ábra csúcsának a teljes (világméretű) távközlőhálózat felel meg, amely egyrészt a különböző országok belföldi hálózataiból, másrészt az azokat közvetlenül, vagy közvetett módon összekapcsoló nemzetközi hálózatokból tevődik össze. A belföldi hálózatoknál általában három csoportot különböztethetünk meg: a kapcsolt közcélú és a kapcsolt magánhálózatok csoportját, valamint a közszolgálati szolgálta- 13

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika tók tulajdonában lévő, de bérleti szerződés keretében magáncélokat szolgáló bérelt vonalak hálózata csoportját. A kapcsolt közcélú (tehát bárki által használatba vehető) hálózatokból két nagyobb használati csoport létezik: a PSTN/ISDN-nek nevezett vezetékes hozzáférésű hálózat 11 és a PLMN-ként jelölt, cellás felépítésű mobilhálózatok csoportja, amelyhez Magyarországon a teljesen digitális, különböző szolgáltatók által üzemeltetett GSM hálózatok tartoznak. 12 Mielőtt tovább haladnánk, az egyértelműség érdekében magyarázatot kell adnunk az ábrán látható PSTN/ISDN jelölés értelmezéséről. A távközlésben eredetileg csak PSTN létezett, amelyet egy vezetékes szolgáltató telefonhálózata testesített meg, és amely kizárólag analóg interfészeken keresztül csatlakozó előfizetői állomásokról (analóg előfizetői végberendezésekről) beadott telefonigényeket, ún. POTS 13 igényeket szolgált ki. Elvileg beszélhetnénk önállóan létesített ISDN-ről is, amely az említett szolgáltató teljesen digitális hálózatát jelentené, következésképpen ez a hálózat a hozzá digitális interfészeken keresztül csatlakozó (ISDN) előfizetői állomások szolgáltatási igényeit fogadná és elégítené ki. A gyakorlatban azonban a kétféle hálózat (PSTN és ISDN) nem különíthető el egymástól. A fejlődés ugyanis olyan sorrendben alakult, hogy (különböző, itt nem részletezett gazdaságossági megfontolások következményeként) rendszerint a PSTN-ben jelentek meg először a hálózat központjai között kialakított digitális átviteli utak, majd az analóg telefonközpontokat kicserélték digitális kapcsolóközpontokra, amelyekhez azonban az előfizetők továbbra is analóg módon csatlakoztak. A végeredmény egy digitalizált PSTN, vagy más néven az egységes digitális hálózat (angol rövidítéssel IDN Integrated Digital Network) létrejötte volt. 14 Az ISDN viszont ezekre a digitalizált hálózatrészekre (vagyis az IDN-re) épülve kezdett kialakulni, ennek következtében a kétféle hálózat egymásba fonódott, és kialakult napjaink közcélú távközlőhálózata, a PSTN/ISDN, amelyhez az előfizetők igényük szerint akár analóg módon, akár digitálisan csatlakozhatnak. A PSTN/ISDN-en belül négyféle használati csoportot különböztethetünk meg: 11 PSTN = az angol Public Switched Telephone Network (a.m. közcélú, kapcsolt telefonhálózat) kifejezésből alkotott mozaikszó, amely napjainkban már magyar szakszónak is számít. ISDN = az angol Integrated Services Digital Network (a.m. integrált egységesített szolgáltatásokkal működő digitális hálózat) kifejezésből alkotott mozaikszó, amely ma már a PSTN-nel egyetemben ugyancsak magyar szakszónak számít. 12 PLMN = az angol Public Land Mobile Network (a.m. közcélú, földfelszíni mobilhálózat) kifejezésből alkotott mozaikszó, amelyet a hazai szakirodalom is elfogadott (tehát magyarnak számító) kifejezésként használ. GSM = az angol Global System for Mobile communication (a.m. világméretű, mobil kommunikációs rendszer) kifejezésből alkotott mozaikszó, amely ugyancsak elfogadottá vált a hazai szaknyelvben. 