Angelusz Róbert Tardos Róbert Demoszkópiai 1 reprezentativitás és demokratikus reprezentáció Módszertani problémák és tartalmi dilemmák I. Közvélemény és közvélemény-kutatás a plurális berendezkedésekben I. 1. Reprezentáció és reprezentativitás Amíg a plurális demokráciával foglalkozó szerzők gyakorlatilag egyetértenek a választások kiemelt szerepét illetően, hasonló konszenzusról a közvélemény funkciója vonatkozásában aligha beszélhetünk. Ez annál kevésbé magától értetődő, mivel a két jelenség valójában nagyon is összefügg. Aligha vonható kétségbe, hogy a választás a közakarat értelmében vett közvélemény egyik legfontosabb kikristályosodási formája, mint ahogy az sem, hogy a választások közti közvélemény-folyamatok a szavazási aktusokra is alapvető befolyást gyakorolnak. A közvélemény ilyen szerepének háttérbe szorulásában a jelenség komplexitása, megnyilatkozási formáinak sokfélesége és a vele kapcsolatos értelmezések sokszor ellentmondásos jellege is közrejátszik, akárcsak az a tény, hogy a közvélemény-kutatásoknak a XX. században kialakult gyakorlata erősen rárakódott a közvélemény főleg elméleti alapon nyugvó klasszikus felfogásaira. Több mint fél évszázad után is megfontolandónak tűnik Paul Lazarsfeld (2007) tanulmánya, amely a fenti értelemben vett hagyományos értelmezési keretet a modern eszköztár nyújtotta lehetőségekkel kívánta összeegyeztetni, egyben az előbbi által kultivált átfogóbb és aktívabb közvélemény-felfogást a korszerű viszonyok közé átmenteni. Mindez akkoriban sem volt evidens, ahogy ezt a közvéleménnyel kapcsolatos korabeli munkák erősen eltérő hangsúlyai is jelezték. Bernard Berelson (1956) például ahogy Lazarsfeld is hivatkozott erre a közvélemény-kutatás intézményes felívelése munkájának időpontjáig is tartó folyamatait mutatta be történeti áttekintésében, amelynek középpontjában az állt, hogy miként egészültek ki a közvéleményről kialakult korai sokszor spekulatív 1 Mivel a hazai irodalomban szemben például a némettel a demoszkópia fogalmának használata nem annyira magától értetődő, egy megjegyzés kívánkozik mindjárt a dolgozatunk címében történő hangsúlyos alkalmazásáról. A közvélemény-kutatás kifejezéshez képest inkább csak a fogalom konnotációjában beszélhetünk eltérésről, a német szakirodalom például gyakorlatilag egyenértékűnek tekinti a kettőt (a német irodalomban a közvélemény elméletének klasszikus hagyománya egyébként ma is érzékelhetően jelen van). A demoszkópiai kifejezés az egészlegességre, a népre való utalást közvetlenül foglalja magába míg a gyakran a felmérés, felvétel szinonimájaként használt közvélemény-kutatás nem, és mondandónkban a szóban forgó egészlegesség feltételezése fontos szerepet játszik. 1
elgondolások a közvélemény-kutatás beinduló gyakorlatával, és hogyan vált e terület a társadalomtudomány részévé. Ezzel szemben olyan kritikusok, mint Charles Wright Mills (1956), Jürgen Habermas (1971) vagy később Pierre Bourdieu (1973), a survey-gyakorlat felívelését a tulajdonképpeni a fentiekben jelzett módon átfogó, aktív közvélemény hanyatlásával kapcsolták egybe. 2 Lazarsfeld ez utóbbi folyamatokkal is számolt, és éppen egyfajta kiútként javasolta a közvélemény klasszikus hagyománya és az új technikák nyújtotta lehetőségek közötti szintézist. Szintézisteremtő javaslatainak másik iránya a normatív és a leíró szemléleti pozíciók egymáshoz való közelítése (ahol az előbbi esetben az a kérdés áll a középpontban, hogy mi a leghelyesebb viszony e»közvélemény«és a kormányzás között?, az utóbbinál arról a tegyük hozzá par excellence szociológiai kérdésről van szó, hogy valójában miképpen gyakorolja a hatását a közvélemény?. A közvélemény tárgyának leszűkülése nem kapcsolható kizárólag a survey-ipar kifejlett szakaszához. Már korábban is többen írtak a tömegvélemény könnyen manipulálható, efemer jellegéről (így Walter Lippmann 1922-es [1997] sztereotípiaelmélete vagy akár a közvéleménnyel kapcsolatos szalmabáb hasonlata is ennek jegyében értelmezhető). A közvélemény funkcióvesztésének egy másik koncepciója 1942-es megfogalmazójaként Schumpeter (1975) említhető elsőként a demokrácia fogalmát vizsgálta felül, a nagyközönség teendőit a választási versenyben való részvételre korlátozva. (Sok tekintetben ironikus felfogása a pártok legfőbb feladataként is a szavazatszerzés maximalizálását jelölte meg. Ez persze nem állt távol a kialakult gyakorlattól, de e mögött az elképzelés mögött is az inkompetensnek tekintett nagyközönség a döntési centrumoktól távolabb eső szereplők és végső soron a közvélemény egyfajta leértékelése jelent meg.) Kérdés persze, mennyire megalapozott az a felfogás, hogy a közvélemény az elmúlt évszázadban legyengült, s elvesztette a demokráciában játszott szerepét. Néhány ellenérv könnyen megfogalmazható. 1. A parlamenti választás a közvélemény megnyilvánulásának közvetlen terepe: végül is a szavazók egyfajta nem egyszeri aktus során formálódott közakaratot nyilvánítanak, amikor a kormányzás további menetéről döntenek. Gyakran egy leszűkített felfogás alapján pusztán a választásokhoz közvetlenül kapcsolódó közvéleményt tartják relevánsnak, pedig igazolható, hogy a ciklus során a legkülönbözőbb közpolitikai issue-k feletti viták, nyilvános konfrontációk befolyásolják a választások kimenetelét. Ebben az értelemben bizonyos ambivalenciával említhetjük azt a ma már szinte közhelyszerű megállapítást, hogy a posztmodern politika a 2 Újabban hasonló álláspontot körvonalaz Bartels (2008). 2
választástól választásig tartó permanens kampány világa. Minél relevánsabb témákban minél több segédpontot szereznek a politikai erők, pártok a ciklus során, annál nagyobb eséllyel vághatnak neki a közvetlen kampányidőszaknak. A közvélemény barométere azonban e folyamat során, ciklus közben sem mellékes tényező: a hazai gyakorlatban is ismétlődő tapasztalat, hogy a pártok és a politikusok támogatottságának jelentős változásai az egyes pártokon belüli erőviszonyok komoly átrendeződéséhez, sőt stratégiai fordulatokhoz is vezethetnek. 2. Az a tény, hogy a modern nyugati demokráciák kormányzatai egyre nagyobb mértékben támaszkodnak közvélemény-kutatásokra, és figyelembe veszik nem csupán választások előtt a lehetséges állampolgári reakciókat, maga is a közvélemény fontos szerepe mellett szól. Persze felvethető mint ahogy a fenti szerzők ezt meg is tették, hogy kiterjedt kommunikációs apparátusok befolyása által legyengített, kevéssé szuverén reagálásokról van szó. Lazarsfeld joggal hangsúlyozta azonban (úgy a hivatkozott, mint más munkáiban), hogy plurális médiaviszonyok között a tömegkommunikációs eszközök gleichschaltoló szerepe korlátok közé szorul (különösen, ha ezeket a médiarendszereket a XX. század különböző monolitikus média-, illetve propagandarendszereivel vetjük egybe). 