Klein Rudolf A delozsált és elhallgatott emlékmû Az Élet Menete Alapítvány Holokauszt-emlékmûve az Erzsébet híd pesti hídfôjénél Napjainkban a szoborállítás reneszánszát éljük, az emlékezés, az elhallgatott vagy elhallgattatott múlt személyiségeire és eseményeire emlékezünk, miután a felejtés stratégiája, a múlt szônyeg alá söprése nem vált be. Érdekes módon az emlékmûvek formavilága is megváltozott: eltûnt a modernizmus. Az új-konzervativizmus akár az amerikai liberális, akár a kelet-európai új-nemzeti visszahozta a naturalista ábrázolást. A fôváros kültéri szobraiban, emlékmûveiben nem ritkán újraéled a 19. századi naturalizmus, esetenként nem a legmagasabb színvonalon, máskor szerencsésen beleilleszkedve az alapvetôen eklektikus építészet alkotta városi környezetbe. Ám téves lenne azt hinni, hogy a modernizmus elutasítása a modernitás kulturális paradigmájának hanyatlásával függene össze a 20. század utolsó negyedében. Már vagy száz évvel ezelôtt mutatott rá Paul Schultze-Naumburg a német építészeti és mûvészeti hagyományok elvesztésére, majd Hans Severus Ziegler, a Führer kedvence megtalálta a bûnösöket a zsidókban, akiknek idegenszívû és képromboló hagyománya romba döntötte a német építészetet és kultúrát. Számukra a Bauhaus a német nemzeti hagyományok halála és degenerált, bolsevik, zsidó métely. Megszületett az entartete Kunst koncepciója, a degenerált mûvészet fogalma és kiállítása. A degeneráltak soraiba felvettek nem zsidó- Az emlékmû az Erzsébet híd pesti hídfôjének déli lehajtójánál található, minden városképi prominencia nélkül (a képen a korláttól kicsit jobbra, kivilágítva) 17
Rálátás az emlékmûre a hídról, háttérben a Mátyás Pince kat is, mint Picassót, Braque-ot, Hindemithet és még sok más alapvetôen baloldali mûvészt, zenészt (entartete Musik), illetve irodalmárt. A Szovjetunióban a formalista mûvészet kitételt biggyesztették a modernista alkotásokra, melyek mögött jobbára az orosz avantgárd (zsidó) mûvészei munkálkodtak, és a bolsevik diktatúra kultúrpolitikusai lándzsát törtek a naturalista, tudatformáló szobrok és más mûalkotások mellett. Sôt, a párt nem maradt tétlen, a Великий учитель (Nagy Tanító, azaz Sztálin) megbízta Zsdanov elvtársat (Андрeй Алек - сaндрович Ждaнов), hogy meggátolja a bûnbe - esést, és bizottsága véleményezzen minden mûalkotást, mielôtt az megrontaná a munkás-paraszt állam lakosságát. Feljegyzésekbôl tudjuk, hogy olyan világhírû zeneszerzôk, mint Szergej Prokofjev vagy Dmitrij Sosztákovics félelemben éltek, hogy a Gulágon találhatják magukat. Az elôbbi zsidó felesége, Mira, egy éjjel el is tûnt mindörökre. Paradox módon az elsô holokauszt-emlékmûvek is naturalisták voltak: Nathan Rapoport Varsói gettó-emlékmûve (Pomnik Bohaterów Getta), 1948; Glied Nándornak a Jad Vasemben található nagy emlékmûve és belgrádi illetve szabadkai emlékmûvei végül is narrativitásuk révén mind-mind beleillenek egy liberálisan felfogott Zsdanov-doktrínába, azaz áttételesen ugyan, de megfelelnek a ждановщина követelményeinek. A jövô mûvészettörténészei elgondolkodhatnak majd azon, hogy mi hajtotta ábrázolási kényszerbe az alapvetôen nonfiguratív beállítottságú zsidó mûvészeket. Ám az Élet Menete Holokauszt-emlékmûve az Erzsébet híd pesti hídfôjénél ebben az összefüggésben renegát, elveti mind a kodifikált, naturalista holokauszt-emlékmûvek, mind pedig az irányított mûvészet monumentalitásának és historizmusának paradigmáját. Tartalma, a