ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSÁNAK TANTERVE Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 2015./2010/



Hasonló dokumentumok
HELYI TANTERV A Készségfejlesztő Speciális Szakiskola középsúlyos értelmi fogyatékos tanulói számára

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna június 17.

A Dózsa György Általános Iskola

Pedagógiai Program 2015.

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Szakmai program

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító:

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola. Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM MÁRCIUS 31. Hatályos: szeptember 1-jétől

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM MÁRCIUS 28.

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalomjegyzék

Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Pedagógiai Program 2013.

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM: Mezőberény Petőfi út

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: szeptember 1.

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV MATEMATIKA KÖRNYEZETISMERET

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

Zsámbéki Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola helyi tanterve Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 66. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA június 4., hétfõ. Tartalomjegyzék

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet


INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN

A SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

ERKÖLCSTAN évfolyam

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga A művészeti záróvizsga Az intézmény helyi tanterve... 15

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

Pedagógiai Program 2015

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t

Pedagógiai Program. Feszty Árpád Általános Iskola Komárom 2015.

P E D A G ÓGIAI P ROG R A M J A

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HON- ÉS NÉPISMERET TÁNC ÉS DRÁMA... 43

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

TARTALOMJEGYZÉK. 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal. 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja 8. oldal

OSZTÁLYFŐNÖKI OSZT.

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: PEDAGÓGIAI PROGRAM

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Pedagógiai program. Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013.

15. OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM

ÓVODA NEVELÉSI PROGRAMJA

KIRÁLY ENDRE SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához

Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja március

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út )

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ: PEDAGÓGIAI PROGRAM

COMPETENCE ASSESSMENT STATUS REPORT (NATIONAL SURVEY)

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv

INFORMATIKA Emelt szint

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK.

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX.

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai

Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Pedagógiai Program

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük.

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet

PEDAGÓGIAI PROGRAM EGYMI

F Ü G G E L É K E K 1. K Ö R N Y E Z E TI N E V E L É SI PR O G R A M O SZ TÁ L Y K IR Á N D U L Á SO K TE R V E 3.

INFORMATIKA 5. évfolyam

Átírás:

EGRI SZALAPARTI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSÁNAK TANTERVE Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 2015./2010/

Tartalomjegyzék 1. Bevezető 4 1.2. Tantervi koncepció 5 1.3. A szakiskolába kerülés előzményei, feltételei 5 1.4. A szakképzés célja 5 1.5. A szakképzés feladata 6 1.6. Alapelvek 6 1.7. Követelmények, elvárt teljesítmények 6 1.8. Útmutató a tanterv felhasználóinak 7 2. Tantárgyi rendszer és óraszámok 8 2.1. A tantárgyi rendszer kialakítása, a törvényeknek és a szakképzés céljának történő megfelelés 8 2.2. A műveltségi területek és tantárgyak 10 2.3. Tantárgyi rendszer és óraszámok az értelmileg akadályozott tanulók iskolájában Kötelező órák és óraszámok a Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 9-10. évfolyam 12 2.4. Tantárgyi rendszer és óraszámok az értelmileg akadályozott tanulók iskolájában Kötelező órák és óraszámok a Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 11-12. évfolyam 15 2.5. Felzárkóztató, tehetségkibontakoztató foglalkozások 16 2.6. Osztályfőnökök, szakmai munkaközösségvezetők órakedvezménye 18 2.7. Tanévenkénti órakeret évfolyamonként egy tanulócsoportra vetítve 19 3. Kompetenciák és fejlesztésük 20 4. Tantárgyi rendszer 28 4.1. Olvasás - írás 28 4.2. Anyanyelv és kommunikáció 38 4.3. Számolás - mérés 45 4.4. Számolási-és mérési gyakorlatok 57 4.5. Társadalmi ismeretek és gyakorlatok 67 4.6. Szakmai előkészítő ismeretek 89 4.7. Szociális munkatevékenység 99

4.8. Életvitel-és gondozási ismeretek 111 4.9. Háztartástan, életvitel 123 4.10. Környezet-és egészségvédelem 134 4.11. Egészség-munka-és környezetvédelem 157 4.12. Ábrázolás - alakítás 167 4.13. Ének-zene, tánc és dráma 183 4.14. Testnevelés 202 4.15. Számítástechnika- és irodatechnika alapjai 219 Értékelés 227 Értékelési szempontok tantárgyanként 228 Tankönyvek kiválasztásának pedagógiai szempontjai 244 Pedagógiai program végrehajtásához szükséges nevelő - oktató munkát segítő eszközök, felszerelések jegyzék) 244 3

1. Bevezető A fát gyümölcséről, az embert cselekedeteiről ismerik, A jótett soha nem vész el, Aki udvariasságot vet, barátságot arat, Aki kedvességet ad, szeretetet kap cserébe. (Basil) A tanterv a Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 9-12. évfolyamaira készült. Helyi tantervünk készítéséhez felhasználtuk budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat tantervét (26/2004.(IX.16.) OM. r.). Intézményünk céljainak megfelelően, helyi sajátosságainkat és partnereink igényeit figyelembe véve adaptáltuk. A Készségfejlesztő Speciális Szakiskola az értelmileg akadályozott tanulók részére biztosítja az életkezdéshez való felkészülést, a munkábaállást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítását. Szakiskolai előkészítés: Gyakorlati évfolyamok: 9-10. évfolyam 11-12. évfolyam A szakmai elméleti és gyakorlati oktatás a Nemzeti Szakképzési Intézet által készített központi szakmai programmodulok alapján zajlik a következő szakmákban: Textil és fonalmentő munka - 2684/4/2006. sz. Takarítói munka, takarítói kisegítő munka - 2846/18/2004.sz. Parkápoló, kertészeti munka - 11049/22/2004. sz. A modulok adaptálásánál alkalmazkodtunk tanulóink lehetőségeihez, és helyi adottságainkhoz. 4

