Ágazati párbeszéd bizottságok Magyarországon

Ágazati párbeszéd bizottságok Magyarországon Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2004.

Szerkesztõ Bizottság: Árok Antal Herczog László Lux Judit Mátraházi István Nemoda István Ungvárszky Ágnes Várkonyi Júlia Felelõs szerkesztõ: Berki Erzsébet Lektorálta: Czuglerné Ivány Judit Kiadja a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2004. A kötetet gondozta az Ergofit Kft. ISBN 963 86523 1 4

Tartalom Beköszöntő... 5 Előszó... 7 I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében...9 Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok... 9 Ladó Mária: Európai szociális párbeszéd napjainkban ágazati szinten... 26 Lux Judit: Párbeszéddel a párbeszédért - az ÁPB-k létrehozásának programja... 46 Bérces Kamilla: Az ágazati párbeszéd jogszabályi keretei... 63 Várkonyi Júlia: Szabályozás megállapodásos és jogi alapokon... 72 II. Ágazati párbeszéd és kollektív tárgyalások... 103 Søren Kaj Andersen, Carsten Jørgensen, Mikkel Mailand: Az ágazati szociális párbeszéd fejlesztése Magyarországon... 103 Borbély Szilvia: A hazai ágazati párbeszéd bizottságok partnerei az Európai Unióban... 128 Harry Bocksteins: Az ágazati szintű szociális párbeszéd államigazgatási támogatása. Belga helyzetkép javaslatokkal... 143 Neumann László: Az ágazati kollektív szerződésekről... 157 Berki Erzsébet: Ágazati párbeszéd bizottságok a közszférában: dilemmák és megoldási lehetőségek... 172 Vadász János: A közszolgálati érdekegyeztetés új rendszere - első megközelítés... 180 III. Dokumentumok és módszertani segédletek... 189 Az Ágazati Tanács Keret-megállapodása az Ágazati Párbeszéd Bizottságok létrehozásának és működtetésének elveiről... 189 Megállapodás az Ágazati Párbeszéd Bizottságok működésének feltételeiről és rendjéről a jogi szabályozás megalkotásáig terjedő időszakban... 200 Ügyrend-minta az ágazati párbeszéd bizottságok részére... 222 Segédlet a bizottsági ülések előkészítéséhez... 224 Ajánlott irodalom... 226 A 2004. november 1-éig megalakult ágazati párbeszéd bizottságok, alágazati- és szakbizottságok... 234

Beköszöntõ 2004. szeptember 22-én új fejezet kezdődött a szociális párbeszéd hazai történetében. Ekkor írták alá a szociális partnerek és a kormány azt a dokumentumot, amely a vonatkozó jogszabályok megjelenéséig keretbe foglalja az ágazati párbeszéd bizottságok működési feltételeit és rendjét. Ezzel a szociális partnerek és a kormány egy olyan új fórumrendszer alapjait teremtették meg, amelynek hiánya sokszor okozott gondot a munkaügyi kapcsolatok elmúlt másfél évtizedében. E megállapodás erejét az adja, hogy az érdekeltek konszenzusával jött létre, s az önszerveződő bizottságokat alkotó szervezetek elfogadják az abban foglaltakat. A 2001 februárjától az autonóm ágazati párbeszéd hazai kialakítását célul tűző PHARE projekt indulásától 2004 szeptemberéig terjedő időszak elegendő volt ahhoz, hogy olyan új intézményrendszer szülessen a hazai munkaügyi kapcsolatokban, amely ágazati szinten biztosítja a szociális partnerek közötti konzultációt, elősegíti a kollektív megállapodások számának növelését, ágazati kollektív szerződések kötését, lehetővé teszi a szakmapolitikai érdekek intenzívebb megjelenését és azok jobb érvényesülését. Az ágazati párbeszéd bizottság új perspektívát ad a szakszervezeteknek és a munkáltatói érdekképviseleteknek, amelyek számára ez a fórum a stabil, kiegyensúlyozott és hatékony középszintű munkaügyi kapcsolatok színtere lehet, és amelynek hosszú távú működtetése a munka világa meghatározó szereplői és a kormány közös érdeke. Az ÁPB-k az aláírt megállapodás szerint úgy épülnek fel, hogy aki érdekelt a párbeszédben, jelen lehessen a bizottságokban, ne legyen mód a kirekesztésre. A megmérettetést vállaló érdekvédelmi szervezetek a rendezett munkaügyi kapcsolatok letéteményesei lesznek. A kormány alapvető szerepe ebben a munkában az, hogy segít megteremteni a bizottságok működésének feltételeit és azt a szabályrendszert, amely a jog erejével ruházza fel azt, amit a megállapodás aláírásával önként vállaltak a résztvevők. Ezzel keletkezik garancia arra, hogy 5

az ágazati párbeszéd bizottságok hosszú távon működőképesek lesznek, a rendszer továbbfejlődik és betölti a neki szánt szerepet. Ma már több száz ember tevékenykedik az ágazati párbeszéd bizottságokban, ők a motorjai annak a folyamatnak, amely a PHARE-programmal indult. Az Európai Unió Bizottságától ez a program azért kapott jó minősítést, mert a Bizottság biztosítottnak látta, hogy az ágazati párbeszéd bizottságok, mint a szociális párbeszéd új fórumai, beépülnek a hazai munkaügyi kapcsolatok rendszerébe és tovább erősítik a szociális partnerek szerepét az európai színtereken. Ajánlom ezt a könyvet az önszerveződő, helyüket, szerepüket kereső ágazati párbeszéd bizottságoknak, amelyek napjaink fontos problémáit igyekeznek megoldani, és a tartós munkabéke biztosításáért fáradoznak. A hosszú távú siker mindannyiunk felelőssége. Csizmár Gábor miniszter 6

Elõszó Ez a könyv közel fél éve vár arra, hogy az utolsó simításokat elvégezzük rajta és a kezébe adjuk mindazoknak, akiket az ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB) működése így vagy úgy érint, vagy érdekel. A kötet tartalmát az ÁPB-k létrejöttének folyamata során szerzett tapasztalatok alapvetően meghatározták (így a tanulmányok legtöbbje már az EU csatlakozás előtt elkészült), a megjelenéssel azonban mindenképpen meg kellett várnunk az ágazati párbeszéd bizottságok működésének feltételeiről és rendjéről szóló megállapodás aláírását, amely a jogi szabályozás kidolgozásáig, illetve hatályba lépéséig meghatározza e fórumok működését. A szerkesztés során az az alapelv vezérelt bennünket, hogy ebben a kötetben minden olyan kérdéssel foglalkozni kell, amely az ÁPB-k működése szempontjából fontos, még akkor is, ha ezek esetleg ma még válaszra várnak, valamint, hogy a lehető legjobb válogatást adjuk a PHARE programban született, a rendszer felépítése során már megismert anyagokból. Ugyanakkor nem hagyhattuk figyelmen kívül azt a szempontot sem, hogy a könyv egyik célja módszertani segítség nyújtása. Így a kötet tartalmaz elméleti igénnyel írt tanulmányokat, korábban már megismert, illetve a kötet számára szerkesztett módszertani anyagokat, és dokumentumokat is. A kötet első fejezetébe gyűjtöttük össze azokat a tanulmányokat, amelyek a hazai ágazati párbeszéd bizottságok létrehozásának folyamatát, e folyamatban felmerült, azóta részben vagy egészben megoldott problémáit különböző aspektusokból mutatják be. Itt kapott helyet az Európai Unióban működő ÁPBk súlyát, szerepét bemutató írás is. A második fejezet közelebb visz az ágazati párbeszéd bizottságok mindennapjaihoz, elsősorban az európai tapasztalatok bemutatására koncentrál; itt olvashatóak azok a tanulmányok is, amelyeket a PHARE program szakértői korábban készítettek. Ez a fejezet tartalmazza továbbá azt a három hazai dolgozatot, amelyek különböző aspektusokból és különböző területeken vizsgálják a munkaügyi kapcsolat-rendszer és az ÁPB viszonyát. A harmadik fejezetben adjuk közre az ÁPB-k létrehozása során született legfontosabb dokumentumokat. A megállapodások publikálásával az a célunk, hogy elősegítsük ezek széles körben való megismerését, hiszen ma már enélkül nem lehet ÁPB-t létrehozni, vagy ahhoz csatlakozni. Az itt található módszertani anyagokkal a működést szeretnénk segíteni. Budapest, 2004. október A szerkesztők 7

