Évszázados felelősséggel az egészségért
3 A Richter Gedeon Nyrt. Magyarországi központú, innovációra épülő specializált multinacionális gyógyszercég. A magyar irányítású Richter tevékenysége vertikálisan integrált: gyógyszergyártással, kutatás-fejlesztéssel, kereskedelemmel valamint marketinggel foglalkozik. A Richter célja, hogy folyamatosan korszerű készítményekkel álljon a lakosság gyógyításának szolgálatában, és tevékenységével hozzájáruljon az emberi élet minőségének javításához. Kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, hiszen a Társaság stratégiájában a környezetvédelem, a gazdasági és szociális környezet fenntartható fejlődése alapvető szempont. Az immáron 115 éves múlttal rendelkező Richternek az anyavállalat mellett öt országban működnek termelő és fejlesztő leányvállalatai, termékeit saját piachálózatán keresztül a világ csaknem száz országába juttatja el. A Társaság több mint 11.000 főt foglalkoztat, árbevétele 2015-ben meghaladta az 1,1 milliárd eurót.
4 5 Tradíció: A kezdetektől napjainkig A Richter Csoport árbevételének alakulása 2006 2015 (Mrd Ft) A Társaság sikere többek között az évszázados tapasztalatokban, az értékes szaktudásban rejlik. Az alapító, Richter Gedeon gyógyszerész, 1901-ben szerzett iparengedélyt gyógyszerek előállítására. fektetett a nemzetközi kapcsolatokra, a készítmények minőségére. A siker alapja a fejlesztésben megmutatkozó magas szintű szaktudás, a szüntelen innováció volt, mely 350 300 267 275 308 327 352 354 365 Megvásárolta a ma is működő és a Társaság tulajdonában lévő Sas Patikát, és annak laboratóriumában kezdte el a gyógyszerek napjainkban is elengedhetetlen a cég életében. Az egyedülálló szaktudásnak, a kiváló munkatársaknak és vezetőknek köszönhetően, 250 200 209 224 237 gyártását. Később az ipari termelés mellett döntött, és 1907-ben korszerű gyógyszergyárat létesített komoly veszteségekkel ugyan, de a Társaság átvészelte a 20. század történelmi viharait. 150 Kőbányán. A fiatal gyógyszerész mindig kutatta Mára a Richter nemcsak hazai pozícióját őrizte 100 és megragadta az új lehetőségeket, nagy hangsúlyt meg, hanem Közép-Kelet-Európa meghatározó 50 0 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 gyógyszervállalatává fejlődött, miközben egyre nagyobb mértékben növeli piaci jelenlétét a világon mindenfelé. A Richter fontos célkitűzése, hogy mind Európában, mind a világ többi országában betöltött szerepét tovább erősítse, termékpalettáját folyamatosan bővítse. Ennek érdekében nagy volumenű beruházásokat hajt végre, valamint kutatás-fejlesztési, marketing és kereskedelmi területen kialakított stratégiai együttműködéseinek szélesítésével is biztosítja a Richter Csoport dinamikus fejlődését a jövőben.
