BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR. Külgazdasági szak. Nappali tagozat. Logisztika szakirány

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Külgazdasági szak Nappali tagozat Logisztika szakirány A MAGYARORSZÁGI FOLYAMATOK ÉRTÉKELÉSE AZ EURÓPAI UNIÓ INDIKÁTORAINAK TÜKRÉBEN Budapest, 2007 Készítette: Unyi István

TARTALOMJEGYZÉK: 1 Bevezetés... 4 1.1 Köszönetnyilvánítás... 6 2 Az indikátorok... 7 2.1 Környezetvédelmi tendenciák Európában... 7 2.2 Az indikátorok története... 10 2.2.1 A környezeti indikátorok... 14 2.2.2 A gazdasági indikátorok... 17 2.2.3 Az intézményi indikátorok... 22 2.2.4 A strukturális mutatók továbbfejlesztése... 23 2.2.5 A fenntartható fejlődési mutatók továbbfejlesztése... 24 2.3 A mutatók kiválasztásának feltételei... 26 2.4 A használt indikátormodellek... 27 2.5 Az indikátorok által hordozott információ... 30 2.6 Nagy integráltságú mutatók... 31 3 A magyarországi folyamatok az indikátorok tükrében... 40 3.1 Magyar folyamatok a rendszerváltás óta... 40 3.1.1 A környezeti indikátorok szerinti értékelés... 42 3.1.2 A gazdasági indikátorok szerinti értékelés... 44 3.2 Fenntartható fejlődés Magyarországon... 50 3.2.1 Helyzetelemzés... 50 3.2.2 Lehetőségek, javaslatok... 51 4 Összegzés... 61 Mellékletek... 63 Ábrajegyzék... 69 Irodalomjegyzék... 75 Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 3.

1 BEVEZETÉS Szakdolgozatom az indikátorokkal foglalkozik és az indikátorok magyarországi vonatkozásaival. Az indikátorok a környezeti, társadalmi, gazdasági állapotokról nyújtanak információt. Használatuk ma már széles körben elterjedt, az egyes országok és a nemzetközi szervezetek is használják őket. Az indikátorok, mint téma meglehetősen aktuális; folyamatosan fejlesztik őket, hogy a politikai döntéshozatalt minél hatékonyabban támogassák, az általuk hordozott információ minél pontosabb legyen különös tekintettel a nagy integráltságú összegző mutatókra, melyek alkalmasak a fenntarthatóság vizsgálatára és különböző tendenciák előrejelzésére. Néhány összegző mutató annyira új keletű, hogy magyar nyelvű információ még nem is áll rendelkezésre. Szakdolgozatom célja a rendszerváltástól lezajlott magyarországi gazdasági és környezeti folyamatok bemutatása, elemzése az indikátorok segítségével. Arra keresem a választ, hogy Magyarország a fenntartható fejlődés útján halad-e, és ennek a célnak a megvalósításában hogyan segíthet az indikátorok használata. A fenntartható fejlődés megvalósítása, mint cél szintén megjelent a nemzetközi szervezetek stratégiáiban, és hazánkban is egyre szélesebb körben válik ismertté a fogalom, a megvalósítására tett kezdeti lépéseknek is egyre több támogatója van. Azonban a folyamatos fenntarthatóság egy sor problémát is felvet: mit értünk fenntarthatóság alatt, hogyan mérhető a fenntarthatóság jelenlegi állapota, hogyan lehet megjósolni a jövőbeni folyamatokat. A fenntartható fejlődés igen komplex fogalom; magába foglalja az adott ország, régió társadalmi, gazdasági, környezeti dimenzióit, hiszen ezek közösen alkotják a társadalmi jólétet, azt, hogy az egyén hogy érzi magát, hogy értékeli életét, jövőjét. A jóléti mutatók pont erre a kérdésre próbálnak választ adni, környezetünk fontos, ám nehezen megbecsülhető hasznú tényezőit igyekszenek számszerűsíteni. A fenntarthatósági mutatók megpróbálják megbecsülni, hogy a fenntarthatóság állapotában vagyunk-e, és hogy melyek azok a lépések, amik közelebb vihetnek hozzá. Magyarország jelenlegi helyzetét és lehetséges jövőjét szeretném bemutatni e két fogalom értékeléséhez használt mutatók segítségével. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 4.

Szakdolgozatom végén megpróbálok javaslatokkal, ötletekkel előállni, arra nézve, hogy mit és hogyan lehetne fejleszteni Magyarországon. Az ötletek egy részéhez kutatóintézetek és kutatók véleményei szolgáltatták az alapot, a többi része személyes meglátásaim, amelyek az indikátorokkal kapcsolatos gyűjtő- és kutatómunka eredményei. Az összefoglalásban röviden összefoglalom szakdolgozatom eredményeit, és ennek segítségével próbálok választ adni az itt feltett kérdésekre. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 5.

1.1 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton szeretnék köszönetet mondani belső konzulensemnek, Takács Gábornak, a szakdolgozat létrejöttéért. Köszönet illeti külső konzulensemet, Beke Juditot, az angol nyelvű képzés vezetőjét, aki szakmai segítségével, türelmével és útmutatásával segített szakdolgozatom elkészítésében. Külön köszönettel tartozom dr. Szabó Melindának, aki szintén hozzájárult, hogy szakdolgozatom időben elkészülhessen. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 6.

