A MUNKA ÉS A GAZDASÁGI ÉLET. A MUNKAMEGOSZTÁS. A FORDIZMUS ÉS AMI UTÁNA

A MUNKA ÉS A GAZDASÁGI ÉLET. A MUNKAMEGOSZTÁS. A FORDIZMUS ÉS AMI UTÁNA KÖVETKEZIK. A RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK ÉS A TŐKÉS TÁRSASÁGOK HATALMA. A SZAKSZERVEZETEK ÉS A MUNKAÜGYI KONFLIKTUSOK, A MUNKANÉLKÜLISÉG Minden ember függ valamilyen termelési rendszertől. Még azokban a társadalmakban is, ahol nem állítottak elő élelmet (vadászó és gyűjtögető kultúrák), a szükséges anyagi javak megszerzése és szétosztása meghatározott rendben történt. Az emberek többsége valamennyi társadalomban termelő tevékenységgel, azaz munkával tölti élete legnagyobb részét. A modern társadalmakban megszokott jelenség, hogy az emberek a legkülönfélébb foglalkozásokban dolgoznak, pedig ez csak az ipari fejlődés révén alakult így. A tradicionális kultúrákban a népesség nagy része egyetlen tevékenységet folytatott: élelmet gyűjtött vagy állított elő. A nagyobb társadalmakban különböző kézműves szakmák is léteztek, mint az ács-, kőműves-és hajóépítő tevékenységek, de ezeket teljes munkaidőben csak a népesség egy elenyésző kisebbsége űzte. A munka olyan szellemi és fizikai erőfeszítéssel járó célszerű tevékenység, amelynek célja emberi szükségletek kielégítését szolgáló javak vagy szolgáltatások előállítása. A foglalkozás vagy állás olyan munkát jelent, amelyet rendszeres bérért vagy fizetésért végeznek. A munka valamennyi kultúrában a gazdasági rendszer alapja, amely a termelést és a javak, szolgáltatások elosztását biztosító intézményeket foglalja magában. A gazdasági intézmények vizsgálata a szociológia egyik legfontosabb területe, mivel a gazdaság kisebb vagy nagyobb mértékben a társadalom minden más szférájára kihat. Bár a gazdasági tevékenység hatása nem annyira meghatározó, mint azt MARX gondolta, a gazdasági gyakorlat szerepe mégis minden társadalomban jelentős. Vadászat és gyűjtögetés, pásztorkodás, mezőgazdaság, ipar, szolgáltatások a megélhetés biztosításának különböző formái alapvetően befolyásolják az emberek életmódját. A javak elosztása és a javak előállítói között a gazdasági pozícióban kialakult különbségek szintén erőteljesen meghatározzák a társadalmi egyenlőtlenségek különböző formáit. A gazdagság és a hatalom nem járt feltétlenül együtt, de egy társadalomban a leggazdagabb csoportok egyúttal a legnagyobb hatalom birtokosai is. A munkamegosztás A modern társadalmak gazdasági rendszerének egyik legfontosabb jellegzetessége a rendkívül összetett és széles körű munkamegosztás. A munkafeltételek különböző foglalkozások között oszlanak meg, amelyekre specializálódnak az emberek. A tradicionális társadalmakban a nem mezőgazdasági munka a kézműves szakma beható ismeretére épült, amelynek fogásait hosszan tartó inaskodás során tanulták ki. A kézműves rendszerint minden munkafázist elejétől a végéig maga végzett el. A modern ipari termelés kibontakozása számos kézműves szakma kihalásával járt együtt; amelyek pedig fennmaradtak, azok egy szélesebb termelési folyamat részévé váltak. A tradicionális, illetve a modern társadalmakra jellemző munkamegosztás közti különbség rendkívül jelentős. Még a legnagyobb tradicionális társadalmakban is legfeljebb 20-30 kézműves szakma létezett, kiegészítve néhány speciális foglalatossággal, mint például a kereskedő, a katona, illetve a pap tevékenysége. Egy modern ipari társadalomban ezzel szemben több ezer különböző foglalkozással találkozhatunk. A brit népszámlálás például mintegy 20.000 foglalkozást ismer. A tradicionális közösségekben a népesség legnagyobb 1

