KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN

Tér és Társadalom 9. 1995 1-2: 141-152 KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN Gyáni G (1995) Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón A város arcai" (sor.szerk.) Török Gy., Városháza, Budapest. A település- és tértudományok gyarapodó feltárásai igen sokat köszönhetnek a helytörténeti búvárlatoknak, s f őként a modern történettudomány visszatekint ő elemzéseinek, a levéltári és hagyatéki elemzéseknek, a család- és társadalomtörténeti összefüggéseket megrajzoló historikus közelítéseknek, valamint a szociológiai, kultúrantropológiai, városi néprajzi kutatásoknak. Gyáni Gábor Hétköznapi Budapest című kötete, amelyet a pesti városháza A város arcai" sorozatában adott ki, ismét mint Gyáni el őző kötetei olvastán hálára kötelezi a szakembert és a hétköznapi olvasót egyaránt. Munkája, mely korábbi írásai, a századforduló Budapestjének nyomortelepi, munkáskörnyezeti, cselédséghistóriai és térfelfogási elemzései, majd a polgári enteri őr, a városi életmód és életstílus, a női munka és a lakókörnyezet sajátosságainak feltárását követ ően most a hétköznapi élet jelenségei felé fordul, kiemelkedően hasznos forrásanyag, egyúttal élvezetes olvasmány is. A szerz ő kutatói következetessége miatt nem keletkezik az olvasóban olyan igény, hogy magáról az elemzés mikéntjér ől és tudományos alapozottságáról el őzetes magyarázatot vagy utólagos indoklást kapjon az új narratív történetfelfogás indokoltsága már az els ő oldalakon világossá válik, s őt a Braudel iskolateremt ő kutatásait követ ő történésznemzedék teljesítménye egyre komolyabb eredményekkel bizonyítja a társadalmi történések rekonstruálására törekvés nemes szándékait. Gyáni a strukturalista-kvantitatív történetírás helyett a társadalomtörténész kíváncsiságávál mélyül el a múlt társadalmi világában, értelmezési kísérleteket tesz az egyes jelenségek min őségének körülírására, de végül is tudatosan meghagyja az olvasónak azt a szabadságát, hogy maga értelmezze, maga lássa el többletjelentéssel a társadalmi tényeket, maga keltse életre az elveszettnek hitt világ valódi dimenzióit. A kötet (a szerz ő önjellemzésében is) egy adott korszak panorámaszer ű" bemutatására vállalkozik, nyíltan beszélve a források hiányosságairól, a hamis jelentéstulajdonítás veszélyeir ől, a múltbeli dolgok kutatásának látszólagos haszontalanságáról". A múlt század végi és e század eleji Budapest hétköznapi életmódtípusainak képsoraival olyasfajta invitációra vállalkozik, amelyet a jól ismert K/ösz-fotók nézegetése közben tapasztalhat az olvasó. A polgári társadalom térbeli reprezentációja

142 Könyvjelz ő TÉT 1995 1-2 olyan intim módon kerül elénk könyve oldalairól, olyan ünnepélyes tartalmaiban világosodik meg, mint amikor a régi fotók eseményei közé odaképzeljük, odagondoljuk magunkat, átélve a térbeli környezet sugallta bensőséges banalitásokat, a térbeli mozgás földszintességét, a fotósra bámészkodó hétköznapi emberek érzéseit és kíváncsiságát, a mainál sokkalta emberléptékűbb környezet sugárzását, a kor életérzéseit és a mindennapi történelem mikroeseményeit. Nem mintha Gyáni regényt akarna írni, de mint azt Braudelt ől idézi a mindennapok azokból az apró tényekb ől állnak, amelyek időben és térben alig hagynak magukról nyomot, (...) ám sohasem közömbös az a mód, ahogyan a különböző szinteken esznek, öltözködnek és laknak az emberek. Az ilyen pillanatképek olyan ellentéteket, különböz őségeket jelentenek az egyes társadalmak között, amelyek nem mindig felületiek. Szórakoztató játék ez...". S valóban, a játékos képzeletet a hétköznapi múlt roppant hiányos nyomaiból fennmaradt mozaikkockáinak összeállítására használó történészi attitűd maga sem tud kiszakadni abból a kulturális folytonosságból, amely a hagyománytudat és az érzékenység határán megmaradt, a múlt elemzőjét pedig annak eszközévé teszi, hogy az elmúlt korok öntudatát, közérzetét belülről láthassuk. Gyáni abból indul ki, amit a nagyvárosi létről, a nagyvárosi ember marginális pozíciójáról és idegenségérzetér ől Georg Simmel és Alfred Schütz írt, ám a társadalomtudományok e két vitathatatlan szakértőjének álláspontjával szemben a túlracionalizált és túltechnicizált tömegtársadalomban lelkileg fásulttá vált embereket nem mint egy személytelen piac termékeit szemléli, hanem épp ellenkez