Kommunikáció felsőfokon Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Hogyan levelezzünk, hogy válaszoljanak? Szabó, Katalin
Kommunikáció felsőfokon : Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Hogyan levelezzünk, hogy válaszoljanak? Szabó, Katalin
Tartalom 1. A KIADÓ ELŐSZAVA... 1 2. AZ OLVASÓHOZ... 2 3. HOGYAN ÍRJUNK, HOGY MEGÉRTSENEK?... 4 4. 1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR... 5 1. A STÍLUS ÉS AZ EMBER... 6 1.1. Oxbridge a stiláris belépő... 6 1.2. Nőiesen szerény férfiasan határozott Nyugatiasan direkt keletiesen bizonytalan 7 2. ÍRD ÉS MONDD!... 8 3. A SZAVAK EREJE... 9 3.1. A szókincs... 12 3.2. Eredeti kifejezések... 12 4. IDEGEN SZAVAK, IDEGEN KIFEJEZÉSEK ÉS IDEGENSZERŰSÉG A NYELVHASZNÁLATBAN... 13 4.1. Nyelvi önvédelem... 13 4.2. Az idegen szavak mint jellemfestők... 14 4.3. A hunglish diadalmenete ki károsodik?... 14 4.4. Mikor idegent? Mikor magyart?... 15 4.5. Idegenszerű magyar... 15 5. STÍLUSELEMEK ÉS STÍLUSHIBÁK... 16 5.1. Közhelyek... 16 5.2. Pestiesen szólva a szleng határai a tudományos szövegben... 17 5.3. Eufemizmusok... 17 5.4. Nyelvficamok... 18 5.5. Képzavarok... 18 5.6. Aktív és passzív szerkezetek... 19 6. HOGYAN FEJLESSZÜK A STÍLUSUNKAT?... 19 6.1. A jó stílus: világos, tömör, erőteljes... 20 6.1.1. Világosság... 20 6.1.2. Tömörség... 21 6.1.3. A magával ragadó stílus: lendület, érzékletesség, erő... 23 6.2. Szavak, szavak, szavak... 23 6.3. A ritmus... 24 6.4. Szókincsteszt (1)... 24 6.5. Szókincsteszt (2)... 28 6.6. Szókincsteszt (3)... 31 6.7. A tesztek megoldása... 34 6.8. Feladatok... 34 6.9. Megoldások... 37 6.10. Hivatkozások... 39 6.11. Ajánlott irodalom... 39 5. 2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT?... 41 1. A TÉMAVÁLASZTÁS ARANYSZABÁLYAI... 41 2. A FORRÁSOK FELTÁRÁSA ÉS KEZELÉSE... 42 2.1. A források fajtái... 42 2.2. A személyes tapasztalatok szerepe... 43 2.3. Kérdőíves felmérések... 44 2.4. Interjúk... 45 2.4.1. Az interjúk típusai és értékelésük... 45 2.4.2. Mikor használjunk interjúkat?... 45 2.4.3. Néhány jó tanács az interjúkészítéshez... 46 2.4.4. Az interjúk rögzítése, dokumentálása... 46 2.5. Tapasztalatszerzés kísérletekkel... 47 2.5.1. Kísérlet és empirikus kutatás... 47 3. SHERLOCK HOLMES A KÖNYVTÁRBAN... 49 3.1. Első kézből vagy másodkézből: a dokumentumok fajtái és hitelessége... 49 3.2. Mit találhatunk a könyvespolcokon?... 50 iii
3.3. Jó tanácsok a klasszikus könyvtárazáshoz... 51 3.4. Kézikönyvek forgatása... 52 3.5. A szürke irodalom... 53 4. CÉDULÁZÁS ÉS JEGYZETELÉS... 54 4.1. A jegyzetelés és kivonatolás fajtái... 54 4.2. Aktív és passzív jegyzetelés... 55 4.3. Cédulázási technikák... 55 4.4. A cédulák rendszerezése... 56 5. VÁZLATKÉSZÍTÉS... 57 5.1. Mire jó a vázlat?... 57 5.2. Tartalmas és semmitmondó vázlat... 57 5.3. Mire ügyeljünk vázlatkészítéskor?... 58 6. A DOLGOZAT FELÉPÍTÉSE ÉS MEGSZÖVEGEZÉSE... 59 6.1. Meghatározás állítás bizonyítás a tudományosság kritériumai... 59 6.2. Tiszta fogalmak használata... 59 6.3. Oksági magyarázat: okság és racionalitás... 60 6.4. Bizonyítás és cáfolat[32]... 62 6.5. A tudás szubjektivitása és a paradigmák versenye... 63 6.6. A bizonyítás korrektsége: egyoldalú és kétoldalú közlemények... 65 6.7. Összekapcsolódó láncszemek logikai rend... 66 6.8. Lejtés és fokozás, avagy a szöveg makroszerkezete... 67 6.9. Mondatszerkesztés bekezdések... 68 7. CÍMADÁS... 69 7.1. Ne adj nevet könnyelműen! avagy mit várunk el a címtől... 69 7.1.1. A cím funkciói... 70 7.1.2. Főcím alcím... 71 7.1.3. Címhierarchia... 71 7.2. Hogyan találjunk ki frappáns, élénk, vonzó címeket?... 72 7.2.1. Élénkítés írásjelekkel kérdő és felkiáltó címmondatok szerkesztése... 72 7.2.2. Sajátos címmegoldások... 73 7.2.3. Köznyelvi fordulatok szólásmondások... 74 7.2.4. Játékosság a címben... 75 8. NYELVI ÉS STILÁRIS PROBLÉMÁK SZAKMAI SZÖVEGEKBEN... 76 8.1. A mélyszerkezettől a nominalizmuson át a béna szórendig... 76 8.1.1. Mélyszerkezet... 77 8.1.2. Egyszerű vagy összetett mondat?... 77 8.1.3. Névszós szerkezetek... 77 8.1.4. Szórend... 78 8.2. Gyakran elkövetett apró hibák... 78 9. TARTOZÉKOK... 80 9.1. Tartozékok a főszöveg előtt... 81 9.1.1. Címoldal és belső címoldal... 81 9.1.2. Copyrightoldal... 82 9.1.3. Előszó, köszönetnyilvánítás, bevezetés... 82 9.1.4. Mottók, ajánlások... 83 9.1.5. Tartalomjegyzék... 83 9.1.6. A rezümétől a précisig... 84 9.2. Tartozékok a főszövegben... 85 9.2.1. Táblázatok... 85 9.2.2. Ábrák, diagramok... 86 9.2.3. Tudnivalók az illusztrációkról... 87 9.3. Tartozékok a dolgozat végén... 88 9.3.1. Befejezés, összefoglalás... 88 9.3.2. Függelék... 88 9.3.3. Név- és tárgymutató... 89 9.3.4. Szakszavak jegyzéke (glossary)... 90 10. FORMAI KÖVETELMÉNYEK KÜLSŐ MEGJELENÉS... 90 10.1. Feladatok... 91 10.2. Megoldások... 92 10.3. Hivatkozások... 93 iv
10.4. Ajánlott irodalom... 95 6. 3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ... 97 1. MIRE JÓ AZ INTERNET?... 98 2. KERESÉS A VILÁGHÁLÓN TUDNIVALÓK AZ INTERNETES KERESŐRENDSZEREKRŐL... 102 2.1. Funkciók és szolgáltatások... 103 2.2. A keresőrendszerek csoportosítása... 104 3. ÁLTALÁNOS ÉS SPECIALIZÁLT KERESŐRENDSZEREK... 106 3.1. Általános célú keresőrendszerek... 106 3.2. Specializált keresőrendszerek... 106 4. A KERESŐRENDSZEREK FELÉPÍTÉSE EMBERI BEAVATKOZÁSSAL VAGY ANÉLKÜL... 109 4.1. Katalógusok és keresőmotorok... 109 4.2. Keresőmotorok divatja a Google... 110 4.3. Metakeresők... 111 4.3.1. Mi az a metakereső?... 111 4.3.2. Hogyan használjuk a metakeresőket?... 112 4.3.3. Online referensz szolgáltatások, avagy ask a... 112 5. FEKETE LYUKAK A KIBERTÉRBEN, AVAGY MIKÉNT HOZZUK FELSZÍNRE A REJTETT TARTALMAKAT?... 113 5.1. Miért mondanak olykor csütörtököt a keresők?... 113 5.2. Mi a teendő, ha nem találjuk azt, amire szükségünk van?... 113 5.3. Keresési segédeszközök... 114 5.4. ál-metakeresők... 115 6. MIT, HOL? NÉHÁNY PRAKTIKUS TANÁCS A KERESÉSRE... 115 6.1. Mire ne használjuk az Internetet?... 118 6.2. Néhány weboldal, amelyről nem árt tudni... 119 7. INFORMÁCIÓK KÖZLÉSE AZ INTERNETEN... 121 7.1. Elektronikus szöveg hagyományos szöveg... 121 7.1.1. Változtathatóság, tökéletesítési hajlandóság... 121 7.1.2. Kooperációbarát természet... 121 7.1.3. Precizitás, alacsony hibázási koefficiens... 122 7.1.4. Könnyű benne keresni... 122 7.1.5. Ideiglenesség, tünékenység... 122 7.2. Mi legyen a honlapunkon?... 123 7.2.1. Pontos tájékoztatás... 123 7.2.2. Személyesség... 123 7.2.3. Interaktivitás... 123 7.2.4. BLOGOK ÉS KOMMENTEK... 123 7.3. Internetes szótár és zsargon... 124 7.4. Feladatok... 126 7.5. Megoldások... 128 7.6. Hivatkozások... 128 7.7. Ajánlott irodalom... 129 7. 4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? 131 1. MIKOR HIVATKOZZUNK, ÉS MIKOR NE?... 131 1.1. Három ok, ami miatt nem kerülhetjük el a hivatkozásokat... 131 1.2. Bibliai tekintélyek Karácsonyi üdvözletek... 133 1.3. A parafrázis... 134 1.4. Hivatkozás bibliográfiai adatok nélkül... 134 1.5. Közvetett hivatkozás... 135 2. KIRE HIVATKOZZUNK?... 135 2.1. A hivatkozások ellenőrzése és elhelyezésük... 135 2.2. Válogassuk meg hivatkozásainkat!... 136 2.3. A Barnaby Rich-szindróma... 137 3. HOGYAN IDÉZZÜNK? MIKÉNT HIVATKOZZUNK?... 137 3.1. A szöveg közben előforduló hivatkozások... 137 3.2. Hivatkozzunk félreérthetetlenül!... 138 3.3. Milyen hosszan idézzünk?... 138 3.4. Hivatkozások, felhasznált irodalom, bibliográfia... 138 v
