TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIII/A
A l g y ő ÁSOTTHALOM B a l á s t y a B o r d á n y CSENGELE D o m a s z é k F o r r á s k ú t K is k u n d o r o z s m a M ó r a h a l o m R ö s z k e R ú z s a SZATYMAZ S z e g e d S z ő r e g TÁPÉ ÜLLÉS Z á k á n y s z é k Z s o m b ó hősei és áldozatai A KÖTET TÁMOGATÓI Algyő Község Önkormányzata Délmagyarországi MÉH RT. Szeged PICK RT. Szeged Dr. Szabó László, Szeged Város önkormányzati képviselője Szeged Megyei Jogú Város Kultúrájáért Közalapítvány Szegedért Alapítvány Szegedi Honvéd Kulturális Alapítvány
TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIII/A KANYÓ FERENC SZEGED ÉS KÖRNYÉKE MÁSODIK VILÁGHÁBORÚS HŐSEI ÉS ÁLDOZATAI SZEG ED 2000
TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIII/A Szerkesztőbizottság BLAZOVICH LÁSZLÓ, GAÁL ENDRE, LABÁDI LAJOS, KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR, VÍGH ZOLTÁN Szerkesztette BLAZOVICH LÁSZLÓ Műszaki szerkesztő PIPICZNÉ SZABADVÁRI TÜNDE A borítón Popovics A második világháború szegedi hősei és áldozatai emlékére készített alkotása Török Pál felvétele ISSN 0133-414 X ISBN 963 7237 44 5 Kanyó Ferenc, 2000 Kiadja a Csongrád Megyei Levéltár Megjelent a Magyar Millennium tiszteletére
ELŐSZÓ A korábbi időkben, amikor főképp a megszálló szovjet hatalom és helytartói nem nézték jó szemmel és tiltották, már egyes helyeken elindult a második világháborús hősök és áldozatok listájának összegyűjtése, és igény mutatkozott emléktábla, emlékmű állítására. A mozgalom lendületet igazán 1989 után vett. Számos kötet jelent meg lelkes kutatók tollából civil szervezetek és egyes önkormányzatok erkölcsi és anyagi támogatásával. Csongrád megye több településén Hódmezővásárhely, Kistelek, Makó, Szeged kötetek ill., könyv fejezetek készültek a munka során. Akkor úgy gondoltuk: a helyi kezdeményezések országos mozgalommá kerekednek, és viszonylag teljes listát lehet majd összeállítani az egyes helyi névsorokból. Nem így történt. Kedv- és pénzhiány valamint a kutatás rendkívül fáradságos, sok irányban leágazó volta, a tévedések veszélyei (sok lesz a kimaradó, élők is bekerülnek a névsorba) lassan lefogták az esetleg vállalkozó jóindulatúak kezét. A II. világháborús veszteségkutatás szekere kátyúba jutott éppen akkor, amikor már módszerei és a tanulmányozandó források köre kialakultak és ismertté váltak. Bár a háború után megmaradónak, akik elsősorban ösztönözték a gyűjtést, életkoruknál fogva lassan örökre távoznak körünkből, így sok helyütt nem tudják megtisztelni őket a háborúban életüket vesztett társak lexikonával. Reméljük, tudományos érdekből a munka újra lendületet vesz majd. Szeged városának nagy szerencséjére Kanyó Ferenc személyében került olyan kutató, aki nemcsak elkezdte, hanem be is fejezte a nagy munkát. Az első kötetet Dunámé Bognár Júliával adta közre, a másodikat, a dorozsmai áldozatokét már maga készítette akárcsak a jelen kötetet, amelyet 2000-ben vehetett kézbe az olvasó. Ezzel a Szegednek valamikor illetve ma a városhoz tartozó lakott helyeit és területeit beleértve a II. világháborús veszteség listája szinte teljes lett. Nagy munka ért véget, amely nyomán egy a jövőben minden alkalommal és időben forgatható lexikon és egyúttal történeti forrás született. Köszönet érte az elhaltak, a túlélők és Szeged város nevében. A hosszú, időigényes kutatásba mélyedve a pályája során a második világháború történéseit feltáró Kanyó Ferenc profi veszteségkutató lett, megismerve e látszólag egyszerűnek tűnő munka összes buktatóját és nehézségét, amely az adatok összegyűjtése mellett azok pontosításában, az átfedések feltárásában, a rendelkezésre álló adatok egyeztetésében nyilvánul meg. Kanyó Ferenc köteteinek nagy erénye, hogy bemutatja azon katonai alakulatok korabeli mozgását, amelyekben szegediek vettek részt. Ezzel kiterjeszti a város történetét, ugyanis megtudjuk, hol és merre harcoltak a szegediek és környékbeliek. A kötetek készítésekor sok egykori résztvevő visszaemlékezését is felhasználta ellenőrizve az elmondottakat, ami e tekintetben páratlanná teszi munkáját, hiszen ezen adatok máshol nem találhatók meg. 5
A könyvben lapozva nehezen tudunk szabadulni a betűk és szavak mögött rejlő sok ezer egyéni tragédiától, amelyek a harctereken, fogságban vagy a holocaust során következtek be. Hány reményteli iljú, induló élet szakadt meg hirtelenül, és értelmetlenül, hogy sohase tudjon kiteljesedni. Hány családi tragédia, nyomorúság és szenvedés következett az apa, a férj, vagy a gyermek halála után. Ne feledkezzünk meg róluk, és próbáljunk elkerülni egy újabb rettenetét. Erre tarnt, és az élő emlékezet fenntartását segíti elő a jelen kötet. Mégegyszer köszönet érte a szerzőnek és mindazoknak, akik segítették a könyv megjelenését. Blazovich László 6
BEVEZETŐ Új kötettel jelentkezik a szerző, amelyben Szeged és régiójának második világháborús emberveszteségét, lehetőleg a teljesség igényével igyekszik számbavenni. A témában 1996-ban két könyve is megjelent, az első munkatársával közösen: Dunainé Bognár Júlia Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai címen. A másik könyv a szerző önálló munkája: Kiskundorozsma halottai a második világháborúban címet viseli. A könyvek megjelenése kiváltotta a szakma és az érintett lakosság érdeklődését egyaránt. Újabb adatközlők jelentkeztek, számos észrevétel érkezett és a könyvekből kimaradtak hozzátartozói, egykori ismerősei és barátai, baj társai jelezték a hiányokat. Időközben a kutatást a háborús emberveszteséggel összefüggésbe hozható polgári és katonai iratokra, pl. a vegyes katonai iratokra is kiterjesztettem. Ezért vált szükségessé, hogy egy új 3. könyvben a kezdeti kutatási bizonytalanságból adódó hibákat pótkötetben korrigáljam, s nem a kutató hibájából adódó kimaradtak adatait feldolgozzam. Ugyanakkor az eddig még nem vizsgált, ma Szegedhez tartozó három község: Algyő, Szőreg és Tápé háborús emberveszteségét is feltárjam. Ehhez a kutatás már három éve folyik. Az előző könyvek több éves és az adott lehetőségeken belül teljesnek mondható adatgyűjtése révén Szegeden 4728, Kiskundorozsmánál 530 katonai, munkaszolgálatos, levente, deportált és egyéb polgári áldozat neve vált ismertté. Ez