8

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlõdése és az ágazati párbeszéd bizottságok Az alábbi tanulmány természetesen nem vállalkozhat az érdekegyeztetés hazai történetének teljes áttekintésére, a tanulságok teljes körű levonására. Mindazonáltal, talán nem érdektelen, ha megkíséreljük ráirányítani a figyelmet az érdekegyeztetés országos szintű gyakorlatának néhány olyan elemére, amely egyszersmind az ágazati párbeszéd szereplői számára is tanulságokat rejthet. Az ágazati párbeszéd bizottságok létrejötte új fejezetet jelent az érdekegyeztetés hazai történetében abból a szempontból, hogy eddig az érdekegyeztetés elsősorban a kormányzati cselekvés befolyásolását jelentette. A szociális partnerek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (a továbbiakban OÉT) leggyakrabban a kormány előterjesztését vitatták meg, s ebbéli hasznos szerepük elismerése mellett is igaz a megállapítás: jogalkotási, döntési szempontból nem tekinthetők a történet főszereplőinek. Az autonóm párbeszédnek éppen az a lényege, hogy a szereplői főszereplők: témaválasztásuk, álláspontjuk, döntésük független a kormánytól, a keletkező viták megoldását maguktól és nem a kormánytól kell várniuk. 1. Az érdekegyeztetés és a kollektív szerzõdéskötés hatályos szabályairól Kollektív szerződést kötni nem csak nagy lehetőség, de nagy felelősség is. Ehhez nem elég a szerződés-kötési szándék deklarálása, hanem társadalmi beágyazottság is szükséges; az, hogy a szervezetek céljai, törekvései és nem utolsó sorban kompromisszumai a képviseltek számára is elfogadhatók legyenek. Ettől remélhető az a garancia, hogy egy kollektív szerződés valóban a munkabéke zálogává válik. Ugyanakkor a kollektív szerződés-kötéshez bizonyos képességekre értsd: jogi előírásoknak való megfelelésre is szükség van. A szocializmus időszaka alatt a munkaügyi kapcsolatok is magukon viselték a rendszer jellemző vonásait. A szakszervezetek kissé leegyszerűsítve az akkori helyzetet az ún. transzmissziós szíj szerepét töltötték be a dolgozók és a vállalati vezetés, felsőbb szinteken pedig a munkavállalók világa és a politikai vezetés között. Országos szinten a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) nem lehetett a kormány igazi tárgyalópartnere, mivel az államigazgatási egyeztetések egyik szereplőjeként működött. Ágazati szakszervezetek ugyan léteztek, de az ágazati kollektív szerződéseket ágazati miniszteri rendeletek helyettesítették. A szakszervezet, ugyanakkor, jelen volt a munkahelyeken, és kollektív szerződést is köthetett. Munkáltatói érdekképviseletekről sem nagyon 9

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok beszélhettünk ebben az időszakban. Az akkor létező gazdasági érdekképviseletek 1 nem munkáltatói érdekképviseleti szerepet töltöttek be. A nyolcvanas évek közepétől igazodva a fokozatosan liberalizálódó rendszerhez a szakszervezetek szerepe fokozatosan növekedett. Jól mutatták ezt az egyre rendszeresebbé váló SZOT Kormány találkozók. Ilyen előzmények után került sor 1988 decemberében az első országos szintű párbeszéd fórum, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) létrehozására. Az OÉT tulajdonképpen azért jött létre, hogy az akkor még létező adminisztratív bérszabályozást országos szintű kollektív bértárgyalásokkal váltsa fel. Ezt a célt a kilencvenes évek elején el is érte, valójában azonban e fórum jelentősége messze túlmutat ezen. Ez volt ugyanis az első makroszintű fórum, ahol valóban érdemi párbeszéd és alku folyt, mert a kormány tárgyalópartnereinek tekintette az érdekképviseleteket. A minimális bér új mértékéről már ekkor az OÉT határozott. Az OÉT-ben egyidejűleg volt jelen a korra jellemző szabályozóalku (a bérszabályozás paramétereiről), az együttdöntés (minimálbér), valamint a konzultáció országos és ágazati kérdésekről (ilyen volt például a 40 órás munkahétre való átállásról, a napidíjról, vagy éppen a középszintű érdekegyeztetés kialakításról, vagy a textiliparban foglalkoztatottak természetbeni juttatásáról lefolytatott konzultáció). 1988-tól gomba módra szaporodtak a szakszervezetek munkahelyi, ágazati és országos szinten egyaránt. A munkáltatói szervezetek ugyancsak igyekeztek alkalmazkodni a változásokhoz. Mindezt a rendszer-változásból adódó új helyzetre válaszul megjelenő, természetes reakcióként értékelhetjük. Az emberek munkavállalói minőségükben is élni kívántak a szabadság, az egyesülési törvény nyújtotta lehetőségekkel, és maguk akarták kézbe venni ügyeik intézését. Nem meglepő, hogy nemcsak a pártok, de a szakszervezeti tagság is egyfajta versenyelvet érvényesített azzal a szándékkal, hogy alakítsunk szakszervezetet, mutassuk meg, hogy mi jobbat csinálunk, mint a régi, de annál is, amit épp most alapítottak a többiek! Az 1990-ben, az OÉT-ből létrejött, megújult Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban ÉT) működése természetesen tükrözte az időközben bekövetkezett változásokat. Az ÉT-ben kilenc munkáltatói szövetség és hét (1993-tól hat) szakszervezeti konföderáció kapott helyet. Az ÉT alapszabálya nem adott semmilyen eligazítást az oldalon belüli viták rendezésére, sőt az ÉT tagságra sem vonatkozott semmiféle definíció. Arról viszont az alapszabály rendelkezett, hogy az ÉT-t résztvevői, ideértve a kormányt is, országos szintű fórumnak tekintik, azaz hivatása (küldetése, fő feladata) az, hogy országos szintű munkaügyi és gazdasági kérdésekkel foglalkozzon. Az ÉT tehát ágazati kérdésekkel nem foglalkozott, bár időnként történt kísérlet ágazati ügyek megvitatására. 1 A Magyar Gazdasági Kamara, az Ipari Szövetkezetek Országos Szövetsége (OKISZ), a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ), a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa (TOT), a Kiskereskedők Országos Szövetsége (KISOSZ), a Kiskereskedők Országos Szövetsége (KIOSZ) stb. 10

