Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézet SZAKDOLGOZAT Bram Stoker Drakulája egy középiskolai irodalomórán Készítette: Vadon Éva magyar nyelv és irodalom szak MA Konzulens: Dr. Knausz Imre egyetemi docens Miskolc, 2013.
Tartalomjegyzék SZAKDOLGOZAT... 1 Bevezetés... 3 Népszerű kultúra és magaskultúra... 5 A tömegkultúra kritikája... 7 Vámpírok az irodalomban és a hétköznapokban... 12 Média és pedagógia... 19 Bram Stoker Drakulája egy középiskolai irodalom órán... 23 A kooperatív oktatásról... 24 Miért van szükség a kooperatív tanulásra?... 25 Pro és kontra... 26 Egy nem szokványos irodalomóra... 29 Összegzés... 34 Irodalomjegyzék... 35 Summary... 37 Mellékletek... 38 A csoportok számára kiadott, feldolgozandó szövegrészletek... 38 2
1. Bevezetés Drakula vagyok, legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker! (Bram Stoker: Drakula) Ezekkel a szavakkal köszönti a gróf vendégét, Jonathan Harkert, Bram Stoker klasszikus történetének egyik főhősét. A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják kívülről immár bő egy évszázada, a mű 1897-es angliai megjelenése óta. A Drakulát nem győzik újranyomni, népszerűsége egyre nő, és nem csak a lelkes olvasó-rajongók között. Az utóbbi évtizedekben meghódította a színházat és a filmipart is. Agyunkba belevésődött a klasszikus kép: a súlyos vaskapu nyikorogva kitárul, és mögüle előlép egy talpig feketébe öltözött, sápadt, simára borotvált arcú, fehér harcsabajszú, keskeny orrú, bozótos szemöldökű öregember, akinek gyönyörű fehér fogsora és hegyes metszőfogai már az első találkozásnál sem ígérnek túl sok jót. Ő az igazi, hamisítatlan Drakula gróf, a vérszomjas, félelmetes, négyszáz éves vámpír, aki a Kárpátokban, egy ódon kastélyban éli mindennapjait. Az ő története valószínűleg sosem lesz elavult, hiszen napjaink sikeres regény- és forgatókönyvírói újra és újra, előszeretettel veszik elő, leporolják, új külső és benső tulajdonságokkal ruházzák fel, mondhatnánk, századunk hősévé teszik. Manapság, amikor reggel útnak indulunk, és este fáradtan hazaérkezünk, nincs olyan közeg, amelyben ne találkoznánk ránk vicsorgó vámpírokkal, legyen szó akár az utcáról, a buszmegállóról, a magazinokról vagy a televízióról. Hétköznapjaink részévé vált a vámpírizmus, a téma napjainkban legsikeresebb művelője pedig egy írónő, Stephenie Meyer, aki Twilightciklusával a tizenéves korosztályok kedvencévé tette a vámpírokat. Dolgozatomban arra kérdésre keresem a választ, hogy ez a tizenéves korosztály mennyire mélyen éli mindennapjait a vámpírokról szóló regények, filmek és sorozatok világában. Ezen túlmenően munkám központi kérdése az, hogy milyen módon vihető be az eredeti vámpírtörténet, Bram Stoker Drakulája egy középiskolai irodalom órára, annak érdekében, hogy megismerjék, és felkeltse az érdeklődésüket rajongásuk jelenlegi tárgyának, Meyer hősének, Edward Cullen-nek az őse iránt. Dolgozatom első részében szeretném bemutatni röviden a népszerű kultúra és magaskultúra közötti különbségeket, kérdéses ugyanis, hogy Stoker művét hová helyezzük el. A legtöbben szórakoztató irodalomnak tartják, ám angolszász területeken a magas irodalmi kánon részeként szerepel. A következő fejezetben Drakula alakjának történelmi 3
hátterével, kultuszával foglalkozom, valamint azzal, hogyan van jelen ma a fiatalok körében, és miért vált ennyire közkedveltté a vámpír figurája. Mindezek után média és pedagógia viszonyáról szeretnék írni, arról, milyen veszélyeket rejt magában a fiatalokra nézve a televíziózás széles körben elterjedt szokása. A következő fejezetben már azzal foglalkozom, hogyan szerepeltethető a klasszikus regény egy irodalomórán, milyen módszert alkalmaznék a mű megkedveltetése céljából, és hogyan látnék neki a megszervezésnek. Dolgozatom utolsó egységében a megtartott óra tapasztalatait szeretném megosztani, és a végső következtetést, azt, hogy megéri-e a fáradozásokat egy ilyen típusú óra megszervezése, milyen hatást váltott ki a gyerekekből, és nekem milyen érzéseim voltak a tanítás során. 4
2. Népszerű kultúra és magaskultúra Dolgozatom e fejezetében a népszerű kultúra és a magaskultúra fogalmát határozom meg, megvizsgálom a kettő közötti legfontosabb különbségeket valamint a tömegkultúrát ért legfőbb vádakat Herbert J. Gans Népszerű kultúra és magaskultúra című tanulmányára hivatkozva. Azokban a társadalmakban, amelyekben az emberiség nem homogén egység, a kialakult érdekcsoportok harca a hatalomért és befolyásért a gazdaság és politika kérdésein túl a kultúra kérdéseire is kiterjed. A legjelentősebb kulturális küzdelem a magaskultúra művelt képviselőit fordította szembe a társadalom nagy többségével, a tömegmédia és a fogyasztói javakat előállító iparágak kínálta tömegkultúra kedvelőivel. A magaskultúra szószólói szerint a népszerű kultúra mind a fogyasztóira, mind pedig a társadalom egészére ártalmas jelenség, a népszerű kultúra használói viszont e bírálattal mit sem törődve elutasítják a magaskultúrát, és továbbra is a média és a fogyasztási javak kínálatához fordulnak. 1 A tömegkultúra-kritika fontos, hiszen egyáltalán nem korlátozódik a média kínálatára és a fogyasztói javakra. Tárgya általában az élet, szűkebben értelmezve a munkavégzési szerepeken kívüli élet, továbbá az, hogy a társadalmat milyen kultúra, kinek a kultúrája uralja a mai társadalmak versenyében és a kultúrák vagy civilizációk történelmében. A XVIII. század folyamán, az újkori társadalmak kialakulása idején jött létre a kultúra-kritika, a népszerű irodalom megjelenésével egy időben. A XIX. századtól a kritikusokat az aggasztja, ki, hogyan, hol és kivel tölti a szabadidejét. Kezdetben az alkohol és a tiltott szerelem népszerűsége az aggodalom tárgya, később a látványsportok, a filmek, és a televízió nézőinek passzvitása vette át ezt a szerepet. A szórakozási lehetőségek terén a XIX. században és a XX. század elején a kocsmáknak és bordélyoknak tulajdonítottak káros hatásokat; az 1920-as évektől az 1950-es évekig a filmeknek, a képregényeknek, a rádiónak és a látványsportoknak. Az ötvenes évektől pedig, a növekvő és egyre inkább elterjedőben lévő jólét idején a kritikusok figyelme a tömegfogyasztás egészére kiterjedt, a hatvanas években főleg a televíziózás negatív hatásaira szűkült le. 2 1 GANS 2003, 114 2 GANS 2003, 114-115 5