a szám most az újabb kutatások és pontosítások eredményeként 5452, illetve 563 főre módosul, és máig sem végleges, mint ahogy a jövőben sem lehet lezártnak tekinteni. A KUTATÁS MÓDSZEREI A második világháborús magyar veszteségkutatásnak nincsenek kiforrott módszerei. Az emberveszteség megállapítása alapvetően két módon történhet. Az első a népszámlálásokra alapozott demográfiai összehasonlító módszer, amely az 1941-es és az 1949-es népszámlálási adatokból indul ki. A végső számszerű eredménynél figyelembe veszi az abszolút népességfogyást, a 8 év természetes szaporodásában demográfusok által feltételezett hiányát, a háború utáni vándorlási egyenlegben bekövetkezett többletet mint veszteséget. Ezekből az adatokból határozza meg a teljes veszteséget. Ennek a módszernek legjelesebb képviselője volt Für Lajos történész, aki az 1984-ben hosszú évtizedek után felrázta a kutatókat. Ez a módszer nehezen adaptálható egy nagy város és régiójának vizsgálatában. A kisebb falvakban és közösségekben más is a társadalmi elvárás. 7
A második módszer a közvetlen vizsgálódás, amely a tételesen megállapított veszteségeket veszi figyelembe. Nemcsak a társadalmi igény, hanem a pontosság is megköveteli, hogy helyileg ez nevekre bontva jelenjen meg, amely a hitelességet is biztosítja. A közvetlen tételes vizsgálódásra már 1946-ban kísérletet tett Snyder Árpád statisztikus munkája, amely az 1949-es népszámlálás demográfiai kötetében jelent meg. Ebben a következő tételeket jelölte meg (a számszerű adatait nem sorolom fel): katonai veszteségek a Szovjetunió területén; katonai veszteségek az ország területén; bombázások nyomán meghaltak Budapesten, vidéken; az ország területén ejtett hadifoglyok közül meghaltak; Budapest ostroma során meghalt polgári személyek; a zsidóság polgári veszteségei. Bár a módszer alapelve miatt is pontosabban képes a veszteségek meghatározására, ugyanakkor számos forrásegyüttes alkalmazását igényli, amelyek a háború után nem állottak és több tételnél nem is állhatták rendelkezésre. Pl. az említett hadifogoly veszteséget Snyder Árpád 12 ezer főben határozta meg, holott a Szovjetunióból 1949-51-ben még 20-25 ezer hadifogoly érkezett haza, s a hadifogoly táborokban az elhalálozás mindennapos volt. (Csak összehasonlításként említem, hogy az ország hadifogoly veszteségét Korom Mihály történész 1984-ben 70-80 ezerre tette, Stark Tamás 1989- ben 150 ezer főben határozta meg.) A mai megállapított hadifogoly veszteség 230 ezer fő, s ez csak a szovjetunióbelit jelenti.1 A közvetlen veszteségkutatás elmaradásának fő oka azonban 1949-től az volt, hogy a téma egészét majd 40 éven át a kommunista diktatúra elsősorban a szovjet függés miatt tabunak tekintette, a kutatáshoz szükséges források pedig hozzáférhetetlenné váltak. Az 1980-as évek közepén megindult kutatási lehetőségekre támaszkodva Stark Tamás 1989-ben jelentette meg határkőnek számító monográfiáját Magyarország második világháborús embervesztesége címen. Közben 1987 88-tól Csongrád megye községeiben is spontán mozgalom indult el, hogy a helység hősi halottai és áldozatai nevének feltüntetésével emléktáblát állítsanak fel és ma már kevés városban és községben hiányzik ez. (Bár arra is van példa, hogy a Szegedtől 100 km-re fekvő Bács-Kiskun megyei községben, Kecelen ezt már az 1960-as években megtették.) A fent említett okok miatt Szegeden és régiójában a veszteségkutatás közvetlen módszere lehetett csak a helyes megoldás, és a közvélemény az országos hangulat tükörképeként széles társadalmi támogatottságot is biztosított. Ez a társadalmi támogatás, amelyet a kutató közvetlenül is érzékelhetett, új igények felmerülését is jelentette, amely új módszerek alkalmazását is igényelte. Először a kutatás kiterjedtségéről kell szólni. Szeged és régiója a várost és történelmi határterületéből 1950-ben kivált 10 települést érint, amelyből mára Mórahalom 10 éve város, a többi 9 közepes nagyságú nagyközség. Szegeden az 1941-es népszámlálás szerint 136 752 főnyi lakosságra terjedt ki a veszteségkutatás. Ebből 1996-ban jelent meg könyvünk. Még abban az évben Kiskundorozsmáról jelent meg új könyv a veszteségekről, s ez 19 671 főnyi lakosságot érintett. Az anyaközségből 1950-ben négy község vált ki, s a kutatást itt is csak együtt lehetett elvégezni, mert Szegedhez hason- 1 Korom Mihály: A magyar népi demokrácia első évei. Valóság, 1984/3. 1-9. p., Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Bp., 1989. 62. p. 8
loan a háború alatt egy közigazgatási egységet alkottak. Kiskundorozsmát 1973-ban Szegedhez csatolták Algyővel (1941-ben 4964 fő), Szőreggel (4460 fő) és Tápéval (4654 fő) együtt (Algyő 1998. elején kivált Szegedből). A régió összességében 2 várost és 17 nagyközséget jelent. Összlakossága 1941- ben 170 501 fő, amely az akkori Csongrád megye lakosságának 44,2%-át jelentette. A régió szóhasználat nyilván itt önkényes, mert csak azt fejezi ki, hogy az említett községek nagyobbik része az elmúlt 60 évben még Szeged részét képezték és kiváltak, de lakosságuk zöme egykoron Szegedről rajzott ki. Kisebbik része a városhoz tartozik, településszerkezetileg mindenképpen, de jelentős önálló történelmi múlttal rendelkezik és lokálpatriotizmusuk, identitástudatuk máig is igen erős.2 A kutatás módszere alapvetően megegyezik a tételes veszteségkutatás módszereivel. így kiterjed: 1. Az arcvonalban és hadműveleti területen elszenvedett katonai veszteségekre: katonákra és munkaszolgálatosokra, valamint a hadifoglyokra. Ebben a csoportban dolgoztam fel a málenkij robotra elhurcolt polgári személyek közül kikerült áldozatokat. Itt kell megemlítenem egy helyi sajátosságot, amely elsősorban a községekben érvényesül. A helységek védelmében folytatott harcok idején hősi halált halt honvédeket erre való tekintettel bevettem a helyi veszteségekbe. A lakosság álláspontja méltányolható: a magyar katonák hősi halála a községek háború alatti történetének szerves részét képezi. A katonák a temetők, vagy a templomkertek hősi parcelláiban vagy sírjaiban nyugszanak. A korábbi 45 évben emléktáblák, emlékművek hiányában a lakosság gondozta, s itt szinte állandóan friss virággal emlékezett ismeretlen helyen nyugvó saját katonai halottaira is. Arra is van példa, hogy a 80-as évek végén felállított emléktáblákra neveiket is felvésték. A kutatást erre a veszteségformára is kiterjesztettem. Számszerűségben ez nem sok, kb. a helyi emberveszteség 1%-a, a végső adatokat nem torzítja, de jelezni kell. Mindez összefügg a dél-alföldi harcok jellegével, s a Dunántúlon, vagy Budapesten csak nagy fönntartással, illetve külön tételben alkalmazható. 