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében Az 1992. július 1-én hatályba lépett új Munka Törvénykönyve (Mt.) mintegy betetőzte a fent jelzett folyamatot. Az új Mt. nem csak tudomásul vette az érdekképviseleti pluralizmust, de szabályokat is alkotott a kollektív szerződések kötésére az új körülmények között. Egyfelől megfogalmazta, hogy kollektív szerződést köthet a munkáltató egy vagy több szakszervezettel, vagy több munkáltató egy vagy több szakszervezettel, végül pedig egy vagy több munkáltatói érdekképviselet egy vagy több munkavállalói érdekképviselettel. Miután egy munkahelyen csak egy kollektív szerződés köthető, a szakszervezetek együttműködésre ítéltettek. Az Mt. ugyanis kimondta, hogy a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokon a munkáltatónál képviselt valamennyi szakszervezet részt vehet 2. Az együttműködést szabályozta a kollektív szerződés kötésének négy esetet tartalmazó szabálya, amely szerint: I....ha a munkáltatónál több szakszervezet rendelkezik képviselettel, a kollektív szerződést valamennyi szakszervezet együttesen kötheti meg. II. A jogalkotó számolt azzal, hogy előfordulhat: a szakszervezetek együttes kollektív szerződéskötése ezen a módon nem lehetséges, ezért kiegészítő szabályt adott. Az Mt. szerint ebben az esetben a reprezentatív szakszervezetek köthetnek együttesen kollektív szerződést. Reprezentatívnak azt a szakszervezetet kell tekinteni, amelynek jelöltjei az üzemi tanács-választáson megszerezték a leadott szavazatok legalább tíz százalékát. III. Az is előfordulhat, hogy a reprezentatív szakszervezetek együttes kollektív szerződéskötése sem lehetséges. Erre az esetre az Mt. úgy rendelkezik, az a szakszervezet köthet kollektív szerződést a munkáltatóval, amelynek jelöltjei az üzemi tanács-választáson együttesen a leadott szavazatok több mint hatvanöt százalékát megszerezték. IV. Végül pedig, amennyiben a szakszervezetek jelöltjei az üzemi tanácsválasztáson nem szerzik meg a szavazatok több mint felét, a munkavállalóknak szavazniuk kell arról, hogy jóváhagyják-e a megkötött kollektív szerződést. (A szavazás akkor érvényes, ha azon az üzemitanács-választásra jogosult munkavállalók több mint fele részt vesz.) A kollektív szerződés-kötés szabályai tehát, egyfelől valamennyi szakszervezetnek megadják az esélyt kollektív szerződés kötésére a tárgyalásokon való részvétel biztosításával. Másfelől viszont, a reprezentativitás jogintézményének bevezetésével az Mt. megkülönbözteti a szakszervezeteket, amennyiben az üzemi tanács-választáson meghatározott eredményt elérő tehát nagyobb támogatottságot élvező szakszervezeteket előnyben részesíti. A reprezentatív szakszervezetnek lehetősége van arra, hogy a nem reprezentatív szakszervezetek hozzájárulása nélkül is kollektív szerződést kössenek, sőt a szuper-reprezentatív (65 %-os támogatottságot szerzett) szakszervezet egyedül is köthet kollektív szerződést, akár más reprezentatív szakszervezetek ellenére. A szakszervezetek támogatottságon alapuló megkülönböztetése tehát 2 Mt. 33. (8) bek. 11

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok munkahelyi szinten 1992 óta része a munkaügyi kapcsolatok szabályozásának. Amennyire részletezettnek mondható a kollektív szerződés-kötés munkahelyi szintű szabályozása, annyira elnagyoltnak tűnik az ágazati szintű szabályozás. Ágazati kollektív szerződés csak akkor jöhet létre, ha az egyébként szabadon megkötött kollektív szerződés kiterjesztését a szerződést kötő reprezentatív szervezetek együttesen kérik az illetékes minisztertől (jelenleg a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztertől). A miniszter dönt a kiterjesztési kérelem elfogadásáról, vagy elutasításáról. Ágazati szinten a reprezentativitás szabályozása eltérően a munkahelyi szinttől nem tartalmaz konkrét mértéket. Reprezentatívnak különösen az a munkáltatói érdekképviseleti szervezet minősül, amely taglétszámánál, gazdasági jelentőségénél, illetve a foglalkoztatottak számánál fogva az adott hatályossági körben a legjelentősebb. Hasonló megközelítés érvényesül a szakszervezetek esetében, amennyiben reprezentatívnak különösen az a szakszervezet minősül, amely taglétszámánál, illetve a munkavállalók általi támogatottságnál fogva az adott hatályossági körben a legjelentősebb 3. A szakszervezetek munkavállalók általi támogatottságának megítélésénél elsősorban a kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkáltatóknál a kollektív szerződés megkötését megelőző utolsó üzemi tanács-választás eredményét kell figyelembe venni. 4 A gyakorlatban a kiterjesztési kérelmet az OÉT illetékes bizottsága (a Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottsága) vizsgálja meg, és megfogalmazza véleményét. A miniszter a bizottság véleményének figyelembevételével dönt. Jelenleg három ágazatban sütőipar, villamosenergia-ipar, valamint idegenforgalom és vendéglátás létezik ágazati szintre, tehát az ágazat valamennyi munkáltatójára és munkavállalójára kiterjesztett kollektív szerződés. Fenti esetek is mutatják, hogy a jelenlegi Mt. akárcsak az ÁPB-k készülő szabályozása jogi értelemben nem különbözteti meg az ágazatot az alágazattól vagy a szakágazattól. Így pl. a sütőiparra amely a TEÁOR 5 alapján szakágazat ugyanaz az eljárás vonatkozik, mint az idegenforgalom és vendéglátás ágazatra. 2. Az érdekegyeztetés fejlõdésének tanulságai az ÁPB-k számára Az érdekegyeztetés magyarországi történetében elsősorban az országos szintre irányult a figyelem. A meg-megújuló viták a következő néhány kérdésre koncentrálódtak: 1. Melyek azok a témakörök, amelyekkel az egyes fórumok foglalkozzanak, másképpen fogalmazva, melyek azok a témakörök, amelyeket a kormánynak egyeztetnie kell a szociális partnerekkel? 3 Mt. 34. (2) bek. 4 Mt. 34. (3) bek. 5 Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere. 12

