Utak Európában KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) Nemzeti Szakképzési Intézet Budapest, 2006
Készült a Szakiskolai Fejlesztési Program keretében Projektvezető: Gál Ferenc Olvasószerkesztő: Bartha Julia Felelős kiadó: Nagy László, a Nemzeti Szakképzési Intézet főigazgatója Tanboxok munkálatai: Design: Petzvál Bt. TipográÞa, tördelés: Király és Társai Kkt. Cégvezető: Király Ildikó Nyomás, kötés: Europrinting Kft. Ügyvezető: Endzsel Ernő
UTAK EURÓPÁBAN 3 ELŐSZÓ az Utak Európában című tanboxcsomagokhoz Kedves Kolléga! A tanboxok ismertetését nem kezdhetem azzal a klasszikus fordulattal, hogy a könyv, amelyet most a kezében tart, hiszen a Katalógus csak az egyik éppen a 81. kiskönyv a projektleírásokat tartalmazó taneszközcsomagban. Ez a készlet egy szekrény a Tantorony 40 Þókjában tematikus elrendezésben áll készen arra, hogy azt Ön pedagógiai céljainak, tanítványai és saját igényeinek, ízlésének megfelelően felhasználhassa oktató-nevelőmunkája során. A projektek szerzői, valamint a tanboxok összeállítói kivétel nélkül gyakorló pedagógusok a szakiskolák 9 10. évfolyamára készítették el, és építették fel azoknak a korszerű tananyagoknak a rendszerét, amely egyben a tanulási tevékenységhez szükséges tanári és tanulói eszközöket is tartalmazza. Mik azok a tanboxok? A tanboxok tartalma valójában egy-egy tematikus nagyprojekt, amely egy vagy több projekt leírásából áll. Tehát a pedagógusok kompetenciaalapú oktatási-nevelési céljainak, éves tervezésüknek megfelelően dolgozhatják fel a készítők által ajánlott, javasolt időkeretekben. Nevét onnan kapta, hogy a projekt(ek) végrehajtásához szükséges tanári és tanulói segédleteket (nyomtatott anyagok: útmutató, projektleírás; szó-, mondat- és képkártyák; CD-n szereplő szemléltetőeszközök; vetítésre szánt képanyagok: PPT-bemutató, informatikai segédprogramok, Þlmrészletek, fényképek, képsorozatok) a dobozokban lehet tárolni. Mi célt szolgál a Tantorony? Bizonyára Önnek is mindennapos bosszúságot és nem kevés gondot jelent, hogy a tanításhoz szükséges és a napról napra egyre szaporodó eszközöket miként tudja átlátható, könnyen hozzáférhető helyen tartani. A Tantorony Þókjai (azaz a dobozok) a teljes taneszközcsomag ésszerű és praktikus tárolását bizto-
4 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) sítják oly módon, hogy még beleférhessenek a napi gyakorlat során összegyűltösszegyűjtött saját anyagok is. Kik a tanboxok szerzői? A projekteket az első Szakiskolai Fejlesztési Program A, C, H komponenseinek munkacsoportjai, továbbá az F mérés-értékelés projekt szakértői csoportjának munkatársai készítették. Ezekhez a részegységekhez a fejlesztésben részt vevő szakiskolai pedagógus kollégák tematikus rendezési elvet dolgoztak ki azzal a céllal, hogy a szakiskolákban is kívánatos pedagógiai megújulás a kompetenciaalapú fejlesztés és a tanulói aktivitás minél zökkenőmentesebben, a lehető legtöbb segítség nyújtásával végbemehessen. A 40 tanbox munkálatait Gálosné Szűcs Emília fogta össze, a projektet Gál Ferenc vezette. Hogyan célszerű elindulni Európa útjain? A Katalógus alapján Ön áttekintheti a 40 projektdoboz tartalmát, időkeretét, eszközigényét, hogy átfogó képet kaphasson tervezőmunkájához. Az Új pedagógiai szemlélet, új pedagógiai módszerek című tanulmány röviden összefoglalja a projektmódszer lényegét, valamint bemutatja a tanboxokban szereplő útmutatók és projektleírások felépítését. Az 1. tanbox indító nagyprojekt, ezért kapta a teljes taneszközcsomag nevét: Utak Európában. Az ott olvasható bevezető a pedagógus számára, a projekt végrehajtása a tanulók számára biztosítja a ráhangolódást az újszerű tevékenységekre. Hogyan kell alkalmazni a tanboxokat? 1. Ön minden dobozban talál egy tanári és tanulói füzetet. Elsőként ezeket célszerű áttanulmányozni. 2. A tanári anyag végén szerepel egy lista, amely a dobozban található anyagokat nevezi meg. Ennek segítségével találja meg a mellékelt további eszközök hozzáférését. 3. A doboz tartalmaz a nyomtatott anyagokon kívül szó-, mondat- és képkártyákat, zsetonokat (ha vannak ilyenek a modulban), egy DVD-t a médiafeladatokhoz, és egy CD-t az informatikai anyagokhoz, amely a teljes modul anyagát is tartalmazza, beleértve a tanári és tanulói segédletet is. Ezzel lehetővé kívántuk tenni a következőket:
UTAK EURÓPÁBAN A helyi igényeknek megfelelő példányban, szükség esetén módosítva lehessen feladatlapot, adatlapot, ellenőrző lapot stb. a tanulók számára biztosítani. Olyan képanyagokat, amelyeket nyomdatechnikai vagy terjedelmi okokból nem lehetett kinyomtatni, de didaktikai szempontból nélkülözhetetlenek, mégis fel lehessen használni (akár projektort használva és kivetítve...) Hanganyagok rögzítésével, a több érzékszervre ható ingerek elvén, igazoltan nagyobb hatásfokot lehet elérni. 4. Az iskoláknak adott keret felhasználásával készített, illetve vásárolt eszköztáska anyagait, eszközeit is felhasználva ki lehet bővíteni, és a helyszínhez, a tanulókhoz, az adott szakmai alapozáshoz alkalmazva lehet felhasználni az erre alkalmassá tett projektdobozainkat. 5 Hogyan járulnak hozzá a tanboxok a szakiskolákban folyó munka korszerűbbé tételéhez? A tanboxok alkotói tudatában vannak annak, hogy mint minden újnak a bevezetése, a tanboxok kipróbálása is hibákra, hiányosságokra deríthet fényt. Éppen ezért kérjük, hogyha ilyet tapasztal, írja azt meg nekünk a tanbox@szakma.hu címre! Ez nagy segítséget adna egyrészt a készülő további 40 tanbox elkészítéséhez, de ezen túlmenően minden kolléga újító, megújuló oktató-nevelő gyakorlatához is. Munkájához sok sikert kívánok! Gál Ferenc A tanbox-projekt vezetője
6 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLÉLET, ÚJ PEDAGÓGIAI MÓDSZEREK A tanulmányt készítette: Barlai Róbertné 1 A módszertani megújulás szükségességéről és lehetőségeiről Gondok, Þgyelmeztető jelek A PISA-2000 vizsgálat egyik, magyar szempontból Þgyelemre méltó eredménye az volt, hogy a 32 ország tanulói közül talán a magyar gyerekek között vannak a legtöbben, akik nem szeretik az iskolát, pontosabban, akik azt mondják, hogy az iskola unalmas hely, kevés érdekes dolgot lehet ott csinálni. Kutatások jelzik, hogy az iskolák és a pedagógusok nagy része pozitívan viszonyul a tanulók egyéni sajátosságait Þgyelembe vevő oktatáshoz. Sok pedagógus vallja, hogy alkalmaz a tanulókhoz igazodó tanításszervezést óráin, de a kutatási eredmények ezt kevésbé támasztják alá. A 2000-es PISA-vizsgálat adatainak tanúsága szerint az OECD-országok többségében a tanulói teljesítményeket egyaránt pozitívan befolyásolja a kooperatív és a versengő tanulási stratégia. Általában azok, akik jól teljesítenek, mindkét stratégiát használják a tanulás során. A magyar diákok teljesítményében a kooperatív stratégiák nem játszanak komoly szerepet, a versengő stratégiák viszont dominálnak. Megoldási lehetőségek A helyzetből való kilábalásként az OM középtávú oktatásfejlesztési stratégiája a pedagógus szakma fejlesztésére vonatkozóan fogalmazott meg feladatokat. Néhányat kiemelve belőle, amely a szakiskolai fejlesztésben is döntő fordulatot hozhat: 1 A szövegkiemelések és a rövidítés Gálosné Szűcs Emília munkája