2 AZ INDIKÁTOROK Szakdolgozatom első felét az indikátoroknak szentelem. Célom a magyarországi változások bemutatása a környezeti és gazdasági indikátorokon keresztül. Ehhez először tisztázni kell az indikátorok fogalmát, azt, hogy miért is van rájuk igény, hogyan, mely szervezetek készítettek olyan mutatókat, melyek világunk nehezen számszerűsíthető változásait próbálják megfigyelni, és azt olyan módon visszaadni, hogy össze tudjuk hasonlítani az egyes régiókat, nemzeteket időben és térben. Szakdolgozatomat a környezethez való hozzáállás változásával kezdem, mert ez volt az alapja az indikátorok létrejöttének. Megnézem, hogy folyamatos fejlődés eredményeképpen, hogy alakultak ki a ma használt indikátorok. Ezután sorra veszem a különböző indikátormodelleket, végül az indikátorok bemutatását a nagy integráltságú mutatókkal fejezem be. 2.1 KÖRNYEZETVÉDELMI TENDENCIÁK EURÓPÁBAN A környezetvédelmi mutatók kialakításához a környezeti szemlélet jelentős változására volt szükség Európában. A környezet problémái hetvenes években váltak a közgondolkodás részévé. Ezt jelzi az 1972-es stockholmi ENSZ-konferencia és a Római Klub jelentése (A növekedés határai). A környezetvédelem problémájának köztudatba kerülését elősegítette az 1973-as kőolajár-robbanás és az ezt követő sokk. Az akkori megközelítéshez képest a környezettel kapcsolatos gondolkodás és a környezet-tudatosság jelentősen megváltozott. Kezdetben a problémák közül különösen az erőforrások kimerülése kapott nagy visszhangot, tehát a környezet igénybevételi oldala, ám hamarosan világossá vált, hogy legalább ugyanekkora problémát jelent a környezet terhelése is, vagyis az a folyamat, amikor tevékenységünkkel elszennyezzük a környezetünket. A szemléletváltás mellett a környezetvédelmi szabályozás is megújult. A kezdeti bürokratikus logikától, ami csupán az előírt limitek betartatását jelentette, fokozatosan Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 7.

bővült, egyfelől a piackonform szabályozás irányába, ahol a hatósági szempontokon felül a károsanyag-kibocsátó is mérlegelte tevékenysége hatékonyságát a versenytársakkal összehasonlítva, hogy az megfeleljen a lakosság elvárásainak, másrészt a társadalom is fokozott figyelmet fordít a környezetszennyezésre - amit a szennyezőknek figyelembe kell vennie. A vállalatok manapság gondot fordítanak az öko-hatékonyságra, a hulladék újrafelhasználására, a konkurenciánál kisebb szennyezőanyag-kibocsátásra, mert ezek az intézkedések a versenyképességüket növelik. A környezetvédelmi megközelítés is sokat változott. A kezdeti környezetvédelem az egyes környezeti elemek (levegő, víz, talaj, élővilág, stb.) közvetlen védelmére koncentrált. Ez a mára már elavult megközelítés, az ún. csővégi környezetvédelem, fokozatosan a prevenció irányába mozdult, az egyes termékek környezeti szempontú vizsgálatának, a terméket előállító technológiák elemzésének segítségével. A környezeti elemek védelméről ilyen módon a súlypont fokozatosan a környezeti problémák előidézői felé mozdult el. Mindezek a szemléletmódbeli változások, és a fokozott környezet-tudatosság volt az alapja később a környezeti indikátorok bevezetésének, és a fenntartható fejlődés koncepciójának kidolgozásához. A fenntartható fejlődés fogalma 1987-ben jelent meg, a Gro Harlem Brundtland által vezetett ENSZ Környezet és Fejődés bizottság jelentésében. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket" 1 A fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: a szociális, a gazdasági és a környezeti pilléreken. Mindhármat együttesen, kölcsönhatásaik figyelembevételével kell mérlegelni a különböző fejlesztési stratégiák, programok kidolgozása során, illetve a konkrét intézkedésekben, cselekvésekben. A fenntartható fejlődés, mint általános stratégiai cél megjelent a nemzetközi konferenciák, szervezetek dokumentumaiban és a nemzeti szintű cselekvési programokban. Ez tagadhatatlanul eredmény, azonban nem mindenki tartja ezt a célkitűzést egyformán fontosnak. Az úgynevezett gyenge fenntarthatóság a termelt tőke és a 1 Brundtland, G. H., Our Common Future (Oxford University Press, Oxford - New York, 1987): 24. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 8.