13 POTS = az angol Plain Old Telephone Service vagy Plain Ordinary Telephone Service (a.m. teljes mértékben szokványos telefon-szolgáltatás) kifejezésekből alkotott mozaikszó, amelyet a magyar szaknyelv ugyancsak elfogad, és eredeti formájában használja, amikor hagyományos, analóg módon csatlakoztatott végberendezéseknek nyújtott szolgáltatásokról van szó. 14 A magyarországi fejlődés sorrendje kicsit másként alakult: a hazai PSTN-ben előbb jelentek meg a digitális központok, és kis késéssel indulva, de gyakorlatilag a központcserékkel párhuzamosan épült ki a digitális átviteli utak hálózata is. A végeredmény azonban ugyanaz lett: kialakult az IDN, amelyre ráépülhetett az ISDN. 14

1, fejezet: Néhány alapvető tudnivaló Előfizetői hozzáférési hálózatot, amely az előfizetői helyszínek, és a helyi kapcsolóközpont közötti kapcsolatot teremti meg. Digitális központközi hálózatot, amely a digitális kapcsolóközpontok közötti, illetve a digitális és az analóg kapcsolóközpontok közötti kommunikációs és jelzéstechnikai célokat szolgálja. Analóg központközi hálózatot, amely az analóg központok közötti kapcsolatok céljait szolgálja. Menedzselési hálózatot, amely a digitális központközi hálózatot menedzselő szolgálat 15 eszközeit foglalja magába. Az előfizetői hozzáférési hálózatokon belül további három használati csoportról beszélhetünk: Fémvezetékes hozzáférési hálózatról, amelyet korábban előfizetői elosztóhálózatnak neveztek. Száloptikai eszközöket alkalmazó optikai hozzáférési hálózatról. Különféle rádiós eszközökkel működő vezeték nélküli hozzáférési hálózatokról. Ezeket rendszerint olyan helyen alkalmazzák, ahol vagy gazdaságtalan a vezetékes, illetve optikai hozzáférési hálózat kiépítése, vagy várni kell annak megvalósítására, és a várakozás időtartama alatt helyettesítő megoldásként alkalmazzák. 16 A digitális központközi hálózatot pedig, további két használati részre lehet felosztani: digitalizált, analóg jelzésrendszerű központközi hálózatra, amely digitális és analóg rendszerű központok között teremt jelzés- és kommunikációs kapcsolatot, valamint digitális jelzésrendszerű központközi hálózatra, amely magába integrálja a digitális központok közötti jelzéshálózatot és a telefoncsatornák jeleit továbbító kommunikációs hálózatot. Jegyzetünkben, a fenti kategorizálás szerint tárgyalt vezetékes hozzáférésű távközlőhálózatok csomópontjaiban olyan kapcsolóközpontokat találunk, amelyek vonalkapcsolt összeköttetéseket létesítenek. 17 A vonalkapcsolt működés azt jelenti, hogy a kapcsolóközpontok a hozzájuk csatlakoztatott vonalak (áramkörök, trönkcsatornák) között folyamatosan fennálló összeköttetéseket hoznak létre, és a továbbítandó kommunikációs információ 18 ezen az össze- 15 A hálózatmenedzselő szolgálat feladata, hogy ellenőrizze a PSTN/ISDN trönkhálózatának működőképességét, és ha valahol műszaki hibát vagy forgalmi túlterhelést észlel, akkor különböző átkonfigurálásokat végezve, beavatkozzon a PSTN/ISDN forgalomkezelésébe. 16 Az RLL (Radio in the Local Loop) betűszó általánosságban jelöli a vezeték nélküli rádiós interfésszel működő előfizetői elérés módszerét. A GSM RLL tehát olyan hozzáférési módszert jelent, amely a fix helyzetű előfizetők vezeték nélküli csatlakoztatásához az ismert mobilhálózati megoldás digitális rádiós interfészét alkalmazza. A WiLL (Wireless Local Loop) betűszó a Motorola cég RLL módszerű, analóg csatlakozású előfizetői hozzáférési rendszerének márkajelzése. 