2. A bombázások áldozatainak számbavétele Szegeden azért bír jelentőséggel, mert a várost 1944. június 2-szeptember 3. között hat stratégiai jelentőségű angolszász bombatámadás érte, és az elszórt bombaledobásoknak is voltak áldozatai. 3. A polgári lakosság veszteségét országosan 80-100 ezer főben határozta meg Stark Tamás. Ezt a durván 1%-os lakossági arányt a helyi kutatások itt nem igazolják, de nem is voltak súlyos harcok. A polgári veszteség is több összetevőből áll. A legjelentősebb a harci cselekmények áldozatainak száma, akik ágyú- és aknarobbanásokban és lőtt sebekben haltak meg. A harcoló alakulatok által elhagyott lőszerek, akna- de legfőképpen gránátrobbanásban számos fiatalkorú gyermek esett áldozatul. Ez Kiskundorozsma nagy tanyavilágában különösen szembetűnő, ahol több mint 10 gyermek értelmetlen halálát okozta. Az írott történelem a már említett okok miatt nagyon sokáig hallgatott arról, az orális történelem viszont nem hogy a megszálló szovjet csapatok atrocitásainak, bandákba verődött kisebb csoportok erőszakoskodásainak is igen 2 Blazovich LÁSZLÓ: Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 5. Csongrád megye 91-98. p. 9
sok áldozata (közöttük sok nő) volt. Mindezt kutatásaim során igyekeztem számba venni, s ez utóbbi a polgári veszteség kb. 20%-át teszi ki. 4. A zsidóság vesztesége a holocaust a háború totális jellegéből, a náci ideológia zsidó faj elleni háborújából következett. Deportálásuk német forgatókönyv alapján 1944. június 25, 26, 28-án Szegedről történt Auschwitzba és a Bécs melletti Strasshofba, de kb. 150 főt már közvetlenül a német megszállás után internáltak, majd deportáltak. A községekben összesen csak 2-3 zsidó család található (kb. 70 fő), de Szegeden az ország egyik legnagyobb zsidó közössége élt, amely a dualizmus korában a neológ zsidóság központja volt. Létszámuk a népszámlálási adatok szerint 1930-ban 5300, 1941-ben 4161 fő, amely az összlakosság 3%-át jelentette. A konvertitákkal együtt 4600 főt, a több száz főnyi munkaszolgálatos és a mentesítettek kivételével deportálták. A kutatás céljai tehát nem térnek el a veszteségkutatás elveitől. így az áldozatok sorában honvédek, munkaszolgálatosok, hadifoglyok, leventék, deportáltak és azok a polgári személyek szerepelnek, akik a harci cselekmények, illetve a háborús megszállásból adódó körülmények során hősi halált haltak, eltűntek, meghaltak. Ide kellett sorolni a terület védelméért folyó harcokban elesett honvédeket és polgári személyeket, sőt azokat is, akik a hadifogságból hazatérve az ott szerzett betegségben rövid idő elteltével meghaltak, vagy a gettózás, a deportálás, illetve a szovjet megszállás időszakában elkeseredettségükben, félelmükben, emberi megalázottságukban öngyilkosságot követtek el. Fő törekvésünk az volt, hogy az áldozatoknak személyre szólóan állítsunk emléket. Ezért a rendelkezésre álló ismeretek mellett a feltárt forrásokból a következő adatok szerepelnek: foglalkozás, születési hely és idő vagy az eltűnés, halálozás időszakában az életkor, szülők neve (elsősorban a személy azonosításához nélkülözhetetlen anyja neve), családi állapot, illetve az esetleges házastárs neve, s a legutolsó lakcím. Valamint a katonai adatok: rendfokozat, alakulat (állománytest és csapattest), bevonulási hely. Elsősorban az utolsó bevonulási idő, harci eseményekben való részvétel a döntő, valamint az eltűnés (utolsó életjeladás vagy hír), továbbá a halálozás körülményei, lehetőleg pontos helye és ideje. Tiszteknél a teljes katonai nacionálé megadására törekedtem. A kutatás módszerei nem térnek el a tudományos alapkutatásnál alkalmazottaktól. Széleskörű forrásfeltárást kellett végeznem. Alapforrásként kezeltem a halotti anyakönyveket. A bejegyzések alapjául szolgáló fellelhető holttányilvánító végzéseket, a szegedi járásbírósági határozatokat a háború kezdetétől 1998. szeptember 1-jéig feldolgoztam. Ehhez kapcsolódóan bizonytalan helyzetekben az egykori (1900-1925 közötti) születési anyakönyveket is áttekintettem adatpontosítás céljából. Hasonlóan jelentős segítséget kaptam az egyházi halotti és születési anyakönyvek kutatása kapcsán. Jelentős forrásnak bizonyult a hadigondozási és árvaszéki iratok kutatása is. Budapesten a Hadtörténeti Levéltárban a Honvédelmi Minisztérium veszteségkimutatása alapján 1941. június 26-tól 1944. november elejéig összeállított veszteséglajstromból a katonai adatokat, az elhalálozás pontos idejét gyűjtöttem ki. Ez jelentette a másik legnagyobb adatbázist. 10
Sajnos kissé megkésve ismertük fel a Hadtörténeti Levéltár anyagában található Honvédelmi Minisztérium 22. osztály hadigondozási iratanyagában meglévő nagy lehetőségeket. Mennyisége önmagában is riasztóan nagy, de valóságos kincsesbánya. Ebben találhatók a veszteséglajstrom alapját képező részletes alakulat-veszteségkimutatások, amely egy harmadik adatbázist jelentett. Több korábbi téves adat korrigálását a kiegészítő kötetben ez alapján tudtam elvégezni. Az 1944. november 2-a utáni alakulatveszteségjelentések is részben megtalálhatók. A többrétű forrásfeltárás ellentmondásos adatokat is felszínre hozott, sőt több esetben egy forráson belül is előfordul, pl. a holttányilvánító bírósági határozatban. (Holttányilvánítás egyébként máig is csak kb. 70%-ban történt meg!) Részben az ellentmondások feloldása, másrészt a még mindig meglévő hiányok pótlása (sokszor az elhunyt személyek pontos azonosítása) tette szükségessé, hogy a lakosság többirányú segítségét is kérjem. A kigyűjtött adatbázist a helyiek helytörténeti ismeretével és emlékezetével is szembesíteni kellett, amely új módszerként jelentkezett. Szinte az utolsó pillanatban, a még élő 1922-1923-ban született utolsó hadköteles korosztályok célirányú vallatása és kontrollja döntő volt. Ez a módszer rendkívül munka- és időigényes, de