Javaslat BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2010. évi november - december havi. Munkatervére



Hasonló dokumentumok
POLGÁRMESTER. Javaslat. a Bp. XXI. ker. Gyömbér utca 1-3. szám alatti intézmény bérleti szerződésének felmondására

JAVASLAT. A közoktatási és közművelődési, valamint az egészségügyi és szociális intézmények akadálymentesítési feladataira

POLGÁRMESTER JAVASLAT

Javaslat a Molnár-sziget Tündérkert működtetésével kapcsolatos döntésre

Javaslat a Budapest XXIII. ker. Szőlődomb u. 21. ingatlan értékesítési módjának meghatározására

7. számú előterjesztés I. határozati javaslat egyszerű többség II. határozati javaslat minősített többség

M E G H Í V Ó augusztus 17-én (péntek) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. diagnosztikai eszközök beszerzésére

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a felhalmozási céltartalék északi bevétel előirányzataiból megvalósuló fejlesztések pontosítására

25/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/ , Fax.: 47/

ALPOLGÁRMESTER. Javaslat. a 483/2008. (VI.12.) Kt. számú és 484/2008. (VI. 12.) Kt. számú határozat visszavonásáról.

Javaslat állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba kérésére. Vagyonkezelési Osztály. Vagyonkezelési Osztály

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő- testületének

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 12-i nyilvános ülésére

RENDELETTERVEZET Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 8-i rendkívüli ülésére

CSEVAK Zrt. vezérigazgató JAVASLAT. a Budapest XXI. kerület Csőgyár utca 48. című, hrsz-ú ingatlan megvásárlására

POLGÁRMESTER. Beszámoló a 2007/2008. tanév indításáról

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 26-i rendes ülésére

29. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

Javaslat felépítmények tulajdonjogának rendezésére

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A I. FÉLÉVI MUNKATERVE

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. A volt Csepel Művek Szabályozási terv szerinti közutak tulajdoni hányadának és burkolatának átvételére

ELOTERJESZTES. a Képviselő-testület április 25-i ülésére. A PVK Kft. Víziközmű Fejlesztési Díjak Részletfizetési Szabályzatának módosítása

2007. május 9- én megtartott ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója.

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-i rendes ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó

2015. április 30-i rendes ülésére

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése II. félévi MUNKATERVE

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület december 20-i ülésére. Ács János polgármester nevében Sólyom Károly alpolgármester

Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra. Az előterjesztést készítette: társadalmi kapcsolatokért felelős protokoll-és közbiztonsági referens

Tisztelt Képviselő-testület!

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJAIRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZAT jóváhagyására

Melléklet a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 20/2011. (VIII.4.) önkormányzati rendeletéhez

Alpolgármester JAVASLAT

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i rendkívüli ülésére

M E G H Í V Ó augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

GYOMAENDRŐD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKAPROGRAM TERVEZETE évre

ELŐTERJESZTÉS október 18-i rendes ülésére

Budapest XXI. Kerület

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-i ülésének jegyzőkönyvéből

ELŐTERJESZTÉS március 29-i rendes ülésére

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének november 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V É R E

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V


J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kiegészítés a 133. számú előterjesztéshez

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL. Békéscsaba, Szent István tér 7.

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

37/2010. (II. 17.) 25 IGEN 0 NEM 0 TARTÓZKODÁSSAL

E L Ő T E R J E S Z T É S

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/

Javaslat a Budapest XXIII.. (...) társasház jogi helyzetének rendezésére. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

2016. május 5-i rendes ülésére

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK BESZÁMOLÓ. A Csepeli Tűzőrség évi munkájáról

RENDELETTERVEZET. az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Városi Önkormányzat Településrészi Önkormányzó Testületének február 26.-án, órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat március 08-i soros ülésén

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben

JEGYZŐKÖNYV. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi Bizottsága október 17-i soron következő üléséről

22/2012. számú december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Zamárdi Város Önkormányzatának. 8/2011. (IV.19.) számú rendelete. a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

Tisztelt Településfejlesztési, Városgazdálkodási és Közbiztonsági Bizottság!