1. 2. Tantervi koncepció A 9-10. előkészítő évfolyam tanterve az értelmileg akadályozott és halmozottan sérült tanulókat oktató - nevelő általános iskola 1-8. évfolyamának készült tanterv koncepcionális és tartalmi folytatása. A 9-10. évfolyamot azért tekintjük a szakképzés előkészítésének, mert általános műveltségi és praktikus ismereteket közvetítő tartalmán túl súlypontosan veszi figyelembe a gyakorlati évfolyamokra vaó felkészítést. A szakmai előkészítő ismeretek, szociális munkatevékenység, valamint az életvitel és gondozási ismeretek tantárgyakban szakmai előkészítés, szakmai alapozó oktatás történik. Tulajdonképpen itt kezdődik el az értelmileg akadályozott tanulók középfokú képzése. A szakképzési évfolyamok száma 2. A készségfejlesztő speciális szakiskola szakképző, gyakorlati 11-12. évfolyamán a szakma tanítása mellett megváltozott arányban folytatódik a műveltségi és gyakorlati ismereteket közvetítő képzés. (kerettantervi rendelet alapján 6 közismereti óra) 1.3. A szakiskolába kerülés előzményei, feltételei A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata alapján ( 8. évfolyam elvégzése után) kerülnek az értelmileg akadályozott tanulók középfokú oktatásba. A szakma választásnál fontos egyéni aktuális pszihoszomatikus állapotuk és az adott munkatevékenységre való alkalmasságuk. Iskolaorvos munkaalkalmassági vizsgálata méri fel a tanuló fizikai alkalmasságát, a szakmaválasztás lehetőségét. A képzési idő 4 év. 1.4. A szakképzés célja - Felkészíteni tanulóinkat majdani felnőttkori lehetőségeikre, a sikeres tárdsadalmi integrációra, hogy tanulémányaik befejeztével viszonylag öállóan teljes emberi életet éljenek. - Az értelmileg akadályozott fiatalok segítése szocializációjukban, a munkavégzéshez szükséges kötöttségek, munkavégző - képességek, szabályok interiorizált elsajátításában. - A szakmai modulok gyakorlati tartalmát megtanítani. - Rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel, készségekkel, amelyekkel a családi, munkahelyi közösségbe tudnak alkalmazkodni, váljanak alkamassá egyszerű, rendszeres munkavégzésre, szabadidejüket irányítással, értelmesen, örömet adóan tudják felhasználni. - A későbbi rehabilitáció, illetve a védett munkahelyen történő munkavégzés elősegítése, a szakma megtanítása. 1.5. A szakképzés feladata 5

A tanuló felkészítése felnőttkori lehetőségeire (Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonaiba, második munkapiacon történő elhelyezkedés) Az értelmileg akadályozott fiatal oktatása - nevelése: - a legáltalánosabb élethelyzetekben történő eligazodásra - helyes cselekvésre - a szükséges segítség igénylésére és elfogadására - társas kapcsolatok kialakítására és fnntartására - egyszerű munkavégben siker elérésére - reális vágyak és célok kitűzésére 1.6. Alapelvek A feladatokat a következő alapelvek alkalmazásával kell teljesíteni: - a tanulási képesség sajátossága állandó, ezért a speciális nevelés során az egyéni bánásmód és egyéni haladás elvét szükséges alkalmazni. - elsősorban praktikus és gyakorlati ismereteket kell oktatni - minimális elméleti ismeret elsajátíttatása során elsősorban tevékenységbe ágyazott ismeretbővítésre kell törekedni - a kommunikációs és szociális képességeket folyamatosan kell fejleszteni - a termelő munkában megszokott munkaidő szerinti terheléshez fokozatosan kell hozzászoktatni a tanulókat, figyelembe véve egyéni terhelhetőségüket 1.7. Követelmények, elvárt teljesítmények - A tanulók legyenek igényesek önmagukkal szemben. - Alkalmazzák megfelelően a higiénés és egészségvédelmi szabályokat, szokásokat. - Legyenek képesek alapvető munkavédelmi és balesetmegelőző szabályok betartására a gyakorlati munkavégzés során. - Segítsék egymást munkavégzés közben, fogadják el mások segítségét, a nevelők útmutatásait. - Tartsák tiszteletben és becsüljék meg a saját és társaik által végzett munkát. - Segítséggel legyenek képesek a naponta felmerülő gondjaik megoldására. - Egyéni adottságaiknak, lehetőségeiknek függvényében legyenek képesek munkájukban részbeni önállóságra, irányított munkavégzésre. Az elvárt teljesítmények a szakiskolai képzés végére: 6

- A tanulók képességeikhez mérten sajátítsák el a tanult szakmákat, a kiemelkedően jó képességűek tegyenek szakmai vizsgát. - Legyenek képesek egyéni szükségleteikhez mért differenciált támogatással viszonylag önálló életet élni, (napközbeni foglalkoztatással illetve védőmunkahelyi, vagy részmunkaidőben integrált munkában) - Legyenek képesek egyszerű, betanítást igénylő munkákat ellátni. Jussanak el az önkiszolgálás minél magasabb fokára, lakhatási lehetőségüknek függvényében lakóközösségükbe, lakókörnyezetükbe történő integrálódásra. - Legyen igényük és képességük kapcsolatok létesítésére és fenntartására, a kulturális javak fogyasztására, egészséges életmódra, környezetük megóvására. Kiemelt kompetenciák és fejlesztési feladatok A szakmai gyakorlati képzés fő célja a tanulók szakmai, munkavégzési kompetenciáinak kialakítása, a szakma gyakorlati tevékenységeinek elsajátítása. A közismereti tantárgyak keretében fejleszthető kompetenciák a tantervünk külön pontjában megfogalmazottak szerint. 1.8. Útmutató a tanterv felhasználóinak Útmutató a tanterv felhasználóinak az értelmileg akadályozott tanuló speciális intézményben történő képzése esetén. A jelen tanterv a KT 1993. évi LXXIX. törvényben és az 1993. évi LXXVI. szakképzésről írt törvényben a közismereti tárgyak vonatkozásában előírt kötelező órakeret előírásainak megfelel, és követi a 23/1997 MKM rendelet fogyatékos tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelveit a tantárgyak vonatkozásában. A tanterv időbeli tagolása, időkerete, szakértői vélemény alapján példásan megoldott. A tantárgyaknál táblázatba foglalva szerepel a tananyag, a tanulói tevékenység, az elvárt és javasolt fogalmak és az elvárt teljesítmény. Az elvárt és javasolt fogalmak tipográfiai megkülönböztetésének jelentése a következő: a normál formátum azt jelenti, hogy az adott fogalom érthető a gyenge, vagy átlagos képességű tanulók számára, tehát számon kérhető, (elvárható), a dőltbetűs forma a jobb képességű tanulók számára javasolt. Ahol nincs tipográfiai különbségtétel, ott valamennyi fogalom elvárt, még akkor is, ha alsó határeset tanuló nem képes felfogni, vagy csak passzív szókincsében szerepel. Az elvárt teljesítményeknél, ahol szerepelnek a következő kiegészítések: önállóan, irányítással, segítséggel, ott a fokozatos elsajátítás, vagy a tanulói képességek differenciáltsága hangsúlyos. Útmutató a tanterv felhasználóinak értelmileg akadályozott tanuló integráltan történő képzéséhez Készségfejlesztő speciális szakiskolánál lényegesen több speciális szakiskola működik az országban. Ezekben megfelelő feltételek biztosítása esetén a jó gyakorlati képességgel rendelkező értelmileg akadályozott tanuló integrált oktatása-nevelése megvalósítható, különös tekintettel az 1998. évi XXVI. 7

