360 o Közmővelıdés Csongrád megyében Válogatás a hat évfolyam (1986-1991) írásaiból * Szerkesztette: Török József * A megjelenést támogatta Csongrád Megyei Közmővelıdési tanácsadó Központ Szeged, 2002
2 TARTALOM Elıszó, avagy: kettıs rekviem (Török József)... 3 T. Kiss Tamás: Válságok és választások... 5 Mészáros Gábor: Panelkultúra... 13 Zomboriné Botás Mária: A mentálhigiénés tevékenység lehetıségei a közmővelıdésben... 19 Kiss István: Tények, adatok egy falusi népmővelı szakmai életébıl (részletek)... 29 Bárkányi Júlia: Képesítés nélkül... 44 Vitányi Iván: Közmővelıdés és civil társadalom... 54 Török József: Az ifjúsági klubmozgalom társadalomtörténeti vázlata... 61 Beke Pál: Stagnálva és funkciótlanul... 71 Fodor Péter: A falu társadalmáról és mővelıdésérıl... 79 Kemény Bertalan: "Zárójelbe tettem a szakmát" (interjú magammal)... 86 T. Kiss Tamás: A kultúra legitimációs szerepének módosulásai (Elméleti vázlat)... 94 Bárkányi Júlia: A fejlesztı szervezet (Érvek a funkcióváltáshoz)... 103 Varga Csaba: Mit tehetünk vagy tehetünk-e valamit?... 108 Földiák András: Hitelesen...114 B. Gelencsér Katalin: A mővelıdés funkciói a változó világ helyi társadalmaiban... 123 Tartalommutató 1986-1991.... 144
3 Elıszó, avagy: kettıs rekviem A 80-as évek közepén jártunk a Csongrád megyei mővelıdési központban, amikor néhányan úgy éreztük, hogy kellene egy olyan szakmai periodika, ahol közreadhatnánk a szakma megyei történéseit, problémáit; ahol helye lehetne elméleti igénnyel megírt kisebb dolgozatoknak, elemzéseknek is; ahol akár ütköztetni is lehetne szakmai vélekedéseket. S tennék mindezt úgy, hogy a lap tartalma ne csak kizárólag a megyei kollégáknak szóljon, hogy legyünk képesek a kultúra tág értelmezésére, s nem utolsó sorban az írások olvashatók is legyenek. Dédelgettük, ízlelgettük a gondolatot, s persze, kerestük az alkalmas társakat. Így állt öszsze az elsı CSAPAT. Keresni kellett egy "írástudó" embert felelıs szerkesztınek, aki a néha göcsörtös mondatokat is kiegyenesíti, s van némi affinitása a közmővelıdéshez. Ezt a nehéz szerepet kapta Domonkos László, a Délmagyarország újságírója. A szakmából Bagó József, a Szegedi Ruhagyár népmővelıje; Kiss István Balástyáról és T. Kiss Tamás, s szegedi népmővelés tanszék tanára vállalkozott a feladatra. Késıbb bekapcsolódott még a munkába Bárkányi Júlia és Marjanucz László is, majd kis idıre Lovászi József személyében új felelıs szerkesztınk is lett. Végül kellett egy technikai szerkesztı is, aki a lapot gondozza, koordinálja, idınkint behajtja a megígért írásokat a feledékeny szerzıkön és szerkesztıkön. Erre a munkára szerzıdött e sorok írója, aki azzal is büszkélkedhet, hogy a lap névadója lett. A 360 o kiegészülve a Közmővelıdés Csongrád megyében alcímmel azt próbálta jelezni, hogy a körbenézés nem csak szólam, hanem a szakma teljes spektrumát vállaljuk, beleértve a legújabb áramlatokat és irányzatokat. Már csak a küllem volt hátra, amit Szekeres Ferenc egykori népmővelı, akkor már grafikus kollégánkra mostani borítónk tervezıjére bíztunk. A lap 1986-ban jelent meg elıször, abban az évben két alkalommal, utána évente háromszor. Már elsı számunkkal is kisebb vihart kavartunk, hiszen T. Kiss Tamásnak a munkásmővelıdésrıl írott dolgozata után rögtön cenzúrázó gondolatokat és szándékokat kellett leküzdeni a felelıs szerkesztı(k)nek. A folytatás azonban örömteli volt. "Munkánkhoz igyekeztünk megnyerni szakmánk és más tudományok neves képviselıit, s mint ezt tartalommutatónk is igazolja sikerrel. S bár a 360 o ha nem is pénzügyileg, de szellemileg-értékrendileg sosem került ki a házi 3T 'tőrt' kategóriájából, a távolabbi, hiteles visszajelzések erıt adtak a folytatáshoz." Az idézet a 6. évfolyamot indító 15. s mint késıbb kiderült: utolsó lapszám újraköszöntıjében olvasható, ám a remélt folytatás mégis elmaradt. A történet ezen része azonban már másról szól. A lap sorsa a rendszerváltás utáni bizonytalanság és a megyei mővelıdési központot fenntartó megyei önkormányzat kulturális politikájának kórképe. 1991 elején jelent meg elıször az intézmény "leépítésének" terve, ám akkor a hatásköri törvényre várva elhalasztották. Az viszont akkor sem derült ki, hogy a mintegy 50%-os létszámcsökkentés tervében mennyi volt a megyei testületi szándék, a hivatali reflex, vagy épp' az intézményvezetıi túlbuzgóság. A megyei mővelıdési központ azonban így is csak egy évet nyert, mert 1992. januárjától összevonták a megyei pedagógiai intézettel, annak igazgatója lett az új intézményvezetı, aki az akkori megyei testületi vezetés és hivatal teljes jóváhagyásával két hónapon belül szinte megszüntette a korábban 29 fıs megyei mővelıdési központot. Az oktatástechnikai részleggel, film-, video- és könyvtárral, valamint a hozzá rendelt szakemberekkel és eszközökkel is rendelkezı szervezetben a korábbi 7 népmővelıbıl csak kettı maradt, majd 2-3 év után annyi sem. Hihetetlen mértékő szakmai, személyi és tárgyi potenciál szóródott szét néhány hónap alatt. Szakmai értelemben mintegy 7 évig nem volt a megye közmővelıdésének semmilyen koordinatív, segítı-fejlesztı szervezete. Következményei máig hatnak, részleteinek feldolgozása mővelıdéstörténeti feladat.
4 Az évtizeddel késıbbi emlékszám ezért nemcsak a 360 o, hanem egy radikálisan és értelmetlenül megszüntetett közmővelıdési alkotó-teremtı folyamat megemlékezése is. S még valami: köszönet mindazoknak, akik közremőködtek valamilyen módon e lap életébenéltetésében: a volt szerzı- és szerkesztıtársaknak, kollégáknak, támogatóknak. Mára valamennyien más vidéken járnak, Kiss Pista barátunk pedig már végleg elment közülünk. A 15 írás a szerkesztıi szándék szerint azt az ívet próbálja megrajzolni, amely az általános társadalomról és kultúráról való gondolkodás valamint a közmővelıdés közvetlen elmélete és gyakorlata között feszül. Az itt közölt írásokat újraolvasva örömmel állapítja meg az elfogult akkori és mai szerkesztı, hogy mennyi idıtálló gondolatot adtunk közre, s hogy a nyolcvanas évek közepétıl már kimondatott sok olyan progresszió, amely minden értelemben az újdonság erejével hatott. Reméljük, akkori szándékainkat az ítélkezı idı igazolja. Török József
5 T. Kiss Tamás 1986/1. VÁLSÁGOK ÉS VÁLTÁSOK A hazai munkásmozgalom két világháború közötti hármas funkciója, 1 amely színtereket biztosított a közvetlen direkt politizáláshoz, kereteket teremtett a különféle közösségi mővelıdéshez és lehetıségeket kínált a szórakozáshoz-kikapcsolódáshoz, hosszú és bonyolult küzdelmekben formálódott ki. A feudálkapitalista Magyarország munkásságának életkörülményei és társas viszonyai alapvetıen eltértek a parasztságétól. A kapitalista nagyiparban a munkahelytıl elhatárolódik a lakóhely, differenciálódik a munka és megjelenik a szabadidı. A munkáscsalád, eltérıen a parasztcsaládtól már nem tiszta értelembe vett munkaszervezet. A munkáscsaládok túlléptek a patriarkális viszonyokon és archaikus értékrendeken. Az üzemi elsısorban a szervezett nagyipari munkások érzékelték, mit jelent az energiák összehangolása, tapasztalhatták a kollektív cselekvés hatékonyságát és erejét. A munkáság azonban nem csak bér- és sztrájkharcok közepette, saját érdekképviseleti szervezeteiben tevékenykedve jutott el a közösségi cselekvésig. 2 A társadalmi valóságot megváltoztatni akaró program kimunkálásában és megvalósításában jelentıs feladatok hárultak a mővelıdésre is. A Horthy-rendszer viszonyai között a dolgozók nagy többsége a szegénység, az iskolázatlanság következtében kulturálisan elmaradott volt. A szervezett munkásság irodalmi ízlése is jórészt megrekedt egy elavult szocialisztikus naturalizmus szintjén, A Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) jelentıs erıfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a munkásság politikai aktivitását mőveltségének emelésével is fokozza. A munkásdalárdák, a színjátszók, az eszperantó csoportok, a szavalókórusok, a természetjárók, a sportszakosztályok zöme az öncélú mővelıdés helyett az új társadalomért vívott kulturális harcot választja. E törekvés eredményesnek bizonyult sok vonatkozásban. Az öntevékeny csoportok újszerő közösségekké formálódtak. Az együtt és többnyire tartalmasan eltöltött szabadidı, a közös mővelıdés-szórakozás, az egymásról való tudás és egymásért vállalt felelısség kialakította az együvé tartozás belsı szükségletét. 3 A közösségek számára minden egyes ember fontossá vált. Tanulságosak azok a visszaemlékezések és irodalmi mővek, amelyek arról szólnak, hogy a szakszervezetek, a munkásegyletek, a munkásotthonok milyen nevelımunkát végeztek a kultúra segítségével. A szervezett munkások a maguk egész személyiségével karolták föl a faluról, szegényparaszti sorból érkezı fiatalokat. Tanácsokkal, könyvekkel látták el ıket, segítették beilleszkedésüket a munkáskollektívába. Ha egy munkásfiatal csak betévedt a munkásotthonba, mindig volt valaki, aki megszólította, beszélgetett vele, beszervezte valamilyen ott folyó tevékenységbe. 4 A magyar munkásmozgalom két világháború között kialakult hármas funkciója a felszabadulást követı években kiteljesedett. A felszabadult energiával formálódó munkásmővelıdési mozgalmakat olyan tényezık segítették kibontakozni, mint az egymásra épülı és egymást igazoló közeli s távoli társadalomépítési célok rendszere; az együttes cselekvést igénylı történelmi jelentıségő feladatok; az öntevékenység szüksége és lehetısége. 5 Mindezek fontos energiaforrásaivá váltak a kulturális forradalomnak is. A munkásmozgalom szervezeteit tehát nem egyszerően a vezetık jó nevelési elvei és korszerő módszerei avatták közösségekké, hanem mindenekelıtt a történelembentársadalomformálásban való alkotó jelenlét. Elmondható, hogy a munkáskollektívák nemcsak a közös ügyért vállaltak felelısséget, az együttes széles értelemben felfogott mőve- Valamennyi írásnál jelzi a megjelenés idejét és a lapszámot.