Kötelező önkormányzati feladatok. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. 13. (1) bekezdés alapján

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete május 12- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i rendes ülésére

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület december 30-án órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére

Jegyzőkönyv. amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott Képviselő-testületi ülésén

/2013. JEGYZŐKÖNYV

E L İ T E R J E S Z T É S

I. Fejezet. Általános rendelkezések

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Átírás:

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata POLGÁRMESTER Javaslat BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. évi november - december havi Munkatervére Vass-Kasza Viktória irodavezető polgármester Az előterjesztés egyeztetve: Tisztségviselők Ágazatvezetők Irodavezetők Az előterjesztést megtárgyalásra javasolja: nak Törvényességi szempontból ellenőrizte: Dr. Szeles Gábor jegyző Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. évi 222. sz. előterjesztés Testületi ülés dátuma: 2010. 11. 04. Leadási idő: 2010. november 03. Testületi ülés időpontja: 2010. november 04.

NOVEMBER 25. Az előterjesztések leadási határideje: 2010. november 04. A bizottsági ülések időpontja: 2010. november 15-19. Napirend előtt: ZÁRT ülés: Tájékoztató az előző testületi ülés óta végzett munkáról Előkészítésért felelős: Vass-Kasza Viktória irodavezető Előadó: 1.) Javaslat szociális támogatás ügyekben benyújtott fellebbezések tárgyában Tódor Istvánné irodavezető-helyettes NYÍLT ülés: 2.) Javaslat az újonnan megalakult települési kisebbségi önkormányzatok 2010. évi elhelyezésére Ábel Attila alpolgármester ; 3.) Javaslat az újonnan megalakult települési kisebbségi önkormányzatok egyes működési feltételeinek 2010. évi biztosításáról szóló Együttműködési megállapodás -ok megkötésére Ábel Attila alpolgármester ; 4.) Beszámoló a 2010/2011. tanév indításáról 5.) Javaslat az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató-helyettes) állás pályázati kiírására Előkészítésért felelős: Kiss István igazgató 6.) Javaslat a 210671/36. helyrajzi szám alatt nyilvántartott Budapest XXI. kerület Tejút utca Rakéta utca sarkán elhelyezkedő ingatlan vagyonkezelésbe adására Fenntartható Fejlődés Bizottság 2

7.) Egyebek Határidő nélkül javasolt témák: Folyamatban lévő szabályozási tervek az államigazgatási egyeztetések függvényében. Környezetvédelmi hatástanulmányok az államigazgatási egyeztetések függvényében. DECEMBER 09. Az előterjesztések leadási határideje: 2010. november 24. A bizottsági ülések időpontja: 2010. november 29. 2010. december 03. Napirend előtt: ZÁRT ülés: Tájékoztató az előző testületi ülés óta végzett munkáról Előkészítésért felelős: Vass-Kasza Viktória irodavezető Előadó: 1.) Javaslat szociális támogatás ügyekben benyújtott fellebbezések tárgyában Tódor Istvánné irodavezető-helyettes NYÍLT ülés: 2.) Beszámoló a Csepeli Szociális Szolgálatnál 2010. évben lefolytatott felügyeleti ellenőrzésekről Szimoncsikné dr. Laza Margit intézményvezető Humánerőforrás Bizottság 3.) Beszámoló a házi orvosi szerződések megújítására vonatkozó Képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Viszkievicz Ferenc mb. igazgató 3

4.) Javaslat a Kisebbségi és Civil Szervezeti Munkacsoport elnökének és tagjainak személyére 5.) Javaslat a szociális és gyermekjóléti feladatokról szóló ellátási szerződések megújításáról 6.) Javaslat a bölcsődék alapító okiratának módosítására 7.) Az Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjakról szóló 2/1998. (I.27.) Kt. számú rendelet módosítására 8.) Javaslat Az Év Csepeli Sportolója és Az Év Csepeli Sportvezetője címek elismerésére 9.) Rendelettervezet a 2010. évi költségvetésről szóló 5/2010. (II.23.) Kt. rendelet módosítására 10.) Beszámoló a 2010. évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről 11.) Javaslat a 2011. évi költségvetési koncepcióra 12.) Javaslat a helyi adórendelet módosítására (Jogszabályi változás függvényében) Vlahovics Mária irodavezető-helyettes 4

13.) Javaslat a 2011. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletre 14.) Egyebek Határidő nélkül javasolt témák: Folyamatban lévő szabályozási tervek az államigazgatási egyeztetések függvényében. Környezetvédelmi hatástanulmányok az államigazgatási egyeztetések függvényében. Határozati javaslat: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2010. novemberdecember havi munkatervet elfogadja. Határidő: elfogadásra: azonnal végrehajtásra: azonnal Felelős: polgármester A határozati javaslat elfogadásához a képviselők egyszerű többségű támogató szavazata szükséges. 5