3 A plurális kommunikációs viszonyok a releváns vélemények széles körének nyilvánossá válását és azok egymásra hatását, a tekintélyelv bizonyos mértékű háttérbe szorulása pedig a vélemények viszonylag önálló megformálását és széles körű kifejezését teszi lehetővé. 3. Bár kétségbevonhatatlan a társadalmi folyamatok komplexebbé válása ezen belül az újabb kori globalizáció nyomán számos szerző hangoztatja, hogy a polgárok tapasztalatai egyre inkább a szimbolikus környezetből, a média által megformált másodlagos megfigyelési közegből származnak, 4 ami utóbbiak szerepét rendkívüli módon megnöveli, mégis fennmarad a közvetlen szükségletekhez, belátható terepekhez kapcsolódó voltaképpen az állampolgárok java része számára meghatározó témáknak egy olyan tartománya, ahol a közvetlen tapasztalatok, illetve a szűkebb környezet szerepe és a mindennapi józan ész kompetenciája aligha vitatható, és amelyek a közvélemény formálódásában is meghatározó szerepet játszanak. (Így a hazai napirendtematizációs kutatásoknak is visszatérő tapasztalata, hogy akármilyen heves viták folynának is különböző szimbolikus kérdésekről a politikai nyilvánosság különböző fórumain, ezekkel szemben a közgondolkodás tematikus napirendjén prioritásuk van a megélhetéssel árakkal, bérekkel, munkanélküliséggel kapcsolatos kérdéseknek akár a tényleges, akár az észlelt médianapirendhez képest, és ez hosszabb időszakok, politikai váltások során is szinte változatlan.) 5 Bizonyos történeti helyzetekben a közvéleménynek nemcsak az aktív, hanem a passzív ellenálló ereje is komoly tényezőnek tekinthető. 6 3 A lazarsfeldi kommunikációs iskola főbb megállapításait pregnánsan foglalja össze Klapper (1960). 4 Más-más oldalról ilyen felfogást fogalmaz meg Gehlen (1957), Gerbner 1973-ban (2000) és Luhmann (1996). 5 Lásd Terestyéni (2008). 6 Példa erre a kelet-közép-európai rendszerváltást megelőző időszak a nyolcvanas évek második felében. 3
4. Létezik a politikai elitnek véleményirányítóknak, vezető újságíróknak s a döntéshozói holdudvarhoz tartozó értelmiségieknek egy olyan köre, amely a nyilvánosság különböző fórumain és informális csatornákon rendszeresen kifejti véleményét a politikai döntések tárgyairól, és kétségtelenül befolyást is gyakorol rájuk. Egyes szerzők ezeknek a véleményformáló, interpretáló-orientáló csoportoknak kitüntetett jelentőséget tulajdonítanak a közvélemény formálásában, 7 s ezzel egy további ponton járulnak hozzá a közvélemény leszűkített értelmezéséhez. Noha ezzel a redukált értelmezéssel nem feltétlenül kell egyetértenünk, 8 kétségtelen, hogy ez a szemléleti irány is a maga módján a közvélemény jelentősége mellett szól. 5. A közvélemény spontán ereje olykor elementárisan jelenik meg olyan társadalmi szituációkban, amelyek a fennálló keretek megrendülését, átrendeződését eredményezik. Sok esetben a közgondolkodás, a sokszor lappangó közérzület fontosabb vonásainak, beidegződéseinek figyelmen kívül hagyása is szerepet játszik a fordulat drámaiságában; a szóban forgó ignorálás önmagában is fokozza a társadalmi integráció terén egyébként is végbemenő eróziós folyamatokat. Bár e közhangulati, közérzületi elemek nem feltétlenül sorolhatók a közvélemény fogalmának alapvető köréhez, szerepük annak dinamikájában aligha vitatható. 9 A közvélemény és közvélemény-kutatás világos szétválasztásának szükségessége mellett aligha vonható kétségbe, hogy ez utóbbi önmagában is jelentős tényezője a modern közvélemény rendszerének. A fent kifejtettek is alátámasztották, hogy a nyilvános surveyeredmények maguk is a közvélemény konstitutív elemei, amelyek nem csupán kifejezik a vélemények adott állapotát, hanem a politikai szereplők percepcióira és szándékaira gyakorolt befolyáson keresztül aktív befolyásuk van a közvélemény más megnyilvánulásaira. Vitathatatlan, hogy mindez olyan manipulatív lehetőségeket is magában rejt, amelyeket itt éppen csak jelezve a konstrukció és a megismerés ellentétpárjával lehet megragadni. A cikkünkben középpontba állított reprezentativitás fogalom is ezekhez a dilemmákhoz kapcsolódik. Mielőtt módszertani részletekbe bocsátkoznánk, néhány további elvi kérdést kell kifejteni. I. 2. Részvétel és esélyegyenlőség 7 Így Rosenau (1961). 8 Egyéb kézenfekvő szempontok mellett az sem mellékes körülmény, hogy az elitvélemények ahogy erre például Converse (2007) is utal érzelmi intenzitásukban gyakran polarizáltabbak, mint ahogyan a véleményrétegződési szempontból követőnek tekinthető csoportokban tapasztalható, azaz ebből a szempontból sem reprezentálják megfelelő módon a szélesebb közvéleményt. 9 Fordulatszerű változások sokszor felszín alatti közgondolkodásbeli hátterét illetően lásd például Kuran (1995) vagy Coleman (1995). 4
A demokratikus reprezentáció olyan kérdéseket vet föl, hogy mennyire mondható valóban általánosnak egyéni és csoportszinten a választásokon való részvétel, illetve hogy a megválasztott képviselők hogyan, mennyire híven fejezik ki választóik érdekeit. Míg ez utóbbi kérdéskörre az elmúlt néhány évtizedben nagyobb figyelem irányult, 10 viszonylag kevesebben foglalkoztak az előbbivel. Fontos kivétel Arend Lijphart (1997) írása, amely a csökkenő részvételből kiindulva e kérdéseket pregnánsan fogalmazta meg. Ahogy a mai demokráciák választási rendszerei a közvetlen egy szavazó egy szavazat elvre épülnek, úgy ez a kvantitatív elem a közvélemény egyéb megnyilvánulásaiban sem hanyagolható el. A közvélemény-kutatási módszer közvetlen ereje elsődlegesen azokhoz a kvantitatív vonatkozásokhoz kapcsolódik, amelyeknél a reprezentativitás kritériuma minden állampolgár egyenlő esélye a véleménynyilvánításra a mintába való bekerülésen keresztül meghatározó jelentőségű. Ezzel kapcsolatban központi szerepet kell szánnunk az elmúlt időszak két általános tendenciájának. A hetvenes évektől az Egyesült Államokban, a nyolcvanas-kilencvenes évektől pedig Nyugat- Európában is a választási részvétel mérséklődött. Ez jelentős szóródással valósult meg: bár még a 90 százalékos részvétel is előfordult, bizonyos országokban akár 50 százalékra is leapadt. 