(mezőgazdaságban dolgozó) része gazdasági értelemben önellátó volt: maga állította elő élelmét, ruházatát, illetve az élethez szükséges egyéb javakat. A modern társadalmak egyik legfontosabb jellegzetessége ezzel szemben a kölcsönös gazdasági függőség rendkívüli mértékű megnövekedése. Mindannyian mások munkájától függünk, ugyanis nélkülük nem jutnánk hozzá az életünk fenntartásához szükséges javakhoz és szolgáltatásokhoz. Néhány kivételtől eltekintve a modern társadalmakban az emberek nem maguk termelik élelmüket, nem maguk építik házaikat, és nem maguk hozzák létre az egyéb szükséges fogyasztási cikkeket. A kölcsönös gazdasági függőség napjainkra már globális méreteket öltött. A primer, szekunder és tercier szektor Az ipari gazdaságot három szektorra oszthatjuk: primer, szekunder és tercier szektorra. A három szektorban foglalkoztatott munkaerő aránya az iparosodás előrehaladásával változik. A primer szektorba azok a gazdasági ágazatok tartoznak, amelyek a természeti erőforrások összegyűjtésével és kitermelésével foglalkoznak: mezőgazdaság, bányászat, erdészet, halászat. A gazdaság gépesítettségének növekedésével és a gyáripar térnyerésével a munkások mind nagyobb hányada talál munkát a szekunder szektorban. A szekunder szektor ágazataiban a nyersanyagokból késztermékeket állítanak elő. A tercier szektor a szolgáltatói iparágakat foglalja magában azokat az ágazatokat, amelyekben nem termékeket állítanak elő közvetlenül, hanem szolgáltatásokat nyújtanak mások számára. Ebbe az ágazatba sorolhatók többek között az orvosok, a tanárok, a gazdasági vezetők és a lelkészek. A primer, szekunder és tercier szektor arányainak meghatározása lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk a társadalom különböző típusait. A legtöbb fejlődő országban a munkaerő mintegy háromnegyed része dolgozik a mezőgazdaságban, a fennmaradó rész pedig nagyjából egyenlően oszlik meg a feldolgozói és a szolgáltató iparágak között. Az iparosodott országokban ezzel szemben csak a népesség töredékét foglalkoztatják a mezőgazdaságban: a brit munkaerőnek például kevesebb mint 2 százalékát (1851-ben ez az arány még 22% volt). Az iparosodott társadalmakra jellemző másik fontos fejlődési tendencia a szolgáltatói szektor bővülése. Nagy-Britanniában 1911-ben a munkaerő 19 százalékát foglalkoztatták a tercier szektorban; ez az arány az ezredfordulóra meghaladta az 50 százalékot. Ipari munkamegosztás: a taylorizmus és a fordizmus A FREDERICK WINLSOW TAYLOR, az amerikai vezetési tanácsadó által a munkamegosztásra nézve intézményesített módszert tudományos üzemvezetésnek (scientific management) nevezzük. Megközelítése a termelési folyamat részletes elemzését foglalta magában, amelynek révén azt egyszerű, térben és időben pontosan összehangolható műveletekre lehetett bontani. 1 A taylorizmus sok országban gyakorolt jelentős hatást az ipari termelés és technológia megszervezésére, bár szerepe nem mindenhol vált egyformán jelentőssé. Különösen Japánban volt kicsi a hatása, ahol az iparosítás egészen más úton haladt, mint a legtöbb nyugati társadalomban. A japán iparban a kezdetektől fogva elsősorban olyan munkáscsapatok, munkáscsoportok képezték a termelés alapegységét, amelyeken belül az egyes munkakörök nem váltak el élesen egymástól, s ennélfogva meglehetősen rugalmasan lehetett azokat alakítani. 1 Erre nézvést ld. TAYLOR, FREDERICK WINSLOW: The Principles of Scientific Management. Harper & Brothers Publishers, New York London, 1919; BRAVERMAN, HARRY: Labor and Monopoly Capital: The Degradation of Work in the Twentieth Century. Monthly Review Press, New York London, 1974. 2