holokauszt adott, de a közlés már sokkal áttételesebb, ami az üzenet(ek) továbbgondolását is kiprovokálja a nézôbôl. Az alkotás mentes a szokványos formai címkéktôl, ötvagy akár hatágú csillagoktól, illetve a keresztektôl, csontoktól, szögesdrótoktól. Híján van minden egyértelmû narratívának, szájbarágásnak, a holokauszt tragédiája leginkább helységnevek Auschwitz, Sobibor, Jasenovac, Buchenwald olvasása révén, közvetett utalásként jelenik meg. Ezek nyílt rendszert képeznek, tovább lehet gondolni ôket. A tölcsér formájú fehér felületre festett számok is csak tapintatos utalások a számokra redukált emberi egzisztenciákra a soá során. De ugyanakkor gondolhatunk másra is: a számok a zsidó hagyományban nagy jelentôséggel bírnak. Továbbá, a számok képvers-szerû elhelyezése is számos új olvasatot kínál. Nagy valószínûséggel feltételezhetjük, hogy Zsdanov elvtárs bizottsága nem engedélyezte volna az emlékmû felállítását, a Führer pedig kiárusítatta volna azt az entartete Kunst szemléjén. Talán a Duce körében lett volna némi esélye, ameddig a zsidó Margherita Sarfatti hatással volt a vezérre, és a fasiszta Olaszországban suba alatt ellehetett a modernizmus is. Az út, mely ezen emlékmûhöz vezet, rögös volt. Az eredeti helyszín a Tüköry utca Arany János utca Akadémia utca által határolt terület volt, ami tulajdonképpen a mostani Emberi Erôforrások Minisztériuma parkolója. A meghívott mûvészek e területre tervezték meg a pályázati anyagot, egyeztetve az V. kerületi önkormányzat építészeti irodájával, és még helyszíni bejárás is volt. 2012 áprilisá ban zsûriztették a tervet a Budapest Galériában, és a hónap végén Kelemen Zénó szobrászmûvész feszített tempóban elkezdte kivitelezni a szobrot. 18
Az emlékmû zárt tömege és a nyílt ív; elôtérben a tipegôkövek Az emlékmû ívelt szárnya háttérben a híd alatti parkoló 19
A fûbe rejtett esti világítás, számok az emlékmû tölcsér-oldalán Az adott helyszínen 2012 májusában letették az alapkövet, annak rendje és módja szerint, állami pompával, sajtótájékoztatóval. Ám 2012 szeptemberében valahogy kiderült, hogy a parkoló alatt lévô minisztériumi levéltár felett túl vékony a födém, és ahhoz, hogy bármilyen munkálatok megkezdôdhessenek, a jelenlegi mûszaki elôírások szellemében meg kell erôsíteni a födémet, ami olyan költséggel járt volna, amit az V. kerületi önkormányzat nem vállalhatott. Ez egy váratlan fordulat volt, hiszen sem az Élet Menete Alapítvány, sem a mûvész nem gondolta volna, hogy az önkormányzat mindenféle elôzetes helyszíni vizsgálat és/vagy tanulmány nélkül felajánl egy területet, mely alkalmatlan, vagy annak nyilváníttatik. Ekkorra a szobor már olyan készenléti állapotban volt, hogy nem lehetett a kivitelezését leállítani, és az alapítvány is kifizette már a költség nagy részét. Kompromisszum született: 2012 októberében új helyszínt ajánlott az önkormányzat, amit az alapítvány tulajdonképpen a helyszín frekventáltsága miatt örömmel elfogadott. Az új helyszín az Erzsébet híd pesti hídfôjénél található, és emlékmûállításra majdnem teljesen al- 20