3.5. A név- és évszámrendszer, illetve a számozási rendszer összevetése... 139 4. A TANULMÁNY VÉGÉN SZEREPLŐ HIVATKOZÁSOK RENDJE... 141 4.1. Bonyodalmak a nevek írása körül... 141 4.2. A kiadási idő... 143 4.3. A cím és az alcím feltüntetése... 143 4.4. A kiadó, a kiadás helye... 144 5. MÉG NÉHÁNY TUDNIVALÓ A HIVATKOZÁSOKRÓL... 145 5.1. Kell-e oldalszám?... 145 5.2. Kettős hivatkozás... 145 5.3. Nem is olyan egyszerű az ábécé!... 146 5.4. Hivatkozás többszerzős cikkek esetében... 146 5.5. A szokványostól eltérő hivatkozások Hivatkozás elektronikus forrásokra... 146 6. A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNYEK HATÁSÁNAK MÉRŐSZÁMAI ÉS ÉRTÉKELÉSÜK... 148 6.1. Idézettség, impakt faktor, felezési idő... 148 6.2. A citációs indexekre alapozott értékelés korlátai... 149 6.2.1. Egy felettébb érdekes felmérés... 150 6.2.2. Periferikus országok lehetőségei... 151 6.3. A tudományos munka értékelése... 151 6.4. Mit értékelünk?... 152 6.4.1. Milyen szempontok szerint értékelünk?... 152 6.5. Értékelési mátrix... 152 7. A PLÁGIUM... 154 7.1. Feladatok... 155 7.2. Megoldások... 157 7.3. Hivatkozások... 157 7.4. Ajánlott irodalom... 159 8. HOGYAN BESZÉLJÜNK, HOGY MEGHALLGASSANAK?... 160 9. 5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS... 161 1. CICERÓNAK SEM VOLT KÖNNYŰ... 161 1.1. Felkészülés és rögtönzés... 162 1.2. Szóban vagy írásban?... 162 2. AZ ELŐADÁS ELŐKÉSZÜLETEI... 163 2.1. Rövid és hosszú távú felkészülés... 163 2.2. A leírt szöveg mint akadály... 164 2.3. Hogyan készüljünk a hallgatóságból? A hallgatóság megnyerése... 164 2.4. Csak semmi pánik! Az előadás előtti percek... 165 2.5. Hogyan fogjunk hozzá?... 166 2.6. Bemutatkozás... 166 2.7. Nyitómondatok és bevezetés... 166 2.8. Ellenjavallatok a nyitómondatokra... 168 2.9. A téma lehatárolása, avagy mit ne várjanak tőlünk... 168 3. A KIFEJTÉS... 168 3.1. Néhány fontos megkülönböztetés... 168 3.2. Képszerűség... 169 3.3. Figyelemfelkeltő tényezők... 170 3.4. Hitelesség szemléletes alátámasztás... 171 3.5. Vetítsünk, vagy ne vetítsünk kalandok a Power Pointtal... 171 3.6. Rend a lelke mindennek!... 173 4. A BEFEJEZÉS... 173 4.1. A mondanivaló párlata... 173 4.2. Nyitás záráskor... 173 4.3. Baklövések befejezéskor... 174 5. HOGYAN KEZELJÜK AZ ELŐADÁS KÖZBEN VAGY UTÁN FELMERÜLŐ ELLENVETÉSEKET, KIFOGÁSOKAT?... 174 5.1. Hogyan viselkedjünk, ha erős és (akár) személyre menő kritika ér bennünket?.. 175 5.2. A bombák hatástalanítása... 175 6. HOGYAN SZERVEZZÜNK VITÁKAT AVAGY A HATÁSOS SZELLEMI HARCMODOR 176 6.1. Az eredményes diszkusszió előkészítése... 176 vi
6.1.1. Miért vitatkozunk?... 176 6.1.2. Semmi sincs ingyen!... 177 6.1.3. A meghívottak... 177 6.1.4. A vitavezető kiválasztása és feladatai... 178 6.1.5. Technikai előkészületek... 178 6.2. A vita menete... 178 6.2.1. A tapogatózástól az aratásig... 179 6.2.2. Színház az egész vita!... 179 6.2.3. Az elnöki pulpituson... 181 6.3. Szép viták csúnya viták... 182 6.3.1. Érvek csatája vagy az előítélet és a rosszindulat rohamai... 182 6.3.2. Tisztességtelen taktikák... 182 6.3.3. Te csak kérdezz!... 184 7. A SZÖVEG HANGZÁSA HATÁSOSSÁG ÉS BESZÉDTECHNIKA... 185 7.1. Paranyelv... 185 7.2. A hangzás vivőerő... 186 7.3. Hangképzés... 187 7.4. Hangerő és hangsúly... 187 7.5. Beszédtempó szünet... 189 8. A SZAVAK NÉLKÜLI KOMMUNIKÁCIÓ... 189 8.1. A gesztusok és mozdulatok nyelve... 189 8.2. A nem verbális kommunikáció: kultúra és történelem... 191 8.3. Tanácsok távirati stílusban... 191 8.3.1. Öltözködj a sikerért!... 191 8.3.2. Kiállás, szemkontaktus, arckifejezés, gesztusok... 192 8.4. Az összhatás... 193 8.5. Feladatok... 193 8.6. Megoldások... 196 8.7. Hivatkozások... 197 8.8. Ajánlott irodalom... 198 10. 6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS... 199 1. HALLGATÁS ÉS SZAKMAI KARRIER... 199 1.1. Aktív és passzív hallgatás... 200 1.2. A hallgatás mint munka... 201 2. A HALLGATÁS FOLYAMAT ELEMEI... 202 2.1. A figyelés... 203 2.2. A jelentés kijelölése... 203 2.3. A szelektálás... 203 2.4. Az értékelés... 203 2.5. A hozzákapcsolás... 203 2.6. A bevésés... 205 2.7. A hallgatás válfajai... 206 2.8. Az információszerző hallgatás... 206 2.9. A kritikus hallgatás... 207 2.10. A visszhangozó vagy empatikus hallgatás... 208 2.11. A taktikai hallgatás... 209 2.12. A szórakozási célú hallgatás... 209 2.13. A rossz hallgató... 210 2.14. Az érdektelen, lusta hallgató... 210 2.15. Az álhallgató... 211 2.16. A külsőségekre koncentráló hallgató... 211 2.17. A szorongó, bizonytalan hallgató... 211 2.18. A bevetésre váró hallgató... 211 2.19. Az egocentrikus hallgató... 211 2.20. A versenyző hallgató... 211 3. A HALLGATÁSI KÉSZSÉG ÉS KÉPESSÉG JAVÍTÁSA... 211 3.1. Hallgassunk gyakran másokat... 212 3.2. A visszajelzés fontossága... 213 3.3. Hallgatási teszt és megoldása... 213 3.4. Feladatok... 214 vii
3.5. Megoldások... 216 3.6. Hivatkozások... 217 3.7. Ajánlott irodalom... 217 11. HOGYAN LEVELEZZÜNK, HOGY VÁLASZOLJANAK?... 218 12. 7. KOMMUNIKÁCIÓ HIVATALBÓL AZ E-MAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG... 219 1. RÖVID DOKUMENTUMOK SZERKESZTÉSE... 219 1.1. Hivatalos/üzleti levél... 219 1.1.1. Egy látszólag elfogadható, szokványos levél... 220 1.1.2. A 12 pont avagy a tanulságok... 225 1.1.3. A leggyakoribb hibák a hivatalos/üzleti levelezésben... 226 1.2. Hogyan írjunk hatásos e-mailt?... 228 1.2.1. Az e-mailek tizenöt szabálya... 228 1.2.2. Előnyök és hátrányok avagy mikor használjuk a világhálót levelezésre? 230 1.2.3. Mikor használjunk e-mailt?... 231 1.2.4. Mikor ne használjunk e-mailt?... 231 1.2.5. Netikett... 231 1.3. Speciális levélfajták... 232 1.3.1. Bejelentkezés, kapcsolatfelvétel... 232 1.3.2. Támogatás, illetve segítségkérés... 233 1.3.3. Ajánlólevél támogató vélemény... 235 1.4. Hogyan írjunk szakmai önéletrajzot?... 238 1.4.1. Milyen messzire menjünk vissza az időben?... 239 1.4.2. Mennyire legyen részletes?... 239 1.4.3. Mennyire legyen személyes?... 239 1.4.4. Legyenek-e mellékletei az életrajznak?... 239 1.4.5. Életrajzminták... 240 1.4.6. Tipikus hibák az életrajzban... 246 1.4.7. A publikációs lista... 246 1.5. Elektronikus cv A számítógép mint személyzetis... 248 1.6. Hogyan írjunk jegyzőkönyvet?... 249 1.7. Hogyan írjunk úti jelentést?... 251 2. MINDENT A PÁLYÁZATOKRÓL... 253 2.1. Általános jó tanácsok... 253 2.2. A pályázat szerkezete... 254 2.2.1. Fedőlap... 254 2.2.2. A pályázat teste, érdemi része... 255 2.3. Lista az ellenőrzéshez Tipikus hibák... 257 2.4. Néhány további megfontolás a pályázatokkal kapcsolatban... 258 2.4.1. A pályázati stílus sajátosságai... 258 2.4.2. Pályázatfigyelés... 259 2.4.3. A pályázatok elbírálása... 259 3. 280 000 HIBA EBÉD ELŐTT HOGYAN ADJUNK INTERJÚT A SAJTÓNAK?... 259 3.1. Elkerülhető-e Humpthy Dumphty csapdája, avagy mikor szólaljon meg a vészcsengő? 260 3.2. Az interjúadás tízparancsolata... 261 3.3. Feladatok... 261 3.4. Megoldások... 262 3.5. Hivatkozások... 264 3.6. Ajánlott irodalom... 265 4. EPILÓGUS... 265 4.1. Hivatkozások... 267 13. Impresszum... 268 Tárgymutató... 269 viii
