ÖNKORMÁNYZAT Szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás változó feltételekkel Módosította a képviselőtestület a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és szociális ellátásokról szóló helyi rendeletét a 2015. március 26-i ülésén. Szűkültek a szociális alapszolgáltatásként biztosított étkeztetés igénybevételének feltételei, sor került a szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás ellátásokért fizetendő intézményi térítési díjak emelésére, és bekerült a helyi rendeletbe a diétás étkeztetés biztosításának lehetősége. Törvénymódosítás alapján szigorodott a házi segítségnyújtás igénybevételére, a gondozási szükséglet meghatározására vonatkozó pontozási rendszer is. A szociális étkeztetés térítési díjának 10%-os, a házi segítségnyújtás díjának 15%os emeléséről a valós költségek figyelembevételével döntött a képviselőtestület, megfelelve a hatályos jogszabályi előírásnak. Április 1-jétől már az új helyi szabályozás alapján állapítja meg a szociális étkeztetésre és a házi segítségnyújtásra való jogosultságot a Martfű Város Önkormányzata Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ. A változásról minden érintettet írásban értesített az intézmény. Az önkormányzat a szociálisan rászorultak részére szociális alapszolgáltatásként biztosítja a családsegítést, az étkeztetést, a házi segítségnyújtást, a nappali ellátást, és a kistérség közreműködésével a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást valamint a támogató szolgáltatást. Az önkormányzat étkeztetés keretében annak a szociálisan rászorult személynek a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodik: - aki a 65 életévét betöltötte, vagy korhatárra való tekintet nélkül, - aki egészségi állapota okán mozgásában korlátozott vagy krónikus vagy akut megbetegedése miatt önmaga ellátásáról részben vagy teljesen nem tud gondoskodni, és ezt szakorvosi véleménnyel vagy zárójelentéssel igazolja, és a háziorvos javasolja az ellátást; - fogyatékossággal él; - pszichiátriai betegségben szenved, gyógykezelést nem igényel, önmaga ellátására részben képes; - szenvedélybetegségben szenved, gyógyintézeti kezelést nem igényel, önmaga ellátására részben képes; - hajléktalan személy, feltéve, ha azt önmaga, illetve eltartottjai részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képes biztosítani, és havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb öszszegének 300%-át (85.500 Ft). A szociális étkeztetésre a fenti feltételeken túl szociális alapon az is jogosult, akinek havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100%-át. Ha az étkeztetést igénylő személy egészségi állapota indokolja, a háziorvos javasla- 2 tára az ellátást igénybe vevő számára diétás étkeztetés április 1-jétől biztosított. Az étkeztetés házhoz szállítással vagy a jogosult által történő elvitellel történik. Az étkeztetést akkor kell kiszállítással biztosítani, ha azt a kérelmező egészségi állapota indokolja. A rászorultságot zárójelentéssel vagy szakorvosi javaslattal és a háziorvos igazolásával kell alátámasztani. Az önkormányzat házi segítségnyújtás keretében gondoskodik: - azokról a személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, - azokról a pszichiátriai betegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek, - azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak, - azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához. Házi segítségnyújtásban részesíthető az a személy, akire vonatkozóan tartási, öröklési, gondozási szerződés nincs érvényben és önmagáról más módon nem képes gondoskodni. Az étkeztetést és kiszállítást valamint a házi segítségnyújtást az önkormányzat a Martfű Város Önkormányzata Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ útján biztosítja. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokért fizetendő nettó intézményi térítési díjak 2015. április 1-jétől: Étkeztetés (diabetikus is): 407 Ft/nap/fő, kiszállítás 77 Ft/nap/fő (bruttó 517 és 98 Ft). Házi segítségnyújtás (gondozási óradíj): 327 Ft/óra (bruttó 415 Ft). A jövedelemmel nem rendelkező rászorulók térítésmentesen vehetik igénybe a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat, a 28.500 Ft nyugdíjminimum alatti jövedelemszintig a térítési díjból 90%-os díjkedvezménnyel vehető igénybe a szolgáltatás, a kedvezmény 34.200 Ft-ig 80%, 41.040 Ft-ig 60%, 49.250 Ft-ig 40%, maximum 59.100 Ft jövedelem esetén 20% díjkedvezménnyel csökken a térítési díj. A szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás intézményi térítési díjának meghatározásában történt jogszabályi változás szerint az intézményi térítési díj meghatározásakor a szolgáltatási önköltség az intézményi térítési díj felső határa, ami a korábbinál rugalmasabb térítési díj megállapítást tesz lehetővé. A szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás intézményi térítési díja a mostani emeléssel együtt is lényegesen alacsonyabb a tényleges bekerülési költségnél. A szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás is veszteségesen működik. Várhatóan a másik, Martfűn is tevékenykedő, most összeomlóban lévő szolgáltató ellátottjai is átkerülnek az önkormányzati rendszerbe, ami tovább fokozná a hiányt, ezért az Egészségügyi, Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elfogadta a díjemelésre vonatkozó javaslatot tájékoztatott a képviselőtestületi ülésen dr. Despotov Svetozar bizottságvezető. Szociális területen különösen fájdalmas a díjemelés erősítette meg dr. Papp Antal, hozzátéve, hogy a szociális ellátások állami támogatása alacsony, főleg Martfű esetében, ahol más településektől eltérően, pályázati lehetősége sincs az önkormányzatnak. A szociális ágazat ezután is veszteséges lesz. A szociális étkeztetésre 16 millió forintot fordít az önkormányzat ebben az évben. Az ebéd önköltsége nettó 727 forint, szemben a nettó 407 forintos, emelt térítési díjjal. Hasonló a helyzet a házi segítségnyújtás nettó 370 forintos óradíjával, ami a költségkimutatás szerint ténylegesen nettó 1.151 forintba kerül. Az iszlám egyházi hátterű Humán Szolgáltató Központ állami feladatfinanszírozásának visszavonása, hónapok óta húzódó működési problémáik miatt vélhetően sokan átkerülnek az önkormányzati ellátórendszerbe tájékoztatott a polgármester a várható feladatbővülésről. A képviselőtestületi ülésen az is elhangzott, hogy az ellátásra való jogosultság megállapításához a jogszabályváltozás miatt szükségessé vált szakorvosi vélemények, zárójelentések és háziorvosi javaslatok a Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központhoz való benyújtásával nem sérülnek-e az orvosi titoktartás vagy az ellátottak személyiségi jogai. Ezeket az igazolásokat az igénylő vagy törvényes képviselője nyújtja be, és az abban szereplő adatokat zárt rendszerben, szigorú etikai szabályok alapján kell kezelnie az intézménynek tájékoztatott Gonda Lajosné intézményvezető. A szociális terület az egyik legérzékenyebb része az önkormányzat idei költségvetésének. A szociális ellátórendszer átalakulása miatt ez az év tanulóidőszak lesz. Most derül majd ki, hogy a becsült adatokhoz képest, ténylegesen milyen költségek várhatóak a szociális ellátások terén emlékeztetett a képviselőtestületi ülésen dr. UrbánSzabó Béla. (Folytatás a 3. Oldalon)