11 Lijphart fenti cikke a legitimációs veszteségen kívül bizonyos alulreprezentált csoportok egyenlőtlen képviseletének veszélyére is felhívta a figyelmet. Ha az egy választó egy szavazat elv egyéni szinten esetleg meg is valósulhat, csoportszinten erre már kevésbé van esély (például ha az alsóbb társadalmi rétegekből sok a távolmaradó, e csoportokban a választáson megjelenők érdekei is sérülnek). Különböző országokban ezek a meggondolások is közrejátszottak abban, hogy a választási részvétel megerősítése növekvő szerepet kapott. Ha nem is teljesen egyidejűleg, de nagyrészt párhuzamosan jelent meg a survey-kutatásokban a növekvő nem válaszolás problémája a fejlett közvélemény-kutatási hagyományokkal rendelkező országokban. Ez a folyamat a legutóbbi évtizedben fel is gyorsult. 12 Noha a két tendencia gyökerei csak részben fedik át egymást, az elvi problémák bizonyos mértékű hasonlósága az egyenlő képviselet kérdése körül összpontosul. A párhuzamos tendencia megléte arra a feltevésre indíthat, hogy amennyiben a választási részvétel csökkenése és a demoszkópiai nem válaszolás növekedése hasonló jelleggel, méretében és mintázatában hasonló módon megy végbe, akkor ennek kihatása a közvélemény-kutatások (például a választási előrejelzések) eredményeire nem feltétlenül 10 Lásd például Converse Pierce (1986) vagy Schmitt Thomassen (1995). 11 Lásd ilyen vonatkozásban pl. Teixeira (1992) vagy Armingeon (1994). 12 Lásd például Mohler Koch Gabler (2003) vagy Groves Peytcheva (2008). 5
kedvezőtlen, hiszen a lefedettség mind a két oldalon hasonló jelleggel csökken. 13 Bár ez a lehetséges érvelés nem nélkülöz minden alapot, legalább két mozzanat mégis ellene szól. 1. A probléma azért sem bagatellizálható, mivel a demoszkópiai kutatások funkciói nem korlátozódnak a prognózisra (sőt azon belül a választási prognózisokra): tudományos szempontból összefüggés-feltáró s ezen túl a bennük kifejeződő vélemények fent kifejtett aktív jellegét feltételezve demokratikus fórum szerepüket sem lehet elhanyagolni. Az utóbbi szempont implikációja nyilvánvaló: az alulreprezentált társadalmi csoportok hangja gyengül, s ez különösen az amúgy is kisebbségben vagy hátrányos helyzetben lévő állampolgári szegmensek érdekérvényesítési esélyeit csökkenti. Ami az előbbi kérdést, az összefüggés-feltárás lehetőségeit illeti, az analitikus torzítás lehetősége akkor is fennállhat, ha a lefedési problémák például a pártpreferenciák becslését közvetlenül nem befolyásolják. Nagyon kicsi ugyanis annak a valószínűsége, hogy a lefedettség hiánya minden, a pártpreferenciákat befolyásoló releváns szempontból, sőt többdimenziósan is azonos legyen. 2. Ezen túlmenően kicsi a valószínűsége annak, hogy a kétfajta lefedettség komolyabban egybeessen. Saját kutatási gyakorlatunkban is szereztünk tapasztalatokat, amelyek e feltevésnek ellentmondanak, s amelyekre a későbbiekben az empirikus adalékok bemutatása során még visszatérünk. I. 3. A közvélemény-kutatás mint a közvélemény megnyilatkozási fóruma Még ha a választásokon és a demoszkópiai kutatásokban való részvétel problémája nem állna is fenn azaz mindkettő magas szintű és a lefedettség szempontjából arányos lenne, akkor is adódik egy további kérdés, ami a közvéleménynek a döntési folyamatban betöltött valóságos szerepét illeti, és itt a reprezentáció fogalmának egy újabb aspektusához érünk. Valójában itt azzal a kérdéssel kerülünk szembe, hogy a megválasztott politikai szereplők, képviselők politikai állásfoglalásaikban, döntéseikben hogyan reprezentálják a nekik megbízást adó állampolgárokat. Bár a politikai reprezentáció kérdése olyan szerteágazó probléma, aminek a Választáskutatás felvételsorozat egy következő szakasza fog kitüntetett figyelmet szentelni, 14 a jelen összefüggésben is indokolt bizonyos részleteire kitérni. Így mindjárt arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy miként viszonyul a (survey-vizsgálatok által is kifejezett) közvélemény a demokratikus berendezkedés közvetlen és közvetett, részvételi és 13 Bár ennek az érvelési iránynak a nyílt felvállalása viszonylag ritka, saját elemzésre támaszkodva ilyen álláspontnak ad hangot Schneekloth Leven (2003). 14 Ezzel egy olyan űr legalábbis részleges betöltésére is vállalkozva, amely a kormányzás, a képviseleti szervek és a közvélemény közti viszonyok részletes feltérképezését, egymásra hatásuk mechanizmusainak beható feltárását szolgáló kutatások kis számából, kevéssé hangsúlyos megjelenéséből adódik. 6
képviseleti elemeihez. Ami a válaszokat illeti, több vonatkozásban is eltérő álláspontok szembesíthetők. E különböző felfogásokkal Kriesi tanulmánya kiemelten foglalkozik, többek közt Benjamin Barber erős és gyenge demokrácia megkülönböztetésére és a mögöttük álló különböző politikafilozófiai platformokra is gondolva, ahol az előbbihez a közvetlen-részvételi, az utóbbihoz a közvetett-képviseleti hangsúlyok tartoznak elsősorban. Így Platóntól Joseph Schumpeterig számos politikai gondolkodó az inkompetenciának igen nagy valószínűleg túlzó jelentőséget tulajdonítva a laikus részvételnek csak erősen korlátozott szerepet juttatott. Mások viszont Jean-Jacques Rousseau-tól Jürgen Habermasig nagyobb értéket tulajdonítottak a véleményekben kifejeződő állampolgári józan észnek (illetve az utóbbi esetében a nyilvánosság különböző fórumain kifejeződő okoskodásnak ). Ebben az értelemben a közvélemény önmagában is a közvetlen demokratikus intézmények egyfajta alkotóeleme a fent jelzett kritikai álláspontokra is reagálva, persze a véleménynyilvánítás szabadságának, sokféleségének, a széles körű és arányos, valamennyi releváns véleményáramlatot felszínre juttató aktivitás kritériumának megfelelő mértékben. Mi a helyzet a közvetett formákkal, a közvéleménynek a demokrácia képviseleti formáival kapcsolatos szerepével? Kezdjük azzal, hogy ez utóbbi berendezkedési típuson belül is megkülönböztethető egy, a demokratikus működések szempontjából erős és gyenge válfaj. Paradox módon az utóbbira jellemző nyilvánosság-szerkezetben a reprezentáció fogalma egy, a fentiektől eltérő tartalommal jelenik meg. Az erre a jelenségkörre összpontosító Habermasnál (i. m.) nem a közönséget képviselő, hanem az előtt reprezentáló, annak elbűvölésére törekvő demonstratív nyilvánosság színtereinek értelmében találkozhatunk a fogalommal. (Nem sokban különbözően a PR-szerű reprezentáció mai mindennapi gyakorlatától, de utalhatunk a választási és egyéb kampányok, elnökjelölő konvenciók, pártnagygyűlések, kongresszusok szinte show-jellegű önprezentációja, amelyek során a külsőségek bombasztikus megjelenése mögött a valóságos politikai háttér gyakran a kulisszák mögött marad.) A közvélemény valósághű feltárásának és megjelenítésének sokszor nem egyszerű feladata ezzel szemben a képviseleti berendezkedés erős válfajához kapcsolódik, ahol a reprezentáció fogalma is annak elsődleges tartalmával jelenik meg. A demoszkópiai reprezentativitás és a demokratikus reprezentáció közti megfelelés, a közvélemény aktív szerepe megerősítésének fentiekben tárgyalt igénye elsősorban ilyen feltételek között jelenhet meg hangsúlyosan, miközben számot kell vetni azzal az ellenkező tendenciával is, amely hosszabb időszakokon keresztül is a reprezentativitás a nyilvánosság túlsúlyra jutásában ölt testet. 7