6 7 Globális jelenlét: Richter Csoport A Richter a legnagyobb magyar gyógyszergyártó. 5 világrészre kiterjedő piachálózattal, 29 képviseleti irodával, valamint 38 kereskedelmi és marketing vállalattal rendelkezik. Tevékenységét összesen 6 leány- és közös vállalat támogatja a gyártás és fejlesztés területén. Hazai piacán kívül a világ több mint száz országába szállít hatóanyagokat és késztermékeket. A Társaság széles körben ismert márkanévvel és jól kiépített értékesítési hálózattal rendelkezik Magyarországon, Közép-Kelet-Európa, valamint a FÁK országaiban. 2011 végére a Csoport felállította orvoslátogatói és marketing hálózatát Nyugat-Európában, illetve 2013-ban megkezdte latin-amerikai hálózatának kiépítését, ezzel támogatva a Társaság nőgyógyászati termékeinek jelenlétét ebben a régióban is. Az USA-ban a Richter stratégiai együttműködési szerződések és hosszú távú szállítási megállapodások keretében szállít termékeket partnerei számára. A gyógyszergyártásból származó árbevétel megoszlása (2015) Románia 3% Magyarország 11% Lengyelország 7% USA 6% Latin-Amerika 2% EU10 8% Kína 5% Egyéb országok 5% EU15 17% Oroszország 26% Egyéb FÁK országok 8% Ukrajna 2% Oroszországban Gedeon Richter RUS (Jegorjevszk) 1996 Tevékenység: gyógyszergyártás, kiszerelés Főbb terápiás területek: központi idegrendszer, szív- és érrendszeri Alkalmazottak száma: 420
8 9 Romániában Indiában Gedeon Richter Romania (Marosvásárhely) 1998 Tevékenység: gyógyszergyártás, termékfejlesztés, kiszerelés, logisztikai centrum Főbb terápiás területek: központi idegrendszer, szív- és érrendszeri, urológia Alkalmazottak száma: 535 Richter-Themis Medicare (Vapi) 2004 Tevékenység: hatóanyag- és intermediergyártás Alkalmazottak száma: 272 Lengyelországban Németországban Gedeon Richter Polska (Grodzisk) 2002 Tevékenység: gyógyszergyártás, kiszerelés, kutatásfejlesztés Főbb terápiás területek: szív- és érrendszeri, belgyógyászat Alkalmazottak száma: 455 Richter-Helm Biologics (Hamburg, Hannover és Bovenau) 2007 Tevékenység: biotechnológiai fejlesztés és gyártás Termékkör: rekombináns fehérjék, plazmid DNS és mikrobakteriális vakcinák Alkalmazottak száma: 155
10 11 A Richter Csoport tagjai Termelő és fejlesztő leány- és közös vállalatok India, Vapi Richter-Themis Medicare (India) Private Ltd. Lengyelország, Grodzisk Gedeon Richter Polska Sp. z o.o. Termelő és fejlesztő leány- és közös vállalatok Kereskedelmi és marketing vállalatok Képviseleti irodák Németország, Bovenau Richter-Helm BioLogics GmbH & Co KG Oroszország, Jegorjevszk ZAO Gedeon Richter RUS CJSC Románia, Marosvásárhely Gedeon Richter Romania S.A. Svájc, Genf PregLem SA Képviseleti irodák Azerbajdzsán, Baku Belarusz, Minszk Bulgária, Szófia Észtország, Tallin Grúzia, Tbiliszi India, Mumbai Kazahsztán, Almati Kirgizisztán, Biskek Lettország, Marupe Litvánia, Vilnius Moldávia, Kisinyov Mongólia, Ulánbátor Oroszország, Habarovszk Oroszország, Irkutszk Oroszország, Jekatyerinburg Oroszország, Kazany Oroszország, Krasznodár Oroszország, Moszkva Oroszország, Novoszibirszk Oroszország, Szentpétervár Oroszország, Volgográd Örményország, Jereván Szerbia, Belgrád Tadzsikisztán, Dusanbe Türkmenisztán, Asgabat Ukrajna, Kijev Üzbegisztán, Taskent Vietnam, Hanoi Vietnam, Ho Si Minh-város Kereskedelmi és marketing vállalatok Amerikai Egyesült Államok, Ridgewood Gedeon Richter USA Inc. Ausztria, Bécs Gedeon Richter Austria GmbH Belgium, Diegem Gedeon Richter Benelux SPRL Bolívia, Santa Cruz Gedeon Richter Bolivia