a kutató számára nagy segítséget jelentett, nem is beszélve az érzelmi azonosulás élményeiről. Ez a módszer tapasztalatom szerint csak kis- és közepes településeken lehet eredményes, Szegeden már nem működött, ahhoz túl nagy a város. Itt a különböző honvéd hagyományőrző, bajtársi, hadifogoly és zsidó civil szervezetek segítettek. Ez azonban már nem azonos az előbb vázolt módszerrel, mert a beszélgetéseket mindig csoportban érdemes végezni. Az emlékezet ugyanis csalóka, helyben kell ütköztetni és a kutatónak célirányosan provokálni és irányítani is szükséges. A zsidó áldozatok emberveszteségének kiszámítása a legtöbb módszertani problémát vetette fel, mert sem a deportáltakról, sem a koncentrációs táborokból szabadultakról, illetve a visszatértekről nincs iratanyag. így csak másodlagos iratokból nagy hibaszázalékkal lehet személyre bontott veszteség-bemutatást végezni. A deportáltakról rendelkezésre áll az 1944 áprilisában kötelező kormányrendelet alapján készített zsidó hitközség névsora, de ez távolról sem teljes. Az első szegedi kötetben több száz áldozat neve található, akik nem szerepelnek a hitközségi névsorban és csak a holttányilvánításokból derült ki szegedi mivoltuk. Viszont ahol családok pusztultak el, nem volt, aki holttányilvánításukat kérje. A zsinagóga falán található mártírok névsora sem pontos. A három névsor összevetésén túl támaszkodnom kellett a még élő szemtanúk vagy egykori családtagok, utódok segítőkész támogatására, dokumentumok bemutatására. A zsidó hitközségi és polgári anyakönyvek adatait is összevetettem. Végül is a komplex módszer eredménye tükröződik a három könyvben összefoglalt II. világháborús veszteség összegzésében. Adatszerűén: Szegeden 5452 fő az emberveszteség, az 1941-es népszámlálás lakossági arányának 4%-a, Kiskundorozsmán 563 fő (2,9%), Algyőn 142 fő (2,8%), Szőregen 91 fő (2,3%), Tápén 103 fő (3,2%). A régióban 6351 fő (3,7%). A veszteségben fontos szerepet játszik, hogy Szegeden a holocaust és a zsidó munkaszolgálatos áldozatok száma 2519 fő a veszteség 48%-át jelenti. Nemcsak múltunk pontos megismerése indokolja a veszteségek vizsgálatát, hanem könyvekbe foglalva emléket is állítunk az áldozatoknak. 11
Végül itt köszönöm meg dr. Szabó Péter hadtörténésznek, a hadtudományok kandidátusának értékes szakmai tanácsait, önzetlen segítségét, eligazítását, aki új hadtörténeti levéltári források feltárásában is hathatós támogatást nyújtott és kezdettől fogva gesztorálta az egész régióban folyó veszteségkutatást. * * * KISEBB SZEGEDI ALAKULATOK FELBOMLÁSA 1944 ŐSZÉN A szegedi első kötetben egy jelentős és hosszabb tanulmányban vizsgáltam a szegedi V. hadtest és szegedi alakulatainak második világháború alatti történetét Szegedi alakulatok és Szeged város a második világháború vérzivatarában címen (7-141. old.). Az egyes alakulatok történetéhez máig tartó kutatásaim során számos új adatot, háborús eseményt gyűjtöttem, ezek publikálására most nincs lehetőség. Utalok viszont arra, hogy a mellékletben (adattárban) a témához kapcsolódóan több tanulmányt, tanulmányszerű visszaemlékezést közlünk, amelyeket érdemesnek tartok arra, hogy az olvasók, érdeklődők is megismerjék, mert gazdagítják eddigi ismereteinket. Azokról a kisebb alakulatokról is szólni kell, amelyeket 1944-ben Szegeden szerveztek, majd a Dél-Alföldön folyó harcokban 1944 őszén felmorzsolódtak és felbomlottak. Századszintű alakulatokról van szó, iratanyaguk nem képződött, így a hadtörténet nem is tartja számon ezeket. Legföljebb a harcok idején kisebb rögtönzött alakulatokról írnak, amelyek betagozódtak a hadrendi alakulatok közé, s mint látni fogjuk, ez igaz is! Iratanyaguk nincs, de veszteségkimutatást készíteniük kellett, amelyet közvetlenül a magyar királyi Honvédelmi Minisztérium 22. osztályhoz kellett felküldeniük. Történetüket és felbomlásukat is ez alapján lehet rekonstruálni. A köztörténetből közismert, hogy a Magyarországon folyó hadműveletekben, amint az alakulatok, csapattestek vagy csapatrészek hadkiegészítő körzetüknek közelébe jutottak, személyi állományuk legnagyobb százalékát elvesztették. Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérletig alakulat elhagyásról, szökésről ( dezertálásról ) alig beszélünk. Horthy Miklós kormányzó lemondása és a nyilas hatalomátvétel után a háborús vereség nyilvánvalóvá vált a katonák számára is, így megindult a lemorzsolódás, a hazatérés, és ha az arc vonal otthonuktól már eltávolodott, ezt még utólag is megkísérelték. Akik szabadságon, eltávozáson voltak nem tértek, vagy a front alakulása miatt nem térhettek vissza alakulatukhoz. 1944 október végétől november elejétől tömegessé vált a lemorzsolódás. Ez vezetett el kisebb alakulatok felbomlásához, szinte teljes megsemmisülésükig. Töredékeiket besorolták már harcoló alakulatokba. Veszteségkutatás szempontjából az 1944-45-ös tömeges eltűnésekkel tehát óvatosan kell bánni, hiszen az alakulat-veszteséglajstromok tanúsága szerint nagyon sokan önhatalmúlag, vagy közvetlen parancsnokaik szóbeli engedélyével tűntek el. Ha az eltűnési hely nem messze esett a szűkebb szülőföldtől, arcvonalon kellett átjutni vagy túljutni, igen nagy volt a veszélye a fogságba esésnek. A fogságban viszont nem mindig volt meg az esély a túlélésre. Főként a közepes nagyságú (kb. 10 ezer fős), és 12