A taylorista üzemvezetési technikák nem igényelnek feltétlenül nagy tőkebefektetést. A taylorizmus korlátai inkább abból a tényből fakadnak, hogy az emberek nem kezelhetők gépekként, és tiltakoznak, ha így szervezik meg a munkájukat. Ahol a munkafolyamatot monoton részfeladatokra bontják, a munkásnak alig van lehetősége a termelési folyamatban való kreatív részvételre. 2 Ilyen körülmények között nehéz arra ösztönözni a munkásokat, hogy többet teljesítsenek, mint ami feltétlenül szükséges, és a legtöbben elégedetlenek a munkásokkal. Legszélsőségesebb formájában, ahogy maga TAYLOR is kidolgozta, a tudományos üzemvezetést sohasem használták széles körben. TAYLOR ugyanis csak felhívta a figyelmet a munkamegosztás olyan vonásaira, amelyek a termelés gépesítésének természetes velejárói. TAYLORt az ipari hatékonyság növelése foglalkoztatta, és nem sok figyelmet szentelt a termékek eladásának elemzésére. A tömegtermelés azonban nem létezhet a termékek tömeges értékesítése nélkül. Ezt a tényt elsőként HENRY FORD ismerte fel és használta ki. A fordizmus kifejezés a Ford által megteremtett tömegpiac igényeihez igazodó tömegtermelési rendszerre utal. FORD első gyárát a michigani Highland Parkban állította fel 1913-ban. Itt egyetlen terméket, a Ford autó T-modelljét állították elő, ami lehetővé tette, hogy a gyorsaságot, a pontosságot és a műveletek egyszerűsítését szolgáló speciális gépeket és szerszámokat alkalmazzanak. FORD egyik legjelentősebb újítása a mozgó szerelőszalag volt, amelynek megkonstruálását állítólag egy chicagói vágóhíd ihlette, ahol az állatokat egy mozgó szalagon apránként szerelték szét. A Ford-autógyárban, a futószalag mellett minden munkásnak meghatározott feladatot kellett elvégeznie. 1929-ig, a gyártás befejezéséig 15 millió T-modell készült el; ekkor a világ autóinak 80 százaléka az Egyesült Államokban futott. Munka a futószalag mellett Miközben nyilvánvalóvá vált, hogy az új szisztéma bevezetése révén a termelékenység elérte maximumát, FORD felismerte a szerelőszalagos gyártás némely hátulütőjét is. A munkások cserélődése, valamint a munkából való igazolatlan hiányzások száma rendkívüli mértékben megemelkedett. FORD a munkafegyelmet személyes befolyásának a gyárkapun kívülre való kiterjesztése révén remélte megerősíteni. Az általa bevezetett ún. ötdolláros nap a munkások számára egyfajta anyagi motivációt jelentett mind a személyes, mind a munkahelyi szokásaik megváltoztatására. Az egyes juttatások és az esetleges vállalati hitel feltétele az illető alkalmazott józan és köztiszteletnek örvendő magaviselete volt, valamint tartózkodása a túlzott dohány-és alkoholfogyasztástól. A társaság a munkások magánéletének vizsgálata és felügyelete céljából még egy ún. szociológiai részleget is felállított. 3 A fordizmus a hatalmas üzemekben folyó, tömegpiacra termelő, futószalagos gyártás világszerte az autóipar modelljévé vált, és más iparágakban is elterjedt. Ford és fő vetélytársa, a General Motors leányvállalatokat hozott létre többek között Nagy-Britanniában, Németországban és Japánban. A franciaországi Citroën amerikai mérnökök és tanácsadók segítségével már 1919-ben bevezette a futószalagos gyártást. A sort Franciaországban a 2 SALAMAN, GRAEME: Working. E. Horwood, Chicester, UK,1986 3 Minderre nézve ld. KERTÉSZ IMRE: Henry Ford és a fordizmus. Közgazdasági és szociálpolitikai tanulmány. Németh László Könyv-és Térképkiadó, Budapest, 1926; POÓR JÓZSEF et al.: Átalakuló emberi erőforrás menedzsment. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2012; LINHART, ROBERT: The Assembly Line. University of Massachusetts Press, Massachusetts, 1981; GARTMAN, DAVID: From Autos to Architecture: Fordism and Architectural Aesthetics in the Twentieth Century. Princeton Architectural Press, New York, 2009. 3