lıdés semmivel sem pótolható élményét is biztosították. Kialakult egy olyan új típusú kulturális nyilvánosság, amely közvetített a magánélet és a közélet között. A különféle munkásközösségek egyszerre voltak a kultúra, a mővelıdés és a szórakozás keretei, a közélet és a politizálás fórumai. E színterek és fórumok tartalmi integrációja széles látókört eredményezet. Köztudott, hogy sok munkás életében a Magyar Kommunista Párt öntevékeny mővészeti csoportjai, vagy a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség sportszakosztályai a politika közvetítıivé váltak. A munkás elıször csupán színjátszott, aztán a színjátszókkal együtt bekapcsolódott a falujárásba, maga is meghallgatta a győlés szónokát, részt vett a vitákban. Látóköre, értékelı és viszonyítási alapja észrevétlenül kitágult, a k ö z ügyei iránt fogékony emberré formálódott. A munkás nem elégedett meg azzal, hogy csupán a politikai képviseletét ellátó pártok (MKP, MSZDP) révén vegyen részt a hatalomban, az állami életben; közvetlenül is részt követelt annak gyakorlatában. 6 A fordulat éve után folytatódott a kulturális forradalom. A tanfolyamok sokfélesége (a kibontakozó és differenciálódó felnıttoktatás), az új iskolarendszer, a kulturális intézmények államosítása jól segítette a mővelıdés demokratizálódását. A kultúra értékei mindenki számára hozzáférhetıvé váltak. Lehetıvé vált, hogy megemelkedjen a munkásosztály mőveltségi szintje. Egyre több munkás ült be az iskolapadokba, kapcsolódott be a felnıttoktatásba, fıként az esti- és levelezı képzésekbe. A munkásság érdekeltté vált abban, hogy tanuljon és képezze magát. A formálódó szocialista nagyipar is mintegy beszívta azokat a kisiparosokat, akik eddig szétszórtan dolgoztak. İk magukkal hozták szakmai tudásukat és alaposságukat. Birtokolták az ipari munkához szükséges fegyelmet és munkakultúrát, amely sok más tényezıvel együtt szükségképpen hozzájárult a termelés fellendüléséhez. 7 A társadalom átalakítása terén elért sikerek, a gazdasági eredmények mellett, a kulturális forradalomértékei között a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) helytelen politikája következtében azonban egyre több és mind súlyosabb ellentmondás jelentkezett. Csupán a legalapvetıbbek közül néhányat említve. A kulturális forradalom erıltetett ütemet diktált a szellemi felemelkedés folyamatának, és olyan eszközökkel avatkozott be a kultúrába, amelyek korlátok közé szorították a szabad választás lehetıségét. 8 A dogmatizmus, tagadva a kultúra kontinuitásának lenini elvét, gátolta a szocialista és a haladó polgári kultúra közötti kölcsönhatást. A proletkult-szemlélet mindent, ami a polgári társadalomban a polgári érdekek szolgálatára született bőnösnek minısített. A polgári kultúra értékeitıl elzárt emberek figyelmét kizárólag a tartalmában szocialista, formájában realista alkotásokra redukálta. A szocialista kultúra nem egy belsı, nemzeti hagyományainktól és fejlıdésünktıl meghatározott kultúraként jelent meg, hanem a Szovjetunióból importált, bürokratikus és dogmatikus formaként. A kultúra valóságos nyilvánossága helyett látszatnyilvánosság jött létre. Szigorúan elvált a lét és a legyen, és tápot kaptak azok a nézetek, amelyek azt hangoztatták, hogy a szocialista társadalmon belül nem a jó és a rossz, a haladó és visszahúzó erık között feszülnek problémák, hanem pusztán a jó és a jobb között. 9 Az ún. ötvenes években ugyanis politikai érdekké vált, hogy megvalósultnak, valóságosnak látsszék a normatív szinten megfogalmazott célés értékrendszer. Mindezek beszőkítették és torzították a munkásmozgalom haladó kulturális értékeinek körét. Megtört a kulturális forradalom lendülete. További kibontakozásához-fejlıdéséhez ugyanis újabb felhalmozásra és a társadalmi feltételek számottevı módosulására lett volna szükség. 10 A munkásmővelıdés alulról-felülrıl történı kondicionálását mind inkább a felülrıl való irányítás váltotta fel, formailag ügyelve a spontaneitás látszatának fenntartására. Átalakul a munkásmozgalom hármas funkciója. A funkció alkotórészei nemcsak tartalmukban változtak meg, egyre jobban el is különültek egymástól. A politizálás elsısorban a párt apparátusaira korlátozódott. A munkásmővelıdés propagandisztikus szerepet kapott (felosz- 6
latták a Munkás Kultúrszövetséget is). A szakszervezetekre az üdültetési feladatok ellátása hárult elsısorban. A szórakozás mindinkább színvonaltalan és felszínes tevékenységként jelent meg a társadalom erısen manipulált köznapi tudatában. 11 Kétes értékő, megtőrt formának minısült. A magyar munkásmozgalom értékválságához és mozgalmi jellegének meggyengüléséhez egyéb nézetek is hozzájárultak. A felszabadulást követıen a munkásmővelıdési mozgalmak elhitték, hogy valóban és nem átvitt értelemben, holnapra képesek megforgatni az egész világot. Ez olyan magatartást alakított ki, amely a kultúrától túlságosan egyszerően várta el a politika szolgálatát. 12 A proletárdiktatúra hatalmi apparátusának megteremtése érdekében több tízezer munkást kiemelt vezetınek. Ennek következtében a kollektívák elveszítették legkreatívabb tagjaikat. 13 Az extenzív iparosítás is bomlasztotta a viszonylag homogén munkásközösségeket. Az amúgy sem nagy munkásosztály ugyanis képtelen volt arra, hogy értékek, normák, szabályok, egyáltalában életmód vonatkozásában integrálja a földjének különféle okokból hátat fordító parasztemberek százezreit. 14 Az 1956-ban kirobbant válságot követıen jelentısen megváltozott a helyzet. A munkásmozgalom tartalmában és formájában egyaránt szakított az ún. ötvenes évek szemléletével. Kedvezı változások kezdıdtek a mővelıdési életben. A mővelıdéspolitikai határozat (1958) politikai erıfeszítéseket tett abban az értelemben, hogy saját fejlıdésünkkel és ellentmondásainkkal egyezı kultúrát teremtsen. Másrészt, hogy a mővelıdést szerves részévé tegye a konszolidációs folyamatnak. A határozat nyomán, a kultúra pluralizálódása következtében, számos újszerő mővelıdési mozgalom kibontakozása révén, a gyarapodó intézményrendszer útján és nem utolsó sorban a televízió elterjedésével kiszélesedett a kulturális demokrácia. Ez lehetıvé tette, hogy a legmagasabb rendő kultúra (a haladó polgári is) mindenkié lehessen, aki akarja. Az akaratot azonban nem csupán egyéni motiváció határozza meg, hanem elsısorban a társadalmi valóság. 15 A negyvenes évek közepétıl meginduló és mind erıteljesebb társadalmi mobilizáció következtében a mezıgazdaságból továbbra is jelentıs nagyságrendő tömegek érkeztek a városokban összpontosuló iparba. A hajdani törzsökös munkáskollektívák végérvényesen felbomlottak. Az üzemek elsısorban a termelésre összpontosították figyelmüket. A szakszervezetek erıfeszítéseket tettek ugyan az ún. elsıgenerációs munkástömegek szocializálására, de ezek feltételek hiányában kevés eredménnyel jártak. A hetvenes évek legelején már nyilvánvalóvá vált, hogy a kulturális intézmények tanácstalanok az új típusú munkástömegekkel kapcsolatosan. Az életmódváltás életmódválsággal párosult, amely tipikus népmővelıi formákat igényelt. Az intézmények ennek eleget is tettek, de a valós kérdésektıl távoli, eszményített kulturális értékrendszert prelegáltak. 16 A munkások elsısorban elsıgenerációs rétegekrıl van szó, azokról, akiknek életformája, alapvetı emberi-társas kapcsolatai, korábban elsajátított, illetve örökölt kulturális magatartása instabillá vált valódi kérdései és konfliktusai kívül rekedtek a mővelıdési szemlélet határain. A gazdaság intenzív termelésre történı átállása (az új gazdasági mechanizmus kibontakozása-folytatása) a hetvenes évek derekán komoly veszélybe került. 17 Több munkaerı bevonásával már nem lehetett tovább bıvíteni a termelést, csak a termelékenység növelésével. Felismerést nyert, hogy a korszerő gépeken (és hiteleken) kívül a k ö z dolgai-ügyei iránt fogékony munkáskollektívák és mőveltebb munkások nélkül nem valósítható meg a gazdasági reform. Ebbıl a megfontolásból (is) állította erıteljesen a közmővelıdés középpontjába az MSZMP Központi Bizottsága 1974-ben hozott határozata elıször a felszabadulás óta a munkástömegek szak- és általános mőveltségének emelését. Az állásfoglalás hangsúlyozta, hogy a mővelıdésbe jobban épüljenek be a munkásmozgalom progresszív értékei. Arra is 7
