Végrehajtás Operatív Program Monitoring Bizottság ülés. 2013. Március 28. Budapest, Bajza Utcai Általános Iskola



Hasonló dokumentumok
Végrehajtás Operatív Program Monitoring Bizottság ülés december 4. Budapest, MOHA Ház

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

A minisztérium tervezési feladatkörébe tartozó EU-s társfinanszírozású projektek helyzete (kiemelt projektek, pályázatok)

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés november 28-ai ülésére

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

Fejlesztések-kutatások a pedagógusok szakmai munkájának támogatása érdekében

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették:

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG március 13.

Társadalmi megújulás operatív program. Akcióterv

KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Tolna Megyei Önkormányzat SZENT LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

J/55. B E S Z Á M O L Ó

Sopron, május 11.

HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének ( ) 1. sz. melléklete

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja ( ) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt:

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program as akcióterve

FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

Szakmai ajánlat 7. lot: Társadalmi fejlesztések 1

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS)

A Szentesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA

Szervezeti és Működési Szabályzat

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára,

A ROP és program tapasztalatai az IH szemszögéből. Mosonyi Balázs főigazgató, ROP IH

TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM. 6. prioritás. Akcióterv szeptember 3.

1077, BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. II. 31-ES TÁRGYALÓ JÚNIUS ÓRA A CSATOLT RÉSZVÉTELI LISTA ALAPJÁN

KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM A HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK OKTATÁSI SIKERESSÉGE ÉRDEKÉBEN

(ROP /37) november 30. MultiContact. 'Exploring possibilities'

7. FEJEZET Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT), az operatív programok, pályázati lehetőségek

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására

NÓGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ( )

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP as program tapasztalatai alapján

Pályázati Felhívás Társadalmi Megújulás Operatív Program Keretében a

Beszámoló a Magyar Köztársaság évi költségvetésének végrehajtásáról XIX. Uniós fejlesztések fejezet Budapest,

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

Helyi Esélyegyenlıségi Program 1. sz. felülvizsgálata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata

NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

j~~. szám ú előterjesztés --

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 24.-i ülésére

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

Munkaanyag a társadalmi egyeztetéshez!

A KESZTHELYI VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése

REHABILITÁCIÓS KÖZPONT KIALAKÍTÁSA A SZATMÁR-BEREGI KÓRHÁZ ÉS GYÓGYFÜRDŐBEN. HEFOP Projekt Esettanulmány

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

Az Európai Unió regionális politikája

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat és hatáskörét a 165/2006 (VII.28.) Korm. rendelet határozza meg.

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése május 25-i ülésére. a kamara évben végzett munkájáról

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

EURÓPAI TA ÁCS Brüsszel, február 8. (OR. en)

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

Jász-Nagykun-Szolnok megye évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása

E L Ő T E R J E S Z T É S

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében II. negyedév

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Tudományos képzés műhelyeinek támogatása c. pályázati felhívásához

TÁMOP A3-12/

Pályázati lehetőségek a Közép-magyarországi régióban

ÉRTÉKMENTŐ TANODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának évi költségvetési koncepciója.

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

1. Az Integrációs Program Cselekvési Feladatterv megvalósítása érdekében végzett tevékenység

Ópályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II. 5.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről.

Vizsgálati jelentés. A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. célvizsgálatáról

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv

2015/25. SZÁM TARTALOM. 29/2015. (VI. 29. MÁV-START Ért. 25.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Biztonságirányítási Kézikönyvéről...

Újrapapír termékek használatára ösztönzés a közszféra működtetésében. dr. Szilágyi Szilvia EMLA Egyesület

Átírás:

Végrehajtás Operatív Program Monitoring Bizottság ülés 2013. Március 28. Budapest, Bajza Utcai Általános Iskola

Az ülés megnyitása Huba Bence VOP IH vezető NFÜ gazdasági elnökhelyettes 2

A Bajza Utcai Általános Iskola bemutatkozása Bakos Gabriella Bajza Utcai Általános Iskola 3

BAJZA UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 4

TÁMOP 3.1.4 KÖTELEZŐ ELEMEK: Kompetencia alapú oktatás olvasás- szövegértés kompetencia területen Kompetencia alapú oktatás matematika kompetencia területen Kompetencia alapú oktatás idegen nyelv területén Műveltségterület bontás nélkül 5