ÖNKORMÁNYZAT Tájékoztatás a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ nyújtás keretein belüli gondozást, de idős koáltal biztosított házi segítségnyújtás helyzetéről ruk, helyzetük alapján segítségre szorulnak. Több híradásban megjelent az elmúlt hetekben, hogy városunkban a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ által biztosított házi segítségnyújtó szolgáltatás körül súlyos problémák vannak. A szolgáltatónál dolgozó gondozónők nehéz helyzetbe kerültek, mivel ebben az évben még nem kapták meg bérüket. Ennek ellenére a gondozási tevékenységet ellátták, nem hagyták magukra a gondozottakat. A helyzetük az ígéretek ellenére 2015. április 10-ig nem változott, így közös döntést hoztak. 2015. április 13.-tól nem tudják vállalni a gondozást, melyről tájékoztatták a munkáltatójukat és az ellátottakat is. Az önkormányzat a probléma felmerülésétől kezdve azon dolgozott, hogy valamennyi érintett számára megfelelő megoldást találjon. Megkereste a helyzet megnyugtató rendezése érdekében a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalt, a Szociális- és Gyámhivatalt, Boldog István országgyűlési képviselőt és nem utolsósorban a Martfűi Református Egyházközséget is. Az önkormányzat több alkalommal nyitott a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ vezetői felé, kereste a kapcsolatot, az együttműködést, de teljes elutasításba, érdektelenségbe ütközött. A Martfűi Református Egyházközség elindította a saját szolgálati útján a szolgáltatás biztosításának kérelmét. Remélhetőleg kedvező elbírálásban részesül, és ezt követően pozitív elbírálás alá esik a szakhatóság befogadási engedélyeztetési eljárása során is. A gondozónők felmondása ellenére jelenleg az ellátási kötelezettsége él a szolgáltatónak, amennyiben nem tudja biztosítani a szolgáltatást, az önkormányzat nem hagyja magukra az időseket. Az ellátottak intézményi jogviszonya még fennáll, de amennyiben azt megszüntetik (az ellátott maga is kérheti ezt a szolgáltatótól), kérhetik más szolgáltatótól a gondozást. A gondozást igénybe vevőket a mai napig nem tájékoztatta a szolgáltató, így nem tudják, hogy mire számíthatnak az elkövetkező napokban. Az önkormányzat igyekszik felkészülni a várható gondozási igényekre, folyamatban van a befogadási engedély beszerzése, az engedélyeztetési eljárás előkészítése. Amennyiben új szolgáltatónál kívánják a házi segítségnyújtást igénybe venni, szükségessé válik a kérelem elbírálásához a gondozási szükséglet megállapítása. Ebben az évben a házi segítségnyújtás esetében a gondozási szükséglet meghatározásához központi szabályozással (miniszteri rendelet) kialakításra került egy új pontozási rendszer, amely szigorúbb, mint a megelőző időszak pontrendszere volt. Középpontba helyezi a szaktevékenységet igénylő gondozást és ápolást. Számítani kell arra, hogy nem felel meg valamennyi jelenleg ellátásban részesülő gondozott a kritériumoknak, így nem éri el a gondozási szükséglet megállapításához szükséges ponthatárt és elesik az ellátás igénybevételének lehetőségétől. Amennyiben az önkormányzatnak szükséges biztosítani az ellátást, a házi segítségnyújtásért az önkormányzati rendeletben meghatározott, az igénylő jövedelmi helyzetét figyelembe vevő térítési díjat kell megfizetnie az ellátást igénybe vevőnek. A szociális szakma dolgozik azokon a lehetőségeken, hogy azoknak az igénylőknek is megoldást találjon a segítségnyújtásra, akik nem vehetik igénybe a házi segítség- Kérelem az Óvárost és a Zsófia zártkerteket összekötő út megépítésére A Zsófia zártkert tulajdonosok kérelemmel fordultak dr. Papp Antal polgármesterhez és a képviselőtestület tagjaihoz, időjárástól független út megépítését kezdeményezve az Óváros rész irányából, ami, megfogalmazásuk szerint, több évtizede csak ígéret, és a magi napig megoldatlan tájékoztatott TóthFekete Mihályné a kerttulajdonosok megbízásából. Zsófiában közel húsz család él, mindanynyian martfűi lakosok. A kerttulajdonosok száma kb. 150, akik szorgalmasan művelik kertjüket, és a Legszebb konyhakertek országos megmérettetésen többen miniszteri elismerésben részesültek. Bejárás a zártkertekből Martfűre csak a jelzőlámpa nélküli vasúti átjárón és a forgalmas 442-es út irányából lehetséges. Ez életés balesetveszélyes, több baleset is történt ezen a szakaszon. A bejárás a városba az Óváros rész irányából védettebb és biztonságosabb lenne. Iskolába járás (kerékpárúton a jelzőfénnyel védett vasúti átjáróhoz, busz az iskolához), óvodába, munkahelyre járás, bevásárlás, kijárás a kertek megműveléséhez. A Zsófiai kerttulajdonosok kérik a város vezetését ennek a már több évtizede húzódó problémának a mielőbbi megépítésére. Arra kérik a város vezetését, hogy az útépítés lehetőségeiről mielőbb tájékoztassák a kérelmezőket, arra vonatkozóan is, hogy kérelmüket név szerint mely képviselők támogatták. A dr. Papp Antalhoz eljuttatott kérelmet 54 zártkert tulajdonos aláírásával is hitelesítette. (Folytatás a 2. Oldalról) A szociális alapszolgáltatások feltételrendszerének szűkülésével a jogosultak köre is változott, a mindenkori nyugdíjminimum háromszorosát meghaladó nyugdíjuk miatt sokan kikerültek a szociális étkeztetésre jogosultak közül. Az étkeztetésre, a teljes élelmezési költség, 755 Ft megfizetése mellett, számukra továbbra is lehetőséget biztosít az önkormányzati szociális intézmény, de már csak hétköznapokon, és az ebéd elviteléről is az étkeztetést igénybevevőknek kell gondoskodniuk. Az önkormányzatra nagy felelősség és teher nehezedik, mert a komoly elvonások ellenére a szociális átalakításokból, változásokból adódó problémák megoldása mellett, szükségessé válik további forrás biztosításával ellátási kötelezettségének eleget tenni a kialakult helyzet kezelése érdekében. 