K Ö Z L E M É N Y E K A mai kor élettudományának kétségtelen legbiztatóbb fejezete az, amely az öröklés csodálatos jelenségére akar fényt deríteni. G.P. (1935) ADATOK AZ ÚJSZÜLÖTTEK NEMI ARÁNYA KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ DR. REX-KISS BÉLA Évek óta dolgozunk az újszülöttek nemi arányának alakulásával és annak okaival a hazai demográfiai statisztikai és neonatológiai adatok felhasználásával. A vizsgálataink eddigi eredményeiről több közleményben számoltunk be. Az ez irányú kutatások és vizsgálatok történetéről eddig csak érintőleg, illetve hézagosán tudtunk csak beszámolni, tekintettel közleményeink profiljára, de arra is, hogy nem állott elegendő szakirodalmi anyag rendelkezésünkre. Nemrégiben jutott birtokunkba (prof. Koós Rudolf révén) Lenhossék Mihálynak, a kitűnő magyar anatómusnak 1903-ban Jenában megjelent német nyelvű könyve, amiben elég sok, a téma feldolgozásához szükséges, de eddig előttünk ismeretlen adatot találtunk /24/. Lenhossék Mihályról tudnunk kell, hogy 1899-től az egyetem anatómiai professzora volt Budapesten és emellett 1912-től az egyetem antropológiai intézetét is vezette. Az antropológia területén is jelentős munkásságot végzett, többek között 25 ilyen tárgyú közleménye jelent meg. Különösen érdekelte az ember származása. Ennek tudható be, hogy az emberi nem kialakulása s ebben az újszülöttek nemi aránya is foglalkoztatta /18/. A témára 1924-ben is visszatért a Természettudományi Közlönyben írt tanulmányában /25/. A nemek kialakulásának és a nemet meghatározó okok kérdése az emberiség történetének kezdete óta foglalkoztatja a kutató emberi elmét. Már a Genezis könyvének első fejezetében két különnemű ember teremtéséről olvashatunk. Egy indiai orvos, Susratas kr.e. 10 14. századból származó munkájában /46/ szintén találhatók adatok erre vonatkozóan. Az ókor természettudósai, filozófusai (Arisztotelész, Hippokratész, Parmenidész, Anaxagorasz, Piaion, Szókratész, Galenus) szintén foglalkoztak a kérdéssel /23/. Platon "Sympozium" című könyvében arról írt, hogy eredetileg nem két nem létezett, hanem három: "hím, nőstény és a kettő egyesüléséből származó harmadik, az androgynosz". De a Talmudban is szerepel, Niddah könyvében az androgynosz fogalma /60/. Ebben bizonyos szempontból férfi, bizonyos szempontból női egyedként jellemzik, de esetenként semleges neműnek. Hosszú ideig szerepelt kérdésként, hogy mi az, aminek következtében az újszülött hím, nő vagy "androgynosz" lesz. Felvetették azt a lehetőséget is, hogy mind a két szülő magot (ondót) termel és a magzat nemét ezek relatív mennyisége határozná meg. Arisztotelésznek az volt a véleménye, hogy a hím ondó a női menstruációs váladékkal lép kapcsolatba, és hogy a magzat neme a hőmérséklettől függ. Magasabb hőmérséklet esetén inkább fiú születik. Hosszú ideig elfogadott volt Galenus álláspontja, aki szerint a jobb heréből származó ondó inkább fiú születését eredményezi, mivel a jobb here melegebb, mint a bal /23/.
258 K Ö Z L E M É N Y E K Már a legrégibb időkben megfigyelték, hogy az újszülöttek között több a fiú, mint a leány. Legtöbben kétségbe vonták, hogy ebben a véletlennek lenne szerepe, márcsak azért is, mert a fiú-leány arányszám az újszülöttek között elég konstansnak bizonyult. Ezt a viszonyszámot később az újszülöttek nemi arányának (sex ratio) nevezték el. Mielőtt a kérdés tárgyalásában tovább mennénk, el kell mondanunk, hogy ma már többféle nemi arányt különböztetünk meg: elsődlegest (primaer vagy koncepcionális), másodlagost (újszülöttkori vagy szekundér) és harmadlagost (tercier). Ezt a megkülönböztetést már Lenhossék 1924-ben megjelent közleményében is megtaláljuk. Elsődleges nemi arány alatt a megtermékenyítéskor keletkezett zigóták közötti nemi arányt értjük. Másodlagos nemi arány a nemek megoszlása az élveszületettek között. Demográfiai, illetve népességtudományi szempontból az össznépesség (egy adott időpontban és területen a populáció minden élő tagja) nemek szerinti megoszlásának vizsgálata is érdekes eredményekhez és következtetésekhez vezethet. Ez esetben beszélünk hannadlagos (népességi, tercier) nemi arányról. A tercier megnevezést egy 1985-ben megjelent közleményünkben /34/ javasoltuk elsőként, bár ez már megtalálható Lenhossék már idézett közleményében is /25/. A három nemi arány féleségen túlmenően helyesnek tartjuk, hogy beszéljünk egy negyedik arányféleségiől is, amit foetális (magzati, embrionális) nemi aránynak nevezhetünk el. Ez a magzatok nemek szerinti megoszlásáról ad felvilágosítást az intrauterin élet különböző szakaszaiban, a megszületésig. Ennek jogosultsága a később elmondandókból kiderül /36/. Az újszülöttek és a népesség nemi arányának kifejezésére kétféle viszonyszámot is használnak. A régebbi közleményekben általában a 100 leányra (ill. nőre) eső fiúk (férfiak) számát adták meg, újabban pedig a hímnemű egyedek előfordulását sok esetben %-ban. (A statisztikusok is általában %- os adatokat közölnek.) Megfigyeléseink szerint az előbbi megjelölés mind gyakoribb lesz, így mi is a 100 nőnemű egyedre eső hímneműek számában fejezzük ki a nemi arányt. (A demográfusok a tercier nemi arányt az 1000 férfire eső nők, vagy az 1000 nőre eső férfiak számában fejezik ki előszeretettel.) Az újszülöttek nemi arányára vonatkozólag már a 17. század második feléből ismeretesek adatok. Egy Graunt nevű londoni tudós kendőkészítő iparos 1662-ben megjelent