TÁMOP 3.1.4 KÖTELEZŐ ELEMEK: Moduláris oktatás Tömbösített oktatás IKT eszközök alkalmazása Témahét Három hetet meghaladó projekt 6

TÉMAHÉT Alsó tagozaton: 4. évfolyam bevonása Víz témában Víz világnapjához kapcsolódóan Tanórai és tanórán kívüli tevékenységek Víztározó, Duna Múzeum, Állatkert látogatás Vizes kísérletek Környezettudatosság 7

PROJEKT Felső tagozaton: 7. évfolyam bevonása Projektzáró akadályverseny: az egész felső tagozatot érinti Környezetvédelem témában Környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan Tanórai és tanórán kívüli tevékenységek, csoportmunkában Plakátkészítés, kutatómunka Környezetvédelemmel kapcsolatos kísérletek Környezettudatosság 8

2009/2010-es tanévben Tantestületünkből 33 fő vett részt képzésen Összesen 1950 óra képzés 60 db tanúsítvány Erdei iskola ( 3 osztály, 5-5 nap) Alternatív oktatási módszerek: kooperatív csoportmunka, projektmódszer 9

Pályázati beszerzések Digitális tananyagok: interaktív CD-DVD Szemléltető eszközök: korongok, kártyák, tükrök, dobókockák, mágneses 100-as táblák, Játék-készletek: - sport - és társasjáték - LÜK játékos készségfejlesztő rendszer Könyvek( 750 db kiadvány, több, - feladatgyűjtemények mint 600e Ft értékben) - olvasókönyvek, szövegértést fejlesztő füzetek - kompetencia fejlesztő munkafüzetek - atlaszok 10

2010/2011-es tanév BELSŐ TOVÁBBKÉPZÉS: Hat bemutató óra: Alsó tagozat: 1. osztály magyar és matematika Felső tagozat: 5. osztály matematika 5. osztály angol 7. osztály magyar 8. osztály informatika SNI együttnevelés tájékoztató 11

2011/2012-es tanév TÁMOP 3.1.7 pályázat Referencia-intézmény Továbbképzések Hálózat-építés Jó gyakorlatok: Gyerekhét Háromfordulós történelem vetélkedő 12

TÁMOP 3.1.7 Továbbképzések: 6 féle témában, 17 pedagógus, összesen 466 órában Beszerzések: Új típusú gyakorlóhely funkcióra készülve: - irodaszerek - fényképezőgép - nyomtató - asztalok, székek 13

1. Napirend elfogadása Huba Bence VOP IH vezető NFÜ gazdasági elnökhelyettes 14

Napirendi pontok 1. Az ülés napirendjének elfogadása 2. Az előző (2012. december 4-i) ülés jegyzőkönyvének elfogadása, hitelesítők megválasztása 3. A VOP Monitoring Bizottság ügyrend-módosításának tartalmi bemutatása és jóváhagyása 4. A VOP előrehaladásának, valamint a VOP Monitoring Bizottság tagok által kitöltött kérdőív tapasztalatainak bemutatása 5. VOP projekt, eredmények bemutatása Az NFÜ megbízásából 2012-bn készült értékelések eredményeinek bemutatása Az NFÜ honlapjának, a Pályázati E- Ügyintézés felületnek bemutatása pályázói szemszögből 6. A következő VOP MB időpontja, témái 15

2. Az előző (2012. december 4-i) ülés jegyzőkönyvének elfogadása, hitelesítők megválasztása Huba Bence VOP IH vezető NFÜ gazdasági elnökhelyettes 16

3. A VOP Monitoring Bizottság ügyrendmódosításának tartalmi bemutatása és jóváhagyása Huba Bence VOP IH vezető NFÜ gazdasági elnökhelyettes 17

VOP MB ügyrend 3. számú módosítás Az ügyrend-módosítás háttere: A Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Belső Kontrollok Főosztálya (központi harmonizációs egység) jelezte részvételi szándékát a VOP MB ülésekre, mint szavazati joggal nem rendelkező állandó tag Az ügyrendben ez az alábbi helyeken jelenik meg: III. 5 l, pont delegált szervezetek felsorolásánál III. 5.2 d, pont a szavazati joggal nem rendelkező állandó tagok felsorolásánál XI. pont összefoglaló táblázat a delegáló szervezetekről 18

4. A VOP előrehaladásának, valamint a VOP Monitoring Bizottság tagok által kitöltött kérdőív tapasztalatainak bemutatása Huba Bence VOP IH vezető NFÜ gazdasági elnökhelyettes 19