2015.04.10. Martfű Város Önkormányzata Házi segítségnyújtás a Martfűi Református Egyházközség együttműködésével A Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ által biztosított házi segítségnyújtás terén kialakult problémák miatt a városvezetés megkereste a Martfűi Református Egyházközséget is, hogy nem tudnae a református egyházközség és az önkormányzat közösen indítani egy új házi segítségnyújtó szolgálatot. A Martfűi Református Egyházközség, a segítő jobb nyújtásának szándékával, egyházi felettesei felé szolgálati úton felterjesztette a városvezetés megkeresését. A közeljövőben várják a Református Egyház hivatalos állásfoglalását, remélve a pozitív elbírálást tájékoztatott Kupai-Szabó Kornél református lelkész. A Martfűi Református Egyházközség jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal, és szeretnének megoldást találni közösen is a házi segítségnyújtás terén kialakult problémákra. Zsófia út Első a tulajdonviszonyok rendezése A Zsófia zártkertek tulajdonosainak kérését senki nem vitathatja, hisz mindenkit megillet az a jog, hogy biztonságosan, félelem nélkül juthasson ki a földjére. A kérelemtől függetlenül már hónapokkal ezelőtt megvizsgálásra került egy lehetséges út kivitelezése. A vizsgálat alatt kiderült, hogy a jelenleg használt földút térképeken sem létezik. A másik nagyobb probléma, hogy olyan földterületeken megy a földút keresztül, ami nincs az önkormányzat tulajdonában, így azon építkezés sem kezdeményezhető az önkormányzat részéről. A nem önkormányzati tulajdonban lévő földterületekre ráadásul az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet jelzálogjogot jegyzett be 14 millió forint értékben. Az önkormányzat, illetve bárki, hogy utat tudjon építeni, előbb a tulajdoni viszonyokat kell rendeznie. Ha ez megtörtént és az önkormányzat tulajdonába kerültek azok a földterületek, akkor kezdődhet el az út tervezése. A földterületek megvétele már folyamatban van. Pontos időpontot így nem lehet mondani, hogy mikor épül meg az út, ez felelőtlenség is lenne. A fent leírtak alapján viszont a képviselőtestület az útépítésre vonatkozóan nem tud döntést honi. Dr. Papp Antal 3
ÖNKORMÁNYZAT Ez egy biztonságos város, és ezt meg is fogjuk őrizni LAKOSSÁGI FÓRUM FÓKUSZBAN A KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA Martfű Város Önkormányzata 2015. évi pénzügyi terve és a 2015-2020-as időszakra szóló gazdasági programja volt a fő témája a 2015. március 19-én, a Művelődési Központban megtartott közmeghallgatásnak, majd egyéb aktuális kérdésekről is tájékoztatást adott dr. Papp Antal polgármester. A tájékoztatót követően a fórum résztvevői tehették fel közérdekű kérdéseiket, javaslataikat a képvi- selőtestület közmeghallgatással egybekötött, kihelyezett ülésén. A 2015. évi pénzügyi tervben a korábbinál nagyobb adóbevétellel számolhat az önkormányzat, de a beszámítás összege, az adóerő-képesség miatti elvonás is jelentősen emelkedik. A költségvetés bevételi és kiadási főösszegét 1.027.264 ezer forintban határozta meg a képviselőtestület. 2014 novemberében módosította az önkormányzat az építményadóról szóló helyi rendeletét. Az adó mértéke az 1., a 2. és a 3. lakóövezetekben 140 Ft-ról 170 Ft-ra, a 4. külterületi ipari övezetben 600 Ft-ról 660 Ftra, az 5. Tisza Ipartelep övezetben 240 Ft-ról 270 Ft-ra emelkedett m2-ként (21, 10 és 12,5%). Az építményadóban történt emelés lakosonként nem túl jelentős összeg, a cégekre vonatkozóan azonban komoly önkormányzati bevétel emelkedéssel jár. Idegenforgalmi adóbevételként 7 millió forinttal számol az önkormányzat, amit még ebben az évben vissza is forgat az ÖrökZöldTisza Fesztiválra. A Heineken Sörgyárak Zrt. vezetésével folytatott tárgyalás alapján, a martfűi sörgyár idén három évtizedes fennállása alkalmából, augusztusban ismét sörfesztivált rendezhetnek Martfűn. A költségvetés kiadásai között 45%-ot tesznek ki a bér és járulékai. A fejlesztések, beruházások tervezésénél elsősorban a lakossági igényekre alapozott a képviselőtestület. Az önkormányzat 125 főt foglalkoztat, és további 97 fő közfoglalkoztatásával is számolnak ebben az évben, minél több ember munkába állítását célul tűzve ki. Március 16tól újabb 60 tartós munkanélküli közfoglalkoztatása indult el. 4 Dr. Papp Antal a 2014 októberében alakult új képviselőtestület által elvégzett eddigi munkát is összegezte a közmeghallgatáson. Rendezte a viszonyát az önkormányzat a Tiszaföldvári Önkéntes Tűzoltósággal és a JNSZ megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, elindult a városi honlap fórum rovata, átadták a felújított Városi Sportcsarnokot, a helyi újság minden háztartásba térítésmentesen jut el. Az önkormányzat szeretné kihasználni a sportot támogató társasági adókedvezményeket, többek között a sportcsarnok bővítésére. A kivitelezés költségeinek emelkedése miatt vissza kellett mondania a képviselőtestületnek a hulladékválogató mű pályázat megvalósítását. A szelektív hulladék utóválogatására a Szolnokon, 1,6 milliárd forintos beruházással létrehozott válogatóban kerül sor. A kommunális hulladékot Kecskemét helyett Kétpóra szállíttatja a hulladékkezelést végző önkormányzati kft, ami már önmagában megtakarítást jelent. A zöldhulladék elhelyezése a kétpói lerakóban a korábbi lerakás tizedébe kerül. A hulladék és az önkormányzati ingatlanok kezelését végző Martfűi Városfejlesztési Nonprofit Kft. költségvetési sarokszáma igen magas. A hulladékkezelés költségei az indítandó beruházások, pl. a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre való felkészülés miatt emelkednek. Az ingatlankezelést pedig a be nem fizetett bérleti díjak terhelik, 6,7 millió forint veszteséget okozva csak az elmúlt évben. A képviselőtestület február végén fogadta el az önkormányzat 2015-2019 évi gazdasági programját. A helyi gazdaságpolitika alapelvei között legfontosabb célkitűzésként sze- repel a település népességmegtartó képességének javítása. Ennek eszköze a befektetésre alkalmas, közművesített terület biztosítása a munkahelyteremtés érdekében. Új iparterület kialakítására, a sör- és növényolajgyárakkal együttműködve, az északi iparterület kedvezőbbnek ígérkezik. Az önkormányzat és a Szolnoki Kistérség kapcsolatának javítását is fontosnak tartja városunk polgármestere, kezdeményezve a kistérségbe való visszalépést. 2015-ben is a korábbi mértékű önkormányzati támogatásra számíthatnak a civilés sportszervezetek. Ez utóbbiak esetében dr. Papp Antal emlékeztetett a helyi sportkoncepcióban megfogalmazottakra, miszerint az önkormányzat nem fenntartója, hanem támogatója a sportszervezeteknek. A lakbérek nem fedezik a lakáscélú bérleményekre fordított költségeket, így ez év elejétől emelkedtek az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérleti díjai. Az önkormányzati bérlakások után fizetett öszszeg közel a duplájára nőtt, most 13-14 ezer forint havidíjért bérelhetők ezek a lakások. A bérleti díj emeléséből származó többletbevétel a karbantartás, felújítás alapjául szolgálhat. Egyeztetett az önkormányzat a gyermekek státuszvizsgálatával kapcsolatban a gyermekorvosi és a védőnői szolgálat munkatársaival. Az Egészségházba költözést követően, kellő hely hiányára hivatkozva, másmás napokon történt a gyermekek orvosi és védőnői vizsgálata. Az egyeztetés során tett ígéret szerint a továbbiakban mindkét terület megpróbálja rugalmasabban szervezni, öszszehangolni a státuszvizsgálatok időpontjait. Az étkezési díjak számlázása terén felmerült pontatlanságok a többszörös átszervezésre, számlázási hibákra és számítástechnikai problémákra vezethetőek vissza. A hibák kezelésén dolgozik az önkormányzat. Egyeztetés kezdődött a MÁV-val az állomás mellett felhalmozott zúzott kő önkormányzati hasznosítására vonatkozóan. A kő az állam tulajdona, az átadása hosszadalmas folyamatnak ígérkezik. A zúzott kőből útalapokat készítene az önkormányzat a Zsófia zártkerteknél.