Renault, Olaszországban a Fiat és később Nagy-Britanniában az Austin-Morris folytatta. A fordizmust Japánban is alkalmazták, elsőként a Toyota. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a fordizmus fogja meghatározni az ipari termelés széles területeinek jövőjét. Ez a jóslat azonban különböző okokból nem igazolódott, és a fordizmus már túljutott a csúcspontján. 4 Valójában mindig is csak néhány iparágban játszott jelentős szerepet, kiváltképp az autóiparban. A rendszert a szerelőszalagok telepítésének magas költségei miatt ugyanis csak olyan ágazatokban lehet bevezetni, amelyek szabványosított termékeket gyártanak széles piacokra. Egy Ford-jellegű rendszer az üzembe helyezés után nehezen változtatható meg például egy adott termék módosítása jelentős pótlólagos beruházást igényel. Sőt a Ford-jellegű termelési rendszert viszonylag könnyű lemásolni, ha van elegendő pénz egy üzem felépítésére. Így az olyan országban működő vállalatok, ahol drága a munkaerő, nehezen tudnak versenyezni az olyan területen felállított üzemekkel, ahol olcsó a munkaerő. Ez a tényező játszott szerepet a japán autóipar első sikereiben, majd Dél-Korea előretörésében is. A fordizmus és ami utána következik: a posztfordizmus és a rugalmas termelés Egyesek szerint korunkra a fordizmus átadta helyét egy új termelési rendszernek, a rugalmas termelésnek, amely nem a tömegpiacra szánt, szabványosított árukat termel, hanem kis szériában gyártott, sajátos igényeket kielégítő termékeket. 5 Mások szerint azonban ez a nézet túlzottan leegyszerűsíti a valóságot. A fordizmusnak néhány iparágban ma sem csökken a szerepe. Az élelmiszeriparban végzett vizsgálatok például azt mutatják, hogy ott továbbra is alapvetően tömegtermelés folyik. 6 Más iparágakban (így az autóiparban) a termelési folyamatok egyértelműen a nagyobb rugalmasság irányában fejlődnek, bár fennmaradnak a régebbi rendszerek bizonyos elemei is. Ezen változásokban különböző tényezők játszanak szerepet, például a számítógépes tervezés, az automatizálás és az olyan csoportos vagy együttműködésen alapuló gyártási módszerek bevezetése, amelyek megkérdőjelezik a fordizmus hierarchikus jellegét. Automatizálás Az automatizálás, vagyis a termelési folyamatok gépek segítségével, minimális emberi felügyelet mellett történő követése és irányítása nem azonos a számítógépes tervezéssel, bár ez utóbbi eljárás fontos részét képezi az automatizálásnak. A számítógépes folyamatok felhasználása az ipari termelésben fontos előrelépést jelentett a rugalmas gyártási technológiák irányában, miután a számítógépek segítségével a gyártási eszközöket és folyamatokat gyorsan és olcsón lehet megtervezni, kialakítani és újratervezni. Rendkívül gyors a fejlődés az ipari robotok tervezésében is, amelyek egyre több munkát vesznek át az emberektől, és az automatizálás minden eddiginél kifinomultabb formáját képviselik. A számítógépesítés előtt az ipari tervezés sokkal hosszadalmasabb és költségesebb feladatnak bizonyult a legtöbb 4 SABEL, CHARLES F.: Work and Politics: The Division of Labor in Industry. Cambridge University Press, Cambridge New York Melbourne, 1982 5 Erre nézvést ld. AMIN, ASH (1994): Post-Fordism: A Reader. Blackwell Publishers Ltd, Oxford, 2003; BURROWS, ROGER LOADER, BRIAN D. (Eds.):Towards a Post-Fordist Welfare State? Routledge, London, 1994 6 SMITH, CHRIS: Flexible Specialisation: Automation and Mass Production, in Work, Employment and Society, Vol. 3, No. 2. (1989), pp. 203-220. 4