Tartalom 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 20

Kérdőív főbb tapasztalatai 21 VOP MB tagból 12 töltötte ki a kérdőívet A visszaküldött kérdőívek alapján az MB tagok összességében elégedettek a VOP MB működésével Az MB tagok által tett javaslatok nagyban összecsengtek ezek beépítésének módját az ülések lebonyolítása során a következő diák tartalmazzák 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 21

Kérdőív javaslatok beépítése (1) VOP MB tagok közötti kommunikáció erősítése céljából: Kiadvány készítése: VOP MB tagok [szervezet] rövid bemutatkozása a teljes intézményrendszer átfogó bemutatása (VOP helye az intézményrendszerben) Ülésrend kiosztása 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 22

Kérdőív javaslatok beépítése (2) Az ülések hatékonyságának növelése céljából: A VOP előrehaladásáról készült rövid összefoglaló kiküldése az üléseket megelőzően Napirendi pontok megvitatására több idő (a mostani ülés napirendje is így került összeállításra) Egy-egy átfogó téma megvitatása, javaslattétel a VOP MB üléseken Tervezett témák: kommunikáció, környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség, értékelések eredményeinek beépítése a végrehajtásba 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 23

Kérdőív VOP IH benyomásai Számos visszajelzés vonatkozott a VOP intézményrendszerben, NFÜ-ben betöltött szerepére, funkciójára (lásd következőkben) A VOP technikai segítségnyújtás, nem fejlesztési forrás A technikai segítségnyújtás a 1083/2006 EK Rendelet 46. cikk szerint az alábbiakra fordítható: tervezés irányítás ellenőrzés monitoring értékelés tájékoztatás és nyilvánosság 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 24

Technikai segítségnyújtás (TA) források Technikai segítségnyújtás források átfogó kezelése biztosított NFÜ Gazdasági Elnökhelyettesség OP TA-ból valósul meg: közreműködő szervezetek működtetése monitoring bizottság ülések szervezése (kivéve VOP) OP specifikus kommunikáció, rendezvények Szakértők, értékelések 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 25

1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 26 4. Az NFÜ célkitűzései

Intézményrendszeri szereplők TA kedvezményezettek 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 28

A VOP prioritásai 1. Prioritás 1. Prioritás: A támogatások felhasználásáért felelős központi és horizontális intézmények működtetése és fejlesztése A VOP 1. prioritása biztosítja az alábbiakat: szakértők bérek, járulékok rendezvények, képzések Az alábbi szervezetek támogatásával: a munkavégzéshez szükség infrastruktúra, rezsi irányító hatóságok, egyéb NFÜ szervezeti egységek, igazoló hatóság, OLAF iroda, ellenőrzési hatóság, TVI, ÁBKF KÜM Duna Stratégia, MAG Klaszterfejlesztési Iroda, MAG Zrt. NSRK dokumentumok digitalizálása 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 29

A VOP prioritásai 2. Prioritás 2. Prioritás: A támogatások minőségi felhasználásához szükséges eszközrendszer A VOP 2. prioritása biztosítja az alábbiakat: informatikai rendszer a teljes intézményrendszer számára tanulmányok, értékelések kommunikációs kampányok, honlapok tanácsadói hálózat Az alábbi szervezetek támogatásával: NFÜ Széchenyi Programiroda 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 30

VOP előrehaladása Összes lekötés: 89% Összes kifizetés: 62% 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 31

A VOP 2013-as prioritásai, aktualitások TA Eljárásrend felülvizsgálata befejeződött, 2013. március 13-án kihirdetésre került: Jogszabályi változások átvezetése Szerepek, funkciók maradtak 2012.évről szóló Éves Végrehajtási Jelentés elkészítése EUTAF rendszerellenőrzés folyamatban VOP források megtervezése 2015-ig NSRK végrehajtásához szükséges központi kapacitások, források biztosítása 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 32

Az NFÜ 2012-es eredményei (1) Támogatások bírálati idejének csökkentése Elektronikus értesítések bevezetése Adminisztratív terhek jelentős csökkentése Egyszerűbb beszámolók, rövidebb pályázati adatlapok Papír alapú ügyintézés mértékének csökkentése 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 33

Az NFÜ 2012-es eredményei (2) Önerő Alap létrehozása Szállítói előleg könnyítése 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 34