törvény 13. -ára. Alapfeltétel, a fogadó közeg (speciális szakiskola tanulói és gyakorlati oktatói) elfogadó, megértő, segítő hozzáállásának kialakítása illetve a nevelés eszközeivel történő biztosítása. Fontos a fogadó speciális szakiskola tantervén és tanmenetein alapuló, és ahhoz illeszkedő redukált elméleti ismereteket tartalmazó tanmenet készítése, amelyhez orientációként használható az alábbi tanterv több eleme. 1. Az Anyanyelv, Számolás-mérés, Társadalmi ismeretek és gyakorlatok, Életvitel és gondozási ismeretek, Testnevelés, Információs eszközök használata elnevezésű tantárgyak tananyagának átvétele és integrálása az intézmény tantervében szereplő tantárgyakba. 2. A jelen tantervben a célok és az elvárt teljesítmények az értelmileg akadályozott tanulók képességeihez igazodnak, vagyis reális célok és elvárások, ezért átvehetők. 3. Az integrált képzésben résztvevő tanuló értékelésénél a tantárgyban elért eredmény megállapításakor egyaránt figyelembe kell venni a tantárgy elsajátításának mértékét és a tanuló önmagához képest elért eredményességét. A fejlődés mérésére átvehető a P.A.C. II. mérőeszköz. Személyi feltételként szükséges a megfelelő diplomával (szakkal) rendelkező fejlesztő pedagógus alkalmazása, aki egyéni foglalkozás (fejlesztés illetve korrekció) keretében, a szükséges módszerek ismeretével, a rendelkezésre álló többlet idővel biztosítani tudja a képzés sikerét. 2. Tantárgyi rendszer és óraszámok 2.1. A tantárgyi rendszer kialakítása, a törvényeknek és a szakképzés céljának történő megfelelés A Nemzeti Alaptantervben megfogalmazott műveltségi anyagot közvetlenül nem lehetséges átvenni a készségfejlesztő speciális szakiskola tantervébe, de a kiemelt fejlesztési feladatokkal és a megnevezett kulcskompetenciákkal és képességekkel, valamint az ajánlott műveltségi területek százalékos arányaival helyi tantervünk korrelál, természetszerűen tartalmi változtatásokkal és főleg egyszerűsítésekkel. A tantárgyi rendszer és óraterv kialakításánál a Közoktatási Törvényben előírt feltételeket, az intézmény típusára vonatkozó szabályokat és irányelveket követtük, tekintettel voltunk a NAT ajánlására, a műveltségi területek százalékos arányaira. A készségfejlesztő speciális szakiskolában a gyakorlati évfolyamokon jelenik meg karakteresen az eltérés a NAT műveltségi területeinek százalékos aránya, belső tartalma és a helyi tanterv között. A rehabilitációs órák adják a Művészetek és az Informatika elnevezésű műveltségi területet, ezt indokolja a tanulók szükséglete, képessége és az intézmény lehetősége. Az elméleti órák is praktikus ismereteket közvetítenek, szükség szerint cselekvésbe ágyazottan. A pályaorientációs feladat végső teljesítése: A tehetséges tanulók különböző külső munkahelyeket kipróbálva dolgozni járnak szakmai gyakorlati oktatás keretében. 8

Összefüggő szakmai gyakorlat Az összefüggő gyakorlat célja annak bemutatása, hogy a tanuló az elsajátított szakmai ismereteket az önállóság és minőség milyen fokán érte el. Sajátos nevelési igénye miatt az értelmileg akadályozott tanuló az összefüggő gyakorlatot a szakképzés első évfolyamának végén még nem minden esetben képes teljesíteni. Az elsajátítás mértéke a képzés befejezésére lesz olyan mértékű, amely lehetővé teszi felügyelet mellett a viszonylag önálló munkavégzést. Az értelmileg akadályozott szakiskolai tanuló OKJ-s vizsgát nem tesz, ezért a második gyakorlati évfolyam végén, a mindenkori tanév rendje szerinti utolsó tanítási naptól a tanév utolsó tanítási napjáig célszerű a gyakorlatot megszervezni. A gyakorlat idején folyamatosan 6 hétig, összefüggően legalább napi 4 órában törekedni kell a minél önállóbb munkavégzésre. 9

2.2. A műveltségi területek és tantárgyak Műveltségi terület Tantárgyak 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom Olvasás - írás x x Anyanyelv és kommunikáció X X Matematika Számolás-mérés x x Számolási-mérési gyakorlatok x x Ember és társadalom Társadalmi ismeretek és gyakorlatok x x x x Szakmai előkészítő ismeretek x x Szociális munkatevékenység x x Életvitel és gyakorlati ismeretek Életvitel és gondozási ismeretek x x Háztartástan - életvitel x x Ember a természetben Földünk - környezetünk Környezet-és egészségvédelem Egészség-,munka-, és környezetvédelem x x x x Művészet Ábrázolás - alakítás x x x x Ének - zene x x Testnevelés és sport Testnevelés x x x x Hab. - rehab. órák Művészet Ábrázolás - alakítás x x Ének - zene, tánc és dráma Informatika Számítástechnika és irodatechnika alapjai 10

Tantárgyak óraszámai évfolyamonként Műveltségi terület Tantárgyak 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom Olvasás - írás 3 3 1 1 Anyanyelv és kommunikáció 1 1 Matematika Számolás-mérés 2,5, 2,5 Számolási és mérési gyakorlatok 1 1 Ember és társadalom Társadalmi ismeretek és gyakorlatok 2 2 1 1 Szakmai előkészítő ismeretek 4 4 Szociális munkatevékenység 3 3 Életvitel és gyakorlati ismeretek Életvitel és gondozási ismeretek 5 5 Háztartástan - életvitel 2,5 2,5 Ember a természetben Földünk - környezetünk Környezet-és egészségvédelem Egészség-,munka-, és környezetvédelem 2 2 1 1 Művészet Ábrázolás - alakítás 2 2 Ének - zene 1 1 Testnevelés és sport Testnevelés 3 3 2 2 Hab. - rehab. órák Művészet Ábrázolás - alakítás 1 1 Ének - zene, tánc és dráma 1 1 Informatika Számítástechnika és irodatechnika alapjai 1 1 11