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében 2. Milyen területet fedjen le egy érdekegyeztető fórum, azaz milyen témákra, illetve foglalkozási csoportokra terjedjen ki az illetékessége? Általánosabban fogalmazva, milyen rendezőelv alapján határozható meg egy érdekegyeztető fórum illetékessége? 3. Kik lehetnek a fórum tagjai, illetve milyen kritériumok alapján határozható meg, hogy mely érdekképviseletek legyenek egy fórum tagjai és ott milyen befolyásolási lehetőséggel rendelkezzenek? 4. Milyen jogkörök illetik meg a szociális partnereket, azaz hogyan vehetnek részt a döntési eljárásban. Az eddig létezett jogosítványok egy része ugyanis közvetlenül a döntésekhez kapcsolódik (pl. egyetértési jog, véleményezési jog), vagyis azt határozta meg, hogy a szociális partnerek véleményét a kormány köteles vagy nem köteles figyelembe venni. A szabályok másik része pedig eljárási kérdésekre terjed ki. (Ilyennek tekinthetők a különböző határidők, az ülések napjának meghatározása, az egyeztetések rendjének formai előírásai stb.) A következőkben e kérdésekre két aspektusból próbálok válaszolni. Az A) pontban az országos érdekegyeztetésből, az OÉT működéséből adódó tapasztalatokat foglalom össze, míg a B) pontban az ÁPB szempontjából vizsgálom ugyanazt a kérdést. Ad 1. Melyek azok a témakörök, amelyekkel az egyes fórumok foglalkozzanak, másképpen fogalmazva, melyek azok a témakörök, amelyeket a kormánynak egyeztetnie kell a szociális partnerekkel? A) A szociális partnerek, illetve általában az érdekképviseletek célja a minél nagyobb befolyásolás, világosabban fogalmazva, akaratuk, érdekeik érvényesítése. Ennél fogva igyekeznek minél több területre kiterjeszteni hatókörüket. Tipikusan két nagy területen próbálják a döntéseket befolyásolni. Mindenek előtt munkaügyi és szociális kérdésekben, mint pl. bérezés, foglalkoztatás, munkafeltételek, munkajog, munkavédelem, munkaegészségügy, illetve társadalombiztosítás, munkanélküli ellátás, nyugdíjak, hogy csak a legfontosabb elemeket említsük. Emellett igyekeznek befolyást gyakorolni a foglalkoztatást, a szociális ellátórendszereket stb. meghatározó gazdasági folyamatokra, mindenek előtt az éves költségvetési és az adózási szabályokra. A kormány és a szociális partnerek váltakozó sikerrel küzdöttek e téren. Az OÉT 1990 előtt csak munkaügyi kérdésekkel foglalkozott. Az 1990 és 99 között működő Érdekegyeztető Tanács munkaügyi és gazdasági kérdéseket egyaránt befogadott. Az 1999 és 2002 között működött Országos Munkaügyi Tanács szakított a gazdasági témakörök megvitatásával, és csak munkaügyi kérdéseket tűzött napirendre. 2002 óta, az újjáalakult Országos Érdekegyeztető Tanács ismét foglalkozik gazdasági kérdésekkel. Munkaügyi kérdésekkel tehát valamennyi országos fórum foglalkozott. Egy érdekegyeztető fórum létrehozásakor egyik fontos, eldöntendő kérdés: milyen témákkal kívánnak foglalkozni a partnerek. Ez nagymértékben függ attól, hogy maguk az érdekképviseletek milyen célok, milyen érdekek képviseletére szerveződtek. 13

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok A szakszervezetek tradicionálisan a munkavállalói érdekek képviseletében, a munka világában fejtik ki tevékenységüket. Ennél fogva a munkáltatói érdekképviseletek is rákényszerültek, hogy munkaügyi kérdésekkel foglalkozzanak. Ugyanakkor a munkáltatói érdekképviseletek természetes módon vonzódnak a vállalkozás eredményességét befolyásoló gazdasági (szabályozási, költségvetési kapcsolatokat érintő stb.) kérdésekhez. Ezt a megközelítést a szakszervezetek sem utasítják el. Mindazonáltal az OÉT tevékenységén érzékelhető, hogy a szakszervezetek érdeklődése elsősorban a munkaügyi, a munkáltatóké a gazdasági kérdések felé irányul. B) Az ágazati párbeszéd bizottságok tulajdonképpen bármivel foglalkozhatnak, amit a részvevő felek az ágazat működése, eredményessége, illetve a munkavállalói és a munkáltatói érdekek szempontjából fontosnak gondolnak. Ilyenek lehetnek mindenek előtt az ágazati bérekkel, a foglalkoztatással, a munkafeltételekkel, a munkajogi szabályozással (pl. munkaidő-beosztás, túlmunka és díjazása, leltárfelelősség) a munkabiztonsággal és munkavédelemmel, a foglalkozás-egészségüggyel összefüggő kérdések. Természetesen annak sincs akadálya, hogy a bizottság amennyiben fontosnak véli kialakítsa álláspontját országos szintű kérdésekben, illetve felhívja a figyelmet egy országos intézkedés ágazatot érintő hatásaira. Ad 2. Milyen kört fedjen le egy érdekegyeztető fórum, azaz milyen körre, illetve foglalkozási csoportokra terjedjen ki az illetékessége? Általánosabban fogalmazva, milyen rendezőelv alapján határozható meg egy érdekegyeztető fórum illetékessége? A) Az eddigi tapasztalatok alapján több rendezőelv alakítható ki. 1. Legegyszerűbb a területi elv. E szerint beszélhetünk országos (mint az ország egésze) és területi (mint az egész ország egy része; azaz regionális, megyei, városi, önkormányzati) színtű fórumokról. 2. A statisztikai megközelítés az érintett munkáltatók statisztikai besorolásából indul ki. E szerint országos és ágazati (alágazati, szakágazati) fórumokról beszélünk. 3. Gyakran azonos foglalkozási csoporthoz tartozó vagy azonos jogállású munkavállalók alapján hoznak létre fórumot (pl. közalkalmazottak, köztisztviselők, megváltozott munkaképességűek). 4. Végül, a gazdálkodó szervezetet, vagy költségvetési szervet, mint egységet tekintve, beszélünk munkahelyi szintű fórumról. A gyakorlatban e rendezőelveket három egyszerű kategóriába soroljuk: országos, közép- és munkahelyi szintű fórumokról beszélünk. Ebben az értelemben a területi, az ágazati és a foglalkozási csoport alapján létrehozott fórumokat a középszinthez soroljuk; noha egy ágazati vagy egy foglalkozási csoport alapján létrehozott fórum a földrajzi területi elv alapján országos fórumnak lenne tekinthető. A sokféle, elvileg lehetséges fórumból számos a gyakorlatban is létezik. A magyar gyakorlat azt az elvet követi, hogy egy adott témát mindig az érintett 14