Magaskultúra és népszerű kultúra különbsége napjainkra sem tűnt el, elég csupán egy pillantást vetni a televízió esti műsorkínálatára vagy az újságosok standjainak sokaságára. Máshová kapcsol vagy mást emel le a polcról egy tizenéves fiatal és egy egyetemen kutató, publikáló irodalom-, történelem- vagy nyelvtudós. Ez elég sarkalatos példa, de látható, hogy ez függ életkortól, érdeklődési körtől, előképzettségtől, társadalmi osztályhoz való tartozástól, anyagi helyzettől, lakóhelytől, stb. Gans meghatározása szerint az angol mass culture kifejezés két német fogalmat kapcsol össze: Masse (tömeg) és Kultur (kultúra). A tömeget az európai társadalom nem arisztokrata és tanulatlan tagjai alkotják, főként azok, akiket alsó-középosztálybelieknek, munkásoknak vagy szegényeknek mondanánk. A Kultur jelentése: magaskultúra; nem csak az európai társadalom művelt elitjének képzőművészetére, muzsikájára, irodalmára vonatkozik, hanem kedvelőik, vagyis a kulturáltak gondolkodási és érzelmi stílusára is. Ebben az értelmezésben tehát a tömegkultúra ezzel szemben a kulturálatlan többség által használt szimbolikus termékeket jelöli. A tömegkultúra szónak igen pejoratív értelme lehet, mivel a tömeg tagolatlan közösséget, csőcseléket jelent, nem pedig egyéneket vagy egy csoport tagjait. Emiatt helyesebb Herbert J. Gans szerint a tömegkultúra helyett a népszerű kultúra kifejezés használata. Számos népszerű kultúra van, amelyek, ahogy a magaskultúra is, szórakozást, a tájékozódást, az élet megszépítését szolgáló ízlésbeli és esztétikai értékeket és normákat kifejező ízléskultúrák. Gans meghatározása szerint az ízléskultúrák értékekből, az értékeket kifejező kulturális formákból (zene, képzőművészet, irodalom, iparművészet, kritika, hírek) és hordozóikból (könyvek, folyóiratok, újságok, hanglemezek, filmek, televíziós műsorok, festmények, szobrok) továbbá az esztétikai értékeket és funkciókat ugyancsak megjelenítő közönséges fogyasztási javakból (lakberendezés, ruházat, háztartási gépek, gépkocsi) tevődnek össze. Az ízléskultúrába ezen kívül beletartoznak a természet- és társadalomtudományok, valamint a filozófia értékei, formái és hordozói is, beleértve a kereskedelmileg népszerűsített formákat, sőt a népi bölcsességeket is. 3 Kultúra nem létezik annak alkotói és használói nélkül, ennek következtében különbséget kell tennünk egy-egy ízléskultúra alkotói, illetve használói között. Gans a hasonló értékeket és ízléskulturális tartalmat választó használókat az adott ízléskultúra közönségének, azaz ízlésközönségének nevezi, annak ellenére, hogy itt inkább szervezetlen aggregátumokról, semmint szervezett közönségről van szó. Az ízléskultúrába beletartoznak 3 GANS 2003, 118 6
a kulturális tartalmak hordozói, így a tömegmédia is, mivel napjaink népszerű kultúrájának nagy része a média kínálatában jelenik meg. 4 Gans ebben a tanulmányában nem feltételezi azt, hogy abszolút összefüggés volna az emberek esztétikai értékei és a média kínálata között. Arra a kérdésre, hogy a média tényleg ízlésközönségei értékeit fejezi-e ki, nem ismerjük a választ. Elgondolkodtató azonban, milyen fokú elégedetlenséget jeleznek a média kínálatával kapcsolatos közvélemény kutatások. Gans a maga részéről az ízléskultúrát a választásokból létrejövő kultúraként határozza meg: azokat az értékeket és termékeket fogja át, amelyekkel kapcsolatban az embereknek van némi választási lehetőségük. A tanulmány egy hétköznapi példája: a hűtőszekrény, amely ma már szinte minden háztartás elengedhetetlen része. Az azonban, hogy a hűtőszekrények különböző fajtái és típusai közül melyiket vesszük meg, viszonylag szabad választás kérdése (eltekintve persze azoktól, akik pénz vagy hely hiányában nem engedhetik meg maguknak a legdrágább modelleket), s ez a választás már az ízléskultúra megnyilvánulása. 5 2.1 A tömegkultúra kritikája A tömegkultúra avagy a népszerű kultúra kritikája mintegy kétszáz esztendős. Ma létező formájában az alábbi négy témát hangsúlyozza: a) A népszerű kultúra alkotásai negatív jellegűek. A népszerű kultúra nem kívánatos, mert ellentétben a magaskultúrával - kizárólag a fizető közönség kedvéért tömegtermeléssel állítják elő haszonra törekvő vállalkozók. b) A népszerű kultúra negatív hatást gyakorol a magaskultúrára. A népszerű kultúra a magaskultúrától való kölcsönzéseivel lealacsonyítja a magaskultúrát, és magához csábít sokakat, akik különben magaskultúrát alkothatnának és fogyaszthatnának. c) A népszerű kultúra negatív hatást gyakorol közönségére. A népszerű kulturális tartalmak fogyasztása jó esetben talmi kielégülést, rossz esetben érzelmi károsodást okoz a közönségnek. d) A népszerű kultúra negatív hatást gyakorol a társadalomra. A népszerű kultúra széles körű forgalmazása nemcsak a társadalom kulturális minőségét rontja le, de a totalitarizmust is elősegíti azzal, hogy passzív és a diktatúrára törő demagógoknak 4 GANS 2003, 119 5 GANS 2003, 119 7
a tömegek meggyőzését szolgáló technikáikra különösen fogékony közönséget teremt. 6 A népszerű kultúra kritikája három, egymással összefüggő vádpontból áll: a) A tömegkultúra profitszerzésre szerveződött ipar; b) a profit érdekében tömeges közönséget vonzó, homogén és szabványosított terméket kell előállítania; c) ez viszont az alkotóból futószalagon termelő munkást csinál, és azt követeli tőle, hogy mondjon le művészi tudásának és érdekeinek egyéni kifejezéséről. 7 Ahogyan Gans írja, e vádak kimondatlanul is a magaskultúrával való összevetésen alapulnak, eszerint a magaskultúra nem kommerciális, heterogén és nem szabványosított termékeket hoz létre, s olyan alkotófolyamatot ösztönöz, amelyben az egyéni alkotó inkább a saját, személyes céljainak, semmint valamilyen közönség ízlésének az elérésére törekszik. 8 Gans szerint annyi bizonyos, hogy a népszerű kultúrát haszonérdekelt cégek terjesztik, amelyek csupán közönségük növelésére törekszenek. A legfőbb különbség a népszerű és a magaskultúra között az összközönség nagysága és heterogenitása tekintetében áll. Általánosságban elmondható, hogy míg a magaskultúra kevés embert vonz, a népszerű kultúra akár több milliót is (gondoljunk itt egy sikeres esti televízió műsorra például). Mivel a népszerű kultúra közönsége nagyobb, nyilván heterogénebb is, s bár a magaskultúra közönsége büszke egyéni ízlésére, egy sokkal homogénebb közönséget alkot. Ez az oka annak, hogy a népszerű kultúra termékeit tömegtermeléssel állítják elő. Ahhoz pedig, hogy az ily módon gyártott kultúrára heterogén közönségük közönséges jövedelméből is fussa, a népszerű kultúra alkotóinak e közönség közös esztétikai mércéihez kell igazodniuk, és olyan tartalmakat kell hangsúlyozniuk, amelyeket lehetőleg közönségük minden tagja ért 9 írja Gans. A népszerű kultúra szabványosítottabb, több sémát vonultat fel, minden bizonnyal azért, hogy benne mindenki megtalálja a neki tetszőt, azt a figurát, akivel esetleg azonosulni is tud. Széles tömegek számára így válik eladhatóvá egy-egy könyv vagy film. 6 GANS 2003, 121 7 GANS 2003, 122 8 GANS 2003, 122 9 GANS 2003, 123 8