őleg, pontosan azokra a társadalmi életmódelemekre koncentrál, amelyek a mindennapi lét formális és szubjektíve átélhet ő tartalmait, az életstílus, az életcélok és a lelki beállítódás korszakosan jellemz ő sajátosságait testesítik meg. Az érdekli a szerz őt, mit gondoltak egymásról, hogyan éltek a mindennapokban, milyen értékeket preferáltak, milyen célokat és eszményeket, divatokat és szokástartalmakat sajátítottak el, mit fogadtak be és miként különítették el a közés a magánszféra vizuálisan is hozzáférhet ő tereit. Gyáni a viselkedés polgári kódjait, a személyes és a személytelen köztér gyakorlati tartalmait, a csoportidentitások szimbólumait, a magánélet és a nyilvános magatartásformák jelentésességét vizsgálja olyan szimpla" hétköznapi adatok alapján, amilyenek a hagyatéki leltárak, a házassági szerződések, a válási peranyagok, az öngyilkossági statisztikák, a lakásalaprajzok, bérlőlajstromok, fővárosi közgyűlési jegyzőkönyvek. Ezek a források puszta kvalitatív feldolgozás esetén holt és unalmas történetté" állnának össze azazhogy épp a történés, az emberekkel megesett dolgok, az életüket jellemz ő egyediségek, a história voltaképpeni legfőbb hordozója veszne el. Gyáni pedig ezekből rekonstruálja számunkra az életes sorsokat, a társadalmi érintkezés szabályait, a szatócskodás történeti fejl ődésútját, a polgári bérpaloták lakóinak belterjes világát, a társadalmi feltűnés és eltűnés akkoriban szokásos módjait, a patriarchális kis- és nagypolgári, értelmiségi és arisztokrata házasságok feltételrendszerét, a kalapos dámák" vásárlási szokásait és a telefonhírmondó-hálózat kommunikációs prehistóriáját. A hétköznapi Budapest Gyáni kötetében

TÉT 1995 1-2 Könyvjelz ő 143 a pénz, a siker és a boldogság, a ráció és a kalkulatív értékek, a mások elleni harc kíméletlensége, az életmód és a viseletek, a nyelv és a foglalkozási szerepazonosság közéletben megjelen ő formáinak gyűjtőhelyeként jelenik meg. A századvégt ől a második világháborúig ível ő történeti képben ez a fővárosi világ a maga olykor szánnivalóan merev szabályaival, máskor pedig blazírt és link" mivoltában olyasféle ellentmondások lel őhelyeként tárul elénk, amelyhez igazodni korántsem lehetett könnyű, s különösen gyötrelmes lehetett a rohamtempóban növekv ő főváros eltérő kultúrájú, etnikus és vallási tradíciókat megőrizni próbáló, mégis a nagyvárosi asszimilációnak alárendel ődő tömegei számára. A mai könyvolvasó, s főként a múlt historikus földolgozása iránt érdekl ődő korántsem érzi magától távolinak ezt a sokarcú világvárosiságot, hiszen mind a fővárosi építkezés, mind egyes kerületek hamisítatlan" térbeli azonossága, mind pedig a még e korszakról emlékeket őrző generációk kontinuus léte miatt oly ismerős, hogy elegend ő egy fénykép, egy lakótömb vázlatos rajza vagy egy házasságlevél, s máris életképszer űen megelevenedik az egykori Budapest a maiban. A város arcainak, a századforduló polgári és üzleti világának körképe, a telefon, a rádió, a női és férfi polgári viseletek, a nagyáruházak, és a bazárok kialakulása, a test kultuszának és a lakáshasználatnak leírása olyan érzékletes Gyáni interpretációjában, hogy az olvasót a mai mindenna- piságok silányságának átérzése kísérti. A szerző nem fogalmazza meg, de sorai közt az az üzenet rejlik, hogy nemcsak el ődeink életmódja, értéktudata, szokásjogi és gazdasági racionalitások által behatárolt életvezetési elvei szolgálnak saját életünk el ő- képeiként és a múlt örökségeként, de a mai városi társadalmak hétköznapjai ugyanilyen üzeneteket hordoznak majd a jöv ő nemzedékei számára. Ezt a bels ő kontrollt, mai létünk historikus és morális megindokolhatóságát kell ő távolságtartással és önfegyelemmel szemlélni már a mi saját feladatunk volna. Gyáni ahhoz segít hozzá bennünket, hogy e distancia révén párhuzamosságokat keressünk el ődeink és jelenünk kontinuus elemei, normái, életvezetési felfogásai, lehet őségei és örökségei között. S van ebben a rejtett figyelmeztetésben" valami abból az ünnepélyességb ől, amit nem a századforduló házassági fotói, épülethomlokzatai, pazar passzázsai, szalonjai és nyelvi cikornyái sugallnak, hanem épp a világvárosi életvitelben még megmaradt intim eleganciák tesznek lehetővé. A lehet őségek társadalomföldrajzi tere, szociológiai együttese, szociálpszichológiai tartalmai pedig vaskos gyökerekkel kapaszkodnak a húszadik század hétköznapiságába, Budapest normafelmutató és polgári hagyományokat teremtő, sőt azokat tartósító históriájába. Köszönet a szerz őnek, amiért e história egy jellegzetes korszakára ablakot nyitott számunkra. A. Gergely András