természeti tőke helyettesíthetőségét feltételezi; képviselői szerint a jólét anyagi javainak növelése és környezeti feltételeinek megtartása nem lehetetlen feladat, csupán megfontolt fejlődési stratégia kidolgozására van szükség. Véleményük szerint a környezeti tőke és a termelt tőke egymással korlátlanul helyettesíthetők, tehát a természeti erőforrások csökkenését a hatékonyabb termelési technikák ellensúlyozni tudják. A fenntarthatóságot erősen képviselők álláspontja szerint a Föld erőforrásainak, környezeti értékeinek a megőrzése elsőbbséget kell, hogy élvezzen minden más gazdasági szemponttal szemben, mert a természeti erőforrások nem pótolhatók, nem helyettesíthetők. Például, nem tudjuk megmondani egy erdő pénzbeli értékét, és hogy az általa termelt értéket mivel lehet helyettesíteni. Ráadásul nem állnak rendelkezésünkre olyan technológiák, amelyekkel a levegő összetételét meg tudnánk változtatni, és globális szinten nem működik a tőkék helyettesíthetőségére vonatkozó feltevés. A Brundtland Bizottság és a Világbank jelentése is a gyenge fenntarthatóság koncepciója mellett teszi le a voksot, mely a Local Agenda 21 indikátorfejlesztési programjának szolgáltatta az alapját. 1992-ben Rio de Janeiróban az ENSZ Környezet és Fejődés konferenciáján (UNCED) fogadták el az Agenda 21 (Feladatok a XXI. Századra) című dokumentumot, melynek célja a fenntartható fejlődés megvalósítása. Az Európai Unió 2001-ben fogadta el a Közösség fenntartható fejlődés stratégiáját (EU, 2001). 2002-ben került sor a johannesburgi Fenntartható Fejlődés Világtalálkozójára (WSSD), melynek eredménye a Végrehajtási Terv megszületése volt. Ez a dokumentum a gyakorlati intézkedések bevezetésére fekteti a hangsúlyt. Kiemeli továbbá, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében nélkülözhetetlen a termelési eljárások és a fogyasztói szokások megújítása. Ennek alapja az volt, hogy a Világtalálkozóra a szokásos nemzeti beszámolók helyett már egy olyan összeállítás készült, mely a fenntartható fejlődés szempontjából értékelte a megelőző időszak fejleményeit, és a változásokat mutatószámokkal illusztrálta. Az értékelés alapján néhány régióban történt előrelépés, azonban összességében világunk nem lett fenntarthatóbb. A Végrehajtási Tervben olyan eszközök, intézményi és eljárási megoldások szerepelnek, melyek segítségével hatékonyan lehet nyomon követni a kitűzött feladatok megvalósulását, az akadályozó tényezőket, végső soron pedig a fenntarthatóság illetve fenn nem tarthatóság irányába való elmozdulást. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 9.

A környezetvédelmi változások és fenntartható fejlődés koncepciójának létrejöttével párhuzamosan kezdődött meg az indikátorkészletek kifejlesztése is. 2.2 AZ INDIKÁTOROK TÖRTÉNETE Az indikátorok alkalmazása az Európai Unióban az 1992-ben kezdődő környezetvédelmi akcióprogram kapcsán került előtérbe. A 2001-es Fenntartható Fejlődési Stratégia szorgalmazta ennek az eszköznek a használatát. Így fokozódott az igény, hogy tovább kell fejleszteni az indikátorokat, melyeket ENSZ ajánlások alapján vizsgáltak és teszteltek az Európai Unióban. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) is elkezdett az 1990-s évek elején indikátorok kiválasztásával és alkalmazásával foglalkozni. Ezeket az egyes országokra vonatkozó környezeti-teljesítmény értékelésekhez használták. Ezzel párhuzamosan alakította ki az OECD a terhelés-állapot-válasz koncepcionális modellt, melyről később még részletesen beszélek. Ehhez vezették be a többszintű környezeti indikátorkészletet. Az OECD környezeti indikátorai célja a környezetvédelmi haladás nyomon követése. Az OECD által használt ágazati mutatók jóval bőségesebb mutatókészletet jelentenek a környezeti indikátoroknál ami érthető is, hiszen ez esetben részletes adatsorokra van szükség ágazati bontásban. Így megfigyelhetők az egyes ágazatokon belüli, környezetvédelmi szempontból fontos trendfolyamatok. Meg kell említeni az egyes szakterületeken kialakított, illetve az egyes nemzetközi szervezeteknél bevezetett specifikus mutatókat, melyeket általában egy-egy szociális kérdésben és az ehhez kapcsolódó fejlesztési dimenzió területén használnak az ENSZ szakosított szervezetei, mint például az UNDP, WHO, Habitat stb. A Világ Természetvédelmi Alap (World Wide Fund for Nature, WWF) a Föld élővilágának állapotát és a tendenciákat méri néhány alapvető fontosságú mutatóval, melyekkel nyomon követhetők az élővilágot károsító környezeti hatások is. A veszélyes emberi hatások mérésére pedig átvették az ökológiai lábnyom indikátorát. Erről később részletesen a Nagy integráltságú mutatók című fejezetben beszélek még. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 10.