S.R.L. Brazília, Sao Paulo Gedeon Richter Do Brasil Importadora, Exportadora E Distribuidora S. A. Chile, Santiago Gedeon Richter (Chile) Ltda Csehország, Prága Gedeon Richter Marketing ČR s.r.o. Curacao Mediplus N.V. Ecuador, Quito Gedeon Richter Ecuador SA Egyesült Királyság, London Gedeon Richter UK Ltd. Franciaország, Párizs Gedeon Richter France S.A.R.L. Horvátország, Zágráb Gedeon Richter Croatia d.o.o. Jamaica, Kingston Medimpex West Indies/Jamaica Ltd. Kazahsztán, Almati Gedeon Richter KZ Kína, Shanghai GRmidas Pharmaceuticals Company Ltd., Gedeon Richter Pharmaceutical (China) Co. Ltd. Kolumbia, Bogota Gedeon Richter Columbia S.A.S. Lengyelország, Varsó Gedeon Richter Marketing Polska Sp. z o.o. Mexikó, Tlalnepantla Gedeon Richter Mexico, S.A.P.I. de C.V. Moldávia, Kisinyov Richpangalfarma S.R.L., Gedeon Richter Retea Farmaceutica S.R.L. Németország, Köln Gedeon Richter Pharma GmbH Németország, Hamburg Richter-Helm Biotec GmbH & Co. KG Olaszország, Milánó Gedeon Richter Italia s.r.l. Oroszország, Moszkva OOO Farmarichter Örményország, Jereván SP OOO Richter-Lambron, SP OOO Gedeon Richter Aptyeka Peru, Lima Gedeon Richter Peru S.A.C. Portugália, Lisszabon Gedeon Richter Portugal, Unipessoal LDA Románia, Koronka Gedeon Richter Farmacia S.A., SC Pharmapharm Romania S.A. Spanyolország, Barcelona Gedeon Richter Ibérica S.A. Svájc, Cham Gedeon Richter (Schweiz) AG Svédország, Stockholm Gedeon Richter Nordics AB Szlovákia, Pozsony Gedeon Richter Slovakia, s.r.o. Szlovénia, Ljubljana Gedeon Richter d.o.o. Ukrajna, Kijev OOO Gedeon Richter Ukrfarm Ukrajna, Vishnyove PAT Gedeon Richter UA
12 13 Minőségi gyógyítás: Széles körű termékpaletta Világszínvonal: Fókuszban a nőgyógyászat A Társaság több mint 200 féle gyógyszert gyárt, termékei között originális, generikus és licenckészítmények egyaránt megtalálhatók, amelyek szinte valamennyi terápiás területen kínálnak hatékony, korszerű és elérhető árú gyógymódot. Kivételes figyelmet fordít a központi idegrendszerre ható, továbbá a szívés érrendszeri, az emésztőrendszeri készítmények, az izomlazítók, valamint a nőgyógyászati termékek fejlesztésére és gyártására. Termékek megoszlása terápiás területenként (2015) Fekélyellenes 4% Egyéb 17% Szív- és érrendszer 22% Izomlazító 6% Központi idegrendszer 13% Nőgyógyászat 38% A Richter számára a nőgyógyászati terápiás terület kiemelkedően fontos. A Társaság egyedülálló, több évtizedre visszanyúló tapasztalattal rendelkezik ezen a területen: az első szteroid kísérleteket maga az alapító, Richter Gedeon gyógyszerész végezte. A fejlesztéseknek köszönhetően, ma már mindazon vállalatok közül, amelyek világszerte nőgyógyászati termékekkel foglalkoznak, a Richter rendelkezik az egyik legszélesebb termékválasztékkal magában foglalva a korszerű fogamzásgátló tablettákat és fogamzásgátló eszközöket, sürgősségi fogamzásgátlókat, hormonpótló és csontritkulás elleni készítményeket, valamint fertőzés elleni szereket. A minden korosztály igényeit kiszolgáló termékválaszték 2012-ben új készítménnyel bővült: az azóta számtalan országban ártámogatással elérhető, originális gyógyszer egyedülálló lehetőséget kínál a méhmióma kezelésére, esélyt adva akár a műtét elkerülésére is. Nőgyógyászati üzletágának folyamatos földrajzi kiterjesztésével (Nyugat-Európa, Kína, Latin-Amerika a hagyományos piacok mellett), originális kutatási kapacitásával és évszázados gyártói tapasztalatával a Richter immáron globális nőgyógyászati szereplővé vált a gyógyszeripar területén.