könyvében /17/ kimutatta, hogy London lakosságában 1628 és 1668 között 100 leányra 105,9 fiú született. Egy másik angol, Arhuthnot (aki egyszemélyben matematikus, orvos és író volt), már 1710-ben foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon mi befolyásolja a fiúk és leányok születéskori arányát. (Akkor már 82 éve feljegyezték Londonban az újszülöttek nemét is.) Arhuthnot ugyanis megfigyelte, hogy minden évben több fiú születik, mint leány /32/. Csaknem 100 évvel később Süssmilch (élt 1707 és 1787 között), aki a statisztika egyik megalapítójaként van számon tartva, 1742- ben megjelent könyvében /48/ 54 és fél millió európai újszülött statisztikai vizsgálatának eredményeképpen azt állapította meg, hogy 100 leányra átlagosan 106,3 fiú születik. (Az adatok Németország, Hollandia, Dánia, valamint Párizs és London lakosságából származtak.) A nemek alakulásának kérdésével az újszülöttek között tudományosan a 19. század elejétől kezdtek foglalkozni, amikor a statisztika az ezzel kapcsolatos kérdések megoldását feladatának kezdte tekinteni és módszereivel megkísérelte megmagyarázni, hogy mely körülményeknek van befolyása a nemek kialakulására. Ebben a században a kérdésnek már elég bőséges irodalma is található /19, 50/. Bodio /4/ a század végén (1895-ben) közölt egy összeállítást az élveszületettek nemi arányáról Európa több
K Ö Z L E M É N Y E K 259 országából. Az olasz-, francia-, magyar-, német-, spanyol- és oroszországi, angliai, ausztriai, svájci, belgiumi és hollandiai adatok a 103,6 és 108,3 értékek között ingadoztak. Az érték legkisebb volt Angliában (103,6) legnagyobb (108,3) Spanyolországban. Nichols 1907-ben egy amerikai szaklapban közölte a nemi arányra vonatkozó, 400 milliónál több újszülöttön végzett vizsgálatainak eredményeit /28/. Fircks ezt, illetve az ehhez közelálló arányt nemcsak az európai, hanem az Európán kívüli populációkra is érvényesnek nyilvánította /11/. A több millió európai újszülött adatainak összeállítása alapján már jelen század elején elfogadták, hogy az újszülöttek nemi aránya az európai újszülöttek között átlagosan, 106 körül van, azaz 100 leányra kb. 106 fiúszületés esik. Természetesen, ha egy körülírt terület vagy egy rövidebb időperiódus vizsgálati adatait vesszük figyelembe, akkor az eredmény ettől a számtól eltérhet, de az eltérés soha és sehol nem lehet nagy. A fiú túlsúly keletkezésére több magyarázat látott napvilágot. Egyesek már elég korán arra a következtetésre jutottak, hogy itt egy természeti törvénnyel állunk szemben, az emberi szervezetnek jellegzetes tulajdonságával, amely éppoly jellemző, mint a fejlődésének módja a szervek felépítése és funkciója. (Mint a későbbiekben látni fogjuk, ez a magyarázat ma is helytállónak látszik.) De inkább jellemző a kor gondolkodásmódjára, hogy pl. Süssmilch Arbuthnothoz hasonlóan mind a normális fiúszületési többletet, mind a háborúk utáni többletfokozódást az isteni gondviselésnek tulajdonította. Szerinte a statisztikai szabályszerűségben is "az isteni rend nyilvánul meg, mint a társadalmi életre vonatkozó legtöbb arányszám állandóságában". (Ezen a magyarázaton nem csodálkozhatunk, hiszen Süssmilch pap volt.) Ez azonban nem magyarázat, hanem csak a hívő lelkek megnyugtatására alkalmas. Ha azonban az "isteni gondviselés" helyébe a természeti törvényt illesztjük be, akkor már el lehet fogadni magyarázatként. A nemek arányának az újszülöttek között (valamint a népességben is) megfigyelt különbözősége mellett a "tudósok" és a statisztikusok figyelmét felkeltette az arány évenkénti ingadozása, valamint az a mindennapos tapasztalat, hogy a különböző nemű újszülöttek az egyes családokban nem szabályos sorrendben és azonos számban jönnek világra, és úgy tűnik, hogy mind a megoszlásban, mind pedig a születések sorrendjében a "vak véletlen" játszik közre /47/. A nemek kialakulásának, közelebbről az újszülöttek nemi arányának tudományos kutatásában nagy szerepük volt kezdetben a statisztikusoknak, akik először foglalkoztak exakt módon ezzel a kérdéssel. Az első, aki a nemek keletkezésének kérdésével statisztikai alapon közelebbről foglalkozott, a württembergi Hofacker volt, aki 1828-ban megjelent könyvében /20/ a kérdésnek egy egész fejezetet szentelt. Őt a statisztikusok egész sora követte, akik közül Düsing munkáival különösen érdemes foglalkozni /6 91. A statisztika módszere abban állt, hogy az újszülöttek nemi arányára vonatkozó adatokat bizonyos, a szülőkre vonatkozó nézőpontok szerint csoportosították és utána vizsgálták, hogy milyen mértékben különböznek a csoportosítások viszonyszámaiban talált eltérések az átlagos viszonyszámoktól. így már elég régen vizsgálták, hogy milyen a befolyása a szülők relatív és abszolút korának, társadalmi helyzetének, egészségügyi és táplálkozási viszonyainak, egymáshoz való viszonyuknak (házastársi vagy alkalmi nemi kapcsolat), a megtermékenyítés évszakonkénti időpontjának, a szülők lakóhelyének (városi vagy falusi települések). Azt is vizsgálták, hogy a születésszámban mutatkozó különbségek és a születési sorrend befolyásolja-e a nemi arányt /54, 55/. A tápláltság fontossága szempontjából érdemes eredményről számolt be Wilckens /63/. Állatokon végzett vizsgálatainak eredményei alapján az volt a véleménye, hogy az anyaállat jobb tápláltsága nőnemű, rossz tápláltsága pedig hímnemű utódok származásának kedvez. Ezt a véleményt azonban mások nem erősítették meg.