1. fejezet - A KIADÓ ELŐSZAVA 1997 tavaszán Kiadónk gondozásában napvilágot látott egy könyv, amelynek a szerzője és a címe is azonos az olvasónak most tisztelettel átnyújtott munkáéval. Szabó Katalin Kommunikáció felsőfokon című könyve, amelynek a második több mint kétszeresére bővített és jelentősen átdolgozott kiadását tarthatják kezükben az érdeklődők, négy évvel ezelőtt újdonságnak számított a hazai könyvpiacon. Sőt bátran mondhatjuk, a régióban is hiánycikknek minősültek az effajta munkák. Szerzője Magyarországon az elsők között, sőt talán elsőként kísérelte meg egyetlen műben összefoglalni mindazokat a kommunikációs tudnivalókat, amelyekre az egyetemen tanulóknak és a tudományos életben forgolódóknak szükségük van. A mostani második kiadás is elsősorban arra szolgál, hogy könnyítsen a szakemberek és a szakembernek készülők kommunikációs nehézségein. Hogyan írjunk, hogy megértsenek bennünket? Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Miként hallgassunk, hogy megértsünk másokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ az 1997-es első kiadás, amely a Kiadó számára egyáltalán nem váratlanul sikerkönyv lett, és az azóta eltelt időben több utánnyomást ért meg. Az egyetemekre érkező gólyák éppoly haszonnal forgatták, mint a kezdő kutatók vagy üzletemberek. A szakmai kommunikáció számtalan fogását felsorakoztató könyv még a haladók : a tapasztalt kutatók-oktatók számára is tartogatott újdonságokat. Ezért örült őszintén a Kiadó, hogy a szerző az olvasói és baráti észrevételeket és a saját (azóta felgyülemlett) tapasztalatait egyaránt figyelembe véve vállalkozott a könyv újraírására és jelentős bővítésére. A könyv az 1997-es kiadáshoz képest két új fejezettel gazdagodott. Az újonnan beiktatott 3. fejezet az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségek hatékony kiaknázásához kínál hasznos ismereteket. A szintén új 7. fejezet pedig a diákok, kutatók számára is fontos hivatalos kommunikáció problémáit taglalja: a meghívólevél megfogalmazásától a szakmai önéletrajz (divatos nevén CV curriculum vitae) megírásának mesterfogásain keresztül egészen a pályázatok összeállításáig. A két új fejezeten túl a szerző még számos igazítást végzett a korábbi kéziraton, kiegészítő gondolatokkal fejelte meg a korábbiakat, hogy még hasznosabbá, jobban kézre állóvá tegye könyvét az olvasó számára. A 2014-ben közreadott elektronikus kiadás is elkerülhetetlenné tett bizonyos változtatásokat, amelyek kizárólag a 3. Kommunikáció a világhálón című fejezetet és az 5. fejezet Vetítsünk, vagy ne vetítsünk? című pontját érintették. Sok technikai trükköt és módszert kell elsajátítanunk az akadémiai- egyetemi, de az üzleti világban is addig, amíg elmondhatjuk magunkról: nincsenek kommunikációs problémáink, s szóban és írásban egyaránt könnyen megértetjük magunkat a szakmai publikummal. Mindig lesznek persze olyanok is, akik minden különösebb tudatos erőfeszítés nélkül már eleve jó eséllyel lépnek fel a szakmai karrier startkövére. Hiszen ők már otthon magukba szívják azt a kommunikációs tudást, amellyel majd jól elboldogulnak a felsőfokú tanintézet falai között éppúgy, mint a világvállalatnál, a minisztériumi íróasztalnál csakúgy, mint a politikai színtéren. Mások azonban nem ilyen szerencsések. A kedvezőtlen helyzetben lévők ahogyan Pierre Bourdieu, francia szociológus írja mindig elkésnek, hasonlóan ahhoz az emberhez, akinek csak vénségére sikerül felépítenie családi házát, miközben mások már húszéves korban örökölnek egy lakást. Szabó Katalin könyve meglátásunk szerint mindkét csoport számára kínál új ismereteket, habár nyilvánvalóan kevésbé nélkülözhetik azok, akiknek a szellemi otthona a saját egyéni munkájukkal épül fel, lassan sokszor kínlódva, évtizedek alatt. Akár örököljük, akár magunk építjük is azonban a házunkat, senki sem vitathatja, hogy folyamatosan akad javítani-szépíteni való rajta. A műveltséggel, a kultúrával, a stílussal, a szép beszéddel, az okos hallgatással is ugyanígy áll a dolog. Ha Ciceróvá nem is válhat az olvasó pusztán e megújult külsővel és tartalommal kézbe adott könyv tanulmányozásával, mégis sok segítséget kaphat ahhoz, hogy javuljon a kommunikációs készsége, stílusa, s ezáltal a szakmájában is sikeresebb lehessen. Hogy pontosan mit kell tennie evégett? Megtudhatja, mire végére ér a második, bővített és átdolgozott kiadásban közreadott munkának. 1
2. fejezet - AZ OLVASÓHOZ Mindannyiunkkal megesett már, hogy a hófehér papírlappal vagy az üresen villogó képernyővel kellett farkasszemet néznünk, miközben vészesen közeledett a dolgozat cikk, tanulmány, házi dolgozat, jelentés, beszámoló leadási határideje. Az sem ritka az egyetemi polgárok vagy a felnőtt szakemberek életében, hogy ki kell állniuk a nyilvánosság a csoport, a vizsgáztató, az auditóriumban ülők, a vitakör, az értekezlet résztvevői elé, elmondani a véleményüket, közölni kutatásaik vagy munkájuk eredményét úgy, hogy mások elfogadják, vagy legalábbis meghallgassák azt. Sovány vigasz, hogy e kihívással már évezredek óta szembenéznek a tanulók és a tanítók, a szakemberek és a közszereplők. Az újat alkotás, az írás, a megszólalás nehézségei, buktatói, trükkjei és technikái már régóta foglalkoztatják az alkotó embereket. Akár írásban, akár szóban fejezzük ki azt, amit a világról megtudtunk, mindenképpen párbeszédben veszünk részt, még ha e párbeszéd sokszor hallgatólagos is. A kommunikáció mindig interaktív. Senki sem magányos sziget: az előadóval szemben mindig ott vannak a hallgatók, az íróval szemben az olvasók. Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Hogyan hallgassunk, hogy másokat megérthessünk? Hogyan levelezzünk, hogy válaszoljanak? E könyv célja, hogy választ találjon ezekre a mindenkit izgató és egyáltalán nem könnyű kérdésekre, vagy legalább segítsen az olvasóknak választ találni rájuk. Nem általában a kommunikációval foglalkozunk, hanem a tudományos-szakmai kommunikáció módszereiből, technikáiból szeretnénk annyit megismertetni az olvasóval, amennyit a terjedelmi korlátok engednek. Ha fontos a bankárnak, hogy értsen a regresszió-számításhoz, fontos az is, hogy megértesse magát az ügyfelekkel; ha nélkülözhetetlen a szociológus számára, hogy tudjon kérdőívet szerkeszteni, nem kevésbé fontos, hogy szóba álljanak vele azok, akiket ki akar faggatni. A marketingsikerek sem függetlenek attól, miként bánunk a szavakkal, mint ahogyan a vezetők érvényesülése is elképzelhetetlen anélkül, hogy világosan beszélnének partnereikkel, munkatársaikkal, feletteseikkel. Nem mindegy, miként írunk meg egy jelentést a kormányhivatalban, mennyire meggyőző a közgyűlési beszámoló a részvényesek számára, vagy mennyire hatásos a fellépésünk a szakmai konferenciákon. A hivatásra való felkészülés közben a szaktudás megszerzése mellett a korábbiaknál jóval nagyobb gondot kell fordítanunk a kommunikálni tudásra is. A kommunikációs készségek fejlesztésére legtöbb időnk az egyetemen adódik, és itt a legkisebb a kockázata annak, hogy elrontunk valamit. Használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket, s ne csak szakmai ismereteinket gyarapítsuk, hanem írásunkat és beszédünket is csiszoljuk! E könyv célja, hogy némi támpontot nyújtson ehhez. Azokkal a kommunikációs problémákkal foglalkozunk elsősorban, amelyeknek a legnagyobb a jelentőségük az egyetemi és általában a szakmai pályafutás során. Hogyan írjunk tudományos dolgozatot? Hogyan idézzünk? Hogyan hivatkozzunk? Miként kezdjünk el egy előadást? Hogyan küzdjük le lámpalázunkat? Mi módon szelídítsük meg kellemetlen vitapartnerünket? Aligha végzi el az egyetemet valaki anélkül, hogy ne szembesülne a fenti dilemmákkal. Nem foglalkozunk azonban olyan kérdésekkel, amelyek az egyetem falai között nem olyan jelentősek vagy ritkábban fordulnak elő. Az idő szorításában és tapasztalataink hézagossága miatt nem törekedhettünk teljességre. Nagyon sok fontos kommunikációs ismeret van, amit az olvasó hiába keres ebben a könyvben. A hivatkozásokban szereplő irodalom és a fejezetek végén közölt ajánlott irodalom tanulmányozása talán néhányat eltüntet a fehér foltok közül. Írás közben elsősorban a kezdők, a diákok gondjait tartottuk szem előtt, de ez, reméljük, nem jelenti azt, hogy a felnőtt szakember, kutató vagy oktató ne forgathatná haszonnal a kötetet. E könyvet elsősorban a társadalmi és a gazdasági kérdésekkel foglalkozóknak szánjuk. Hozzáértésünk hiányában valószínűleg kevesebbet nyújthatunk a műszaki szakembereknek vagy az orvosoknak. Remélhetőleg azonban a könyvben foglaltak egyben-másban nekik is fontosak lehetnek. Tisztában vagyunk a munka hiányosságaival, bár ezek közül élve a második kiadás adta javítási-csiszolási lehetőséggel néhányat talán sikerült eltüntetnünk. A könyvben, a kérdés szakirodalmán túl, elsősorban a saját személyes tapasztalatainkat igyekeztünk összegezni. Nem állíthatjuk, hogy a javasolt megoldások egyedül üdvözítők, csak azt, hogy a szerző szakmai munkájában beváltak. Már eddig is sokat használtak a munkának a kritikai észrevételek, és a második kiadást közreadva is természetesen szívesen vesszük az olvasó észrevételeit és kritikáját. Abban reménykedünk, hogy a jövőben az olvasók tanácsait, javaslatait megfogadva még lesz módunk harmadszor is nekigyürkőzni a feladatnak. A bevezető végén nem marad más hátra, mint hogy megköszönjük mindazok segítségét, akik biztatásukkal vagy tanácsaikkal hozzájárultak a munka megszületéséhez. Elsősorban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Általános Közgazdasági Képzése korábbi dékánjának és jelenlegi címzetes dékánjának: Kerékgyártó Györgynének és Szarvas Beatrixnak, továbbá Horváth Istvánné dékánhelyettesnek tartozunk köszönettel az inspirációért. A munka nem kerülhetett volna az olvasó kezébe a jeles nyelvész, Bencédy József értő tanácsai és 2
AZ OLVASÓHOZ kiigazításai nélkül, aki a kézirat első változatának lektorálásával segítette munkánkat. De szakmailag sokat segítettek a Tomcsányi Pál akadémikussal és Majoros Pál főiskolai tanárral folytatott konzultációk, akik hasonló témákon dolgoznak évek-évtizedek óta, és maguk is sikeres könyveket publikáltak ebben a témakörben. Nagyban támaszkodtunk Moldován Istvánnak, az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetőjének és Halm Tamásnak, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkárának az észrevételeire. Köszönetet kell mondanunk a Kossuth Kiadó szerkesztőjének, Hitseker Máriának a gondos szerkesztésért és a kézirat szeretetteljes gondozásáért. Köszönet illeti Csehiné Bánhalmi Andreát és Bogdány Évát, korábbi munkatársaimat a Közgazdasági Szemlénél, akik a kézirat első változatának javításával siettek segítségemre. De köszönet illeti Andó Éva PhD-hallgatót is (ELTE, BTK) a kézirat jobbításához való hozzájárulásáért. Végül, de nem utolsósorban, köszönetet mondok volt és jelenlegi hallgatóimnak, akikkel közös munkában tíz éven át érlelődött e könyv anyaga, és akiktől a legtöbbet tanultam. Némelyiküket név szerint is meg kell említenem: Kováts Gergely, Rosta Miklós, Tordai Bence és Pesei Andrea (valamennyien a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem a BKÁE hallgatói) segítsége nélkül nem boldogultam volna. Végül köszönet illeti férjemet, Hámori Balázst és fiaimat a türelemért és együtt érző támogatásért, valamint az alkalmanként igen találó kritikus megjegyzéseikért. Budapest, 2000. december Szabó Katalin KÜZDÜNK A NEMLÉTTEL, HOGY LÉTRE FAKADJON, KOPOGUNK A CSENDEN, HOGY ZENE FELELJEN, TENYÉRNYI SELYMEN VÉGTELEN TÉR NYÍLJON, HÜVELYKNYI SZÍVBŐL ÖZÖNVÍZ KELJEN. Lu Csi 3
3. fejezet - HOGYAN ÍRJUNK, HOGY MEGÉRTSENEK? 4
4. fejezet - 1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR A magyar hivatalos tudomány nehogy bárkit is megsértsen objektivitásba burkoltan unalmas. Nem is sért meg senkit, kivéve a szellemet. Hamvas Béla A stílus maga az ember. G. L. Buffon A kommunikáció nem csupán abból áll, hogy szóban vagy írásban közöljük egymással a gondolatainkat, elmondjuk, mi a véleményünk, mire van szükségünk, miről szeretnénk információt kapni. Nem pusztán az a fontos, hogy mit mondunk, írunk, hanem az is, hogy hogyan. A hogyanon gyakran több múlik, mint a közlés puszta tartalmán. Ez a hogyan a stílus. Az American Heritage Dictionary a következőképpen definiálja a stílust: A stílus az a mód, ahogyan valamit teszünk vagy mondunk; a stílus tehát többé-kevésbé elválasztható tettünk vagy közlendőnk lényegétől. (McCrimmon [1976] 166. old.) A lényeg lehet például az, hogy nem fogadunk el egy üzleti ajánlatot. De nem mindegy, hogy ezt a Szó sem lehet róla, engem ez nem érdekel! szavak kíséretében tesszük, vagy a Nagyon vonzó az ajánlat, de sajnos nem fogadhatom el kifejezéssel élünk. A lényeg ugyanaz, a két mondat stílusa, ebből következően a hatása is, ég és föld. Nem mindegy, hogy a tolakodó embert hogyan dobjuk ki: a Kérem, távozzon! -nak kissé más a színezete, mint a Kopj le! felszólításnak, noha mindkettő igen határozott hangnemű kiutasítás. A stílus kifejezi az író vagy beszélő attitűdjét a tárgyhoz, illetve a tényhez, eseményhez, amiről szó van; a hallgatóhoz, illetve az olvasóhoz; az anyanyelvéhez; a társadalmi szabályokhoz és konvenciókhoz. A stílus a beszéd vagy írás formája, amelyet az emberek áttekintve a kínálkozó lehetőségeket többé-kevésbé tudatosan, céljaiknak megfelelően választanak meg. Választanak abban, hogy egyes vagy többes számban fogalmazzák meg a