144 Könyvjelz ő TÉT 1995 1-2 TÉRSÉGI INNOVÁCIÓ VAGY PERIFERIZÁLÓDÁS Rechnitzer J (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Gy őr. 208 o. Egy tízéves kutatási ciklus elméleti és empirikus összegzése jelent meg az RKK győri műhelyében: Rechnitzer János és munkatársainak térszerkezeti vizsgálódásai, a térszerkezetet alakító innovációk típusainak és területi terjedésének elemzései adják e kötet anyagát, s a szerz ő, aki talán a hazai innovációkutatások egyik legtöbbet publikáló személyisége, impozáns részletességgel ismerteti a téma nemzetközi irodalmát illetve elméleti hátterét. Rechnitzer a bevezet ő, elméleti fejezetben elegáns áttekintéssel szolgál az innovációk térbeli megjelenésére és terjedésére vonatkozó külföldi kutatások széles körérő l. Schumpeter (1912-ben publikált) fejlődéselméleti alapm űvére hivatkozva a termelési technikai változások, az új termékek és tevékenységek illetve új szervezetek-kezdeményezések megjelenését a vállalkozási aktivitás motivációival magyarázza, kitérve arra is, hogy az új ötletek, új szervezetek, új közösségi viselkedési módok és motivációk milyen társadalmi és gazdasági feltételrendszer esetén változtatják meg a társadalmi megújulási érzékenységet, milyen döntésekre épülve képesek befolyásolni egyes települések, térségek, régiók alkalmazkodási hajlandóságát. Értelmezése szerint az innovációk konkrét formái a gazdasági-szervezeti, a termelési és tevékenységi, valamint a társadalmipolitikai megújulások folyamatában jelennek meg, amelynek átlátása megkívánja, hogy a gazdasági változások és a térségi fejlődés közötti összefüggéseket egyrészt makroökonómiai fejl ődési hullámok, másrészt mikroökonómiai termelési ciklusok idődimenzióiban hasonlítsuk össze. A kötet els ő nagyobb fejezetében Rechnitzer a termékéletciklusok és a térségfejlődés összefüggéseit világítja meg Schumpeter, Kondratyev, Hagerstrand, illetve Barta Gy., Lackó L. és Nikodémus A. munkáira hivatkozva. Kiemeli írásaikból azt a folyamatot, amelyben bizonyíthatóan a dinamikus vállalkozók által megvalósított innováció lesz okozója, ösztönzője a gazdasági ciklusoknak, illetve hatásuk mint az innovációk térbeli terjedésének egyik oka szerepel. Fontos ebben a folyamatban a területi differenciálódás, a regionális átrendeződés, amelynek során a centrumokból a perifériákra helyez ődnek át az innovatív tevékenységek hatásai és maga az innovációs igény számos formája is. A kötet egyes fejezeteiben kimutatja, hogy az újdonságok keletkezése nincs feltétlenül a magterületek agglomerációjához kötve, de a centrumokban (s legfőképpen a fővárosban illetve körzetében, valamint a nagyvárosokban) szükségképpen koncentráltabban találhatjuk meg az erőteljesebb innovációs törekvéseket, lévén hogy ott inspiratívabb a gazdasági környezet, kedvez őbbek a települési és munkaer őpiaci feltételek, sokoldalúbbak az információk és a szakképzettségi mutatók, vagyis az egész innová-

TÉT 1995 1-2 Könyvjelz ő 145 ciós miliő gazdagabb. Ugyanakkor a településhálózat történeti tagoltsága illetve ipari és infrastrukturális ellátottsága minden eredend ő elmaradottsága dacára a perifériákon is jelent ős innovációs forrás lehet, lévén sokkal nagyobb szüksége van a megújulásra, a telítetlen piacok feltöltésére, a szakképzetlenebb, de olcsóbb munkaer ő hasznosítására. A perifériák dinamikus fölfejl ődésének problémáját viszont strukturálisan akadályozta Magyarországon, hogy bár a hazai regionális iparszerkezetben a termelési kapacitások perifériára kihelyezésével jelentős eltolódás következett be a korábbi túlcentralizáltsághoz képest, azonban mindez nem járt együtt a termelés irányításának decentralizálásával, a gazdálkodás különböző szintjeinek helyi alakításával, a döntési jogosítványok helybeli gyakorlásával és a helyi gazdasági-m űszaki menedzsment kialakításának lehet őségével ami éppen a rendszerváltás éveiben, a keleti piacok elveszítése és a privatizáció megindulása idején jelentkezett élesen a tervgazdaság látszólag kiegyensúlyozott térségi politikájához képát. Rechnitzer okkal hangsúlyozza, hogy a területi differenciálódás folyamatában