Fennáll a veszélye azonban annak is, épp emiatt, hogy mivel az adott kor, a konkrét pillanat igényeit akarja kielégíteni, egy idő után, egy másik generáció számára már unalmassá, elavulttá válhat. Ezzel szemben a magaskultúrán kevésbé fog az idő, léteznek örök klasszikusok, amelyeket újra és újra feltámaszt a közönség, és időről időre, rendszerint modernizált formában, esetlegesen az adott kor ízléséhez igazodva új életre kelnek (ez utóbbi igaz a dolgozatom fő témájául szolgáló Drakula esetére is). Utolsó vádpontként az alkotók indítékai, módszerei szerepelnek, amely kapcsán meg kell állapítanunk, hogy ez esetben sincs akkor különbség népszerű- és magaskultúra között, mint azt feltételezik A magaskultúrában alkotók is vágynak a közönség tetszésére, az ő munkájuk is egyfajta kompromisszum a közönség és a saját értékeik között. Míg a magaskultúrában megtehetik, hogy fontosabbnak tartsák saját értékeiket a közönségéinél, cserébe azonban beérik kisebb közönséggel, a népszerű kultúra alkotóinak többsége nagyobb közönségnek kell dolgozzék, így nem mehet bele ilyen cserébe. 10 A második fő témaköre a népszerű kultúra kritikájának az, hogy a népszerű kultúra a magaskultúrától kölcsönzi tartalmát, ezáltal lealacsonyítja ezeket a motívumokat; a népszerű kultúra anyagi előnyöket ígérve magához csábíthatja azokat, akik magaskultúrát alkothatnának, és ily módon rontja annak minőségét. Gans szerint ezt két végéről lehet megfogni, ugyanis a dolog visszafelé is igaz. A magaskultúra zeneszerzői is kölcsönöznek a dzsessztől vagy a népzenétől, drámaírói a népi mítoszoktól, stb. Amikor a népszerű kultúra átvesz egy magaskulturális terméket, stílust vagy módszert, akkor az megváltozik, de ugyanez történik, ha a magaskultúra merít a népszerű művészetből. A magaskultúrából származó elemeket azonban eredeti közönsége ettől kezdve beszennyezettnek láthatja, hiszen a népszerű kulturális felhasználással csökken az adott elem kulturális presztízse. A népszerű kultúra közönsége viszont talán örül is annak, ha átvesznek tőle, vagy hogy egy magasabb státuszú kultúra tőle kölcsönöz. 11 A tömegkultúra harmadik, és egyben legsúlyosabb vádja az, hogy a népszerű kultúra negatív hatással van annak használóira. Számos hatást feltételeztek már: a népszerű kultúraérzelmileg pusztító, mert hamis kielégülést nyújt; az erőszak és a nemiség hangsúlyozásával elállatiasít; intellektuális szempontból is romboló hatású, mert a valóságtól való meneküléssel hitegető tartalma megbénítja az emberek képességét arra, 10 GANS 2003, 124 11 GANS 2003, 127 9
válása. 13 A tömegmédia hatásairól a hírek, egyéb értesülések és a szórakozás tekintetében a hogy megbirkózzanak a valósággal; s végül kulturálisan is ellenjavallt, mert gyengíti az emberek képességét arra, hogy részt vegyenek a magaskultúrában. Ezeket a feltételezéseket az ismert adatok nem támasztják alá. Semmi sem bizonyítja ugyanis, hogy a népszerű kultúra hatásának kitett tömeg valóban atomizált, elbódult, elállatiasodott, ábrándokba menekülő, és a valósággal megbirkózni képtelen emberekből áll. Az utóbbi évtizedek tanulmányai, amelyek a tömegkommunikációs eszközök hatásait vizsgálták, arra mutatnak, hogy a média nem egyszerű pavlovi reflexek módjára hat, ahogyan azt a kritikusok feltételezik. A média által közvetített tartalom ugyanis csak egy a sok inger közül, amely az embereket éri, amelyekből választanak, és amelyekre sokféleképp reagálnak. Ezek létrehozásában maguk is részt vesznek, elsősorban a tömegmédiának adott visszajelzéseikkel. Azt viszont számos tanulmány támasztja alá, hogy az emberek a saját és a csoportjuk (környezetük) követelményeinek megfelelő tartalmakat választják ki maguknak a médiából, ahelyett, hogy az életüket ahhoz igazítanák, amit a média dicsőít. Nem elszigetelt egyének, akik szolgaian elfogadják azt, amit a média kínál nekik, hanem családok, házaspárok, kortárscsoportok tagjai, akik akkor használják a médiát, amikor tartalma illik csoportjuk céljaihoz és szükségleteihez. Az emberek a médiát szórakozásként használják, és eszükbe sem jut, hogy tartalmát a saját életükre alkalmazzák. 12 - írja Gans. Minden objektív mérce szerint a népszerű kultúra nem csak gyilkosságot, erőszakot és durva szexualitást sugall, hanem nagy szerepet játszanak a boldog végű történetek, erkölcsi erényeiket csillogtató hősök, a megoldhatatlan problémák kiagyalt megoldásai, esetünkben pedig egy hajdan volt negatív hős tömegcikké, kedvelt és népszerű figurává következőket állapíthatjuk meg. Gans szerint egyelőre nehéz volna jelentős mérvű, tartós hatást tulajdonítani a média tartalmában bármely típusnak vagy elemnek. Tagadhatatlan, hogy a média negatív hatást fejt ki a maga rabjaira - akiknek egész érzelmi és ismeretvilága csaknem teljesen a médiára összpontosul. Gans azt is feltételezi, hogy a gyerekek és az iskolázatlan felnőttek, akik sok időt szentelnek a médiának, jobban ki vannak téve annak hatásának, mint a népesség más részei. A média rossz hatással lehet egyes emberekre, de ez a társadalom minden intézményéről elmondható, a családot is beleértve. Nem kétséges tehát, hogy a médiának volt hatása a társadalomra, ahogyan a 12 GANS 2003, 130 13 GANS 2003, 132 10