az igen nagy (30-50 ezer fős) gyűjtőtáborokban, mint a romániai Foksányban (Focaniban), elsősorban különböző járványokban és éhségtől legyengülve végelgyengülésben számolatlanul sokan haltak meg. Elsőként a városról elnevezett Szegedi Karhatalmi Század rövid történetéről kell szólni. Az ide mozgósítottakat a szegedi 40. bevonulási központba hívták be katonai szolgálatra, ez volt az állománytestük, vagyis 1895-1910 között született idős, póttartalékos, zömmel katonaviselt honvédeket, illetve egészségügyi vagy más okból korábban mentesítetteket soroltak a századba. 1944. szeptember közepén kapták meg SAS behívójukat, a század szeptember 25-én állt fel. Parancsnoka Máthé Marikovszky László főhadnagy lett. Fegyverzetük csak puska volt, így harcra csak korlátozottan, inkább őrségre, rendfenntartásra voltak alkalmasak. Iskolákban, középületek légópincéiben helyezték el őket. Fegyvergyakorlatokat végeztek, időnként őrszolgálati feladatot kaptak. A városért folyó harcok idejéből többet tudunk a századról. Október 10-én, amikor a várost már hajnal óta lőtte a szovjet tüzérség, egyik szakaszát, csoportját a csendőrséghez vezényelték. Mivel az V. kerületi csendőrparancsnokság a délelőtti órákban elvonult, a szakaszból 32 fő eltűnt, nem tért vissza alakulatához, tehát az elsők között lakóhelyére távozott, ebből 14 szegedi honvéd családjához. A második szakasza (parancsnoka vitéz Reketye János szakaszvezető) délután 17 órakor, a visszavonulás elrendelésekor eltűnt, nem tartott századával. A század 3. szakaszát (parancsnoka a szegedi Szécsi György szakaszvezető) október 10-én Szegeden visszatartották, a város védelmére felállított őrséget adta és besorolt a gyalogsági erők közé. A Szegedet védő Matoltsy-harccsoport gyalogsági csapatainak parancsnokságával október 9-én a 23. tartalékhadosztály 54. gyalogezred parancsnokát Pákh Miklós alezredest bízták meg. Parancsnoksága Tápén helyezkedett el, innen irányította az 54. gyalogezred Algyőnél harcoló részeit, a Tápé-Szomlyánál kialakított szovjet hídfőállás körbezárásával megbízott kecskeméti 7/1. pótzászlóaljat, továbbá a Szegedet védő 7/III. pótzászlóalj védelmi harcát. A Szegeden lévő kisebb gyalogsági erőket is parancsnoksága alá helyezték. Az október 10-én 17 órakor elrendelt visszavonuláskor a karhatalmi század 3. szakaszából 33 fő, köztük 13 szegedi hagyta el alakulatát. A század megmaradt részei parancsnokával, a 7/III. pótzászlóaljjal Kiskundorozsma-Jászszentlászló-Bugyi irányában vonult vissza. A szovjet csapatok október 28-án Budapest elfoglalására indított offenzívája idején 29-én Izsákon az ellenség bekerítette őket, s ekkor 21 fő fogságba esett, majd egy fő Szabadszálláson eltűnt. Ezzel a század vesztesége 102 főre emelkedett, s a század megszűnt létezni, rövid története véget is ért.3 Ehhez hasonlóan szerveződött a szegedi 406. rögtönzött könnyű-hadihídoszlop. Létrehozásáról a Fővezérség a Matoltsy-harccsoport megszervezése kapcsán intézkedett, és 1944. október 3-án parancsnoksága alá helyezték. Legénységi állományát a 40. bevonulási központba behívott idősebb póttartalékosok adták. Parancsnoka Hertelendy 3 HL. HM. 22. oszt ir._ 1944. 751. d. 670112/1944. sz. A század parancsnoka és pár fő honvéd az 54. gyalogezredbe került. Ők az Örkény-Budapest útvonalra november közepén Pilis környékére kerültek, s 1945. január 13-án az Esztergom-Székesfehérvár védelmi vonalon találhatók. 13
János főhadnagy volt. Az alakulat Szeged Tisza Pályaudvaron és környékén helyezkedett el. Vagonokban itt tárolták a hadihíd építéséhez szükséges faanyagot is. Az oszlop szakaszairól (parancsnokaikról) további adataink nincsenek. A városért folyó harcok megkezdése után az alakulatból igen sokan elszállingóztak. A harcokban nem vettek részt. Október 10-én 17 órakor a visszavonulás elrendelésekor a szegediek és környékbeliek eltűntek, nem tartottak a visszavonuló oszloppal, amely egyúttal a szegedi alakulat visszamaradó különítménye (vmk.-ja) is volt. Az V. utászzászlóalj vmk.-hoz hasonlóan Kiskundorozsmán át vonultak vissza és Paksra kerültek. Az oszlopból a visszavonulás során még megmaradtak Dunántúlon szovjet fogságba estek.4 Tragikus sorsú alakulat volt az 5. őrezred szegedi 5. őrszázada. Az 5. őrezred a magyar hadtörténelem kevéssé ismert alakulata volt, s kimondottan a Délvidék védelmére hozták létre. A bácskai csetnik ellenállás az újvidéki razzia után 1942 novembere - 1943 nyara között már kommunista partizánmozgalomként kezdett újra fellángolni, amelyet szabotázs akciók és robbantások jeleztek. Erre a támaszkodva Tito 1943. december 4-én Jajcéban ideiglenes kormányt hozott létre. A bizonytalanság légköre miatt 1943 tavaszától az V. hadtest több gyalogos és tüzér alakulatát kihelyezték Bácskába, amelyek az év végén visszatértek békehelyőrségeikbe. 1943 őszén őrezredeket állítottak fel, amelyek már békehelyőrségi rendszerrel, s állandó jelleggel a helyszínen tartózkodtak. Legénységi állománya folyamatosan változott. A századokat, bevonulási központok szerint egyet-egyet, szintén póttartalékosokból állították fel. Két őrezredet állítottak fel. A pécsi IV. hadtest a 4. őrezredet, amely Dombóvár központtal a 4/1. őrzászlóaljból (benne az 1-7. őrszázad) és Kaposvár központtal a 4/II. őrzászlóaljból (benne a 8-11. őrszázad) szerveztek. A szegedi V. hadtest Újvidéken állította fel az 5. őrezredet. Ennek hadrendje és alárendeltsége a következő volt. Az 5. őrezred (parancsnoka Bucska László ezredes) közvetlenül rendelkezett a Szenttamás központú 5/III. zászlóaljjal és a Palánkán elhelyezkedő 9/1. zászlóaljjal. Hozzá kapcsolták még a 20/11. és 20/III. zászlóalj egy-egy századát. Ez kevésnek bizonyult, s 1943. december 6-tól meglévő szervezete változott. Közvetlenül az V. hadtest parancsnokának irányításával az 5. őrezred továbbra is az 5/III. és 9/1. zászlóaljból állt. A feladatok ellátásában segítségére volt a zombori 20. gyalogezred 20/11., a 20/III. és a szegedi 39/11. ikerzászlóalj, továbbá önállóan a 20/1. zászlóalj. Ez 1944 nyaráig nem változott.5 A századok őrségekre (szakaszokra) tagozódtak. Feladatuk vasútvonalak, hidak, bányák, posták, vízművek, raktárak, közművek stb. őrzése volt. A szegedi 5/5. őrszázad 1943 végétől szerveződött, a német megszállás után negyedik szakaszt is szerveztek. Az 1-2. szakasz a közúti- és vasúti híd (ennek parancsnoka Friss István törzsőrmester) védelmét, őrségét adta. A 3-4. szakasz látta el az egyéb őrző feladatot. Különösen a vasúti híd őrzése az 1944 nyári angolszász bombázások időszakában veszélyes feladattá vált, az ezt őrző szakaszból többen is hősi halált haltak. 4 HL. HM. 22. oszt. ir. 740. d. szn.) 5 Csima János: Adalékok a Horthy-hadsereg szervezetének és háborús tevékenységének tanulmányozásához (1938-1945). Honvédelmi Minisztérium Központi Irattár 1961. II. 70-71. 14