17 A vonalkapcsolásos kommunikáció helyett szokás az áramkörkapcsolásos kommunikáció kifejezést is használni, de ebben a jegyzetben ezt nem alkalmazzuk. A vonalkapcsolásos kommunikáció módszere mellett viszont ismeretes a csomagkapcsolásos eljárásnak nevezett módszer is, a PSTN azonban ez utóbbit kommunikációs célokra nem használja, csak a jelzéstechnikában alkalmazza (vö.: 6. fejezet!). 18 A kommunikációs információt a felépült összeköttetésben részt vevő felek (a használók) küldik egymásnak, pl. beszédjelek, fax-jelek, egyéb adatjelek stb. formájában, vagyis ez a fajta információ az egymás közötti, szóban vagy írásos formában történő információcsere céljait szolgálja. Az összeköttetések felépítését megelőzően azonban azoknak a kapcsolóeszközöknek is kell egymással információcserét folytatnia, amelyek részt vesznek a szóban forgó összeköttetések felépítésében. Azoknak az utasításoknak, adatoknak stb. az összességét, amelyeket egy összeköttetés felépítése céljából két kapcsolóközpont juttat el egymásnak, vagy egy használói végberendezés és egy kapcsolóközpont között továbbítódik ugyanilyen célból, azt jelzésinformációnak nevez- 15

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika köttetésen keresztül jut el az egyik végponttól a másikig. Az összeköttetések fennmaradásának időtartamát a bennük résztvevők határozzák meg, és az összeköttetésekért olyan díjat kell fizetniük, amely a kapcsolat földrajzi távolságával, illetve az összeköttetés időtartamával arányos, függetlenül attól, hogy a felépített kapcsolat során mennyi ideig tartott a tényleges információtovábbítás, volt-e közben információmentes időtartam stb. 1.4. A hazai távközlőhálózatok és törvényi (jogszabályi) hátterük Mielőtt továbbhaladnánk az alapfogalmak tárgyalásával, célszerű röviden áttekintenünk azt a jogi hátteret, amely elsősorban az 1990-es évek első felében, de a további években is vezérfonalat jelentett a magyarországi távközlőhálózatok fejlődésénél. E háttér ismerete nélkül ugyanis meglehetősen bonyolult megérteni, megítélni, illetve értékelni a kialakult távközlési viszonyokat, illetve az elért eredményeket. A magyar távközlőhálózat létesítésének, üzemeltetésének és fejlesztésének feladata a kezdetektől (a XIX. század 80-as éveitől) egészen 1945-ig, az állami tulajdonú Magyar Királyi Postáé volt. A második világháború befejezését követően a feladat továbbra is állami kézben, a Magyar Posta kezelésében maradt. Ezekben az időszakokban nem intézkedett törvény arról, hogy milyen legyen a hálózat struktúrája, piaci alapon működjön-e Magyarországon a távközlés stb., mivel az ilyen kérdések eldöntéséhez az akkori időkben nem kellett a jogalkotókhoz fordulni. Csak az 1990-ben elkezdődött rendszerváltozás során, amikor a hazai távközlés (a piacgazdaságú országokban megszokottá vált megoldásnak megfelelően) állami kezelésből fokozatosan magánkézbe került, vált szükségessé, hogy az Országgyűlés törvényileg rendezze az ilyen jellegű, és ehhez hasonló egyéb kérdéseket. Ennek a szükségletnek a kielégítésére született meg elsőként a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény. A törvény végrehajtásának részleteiről több minisztériumi (KHVM) 19 illetve kormányrendelet intézkedett. A távközlési törvény és a végrehajtási rendeletek összességükben kettős célt szolgáltak. Az egyik cél az volt, hogy az 1948 és 1990 közötti időszakban műszakilag teljesen elmaradottá vált, és így katasztrofális állapotba került hazai távközlés hatékony és dinamikus fejlesztésének elindításához megteremtse az elengedhetetlen tőkebeáramlás ösztönzésének feltételeit. Másik célnak azt tűzték ki a