UTAK EURÓPÁBAN A pedagógusképzés gyakorlatorientált képzési proþljának erősítése, a pedagógusi szakmai képesítési követelmények gyakorlatközpontú újrafogalmazása A tanulással szemben alulmotivált tanulókkal való foglalkozásban a helyes szemlélet kialakítása, ha a tanárok nem a tanításra, hanem a tanulásra koncentrálnak arra, hogy hogyan, mikor, miért tanul egy diák A tanárok inkább katalizátorok, facilitátorok a tanulásban. Kutatások bizonyítják, hogy a tanulók a hagyományos tantárgyakból is többet tanulnak, ha a tanár munkájának középpontjában az erősségek hangsúlyozása és nem a diák hiányosságai állnak, amelynek része az érzelmek felismerése, kifejezése. 7 A projektoktatás leírása A projekt megközelítési stratégia, módszer, a tanítás-tanulás megszervezésének formája is lehet. Alkalmazása az iskolákban rendkívül fontos, mert egyre inkább az ily módon szerzett tudás lesz használható. Azok, akiknek lehetőségük van projektekben való munkára, az iskolán kívüli világban is otthonosabban oldják meg problémáikat meghatározó lehet egész későbbi életükre. A projektmódszert a 20. század eleji amerikai reformpedagógusok, Dewey és Kilpatrick nevéhez köthetjük. Lényege, hogy a gyerekek tapasztalatát tekinti a tanulás legfontosabb forrásának. A gyerekek számára ahogy bekerülnek az iskolába megszűnik a világ komplexitása. A természet tantárgyakra oszlik, és ezek a tantárgyak csak néha-néha kapcsolódnak egymáshoz. A régimódi nevelés jellemző hibái a tananyag passzív elfogadása, a gyerekek mechanikai összezsúfolása s az anyag és a módszer túlságos uniformizálása. Mindez röviden abban foglalható össze, hogy a súlypont a gyermek körén kívül esik. Ez egy olyan átalakulás, forradalom, amely bizonyos tekintetben hasonlatos ahhoz, amikor Copernicus az égitestek középpontjává a Föld helyett a Napot tette meg. Ebben az esetben a gyermek lesz a Nap, amely körül a nevelés mindennemű eszközével forog. (Deway) A Dewey pedagógiai elvein alapuló projektmódszer elterjedésében nagy szerepe volt W. H. Kilpatrick A projektmódszer című könyvének, amely a reformpedagógia egyik legforradalmibb írása. Hite szerint a gyereket úgy kell tanítani az iskolában, hogy Þgyelembe vesszük tapasztalatait, képességeit, érdeklődését. A projektmunka nemcsak tanulási technika, pedagógiai módszer, hanem a gyerekek nevelésének, személyiségfejlesztésének nagyon hatékony eszköze. A projekt a pedagógiában sajátos tanulási egység, amelyben az egyes tanuló vagy tanulócsoport önállóan sajátítja el a tananyagot. A projekt középpont-
8 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) jában egy probléma áll. A projektoktatás a tantárgyközpontú tanítással szemben a tanulóra, a tanuló olyan célszerű öntevékenységére helyezi a súlyt, amelyet az élettel (szakmával) közvetlen kapcsolatban lévő integrált témák inspirálnak. A projektoktatás mindig komplex módon, egy jól meghatározott struktúrát követve szervezi újjá a tananyagot. A projekt a tanulók életéhez, élményeihez kacsolódó problémákból indul, valóságos élettevékenységek rendezik az ismereteket, valóságos produktum létrehozásával. A projekt mint feladatterv tudatos tervezést igényel. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása vagy megválasztása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásnak és összefüggésnek a feltárása, amely a való világban az adott problémához organikusan kapcsolódik. (A Pedagógiai lexikon alapján) A projektmódszer lényege az egyéni vagy a csoportmunkán alapuló, önálló, a pedagógus által rejtetten irányított tevékenység, amelynek az értéke épp az, hogy a tanulók munkájában a tervezéstől a projekt tárgyában szereplő munka előkészítésén, végrehajtásán át egészen az eredmény prezentációjáig érvényesül a spontaneitás, a sokféle rögtönzés, de ezzel együtt a tervszerűség, az előre kalkuláltság is. (Nádasi Mária) A kompetenciaalapú szakképzésre előkészítő év projektmódszerrel oktatandó tartalmának meghatározása ilyen feladat. A projektmódszerrel történő oktatásban maga a tanuló vagy a tanulói csoport kap egy önálló, összetett, komplex feladatot, amelynek végrehajtását maga tervezi meg, ütemezi a feladatokat, megkeresi a szükséges információkat tantárgyaktól függetlenül, és értékeli a munka eredményét. A módszer alkalmazásának elkerülendő hibái Ha a projektmunka alkalmazásakor a pedagógus a projektmódszert az ölbe tett kéz vagy a nekem semmi dolgom attitűdjével közelíti meg, a munka anarchiába, eredménytelenségbe torkollik. Projektnek nevezett eljárás alkalmazása, amely nem más, mint a tanulók által erős tanári kontroll mellett végzett csoportmunka, amelyben az egyetlen értékes elem a kooperáció valamilyen szintjének a gyakorlása. A projektmódszer kritériumai Kényes egyensúly megteremtése, amely a teljes irányítatlanság, azaz az anarchia és a lépésről lépésre kontrollált frontális tanításra emlékeztető módszer között húzódik. A projekt problémafelvetése a tanulók érdeklődésére épüljön. A munka folyamatának megtervezésébe be kell vonni mindazokat, akik majd a konkrét tevékenységek részeseivé válnak.
UTAK EURÓPÁBAN Valóságos problémahelyzetekhez valóságos megoldási tevékenységek sora kapcsolódjon. A projekt ugyanis akkor éri el a kívánt hatást, a személyiség konstruktivitásának, problémamegoldó képességének fejlesztését, ha olyan célok megoldására irányul, amelyek túlmutatnak az iskola zárt világán, ha a problémahelyzeteket nem a pedagógus szimulálja, hanem a gyerekek fedezik fel azokat, és megoldásukat ők érzik szükségesnek. Ugyanis ha nem a való világban gyökerezik a probléma, ha azt a pedagógus kreálja, elvész az iskolán kívülre tekintés lehetőségének hatalmas motiváló ereje, az élettel való találkozás megtapasztalásának élménye. Önálló munkán alapuljon, alkalmas legyen a kooperációs kompetenciák fejlesztésére. 9 A projektmunkában a pedagógus munkájának jellemzése Az igazán jó projektekben a pedagógusnak jóval nagyobb és sokoldalúbb munkát kell végeznie, mint a hagyományos frontális óravezetés, ismeretközvetítés során, s itt korántsem csak a szervezésről van szó. Egy igazi projekt szervezéséhez tehát nagyon nyitott, alkalmazkodó, a gyerekeket elfogadó tanárok kellenek. A projektben a tanárszerep megváltozik, a tanár a diákok partnerévé válik. Ezt sokszor nehéz elfogadniuk a pedagógusoknak. Emellett nem egyszerű lebontani a negyvenöt perces órák ritmusát, a tanórák egymásutánját, a szaktanárok ragaszkodását a tantárgyaikhoz, és azt a szokást, hogy a diák az iskolában tanuljon, az iskolán kívül pedig éljen. A projektmunkában részt vevő tanulók az iskolán belül is élnek, és odakint is tanulnak, az ilyen iskola nemcsak az életre nevel, hanem maga az élet. Egy-egy projekt-megtervezése során elsőként globálisan végiggondolandó kérdések Mely kompetenciák fejlesztésére működtetjük a projektet? Mely elemeket tekinthetünk a tudás- és ismeretanyagból, a fejlesztendő képességekből központi jelentőségűnek? Hogyan tudunk tanárként olyan pedagógiai helyzeteket teremteni, amelyekben a csoportban lévő Þatalok saját élményeiken keresztül sajátítják el ezeket az ismeret- és tudáselemeket, fejleszthetik kompetenciáikat? Milyen módszereket és eszközöket használhatunk a folyamatban?
