Észak magyarországi Operatív Program. Akcióterv vezetői összefoglaló



Hasonló dokumentumok
2010. Nevelési intézmények fejlesztése

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv ( ) szeptember

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-i ülésére

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

Nyugat-dunántúli Operatív Program. Akcióterv vezetői összefoglaló

Azon kistérségek, amelyek a rendelet hatályba lépése előtt szereztek kedvezményezettséget, de e rendelet alapján már nem jogosultak kedvezményre,

A Dél-Dunántúli Operatív Program as akcióterve

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP

Az ÉAOP végrehajtásának tapasztalatai, eredményei. Dr. habil. Mező Ferenc Ügyvezető ÉARFÜ Nonprofit Kft.

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

A könyvtárak fejlesztési lehetőségei. a TÁMOP-ban és a TIOP-ban

Közép-dunántúli Operatív Program. Akcióterv ( ) vezetıi összefoglaló

EFOP EGYHÁZI ÉS CIVIL SZERVEZETEK SZOCIÁLIS KÖZFELADAT- ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség


Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP es pályázaton való részvételre

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, október 20.

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

Dél-alföldi Operatív Program

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP

TÁMOP /2 -KMR. A pályázat benyújtásának végső határideje: május 1. Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet:

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

INDIKÁTOR MÉRÉSI ÉS CÉLÉRTÉK SZÁMÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése.

ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, augusztus 25.

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

E L Ő T E R J E S Z T É S

Beadás kezdete. Beadás vége


HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

2014. április 24-i rendes ülésére

MTVSZ, Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP /2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Európai Uniós forrásokhoz való hozzájutás lehetőségei. Farkas Attila szakmai főtanácsadó Szociális és Munkaügyi Minisztérium

A projekt részcéljai:


Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények években Berhidán

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

E L Ő T E R J E S Z T É S

Miről lesz szó. ÉAOP /B Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok

AJÁNLAT IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

Javaslat. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, december 22.

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN

ÁROP-1.A Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért

Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015

Regionális Operatív Programok

J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtására


Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

1. Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása (ÉMOP /C-2f )

SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK A HUMÁNERŐFORRÁS OPERATÍV PROGRAMOKBAN április 03.

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

Magyar Terület-és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP B.

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. Akcióterv

Központi szociális információs fejlesztések

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TOLNA MEGYEI TOP FEJLESZTÉSEK JELENE, JÖVŐJE

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA

ÚTMUTATÓ A DAOP KONSTRUKCIÓ KERETÉBEN BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK SZAKMAI ÉRTÉKELÉSÉHEZ

Azonosító: Kitöltő: Pdf készítés: /09:35. I. Pályázati adatlap

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

Veszprém Megyei TOP április 24.

Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma

1077 BUDAPEST, CSENGERY U

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAM (2007HU161PO007)

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban között várható támogatásokról

Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása GINOP

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 30-i ülésére

Biztos Menedék EFOP

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Please purchase PDFcamp Printer on to remove this watermark. ELŐTERJESZTÉS

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

Az új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának évekre vonatkozó intézkedési terve

Átírás:

Észak magyarországi Operatív Program 4. prioritás: Humán közösségi infrastruktúra Akcióterv vezetői összefoglaló 2007. július 25.

1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás neve, Humán közösségi infrastruktúra Prioritás rövid tartalma (max. 3 mondat) A kistérségi keretek között megszervezendő humán közszolgáltatások: a közoktatás, az egészségügy és a szociális megújítása jelentősen hozzájárul a lakosság foglalkoztathatóságnak javításához, valamint az életkörülményekben rejlő területi különbségek mérsékléséhez, így a társadalmi kohézió erősítéséhez. 1.2. A prioritások célkitűzései Prioritás neve, Humán közösségi infrastruktúra Indikátor megnevezése Fejlesztett nevelésioktatási ben tanuló diákok Óvodai nevelésben részesülő gyermekek számának növekedése A minőségi szakok átlagos elérési idejének csökkenése (a fejlesztéssel érintett szakrendelések esetén) sal elért lakosság számának növekedése Indikátor mértékegysége Célértékek 1 Kiinduló 2010 2015 érték fő - 30000 50 000 fő 43 005 44000 45 000 % % 0 10 15 1.3. A prioritások ütemezése - kötelezettségvállalás 2 Prioritás neve, Indikatív forrásallokáció (mrd Ft) 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Összesen Humán közösségi infrastruktúra 0,500 16,810 12,145 12,145 8,900 7,800 6,700 65,00 1 Kumulált érték 2 Az itt és a továbbiakban feltüntetett pénzügyi adatok az OP pénzügyi táblájában a prioritásonként euroban megadott i keretösszegek - alcímben megjelölt szempont szerinti - évenkénti ütemezését mutatják forintra átszámítva folyó áron, 271 Ft/euro árfolyamon. 2