törvényhozók, hogy a különböző országok, illetve nemzetközi szervezetek joggyakorlatával összhangban és az ezekben az országokban megvalósult gyakorlat példáit a hazai viszonyokhoz alakítva segítsék, és civilizált keretek között tartsák a piaci állapotok kialakulását a hazai távközlés területén 20. A törvény végrehajtási rendeletei közül az egyik leglényegesebb a 26/1993. (IX.9.) KHVM rendelet, illetve annak melléklete, az ún. Struktúraterv volt, amely alapvetően meghatározta az újonnan kialakítandó országos távközlőhálózat felépítését, sőt hosszútávon is jelentős hatásúnak mutatkozott a távközlőhálózat fejlesztése terén (például napjainkban, amikor a Struktúraterv elveit már nem kötelező alkalmaznia a távközlési szolgáltatóknak, a telefonszámok kiosztásánál még mindig érvényesek akkor lefektetett elvek). A Struktúraterv ugyanis előírta a hazai közcélú távközlőhálózat (a PSTN) funkcionális szerkezetét, ami szerint a zük. A távközlőhálózatokban szigorúan el kell egymástól különíteni a kétféle információt, vagyis a kommunikációs célút és a jelzési célút. 19 KHVM = Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (a rendszerváltozást követően megalakult minisztérium elnevezése). 20 A civilizált keretek között tartás azt jelentette, hogy az államnak őrködnie kell a távközlési szolgáltatások árainak alakulása fölött, hogy azok ne haladják meg a hazai alacsony bérszínvonal mellett még elviselhető mértéket, de ugyanakkor fennmaradjon a fejlődés kívánt üteme. 16

1, fejezet: Néhány alapvető tudnivaló PSTN-nek 21 egy szövevényes és országos kiterjedésű helyközi tranzithálózatból és 54 primer körzeti hálózatból kell állnia. A Struktúraterv az ország valamennyi településének helyi hálózatát (Budapesttől kezdve, egészen a legkisebb faluig bezárólag) besorolta az 54 primer körzet valamelyikébe, és valamennyi primer körzethez egy-egy körzethálózati tranzitközpontot, akkori elnevezés szerint primer központot rendelt hozzá. A primer központok feladataként egyrészt a körzethez kijelölt helyi hálózatok közötti kapcsolatteremtést, másrészt a körzethálózatnak a helyközi tranzithálózathoz való csatlakoztatását jelölték meg. Ilyen módon a primer pontoknak a körzeten belüli távközlőforgalom kezelésében lett döntő szerepük, míg a helyközi tranzithálózat feladata a körzethálózatok közötti összeköttetések felépítése lett. Ezt a feladatot a helyközi tranzithálózat kapcsolóközpontjai, akkori nevükön az ún. szekunder központok látták el. A helyközi tranzithálózatnak jutott még egy másik feladat is, nevezetesen a tranzithálózat részét képező nemzetközi központon keresztül, a nemzetközi hívások felépítése a nemzetközi hálózat és a primer körzetek között. A Struktúraterv a kialakítandó hálózati szerkezet részletes előírása mellett megengedhetővé tette, hogy az állam (korlátozott időtartamra) eladja az erre alkalmas jelentkezőknek a távközlési szolgáltatások kizárólagos jogát mind a tranzithálózatban, mind a primer körzetekben. Ennek a törvény-adta lehetőségnek az alapján, a KHVM (a magyar állam képviseletében) megállapodott a Magyar Postából kivált, következésképpen az akkori teljes hazai hálózatot birtokló Matáv Rt.