75. Arvisura - Az Ataiszi tudás elterjedése a Nagyföldön 75. medvetoros évtől a 93. medvetoros évig. Erek tanfejedelem tanítása. Tatranig rovása Kr.e. 3965-3947 között. A 75. medvetoros évben (Kr.e.3965) tartott sámán-előzködésen (előzködés = verseny) Káles sámán lett az első. Baratony elhalálozásával az ifjúsági fősámáni beosztás után elnyerte a beavatott fősámáni tisztet. Két buzgó rovósámán, Erek és Töröngöj elrendelte, hogy az Öregek Tanácsának tájékoztatása végett ifjú sámánkalandozók nézzenek szét a déli tájakon. Útbaindításunk előtt Erek sokat beszélt nekem olyan dolgokról, amikről a szokásos oktatás során senkinek sem adott tájékoztatást. Üzent Uruk-béli hozzátartozóinak hírt várt arról is, hogy mivé fejlődtek a termékeny Igaglat környékén a földműves nép gazdálkodási ismeretei, és hogy milyen hírek járják az Ataiszi menekültekről az ott élők között. Az útnak indítottak között a legjobb lovas Bene sámán volt, ezért ő lett a kalandozó csoport vezetője. Velünk tartott Agócs, Gáti, Tekes, Jó, Begő, Ménes, Kojon, Koncsi, Gát, Zemlén, Ács, Szaka, Csoma, Mása, Keve, Kece, Bénye, Buja, Lubi, Holán, Kocs és Béla, sámánok valamennyien. Útiránynak a Hunor és a Bolhás tó melletti gazdag hun települést jelölték meg (Tarim-medence, Mongólian déli része, India, területei, Kína déli területei), valamint a Nagy Tó (Kb. a mai Szuez területe) alatti, látásnyi területű síkságot Magyarka (mai Tbiliszi (Grúzia) érintésével. Ott egy alvásnyi ideig lehetett tartózkodnunk azzal a céllal, hogy ez alatt közöljük Magyarkával, mi minden változás történt Ordoszban (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárgafolyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) 75 medvetoros év alatt. Útközben, erős télben embermagasságú gödröt használtunk lakóhelyü1, s ezt fakerítéssel körülkerítettük, a padlást pedig többszörös nádréteggel fedtük be, hogy az eső és a hólé lefusson róla. Nagy, hosszú nádtetők alatti gödrökben annyi enni és tüzelnivalót halmoztunk fel, hogy elég volt tavaszig.
Otthon azonban minden lakható gödör közepén agyagból készített búbos kemence is volt körülvéve melegedő padkával. Az agyagdöngöléssel készült kémény, ha nagy volt a család, a kakasülőn lévő búvóhelyeket is bemelegítette. A tüzelő megszerzése a nagyfiúk feladata volt, a tűz ápolása a tűzőrző lányoké. Az ételeket az eladó leányok melegítették agyagedényekben, mindenki elé csak egy evésre való ételt tettek. Szűkebb napokban a gazda csak ennyit engedélyezett. Bővebb volt az ellátás, amikor elkezdődött a disznótor, a medvetor és a szarvastor ideje. A szétosztást ilyenkor a fővadász végezte. Amikor vége lett a szűkebb étkű télnek, akkor kezdődött a bölénytor. Az állatszaporodás meg a tavaszvárás kezdete meghozta a gödölyetort. A rovástudó sámánok névadó rovásokkal indultak törzseikhez. Az Égiek parancsa szerint az év valamennyi napjára előírt névtől csak többes szülés esetén volt szabad eltérni. Magyarka (ma Tbiliszi, Grúzia) után hazámba érkeztünk. Az 59. medvetoros évben, (Kr.e.3981) mint lovászgyermek követtem Ordosz városába (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) Erek pateszit, aki Baratony halála után a sámánképzés tanfejedelme lett. Az én kötelességem volt, hogy a gyengülő szemű, Uruk-városi születésű Ereket támogassam. Erek megállapította Anyahita rovásából, hogy a nagy mindenség 25920 tűzszerzési év alatt fordul egyet az Életadó-nap birodalmában. A nap-vallás