8 felhívta a figyelmet, hogy a k ö z mővelıdése nem demokratizálódhat a munkásmővelıdési problémák megoldása nélkül. Eszmény és megvalósulás A napirendrıl lekerülı kulturális forradalom helyébe a demokráciával összefüggı feladatok nyomultak. A figyelem elsısorban az értékek elsajátítására összpontosult. Ennek érdekében, a kulturális javakhoz való hozzáférhetıség további szélestése mellett ami a tömegkommunikációs intézmények decentralizálásában, fıként a tévé 2. csatornájának megindításában volt érzékelhetı különféle kiscsoportos formációk szervezıdtek. A munkásmővelıdés elsıdleges terepei (alapvetı bázisai) a szocialista brigádok lettek. A hatvanas évtized pozitív társadalmi tendenciáitól serkentve, a gazdaság lépés- és léptékváltásai következtében ugyanis új munkáskollektívák formálódtak ki, amelyek a hetvenes évekre zömmel szocialista brigádokká izmosodtak. Deklarált eszményükkel szocialista módon dolgozni, élni, mővelıdni átfogó programot hirdettek meg. Újszerő a munkásmozgalom korábbi modelljétıl eltérı kulturális modellt alakítottak ki. A KB határozata nyomán a közmővelıdésben túlsúlyba kerülı munkásmővelıdés 18 a kezdeti idıszakban eredményeket mutatott fel. A munkások bevitték a kulturális intézményekbe a mindennapok örömeit és gondjait vagyis a mindennapi kultúrát, melyek újszerő formákat és kereteket követeltek. Színes és sokszínő (differenciált) mővelıdési mozgalmak mégsem bontakoztak ki. Kezdeményezések beszabályozódtak, brigádnaplókba merültek. Napjainkban pedig tapasztalhatjuk, hogy az eszmény és a megvalósulás között igen nagyok az eltérések és jelentısek a feszültségek. Mindezek jól kimutathatóak a brigádmővelıdés egyik klasszicizálódott formájában. Ismert, hogy az ország számos megyéjében évente sok ezer közösség nevez be a Munka és mőveltség, Munka és mővelıdés, Korunk valósága stb. elnevezéső brigádpályázatokra. Mit takar a Munka és mőveltség? Mozgalom és/vagy produkció? 19 Mozgalmon mint ismeretes a társadalomnak, illetve bizonyos csoportjainak, rétegeinek olyan tevékenysége értendı, amely általános érdekő kezdeményezés elterjesztésére irányul. A közmővelıdésnek amely maga is mozgalom egyik alapvetı jegye, hogy magukat az önként tevékenykedıket teszi fıszereplıvé, tudatosítja bennük a célokat, tág teret és lehetıséget biztosít a kezdeményezéseknek, megteremti a feltételeit annak is, hogy a legaktívabbak igényeket ébresszenek másokban, és magukkal ragadják ıket. A Munka és mőveltség mozgalom de tipikusan magyar módra. A sokat idézett statisztikák szerint népszerősége évrıl-évre nı. Úgy tőnik, hogy a szocialista brigádok elvi céljai között szereplı mővelıdni jelszó általános értékké transzformálódott, hiszen mind több brigád nevez be. Ez azt jelzi, hogy a kollektívák pályáznak, mert résztvevık és kezdeményezık szeretnének lenni. És a valóság? A pályázat témakörei és a sokszorosított tematikák többnyire iskolapótló tantervekre emlékeztetnek, 20 mint mővelıdési mozgalom programjára. A politikai-történelmiképzımővészeti-filmmővészeti tematikák tiszteletre-méltóak, az ajánlott irodalom mennyisége az egyetemi oktatás követelményeivel vetekszik. A programok jószándékúan azonos szintre szeretnék hozni a szellemi kultúra terén a brigádtagokat. A kultúra felülrıl lefelé demokratizálásának lényege a mővelıdési lehetıségek differenciált biztosítása. A kultúra demokratizálódása alulról kibontakozó folyamat a képességekben, készségekben eltérı, más és más pszichológiai jellemzıkkel bíró emberek színes és sokszínő mővelıdése. Az egyenlı pálya, egyenlı esélyek elve és az egyik szalad, a másik kerékpárt teker, vagy autón suhan gyakorlata egymásnak feszül. E fontos alapelvek elhomályosodása vezetett oda, hogy a mozgalom sikerességét segítı konzultációk nagy részét a szellem emberei mővelik a brigádtagokat régen túlhaladott népmővelıi szemlélet jellemzi. A foglalkozások zöme magán viseli a felnıttnevelés összes betegségét. A leg-
aktívabbak kezdeményezıkészségére legföljebb a vetélkedık számonkérı székei kíváncsiak. Még a debreceni kísérlet is a finn tanulókörök átültetése, amely túllépett a vetélkedıkön, és megpróbálta színesíteni a mozgalmat a bemutatásban-bemutatkozásban látta a munka gyümölcsét. Nem feledkezhetünk meg a mozgalom holdudvaráról, a szocialista brigádok szőkebb (családi, üzemi, szövetkezeti) és tágabb (társadalmi) környezetébıl fakadó kényszerekrıl, kihívásokról. Ezek közül csupán néhányat kiragadva. A célok között elsı helyen álló elv ugyancsak átértékelıdött az elmúlt években. A szocialista jelzı kérdésekké formálódott; mitıl szocialista ma egy brigád? Hogyan kell szocialista módon dolgozni a tıkésektıl importált gépekkel? Mit értünk ma egyáltalán a munkásosztály fogalmán? A jelszó másik része a dolgozni viszont felerısödött. A korábbiakhoz mérten elsıbbséget élvezı gazdaságpolitika olyan lehetıségeket teremtett, a sok áremelés, az életszínvonal-csökkenés olyan kényszereket szült, amelyek erıteljesen hatottak a brigádokra is. A lassan kialakuló, küzdelmekben megformálódott munkáskollektívák legkreatívabbjai a klaszszikus munkásmővelıdés számára (mint korábban az ún. ötvenes években, de most más okok következtében) ismét elvesztek. A másodállásokban, a különféle gmk-ban ugyanis a legvállalkozóbb brigádtagok dolgoznak. Lelassult, tetézıdött a klasszikus mobilizáció a paraszti tömegek munkássá válásának folyamata. 21 Az átrétegzıdött paraszti tömegek szokás- és hagyományırzı értékrendje 22 összefoglalóan a paraszti kultúra alapvetıen megváltoztatta a klasszikus munkásmővelıdést, a közmővelıdést pedig több dimenziós, ellentmondásos rendszerré alakította. 23 A szabadszombatos rendszer bevezetése túlzott, megalapozatlan várakozásokat is felébresztett. Ezek jegyében keletkeztek és terjedtek el olyan illúziók, amelyek a szabadszombatokat valamiféle mővelıdési forrásként, tartalomként értelmezték. Mintha egyenes összefüggés lenne a több idı és a több mővelıdés között. 24 Vizsgálatok bizonyították, hogy akik a munkában sem találják meg a flowt (fordítsuk szabadságnak), azok a szabadidıben sem lelik meg. 25 Ha az idı el is válik munkaidıre és szabadidıre, az ember nem válik szét. Másrészt a szabadidı kultúrált eltöltésére való hivatkozás sem olyanátütı társadalmi szükséglet, ami egy mővelıdési mozgalmat éltetne. Gyakran hangoztatott nézet, hogy a második gazdaság a háztáji, a hobbikert és a különféle kisvállalkozás magában hordja a túlzott individualizálódás veszélyét. Tény, hogy a nyilvánosság, amely a demokrácia (és a mővelıdés) velejárója, napjainkban megszőnıben-átalakulóban van. A közösségi cselekvés, a szókimondás szabadsága áthelyezıdött a privát szférába, ahogyan a munkásemberek önmegvalósítása is fıként a mikrokreativitás világában (háztájiban, hobbikertben, különféle gmk-ban, kocsmában, vendéglıben, baráti társaságban) érvényesül. A munkás a közösségi mővelıdés helyett többnyire a tömegkommunikációs intézmények szolgáltatásait választja. Kultúrájában az értékek helyét a hírek és az információk foglalják el. A felhalmozott kultúrahordozó eszközök útján jut kollektív élményekhez. Ha pedig kimozdul a falak közül, akkor a kulturális élet kényszerpályái (a mindinkább önfenntartásra kényszerülı intézmények) és a kultúra mindjobban érvényesülı belsı törvényszerőségei a kellemes élmények a szórakozás iránti igényeinek kedveznek. 26 Elkülönült egymástól még egy családon belül is az élni, szórakozni, a munka és a tanulás. Mereven elhatárolódik a közélet a magánélettıl. A közösségelvő emberi értékeket mindinkább háttérbe szorítja az egyéni érvényesülés elve és lehetısége. A második gazdaság a munkások jelentıs részét viszont újfajta gépekkel, általában a saját szakmájuktól (és természetesen szakmőveltségüktıl) merıben eltérı eljárásokkal és információkkal is megismerteti. Azok a munkások például, akik faforgácsolást végeznek egy bútorgyárban, gyümölcstelepítés során, a kiskert mővelése közben újfajta ismeretekhez jut- 9