-vel (amelynek jelenlegi neve Magyar Telekom), 22 hogy koncessziós szerződést 23 kötnek, és ennek keretében a társaság kizárólagos jogot (monopóliumot) vásárol távközlési szolgáltatások gyakorlásához a teljes helyközi tranzithálózatban, és 29 körzethálózatban. A hálózat fennmaradó 25 primer körzetére a KHVM tendereket 24 írt ki, amelynek nyertesei ugyancsak kizárólagos szolgáltatói jogot (vagyis koncessziót) vásárolhattak az adott körzethálózatban. A nyertes pályázókkal kötött koncessziós szerződésekben 25 a szolgáltatói jogosultság feltételeként azt is rögzítették, hogy az aláíró társaságok (beleértve az akkori Matávot is) kötelezettséget vállalnak arra, hogy 5 éven keresztül minden évben 15%-kal növelik az adott körzetben a bekapcsolható előfizetői vonalak számát, egyúttal megszüntetik háló- 21 A Struktúraterv érvénybe lépésének évében Magyarországon még nem volt ISDN (csak 1995-ben indult meg a szolgáltatás bevezetése), ezért volt szó kizárólag PSTN-ről, de természetesen az ISDN elindulásakor a törvényben, illetve a Struktúratervben meghatározott elvek az ISDN-re is érvényesek lettek. 22 A Matáv Rt. 2005 májusában többségi tulajdonosa, a Deutsche Telekom kívánságára felvette a Magyar Telekom, míg vezetékes hozzáférésű távközlési szolgáltató üzletága a T-Com elnevezést. Ennek megfelelően a Matáv nevet ebben a jegyzetben csak a 2005 májusa előtti viszonyokra történő hivatkozások esetében használjuk. 23 Koncessziós szerződés: Köztulajdonban lévő üzem (vagy terület) meghatározott időre szóló bérbeadásáról kötött szerződés, amely egyaránt szabályozza a bérbeadás feltételeit, és a bérbe adott üzemben (vagy területen) folytatható tevékenységet. 24 Tender: versenytárgyalásos pályázati rendszer. A pályázatot kiírónak pontosan meg kell adnia azokat a feltételeket, amelyekre ajánlatokat vár, és azokat a feltételeket is, amelyek alapján az ajánlatokat értékelni fogják. Az ajánlattevők (pályázók) a kiírásban megadott szigorú feltételek és szabályok figyelembe vételével kötelesek pályázati anyagaikat kidolgozni, és megadott határidőre benyújtani. Az ajánlatokat a határidő lejárta után, a kiíró által összeállított bíráló bizottság értékeli. Az értékelési folyamatot szigorú szabályok szerint kell elvégezni és lebonyolítani, és ennek eredményeként a bizottság azt a pályázót hirdeti ki nyertesnek, aki a feltételeknek megfelelő, legkedvezőbb ajánlatot tette. 25 A tendereket az 54 primer körzetből 25-re írták ki, a többinél a szolgáltatói kötelezettség a Matávnál maradt. A pályázható körzetek közül kettőre nem volt jelentkező, ezért ezeknél a szolgáltatói kötelezettség automatikusan visszaszállt a Matávra. A nyertesek számára a koncessziók az aláírás dátumától számított, meghatározott időtartamra szóltak, de az aláírásokra nyertesenként más-más időpontokban került sor. Az utolsó koncessziós szerződés érvényessége 2002-ben járt le, új koncessziós szerződéseket már nem kötöttek 17

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika zatukban a manuális forgalomkezelést, és korszerűsítik annak elavult berendezéseit. A szabályok tehát olyanok voltak, hogy a szerződéseket aláíró társaságoknak szigorú feltételeket kellett teljesíteniük, de az elnyert monopolhelyzetük következtében számíthattak rá, hogy tőkebefektetésük megfelelő hasznot fog számukra hozni. A magyar állam viszont (amellett, hogy maximálta a távközlési szolgáltatások tarifáit, hogy ilyen módon kiküszöbölje az esetleges túlzó, a lakosságot sújtó haszonszerzési kísérleteket), arra számíthatott, hogy külföldi tőkével sikerül a hazai távközlést olyan helyzetbe hozni, amire saját tőkeerejével nem lett volna képes. Az eredmény ismert: a hazai távközlőhálózatban egy korábban (a szóban forgó időszakot megelőző mintegy 120 évben!) soha nem tapasztalt sebességű és mértékű fejlődés és korszerűsödés ment végbe. Még az 1990-es évek vége előtt az ország valamennyi