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium 2.3. TANTÁRGYI RENDSZER ÉS ÓRASZÁMOK AZ ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK ISKOLÁJÁBAN Kötelező órák és óraszámok KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM TANTÁRGYAK ÓRASZÁMOK Heti 10. 9. Olvasás-írás 3 3 Társadalmi ismeretek és gyakorlatok 2 2 Számolás-mérés 2.5 2.5 Szakmai előkészítő ismeretek 4 4 Életvitel és gondozási ismeretek 5 5 Szociális munkatevékenység 3 3 Ábrázolás-alakítás 2 2 Ének-zene 1 1 Testnevelés 3 3 Környezet és egészségvédelem 2 2 Kötelező óraszámok: 27,5 27,5 Tanulói terhelés összesen: 27,5 27,5 A tanulók tanórai terhelhetőségének felső határa: 31.5 31,5 12

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium PEDAGÓGIAI CÉLÚ HABILITÁCIÓS ÉS REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZÁSOK AZ ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK ISKOLÁJÁBAN KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM FOGLALKOZÁSOK HETI ÓRAKERET ÉVFOLYAM 9. 10. 1. EGYÉNI KORREKCIÓ (PL. ÉRZÉKELÉS, ÉSZLELÉS, FIGYELEM, EMLÉKEZET, GRAFOMOTOROS KOORDINÁCIÓ, IDŐBELI- TÉRBELI TÁJÉKOZÓDÁS) 4 2 2 2. SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ ÉS TERÁPIÁS FOGLALKOZÁSOK (PL. SZOCIÁLIS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉG SEGÍTÉSE, KÉPESSÉGFEJLESZTÉS SZÁMÍTÓGÉPPEL, MŰVÉSZET, ZENE) 2 1 1 3. MOZGÁSÁLLAPOT JAVÍTÁSA (HIDROTERÁPIA, SPECIÁLIS SPORTOK) 2 1 1 ÖSSZESEN: 8 4 4 13

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium NEM KÖTELEZŐ (VÁLASZTHATÓ) FOGLALKOZÁSOK AZ ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK ISKOLÁJÁBAN KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM FOGLALKOZÁSOK HETI ÓRAKERET ÉVFOLYAM 9. 10. KERTÉSZETI ISMERETEK ÉS KÉPESSÉGFEJLESZTŐ GYAKORLATOK 5 2,5 2,5 SZÁMÍTÓGÉPES ALAPISMERETEK 2 1 1 KONFLIKTUSKEZELÉS 2 2 1 1 MOZGÁSFEJLESZTÉS 4 2 2 KOMMUNIKÁCIÓ FEJLESZTÉSE 4 2 2 HONISMERET, HAGYOMÁNYÁPOLÁS 4 2 2 VIZUÁLIS KULTÚRA FEJLESZTÉSE 4 2 2 ÖSSZESEN: 25 12,5 12,5 14

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium 2.4. TANTÁRGYI RENDSZER ÉS ÓRASZÁMOK AZ ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK ISKOLÁJÁBAN KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZAKKÉPZŐ, 11.-12. ÉVFOLYAM Kötelező órák Habilitáció, Rehabilitáció (4,125) Egyéni felzárk.,12% tehetséggond. Nem kötelező órák (1,375) neve Tantárgy, foglalkozás óraszáma 11. évfolyam 12. évfolyam Anyanyelv és kommunikáció 1 1 Számolási és mérési gyakorlatok 1 1 Társadalmi ismeretek és gyakorlatok 1 1 1 1 Egészség,-munka-, és környezetvédelem Testnevelés 2 2 Szakmai elméletek (3 csoport) 3-3-3 3-3-3 Textil és fonalmentő munka 16 16 Szakmai Takarítói munka, 16 16 gyakorlat takarítói kisegítő munka ok (3 Parkápoló, kertészeti munka 16 16 csoport) Szakmai gyakorlat 2,5 2,5 Önálló életkezdésre felkészítő program Háztartástan -életvitel Összesen: 27,5 +38 27,5 +38 Egyéni korrekció 1 1 Ábrázolás-alakítás 1 1 Ének zene, tánc és dráma 1 1 Számítástechnika és irodatechnika alapjai 1 1 3,3 3,3 2010/2011-es tanévben: 3,3 Tanévenként emelkedik 1 %-kal. Az évfolyam összesen kiadható óraszáma (Évfolyamonként 3 szakma tanítása esetén) Osztályfőnöki óra 1 1 74,3 74,3 15

2.5. FELZÁRKÓZTATÓ, TEHETSÉGKIBONTAKOZTATÓ FOGLALKOZÁSOK A KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM, SZAKKÉPZŐ, 11. -12. ÉVFOLYAM A KT. 52.. (11). c. pont alapján a 2004/2005 tanévben a kötelező óra 6%-a: Heti óraszámok FOGLALKOZÁSOK 9. 10. 11. 12. összesen Képességfejlesztés, a tanulók felzárkóztatása kultúrtechnikai tárgyakból Tehetség kibontakoztatása 1,65 3,3 1,65 3,3 1,65 3,3 1,65 3,3 4,95 13,2 3,3 3,3 3,3 3,3 13,2 ÖSSZESEN 1 csop 2 csop 2 csop 2 3,3 6,6 6,6 6,6 23,1 A pirossal jelzett időkeret a 12 %. A zölddel jelzett időkeret a 2010/2011 tanévi 12%. A NÉGY ÉVFOLYAMON. Ez az időkeret fokozatosan, tanévenként 1%-kal emelkedik a 12 % eléréséig a következő táblázat szerint 16

Tanév % 9. 10. 11. 2004/2005 6% 1.65 1,65 2005/2006 7% 1,925 1,925 évfolyam 12. évfolyam - - - - összesen 3,3 3,85 2006/2007 8% 2,2 2,2 - - 4,4 2007/2008 9% 2,475 2,475 2,475-7,425 2008/2009 10% 2,75 2,75 2,75 2,75 11 2009/2010 11% 3,025 3,025 3,025 3,025 12,1 2010/2011 12% 3,3 3,3 3,3 3,3 12,12 17

2.6. A KT.1.sz. melléklete 3. rész, II./7. pontja alapján osztályfőnöki, szakmai munkaközösség-vezetői feladatot ellátó pedagógusok órakedvezményére (5%): Óraszámok ÉVFOLYAMOK, HETI ÓRASZÁMOK 9. 10. 11. 12. Összesen 1,375 2,75 2,75 2,75 Két csoportra Két csoportra Két csoportra 9,625 18