10 nak. Másrészt az átrétegzıdött parasztság átörökíttette tudását, hiszen továbbra is értékesítheti. 27 A szellemi felemelkedés feszített ütemő megvalósítását szolgáló mozgalom jelentıs plusz energiát igényel a munkásoktól. Érthetı, ha a brigádok egy része csupán a benevezését postázza a pályázatot meghirdetı szervezeteknek. A kollektívák másik része elküldi egy-két tagját néhány felkészítı foglalkozásra, mielıtt végképp búcsút mond a mozgalomnak. A maroknyi megmaradó brigád (ezeket többnyire adminisztratív dolgozók és termelésirányítók alkotják) tagjai pedig elosztják egymás között, ki mibıl készül, egyik-másik kollektíva átverekszi magát a selejtezıkön, s a döntıben ismételten bebizonyosodik, hogy a jól reprodukálóké, a folyékonyan beszélıké, a gördülékenyen fogalmazóké a pálma. Csodálkozhatunk-e azon, hogy ez a mozgalom nem túlságosan vonzó a munkásoknak? Hiszen megszokták, hogy az életben mindig gyakorlati helyzetekben kell helyt állniuk. A Munka és mőveltség mozgalomban nem az ügyességükkel kell bizonyítaniuk mőveltségüket, hanem szavakkal, méghozzá oly elvont fogalmakkal, amelyek kezelését el sem sajátították. 28 Az egyre nehézkesebb és ebbıl fakadóan mind bürokratikusabb szervezést igénylı, didaktikus módszerekkel serkentett mozgalom a meghirdetıknek és a brigádoknak egyaránt terhükre van. Az üzemek, a szakszervezeti funkcionáriusok és a kollektívák zöme mégis ragaszkodik hozzá. És nemcsak a hetvenes években, rövid ideig virágzó brigádmővelıdés utáni nosztalgia miatt. Talán már csak a Munka és mőveltség az, amely a mővelıdés-önmővelıdés jegyében építve a szakszervezetek munkájában még fellelhetı mozgalmi mozzanatokra megpróbálja terjeszteni a kultúra magasabb rendő értékeit. A munkavégzésre szervezıdött brigádokat idınként közös (vagy majdnem közös) gondolkodásra, töprengésre készteti, olyan problémák kapcsán, amelyek nem tartoznak szükségszerően a mikrovilágukhoz, a mindennapi érdeklıdési körükhöz. A Munka és mőveltség mozgalomhoz ragaszkodó brigád(tag)ok zöme viszont elutasítja az enciklopédikus mőveltségeszményen nyugvó követelményeket. Nem tanulni és nevelıdni, hanem a jelenleginél sokkal differenciáltabb keretek és formák segítségével mővelıdni szeretnének. 29 Az enciklopédikus mőveltség sajátja az, hogy maga alá rendeli a mővelıdı embert. Vagy megszőnik minden önállósága, vagy ez az önállóság háttérbe szorul a mővekben testet öltött alkotói szándékhoz képest. A mővelıdést az alkotáshoz mérve lényegtelen mozzanattá teszi, csupán az átvétel, a tudomásulvétel aktusára korlátozza. 30 Lépés és léptékváltás Az ún. ötvenes években annak a munkásnak a fényképét helyezték el a dicsıségtáblán, aki el sem mozdulva az esztergapadtól egészségét kockáztatva, segítséggel, vagy akár selejt árán háromszáz százalékkal is túlteljesítette a tervet. Ma arra a munkásra lenne szüksége a társadalomnak, aki felelısséget érez önmaga tettéért, nem szemléli közönyösen a k ö z - dolgainak és életének alakulását-fejlıdését. A munkásság mővelıdése a két világháború között az osztályharc fontos és értékes részét képezte, 1944 és 1950 között pedig jelentıs társadalomformáló erıt képviselt. A munkásmozgalom hármas funkciója az ún. ötvenes években felbomlott és torzulásokat szenvedett. A funkció elemei elkülönültek egymástól, mind jobban intézményesültek, elveszítették rugalmasságukat és mozgalmi jellegük is meggyengült. A konszolidációs politika ismét egységesen értelmezte a munkásmozgalom hármas funkcióját, viszont úgy folytatni, ahogyan 1949/50-ben abbamaradt, már nem lehetett. A szocialista brigádokra épülı, újszerő kulturális modell, a társadalmi-gazdasági változások sokasodó és sajátosan újrafogalmazott kérdéseire csak rövid ideig tudott hasznosítható feleleteket adni. Közrejátszott ebben az is, hogy a munkásmővelıdés égisze alatt fıként olyan akciók kerültek meghirdetésre, amelyek a munkások tömeges felülrıl vezérelt mővelésére (nevelésére) helyezték a hangsúlyt. 31 Az elvében közmővelıdési, de megvalósulásában kampányjellegővé váló népmővelési program óriási
energia-befektetést igényelt szervezıtıl és résztvevıtıl egyaránt. Szinte törvényszerő, hogy a munkásmővelıdés a fokozódó társadalmi-gazdasági nehézségek következtében mindinkább üzemi-munkahelyi keretek közé szorult, több helyen a szocialista brigádok évenként megrendezett vetélkedısorozatává zsugorodott. 32 Bebizonyosodott, hogy a munkásmővelıdés nem különíthetı ki a k ö z mővelıdésébıl. Nem lehet széplélek-típusú mővelıdés sem, amikor az olvasás, a filmek nézése, a tárlatok látogatása, a vers megtanulása önmagában vett érték. Az egyén számára a kultúra jelentıs része ugyanis annyit ér, amennyire a létviszonyai igénylik. 33 Magyarországon a reformok általában a kultúra-mővelıdés kezdeményezte. A hatvanas években kibontakozó reform azonban gazdasági indíttatású volt. E reform szerkezetével valósággal rátelepedett a társadalomra, megbontva a kultúra és a közmővelıdés kapcsolatát. Az új gazdasági mechanizmus elıkészületeinek kérdései közül ugyanis a kulturális területek fejlesztése kimaradt. Úgy tőnt, hogy a reform gazdasági sikere automatikusan olyan feltételeket teremt, amelyben a kulturális fejlesztés pusztán az erıforrások átcsoportosításával megoldható. Kiderült azonban, hogy a kulturális infrastruktúra fejlesztését háttérbe szorító gazdaságpolitika nem jelent intenzív gazdaságpolitikát. Az is bebizonyosodott, hogy az eszmények nem építhetık tervekbe. 34 A szocialista brigádok hiába határoztak úgy, hogy szocialista módon fognak dolgozni, élni, mővelıdni. A társadalmi valóság ezt nem teszi lehetıvé. A brigádok érdektelenné váltak a mővelıdésben, abban, hogy azt valósítsák meg, amirıl jóllehet tudják, hogy fontos. Például a Munka és mőveltség mozgalom mőveltségfelfogása is azt sugallja, hogy a mővelıdés nem más, mint ráérı emberek idıtöltése, ahol az elsajátítás eredménye magánügy, egyéni kedvtelés, anélkül, hogy bármely közösségi szükséglethez igazodna. Jobban figyelembe kellene venni a munkásság rétegzettségét. Azt, hogy a rétegzıdés fıbb törésvonalait a munkajelleg-csoportok adják. A rétegek között jelentıs különbségeket találunk nemcsak a jövedelem, a fogyasztási szerkezet, az életkörülmények tekintetében, hanem az életminıségben és a kulturális viszonyokban is. A munkások mővelıdési folyamatában a hagyományok mellett a regionális települési adottságok a centrális és a perifériális viszonyok is erısen belejátszanak. Kutatások igazolják, hogy a társadalmi struktúrában és életformában elfoglalt mai helyet jelentısen meghatározza a munkamegosztásban elfoglalt régi hely. 35 Másrészt tudomásul kell venni, hogy a munkás-paraszt-értelmiségi ideologikusan rögzült társadalomkép megváltozik. Egymástól eltérı érdekkel és anyagi háttérrel rendelkezı sajátos rétegek és csoportok alakulnak ki, amelyeket sem gazdasági, sem társadalmi, sem kulturális értelemben eddig még nem elemeztünk. Nyilvánvaló, hogy a differenciálódó munkásságnak a ma létezı egyetlen mővelıdési modellje mellett többfélére lenne szüksége. Olyanokra, amelyekben érvényesül a kultúra belsı mozgástörvénye; amelyek érdekegyeztetéseket-érdekütköztetéseket is felvállalnak; amelyek elısegítenék a tagság érdekét, értékrendjét és céljait önszervezı módon képviselı közösségek kialakulását. (Nonszensz, hogy amíg egyes intézmények fenntartása és mőködtetése egyre inkább közösségi erıforrásokra terhelıdik mert az állam kivonul, politikailag szinte semmi sem történt annak érdekében, hogy a közösségi lakossági igények a helyi mővelıdés stratégiájában is meghatározó módon érvényesüljenek. 36 A különféle modellek lehetıvé tennék, hogy a különbözı rétegek és csoportok nemcsak konzultatív módon, hanem determinatív erıvel 37 kapcsolódnának be mikro- és makroviláguk alakításába. A munkások mővelıdése ugyanis az összlakosság többségét kitevık mővelıdése; kulturális aktivitásukkal-affinitásukkal alapvetıen befolyásolják a közmővelıdés tekintélyét, tartalmát és formáit. Ezeken túl; mőveltségük meghatározza a gazdaság fejlıdését; a társadalom demokratizálódását; a nemzeti és egyetemes kulturális értékek társadalmiasulását. 11