Hanspeter Kriesi és Körösényi András kötetbeli tanulmánya is utal rá, hogy a közvetlen demokrácia elemei leginkább közeghez illő módon a kisebb méretű közösséghez közelibb politikai entitások, illetve a konszenzusos akaratképzés talaján érvényesülhetnek. Ebben a kontextusban a véleményalakulás közvetlen interakción, network jellegű áramlásokon alapuló szervesebb, minőségibb formáinak kedvezőbb a táptalaja. A közvetett demokrácia intézményei között tehát a közvélemény kifejeződésének kvantitatív nem utolsósorban a hagyományos ( egy ember egy vélemény jellegű) survey-ken alapuló válfajai nyerhetnek teret. Szemben az előbbiekben érintett, inkább minőségi közvéleményformákkal, amelyek részben a maguk természetes megnyilvánulásaiban (sajtótartalmak sőt ma már internetes fórumok, blogok, gyűlések, fórumok stb. útján) is megismerhetők, a választási szituációnak megfelelő kvantitatív aggregációk csupán erre specializálódott kutatások révén mérhetők, és kétségtelen, hogy az ilyen jellegű vizsgálatok száma különböző mélységben és színvonalon szinte mindenütt növekszik. Ha pusztán ezekre korlátozódnak, az nagymértékben elszegényíti a közvélemény tematikáját és a médiakultivációnak is nagyobb teret ad a véleményalakulás spontán folyamataival szemben. 15 A közvéleményt kifejező kutatásoknak is súlyt kell helyezniük a véleményformálódás minőségibb vonatkozásaira, az aggregált jellegű kvantitatív adatfeltárások mellett a közvélemény-dinamika tartalmibb összetevőire is (ahol a reprezentativitás szokásos statisztikai értelmezésével szemben a véleményalakulásban releváns csoportok megfelelő reprezentációja kerül előtérbe). Az egyik azonban nem helyettesíti a másikat (hasonlóan ahhoz, ahogy az egy szavazat egy ember elven alapuló egyszerű akaratnyilvánítás sem teszi fölöslegessé a véleményképződés egyéb színtereit és formáit). II. Demoszkópiai reprezentativitás: helyzetkép és lehetséges gyógymódok II. 1. A válaszadói készség hanyatlásának közegei A fentiek kifejezésre juttatták, hogy a demokratikus reprezentáció szükséges feltétele a kvantitatív közvélemény-kutatások kellő tematikus diverzitása, periodicitása és a népességet statisztikailag megfelelően reprezentáló volta. Noha a kvalitatív kutatások hasonló figyelmet 15 Alexander (2006) a közvélemény-kutatást a médiával és a civil szervezetekkel együtt a kommunikatív intézményekhez sorolja (miközben magát a közvéleményt a civil társadalom szubjektív talapzata és a civil intézmények között helyezi el), egyszerre utalva a közvéleménynek és megismerésének, kifejezésének a demokrácia infrastruktúrájában betöltött szerepére, illetve arra a kommunikatív beágyazottságra, amely a maga hírérték stb. kritériumain, mechanizmusain, médiabemutatásán keresztül a közvélemény gyengüléséhez járulhat hozzá. 8
érdemelnek, a kvantitatív reprezentativitás megvalósítása önmagában is olyan nehézség, amely indokolja, hogy tanulmányunk további részébe főként már ezekre a kérdésekre összpontosítsunk. Térjünk vissza ahhoz a kérdéshez először csak durván általánosítva, majd részletesebben is körvonalazva, hogy a választási participáció/távolmaradás és a demoszkópiai részvétel/elutasítás mennyire vannak egymással összhangban. Ami a részvételi magatartás hazai jellemzőit illeti, a tapasztalatok szerint ahogy ezzel már részletesebben is foglalkoztunk (sőt ahogy e kötet más tanulmánya is foglalkozik vele) 16, az erőforrásban gazdagabb, magasabb iskolázottságú és anyagi státusú rétegek fejtenek ki nagyobb aktivitást és ennek a mostani népszavazás tapasztalatai sem mondanak teljesen ellent. Summásan megelőlegezve, a demoszkópiai részvétel ma már inkább egy fordított tendenciával írható le. Ennek részleteiről vegyük először szemügyre azt a táblázatot, melyet a jelen célra egy korábbi tanulmányunk dokumentációjának felhasználásával szerkesztettünk át, 17 és amely dupla szűrőn, a panelvizsgálatokban való részvétel és lemorzsolódások tapasztalatain keresztül jellemzi az egyes csoportok elérhetőségét. 1. táblázat. A válaszadói hajlandóság (panellemorzsolódás) főbb jellemzői 1993 és 2006 között (pozitív előjel: kedvező, negatív előjel: kedvezőtlen válaszadói közeg) 1993 94 2003/2006 2003/2006 2005/2006 választási választás választás választás panel előtti panel utáni panel utáni panel 18 29 év 30 44 év + 45 59 év + + 60 év felett Nőtlen,hajadon Házas ++ + + + Élettárs Dolgozik Nyugdíjas ++ Munkanélküli +++ ++ Főváros ++ Vidéki város 16 Lásd Angelusz Tardos (2005). 17 Lásd Angelusz Tardos (2006). 9
Község ++ +++ ++ Max. 8 osztály ++ + ++ Szakmunkásképző Középiskola + Diploma + Folyt. 2003/2006 választás előtti panel 2003/2006 választás utáni panel 1993 94 választási panel Felső-közép Közép Alsó-közép Munkás ++ ++ Alsó osztály (önbesorolás) + ++ Biztosan elmenne szavazni + + + + Valószínűleg elmenne Nem menne el, egyéb Míg a kilencvenes évekre még a demoszkópiai részvételt tekintve hagyományos minta, a magasabb státusú (fővárosi és magasabb végzettségű) rétegek nagyobb fogadókészsége volt jellemző, a mostani évtizedben bocsássuk előre, nem függetlenül a válaszadási készség általános mérséklődésétől ez megfordult. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a megváltozott viszonyok között már az alacsonyabb végzettségű válaszolók, kisebb településhez tartozó mintacímek elérhetőbbek, hanem azt is, hogy az inaktív (idős-középkorú, nyugdíjas, munkanélküli) rétegek váltak elérhetőbbé. 18 Az utolsóként közölt adatsor immár közvetlenül is vonatkoztatható kiinduló kérdésünkre, a választási és a válaszolási hajlandóság viszonyára. A kétfajta részvételi mintázat részleges összefüggése, pozitív együttjárása továbbra is fennáll, azonban nem utolsósorban a fent már jelzett és az alábbi táblázatban sémaszerűen még inkább kiemelt, átmetsző tendenciák következtében nem túl erőteljes. A következő táblázat modellszerűen vázolja azokat az empirikus megfigyeléseinket itt már a panelvizsgálatokon túlmenő, szélesebb felvételi bázisra építve, amelyek e kétfajta részvételi aktivitás összefüggéseire vonatkoznak. 18 A DKMKA Magyar Választáskutatási Program közelmúltbeli vizsgálatának ilyen irányú módszertani vizsgálódása alapján részletesebben elemezhetjük majd azokat az életmódbeli és technikai körülményeket néhány adalékot már mostani tanulmányunk is tartalmaz, amelyek a személyes kérdőíves kutatások befogadói közegének ilyenfajta lefelé tolódásához hozzájárultak. 10