ÖNKORMÁNYZAT A város átvállalná az állomás területén lévő, két életveszélyes épület lebontását, a környezet rendbetételét, parkosítását is. Martfű bejáratát, a Tiszazug kapuját valahogy rendezni kell. Tárgyalást folytat az önkormányzat a Pietas Kereskedelmi Szolgáltató és Temetkezési Kft. vezetőivel is egyes, a társaság által alkalmazott temetkezési díjakról, amelyek sem az országos szabályozásban, sem a helyi önkormányzati rendeletben nem szerepelnek. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Bata lakótelep szennyvíz és esővíz rendszerének szétválasztására, esővíz tározó kialakítására. Az óvárosban nagyobb szivattyúk elhelyezésével tehermentesíti a szennyvízrendszert a Bácsvíz Zrt. A szolgáltató folyamatosan ellenőrzi a szennyvízcsatornába kötött esővíz elvezetések kikötését is. A gépvásárlási pályázati lehetőségektől függően indítja martfűi üzemét a Tisza Cipő márka tulajdonosa. Indulásként 20 fő foglalkoztatásával kezdődne meg a Tisza Cipő ismételt martfűi gyártása. A lakossági fórumon elhangzott kérdésekre adott válaszok alapján: A Mandula utat követően Zsófiánál, a volt hulladéktelep területén folytatódik az erdősávok rendbetétele. A zártkertek útjainak kátyúzására, zúzott kővel való feltöltésére is sor kerül. Martfű még ebben az évben meg fogja kapni az el nem adósodott önkormányzatként számára megítélt 180 millió forint egy részét, amit infrastrukturális fejlesztésekre fordíthat tájékoztatott a közmeghallgatáson Boldog István. Térségünk országgyűlési képviselője elismeréssel szólt a martfűi képviselőtestület munkájáról, a testülettel való együttműködéséről. Szép fejlődés indul itt meg! Reményeink szerint a munkahelyteremtésben, a cipőgyártás mellett, más területen is előre tud lépni a város. Fogászati röntgen gép beszerzése, működtetése az Egészségházban nem az önkormányzat, hanem a praxist működtető fogorvosok hatáskörébe tartozik. A számos társasházat érintő, nagy öszszegű vízdíj különbözet számlákkal kapcsolatban megtudtuk, hogy a társasházak főmérő óráit a szolgáltatónak, az óra helyének kialakítását a társasházak lakóközösségeinek kell biztosítania. Az önkormányzat folyamatosan egyeztet a szolgáltatóval. Ahol fel lehet, ott már fel kellett volna szerelnie a főmérő órákat a Bácsvíz Zrt.-nek. A társasházak egyedi mérőórái közül is sok vár hitelesítésre. Terenyei Joachim az előző képviselőtestület tevékenységével kapcsolatban szakszerűtlen intézkedésekről, meg nem valósult ígéretekről beszélt. Arra intette a képviselőket, hogy nem csak azért felelnek, amit elvégeznek, hanem azért is, amit nem. Az országos fejlesztési program alapján az idén elkezdődhet a Rákóczi út felújítása. Ekkor a kerékpárút világításának átalakítására is sor kerülhet. Azt azonban meg kell vizsgálni, hogy mennyivel lehet lentebb tenni a fényforrásokat, és a fákat sem vennék ki. Egy gazdaságosan működtethető kertészet 10 ezer négyzetméternél kezdődik, fűtéssel, párologtatóval, öntözőrendszerrel, aminek a kialakítása az előzetes egyeztetés alapján akár 300 millió forintba is kerülhet. Az önkormányzati intézmények és a társasházak termálvízzel való fűtése is szerepel a hosszú távú energetikai elképzelések között. Martfűn 72, megyei szinten pedig több mint ötszáz idős embernél végez házi segítségnyújtást a Gondoskodó Figyelem Oktatási és Szociális Szolgáltató Központ fenntartásában működő Kelet-Magyarországi Humán Szolgáltató Központ. A központ működése bizonytalanná vált. Az önkormányzat kötelező feladata az ellátás átvétele, egyénenként vizsgálva a jogszabályi feltételek meglétét. A keretszámok kötöttek, az önkormányzat kezdeményezte az ellátható létszám emelését. A tulajdonosoknak együtt kellene működni azoknál a Bata lakótelepi társasházaknál is a felújítás terén, amelyekben önkormányzati tulajdonú lakás is van. A tető vagy az épület alapjának javítása közös tulajdon esetén így működhet. Akár jelzálogjogot is bejegyeztethetne az önkormányzat a többi lakásra, ha pl. felújíttatná a tetőt. Minden önkormányzati tulajdonú ingatlan biztosítva van. Az önkormányzat statikus szakértővel is megvizsgáltatja a Bata úti önkormányzati vendéglakások alapját. Egyre több lakás, ház áll üresen a városban, lesz az enyészeté vagy olyan személyek költöznek be, akiket nem szeretnénk Martfűn látni. Az önkormányzatnak legyen elővásárlási joga az üressé vált ingatlanokra, olyan családoknak értékesítve azokat, akik a jövőt építhetik kezdeményezte Dorogi Attila. Az önkormányzat is ezen a módon igyek- szik kezelni a helyzetet. A kamerarendszer is bővül és javul ebben az évben. Ez egy biztonságos város, és ezt meg is fogjuk őrizni a továbbiakban is hangsúlyozta dr. Papp Antal. Nagy Gábor a vállalkozók hatékonyabb önkormányzati támogatását, bővítési elképzeléseikhez megfelelő ipari terület biztosítását szorgalmazta, a Tüzép út mellett és, a Tisza Ipartelep kibővítésével, a Kikötő tér egy részén. Az északi ipartelep várható bővítésével kapcsolatban az érintett földterületek tulajdonosaival való egyeztetést is sürgette. Martfű önkormányzata minimális földterülettel rendelkezik, ipari hasznosításra azonban több területet is fel tud ajánlani vállalkozások számára. Az ipari tevékenységet végző cég a Tüzép út melletti fejlesztési elképzeléseit a környező tulajdonosok utasították el. A Kikötő tér pedig árvízvédelmi terület. Az északi ipartelep bővítését hét éve határozta el a képviselőtestület. Az önkormányzat inkább kifelé, a külterületre vinné a városból az ipart, mint befelé hozná hangsúlyozta válaszában dr. Papp Antal. Aláírásgyűjtéssel is nyomatékosították a Zsófiában élők és a zártkertek tulajdonosai azon kérésüket, hogy a Hunyadi úti bejáró megerősítésével, kiépített út vezessen a zártkertekhez hallhattuk Tóth-Feketéné Irénke hozzászólásában. A már említett kátyúzást, vagy a közvilágítás kiépítését is többen kezdeményezték a közmeghallgatáson. Az óvárost és a Zsófia zártkerteket összekötő út tervei elkészíthetőek. A terület egy része szántó, más része zártkert besorolású, amit Martfű új rendezési tervének készítésekor módosítani kell, hogy pályázni lehessen tájékoztatott dr. Papp Antal, az út várható költségeire és realitására vonatkozóan hozzátéve, hogy a déli ipari parkhoz vezető, kész tervekkel rendelkező, két km-es útszakasz 270 millió forintba kerülne. Erdősávok, cserjés-fás területek rendbetétele A parkok és a közterek rendbetétele során ezúttal a Mandula és Rákóczi utakat a vasúti nyomvonaltól elválasztó tölgyes erdősávokat tisztították meg az elburjánzott aljnövényzettől és a kiszáradt fáktól a Városüzemeltetési Csoport munkatársai és az újonnan, 2015. március 16-tól indult közmunkaprogramban résztvevő segítőik. Az erdősávok, cserjés-fás területek rendbetétele a város déli részén folytatódik tovább, a volt hulladéklerakó telep környékén tájékoztatott Tóth Ferenc, a Városüzemeltetési Csoport vezetője. 5