iparágban. Jelentős beruházásokat igényelt, amelyek csak akkor térültek meg, ha biztosítva volt a hosszabb távú sorozatgyártás. 7 A robot kifejezés a cseh robota szóból származik, amely szolgát jelent, és a híres író, KAREL ČAPEK révén terjedt el. 8 A programozható gépek ötlete ennél sokkal régebbi: az amerikai CHRISTOPHER SPENCER már 1873-ban egy Automata névre hallgató, programozható esztergapadot készített, amely csavarokat, anyacsavarokat és fogaskerekeket gyártott. 9 Robotokat jelentős számban először 1946-ban állítottak termelésbe, amikor a gépgyártás néhány, technológiai szempontból egyszerűbb területén a gépek automatikus irányítására alkalmas első eszközt üzembe helyezték. Komplexebb robotok azonban csak a mikroprocesszorok megjelenése után készültek, vagyis lényegében az 1970-es évektől kezdve. Komplexebb robotok azonban csak a mikroprocesszorok megjelenése után készültek, vagyis lényegében az 1970-es évektől kezdve. A mai robotokat mikroprocesszorok vezérlik, és számos feladat elvégzésére alkalmasak, mint például a hegesztés, szórófestés, terhek emelése és mozgatása. Egyes robotok érzékelés vagy érintés révén meg tudják különböztetni az alkatrészeket, mások pedig képesek bizonyos számú tárgy vizuális megkülönböztetésére. A tökéletesen automatizált gyár felé vezető úton a legfontosabb szakaszt a rugalmas gyártórendszerek (flexible manufacturing system, FMS) kifejlesztése jelenti. Egy FMS számítógép-vezérlésű rendszert pillanatok alatt át lehet programozni új termékek gyártására vagy új üzemmódra. A termelési költségek kis szériában is alacsonyak, és ugyanazon a gyártósoron különböző termékeket lehet előállítani. Mindez messzemenő következményekkel jár. A fordizmus korában nagy szériák révén lehetett biztosítani a gazdaságosságot. A rugalmas gyártórendszerek ugyanolyan hatékonysággal tudnak kis szériákat előállítani, mint egy régi típusú szerelőszalag sok millió egyforma terméket. Az FMS típusú rendszerek kifejlesztésében jelenleg Japán jár az élen. Sok japán üzemben napközben afféle minimálszemélyzet felügyeli a gépeket, éjszaka pedig a robotok teljesen egyedül dolgoznak. Csoportos termelés A csoportos termelést, melynek során a gyártás a szerelőszalag helyett a munkások együttműködésén alapuló csoportjaira épül, széles körben alkalmazzák a munkafeladatok átszervezése érdekében. A Volkswagen volt az egyik első cég, amely bevezette az autógyártásban a csoportos termelést, majd az együttműködésen alapuló termelés különböző formáinak alkalmazásában a Volvo és a Saab, majd a Ford és a General Motors következtek. Néhány ilyen módszer alkalmazásával azóta felhagytak, más módszerek azonban tartósabbnak bizonyultak. A termelékenység és a munkával szembeni elégedettség szempontjából azok a megoldások látszanak a legsikeresebbeknek, amelyek közvetlenül összekapcsolódnak az automatizálással. A rutinszerű vagy unalmasabb munkák automatizálása lehetővé teszi, hogy a munkások új ismeretekre tegyenek szert, és képességeiket inkább igénybe vevő feladatokra koncentráljanak. A csoportos termelés bevezetésére irányuló erőfeszítéseket részben a munkásélet minőségének emelését célul tűző mozgalom (Quality of Working Life, QWL) ösztönözte. A munkásélet minősége akkor a legjobb, amikor az elvégzendő munkát az alábbiak jellemzik. A 7 GRINT, KEITH: The Sociology of Work: An Introduction. Polity Press, Cambridge, 1991 8 ČAPEK, KAREL (1920): R. U. R. Rossum Univerzális Robotjai. Színdarab egy bevezető jelenetben és három felvonásban. Quattrocento Kiadó, Budapest, 2013 9 PATURI, FELIX R.: A technika krónikája. Officina Nova Kiadó, Budapest, 1997, 339. p. 5