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében munkáltatókat, illetve munkavállalókat képviselő érdekképviselettel kell egyeztetni. Az elmondottakat néhány példával érzékeltetve: A minimálbér minden munkavállalóra és munkáltatóra nézve kötelező, ezért az egyeztetés az OÉT-ben történik; A Munka Törvénykönyve egésze a versenyszférára, de több előírása a közalkalmazottakra és a köztisztviselőkre is érvényes, ezért ugyancsak az OÉT tűzi napirendre; A közalkalmazotti illetmények, a rájuk vonatkozó tábla csak a közalkalmazottakat érinti, ezért az egyeztetés színhelye a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa; A kereskedelmi egységek vasárnapi nyitva tartása, vagy a heti munkaidő a vegyiparban egyértelműen ágazati kérdés, ezért ezek megvitatására az ágazati fórum hivatott. Ugyanakkor a gyakorlatban nem mindig egyértelmű egy konkrét téma besorolása. Az egészségügyi reform értelmezhető ágazati, de általános jellegű, mindenkit érintő nemzeti kérdésként is. B) Az ágazati párbeszéd bizottság értelemszerűen az elnevezésében szereplő ágazat (alágazat, szakágazat) ügyeivel foglakozik. 1. Az ágazati fórumok illetékességének meghatározásakor ezért pontosan értelmeznünk kell az érintettség fogalmát. Az ágazati érdekképviseletek érthető törekvése, hogy a kormány minden olyan kérdést koncepciót, szabályozást egyeztessen velük, amely az ágazat munkavállalóit érinti. Az érintettség azonban nem egyszerűsíthető le annak vizsgálatára, hogy egy koncepció vagy szabályozás vonatkozik-e az adott csoportra, esetünkben ágazatra. Emellett azt is vizsgálni kell, hogy az adott koncepció vagy szabályozás más csoportok, netán valamennyi szereplő munkáltató és munkavállaló helyzetét is érinti-e. Amennyiben ugyanis az utóbb említett esettel állunk szemben, akkor olyan fórumot kell keresnünk, amely valamennyi érintett csoportot lefedi. Egy példával élve, a személyi jövedelemadó nyilvánvalóan érinti egy adott ágazat szereplőit, ezért érintetteknek tekintik magukat. Ugyanakkor azonban a személyi jövedelemadó más ágazatok szereplőit is a gazdaság valamennyi szereplőjét érinti, ezért az egyeztetés helye a valamennyi érintettet lefedő Országos Érdekegyeztető Tanács. Az ágazati párbeszéd bizottságok létrejötte tehát e tekintetben semmiféle változást nem eredményez az érdekegyeztetés rendjében. A rendezőelv tehát az, hogy találjuk meg a szubszidiaritás elvének megfelelően azt a legkevesebb munkáltatót, munkavállalót, ágazatot, területet stb.-t átfogó, vagyis legalsóbb szintű fórumot, amely még lefedi az érintettek teljes körét. 15

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok 2. Napjaink egyik vitatott kérdésévé vált, hogy hol kell egyeztetni az ágazati párbeszéd bizottságokra vonatkozó szabályozást. A zavart feltételezhetően az okozza, hogy a téma ágazati szabályozás ágazati érintettséget feltételez. Valójában azonban a fenti gondolatmenetből egyértelműen kiderül, hogy önmagában a téma megjelöléséből semmilyen következtetés nem vonható le arra vonatkozóan, hogy melyik fórum az illetékes. Analóg a helyzet, például, a munkahelyi kollektív szerződés, vagy a munkaszerződés kötése esetén. Kollektív szerződést egy munkáltató is köthet, sőt ez a tipikus Magyarországon. Mégsem jut senkinek eszébe, hogy a munkahelyi szintű szabályozást az egyes munkahelyekkel kellene közvetlenül egyeztetni. A munkaviszony megkötésének és megszüntetésének szabályai az egyes munkavállalókra vonatkoznak, mégsem vetődik fel érthetően senkiben, hogy a munkavállalókkal egyenként kellene egyeztetni azért, mert ezek a szabályok közvetlenül őket érintik. Az ágazatokra így az ágazati párbeszéd bizottságokra - vonatkozó szabályozás nem egy, hanem minden ágazatot érint, következésképpen egyértelműen országos és nem ágazati kérdés, országos szintű kérdésekben pedig a magyar és az európai gyakorlat egyaránt a konföderációkat, az országos szövetségeket tekinti tárgyalópartnernek. Vagyis az ÁPB-kre azonos alapvető szabályokat kell alkotni, ugyanakkor felhatalmazás alapján az ÁPB-k maguk is alkothatnak szabályokat, adott, konkrét kérdésekben megállapodhatnak, de ha erre bármely oknál fogva képtelenek, akkor kötelesek az általános előírásokhoz alkalmazkodni. Más kérdés, hogy számos, az ágazati párbeszéd bizottságok működését érintő kérdés (ilyen, például, a titkárságok kialakítása, a titkárok kiválasztása, az éves költségvetési támogatás megtervezése) közvetlenül az ágazati párbeszéd bizottságok, illetve a részvételükkel létrehozott tripartit fórum Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa illetékességébe utalható. Ad 3. Kik lehetnek a fórum tagjai, illetve milyen kritériumok alapján határozható meg, hogy mely érdekképviseletek legyenek egy fórum tagjai és ott milyen befolyásolási lehetőséggel rendelkezzenek? A) A magyarországi érdekegyeztetés talán legrégebben feltett és eddig meg nem válaszolt kérdése a részvétel szabályozása, amelyet gyakran helytelenül a reprezentativitással azonosítunk. Ahogyan azt már a bevezetőben jeleztük, országos szinten a kérdés megválaszolását 1990-ben, és lényegében azóta is, megkerülték. Ugyanakkor, munkahelyi szinten, a Munka Törvénykönyve egyértelműen tisztázza, kik ülhetnek le tárgyalni a kollektív szerződésről, és a szakszervezeti oldalon belüli viták feloldására bevezeti a reprezentativitás fogalmát is. Mindenek előtt kíséreljük meg elvileg is tisztázni az ide tartozó fogalmakat! Ehhez három kérdést teszünk fel, amelyek a munkáltatói, illetve munkavállalói érdekképviseletekre vonatkoztathatók. 16

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében 1. Mitől függ, hogy egy szervezetet érdekképviseleti szervezetnek, mégpedig munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviseleti szervezetnek tekintünk? a) Minden munkáltatói és munkavállalói érdekképviselet az egyesülési törvény alapján jöhet létre, bíróságon bejegyzik, és alapszabályában szerepel, hogy milyen területen működő munkáltatók, illetve milyen területen foglalkoztatott munkavállalók képviseletét tűzte ki célul. b) Ugyanezek a követelmények érvényesek az ágazati párbeszéd bizottság tagjaira is. (Az alapszabályában tehát szerepelnie kell, hogy milyen ágazatban (alágazatban, szakágazatban, esetleg többen) kíván munkáltatói vagy munkavállalói érdekeket képviselni. 2. Mitől függ, hogy egy munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviseleti szervezet részt vehet egy érdekegyeztető fórum munkájában? Az érdekképviselet törvényeknek megfelelő létrejöttéből és működéséből még nem következik, hogy mások kormány, partner-szervezetek kötelesek őt tárgyalópartnerként kezelni. Lehet, hogy elegendő, ha a partnere elismeri tárgyalópartnernek, de olyan megoldás is gyakori, hogy törvény vagy más jogszabály írja elő, hogy milyen esetben kell egy érdekképviseletet tárgyalópartnernek elfogadni. A Munka Törvénykönyve tételesen kimondja, hogy a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokon a munkáltatónál képviselt valamennyi szakszervezet részt vehet. Ugyanakkor bizonyos feltételeket is megfogalmaz, amikor azt is kimondja, hogy kollektív szerződés kötésére az a szakszervezet, illetve az a munkáltatói érdekképviseleti szervezet jogosult, amely érdekképviseleti tevékenységében a kollektív szerződést kötő másik féllel szemben független. A munkáltatói érdekképviseleti szervezet kollektív szerződés-kötési jogosultságához szükséges az is, hogy tagjai erre felhatalmazzák. A Munka Törvénykönyve továbbá szabályt ad arra nézve is, hogy a szakszervezet jogosult a munkáltatóval kollektív szerződést megkötni, ha jelöltjei az üzemi tanács-választáson a leadott szavazatok több mint felét megszerezték. Az Országos Érdekegyeztető Tanács körüli viták egyik igazán meg nem tárgyalt kérdése, hogy melyik szervezet lehet tagja az OÉT-nek. Kevesen figyeltek fel arra, hogy 1999-ben az országos szintű érdekegyeztetés magyarországi történetében először az Országos Munkaügyi Tanács (a továbbiakban OMT) ideiglenes alapszabálya konkrét kritériumokat fogalmazott meg a szociális partnerek részvételét illetően. A szabályozás lényegében szó szerint átvette a társadalombiztosítási önkormányzatokba való delegálás szabályait, (ráadásul biztos a szociális partnerek számára biztos módszert választott) azáltal, hogy elfogadta az Országos Választási Bizottság 1997. évi döntését, amely megállapította, mely szervezet számít országos érdekképviseletnek. A részvétel tehát azon alapult, hogy az OMT alapszabálya 17