Az emlékmû és mögötte a parkoló, háttérben a Belvárosi templom kalmatlan, kivéve, ha éppen ott lelôtt áldozatokról lett volna szó. És noha Pesten nem nehéz olyan helyet találni, ahol a Magyar Királyság végnapjaiban zsidókat gyilkolt meg a karhatalom, csak úgy, út mentén, híd alatt, Duna-parton, ez a hely éppen nem rendelkezik ilyen prominenciával. Egy szobornak illetve emlékmûnek kell, hogy legyen elôtere, ahol a megemlékezôk gyülekeznek, és egy háttere, mely azt megnyugtatóan keretezi, kiemeli, perspektívát ad neki. Ilyen lett volna az említett minisztérium modernista homlokzata, melynek tektonikus ritmusa ellenpontozza a szobor organikus formáit, nyers betonfelülete és szürke színe segít kiemelni a fehér, fényes felületû emlékmûvet. A helyszínváltás fatális egy már elkészült szoborkoncepció számára. A mûvész így ír: Tudtam, hogy ez a helyszín megöli a szobrot, és próbáltam a kerületen belül más helyszíni ajánlatokat tenni, érvelve azzal, hogy a szobor nagyrészt elveszíti az eredeti megfogalmazását, és csak mint egy kompromisszumos adaptáció jelenik meg, de sajnos nem sikerült a próbálkozásom, és maradt a mostani helyszín. Gondoltam arra is, hogy ha már ez a terület marad, akkor legalább megpróbálom tájépítészekkel közösen kitalálva átalakítani úgy, hogy, a szoborból a legtöbbet hozzuk ki. De mivel sajnos ez a terület egy már egy elfogadott és építés alatt álló EU-s pályázati pénzbôl megvalósuló projekt volt, nem lehetett az eredeti terveken változtatni, így hát nem volt választásom, bele kellett törôdnöm. A helyszín kérdése arra is kiterjed, hogy ki az emlékmû célközönsége. Ilyen szempontból a helyszínváltozásnak még elônye is lehet: a nap mint nap arra járó, és a modernista látványt elutasító vagy legalábbis elfásult minisztériumi alkalmazottak helyett a hely az Erzsébet híd pesti hídfôje igen frekventált voltából adódóan sok turista megy el felette, mögötte, bár közvetlen elôtte nem. Más szóval összeadódik egy jelentôs emlékmû és egy valójában kitüntetett hely, de a dolog mégsem mûködik. Az új helyszín legnagyobb hátránya, hogy átjáró tér, mely nem invitál megállásra, nem vonzó. Így elhelyezni egy szobrot azt üzeni a szemlélônek, hogy ugyan essünk már túl rajta, ha már elkerülhetetlen. Az átjárás az emlékmû elôtt is és mögötte is meghatározó: elôtte a híd dübörgô közlekedése, mögötte a hídról lehajtó jármûvek zavarnak. Az egyetlen intim kapcsolat a híd alatti parkolóval alakul ki, és a parkoló autókban várakozók számára bonta- 21
kozik ki az emlékmû tisztes távolságban, és válhat vonzóvá. A gyalogos turista hiába látja meg a szobrot, mert ha a Mátyás Pince elôtti járdán áll, átmenni nem tud, ha a hídon jár, akkor viszont nem világos számára, miként is juthat oda, tehát elmegy mellette tisztes távolságban, és nem vesz tudomást annak üzenetérôl. A legfrekventáltabb látványt mégis a Mátyás Pince elôtti járda elôtt nyújtja, vizuális káoszt kínálva. A szemlélô elôtt vibrálnak az autók a fehér túrabuszok ívelt visszapillantó tükrei nem kívánt kapcsolatba kerülnek a szobor szintén fehér és ívelt részeivel. A háttér megosztott: lent a sötét parkoló, fent a hídról lehajtó közlekedés, és leghátul emelkedik a Belvárosi templom gótikus-barokk tömege, mely maga is küszködik a világvárosi forgalommal, elvesztve keresztény méltóságát és nyugalmát. Az emlékmû igazán csak este élvezhetô, amikor a zavaró vizuális ingerek javarésze eltompul a jól megvilágított formák eleganciája révén. Ajánlatos a látogatást munkaszüneti napra idôzíteni, amikor életünk kockáztatása nélkül átmehetünk a tilosban, hogy közelebbrôl szemügyre vegyük az emlékmûvet. Az emlékmûnek meghatározott szimbolikáját a szemlélô teljességében nem érzékeli. Annyit leolvas a formákból, hogy itt ellentét feszül egy kompaktabb és egy légiesebb rész között, melyek fent