ÖNKORMÁNYZAT Kiemelt szerepe és felelőssége van a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak A 2014-ben végzett gyermekvédelmi munkát és a jelzőrendszer működését értékelték gyermekvédelmi szakemberek, a Védőnői Szolgálat munkatársa, a nevelési-oktatási intézmények ifjúságvédelmi felelősei, egyházak és civilszervezetek képviselői a Martfű Város Önkormányzata Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ éves gyermekvédelmi tanácskozásán, 2015. március 31-én. A megbeszélés célja ezúttal is egymás munkájának megismerése, segítése volt, a gyermekek, a családok életének jobbá tétele érdekében. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások között a gyermekjóléti alapellátás biztosítása a települések önkormányzatainak kötelezően ellátandó feladatai közé tartozik. Az ellátásnak hozzá kell járulnia a gyermekek testi, szellemi, érzelmi fejlődéséhez, elő kell segítenie, hogy a gyermekek a családban nevelkedhessenek, prevenciós feladataik vannak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése céljából, valamint a kialakult veszélyhelyzetet el kell hárítaniuk. A Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ elmúlt évi tevékenységét adatokkal alátámasztva, a jelzőrendszerrel kapcsolatos feladatokra fókuszálva ismertette Gonda Lajosné intézményvezető. A gondozottak száma folyamatosan emelkedik. Az elmúlt négy év alatt közel a duplájára nőtt az életvezetési, gyermeknevelési gondok, magatartászavar és teljesítményzavar okán, anyagi probléma, bántalmazás, konfliktus, szenvedélybetegség és beilleszkedési zavar miatti szolgáltatások száma (gyakoriság szerinti, csökkenő sorrendben). Az előző évekhez képest 24-re emelkedett a bántalmazások, ezen belül a lelki bántalmazások száma. Az elmúlt év során 67, valamely okból veszélyeztetett gyermeket, fiatalt tartott nyilván a gyermekjóléti intézmény. Egyre összetettebb problémákkal jelennek meg a családok a szolgálatnál, ami komplex felkészülést vár el a gyermekgondozóktól és a gyermekintézményektől is. A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival folyamatos a kapcsolat, a jelzések száma ennek ellenére csökkent az elmúlt évben, nem fedi le a kialakult valós problémahelyzeteket. A gyermekjóléti alapellátás a településen alacsony létszámmal történik, több gyermekvédelmi szakemberre volna szükség. Az önkormányzat támogatásával beindult a pszichológiai tanácsadás, de komoly terápiára, a korlátozott óraszám miatt, nincs lehetőség. Az intézményi gyermekvédelmi feladatot ellátók személyének kijelölése, a feladatra fordított óraszám nem elégséges. A szolgálatnál gyakori probléma a krízishelyzet kezelése, ezen belül is a párkapcsolati krízis, a szülői elhanyagolás. Szembesülnek a családon belüli erőszakkal, a konfliktusokkal, a gyermekbántalmazással. Az új szabályozás értelmében, bántalmazás esetén 6 az adatok zártan kezelése is problémát vet fel, specializált továbbképzést, téringet igényelne a szolgálat dolgozói számára. Az alapellátás kiemelt feladata a család megtartó erejének erősítése, hogy a gyermekek megkapják mindazt a gondoskodást, ami szükséges az egészséges fejlődésükhöz. Ebben van nagy szerepe és felelőssége a gyermekjóléti szolgálat mellett a jelzőrendszer tagjainak, valamennyi állampolgárnak hangsúlyozta a tanácskozáson Gonda Lajosné. A bölcsődében egyre több szociálisan rászoruló gyermeket nevelnek, nőtt a családokban a szegénység és a munkanélküliség. Emelkedik a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. A Védőnői Szolgálat munkatársai is leginkább anyagi problémákkal találkoznak, testi elhanyagolást nem tapasztaltak. A kismamák és a csecsemők közül többen veszélyeztetettek, egészségügyi vagy szociális okokból. Martfűn is gyakori a nem kívánt terhesség, de mire megszületnek ezek a gyerekek, a legtöbb esetben már szeretettel várják őket. Az óvodákban nem emelkedett a nagyobb figyelmet igénylő gyermekek száma az elmúlt évben. A problémák, a hátrányt okozó körülmények azonban mélyültek, új helyzet elé állítva az óvodák dolgozóit, különös betegségekkel, tetvességgel, rühességgel. Az édesanyák nem mindig, vagy csak részben veszik fel az anyai szerepeket. A családok nagy sebeket hordoznak. A szülők nem feltétlenül érzik a problémák súlyát. A gyerekek komoly viselkedési gondokkal küzdenek, sokszor veszélyesek önmagukra és a többi gyermekre is. Az óvodák gyermekvédelmi felelősei erősítenék a gyermekorvosokkal és a védőnőkkel való személyes óvodai találkozást, szorgalmazták az óvodában végzett státuszvizsgálatokat. Az általános iskolai gyermekvédelmi felelősök egyre kevesebb időt tudnak erre a feladatukra fordítani, szűkülnek az iskolai pszichológiai lehetőségek, a helyi logopédiai ellátás megszűnt. Emelkedik az igazolatlan hiányzások száma, amit kötelezően jelezniük kell a gyermekjóléti szolgálat felé. Az általános iskolában is egyre agresszívabban viselkednek a gyerekek, egymással és a pedagógusokkal szemben is. Sok esetben a szülők sem működnek együtt kellően az oktatási intézménnyel. Ha gyermekbántalmazás jut a tudomásukra, végképp nem tehetik meg, hogy behunyják a szemüket. A diákok agresszív viselkedése a középiskolás korosztályban is gondot okoz. A gyerekek a számítógépes játékok világában élnek, stresszhelyzetben, nem mindig megkülönböztetve a játékot a valóságtól. A drog is jelen van, de kisebb mértékben, mint az előző időszakban. Hivatalosan csökken a helyi középiskolában is a hátrányos, halmozottan hátrányos besorolások száma, holott a valóság mást mutat. Emelkedik az igazolt hiányzások száma, amiben egyes települések orvosainak felelősségéről is hallhattunk. A Damjanich középiskola ifjúságvédelmi tevékenységét jelenleg humán szolgáltató munkatárs segíti. Pszichológusra a középiskolás korosztály esetében is nagy szükség lenne, mind a szülőknek, mind a gyerekeknek. Tokaji Gábor, a Martfűi Rendőrőrs parancsnoka az iskolakerülésre vonatkozó jogszabályváltozásról tájékoztatott, hozzátéve, hogy a 16 éves kor alatti gyerekeket iskolaidőben megszólítják és visszaszállítják az iskolába. Az éjszakai órákban az ingyenes közterületi WiFi helyeket is gyakrabban fogják ellenőrizni a továbbiakban. A pártfogói felügyelői tevékenység keretében a büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás során környezettanulmányok és pártfogó felügyelői vélemények készülnek. A környezettanulmány a büntetőeljárás során bizonyítási eszköz, a fiatalkorúak ellen indított büntetőeljárásban nem mellőzhető. 