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok alapító tagnak tekintette a fenti módon definiált országos érdekképviseleti szervezeteket. Az ideiglenes alapszabály szerint: A munkavállalók, illetve a munkaadók országos érdekképviseleti szervezetének minősül: a) az a munkavállalói, illetőleg munkáltatói érdekképviseleti szövetség (konföderáció), amely aa) nyilvántartásba vételét bírósági végzéssel igazolta; ab) székhelye Magyarországon van; ac) érvényes a munkaadói munkavállalói érdekek képviseletére jogosító alapszabállyal, képviseleti szervezettel rendelkezik, és létrejöttétől folyamatosan működik; ad) legalább három nemzetgazdasági ágban és legalább tíz alágazatban tevékenykedő és bírósági nyilvántartásba vett, igazolt tagszervezettel rendelkezik; ae) tagszervezetei igazoltan legalább öt, különböző megyében működő területi szervezettel rendelkeznek; b) fentieken túl ba) a munkavállalói érdekképviseleti szövetség országos érdekképviseleti szervezetként történő elismeréséhez az szükséges, hogy tagszervezetei együttesen igazoltan, legalább száz különböző munkáltatónál működő munkahelyi szervezettel rendelkezzenek; bb) a munkáltatói érdekképviseleti szövetség országos érdekképviseleti szervezetként történő elismeréséhez az szükséges, hogy a szövetséghez legalább ezer munkáltató, illetve vállalkozás tartozzon, vagy amelyben a foglalkoztatottak száma együttesen legalább százezer fő. c) Egy szakszervezet csak egy szakszervezeti szövetségnél, egy munkáltató csak egy munkáltatói érdekképviseleti szövetségnél vehető figyelembe. Fenti feltételek elérése érdekében a munkavállalók, illetőleg a munkáltatók érdekképviseleti szövetségei egymással koalícióra léphetnek. 6 A részvétel úttörő jellegű szabályozása valójában még nem hatja át az érdekegyeztetést. Mindenek előtt azért, mert az OÉT tagjai között koránt sincs egyetértés a részvétel, illetve a reprezentativitás kritériumairól, egyáltalán a kritériumok alkalmazásának a szükségességéről sem. Egyelőre tisztázatlan, hogy hány évente kell felülvizsgálni a fenti kritériumoknak való megfelelést, mint ahogyan arra sincs egyelőre válasz, hogy kinek (melyik hatalmi ágnak, ezen belül melyik intézménynek) kellene a vizsgálatot elvégeznie. 1997 óta az OMT/OÉT tagjai újabb vizsgálaton nem estek át. Jelenleg ott tartunk, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak nincs formálisan elfogadott alapszabálya, miközben a fórum rendszeresen 6 Elfogadták az Országos Munkaügyi Tanács alakuló ülésén, 1999. április 21-én. 18

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében tanácskozik értelemszerűen elfogadva az egyeztetések hagyományosan kialakult rendjét, amelyet a korábbi, az Országos Munkaügyi Tanács ideiglenes alapszabálya tartalmaz. Az új alapszabály elfogadásának legfőbb akadálya, hogy a szociális partnerek az oldalakon belül helyet foglaló egyes szervezetek között nincs egyetértés a részvétel és a reprezentativitás szabályairól. B) Az ágazati párbeszéd bizottságokra vonatkozó szabályozás szakít az országos szinten folytatott eddigi gyakorlattal, mivel egyértelműen megfogalmazza azokat az általános feltételeket, amelyek teljesülése esetén az adott munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviselet jogosult a bizottság tagja lenni, azaz a részvétele nem kérdőjelezhető meg. Ugyanakkor arra is lehetőség van, hogy az általános feltételeknek minden tekintetben megfelelő érdekképviseletek megegyezzenek arról, hogy hozzájárulnak az általános feltételek egy tételesen meghatározott részének meg nem felelő érdekképviseletek részvételéhez a bizottságban A bizottságban való részvétel szabályai tehát átlátható és mérhető kritériumokon alapszanak. 7 3. Egyenlő befolyásolási képessége legyen-e az érdekegyeztető fórum tagjainak? A) Végül, az is lehetséges, hogy a jogszabály különbséget tesz szakszervezet és szakszervezet, illetve munkáltatói érdekképviselet és munkáltatói érdekképviselet között a döntésekben való részvételt illetően. A reprezentatív szervezet tehát a nem-reprezentatív szervezetekhez képest többlet-jogokkal rendelkezik a tárgyalások, illetve a döntések során. A reprezentativitás fogalma azt jelenti, hogy egy érdekképviselet támogatottsága, tagsága, érdekérvényesítőképessége jelentős, vagy másokénál nagyobb, netán a legnagyobb. A nemzetközi gyakorlat e tekintetben nem egységes. Itt érkeztünk el ahhoz a talán legizgalmasabb kérdéshez, hogy milyen kritérium vagy kritériumok alapján állapítjuk meg a reprezentativitást. Szakszervezetek esetében elsősorban a szakszervezet erejét, szervezettségét, kollektív szerződés-kötési képességét kifejező kritériumok (szakszervezeti tagok száma, üzemi tanács-választáson elért eredmény, kollektív szerződéses lefedettség) jöhetnek szóba. Munkáltatói érdekképviseletek esetében elsősorban a foglalkoztatottak száma tűnik relevánsnak, de más kritériumok is lehetségesek. A bevezetőben bemutattuk, hogy a Munka Törvénykönyve milyen előnyökhöz juttatja a reprezentatív szervezeteket. Ugyanakkor országos szinten, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a reprezentativitás fogalma ismeretlen. B) Az ágazati párbeszéd bizottságok tervezett szabályozása Magyarországon eddig nem alkalmazott részletezettséggel foglalkozik a részvétel és a reprezentativitás kérdésével. Annak érdekében, hogy elkerüljük egyes szervezetek kirekesztését a párbeszédből, a részvételi feltételek viszonylag puha 7 Részletesen ld. Várkonyi Júlia: Szabályozás megállapodásos és jogi alapokon c. tanulmányában, illetve a 2003. július 2-án kötött keret-megállapodásban. 19