260 K Ö Z L E M É N Y E K Csak elismeréssel lehet szólni arról a munkáról, amit a statisztikusok Hofacker óta ennek a kérdésnek a megoldása érdekében végeztek, azonban a század vége felé az a felismerés kezdett úrrá lenni (a statisztikusok részérói is), hogy a statisztika itt egy olyan problémával áll szemben, amit módszereivel nem tud megoldani. Jelentősnek kell tartani az ismert statisztikus, Slieda munkáját /47/, aki azt a következtetést vonta le, hogy a nemet meghatározó okok kérdésének megoldása inkább a biológiától, mint a statisztikától várható. (Szószerinti "véleményem szerint a statisztikusoknak, de főleg a populácionistáknak ezt a területet a fiziológusoknak kell átengedni".) Hasonló véleményt nyilvánított Carlberg is 1886-ban 151. Fenti megállapítást igazolták azok a vizsgálatok is, amiket abban az irányban végeztek, hogy feltételezték a szülők relatív és abszolút kora nagymértékben befolyásolja az utódok nemét. Ez a feltevés eredetileg Hofackertől származik még 1828-ból. De tőle függetlenül ugyanez volt a véleménye az angol Sadlernek is 1830-ban /37/. Szerintük nagyobb a fiútöbblet, ha a szülők között nagy a korkülönbség, illetve minél idősebbek a szülők, különösen az apák. Ezt a feltevést a külföldi szerzők a század vége felé már elvetették /2, 47, 48/. A század vége felé a biológiai természetű vizsgálatok mind nagyobb teret nyertek, és a botanika és zoológia területére is kiterjedtek. A magzat nemi differenciálódásának kérdésével kapcsolatban több elmélettel is találkoztunk. így pl. azzal, hogy az emberi magzat az embrionális életnek első idejében nemileg nem differenciált, vagyis, hogy még nincsen eldöntve, hogy belőle milyen ivarú egyed fog fejlődni, és hogy a nem csak később fejlődik ki ebből az indifferens állapotból. Ez az elmélet nem volt újkeletű, mert a Krisztus után 379 körül élt Vindicianus azt állította, hogy az embrió neme csak a terhesség utáni 4. hónapban kezd kialakulni /24/. Más szerzők szerint a nemi differenciálódás viszonylag későn, a terhesség 3. hónapjában kezd kialakulni. Voltak, akik azt állították, hogy az embrió fejlődésének első fázisában hermafrodita, azaz mindkét nem alapját magában hordozza és a végleges nem oly módon fejlődik, hogy az egyik nem szervei a másikat legyőzik /24/. Lenhossék fenti elméleteket elutasította. 1903-ban megjelent könyvében még azt állította, hogy a nemet a petesejtek határozzák meg, ezek már a megtermékenyítés előtt nemileg determináltak, vagyis a petefészekben már hím és női petesejtek termelődnek és az utód neme esetenként attól függ, hogy a peteleválás (ovuláció) alkalmával milyen nemű petesejt szabadul ki a petefészekből s kerül megtermékenyítésre. A 20-as években azonban véleményét megváltoztatta és elismerte, hogy a hím csírasejtek (spermiumok) kétfélék: hím és női jellegűek. Ennek ellenére fenntartotta a petesejtek nemi deterinináltságára vonatkozó véleményét és ennek lényeges szerepét az utód nemének kialakulásában. Végül is általános elismerésre jutott az a felfogás, hogy az embrió neme közvetlenül a termékenyítés megtörténte után már egyszer s mindenkorra meghatározott. Ezek után a kutatás legfontosabb tárgya az volt, hogy magyarázatot találjanak arra, hogy mi az oka az állandóan meglévő fiú születési többletnek, valamint a fiútöbblet évenkénti és időszakos ingadozásának. Komplikálta a helyzetet az a megfigyelés is, hogy a fiútöbblet a háborúk alatt, illetve ezek után közvetlenül igen gyakran emelkedik. Számosán foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel és ennek következtében sok elmélet is született a jelenségek magyarázatára. Süssmilch szerint mint már említettük az isteni gondviselés játszik itt szerepet. Düsing az állatvilágban szerzett tapasztalatokra támaszkodva úgy vélte, hogy ha az apa fáradtabb és így nemileg gyengébb, fiú, ha pedig az anya gyengébb, leány utód születik. Voltak, akik az anyának a táplálkozásától, mások a közösülés és a menstruáció között eltelt időtől tették függővé a nemek alakulását. Többen (így Bernoulli, Wappaus, Kovács Alajos és mások) a szülők akaratával magyarázták a fiúszületési többlet kialakulását. Szerintük a szűkök általában inkább akarnak fiút, s ha a házasságból már született fiú, akkor a további termékenységei önkényesen akadályozzák /10, 26, 52, 53/. Ez a magyarázat nem talált elfogadásra.
K Ö Z L E M É N Y E K 261 Szél szerint a legvalószínűbb magyarázat az, amely a fiú születési többletet a szülők korviszonyával, a háborús többlet fokozódását pedig a korviszony eltolódásával magyarázza /52, 53/. Ezt már Hofacker, Sadler és Quelelel is igen valószínűnek tartotta /24/. Ók a morális életben is meglévő fiúszületési többletet is az apa és az anya között Európa-szerte meglévő korkülönbségből vezették le. Azonban a népességben, ahol (a műveletlen népeknél, a négereknél, a Balkán államokban) a házasságra lépő nők és férfiak között nincs meg a kultúrállamokban szokásos korkülönbség a szülők között, ott a születéseknél nincs fiúszületési többlet /24/. (Ezt a megállapítást a későbbi, illetve újabb vizsgálatok nem támasztották alá.) Ezzel a kérdéssel Szél is részletesen foglalkozott a Budapesti Orvosi Újságban 1926-ban megjelent közleményében /52/. 8 milliós hazai vizsgálati anyagon vizsgálta a szülői korcsoportok és a születési fiútöbblet közötti összefüggést, de csak "némi nyomát" találta annak, hogy az idősebb apáktól több fiú születik, mint a fiatalabb apáktól. Meg kell említenünk, hogy pár évvel ezelőtt mi is végeztünk vizsgálatokat arra nézve, hogy milyen hatása van a szülők életkorának az újszülöttek nemi arányának alakulására. Több, mint 3 millió újszülött nemi arányátvizsgálva megállapítottuk, hogy ez legnagyobb a 30 34 éves anyák újszülöttei között, és az anyai életkor emelkedésével csökken, függetlenül az apai életkortól. Az idősebb (40 éven felüli) apák esetében ugyancsak csökkenő fiútöbbletet észleltünk az újszülöttek között /36, 51/. Szilárd észak-amerikai populációban 1960-ban vizsgálta az újszülöttek nemi arányát az apák életkorának figyelembevételével. Azt találta, hogy a nemi arány a 40 éven felüli apák esetében fokozatosan csökken és a 45 éven felüli apák esetében már relatíve alacsony (103,6) értéket tesz ki /57/. A fenti adatok ismeretében megállapíthatjuk, hogy a 35 40 éven felüli szülők újszülöttei között a fiúk aránya az életkor emelkedésével arányosan csökken. Nemcsak külföldön, de hazánkban is már a 20-as években többen vizsgálták a nemi arány alakulását a házasságon kívül szüleleltek és az abortumok között is, de vizsgálták a nemi arány alakulását a békés és háborús viszonyok között, a települések jellege szerint, valamint a különböző szülői életkorok és a szülők szociális helyzetének figyelembevételével. Ma már megállapítható, hogy sem a fiútúlsúlynak, sem pedig változásának elfogadható magyarázatát nem sikerült adniuk. Ez a magyarázata annak, hogy ezekkel a kérdésekkel való foglalkozás ma is napirenden van. Ezzel a véleményünkkel nincsen ellentétben az a megállapításunk, hogy a régebbi