mondanivalójukat, tegezzék vagy önözzék inkább a megszólítottakat, ha szóbeli kommunikációról van szó, bizalmas hangot üssenek meg vagy formális-hivatalosat, belekeverjenek szlenget is a szövegbe vagy sem, idegen kifejezésekkel tűzdeljék tele a mondandójukat, vagy inkább tartózkodjanak ettől. A szakemberek, kutatók, oktatók között sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a stílusnak. Közömbös számukra, hogy az írásuk vagy beszédük szép vagy csúnya, jó magyarsággal van megfogalmazva vagy magyartalan, unalmas vagy lebilincselő. Nem sokat törődnek sem a nyelvhelyességgel, sem írásuk eleganciájával, kifejező erejével. Az a lényeg, hogy megértsenek! vágják el röviden a vitát, ha a stílusra kerül a szó. A magyar termelőknek, eladóknak azonban nap mint nap a saját kárukon kell megtanulniuk azt, hogy az üzleti siker szempontjából egyáltalán nem közömbös az áru formája, csomagolása. A marketingszakemberek már régóta tudják, hogy a vevő meggyőzése szempontjából sem csak a gondolatok vagy érvek számítanak, hanem a vevőknek szánt üzenet formája, megfogalmazásának mikéntje is. Megformálatlan vagy rosszul csomagolt gondolatokkal azonban nemcsak a vevőket, de másokat sem lehet megnyerni. Formát adni a gondolatoknak: ez a stílus. A tudományos munkában éppoly fontos a stílus, mint a marketingben. Bizonyos formai követelmények betartása nélkül reményünk sem lehet arra, hogy gondolataink, állításaink, tudományos meglátásaink eljussanak a szélesebb szakmai közönséghez. 1 Remélhetőleg nincs messze az a nap, amikor a nyelvi megformálás igényességét az egyetemek, főiskolák is minimumfeltételnek tekintik, s nem fogadnak el dolgozatot, szóljon bármiről is az, hevenyészett megfogalmazásban, rossz helyesírással. A hányaveti megfogalmazás tiszteletlenség nemcsak az olvasóval, a bírálóval, hanem saját magunkkal szemben is. Nekem ez így is jó valami efféle 1 Az Egyesült Államokban jó néhányan élnek abból, hogy az angolul tökéletesen nem tudó vagy csak egyszerűen rosszul fogalmazó kutatók írásait helyesre fordítják. A kutatók ugyanis ellentétben Magyarországgal ott nem kockáztathatják meg, hogy nyelvileg kifogásolható cikket küldjenek a folyóiratoknak publikálásra. 5
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR rejlik mögötte. Az egyetemi padokban még hajlamosak vagyunk összecsapni a munkát, s olykor formailag igénytelen, alacsony színvonalú anyagokat adunk ki a kezünkből. Legkésőbb a munkába álláskor azonban rá kell majd döbbennünk: ma már egyre kevesebb vállalat, intézmény engedi meg magának Magyarországon is, hogy hibáktól hemzsegő levelet vagy zavaros, érthetetlen termékismertetőt adjon ki a cégjelzése, neve alatt. 1. A STÍLUS ÉS AZ EMBER A stílus az a mód, ahogyan a nyelvet használjuk. Amint a széles körben idézett Buffon mottó is jelzi, a stílus messzemenően jellemző a beszélőre-íróra, sőt szinte azonos vele. Buffon akadémiai székfoglaló beszédében azt fejtegette, hogy a halhatatlanság nem az ismeretek bőségén, nem a nagyszerű tényanyagon, az újszerűségen alapszik ezek mind az emberen kívül álló dolgok, hanem a stíluson, mert a stílus maga az ember, azaz magától az embertől való (ahogyan eredetileg elhangzott). (Békés [1968] 351. old.) Nem lehet nem igazat adni neki! Ha a szakirodalomban elmélyülünk, tapasztalhatjuk, hogy a legjobb közgazdászoknak, szociológusoknak és nyilván más szakembereknek is erős csak rájuk jellemző, egyéniségüket kifejező stílusuk van. A gyakorlottabb olvasó már néhány sor után felismeri, hogy Bródy Andrást, Ferge Zsuzsát, Kornai Jánost vagy Vámos Tibort olvas. Nem kell feltétlenül élvonalbeli szakembernek lenni azonban ahhoz, hogy markáns egyéni stílusunk legyen. A közéleti szereplőkre is jellemző a stílusuk. A stílust nem lehet eltulajdonítani, átruházni, legfeljebb utánozni, másolni, felhígítani. Juhász Gyula Buffonéhoz hasonló aforisztikus tömörséggel fogalmazta meg a szállóige fonákját: A rossz stílus rossz ember. (Békés [1968] 698. old.) Ahogyan beszélünk és írunk, vagyis a stílusunk persze nemcsak egyéniségünket fejezi ki, hanem a kultúrát is, amelyben felnőttünk. Köteteket írtak arról, mennyire nehéz szabadulni a gyermekéveinkben elsajátított stílustól, az otthonról hozott kifejezésmódtól. A stílus azonban ha nem is könnyen alakítható-fejleszthető, amint azt G. B. Shaw szellemes és metsző gúnnyal megírt darabja, a Pygmalion is bizonyítja. 1.1. Oxbridge a stiláris belépő A szakmai nyelv stílusa ugyanúgy kettős gyökerű, mint a hétköznapi nyelvé. Egyéniségünket éppúgy kifejezi, mint azt a társadalmi környezetet, amelyben felnövekedtünk, illetve ahol élünk. A stílus egyfajta szelektáló tényező is lehet a kaszttársadalmakban és a ma létező társadalmak legtöbbje kasztokra töredezett. Az elit értelmiség kasztjába mindenütt bizonyos stiláris belépő megfizetésével lehet bejutni. A stiláris elkülönülést biztosító különbség sok esetben nem ölt durva, látható formát. Gyakran rejtőzködő, szinte csak a beavatottak számára felismerhető.»oxbridge«végzettjei, az angol uralkodó elit tagjai például könnyen felismerik egymást az említett egyetemi városokban kifejezetten a megkülönböztetés céljaira kialakított nyelvhasználatról, mindenki máséval összetéveszthetetlen hangsúlyaikról, hanghordozásukról. 2 (Hámori [1996] 100. old.) Az elit értelmiség köreiben Magyarországon is vannak divatos azonosító szavak, azonosító kifejezések, illetve egyéb stiláris jegyek, mint például a mondathangsúly vagy a hanghordozás. A társadalomtudományokban ma ilyen azonosító kifejezés például a diskurzus, a tematizál, a posztmodern, a story-telling és még sorolhatnánk a példákat. Korábban ilyen volt a létbevetés vagy az életvilág. Ugyanígy felfedezhető a jellegzetes értelmiségi kissé éneklő hanghordozás (ez mellesleg ellentmond a magyar nyelv hangsúly-, hanglejtés stb. szabályainak). A stílus lakmuszpapírként működik. Teszteli a beszélőt vagy az írót, akit stílusa alapján sorolunk be valamilyen társadalmi kategóriába. 3 Stílusunkat persze nemcsak a családi háttér alakítja, hanem messzemenően meghatározza későbbi pályafutásunk is. Két-három évet eltöltvén a Világbanknál, az IBM-nél, a GE-nél vagy más amerikai, illetve nemzetközi szervezetnél, társaságnál, némelyek szinte idegenbe szakadt hazánkfiaként kezdenek beszélni. Számos kifejezést automatikusan angolul használnak, s magyar kiejtésük is egyes emigránsokéra emlékeztet. 4 Azt is sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek többsége magas pozícióba kerülvén, minden átmenet nélkül főnöki stílusra vált át. A stílus azonban korántsem csupán passzív függvénye családi hátterünknek, egyéni sorsunknak, pályafutásunknak, hanem mindhárom említett tényezőnek alakítója is. Csak a legutolsót tekintve: mind a 2 Lord Thomas Baloghot, azaz Balogh Tamás magyar származású, neves közgazdászt, volt angol olajügyi minisztert egyszer megkérdezték, nem okozott-e nehézségeket a karrierjében, hogy magyar akcentussal beszélte az angolt. Még mindig sokkal jobb volt így a válasz, mintha munkásosztálybeli akcentusom lett volna. 3 Legmegdöbbentőbb élményeim között tartom számon, amikor a jó nevű pszichológus lebunkózott, pontosabban bunkónak nevezett egy nem kevésbé kiváló társadalomkutató kollégánkat csak azért, mert az illető erős vasi akcentussal és fülsértően harsányan beszélt. 4 Tanársegéd kollégám egy szemeszternyi amerikai tanítás után is már az amerikás magyarok akcentusával szólalt meg, sűrűn keverve angol szavakat a beszédébe, míg SzentGyörgyi Albert fél évszázad után is hibátlanul, akcentus nélkül használta anyanyelvünket. 6