10 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) A nevelés történetében, valamint a hazai alternatív pedagógiai irányzatok gyakorlatában a hangsúlyok nem azonosak, mégis jól kirajzolhatók a projektrendszerű feldolgozás közös sajátosságai. Ezek a következők: 1. Tartalma több tantárgy anyagából komplex, illetve integrált módon tevődik össze. 2. Közvetlen kapcsolatban van az iskolán kívüli világgal, az élettel, lehetővé teszi az aktív tapasztalást, a saját élményű tanulást. A tanítványok világához tartozó, őket érdeklő gyakorlati probléma megoldásából indul ki, erre fűzi fel a tanítási-tanulási folyamatot. 3. A különféle tanulási technikák elsajátítása itt eszköznek tűnik, valójában kiemelt feladat. 4. Hangsúlyos szerepet kap az ismereteken kívül a képességek és az attitűd fejlesztése is. 5. A tanulás irányításának folyamatában a pedagógus elsősorban indirekt módon működik közre. 6. Valamennyi projekt a gyerekek együttműködésére épül, egyes fázisai azonban egyéni munkát is igényelnek. 7. Végső megjelenési formája valamilyen közös termék, amelyben a részletek egésszé állnak össze (például előadás, faliújság, kiállítás, előadás, maguk készítette újság, rádió- vagy videó- adás, könyv, makett stb.). 8. A gyerekek a projekt alakításának aktív közreműködői a tervezés fázisától a szervezésen, kivitelezésen át egészen az értékelésig. A spontaneitás a folyamat tervezett része. 9. Az egyes projektek megvalósításának időtartama rendkívül eltérő időt vehet igénybe, egyetlen naptól, héttől, hónaptól akár több évig is elhúzódhat. 10. Továbbépíthető a gyerekek, pedagógusok, bárki más (például szülők) kezdeményezésére. A tanultak más helyzetre is átvihetők. A projektmunka megszervezése a tanulás folyamatában A tanulók a csoportos projektekben elsajátíthatják, gyakorolhatják a teamekben való együttműködést, aminek célja valaminek a közös előállítása. A projektmunkához szükséges előzetes tanulói tapasztalatok, gyakorolt képességek Meglévő tapasztalatok az együttműködésről A tanulók legyenek képesek kis csoportokban önállóan dolgozni.
UTAK EURÓPÁBAN Legyenek képesek megfogalmazni ötleteiket. Képesek legyenek a munka megtervezésére, a feladatok elosztására. Az összegyűjtött információ közös elemzése és integrálása Eredményeik ismertetése a többiek előtt 11 Csoportszervezés A projekt elkészítésében 3-6 fős tanulócsoportok vesznek részt. 3 főnél kevesebb résztvevő nem elég ahhoz, hogy egyenletesen lehessen elosztani a munkát. A 6 főnél nagyobb csoportok esetén fennáll annak a veszélye, hogy a munka áttekinthetetlenné válik. A projektek megvalósításának 8 lépése (Sharan, 1980): 1. A tanár előkészít egy sor altémával rendelkező témát. 2. A tanulók maguk választják ki az érdeklődési körüknek megfelelő altémát. 3. A tanulók maguk, vagy a tanár megszervezi az egyes feladatokra koncentráló kiscsoportokat. 4. A kiválasztott témák alapján megállapítják minden egyes csoport célját, a követendő eljárásokat és a feladatokat, mindezt a tanárral megbeszélve. Eközben a következő négy kérdésnek van központi szerepe: Mit akarunk közösen előállítani? Hogyan tudjuk ezt megtenni? Ehhez milyen erőforrásokra van szükségünk? Mi legyen a munka végterméke? 5. A tanulók önállóan hajtják végre a tervet a tanár Þgyelemmel, érdeklődéssel kíséri, a csoport kérése alapján vagy szükség szerint segítséget nyújt. 6. Ezek után a kiscsoport értékeli a közös munkát, a munkavégzés folyamatát, tanulságokat vonnak le a maguk számára. 7. Saját munka bemutatása a többi csoportnak. A bemutatást a tanár koordinálja. 8. Végül a tanulók és a tanár közösen értékelik a munka eredményét. Eközben értékelhetik a kiscsoportok és az egyes csoporttagok teljesítményét. A projekt irányítása A projekt megtervezésére, a projekt végrehajtására a projektcsoport a tanár megbízása alapján vállalja a feladatot. Érdemes az egyéni szerződésekben
12 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) meghatározni, hogy a megbízottak működésüket egymással együttműködve, a projektcsoport tagjaként kell végezniük. A projektet irányító csoport egyedien verbuvált csapat, deþniálni kell, mekkora a mozgásszabadsága, milyen hatás- és jogkörökkel rendelkezik, milyen erőforrásokról dönthet, a projektszervezet által megfogalmazott javaslatok, illetve meghozott döntések milyen módon válnak hatályossá, stb. A projektcsoport nagy önállósággal végezheti munkáját, szabályozhatja saját tevékenységét. A projektcsoport tevékenységének értékelése elsősorban önértékelésen alapul. A hétköznapi élet is számtalan projektet tartalmaz: pl. esküvő, lakásfelújítás stb. Az iskolák világában eddig is használtuk a projekttervezést, gondoljunk csak egy-egy nagyobb intézményi esemény tanárcsoport által történő megszervezésére, lebonyolítására, mint pl. nyári tábor, ballagás. A projekt folyamatának általános szakaszai Előkészítés A javaslat kidolgozása a komplex feladat elvégzésére A projektcélok meghatározása A megvalósíthatóság elemzése: a rendelkezésre álló emberi és anyagi erőforrásoknak, valamint az előzetes elvárásoknak az ismeretében a végrehajthatóság előzetes becslése Durva erőforrásbecslések: szakértelem, várható elkötelezettség a feladat iránt, személyek, idő, infrastruktúra, becslése Előzetes egyeztetések: döntés a projekt beindításáról, indulás A projekt megtervezésének általános lépései Általános tervezés: feladatlebontási struktúra elkészítése, tevékenységlista Finomított erőforrástervek: a bevezetéshez szükséges emberi és egyéb erőforrások Humánerőforrás; felelősök, végrehajtók Képzés szükséges információk összegyűjtése Jóváhagyás: tanár is Végrehajtás Projektterv véglegesítése (csoportmunkaterv) Munkaelosztás és elfogadás: részvétel a munkában
UTAK EURÓPÁBAN Szükséges képzés és kommunikáció-, NSZI-képzés, konzultációs lehetőség A munka értékelése a csoport által tanári értékelés Az eredmények elemzése Korrekció (mi az, amit legközelebb másképp kell tenni) Projektzárás: az eredmények bemutatása és elfogadása: az eredmények beépülése a fejlesztés folyamatába és a csoportkultúrába Tapasztalatok összegzése, mit tanultunk a projektből 13 Fontos az egyes tevékenységekre szánt idő pontos meghatározása. Célszerű úgynevezett csúszási időtartamot megjelölni: ez azt az időmennyiséget jelenti, amivel megnövelhető a tevékenység időtartama anélkül, hogy akadályozná az utána következőket (gördülő tervezés). A csoportban lejátszódó folyamatok és az egyéni munka értékelésének fontos szempontjai lehetnek: Mennyire volt önálló a munkavégzés? (A kért tanári támogatás mértéke) Mennyire fejtették ki szabadon véleményüket a csoporttagok? Az együttműködés foka Saját ötletek bekerülése a folyamatba A csoport és az egyének önbizalma Ítélkezés és a konstruktív javaslatok aránya a munka folyamatában Egy-egy csoporttag dominanciája a csoportra Vitakészség Kitartás a munkában Stb. A tanár egész idő alatt Þgyelemmel kíséri a csoportmunkát, és ha szükséges, beavatkozik. Javasoljuk, hogy a tanár a végső bemutatók előtt hívja össze az érintetteket, és beszéljék meg, hogy mi lesz az egyes csoportok bemutatásának formája (pl. kiállítás, prezentáció, kísérlet, előadás, mérési jegyzőkönyv, leírható tapasztalat, bármi, amelyet konkrét eredményként lehet értékelni, amely azt mutatja, hogy a közös munka befejeződött, következhet az értékelés). A projektmunka olyan tulajdonságokat értékelhet elismerőleg, amelyeket a szokványos tantermi órák soha. A tantárgyi előmenetelben lassan haladók értékei kiderülnek a jól szervezett projekt során, és ez megváltoztatja a gyerekek önértékelését, így segítve az örömteli tanulást. A különböző kulturális és anyagi háttérrel rendelkező gyerekek más és más tapasztalattal járulnak hozzá a közös műhöz, a projekthez, így az egymástól való tanulás feltételei adottak. A projekt közelebb hozza az iskolában mindig is vágyott, de soha meg nem valósítható esélyegyenlőség lehetőségét.