vizsgálatok legtöbbjének az eredményeit ma is helytállónak találjuk. így pl. azt, hogy a házasságon kívül születettek között a fiútöbblet kisebb, mint a házasságból születettek között. Szél pl. az 1913-ban a házasságon kívül születettek között a nemi arányt 103,6-nak, 1918-ban 105,3-nak találta, szemben a házasságból születettek 106,2, ill. 109,2 értékével /54/. Azt is megállapították, hogy a halvaszületettek között mindig több a fiú, mint az élveszületettek között /3, 24, 38/. Újabb vizsgálatok megerősítették azt a megállapításukat is, hogy a városokban születettek között a fiútöbblet kisebb, mint a vidéken (falvakban) születettek között /33, 36/. Az újabb vizsgálatok megerősítették azt a régebbi megállapítást is, hogy a háborús, illetve a háború utáni években több fiú születik, mint a békés években /22, 38, 52/. Lenhossék a nemi arányt befolyásoló tényezőként 1924-ben megjelent közleményében /25/ az irodalomban addig nem eléggé figyelembe vett momentumként az abortumok és a halvaszületettek különböző gyakoriságát tételezte fel. A megtermékenyített peték nemi aránya tekintetében becslésekre vagyunk utalva. A fogamzás körüli nemi arány megközelítő meghatározását vagy interrupciós anyagban vizsgálták vagy szokásos vetéléseket dolgoztak fel. Az abortumok nemi arányára vonatkozó számos vizsgálat eredményeként azonban bizonyítottnak tekinthető, hogy ez a nemi viszonyszám az újszülötteknél jelentősen felül kell, hogy múlja. Erre már régebbi adatok is utaltak. így Bernoulli 1840-ben kimondta, hogy a fogamzások nemi aránya jóval
262 K Ö Z L E M É N Y E K nagyobb az újszülötteknél /3/. A századforduló körüli vizsgálatok is azt eredményezték, hogy az embriók, illetve az abortumok között több a fiú, mint az élveszületettek között (Rauber /31/, Schultz /491, Franklin P. Mail/13/, Lenhossék 1251). Az elsődleges nemi arányra vonatkozó irodalmi adatokat Goldstein és Kelchum gyűjtötte össze és közölte 1974-ben /16/. Ezek alapján a megtermékenyített peték (zigóták) nemi aránya 160,0 200,0 közöttire tehető. A koncepcionális nemi arány az embrionális élet folyamán folyamatosan csökken, azáltal, hogy több fiúmagzat hal el, a terhesség vége előtt, mint leány. A fiúmagzatok "esendőbb" voltának okát régóta keresik. Rauber felfogása szerint ennek az az oka, hogy a fiúmagzatok táplálék igénye nagyobb, mint a leányoké, de ehhez pozitív bizonyítékokkal nem rendelkezik. Ismeretes, hogy az újszülöttek között a fiúk testsúlya nagyobb, mint a leányoké. Ugyanez állapítható meg az abortumok és a halvaszületettek között is. Orsansky azt találta, hogy az 5. hónapig a leánymagzatok súlyosabbak, mint a fiúk /29/. Diising szerint /7/ a fiú embriók kevésbé életképesek. Rauber 51 embrió vizsgálatánál a nemi arányt 159,0-nek találta. Lenhossék abban a helyzetben volt, hogy egy nagyobb anyagot dolgozzon fel. (156,50 300 mm hosszú, 3 6 hónapos embriót vizsgált.) A nemi arányt ebben az anyagban 160,0-nek találta /25/. A halvaszületettek között is túlsúlyban vannak a fiúk. Quetelet /24/ a nemi arányt közöttük 131,5-nek találta. Kb. azonos érték adódik Bodio vizsgálatainak eredményeiből is amiket különböző népek halvaszülöttei között kapott az 1887 1891 években/4/. Európa 11 országából begyűjtött adatokból a nemi arány 124,6 és 142,2 között adódott. A legalacsonyabb értéket Norvégiában, a legnagyobbat Franciaországban kapták. Hazánkban 130,0-es értéket találtak. Az adatokból 13 1,9 középérték adódik, egy olyan érték, amely az élveszületettek nemi arány értékénél jelentősen nagyobb. (Hasonló a helyzet a házi emlősállatoknál is. Goelert a halvaszületett csikóknál 106,5-ös értéket talált, szemben az élveszületettek 96,6-es értékével.) Abból a megfigyelésből kiindulva, hogy az abortumok, a kora- és halvaszületettek között sokkal több fiú megy veszendőbe, mint leány, arra következtettek, hogy ez a körülmény nem lehet hatás nélkül az élveszülöttek nemi arányára. Különösen az abortumoknak tulajdonítottak nagy szerepet e tekintetben. Lenhossék véleménye szerint annak oka, hogy a házasságon kívül születettek között a fiútúlsúly kisebb, mint a házasságból születettek között, ugyancsak az abortumokban és a halvaszületésekben keresendő. Ugyanis ezeknek az aránya a házasságon kívül születettek között nagyobb, mint a házasságból születettek között /3/. Düsing azt találta, hogy egy 13 éves időtartamú porosz születési statisztikában a halvaszületések 13 millió törvényes születésnél 3,01%-ban, 1 millió törvénytelen születésnél ezzel szemben 5,32%-ban fordultak elő 111. Fircks hasonló megfigyelésekről számolt be /11/. Mindezekből azt a következtetést vonták le, hogy a halvaszületések nagyobb gyakorisága a házasságon kívüli születések esetében a fiútöbbletet csökkentik. Azonban az abortumoknak e tekintetben még nagyobb jelentőséget tulajdonítottak. Egy 1910-ből származó magdeburgi statisztika szerint 1000 1 hónaposs abortum között 138-cal több fiú volt, mint leány. Ez azt jelenti, hogy már az intrauterin életben jobban vannak veszélyeztetve a fiúk, mint a leányok /24/. A vizsgálatok eredményeiből többen arra a következtetésre jutottak, hogy a fiútöbblet még nagyobb lenne, ha már a születés előtt nem pusztulna el jóval több fiú, mint leány. Ennek a jelenségnek a magyarázatát Castle, Correns, Bateson, Jendrasik, Lenz másokkal egyetértésben a nemek arányának és a kóros hajlamoknak öröklésében keresték /24/. Már elég régen felismerték (Siebold 1836-ban, Henking 1891-ben), hogy az állatok kétféle nemi sejteket termelnek. A századfordulón, amikor sikerült a spermiumot és a petesejtet elkülöníteni és kromoszómákat identifikálni, a nemi differenciálás kérdése ismét felszínre került. McClung ismerte fel előszóra kromoszómák jelentőségét a nemi determinációban. Kimutatta, hogy a hím differenciációhoz egy "járulékos
K Ö Z L E M É N Y E K 263 kromoszóma" jelenléte szükséges. Ezzel megalapozta a nemi determináció XX/XY teóriáját, megállapítva azt is, hogy az Y kromoszómát tartalmazó spermiummal megtermékenyített peték hímekké fejlődnek, az X kromoszómát tartalmazó spermiumokkal megtermékenyített peték pedig nőkké. Azt is sikerült megállapítani, hogy az emberi embriók mindkét nemben a terhesség első két hónapjában azonos módon fejlődnek és csak ezen idő után válik szét a két nem fejlődése /23, 27/. Ennek ellenére az újszülöttek nemi arányával foglalkozó magyar szakirodalomban azt tapasztaljuk, hogy a szerzőknek mindezekről vajmi kevés tudomásuk volt. Ennek nyomait találjuk Gáspár 1926- ban megjelent közleményében /14/ és 1934-ben kiadott könyvében /15/. Az előbbiben az intrauterin fiúpusztulási többletet a következőképpen próbálta magyarázni: "A férfi nemnek csak n + 1 kromoszómája van, míg a nőnek n + 2, miért is az utóbbinál mindig jelenlevő másik, egészséges kromoszóma könnyen elfedheti a beteg kromoszómát, ami a férfiaknál a páratlan kromoszóma miatt nem következhet be". Érdekes, hogy Szél [Salle] a Gáspár-féle fenti elmélet ellen foglalt állást /53/. (Mellékesen: Gáspár antropológus volt.) Annak ellenére, hogy a