1.4. A prioritások ütemezése - kifizetés Prioritás neve, Indikatív forrásallokáció (mrd Ft) 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Összesen Humán közösségi infrastruktúra 0,000 0,840 5,644 10,599 12,961 10,997 9,369 7,720 6,870 65,000 2. A i konstrukció bemutatása Sorszá m 4.1.1. 2.1. A i konstrukciók összefoglaló adatai (2007-2008) Konstru kció neve Alap és járóbeteg Komponens neve Alkalmaz ott eljárás Kistérségi járó Kétfordulós beteg szakellátó eljárás központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése Támogatás formája Vissza nem térítendő Támoga tás kerete 3 (millió Ft) 4016 Kedvezményez ettek köre 4 Önkormányzatok és önkormányzati társulások Többcélú kistérségi társulások Önálló és meglévő járóbeteg szakellátó intézet (nem kórházhoz integrált) A fenti tevékenységekkel foglalkozó nonprofit szervezetek, A fenti tevékenységekkel foglalkozó egyházi, A fenti fenntartói által létrehozott nonprofit gazdasági társaságok Támoga tás minmax összege (millió Ft) infrastrukt úra kialakításn ál: 5-800 csak eszközbes zerzés esetén: 5-300 Támo gatás max. mérté ke (%) Támo gatott projek tek 90 6-85 4.1.2. Rehabilitá ciós, geriátria és ápolási Rehabilitációsgeriátriai- és hospice kialakítása, Kétfordulós eljárás Vissza nem térítendő 2508 Önkormányzatok, Önkormányzati társulások, Többcélú kistérségi tárulások A fenti tevékenységekkel foglalkozó nonprofit szervezetek, A fenti tevékenységekkel foglalkozó egyházi, A fenti Rehabilitá ció: infrastrukt úra kialakításn ál: 200-600 csak eszközbes zerzés esetén: 20-100 90 3-15 3 A komponensként megadott keret indikatív jellegű, 271 Ft/euró árfolyamon számolva. 4 A Kedvezményezettek pontos köre a pályázati kiírásokban kerül meghatározásra. 3

fenntartói által létrehozott nonprofit gazdasági társaságok Geriátria és hospice: infrastrukt úra kialakításn ál: 100-500 csak eszközbes zerzés esetén: 5-10 4.2.1. Szociális Kétfordulós eljárás Vissza nem térítendő 1754 önkormányzatok és társulásaik többcélú kistérségi társulás szociális és közösségi feladatokat ellátó non-profit gazdasági társaságok egyházak non-profit szervezetek Minimális : 30, Maximális : 500, ezen belül: Tervezésr e: max. 5%- a, de max. 6 millió Ft Alapellátá sra: települése nként átlagosan max. 40 Hálózati központok kialakításá ra: centrumo nként max. 30 90-95 4-16 4.2.2. Akadálym entesítés Utólagos akadálymentesít és az önkormányzati feladatokat ellátó ben Egyfordulós, Vissza nem egyszerűsíte térítendő tt pályázat 2000 Helyi, helyi kisebbségi önkormányzat és intézménye, Egyesület, Alapítvány, Közhasznú társaság, Egyház és intézménye, Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet, illetve ezek társulásai, amelyek az alábbi szolgáltatásokat látják el: óvoda, alapfokú iskola, középfokú iskola, szociális-, gyermekvédelmi-, egészségügyi alap- és szak, önkormányzati Minimális : nincs alsó határ Maximális : 20 Csak infokommunik ációs célú fejlesztés esetén maximális : 3 90-95 360 4