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR tudományos, mind az üzleti, mind az államigazgatási karrier során sokat számít, hogy mondandónkat milyen stílusban fejtjük ki. Akár kifejezi, akár alakítja sorsunkat, a stílus meglehetősen összetett jelenség. A szókincs, az egyéni szótár éppúgy lényeges összetevője mondatfűzésünknek, mint a stílusban is kifejeződő személyiségvonások: a körülményesség vagy a célratörés, a száraz, a színtelen beszédmód vagy a humor, a nyelvi játékosság, a tétovaság vagy a határozottság, a türelmesség vagy a türelmetlenség, és ezzel természetesen még korántsem teljes azoknak a személyiségvonásoknak a köre, amelyek döntően meghatározzák stílusunkat. 1.2. Nőiesen szerény férfiasan határozott Nyugatiasan direkt keletiesen bizonytalan Nemünk 5, nemzeti hovatartozásunk, lakóhelyünk is befolyásolja stílusunkat. Az utóbbi időben, különösen az Egyesült Államokban, 6 előtérbe kerültek a nemek közötti nyelvhasználati és stíluskülönbségek. Minden közösségben ismert a nyelvészek előtt, hogy azok a minták, amelyek a nő számára, illetve a férfi számára meghatározzák a stílust, igencsak különböznek. (Tanneh [1995] 140. old.) A nők az én-nel szemben inkább a mi-t részesítik előnyben. Ugyanez a különbség azonban nemcsak a nemekre jellemző, hanem például a középeurópai régió nyelvhasználata is jelentősen különbözik az angolszászétól, éppen ebben a vonatkozásban. Magyarországon gyakrabban beszélünk nemtől függetlenül is többes szám első személyben, mint egyes szám első személyben, eltérően az Egyesült Államok lakóitól. Ebben sok minden összegződik: a felelősségáthárítástól (hiszen nem én tettem, nem én döntöttem, nem én állítottam valamit, hanem mi) a közösség erejére támaszkodásig (egyedül nem vagyok elég tekintélyes, de mindjárt más, ha egy szervezet nevében beszélek, azaz mi-ként lépek fel), és sorolhatnánk még tovább a tényezőket. Megfigyelték, hogy a nők a férfiaktól eltérően hajlamosak üres jelzők (izgalmas, fantasztikus, isteni, király stb.) használatára. (A kelet-európai országokban megfigyelésem szerint nemtől függetlenül is többször használnak túlzó jelzőket.) Az is tipikusan női vonás, hogy töltelékszavakat, illetve mondatrészeket iktatnak be a szövegbe vagy egy-egy mondat elé. Ezeknek az a funkciójuk, hogy teszteljék a hallgatóságot. Ha a beszélő előrebocsátja az úgy gondolom vagy az azt hiszem szókapcsolatot, ezzel mintegy zárójelbe teszi az utána következő közlést. Innen, erről a pontról még visszatáncolhat, ha úgy ítéli meg, hogy mondandója nem tetszik a hallgatóságnak. Ugyanezt a célt szolgálja a feltételes mód túl gyakori és indokolatlan használata is. Nem megyek, hanem mennék, nem jöjjön, hanem jöhetne. Érdekes módon ez a stiláris félénkség nemcsak a nőkre jellemző, hanem Kelet-Európában általában az emberekre ellentétben az amerikaiak határozott, túl egyértelmű, túl direkt stílusával. 7 A férfi beosztott gyakran képtelen érzékelni nő főnöke utasítását, ha az például az alábbi módon van megfogalmazva: Nem tudom, nem lehetne-e ezt a beszámolót még ma elkészíteni? Pedig a főnök esetleg csak azt akarta mondani: Készítse el a beszámolót mielőbb, mert baj lesz. Csakhogy a férfi fülében mindez nem hangzott egyértelműnek, ezért könnyen azt válaszolhatja: ma biztosan nem tudom megcsinálni. A nők szinte bizonyosan nehezen boldogulnak olyan helyzetekben, amikor mint a közlekedésirányításban tulajdonképpen egyértelmű rövid parancsokat kell kiadniuk. A dilemma ilyenkor úgy fogalmazódik meg számukra, hogy miként lehetne kedvessé tenni a dragonyos kapitányi stílust. Ha erre képtelenek, feszélyezve érzik magukat. Egy nő beosztott könnyen személyes sértésnek veszi, ha férfi főnöke így fogalmaz: Mihamarabb az asztalomon akarom látni a beszámolóját. A kolléganő ezt elviselhetetlenül direktnek és durvának érzi, és még az is lehet, hogy elpityeredik, mihelyt a főnöke kikerül a látószögéből. A nők gyakrabban kezdik hozzászólásukat mentegetőzésnek ható rituálékkal: Elnézést, még csak azt akartam mondani A férfiak többsége inkompetens megnyilvánulásnak fordítja le ezt a mondatot, holott az elnézést 5 A nemek szerinti különbségek egyes nyelvekben így például a japánban annyira markánsak, hogy más nyelvi szabályok vonatkoznak a női, illetve a férfi beszélőre. 6 Ez nyilvánvalóan nem független az Egyesült Államokban kitört PC-őrülettől (azaz a political correctness-től), vagyis a diszkriminációellenesség már-már diszkriminációba hajló változatának a terjedésétől. 7 Ez a magyarázata annak, hogy miért nem feltétlenül célszerű pusztán lefordítani az amerikai kommunikációs tankönyveket, bár megszámlálhatatlanul sok kitűnő tankönyvet adnak ki minden évben. Ha úgy kommunikálnánk, mint az amerikaiak, nemcsak nevetségesnek, hanem durvának és naivnak is tűnnénk a hazai közegben. Igaz, a yuppie-stílus (amely a young urban professional, azaz a fiatal városi szakemberek kifejezésből ered) nálunk is rohamosan terjed, általános stílusváltásról mégsem beszélhetünk. Még a mai nyelvfejlődési ütem mellett is évtizedekbe telhet, amíg a külföldről importált stílusminták meghonosodhatnak, ha egyáltalán meghonosodnak. Addig viszont nem lehetünk igazán eredményesek, ha kizárólag amerikai tankönyveket használunk stílusunk javítására. Mindez nem jelenti azt, hogy e tankönyvek használhatatlanok számunkra, csupán annyit, hogy a helyi körülményekhez való hozzáigazítás nélkül nem használhatók. 7