munkás elsősorban önmaga visel felelősséget munkájáért, azaz nem áll többé állandó felügyelet alatt (bizalmon alapuló rendszer). Nem mindig ugyanazt a feladatsort kell elvégeznie, hanem a különböző műveletek széles skáláját. Végül a munkahely elrendezése megengedi, sőt megköveteli a másokkal való kooperatív együttműködést. 10 Mindezek fényében megállapítható, hogy a rugalmas gyártórendszerek kifejlesztése a modern ipar különböző szektoraiban nagy fontossággal bíró fejlemény. A rugalmas gyártás révén a termelést specifikus fogyasztói igényekhez lehet igazítani. A részvénytársaságok hatalma 1900 óta a modern gazdaságokban mind nagyobb szerepet játszanak a nagy üzleti részvénytársaságok. A globalizáció számos kritikusa alapvetően szinte korlátlan szerep-és feladatkörrel felruházott entitásokként kezeli a mára vitathatatlanul komoly, gyakorlati befolyással is rendelkező hatalmi tényezővé erősödő transznacionális társaságokat (transnational corporations, TNCs). A statisztikai adatok szerint 1999-ben a világ 200 legnagyobb transznacionális vállalatának értékesítési bevétele meghaladta a világ összes GDPjének ¼-ét; ezen TNC-k értékesítési árbevétele nagyobb, mint az összes többi ország együttes GDP-je: 1999-ben tizennyolcszorosan haladta meg a Föld legszegényebb, napi egy dollárból élő népességének (mintegy 1,2 milliárd embernek) az összes évi jövedelmét. A világ 200 legnagyobb vállalata között szereplő 82 amerikai TNC a 2000. évi kampány során a magyar GDP kétharmadának megfelelő összeggel, mintegy 33 milliárd dollárral támogatta az elnökjelölteket. 11 Mióta ADOLF BERLE és GARDINER MEANS 1932-ben megjelentette híres tanulmányát, A modern részvénytársaság és a magántulajdon (The Modern Corporation and Private Property) címmel, általánosan elfogadott vélemény, hogy a nagy részvénytársaságokat nem a tulajdonosok irányítják. 12 A nagy részvénytársaságok elvileg a részvényesek tulajdonát képviselik, akiknek jogukban áll dönteni az őket érintő fontosabb kérdésekben. Miután azonban a részvénytulajdon olyannyira szétforgácsolt, a nagy részvénytársaságokban a tényleges döntési hatalom azoknak a vezetőknek (menedzsereknek) a kezébe került át, akik az adott társaság napi irányítását végzik. A részvénytársaságok esetében a tulajdon és az irányítás fogalma szétvált. Függetlenül attól, hogy a tulajdonosok vagy a részvényesek irányítása alatt állnak-e, a legnagyobb részvénytársaságok már jelzett módon óriási hatalommal rendelkeznek. A transznacionális társaságok tényleges hatalmának mértékét jól illusztrálja az a dialógus, amely az indiai miniszterelnök és GEORGE W. BUSH korábbi amerikai elnök között zajlott le. MANMOHAN SINGH ugyanis arra kérte az akkor még hivatalban lévő elnököt, hogy hasson oda az ExxonMobilnál az indiai állami olajcéggel és az orosz kormánnyal alapítandó vegyesvállalat még függőben lévő döntésére, mire BUSH így felelt: senki sem mondhatja meg neki, hogy mit csináljanak! 13 Ráadásul tevékenységüket gyakorta éppen a létüket legitimálni igyekvő szabad versenyes felfogás doktrínájával ellentétesen fejtik ki: ahol egy egész iparágat egy vagy néhány nagyvállalat ural, a szabad versengés helyett gyakran inkább együttműködnek az árak megállapításában: így például az óriás olajtársaságok rendszerint követik egymást a benzin 10 SALAMAN, GRAEME (Ed.): Human Resource Strategies. Sage, London, 1992 11 CSÉFALVAY ZOLTÁN: Globalizáció 1.0. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004, pp. 211-212. 12 BERLE, ADOLF A. MEANS, GARDINER C.: The Modern Corporation and Private Property. Macmillan, New York, 1932 13 COLL, STEVE: Private Empire: ExxonMobil and American Power. Penguin Press, New York, 2012, 71 p. 6