ügyfélszolgálat. 4.3.1. Oktatásfej lesztés A, Óvodai és az Kétfordulós alapfokú eljárás nevelésioktatási infrastruktúráján ak Vissza nem térítendő 5270 Óvodák és alapfokú nevelési-oktatási fenntartói, (helyi önkormányzatok, intézményi társulások, társult képviselőtestülete k, kisebbségi önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások, egyházak, valamint a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX törvényben meghatározott alapítók és fenntartók.) Minimális : 20 Maximális : 230 Több intézmény t érintő, integrált fejlesztés esetén maximális : 500 90-95 26-45 4.3.2. Térségi közigazgat ási és közszolgál ati rendszere k informatik ai B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális Térségi közigazgatási és közszolgálati Kétfordulós eljárás Egyfordulós, nyílt pályázat Vissza nem térítendő Vissza nem térítendő 1254 852 Középfokú oktatási, szakképzési, kollégiumok fenntartói (TISZK kivételével) Önkormányzatok és intézményeik, Önkormányzati társulások és többcélú kistérségi társulások Önkormányzati feladatokat ellátó szervezetek és intézményeik (pl. non profit szervezetek) Minimális : 20 Maximális : 300 minimális :5 maximális :10 Kistérség egészét érintő informatik ai rendszer esetén (a pályázó többcélú kistérségi társulás) maximális : 25 90-95 4-6 90 60-80 2.2. A i konstrukció indokoltsága, alátámasztottsága röviden Sorszám Konstrukció neve Komponens neve Indokoltság 4.1.1. Alap és járóbeteg Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése A háziorvosi rendelők kb 30%-a régi épületben van, nem megfelelő struktúrájú, felújítandó. Az eszközpark kb 50%-a amortizálódott. A diagnosztikai géppark a képalkotó területen jelentős mértékben elavult. A RTG gépek nem digitalizáltak. Az ultrahang készülékek kevés és a működő készülékek is korosak. Laboratóriumi eszközeik többsége szintén leamortizálódott. 5

4.1.2. Rehabilitációs, geriátria és ápolási Rehabilitációsgeriátriai- és hospice kialakítása, A gyógykezelési esetek népességre vetített Észak- Magyarországon 2004. évben szinte megegyezett az országos átlaggal. Azonban az orvosok hiányából fakadóan a teljesített orvosi munkaóra kevés (ezer lakosra jutó mennyisége ez egyik legalacsonyabb a régiók közül), így az egy gyógykezelésre jutó idő is a legkisebb a régiók sorában. A speciális rehabilitációs feltételek megteremtésével elérhetők kedvezőbb változások a betegek számára. A korai rehabilitáció testi és lelki előnyt jelent a beteg számára maga után vonva családja és környezete pozitív változását is. A minőségibb életéveket adó időskori évek számának növelése a cél a geriátria terén, mivel a halandóság Magyarországon Európában az egyik legmagasabb. A hospice : A gyógyíthatatlan daganatos betegek testi szükségleteit és lelki vezetését szolgálja a végkifejletig. A betegek ránya jelentős a magyar lakosságban, otthoni uk nem megoldott. 4.2.1. A szociális és közösségi szolgáltatások infrastruktúrájának feltétele annak, hogy egyrészről a társadalmi kirekesztéssel leginkább veszélyeztetett csoportok helyzetének javítására irányuló programok végrehajtásához biztosított legyen a megfelelő szolgáltatási háttér, másrészről a foglalkoztatottsági szint növeléséhez csökkenthetők legyenek a családi terhek, az életminőséget javító új szolgáltatások induljanak. 4.2.2. 4.3.1. 4.3.2. Akadálymentesítés Oktatásfejlesztés Térségi közigazgatási és közszolgálati Utólagos A önkormányzati feladatokat ellátó épületek jelentős részében nem akadálymentesítés az biztosítottak a közszolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés önkormányzati feltételei. A meglévő épületek vagy egyáltalán nem feladatokat ellátó ben akadálymentesítettek, vagy az akadálymentesítés műszaki színvonala nem megfelelő. A 2007. évi XXIII. törvény 1. sz. melléklete alapján, az ott szereplő megjelenő közszolgáltatások esetében legkésőbb 2010. december 31- ig meg kell oldani, hogy a fogyatékossággal élők számára biztosított legyen a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés. A, Óvodai és az alapfokú nevelésioktatási infrastruktúrájának B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális Térségi közigazgatási és közszolgálati A társadalmi hátrányok kialakulása már sok esetben gyermekkorban kezdődik, ezért a régióban nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekek korai nevelésére, különösen a problémásabb, illetve romák által túlsúlyban lakott térségekben. A jobb neveléshez szükséges az óvodai környezet, az épületek, az eszközök minőségének javítása. Ugyanakkor az óvodai biztosítása lehetőséget teremt a szülők, különösen az anyák munkavállalására. A társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott kistérségek alapfokú iskolaépületei erősen leamortizálódott állapotban vannak, felszereltségük szegényes, nem kielégítő. A kistérségekben, valamint telepszerűen, elszigetelődően működő nevelési-oktatási oktatást kiegészítő, közösségi és szociális funkciókat biztosító feltételekkel, szaktantermekkel, tornateremmel és tornaszobával való ellátottsága nem minden esetben megfelelő. Jellemző, hogy a nagyvárosok korszerű középiskolái vonzzák a diákokat a környező településekről. Ezt a tendenciát csak a nagyvárosokon kívül is megfelelő infrastruktúrájú és képzési színvonalú középfokú oktatási kel lehetne ellensúlyozni. A közoktatás elégtelen minőségű épület- és eszközállománya a régióban mindenhol, de különösen a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott kistérségekben akadályozza az ott élők megfelelő minőségű oktatáshoz való hozzáférését, ezáltal rontva a későbbi munkaerő-piaci esélyeiket. A közigazgatási és közszolgáltatási nek az információs társadalom igényeinek megfelelő elengedhetetlen a belső munkafolyamatok hatékonyabb működtetéséhez és az ügyfélbarát szolgáltatások nyújtásához. 6