kapcsolóközpontja automata rendszerű lett. A helyközi tranzithálózat összes, korábban analóg rendszerű trönkközpontját digitális rendszerűre cserélték, és ugyanez történt a körzethálózatok trönkközpontjaival is. A helyi központok közül az összes manuális kezelésűt, valamint az analóg rendszerű automata helyi központok nagy hányadát digitális rendszerűre cserélték. Ez az utóbbi csere csak a Magyar Telekom hálózatában lett 2005-ben teljes körű, a többi szolgáltatónál még előfordul néhány analóg (crossbar) rendszerű helyi központ. A fenti eredmények tehát nagyon örvendetesek voltak, de azok a keretek, amelyek között kialakultak, még nem tették lehetővé a vezetékes hozzáférésű távközlőhálózatban igazi versenyhelyzetek kialakulását sem országos, sem helyi viszonyok között. [Ez a lehetőség csak a mobilhálózati szolgáltatók között alakulhatott ki, mert ott az induló feltételek (vö.: nulláról indulás!) eleve versenyszerű fejlesztést tettek lehetővé.] Az idő múlásával ezért egyre sürgetőbbé vált, hogy a hazai vezetékes hozzáférésű távközlési szolgáltató társaságok új feltételek között működhessenek. Nyilvánvaló, hogy ez az egyre növekedő mértékű elvárás egy új (második) távközlési törvény kidolgozásának igényét jelentette. Az új törvény megszövegezését azonban már más körülmények között kellett elvégezni, mint a korábbiét. Az 1990-es évek kezdetén, vagyis az első távközlési törvény megszövegezésének idején, a magyar távközlésben még nem működött egyidejűleg több országos szolgáltató, egyedül a Matávnak volt az egész országra kiterjedő szolgáltatói joga. Az akkor születő törvénynek mint arra már utaltunk éppen az volt az egyik célja, hogy gyors és hatékony fejlesztési feltételek kialakítása mellett, de az egymással való versenyzés kikerülésével a szolgáltatók körzethálózatonkénti megtelepedését segítse elő, és így egyetlen, országos kiterjedésű és teljesen automatizált távközlőhálózat megteremtésének törvényi (jogi) alapjait volt hivatva biztosítani. Az új, második törvény kidolgozásánál viszont már az volt a szempont, hogy megtartva az elért műszaki fejlesztés eredményeit a már meglévő, vagy az esetleg újonnan jelentkező szolgáltatókat egymás versenytársaivá tegye, mert ez a körülmény várhatóan kedvező lesz a távközlési tarifák alakulására. Az új törvény megalkotásának azonban kompromiszszumos alapon kellett történnie, vagyis sem etikailag, sem jogilag nem volt megengedhető, hogy a távközlési szolgáltatásban már résztvevő társaságok megkérdezése, vagyis az érintettek érdekeinek figyelembe vétele nélkül végezzék el a szövegezést, ugyanakkor azonban szem előtt kellett tartani a magyar állami (társadalmi) érdekeket, beleértve az Európai Unióhoz való csatlakozás ilyen irányú követelményeit is. Ez a kompromisszum-keresés természetesen hátrányokkal is járt, elsősorban azzal, hogy a törvény megszövegezése évekig elhúzódó tárgyalások eredményeként készült el, de végül is megszületett a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény 26. 26 Figyeljünk a különbségre: az 1992. évi LXXII. törvény a távközlés kérdéseiről, míg a 2001. évi XL. törvény a hírközlés kérdéseiről szól. Az elnevezéseknek ez a kettőssége is arra utal, hogy az első esetben a törvényalko- 18