2014-ben Martfűn két ilyen környezettanulmány készült. A nyomozóhatóság garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a településen élő fiatalkorúak ellen. Pártfogói felügyelet az elmúlt évben Martfűn 3 fiatalkorú vonatkozásában állt fenn. Közülük a bíróság két fiatalkorút próbára bocsátott, egy fiatal felfüggesztett büntetést kapott. A JNSZ Megyei Kormányhivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálatának tájékoztatása alapján, mivel a tankötelezettség korhatára csökkent, egyre több 16-17 év körüli faital kerül be a munkaügyi központok nyilvántartási rendszerébe. Ők már nem tankötelesek, de még nem munkavállalók. A 2015-től bevezetett megelőző pártfogás rendszer az időben történő beavatkozást, segítségnyújtást jelenti, ha a gyermek ellen elzárással is büntethető szabálysértés, bűncselekmény miatt indult eljárás. Elsődleges célja a szocializáció elősegítése, a bűn-
ÖNKORMÁNYZAT ismétlés megelőzése, minél korábbi szakaszban, illetve segítség és támogatás a visszaesés megakadályozása, a társadalomba való beilleszkedés érdekében. Sok családban, a tehetősebbekben is elképesztő a szeretetlenség, a sivárság hangsúlyozta a tanácskozáson Vass Éva. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat martfűi csoportjának vezetője szerint sok szülő szorulna életvezetési tanácsadásra, pszichológusra, és addig nem is várható eredmény a gyerekeknél. A Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ, a gyermekvédelmi feladatok részeként, megszólította az egyházak képviselőit is, akik közösségteremtő erejükkel fontos szerepet töltenek be a családok életében. Törökné Szabó Ildikó, a Járási Gyámhivatal Martfűi Kirendeltségének gyámügyi munkatársa a 2014. évi gyámhatósági tevékenységről adott tájékoztatást. A gyámhatósági tevékenység fontos területét képezi a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek, családok életkörülményeinek folyamatos figyelemmel kísérése, a veszélyeztetettség megelőzése, illetve megszüntetése. E feladat ellátásában a gyámhatóság, a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, a védőnők, a nevelési-oktatási intézmények ifjúságvédelmi felelősei, valamint a házi- és gyermekorvosok, rendőri szervek, mint a helyi jelzőrendszer tagjai, szorosan együttműködtek. Az elmúlt évben martfűi kiskorú ideiglenes hatályú elhelyezésére nem került sor. Szülői felügyelet megszüntetésére, nevelésbe vételre két kiskorú vonatkozásában volt szükség. Családba fogadás nem történt. Védelembe vételre két esetben került sor, év végén öt védelembe vett kiskorút tartottak nyilván. Igazolatlan hiányzások miatt az iskoláztatási támogatás szüneteltetése három kiskorút érintett. A családi pótlék természetbeni formában történő nyújtása mellett öt kiskorú esetében döntött a hatóság. Kiskorú veszélyeztetése ügyében nem kellett büntetőeljárást kezdeményezni. Törökné Szabó Ildikó elismeréssel szólt a gyermekvédelmi jelzőrendszer eddig is hatékony együttműködéséről, kérve a jelzőrendszer tagjait, hogy még jobban figyeljenek a gyerekek személyiségének, viselkedésének változásaira, tegyék meg jelzéseiket a gyermekjóléti szolgálat felé. A gyermekjóléti szolgálat is szeretne még inkább a jelzőrendszer tagjainak jelzéseire támaszkodni, hiszen ők dolgoznak abban a közegben, ahol a problémák felmerülnek. A szolgálat igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy a legvégső esetben kelljen gyermeket kiemelni a családjából. Súlyos veszélyeztetettség okán a gyermekvédelmi hatósághoz is meg kell tenni a jelzést. Ez a dolgunk, akár a szülővel szemben is. A hatóság a felmerülő adatokat zártan kezeli tájékoztatta a gyermekvédelmi konferencia résztvevőit Gonda Lajosné. A Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ vezetője bízik abban, hogy egy hangon tudnak beszélni mindazok, akik a gyermekvédelem területén dolgoznak. Az első és a legfontosabb a gyermek érdeke, mindenekfelett. Fa- és cserjeültetés a Gazdasági Városrész Közösségi Terének kialakításánál A szokásos gyermekzsivajba felnőtt hangok, munkagép zaja keveredett 2015. március 28. szombat délelőtt a Gazdasági Városrész játszóterének környékéről. Amíg a gyerekek a hintán, libikókán játszottak, addig szüleik, nagyszüleik a Városszépítő Egyesület tagjaival közösen fákat, cserjéket ültettek, a munkagép pedig a tereprendezést végezte. Nagy ültetési akciót hirdettek a Mol Zöldövezet Pályázat és az Új Európa Alapítvány által támogatott közösségi tér kialakításának soron lévő munkálataira a pályázó-, a szervező munkákat végző városszépítők. Sikeres volt a mozgósítás annak ellenére, hogy a városban ebben az időben zajlott a Babafa ültetés is. Fiatal - kisgyerekes - szülők, - párok, nagyszülők jöttek lapáttal, gereblyével, talicskával, 20-an. Együtt ültetett pl. önkormányzati képviselő, nyugdíjas, cégvezető, Gyes-en lévő kismama, tanárnő és kormányhivatalnok. Munka közben is folyt a tervezgetés arról, hogyan fogják használni majd ezt a megújult területet. Nagy valószínűséggel a játszótér ezentúl MOL játszótér -ként lesz emlegetve a városban (van már egy Delikát játszóterünk is), hiszen közvetlenül kapcsolódik a két terület egymáshoz. A fákból, cserjékből jutott a játszótér komfortosabbá tételére is, mert a melegben nagyon hiányoztak az árnyat adó fák, nem szívesen használták a kisgyerekek. A munkálatokban nagy segítséget jelentett az Önkormányzat támogatása, amely a bevállalt önrészen felül földszállítást, tartályos vízhordást jelentett. A helyszínen dr. Papp Antal polgármester is elismerően szólt az eddig elvégzett munkákról, és ígéretet tett arra, hogy a folyamatos öntözéssel továbbra is segítik a tervek megvalósulását. Nem hosszú pihenőt hagyva magunknak a szabadgyökerű fák ültetése nagyon sürget 2015. április 2.-án, csütörtökön délután is vártunk mindenkit, aki szeretné, ha minél hamarabb földbe kerülnének a fák és a cserjék, minél hamarabb elkezdhetnének végleges helyükön növekedni, gyönyörködtetni, árnyat adni. Kiegészülve a környéken lakókkal, újabb fákat és cserjéket ültettünk, kemény munkával, mert a földcsere miatt meg kellett dolgoznunk ahhoz, hogy jó körülmények közzé kerüljenek a csemeték. Az ekkor ültetett fák, cserjék a terület élő növénnyel való bekerítését célozzák, mintegy védősövényként szolgálnak majd a pihenő/játszótér és a rézsű között. Következő lépésként, április 11.-én, szombaton, az aljba /bányagödörbe letelepített kispályás labdarúgó pálya oldalaihoz ültettünk fákat. A focipálya azért lett száműzve a játszótér mellé, az önkormányzat segítségével, hogy a pici/kicsi gyermekek is biztonságban játszhassanak, ne kelljen aggódnia a szülőknek a nagyobb fiúk erősen megrúgott labdáitól. Ezzel az akcióval valamennyi fa a helyére került. Konténeres cserjék azonban még bőven maradtak, amelyek elültetésére szervezzük az újabb, utolsó játszótéri ültetési akciót. Martfűi Városszépítő Egyesület 7