2.3. Támogatható tevékenységek köre Sorszám Konstrukció neve Komponens neve 4.1.1. Alap és járóbeteg Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése Támogatható tevékenységek (nem taxatív) Meglévő épület átépítése minimum feltételeknek megfelelő méretben és minőségben új orvos-technológiai gép-műszerek, valamint a szükséges berendezés beszerzése szakmai minimumfeltételeknek megfelelően (diagnosztikai /digitális képalkotó diagnosztikai, kivéve CT, MRI, PET/), szűrőberendezések, laboratóriumi, terápiás (pl. egynapos eszközei), ápolási eszközök, berendezések, bútorzat Informatikai rendszer kiépítése és eszközfejlesztés: intézményi integrált rendszer, a telemedicinához szükséges digitális technológia, infokommunikációs és diszpécserszolgálat eszközei. Háziorvos beintegrálása a szakrendelőkhöz és kórházakhoz. Azokon a településeken, ahol hosszú ideje betöltetlen háziorvosi állások vannak, a k ának feltétele több orvos által alkotott praxisközösségek kialakítása és működtetése az adott térség ának lefedésére. Önálló és meglévő járóbeteg szakellátó intézet (nem kórházhoz integrált) 4.1.2. Rehabilitációs, geriátria és ápolási Rehabilitációsgeriátriai- és hospice kialakítása, Az egészségügy i reformjával összhangban támogatandó a geriátriai- (idős krónikus betegek a), hospice- és rehabilitációs és infrastruktúra, mely során ösztönözni kell a korai rehabilitáció biztosítását és az specializációját: Eszközbeszerzés Infrastruktúra kialakítás (átalakítás, komfortosítás is) Építés, felújítás 4.2.1. A konstrukció keretében a kistérségi szolgáltatási terveknek megfelelő k egymáshoz illeszkedő komplex projektek támogathatók, melyek elemei a következők lehetnek: 1. Kistérségi és települési szociális térkép, kistérségi és települési szociális szolgáltatási tervek készítése, szolgáltatói megállapodások kötése (társulással, kistérségi szolgáltató központokkal, civilekkel) (utólag, egy évnél nem korábbi teljesítéssel elszámolva) 2. A szociális és közösségi alapokhoz tartozó tevékenységek infrastrukturális hátterének 2000 fősnél kisebb településeken csakis többfunkciós szolgáltató házakban (legalább 4 funkció együtt) 3. Szolgáltató centrumtelepüléseken: a.) Szociális és közösségi alapi szolgáltató és módszertani hálózatok, diszpécserközpontok központi telepei infrastrukturális hátterének kialakítása (helyiség kialakítása, eszközök beszerzése) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás mobil szolgáltatások központjai b.) Mobil és kihelyezett szolgáltatások eszközparkjának megteremtése (csak az Észak-magyarországi régióban használható) 4. Szociális szolgáltatás tartalmú információs rendszer kiépítése hálózatosan, kiegészítő szolgáltatásként is működhet 5. Bölcsődék épületének felújítása, korszerűsítése, bővítése az hoz szükséges eszközök, gépek, berendezések beszerzése. ESZA típusú tevékenység: 7