14 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) A portfólió mint a projektmunka dokumentálása A portfólió, azaz a tanuló munkáinak gyűjtése, rendszerezése szolgálhat értékelési és tanulási célokat egyaránt. Az összegyűjtött munkákból értékelhetővé válik a tanuló fejlődése, az a folyamat, ahogyan beépülnek gondolkodásába a megszerzett ismeretek, ahogy fokozatosan fejlődnek különböző kompetenciái, készségei. A portfólió segítheti a tanuló saját munkáinak, a projektek keretében létrehozott az új tudások megszerzését szolgáló, azt dokumentáló produktumainak rendszerezését is. (Falus Iván és Kimmel Magdolna) A portfólió mint módszer a konstruktivista tanuláselmélethez kötődik. Ennek lényege, hogy minden emberi tudás konstruált, tehát nem a tudatunktól függetlenül létező adat- és összefüggéshalmaz, amelyet kis részletekre bontva megtanulunk, hanem a tudatunk maga keres összefüggéseket és teremt rendet az adathalmazban, a valóságban. A mai iskola tanulásfelfogása ezzel ellentétben nagyon kevés vagy semmilyen lehetőséget nem ad arra, hogy a tanuló maga konstruáljon új tudást, mivel kész tudáscsomagokat kíván átadni. A portfólió egy olyan tanulási szemlélethez, egy olyan iskolához illeszkedik, amelynek lényege, hogy sokféle lehetőséget teremt a tanulónak arra, hogy maga konstruáljon tudást. Ennek a tudáskonstruáló kognitív folyamatnak az egyik fontos eszköze a portfólió, mivel lehetőséget nyújt a tanuló számára, hogy projektmunkák keretében, önállóan hozzon létre új tudásokat, amelyeket a portfólióban dokumentál, másrészt a tanárnak alkalmat ad arra, hogy dokumentálja e kognitív tudáskonstruáló tevékenység különböző fejlődési fázisait. Mind a tanulási, mind az értékelési céllal készült portfólió tudatos tervezést, előkészítést és folyamatos visszajelzést igényel. A módszer legnagyobb értéke, hogy fejleszti a tanulók önértékelését, elősegíti reális énképük kialakulását. Ugyanakkor alkalmazása minőségi változást hozhat a pedagógusok értékelési kultúrájában, mindenekelőtt azáltal, hogy nem egyedi tanulói teljesítmények értékelésére, hanem folyamatjellegű értékelésre ösztönöz. A moduláris projektalapú tanulási útmutató felépítése, tartalma Az útmutató egy modulhoz készül, tehát tartalmazza annak kompetenciáit. Egy modul több projektből állhat, aminek projektleírásait tartalmazza. Van keresztmodul, ami több projektben valósulhat meg, pl. a személyiségfejlesztés-önismeret, tanulásmódszertan, általános szóbeli kommunikáció.
UTAK EURÓPÁBAN Elemei 15 Pedagógiai szempontok Az adott szakmacsoportos képzésre vonatkozó adatok A képzés célcsoportja A képzés tantervi szintű céljai A képzés moduljai Modultérkép (javasolt időkerettel) Kompetenciatáblázat/proÞl (tananyagtartalom és követelmények helyett!) Személyi feltételek Tárgyi feltételek Módszerek: projektleírások Mérési, értékelési eljárások Fő (teljesítményi) célkitűzés(ek,) projekt(ek) Tartalmazza az elvárt teljesítményt, a teljesítési feltételeket, a követelményekre való utalást. Annyi főcélt adunk meg, ahány projekt készül. A részfeladatok kompetenciakövetelményei, részcélok A hatékony képzés érdekében pontosan megfogalmazza a feladatok végrehajtásához szükséges részcélokat a tanuló számára. Tartalmazhat ismeretet, lehet gyakorlatra vonatkozó, vagy mindkettőre együttesen. Előfeltételek A modulba való bekapcsolódás feltételei: szükséges előtanulmányok, gyakorlat, teljesített modulok Azok az előtanulmányok, amiket szükségesnek tartunk ahhoz, hogy a tanuló sikeresen teljesítse a moduláris projektalapú tanulási leírásban meghatározott feladatokat, gyakorlatokat. Nem kell megfogalmazni semmit, ha nincs szükséges előfeltétel. Tanulási projektleírás Általánosan meghatározandó munkaszakaszok az egyes projektleírásokon belül: = Tervezés = Megvalósítás/végrehajtás = Ellenőrzés = Értékelés/beavatkozás
16 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) A projektfeladat meghatározása (A részcélkitűzés szerint, a végeredményre utalva határozza meg a projekt legfontosabb tevékenységét.) Tanulási tevékenységek Tanulási tevékenységet segítő tanácsok Részletes projektmunkaterv A projekt címe Kompetencia Ismerettartalmak Feladat Szükséges eszközök, anyagok A végrehajtás módja (egyénileg, csoportban) A rendelkezésre álló időtartam A teljesítés kritériuma Biztonsági előírások MegÞgyelőlap Kérdések a szituációs gyakorlat megþgyeléséhez Teljesítményszint Az Ön által végzett megþgyelés teljesítményszintje Információs lap A számú feladat végrehajtásához szükséges írott, és egyéb információk, vagy az információ szerzés útjának leírása Önellenőrzési feladat Általában minden projekthez tartozik egy önellenőrzési feladat. Minden önellenőrzési feladatnak van megoldókulcsa, kivéve ellenőrző lista esetén. Tanári teljesítményértékelő lap A tanuló neve Dátum Kompetencia: = Betűjele, száma, megnevezése szerint = Hányadik kísérlet a felmérés elvégzésére: kísérlet Feladat: = = A fő célkitűzésben meghatározott feladat szerint A teljesítés követelményei
UTAK EURÓPÁBAN 1. Utak Európában 17 Összeállította: Gálosné Szűcs Emília Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 3 óra Játék: Tulajdonságok Önismereti kártyajáték Gálosné Szűcs Emília 2. 2 óra Mozgóképkultúra, médiaismeret Kárpáti Ildikó 3. 3 óra Munkát vállalok?! Demeter József Egri Judit 4. 3 óra Informatika Internethasználat: Utazás 5. 2 óra Angol nyelvű projekt: Önéletrajz készítése 6. 6 óra Német magyar angol nyelvű anyag: Europass Ki vagyok én? Kiss Róbert Hlavnyai Ágnes Szklenár Judit Mosoni Zsombor Gálosné Szűcs Emília 7. 3 óra Környezetgazdálkodás Marczona Tamás 8. 2-3 óra T-Boy Mondat-1-veleg Vizuális nyelvi kommunikációs feladatok 22 23 óra 3 4 nap Gálosné Szűcs Emília