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok kritériumokat tartalmaznak. A bizottság, ezen belül az oldal működőképességének a megteremtését nemcsak a reprezentativitás, hanem az oldalon belüli döntési mechanizmus szabályozása is elősegíti. 8 Összefoglalva tehát, a három fenti kérdésre adott válaszból (hogy ti.: (1) mitől függ, hogy egy szervezet ágazati munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviseletnek tekinthető, (2) részt vehet-e egy fórum munkájában vagy sem; (3) egyenlő vagy eltérő befolyásolási képessége legyen-e az egyes szervezeteknek) a következő kép rajzolódik ki: az ágazati párbeszéd bizottságokban való részvételnek szükséges feltétele az ún. általános feltételeknek való megfelelés; további feltétel, hogy az érdekképviselet feleljen meg az ágazati munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviselet definíciónak, de ettől a mind az általános, mind az ágazati érdekképviselet definíciónak megfelelő szervezetek konszenzussal eltekinthetnek; az ÁPB tagjai a döntésekben a felállított kritériumoknak való megfeleléstől függően eltérő jogokkal rendelkeznek. Ezek a válaszok gyökeres változást jelentenek az OÉT-ben alkalmazott eddigi gyakorlathoz képest, mivel az OÉT ezeket a megkülönböztetéseket nem ismeri. Ad 4. Milyen jogkörök illetik meg a szociális partnereket, azaz hogyan vehetnek részt a döntési rendszerben? E jogosítványok egy része közvetlenül a döntésekhez kapcsolódik (pl. egyetértési, véleményezési jog), más részük eljárási kérdésekre (határidők, az ülések előkészítésének, illetve megtartásának rendje) terjed ki. A) A kormány és a szociális partnerek közötti párbeszéd célja más a kormány, és más a szociális partnerek számára. A kormány célja az előzetes egyeztetések során a szociális partnerek álláspontjának megismerésével egy jogszabály vagy intézkedés társadalmi hatásának, illetve fogadtatásának előzetes felmérése, ezen keresztül a társadalmi béke erősítése, illetve a konfliktusok megelőzése. Az előzetes egyeztetés a lehetséges feszültségpontok feltérképezésével, modellezésével hozzájárul a jogszabályok és intézkedések szakmai színvonalának javításához. A szociális partnerek célja ezzel szemben a jogszabályok és intézkedések tartalmának befolyásolása. Ennek érdekében arra törekednek, hogy a döntési folyamatba beépülve, megkerülhetetlenné váljanak. Ezt a törekvésüket segítik egyfelől a különböző eljárási szabályok (határidők, tárgyalási rendek stb.), másfelől pedig igyekeznek egyetértési vagy együttdöntési jogot szerezni, azaz azt elérni, hogy hozzájárulásuk nélkül ne születhessen jogszabály vagy kormányzati intézkedés. Az egyetértési vagy együttdöntési jog azonban idegen a tripartit struktúráktól. A kormány rendeletalkotó, illetve törvényelőkészítő jogosítványa ugyanis 8 Részletesen ld. Várkonyi fent említett munkáját. 20

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében alkotmányosan nem függeszthető fel. (Egyes jogászok a minimálbér meghatározására vonatkozó egyetértési jogot is vitatják.) Éppen ezért az OÉTben a nemzetközi gyakorlattal megegyezően konzultáció folyik. Kétségtelen, hogy a konzultáció nem nyújt garanciát a szociális partnerek számára álláspontjuk elfogadására, a döntés, végső soron, a kormány kezében van, és ebben a döntésben politikai elvek, célok, szándékok vezérlik. Mindazonáltal a párbeszéd, az érdekek és érvek ütköztetése befolyásolja a kormányt döntéseinek meghozatalában, és ezen keresztül segíti a szociális partnereket törekvéseik érvényesítésében. B) Az ágazati párbeszéd bizottságban a fenti gondolatmenet nem értelmezhető, hiszen a kormány képviselői nincsenek benne a bizottságban. Ennél fogva a kormány és a szociális partnerek viszonyának az értelmezése fel sem vetődik. Ugyanakkor, amennyiben a kormány egy ágazatra vonatkozó szabályozást készít elő, akkor ennek egyeztetésére éppen az érintett ágazatot képviselő ÁPB lehet a legalkalmasabb fórum. Egyébként ez azt is jelenti, hogy az ÁPB autonómiája épp a kormány távollétéből adódik. Minden döntés kezdve a napirend elfogadásától, a tárgyalandó témák kijelölésétől a közös állásfoglalásokig és a kollektív szerződések megkötéséig az ÁPB tagjainak elvitathatatlan joga. Természetesen az ÁPB ebben az esetben sem vonatkoztathat el kompetenciájának határaitól. A kétoldalú munkáltatók és szakszervezetek közötti párbeszéd lehet konzultáció, de lehet együttdöntés (kollektív szerződés) is, illetve e kettő valamilyen kombinációja, valamint információ nyújtása. Miután kollektív szerződésben a törvényi keretek között bármilyen kérdés szabályozható, az ellenérdekű felek megállapodása igen hatékony szabályozási eszköznek tekinthető. A kormány intézkedései, így pl. a készülő jogszabályok, természetesen, direkt módon az ágazati párbeszéd bizottságokban sem befolyásolhatók, azonban egy közös állásfoglalás nyomásgyakorló erejét hiba lenne lebecsülni. Ugyanakkor egy kétoldalú megállapodás ereje attól is függ, hogy mi annak a tartalma. Amennyiben a valamely kérdésben azonos érdekű szociális partnerek abban értenek egyet, hogy egy harmadik fél (pl. az állam a költségvetésből) számukra támogatást vagy nagyobb támogatást nyújtson, akkor ennek a lobbizásnak jóval kisebb a súlya, mint ha az ellenérdekű szociális partnerek megállapodnak a béremelésről vagy a munkaidő szabályozásáról utóbbi esetben tehát olyan kérdésekről, amelyekben érdekeik ellentétesek, és éppen ezért a megállapodás eleve valamilyen egyensúlyt fejez ki. Nem véletlen, hogy a nemzetközi gyakorlattal megegyezően a szociális partnerek kompetenciája csak az utóbbi területre (bérezés, foglalkoztatás, munkafeltételek stb.) terjed ki. A részvétel szabályozása mellett a döntési rendszer kialakítása az ÁPB-k másik lényeges, új eleme. A szabályozás célja: valamilyen döntési rendszer kikényszerítése annak figyelembe vételével, hogy az ÁPB tagjainak elképzelései érvényesülhessenek. Ezért az ÁPB tagjaira bízza, hogy milyen döntési rendszernek kívánják magukat alávetni. Amennyiben viszont erről nem 21

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok sikerül megállapodniuk, kötelezően alkalmazniuk kell a 2004. szeptemberi megállapodásban foglatakat. Eszerint: az ÁPB döntéseit konszenzussal hozza; az ÁPB munkavállalói, illetve munkáltatói oldalát egy-egy szavazat illeti meg; oldalálláspontnak tekintendő, ha az oldal egy vagy több tagja a szavazás során együttesen megszerzi az oldal döntési joggal rendelkező tagjai összes pontszámának kétharmadát. Amíg az első két kritérium ismert az OÉT gyakorlatából, addig a harmadik a szabályozás teljesen új eleme. Az ágazati párbeszéd bizottságok létrehozása éppen a fent említett kompetenciahatárok kapcsán azt a kérdést is felveti, hogy módosul-e ennek következtében az OÉT szerepe, hatásköre, tevékenysége.megítélésem szerint, részben a fentiekből következően, az OÉT szerepe alapvetően nem változik, legalább is abban a tekintetben, hogy az országos szintű kérdéseket (pl. Munka Törvénykönyve, foglalkoztatáspolitika, minimálbér, adó- és költségvetési törvények) továbbra is az OÉT-ben kell egyeztetni; az OÉT tagjai a fenti kérdések tárgyalására alkalmas, országos szintű munkáltatói és munkavállalói szövetségek (konföderációk) maradnak. Ugyanakkor remélhető, hogy ágazati szintű problémák megvitatása a jövőben nem kerül az OÉT napirendjére, sőt ami ennél fontosabb az országos szintű politikák megalapozásához az ÁPB-k az ágazatot érintő hatások felvázolásával komoly segítséget nyújtanak. 3. Autonómia vs. kormányzati szerepvállalás Az előkészítő munka során rendszeresen felvetődött: hogyan egyeztethető össze az ágazati párbeszéd autonóm jellege azzal, hogy a kormány beleszól az ÁPBket érintő szabályozásba. Olyan kormányzati szempontból szélsőséges állásponttal is találkoztunk, hogy a kormány csupán anyagilag segítse, támogassa az ÁPB-ket, egyebekben viszont maradjon távol, azaz gyakorlatilag semmibe se szóljon bele. (Gondoljunk például arra az ötletre, hogy az Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa (ÁPBT) legyen kétoldalú fórum.) Elengedhetetlennek tűnik ezért az autonómia és a kormányzati szerepvállalás értelmezése, ami egyben lehetőséget nyújt az eddigiek összefoglalására is. a) Mennyiben autonómok az ágazati párbeszéd bizottságok? Mindenek előtt a szociális partnerek döntenek arról, hogy egyáltalán létre kívánnak-e hozni ÁPB-t. 22