14 15 Innováció: A siker kulcsa Biotechnológia: A jövő útja Az eredeti vegyületek kutatása mindig is kiemelt szerepet töltött be a Richter stratégiájában, 1000 fős kutatófejlesztő bázisával Közép-Kelet-Európa legjelentősebb gyógyszerkutatási központja. Az originális kutatás (központi idegrendszer, nőgyógyászat) mellett generikus készítményfejlesztéssel és biotechnológiával foglalkozik. A régióban a Richter költ a legtöbbet kutatás-fejlesztésre: árbevétele 9,5 százalékát, 2015-ben 34,8 milliárd forintot. Kiemelkedő innovációs tevékenysége számos alkalommal részesült elismerésben. A magyar gyógyszeripar szempontjából is egyedülálló siker a Richter egyik eredeti készítményének megjelenése az amerikai piacon 2016-tól, mely skizofrénia és bipoláris mánia indikációkban kínál hatékony megoldást. Az onkológiai és immunológiai megbetegedések gyógykezelésének leghatékonyabb terápiát biztosító, valamint a világ gyógyszerpiacainak leggyorsabban növekvő szegmense a biotechnológiai úton előállítható, úgynevezett biohasonló gyógyszerkészítmények alkalmazása. A bioszimiláris készítmények az eredeti biotechnológiai gyógyszerekhez hasonló hatékonyságú, ugyanakkor jóval költséghatékonyabb kezelést tesznek lehetővé, csökkentve ezzel az egészségbiztosítók finanszírozási terheit és megkönnyítve a betegek hozzáférését az adott terápiához. A Richter Gedeon Nyrt. mint hosszútávon gondolkodó vállalat üzleti stratégiájának hangsúlyos eleme a bioszimiláris gyógyszerkészítmények magyarországi fejlesztésének és gyártásának meghonosítása. Ennek érdekében már 2005-ben biotechnológiai fejlesztőlaboratóriumot létesített a vállalat Budapesten, 2007-ben Németországban a Helm AG-vel közösen megalakult a Richter-Helm Biologics, a biotechnológia bakteriális ágára specializálódott, rekombináns fehérjéket előállító korszerű létesítmény, majd 2012- ben Debrecenben átadásra került a közel 25 milliárd forintos beruházásból megvalósított, közép-keleteurópai régióban egyedülálló biotechnológiai üzem, amely mára már több mint 200 magasan képzett munkavállalónak biztosít foglalkoztatást. A közeljövőben további fejlesztésekre, bővítésekre is sor kerül, melynek eredményeképpen a Richter közel megduplázza jelenlegi biotechnológiai gyártókapacitását, valamint az előállított termékek minősítésére alkalmas analitikai kapacitást hoz létre, további 125 új munkahelyet teremtve. A Társaság célja egy olyan komplex és versenyképes termékvonal létrehozása, melynek segítségével magas hozzáadott értéket képviselő készítményekkel bővítheti termékportfólióját.