társadalom is befolyásolja a médiát. Meggyorsította például népi kultúra kihalását, mert a kommercionális népszerű kultúra csaknem mindig jobban vonzza az embereket, mint a tulajdon népi kultúrájuk. Magyarországra vonatkozóan elmondhatjuk, hogy igen gazdag a hiedelemvilága a vérszívó lényekkel kapcsolatban, mégis, napjaink egyik legnépszerűbb olvasmánya a fiatalok, de éppúgy az idősebbek körében is a Stephenie Meyer-féle Alkonyat. Kelet- Európa és ezzel együtt hazánk is a nyugatiak által olyan mitikus ködbe burkolt területek voltak a középkorban, ahol még élhettek vámpírok. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy messzi, homályos, érthetetlen, elmaradott régió volt ez a szemükben. A különböző népi hiedelmek közül az erdélyi vált a legismertebbé, Európa-szerte. Ezek szerint a vámpíroknak az állatvilággal is szoros a kapcsolata - a strigoi például egy olyan démoni madár, amely csak éjszaka kelt útra, és emberi húsra és vérre vadászik. Ezek kívül a vámpír rokonságban áll a farkasokkal és a denevérekkel is. Maga a vérszívó-motívum Magyarországon a lidérc kapcsán jelenik meg, akik az alvókra telepednek rá és a vérüket szívják. 14 A média sokkal több információt nyújtott az embereknek saját társadalmukról azzal, hogy megismertette őket a társadalomban egymás mellett létező különböző életmódokkal, törekvésekkel és beállítódásokkal. A média nemcsak tudatosította bennük társadalmuk pluralizmusát, hanem a középosztály kultúrájának és beállítódásainak szinte kizárólagos hangsúlyozásával alighanem hozzájárult a középosztályi kultúra elterjedéséhez, kulturális és politikai hatalmának növekedéséhez. 15 További tanulmányozásra érdemes lehet az a kérdés, hogy mindent egybevetve a média hatásai inkább hasznosak vagy károsak-e. Se kiküszöbölni nem lehet ma már a médiát, se elgondolni egy népes modern társadalmat média nélkül. S ha már a tömegmédia nem fog eltűnni, akkor talán fontosabb az a kérdés, hogy tökéletesíthető-e, és ha igen, hogyan. 16 Erre a kérdésre azonban ebben a dolgozatban nem keresem a választ. 14 ARANY 2003, 76-77 15 GANS 2003, 136 16 GANS 2003, 135-137 11
3. Vámpírok az irodalomban és a hétköznapokban Az emberek fantáziáját kezdettől fogva izgatják a sötétség birodalmának lakói, a természetellenes figurák, a mutánsok, a meghasadt elmék, így nem véletlen, hogy mára az efféle lényekkel kapcsolatos könyvek bestsellerekké váltak, a könyvek alapján készült mozifilmek pedig vezetik a jegyeladási listákat: egyszóval a tömegművészet bélyegét viselik magukon. Tény, hogy számos rémtörténet szerves része a ponyvairodalomnak, és hozzájárul annak perifériára kerüléséhez. Ennek az lehet az oka, hogy a ponyvaregények olcsóságuk miatt minden társadalmi réteg számára könnyen hozzáférhetőek voltak, valamint a bennük található meghökkentő fordulatok és rendkívüli ötletesség vezetett a széleskörű társadalmi népszerűségez. A vámpírtörténetek ritkán találtak utat a populáris irodalom felől az elit kultúra felé. A Bram Stoker-féle Drakula esetében azonban véleményem szerint ponyvánál jóval többről van szó, tudniillik az angolszász irodalomban a magas irodalmi kánon része a mű, mégis, azt mondhatjuk, hogy hazánkban a Drakula szó hallatán rögtön az alacsonyabb nívójú ponyvairodalom jut eszünkbe. Azért lehet különösen érdekes számunkra a téma, mert Kelet-Európa, és így Magyarország is a vámpírmítosz kialakulásának bölcsője, ezáltal a népi kultúra része, és történelmi tényekkel is alátámasztható, hogy a Stokert megihlető havasalföldi rém, Vlad Tepes a regénybeli Drakula gróf megfelelője. Stokerrel a híres utazó, orientalista tudós, Vámbéry Ármin ismertette meg a Sárkány-rend tagjának, Vlad Draculnak és fiának történetét. Vlad Tepes (a felnyársaló ), azaz II. Vlad Dracul rettegett havasalföldi uralkodó volt, híres törökverő, aki a legyőzött ellenség karóba húzása közben rendezte legpazarabb lakomáit. Hunyadi János segítette trónra, s később Mátyás király is pártfogolta, egészen 1462-ig, Tepes budai, majd visegrádi fogságáig. Szabadulása után néhány hónappal ellenségei gyilkolták meg. Rémtetteiről már életében is mendemondák keringtek, nem csoda hát, hogy ő lett a vérszívó, erdélyi Drakula gróf karakterének ihletője. 17 Az első irodalmi rangú feldolgozása a témának azonban nem Stoker műve, hanem John Polidori A vámpír című szövege 1819-ből, amelyet sokáig Lord Byron művének tulajdonítottak. Polidori műve kapcsán történt meg az, amelyet Arany Zsuzsa így fogalmaz meg: A vámpírnak tehát, mint irodalmi és filmbeli hősnek, szocializáció adatott meg méghozzá nem is akármilyen, hiszen az állatvilágból ( ) felemelkedhetett egyenesen az 17 ARANY 2003, 78-79 12
arisztokraták körébe: ő lett Drakula gróf. A keleti folklór félig állati, félig emberi lényeitől alaposan eltávolodott az a vámpírkép, amely nyugaton felbukkant. A nyugati vámpír a felszínen makulátlan, rendes tagja a társadalomnak, a mélyben viszont ott tombolnak az állati erők, az ösztönök, az artikulálatlan vadság. 18 Így épült be a vámpír a modern populáris mitológiába, köszönhetően a tömegmédiának. A mai vámpírtörténetek hősei köztünk élnek. Talán közelebb vannak hozzánk, mint valaha. Régebbi korokban ugyanis, valamiféle ködbe burkolózott, távoli, magas hegycsúcson meredező zord kastélyban éltek (legalábbis az emberi fantázia szerint és regénybeli olvasataink alapján). Ma már egy nagyvárosban a metrón, a plakátokon, az újságokból, mindenhonnan vicsoroghat ránk egy vámpír. Ha este bekapcsoljuk a tévét, szinte biztos, hogy valamelyik csatornán vérfarkasos, vérszívós, vámpíros-szerelmes filmre, vagy sorozatra bukkanunk. A legfiatalabb generációt, a tizenéves lányokat ez a vámpírláz az utóbbi pár évben érte el, Stephenie Meyer Alkonyat-ciklusa nyomán. De vajon minek köszönhető ez? Honnan ered ez az őrület? Az világos, hogy nem új keletű dologról van szó, de mégis miért lesz felkapott újra meg újra ez a téma? Miért éppen a vér az, ami ennyire elborzasztja az embereket? Ezekre a kérdésekre Arany Zsuzsa tanulmányában találtam meg a válaszokat. Tudniillik az életerő forrása a vér, erre van szüksége a lábadozónak a gyógyuláshoz, a továbbéléshez, esetleg egy holt léleknek a feltámadáshoz, az újra életre keléshez. Ennek alapján érthető, hogy az egyik legjellemzőbb motívum a visszajáró holtak képzetkörével kapcsolatos. A vérmítosz gyökerei már az őskorra visszanyúlnak, amikor a vérivás rítusa több jelentéssel bírt. Az egyik szerint, ha a megölt ellenség vérét megitták, annak ereje beléjük szállt. A régmúlt korok emberei azt gondolták, hogy a vérivás erőssé tesz, és visszahozza a legyengültek erejét. Ha a vérszerződésekre gondolunk, tudjuk, hogy a vér általi mitikus egyesülésben való hit játszotta a főszerepet. A vámpír esetében ez a vérmítosz, a vérivás rítusa találkozik a visszajáró holtak képzetkörével, és innen már egyenes az út egy ravasz, vérre vadászó lény megszületéséhez. 19 Az, hogy a téma időről időre felkapott lesz, véleményem szerint annak köszönhető, hogy az emberek a sötétségtől, az ismeretlentől mindig is féltek, és amit racionális okokkal nem tudtak alátámasztani, arra rásütötték a túlvilági jelzőt. Ez napjainkban is így van, e tekintetben az emberi természet mit sem változott az évszázadok során. Mivel a vámpírok halhatatlanok, egy másik okként az is szerepet játszhat a téma mind újbóli feldolgozásában, 18 ARANY 2003, 79 19 ARANY 2003, 73-74 13