a térbeli struktúrák megváltoznak, a központi régió növekedése, stagnálása és hanyatlása a térbeli innovációk átrendez ődését és lassú periferizálódását eredményezi. Ennek azonban csak akkor nincs kényszerít ően kellemetlen hatása, ha a regionális potenciálok, a helyi önszervez ődések, a civil társadalom válaszai pozitívan reagálnak a kihívásokra, vagyis ha a regionális er őforrások és szocioökonómiai tényez ők hajlamosnak mutatkoznak az innovációs hullámok befogadására, hasznosítására. Következőleg az innovációk hullámgörbéi, diffúziós hatásai serkenthetik az innovációorientált regionális politikát, de mind az állami, központi, mind a lokális, regionálishelyi kormányzatok feladatait kihívások formájában inspirálniok kell, ellenkez ő esetben nemhogy európai felzárkózási álmokat nem dédelgethetünk, de számolnunk kell a leszakadás mellett a szétszakadás, a területi dezintegráció vélhet ően visszafordíthatatlan következményeivel is. A szerző úgy látja, hogy a hierarchikus és a szomszédsági diffúziók, az innovációk terjedésének intézményes és perszonális útjai hozzárendelhet ők bármilyen területi struktúrához, s éppen ezért van nagy szükség a regionális gazdaságtanra, arra, hogy a terjedési minták ismeretében a térbeli mozgáspályákat növelni, szélesíteni segítsen egy új térségi szemléletmód kialakításával. A kötet gondolatilag impozánsan felépített szerkezetén belül a szerz ő lényegében sorra veszi az innovációk típusait, magyarországi megjelenésüket és terjedési mutatóikat, illusztrálja a gazdasági-szervezeti innovációk, a vállalkozások térségi megjelenését, sorra veszi a privatizáció folyamatának máris tettenérhet ő területi összefüggéseit, a városhálózat innovációs mutatóit, a regionális potenciálok megjelenését és irányait, a humánt őke és a vállalkozói környezet inspirálására alkalmas területeket. Különösen izgalmas, ahogy kutatásaira alapozva kimutatja a világútlevelek, a személygépkocsi-értékesítő hálózatok, valamint a számítógépek elterjedésének, vagyis konkrét innovációs törekvéseknek térszerkezeti sajátosságait, s kitér a vidék" szerepére a gazdaságipolitikai átmenet korszakában, különös figyelemmel a politikai aktivitás regionális

146 Könyvjelz ő TÉT 1995 1-2 különbségeire és a civil társadalom önszervező erőinek megjelenésére, intézményesülésére, és településtípusonkénti illetve tájegységi adottságaira. A hazai területi politika a magánszféra intézményes korlátozására, a helyi törekvések paternalista kezelésére, a kezdeményezések becsatornázására állt be, az er őforrásokat a településhálózat városi szintjein koncentrálta és kezelte. Ezzel a lokális centrumokban megnövekedett potenciállal, amelyet különösen a polgári hagyományokat erőteljesebben őrző települések tudtak konzerválni, a hazai területi politika még a piacgazdaság elemeinek megjelenése idején sem tudott mit kezdeni. A kormányzati politika a lehetséges er őforrások java részét a válságtérségekbe koncentrálja, további erős függőségi kapcsolatokat kiépítve a centrum és a perifériák között. A növekedés-orientált regionális fejlesztések többek között ezért is szembekerülnek olykor a minőségi innovációs aktivitásokkal; az új regionális fejlesztéseknek tehát posztmodern fejlesztési stratégiákkal kell küzdeniük azért, hogy a szerkezeti problémákkal küszködő centrumok átalakítása és a perifériákon meglév ő új és régi értékek aktivizálása, revitalizálása segítségével ne csak a merev megyerendszeri, s ne csak az elavuló nemzetgazdasági cselekvési pályák változzanak meg, hanem a nagytérségi vagy makroregionális er őforrásokat, az endogén fejlesztési potenciálokat figyelemmel kísérő területfejlesztés lehessen a jöv ő útja. Rechnitzer János tanulmányai a szakmai közönség el őtt jól ismertek, hivatkozottak, sokféleképp vitatottak és értelmezettek. A recenzens itt nem is vállalhatja, hogy a maga szakterülete fel ől kritikai kifogásokat fogalmazzon meg (példaképp a társadalmi átrétegződés területi következményeinek, a munkamegosztási áttagolódás és a térségi munkaerő-gazdálkodás konfliktusos állapotainak, a határmentiség jelent őségének vagy a magyar társadalom kulturálisvallási-etnikai tagoltságából származó térségi eltéréseknek jelent őségét szívesen olvastam volna a szerző tollából). Ennél fontosabbnak látszik viszont az, hogy a kötet (az egyébként nem egykönnyen hozzáférhet ő szakmai