2.7. Tanévenkénti órakeret évfolyamonként egy tanulócsoportra vetítve, az értelmileg akadályozott tanulók készségfejlesztő speciális szakiskolájában. Évfolyamok 2010/2011 Évfolyamok óraszámai 9. 10. 11. 12. összesen Belépő tanterv Cs Cs szakképző szakképző -------- Kötelező órák 27,5 27,5 27,5+38 27,5+38 186 Hab.-rehab.órák 4,125 4,125 4,125 4,125 16,5 Nem köt. órák 12,375 12,375 1,375 1,375 27,5 Egyéni fogl.(12%) 3,3 3,3 3,3 3,3 13,2 Összesen: 47,3 47,3 74,3 74,3 243,2 Megjegyzés: A szakképző évfolyamon 10 fős osztálylétszám felett három csoportra szükséges osztani a tanulókat. Így + 38 óra szükséges a gyakorlati képzésre.(csoportonként: 19 órax +2 csop.) 19

3. Kompetenciák és fejlesztésük A kompetencia az ismeretek alkalmazási képességét és az alkalmazáshoz szükséges megfelelő motivációt biztosító attitűdök összességét jelenti, valamint azon ismereteket, képességeket, magatartási és viselkedés jegyeket, amelyek által a személyiség képes lesz az adott feladat eredményes teljesítésére. A kulcskompetenciák elengedhetetlenek a változásokhoz való alkalmazkodáshoz, azok befolyásolásához, saját sorsuk alakításához. Minden egyénnek szüksége van személyes boldogulásához és fejlődéséhez az aktív állampolgári léthez és a munkához. Mindegyik területen kiemelt hansúlyt kapnak azok a tartalomfüggetlen kompetenciák, amelyek nem köthetők tudományágakhoz, tantárgyakhoz, műveltsége területekhez. Ilyenek például: tanulás tanulása, együttműködő képesség, problémamegoldó képesség, motiváció, stb. Ezek egymástól nem elszigetelten léteznek, hanem rendszert alkotva támogatják, olykor lefedik egymást. Hasonló egymásra építettség jellemzi a kulcskompetnciák és a kiemelt fejlesztési feladatok viszonyát. A kompetencia alapú oktatáson a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazni (és alkalmazkodni) képes tudást középpontba helyező oktatást értjük, amely lehetővé teszi, hogy a külön-külön fejlesztett kompetenciák szervesüljenek és alkalmazásuk életszerű keretet nyerjen a gyermekek számára. Ennek elengedhetetlen feltétele a cselekvésből kiinduló gondolkodásra nevelés, a problémaközpontú tanítás. 20

Kulcskompetenciák fejlesztése KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 1. Anyanyelvi kommunikáció (szövegértés, szövegalkotás - gondolatok,érzések kifejezése beszédben - metakommunikáció alkalmazásával is -, írásban - a fogalmak tartalmi elemeinek bővítése, használata a mindennapi beszédben - szókincsbővítés a beszéd formai elemeinek, tartalmának bővítésével - nyelvtanilag helyes mondatalkotás - helyes nyelvhasználat - megfelelő szókincs - nyelvi funkciók ismerete - a beszédhez szükséges nyelvtani ismeretek - szóbeli interakciók főbb típusai - az írásbeli interakciók értelme használata - taneszközök a továbbhaladáshoz - segédeszközök használata - beszédértés - metakommuni-káció használatának képessége - szóbeli kommunikáció képessége - mondanivaló kifejezésének képessége - írásbeli kommunikáció képessége - nyelvi motorikus képesség - grammatikai képesség - grafizmus képessége - szóbeli, írásbeli üzenetek megértése - beszélgetés folytatása, lezárása - szövegolvasás értés alkotás - szándék a beszédre - párbeszédre való törekvés - érdeklődés mások iránt - mások megismerésének igénye - az emberek sokféle jellemének, megnyilvánulásának kezelése - az emberek közötti kommunikáció iránti érdeklődés, bekapcsolódás 21

KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 2.Matematikai /számolás- -mérés - elemi szintű matematikai gondolkodás kialakítása, fejlesztése - alkalmazásának képessége, felkészítve ezzel a mindennapok problémáinak felismerésére, lehetőség szerinti megoldására - térbeli, időbeli tájékozódás - logikai összefüggések, okokozati viszonyok felismerése - idő fogalmának ismerete - számok - mértékek, mértékegységek - elemi szintű műeletek - matematikai fogalmak - összefüggések, koncepciók - elemi szintű műveletek értelmének megértése - elemi szintű matematikai elvek megfogalmazása - elemi szintű matematikai folyamatok alkalmazásának képessége - érvek láncolatának követése - eredmények indoklása - elemi szintű matematikai műveletek nyelvének használata - megfelelő segédeszközök használata - számok, mint jelrendszer és a valóság jelzésének összefüggéséhez attitűd /szellemi beállítottság/ - kíváncsiság a különböző jelölések használatára - időérzék - mértékek - térbeli helyzetek 22

KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 3. Természettudományos és környezeti kompetenciák - olyan készségek és képességek, amelyek lehetővé teszik, hogy és ismeretek és módszerek felhasználásával magyarázatokat adjuk, előrejelzéseket tegyünk, irányítsuk cselekedeteinket. - a környezet élettelen és élővilága - természetes és az ember által létrehozott környezet - ökológiai, természeti folyamatok és jelenségek - a természetes környezet változásai - a természetre gyakorolt hatások - az ember élő környezetének ismerete - az ember életterének szükségletei - környezeti feltételek szükségessége az emberi élethez - problémamegol-dó képesség - ismeretek rendszerezése, összefüggések megértése - szociális szükségletek létrehozásának képessége - alapvető életviteli ismeretek betartásának képessége - környezet iránti kíváncsiság - a biztonság, fenntarthatóság tisztelete - a tudomány gyakorlati hasznosítha-tósága - szükséges-ség felismerése - a természeti értékek tisztelete 23

KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 4. Digitális kompetencia - információs technológiák ismerete; használata a tanulás, a kommunikáció a munka, a szabadidő terén - alapvető számítógépes ismeretek és alkalmazásuk - szabadidő eltöltésének lehetőségei számítógépen - az Internet kínálta lehetőségek - billentyűzet használata az íráskészség fejlesztéséhez - elektronikus úton történő kommunikáció - programkeresés - információ megkeresése, összegyűjtése, feldolgozása - eszközhasználat - kreativitás - átgondolt ismeretekre alapozott gondolkodás 24