18 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 2. Önismeret Összeállította: Hlavnyai Ágnes Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Bevezető, ráhangoló feladatok, kérdések Dombovári Mátyás 2. 10 óra Életúttérkép készítése Tóth Lászlóné 3. 1-2 óra Játék Ki vagyok én? Gálosné Szűcs Emília 4. 8-10 óra Gubancok Tóth Lászlóné 5. 1 óra Idegen nyelv Nyelvtudásom Szklenár Judit Hlavnyai Ágnes 6. 1 óra Informatika Prezentáció: 10. feladat A H projekt munkatársai 7. 7 óra Tervezd meg jövődet! Iczkovits Lászlóné 8. 7 óra Alkossunk! Tóth Lászlóné 9. 8-10 óra Illemszabály-gyűjtemény Tóth Lászlóné 10. 2 óra Média Kárpáti Ildikó 50 51 óra 8 9 nap
UTAK EURÓPÁBAN 3. Tanulási technikák, önismeret 19 Összeállította: Marczona Tamás Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 2 óra A csoport tagjainak egymásra hangolása Pocsainé Varga Veronika 2. 2 óra Mit mutat a tükör? Pocsainé Varga Veronika 3. 2 óra Adatok rögzítése számítógép segítségével Pocsainé Varga Veronika 4. 2 óra Osztálystatisztika készítése Pocsainé Varga Veronika 5. 2 óra Ki lakik idebent? Pocsainé Varga Veronika 6. 2 óra Énbaba készítése Pocsainé Varga Veronika Marczona Tamás 7. 4-5 óra Informatika Internet: 4. vagy 5. feladat 8. 2,5 óra Film- és médiaismeret: Tanulási technikák 18-19 óra 3 nap A H projekt munkatársai Kárpáti Ildikó
KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 20 4. Biológiai megþgyelések és terepgyakorlatok az erdőben Összeállította: Marczona Tamás Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 2 óra Barangolás a természet világában Lendvai Józsefné 2. 2 óra Tervezzünk együtt! Lendvai Józsefné 3. 2 óra Nézz, ne csak láss! Lendvai Józsefné Marczona Tamás 4. 2 óra A gyökértől a lombkoronáig Lendvai Józsefné Marczona Tamás 5. 2 óra Pár ezredév gúláidat elássa porvizsgálatok Lendvai Józsefné 6. 2 óra Alga? Gomba? Vagy mindkettő? Lendvai Józsefné 7. 2 óra Plakátkészítés Lendvai Józsefné Marczona Tamás 8. 4-5 óra Informatika Prezentáció: 9. vagy 24. feladat 9. 2 óra Film- és médiaismeret: Alapképességek A H projekt munkatársai Kárpáti Ildikó 20-21 óra 3-4 nap
UTAK EURÓPÁBAN 5. A színek világa 21 Összeállította: Marczona Tamás Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 2 óra A színek világa Molnárné Lukács Anita 2. 2 óra Természetes festékanyagok Molnárné Lukács Anita 3. 2 óra Mesterséges festőanyagok Molnárné Lukács Anita 4. 2 óra Készítsünk festékoldatot! Molnárné Lukács Anita Marczona Tamás 5. 2 óra Textilfestés 1. Molnárné Lukács Anita 6. 2 óra Textilfestés 2. Molnárné Lukács Anita 7. 2 óra Textilfestés 3. Molnárné Lukács Anita Marczona Tamás 8. 4-5 óra Informatika Prezentáció: 9. vagy 24. feladat 9. 2 óra Film- és médiaismeret Pályaorientáció 20-21 óra 3-4 nap A H projekt munkatársai Kárpáti Ildikó
22 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 6. Informatikai eszközhasználat Összeállította: Kiss Róbert Szerkesztette: Bartha Julia 1. 14 óra Kérdőíves közvélemény-kutatás Kiss Róbert 2. 10 óra Magyar várak Kiss Róbert 3. 3 óra Logikai játékok Kiss Róbert 4. 3 óra Táblázatkezelővel megoldható feladatok Németh Rózsa, Pap-Szigeti Róbert 5. 10 óra Alapműveltségi vizsgafeladatok SZFP I. F Mérésértékelés projekt, Közismereti Informatika Alapműveltségi Vizsga Munkacsoport 6. 2 óra Médiaismeret Filmtörténeti teszt, Þlmtrükkök Kárpáti Ildikó 7. 1-1 óra Angol német nyelvi feladat Angolra adaptálta: Szőllősiné Nagy Katalin Németre adaptálta: Dominekné Nagyhegyesi Mónika 43 óra 7 nap
UTAK EURÓPÁBAN 7. Szakirányultság A tűz csiholója 23 Összeállította: Egri Judit Szerkesztette: Bartha Julia 1. 2,5 óra Kovácsolás, lakatos- és bádogosmesterségek Bocsok Józsefné 2. 3,5 óra Mozgóképkultúra és médiaismeret Kárpáti Ildikó 3. 4 óra A halmazállapot és a forrasztás Szántó Zoltán 4. 1 óra Idegen nyelvű ismeretek, szókincsbővítés Demeter József 5. 1 óra Egy lakatosműhely reklámtáblája Demeter József 6. 0,5 óra Önismereti teszt kitöltése Demeter József 7. 4,5 óra Alumíniumlemez megmunkálása Szántó Zoltán 8. 1 óra Kreativitást fejlesztő játékok Demeter József 9. 6 óra Lapok összeforrasztása Szántó Zoltán 24 óra 4 nap
24 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 8. Irodalom, anyanyelv Összeállította: Gálosné Szűcs Emília Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 1 óra Nevezz meg, és vezess oda! Gálosné Szűcs Emília 2. 10 óra A tücsök és a hangya Gyuricza Zsolt 3. 1 óra Dominó Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 4. 1 óra Teszt: Közmondások Álmosné Fehér Mariann 5. 1 óra Kávéházi kultúra Az A projekt munkatársai 6. 1 óra Nyelvtörő Kóczán Ágnes 7. 1 óra/teszt Alapműveltségi vizsgatesztek Az F projekt munkatársai 8. 1-2 óra Német magyar angol nyelvű anyag: Tapintható irodalom 9. 1-2 óra Informatika Szövegszerkesztés: 22. vagy Internethasználat: 22. vagy Prezentációkészítés: 3., 5., 7., 15. feladat Szklenár Judit Mosoni Zsombor A H projekt munkatársai 10. 10 óra Mozgóképkultúra és médiaismeret Kárpáti Ildikó 11. 2-28 óra Játsszunk színházat! Tóth Lászlóné 42 vagy több óra 7-9 nap
UTAK EURÓPÁBAN 9. Ember és társadalom 25 Összeállította: Gálosné Szűcs Emília Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Játsszunk történelmet! Gálosné Szűcs Emília 2. Több nap vagy 2 óra Német magyar angol nyelvű projekt: Nyomkeresés 3. 1óra Informatika Internethasználat: 15. vagy 38. feladat Szklenár Judit Mosoni Zsombor A H projekt munkatársai 4. 2 óra Film- és médiaismeret Kárpáti Ildikó 5. 30 óra Települési kisokos Bajzáth Anna 6. 12 óra Ipari forradalom Európában Juhász László 7. Max. 12 óra 60 óra 10 nap Egynapos konferencia szervezése A C projekt munkatársai
26 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 10. Ember és természet A víz Összeállította: Kiss Róbert Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra A csapvíz Þzikai tulajdonságai Banai Valéria 2. 4 óra Különböző vízminták vizsgálata Banai Valéria 3. 2 óra Ismerd meg és óvjad hazánk vizeit! 4. 2 óra Májusi kirándulás a Gerje patak partján Banai Valéria Banai Valéria 5. 2 óra A víz mozgása a növényekben Banai Valéria 6. 1 óra Énekeljünk együtt! Banai Valéria 7. 1 óra Balatoni horgászat játék Banai Valéria 8. 1 óra Víz mérőeszköz (teszt) Banai Valéria 9. 4 óra Alapműveltségi vizsgafeladatok SZFP I. F Mérés-értékelés projekt, Ember és természet alapműveltségi vizsga munkacsoportja 10. 2 óra Informatika feladatok SZFP Informatika projekt munkatársai 11. 2 óra Médiaismeret Kárpáti Ildikó 12. 1 óra Angol és német nyelvű feladat: A csapvíz Þzikai tulajdonságai 24 óra 4 nap Szklenár Judit Mosoni Zsombor