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR kifejezés itt csak mint bevezető vagy összekötő szöveg szerepelt, az illető tudós(nő) valószínűleg egyáltalán nem akart mentegetőzni. (Picard [1996] 78. old.) Általában nőiesnek tartják a szerény stílust, és sok nő meg is akar felelni ennek az elvárásnak. Laurie Heatherington és munkatársai érdekes vizsgálatról számoltak be ezzel kapcsolatban. Diákok százait kérdezték meg vizsga előtt, hogy milyen jegyre számítanak. A fiúk előzetesen jellemzően feljebb, a lányok szerényen lejjebb értékelték a teljesítményüket a valóságosnál. Amikor azonban nem nyilvánosan, hanem egy lezárt borítékban közölték a várakozásaikat, már a lányok sem becsülték alá a várható osztályzatot. (Tanneh [1995] 142. old.) Mindez arra figyelmeztet, hogy stílusunk olyan személyesnek tűnő jegyei, mint például a szerénység vagy a magabiztosság sem feltétlenül csak belülről jönnek, a társadalmi elvárások is nagyban befolyásolnak bennünket. A legtöbb ember úgy beszél, ahogyan elvárják tőle az adott közegben, s csak kevés fenegyerek cáfol rá a stiláris várakozásokra. Nem bátorítanék senkit arra, hogy szakítson a nyelvi konvenciókkal, hagyja figyelmen kívül környezete stiláris várakozásait, normáit, és megbotránkoztató vagy különc stílusban kommunikáljon. Éppen ellenkezőleg: e fejezet azt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet a stílus bizonyos szabályosságaira, a stiláris követelményekre. Arra ellenben ösztönözni szeretném az olvasót, hogy bátrabban engedje érvényesülni stílusában az egyéniségét, ne simuljon bele a szürke hivatalnokstílusba, de a közhelyes, néhány patent jópofaságra épülő diáknyelvet vagy éppen a lila, zavaros bölcsésznyelvet se tegye magáévá csupán azért, mert többségében ilyen nyelven beszélő emberekkel érintkezik. Merjen egy kicsit elrugaszkodni annak a közegnek az általános beszédmodorától, amelybe tartozik, vagy amelyben mozog, de azért ne annyira, hogy különc csodabogárnak tartsák és kiközösítsék. Annál is inkább javallom a stiláris önérvényesítés tudatos erősítését, mert régiónkban még ma is nagyobb veszély az egyéniség teljes lefojtása, mint túlzó, magamutogató érvényesítése. Különbözzünk, de ne lógjunk ki, mutassuk meg egyéniségünket stílusunkkal is, de ne törekedjünk mindenáron való egyénieskedésre! A különbözőség az alapvető feltétele annak, hogy észrevegyenek bennünket. Ha tökéletesre sikeredik a stílus-mimikri, vagyis a nyelvi közegbe való hézagmentes beilleszkedés, ha annyira belesimulunk a környezetbe, mint a kaméleon, előbb-utóbb nemcsak elrejtjük, hanem elveszítjük egyéniségünket, s ezáltal teljesen érdektelenné válhatunk környezetünk számára. Az élet minden területén erősödő verseny tetszik, vagy nem tetszik azt igényli tőlünk, hogy valamelyest változtassunk félénk, bizonytalankodó stílusunkon is. Mielőtt egy fontos levelet elküldünk, vagy egy tanulmányt lezárunk, érdemes ellenőrizni, nem sikerült-e pusztán beidegződéseink miatt túlságosan határozatlanra, bizonytalankodóra a fogalmazás. Nem használtunk-e feltételes módot akkor is, amikor az nem az udvariassági formula szerepét töltötte be, s amikor a leírtakban éppen hogy nagyon biztosak voltunk. Nem írtuk-e például, hogy helyesnek látnám ezt vagy azt a változtatást, miközben egy csöppnyi kétségünk sem volt az iránt, hogy a változtatás szükséges és elkerülhetetlen. Ilyen esetben nem helyesnek látnánk, hanem helyesnek látjuk a dolgot. Irtsuk ki a felesleges feltételes módot, s máris határozottabbá, meggyőzőbbé válik a stílusunk! Szóban se kezdjünk minden mondatot úgy gondolom -mal, azt hiszem -mel, s kerüljük a hosszas mentegetőzést, magyarázkodást is! Ha minderre ügyelünk, még nem kell attól tartanunk, hogy ellenszenves, lehengerlő stílusban kommunikálunk, csak világossá tesszük olvasónk, hallgatónk, partnerünk, üzletfelünk előtt, hogy van határozott véleményünk. Ha valóban van határozott véleményünk, akkor semmi előnyünk sem származik abból, ha ezt stílusunkkal elfedjük. Más a helyzet természetesen, ha tényleg bizonytalanok vagyunk valamely dologban. Ekkor indokolt az óvatos, határozatlan megfogalmazás, a feltételes mód és más nyelvi formulák, amelyek jelzik a külvilágnak a bizonytalanságot. Az udvariasság is sok esetben feltételes módot követel. A Szeretném, ha mielőbb válaszolna az ajánlatomra! természetesen jobb mondat, mint a Válaszoljon ajánlatomra!. A feltételes módot értelemszerűen nem ilyen esetekben kell kiirtani, hanem akkor, amikor nincs udvariassági funkciója. 2. ÍRD ÉS MONDD! A stíluskülönbségek nemcsak a társadalmi háttérre, hanem a kommunikáció típusára is visszavezethetők. Vannak olyan stílusjegyek például a beszédsebesség, a hanghordozás, a mondathangsúly, az akcentus, amelyek értelemszerűen csak a szóbeli megnyilatkozásokat jellemzik, és vannak olyanok, amelyek csak írásban kerülnek elő (például a többszörösen összetett mondatok szerkesztésének jellegzetességei). Szóban ugyanis nem célszerű túlzottan bonyolult mondatokban beszélni. A szóbeli kommunikáció mindig sokkal közvetlenebb, személyesebb és spontánabb, mint az írásbeli. A szóbeli kommunikációnál azonnali a visszacsatolás, ezért már szöveg közben fennáll a korrekció lehetősége, míg a nyomdába adott írások esetében csak egy esetleges második vagy harmadik kiadás nyújt erre módot. (A fogalmazás ügyetlenségeit, pongyolaságait ugyanakkor írás közben azonnal javítani tudjuk; beszédben ez már nehezebb, többnyire nem is vállaljuk.) 8
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR Az utóbbi néhány évtized túlnyomórészt negatívnak tekinthető irányzata a kétfajta a szóbeli és az írásbeli kommunikáció stílusának a közeledése. A közeledést egyrészt az okozta, hogy újabb beszélt nyelvi formák kerültek bele az írott nyelvbe, másrészt az írott nyelvi szerkezetek az élőbeszédben is terjednek. A közeledésnek, mint jeleztük, nem minden esetben örülhetünk. Ha minduntalan a szóbeli kifejezésmódra jellemző szavakat használunk írás közben, az egyfajta nyegleség és pongyolaság látszatát (és nem csak látszatát) kelti. Gondoljuk meg, milyen furcsa lenne, ha az angolok provokálják az Európai Közösséget helyett azt olvasnánk, hogy az angolok cukkolják az Európai Közösséget! Kevésbé feltűnő, de ugyancsak kifogásolható, ha a just in time módszert pont időben-re fordítanánk, az éppen idejében helyett. A beszélt nyelvi fordulatok írásba való beemelésénél is gyakoribb hiba a szóbeli érintkezés túlbonyolítása az írásbeli közlésre jellemző hosszú mondatokkal, formális kifejezésekkel. 8 Írásban, ha nem szeretjük is, de elfogadjuk a többszörös birtokos szerkezetet. Leírva még úgy-ahogy elmegy az Akadémia intézetei tervei összehangolásának szükségessége, szóban azonban már teljesen követhetetlen. Az írásbeli és a szóbeli kommunikáció különbségein kívül vannak azonban a kétfajta közlési módra egyaránt jellemző stíluselemek. A szakmai stílussal összefüggő problémák taglalását ez utóbbiakkal, vagyis az általános stílusjegyekkel, stíluselemekkel kezdjük. 