Jegyzetek: 1. (T) Kiss Tamás: Népmővelési tendenciák Magyarországon 1922-1935 között (A szegedi modell) = Kultúra és Közösség, 1985. 5. sz. 96-112. p. 2. A közmővelıdés helyzete és fejlesztésének feladatai. Válogatott dokumentumok győjteménye. Országos Közmővelıdési Tanács. Bp. 1976. 75-105. p. 3. A közmővelıdés helyzete és fejlesztésének feladatai i.m. 75-105. p. 4. Vitányi Iván: Vitairat a mai magyar mővelıdésrıl. Gondolat Kiadó, Bp. 1983. 246-247. p. 5. A közmővelıdés helyzete és fejlesztésének feladatai i.m. 75-105. p. 6. A közmővelıdés helyzete és fejlesztésének feladatai i.m. 75-105. p. 7. Hermann István: Ideológia és kultúra a hetvenes években. Kossuth Kiadó, Bp. 1982. 258. p. 8. Lásd bıvebben: Jánosi György: A szórakozás és szórakoztatás ellentmondásai = Kultúra és Közösség, 1985. 2. sz. 94. p. 9. Hermann István: Ideológia és kultúra i. m. 311. p. 10. Ezt fejtegeti Vitányi Iván Vitairat a i. m. 102. p. 11. Jánosi György: A szórakozás és i. m. 94. p. 12. Vitányi Iván: Vitairat a i.m. 94. p. 13. Errıl beszélt Bánlaky Pál: Mővelıdés, értékek, közösségek = Mővelıdéspolitikánk 25 éve. Mővelıdéspolitikai tanácskozás Budapest 1983. december 15-16. Kossuth Kiadó, Bp. 1984. 168. p. 14. Bánlaky Pál: Mővelıdés, értékek, közösségek i.m. 168. p. 15. Vitányi Iván: Közmővelıdésügyünk a felszabadulás után = Kultúra és Közösség, 1985. 2. sz. 5. p. 16. Ezt fejtegeti Köpf László: Közmővelıdési koncepcióink problémái = Kultúra és Közösség, 1985. 4. sz. 4. p. és Thoma László: Gazdaság és kultúra = Mővelıdéspolitikánk 25 éve i. m. 145. p. 17. Thoma László: Gazdaság és kultúra i.m. 145. p. 18. Természetes, hogy egy szocialista országban elıtérbe kerül a munkásmővelıdés, írja Köpf László: Közmővelıdési koncepcióink i.m. 12. p. 19. T. Kiss Tamás: Elvek és megvalósulás = Népmővelés, 1985. 8. sz. 22. p. 20. Köpf László: Közmővelıdési koncepcióink i. m. 12. p. 21. Vitányi Iván: Vitairat a i. m. 133. p. 22. Kapitány Ágnes Kapitány Gábor szerzıpáros azt is hangsúlyozza, hogy a szokás- és hagyományırzı értékrendszer nem egyszerően a parasztok értékrendje, jóllehet a parasztság és a közvetlen parasztszármazásúak közül követik a legtöbben. Értékrendszereink. Kossuth Kiadó, Bp. 1983. 71. p. 23. Vitányi Iván: Vitairat a i.m. 38. p. 24. Fukász György: Csepeli munkások életmódja és szabadidı-szokásai (Tanulságok az ismeretterjesztés számára) = Módszertani Mőhely, 1985. 1. sz. 8. p. 25. Vitányi Iván: Az idı felosztása mint társadalmi probléma = Világosság, 1985. 1. sz. 6. p. 26. Jánosi György: A szórakozás és i. m. 96. p. 27. A Szolnoki Bútorgyárban 1982-ben azt vizsgáltuk, hogy a munkások szabadidıs tevékenységszerkezete változik-e az ötnapos munkahétre történı áttérés következtében. A kérdıívvel kombinált mélyinterjús vizsgálat többek között azt igazolta, hogy a bútorgyáriak a megnövekedett szabadidejüket többletmunka végzésére fordítják. T. Kiss Tamás: Szabad-e a szabadidı? Kutatási jelentés a Szolnoki Bútorgyárban végzett vizsgálatról (Interjúelemzés) Szeged, 1983. Megyei Ifjúsági és Mővelıdési Központ adattára. Szolnok, és T. Kiss Tamás Mozaikok a (munkás)-mővelıdésrıl. Kutatási jelentés a Szolnoki Bútorgyárban végzett vizsgálatról (Kérdıívelemzés) Szeged, 1984. Megyei Ifjúsági és Mővelıdési Központ adattára. Szolnok. 28. Maróti Andor: Tanulmányok a mővelıdésrıl, Mővelıdéskutató Intézet, Bp. 1984. 157. p. 29. Köpf László: Közmővelıdési koncepcióink i.m. 12. p. Csongrád megyében 1985. tavaszán 500 kérdıívet küldtek ki a szocialista brigádoknak, hogy kikérjék véleményüket a Munka és mőveltség mozgalmáról. Összesen 57 brigád válaszolt és szinte valamennyi a túlzottan magas követelményekre, az iskolás módszerekre, a lexikális tudás számonkérésére panaszkodott. 30. Maróti Andor: Tanulmányok a i. m. 156. p. 31. Köpf László: Közmővelıdési koncepcióink i. m. 12. p. 32. Soós Pál: Mővelıdéspolitikánk néhány alapkérdéséhez = Mővelıdéspolitikánk 25 éve i. m. 213. p. 33. Vitányi Iván: A mővelıdéspolitika alakulása és a közmővelıdés = Mővelıdéspolitikánk 25 éve i. m. 158. p. és Kapitány Ágnes Kapitány Gábor: A mővelıdéspolitikai irányelvek i. m. 140. p. 34. Kapitány Ágnes Kapitány Gábor: A mővelıdéspolitikai irányelvek néhány tanulsága a mővelıdésszociológia szempontjából = Mővelıdéspolitikánk 25 éve i. m. 139. p. 35. Lırincz Judit: A munkások kulturális helyzetérıl, mővelıdésérıl (Az elmúlt tizenöt év kutatásai, vizsgálata alapján) = tanulmányok a közmővelıdés helyzete és fejlıdésének távlatai címő kutatási fıirány 1978-80. évi vizsgálatairól. Mővelıdéskutató Intézet, Bp. 1982. 36. Thoma László: Esszé a mővelıdéspolitikai gondolkodásunk alakulásáról = Kultúra és Közösség 1985. 6. sz. 37. Vitányi Iván: Vitairat a i. m. 52. p. 12
13 Mészáros Gábor 1986/1. PANELKULTÚRA Írásom a modern lakótelepek közmővelıdési problémáit kutatja, keresve a gyógyírt, a megoldást. Itt egészének diagnosztizálásába, hiszen a lakótelepi lét differencia specifikái nem vizsgálhatók enélkül. Sıt! A közmővelıdés területén jelentkezı heveny és idült tünetek más szférákat is érintı, az egész társadalmat átható betegségek kísérı jelenségei, orvoslásuk nem szőkíthetı le a mővelıdésügy feladataként. Ezekre a feltételekre csak utalok majd: írásom keretei és ne legyek szerénytelen talán ismereteim sem teszik lehetıvé az összefüggések láncolatának mélyebb elemzését. Mindezek mellett hiszek abban, hogy lehet és érdemes a lakótelepek közmővelıdési helyzetét létezı, önálló problémaként kezelni. Van az országban közmővelıdési intézményekkel viszonylag jól, vagy megfelelıen ellátott lakótelep is. Nem ezekrıl írok. Elıttem a lakótelep olyan betontömbként jelenik meg, amely csak a lakást és az alapszolgáltatások minimumát biztosítja lakóinak. Én is egy ilyen körzetben dolgozom lakótelepi és iskolai népmővelıként. A szegedi Északi-városrész kulturális, közmővelıdési helyzete közel azonos a többi szegedi lakótelepével. Néhány adat: az 1980-as népszámlálás szerint lakossága kb. 13 ezer fı. A tömegközlekedés szervezettsége kiemelkedıen jó, öt trolivonal biztosítja a kapcsolatot a belvárossal és más városrészekkel. A lakótelep szíve a Kodály tér és környéke. Itt van az ABC, a Diófa vendéglı, a Kodály téri általános iskola, óvoda, bölcsıde A Csongrádi sugárút északi oldalán pedig a lakótelepi könyvtár, könyvesbolt, papír-írószer, fodrász, presszó, patyolat Az intézményes kultúrát helyileg közvetítı intézmények (iskola, könyvtár, HNF helyi szervezete) a lakosság életmódját, szabadidı-eltöltési szokásait még kis mértékben sem képesek formálni. (Ez sajnos az általam végzett munkára is érvényes.) Nem alakult ki, és úgy tőnik, nincs is kialakulóban területi közélet, a maga rendezvényeivel, fórumaival és az ebbıl fakadó egészséges lokálpatrióta érzülettel. Ezen folyamat megindulását a közmővelıdés eszközeivel nagymértékben segíthetnénk. Sokak szerint ugyan szükségtelen a lakótelepi közmővelıdés szélesítése a város közelsége, megfelelı intézményi ellátottsága és a már említett jó tömegközlekedési kapcsolat szükségtelenné teszi a helyi programszervezést. Ezzel csak részben érthetek egyet. Jelenlegi elég tartósnak ígérkezı helyzetünket látva nem várom, hogy színház, mozi, mővelıdési ház, uszoda, stb. épüljön a lakótelepen. Elfogadva az anyagi realitásokat, utópia lenne hinni, hogy ilyesmit égetı szükségként kérhetek. (Ennek még a szubjektív feltételei is hiányoznak: az emberek sem igényeikben, sem lehetıségeikben nem szabadultak ki az alaplétet biztosító törekvésekbıl.) Arra viszont szeretném a figyelmet felhívni, hogy az embereknek szükségük és igényük van a helyi közmővelıdési szolgáltatások bizonyos fajtáira (pl. gyermekfoglalkoztatások, sportszervezések, információk, klubok, szakkörök, tanfolyamok ). Ezeket a szolgáltatásokat (jobb híján nevezem ıket így) a jelenleginél nagyobb hatásfokkal, a meglévı lehetıségek jobb kihasználásával nagyrészt biztosíthatónak látom A szükséges anyagi ráfordítás csekély a várható nyereséghez képest. Mi ez a nyereség? Az individualizált, elszigetelt egyén egy progresszív csoportban társakat találhat, a serdülık kontrollálatlan csoportjai értékrendjüket pozitívan formáló közösségekké alakíthatjuk; a sport, a játék és más csoportos együttlét a közéletiség, az együttes reagálás igényét hívhatja életre más szférákban is. Hasznosítható tudást nyernek az emberek a tanfolyamok, alkalmi elıadások, programok közvetítésével, stb. Ez a