A nemzetközi összehasonlító elemzések és módszertani ajánlások figyelembevételével minden országban adnak közre statisztikai adatokat a gazdaság állapotáról, szociális folyamatokról és a környezet állapotáról, de nem mindenhol használnak ehhez indikátorokat. Az Egyesült Királyságban, Svédországban, Németországban viszont az indikátorok segítik a hazai fenntartható fejlődés nyomon követését is. Az Európai Unióban hosszú ideje folynak olyan elemzések és egyeztetések, amelyek az egyes területeken szükséges állapotfelméréshez, illetve az átfogó és a szakterületi programok végrehajtásával kapcsolatos előrehaladás értékeléshez megfelelő mutatószámok kidolgozására, alkalmazására irányulnak. Az EU együttműködött e téren más nemzetközi szervezetekkel, különösen az ENSZ-szel és az OECD-vel. Az ENSZ-titkárság 1996-ban adta közre módszertani útmutatóját. Ebben az időszakban már az Eurostat szoros együttműködést folytatott az ENSZ-titkársággal. Az Eurostat célja az indikátorok kifejlesztésével kapcsolatos munka segítése és a mutatórendszer adaptálása volt az Unió tagországaira. Az Eurostat fő feladatai a következők voltak: megvizsgálni az ENSZ által ajánlott indikátorokat és kiválasztani az EU szempontjából alkalmazhatókat; biztosítani a mutatókhoz tartozó valamennyi adat elérhetőségét, összehasonlíthatóságát és egyöntetűségét az EU tagországaira és a csatlakozás előtt álló országokra; megfogalmazni azokat területeket, ahol nincs elérhető gyakorlati mutató és további módszertani tevékenységre lesz szükség; meghatározni azokat az indikátorokat, amelyek európai szinten lényegesek, de az ENSZ-jegyzékben nem szerepelnek. Az Eurostat az addigi indikátor-fejlesztési munkák eredményeit 2001-ben egy kiadványban jelentette meg (Eurostat, 2001). Ebben egyrészt ismertette azokat az indikátorokat, amelyek alkalmasnak látszottak arra, hogy információkat szolgáltassanak az EU-ban végbemenő és a fenntartható fejlődés szempontjából kritikus folyamatokról, másrészt tagországonként bemutatta az indikátorokkal előállított adatsorokat és azok alapján a jelzett folyamatok értékelését. Ezeket az indikátorokat nevezik Euro indikátoroknak, melyek adatai rendszeresen jelennek meg az Eurostat honlapján. Céljuk a naprakész információnyújtás elemzőknek, politikai döntéshozóknak, a médiának és az egyéneknek. Az Euro indikátorok adatokat szolgáltatnak többek közt a fizetési mérleg Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 11.

egyenlegéről, fogyasztói árak változásáról, az iparról, kereskedelemről, szolgáltatási szektorról, valamint tartalmaznak monetáris és pénzügyi indikátorokat is. A Lisszaboni Stratégia alapján vezették be a strukturális indikátorokat 2000-ben. Ezeket a mutatókat 2001-ben egészítették ki a környezeti mutatókkal. A Lisszaboni Stratégia alapvető célkitűzése az volt, hogy az EU 2010-re a világ legversenyképesebb és dinamikusan fejődő tudás-alapú gazdasága legyen, jobb munkahelyekkel és a szociális kohézió fejlesztésével. Ezt egy olyan gazdasági növekedési programkeretnek kell tekinteni, amely a gazdasággal összefüggő fontos társadalmi (munkaerő-piaci, foglalkoztatottsági, szociális támogatási rendszerekkel kapcsolatos stb.) célokat is tartalmazott. A Lisszaboni Stratégia megvalósítása feltételezte, hogy az EU-ban egy átfogó belső piaci strukturális reformot hajtanak végre; ebben az értelemben a stratégia egy rövidebb távú (évtizedes léptékű) strukturális reform-stratégiának is tekinthető. E stratégia végrehajtásának nyomon követésére elhatározták, hogy megfelelő strukturális mutatókat kell kidolgozni. A mutatók célja rövidtávú információnyújtás volt, ami segítségével ellenőrizhető a stratégia megvalósulásának sikere. Nemzeti szintű reformprogramokat, és közösségi szintű stratégiákat dolgoztak ki a cél elérése érdekében. Meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió 2005-ös félidős értékelése gyenge eredményt mutatott. Emiatt az Európa tanács elkészítette Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért A lisszaboni stratégia új kezdete című dokumentumát, mely a stratégia újraindításához szükséges lényeges elemeket határozta meg. Ezek a fenntartható növekedés motorját jelentő tudás és innováció; a befektetések és a munka számára egyaránt vonzó közeg; valamint növekedés és foglalkoztatás a szociális kohézió szolgálatában. A stratégia újjáélesztése a fenntartható fejlődés, valamint az Európai Tanács által 2005 júniusában elfogadott vezérelvek keretébe is illeszkedik. Az Európai Unió 2001-ben - a Göteborgi Európai Tanácson - elfogadott Fenntartható Fejlődési Stratégiájával egészítette ki a korábbi Lisszaboni Stratégiát a fenntartható fejlődés környezeti vetületével". A fenntartható fejlődési stratégiát 2006-ban vizsgálták felül. Ez egy jóval hosszabb távú és átfogóbb célkitűzésű stratégia volt. Ehhez vezették be a fenntartható fejlődés indikátorait. Ezek az indikátorok 10 témakör köré épülnek, mindegyik témakörön belül vannak altémák, és azokon belül speciális területek; együtt egy háromszintes piramist alkotnak, melyet az alábbi ábra szemléltet: Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 12.

Célok: Témakörök Headline indikátorok a politikai analízishez, és a célok teljesülésének méréséhez Altémák Részletes információ a fejlődés méréséről, a politikai területek értékelése Speciális területek További politikai analízis, a trendek, a témák komplexitásának és egymáshoz való kapcsolódásának jobb megértése A fő mutatók, az un. headline indikátorok, vagy kulcsindikátorok, a magas szintű döntéshozatal támogatását segítik elő. Ezek aggregált mutatók, mint például az egy főre jutó GDP növekedése. A második szintű mutatók a témakörök jobb megértését teszik léhetővé, és információt nyújt a közepes szintű döntéshozatalhoz. Mindkét indikátortípus feladata az egyének tájékoztatása is. A hierarchia legalján a specifikus információt hordozó indikátorok állnak, melyek a kutatók, kutatóintézetek munkáját segítik. Látható, hogy külön mutatókat dolgoztak ki a rövidebb távú célok eléréséhez, és a folyamatos fenntarthatóság ellenőrzéséhez, ennek ellenére mind a mai napig koncepcionális vita folyik az Európai Unióban, illetve a jelenlegi tagállamok között a két stratégia viszonyáról, a rövidebb- és a hosszabbtávú célok, prioritások összeegyeztetéséről, valamint a végrehajtásukat szolgáló eszközökről. A strukturális indikátorokkal kapcsolatos tevékenység jelenleg is folyik, s elsődleges célja a Lisszaboni Stratégia értékelése és megvalósulásának nyomon követése. A 2001-es Eurostat kiadványban megjelent indikátorkészlet és értékelés egyúttal az EU felkészülését is szolgálta a 2002. évi Johannesburgi Világtalálkozóra. Az említett kiadványban 63 indikátor szerepelt; 22 a szociális, 16 a környezeti, 21 a gazdasági Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 13.