papjai 373 napfogyatkozást és 832 holdfogyatkozást jegyeztek fel. Szipparban viszont már még egyszer annyi ideje figyelték a bölcsek a Nap csillagok közötti mozgását, a csillagboltozat teljes megfordulásának idejét. Nippar templom könyvtárából elhoztam azt az agyagtáblát, amelyik a 12960-as szám alapján mutatja a kettéosztott égbolt járását. Kaltes asszony birodalmában 60 pergős időt mértek és az időszámításban ezt vették alapul Nippur-ban is. Magyarka, Kaukázus hegység, Magya fejedelem városa Nippur, Mezopotámia
Az Égi birodalomban a 25920-as fordulószámot a 60-hoz viszonyítva a pergő idő jellegzetes számát 432-ben állapították meg, az pedig a 9 ismeretlen hatalom számát foglalja magában. Ez adja az emberi faj kipusztítását jelző számot is. Az 540 égből érkezők kapuján 800 bölcs lépett valamikor égboltunk színpadára. A kulcsszámon alapul az is, hogy a Nipparban vaió uralkodás 4320000. évében kezdődött az özönvíz, s ezzel azoknak a királyoknak a hatalma megszűnt. Az indijók is, akik Susából származtatják tudásukat, 4320000 évben jelölik meg a végtelen élet idejét. Anyahita ez ellen a 9 ismeretlen hatalom ellen vette fel a harcot. A tűzszerzési évek ismeretében bölcseink is a Szavárdokat indították útnak. Amikor az üvöltő Égi sárkány farkával Holdunkat hozzánk vágta, ránk szakadt az addig csillagos égbolt sötétsége és a menekülő beavatottak kíséretükkel a Nap és Ataisz birodalmába menekültek (Mitológia). Az emberek félelmükben egymást ették (A jégkorszakban), különösen a fiatalokat. A beavatottak erre elkezdtek a templomgazdaságokban égi magvakat termelni, megszelídítették az állatokat és véget vetettek az emberevésnek. Minden evést, később minden fogást 1 évnek számítottak. 10 király 432000 evésig uralkodott, de falánkok voltak. Ezért az Égiek újabb özönvizet bocsátottak rájuk. Az Égi eredetű Urganim és társai ebből megmenekültek, Szavárd birodalmában egy bárkával kikötöttek, de az evési évek számlálásával nem hagytak fel. Három holdtölte után visszajöttek és a tenger akkorra már egy napi gyaloglásnyi távolságra elhagyta Úr városát. Ekkor sokan Susa városán keresztül az Indus völgyébe vándoroltak és ott magas házakat építettek. Uruk szorgalmas népe visszatért Úr városába, Buda palotáját (Ordoszban, Kína) újjáépítette, még a palota pincéjét is kitakarították az iszaptól. Majd hálát adtak az Úrnak. Templomgazdaságuk felügyelőjévé első királyuknak, Budának az ÓN birodalmából való leszármazottját, Úr-Kevét választották meg. Agyagtábláikat Pintőr nevű szent városukba vitték. Káldi vezér, amikor kikötött a róla elnevezett Káldi-földön, megalapította a Káldi gyarmatot. Innen indult el Zagrosz vezérrel Úrkáma és megalapította Káldi-föld első gyarmatát, Úr városát. Zagrosz és Élám 10 hajó hátrahagyásával később elment innen a hegyvidék felé. Féltek, hogy az özönvíz megismétlődhet, s ezért az Ataiszhoz hasonló, Zagroszról elnevezett hegyvidékre vándoroltak. Úr-kámának meghagyták, hogy ők is költözzenek a hegyvidékre árvíz esetén és figyelmeztessék erre utódaikat. Ez történt a 7758. tűzszerzési évben. Úr-Kámának a fia Urnina még tengerparti hajósvezér volt, de a templomgazdaság olyan jó módot teremtett, hogy a fia Úr-Gana már király lett a Káldi-föld partvidékén. Kaltes asszony szekerén (Szíriuszi űrhajó) újabb Égiek érkeztek és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Oánész kiúszott a partra. Felső teste emberi volt, mely alul haluszonyokban végződött.