külföldi szerzők a múlt század végén és a század elején már számos tényező hatását vizsgálták az újszülöttek nemi arányára, ezekről a magyar szakirodalomban alig olvashatunk. Hazánkban az első világháború előtt csak Lenhossék és Kőrösy (a Fővárosi Stat. Hivatal első igazgatója) ez irányú munkásságáról van tudomásunk. Kőrösy már 1891-ben foglalkozott az újszülöttek nemi arányának kérdésével. Vizsgálatai szerint Magyarországon abban az időben 103,7 volt a nemi arány. Korát megelőzve azt állította, hogy a család tagjainak ellenőrzésével beleértve a koraszülöttek és életképtelenek adatait is az észlelt hatásokból kiindulva a körülmények változásait is figyelembe véve kellene a kérdést vizsgálni. Egy 1906-ban megjelent tanulmányban a fiútöbbletet az apa előrehaladott korával hozta összefüggésbe. Lenhossék munkásságáról már szóltunk. A téma iránti érdeklődés a 20-as években kezdődött el szélesebb körben és ebben az évtizedben a hazai statisztikusok (Földes, Kovács, Thiring, főként pedig Szél [Saile]) felzárkóztak a külföldi kollegákhoz vizsgálati eredményeikkel, bár ezekkel a problémák megoldásához nem jutottak közelebb. A már elmondottakon kívül megemlítésre méltó eredményekről számolt be Földes 1929-ben megjelent közleményében /12/. Abból a megfigyelésből kiindulva, hogy mind a halvaszülöttek, mind az elvetéltek a gazdagabb társadalmi rétegekben ritkábban fordulnak elő, a halvaszülöttek és az elvetéltek között pedig nagyobb a fiútöbblet, mint az élveszülöttek között, a terheseknek nagyobb gondozást, ápolást és táplálást biztosító gazdagabb osztályokban a fiúszületési többlet nagyobb arányára lehetne számítani. (Lenhossék is a gazdagabbaknál tételezett fel nagyobb fiútöbbletct.) Ez irányában Budapesten az 1926 27 évben végzett vizsgálati eredményei szerint a nemi arányt a gazdagabb városrészekben 103,8-nek, a szegényebb városrészekben 104,5-nek találta. Tehát nem a várt eredményeket kapta. Az 1924-ben Berlinben végzett vizsgálatok a budapestihez hasonló eredményeket adták: 105,4-et, ill. 105,6-et. Ezek az eredmények is megnehezítették, hogy a nemi arány értékek kialakulásának és ingadozásainak kellően bizonyított magyarázata szülessen. 1945 után Salamon Lajos, a KSH munkatársa a hazai demográfiai adatok felhasználásával számos közleményben számolt be vizsgálatainak eredményeiről, anélkül, hogy az újszülöttkori nemi arány alakulásával, illetve változásaival kapcsolatos problémákra elfogadható magyarázatot adott volna. Munkásságát azonban mégis hasznosnak kell tekintenünk, mert ezzel felkeltette az érdeklődést a téma iránt /38 41/. Az utóbbi években Kiinger András a KSH jelenlegi elnökhelyettese ugyancsak a hazai demográfiai adatok feldolgozásával kapcsolatban az újszülöttek nemi arányának alakulásával és annak okaival is foglalkozott /1, 22/. Az antropológusok, biológusok között a téma nem talált érdeklődésre. Örvendetes viszont, hogy az orvosok között akadtak, akik érezték, hogy az újszülöttek nemi ará
264 K Ö Z L E M É N Y E K nyara vonatkozó vizsgálati eredmények és megállapítások a neonatológiában és csecsemőgyógyászatban hasznosíthatók. (Szonlágh prof. és munkatársai Szegeden /58/ Sárkány Jenő prof. a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban.) Különösen Sárkány fejtett ki e téren úttörő, eredményes és hasznos munkásságot. Papp és Gardó 1968-ban megjelent monográfiájukban ugyancsak részletesen foglalkoztak az újszülöttek nemi arányával /30/. Az embereknél megfigyelt újszülöttkori fiútöbblet keletkezésének és változásainak okait és magyarázatát keresve tájékozódtunk, hogy milyen az ivararány az egyes állatfajok utódai között. Elsősorban az emberszabású majmok (csimpánz, gorilla, orangután) viszonyszámaitól vártunk céljainkra használható adatokat. Vizsgálódásainkból úgy tűnik, hogy a kérdés a zoológusok körében is érdeklődésre talált. Érdekes, hogy Lenhossék már idézett könyvében /24/ találtunk néhány állatfaj ivararányára vonatkozó adatokat származási helyük és a vizsgálatok időpontjának feltüntetése nélkül. Mivel a könyv 1903-ban jelent meg, ebből következik, hogy az adatok a múlt század utolsó éveiből valók. Az adatokból kiderül, hogy hím ivartöbbletet találtak a szarvasmarháknál, sertéseknél, patkányoknál, galamboknál és sarlósfecskéknél. Ezzel szemben nőstény többletet találtak a lovaknál, juhoknál, tyúkoknál, levelibékáknál és rákféléknél. (Érdekes, hogy a csikóvizsgálatok eredményei magyarországi ménesekből származtak.) Érdekesadatokat találtunk Gáspár 1934-ben megjelent könyvében is. Hímtöbbletről közöl adatokat a sertések (112,0) és a galambok (103,0), nősténytöbbletről a tyúkok (94,0), lovak (99,0) és legyek (96,0) utódai között. A nem kialakulásával kapcsolatban közli, hogy a legyeknél, halaknál, csúszómászóknál és emlősöknél a nőstények testsejtjei párosszámú 2X, a hímeknél páratlan IX kromoszómát tartalmaznak és peteéréskor csak egyféle (X kromoszómát tartalmazó) petcsejt, az ondósejt érésekor ellenben kétféle ondó (az egyik X kromoszómával, a másik e nélkül) képzíődik. Más fajoknál (pl. lepkéknél, madaraknál) az. előbbi fajokkal ellentétben, a hímek homozigóták (XX), a nőstények heterozigóták (IX), vagyis az. utóbbiak termelnek kétféle ivarsejtet. Mivel a szakirodalomban az. állatok ivararányára vonatkozó újabb adatokat nem találtunk, néhány hazai állattenyésztő intézményt és a budapesti állatkertet kerestük fel adatgyűjtés céljából. Ezen kívül kigyűjtöttük az Internat. Zoo Yearbook 1986. évi kiadásából is néhány állatfaj ivararány adatait /64/. Az adatokból a következőket állapítottuk meg: 1. A szarvasmarháknál és a sertéseknél mi is hímtöbbletet, a juhoknál és a lovaknál nősténytöbbletet találtunk az utódok között. Ezzel szemben a tyúkoknál mi nem jércetöbbletet, hanem kakastöbbletet találtunk. (Ez utóbbi adattal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy esetünkben Tetra-Sl hibrid fajtákról van szó, vagyis egy más fajtáról, mint aminek adatai a Lenhossék és a Gáspár könyvben szerepelnek. Tehát az eredmények különbözőségéből nem szabad következtetést levonni.) 2. Az utódok ivararánya tekintetében saját, jelenlegi és a kb. 100 évvel korábbi eredmények teljesen fedik egymást, ami azt bizonyítja, hogy az. ivararány az általunk vizsgált állatfajok esetében is biológiailag determinált faji jelleg, hasonlóan az emberhez. 3. Az emberszabású majmok szülötteinek ivararány adataiból magyarázatot vártunk az emberi nemi arány viszonyok értelmezéséhez. Ugyanis arra voltunk kiváncsiak, hogy a majmok ezen csoportjánál fog e mutatkozni az emberéhez hasonló számarány (hímtöbblet). Várakozásunkban csalódnunk kellett, ugyanis csak a gorilláknál találtunk hímtöbbletet, míg az emberhez legközelebb álló csimpánznál és az orangutánnál kifejezett nősténytöbbletet találtunk. Az eredmények értékelését azonban korlátozza, hogy az esetszámok a csimpánz és a gorilla esetében kicsik. 4. A néhány állatfajon végzett vizsgálat eredményeiből az emberi nemi arány alakulásának magyarázatával kapcsolatban értékelhető adatokat nem kaptunk.