A városért folyó harcokban nem vettek részt. Már október 9-én elvonultak Szegedről és Kiskundorozsma-Kiskunmajsa irányába vonultak vissza. A század egyik szakasza 1944. október 22-én Szánk községben orosz fogságba esett. Itt a Rokolya Béni tanyája melletti szalmakazalnál a szovjet katonák kivégezték az idős honvédeket. A szérűből elszállított magyar katonákat a református temetőben temették el. Máig is ott nyugszanak (köztük több szegedi is) a hősi halottak síremléke alatt, de neveik nincsenek feltüntetve. A század többi része a budapesti szovjet offenzíva idején október végén fogságba esett.6 Itt kell megemlíteni a 16. határvadász-zászlóalj felbomlását is, amely csak felállítása idején kötődött Szegedhez, 1941-től újvidéki alakulat volt. Az 1938-39-es hadseregszervezéssel felállított kiskunhalasi 5. határvadász dandárt feloszlatták, a két szegedi zászlóalj Nagyváradra került és a 25. gyalogezred két zászlóalja lett. A dandár 16. zászlóalja 1938-tól Baján szerveződött, a dandár feloszlatása után a zászlóalj parancsnoksága Szegedről Bajára települt, és rövid ideig 16. határvadász portyázó osztályként szerepelt. Ennek 1. százada Baján, a 2. és 3. százada Szegeden állomásozott. 1940 végétől az osztályt közvetlen alakulatokkal is megerősítették és újból zászlóalj néven szerepel az V. hadtest hadrendjében. 1941-ben a bácskai hadműveletben nem vett részt, de közvetlenjeivel együtt tartalékként a Baja alatti Garán állomásozott. 1941. szeptember 15-től a 3. hadsereg Bácskából történt kivonulása után Újvidékre települt. A város laktanyája lett a békehelyőrsége, a Tisza és a Duna déli vonalán látott el határvédelmi szolgálatot. Itt is maradt 1944. szeptember 29-ig. Hadkiegészítés szempontjából a zászlóaljba továbbra is délalföldi és bácskai hadköteleseket hívták be. Állományában nagyon sok szegedit találunk. Ekkor mozgósították a póttartalékosokat, hogy a várható bácskai harcokban a zászlóalj erejét növeljék. Az 1944 őszi magyarországi (bácskai) harcok előtt a következő erőkkel rendelkezett. 1.-2.-3. lövészszázad, az 1.-2.-3. pótszázad, a zentai központú 105/1.-2.-3. portyázó század, géppuskás század, árkász század, egy páncéltörő ágyús szakasz, aknavető szakasz és egy kerékpáros szakasz. Összesen kettőezer fő körüli létszámmal, majd ezrednyi erőt képviselt. Parancsnoka Rósa Béla ezredes volt, aki korábban Szegeden az V. hadtest parancsnokságán teljesített szolgálatot. A parancsnokló tisztek közül még Dr. Farkass Béla tartalékos főhadnagy neve ismert. A Bácskáért folyó harcokban mindvégig részt vett. Bánát felől a szovjet csapatok támadása október 6-án kezdődött, 7-én már több helyen hídfőállásokat épített ki a Tisza jobb oldalán. Az Óbecsénél átkelt erőket október 10-én Szenttamásnál német páncélos erők segítségével sikerült megállítani és Óbecséig visszaszorítani. Innen október 14-én a szovjetek indítottak újabb támadást és a portyázó századoknak nagy veszteséget okoztak. A két összecsapás után a zászlóalj más kisebb alakulattal együtt a Duna vonaláig hátrált, de a szovjet csapatokkal harcérintkezésben maradtak. A tömeges alakulat-elhagyások, szökések már október 7-8-án elkezdődtek, Újvidéken és Óverbászon a 2. és 3. lövészszázadból a bácskaiak tűntek el. Október 18-án Szenttamásnál a páncéltörő ágyús, az aknavetős szakaszból, az 1.-2. lövészszázadból 6 Csima JÁNOS uo. és Kapás Pál Szeged, Fésű u. 5/b. 15
és a 2. pótszázadból tűntek el sokan. Bezdánnál október 20-tól általánossá vált a szökés, amíg 22-én a Dunán átjutottak. Egy hónapon át a Duna-part védelmében vettek részt. November 29-én Szekszárdnál a zászlóaljat bekerítették a Bátaszék felől támadó szovjet erők. Itt mintegy ezer fő szovjet fogságba esett, akik közül sokan részben még a Dunántúlon, illetve Baján a hadifogoly gyűjtőtáborból megszöktek és hazatértek.7 A felbomló katonai- és kisegítő alakulatok között szólni kell az 1039. sz. cigány munkásszázadokról is. A cigány musz.-ok felállításáról 1944. augusztus végén született rendelkezés, amely a zsidó munkásszázadokhoz hasonlóan fegyver nélküli katonai szolgálatot jelentett. Az általam tárgyalt rendelkezési körzetből Kiskunfélegyházára a 39. bevonulási központba hívták be, illetve csendőri és rendőri közreműködéssel gyűjtötték be a hadköteles korú cigány férfiakat. Belőlük szervezték meg az 1039/I-II- III-IV. számú cigány munkásszázadokat, de a Szegedet és Kiskundorozsmát védő 7/III. pótzászlóaljban is található egy szakasz. Az alakulat-veszteséglajstromok tömegéből szinte véletlenül került elő az 1039/1. cigány musz. parancsnokának a század felbomlásáról szóló mintaértékűnek tekinthető jelentése. A század parancsnoka Keszheditoly (?) főhadnagy volt. Helyettese Institoris Mossóczy Antal tartalékos őrmester, 1 tizedes és 10 fő őrző honvéd alkotta a keretet. Élelmezésükről a 39. bevonulási központ anyagi tisztje, Nagy Mihály alhadnagy gondoskodott. A cigány hadkötelesek a magukon lévő lerongyolódott ruházatban és zömmel mezítláb kerültek a táborba. Október elejére gyűjtötték be, és Kiskunfélegyházán a használaton kívüli régi vágóhíd épületében helyezték el őket. Ruházatuk, lábbelijük a budapesti honvéd ruházati anyagszertárból a visszavonulásukig nem érkezett meg. A szovjet csapatok közeledésére 1944. október 9-én délelőtt a bevonulási központ parancsnoksága elrendelte a század visszavonulását. Ezen a napon egy honvéd felügyelete mellett a századból 60 főt rakodási munkára a vasúti pályaudvarra rendeltek. Ők tűntek el először (köztük 13 fő szegedi), s nem tértek vissza alakulatukhoz. A század egyik fogatolt országos járműve pokrócok vételezésére Kecskemétre ment, visszaérkezése után, mivel alakulatuk közben elvonult, két honvéd és 10 fő cigány munkaszolgálatos a fogattal együtt eltűnt. A század első nap Jakabszállásig jutott, útközben 19 fő lemaradt, eltűnt, de mezítláb nem is bírhatták az iramot és élelemmel sem voltak ellátva. Jakabszállástól Soltig, útjuk második szakaszán 24 fő musz.-os cigány tűnt el. Solttól Dunaföldvárig az útvonal harmadik szakaszán 34 fő maradt le. Ekkor tűnt el a keret második országos járműve a 2 db. hámos lóval és a szekéren lévő teljes felszereléssel együtt. A század töredéke Dunaföldváron csatlakozott a 39. bevonulási központhoz. Itt az útvonalon megbetegedett 5 honvédet és 2 musz.-os cigányt a századparancsnok orvosi vélemény alapján tábori kórházba utalt. Az október 17-én Polgárditól északra 6 km-re fekvő Jenő községben készített jelentés szerint a század személyi vesztesége 160 fő volt, anyagi értékei pedig veszendőbe mentek.8 7 HL. HM. 22. oszt. ir. 759. d. és lakossági közlések, 1999. 8 HL. HM. 22. oszt. ir. 692. d. 643761. sz. ir. 16
RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK * A szegedi zsidó polgárság emlékezete című kiadványban az 1941-1945 között elhurcolt és meghalt szegedi zsidók névsorában szerepel. Szerk. Zombori István. Szeged, 1990. alezr. = alezredes alhdgy. = alhadnagy a. sz. = azonossági szám bev. = bevonulási Bp. = Budapest CSML = Csongrád Megyei Levéltár. Szeged ezrds. = ezredes fel. = feleség flidgy. = főhadnagy földm. földműves ftőrm. = főtörzsőrmester HA. = halotti anyakönyv hdf. = hadifogoly házt. = háztartási hdgy. = hadnagy HL. = Hadtörténelmi Levéltár, Bp. HL. Veszt. 1. = Hadtörténelmi Levéltár Veszteséglajstroma HM. = Honvédelmi Minisztérium holt. nyilv. = holttá nyilvánítás honv. = honvéd HOHE = Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Szeged ht. = hivatásos htb. = háztartásbeli ir. = irat, iratok isk. = iskolai karp. = karpaszományos km kilométer kmsz. - kisegítő, közérdekű munkaszolgálat, munkaszolgálatos közp. = központ lh. = lakhely lev. = levente mr. = málenkij robot, helyesen kényszermunkára elhurcolt musz. = munkaszolgálat, munkaszolgálatos 17
napsz. = napszámos ny. = nyugdíjas oszt. = osztály őrm. = őrmester örngy. = őrnagy orv. = őrvezető sgt. = sugárút sz. = szám, számú szds. = százados Szeged Hadigond. ir. = Szeged Város Polgármesteri Hivatalának Hadigondozási iratai (A Csongrád Megyei Levéltár őrizetében) Szeged Polgm. Hiv. ir. = Szeged Város Polgármesteri Hivatalának iratai (A Csongrád Megyei Levéltár őrizetében) szkv. = szakaszvezető szn. = szám nélkül Szül. anykv. = születési anyakönyv táb. = tábori tart. = tartalékos tiszth. = tiszthelyettes tisztv. = tisztviselő tiz. = tizedes tőrm. = törzsőrmester u. = utca ÚM = Új Magyarország II. évf. 72. sz. III. 22. sz. (1992. márc. 25-1993. jan. 27.) vez. = vezető zls. = zászlós 18
ISMERTTÉ VÁLT ÚJABB SZEGEDI HŐSI HALOTTAK ÉS ÁLDOZATOK Ábrahám? (keresztnév olvashatatlan) Szeged, 1922.; Debnár Margit; lh.: Szeged, Viola u. 2.; Az 1. hegyidandár nehéz páncéltörő ágyús századában teljesített katonai szolgálatot. Részt vett a győzelemmel felérő tordai csatában. 1944. szeptember 30-án a tordai hídfőállásnál ellenséges tüzérségi telitalálatot kapott és hősi halált halt. Baj társai a helyszínen temették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. 739. dá Ábrahám András; lh.: Szeged-Zákány; A második világháborúban hadműveleti területen vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között meghalt. Neve Zákányszéken a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Ábrahám Furus József; fel.: Császár Verőn (1893.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Ábrahám Imre napszámos; Szeged, 1896. szeptember 3.; Szekeres Anna - Abrahám Imre; fe l.: Kosztin Mária; lh.: Szeged, Cserepes sor 3.; A szegedi hadifogoly táborban és a fertőző kórházban dúló járványokban, 1945. április 19-én tífuszban halt meg. (Szeged HA. 592/1945. akv-i irat.) Ábrahám István; fe l.: Ördögh Rózái (1908.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Ábrahám János huszár; Szeged, 1912. október 12.; Szabó Julianna; 1944-ben a szabadkai 2. huszárezred 2. huszár századában teljesített katonai szolgálatot. A dél-alföldi harcok után Csepelnél átkeltek Dunántúlra, és 1944. december 20-án amikor a szovjet csapatok áttörték a Margit-vonalat Székesfehérvártól északkeletre Kápolnásnyéknél eltűnt. (HL. HM. 22. oszt. ir.) Ábrahám József tart. honvéd; Szeged, 1899.; Kószó Anna - Abrahám Bállá János; fel.: Túrú Franciska; lh.: Szeged, Alsóvárosi feketeföldek 103.; Tartalékos honvédként 1940 júniusában mozgósították és a Zotmund V. utászzászlóaljba hívták be katonai szolgálatra. Alakulata részt vett a magyar-román határon lerakott aknazár kiépítésében, majd felszedésében. Aknarobbanás következtében három társával együtt a föld egy ideig betemette. Kimentésük után lesze relt és súlyos betegen jött haza. Az ágyból már föl sem kelt és 1941. február 26-án meghalt. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Családi adatközlés és Szeged Polgm. H ív. Népjóléti Iroda 43620/1998. sz.) Ábrahám Károly tart. honvéd; Szeged, 1915.; Ábrahám Margit; lh.: Szeged, Dáni J. u. 3.; Tartalékos honvédként 1944. március végén mozgósították és az 1. lovashadosztály szentesi 2/1. hu 19
szárosztályba hívták be katonai szolgálatra. Alakulatával június 8-án a keleti arcvonalra, a Pripjaty mocsarak területére szállították. Itt német alárendeltségben azonnal harcba is vetették őket. 1944. július 4-én az általa vezetett osztályparancsnoki személygépkocsit kilőtték és hősi halált halt. (HL. HM. 22. oszt. ir. 707. d.) Ábrahám Sándor honvéd; Szeged, 1926. március 8.; Vargha Ensébet - Abrahám Márton; lh.: Szeged, Rákóczi tér 3.; 1944 őszén a 2. páncéloshadosztály 3. harckocsiezred műszaki századában teljesített katonai szolgálatot. Szeptembertől részt vett az Észak-Erdélyért folyó harcokban és a győzelemmel felérő tordai csatában. 1944. október 5-én Torda melletti Vaskapunál aknagránát robbanás következtében az aknaszilánkok nyakán az ütőeret elszakították és hősi halált halt. Október 6-án Mezőcsányban az új temetőben temették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. 743. d.) Adler János munkaszolgálatos; Szeged, 1905. október 22.; Ziklai Borbála; lh.: Szeged, Korona u. 10.; 1942 tavaszán mozgósították és a hódmezővásárhelyi V. kmsz. zászlóalj által felállított V/5. tábori munkaszolgálatos századdal a 2. magyar hadsereg Don menti arc vonalába került. 1942. november 2-án ismeretlen körülmények között eltűnt. (HL. HM. 22. oszt. ir. szn.) Ács Imre; fel.: Gyulai Julianna (1887.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Ács Sánta Mátyás; fe l.: Hegyközi Anna (1918.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Ágfalvi András tart. őrvezető; Szeged, 1914. október 25.; Murvai Rozália; fel.: Katona Ilona (1921.); lh.: Szeged; Állományteste a 9/III. hódmezővásárhelyi zászlóalj, de 1942. júniustól a kiskunfélegyházi 7/III. zászlóalj került a 2. hadsereg Don menti arc vonalába. Részt vett a három korotojaki hídfőcsatában, majd szeptember 9-től az Urivért folyó harcokban. 