Sumér mitológia - haltestű Oánész (Oanes) és társai Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének ifjai kenyérrel és hússal kínálták, melyet ő szívesen elfogadott. Később társai is követték a szárazföldre, s szintén csillogó ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe. A felbátorodott nép minden jóval elhalmozta őket. Úr városának felnőtt lakói eleinte csak nevettek gyermekeik és az Égből jöttek barátkozásán és az ötödik holdtöltén ők is bemerészkedtek a csatornába. Akkor csodát láttak: reggelre eltűntek az idegenek uszonyai és alsótestük is emberivé változott. Az uszonyok persze lábra szerelhető alkalmatosságok voltak. Tűzokádó és szikraszóró gépeikkel ámulatba ejtették Úr város népét. Ezeknek a csodaszerkezeteknek a kezelésére megtanították a földieket is. Fölmentek a templomba és valami szerkezetekkel az eget nézegették. Erre is megtanították a pateszik gyermekeit. Mire eljött a 12. holdtölte, megtanulták a földiek nyelvét, a Rát folyó felé pedig elkezdték keresni a csatornázás lehetőségét. Megtanították az embereket a föld művelésére és az állatok megnemesítésére. Pulikkal juhokat őriztettek emberi segítség nélkül. A pulikat eleinte égi szőr-pamacsoknak nevezték, mert olyan okosak, hogy nem is állatok. Voltak olyan kis halaik, amelyekkel a magukkal hozottak úgy eljátszottak, mintha barátaik lettek volna. A Kaltes asszony bolygóján lévő 9 ismeretlen hatalmat úgy magyarázta Oánész, hogy ez Kaltes asszony 9 csodája és ez 9 Égi mester létezését bizonyítja. Ezek szerint a 9 Égi mester volt Kaltes asszony bolygójának a mozgatója. Égi eredetű tudásuk lehetővé tette, hogy már 540-szer fölkeressék Joli-Tórem bolygóját. Minden ilyen látogatás előtt 800 Égi lakó dolgozott Kaltes asszony egy-egy szekerén. De olykor mégis előfordult valami hiba. Egy alkalommal 9 égi lakó itt maradt Földünkön és a koponyájú földi lakók közül választottak maguknak párt. Ettől kezdve a földiek is elkezdtek okosabbak lenni, és néha nem ették meg legyőzött ellenségeiket. A földi növényzetet az égiek égi magvakkal nemesítették. A föld lakói valamikor a fákon épített fészkekben kerestek menedéket a nagytestű állatok elől. De később megtanultak rájuk dorongokkal, csapdákkal és kövekkel vadászni. Egy-egy nagy állat elejtése dús lakomát biztosított.