Az NFÜ 2013-as prioritásai Az összes NSRK forrás lekötése a 2013-as évben Forrásátcsoportosítások OP között és OP-on belül Kifizetések további gyorsítása (2013-as kifizetési terv több, mint 1500 Mrd Ft) Önerő Alap, Szállítói előleg folytatása 1. A kérdőív gyakorlati tapasztalatai 2. Technikai segítségnyújtás (VOP, OP TA) 3. VOP előrehaladása 4. Az NFÜ célkitűzései 35

Köszönöm a figyelmet! Kérdések, válaszok 36

5. VOP projekt bemutatása Az NFÜ megbízásából 2012-ben készült értékelések eredményeinek bemutatása Szűrszabó Péter Főosztályvezető-helyettes NFÜ Koordinációs Irányító Hatóság 37

Vázlat Az értékelési tevékenységről 2012-13-as értékelési keretszerződés jellemzői Folyamatban lévő értékelések Ex-ante értékelések 38

Értékelési keretszerződés lotok 2012. február 14 2013. március 31. 1. Statisztikai -ökonometriai elemzések (hatásértékelés, adatbázis feldolgozás 2. Kérdőíves és kvalitatív módszerek (kérdőív-készítés, nagymintás kérdőívezés, interjútervezés, -készítés, -feldolgozás, fókuszcsoport) 3. Gazdaságfejlesztés 4. Környezeti, energetikai, és klíma tárgyú fejlesztések 5. Közigazgatási fejlesztések, intézmény-szervezetfejlesztés 6. Közlekedésfejlesztés 7. Társadalmi fejlesztések 8. Területfejlesztés, regionális fejlesztés, területi dimenzió vizsgálata 39

Működés Előzetes egyeztetések Projektterv elkészítése Értékelési jelentés elkészítése Utókövetés 40

Értékelések bemutatása A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási helyzete - alapadatok Aktivitás - 2011-ben 218 300 fiatal rendelkezett munkaviszonnyal Magyarországon 100-ból 18 fiatal dolgozott - Az EU-ban ez az arány 34 százalék - A foglalkoztatás uniós szintjének eléréséhez körülbelül 100 ezer fiatal munkaerő-piaci integrációja szükséges. Ifjúsági munkanélküliség 2011-ben 77 ezer embert érintett közvetlenül a munkát kereső fiatalok közül minden negyedik nem tudott állást találni. Az EU-ban 100-ból átlagosan 21 fiatal keresett, de nem találtak munkát. Tétlenség (NEET) -100 magyar fiatal közül 13-nak nincs munkája és az oktatásban sem vett részt 2011-ben ez 164 ezer ember. Ez megegyezik az EU-s átlaggal. 41

Értékelések bemutatása A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási helyzete - jellemzők A magyar fiatalok munkaerő-piaci esélyeit erőteljesen meghatározza iskolai végzettségük: 2011-ben az alacsony iskolázottságúak 5 százalékát, a középfokú végzettségűek 29,1 százalékát, illetve a diplomások 57,5 százalékát foglalkoztatták. Nincsenek erőteljes régiók közötti eltérések. A férfiak és nők elhelyezkedési és bérkilátásainak különbsége a 15 és 24 év közötti korosztályban kisebb, mint az idősebb korosztályokban. A fiatalok legfőbb foglalkoztatójának Magyarországon a feldolgozóipar, a kereskedelmi és a turisztikaivendéglátóipari szektor számított. 42

Értékelések bemutatása A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási helyzete - fiatal és idősebb munkavállalók arányszáma 0,80 mutató: 15 24 foglalkoztatottsági ráta/25 64 foglalkoztatottsági ráta 0,70 0,60 0,50 0,40 0,30 EU27 Spanyolország Magyarország Egyesült Királyság Visegrádi országok 0,20 0,10 0,00 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 43