járnak. 21 Stephenie Meyer regényei épp azt a korosztályt célozzák meg, akik között a média hogy az emberek folyamatosan küzdöttek és küzdenek ma is a múlandóság ellen, a történelem szinte minden korszakában keresték az örök fiatalság forrását. Mörk Leonóra szerint az emberek természetfeletti képességeket szeretnének, és mivel a technológia és az orvostudomány fejlődése exponenciális, aligha tudjuk kiszámítani, mikor jutunk el oda, hogy több száz évig éljünk, vagy hogy teleportáljuk magunkat. Ehhez hasonló képességek alkotják a vámpírok pozitív oldalát: mindazt, amiben több, mint az ember. Ezért tud az a modern hős lenni, aki elnyeri a nők és lányok szívét. 20 Ez alapján egyfajta irigység is él a vámpírokkal szemben, mégis idegennek érezzük ezeket a lényeket, mert valójában halottak, örök sötétségre és magányra ítéltettek. Ami a nőket vonzza bennük, az viszont ugyanaz volt háromszáz éve és ma is: az elérhetetlenség. Emiatt a tulajdonság miatt a nők felruházzák őket mindenféle olyan ismérvekkel, mint a férfias, erős, védelmező, határozott, önfeláldozó, udvarias, és hasonlók, amelyeket korunk férfijaiból hiányolnak. A tinédzser lányok ezeket a tulajdonságokat megtalálják Edwardban, Meyer hősében, korunk legsikeresebb vámpírjában, nem meglepő hát, hogy lányok ezrei küldenek neki naponta szerelmes leveleket és ragasztgatják tele életnagyságú posztereivel a szobáikat. Tari Annamária Edwardot a modern metroszexuális férfialaknak tartja. A metroszeuális férfiak nem kevés időt szánnak arra, hogy testüket folyamatosan gondozzák. A tökéletes megjelenés és make-up így már nem csak a nők, hanem a gondosan ápolt férfiak védjegyévé is vált. A magazinok férfifotóin gyakran látunk vékony, már-már nőiesen karcsú férfitesteket. A férfiak számára új üzletágak alakultak, külön kozmetikai termékekkel és szépségipari szolgáltatásokkal. Az e típusba sorolt férfiak járnak manikűröshöz, pedikűröshöz, szoláriumba, szőrtelenítésre, stb. Tari Annamária szerint a következő tulajdonságok jellemzőek a metroszexuális férfiakra: egyenes, érzékeny és őszinte. Általában magasan kvalifikáltak, átlag feletti keresettel rendelkeznek (hiszen modellek, a médiában, vagy a reklámszakmában, esetlen pénzügyi területen dolgozók), függetlenek, csak magukra költenek (nem keveset), minden nap edzenek, nincs ellenükre szempillaspirál vagy púder használata, és esténként, szórakozásként bárokba által felvevőkre talált ez a trend a fiatal, tinédzser lányokat. Hisz Edward, a modern kori metroszexuális férfi, és szerelme, Bella középiskolás, kézzel fogható fiatalok, akiknek 20 MÖRK 2011, 27 21 TARI 2010, 76-77 14
azon kívül, hogy egy kapcsolat eleji csetlés-botlásokkal is meg kell küzdeniük, ehhez még hozzáadódik egy nem hétköznapi akadály, az, hogy a fiú vámpír. A vámpírszerelem nem más, mint a teljes odaadás metaforája. ( ) Szerelembe esni egy vámpírral: mi lehet ennél meggyőzőbb? 22 A modern kor lovagja ez alapján tehát a vámpír, aki elegyíti a vágyott hőst a rémmel. Az egész mai vámpírkomplexusban az a legérdekesebb, hogy olyan arányban keveredik a jó és a rossz oldal, olyan kimért precizitással, mint, ahogyan Mörk Leonóra fogalmaz, egy-egy egzotikus ételben az édes és kesernyés fűszerek. 23 Ugyanilyen zseniális kombináció a misztikus, álomszerű vonal és a hétköznapiság. A mai népszerű vámpír-sorozatokban, amilyen például a Vámpírnaplók, vagy a True Blood, annyira a hétköznapi valóságba beágyazottan jár-kel a vámpír, hogy egy pillanatra a valóságérzékünk akár meg is billenhet, és elgondolkodunk, talán nem is csak fikció, amit látunk, olvasunk. Tari Annamária pszichológus szerint is új férfialak jelent meg a piacon, azaz a könyvekben és filmekben, akinek olyan sikere van, hogy - ahogyan azt a fejezet elején említettem - lépten-nyomon a plakátjaiba ütközünk. Ő a XXI. századi vámpír férfi. A riasztó történelmi anekdoták ellenére a fogyasztói társadalom igen közkedvelt alakjai lettek a vámpírok, pontosabban a régi korok vérszívóinak megszelídült társai. Hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyire nagy a kereslet irántuk, azt Tari Annamária abban látja, hogy egyre erőteljesebb hatások kellenek ahhoz, hogy a piac áttörje az emberek ingerküszöbét. Ehhez pedig egyre extrémebb ideálképek kellenek, amelyek segítenek túlélni, elviselhetővé tenni a mindennapokat. Így mára az egykor félelmetes, veszélyes koporsólakóból vonzó partner lett. 24 Az elsődleges célcsoport a tizenévesek korosztálya, akik valami másra vágynak, nem akarnak abban a mókuskerékben élni, mint a szüleik. A mindennapok realitása az, hogy kevés dolog fölött tudunk kontrollt gyakorolni. Világunkat a pénz mozgatja, felborult a korábbi értékrend, az emberek túlhajszoltak, óriási mértékű az egzisztenciális szorongás. A szülők érzései között ott van a bizonytalanság, a munkahely elvesztésétől való félelem, a kétségbeesés, így megpróbálja gyerekét minél előbb arra késztetni, hogy tanuljon, annak érdekében, hogy ő ne kerüljön hasonló helyzetbe. Ez a generáció már részben egy virtuális térben identifikálódik, és a szülők által támasztott elvárások elől az internet adta 22 MÖRK 2011, 20-21 23 MÖRK 2011, 28 24 TARI 2010, 104-106 15