KULCSKOMPE TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 5. Hatékony önálló tanulás - minden tanóra és tanórán kívüli foglalkozás - a tanulás képességege, saját tanulási lehetőségek kihasználása - hatékony gazdálkodás információval idővel - a tanulás folyamata /szükséglet, lehetőség/ - tanulási stratégiák - önismeret - alapkészségek, képességek/írás, olvasás, számolás/ - együttműködés - önértékelés - a tanulás iránti motiváció, érdeklődés - a tanulás tanulásá-nak képessége KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 6. Szociális és állampolgári kompetencia - személyes értékorientációs, interperszonális, interkulturális, szociális és állampolgári ismeretek - harmonikus életvitel, közösségi beilleszkedés - olyan magatartás és viselkedési módok, amely elősegíti az egyre sokszínűbb társadalomba való beilleszkedést - életszerű helyzetekben a tanult ismeretek alapján munkafolyamatok alkalmazása - megfelelő kommunikáció - hivatali és szolgáltató intézmények tevékenységei - magatartásformák - viselkedésmódok - társas kapcsolatok - beszédértés - metakommunikáció használatának képessége - kommunikáció felhasználásának képessége - kapcsolatteremtő képesség - érzelmi ráhangolódás másokra - társadalmi környezet iránti fogékonyság - munkafolyamatok során koncentráció képesség - - közösségi összetartás - közös értékek elfogadása, tiszteletben tartása - közvetlen és tágabb természeti környezethez való /település, ország/ tartozás - céltudatos magatartásmód 25

KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 7.Kezdeményező képesség és vállalkozói kompetencia - munkaszokások, - munkatevékenységek - az önálló életvitelhez, annak eléréséhez szükséges munkaformák, munkaszokások kialakítása - különböző munkaformák, melyek gyakorlati hasznosítható produktummal fejeződnek be - életszerű helyzetekben a tanult ismeretek alapján munkafolyamatok alkalmazása - önellátási képesség - a használhatóság, hasznosíthatóság képessége - koncentrációs képesség munkafolyamatokban - önirányítás - az alkalmazás során kialakult beállítódás, érdeklődés - kitartás 26

KULCSKOMPE- TENCIA EGYÉNI FEJLESZTÉS SZÜKSÉGES ISMERETEK KÉPESSÉGEK ATTITŰDÖK 8. Esztétikai művészeti tudatosság és kifejezőképesség - esztétika megismerése, az élmények és érzések kreatív kifejezése, fontosságának elismerését a tradicionális művészetek nyelvein, illetve a média segítségével - az ábrázolás alakítás tevékenység használata: esztétikai értékként, az önkifejezés eszközeként, a kreativitás megjelenéseként - a helyi, nemzeti, európai és egyetemes kulturális örökség - főbb művészeti alkotások értő, beleérző ismerete - eszközhasználat - kreativitás - esztétikai érzék - művészeti önkifejezés - műalkotás elemzés - szépérzék - nyitottság - érdeklődés - fogékonyság 3.1. Kiemelt fejlesztési feladatok - Énkép, önismeret kialakítása, mely a sérült személyiség lelki egyensúlyának helyreállításával az emberi méltóság kiteljesedéséig való eljuttatása - Hon és népismeret - A testi és lelki egészségre nevelés, mely egyszersmind a harmonikus élet értékként való tiszteletére nevel - Környezettudatosságra nevelés, mely ismeretnyújtást jelent a környezetben való eligazodáshoz - Gazdasági nevelés, mely a tudatos fogyasztóvá nevelést szolgálja, hogy tanulóink felnőtté válva el tudjanak igazodni a fogyasztási javak, szolgáltatások, marketing hatások és viselkedésmódok között 27

4. Tantárgyi rendszer 4.1. Olvasás - írás Évfolyam: 9-10. A kiemelt fejlesztési feladatok közül elsősorban az Információs és Kommunikációs kultúrát valósítja meg. A kulcskompetenciák, képességek közül a kommunikációt és problémamegoldást erősíti. Cél: Kompenzálni az értelmi akadályozottságból adódó nyelvi fejlődési zavart, fejleszteni a meglévő nyelvi képességeket, készségeket. Megközelíteni a köznyelvi beszédet, az olvasás-írást eszközként használni, a hétköznapi kommunikációban a kommunikációs helyzet körülményeinek megfelelő beszédstílust elérni. Feladat: A tanuló képességeihez mérten elsajátított olvasás-írás, a megtanult ismeretek praktikus feladatok megoldásával történő gyakoroltatása. Elvárt teljesítmény: Közelítse meg a mindennapi társas érintkezésben a kommunikációs normákat. Tudjon a különböző beszédhelyzetekhez alkalmazkodni. Legyen képes egyszerű, rövid szövegek összefoglalására. Tudjon hangos és néma olvasással viszonylagos folyamatossággal olvasni, az olvasottak megértését bizonyítani. Írása tiszta és olvasható legyen. Másolás, tollbamondás, önálló írás során képességeinek megfelelő írásmódot használjon. Egyszerű nyomtatványokat segítséggel tudjon kitölteni. Legyen képességeinek megfelelő szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége. Ismerje meg a tömegkommunikáció néhány jellegzetes módszerét. Tudjon képességeinek megfelelően értelmezni és véleményt alkotni az információk területén. Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel 28

A tanterv teljesítéséhez javasolt óraszámok Évfolyam 9. 10. Heti óraszám 3 3 Éves óraszám 111 111 A tantárgy témáinak feldolgozására javasolt időkeret Témakör / Évfolyam 9. 10. 1. Beszédfejlesztés 15 15 2. Térorientációs gyakorlatok 10 10 3. Írás 25 25 4. Olvasás 26 26 5. Értő olvasás 35 35 29

Évfolyam: 9. Cél: Eszközszinten alkalmazni az olvasás-írást a különféle élethelyzetekben. Fejleszteni a kommunikációs képességet. Megismerni a tömegkommunikáció néhány jellegzetes formáit. Felhasználni a kulturtechnikában szerzett ismereteket az információszerzés terén és a megszerzett ismereteket egyre inkább önállóan hasznosítani. Feladatok: Az egyéni képességek és egyéni szintek figyelembevételével, a megtanult ismeretek praktikus feladatok megoldásával történő gyakorlása. Az olvasás- és íráskészség folyamatos fejlesztése. A megszerzett ismeretek segítsék a környezetben való eligazodást. Elvárt teljesítmény: Fejlődjön fogalmi gondolkodása, analízis-szintézis, akarati, belátási-, és döntésképessége. Legyen képes beszédének formai és alaki összehangolására. Rövid szövegről tudjon beszámolni szóban és írásban. A kommunikációs helyzetekben tartsa be a normákat, illemszabályokat. Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel. 30