nyereség nem mérhetı közvetlenül forintban, de talán a bőnözés, alkohol- és drogfogyasztás, az öngyilkosság, válás, neurózis statisztikai mutatóinak javulásában igen. A közmővelıdési tevékenység bıvítésének bázisintézménye az iskola lehet(ne). Mert most még nem tud, nem akar megfelelni (már a szakigazgatási szervek által is elvárt!) feladatainak. A következıkben az általános iskola néhány sajátosságát és a széleskörő közmővelıdési munkájához szükséges változtatásokat próbálom felvázolni. az iskola egyre kevésbé tanórákat tartó és azok keretei között a gyermekeket nevelı szervezet; mindinkább olyan intézménnyé válik, amely a diákok egész napját megszervezi, így ellátásukat, felügyeletüket, ill. gondozásuk egyre több elemét vállalja. Az iskola azonban jelenleg sem tárgyi, sem szakmai feltételeiben nincs felkészülve ezeknek a feladatoknak az ellátására. Emiatt szükségmegoldásokkal, a hagyományosan elfogadott funkciójához képest külsıdleges, azokhoz szervesen nem tartozó kényszertevékenységként és alacsony színvonalon végzi ezeket a tevékenységeket. (Lukács Várhegyi: Válság vagy megújulás, Valóság 1984/2.) Rendkívül találó ez a megfogalmazás az iskola közmővelıdési tevékenységére is. Ha az iskola a saját tanulóinak ellátásában is túlterhelt (az elıbb idézett tevékenységbıvülés miatt), hogyan vállalhatná az egyéb, nem(csak) a tanulóit érintı közmővelıdési munkát? Az egyes pedagógusoknak a hagyományos iskolai feladatok ellátásához is egyre több munkát kell végezniük. A nagy létszámú, 40 fıs osztályok nem csak pszichikai terhet, hanem az adminisztratív munkák sokasodását is jelentik. A tanórákon kívüli feladatok is megszaporodtak: mozgalmi munka, úttörı, kisdobos, tantestületi programok, osztályfınöki teendık, ügyeletek vállalása, helyettesítések, ünnepélyek rendezése, felkészítés a városi, országos versenyekre Már ezek is csökkentik az önképzésre, a szőkebb-tágabb értelemben vett szakmai információk megszerzésére fordítható energiát és idıt. Ebbıl már látható, hogy a tantestület számára a szabadidıs programok szervezése és az ezekben való aktív részvétel terhes feladat. Felszínesen vállalt társadalmi munka. Ennek honorálását a szakigazgatás kétesen motiváló erejő erkölcsi elismeréssel oldja meg. Ebbıl következik a lakótelepi iskolák közmővelıdési szervezımunkája közti nagy színvonalkülönbség: ha az iskolavezetés érzi a feladat súlyát, a házon belüli elismerést kiérdemlik a pedagógusok, ha a helyi légkör nem kedvezı, a külsı (iskolán kívüli) erıforrások és támogatás híján elsatnyul a munka. Ha segítheti is az igazgató a pedagógus részt-vállalását, varázsolni nem tud, mozgástere erısen korlátozott. Aktivizálni a tantestületet csak egy módon lehet: meg kell teremteni a közmővelıdési munka pénzügyi és munkaidı kereteit. A pedagógusok alkalmi bérezése csak átmeneti megoldás lehet. A tevékenység széleskörő kibontakozásával szükségessé válik több pedagógus részmunkaidıben közmővelıdési feladatokkal történı megbízása. Ezzel még csak a munka személyi alapja lesz biztosítva. Mi kell még? Hogy hatékonyan dolgozzon, megfelelı döntési és szabályozó rendszer, és az anyagi, tárgyi-technikai feltételek optimálisabb szinten szükséges. Azt kell mondanom, hogy a lakótelepi szabadidı szervezése Szegeden minimális szinten, tartaléklángon van. Kis mennyiségi változtatással jelentıs minıségi ugrást érhetnénk el. Ebben akadályozó erı a közmővelıdés 22-es csapdája. Hogy a példa konkrétságával hassak, íme saját helyzete: 40000 Ft az évi költségvetésem. Ebbıl az összegbıl a jelenlegi pénzgazdálkodási rendszerrel nem lehet olyan munkát végezni, amely indokolná a nagyobb mérvő tárgyi-technikai felszerelést. Ezek hiánya azonban objektív és szubjektív akadályává válik a cselekvésnek. Ha kiállítást rendezek, legtöbbször paravánok kellenek hozzá. Mivel a helyszínen nincs, lehet kölcsönkérni más intézményektıl, s a GAMESZ, vagy valamelyik fuvarozó cég helyszínre átszállítja. Itt esetleg fel kel ıket újítani, lefesteni és felállítani, statikailag megerısíteni. Bár a népmővelıi munkába minden belefér, a kéregetés, pakolás, festés stb. után meggondolja az ember, mikor próbálkozzon egy újabb kiállítással. Ez a már említet szubjektív akadály. Ugyanez a helyzet a dobogók cipelésével, a gigafon-koldulással stb. (Sokszor egy 14
gigafon beszerzése több idıt vesz el, mint magának a sportversenynek a megszervezése, lebonyolítása.) Nem a lustaság beszél belılem, hanem a kényszerő, majd néha önkéntes teljesítménycsökkenés okozta kellemetlen érzés. Mert amíg a felsorolt kuli -munkákat végzi a népmővelı, mivel nem áll rendelkezésére a szükséges felszerelés és a technikai munkaerı, vagy az erején/tudásán felül több szakkört, klubot, foglalkozást, vetélkedıt maga vezet, mert nem tudja a megfelelı szakembert megfizetni, munkaideje és ereje szétforgácsolódik, hoszszú elıkészítés után tud csak egy-egy programot kiizzadni. A csapda itt bezárul. Mert ennyi programhoz nem szükséges a jobb felszereltség Mikor írásom végén vázolom az általam elképzelt közmővelıdési struktúrát, részletezem, hogy mire lenne szükség. A munkaerı, a tárgyi-technikai feltételek biztosítása mellett a hatékony munka feltételeként említettem a megfelelı döntési és szabályozó rendszert. Példaként egy sokat segítı rendelkezés: 1984 szeptemberétıl az iskolák közvetlenül érdekeltek az önköltséges gyermek- és felnıtt tanfolyamok szervezésben. A bevétel 40%-át az oktató, 50%-át az iskola kapja, melyet eszközvásárlásra fordíthat. (A maradék 10% a gazdasági vezetı és az iskolaigazgató díja személyes anyagi érdekeltség!) A Kodály téri általános iskolában beindult gyermektorna, asszonytorna, nyelvtanfolyamok bevételébıl sikerült már egy képmagnót és néhány számítógépet vásárolni. Ezek emelik majd az oktatás és a tanfolyamok színvonalát, ill. új lehetıséget teremtenek. De a nem tanfolyam jelegő programok szervezésében passzív az iskola, néhány alkalmi jellegő, demonstratív megmozdulásra futja csak az erıbıl és lelkesedésbıl. Meg kellene teremteni azt az érdekeltségi rendszert, amely változtathat a jelenlegi gyakorlaton. Például az iskola anyagi érdekei a tornaterem sportegyesületeknek való bérbeadása mellett szólnak. Amíg ez nem változik, rendszeres tömegsport-programokat indítani nem lehet. (Pedig ez a versenysportra is kedvezı hatást gyakorolna, hiszen mint az NDK-ban elért eredmények mutatják, minél szélesebb alapból merít, annál nagyobb esély van a legtehetségesebbek feltőnésére, kiválogatására.) az asszonytornát is csak a szerencsés véletlen révén tudtuk elindítani: az egyik sportegyesület csökkentette terembérleti idejét. A jelenlegi költségvetési keret igen szőkre szabja a lehetıségek körét. A pénzalapok növelése mellett vagy helyett az elıbb említett érdekeltségi rendszer kidolgozása és egy rugalmasabb pénzgazdálkodási rendszer sokat segítene. Ha lehetıség nyílna gyorsabb, szabadabb pénzforgatásra, ez ösztönzıen hatna a felelısségteljesebb, átgondoltabb gazdálkodás kialakulására. Természetesen az érdekeltségi rendszer a népmővelı közvetlen anyagi érdekeltségét is magába kell hogy foglalja. Ma még probléma az iskola esti, hétvégi nyitva tartása. Ki nyissazárja az ajtókat, kapcsolja az áramot, ki rendezi be a termet és takarít fel, kié a felelısség? Fontos kérdés a megfelelı helyiségek hiánya is. Az iskolák építése, a belsı tér kialakítása során a hagyományos funkciók ellátásának biztosítására törekedtek. A közmővelıdési programok egy része formájában, méretében és berendezésében más jellegő helyiséget igényel. (A szabás-varrás tanfolyamnak nem volt megfelelı mérető asztala a munkához; a lakótelepi mozi az iskola elıterében üzemel ez alacsony, levegıtlen, a nézık feje belelóg a képbe; nincs klubtevékenység céljára alkalmas, hangulatosan berendezett helyiség.) Régi terv már, hogy mobil elemek segítségével az iskolák belsı funkcionális tereit igény szerint alakíthatóan építsék. Vagy képezzenek ki egy különbejáratú, az iskola más egységeitıl elszeparálható egységet, amely az iskola nyitvatartásától függetlenül mőködhetne. Ez persze már csak terv marad. Szeged lakótelepein az iskolák már megépültek, és olyanok, amilyenek. Ezeket kell alkalmassá tennünk a rájuk háruló feladatok ellátására. Emellett célszerőnek látszik egy, az iskolától független, kiscsoportos foglalkozásra alkalmas helyiség kialakítása. Talán már írásom elején rá kellett volna térnem a mit? kérdésére. Mit csináljunk, mi legyen a közmővelıdési program tartalma, milyen legyen a szerkezete? 15