Értékelések bemutatása A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási helyzete megközelítések I. Megközelítés A probléma Okok Következmények Javasolt Átmenet Drága tétlenség Válság A tanulásból a munka világába való átlépés mindig fokozatos és időigényes A nem dolgozó fiatalok hozzáadott értéke hiányzik, eltartása drága Nehezebb belépni a munkaerőpiacon és megtapadni ott Az oktatás és a munka természetéből adódó jelenség Piaci anomália, piaci kudarc A csökkenő munkaerő- kereslet miatt az új nemzedékeknek nincs hely a munkaerőpiacon, az elbocsájtások kára és költsége a fiataloknál kisebb Munka és tanulás között természetes szünet létezik Az értékteremtés alacsonyabb a lehetségesnél, a közterhek pedig magasabbak A fiatalok nem tudnak tapasztalatokat szerezni, illetve hosszú távú bérhátrányba kerülnek eszközök A piaci anomália megoldása Zsákbamacska A fiatalok képességeikről, motivációikról nehezen adnak hihető információt a munkaadóknak Az oktatás nem ad megbízható szignált, az iskola melletti munkavégzés nem gyakori, a szignált adó, a társadalmi aktivitás nem gyakori, más intézmény sincs Információs probléma a munkaerőpiacon Megfelelő jelzési intézmények kiépítése, információk biztosítása. 44

Értékelések bemutatása A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási helyzete megközelítések II. Megközelítés A probléma Okok Következmények Javasolt eszközök Szakadás Rossz iskola Kiszorítva Az új nemzedék nem integrálódik megfelelően a társdalomba Az iskolarendszer nem ad a munkaerő-piaci megfeleléshez szükséges tudást Egyes társadalmi csoportokban a fiatalok lehetőségei rosszabbak a munkavállalás területén A fiatalok nem akarnak bekapcsolódni a munka világába mert nem érzik a helyüket a világban, az öregebbek pedig a motiváció hiányáért kárhoztatják őket A képzési rendszer szerkezete és/vagy minősége nem megfelelő A hátrányos helyzetű csoportok nem integrálódnak az oktatásba, a munkaerőpiacra az információ és az intézmények hiánya miatt A munkaerő-piaci kudarcok tovább nehezítik a beilleszkedést, felerősödik a deviancia Nincs megfelelő minőségű és képesítésű munkaerő Oktatásból való lemorzsolódás, a munkaerőpiacról való kiszorulás, szegregáció A fiatalok és az idősek társadalma közötti együttműködés erősítése Munkaadók tapasztalatainak beépítése a képzési rendszerbe Felzárkóztatási és integrációs programok, az oktatásban való benntartás Versenyképesség A fiatalok nem szereznek értékteremtő képességeket, az aktívak értékteremtési motivációja csökken A munkanélküliek nem szereznek tapasztalatokat, az aktívak nagyobb közterheket vállalnak A gazdaság versenyképessége csökken 45

Értékelések bemutatása Beruházási / fejlesztési források 46

Értékelések bemutatása Térségi források %-os megoszlása a komplex mutató szerinti kistérség-kvintilisekben 2007-2011 100,00 90,00 85,92 80,00 70,00 Népesség (2009) 60,00 Piaci beruházások 50,00 40,00 30,00 20,00 10,00 0,00 10,26 0,89 15,15 16,71 16,68 10,94 1,62 15,01 13,88 13,65 15,90 2,50 23,91 20,19 20,09 20,98 9,08 19,18 19,87 20,48 41,91 26,75 29,36 29,09 Önkormányzati támogatások EUs támogatások (NFT, ÚMFT, EMVA) EUs támogatások (NFT, ÚMFT, EMVA) és Jeremie A legelmaradottabb ötödökben a piaci beruházások összege jelentősen elmarad az EU támogatások nagyságrendjétől 47

Értékelések bemutatása Térségi források összege a komplex mutató szerinti kistérség-kvintilisekben 2007-2011 35000000 30000000 25000000 20000000 15000000 EUs támogatások (NFT, ÚMFT, EMVA) és Jeremie Önkormányzati támogatások 10000000 5000000 Piaci beruházások 0 az önkormányzati beruházási támogatások (piros színnel) szerepe teljesen jelentéktelennek tűnik, az EU-s támogatások a 3. 4. illetve 5. kvintilisekben összegüket tekintve közel járnak egymáshoz, de míg ez az összeg a 3. kvintilisben az összes befolyó pénzösszeg felét jelenti, a legfejlettebb ötöd esetén ez kevesebb, mint az e térségekbe jutó összes források egytizede 48