folyamatok jellemzésére (ill. ezek egyes összefüggéseinek jelzésére); továbbá 4 intézményi indikátort adtak meg. Jelen szakdolgozat szempontjából a környezeti és gazdasági mutatók fontosak. A következőkben ismertetem ezek meghatározását, illetve értelmezését. Ide vettem az intézményi mutatókat is, mert ezek képet adnak a társadalom jólétéről, ami összefügg a makroszintű kibocsátásokkal. Azért választottam ennek az indikátorcsoportnak a részletes bemutatását, mert később e kategóriák szerint fogom elemezni a magyarországi folyamatokat (illetve a szakdolgozat szempontjából releváns környezeti és gazdasági indikátorok szerint). E mutatók a fenntarthatóság elemzésére szolgálnak; célom, hogy ezek alapján sorra vegyem a magyarországi változásokat, és megnézzem, hogy Magyarország merre tart az Európai Unióval összehasonlítva. Az Uniós mutatók és a magyarországi indikátorok közti összefüggést az 1. sz. melléklet tartalmazza. 2.2.1 A KÖRNYEZETI INDIKÁTOROK A fenntartható fejlődés környezeti dimenziójának jellemzésére a környezeti rendszer négy összetevőjével (légkör, föld, víz, élővilág) és az azokat érő hatásokkal kapcsolatban az alábbi 16 mutatót vezették be: ENV-1: az üvegházhatású gázok egy főre jutó kibocsátása (per capita emissions of greenhouse gases) az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázkibocsátások összesített értéke szén-dioxid egyenértékben kifejezve - azaz súlyozva azok globális felmelegedési potenciáljával (GWP) 100 éves időszakra vetítve - külön-külön számítva a három alapgázra" (Szén-dioxid, nitrogén-dioxid, metán) és az ipari gázokra" (HFC-k, PFC-k, SF 6 ). Emellett ágazatonként is kimutatják a szén-dioxid emissziót. ENV-2: az ózonréteget károsító anyagok felhasználása (consumption of ozone depleting substances). Ez az indikátor az ózonréteget károsító anyagok termelését és fogyasztását mutatja úgy, hogy egyrészt a termelt mennyiségből levonják az ártalmatlanított mennyiséget és azt a mennyiséget, amit vegyi úton nyersanyagként használnak fel, másrészt a felhasználás számításakor értelemszerűen a termelt mennyiséget módosítják az importált és az exportált mennyiséggel. A különböző anyagok Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 14.

eltérő ózonkárosító hatására tekintettel azok mennyiségét az ózonkárosító-potenciállal súlyozva (ODP) veszik számításba (más szóval a legismertebb ózonkárosító a freon egyenértékében). Miután a tényleges emissziót nehéz mérni, ezért a környezeti hatás mérésére a termelést és a felhasználást veszik figyelembe. ENV-3: a városi területek levegőszennyezettsége (air pollutants in urban areas) az egy mérőállomásra jutó évenként azon napok számát jelzi, amikor a levegőszennyezőanyagok koncentrációja meghaladja a megengedett szennyezettségi határértéket a városi területeken. A következő szennyezőanyagukat veszik figyelembe szálló por, ózon, kén-dioxid, nitrogén-dioxid az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) által megadott határértékekkel. A mérőhelyek száma országonként és az idők során változik, ezért mindegyik évre egy átlagos értéket adnak meg az egyes országokra vonatkozóan az említett négy levegő-szennyezőanyagra. ENV-4: mezőgazdasági terület és organikus (szerves) gazdálkodás (agricultural area and organic farming). A mutató a hagyományos mezőgazdaság és az organikus gazdálkodás (biotermesztés) céljára használt földterületet és a részarányukat írja le. A hagyományos mezőgazdaság magába foglalja a szántóföldet (amit főleg gabonafélék és olajos növények termesztésére használnak), az ültetvényeket és kertészeti művelésre használt területeket, az állandó legelőket és azokat a füves területeket, amit legeltetésre használnak. ENV-5: a talaj nitrogén mérlege (nitrogén balances) a mezőgazdasági földterület egy hektárjára juttatott ásványi és szerves trágyák mennyiségét, valamint a talajból kivont nitrogén teljes mennyiségét méri. Az egyenleg a teljes bevitel és a kivétel közötti különbséget mutatja. Az adatok a mezőgazdasági föld egy hektárjára vetítve kg-ban vannak megadva (kg N/ha), hogy az egyes országok adatai összehasonlíthatóak legyenek. Külön feltüntetik a nitrogén-forgalom egyes összetevőit is (ásványi trágya, szerves trágya, nitrogénülepedés és megkötés, teljes nitrogén-kivétel a talajból, nitrogén-többlet). ENV-6: mezőgazdasági növényvédőszer-felhasználás (use of agricultural pesticides) a szántóföldön és speciális növények termesztésénél évente felhasznált gyomirtószer (herbicid), gombaölőszer (fungicid), rovarirtószer (insecticid) mennyiségét mutatja aktív hatóanyagban megadva. Más szereket, mint pl. a talajt fertőtlenítő mezőgazdasági vegyszereket és a növekedést serkentőket nem vesznek számításba. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 15.