A közmővelıdésben felmerült kérdésekre nincs olyan válasz, átfogó rendezı elmélet, amely megadhatná a munka irányát, tartalmát. Az értékek kavargásában nem alakult ki olyan hosszú távú stratégia, melyhez elfogadható módon viszonyulhatnánk mi népmővelık. A program- és létszámcentrikus szemlélet, a kisközösségek létrehívása, ápolása, a bevételorientáltság, a kultúra fogalmát szórakoztatásra leegyszerősítı szemlélet stb. egymás mellett egyidejőleg hat. A félreértés elkerülésére nem a szakigazgatás egy mederbe terelı intézkedését várom, hanem a probléma vállalását, problémaként kezelését, a különféle szemléletmódok ütköztetése, vitája révén egységesnek mondható értékrend kialakítását. A gazdasági helyzet romlása nemcsak a közmővelıdésre fordított pénzösszeg csökkenése révén fejti ki káros hatását, hanem a lakosság szabadidı eltöltési módjának változásában is. több idıt fordítanak a közvetett (szakmai és nyelvtanfolyamok stb.) és a közvetlen (másodállás, maszekolás stb.) pénzszerzési módokra a családok anyagi, gazdasági egyensúlyának fenntartásáért. A mővészi-szellemi értékek befogadására, sportra fordított szabadidı így csökken. Ráadásul a korai és túlzott szakosodás a szabadidı terhére is menı egyfázisú munkavégzés nem teremti meg a kellı mőveltségalapot és fogékonyságot a kultúra bizonyos szektorainak élvezetéhez, megértéséhez. A fenti állításokat elfogadva számos, mősorpolitikánkat érintı következtetést vonhatunk le: Olyan tanfolyamokat, kurzusokat, egyedi elıadásokat kell szervezni, melyek a fıállásban és a második gazdaságban felhasználható információkat adnak. Növelik a munka hatékonyságát a szakismeret fokozásával. Pl. kertbarátok köre, nyelv- és szakmai tanfolyamok, szabásvarrás tanfolyam stb. A mővelıdésre, szórakozásra, sportra fordítható idı csökkenése szükségessé teszi a helyi, lakótelephez közel rendezett programokat, kiemelten a hétvégeken. Nem a magas kultúra mindenáron való elfogadását kell erıltetnünk. Színvonalas és a tömegigényeknek megfelelı szintő és mőfajú mősoroknak kell alkotni programjaink zömét. A család egyre kisebb szerepet vállal a gyermekek szocializálásában, gondozásában. Sok területen az oktató- és nevelı intézményeknek és nekünk, közmővelıdési szakembereknek kell gondoskodnunk a lehetıségekhez mérten a gyermekekrıl. Gazdag, változatos gyermekprogramra van szükség, kiemelten pedig a kiscsoportos foglalkozásokra, ahol kölcsönösen aktív kapcsolat alakulhat ki gyermek és felnıtt között. (Erre már több iskolai- és népmővelıi kezdeményezés történt: a különféle szakkörök, a nagy érdeklıdést kiváltó természetbarát kör, a bábszakkör, a nyolcadikosok klubja mind igazolja ezt.) Kiemelt jelentıségőek azok a programok, amelyek az egész családot késztetik közös az otthon falain kívüli együttlétre. (A Kodály téri általános iskolában lezajló családi sportverseny szép példa erre. Sajnos a kezdeményezés kevés szülıt vonzott.) A legnyitottabb, legaktívabb rétegnek, a serdülıknek összejöveteleikhez, közösséggé formálódásukhoz semmiféle segítséget nem tudunk adni. (A lakótelepi mozi egyik esti elıadásáról kénytelen voltam elküldeni egy 10-15 fıs, 15-18 éves fiatalokból álló csoportot. Beszélgetésükkel, nem helyhez illı viselkedésükkel zavarták a programot. Az eset elgondolkodtatott. İk nem mozizni akartak, hanem együtt lenni. Csak a meleg, szélvédett helyiséget fizették ki: nincs hová menniük, a szülık a lakásokban nem látnának szívesen egy nagyobb bandát. Mit tudunk mi, népmővelık segíteni?) A városrész egyetlen (volt) ifjúsági klubja, mely 30-40 fiatal rendszeres hetenkénti közös programját jelentette, biztosította az igényt: az iskolai, munkahelyi kortárs-csoport mellett szükség van a más szerep-relációkban formálódó lakóhelyi közösségre is. (A klub megszőnt nem volt megfelelı helyiség mőködéséhez.) Az elıbbiek mellett fontos lenne a lakosság kisebb-nagyobb ügyeinek intézését, a szabadidı szervezését segítı rendszeres és alkalmi programok biztosítása. A spontán szervezıdött csoportok, közösségek számára feladatunk összejöveteleikhez helyiségek biztosítása, a kapcsolat megteremtése az érdekeltek üzemek, intézmények, szak- 16
igazgatási szervek és a közösségek között. Esetleg propaganda, szakértı és elıadó biztosítása, tárgyi feltételek biztosítása és nem utolsó sorban személyes, aktív, segítı részvétel. Az eddig felsoroltak a közmővelıdés általános és lakótelepi speciális problémái megalapozzák a most leírásra kerülı fejlesztési koncepciót. Megvalósítását reálisnak, a következı idıszakban kivitelezhetınek látom és szükségesnek is. Csak címszavakban összegzem a problémákat: Nincs közmővelıdési intézményrendszer a lakótelepeken. Az iskolák hagyományos feladataikkal is egyre nehezebben birkóznak meg. A közmővelıdés felvállalása erın felüli feladat. Az iskolák nem rendelkeznek közmővelıdési programokhoz költségvetéssel. Felszereltségük, terembeosztásuk több program számára nem megfelelı. A pénzgazdálkodás merevsége és a pénzhiány lehetetlenné teszi a tervezést. Az iskola és dolgozói nem érdekeltek a sokoldalú közmővelıdési tevékenység vállalásában. Nincs távlati terv, egységes értékrend a közmővelıdésben. Változtak a lakosság szabadidı-eltöltési igényei, szokásai. Krónikus helyiséghiány. Nincs megfelelı támogatás, segítség az egyének csoporttá, közösséggé alakulásához. (Persze ebben nem csak a közmővelıdésre hárulnak feladatok.) Munkánk hatékonyságának gátja a lakosság és mi, népmővelık kapcsolatának hiánya. A kulturális élet demokratizmusa feltételezi ezt a kapcsolatot, hiszen a lakosság igényeit, törekvéseit csak így tudnánk segíteni. Más oldalról sok a szándékában aktív, a közmővelıdésbe is szívesen besegítı ember, s hogy szándékuk realizálódhassék, szükséges a közmővelıdési szakemberek szervezı, támogató munkája. Ezért az eddig javasolt változtatásokkal párhuzamosan a kétirányú kommunikációt lehetıvé tevı bázis léte is fontos. Egy közepes mérető helyiség az épületek befogadó szintjén alkalmas KÖZMŐVELİDÉSI SZERVEZİ ÉS IN- FORMÁCIÓS IRODA céljára. Ez lehetıvé tenné a személyes kapcsolatok kialakulását, a lakosság megfelelı informálását (mi, hol, mikor ). A különbözı, fıleg iskolákba koncentrálódó programokról pontos információkat nyújtó hely lehetne. Kiscsoportos foglalkozásra is alkalmas, kötetlen nyitvatartású, célszerő berendezett helyiség állna rendelkezésünkre. A nagy költségen felépült sportpályák kihasználtságát is növelni lehetne sporteszköz kölcsönzéssel, versenyek szervezésével. A szükséges technikai felszerelés is itt kapna helyet, nem kellene minden körzetbeli iskolának beszerezni, vagy alkalmanként a mővelıdési házaktól elkérni azokat (pl. hang- és fénytechnikai berendezések). Az iskolákban is szükséges egy-egy népmővelıi státusz fenntartása. Közremőködnének az iskolai szabadidıs programokban (szakkörök, ünnepélyek, rendezvények, mozgalmi munka ), a helyi körülményeket, lehetıségeket ismerve az iskolát bekötnék a lakótelepi közmővelıdés hálózatába. Segítségükkel a szervezı iroda tudná az iskolai helyiségek szabadfoglalt állapotát, támogatná az iskola kezdeményezéseit. Északi-városrészt, Makkosházát és Rókust közmővelıdési szempontból egy körzetnek lehet tekinteni. A területen található három iskolában elhelyezett egy-egy népmővelı felváltva biztosítana ügyeletet a Közmővelıdési Szervezı és Információs Irodá -ban. (Nem célszerő külön irodai dolgozó kinevezése egyrészt anyagi megfontolások miatt, másrészt mert vertikális szervezıdést, alá-fölé rendeltséget hozna magával, mely ezen a szinten szükségtelen, a hatékony munka akadályává válhat.) Természetesen elıfeltétele a munkának az iskolák nagyobb mértékő érdekeltsége, az estiés hétvégi nyitva tartás megszervezése és olyan helyiség kialakítása az iskolákban, amely kul- 17