2. táblázat. A választási részvételi és a személyes kérdőíves válaszolói hajlandóság összefüggése néhány jellegzetes csoport kiemelésével Választási részvétel Magas Alacsony aktivitás Kis falvak népessége, Nagyobb falvak népessége, fiatal nyugdíjas (60 70 öreg nyugdíjasok 70 év Magas éves) népesség Az össznépesség kb. 15 A) Nagyvárosi, elit felett Kb 30 35% Deprivált csoportok, Demoszkópiai részvétel Alacsony megnyilatkozási készség értelmiségi csoportok, B) aktív keresők Összesen kb. 35 40% hajléktalanok, underclass Kb. 5 10% Vegyük elsőként a két normálesetet, ahol a választási és a demoszkópiai részvétel magas vagy alacsony szintje viszonylag nagy mértékben átfedi egymást. Az adott szempontokból a legkedvezőbb esetnek a bal felső mező tekinthető, ahol az aránylag magas választási részvétel viszonylag pozitív válaszadói hajlandósággal párosul. Bár már több ízben foglalkoztunk ezzel a jelenséggel, kevéssé ismert, hogy Magyarországon az aprófalvakban a nagyvárosihoz hasonló, esetenként nagyobb mértékű a választási részvétel (sőt ha az országgyűlési mellett a helyi választásokon vagy a mostani népszavazáson való részvételt tekintjük, még határozottabb ez a tendencia). Ugyanakkor e kis falvakban, amelyek zömükben meglehetősen idős népességet foglalnak magukba, a válaszolói készség még mindig elég kedvező. Hozzá kell tenni, az idősebb népességen belül a viszonylag még jó fizikai-egészségi állapotban lévő alsó korcsoportokban minden településtípusban jellemző e kétfajta aktivitás viszonylag magas együttes szintje. Ugyan más jelleggel, de az átló ellenkező végpontjához sorolt csoportok is konzisztens mintát mutatnak fel. A többszörösen deprivált és jellegzetesen stabil lakóhellyel sem rendelkező csoportok részvételi motivációja és elérhetősége egyaránt alacsony. Számszerű becslésünk szerint az előbbi csoport létszáma az utóbbihoz képest magasabb, de 11
összességükben az utóbbiak az ilyen szempontból inkonzisztens csoportokhoz viszonyítva is jóval kevesebben vannak. Amit az itteni torzítás mérsékelt voltáról megállapítottunk, maga is csak szűkebb értelemben, a pártpreferenciák előrejelzésére vonatkozóan áll fenn, míg a részvételi hajlandóságra nem: a szóban forgó válaszadási kiesés eleve több-kevesebb felülbecsléssel jár (tekintve, hogy az így kieső címek a választástól többnyire távol maradók közül kerülnek ki). E hibaforrás különösen komolyan esik latba olyan esetekben, amikor a részvétel nagysága nehezen felbecsülhető, viszont ennek mértéke a választás (vagy népszavazás) kimenetelét is befolyásolhatja. Kiterjedésében jelentősebbnek becsüljük azt az összességében magasabb státusú populációt, ahol a viszonylag magas választói aktivitás ma már mérsékelt válaszadói készséggel jár együtt. Részben (főként az aktív keresőkre lehet ez igaz) az idő hiánya lehet ennek motívuma, részben (ez viszont főként az elitpopulációkhoz kapcsolódhat) sokan rangon alulinak is tarthatják az ilyetén megkeresést (számos lakókörnyezetben a külső fizikai korlát különböző eszközeit is felhasználják e célból). 19 Az átló szemközti végpontján amelyhez szintén viszonylag nagy halmaz sorolható részben azoknak a nagyobb falusi településeknek, nagyközségeknek a lakosai foglalnak helyet, akiknél a vendégszeretet tradicionális értékei még kevéssé szűkítik a befogadást, ugyanakkor különösebb politikai involváltságról, participációs szándékról nem beszélhetünk. Mindkét utóbbi csoport mind gyenge lefedettségük, mind számszerű nagyságuk alapján prognosztikus szempontból jelentős hibaforrásként tartható számon. Összefoglalásképpen azt állapíthatjuk meg, hogy csupán előrejelzési szempontból sem hanyagolható el a bizonyos szegmensekben különösen jelentős demoszkópiai abszencia, hiszen ennek tendenciái sokban különböznek azoktól a mintáktól, amelyeket a választási aktivitással kapcsolatban tapasztalhatunk. A tudományos kutatás elemzési funkciói, az összefüggések feltárása szempontjából itt mindenképpen hátrányokról beszélhetünk. Végül a kevéssé lefedett csoportok némelyikének érdekreprezentációs hátránya is egyértelmű. II. 2. A probléma nagyságrendje újabb technikák és megoldási irányok Az, hogy a fentiekben jelzett torzítások milyen mértékűek, nagyban függ attól, hogy a válaszadói hajlandóság jelzett csökkenése milyen méreteket öltött az elmúlt időszakban. Mivel a napi rutinfelvételek esetében a szokásos publikációk a megkeresési, lefedési 19 E csoportok alacsony fogadókészsége amely azonban szokásosan magas választói hajlandósággal párosul főként kisebb így az SZDSZ és más pártok szokásosan kimutatott pártpreferencia-értékét mérsékelheti. Nem utolsósorban ez a tendencia húzódhat meg a parlamentbe meglepetésszerűen vagy a vártnál biztosabban bejutók eredménye mögött. 12
nehézségekkel nem foglalkoznak (legfeljebb sommásan a megfelelő súlyozási technika alkalmazására kitérve 20 ), többnyire arról sincs naprakész híradás, hogy a hagyományos mintacím szerinti személyes megkeresések során a megcélzottak mekkora részét sikerül elérni. A Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány (DKMKA) Választáskutatás előző ciklusában került sor olyan módszertani vizsgálódásra, mely a nagy intézetek felvételi gyakorlatát egy évtizeden keresztül erre a célra létrehozott külön adatbázis révén részletesen elemezve, többek között a (voltaképpeni véletlen minták alapját képező) főcímek elérési eredményességéről is adalékokkal szolgált. 1. ábra. A főcímen elért megkérdezettek arányának alakulása (1994 2003) 0,65 0,625 A focím en elértek aránya átlag 0,60 0,575 0,55 0,525 0,50 1994 1995 1996 1997 1998 Év 1999 2000 2001 2002 2003 Forrás: Angelusz Tardos 2006 A DKMKA Választáskutatás Tóth István János által összeállított adatbázisának másodlagos elemzése a Szonda Ipsos és a Tárki felvételeinek egyesített adatbázisa alapján A fenti ábrán közöltekhez hasonló szisztematikus adatforrással a 2003 utáni időszakról nem rendelkezünk, de informális tapasztalatok szerint a lefelé menő folyamat folytatódásáról 20 Az ilyen súlyozási eljárások arra a feltevésre épülnek, hogy a hasonló társadalmi-demográfiai alapparaméterekkel jellemezhető válaszolók egymást behelyettesítve más paraméterek, így például a politikai attitűdök, illetve a véleménynyilvánítási készség esetében is hasonlóak lesznek, azonban gyakran nem ez a helyzet. A leggyakrabban alkalmazott, viszonylag könnyen hozzáférhető nem, kor, település, esetleg iskolai végzettség mellett további tényezők például aktivitás, családi helyzet tekintetében is jelentős lehet az eltérés (amelyek ismét csak jelentős befolyást gyakorolhatnak az egyes vizsgálatok központi változóira). A súlyozás ilyen kérdéseire ezen írásban részletesen nem, bizonyos vonatkozásaira az újabb technikák alkalmazási lehetőségei kapcsán fogunk kitérni. 13