ENV-7: az összes erdő területe (total forest area). Az indikátor az erdő területet méri ezer hektárban (ha) és az ország területének százalékában. Erdőnek veszik a fél hektárnál nagyobb területet, ahol a fakoronával való fedettség több mint 10%-os. Az olyan fiatal erdőtelepítések is, amelyek már elérik ezt a 10%-os fedettséget, beleértendők az erdőterületbe. Fás területeknek számítanak azok a területek, amelyek fával borítottsága 5-10% közötti és ahol olyan fafajok találhatók, amelyek magassága érett korban" több mint 5 métert fog elérni. Külön kimutatják a fakitermelésre rendelkezésre álló erdőterületet is. ENV-8: fakitermelési arány (wood harvesting ratio, WHR) az erdővágások arányaként határozzák meg, vagyis az évenkénti átlagos fakivágást (az összes kivágott fa álló volumene) viszonyítják az összes erdő nettó évenkénti szaporulatához (net annual increment, NAI). Ez utóbbi a bruttó szaporulat átlagos évenkénti volumene csökkentve a természetes veszteségekkel. Mind a kivágást, mind a szaporulatot 1000 m 3 -ben mérik. A NAI annak az új faanyagnak a biomassza mennyisége, amely egy év alatt keletkezett csökkentve a természetes fa pusztulás faanyag volumenével. A NAI-t az erdővel borított földterület adatából számítják. Ez az indikátor (WHR) az erdő, mint nemzeti természeti erőforrás fenntartható hasznosításának egy fontos mérőszáma. ENV-9: a beépített területek növekedése (growth of built-up area) a teljes beépített területre vonatkozik (ezer hektárban). A beépített terület magában foglalja azokat a földeket, amelyeket lakóhelyek, utak, technikai infrastruktúra, ipari és kereskedelmi helyiségek, rekreáció helyek céljára használnak. Nem tartozik ide az elszórtan található mezőgazdasági épületek, kertek, melléképületek földterülete. Bemutatják a beépített területnek a teljes földterülethez viszonyított arányát, valamint a vizsgált időszak alatt az évenkénti átlagos növekedési rátát is, továbbá a beépített terület lakossághoz viszonyított arányát (ha/1000 fő). ENV-12: a vízhasználat intenzitásának (intensity of water use) megállapításához megadják a teljes vízkivételt abszolút és egy főre eső értékben, összesítetten és külön is a felszíni és a felszín alatti vízforrások szerint. A vízhasználat intenzitást a teljes megújítható vízkészlet és a teljes vízkivétel arányával fejezik ki (százalékban). A teljes megújítható vízkészletet hosszú időszakra vett átlagaként becsülik meg: a csapadékmennyiségből levonva a párolgást, illetve hozzáadva a más országokból érkező (a határszelvényen mért) vízmennyiséget; ez a vízhasználathoz potenciálisan rendelkezésre álló vízmennyiséget jelenti. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 16.

ENV-13: a biológiai oxigén igény koncentráció egyes folyókra (BOD concentration of selected rivers). Az indikátor a biológiai oxigén igényt adja meg évi átlagban a folyók torkolatánál vagy a határszelvényben. (Magyarországon a kiválasztott folyók: Duna, Tisza, Dráva, Maros). ENV-I4: a fürdővizek minősége (quality of bathing water). Az indikátor információkat szolgáltat az édes- és tengervízi fürdőterületekre a víz minőségéről. Megadja a mintavételi pontok számát és az előírt jellemzőkre mért értékeket a vízminőségi standardokhoz - irányadó és kötelező minőségi szintekhez viszonyítva. Külön jelzik a nem megfelelő fürdővíz minőség miatt betiltott fürdőhelyek arányát. ENV.-15: a természetvédelmi területek aránya az összes területből (protected area as percentage of total area). Ez a mutató információt szolgáltat az EU jogszabályok - a Madárvédelmi Irányelv és az Élőhelyvédelmi Irányelv alapján 2000-ben védetté nyilvánított természetvédelmi helyek területéről és számáról, valamint a védett területeknek az összterülethez viszonyított arányáról. ENV-16: a fenyegetett növény- és állatfajok számát (number of threatened species) jelző indikátor a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) szerint számításba vett veszélyeztetett és sebezhető fajokra vonatkozik viszonyításképpen megadják az adott területen ismert összes növény- és állatfaj számát is. 2.2.2 A GAZDASÁGI INDIKÁTOROK Olyan gazdasági indikátorokat választottak ki, amelyek a fenntartható fejlődés alapvető célkitűzésével összhangban megfelelően jelzik, hogy a társadalmi jólét eléréséhez és fenntartásához a gazdaság eddigitől eltérő módon történő fejlődésére van-e szükség. Ezzel indokolható, hogy a gazdasági dimenzióra ajánlott mutatók környezetvédelmi vonatkozású indikátorokat is tartalmaznak. A gazdasági mutatók a következő négy témakörrel foglalkoznak: gazdasági teljesítmény, anyagfelhasználás és energiafogyasztás, hulladékok keletkezése és kezelése, közlekedés/szállítás. Összesen 22 gazdasági indikátor használatát ajánlották. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 17.