6. munkavállalók képzése, továbbképzése (csak kiegészítésként) 7. önkéntes segítői kör szervezése, képzése (csak kiegészítésként) 4.2.2. Akadálymentesítés Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó ben A pályázók olyan tevékenységekre kérhetnek t, aminek eredményeként az épület meglevő adottságaiból kiindulva elérik a Segédlet a komplex akadálymentesítés megvalósításához c. dokumentumban előírt minimum szintet. 4.3.1. Oktatásfejlesztés A, Óvodai és az alapfokú nevelésioktatási infrastruktúrájának Óvodai és az alapfokú nevelési-oktatási infrastruktúrájának, korszerűsítése, IKT hálózat kialakítása óvodai férőhelyek bővítése a magas születésszámú, többnyire társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott kistérségekben; Szakmai fejlesztéssel egybekötött óvodai intézmény létrehozása - önállóan, vagy más intézményhez kapcsolódóan - olyan településeken, ahol nem működik hasonló intézmény, de azt a demográfiai mutatók indokolják. Kizárólag óvodai és az alapfokú nevelési-oktatási infrastruktúrájának fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez kapcsolódóan az oktatás tartalmi fejlesztéséhez, sajátos nevelési igényű gyerekek, diákok képzéséhez szükséges eszközök, berendezések beszerzése a kötelező taneszköz-jegyzék alapján (kivéve berendezések, eszközök); az iskolai, óvodai funkciók kiegészítését ellátó létesítmények, szabadidős programok, foglalkozások lehetőségét, szociális célú gondoskodást biztosító épületek (pl. orvosi szoba, tornaterem, életvezetéshez kapcsolódó infrastruktúra), terek építése, megújítása és udvarának felújítása, parkoló-férőhelyek létesítése. Alapvető kritérium, hogy egyetlen felújítás, infrastrukturális fejlesztés sem történhet meg a hozzákapcsolódó tartalomfejlesztés nélkül. Így az infrastrukturális pályázat kedvezményezett intézményeinek kötelező megvalósítani tartalmi ket, amelyhez a forrást a TAMOP biztosítja. Az infrastrukturális pályázat kedvezményezett intézményeinek kötelező megvalósítani IKT ket, melyhez a forrást a TIOP biztosítja. B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális Társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségek diákjainak képzésére jelentős hatást gyakorló középfokú oktatatási, speciális szakiskolák és kollégiumok infrastrukturális, beleértve az IKT hálózat kiépítését is (TISZK tagok kivételével); Kizárólag középfokú-, szakképzési oktatási infrastruktúrájának korszerűsítéséhez, kapcsolódóan, az oktatás, szakoktatás tartalmi fejlesztéséhez, szükséges sajátos eszközök, berendezések beszerzése a kötelező taneszköz-jegyzék alapján; A középfokú-, szakképzési oktatási intézményi funkciók kiegészítését ellátó létesítmények, szabadidős programok, foglalkozások lehetőségét, szociális célú gondoskodást biztosító épületek (pl. orvosi szoba, tornaterem, életvezetéshez kapcsolódó infrastruktúra), terek építése, megújítása és udvarának felújítása, parkolóférőhelyek létesítése. Alapvető kritérium, hogy egyetlen felújítás, infrastrukturális fejlesztés sem történhet meg a hozzákapcsolódó tartalomfejlesztés nélkül. Így az infrastrukturális pályázat kedvezményezett intézményeinek kötelező megvalósítani tartalmi ket, amelyhez a forrást a TAMOP biztosítja. Az infrastrukturális pályázat kedvezményezett intézményeinek kötelező megvalósítani IKT ket, melyhez a forrást a TIOP biztosítja. 8