K Ö Z L E M É N Y E K 265 Úgy érezzük, hogy nem fejezhetjük be fejtegetéseinket anélkül, hogy ne kíséreljük meg mai ismereteink alapján választ adni két igen fontos kérdésre: 1. mennyiben tekinthető biológusi törvényszerűségnek a fiúszületési többlet, és 2. mivel magyarázható ennek ingadozásai. Véleményünk szerint a fiúszületési többlet esetében az emberre (és részben egyes állatfajokra is) jellemző biológiai törvényszerűségről van szó. Ebben legnagyobb szerepe van annak, hogy a spermában jelentősen nagyobb arányban vannak jelen a hímneműséget determináló Y kromoszómát tartalmazó spermiumok, mint az X kromoszómát tartalmazók. A vonatkozó vizsgálatok mind azt bizonyítják, hogy a koncepció pillanatában jelentősen nagyobb a masculin irányú determináció. Shetlles 1960-ban megjelent közleményében /42, 43, 44/ arról számolt be, hogy fáziskontraszt eljárással a spermiumok két csoportját lehet elkülöníteni. Az egyik fajta spermiumfeje nagyobb, ovális, a másiké kisebb, kerekded. Az utóbbi a gyakoribb és ez tartalmazza az Y kromoszómát, míg az előbbi az X kromoszómát. Shettles egy évvel később megjelent közleményében /45/ azt közölte, hogy az Y-os spermiumok aránya a különböző ondókban lényegesen nagyobb az X-es spermiumokénál. Néhány esetben azt is megfigyelte, hogy fiús családokban az arány mindig nagyobb, mint a leányos családokban. Szontágh és munkatársai /58, 59/ pár évvel Shetlles vizsgálatait követően hasonló vizsgálatok eredményeiről számoltak be az Orvosi Hetilapban. Ók is azt találták, hogy az Y tartalmú spermiumok aránya a spermákban nagyobb az X-et tartalmazókénál. 100 X-tartalmú spermiumra átlagosan 169 Y-tartalmút találtak. Azt is megfigyelték, hogy az arány nagy különbségeket mutat a férfiak spermáiban. (Az értékek 134 és 242 között voltak.) Vizsgálataik eredményeiből azt a következtetést vonták le, hogy ebben keresendő az oka annak, hogy a primer szexuális arány jelentősen a fiúk javára tolódik el. Természetesen felmerül itt a kérdés, hogy hogyan jön létre a spermákban megfigyelt Y-spennium túlsúly. Nyilvánvaló, hogy itt egy olyan mechanizmusról van szó, amely a biogenezis során alakult ki az X kromoszóma nagyobb sérülékenysége következtében. Szemere és munkatársainak 1967-ben közölt ez irányú véleményét ma is elfogadhatónak tartjuk /56/. Közismert ugyanis, hogy az olyan hatások, amelyekről feltételezik, hogy genetikai károsodásokat okoznak mint például a szokatlanul nagy intenzitású sugárzások az emberi és állati magzatokban veleszületett fejlődési rendellenességeken, fokozott újszülött halálozáson, alacsony születési súlyon kívül a nemi arányt következetesen hím ivarú utódok javára tolják el. Ha pl. férfiak vannak kitéve ionizáló sugárzásoknak, akkor relatíve nagy X kromoszómáik sokkal gyakrabban sérülnek, mint a viszonylag kicsiny Y kromoszómáik. Ráadásul az X kromoszómák hordozhatnak olyan géneket, amelyekben letalitás indukálódott, szemben az Y kromoszómákkal, amelyekben sokkal kevesebb a valóban mutabilis locus. így a nőnemű zigoták aránytalanul gyakrabban pusztulnak el, mint a sugárzásnak ki nem tett apákéi, ami a nemi arány megváltozását eredményezi a spermákban. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet nemcsak ionizáló sugárzások, hanem más hatások estében is hasonlóan alakul. Az is világos, hogy mivel az Y kromoszómát tartalmazó spermiummal való megtermékenyülés lehetősége is nagyobb, mint az X kromoszómát tartalmazó spermiummal, a primer nemi arány nagyobb lesz. Az újszülöttek nemi arányának alakulásában a másik igen fontos biológiai tényező a hímnemű magzatok leányokénál biológiailag gyengébb (köznapi nyelven "esendőbb ) volta. Ez azt jelenti, hogy az intrauterin életben több fiúmagzat hal el, mint leány. Ezt bizonyítják azok a vizsgálatok, amiket a művi és spontán abortumokon végeztek. Közöttük a hímneműek aránya jelentősen nagyobb, mint az élveszületetteknél. A nemi arányban észlelt éves vagy időszakos eltérések okát, az eddigi tapasztalatok alapján, mi elsősorban a megtermékenyítés során ható változásokban, valamint az embrionális élet folyamán fellépő változásokban, illetve a magzati halálozás időpontjában bekövetkező változásokban látjuk. Feltételezhető, hogy a spermiumok nemi
266 K Ö Z L E M É N Y E K arányában, számában és/vagy megtermékenyítőképességében a feltételezett tényezők hatására változások történnek és ennek eredményeképpen a primer nemi arány is megváltozik, ami az újszülöttkori nemi arány alakulását befolyásolja. Talán ez a mechanizmusjátszik nagyobb szerepet a háborús évek fiúszületési többletének többek által megfigyelt emelkedésében annak következtében, hogy ezekben az években a férfiakra nagymértékben hatnak fizikai és lélektani tényezők. Az újszülöttek nemi arányának alakulásában nem tagadható más, nem biológiai természetű tényezők bizonyos szerepe. A szülői életkor szerepéről az előzőkben már szóltunk. Mint láttuk, a fiútöbbletet a 25 30 éves anyai életkorban születettek között találjuk legnagyobbnak, az ennél fiatalabb, de főként az idősebb anyáktól (és apáktól) születettek között a nemi arány kisebb. Ez azzal magyarázható, hogy az "esendőbb" fiúmagzatok számára a 25 30 éves szülői életkorban vannak biztosítva a legkedvezőbb feltételek az életbenmaradáshoz. A 20 évesnél fiatalabb anyák szervezete nincs még teljesen felkészülve a terhesség kiviselésére, a 30 éven felüli anyáknál pedig az abortuszok számaránya az életkorral párhuzamosan mind nagyobb lesz. Az a megfigyelés, hogy az apai életkor vizsgálatában a fiútöbblet akkor a legnagyobb, amikor az apa 5 10 évvel idősebb az anyánál, csupán azzal magyarázható, hogy általában a nemzőapák ennyivel idősebbek az anyáknál. Tehát nekik a fiútöbblet alakulásában az életkor tekintetében nem tulajdonítunk jelentőséget. A halvaszületések szerepét az újszülöttkori nemi arány alakulásában általánosságban