Évfolyam: 9. 1. Témakör: Beszédfejlesztés Óraszám: 15 Beszédtechnika javítása Beszélgetés aktuális témákról A felmerülő kérdések függvényében Gondolatait érthetően közölje Érthető felolvasás Újságcikk alkoholról, drogról Droggal kapcsolatos kifejezések Értse meg a szenvedélybetegségek veszélyeit Társalgás barátokkal, idegenekkel. Telefonálás Vendégség más csoportoknál, iskolai rendezvények Tárcsázás, üdvözlés, beszélgetés ismerőssel Tolakodás, félénkség, udvariasság Nyilvános telefon, telefonkártya, telefonszám Törekedjen helyes viselkedésre a különféle élethelyzetekben Röviden telefonáljon Tapasztalatszerzés az utcán Kirakatnézés Szükséges holmik, luxus-cikkek Feltűnés nélkül viselkedjen nyilvános helyen Évfolyam: 9. 2. Témakör: Térorientációs gyakorlatok Óraszám: 10 Téri helyzetek olvasása, alkalmazása Használati tárgyak helye a lakótérben Lakótér alaprajza, helyiségek Az iskola környékéről térkép készítése Kép kiegészítése a téri helyzetekre vonatkozó instrukciók alapján Tárgyak csoportosítása, funkciójuk Berendezés megfigyelése különböző látószögekből Irány- és helyhatározók megkülönböztetése Szerszámok, eszközök, háztartási gépek, dísztárgyak Vizes helyiségek, lakószobák, mellékhelyiségek Helyek bejárása, útvonal megrajzolása Útkereszteződés, főút, mellékutca, járdasziget, egyirányú utca Törekedjen önálló, pontos munkára Tárgyak ésszerű elrendezése a lakásban Írja és rajzolja le lakóterét az intézetben Igazodjon el a környező utcák térképén Eger térképe Eger térképének tanulmányozása, ismerős helyek keresése Nevezetes helyek (Vár, Főiskola, Bazilika stb.) Ismerje fel a nevezetes épületeket és ismerje azok funkcióit 31

Évfolyam: 9. 3. Témakör: Írás Óraszám: 25 Személyi adatok Űrlap kitöltése személyi adatokkal Igazolvány, személyi szám, állampolgárság, aláírás felelőssége Tudjon az űrlap kérdéseire megfelelő válaszokat beírni irányítással Levél írása Levél közös megfogalmazása hiányzó osztálytársnak Lakcím, irányítószám, bélyeg Tudjon borítékot megcímezni önállóan vagy segítséggel Kérdőív kitöltése Személyére vonatkozó kérdések elolvasása, helyes válasz 1-1 szóban Életkor, kedvenc étel, legjobb barát, legkedvesebb időtöltés Törekedjen a feladat önálló megoldására Napirend leírása Megadott időpontokhoz tevékenységek írása Munka, pihenés, szórakozás, elfoglaltság Tudja az időpontokhoz a megfelelő tevékenységet hozzárendelni Írás gyakorlása Másolás, írás diktálás után Betűforma, sorköz, szóköz, kihagyás, javítás Évfolyam: 9. 4. Témakör: Olvasás Óraszám: 26 Esztétikai szempontokat vegye figyelembe Újságolvasás Programfüzet átnézése Mozi, színház, koncert, múzeumok, szabadtéri programok, stb. Tudjon irányítással programot tervezni és egyeztetni Rövid történetek, mesék János Vitéz A tartalom meghallgatása, szemelvények (1-1 versszak) önálló olvasása Régi és népies kifejezések A szereplőket önállóan jellemezze, a történetet kérdések segítségével tudja elmondani Tesztlap kitöltése Általános tájékozódásra irányuló kérdésekre a helyes válasz jelölése Különböző témakörök A feladat és a kérdések megértése, a helyes válasz jelölése (x) Video, dvd (Magyar Népmesék) Mese megnézése, megbeszélése Mesebeli lények Történet megértése, erkölcsi ítéletalkotás 32

Évfolyam: 9. 5. Témakör: Értő olvasás Óraszám: 35 Játék a betűkkel Keresztrejtvény közös megfejtése Meghatározások, szó kiegészítése, folytatása, rokon értelmű szavak Értse meg a feladatot és a kérdéseket, a betűszám és értelem alapján írja be a szavakat Játékos feladatok írásban Levélben kapott feladat néma elolvasása, elvégzése Címzett, feladó, néző A többiek feladata: következtessen a levél tartalmára TV-műsor átnézése, állandó műsorok időpontja Tv-újság olvasgatása, adott műsorok keresése időpont és cím alapján Tv-csatornák, játék- és ismeretterjesztő filmek, vetélkedők Tudjon eligazodni a tv-újságban és a műsorok között Történelmi regék, mondák Olvasmányok közös olvasása, megtárgyalása Régi korok, történelmünk nagyjai Legyenek elemi ismeretei a történelmi korokról 33

Évfolyam: 10. Cél: Eszközszinten alkalmazni az olvasás-írást a különféle élethelyzetekben. Fejleszteni a kommunikációs képességet. Megismerni a tömegkommunikáció néhány jellegzetes formáit. Felhasználni a kultúrtechnikákban szerzett ismereteit az információszerzés terén, és a megszerzett ismereteket egyre önállóbban hasznosítani. Feladatok: Az egyéni képességek és egyéni szintek figyelembevételével a tanult ismeretek praktikus feladatok megoldásával történő gyakorlása. Az olvasás- és íráskészség folyamatos fejlesztése. A megszerzett ismeretek segítségével a környezetben való eligazodás, az önálló döntések és a segítség kérés lehetőségeinek alkalmazása. Az olvasás és írás, mint információszerzés és -átadás, természetes módon jelenjen meg a tanuló mindennapi tevékenységei során. Elvárt teljesítmény Fejlődjön fogalmi gondolkodása, analízáló-szintetizáló, akarati, belátási, döntési képessége. Legyen képes beszédének formai és alaki összehangolására. Tudjon rövid szövegről beszámolni szóban és írásban. A kommuniciós helyzetekben tartsa be a normákat, illemszabályokat. Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel. 34