egy csavarvonalas tagban kapcsolódnak. Íme, a mûvész leírása: A plasztikát egy zárt geometrikus alakból (téglalap-sír) egy nyitott organikus átalakulása jellemzi. A kialakult szobrot a tömeg-forma viszonyrendszerében két részre lehet osztani. Egy viszonylag zárt, tömbszerû formára és egy légies, szinte csak a vonal rajzolata által létrejövô ívre. A tömeggel rendelkezô forma a holokauszt történelmi súlyosságát, az ív az alapítvány hitvallását szimbolizálja. A két forma természetesen szorosan összefügg egymással, hisz az ív a csavarodás által örökös körforgásban visszatér az eredeti és az abból származó formába, mint ahogy az alapítvány is a helyszínen évrôl évre megemlékezik a borzalmakról. A tömegek és formák szimbolikája mellett megjelenik a stabilitás-instabilitás kérdéskör is, hisz a vékony, tömeggel alig rendelkezô ív megtámasztja az éppen lebilleni készülô tömeget/történelmet. Így szimbolizálva az alapítvány küldetésének fontosságát, hisz e civil pillér nélkül a tömegek közömbösségükkel, intoleranciájukkal agyonnyomnák e problémákat. (Holokauszt, másság stb.). A formai szimbolika mellett megjelenik egy másik jelentésréteg, mégpedig a faktúrában/felületen. A nulla és kilenc között folyamatosan, randomszerûen keveredô számok karakterükben az auschwitzi áldozatok tetoválásait idézik fel, ezzel mintegy az identitás elvesztésének a szimbólumaiként jelennek meg. A számok egy pontból, örvény/spirálszerûen bomlanak ki, mely pont a történelem horizontján a tragédia kezdô/kiinduló pontját jelöli, míg az emberiség horizontján épp ellenkezôleg, egy örvény végét. Ha a teljes belsô képet nézzük, még egy fontos asszociációs kép jelenik meg, ez pedig az ujjlenyomat mint az identitásuk egyik legfôbb azonosítója. Semmit nem von le a mû értékébôl, hogy nem rendelkezik mindenki számára egyértelmû olvasattal. A hivatalos, a mûvész által szándékolt olvasat mellett a szobor kettôsségébôl, zárt-tömör és nyíltátlátszó részekbôl fakadóan a legkézenfekvôbb olvasat a jin-jang, annak további szellemi, metafizikai szétágazásaival. Tudjuk, a mûvészetben nem létezik csupán csak egy interpretáció ha léteznék, akkor a szocialista realizmus Sztálin-szobrai is mûvészi alkotásoknak számítanának. A zsidó hagyomány jelentôsége éppen a párhuzamos interpretációk léte, lehetôsége, szemben az irányított gondolattal, mintha a zsidók már eleve dekonstruktivisták lettek volna. Nem véletlen, hogy a dekonstruktivizmus atyja, Jacques Derrida zsidó volt, bár fôképp csak az iszlám és kereszténység vonalát emlegette olyan koncepciók mentén, melyek a legtöbb fejlett vallásban elôfordulnak. Az emlékmû elegáns tömegével, vonalaival, fehér felületével méltón emelkedik a sikeres, alapvetôen non-figuratív holokauszt-emlékmûvek sorába. A csigavonalba írt számok, a fûbe helyezett és haláltáborok nevét viselô tipegôkövek utalnak a tartalomra, a többi pedig nyílt, befogadó, hogy mindenki megtalálja saját útját egyéni értelmezéséhez, a holokauszthoz és annak mindenkori politikai és kulturális implikációihoz. Az alkotásnak nem volt sajtóvisszhangja, a zsurnaliszták talán csak autójukból láthatták, de nem álltak meg, nem parkoltak le az emlékmû elôtt, pedig hely szokott lenni bôven a híd alatt. Az elhelyezés annyira jellegtelen, hogy még a vandálok, a zsidóság iránt nem rajongó polgártársak sem tisztelték meg még egy filctollas bejegyzéssel sem. Ez az írás az elsô, mely megtöri a csendet, ugyan halk szavúan. 22