szabadságba menekül. Ezzel együtt elveszti a gyerekkort, így természetes, hogy keres valami olyat, amibe belekapaszkodhat. A vámpírkultusz valószínűleg azért tud ennyire széles korosztályt megmozgatni, mert meseszerű vágyfantáziákkal oldja fel a mindennapok szürkeségét. A vámpírkapcsolatok egyfajta nyugalmat sugallnak: a vámpír nem dolgozik, kortalan, minden jelenlegi kontrollunkon felülálló személy. A vámpírtörténetek írja Tari Annamária tulajdonképpen egyszerű, kalandos szerelmi történetek vagy inkább mesék. Annak az embernek, aki magas irodalmi értékekhez szokott, nem feltétlenül vonzó. 25 Amikor a vámpír férfi teljes párkapcsolati jelenlétet ad, akkor azt látjuk, hogy nincs állandóan jelen, mégis mindig időben megérkezik. Kicsit hasonlóak a régebbi korok férfi figuráihoz, akiket lekötni nem lehet, de várni rájuk igen, mert a nőnek semmilyen ár nem számított a különleges kapcsolatért. Nők milliói számára a vámpír, mint férfialak olyan férfias tulajdonságokkal rendelkezik, ami vonzó. A kérdés csak az, hogy a fiatal felnőtt nők miért kezdenek ikonként tisztelni egy hajdani vérszívót. Ez Tari Annamária szerint arra vezethető vissza, hogy napjainkra átalakultak a női szerepek, azaz egyszerre kell építeniük női identitásukat és életútjukat. Ezt látva a kamaszlányok is erősnek, határozottnak és kitartónak akarnak tűnni, olyannak, aki érvényesíteni tudja az érdekeit. Emellett a társadalmilag elvárt női viselkedés mellett egyre erősebb és karakteresebb férfialakokra lenne szükség, azonban alig akad olyan fiú vagy férfi, aki az érzelmi igényeket ki tudná elégíteni, és aki mellett még gyenge nőnek is érezhetik magukat. A vámpír azonban éppen ilyen férfi. Vele olyan párkapcsolatot lehet átélni, amelyben a különleges képességű és vonzó férfi határozott maszkulin pozíciót képvisel, kontrollálja a helyzeteket, és ezzel lehetővé teszi, hogy a nő elfoglalja hagyományos pozícióját. 26 Láthatjuk tehát, mit képes adni egy nőnek, egy lánynak a vámpír, s miért is olyan vonzó számukra ez a megfoghatatlan, hajdan gonosz, ma már inkább kedvelt és népszerű lény. A rettegés a múlté, Drakula gróf rémtetteinek emléke elhalványult, ám nem hagyhatjuk, hogy a média hatására ez az érték elvesszen! Ha a médiára nem ellenségként, akként tekintünk, ami valamilyen értéket elvett az irodalomtól, hanem partnerként, akkor a saját oldalunkra állíthatjuk és kiaknázhatjuk az ebben rejlő lehetőségeket. Nem valószínű, hogy van olyan tizenéves ma a középiskolákban, aki ne hallott volna Edward és Bella történetéről. A legtöbben látták moziban vagy a televízióban, sokan olvasták is a vaskos regényeket, egyesek rajongókká lettek. A legkevesebben valószínűleg azok vannak, akik ismerik a történet történelmi és főleg irodalmi gyökereit, azaz Drakula gróf történetét. 25 TARI 2010, 106-107 26 TARI 2010, 108-109 16
Miért ne lehetnénk nyitottak arra, hogy meggyőzzük a diákokat, érdemes elolvasni Bram Stoker Drakuláját, hogy lássák, honnan is indult és milyen régre nyúlik vissza a vámpírok iránti érdeklődés. Fontosnak tartom, hogy megismerjék, kinek a fejében született meg az elsők között Drakula alakja, honnan is származtathatók a vámpírok, hogyan lehet kapcsolatba hozni hazánkkal, és ennek a tudásnak, valamint a média nyomásának hatására olvassák el Stoker művét. Az sem utolsó szempont, hogy Drakula gróf történetének elolvasása után látják majd, milyen más a regény hangulata, a főszereplő mentalitása, és hogy milyen különbségek lehetnek vámpír és vámpír között. A vámpírfilm ugyanis a populáris kultúra egy népszerű és igen sokszínű szeletét jelenti, és feltehetően több ezer filmet foglal magában. A Drakula recepciótörténetében azért fontosak a filmváltozatok, mert sokszor ezek nagyobb hatással vannak a tömegkultúrára, mint maga a regény. A Vajdovich-Varga szerzőpáros álláspontja szerint vámpírfilmről akkor beszélhetünk, ha egy játékfilmben kiemelt szerepet kap egy vagy több vámpírfigura, s a film megkülönböztetett figyelmet szentel a vámpírizmus tematikájának. Alapvetően a horror egyik alapműfaja, de manapság egyre nagyobb szerephez jut a szerelmi szál a művekben. Ez az újítás elsősorban a Francis Ford Coppola-féle változatban figyelhető meg, és valószínűleg innen ered napjaink Alkonyat-jelensége, amelyben háttérbe szorul a vámpír karaktere. Ezt a jelenséget nevezi Vajdovich Györgyi vámpírrománcnak. 27 A tinédzserek körében ez az eladható, számunkra emiatt az érzelmi szál miatt válik élvezhetővé mind a regény, mind a filmes változat. Ha azonban az eredeti művet olvasnák, saját maguk jönnének rá, hogy mindezt az író keze formálja, és hogy mekkora szerepe van a kornak, amelyben az egyes művek keletkeztek. Az már önmagában öröm a magyartanárnak, hogy egy tinédzser olvas, hisz manapság ez oly ritka erény. Az embereknek egyre kevesebb idejük van kézbe venni egy regényt, az olvasás szokása sajnos letűnőben van. Leendő tanárként azt állítom, hogy az, hogy egy tizenéves középiskolás mindenféle külső kényszer, kötelező jelleg nélkül kézbe vesz egy könyvet, az igenis nagy dolog. Mindegy mit, de olvasnak. Az ízlésük később úgyis változni fog. Ahogy Mörk Leonóra írja, kétségtelen, hogy az ideális az lenne, ha az általunk, tanárok által értékesnek ítélt irodalomtól épülne és növekedne diákjaink lelke, ám ettől az ideától messze kerültünk, amikor az emberek idejének nagy részét a televízió, a mozi és az internet világa tölti ki. A 27 VAJDOVICH-VARGA 2009, 5-30 17
klasszikus irodalom pedig végképp nem szerepel a fiatalok palettáján, azaz nem egy választható szín, és mi hiába is ábrándozunk a liláról vagy indigókékről, ha az nincs. 28 És hogy mi lehet ezekben a könyvekben, ami megtörte a fiatalok könyvek iránti viszolygását? Nos, mindenki mást lát magára vonatkozónak. Véleményem szerint a fiúkat az vonzza a vámpírregényekhez, hogy saját magukról olvashatnak, hiszen a főszereplők serdülő srácok, méghozzá olyanok, akik vonzóak, különlegesek, és meghódítják a lányokat. A vámpírkönyvek legfőbb olvasói azonban nem közülük, hanem a tinédzser lányok közül kerülnek ki. A tinilányok tele vannak ábránddal, vággyal, romantikával. A mai vámpírok nem félelmetesek, hanem szépek, vonzóak, szerelmes természetűek, és hűségesek. Ettől több nem is kell, hogy egy serdülő kislány megfoghatatlan vágyaival azonosulni tudjon. Leendő pedagógusként Mörk Leonóra szavaival értek egyet, miszerint: Abban biztos vagyok, nem érdemes rémüldöznünk, sem a vámpírok miatt, sem a fiatalok irántuk érzett vonzalma miatt. Amit viszont érdemes: közelebb lépni a korosztály hús-vér képviselőihez, őszinte kíváncsisággal kérdezni, vágyni a megismerésükre. 29 28 MÖRK 2011, 128-129 29 MÖRK 2011, 129-132 18