OKTATÁS 70 esztendőt ünnepelt a martfűi középiskola AZ ISKOLA NÉLKÜL NINCS MARTFŰ, ÉS MARTFŰ NÉLKÜL NINCS ISKOLA Nagyszabású ünnepi rendezvényen idézte fennállásának 70 esztendejét a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tantestülete, diákközössége, egykori tanárok, szakoktatók, valaha itt tanuló diákok és Martfű önkormányzati képviselői körében, 2015. március 21-én. A Martfű életében hét évtizeden át meghatározó szerepet betöltő oktatási intézmény jubileumi ünnepén került sor az önkormányzati energetikai pályázattal (KEOP 5.5.0 Martfű Város Energetikai pályázata) megújult iskolaépület átadó ünnepségére is. Az iskola születésnapja számos egykori diákot és köztiszteletben álló tanárt, iskolavezetőt ihletett az intézményben töltött évei emlékeinek, élményeinek visszaidézésére. Az ünnep színpadán emlékező és filmes interjúkban szereplő egykori Damisok mellett fotógyűjtemények, ünnepi köszöntők, irodalmi műsorok, énekkari fellépések és táncbemutatók méltatták e napon a középiskola 70 esztendő alatt felsorakozó érdemeit. A Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tantestülete és diákjai nevében Molnár Aranka igazgatónő köszöntötte a vendégeket, közöttük külön kiemelve Boldog István országgyűlési képviselőt, Fehér Petrát, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagját, dr. Papp Antal polgármestert, Szutorisz-Szügyi Csongort, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szolnok megyei tankerületének igazgatóját, a Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhivatal képviselőit, a felújítási pályázatban közreműködő szakembereket, városvezetőket. Üdvözlő taps köszöntötte az iskolai ünnepségen megjelent egykori és mai diákokat, tanárokat, köztük volt igazgatókat: Hegedűs Mihályt, Rágyanszky Istvánt, Rusvainé Schneider Piroskát, valamint Fehérvári Györgyné emléke előtt tisztelegve Fehérvári Györgyöt és Fehérváriné Nagy Juliannát. Martfű város neve a kezdetektől összeforrt az iskolával. A Tisza Cipőgyár építése 1940-ben kezdődött, és szinte vele egy időben, 1944-ben elindult az iskolai oktatás is, amikor Martfű még önálló település sem volt nyitotta e gondolattal ünnepi beszédét dr. Papp Antal polgármester. Településünk dinamikájának köszönhető, hogy 1950-ben önálló településsé válása után Martfű 1970ben már nagyközség lett, majd 1989-ben városi rangot kapott. Az iskola azóta is töretlenül Martfűé, ezért is döntött úgy a városvezetés az elmúlt évben, hogy felújítja. Ez az épületrész 1974-75-ben készült el, ezért épp itt volt az ideje a már szükségessé vált megújulásnak. Bízom benne, hogy az idén 70 esztendős, megszépült középiskolánk még nagyon sokáig fennmarad, és a várossal együttműködve erősíti tovább martfűi értékeinket. Virággal és elismerő szavakkal köszöntötte az oktatási intézményt, a Klebelsberg 8 Intézményfenntartó Központ vezetője, Szutorisz-Szügyi Csongor, majd hajdani Damisok emlékezései színesítették a programot. A filmes interjúkban a cipős képzés egykori oktatói és meghatározó személyiségei, Asztalos Ferencné, Bátori Lászlóné, Dr. Mucsi Jánosné, Kécskeiné Vad Ibolya, Forgó Gellért és Gecse Zoltán osztották meg emlékeiket a közönséggel. Patóné Mezei Erzsébet, az iskola volt diákja versmondással köszöntötte tanárait, diáktársait, a Damjanich-díjas tanulók visszaemlékezéseit pedig Kovács Martin és Magyar Edina diákok tolmácsolták. Milyen szerencsés emberek voltunk sok diáktársammal 1973-ban, hogy idejöttünk tanulni, a Martfűi Cipőipari Szakközépiskolába hallhattuk Wajand Krisztina egykori diák, majd tanár köszöntőjében. Szerettük igazgatóinkat, tanárainkat, oktatóinkat, kollégiumi nevelőinket, és úgy éreztük, ez kölcsönös volt. Tudjuk, hogy a szeretetet csak szeretve lehet megtanulni. Tanáraink, oktatóink megmutatták nekünk, hogy értékesek vagyunk, mindig bíztak bennünk. És hozzájuk fordulhattunk akkor is, hogyha az élet bonyolulttá vált számunkra. Az egyik legcsodálatosabb érzés, hogy a tanulást és a munkát örömmé varázsolták számunkra. Az iskola első feladata, hogy jól érezd magad, s barátokra lelj. Második, hogy megleld a titkot, amit az Isten súgott, a harmadik nagy feladata, hogy megtanítsa megbecsülni azt, amit kaptál, s ezeken a nyomokon alapozd meg a jövőt emelte ki ünnepi gondolatai között Rágyanszky István önkormányzati képviselő, az iskola egykori igazgatója. Visszatekintve úgy hiszem, hogy ez az iskola jól megoldotta feladatát, mindhármat. Ahol lehetett, nagyon alapos volt, törekedett a sikerre, tudatosan, rendkívüli empátiával, hozzáértéssel, s nagyon értékes eredményekkel. Ahol szükséges volt, alkalmazkodott, sok munkával pótolta hiányosságait. Mindehhez kellett a stabil, jó kollektíva, jó tantestületi közösség, és a tantestülettel dinamikus egyensúlyban, szakadatlan kölcsönhatásban lévő diákság. S a cél maga az előkészítés, a jövő megalapozása. A mindenkori tantestület kötelessége mindezt jól elvégezni, s a jutalom kevésbé az anyagi haszon és kitüntetés, sokkal inkább a tanulók boldogulása, a tanulmányi, majd felnőtt korban elért sikerek, néhány kedves emlékező, köszönő szó. Vajda János szavaival: Mindennek, ami remek volt, emléke, nyoma fönnmaradt. Magam hiszek ebben, hiszen mi együtt dolgoztunk, együtt örültünk a kis sikereknek is csakúgy, mint a nagy feladatok megoldásának. Együtt, mindenkivel a maga helyén, belecsöppenve az elődeink által megkezdett világba, s ügyelve arra, hogy az utódoknak jól előkészítve adjuk át. Köszönöm mindazon munkatársaim munkáját, barátságát, szeretetét, akikkel együtt dolgoztam, akikkel együtt dolgoztunk. Köszönöm mindazon tanítványaim szeretetét, akik kitüntettek figyelmükkel, akikkel együttműködve éveket töltöttünk el, s talán ők is jó szívvel emlékeznek vissza azokra az évekre. S kívánom, hogy ezen túl is így legyen. Legyen mód és lehetőség az iskolában tanárnak-diáknak jól éreznie magát, lelje meg mindenki azt a titkot, ami az élet és a minden-