4.3.2. Térségi közigazgatási és közszolgálati Térségi közigazgatási és közszolgálati ERFA típusú tevékenység: Helyi köz, közszolgáltatások integrált (összehangolt igazgatási és i ), hálózati elvű és minőségi így az elektronikus ügyintézés, regionális adatbázis készítése, megújítása, tartalomszolgáltatásuk. Közösségi célú szolgáltatási pontok működtetéséhez szükséges k; ESZA típusú tevékenység: Az integrált kistérségi programok tervezését és megvalósítását segítő tanácsadás Az k működtetéséhez szükséges képzés 2.4. Támogatás célja Sorszám Konstrukció neve Komponens neve 4.1.1. Alap és járóbeteg Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése Támogatás célja Az egészségügyi átstrukturálását segítendő, a lakosság közeli t előtérbe helyező járó beteg szak és diagnosztika színvonalát javítva, a kevésbé költséges alap és járó beteg szakban minél több beteg számára definitív t nyújtani. A betegségek korai felismerését szűrőprogramokkal segíteni. Az egészségügy területén az alábbi ágazati célok megvalósulását szolgálja a konstrukció: A háziorvos hiányos kistelepülések ának megszervezése, valamint a háziorvosi műszerezettségének, infrastrukturális állapotának javítása; Kistérségi szak infrastruktúrájának ; A diagnosztikai minőségének és hatékonyságának javítása, a képalkotó diagnosztika digitalizálása; Az intézményi átalakítások segítése. 4.1.2. Rehabilitációs, geriátria és ápolási Rehabilitációsgeriátriai- és hospice kialakítása, Rehabilitációs ban: - elsődleges a munkaképes korúak egészségének olyan fokú helyreállítása, hogy a munka világába visszakerülhessenek - aki nem képes aktív munkavégzésre az önellátó képességének a kialakítása, hogy kevésbé szoruljon mások segítségére. - élhető további évek biztosítása Geriátriai terén: - az idősödő több betegségtől szenvedő betegek életminőségének javítása a szenvedéstől való megkímélése, minél további aktív élet biztosítása. Hospice terén: - a daganatos gyógyíthatatlan betegek életvezetésének segítése, a fájdalomtól való megkímélése, lelki támaszadás a végstádium kialakulása esetén. 4.2.1. A szociális ban meglévő szűk keresztmetszetek kezelésére, a társadalmi feszültségek kistérségi szintű oldására alkalmas, kistérségi szinten összehangolt szociális és közösségi szolgáltatási infrastrukturális hátterének kialakítása. 4.2.2. Utólagos A konstrukció célja a fogyatékossággal élő emberek akadálymentesítés az életminőségének javítása az önkormányzati felelősségi körbe Akadálymentesítés önkormányzati feladatokat tartozó közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés ellátó biztosításával. ben 4.3.1. A, Óvodai és az A konstrukció célja, hogy a közoktatás infrastruktúrájának 9

4.3.2. Térségi közigazgatási és közszolgálati alapfokú nevelésioktatási infrastruktúrájának B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális Térségi közigazgatási és közszolgálati térségi sajátosságokhoz igazodó megszervezésével és fejlesztésével csökkentse az óvodai nevelés és az alapfokú nevelés-oktatás minőségében és feltételrendszerében meglévő területi különbségeket, segítve a gyerekeket a korszerűbb ismeretekhez való hozzájutáshoz, ezáltal ellensúlyozva a gyermekek korai elvándorlását, nagyvárosokba költözését. Az óvodai férőhelyek bővítése, a születésekkel összefüggő létszámváltozáshoz kapcsolódó intézményrendszeri k racionalizálása. A hátrányos helyzetű térségekben, kistelepüléseken élő fiatalok is egyenlő esélyekkel tudjanak részt venni a középfokú oktatásban. A konstrukció célja, hogy a középfokú oktatás infrastruktúrájának térségi sajátosságokhoz igazodó megszervezésével és fejlesztésével segítse a gyerekeket a korszerűbb ismeretekhez való hozzájutáshoz, és ezzel megfelelő képességeket és közel azonos életesélyt biztosítson a hátrányos térségekben. A kistérségek térségi közigazgatási és közszolgálati rendszereinek modernizálása az ügyfélbarát szolgáltatások feltételeinek megteremtésével és az információs társadalom kihívásainak megfelelő kkel 2.5. Projekt kiválasztási szempontok Sorszám Konstrukció neve Komponens neve 4.1.1. Alap és járóbeteg Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése Projekt kiválasztási szempontok ÁNTSZ engedély A tevékenység OEP által történő befogadása RET a 4.1.2. Rehabilitációs, geriátria és ápolási Rehabilitációsgeriátriai- és hospice kialakítása, ÁNTSZ engedély RET a A pályázó vállalja, hogy a projektből megteremti az Egészségügyi Minisztérium által kiadott minimum feltételeket. Egészségügyi Minisztérium által meghatározott és nyilvánosságra hozott szakmai fejlesztési irányoknak megfelelő legyen a tervezett beruházás, fejlesztés 4.2.1. Csak kidolgozott, a többcélú társulás által elfogadott kistérségi szolgáltatási tervvel lehet pályázni. Szükséges a beruházás helyén illetékes települési önkormányzat hozzájárulása, valamint a közfeladat átadására vonatkozó megállapodás, amennyiben nem az önkormányzat a pályázó. 4.2.2. 4.3.1. Akadálymentesítés Oktatásfejlesztés Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó ben A pályázat tartalma a pályázati felhívásban megfogalmazott célokkal összhangban van. A pályázatban tervezett tevékenységgel teljesülnek a komplex akadálymentesítés követelményei, az akadálymentesítés teljes körűen megfelel az OTÉK előírásainak, valamint a Segédlet a komplex akadálymentesítés megvalósításához c. dokumentumban foglaltaknak. A, Óvodai és az alapfokú nevelésioktatási A pályázatnak összhangban kell lennie a kistérség oktatásfejlesztési terveivel, irányelveivel, valamint a megyei oktatásfejlesztési tervekkel. 10