publikációkat összefüggő szerkezetben tálalva) a nagyobb nyilvánosság számára is elérhet ő formában rendkívül fontos társadalomgazdasági, régiótörténeti, térföldrajzi és mentalitásbeli vonásokkal gazdagítja ismereteinket, s olyasmire hívja föl a figyelmet, amellyel túlzások nélkül állítható a társadalom- és a településtudományok m űvelőinek, a humán erőforrások és a gazdasági innovációk kutatóinak, végs ő soron külföldi vállalkozóknak és magyar bankároknak, ágazati fej lesztőknek és munkaer őpolitikai tervezőknek is (stb.) komoly leckét ad fel. Kihívása egyúttal válasz is arra, hogy a szétszakadás és a felzárkózás esélyei közül a szerző melyik utat választaná és az azon lehetséges elindulást milyen módon képzeli el: könyve ritkán átlátható összefüggésekről, folyamatokról és megoldásokról szól, amelyek nélkül aligha érthet őek meg a nálunk különösen a rendszerváltás folyamatában intenzívvé vált területi politikák. A. Gergely András

TÉT 1995 1-2 Könyvjelz ő 147 VÁROSPUSZTULÁS ÉS FELÚJÍTÁS BUDAPESTEN Lichtenberger, E. Cséfalvay Z. Paal, M (1995) Magyar Trendkutató Központ, Budapest A kötet szerz ői sajátos szempontból, a bérlakásállomány pusztulásán, rehabilitációján és privatizációján keresztül vizsgálják a fővárosban az 1990-es években lejátszódott térbeli folyamatokat. A szerz ők egyik érdeme, hogy az angolszász szakirodalomban használatos szakkifejezéseket is felhasználva világos, pontos definíciókat alkottak a várospusztulásról és felújításról, illetve az ezekhez kapcsolódó fogalmakról. A munka alapja a budapesti rehabilitációs övezet (V., VI.,VII., VIII., IX. kerület) teljes bérlakásállományára kiterjed ő empirikus vizsgálat, melynek eredményeit történeti és szociológiai összefüggésben elemezték. A Budapest térbeli társadalmi és funkcionális fejl ődésével foglalkozó szociológiai (Szelényi 1., Csanádi G, Ladányi J.) és geográfiai (Probáld F., Beluszky P., Cséfalvay Z., Pomázi I., Kovács Z.) munkák a bérlakások slumosodásának, privatizációjának, funkcióváltásának kérdését a térbeli folyamatok egyik elemeként érintették. A Várospusztulás és felújítás Budapesten" cím ű mű ezért fontos elméleti és módszertani adalék mindkét tudományterület művelői számára. Nem hanyagolható el a munka gyakorlati jelentősége sem: az empirikus kutatások segítségével értékelhet ő az előző korszak városfelújítási gyakorlata, felmérhet ő a bérlakásállomány állapota, megbecsülhetőek a felújítás költségei Budapesten és a vidéki városokban. A szerzők közel 220 oldalon, szigorú logikai rendben foglalják össze eredményeiket. Az els ő lépés és fejezet a várospusztulás és felújítás fogalmának definiálása, továbbá e folyamatok általános modelljének felállítása (Lichtenberger, E.), melyet Budapestre is alkalmaznak. A fejlődés főbb szakaszai: a 60-as években nekilendül ő lakásépítés, amely a 70-es évek közepén éri el csúcspontját és megtorpan a 80-as évek közepén; illetve az 1985 körül elinduló felújítási folyamat, amely csak négy-öt évig tart. A rendszerváltással az el őző ciklus félbeszakadt és a megújítás 1990 után, az új szakaszban még nem indult el. Cséfalvay Z. a fenti modellre építkezve elemzi az 1945 és 1989 közötti id őszak fejl ődését. Ennek legfontosabb tanulsága a bérlakásállomány szempontjából, hogy a koncepció nélkül történ ő szigetszer ű rehabilitáció, melyet az állam irányított, ám rosszul koordinált, nem vezetett a kívánt eredményre, mert folytatódott a középosztálybeliek elvándorlása e negyedekb ől, ugyanakkor a felújított szigetek" a második gazdaság színterévé váltak, tehet ős rétegek foglalták el a felújított lakásokat ( szocialista dzsentri fi kác ió"). A 90-es években elkezd ődött új ciklusban a szerz ők szerint (Cséfalvay Z. Lichtenberger, E.) két alapvető változás határozta meg a bérlakások sorsát a szerz ők szerint: új főszerepl ők megjelenése a