árának meghatározásában. Amikor egy adott iparágban egy vállalat szerepe meghatározó, akkor monopóliumról beszélünk. Gyakrabban alakul ki n amikor az óriásvállalatok kis csoportja uralkodik. Ilyen helyzetben a vállalatok kisebb vagy nagyobb mértékben képesek diktálni azokat a feltételeket, amelyek alapján árukat és szolgáltatásokat vásárolnak kisebb vállalatoktól. A transznacionális társaságok problémájával A társadalmi élet globalizálódása című előadás foglalkozik részletesebben. A szakszervezetek és a munkaügyi konfliktusok A munkások és a felettük gazdasági/politikai hatalmat gyakorlók között mindig voltak konfliktusok. A XIX. század első felében a munkások és a gyárosok közötti konfliktusok gyakran szervezetlen formában jelentek meg. Ha valahol konfrontáció alakult ki, a munkások gyakran egyszerűen csak elhagyták a munkahelyüket, tömegbe verődtek az utcán, és féktelen viselkedésükkel, illetve a hatóságok elleni erőszakos akcióikkal jelezték sérelmeiket. A sztrájk módszere, amely ma összekapcsolódik a munkások és a vezetés között szervezett alkuval, lassan és helyi szinten alakult ki. A XIX. század utolsó negyedében legalizálták a szakszervezeteket, amelyeknek olyannyira megnőtt a tagságuk, hogy Nagy-Britanniában 1920- ra már a férfi fizikai munkások 60 százalékát tömörítették. A modern ipari fejlődés korai szakaszában a szakszervezetek léte és a sztrájkok szervezése között még ritkán volt közvetlen kapcsolat. Akkoriban a legtöbb sztrájk spontán módon kezdődött, vagyis nem valamilyen szervezet szólította sztrájkba a munkásokat. Az első világháborút követően ez a szituáció megváltozott, ugyanis a nem szervezett munkások által kezdeményezett sztrájkok aránya minimálisra zsugorodott. Bár tagságuk és hatalmuk változó, a szakszervezetek minden nyugati országban megtalálhatóak. Ezen országok egyöntetűen elismerik a munkások azon jogát, hogy sztrájkkal próbáljanak érvényt szerezni gazdasági céljaiknak. A szakszervezetek közül némelyik azonban mára óriásira duzzadt, és mint minden állandósult szervezet, bürokratizálódott. A szakszervezetek személyzete teljes munkaidőben foglalkoztatott hivatalnokokból áll, akik többnyire kevés közvetlen ismerettel rendelkeznek tagjaik munkakörülményeiről. A gyári műhelyek dolgozói gyakran kerülnek konfliktusba saját szakszervezeteikkel a követendő stratégiát illetően. Jelenleg a gazdasági változások következtében a nyugati szakszervezeteknek három egymással összefüggő problémával kell szembenézniük. Egyrészt a világgazdaságot sújtó recesszió nagyarányú munkanélküliséggel, illetve ezen keresztül a szakszervezetek alkupozíciójának meggyengülésével jár együtt. Másrészt lehanyatlanak a tradicionális iparágak, amelyekben hagyományosan erősek voltak a szakszervezetek. Harmadrészt a nemzetközi verseny egyre kiélezettebb, főként a Nyugaton szokásosnál alacsonyabb bérszínvonallal rendelkező távol-keleti országok támasztotta konkurencia következtében. Mindemellett az USA-ban és néhány európai országban (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Dánia) az 1970-es és 1980-as években olyan kormányok kerültek hatalomra, amelyek el voltak szánva az általuk túlzottnak ítélt szakszervezeti befolyás korlátozására a gazdasági életben. Eme kormányok sort kerítettek a munkaerő-piaci szabályozás többirányú visszafejlesztésére is: Nagy-Britanniában lazítottak a dolgozók igazságtalan elbocsátásokkal szembeni jogait garantáló rendelkezéseken. 1986-ban megszüntették a bérügyi tanácsok által a 21 évesnél fiatalabb munkavállalók számára nyújtott 7