3. A SZAVAK EREJE A stílusra jellemző, hogy meghatározott közlendők kifejezésére miként választunk szavakat. A szavak kiválasztásakor egyidejűleg figyelemmel vagyunk denotációjukra és konnotációjukra. A denotáció a szavak elsődleges jelentése: a név és a megnevezett viszonya. Ha azt halljuk, Budapest, mindannyian egy városra gondolunk, ha azt olvassuk, GDP, akkor is egy meghatározott jelenséget képzelünk e kifejezés mögé. A denotáció a szó explicit jelentése. A konnotáció a puszta megjelölésen túl azt tartalmazza, hogy milyen attitűddel álljunk az adott nyelvi formulával kifejezett jelentéshez. Másként hangzik, ha egy jelentést hazugnak nevezünk, és megint másként, ha azt írjuk, hogy valótlan. A tartalom ugyanaz, de a két szó konnotációja más. A konnotáció a szavakkal kiváltható asszociáció-halom, az implicit jelentés, amit a szavak mögé képzelünk. (McCrimmon [1976] 139. old.) Más hangulatot kelt, ha azt írjuk, hogy a vállalat túlment a megengedett határon, mintha azt mondjuk, hogy a vállalat a tervezett deficittel dolgozik. Ezt a meggondolást jól szemlélteti a különböző szinonimák léte, amelyek referenciája nagyjából megegyezik, de»emóciós erejük«lényegesen különbözik. Hogy egy alappéldát vegyünk, a határozottnak lenni igét talán úgy ragozhatnánk: én határozott vagyok, te makacs vagy, ő csökönyös. (Black [1977] 244. old.) A szavakkal való bűvészkedés, a kifejezésekkel való visszaélés, értelmük ellenkezőjére fordítása már a régiek előtt sem volt ismeretlen, amint azt a Lope de Vega 9 darabjából vett alábbi részlet is bizonyítja: Frondoso: Adjon Isten, hölgyeim. Laurencia: Hölgyeidnek hívsz, Frondoso? Frondoso: A divatnak hódolok, Mely szerint nem nagy dolog Bárki kegyét megszerezni, Csak épp másnak kell nevezni, Mindig másnak mondani, Szebbnek, jobbnak, mint ami. A pazarlót bőkezűnek, 8 Ennek gyökerei az ötvenes hatvanas évek káder-nyelvéig nyúlnak vissza, amikor életveszélyes volt szabadon beszélni. A hozzászólásokat is írásban kellett elkészíteni, s ezért az írott nyelv fordulatai és mondatszerkezetei átmentek a beszélt nyelvbe. 9 A darabra Garai László hívta fel a figyelmemet. In: Klasszikus spanyol drámák [1986]. 122 124. old. 9
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR A tudákost nagyeszűnek, A vakot hibás szeműnek, A butát jóhiszeműnek, A ripőköt szabadosnak, A részeget kapatosnak, A bolondot vakmerőnek, A talpnyalót megnyerőnek, A pecért útkaparónak, A szószátyárt Cicerónak, A civódót kritikusnak, Az ármányost fifikusnak, A vérszomjast oroszlánnak, A boszorkányt csoroszlyának, Az aggszűzet hajadonnak, A nőcsábászt szeladonnak, A pocsékot tűrhetőnek, A zsarolót sürgetőnek, A zugírászt jogtudornak, A sarlatánt matadornak, A svihákot taktikusnak, A gazembert praktikusnak, Ne csodáld hát, gyöngyalak, Ha hölgyemnek mondalak. Laurencia: Városokban csakugyan Mindez gyakran hallható bár, Mifelénk a faluban Más divat van, más a szótár, Póri nyelvünkön, Frondoso, Másra kell a rossz s a jó szó. Frondoso: Mondhatnál rá néhány példát. Laurencia: 10
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR Szívesen. Nos, mink is másnak Szoktunk kit-kit mondani, Csak rosszabbnak, mint ami. Rögzöttnek az önfejűt Szörnynek a rossz külsejűt, Csontváznak az ösztövért, Hájtömegnek a kövért, Kótyagosnak a kedélyest, Őrültnek a szenvedélyest, Bohócnak a szellemest, Nyakasnak a jellemest, Halvérűnek a szemérmest, Bujálkodónak a vérmest, Paráznának a kacért, Léhűtőnek a facért, Sántának a gyöngelábút, Púposnak a hajlott hátút, Zabálónak az evőt, Vásottnak a csínytevőt, Babonásnak a hiszékenyt, Málénak a feledékenyt, Ótvarosnak a rosszbőrűt. Kopasznak a kevésszőrűt. Pipiskedőnek a kényest, Szentfazéknak az erényest, Törtetőnek a serényt, Pipogyának a szerényt, Himpellérnek a rosszmájút, Trágárnak a szabad szájút. Itt van neked, ami kell. Nos? Beéred ennyivel? A fenti példákból is látható, mennyire nem közömbös, miként választunk szavakat egy adott mondanivaló kifejezéséhez. Az sem mindegy, hogy egyáltalán milyen szótárból dolgozunk, mennyire testes, illetve mennyire 11
1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR vékonyka ez a szótár. A szavak, ha kellő hajlékonysággal használjuk őket, nagyban előmozdítják a kommunikációs cél elérését, befolyást szereznek, ellentéteket simítanak el. Csupán meg kell találnunk a megfelelő szavakat, és képesek leszünk embereket lelkesíteni vagy éppen elcsüggeszteni, érzelmeket felkorbácsolni vagy lecsendesíteni, meggyőzni és rábeszélni, lebeszélni és eltántorítani. Az alábbiakban néhány olyan problémára hívjuk fel a figyelmet, amelyek a szavak megválasztásával kapcsolatban vetődnek fel a szakmai kommunikációban. 3.1. A szókincs Szókincsünk alapvetően meghatározza stílusunkat. Nyilvánvalóan nehéz, sőt lehetetlen előadást tartani bonyolult kérdésekről akkor, ha nem vagyunk képesek többet alkalmazni egy-kétezer szónál. Ha szókincsünk szűkös, arra vagyunk kárhoztatva, hogy ne mindig pontosan azt mondjuk, amit szeretnénk. Olyan idegen nyelvek használatakor, amelyeket nem beszélünk jól, sokszor okoz kényelmetlenséget, hogy nem egészen azt mondjuk, amit magunkban megfogalmaztunk, vagy amit ki szeretnénk fejezni. Sokszor fanyalodunk arra, hogy azt mondjuk, amire képesek vagyunk. Ez azonban, bár nem ilyen feltűnő, többször előfordul az anyanyelvünkön kommunikálva is. Különösen a beszédben, ahol nincs idő a keresgélésre, nemritkán választunk alkalmatlan, mondandónk számára nem megfelelő szavakat. Hogy mi a megfelelő és mi nem, az számos tényezőtől függ. Más szavakat alkalmazunk az előadói pulpituson, másokat egy szakmai értekezleten, megint másokat egy ünnepélyes évzárón. Az írásban és a beszédben szereplő szavak is erősen különbözők, mint már szó volt róla. Írásban formálisabb nyelvet használunk, mint szóban. A szóválasztás nehézségeit, pontosabban e nehézségek leküzdése utáni boldog állapotot, azt a helyzetet, amikor végre megtaláltuk az oda illő szavakat, szemléletesen írja le Lu Csi, az esztéta költő az ókori Kínából 10 : szavak bukkannak fel a mélyből, mint halak, horoggal torkukban, tátogatnak, lebegő csodák keringenek alá a magasból, mint madarak, szigony-zsinóron fogva vannak Immár: tudja, mit mondjon és miféle rendben, vizsgál minden szót, és megleli helyét, kopogtat minden színesnek kapuján, válogat mindenből, ami szép Az ókori vers érzékletes, pontos leírást ad a szavak, a stílust meghatározó alapelemek megválogatásáról az alkotási folyamatban. Ugyanilyen válogatás megy végbe azonban a fejünkben, amikor éppen beszélünk, legfeljebb az agyunkban működő komputer sokkal nagyobb sebességre kapcsol az élőbeszédben, mint amikor írunk, és ráérősen válogathatunk a szavak között. 3.2. Eredeti kifejezések Az előbbi vers egyben érzékelteti a szavak erejét, különösen, ha azok nem ismert fordulatok, nyelvi közhelyek, hanem éppen most kipattanó, a szerző által újonnan felfedezett kifejezések, olyan szavak, amelyeket korábban nem használtak. A nyolcvanas években például a reveláció erejével hatott a hazai közgazdasági közgondolkodásban a Kornai János által bevezetett puha költségvetési korlát, a súrlódás, a keresés, az átszivárgás, a hiányjelzés, a tűzoltás 11, hogy csak néhányat említsünk azok közül a fogalmi újítások, új szavak közül, amelyeket a magyarban Kornainak köszönhetünk. Kornai János tekintélyének, sikerének fontos forrása megítélésünk szerint az, hogy valóságos nyelvújítást hajtott végre a magyar közgazdasági irodalomban. A színtelen, tartalmatlan apparátusnyelv helyett, amelyet fellépése idején a tudományban is széleskörűen használtak, olyan új, érzékletes nyelvet alkotott, amellyel képes volt nemcsak megragadni, hanem megértetni is 10 In: Klasszikus kínai költők [1967]. 1. köt. 476 477. old. 11 Kevésbé lelkesedik a szerző az olyan nyelvi újításokért, amelyek importból származnak: Kornainál ilyen például a slack, az outputkészlet vagy az imputkombináció stb. 12