4. Média és pedagógia Nagy Andor Médiapedagógia c. munkájának mottóját használom fel e fejezet nyitására, mely szerint: Az iskola és a család közös felelőssége, hogy a gyermekeket és a fiatalokat előkészítse egy olyan világra, amelyet a kép, a hang és a szó alkot. Gyermekeknek és felnőtteknek képeseknek kell lenniük arra, hogy ezt a három jelrendszert kölcsönös összefonódásukban is megfejtsék. Ez szükségessé teszi, hogy a követelményekhez hozzá igazítsuk a képzés legfontosabb céljait, amelyeket a média-alfabetizálás szóval kacsolhatunk össze. UNESCO Grünwald, 1982. január 22. Bár ezek a szavak a nyolcvanas években hangzottak el, amikor a gyerekek mentális fejlődésére veszélyesnek leginkább a televíziót tartották, ma, a 21. században sincs ez másként, csak épp a televízió mellett újabb vívmányok jelentek meg. Korunkra a tévé legnagyobb vetélytársa az internet lett, ami talán sokkal nagyobb tömeget is képes magába szippantani, és bizonyára nehezebben is ereszti el fogvatartottjait. Különösen igaz ez a tizenéves, serdülő korosztályra. A tinédzserek ugyanis ebben az életkorban kezdenek nyitni a világ felé, mindenről tudni akarnak mindent, új dolgokat fedeznek fel, és hol másutt, mint az interneten keresztül tájékozódnak. Az új évezred tanárának feladatai közé tartozik, hogy a médiát a saját maga, ill. az oktatás hasznára fordítsa, és arra ne ellenségként, hanem partnerként, segítő támaszként tekintsen. Ezekhez a változásokhoz tehát akarva-akaratlanul az iskolának is igazodnia kell. A vámpírokkal kapcsolatos adaptációkkal, feldolgozásokkal, filmekkel, sorozatokkal (Twilight, True Blood, Vámpírnaplók, Holdfény stb.) elsősorban a televízió képernyőjén keresztül találkoznak a gyerekek. Ezért fontos, hogy a televíziózásban rejlő veszélyekre is kitérjünk, melyek Knausz Imre szempontjai alapján a következők: a televízió fel nem dolgozható vagy könnyen félreérthető információk forrása; újraértelmezi a gyermekkort; téves azonosulási mintákat nyújt; frusztrál és kisebbrendűségi érzést generál; leegyszerűsíti a valóságot; a világot rosszabbnak és kegyetlenebbnek állítja be, mint amilyen a valóságban; passzivitásra sarkall; összezavarja a fiatalok értékrendjét; 19
összekeveri a valóságot és a fikciót, melyet a gyerekek nehezen tudnak aztán elkülöníteni; manipulálhat. 30 A felsorolt veszélyek közül mindegyik ugyanolyan káros lehet egy gyermek vagy egy serdülő mentális fejlődésére és értékrendjének alakulására. Véleményem szerint, és a dolgozat témájának szempontjából én kiemelnék egyet közülük, mégpedig azt, amelyik szerint a televízió téves, sokszor észrevétlen azonosulási mintát nyújt. Tudjuk, hogy a gyermek szociális fejlődésének legfontosabb eleme a család. A szocializáció maga az emberpalánta társadalomba való beilleszkedésének folyamata, amely során az egyén megtanulja megismerni önmagát és a társadalmat, elsajátítja az együttélés szabályait és az alapvető viselkedési módokat. 31 Ebben a folyamatban különösen fontos szerepe van a családnak, ám a családmodell átalakulása következtében egyre több gyermek nő fel édesanya vagy édesapa nélkül, csonka családban. Fontos tényező az is, hogy a legtöbb családban mindkét szülő dolgozik, kétkeresős családmodell lett az általános, így az édesanya a legritkább esetben tölti be hagyományos funkcióját, kevesebb időt tölt gyermekével, holott a gyerek ugyanúgy igényelné az odafigyelést és a törődést. Az így felcseperedő gyerekek életében és fejlődésében ún. szocializációs űr keletkezik, melyet a leggyakrabban a televízió, és egyre inkább az internet tölt ki. 32 Bagdy Emőke szerint a gyermeki személyiség gazdagodásának egyik legfontosabb eleme az utánzásos tanulás, melynek során a gyermek a körülötte lévő szeretett személyek mozgását, viselkedését utánozza. 33 Az előző bekezdés feltevéseiből következik, hogy ha a gyermek körül nincsenek ott a szeretett személyek az utánzásos tanulás korszakában, szerepüket másnak kell átvennie, ez pedig a televízió, pontosabban a televízióban látott személyek lesznek. A tévéműsorok készítői tudatosan törekednek arra, hogy vonzó személyiségeket szerepeltessenek, így a mit sem sejtő néző rájuk akar hasonlítani, hisz ők tökéletesek. Minden helyzetben tökéletesen áll a frizurájuk, tökéletesen vannak felöltözve, egy tökéletes, már-már nem is létező világban. Ezekkel a mintákkal való azonosulással a leginkább a serdülő, önmagukat kereső fiatalok sérülnek. A legnagyobb veszély ezzel kapcsolatban pedig maga az észrevétlenség. 34 30 KNAUSZ 2001, 115-119 31 BAGDY 1995, 11 32 KAGAN 2001, 2:2 33 BAGDY 1995, 56-57 34 KNAUSZ 2001, 117 20
A média manipulálta ideálok új üdvöskéje Edward-típusú metroszexuális férfi, aki sminkel, szoláriumba jár és szőrtelenít. A jelenség megítélése kettős, van, aki mélyen elítéli és a homoszexualitással azonosítja, míg vannak nők, akiknek a férfiideáljává nőtte ki magát. Megítéléstől függetlenül, nem mehetünk el a jelenség mellett, hiszen a mai tinédzser lányok nagy része ennek a manipulációnak az áldozata, és mindenhol az ő Edwardját keresi. A fiatalokban felmerül a kérdés, mikor jön el az ő Edwardjuk? Mikor találja meg őket is az igaz szerelem egy sármos vámpír képében? Fontos, hogy az iskola hiteles példaképet állítson a tanulók elé, és megadja nekik a választás lehetőségét. Ezen a ponton válik fontossá a médiapedagógia szerepe. Nagy Andor szerint a tömegkommunikációs eszközök az ismeretek kincsesbányáit jelentik, csupán tudni kell jól használni őket. 35 Lehetővé kell tenni a fiatalok számára a média helyes értelmezését, és erre csakis az iskola képes. Marcel Frydman ezt audiovizuális nevelésnek hívja, és azt mondja, hogy az iskolai nevelés egyik alapvető feladata a tananyag szigorú átadása mellett az, hogy az információ-fogadás területén is önállóságra nevelje a fiatalokat. Ilyen formán a médiát sem hagyhatja figyelmen kívül, mint az információ áradat bölcsőjét. 36 Ha ugyanis nem reflektálunk ezekre a veszélyekre, esetünkben a vámpír-imádat, és a velük való azonosulás, irántuk való rajongás miértjeire, könnyen lehet, hogy a serdülő fiatal passzív lesz, teljesen kiszolgáltatottá válik, és manipulálható lesz a televízió képernyője előtt. A tanárnak tehát nem elutasítania kell a jelenséget, miszerint tananyag kell, legyen az, amivel a diákok nap mint nap találkoznak, olvasnak és látnak, hanem tényként elfogadni, és a saját pedagógiai eszköztárát használva a diákok javára fordítani a tudást, és kiaknázni a benne rejlő veszélyeket. Ahogyan Knausz Imre fogalmaz, hol máshol tanulhatjuk meg, mint az iskolában, hogy mit jelent a tévé kritikus olvasata? 37 Véleményem szerint nekünk, tanároknak képesnek kell lennünk a fiatalok médiafogyasztási szokásait tudatosan alakítani, és ez, ami a médiapedagógia központi, legfontosabb célja. Ezt máshogyan nem érhetjük el, csak ha tanórai keretek közé iktatjuk egy-egy médiatermék, jelen esetben például irodalom órán a bestsellereknek számító Twilight, vagy Harry Potter elemzését. Az, hogy a fiatalok szabadidejükben televíziót nézzenek, elkerülhetetlen. Az pedig, hogy ennek nyomán ki vannak téve a fentebb említett veszélyeknek nyilvánvaló, és szintén elkerülhetetlen dolog. Az iskola feladata ezzel 35 NAGY 1993, 37 36 FRYDMAN, Fordulópont I. 1999, 53 37 KNAUSZ 2001, 118 21