148 - Könyvjelz ő TÉT 1995 1-2 piacon (a tulajdonossá vált kerületek és a növekvő kereslettel jelentkez ő külső beruházók) és a piaci viszonyok meghatározóvá válása a szerepl ők viszonyában. Ilyen feltételek mellett kezd ődött meg a bérlakások privatizációja, melynek eddigi legfontosabb eredménye eddig a kerületek között és az azokon belül meginduló térbeli differenciálódás a privatizáció és a felújítás ütemében (utóbbi esetében a cityhez közel fekvő városrészek el őnyére). A várospusztulási jelenségeket és a felújítás folyamatának hatásait a munka központi" része, a leghosszabb fejezet tartalmazza (Lichtenberger, E.). Alapja a Michaela Paal által végzett felmérés a rehabilitációs övben házanként, lakótömbönként és a klasszikus társadalmi-építészeti hierarchia szerint. Színes melléklet és több mint másfél tucatnyi ábra, térkép mutatja be lakótömbök, kerületek példáján az említett folyamatokat. A szocialista felújítási gyakorlat eredményeit összegezve a szerző megállapítja, hogy arra a szigetszerűség és befejezetlenség jellemz ő, és ami mindezek hátterében áll: a programok felaprózódása, a pénzügyi források és az irányítás koordinációjának hiánya. Ennek következménye a bérlakásállomány halmozódó pusztulása lett. A 90-es évek elején elinduló privatizáció az állományon belül meglevő különbségeket tovább erősítette, a felújított szigetek" és környékük felértékel ődött amit az ingatlanárak alakulása is bizonyít, és a privatizáció itt gyorsan lezajlott. Ugyanakkor a leromlott lakónegyedek slumosodása tovább folytatódik, a magánosítás is megtorpant, elsősorban az V. és VIII. kerület kiterjedt területein. Az irodahelyiségek élénkül ő piacán a rehabilitációs övezet cityhez közeli részei fontos tartalék területeknek bizonyultak. A city expanziója és a slumosodás a felmérés szerint tehát párhuzamosan, egymás t ő- szomszédságában zajlik. A könyv talán legkevésbé sikerült fejezete a társadalom térbeliségét taglaló rész. A szerző (Lichtenberger, E.) elsősorban a bérlakás-privatizáció mutatóin keresztül kísérelte meg felvázolni Budapest funkcionális modelljét. A vizsgálat szintjét a kerületek jelentették, és ennek alapján három sajátos elem emelhető ki a térszerkezetb ő l: a budai zöldövezet, amely megmaradt elitnegyednek" és ahol a privatizáció korán lezajlott; a terjeszked ő city, ahol a megmaradt lakásállomány erősen leértékelődött; illetve a differenciálódó rehabilitációs övezet. A többi városrész jóval kisebb hangsúlyt kap az elemzésben, ami nyilván az alkalmazott mutatóknak köszönhet ő. A társadalmi folyamatok elemzéséhez szükséges szociológiai kategóriák is hiányoznak, a középosztály" és a fels ő osztályok" meghatározása nem elég pontos egy térbeli társadalmi modell megrajzolásához. A szerz ő inkább csak néhány, a bérlakások privatizációja által érintett városrész mobilitási folyamataira utal, a modell felvázolása nem mondható sikeresnek. A könyv méltó és igen érdekes befejezése Bécs és Budapest bérlakás-problémáinak összevetése, amely alapján fővárosunk kelet-közép-európai, megkésett fejl ő- déséből fakadó sajátosságai is kirajzolódnak. Ezek közé tartozik a századfordulón lejátszódott városrobbanás, amely gyenge minőségű, tömeges bérházépítésre ösztönözte a befektet őket, valamint a második világháború után kialakult (kialakított)

TÉT 1995 1-2 Könyvjelz ő 149 tulajdonviszonyok. Bécs lassúbb, harmonikusabb fejlődése, a rehabilitáció koncepciózus, köz- és magánszektorra alapozott végrehajtása fontos tanulságokkal szolgál a hazai várostervez őknek és -irányítóknak. Úgy vélem, a fenti tanulságokhoz már csak egy dolgot kell hozzátennünk: hasonló vizsgálatokat Budapest többi kerületében (például a lakótelepeken) és vidéki nagyvárosainkban is szükséges elvégezni, hiszen az összehasonlítás az egyes önkormányzatok gyakorlatában és az intézkedések társadalmi hatásaiban fontos tanulságokkal szolgálna elméleti és gyakorlati szakemberek számára egyaránt. Nagy Erika KAZINCBARCIKA - ZSÁKUTCA VAGY ÚTELÁGAZÁS Síkos T. T (szerk.) MTA RKK, Budapest, 1995. 174 o. Az MTA RKK Budapesti Osztálya munkáját dicséri ez a kötet, még akkor is, ha a szerzők között más kutatók nevével is találkozhattunk. A könyv egy csinált" város múltját és jelenét tárja fel a szerz ők által legfontosabbnak ítélt aspektusokból. A témaválasztás tovább mutat a konkrétan feldolgozott példán, s általában felveti azt a kérdést, hogy a magyarországi csinált" városok hogyan, milyen eszközökkel, s mennyiben voltak képesek alkalmazkodni a társadalmi-gazdasági-környezeti válság egyes jelenségeihez. E városcsoportnak az elmúlt néhány évtized által kijelölt fejl ődési pályája mennyiben vólt továbbvihet ő, s végül a települések milyen eszközrendszerrel rendelkeznek ahhoz, hogy a város további fejl ődését aktívan képesek legyenek alakítani. A most megjelent kötet az olvasót rögtön továbbgondolásra készteti, összehasonlításra saját városa, vagy a közeli várósok példájával és történéseivel, s ezzel ismét ráirányíthatja a figyelmet a hazai városhálózat más elemeinek további kutatására is. A kötet szerkezete világos, könnyen követhető, bár az egyes fejezetek sorrendjével vitába lehetne szállni. A bevezetőben a szerzői kollektíva megfogalmazza a kötet létrejöttének célját: A könyv keretei között arra kívánunk vállalkozni, hogy feltárjuk a város és a városkörnyék életében a legneuralgikusabb és feszítőbb társadalmi és gazdasági kérdéseket, továbbá a felmerült problémák orvoslására