1942. szeptember 10-én a támadás első napján Urivnál fejlövéstől hősi halált halt. Boldirevkán a magyar katonai hősi temetőben temették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. szn.) Ambrus József tart. honvéd; Szeged, 1914. január 19.; Kelemen Etelka; lh.: Szeged; Az 52. híradózászlóaljban teljesített szolgálatot, és alakulatával a 2. hadsereg Don menti arc vonalába került. A szovjet csapatok 1943. január 12-i offenzívája idején január 17-én Novij Oszkoltól keletre repesztalálattól hősi halált halt. (HL. HM. 22. oszt. ir.) Austerweil Ferenc munkaszolgálatos (közgazdasági egyetemi hallgató); Szeged, 1925. január 18.; Balogh Erzsébet - Austerweil Miksa; lh.: Szeged, Arany J. u. 2.; 1944 júniusában munkaszolgálatra vonult be. Kmsz. százada hosszabb ideig Kecskeméten tartózkodott. 1944 őszén a Dunántúlra, majd Németországba került. A háború befejezésekor általános végelgyengülésben halt meg. 1945. május 9-én Dachau mellett a Mülldorf- Amfing közötti út mellett Waldlagerben temették el. (Lakossági adatközlés, 1998.) Bába József; lh.: Szeged-Balástya; A második világháborúban hadműveleti területen, vagy szovjet hadifogságban is 20
meretlen körülmények között meghalt. Neve Balástyán a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Bába Mátyás; lh.: Szeged-Bástya; A második világháborúban hadműveleti területen, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között meghalt. Neve Balástyán a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Babarczi Géza honvéd; Szeged; lh.: Szeged-Asotthalom; A második világháborúban hadműveleti területen vagy szovjet hadifogságban meghalt. Neve Ásotthalmon a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Báder József; fel.: Bodó Piros (1900.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Bakay Mihály karpaszományos tizedes; Szeged, 1922.; Török Ilona; Nőtlen, civilben gazdasági segédtanár volt. 1944- ben a 103. gépkocsizó különleges műszaki zászlóaljban bombatűzszerészként teljesített katonai szolgálatot. Az 1945. március 5-i soproni bombázás áldozata. A sopronbánfalvi Hősök temetőjében az Y-sorban, tömegsírba temették el. (id. Németh Alajos: Sopron könnyes-véres dátumai. Sopron, 1993. 73. p) Bakos Károly; fel.: Tandari Ilona (1915.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Ifj. Bakos Károly karpaszományos honvéd; Szeged, 1923. február 16.; Papp Anna - Bakos Károly; lh.: Szeged, Új tér (Klapka tér) 2.; A szegedi piarista gimnáziumban 1941-ben érettségizett, majd Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1944. október végén a hadköteles hallgatókat Németországba evakuálták és Dániában képezték ki őket. Felfegyverzésük után 1945 tavaszán Berlinbe szállították és 27 fős csoportját a főváros délnyugati külvárosi részében Wilmersdorf városháza épületének védelmében német parancsnokság alatt vetették be. 1945. április 27-én délután az újabb szovjet támadásban az épület ablakában szívlövésben hősi halált halt. Holtteste ellenséges területen maradt. (Családi adatközlés és személyes dokumentumok. Fivére Bakos Tibor, Szeged, Dorozsmai u. 103.) Balázs János; fel.: Goda Ilona (1912.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Balázs Péter honvéd; Szeged, 1914.; fel.: Herke Mária (1922.); lh.: Szeged- Csengele; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Bállá György; fe l.: Vincze Anna (1920.); Szeged-Mórahalom 593.; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Balló János honvéd; Szeged, 1920. augusztus 1.; Szűcs Margit; lh.: Kolozsvár; az. sz.: 3281-20-1436; A 2. hegyi tüzérosztályban teljesített katonai szolgálatot. Alakulatával 1944-ben részt vett a Kárpátok előterében Galíciában, majd a 21
Kárpátokban folytatott súlyos harcokban. 1944. október 24-én Szolyván eltűnt. (HL. HM. 22. oszt. 758. d.) Balogh Edéné Papp Ilona Etelka; Szeged, 1888.; Papp Agnes; lh.: Szeged, Liliom u. 7.; 1944. október 11-én délelőtt a szovjet csapatok bevonulásakor félelmében a Szeged Rókusi Fekete földek 75. sz. alatt önakasztással vetett véget életének. (Szeged HA. 1482/1944. sz.) Balogh János MÁV alkalmazott, honvéd; Szeged, 1921. április 14.; Kazi Krisztina - Balogh Mihály; lh.: Deszk, XII. u. 43.; nőtlen; A szegedi 9. gyalogezred I. pótzászlóalj árkász szakaszában teljesített katonai szolgálatot. Balesetes vaktöltéses önlövése a hasüregbe fúródott. Lövési sérülése a vékonybél átfúródásával hashártya gyulladást okozott és a szegedi 5. sz. honvéd helyőrségi kórházban 1944. február 29-én halt meg. Március 2-án a szegedi belvárosi temetőben temették el. (Szeged HA. 362/1944. akv-i ir.) Balogh József; fe l.: Miklós Magdolna (1917); lh.; Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Balogh Mihály honvéd; Szeged-Szatymaz; A második világháborúban hadműveleti területen, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között meghalt. Neve Szatymazon a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Bangó István honvéd; Szeged, 1913. június 23.; Kasza Agnes; lh.: Budapest X., Pongrácz u. 7.; 1944-ben a 61. határvadász portyázó osztály utászszázadában teljesített szolgálatot, a Darabos ezredes csoportja alá rendelt utászszakaszban. 1944. október 12-én Báródbeznye környékén eltűnt. (HL. HM. 22. oszt. ir. szn.) Bárány Imréné Schroter Szeréna; Makó, 1894.; lh.: Makó; A makói gettóból Szegedre szállították és az Újszegedi Kendergyár gyűjtőtáborában 1944 júniusában szívrohamban halt meg. (Zsidó hitközség névsora, Barasics Károly; fel.: Kádas Mária (1924.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Bárkányi Ferenc honvéd; Szeged- Szatymaz; A második világháborúban hadműveleti területen, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között meghalt. Neve Szatymazon a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Barna György; lh.: Szeged-Asotthalom; A második világháborúban hadműveleti területen vagy szovjet hadifogságban meghalt. Neve Ásotthalmon a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Barta Lajos; fel.: Szarka Erzsébet (1906.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Bartos István; fe l.: Bunford Anna (1909.); lh.: Szeged; A második világháborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Bartusz András honvéd; lh.: Szeged- Csengele; A második világháborúban 22