infrastruktúrájának ha a településen egy iskola és egy óvoda működik, azok közös irányítása megvalósul Az elbírálásnál előnyben részesül ha, az intézménybe járó hátrányos helyzetű gyermekek lét igazoltan magas, legalább 35 % (jegyző igazolása a rendszeres gyermekvédelmi ban részesülő gyermekek számáról) garantálja a gyermekek tanórán kívüli foglalkoztathatóságát is más kel közös szervezésben megvalósuló feladat, települések közötti együttműködést biztosító feladat A pályázó vállalja, hogy a TAMOP Infrastrukturális fejlesztés tartalmi a c. konstrukció keretében megjelent pályázati kiírásra is benyújtja a pályázatát, továbbá nyilatkozik arról, hogy a TIOP Az iskolarendszerű oktatás intézkedés keretében megjelent pályázati kiírásra is benyújtja egyidejűleg pályázatát B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális A kollégiumi férőhely-bővítést elősegítő beruházásokat olyan esetén kell kivitelezni, ahol azt a kihasználtsági mutatók indokolttá teszik. (bővebben a pályázati útmutatóban) A támogatott középfokú oktatási, speciális szakiskolai nek magas kapacitáskihasználtsággal kell működniük (70 %) A pályázatnak összhangban kell lennie a kistérségi oktatásfejlesztési tervekkel, irányelvekkel és a megyei fejlesztési koncepcióval. A pályázó vállalja, hogy a TAMOP Infrastrukturális fejlesztés tartalmi a c. konstrukció keretében megjelent pályázati kiírásra is benyújtja a pályázatát, továbbá nyilatkozik arról, hogy a TIOP Az iskolarendszerű oktatás intézkedés keretében megjelent pályázati kiírásra is benyújtja egyidejűleg pályázatát 4.3.2. Térségi közigazgatási és közszolgálati Térségi közigazgatási és közszolgálati A pályázó a fejlesztés helye szerinti épületben az alábbi önkormányzati feladat valamelyikét ellátja: Igazgatási Közoktatási (óvoda, alap- és középfokú oktatás) Közművelődési Egészségügyi alap- és szak Szociális, illetve gyermekjóléti alap- és szak Sorszá m 4.1.1. 2.6. A i konstrukciók célértékei 5 Konstrukc Kompone Indikátor Célértékek ió neve ns neve megnevezése 2007 2008 2010 2015 Összesen Alap és járóbeteg Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és Támogatott egészségügyi létesítmények Minőségi járóbeteg szaksal ellátottak /számának növekedése 70-80 10% 5 A horizontális céloknak való megfelelés (esélyegyenlőség, környezeti fenntarthatóság, területi kohézió) a Pályázati-, az Esélyegyenlőségi- és Fenntarthatósági Útmutatóban foglaltak szerint történik. 11

diagnosztika korszerűsíté se Beszerzett új, nagyértékű orvosi eszközök műszerek Az egészségügyi szakok és az alap rendszereinek összekapcsolása A működő háziorvosi egységese k estén minimum 50%-a A szakrendelések telemedicinát alkalmazó munkahelyek Az önálló szakrendel ések legalább 25%-a Táppénzes számának csökkenése napok -5% 4.1.2. Rehabilitáció s, geriátria és ápolási Rehabilitáció s- geriátriaiés hospice kialakítása, Támogatott egészségügyi létesítmények Táppénzes napok számának csökkenése 20-10 % Fejlesztésekkel érintett geriátriai férőhelyek Fejlesztésekkel érintett rehabilitációs férőhelyek A lakossághoz közeli, nem kórházi rehabilitációs egységek (fizioterápia, gyógytorna) rányának növekedése +10% Rehabilitációs, geriátria és hospice sal elért lakosság rányának növekedése +20% Krónikus ágyak kihasználtságának csökkenése (Ön miatt) -10 % 4.2.1. Szociális Szociális Új szociális, gyermekjóléti, közösségi alap- és nappali szolgáltatások 15-20 Új, felújított 40-50 - ebből bölcsőde 20-25 12