védelmet, majd a tanácsok hatáskörét is korlátozták. A nemek közötti diszkriminációt szabályozó törvény értelmében a nőket is lehetett éjszakai, illetve többműszakos munkakörökben alkalmazni, a nyugdíjkorhatáruk pedig azonossá vált a férfiakéval. Az 1989. évi foglalkoztatási törvény eltörölte a nők által végezhető munkakörökre vonatkozó akadályokat (ez a föld alatt végzett munkákat is érintette), illetve megszüntette a 16 és 18 év közöttiek munkaóráinak számát korlátozó szabályozást. 14 A munkanélküliség A felnőtt népességnek mindig csak egy kisebbsége rendelkezik fizetett munkával. A fiatalok, az öregek, a nők egy része, a nem munkával szerzett jövedelemből élők és a munkanélküliek mind kívül esnek ezen a körön. A XX. század során a munkanélküliségi ráta nagymértékben ingadozott. A nyugati országokban az 1930-as évek elején érte el a csúcsot, amikor Nagy-Britanniában a munkaképes korú férfiak 20 százaléka nem talált munkát. A közgazdász JOHN MAYNARD KEYNES eszméi a háború utáni időszakban erőteljesen befolyásolták az európai országok és az USA közpolitikáját. Szerinte a munkanélküliség abból fakad, hogy nem elég nagy a vásárlóerő; a kormányok különféle beavatkozásokkal növelhetik a kereslet szintjét a gazdaságban, ami új munkahelyek létesítéséhez vezet. A gazdasági élet állami befolyásolásától sokan azt várták, hogy egyszer s mindenkorra kiküszöböli a magas munkanélküliséget. A nyugati társadalmak túlnyomó többségében a kormánypolitika részévé vált a teljes foglalkoztatottság iránti elkötelezettség. A hetvenes évek derekáig-végéig ez a politikai irányvonal sikeresnek is tűnt, és a gazdasági növekedés többé-kevésbé folyamatos volt. 15 Az 1970-as évek derekától azonban sok országban jelentősen megemelkedett a munkanélküliségi ráta, és felhagytak a gazdaságirányítás keynesi eszközeivel. A nyolcvanas évek eleje óta a nagyarányú munkanélküliség alapvető fontosságú társadalmi jelenség. A munkanélküliségre vonatkozó hivatalos statisztikák értelmezése azonban korántsem egyértelmű. A munkanélküliséget nem könnyű meghatározni. Azt jelenti, hogy valakinek nincs munkája. De a munka itt fizetett munkát jelent, mégpedig a legális gazdaságon belüli foglalkozás keretében végzett munkát. A munkanélküliként regisztrált emberek sokféle termelőtevékenységet folytathatnak. Sokan vannak részidős fizetett állásban, vagy élnek alkalmi fizetett munkából. A kormányzati statisztikák nem vethetők össze egyértelműen, és ezekből rendszerint sok olyan ember kimarad, aki hiába keres munkát. A munkanélküliség rendkívül komoly problémát jelent azok számára, akik megszokták, hogy biztos állásuk van. A legelső következmény nyilvánvalóan a jövedelem elvesztése. Ennek hatása országonként változik a munkanélküli segély mértékében mutatkozó különbségek miatt. A munkanélküliség közvetlen anyagi nehézségeket okozhat, de nem érinti az egészségügyi ellátáshoz és egyéb szociális juttatásokhoz való jogot, ezeket ugyanis az állam biztosítja. Az USA-ban, Spanyolországban és még néhány nyugat-európai országban ugyanakkor a munkanélküliek rövidebb ideig kapnak segélyt, ezért nehezebb anyagi helyzetbe kerülnek. 14 JOHNSON, NORMAN: A konzervatív szociálpolitika céljai, in BUJALOS ISTVÁN NYILAS MIHÁLY (Szerk.): Az új jobboldal és a jóléti állam. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék, Budapest, 2002, pp. 283-312. at 289. p. 15 KEYNES tanait közérthető formában dolgozza fel WAPSHOTT, NICHOLAS (2011): Keynes és Hayek. Az összecsapás, amely meghatározta a modern közgazdaságtant. A nagy válságtól a nagy recesszióig. Napvilág Kiadó, Budapest, 2014 8