Értékelések bemutatása Tanulságok nagyon jelentősek, az EU vagy hazai támogatások által nem igazán kiegyenlíthetőek, legfeljebb tompíthatóak a gazdasági fejlettségbeni, sőt a gazdasági fejlődési potenciálbéli különbségek: a piaci beruházások kiugróan a már amúgy is fejlettebb térségekbe áramlanak Magyarország EU átlaghoz való konvergenciáját, de a válság sújtotta stagnáló gazdasági helyzetből való kilábalását is a növekedési pólusokra koncentrálás szolgálja DE: a belső egyenlőtlenségek csökkentése, az országon belüli kiegyenlítés miatt viszont fontos a leszakadók támogatása Negatív folyamatok puhítására, lassítására már viszonylag kisebb forrásigényű, de jól célzott programokkal is lehet esély hisz e térségek fejlődése főképp a támogatásokra támaszkodik 49

Értékelések bemutatása A területi célzás vizsgálatának néhány eredménye (1) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesültek aránya és a TÁMOP 5.1.1 gyerekekre vonatkozó komponenseivel megvalósult projektek viszonya A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesültek aránya és a TÁMOP 5.2.2 és 5.2.3 projektjeinek helyszínei 50

Értékelések bemutatása A területi célzás vizsgálatának néhány eredménye (2) A tartós munkanélküliség által érintett kistérségek és a TÁMOP 5.3.1 projektek A tartós munkanélküliség által érintett kistérségek és a TÁMOP 5.1.1 foglalkoztatási projektjei 51

Értékelések bemutatása A területi célzás vizsgálatának néhány eredménye (3) Elérték az LHH-kat, de a központokban valósultak meg nem mennek ki a végekre! 52

Értékelések bemutatása Az életútinterjúk tapasztalatai a beavatkozások eredményei Munkanélküliség után állást talált Munkakersés során képes "feketén" dolgozva és segélyből fenntartani magát A munkakeresés során szélesebb körben tájékozódik EQUAL- HEFOP Kontrollcsoport Vizsgálati csoport Javuló munkakeresési szokások és készségek KÖZFOG- LALKOZTATOTT Passzív 0 2 4 6 8 10 12 14 53

Értékelések bemutatása Javaslataink Lefölözési probléma : célzás erősítése, problémaközpontú beavatkozások Szervezeti kapacitások megerősítése, diverzifikálása, és fejlesztési források felhasználása a komplex igények mentén Tematikus fejlesztések finomhangolása, eredmények mérésének újragondolása Közszolgáltatások és fejlesztések beágyazása, kiszámíthatóvá tétele Következő tervezési időszakra az OP tervezésre vonatkozó javaslatok: Kullmann Ádám összefoglalója 54

Értékelések bemutatása A saját jogon ÚMFT és ÚSZT forrásokhoz nem jutott települések területi eloszlása ÚMFT-ÚSZT támogatások ténye 2012. augusztus saját jogon támogatáshoz jutott (2127) saját jogon nem jutott támogatáshoz (1025) 55

Értékelések bemutatása Saját jogon való forrásszerzés településkategóriák szerint 100% 90% 80% 70% 60% 50% nem támogatott támogatott 40% 30% 20% 10% 0% >100 fő 100-300 fő 300-500 fő 500-1000 fő 1000-2000 fő 2000-5000 fő 5000 fő< 56

Értékelések bemutatása Településkör, ahol vélhetően be kell avatkozni öregségi index gyermekkedvezmény >50% 50-75% 75-90% 90%< Sum >50% 1 2 15 22 40 50-75% 8 25 19 30 82 75-100% 54 48 36 13 151 100-125% 95 63 18 7 183 125%< 338 150 40 38 566 összesen 496 288 128 110 1022 57

2014-2020-as OP-k ex-ante értékelése és SKV-ja OP-k tervezésével együtt az OP-k ex-ante (előzetes) értékelése értékelését, valamint stratégiai környezeti vizsgálatát (SKV) is el kell végezni. A Tanács 1083/2006/EK rendelete: az ex-ante értékelés és SKV eredményeit az OP-kkal egyidejűleg kell az Európai Bizottságnak elfogadás céljából benyújtani. Az értékeléseket külső, független szakértő végzi. Közbeszerzés 2012. október 16-án megjelent, 20 ajánlattevő. 58

2014-2020-as OP-k ex-ante értékelése és SKV-ja 1. Humánerőforrás-fejlesztés ex-ante értékelése 2. Gazdaságfejlesztés ex-ante értékelése 3. Infrastruktúra-fejlesztés ex-ante értékelése 4. Területi fejlesztések ex-ante értékelése + Stratégiai Környezeti Vizsgálat Szerződések megkötése: 2013. március-április Szerződések hatálya: 2015. augusztus 15. 59