nem lehet tagadni. De jelentőségük ma már gyakorlatilag nem jön szóba, mert számuk az összes szülések csupán néhány ezrelékét teszik ki. Szerepüket évtizedekkel korábban, vagy olyan populációban, amelyben számuk jelentős, el lehet fogadni. Más a helyzet a spontán abortumok esetében. Összefüggést ezek számaránya és a nemi arány alakulása között nem lehet találni. Szerepüket amint erre egyik közleményünkben részletesen kitértünk a terhességi kor szerinti nemi összetételük változásának tulajdoníthatjuk /35/. Ugyanis, ha az abortumok között egyik évben sok az igen korai terhességből származó, akkor közöttük több lesz a fiú, és ennek következtében az élveszületettek fiútöbbletének kisebbnek kell lennie. Ha viszont az abortumok között több a későbbi (középidős) terhességből származó, akkor ennek következményeképpen az újszülöttek fiútöbbletének nagyobbnak kell lennie. A statisztikusok, biológusok mellett a genetikusok is mind nagyobb intenzitással foglalkoznak az újszülöttkori nemi megoszlást befolyásoló tényezőkkel, felismerve ennek társadalmi, demográfiai és szociális szükségességét /61, 62/. Nem lehet feladatunk az utódok ivararányával foglalkozni az állatvilágban. Az erre vonatkozó, általunk ismert adatokból azt kellett megállapítanunk, hogy az ivararány állatfajonként eltérő, illetve nem azonos jellegű, hol hím-, hol pedig nősténytöbblet van. Azt is megállapítottuk, hogy az egyes állatfajok ivararányának jellege és értéke viszonylag konstans, hasonlóan az emberéhez. Mindezekből arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy az újszülöttkori nemi arány milyensége esetében mind az embernél, mind pedig az állatoknál a szervezetnek jellegzetes, a fajra jellemző, determinált biológiai tulajdonságával állunk szemben, amely nyílván a fajfenntartás (fajfennmaradás) céljait szolgálja. Az exogén tényezőknek (beleértve a demográfiáikat is) csak modifikáló szerepük van.
K Ö Z L E M É N Y E K 267 IRODALOM /1/ Acsádi Gy. Kiinger A.: A termékenység, a családtervezés és a szűletésszabály ozás néhány kérdése. Demográfia 2, 176-216. (1959). /2/ Bemer, II.: Ueber die ursachen der Geschlechtsbildung. Bioi. Centralblatt, 1883. /3/ Bernoulli, Cr.: Handbuch der Populationistik. Ulm, 1840 41. /4/ Bodio, L : Movimento della populazione, confronti internationale. /5/ Carlberg, N : Die Bewegung der Bevölkerung Livlands in der Jahren 1873 1882. Reval 1886. /6/ Düsing, С. : Die Regulierungder Geechleehtsverhaltnisebei der Vermehrung der Menschen, Tieren und Pfianzen. Zschr. f. Naturwiss. 19, 884 (1884). Ill Düsing, C. : Die experimented Prüfung der Théorie von der Regulierung des Geschlechtsverhaltnisses. Jenaischer Zschr. f. Naturwiss. 19 (1986). /8/ Düsing, C. : Die Regulierungdes Geschlechtsverhaltnissesbei Pferden. Landwirtschaftl. Jahrbücher 16, 1887. /9/ Düsing, C. : Das Geschlechtsverhaltnisder Geburten in Preussen. Berlin, 1890. /10/ Felscher, N.: Id.: Lenhossék, M. 24. /11/ Fircks, A. von: Bevölkerungslehreund Bevölkerungspolitik.Leipzig, 1898. (171. old.) /12/ Földes B. \ Az anyagi és társadalmi helyzet befolyása a házasságkötésdere, a születésekre és halálesetekre, különös tekintettel Budapestre. M. Stat. Szemle VII, 3. sz. (1929). /13/ Franklin P. Mall: Id.: Lenhossék, M. 24. /14/ Gáspár J.: Budapesti Orvosi Újság, 44. sz. 1335 (1926). /15/ Gáspár J.: Fajismeret. Novak R. Budapest 1934. /16/ Goldstein, A. Kelchum, M. : Evaluation of the discrepancy between primary and secundai7 sex ratios. Obstet. Gynec. 43, 200 (1974). /17/ Graunt: Natural and political observations. Id.: Slieda W. 43. /18/ Gyenis Gy.: Lenhossék Mihály antropológiai munkássága. Orv. Hetil. 1987, 128, 2533 2535. /19/ His, W. : Die Theorien dér geschlechtliche Zeugung. Archív, f. Anthropologie 1870, IV, (197 és 317. old.). /20/ Hofacker, J. D. : Ueber Eigenschaften welche sich bei Menschen und Tieren vererben. Tubingen, 1828. /21/ Kellokumpu-Lehlinen, P. és mtsai: Az emberi fogamzások nemi aránya. Obsteni. Gynecol. 1984, 64, 220. /22/ Kiinger A.: A termékenységet befolyásoló biológiai tényezők. Demográfia 1970, 13, 394 412. /23/ László J.: A nemi differenciálódás mechanizmusának űjabb szempontjai. Orv. Hetil. 1983, 124, 1235-1240. /24/ Lenhossék, M.: Das Problem der geschlechtsbestimmenden Ursachen G. Gischer, Jena 1903. /25/ lenhossék M. \ Az emberi magzatok nemi aránya. Term. Tud. Közlöny 1924. május-júniusi szám, 152-158. old. /26/ Lenz, Fr. : Eine Erklârung des Schwankens dér Knabenziffer. Archív, f. Rassen-und Gesellschaftsbiologie 1920, 11. köt. /27/ McClung, C.E.: Bioi. Bull. 1902, 3, 42. (Id.: László J. 19). /28/ Nichols, J.B. : The numerical proportions of the sexes a birth. Mem. American Anthropological Assoc. Vol. 1, 1907. /29/ Orsansky, J.: Die Tatsachen und Gesetze der Vererbung. Archiv. Anat. u. Physiol., Phys. Abt. Jahrg. 1899. /30/ Papp Z Gardő S.: Genetika a szülészetben és nőgyógyászaiban. DOTE Női Klinika Évkönyve, 1968. /31/ Rauber, A.: Der Ueberschussan Knabengeburtenund seine biologischebedeutung. Leipzig, 1900. /32/ Rényi A.: Sztohasztikus folyamatok a biológiában II. Term. Világa 1980, 111, 158. /33/ Rex-Kiss B. Szemere Gy. Szabó R.: Adatok az újszülöttek nemi arányának alakulásához hazánkban az 1946 1974 években. Demográfia 1977, 20, 88 103. /34/ Rejc-Kiss B. Szabó R. : Vizsgálatok Magyarország népességének nemi arányáról és annak alakulásáról. Népeg. 1985, 66, 342 347. /35/ Rex-Kiss B. Szabó R. : Vizsgálatok az abortumok szerepéről az újszülöttek nemi arányának alakulásában. Gyermekgyógy. (megjelenés alatt). /36/ Reji-Kiss B.: Vizsgálatok az újszülöttek nemi arányának alakulásáról. Medicina, Budapest 1986. /37/ Sadler, M. Th.: The Law of Population. London, 1830. /38/ Salamon L : Az újszülöttek nemi aránya. Demográfia 1959, 2, 521. /39/ Salamon L : Férfiak és nők aránya. Stat. Szemle, 1966, 44, 1198.