150 Könyvjelz ő TÉT 1995 1-2 kívánunk alternatív lehet őségeket vázolni. (...) nem törekedhettünk teljes kör űségre, minden részlet aprólékos leírására, csak a fő problémakörök átfogó elemzését tartottuk járható útnak a munka elkészítése során". A rendszerváltásig tartó id őszak főbb történéseit fogja össze az els ő fejezet (Beluszky P.), némi kitekintéssel az azóta zajló felszínen is látható, követhet ő folyamatokra. A társadalmi-gazdasági változások fő folyamatait könnyen követhetjük a tömör, világos leírásból. Talán nem haladta volna meg a könyv terjedelmi korlátait, ha a társadalmi változások esetében a puszta leíráson túl a folyamatok mögöttes tartalmáról is kaptunk volna némi információt. A gazdaság ezen belül is kiemelten a vegyipar múltja és jelene a második fejezet témája (Tiner T.). A város az elemzés tanúsága szerint egyirányú fejl ődési utat járt be, s jöv ője továbbra is a BVK utódszervezeteinek prosperitásán áll, vagy bukik. A válságból kivezet ő út felvázolásánál a kutatók egyrészt a hagyományos, helyi er ő- források feltárásán alapuló utat követték, mely újra csak valamilyen ipari (pl. épít ő- anyag-ipari) fejlesztés képében jelentkezne a városban. A már hagyományos" ágazatnak tekinthető vegyipar talpraállása/talpraállítása szintén sokak által üdvözölhet ő forgatókönyvnek t űnik. Úgyszintén népszer ű az önerőből végrehajtott kitörés lehet ősége, bár erre nézve az esély a helyi gazdaság értéktermel ő képességét és a helyi társadalom mobilizálható tartalékait tekintve csekély. Szintén az iparon belül gondolkodik az élelmiszeripari vagy a könny űipari fejlesztéseket preferáló elképzelés, melynek viszont hiányzik a helyi kereslete. A kutatók által lehetségesnek vélt kiút egyik eleme az lehetne, hogy a város és közvetlen környéke váljon a környezetrehabilitációval foglalkozó cégek referenciaterületévé, így a munkában részt vev ő cégek és a város egyaránt jól járhatna e kezdeményezés megvalósulása esetén. A város és környékének termékeit bemutató rendezvénysorozat szintén növelhetné a város ismertségét itthon és külföldön egyaránt, s fokozatosan hozzájárulhatna a korábban kialakult egyoldalú kép megváltozásához is. A harmadik fejezetben a szerz ő (Beluszky P.) bemutatja a magyar városodás folyamatának visszásságait, s rámutat a városi szerepkörök fontosságára a város és vidék kapcsolat kialakulásában. A kilencvenes évekre Kazincbarcika a városi szerepkörök mennyiségi mutatói alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye másodikharmadik városává vált, de intézményrendszerének kiépülése féloldalas maradt, köszönhetően annak, hogy a város nem kapott adminisztratív jogosítványokat a környező községek ellátásához. Az intézmények min őségi jegyeit vizsgálva a kép már korántsem egyértelm ű, számos intézmény hiányzik, melyek a polgárosodás lehet őségét, kereteit biztosíthatnák a helyben élőknek. A meglévő szerepkörök kialakították vagy éppen napjainkban is alakítják vonzáskörzetüket, melyet Kazincbarcika a kisebb közeli városok rovására folyamatosan tágítani tudott. A város er őteljes vonzódása a megyeszékhely felé rontja egy kompakt, jól lehatárolható, s a városhoz egyértel-