I. Az ágazati párbeszéd bizottságok és szabályozásuk az érdekegyeztetés rendszerében Emellett az ágazati párbeszéd bizottságok önállóan határoznak a napirendről, azaz meghatározzák, mivel kívánnak foglalkozni. Ebbe az is belefér, hogy pl. egy, a kormány (minisztérium) által véleményezésre küldött anyaggal nem kívánnak foglalkozni. Kialakítják álláspontjukat az adott napirendről, azaz csak tőlük függ, milyen állásfoglalást alakítanak ki egy ágazatpolitikai kérdésről, egy jogszabály-tervezetről, egy létező jogszabályról vagy gyakorlatról, stb. Természetesen ugyancsak az ÁPB-ktől függ, hogy kötnek-e kollektív szerződést s mi annak tartalma. Kialakíthatják saját döntési rendszerüket, illetve beleszólhatnak abba, hogy kik lehetnek az ÁPB tagjai, de csak a törvény, illetve a törvény hatályba lépéséig a kormány és a szociális partnerek között létrejött megállapodás adta keretek között. Dönthetnek a rendelkezésükre álló erőforrások felhasználásáról, ugyancsak a törvény, vagy az ÁPBT-ben kötött megállapodás keretei között. (Mivel e tekintetben még semmilyen megállapodás nem született, ezért e megállapítást óvatosan kell kezelnünk.) b) Mibe szól bele a kormány, illetve a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium? A kormány, illetve az FMM részt vesz az ÁPB-kre vonatkozó szabályozás kidolgozásában. Ez nem csak joga, hanem alkotmányos kötelessége is. Szabályozáson két szabályrendszert értünk: a törvényi szabályozást, illetve a törvényi szabályozás hatályba lépéséig élő tripartit megállapodást. Ennek megfelelően, egyfelől a szociális partnerekkel együtt kidolgozza azt a megállapodást, amely alapján működnek az ÁPBk, majd részt vesz a szabályozás gyakorlati működtetésében. E megállapodás azzal a praktikus haszonnal is jár, hogy megtörténik a jogszabály elvi modellezése, az elvi viták mellett a gyakorlatban is kipróbálhatjuk a szabályozás működőképességét. Másfelől, ugyancsak a szociális partnerekkel együtt kidolgozza és az Országgyűlés elé terjeszti a törvényi szabályozást. Az ÁPB szabályozott működése prioritás a kormány számára. Az ÁPB-nek ugyanis többnek kell lennie, mint érdekképviseletek spontán együttműködése: az ÁPB-nek olyan ágazati fórumnak kell lennie, amely az ágazat legitim képviselője, sőt, az ágazati szintű párbeszéd egyetlen legitim fóruma. Az ÁPB legitimitása pedig éppen a szabályozottságából adódik: abból, hogy működése átlátható és demokratikus; egyértelmű, objektív kritériumok határozzák meg, kik lehetnek az ÁPB tagjai, milyen a döntési rendszere. A szabályozottság ezért a minőségbiztosítás eszköze. 23

Herczog László: A hazai érdekegyeztetés fejlődése és az ágazati párbeszéd bizottságok A szabályozással a kormány két alapvető célt kíván megvalósítani: ne legyen vita azon, hogy ki lehet az ÁPB tagja, és minden ÁPB-nek legyen átlátható, egyértelmű döntési rendszere. (Ezeknek a céloknak, egyébként, az OÉT nem felel meg.) Mindez azt is jelenti, hogy az ÁPB-k egy három szakaszra osztható fejlődési folyamaton mentek/mennek keresztül: 1. Önszerveződéssel létrejött ÁPB. Az ÁPB a szociális partnerek kezdeményezésére, közös szándéknyilatkozattal jött létre. 2. Tripartit megállapodáson alapuló ÁPB. Az ÁPB minden tekintetben megfelel a megállapodásban foglaltaknak, azaz teljesülnek a megállapodás szerinti kritériumok. 3. Törvényi szabályozáson alapuló ÁPB. Az ÁPB értelemszerűen a törvényi előírásoknak megfelelően működik. A végső cél tehát a törvénnyel szabályozott működés. Számolunk azonban azzal, hogy a jogi előkészítő munka nem megy egyik napról a másikra. Erre figyelmeztet az eddigi tárgyalások elhúzódása, amelynek oka az volt, hogy a szociális partnerek döntési rendszere hiányában számos esetben nem volt oldalálláspont, illetve egyetértés oldalon belül egyes kérdésekben, valamint, hogy nem minden érdekképviselet azonosult a kormány által megfogalmazott prioritásokkal (a részvétel világos szabályozása, átlátható döntési rendszer megléte). Számolnunk kell továbbá azzal is, hogy a törvényi szabályozás nem csupán az ÁPB-k működésének szabályaira terjed ki. Olyan törvény-módosítást szeretnénk, amely érdekeltté teszi a szociális partnereket ÁPB létrehozásában. Ehhez pedig az is szükséges, hogy a már említett értékek mellett az ÁPB-kben a Munka Törvénykönyve standardjaitól nagyobb mértékben lehessen eltérni, mint az ÁPB-n kívüli, más rendszerben történő tárgyalások esetén. Végül pedig a kormány elősegítendő az ÁPB-k eredményes működését biztosítani kívánja a működés feltételeit. Ez mindenek előtt szervezeti, intézményi feltételeket jelent. Ezért van szükség egy háttérintézmény létrehozására hogy pl. legyen munkahelye, munkáltatója az ÁPB-k munkáját segítő titkároknak. Az ÁPB munkáját koordináló titkár, a választható elnök közvetlenül kapcsolódik az ÁPB tevékenységéhez. Az egyeztetésekhez szükséges információk térítésmentes biztosítása, az információs rendszer kiépítése ugyancsak kormányzati feladat. A Részvétel Megállapító Bizottság (RMB) az ÁPB-k legitimitását biztosítja. Az FMM közreműködik az RMB munkájában. Fenti célok teljesítése természetesen forrásokat kíván, amelyre a Munkaerőpiaci Alapból különítünk el egy összeget. Szó van arról is, hogy egyéb célokra pl. szakértők igénybevételére tanulmány, 24