turált, esztétikus környezete lehet 40-50 fıt vonzó programoknak. (Az iskola is fel tudná használni ezt a helyiséget úttörıszoba, tantestületi, szervezeti rendezvények céljaira.) Végül még egy kis kitérıre kérek figyelmet az olvasótól. A lakótelepi népmővelı jelenleg talajtalan-gyökértelen és hatáskör nélküli tedd ide tedd oda státusz. Nem véletlen, hogy szegedi kollégáim közül ketten azonnal elfogadták a felkínált mővelıdési ház-vezetıi állást, egy harmadik napközis nevelı lett. Az újak is gyorsan leléptek a pályáról. Nincs felgyőlt tapasztalat, mindig friss (naiv?) kezdıket állítunk csatasorba. Ezt a talajtalanságot is meg lehetne szüntetni az általam javasolt fejlesztéssel. Eddig csak a problémákról, a változtatás szükségességérıl és irányáról szóltam. Természetesen ez nem az eddigi közmővelıdési tevékenység lebecsülését jelenti. Csak dicsérni lehet azokat a pedagógusokat és népmővelıket, akik a jelenlegi helyzetben magukénak érzik és segítik a lakótelepi közmővelıdés ügyét. Érdekükben is szólok, hogy hitük megmaradjon. Hitünket kellene írnom, mert még közéjük tartozónak érzem magam. Szükséges a feltételek javítása, a fejlıdés igényének kielégítése. A légy százszor is nekirepül az üvegnek. Nekünk kevesebb is sok. 18
19 Zomboriné Botás Mária 1986/2. A MENTÁLHIGIÉNÉS TEVÉKENYSÉG LEHETİSÉGEI A KÖZMŐVELİDÉSBEN A közmővelıdés mint diszciplína és mint intézmény egyaránt alkalmas arra, hogy befogadja a mentálhigiénés ideológiát, ezáltal önmagában is, saját rendszerében is egyfajta termékváltást hozzon létre, vagyis olyan szolgáltatásokkal lépjen elı, amelyek az emberek valóságos, hétköznapi szükséglegeit elégítik ki. És mi mással lehetne a mai embernek több gondja, mint saját mindennapi életével, családi és más hétköznapi konfliktusaival, önmaga helykeresésével, stb. (Telkes József) A mentális betegségek kialakulásának társadalmi tényezıi Az elmúlt 40 év folyamán gyökeresen átalakult a magyar társadalom struktúrája. A tulajdonviszonyok megváltozása, az extenzív iparfejlesztés, a mezıgazdaság kollektivizálása, a gyors ütemő urbanizáció és migráció, a társadalmi mobilitás egy lendületes fejlıdésnek induló társadalom képét sejtetik. Ha az említett társadalmi folyamatok mögött rejlı valóságot vesszük nagytó alá, fel kell figyelnünk azokra a negatív tünetekre is, amelyek talán elkerülhetetlen következményei a nagyerejő társadalmi mozgásoknak, változásoknak, jellemzıi az átmenetiség állapotának. Miközben gyors ütemben megteremtıdtek az anyagi és technikai jólét feltételei, a társadalom nem fordított kellı figyelmet arra, hogy az emberek megemésszék, feldolgozzák, helyére tegyék tudatukban, érzelmeikben azokat a mozgásokat, folyamatokat, amelyek alapvetıen megváltoztatták addigi társadalmi helyzetüket, életmódjukat, környezetüket, kultúrájukat. a tradicionális közösségek felbomlása, a megszokott létformából, szubkultúrából való kiszakadás, az ingázás, a városok zsúfoltsága, a lakótelepi lét elidegenítı hatása, a hagyományos értékek szétzilálódása, a primer és szekunder szocializációs rendszer (család, iskola) válsága és még lehetne sorolni azokat a jelenségeket, melyek hozzájárulnak a bizonytalanság-érzés, szorongás, identitászavar, neurózis kialakulásához, a destruktív magatartásminták terjedéséhez. A felnıtt lakosság 35-60%-a mutat neurotikus tüneteket. Magyarországon szinte teljesen megoldatlan a neurotikusok ellátása. Világviszonylatban élenjárunk szinte az összes létezı mentális betegség különbözı társadalmi mutatóival. A deviánsak, a társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdık csak a jéghegy csúcsát jelentik. Egészségpolitika helyett még mindig inkább a betegségpolitika érvényesül. Hatékony prevencióra valójában kevés a pénz, a szakember, és nincs egységes célokat valló intézményrendszer sem. Ugyanakkor a már meglévı intézményekben rengeteg szabad kapacitás rejlik, melyeket kellı kreativitással, szervezetfejlesztéssel felszínre lehetne hozni. Ismert társadalmi gyakorlat: ha egy intézmény szervezıdik, azaz lezajlik egy intézményi szintő tünetváltás, ahelyett, hogy a régi intézményt ösztönöznék minıségi változásra, problémamegoldó képességének bıvítésére. Visszatérve a devianciákra: nyilvánvalóan egyszerőbb és kockázatmentesebb skatulyába kényszeríteni az egyént és rásütni, hogy beteg vagy netán bőnözı, mint felvállalni az egészség és az egészségügy között lézengı embereket. az elsı esetben ugyanis rögtön kéznél van az illetékes intézmény a maga hatékony eszközeivel (Egészségügy, illetve hatóság). De mi
20 legyen azokkal, akikre egyértelmően se ezt, se amazt nem mondhatjuk? Jelenleg, sajnos, csak azokkal foglalkoznak, akik így vagy úgy de már stigmatizálódtak. A természetes mechanizmus a következı: a társadalom, mint minden él rendszer, igyekszik kivetni magából a zavaró elemeket, a szociális parazitákat, az azonban már egyáltalán nem természetes, hogy a társadalmi problémák zöme átmegy az egészségügybe és betegségként kezelıdik. Pedig a problémáknak azon a szinten kellene megoldódni, ahol keletkeznek. Csakhogy akkor vállalni kell ıket, önámítás és rejtegetés nélkül. A mentálhigiéne fogalma, interdiszciplinaritása Mielıtt a lelki egészségvédelem fogalmát próbálnám körüljárni, röviden szólni kell az egészség fogalmáról is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint egészségnek nevezzük a teljes testi, lelki, szociális jólét állapotát (MENTAL HEALTH). Ez a meghatározás meglehetısen idealisztikusnak tőnik, és vitára adhat okot. Joggal vetıdik fel a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán olyan egyén a mai társadalomban, aki ezeknek a kritériumoknak megfelel; azaz szomatikusan, pszichésen és szociálisan a jólét állapotát élvezi. Annak a realitását azonban feltétlenül el kell fogadnunk, hogy az egészségnek (és betegségnek) vannak szomatikus, pszichés és szociális meghatározói. Az, hogy egy adott társadalom mit tekint pszichés és mentális betegségnek, koronként és kultúránként persze nagyon változó. (Pl. nálunk az öngyilkosság devianciának számító cselekedet, míg Indiában a társadalmi normák és az együttélés szabályai egyenesen elıírták és megkívánták a megözvegyült nıktıl, hogy az önkéntes tőzhalált válasszák.) Láthatjuk tehát, hogy a lelki egészség nehezen definiálható, relatív fogalom, mindenkire egyformán ráhúzható sablon nincs. Ahhoz, hogy legalább megközelítsük a viszonylagos jólét állapotát, egyaránt szükséges az egyén és társadalom kölcsönös igyekezete és cselekedete az egészség védelmének érdekében. A mentálhigiéne etimológiája: MENS = elme (latin) HIGIÉNE = egészség, egészségvédelem (görög) MENTALHIGIÉNE = elme-egészségvédelem PSZICHOHIGIÉNE = lelki egészségvédelem Ha szigorúan ragaszkodnánk a fogalom szó szerinti fordításához, akkor valójában csak az egészségügy szakembereinek lennének tennivalói ez ügyben. A mentálhigiéne hazai köztudatban elterjedt fogalma azonban az egészségügyi feladatlapoknál összetettebb, átfogóbb társadalmi tevékenységet jelöl. Ezt jól reprezentálja a mentálhigiéne néhány alább összegyőjtött definíciója. 1. A Pszichológiai Értelmezı Szótár szerint: A lelki egészség megırzésének és elısegítésének tudománya. Tartalmazza mindazokat az ismereteket és szükséges intézkedéseket, amelyek arra irányulnak, hogy megelızzék a lelki rendellenességeket, és javítsák az egyén pszichológiai beilleszkedését a társadalomba, illetve képességeit a harmonikus szociális kapcsolatokat kialakítására. 2. Gerevich József pszichiáter: A mentálhigiéne az egyén, a csoport, a szervezet, az intézmény, a közösség, a társadalom olyan képessége, amely alkalmassá teszi a mikro- és makrorendszereket arra, hogy megoldják mindazokat a problémákat, melyek megoldatlansága e rendszerek zavarait, betegségeit vonja maga után. 3. Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma c. könyvében: Elme-egészségügy, lelki egészségtan. Sokan a pszichiátria egy külön ágazataként kezelik (pedig annál sokkal több: tudniillik más), amely az elmebetegségek megelızésének kutatásával foglalkozik. Elvileg az ivarsejtvédelemtıl az örökletes betegségek megakadályozásán át a vérbaj és az alkoholizmus elleni harcig sok mindent magába foglalhat ez