UTAK EURÓPÁBAN 11. Földünk és környezetünk 27 Összeállította: Kiss Róbert Szerkesztette: Bartha Julia 1. 3 óra Földünk, környezetünk Portfólió Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 2. 3 óra Gyógynövényeink Banai Valéria 3. 6 óra Informatika Időjárás Vadasi Ildikó, Arany Zsolt Kiss Róbert, Németh Rózsa Pap-Szigeti Róbert 4. 2 óra Lakóhelyem bemutatása Bakóné Drexler Ilona 5. 2 óra Épített környezetünk Bakóné Drexler Ilona 6. 1 óra Szövegértés teszt mérőeszköz Bakóné Drexler Ilona 7. 2 óra Médiaismeret Kárpáti Ildikó 8. 1 óra Angol és német nyelvű feladat: Keresztrejtvény-készítés 20 óra 3-4 nap Angolra adaptálta: Szőllősiné Nagy Katalin Németre adaptálta: Dominekné Nagyhegyesi Mónika
28 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 12. Művészetek, vizualitás Összeállította: Gálosné Szűcs Emília Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 1 óra Képem, képem, mondd meg nékem! Gálosné Szűcs Emília 2. 30 óra Kiállítás szervezése Kovácsné Madácsy Ágota 3. 30 óra Műkincsek nyomában Kovácsné Madácsy Ágota 4. 2 óra Mire képes a kéz? Völgyesi Attiláné 5. 1 óra Angol és német nyelvű feladat: Játék a festményekkel, kreativitás a múzeumban Szklenár Judit Mosoni Zsombor 6. 18 óra Az emberi test arányai Az A projekt munkatársai 7. 1-2 óra Informatika Szövegszerkesztés: 17. vagy 32. feladat Prezentációkészítés: 5. vagy 7. feladat A H projekt munkatársai 8. 10 óra Mozgóképkultúra, médiaismeret Kárpáti Ildikó 9. Kb. 22 óra Alkossunk! Tóth Lászlóné Kb. 116 óra 19-20 nap
UTAK EURÓPÁBAN 13. Matematika 29 Összeállította: Kiss Róbert Szerkesztette: Bartha Julia 1. 5 óra Matematikai játékok Kiss Róbert, Pintér Klára ötlete nyomán 2. 5 óra Titkosírás Kiss Róbert 3. 4-6 óra Titkosírás informatikai eszközökkel Kiss Róbert 4. 18 óra Síkmértani szerkesztések Az SZFP I. A komponens szakértői 5. 6 óra Alapfogalmak a gyakorlatban Az SZFP I. A komponens szakértői 6. 1 óra Mérőeszköz (teszt) Kiss Róbert 7. 4 óra Alapműveltségi vizsgafeladatok F mérés-értékelés projekt, Matematika alapműveltségi vizsga munkacsoport 8. 2 óra Médiaismeret Kárpáti Ildikó 9. 2 óra Angol és német nyelvű feladat: Titkosírás 51 óra 8-9 nap Angolra adaptálta: Szőllősiné Nagy Katalin Németre adaptálta: Dominekné Nagyhegyesi Mónika
30 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 14. Városépítészet Összeállította: Hlavnyai Ágnes Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Bevezető, ráhangoló kérdések, feladatok Dombovári Mátyás 2. 2 óra Játék Kisvárost építünk Gálosné Szűcs Emília 3. 9 óra Projekt Építsünk hidat! Szabó Ivett 4. 1 vagy több óra Informatika Prezentáció: 2 sz. feladat A H projekt munkatársai 5. 2 óra Média Kárpáti Ildikó 6. 6 óra Projekt Építészeti stílusok Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 7. 1 vagy 2 óra Idegen nyelvi projekt Várost tervezünk 8. 6 vagy több óra 9. 6 vagy több óra 10. 6 vagy több óra 40 óra 6-7 nap Projekt Hulladékból valamit Projekt Várostérkép Alternatív lehetőség: Kirakat Szklenár Judit, Hlavnyai Ágnes Szabó Ivett Tóth Lászlóné Erőss Sándorné
UTAK EURÓPÁBAN 15. Lakóhely 31 Összeállította: Hlavnyai Ágnes Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Bevezető, ráhangoló feladatok, kérdések 2. 10 vagy több óra Projekt Családi ház festése Dombovári Mátyás Blahó János 3. 1 óra Játék Megvagy! Gálosné Szűcs Emília 4. 10 vagy több óra Projekt Lakóhelyem forrástérképe 5. 1 óra Közintézmények Számítógépes nyilvántartás 6. 1 óra Informatika Prezentáció: 21 sz. feladat Retkes Ákos Dombovári Mátyás A H Projekt munkatársai 7. 8 óra Projekt Az én lakóhelyem Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 8. 1 óra Idegen nyelvi projekt Lakóhelyem Szklenár Judit, Rőth Irma, Hlavnyai Ágnes 9. 2,5 óra Média Lakóhely Kárpáti Ildikó 10. 35,5 óra 6 nap
32 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 16. Család Összeállította: Hlavnyai Ágnes Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1-2 óra Házimunkák Dombovári Mátyás 2. 8 óra Projekt Takarítási terv Boros Andrásné 3. 2 óra Projekt Média Kárpáti Ildikó 4. 1 óra Alapvizsgateszt A Kereskedelem, marketing Az F projekt munkacsoportja 5. 1 óra Játék Családfa Gálosné Szűcs Emília 6. 2 óra Informatika Prezentáció: 29. sz. feladat 7. 7-8 vagy több óra Projekt Havi bevásárlás 8. 2 óra Idegen nyelvi projekt Esküvő a családban 9. 1-2 óra Bevezető, ráhangoló kérdések, feladatok 2. 10. 10-12 vagy több óra Projekt Szövött bábkészítés A H projekt munkatársai A C komponens fejlesztő csoportja Rőth Irma, Hlavnyai Ágnes Dombovári Mátyás Fodor Beatrix 11. 1 óra Alapvizsgateszt Az F projekt munkacsoportja 36-40 óra 6-7 nap
UTAK EURÓPÁBAN 17. Életvitel 33 Összeállította: Demeter József Egri Judit szerkesztette: Bartha Julia 1. 1,5 óra A hozott lapokból a legérdekesebb cikk bemutatása. A magazin ismertető lapjának kiegészítése: rovatok összeírása, tartalomjegyzék készítése 2. 1 óra Önismereti teszt kitöltése, majd ennek pontozása 3. 1 óra Híralkotás, ennek megfogalmazása és megszerkesztése 4. 2,5 óra Egyszerűen elkészíthető vitaminsaláta receptjének keresése, megszerkesztése, illusztrációval ellátva Demeter József Demeter József Demeter József Nagyné Román Margit 5. 2 óra Vitaminsaláta készítése és tálalása Nagyné Román Margit 6. 2 óra Tolerancia és empátia játékban való részvétel. Naplórészlet megalkotása, konklúzió levonása 7. 2 óra A legrövidebb menetidejű járat kiválasztása, az ehhez szükséges számolások elvégzése Jegyár meghatározása, diákkedvezmények kiszámolása. Pécsi nevezetességek gyűjtése 8. 1 óra A tájékoztató szöveg főbb gondolatainak kiemelése Személyes adatlap kitöltése, formai követelmények megismerése Demeter József Demeter József Demeter József 9. 1 óra Angol német adatlap kitöltése Verő Júlia