beszélhetünk, s mára további 10 15 százalékos csökkenéssel 40 45 százalékosra süllyedt a szóban forgó elérési-lefedési arány. Ha mindez nemzetközileg nem is egyedülálló, a leírtak alapján számos elvi és gyakorlati problémát vet fel: az elérés előzőekben érintett gyenge közegeiben ezek az arányok már csupán egyharmadosak-egynegyedesek. Ilyen arányok mellett a véletlenszerű ingadozás már nagy súllyal esik a latba, és az egyébként szakszerűen kivitelezett és többdimenziós súlyozási eljárásokat is alkalmazó pótcímes adatfelvételek esetében eleve nagyfokú bizonytalanságról beszélhetünk e tekintetben. Hozzá kell tenni, ez a trend nem különleges. A nemzetközi irodalomban ma már jelentős és kifejezetten erre a témára fókuszáló vizsgálatok, átfogó másodlagos elemzések foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a csökkenő elérhetőség hogyan befolyásolja a torzítás mértékét. Így a jelentős új munkák közül Groves és Peytcheva (2008) részben arra hívják fel ugyan a figyelmet, hogy a megfelelő lefedettség hiánya az esetek számottevő részében nem feltétlenül okoz drámai torzítást, de a részletesebb elemzések szerint a kétötödöt meghaladó kiesés esetén már jelentősen megugrik ennek mértéke. Ez különösen így van a teljes népességre (és nem egyes specifikus csoportokra) vonatkozó felvételeknél, a kérdezési módot tekintve a személyes interjún alapuló vizsgálatoknál, illetve a tematikát tekintve az attitűdjellegű kérdéseknél. Visszatérve a hazai tapasztalatokhoz, a manapság megfigyelt kiesési értékek átlagosan messze meghaladják a fent jelzett kritikus (kétötödös) szintet. A szóban forgó elérési arányok már alig jobbak, mint a postai kérdezés bizonyos eseteiben, amelyet a kézikönyvek korábban csak nagyon speciális esetekben javasoltak (e témák esetében például a statisztikai reprezentativitás másodlagos jelentőségű volt; hozzá kell tenni, hogy bizonyos technikai újítások ott viszont jelentős változást eredményeztek). Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a telefonos felvételekhez képest sem, amelyek előtérbe kerüléséhez a kétségtelenül jelen lévő gazdaságossági szemponton túl az eszköz általános elterjedése után a személyes interjúkkal kapcsolatos növekvő gondok is hozzájárultak. Sőt, hogy egy újabb fejleményt is bevonjunk, az évtized első felétől az internet révén megvalósuló online kérdezés nemzetközi gyakorlata is elterjedt, s azóta szórványosan a hazai kutatások is beindultak, ilyen példaként a kötetben most bemutatott Népszavazás-vizsgálat online modulját is megemlíthetjük. Ez utóbbiak ugyanakkor a reprezentativitással kapcsolatos problémák minőségileg más jellegű kérdéseit vetik fel. 14
Újabb fordulatot eredményezett az a tendencia, hogy a mobiltelefon-használat gyakorlatilag teljes elterjedése nyomán a kérdezésre könnyebben használható 21 vezetékes telefonellátottság ismét csökkenésnek indult, ami az ezzel a megoldással kapcsolatos kutatási lehetőségeket is mérsékli. Az internetes lehetőség felfutásának és a telefonos elérés mérséklődésének a hazai terepen is tapasztalható együttesét az alábbi ábra szemlélteti. 2. ábra. Háztartások vezetékestelefon- és internetellátottsága (1987 2007) 80 vezetékes telefon internet 60 ellátottság 40 20 0 19 87 19 88 19 89 19 90 19 91 19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06 20 07 20 08 Forrás: KSH, TK, MTA-ELTE KKCS, DKMKA Felvetődhet a kérdés, ha René König annak idején az interjút a szociológia királyi útjának nyilvánította, ezen belül mennyire érvényes ez ma még a személyes kérdőíves interjúra nézve. Eltekintve a társadalomkutatás lehetséges kvalitatív módszereinek széles körétől, a kérdőíves kvantitatív vizsgálódást továbbra is jelentősnek tekintő megközelítések számára a jelzett tendenciákból két kérdés adódik. 1. Elismerve a személyes interjún alapuló kérdezés számos módszertani előnyét, hogyan állítható meg, esetleg fordítható vissza a kritikus sáv felől az elérés süllyedő tendenciája? 2. Vannak-e olyan módszerek, kérdezési módok, amelyekkel a személyes interjús megközelítést egyfajta polimetrikus megközelítés jegyében meghatározott témákban és helyzetekben, közegekben kiegészíthetjük, esetleg a validitás és megbízhatóság követelményeit szem előtt tartva kombinálhatjuk? A DKMKA Választáskutatás 2008-as Népszavazás-vizsgálata a maga sok módszert magába foglaló, a 21 Részben a mobil címekhez való hozzájutás jogi korlátjai, részben a gyakran mobil helyzetben történő telefonhasználat interjúszituációs nehézségei jelentenek ilyen akadályokat. 15
hazai gyakorlatban kivételesen komplex megközelítésével elsősorban ez utóbbi kérdéshez nyújt bizonyos empirikus adalékokat. 22 Mielőtt ennek részleteire térnénk, röviden ejtsünk szót arról, hogy az internet elterjedése nyomán kibontakozott online kérdezési technika a mintával, lefedettséggel és a kérdezési móddal, interjúszituációval kapcsolatos kérdések újabb sorát vetette fel, és az ezzel kapcsolatos módszertani vizsgálódásoknak, metodológiai kutatásoknak is új lendületet adott. Több olyan munka született, amely az újabb fejlemények fényében foglalkozik a különböző lehetséges módszertani hibákkal és azzal, hogy az egyes kérdezési módok e hibákra mennyire érzékenyek. Roberts (2007) a módhatások (mode effects) három típusát különbözteti meg, amelyek közül kettő (a mintához, mintavételhez kapcsolódóan) közvetlenül, egy pedig közvetettebben hozható kapcsolatba az itt tárgyalt kérdésekkel. Az ún. lefedési hiba (coverage error) az elérhetőség elvi akadályával, bizonyos kérdezési módok eleve adott korlátjaival kapcsolatos például azzal, hogy az online felvételek szempontjából az internetes hozzáférés ma még nem (nagyrészt a fejlettebb országokban sem) általános, vagy a vezetékes telefonnal való ellátottság említett visszaesése különösen a fiatalabb korcsoportokban határozottan jelenik meg. A személyes interjú esetében ilyen korlátok kevésbé adódnak (itt például a tartós lakóhely nemléte, az intézményekben való tartózkodás képezhetnek ilyen elemeket). A nem válaszolási hiba (non-response error) abból adódik, hogy a megcélzott népességet s annak egyes csoportjait specifikus válaszadási készségüktől függően különböző arányban sikerül elérni. A kétfajta hiba különböző kombinációi lehetségesek. Így az egyik esetben ez utóbbi típusú hiba nem áll fenn (vagy legalábbis csoportonként többé-kevésbé azonos mértékű a válaszadási hajlandóság), de a lefedési hiba (például telefonos vagy online kérdezés esetében) mégis szisztematikus torzítást eredményez a reprezentativitás tekintetében. Ennek fordítottja (a lefedés elvi hibája nem áll fenn, nem válaszolási hiba viszont igen) a surveygyakorlatban ma már mindennapos tapasztalat. 