ECON-1: egy főre jutó bruttó hazai terméket (per capita gross domestic product, GDP) a vásárlóerő paritás (purchasing power standards, PPS) figyelembevételével vezetik le, így kiigazítják az országok közötti árszínvonalbeli és árszerkezetbeli különbségeket. A változatlan árakon való számítás az infláció hatásának kiszűrését célozza. ECON-2: a beruházás aránya a GDP-ből (investment share in GDP). A beruházások értékét a nemzeti számlákban veszik számításba (gross fixed capital formation), s ez lefedi az épületekre, a berendezésekre, a járművekre, a szellemi vagyon bizonyos típusaira (pl. software) történő kiadásokat, valamint a cégek ásványvagyon feltárásra fordított kiadásait is. ECON-3: a fő ágazatok hozzáadott értéke (value added by main sectors) - mint a bruttó kibocsátás és a folyó termelő-felhasználás különbsége - az ágazatok GDP-hez való hozzájárulását reprezentálja. A nettó hozzáadott érték esetében az értékcsökkenést leszámítják a hozzáadott értékből. A következő ágazatokat veszik számításba: mezőgazdaság, feldolgozóipar, építőipar, kereskedelem, pénzügyletek, közszolgáltatás. ECON-4: inflációs rátára (inflation rate) a harmonizált fogyasztói árindexet" (harmonised index of consumer prices, HICP) használják az EU-ban, ami a fogyasztói árak változásának egy aggregált mérőszáma. A fogyasztói árak összesítetett számításba vétele országonként különbözik a fogyasztói kosár tartalmának és az alkalmazott módszertan (súlyozás) különbözősége miatt. ECON-5: a folyó fizetési mérleg egyenlege (net current account). Az indikátor az adott ország és a kereskedelmi partnerei közötti tranzakciók (áruk és szolgáltatások exportja mínusz importja), valamint egyéb jövedelem áramlások helyzetét mutatja a GDP %-ában. A folyó fizetési mérleg egyenleg része a teljes fizetési mérlegnek, amelyik magában foglalja a tökemérleget is. ECON-6: külföldi közvetlen tőkebefektetések (foreign direct investments, FDI). A külföldi közvetlen beruházás - a tőke áramlás speciális típusaként -arra irányul, hogy a beruházó cég hosszú távú és meghatározó szerepet szerezzen egy külföldi cég irányításában. A tőkebefektetést a GDP %-ában adják meg. A közvetlen külföldi beruházóknak 10%-ot meghaladó részesedést vagy szavazati arányt kell szereznie ahhoz, hogy a beruházás FDI-nek legyen minősíthető. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 18.

ECON-7: államadósság (national debt). A teljes kormányzati bruttó adósságot az év végén fennálló teljes bruttó adósságként határozzák meg. Az adósság összege magában foglalja a központi és a helyi kormányzati, továbbá a társadalombiztosítási adósságok teljes összegét. (Ez összhangban van a maastricht-i kritériumoknál használt meghatározással). Az adósságot a GDP %-ában adják meg és kimutatják a kormányzati szektor többletét vagy hiányát is a GDP %-ában. EC0N-8.: segély a fejlődő országok számára (aid to developíng countries). A Hivatalos Fejlesztési Támogatás (Official Development Assistence, ODA) azokra az anyagi támogatásokra, kölcsönökre vagy anyagi javakra vonatkozik, amelyeket egy ország azzal a szándékkal nyújt, hogy támogassa a gazdasági és a szociális fejlődést. Az adatokat két perspektívában szokták megadni: a segélyfogadó perspektívájából (Világbank), a segélyt nyújtó perspektívájából (OECD). Az Eurostat az utóbbi megközelítést használja és az ODA-t a GDP %-ában fejezi ki. Az indikátor elsősorban annak a ráfordításnak a mértéke, amelyet a gazdaság fejlesztésének a támogatására szántak. ECON-9: az anyagfogyasztást (material consumption) úgy adják meg, mint az összes olyan anyag (fosszilis tüzelőanyagok, ásványi anyagok és biomassza) felhasználását, amelyek az ország gazdaságában felhasználásra kerülnek (hazailag kinyert/felhasznált anyagokhoz hozzáadva az anyagimportot és levonva az exportált anyagok mennyiségét). Ez a mennyiség egyenlő az épületekben, az infrastruktúrában, gépekben stb. megtestesült anyagi készlethez történő anyag hozzáadásával és a környezetbe különböző formában visszakerült anyagokkal (kibocsátások a levegőbe és a vizekbe, a lerakókba elhelyezett hulladék stb). Az anyagfogyasztás és a GDP közötti időbeli kapcsolat a gazdaságnak az anyagfelhasználásra vonatkozó erőforrás-hatékonyságát, illetve annak változását mutatja. Ez a hatékonyság javulhat a műszaki fejlődésnek, a termelés és a fogyasztás kevésbé anyagigényes formái felé történő elmozdulásának köszönhetően. Egy másik (aggregált) indikátor az összes anyagigény (total material requirements, TMR), mely magában foglalja a rejtett anyagáramlásokat, azaz az olyan anyagokat is, amelyeket mobilizálnak, de nem használnak fel (pl. az építkezések idején kiásott földmennyiség) és az anyagok olyan közvetett áramlását, amelyek a külföldi országokban merülnek fel az importnak tulajdoníthatóan. Az anyagfelhasználást a GDP-hez viszonyítva és egy főre vetítve is megadják. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 19.