268 K Ö Z L E M É N Y E K /40/ Salamon L : A csecsemőhalandóság egyes kérdései, különös tekintettel a nemek szerinti eltérésekre. Demográfia 1960, 3, 470. /41/ Salamon L : A halvaszületésekről. Demográfia 1960, 3, 107. /42/ Shettles, L.B. : Int. J. of Gyncc. 1960, 87, 63. /43/ Shettles, LB.: Nature, 1960, 648, 186. /441 Shellles, L В. : Nature, 1960,254, 187. /4'5/ Shettles, LB.: Fertility and Sterility, 1961, 502, 12. és 516, 12. /46/ Sasrutas Ayurwedas. Edidit: Hessle, Erlangen 1844. /47/ Slieda, W. : Das Sexualverhaltnisder Geburten in Preussen. Berlin 1890. /48/ Süssmilch, J.P. : Die göttliche Ordnung in den Verânderungen des menschlichen Geschlechtes aus der Geburt, dem Tode und der Fortpfianzung desseben erwiesen. Berlin, 1842. /49/ Schultz, A.A. : Studies in sex-ratio in man. Biolog. Bull. 1918, 34. /50/ Schumann, A.L : Die Sexualproportionder Geborenen. Oldenburg, 1883. /51/ Szabó R.-Rejc-Kiss B.: Az anyai életkor szerepe az új születik о ri nemi arány alakulásában. Orv. Hetil. 1981, 122,2343 2346. /52/ Szél T : A fiúszületési többletnek háborúk után jelentkező gyarapodásáról. Budapesti Orv. Újság 1926, 24, 1269 1274. /53/ Szél T.: Még egy szó a fiúszületési többlet háború utáni bekövetkező emelkedésének kérdéséhez. Budapesti Orv. Újság 1927,25, 158 160. /54/ Szél T: Egészségügyi Statisztika. Budapest 1930. /55/ Szél T: A születések alakulása Budapesten és az. európai nagyvárosokban. Szfőv. Stat. Köziem. 1929,58,80 102. /56/ Szemere Cry. és mtsai: Az Y chromosoma terhesség alatti eliminatiójának szerepe a sexual-proportio kialakulásában. Bioi. Köziem. 1967, 63 67. XIV. /57/ Szilárd L : Nature 1960, 649 650. 186. /58/ Szontágh, F.E. és mtsai: Primary embriónál sex ratios in normal pregnancies determined by the nuclear chromatin. Nature, 1961, 192, 476. /59/ Szontágh F.E. és mtsai: Orvosi Hetilap 1962, 1932 33, 103. /60/ Tractatus N idd ah. Id.: Lenhossék M. 24. /61/ Vajda R. Czeizel E.: Hazai igények az utód nemének tudatos irányítására. Orv. Hetil. 1977, 118. 866 /62/ Vajda R. : Az elsődleges nemi arány alakulása az intrauterin életben. /63/ Wilckeiv:, M.: Untersuchungen über das Geschlechtsverhaltnis und die Ursachen der Geschlechtsbildung bei Haustieren. Landwirtschafll. Jahrbücher 1886, 15 (607. old.). /64/ Internat. Zoo Yearbook. 24/25. Zoolog, soc. of London, 1986. Tárgyszó: Humángenetika. DATA TO THE HISTORY OF STUDIES ON THE SEX RATIO OF NEWBORN CHILDREN Summary The question of the development of the sexes has taken up the attention of the inquiring human mind since the beginning of the history of humanity. The authors processed the data on this topic which can be found in the literature from the Book of Genesis through the Indian and Greek-Roman authors up to the present, with special regard to the sex ratio of the newborn. Reliable data on the sex ratio of the newborn can be found from the second half of the 17th century on, in particular from English authors (of London). It is interesting that there is no significant difference between the sex ratio values stated by them and the present average values. Almost 100 years later (in 1742) there were data on the results of a study covering already several countries
K Ö Z L E M É N Y E K 269 of Europe. From the English data these figures did not differ much either. A scientific study of the development of the sex ratio of the newborn started at the beginning of the 19th century when statistics began to consider also the solution of the questions of this respect as their task and with their methods they tried to find an explanation regarding the development of the sex of the newborn and the influence of the factors affecting the changes observed in the male surplus. Towards the end of the 19th century the literature reported not only on European data but on American ones, too. At the beginning of our century it was stated that the sex ratio value around 106.0 can be considered as an average value characteristic not only of the population of Europe but of the other continents as well. Towards the end of the last century the statisticians realized that the explanation of the sex ratio of the newborn, i.e. the development of and the change in the male surplus surpass the productive capacity of the methods available, and that in this field a result can be expected first of all from the natural scientists (physiologists, biologists). From that time on more and more specialists began to deal with this problem and tried to answer the above questions. They studied a series of the factors for this purpose. As a result of their investigations a lot of hypotheses were developed which however couldn t be confirmed by acceptable proofs. Recently demographers and neonatologists also tried to explain the background of the development of the male surplus among the newborn and the causes of the fluctuations observed. As a result of these studies the following explanation seems to be acceptable: the male surplus at neonatal age is a biological quality characteristic of the organism, typical of the races and determined genetically, which probably serves the purposes of race preservation. Two factors play a decisive role in the development of the male surplus: 1. the preponderance of the number of spermia, vehicle of the Y chromosome in consequence of which more male zygotes develop, and 2. more male embryos perish in the course of the embryonic life than female ones because the male embryos are frailer. Both factors can be affected by several endogenous and exogenous factors but only a modifying role is attributed to them.