A nagy földrengések, eljegesedések után olykor alig maradt ember, de az égből jöttek egyre nagyobb sikerrel megtanították a földieket a védekezésre, és a Kaltes asszony bolygóján élő mindenféle. Az égből mindig kilencen jöttek. Volt rá eset, hogy közülük itt valaki elpusztult. Ilyenkor a visszatérők Kaltes asszony szekerén valakit magukkal ragadtak. Az ilyenekre azután azt mondták: jók voltak, tehát a mennybe mentek és az Isten fiainak nevezték őket. Ilyen földi látogatások addig történtek, amíg el nem érkezett a Nippurban is följegyzett titokzatos 4320000-es életforgási szám. Azóta csak Kaltes asszonyféle gyöngy-szemecskéivel figyelik a Földön maradt, igen elszaporodott utódaik életét. Amit, így meglátnak, azt bizonyára beírják az Élet könyvébe. Erről az óriási időről, de még annak töredékeiről is csak olyan ember beszélhet, aki a 4320 és az azt felező 2160-as szám lényegét, a Világ-holdévet meg tudja érteni. Az ilyen ember elmondhat annyit, amennyit a földi ember értelme fel tud fogni. Földünkön az emberiség elszaporodása mindig táplálkozási nehézségeket okozott. A megoldást a számok hozták. Amikor például a megengedett étkezések száma a Rát-Tigris völgyében elérte a 4320-at, a 43200-at, illetve a 432000-et, hol kisebb, hol nagyobb özönvíz keletkezett. Ha nem özönvíz jött, akkor üvöltő vízisárkányok jelentek meg az égbolton és megcsapkodták a Földet. Buda leánya, Aran, Ten vitézhez a gyakran kiáradó Nagy-folyó ifjú királyához ment férjhez. De a folyó minden gyermeke születésekor kiáradt. A sok áradást a gyakori szüléseknek tulajdonították és ezért Aran bátyjai Ten vitéz férfi népét felbujtották, hogy öljék meg Ten vitézt. A gyilkosság után Aran tenger gazdagságával hazatért Úr városába (Arab-félsziget, mai Irak) és várta azt a férfit, akit a bölcsek jóslata szerint az Égiek ígértek neki. Nemsokára csakugyan megérkezett Samasna Pistije, aki tengernyi szenvedés után végre feleségül vehette Arant. Sok fiuk és leányuk született. Buda halála után Armogur, Ataiszi sziget és Kosztroma város fejedelmének fia. Buda birodalma volt mezopotámia a mai arab félsziget. Ott megalapította Úr városát) Samasna Pistijét az Úr hegyén épült templomban királlyá kenték a pateszik. Samasna Pistije igen bölcs és okos uralkodó volt. Birodalmát apró gazdaságokra osztotta. A földműves nép három nap Úr város földjein tanulta a papoktól a földművelés okosabb módját, a
másik három nap a saját földjeiken igyekeztek kipróbálni. Terményeikből, gyümölcseikből és állataikból aztán mutatót vittek Úr templomának. Az okosabb földművelés, a nagyobb állatszaporulat és Úr csatornázása meghozta gyümölcsét. Nagyon meggazdagodtak. Ifjaik látni szerették volna a világot, sőt Úr nevében meg is hódítani. De előbb elsajátították Úr templomának rovás-ismeretét. Az elaggott Samasa-Pisti sírt örömében, amikor nevelt fiai, akik Ten és Aran házasságából származtak, fölkerekedtek, hogy visszavegyék Ten vitéz birtokát. Amikor az önálló gazdaságok száma elérte a 4380-at, Samasna Pistije elrendelte a Nagyvíz (Kaszpi-tenger) vidékének meghódítását. Minden lovat elvittek Úr városából és csak a szamarakat hagyták otthon. Igénytelenségüknél fogva földművelésre azok alkalmasabbak is voltak, hódító útra indulni meg csak lóval lehet. Ten első fia, Ménes, aki igen okos és tanult ifjú pateszi volt, elindult a kisgazdaságokból kikerült 4380 elsőszülött ifjúval. Amikor megjelentek a Nagyvíz (Kaszpi-tenger) felső vidékén, a bölcsek