23 Javításához a súlyozás különböző egyszerűbb, mechanisztikusabb vagy a vizsgált téma jellegzetességeivel jobban számot vető, a kiesések és a fókuszváltozók közti esetleges összefüggésekkel is számoló eljárásainak alkalmazása jöhet szóba (ahogy azonban már utaltunk rá, bizonyos buktatóktól az ilyen eljárások sem mentesek). 22 A felvételsorozat tervezésében és irányításában, nem utolsósorban az online felvétel újszerű technikáinak kialakításában témavezetőként a DKMKA Magyar Választáskutatási Program Tématanácsán belül Enyedi Zsolt játszott meghatározó szerepet. 23 Voltaképpen a lefedési hiba sajátos esetének fogható fel az is, ha maga a mintavételi keret rosszul specifikált, s bizonyos lakossági szegmenseket (például az aprófalvak, tanyák lakóit) eleve kiiktatja, s ez persze még akkor is megjelenik és súlyozással sem javítható, ha véletlenül a minta minden tagja válaszol. 16
Végül a harmadik típusú módhatás a nem mintavételi jellegű mérési hibákkal kapcsolatos, tehát azzal, hogy az adott téma milyen eszközön keresztül mennyire érvényesen, milyen hatásfokkal közelíthető meg. Bizonyos attitűdök, motívumok (sokszor kérdezési segédeszközt is alkalmazó) megközelítésére például a telefonos felvételek a személyeshez képest kevésbé alkalmasak. De az önbesorolásos kérdések is más és más problémákat vetnek fel az online és a személyes kérdezés esetében. Megkülönböztetett kérdéskör ezzel kapcsolatban a válaszadói konformizmus foka és módspecifikus jellege (Don Dillman [2007] a telefonos és a személyes kérdezés összehasonlítása kapcsán foglalkozik a témával). 24 De a kérdőívkontextussal, kérdezési sorrenddel, a latencia különböző típusaival kapcsolatos problémák is itt jöhetnek szóba, amennyiben módspecifikusak (vagy például az a kérdés, hogy szemben a személyes interjú spontán válaszolás irányába ható stimulusaival, az online válaszadási szituáció a személyes deliberáció szinte tetszőleges hosszát teszi lehetővé, megengedi az egyes kérdések fontolgatását a képernyő előtti magányban ). Már kifejezetten az online kérdezés módszertani problémáira fókuszálva Douglas Rivers (2006) a mellőzhetőség (ignorability) kritériuma szempontjából azt a követelményt fogalmazza meg, hogy ne álljon fenn szisztematikus összefüggés a nem kontrollált változók és a kérdezési mód között (egy eklatáns példaként: telefonos vagy online felvétel útján nem lehet érvényesen tájékozódni arról, hogy mennyire elterjedt a telefon vagy az internet). II. 3. A Népszavazás-vizsgálat során alkalmazott eljárások és az eredmények diverzitása Nem utolsósorban az előrejelzés számos buktatójára, de a részvételi és szavazási motívumok részletes feltárására tekintettel a vizsgálat különböző adatgyűjtési módszereket és a longitudinális (panelszerű vagy követő) felvételek különböző eljárásait alkalmazta. A felvételsorozat technikai diverzitása, több kérdezési módot felölelő több vonatkozásban is kísérleti jellege ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy a különböző felvételi módok kombinálásának, összekapcsolásának körülményeit, többek közt a fentiekben jelzett módhatások előfordulását, mértékét kutassuk. A következő táblázat részben a szóban forgó vizsgálatsorozat főbb felvételeit, módszertani részleteit mutatja be, s egyben bizonyos tartalmi adalékokkal is szolgál a 2008. márciusi népszavazás alapkérdéseiről (így a részvételi hajlandóságra, valamint az egyes kérdésekben 24 E vizsgálat a telefonos válaszadás bizonyos konform tendenciáit jelzi, ugyanakkor felvethető az is, hogy a kérdező és a kérdezett közti interakció szempontjából rejtettebb válaszadói szituáció nem eredményezhet-e bizonyos vonatkozásokban szabadabb (más kérdés, esetleg a gyakorlathoz kevésbé kötődő), továbbá a kérdezett és a kérdező közti társadalmi távolságra kevésbé érzékeny véleménynyilvánítási tendenciát. 17
szándékozott igen vagy nem szavazatokra, illetve a követő felvétel esetében retrospektív módon a tényleges részvételre és szavazásra vonatkozóan). A vizsgálat sztenderd modulját két rövid (mintegy negyedórás) személyes interjús (rész)felvétel képezte, mintegy egy hónappal, majd második menetben közvetlenül a március 9-i népszavazás előtt. Noha a kampány kibontakozásának időbeli folyamatát az egymást követő két keresztmetszet-felvétel is magába foglalta, közvetlenebb módon jelent ez meg a telefonos követő (tracking poll jellegű) felvételi modulnál, amely a népszavazást megelőző három hetet kísérte végig napi 80 100 fős részelemekben (ezek összekapcsolása tíz elemszáma alapján önállóan vizsgálható ötnapos periódus időbeli egybevetésére nyújtott lehetőséget). 25 A felvételsorozat leginkább újszerű eleme egy panelszerű internetes (online) felvétel beindítása volt az előzőhöz hasonló időpontban. Két további hulláma közül a második már a népszavazást néhány héttel követő időpontban a szándékok és megvalósulásuk közvetlen egybevetését is lehetővé teszi. A sok tekintetben kísérleti felvétel a dolog természetéből következően ad hoc jegyeket is tartalmazott (a Szonda Ipsos egy már meglévő online panel almintájához egy jutalmazási stimulust is felhasználó önkéntes alminta csatlakozott az Origo portál felhívására). A létrejött interjúegyüttes reprezentativitásának jellege, foka az erre épülő elemzések egyik alapkérdése. 25 A Tárki lebonyolításában február első felében 1000, a Medián részéről március elején 1200 megkérdezésre került sor személyes interjús Omnibusz-blokkok keretében. A telefonos követő felvétel lebonyolításával a Forsense közvélemény-kutató intézetet bíztuk meg, ez három hét alatt 1516 interjút eredményezett (melyek megfelelő súlyozási eljárások alapján keresztmetszeti és longitudinális elemzésre is lehetőséget nyújtanak). 18
3. táblázat. A DKMKA Népszavazás-vizsgálat polimetrikus felvételsorozatának részvételi és szavazási becslései Népszavazás előtt (2008. február 8. március 8) Után (március vége) Személyes interjús (Tárki, Medián) Omnibusz1 Tárki (~1000 fő) Omnibusz2 Medián biztos elmegy 57%, biztos + valószínű 76%igen/nem 78/16% biztos 48%, biztos + valószínű 74% (~1200 fő) igen/nem 70/24% 1. hullám biztos 63%, Telefonos követő (Forsense) (~500 fő) biztos + valószínű 81% igen/nem 68/32% 2. hullám (~500 fő) biztos 68%, biztos + valószínű 81% igen/nem 71/29% 3. hullám (~500 fő) biztos 68%, biztos + valószínű 81% igen/nem 73/27% Online panel (Szonda-panel + Origo-panel) 1. hullám (~6200 fő) biztos 57%, biztos + valószínű 74% igen/nem 53/42% 2. hullám (~4800 fő) biztos 60%, biztos + valószínű 75% igen/nem 50/44% 3. hullám (~4400) elment 70% 19