kapcsolatban az, hogy a fiatalok televíziózási szokásait a helyes mederbe terelje, megteremtve ezzel az egyensúlyt az iskolai élet és a szabadidő hasznos eltöltése között. Ahogy a fejezet elején említettem, az utóbbi néhány évben talán csak az internetnek sikerült igen nagy mértékben megdönteni a televízió prioritását, ez azonban a tanárok szempontjából nem jó hír, sőt! Az internet még több veszélyt rejt magában, még könnyebb tiltott oldalakra tévedni és azokat böngészni, még nagyobb kárt tehet egy fiatal szocializációs folyamatában, ennek részleteire azonban dolgozatomban nem térek ki. Az előző fejezetben említettem, hogy ahogy kilépünk az utcára, vagy amint bekapcsoljuk a televíziót, máris vicsorog ránk a képernyőről egy vámpír. Mivel a vámpír figuráját Stephenie Meyer regényei és az ezekből készült filmes adaptációk közkedveltté tették, nem csoda, hogy a rajongók zöme a tizenéves korosztályból kerül ki. És ezen a ponton már beszélhetünk az előbb felsorolt, a televíziózással kapcsolatos veszélyekről, arról, hogy összekeverhetik egymással a valóságot és a fikciót, vagy hogy a televízió észrevétlen azonosulási mintákat nyújt. Ahhoz, hogy a diák tisztában legyen vele, mi is az, amiért tulajdonképpen rajong, a tanárnak kell közreműködnie. Napjainkban, amikor a diákok televíziózási és olvasási szokásai meghatározzák azt, miről legyen szó a tanórán, nem szabad sajnálnunk az időt arra, hogy egy új perspektívát tárjunk a gyerekek elé, hiszen ezzel felkelthetjük érdeklődésüket egy számukra addig ismeretlen, mégis, jelenlegi érdeklődési körükhöz igen közel álló mű, Bram Stoker Drakulája iránt. 22
5. Bram Stoker Drakulája egy középiskolai irodalom órán Dolgozatomban azt az egyetlen, negyvenöt perces tanítási órát szeretném bemutatni, amelynek keretében Bram Stoker Drakulája feldolgozásra kerül. Terveim szerint az óra első néhány percében megbeszéljük, vajon mi lehet a különbség szórakoztató irodalom és klasszikus szépirodalom között, olvasnak-e, és ha igen, milyen könyveket. Ezzel a célom az, hogy ráhangoljam a diákokat az óra témájára, és megtudjam, hogyan állnak a könyvekhez, olvasnak-e, vagy inkább a televízió és az internet bűvöletében élnek. Ez után a ráhangoló beszélgetés után (melyben reményei szerint kiderül, hogy ismerik Stephenie Meyer művét) az ún. brainstorming módszerével próbálom a gyerekeket már a konkrét témánkra, a Drakulára hangolni. Bedobok néhány fogalmat, és a diákok próbálnak ötletelni, mi jut eszükbe arról a fogalomról. Ilyen szavak például: vámpír, Twilight, Drakula, stb. Úgy gondolom, hogy a Bram Stoker művének megkedveltetésére szánt óra legjobb módszere egy kooperatív tanóra megszervezése lenne. Így a mű kézzel foghatóbb, az óra hangulata kötetlenebb lesz, mindenki szóhoz juthat, véleményt alkothat, közösen beszélhetünk róla. A lényeg ugyanis nem az, hogy én elmondjam nekik, mit kell tudni a műről, annak hátteréről, stb., hanem az, hogy a tanulók véleményét megismerjem, és ők is alakítani tudják az óra menetét. Abban bízom, hogy ily módon felkelthető az érdeklődésük egy valódi, hátborzongató történet iránt, és érdeklődéssel veszik majd kézbe a Stoker történetét. Ezen kívül az is hatalmas eredmény lenne, hogy ha a Drakulát nem is olvassák el, és maradnak a közkedvelt Twilightnál annyi háttér információhoz jutnának az óra jóvoltából, amelyet használni tudnak a modern vámpírtörténetek olvasása, nézése közben. Könnyedén elválasztanák egymástól a valóságot és a fikciót, tudnák, hol a határ a józan ész és a fantázia világa között. Ez megakadályozná, hogy fiktív példaképeket állítsanak maguk elé, plátói érzelmeket tápláljanak egy könyv vagy film számukra vonzó figurája iránt. Ezekkel a célokkal láttam neki az óra megszervezésének, mielőtt azonban a tapasztalatokról írnék, szeretnék röviden szólni a kooperatív óra hasznáról és nehézségeiről, pro és kontra. 23
5.1 A kooperatív oktatásról Knausz Imre megfogalmazása szerint a kooperatív tanulás nem más, mint kritikai válasz a hagyományos iskolai oktatásnak a tanulócsoportokat mesterségesen atomizáló tendenciájára. 38 A kooperatív módszer gyakorlatilag azt jelenti, hogy az osztályt 3-6 fős kiscsoportokra osztjuk, és ilyen keretek között próbálnak meg egy egyes csoportok együttműködni, együtt dolgozni annak érdekében, hogy a csoport mindegyik tagja elsajátítsa a tananyagot. A kooperatív módszer, mint olyan, nem új keletű dolog, és nem is az iskola vonatkozásában találkozhatunk vele először. Horváth Attila szerint már az 1950-es évektől kezdődően jelentkezett az ipari, üzleti élet területén olyan szervezetfejlesztési és menedzsment modell, amely a dolgozók motiválását, a teljesítmény növelését nem a versenyszellem további erősítésben látta, hanem autonóm, önszervező és önirányító csoportok létrehozásában. Ez a trend azóta is erősödni látszik, hiszen napjainkban is jókora pénzösszegek fejében hirdetik a menedzsment tanfolyamokat, amelyek lényegében csapatépítő tréningek. Ennek keretében igyekeznek erősíteni a csoportkohéziót és a csoport tagjai között az együttműködési készséget. 39 A tanulócsoport fogalma a pedagógia történetében sokszor szerepel, azonban ezeket nem tekintjük a kooperatív technika szempontjából előzményeknek (például Comenius vagy Pestalozzi munkásságát 40 ). A kooperatív tanulás iskolai alkalmazásának egyik első képviselője Francis Parker, amerikai ezredes volt. A XIX. század utolsó harmadában Parker a kooperatív tanulással lelkesedést, idealizmust, gyakorlatiasságot és intenzív odaadást hozott a szabadság, demokrácia, egyéniség tudatának fejlesztésébe, az állami iskolák rendszerébe. 41 Az osztályteremben demokratikus és kooperatív légkört volt képes kialakítani, köszönhetően élénk és teremtő személyiségének. Módszerét sok ezren tanulmányozták, sokakat tett kíváncsivá és hamarosan ezek a módszerek váltak dominánssá az amerikai oktatásban. 38 KNAUSZ 2001, 88 39 HORVÁTH 1994, 5-9 40 HORVÁTH 1994, 10 41 HORVÁTH 1994, 10 24