eléjük mentek, mert az égi jelek már tudtukra adták érkezésüket. Szükség is volt rájuk a legutolsó nagy áradás alkalmával nagyon sok ifjú férj elpusztult és várták a csodát, hogy az égi hatalmak tanult, munkás kezeket küldjenek hozzájuk. Így is lett. Ménes és négy öccse a lovasokat letelepítette, s a bölcsekkel együtt hálát adott az Úrnak, aki az édesapja birodalmát visszaadta neki, mint I. pateszinak. Az első évi gazdálkodás igen eredményes volt, ezért a bölcsek népeikkel együtt Ménest királyukká választották. Kis városában nem volt özönvíz, mert azt, amint mondták, Enlil, Enki, Nin-Hurság és Eres-ki-Gal a Nagyalföld Istennője védte. A két nagy folyó neve nem Tigris és Rát volt, hanem ősi ataiszi nevén Idag-lat és Buranum. Élámban és Káldi-földön következetesen így nevezték őket. Az ataiszi elnevezést a 24 hun törzs szövetségének megalakulásakor átvették Eridu, Bad- Tiberia, Larak, Sippar és Surupaki. Az Uruki királyság Úr királyai alatt Úr, Arpadu, Aradu, Kis és Hit felett uralkodott. Amikor az 50. medvetoros évben, Kr.e. 3990-ben Erekkel megjelentünk az Uruki királyságban (Mezopotámia, Arab-félsziget), Úr királya az újonnan felállított Nippar kegyhelyen fogadott bennünket. Ott folytak a pateszi képzések. Ott hallottunk Ős-Ten szülöttjének, Ménes királynak új rendszerű államalapításáról. Ménes az Úr városában használt képjelekkel levelezett Samasna Pistijével. Sok tanácsot kapott tőle birodalma ésszerű kormányzására. Az ON vallás papjai ugyanis sok hasznos följegyzést készítettek az Üvöltő Vízi Sárkány megjelenéséről és a Hold csatlakozásának körülményeiről. Tudták, hogy az állandó árapály hullámzása növelte meg az esők és viharok számát. Amikor Ménes első fia, Nap-Kira 15 éves lett, eljegyezte Amu főpapjának a leányát. A fiatalok új fővárost kezdtek építeni, Amun-óm elnevezéssel. Ez lett Nap-Kira fővárosa. Az ősi vallás hívei alávetették magukat Úr város törvényeinek és szokásainak. Az összeköttetést pateszik útján állandóan fenntartották. Bothonban az Őrsur ivadékai uralkodtak, a jobb oldalon Ménes fiai. Apósa halála után Nap-Kira került hatalomra, de Ménes második fia, Narmen is új várost épített. Az elaggott Ménes királyt itt temették el. Amikor pedig Őrsur elvénült, fiú gyermeke nem lévén, Ménes harmadik fiát tette meg uralkodónak. Ez Hor-Aba volt. Őrsur halála után a tizedik feleségét, a legfiatalabbat tette meg királynénak. Ettől sok gyermeke született. Így hát Ménes király gyermekei uralkodtak Bothonban is, Esthonban is. Nippar csakúgy ontotta a pateszi tanulókat, akik aztán Bothonban (Észak-Egyiptom (Alsó-Egyiptom) is,
Esthonban is további képzésben részesültek, s így az ON papjaiéval felérő kiképzést kaptak. Ezeknek a kettős képzettségű pateszi-papoknak az ősi szokása így hangzott: Osiris (Őrsur:) úgy székeljen, mint Rá, és Rá úgy székeljen, mint Osiris. Osiris (Őrsur). Hor-Aba után a fiát Athotist kenték fel, még gyermekkorában, királlyá. Anuban lakott és mindkét nép felett uralkodott. Az északi, vagy alsó birodalom jelvénye a papirusz bokra volt. A déli, vagy felső birodalomé pedig a lótuszvirág. Észak Szet Isten, Dél Hóras birodalma volt. Királyi jelvényük a vörös korona, illetve a fehér sisak. Rá Isten védelme alatt állottak (Ataisz égi fejedelme Armogur, a Kosztroma városa feletti