ECON-10: egy főre jutó bruttó belföldi energiafogyasztás (per capita gross inland energy consumption, GIC) A bruttó belföldi energiafogyasztás az ország energiaigényét kielégítő elsődleges energia és az importált energia teljes mennyisége. Ez a mennyiség jelentősen magasabb, mint a fogyasztók által felhasznált végső energia mennyisége, hiszen nagy veszteségek merülnek fel a tüzelőanyagot elégetése, az elektromos energia előállítása során. A különböző energiahordozókra tekintettel egy közös energiaegységben fejezik ki a felhasználást (olaj egyenérték millió tonnában) és azt egy főre vetítve mutatják be. A GIC egy aggregált kulcsindikátor, amit az energia mérlegekből származtatnak. Az indikátorhoz az elsődleges tüzelőanyag termelést, az importot, az exportot és a készletváltozást veszik számításba, valamint a végtermékek (főleg a kőolajból származó termékek) importját és exportját. ECON-11: megújuló energiaforrások (renewable energy sources, RES) felhasználásával megtermelt energiamennyiséget abszolút értékben és a bruttó belföldi energiafogyasztás százalékában is megadják. A legismertebb források: szél-, víz-, geotermikus és napenergia, valamint a biomasszából nyert energia. ECON-12: az energia felhasználás intenzitása (intensity of energy use). A végső fogyasztás mennyiségét (final energy consumption) viszonyítják a gazdaság teljesítményét jelző valamely mutatóhoz, ami a teljes gazdaságra vonatkozóan a GDP, a szolgáltatói és feldolgozóipari ágazat esetében a hozzáadott érték. A háztartási szektorra az intenzitást a teljes népességhez viszonyítva (azaz egy főre) adják meg. A mutatót index formájában alkalmazzák (1985=100), mert így az energiafelhasználás javulását lehet nyomon követni. ECON-13: a települési hulladék keletkezése és ártalmatlanítása (generation and disposal of municipal waste). Az indikátor a települési hatóságok által vagy azok megbízásából begyűjtött és az ártalmatlanított települési hulladék mennyiségét szemlélteti. Ezen hulladékmennyiség döntő hányada a háztartásokból származik, de a települési hulladék közé tartozik az olyan forrásokból eredő hulladék is, mint a kereskedelem, hivatalok és más közintézmények. A hulladék éves összes mennyisége mellett megadják a növekedési rátát (pl. az 1990-es mennyiséghez viszonyítva) és az egy főre jutó települési hulladék mennyiségét is. ECON-14: az ipari hulladék keletkezése (generation of industrial waste). Az indikátor a bányászatból, a feldolgozóiparból és az építőiparból származó hulladék mennyiségét mutatja. Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 20.

ECON-15: a veszélyes hulladék keletkezése és ártalmatlanítása (generation and disposal of hazardous waste). Az indikátor az összes hulladéktermelö tevékenységből évente keletkező veszélyes hulladék mennyiségét írja le figyelembe véve az 1993. évi Bázeli Egyezmény keretében megadott 18 veszélyes hulladék-kategóriát. Mivel több EU tagországban még nem az egyezmény kategóriái szerint gyűjtik az adatokat, ezért ezekben az esetekben a veszélyes hulladékok nemzeti osztályozása szerinti adatokat alkalmazzák. ECON-16: a radioaktív hulladék keletkezése és ártalmatlanítása (generation and disposal of radioactive waste). Az indikátor az évente keletkezett és a tárolt, illetve ártalmatlanított radioaktív hulladék mennyiségét adja meg különböző kategóriák szerinti bontásban (m 3 -ben). Az adatok a kezelés és kondicionálás utáni mennyiségre vonatkoznak, a legvalószínűbb eljárást feltételezve. ECON-17: a hulladék újrahasznosítása - papír és üveg (recycling of waste - paper and glass). Az indikátor azt a hulladékmennyiséget mutatja, amit újrahasználnak vagy (anyagában) újrahasznosítanak. Két fő hulladéktípust választottak ki: a papírt és az üveget. Az adatokat a tényleges fogyasztás (felhasználás) százalékában fejezik ki. A tényleges fogyasztás értelemszerűen a hazai termelés, az import és az export mennyiségéből vezethető le. ECON-18: hulladékkezelő és ártalmatlanító létesítmények (waste treatment and disposal facilities). Az indikátor a veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelését és ártalmatlanítását szolgáló létesítmények szamát mutatja, a következő bontásban: hulladéklerakó telepek, hulladékégető üzemek, hulladékkezelő helyek (pl komposztáló helyek és más kisebb anyagkinyerő és újrahasznosító üzemek). ECON-19: utas-szállítás közlekedési módonként (passenger transport by mode). A közlekedési/szállítási volumen mértékegysége az utaskilométer és az adatokat egy lakosra vetítve adják meg. A figyelembevett közlekedési módok: személyautó, busz, vasút, repülő. ECON-20: teherszállítás szállítási módonként (freight transport by mode). Az indikátor az elszállított tehermennyiség (tonnában) és a szállítási távolság szorzata, a szállítás különböző módozatai - közúti, vasúti, rövid tengeri szállítás - szerinti bontásban. ECON-21: környezetvédelmi ráfordítások (environmental expenditures) azokra a ráfordításokra vonatkoznak, amelyek célja a különböző forrásokból származó környezeti terhelések redukálása (levegőszennyezés, szennyvíz, hulladék, zaj stb.). Nem tartoznak a Unyi István Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar 21.