Gyermekj óléti vagy gyermekek napközbeni ában részesülő gyermekek 5054 4 53071 55725 58511 sal elért lakosság /számának növekedése +15% 4.2.2. Akadálymen tesítés 4.3.1. Oktatásfejle sztés Utólagos akadályment esítés az önkormányz ati feladatokat ellátó ben A, Óvodai és az alapfokú nevelésioktatási infrastruktúr ájának Támogatott akadálymentesített épületek A ból akadálymentesen elérhető közszolgáltatások (db) A projekt befejezése után az akadálymentesített intézményben dolgozó fogyatékossággal élő és/vagy megváltozott munkaképességű munkavállalók A fejlesztett nevelési-oktatási ben tanuló diákok Építéssel, felújítással, bővítéssel érintett terület - Egyezte tés alatt - Egyezte tés alatt 400 12.000-15.000 30.000-35.000 m2 A támogatott nevelési-oktatási 65 B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastruktur ális A támogatott középfokú oktatási diákjainak Támogatott középfokú oktatási Felújítással, bővítéssel érintett terület 8000-9000 18 9000 m2 4.3.2. Térségi közigazgatás Térségi közigazgatás i és közszolgálati Támogatott informatika projektek 110 13

i és közszolgálati Az elektronikus közigazgatási szolgáltatások használatának változása +12 % Sorszám 4.1.1. 4.1.2. 4.2.1. 4.2.2. 4.3.1. 2.7. A i konstrukció indításának és zárásának dátuma Konstrukció Komponens neve Konstrukció megnevezése indításának Alap és járóbeteg Rehabilitációs, geriátria és ápolási Akadálymentesítés Oktatásfejlesztés Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése Rehabilitációs- geriátriaiés hospice kialakítása, Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó ben A, Óvodai és az alapfokú nevelési- oktatási infrastruktúrájának B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális Konstrukció zárásának időpontja időpontja 2007. IV. né 2008 IV. né 2007. IV. né 2008 IV. né 2007. IV. né 2008. IV. né 2007. II. né 2008. IV. né 2007. III. né 2008 IV. né 2007 III. né 2008 IV. né 4.3.2. Térségi közigazgatási és közszolgálati Térségi közigazgatási és közszolgálati 2008. I. né 2008. IV. né Sorszám 4.1.1. 4.1.2. 2.8. A konstrukciók megvalósításával kapcsolatos kockázatok Konstrukció megnevezése Alap és járóbeteg Rehabilitációs, geriátria és ápolási Komponens neve Kockázat Kockázat kezelésének módja Kistérségi járó beteg szakellátó központok, alap-, járó beteg szak és diagnosztika korszerűsítése Rehabilitációs- geriátriai- és hospice kialakítása, - Nem megfelelően előkészített pályázatok - Előkészítetlen projektek - a folyamatban lévő egészségügyi reform - kevés számú pályázat - Átgondolt projektkommunikácó és projektfejlesztés - Átgondolt projektkommunikácó és projektfejlesztés 14

4.2.1. - A szociális és gyermekjóléti szolgáltatások normatívájának előre nem látható változás, kihatással lehet a projektek fenntarthatóságára - Előkészítetlen projektek - Az elszegényedett önkormányzatok nem tudják biztosítani az elvárt önerőt - kevés számú pályázat - Átgondolt projektkommunikácó és projektfejlesztés - Fejlesztéspolitika és ágazati törvényhozás összehangolása - Kedvezményes banki kölcsön konstrukció 4.2.2. Akadálymentesítés Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó ben - Nem megfelelően előkészített pályázatok - Átgondolt projektkommunikácó 4.3.1. Oktatásfejlesztés A, Óvodai és az alapfokú nevelési- oktatási infrastruktúrájának - Az elszegényedett önkormányzatok nem tudják biztosítani az elvárt önerőt - Átgondolt projektkommunikácó - Kedvezményes banki kölcsön konstrukció 4.3.2. Térségi közigazgatási és közszolgálati B, Középfokú oktatási, szakképzési és kollégiumok infrastrukturális Térségi közigazgatási és közszolgálati - Az elszegényedett önkormányzatok nem tudják biztosítani az elvárt önerőt Pontszerű k megvalósulása, térben nem összekapcsolható elszigetelt kiépülése. - Átgondolt projektkommunikácó - Kedvezményes banki kölcsön konstrukció Regionális irányítású elérésének kialakítása. 3. Indikatív projekt lista (kiemelt projektek, nagyprojektek) Sorszá m Projekt megnevezé se A projekt tervezett összköltsé ge (mft) A pályázó által igényelt értéke(mft) 6 A projekt várható indításának időpontja A projekt várható befejezésé nek időpontja Kedvezmén yezett neve 6 A tényleges összege a költség-haszon elemzés alapján kerül véglegesítésre, így a tényleges összege az igényelt összegtől eltérhet. 15