hegyen kegyhelyet épített a Napistennek, a bölcs Rátennek). Az első királyok Ménestől kezdve Úr városbeli mintára égetett téglával építkeztek. De több templomukat ősi birodalmuk szokása szerint, mokottaii, turrai és simeai kövekből emelték. Ezek mind óriási méretű közmunkát jelentettek Rá Isten dicsőségére. Szet Isten és Hóras Isten híveinek okulására, a két birodalmat egyesítő Ménes király óriási tégla könyvtárakat építtetett és a feljegyzéseket itt gyűjtötték össze négy és fél tömény korából. Ezekben le voltak írva a kegyetlen jégkorszak eseményei. Amikor a beavatottak elhagyták az egymást evő emberek világát, a Kaltes asszony birodalmában keletkezett képírást magukkal hozták. Itt aztán tovább figyelték a Nap és újabban a Hold anyánk járását. A Deltában a legnagyobb város az ON: a nap Isten városa volt, északon az Amon főistené. Mindkét város csak a Káldi kereskedőket engedte be. Ezeket Samasna Pistije utódainak a pateszijei kísérték. Így egyeztették csillagászati ismereteiket. Havarut városát Aran és Ten lányai építették. Férjüket mindig a legjobb íjászok közül választották és lovagló versenyen elsőnek kellett lenni. Ha tehát valaki az Istenek lányait feleségül akarta venni, annak úgy az íjász, mint a lovagló versenyen győznie kellett. Az első ilyen győztes Salát vezér volt. Új verseny-számot mutatott be: a vágtató lóról való nyilazást (A magyarok jellegzetes harcmodora). Amikor Ménes király ON és Amon birodalmába érkezett, Aran leányági leszármazottai örömmel üdvözölték és felajánlották, hogy délről a jól kiképzett szitiuk, azaz íjászok fogják védeni a birodalmat. Ménes, majd Nap-Kira később pedig annak fiai minden évben meglátogatták Havarut. Ilyenkor elhozták ON és Amon isten ajándékait Ten leszármazottainak. Ten isten leszármazottai állandó összeköttetést tartottak fenn az ataiszi menekültekkel, ezek óriásivá fejlődött Úr birodalmával és annak 65 királyával. Átvették azok képírását is. képírások, ékírások
Arvisura Anyahita még Ataiszban megalkotta ezt az érthető közlési módot. A templomok gazdaságai és a Zikkuratok, vagyis a szent könyvek őrzői ezt rendre átvették és a nippuri írnokképzésen a beavatottak százait képezték ki Ménes birodalma részére. Piramis és Zikkurat régen és ma Arvisura Anyahita korától kezdve a beavatottság jele a kereszt volt. Bothon, Esthon, Tenföld, Kál-dea és Indus földje mind átvette ezt a jelet. Akik az Ataiszi tengerár és földrengések után az égből jöttek, Káldi-földön, majd Uruk földjén és Úr városában királyokká lettek. Tehát a királyság intézménye is az égből jött. A királyságok száma lassanként 65-re emelkedett. Az égi királyok a templomi gazdaságok földjein uralkodtak. A földművesek miután 3 nap a király földjein, majd másik 3 nap a saját földjükön dolgoztak, a hetedik napot Istennek szentelték. Ezt a szokást később átvette Kis városa, Mari városa, Indus birodalma és a Léb városán túli Mennyei birodalom is. Itt a királynak fel kellett hágnia a Földet jelképező Jáó dombra; ez volt az ő őrhelye onnan dicsőítette az Istent. Ezt a példát a 24 hun törzs szövetsége is követte. Amikor fejedelmet, vagy