2014-2020-as OP-k ex-ante értékelése és SKV-ja Az előzetes értékelés felméri: a) az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés uniós stratégiájához való hozzájárulást, tekintettel a kiválasztott tematikus célkitűzésekre és prioritásokra, és figyelembe véve a nemzeti és regionális szükségleteket; b) a javasolt program vagy tevékenység belső koherenciáját, valamint annak összefüggését más kapcsolódó eszközökkel; c) a költségvetési források elosztása és a program célkitűzései közötti összhangot; 60

2014-2020-as OP-k ex-ante értékelése és SKV-ja Az előzetes értékelés felméri: d) a programok kiválasztott tematikus célkitűzései, prioritásai és az azoknak megfelelő konkrét célkitűzések összhangját a közös stratégiai kerettel, a partnerségi szerződéssel, a Szerződés 121. cikkének (2) bekezdése szerinti országspecifikus ajánlásokkal és a Szerződés 148. cikkének (4) bekezdése alapján kiadott tanácsi ajánlásokkal; e) a programra vonatkozóan javasolt mutatók relevanciáját és egyértelműségét; f) hogy a várható kimenetek miként járulnak hozzá az eredményekhez; g) hogy a mutatók számszerűsített célértékei reálisak-e, tekintettel a KSK alapokból előirányzott támogatásra; 61

2014-2020-as OP-k ex-ante értékelése és SKV-ja Az előzetes értékelés felméri: h) a javasolt támogatási forma indokoltságát; i) a program irányításához szükséges emberi erőforrások és igazgatási kapacitás valamint intézményrendszeri felépítés megfelelőségét; j) a program monitorozását és az értékelések elvégzéséhez szükséges adatok gyűjtését végző eljárások alkalmasságát; k) az eredményességmérési kerethez kiválasztott mérföldkövek alkalmasságát; l) a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és a megkülönböztetés megakadályozása érdekében tervezett intézkedések megfelelőségét; m)a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében tervezett intézkedések megfelelőségét. + 1) az új jogszabálytervezet IV. melléklete alapján az előzetes feltételrendszernek (ex-ante kondicionalitások) való megfelelés helyzetét. 62

Az értékelések elérhetők a következő linken: http://www.nfu.hu/programertekeles_2007_2013 63

Köszönöm a figyelmet! Kérdések, válaszok 64

5. VOP projekt bemutatása Az NFÜ honlapjának, a Pályázati E- Ügyintézés felületnek bemutatása pályázói szemszögből Laposa Tamás Projekt menedzser Központi Monitoring Főosztály 65

Fejlesztési irányelvek Alkalmazások elérése egy felületről Több célcsoport támogatása Testre szabhatóság Transzparencia Esélyegyenlőség Felhasználó-barátság 66

RegioStars 2012 Here, the effective use of digitial tools and wellselected information, ensure easy access to comprehensive information on EU-funded projects. A vast set of digital tools provide access to an impressive amount of data about the projects. RegioStars Jury 2012 67

A honlap tartalma Célcsoportok Pályázók, kedvezményezettek Sajtó Közvélemény Tematikus megközelítés Monitoring Stratégiai dokumentumok Pályázati információk Értékelések Partnerség Események 68

Külső alkalmazások Innovatív alkalmazások Dinamikus lekérdezések Testre szabható keresési lehetőségek Vizualizáció Statisztikák Jelentéskészítő TÉRKÉPTÉR Pályázati kereső Támogatott projekt kereső 69

Pályázati e-ügyintézés Adminisztratív terhek csökkentése E-kohézió Elektronikus kapcsolattartás Státuszkövetés Elektronikus ügyintézés Elérés különböző eszközökről 70

Ujszechenyiterv.gov.hu, közösségi oldalak 2012. májusában elindult a pályázóknak szóló nfu.hu honlap mellett a lakosságnak szóló uszt.gov.hu oldal kifejezetten a lakosságnak szóló információk, hírek, érdekességek, aktualitások videók, képek, játékok, alkalmazások (pl. Élményfal) közösségi oldalak használata (facebook, youtube) 71

Köszönöm a figyelmet! Kérdések, válaszok 72

6. A következő VOP MB időpontja, témái Huba Bence VOP IH vezető NFÜ gazdasági elnökhelyettes 73

Köszönöm a figyelmet! Kérdések, válaszok 74