16 17 Együttműködések: A magyar innováció szolgálatában Elkötelezettség: Társadalmi felelősségvállalás A Társaság kiemelt szerepet tulajdonít új molekulák kifejlesztését és piacra vitelét célzó nemzetközi kutatási együttműködések kialakításának. Számos elismert nemzetközi gyógyszercéggel, kutatóintézettel együttműködve igyekszik a nemzetközi tapasztalatokat a hazai innováció szolgálatába állítani. A Richter támogatja a tehetséges fiatalok megtartását nemcsak a Társaságnál, hanem az egyetemi és akadémiai kutatóhelyeken is: Magyarországon több mint harminc vezető egyetemi tanszékkel és akadémiai kutatóintézettel futtat közös kutatási programot. Céljai megvalósításáért jelentős beruházásokat hajt végre, valamint újabb stratégiai együttműködéseket alakít ki mind kutatás-fejlesztési, mind kereskedelmi és marketing területen, amelyek biztosítják a Richter Csoport további dinamikus fejlődését, a jelenlegi függetlenséget biztosító tulajdonosi struktúra mellett. A Társaság felelősséggel tartozik a társadalom felé, ezért kiemelt figyelmet fordít a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalásra (CSR). A Richter számára mindig is különösen fontos volt a társadalmi környezet, amelyben működik. Vezető magyar gyógyszergyártóként és munkaadóként felelős a társadalom egészéért, valamint a lakossággal folytatott párbeszéd fenntartásáért. A Richter ezért több egészségügyi, tudományos és oktatási kezdeményezést támogat és szervez, az egészség, illetve az életminőség fejlesztését hirdető küldetésének megfelelően. Pályázatokon és alapítványokon keresztül segíti a természettudományos oktatást, támogatva mind a tehetséges diákokat, mind a tárgyakat eredményesen népszerűsítő pedagógusokat. Jelentős anyagi támogatást nyújt egészségügyi intézményeknek és betegszervezeteknek, valamint meghatározó szerepet vállal a lakosság egészségének megőrzésében is. 2005 óta kapcsolatban áll a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetségével. A nyugdíjasok egészségvédelme kiemelt jelentőséggel bír a cég számára, ezért évek óta támogat megelőzést és felvilágosítást célzó programokat. Az Egészségváros rendezvénysorozattal a Társaság 2009-ben egyedülálló kezdeményezést indított országos útjára, mely egy ingyenes, egész napos szűrő program a prevenció jegyében. A Richter abban a kiváltságos helyzetben van, hogy magyar központú multinacionális nagyvállalatként kivételes rálátása van a magyar nők helyzetére is. Nemcsak egészségük megőrzésére fordít kiemelt figyelmet, hanem lelki és társadalmi jólétük fenntartására is. Ezért hívta életre a Társaság a Richter a nőkért programot, amelynek kiemelt elemei a Richter Aranyanyu Díj, a Richter Terézanyu Klub és a Terézanyu pályázat.
18 A magyar gyógyszercég: Nemzetgazdasági hozzájárulás Mint az egyik legnagyobb foglalkoztató, hazánkban több mint 5000 főnek ad munkahelyet közvetlenül, a beszállítói körén keresztül pedig további 10.000 embernek. Az 1901-ben alapított Richter az egyetlen olyan hazai, a nemzetközi piacokon is meghatározó gyógyszercég, amely külföldi szakmai befektető nélkül, magyar irányítással működik. Ennek megfelelően a vállalatvezetés a döntéseket a magyar nemzetgazdaság érdekeit szem előtt tartva hozza meg. A Richter Magyarországon folytatja kutatási tevékenységét, itt valósít meg beruházásokat, fizet adót. A külföldi piacokon megtermelt nyereségét is belföldön forgatja vissza, ezzel jelentősen hozzájárulva hazánk versenyképességének növeléséhez. A Richter nemzetgazdasági hozzájárulása 2015-ben összesen közel 90 milliárd forintot tett ki osztalék, adók, beruházások, valamint kutatás-fejlesztési ráfordítások formájában. A Társaság árbevételének több mint 90%-a exporttevékenységének eredménye: 2015-ben 1066,5 millió euró. A Társaság nemzetgazdasági hozzájárulása (Mrd Ft) 40,0 2014 34,8 42,2 24,0 101,0 2015 28,3 34,6 25,3 88,2 A magyarországi gyógyszergyártás, ezzel együtt a Richter, immáron 115 éves múlttal rendelkezik. Méltán ismert és elismert világszerte, hiszen a hazai szürkeállomány számos bravúros műszaki megoldással, kémiai eljárással és egyéb újításokkal írta be magát az iparág egyetemes történetébe. A Richter arra törekszik, hogy a lakosságnak továbbra is korszerű készítményeket kínáljon világszerte, termékeinek folyamatos megújításával.
1103 Budapest, Gyömrői út 19 21. Telefon: +36 1 431 4000, +36 20 885 2000 Fax: +36 1 260 6650, +36 1 260 4891 posta@richter.hu www.richter.hu 2016 Lezárás dátuma: 2016.04.11.