TÉT 1995 1-2 műen kötődő településcsoport meghatározását, melyre a válasz a kisebb központokkal (Putnok, Edelény, Sajószentpéter) való intenzívebb együttm űködés, s bizonyos esetekben a funkciómegosztás lehet. Az olvasó számára nehezen indokolható a kereskedelmi szerepkör külön fejezetben történt elhelyezése. Számomra ésszer űbbnek tűnt volna a gazdasági fejezetbe való betagolása, de a szerz ők a központi szerepkörök között is helyet szoríthattak volna e résznek. Külön fejezetre tagolását lényegében a kérdőíves felmérés eredményeinek bemutatása indokolta. Szakmai szempontból előremutatónak tartjuk a kereskedelmi hálózat városon belüli elhelyezkedését bemutató ábrát és elemzést, bár ilyen kisebb népességű város esetében igazán nagy meglepetésekre nem lehet számítani. Fontos lenne azonban, hogy a nagyvárosi hálózatról is készüljön hasonló tematikájú bemutatás, mely az elmúlt évtized változásait illusztrálná. A város konfliktus-térképének bemutatására vállalkozik a szerz ő (Szirmai V.) az ötödik fejezetben. A város életét befolyásoló, az itt lakók közérzetét meghatározó, a helyi társadalmat különböz ő törések mentén megosztó problémákról nagyon jól összefogott leírást olvashatunk. A fejezet erényein túl gyenge pontja, hogy kisszámú interjú készült az egyes társadalmi rétegek, státuscsoportok képviselőivel, így a szubjektív elemek kisz űrése nagyon nehézzé vált az egyes beszélgetések feldolgozása során. Szívesen láttam volna egy olyan fogalmi meghatározást is, mely a többi kutató számára megkönnyítette volna a helyi elit meghatározását. Hasonló gondjaim merül- Könyvjelz ő 151 tek fel a helyi értelmiség csoportjának meghatározásakor is. A kötet eddigi egységes szerkezetét megtöri a környezetvédelemmel foglalkozó hatodik fejezet. A fejezet írója (Kerényi A.) láthatóan küzdött a szakszer űség, illetve a közérthet őség kettős követelményével, s a konfliktus feloldása nem mindig sikerült. A jobb követhetőség érdekében a szerz ő pontokra, alpontokra tagolta a fejezetet, de benne több következetlenség is maradt. A Zajvédelem és a Hulladékkezelés alpontok szerintem nem tartoznak A vizek szennyezettsége és védelme cím ű pontba. Kár ezért a hibáért, mert a fejezet egésze nagyon fontos új szempontokat vet fel a város mint lakókörnyezet és a benne él ők viszonyáról, az egészséges életmódról, a környezeti ártalmakról, s ezek megítéléséről a társadalomban. A lakókörnyezet mennyiségi és min őségi állapotát mutatja be a hetedik fejezet (Beluszky P. Síkos T. T.), mely részletesen foglalkozik az egyes városrészek kialakulásával, jelenlegi habitusával, épített képével, infrastrukturális ellátottságával és társadalmi szerkezetével a szükségesnél kisebb terjedelemben. Számomra nagyon érdekes lett volna, egy Swot-analízis a városrészek szintjén, mely a városon belüli különbségek, eltér ő fejlődési lehetőségek bemutatására is alkalmas lehetett volna. Az elvégzett kutatás összegzése és a város jövőbeni fej ődésének lehetséges útjai jelennek meg a nyolcadik fejezetben (Beluszky P. Síkos T T.). A szerzői kollektíva Kazincbarcika irányítói számára valóban komoly elemzés után kínál reális alternatívákat, melyek a város által követ-

152 Könyvjelz ő TÉT 1995 1-2 hető fejlődési irányokat jelölik ki. Feltűnik az idegenforgalom, mint potenciál, aminek részletesebb elemzésével a kötet korábbi fejezetei adósak maradnak. A könyvet 27 táblázat (+3 táblázat a Függelékben), 33 ábra teszi könnyebben követhetővé, s a kötet végén 24 feketefehér fotó mutatja be a város jellemz ő arcait. A város vonzóbb image-ének kialakítása szempontjából talán célszer űbb lett volna színes képeken bemutatni Kazincbarcikát. Ennyit igazán megérdemelt volna! Ajánlom a könyvet minden településekkel foglalkozó kutatónak, és minden középiskolai tanárnak, akik els ősorban a fakultációs órákra való felkészülésekkor forgathatják hasznosan a most megjelent munkát. Nagy Gábor A DUNÁNTÚL SZOLGÁLATÁBAN Előadások Rúzsás Lajos emlékének (Szerk.) Horváth Gy. MTA Regionális Kutatások Központja, Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja, Pécs, 1995. (Ára: 800,- Ft) T Mérey Klára : Rúzsás Lajos életpályája Horváth Gyula : A Dunántúli Tudományos Intézet 50 éve Vonyó József: A Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportjának 40 éve Benda Gyula: A dunántúli városfejl ődés Rúzsás Lajos írásaiban Bácskai Vera : Dunántúl városhálózata a 18. században Kajtár István: Városi önkormányzatok a 18-19. században a Dél-Dunántúlon Szili Ferenc: Adatok Somogy megye kereskedelméhez a kései feudalizmus id őszakában Ódor Imre: Kurialista nemesek a 18. századi Baranyában Simonfj5) Emil: Úrbérrendezés a nagykapornaki apátsági uradalomban Hajdú Zoltán: Dél-Dunántúl politikai földrajzi helyzetének történeti változásai Sziráki Zsuzsanna: Rúzsás Lajos tudományos munkássága Benda Gyula: Rúzsás Lajos és Benda Kálmán levelei Benda Kálmán hagyatékából A kiadvány megrendelhet ő az alábbi címen: MTA RKK Könyvtára 7601 Pécs, Pf. 199