fősámánt választottak, annak föl kellett mennie az Istenek hegyére és onnan visszajőve el kellett mondania, mit kívánnak tőle és népétől az istenek. Amíg Bothon és Esthon (Alsó és felső Egyiptom) földjén az őslakók erdőket írottak, addig a kettős-baltás istenek: Min isten és utódai uralkodtak felettük. De amikor megérkeztek a jégár elől menekülő beavatottak: a Napisten fiai, a Kos és Bika csillagképének ideje alatt, Amun-Ré lett nagyon népszerű. Az isten jelképe ekkor a bika szarva közt lévő nap lett. Ré (vagy Ráten?) napisten, Ápisz bika Ebben az időben hagytak fel az őslakók az ikergyermekek egyikének feláldozásával. A Bika isten ilyesmit nem kívánt. A 24 hun törzs szövetségébe tartozók főként azért hagyták el Úr és Uruk városát, mert ott királyi személyek temetése alkalmával élő embereket áldoztak fel, köztük három hun mesterembert. De amikor az ilyen gyilkossággal felhagytak, édes borba gyilkos mérget öntöttek, abban a hitben, hogy az így kivégzett emberek szolgái lesznek a túlvilágon a királyoknak (Az Egyiptomi fáraók temetkezésénél szintén megölték a szolgálókat, hogy a túlvilágon is szolgálhassák a fáraót). Ezt az Ataiszból menekülő saka népek is szokásba hozták. Egy látogatás alkalmával pedig Batour, Uzapani és Baratony arra is figyelmeztette Uruk bölcseit, hogy ha az Ikrek csillagképében történtek is emberáldozatok, most már a Bika csillagképében ez nem való. Még Uruk, vagy Úr város királyának temetése alkalmával sem. Ezt Nippurban is helyeselték. Harapi király is az emberáldozatos temetkezési mód miatt hagyta el Úr városát. Ummából mentek el Úr városába Káldor király temetésére. De ott többek között a szamárfogatos hajtógyereket is lemészárolták az égiek engesztelésére. Harapi hiába kereste a gyermeket. A városbeli gyermekektől aztán megtudta, hogy több Úr városbeli gyermekkel együtt a szamárfogatos gyermeket is elvitték, hogy feláldozzák Káldor király temetésén. Harapi király a gyermekekkel együtt a pateszihez ment és kérte, hogy ha még él a gyermek, adják neki vissza, mert az isteneknek való hálatisztelet után haza akar hajtatni Ummába. De a pateszi azt felelte, hogy a gyermeket már feláldozták a király lelki üdvéért, de az az égieknek tetsző cselekedet volt. Harapi király méltatlankodva figyelmeztette a pateszit, hogy már elhagytuk az Ikrek világhónapját és őrültség még most is véráldozatot bemutatni. Umma királya ezután elmondta az övéinek, hogy beavatott lévén ismeri az isteni törvényeket és éppen ezért nem hajlandó tovább Uruk városának közelében élni, mert Úrban és Urukban is gyakoriak a gyilkosságok a temetéseken.
Harapi királynak számos, dolgos népe lakott Ummában. Lakóházakat, templomokat is építettek, földjeiket is jól művelték. De a királyt bántotta, hogy a nép csökönyösen ragaszkodott az ősi, maradi építkezési módhoz, holott építhettek volna kényelmes lakásokat is. Végül népének a felével elhagyta a Nagy-folyamok közti síkságot és az Indus folyó vidékére költözött, ahol a rokon indijó menekültek voltak uralmon. Harapi király Umma városa Léh városa az Indius folyó mellékágában Amikor Léh városán keresztül hazafelé mentünk, egy kis kitérővel fölkerestük Harapi király birodalmát. Ott már igen magas építményeket is láttunk és az emberek kényelmes lakásokban éltek. Minden lakásba vizet vezettek be és mindenkinek külön háló-helyisége volt. A Varázslat művészete is sokkal fejlettebb volt, mint Urukban. Beavatottaik más, új írásmódot rendszeresítettek. A Folyóközben valamikor a pateszik uralkodtak minden faluban. Amikor azonban az Úr népe elszaporodott, a nagyobb városokból egy-egy katonailag jól kiképzett, magas termetű embert küldtek a falvakba, hogy hódoltassa meg az ottani népet. Az ilyen kiküldöttet Lugalnak, vagyis nagy embernek hívták. Amikor a városok versenyezni kezdtek a falvak meghódításáért, amelyik Lugal hamarább érkezett, az lett ott a nagy ember, az égi eredetű király, akinek aztán a pateszi behódolt és vazallusa lett a hódító Lugalnak.