34 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 10. 2 óra Egy álláshirdetésre való jelentkezés szövegének összeállítása Alapvető szempontok követése Szerepjáték 11. 2 óra A cikk szerkesztése képpel ellátva Szobabelső megjelenítése rajzban szabadon választott technikával 12. 1 óra A rovat szerkesztése Þgyelembe véve a cím, tartalom és kép összhangját, korrelációját Esetleg idegen nyelvű cikkszöveg megfogalmazása 13. 2 óra A műsorsávok és közönségük, az életvitel és a szappanopera, Þlmrészlet megtekintése (Biciklitolvajok, illetve Hyppolit, a lakáj) 14. 3 óra Választható: a) Puzzle és karikatúra-tabló készítése saját fényképekből b) A tanulók átlagának kiszámítása. Tantárgyi átlag kiszámítása függvénnyel. Táblázatformázás. A tanulók átlagteljesítményének és a tantárgyak átlagának értékelése graþkonon 24 óra 4 nap Demeter József Nagyné Román Margit Demeter József Kárpáti Ildikó a) Demeter József b) A H projekt munkatársai
UTAK EURÓPÁBAN 18. Háztartás Kékítőt old az ég vizében 35 Összeállította: Egri Judit Szerkesztette: Bartha Julia 1. 3 óra Egy modern konyha tervének kivitelezése szabadon választott technikával, eszközzel 2. 1 óra Információk a háztartási munkához: általános takarítási módszerek, ünnepi takarítási rend összefoglalója 3. 1 óra Lakóhelyiség (szoba, konyha, előszoba, étkező, fürdőszoba, nappali) kiválasztása, amelynek takarítását megszervezi. Napi 8 óra takarítási munka beosztása órában 4. 1 óra Milyen takarítóeszközökre van szükség a munka során? 5. 3 óra Milyen tisztítószerekre van szükség? Boltlátogatás. Eszközlista elkészítése 6. 1 óra Önismereti teszt kitöltése: a vásárlás illemszabályai Nagyné Román Margit Boros Andrásné Boros Andrásné Boros Andrásné Boros Andrásné Demeter József 7. 1 óra Szerepjáték Demeter József 8. 1 óra a) Palacsintakészítés című bemutató elkészítése b) Választható: Kikapcsolódást szolgáló kedvenc olvasmány szövegrészletének megszerkesztése 9. 2 óra Alapszituáció értelmezése Szövegfordítás: adott idegen nyelvről anyanyelvre A termék megfelelőségének eldöntése, indoklása a) Demeter József b) A H projekt munkatársai Demeter József
36 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 10. 1,5 óra Az egyes háztartási feladatok idő és költségigényének megtervezése Összesítő készítése az árak alapján 11. 2,5 óra Vásárlás csak reklámok alapján: milyen háztartásnak szólnak a reklámok; Þlmrészlet megtekintése (Super size me) 18 óra 3 nap Boros Andrásné Kárpáti Ildikó
UTAK EURÓPÁBAN 19. Beszerzés 37 Összeállította: Hlavnyai Ágnes Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Bevezető, ráhangoló feladatok, kérdések Dombovári Mátyás 2. 10 óra Projekt Autóválasztás Fejszésné Tóth Edit 3. 1 óra Alapvizsga teszt Élelmiszeripar B Az F projekt munkacsoportja 4. 2 óra Média Beszerzés Kárpáti Ildikó 5. 2 óra Idegen nyelv Beszerzés Szklenár Judit 6. 10 vagy több óra 7. 8 vagy több óra Projekt Havi bevásárlás Projekt Ajándékkosár A C komponens munkacsoportja A C komponens munkacsoportja 8. 5 óra Projekt Termékmustra Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 9. 1 óra Játék Ezt nevezd meg! Gálosné Szűcs Emília 10. 9 óra Informatika Komplex feladat 1., 2., 3.sz. feladat 49 óra 8 nap A H projekt munkacsoportja
38 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 20. Ünnepek, szokások Összeállította: Gálosné Szűcs Emília Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1-2 óra Játék: Emlékezetes napjaink Gálosné Szűcs Emília 2. 2 óra Teszt: Érdekes népszokások Gálosné Szűcs Emília 3. 8 óra Projekt: Kiskarácsony, nagykarácsony Szabó László 4. 35 óra Projekt: Naptári ünnepeink Keszler Gyuláné 5. 1-2 órás, de többnapos program is lehet a teljes anyag Német, magyar, angol nyelvű projekt: Ünnepeink Szklenár Judit Mosoni Zsombor 6. 4 óra Projekt: Húsvétolás Nagy Ildikó 7. 8 óra Projekt: Ünnepeljünk! Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 8. 2óra Informatika Prezentációkészítés: 6. feladat Internethasználat: 17. feladat 9. 10 óra Film- és médiaismeret Amarcord Tűz van, babám! 71-72 óra 12 nap A H projekt munkatársai Kárpáti Ildikó
UTAK EURÓPÁBAN 21. Kreativitás 39 Összeállította: Kiss Róbert Szerkesztette: Bartha Julia 1. 2 óra Origami Kiss Róbert 2. 13 óra Naptárkészítés Kovács Béla 3. 12 óra Ajándékkészítés Az SZFP A komponensének szakértői 4. 20 óra Elektromos marokkójáték készítése Bori Jenő 5. 2 óra Mérőeszköz Informatika, szövegszerkesztés Arany Zsolt Kiss Róbert 6. 3,5 óra Médiaismeret Kárpáti Ildikó 7. 2 óra Angol német nyelvű feladat: Origami 54,5 óra 9 nap Angolra adaptálta: Szőllősiné Nagy Katalin Németre adaptálta: Dominekné Nagyhegyesi Mónika
40 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 22. Technikák Összeállította: Egri Judit Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Játékos páralkotás A gyapjúfeldolgozás történetének elolvasása, a lényeg kiemelése, összefoglalása 2. 5 óra Nemezlabda gombolyítása, nemezzsinór sodrása a megadott szempontok szerint. Nemezedény készítése A nemezedény felhasználásával ügyességi játék összeállítása 3. 1 óra Bőrfeldolgozás történetének elolvasása, és a lényeg kiemelése, összefoglalása 4. 5 óra Bőrzacskó készítése a megadott lépések szerint A gömbölyű négyesfonás gyakorlása 5. 2 óra HangosÞlm (Moszkva tér, Sivatagi show), színes Þlm (Vertigo Szédülés, Mátrix) Nyitrai Erzsébet Nyitrai Erzsébet Nyitrai Erzsébet Nyitrai Erzsébet Kárpáti Ildikó 6. 1 óra Szerepjáték Demeter József 7. 3 óra Levelezési cím létrehozása, postaþók beállítása egy levelezőprogramban. A levelezőprogram beállításai (au tomatikus aláírás, levelek automatikus letöltése). Csatolt fájl küldése, fogadása. Fájlok csomagolása, tömörítése 8. 1 óra Önismereti teszt kitöltése: komplex személyiségteszt Nyitrai Erzsébet Egri Judit