igen/nem 50/44% A részvétel kérdéskörével a kötetben Tardos Róbert tanulmánya részletesebben foglalkozik, azonban annyi idekívánkozik, hogy a részvételi hajlandóságra vonatkozó sztenderd kérdés alapján a korábban bemutatott tendenciáktól sem függetlenül valamennyi felvételi mód előzetesen felülbecsülte azt. Aránylag legkisebb mértékben ez a hagyományos véletlenszerű mintavételi eljárásnak még ma is leginkább megfelelő személyes interjún alapuló felvételekről mondható el. Ugyanígy, a népszavazáson szándékozott igennel vagy nemmel történő voksolást is az előbbiek közelítették leginkább. Némiképp más a helyzet a részvételi, illetve szavazási hajlandóság kampány alatti változásainak becslésére vonatkozóan: bár nincs valóságos összehasonlítási lehetőségünk az egyes időszakokat illetően, a kampány bizonyos tartalmi vonásainak ismeretében melyekről ilyen irányú részletesebb surveymegállapítások mellett a kutatáshoz kapcsolódó kvantitatív és kvalitatív tartalomelemzési eredmények is rendelkezésre állnak (lásd Terestyéni 2008) valószínű, hogy a szóban forgó dinamikáról a másik két kérdezési mód, a napról napra folytatódó követéses telefonos, illetve a változások személyes motívumait közvetlenül megragadó panelszerű online felvétel plasztikusabb eredményeket produkált. 26 A részvételi hajlandóság általános felülbecslését ami azonban a kutatásban szintén alkalmazott projektív jellegű megközelítésekre már nem vonatkozik (lásd a kötet fenti tanulmányát) részben az ilyen kérdésekkel kapcsolatos normakövető magatartás, részben a korábban általánosságban már bemutatott s az idei felvételek alkalmával is megjelenő elérésikiesési tendenciák magyarázhatják. Egyaránt beszélhetünk itt a fenti terminológia értelmében coverage jellegű hiányokról (így a 2. táblázat jobb alsó mezőjéhez tartozó izolált, esetleg már a lakóhelyi címet illetően is problematikus csoportok esetében a személyes interjúknál is, de más kérdezési módok tekintetében a megközelíthetőség még kézenfekvőbb gondjai jelentkeznek) és nem válaszolási hibákról így a konkrét népszavazási esetben, a részvételt illetően nagyobb tartózkodással jellemezhető városi rétegek ez alkalmakkor is megjelenő alulreprezentáltságáról a személyes felvételek során. De ennek ellenkezője, bizonyos aktív rétegek felülreprezentáltsága is hasonló gondot jelent az egyéb felvételi módok 26 A részvételi hajlandóságra vonatkozó trendelemzést a telefonos felvétel alapján a kötet Tardos Róbert által írt fejezete tartalmazza, míg a tandíjjal kapcsolatos igen-nem válaszok időbeli alakulását (ötnapos szakaszok mozgó összegzése alapján) a felvételt végző Forsense intézet feldolgozásában a jelen tanulmány függeléke (néhány további módszertani részlettel lásd Kmetty Jelenfi Rosta 2008). Az online eredmények panelszerű bemutatása szintén a kötet más tanulmányaiban jelenik meg. A telefonos felvétel elérési, nem válaszolási problémái a szokásos tendenciának megfelelően nagyságrendileg meghaladják a személyes megkérdezés ilyen gondjait. Az erre vonatkozó részletes hívásstatisztikát a www.valasztaskutatas.hu weboldalra feltett mellékletben közöljük. 20
során (így az online esetben kifejezett önszelekció is érvényesült a mintába kerülés során ebben az irányban). Ami a konkrét voksok prognosztizálását illeti, a nem szavazatok bizonyos felülbecslése annyiban reális tendenciát tükröz, hogy a szavazástól tartózkodók ehhez a kötet más tanulmányai számos adalékkal szolgálnak valóban nagyobb arányban szavaztak volna nemlegesen, ha elmentek volna. 27 Kérdezési módonként eltérő mértékű felülbecslésre is sor került, amelyet a módhatást elemezve a továbbiakban külön vizsgálunk. Mivel ilyen irányú tapasztalataink újabbak, a felvételi repertoárban viszont növekvő szerepet játszanak, már itt indokolt külön szólni a telefonos és az online felvételek jellegzetes lefedési és nem válaszolási reprezentativitás problémáiról. Az előbbinél nagymértékű generációs eltérés jellemző, az idősebb populáció nagyobb, a fiatalabbak mérsékeltebb elérésével, s emellett a válaszolók az átlagosnál aktívabbnak, politikailag tájékozottabbnak is bizonyultak. Ez utóbbival egyben a kutatás témájával összefüggő mintatorzulás jelent meg, amelynek ellensúlyozására a felvételt lebonyolító munkatársak a szokásos súlyozási eljáráshoz képest minőségibb jellegű súlyozási eljárást alkalmaztak. 28 Az online kutatás mintája noha önkéntes jelentkezésre épülő kiválasztódásra épült a fentihez képest nagyrészt ellenkező sajátosságokat mutat. Alapjában véve az aktív internetező népesség alapjegyeit viseli magán: ebben a mintában a fiatal életkor, a magas (iskolázottsági és lakóhelyi) státus és ez esetben az intenzív politikai érdeklődés magasabb szintje a jellemző (és emellett mint az erre vonatkozó önbesorolások is jelzik a részvételi felhívásra való reflektálás alapján a baloldali, illetve a liberális orientáció bizonyos túlsúlya). 29 II. 4. Kombinált adategyüttes és a módhatás vizsgálata A népszavazással kapcsolatos bizonyos alapadatok valamennyi felvételi módra, hullámra kiterjedő szerepeltetése elvi lehetőséget adott egy kombinált adategyüttes kialakítására, s ennek révén tartalmi vizsgálódások mellett új típusú módszertani elemzésekre is. Így nem utolsósorban lehetővé vált a módhatás kérdésének vizsgálata is, amely arra irányul, hogy a minták összetételét is jelentősen befolyásoló más változók, a népszavazással kapcsolatos 27 Az online panelfelvétel közvetlen adatokkal is szolgált arra vonatkozóan, hogy ez a népszavazási aktus során is ilyenfajta tartózkodásban nyilvánult-e meg, illetve a szóban forgó szavazási attitűd mennyire volt tartós. 28 Amennyire a pártpreferenciákból, politikai attitűdökből kitűnik nem függetlenül a fenti tulajdonságoktól a vezetékes telefonnal rendelkező, aránylag könnyen megközelíthető célközönség némileg felülreprezentálja a baloldali érzelmű szavazatokat (valószínűleg az idősebb nemzedéken belül itt szerepet játszhat a telefonhoz való hozzájutás annak idején a rendszerváltás időszakán belül korlátozott és ezzel összefüggésben státusfüggő volta is). 29 Az online minta ezen tulajdonságai gyakorlatilag mind a Szonda Ipsos, mind az Origo szervezése nyomán létrejött almintákról elmondhatók. 21