OKTATÁS napok értelmét megadja, amit az Isten sú-gott, valamint sikerüljön előkészíteni a világot az utódaink számára. A visszaemlékezések között Rusvainé Schneider Piroska tanárnő, egykori igazgató is köszöntötte az ünnepet. Kötődésem ehhez a 70. születésnapját ünneplő iskolához nagyon erős. 35 évvel ezelőtt pályakezdőként lettem tanára az intézménynek. Azóta részese vagyok az életének, ez az első és egyetlen munkahelyem. A mai gyerekek többségének megértésre, szeretetteljes kapcsolatra van szüksége, sajnos sokan legfeljebb az iskolában, tanáraiktól kaphatják meg ezt. Ha sikerül ilyen kapcsolatot kialakítani könnyebb, eredményesebb lehet a munkánk. Ezt nagyon fontosnak tartom, erre törekszem ma is. Szerencsére az iskola tantestületének minden tagja ebben a szellemiségben nevelte tanítványait, tiszteletre méltó elődeink örökségeként. Számtalan emberi sors indulása, megszámlálhatatlan barátság szövődése és sok házasságkötés alapja történt itt meg az iskola elmúlt 70 esztendejében hangzott el Molnár Aranka igazgatónő záróbeszédében. Iskolánk, a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium idősebb, mint városunk. Településünk létrejöttét alapozta meg az 1944-ben alapított munka- iskola. Jan Antonin Bata megálmodta és megteremtette az iskolát és a települést. Az elmúlt 70 évben ez a kapcsolat kölcsönös volt. Az iskola erősítette a várost és viszont, a város is támogatta az iskolát. Városunk lakói mindig büszkén említették, hogy a szakiskolában tanulták meg a cipész szakmát. Tanítványaink szívvel-lélekkel tanulták a szakmájukat és ugyanilyen lelkesedéssel végezték a későbbiekben a munkájukat. Teljes összhangban Jan Antonin Bata gondolatával: Csak akkor álljuk a versenyt, ha a legjobbak vagyunk. Igen! A legjobbak voltak a könnyűipari képzésben a Martfűn végzett diákok, a Martfűi Ciktában, később a Tisza Cipőgyárban dolgozó szakemberek, és napjainkban is a legjobbak között vannak az újrainduló cipész-bőrdíszműves szakmában tanuló diákjaink. Emberöltőnyi távolságban van az alapítás éve, de a martfűiek elkötelezettsége ma is ugyanolyan az iskola iránt, mint a kezdetekkor. Az iskola nélkül nincs település, és a település nélkül nincs iskola. Kívánok hát iskolánknak szakmájuk iránt elkötelezett, szorgalmas diákokat, akik elődeinkhez hasonlóan tisztelik a szakmát, egymást és tanáraikat. Kívánok lelkiismeretes, kedves, szakmájukat és a diákokat szerető, minden újra nyitott pe- dagógusokat, olyanokat, mint ti vagytok kedves kollégáim. És kívánok olyan vezetőket, akik fel tudják mérni, hogy mire van szüksége az intézménynek, hogy merre kell nyitni, mit kell változtatni és hogyan kell közösséget szervezni, irányítani, összetartani. Boldog születésnapot Dami! Köszönjük, hogy itt lehetünk! Az iskola előkertjében, az intézmény 2012-ben létrehozott emlékhelyénél zárult a jubileumi megemlékezés, ahol a néhai pedagógusok emlékére virágot helyeztek el az ünneplők. Itt került sor a 2014-ben, energetikai pályázatból felújított épület ünnepélyes felavatására. Az önkormányzat kiemelt projektje nyomán nyílászáró csere, homlokzatszigetelés és energiatakarékos kazán beszerelése valósulhatott meg, 85%-ban pályázati keretből, 15%-ban önkormányzati támogatásból, összesen közel 160 millió forintból. Gyönyörűen megújult az iskola, örülünk neki, és igyekszünk ezt a megszépült épületet jól használni, s minden erőnkkel azon munkálkodunk, hogy szakiskolások zsivaja töltse be mindig ezt a házat zárta köszönő szavai között az igazgatónő a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium fennállásának 70 esztendejét és megújulását méltó tisztelettel ünneplő nagyrendezvényt. Magyar Mária Csoportos gyógyúszás ingyenesen, szakorvosi javaslatra A Martfű Termál SPA Egészségközpont, Uszoda és Gyógyszálló körzeti jelentőségű szolgáltatóként, megkezdte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott kezelések végzését. A támogatott balneológiai kezelések mellett a 18 éves kor alattiak csoportos gyógyúszása is végezhető finanszírozott kezelésként az egészségközpont uszodájában. A kezelés módszertana, helyszíne és az azt végző szakemberek megismerésére szakmai bemutatóra várták térségünk gyermek- és szakorvosait, a pedagógiai szakszolgálat és a védőnői szolgálat munkatársait, a nevelési-oktatási intézmények vezetőit és gyógytestnevelőit 2015. március 24-én. Magyarország nemzetközi összehasonlításban is igen jelentős termálvízkészlettel és kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik. A magyar gyógyvizek előnye, hogy ásványianyag-tartalmuk és hőmérsékletük egyaránt magas. A gyógyvízben oldott ásványi anyagok, a bőrön keresztül felszívódva, gőzként belélegezve, vagy ivókúraként fejtik ki jótékony kémiai hatásukat. A fürdőkúrák fájdalomcsillapító, gyulladást csökkentő és a helyi anyagcserét fokozó hatással bírnak erősítette meg előadásában a Magyar Fürdőkultúra Kft. munkatársa. A 6-18 éves gyermekek csoportos gyógyúszása OEP által finanszírozott kezelés, ingyenes gyógyulási lehetőséget biztosít tájékoztatott Tomasovszky László. A Martfű Termál SPA igazgatója arra bíztatja a szülőket, hogy amennyiben szükségesnek látják, keressék fel gyermekorvosukat, aki szakor- voshoz utalhatja a gyermeküket. A gyógyúszást indokolt esetben az adott betegségterület szakorvosa, vagy a javaslata alapján a házi gyermekorvos és az iskolaorvos írhatja fel. A kezelések hétköznapokon, 16-18 óráig tartanak, csoportbeosztás alapján. A foglalkozás javasolt rendszeressége heti két alkalom, időtartama 45 perc. Egy évben 52 kezelést írhat fel az úszni tudó gyerekeknek reumatológus, gyermek ortopédus, kardiológus, pullmonológus és neurológus szakorvos. A Martfű Termál SPA-ban a gyógykezeléseket szakorvosként dr. Kovács Imre reumatológus felügyeli. A gyógykezeléseket tartó szakoktatók: Fehérváriné Nagy Judit és Demecs Mária, mindketten gyógytestnevelő végzettséggel rendelkeznek, ismert és elismert martfűi pedagógusok. A gyógyúszás két fontos része a víz alatti torna, amit vállig érő vízben végeznek a gyerekek, ezeknek a mozgásoknak az anyaga a gyógytorna mozgásanyagához hason- ló, a másik része a speciális úszás, amit kézi szerekkel, eszközökkel egészítenek ki, változatossá téve az úszást tájékoztatott Fehérváriné Nagy Judit, szakoktató kollégájával és az arra vállalkozó gyermekek segítségével a gyakorlatban is bemutatva egy foglalkozás lehetséges tematikáját. A gyógyúszás foglalkozásokra szakorvos utalhatja a beteg gyermekeket, leggyakrabban gerincferdülés, tartászavarok, mellkas, csípő és láb fejlődési rendellenességek, asztma, szív és érrendszeri betegségek, végtaghiányos állapotok, egyes idegrendszeri megbetegedések, fiatalkori magas vérnyomás betegség és elhízás miatt. A gyógyúszás nem helyettesíti és nem váltja ki a gyógytestnevelést és a speciális szárazföldi tornát, a víz jótékony hatásaival kiegészíti azt. A gyógyúszás foglalkozások iránt a Martfű Termál SPA fürdőjének pénztáránál valamint az iskolaorvosoknál és a háziorvosoknál lehet érdeklődni. 9