1, fejezet: Néhány alapvető tudnivaló Az újdonsült jogszabály többek között új törvényi hátteret teremtett mind a vezetékes, mind a mobiltávközlés hazai körülményeinek jövőbeni alakulásához. Az új törvényi háttér megteremtését úgy kell érteni, hogy az elmúlt időszakokban uralkodó feltételekkel ellentétben, az új törvény a vezetékes (fix) hozzáférésű távközlőhálózatokban is megengedi versenyhelyzet kialakulását mind a helyközi (vagyis országos) tranzithálózat, mind a helyi hálózatok esetében. Ennek következtében már nemcsak a mobilhálózatokban, hanem a vezetékes (fix) hozzáférésű hálózatokban is versenytársak kínálnak szolgáltatásokat az előfizetőknek, illetve a használóknak. Az új feltételek megszövegezése következtében azonban a jogszabályban megváltozott néhány fogalom korábban elfogadott, a versenyhelyzet nélküli PSTN/ISDN-ben használt neve. Ilyen fogalom, pl. a primer körzeti hálózat, amelynek új elnevezése a jogszabályban egyszerűen csak körzethálózat (bár a Magyar Telekom a saját vezetékes hozzáférésű hálózatában még használja az eredeti elnevezést). A körzethálózatok ugyanakkor továbbra is megmaradtak korábbi, 27 versenyhelyzet nélküli szerepkörükben. A versenyhelyzeteknek ugyanis a törvény szellemében és keretei között nem a körzethálózatok között, hanem azokon belül, egy-egy település szolgáltatóinak helyi hálózatai között, illetve országos viszonylatban, a helyközi tranzithálózatokat működtető országos szolgáltatók között kell kialakulnia. Ennek megfelelően napjainkra megszűnt az egyetlen szolgáltató által üzemeltetett országos helyközi hálózat, és helyébe több szolgáltató országos kiterjedésű helyközi hálózatai léptek. A hazai országos hálózat tehát összetetté vált, és a különböző szolgáltatók helyközi hálózatai az ún. összekapcsolási pontokon keresztül (ld. 2. fejezet, 2.1.9 pont) egymással is kapcsolatban vannak. E helyközi hálózatok közül az országos szolgáltatói joggal rendelkezőké lehet országos kiterjedésű. A helyközi hálózatok szolgáltatói mellett megjelentek a körzeti hálózatok, illetve a helyi hálózatok szolgáltatói is, de versenyhelyzet csak a helyközi hálózatok, illetve a helyi hálózatok szintjén alakulhat ki (vö.: 2. fejezet, 2.3 szakasz!). 1.5. A távközlési platform fogalma Az 1.3. szakaszban a távközlőhálózatok különféle típusait használati céljaik szempontjából tekintettük át, nem foglalkozva egyéb szempontokkal, nevezetesen az érintett hálózati típus által elérhető szolgáltatások, és az ebben érdekelt távközlési szolgáltatók elérhetőségével. Figyelembe véve azonban az 1.4. szakaszban tárgyaltakat, vagyis azt, hogy Magyarországon az új távközlési törvény a vezetékes hozzáférésű távközlőhálózatban több szolgáltató párhuzamos működését (szolgáltatási versenyhelyzet kialakulását) is engedélyezi, célszerű egy új fogalommal, a távközlési platform fogalmával megismerkednünk. A távközlési platform fogalmának alkalmazása ugyanis világosabbá teszi a használati, szolgáltatás-hozzáférési stb. viszonyokat az új hazai helyzetben, mintha csak egyetlen nagy és bonyolult hálózatot vennénk tekintetbe. A fejezetnek ebben a szakaszában ezért a távközlési platformok témáját fogjuk körüljárni. Az informatika világában a számítógépet és a számítógép által elérhetővé tett erőforrásokat, együttesen platformnak nevezik. Az informatikai platform neve arra utal, hogy abban tók kizárólag a távközlés akkor nagyon sürgető és elengedhetetlen megújítására koncentráltak, míg a második esetében már szélesebb körben gondolkoztak, és a hírközlés egészének (vagyis a távközlésnek, a postai szolgáltatásoknak és a műsorszórásnak) a tevékenységéhez kívántak törvényi hátteret biztosítani, piacgazdálkodási körülmények között. 27 A körzethálózatok (korábbi elnevezésük szerint primer-körzeti hálózatok) szerepének változatlan formában való megmaradása miatt írhattuk le fentebb, hogy a Struktúraterv hosszú távon befolyásolta a PSTN/ISDN kialakítását. 19