UTAK EURÓPÁBAN 41 9. 1 óra A parafa ismertetőjének elolvasása és a lényeg kiemelése, összefoglalása önértékelő lap segítségével b) A mellékelt információs lap alapján a hazai fafajták lelőhelyének megismerése a nemzeti parkok felosztása szerint 10. 4 óra Famegmunkálás a) Kép készítése parafa dugókból alkotott kerettel b) Fenyőfadoboz készítése társasjáték tárolásához és játékbábok készítése a malomjátékhoz parafa dugókból 11. 1 óra A kép mondanivalójának bemutatása, felcímkézése Az idegen nyelvi ismeretek mélyítése Angol német nyelvű játékleírás ismertetőjének értelmezése, rövid összefoglalója anyanyelven 25 óra 4 nap a) Nyitrai Erzsébet b) Demeter József a) Nyitrai Erzsébet b) Demeter József Verő Júlia
42 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 23. Játékkészítés Összeállította: Hlavnyai Ágnes Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Bevezető, ráhangoló feladatok, kérdések Dombovári Mátyás 2. 10 óra Projekt Játékdélután Balláné Nagy Ida 3. 1-2 óra Játék Játszani is engedj! Gálosné Szűcs Emília 4. 8-10 óra Projekt Üveggolyós útvesztő Retkes Ákos 5. 1-2 óra Informatika Prezentáció: 16. feladat A H projekt munkatársai 6. 1-2 óra Idegen nyelv Egyszerű játék Szklenár Judit Hlavnyai Ágnes 7. 8 vagy több óra Projekt Labirintus Nyíriné Fejszés Tóth Edit 8. 3,5 óra Média Kárpáti Ildikó 9. 3 óra Projekt Készíts játékokat! Dr. Berkéné dr. Sajti Ilona 36-41 óra 6-7 nap
UTAK EURÓPÁBAN 24. Esztétikum, megjelenítés Ötletek, tanácsok 43 Összeállította: Demeter József Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Bemutatkozás. A társról szerzett információ továbbítása 2. 2 óra Az alap- és mellékszínek gyakorlati megismerése Információszerzés a színek jelentéséről, hangulati hatásukról 3. 2 óra Az osztályterem berendezésének összeírása. A szükséges dekorációs kellékek felmérése. Ötletbörze. Az ehhez szükséges kerület- és területszámítások gyakorlása 4. 1 óra a) Faliszőnyeg-terv készítése Paintprogrammal b) Vers formázása saját stílus létrehozásával. Szöveg és képek társítása A mellékelt képek dokumentumba beillesztése 5. 2 óra Választható: Szövőkeret összeállítása Állólámpa összeállítása 6. 10 óra Választható: Faliszőnyeg szövése Állólámpa összeállítása (az előző feladat folytatása) Biróné Balog Vilma Demeter József Biróné Balog Vilma a) Demeter József b) A H projekt munkatársai Biróné Balog Vilma Demeter József Biróné Balog Vilma Demeter József Vilma 7. 1 óra Költségvetési terv készítése Biróné Balog Vilma 8. 1 óra Szociometriai felmérés, a szociometriai háló elkészítése Biróné Balog Vilma 9. 1 óra Önismereti teszt kitöltése Demeter József
44 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 10. 1 óra 11. 1,5 óra Játékos nyelvgyakorlás Társasjáték A talk-show-k képi világa, giccs a képernyőn, Þlmrészlet megtekintése (Macska-jaj) Verő Júlia Kárpáti Ildikó 12. 0,5 óra Kreativitást fejlesztő játékok Demeter József 24 óra 4 nap
UTAK EURÓPÁBAN 25. Hulladékból valamit 45 Összeállította: Marczona Tamás Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 2 óra A hulladékgazdálkodás elméleti alapjai 2. 1 óra Hulladékból újat tervezési folyamat 3. 1 óra Kampány a hulladékok mennyiségének csökkentésére Vighné Szehofner Rita Vighné Szehofner Rita Vighné Szehofner Rita 4. 2 óra Számpéldás gyakorlatok Vighné Szehofner Rita Marczona Tamás 5. 2 óra Hulladékból újat háztartási hulladékaink újrahasznosítása Vighné Szehofner Rita 6. 2 óra Mérési eredmények kiértékelése Vighné Szehofner Rita 7. 2 óra Önellenőrzés, projektértékelés Vighné Szehofner Rita Marczona Tamás 8. 4,5 óra Informatika Prezentációkészítés: 8. vagy 1. feladat 9. 2 óra Film- és médiaismeret: Újrahasznosítás 18,5 óra 3 nap A H projekt munkatársai Kárpáti Ildikó
46 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 26. Praktikum Ötletes megoldások Összeállította: Egri Judit Szerkesztette: Bartha Julia 1. 1 óra Játékos páralkotás A batikolás történetének elolvasása, a lényeg kiemelése, összefoglalása 2. 5 óra Kendő/póló díszítése kötözött batikolással: tervezés, kötözés, festés 3. 6 óra A kötözött batikolással elkészített kendő/póló további díszítése viaszszigeteléses batikolással: tervezés, viaszolás-festés; színskála tervezése 4. 1,5 óra A Recepciós és az Egészítsd ki a Þrkákat! című játékok megismerése, a hatékony verbális és nonverbális kommunikáció lehetőségeinek megtapasztalása; a kooperativitás, az együttműködés formái 5. 1 óra Választható: a) Villamosenergia-kalkulátor készítése b) A rajzeszköztár használata. Objektumok összetett animálása 6. 0,5 óra Önismereti teszt kitöltése: az ajándékozás illemszabályai 7. 5 óra Választható: a) Mozaik tojáshéjból b) Ötletek ajándékkészítéshez dekupázs c) Kézbáb 8. 2 óra Filmforgatási praktikák, Þlmrészlet megtekintése (Az istenek a fejükre estek, Lisszaboni történet) Nyitrai Erzsébet nyomán Nyitrai Erzsébet nyomán Nyitrai Erzsébet nyomán Demeter József a) Demeter József b) A H projekt munkatársai Demeter József a) Egri Judit b) Egri Judit c) Demeter József Kárpáti Ildikó
UTAK EURÓPÁBAN 47 9. 2 óra Játékos nyelvgyakorlás ( kézműves foglalkozással) 24 óra 4 nap Verő Júlia
48 KATALÓGUS A OOK ELSŐ SOROZATÁHOZ (1 40) 27. Kultúra, stílusok Összeállította: Gálosné Szűcs Emília Szerkesztette: Eszterág Ildikó 1. 1 óra Játék: A stílus maga az ember Gálosné Szűcs Emília 2. 67 óra Projekt: Színház az egész világ! Tóth Lászlóné 3. 2 óra Projekt: Múlt és jelen találkozása Völgyesi Attiláné 4. 1-3 óra Teszt: Kultúrák nyomában Gálosné Szűcs Emília 5. 6 óra Német magyar angol nyelvű anyag: Munkaruházat 6. 1-2 óra Informatika Szövegszerkesztés: 23., 30. feladat Táblázatkezelés: 12., 39., 40. feladat Internethasználat: 19., 23., 30., 35. feladat 7. 10 óra Film- és médiaismeret Média: Vetélkedőműsorok Film: Ben Hur, Baljós árnyak 88-91 óra 14-15 nap Szklenár Judit Mosoni Zsombor A H projekt munkatársai Kárpáti Ildikó