Digitális kapcsolás- és jelzéstechnika milyen típusú hardver (processzor-típus) működik, és ebből következően a platformon milyen jellegű operációs rendszer (vö.: 4. fejezet, 4.5. szakasz!) futtatható, milyen erőforrásokat lehet vele elérni, és ezzel összefüggésben miféle alkalmazói szoftvereket lehet a számítógépbe betölteni és használni. Köztudomású, a fejezet előző részeiben is említettük már, hogy a korszerű távközlési rendszerek egyre jobban összefonódnak az informatikával. Számos esetben ma már nem is lehet pontosan meghatározni, hogy egy adott távközlési rendszeren belül mely egységeket tekinthetünk kizárólag távközlési, és melyeket kizárólag informatikai feladatúnak. Talán ennek folyományaképp, mivel az 1990-es évekre egyre több országban vált lehetővé a távközlőhálózatokon belüli versenyhelyzet, és ennek egyértelmű kezelhetőségére valamilyen új szemléleti módot kellett kidolgozni, feltehető, hogy az informatikától vették át az ehhez szükséges új fogalmat, a távközlési platform fogalmát. Tény ugyanis, hogy a távközlési platform fogalma csak az 1990-es évek közepe táján jelent meg a távközlési szakkifejezések között. A fogalom tartalma azonban módosult az informatikai platformhoz képest. Egy távközlési platform főbb jellemzői ugyanis a következők: minden esetben egy meghatározott távközlési szolgáltatóhoz rendelhető hozzá, a használók (előfizetők) száma legalább néhány ezer, a távközlési szolgáltatásoknak csak egy kiválasztott csoportját teszi elérhetővé, az érintett szolgáltatások működéséhez szükséges távközlési erőforrások 28 csak rajta keresztül vehetők igénybe, és jól definiálható interfészei 29 vannak. Egyetlen platform azonban mint az a fenti felsorolásból is kitűnik rendszerint nem képes kielégíteni a használók szolgáltatási igényeinek teljes skáláját. Ez okból a szolgáltatók több, egymással szoros (jelzéstechnikai és kommunikációs) kapcsolatban lévő, de egymástól eltérő szolgáltatásokat és erőforrásokat kínáló távközlési platformot hoznak létre, és ilyen módon teszik lehetővé, hogy bővíthessék az elérhető szolgáltatásokat. 28 Az erőforrás (angolul: resource) szó jellegzetes informatikai fogalmat takar, amelyet a korszerű távközléstechnika is kikölcsönzött. Az erőforrás szó eredeti jelentése az értelmező szótár szerint: valamely cél megvalósítását segítő tényező vagy eszköz. Ennek alapján egy informatikai rendszer erőforrásainak nevezzük a rendszer valamennyi olyan elemét, amelyet a különböző programok (folyamatok) futásuk közben használhatnak. Erőforrásnak számítanak tehát a lemezegységek, a nyomtatók, memóriák stb. Ezt a szemléletmódot alkalmazva a korszerű távközléstechnikában: erőforrásnak tekintjük egy távközlési platform mindazon eszközeit, amelyek a platform által képviselt szolgáltatások megvalósításához szükségesek. Távközléstechnikai erőforrások tehát a szolgáltatások megvalósítását támogató kapcsolóközpontok (pontosabban azok vezérlői), a kapcsolóközpontokból elvezető, illetve a kapcsolóközpontokra rávezető irányok, az irányokhoz tartozó kommunikációs és jelzéscsatornák, a távközlőhálózatban alkalmazott különféle adatbázisok stb. 29 Interfész (angolul: interface): csatlakozási felület értelemben használjuk, vagyis egymással kapcsolatban lévő távközlési egységek közötti fizikai és logikai kapcsolatok jellemzőit (azok jelzéstechnikai és kommunikációs lehetőségeit) jelenti (vö.: 2. fejezet, 2.1.10. szakasz!). 20