Évfolyam: 10. 1. Témakör: Beszédfejlesztés Óraszám: 15 Spontán beszélgetés Újságolvasás, hírek, közlemények, minket érintő események Mezőgazdaság, bér, nyugdíj, árváltozás Érdeklődjön a világban történő események iránt Múzeum-látogatás Történeti kiállítás Életmód, technika, divat régen és most Legyen képes fogalomalkotásra a történelmi korokról Barkochba játék Vendégség Barkochba-játék, megfelelő kérdések, válaszok és következtetések Másik csoport meghívása, vendégül látása Tárgy, személy, fogalom méret, szín stb. Vendég, házigazda, illemszabályok Évfolyam: 10. 2. Témakör: Térorientációs gyakorlatok Óraszám: 10 Tudjon helyesen gondolkodni, következtetni, és kérdést feltenni Viselkedjen az illemszabályoknak megfelelően Utcai közlekedés Tömegközlekedési eszközök útvonalainak megfigyelése valóságban és térképen Téri helyzetek olvasása, alkalmazás Kép kiegészítése a téri helyzetekre vonatkozó instrukciók alapján Játék a szavakkal. Olvasás különböző irányokból Kalapból kihúzott szókártyákból tréfás mondatok kirakása (ki?,kivel?, hol?, mikor?, mit csinál?) A Fülesből ismert szókereső rejtvény, illetve személyre szabott változatai Jegyek különböző járművekre, átszállás, útvonal, végállomás, közlekedési baleset Irány- és helyhatározók megkülönböztetése Személy, társ, helyszín, időpont, tevékenység Fel-le, oda-vissza, átlósan Ismerje a kulturált közlekedés szabályait, és ismerje fel a balesetveszélyes helyzeteket Törekedjen önálló, pontos munkára és reális értékelésre Tudjon nyelvtanilag helyes mondatokat kirakni az adott szókártyákból Ismerje fel a szavakat a betűhalmazban 35

Évfolyam: 10. 3. Témakör: Írás Óraszám: 25 Írás tempójának fokozása Közös fogalmazvány írása Képeslap önálló megírása, megcímzése Szavak írása másolással, tollbamondással időre Egy nap eseményeinek önálló leírása néhány mondatban Perc, másodperc, idő, gyorsaság Napló, beszámoló Rövid üdvözlet küldése osztálytársnak Megszólítás, tartalom, aláírás, címzés, bélyeg Törekedjen a pontos és tempós munkára Fogalmazzon meg néhány mondatot valós eseményekkel Tudja a feladatot megoldani a lap vásárlásától a feladásig Hallott szövegből szavak gyűjtése, írása Ételrecept felolvasása, hozzávalók kigyűjtése a szöveg alapján Főzés, sütés, párolás, Tudjon csoportosítani, és azokat leírni Évfolyam: 10. 4. Témakör: Olvasás Óraszám: 26 Egymás kézírásának olvasása Különböző mondatok másolása, egymás írásának elolvasása, értékelése Külalak, betűformák, lényeges és lényegtelen hibák Legyen képes a saját véleményét udvariasan megfogalmazni Rövid történet, mese Kincskereső kisködmön Történetek olvasása, meghallgatása kazettáról Ismeretlen szavak magyarázata, irigy, jószívű, segítőkész Újságolvasás, térképolvasás Hírek az ország különböző tájairól Megye, város, község, falu, tanya, országhatár Legyen képes a cselekedetek erkölcsi megítélésére Ismerje a térképolvasást, a nagyvárosokat tudja betájolni 36

Évfolyam: 10. 5. Témakör: Értő olvasás Óraszám: 35 Mondat értelmezése Egybeírt mondat szavakra bontása Mondat, szóköz, írásjelek Tudja a mondatot kijavítani, és helyesen leírni Klasszikus költőink verseinek hallgatása, olvasása Versek hallgatása A füstbe ment terv című vers közös elolvasása Vers, rím, ritmus, ismeretlen kifejezések magyarázata Érzelmileg hangolódjon rá a versekre Hiányos mondatok kiegészítés Hosszabb, bővített mondatba megfelelő állítmány kiválasztása, beírása Rokon értelmű szavak, múlt-, jelen- és jövő idő A megfelelő szavakat önállóan találja meg, és írja be Himnusz Végighallgatása, az 1. szakasz pontos megtanulása, éneklése A Himnusz szavainak értelmezése, megbeszélése. Értse meg a Himnusz jelentőségét, tudja pontosan elmondani és énekelni 37

4.2. Anyanyelv és kommunikáció Évfolyam: 11-12. Évfolyamok Heti óraszám Éves óraszám A tanterv teljesítéséhez javasolt óraszámok 11. 12. 1 1 37 37 A tantárgy témáinak feldolgozására javasolt időkeret Témakör / Évfolyam 1. Beszédfejlesztés 2. Irás-olvasás gyakorlása 3. Nem verbális információk értelmezése 4. Médiaismeret 11. 12. 10 10 20 20 4 4 3 3 38

Évfolyam: 11. Cél: Betartani a felnőttekre vonatkozó viselkedési normákat, a feladatokat pontosan, felelőségteljesen elvégezni. Fejleszteni a beszéd- és szövegértést a külvilággal való kapcsolatok javítása érdekében. Magasabb szintre emelni az önkifejezés képességét. Elmélyíteni a környezetben való tájékozódást gyakorlati feladatok megoldásával, szükség esetén segítséget kérni a megfelelő személytől. Feladatok: Figyelemfelkeltés a környezetből származó feldolgozható információk felismerésére. A társas nyelvi magatartás megtanítása. A megszerzett ismeretek gyakorlása az egyéni képességek és készségek figyelembevételével. A szándék és akarati megnyilvánulásoknak megfelelő kommunikálásra való képesség kialakítása. Elvárt teljesítmény: Tudjon a különféle élethelyzeteknek megfelelően kommunikálni. Fejlessze tovább a nyelvi ismereteit. Sajátítsa el a társalgási stílust (udvariasság, tolerancia és határai). Ismerje a napi aktuális eseményeket, arról tudjon beszámolni és véleményt alkotni a média alapján (következtetés, ítéletalkotás). Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel. 39

Évfolyam: 11. 1. Témakör: Beszédfejlesztés Óraszám: 10 Beszédgyakorlatok (hangsúly, mondat és szövegfonetika) Beszélgetés, felolvasás, művek előadása Hangsúly, monoton beszéd, artikuláció, szerző, vers, próza Nyelvi fejlettségének megfelelően tudjon verset, prózát mondani Kommunikáció: mindennapi társas érintkezés, kulturált vita, konfliktushelyzetek megoldása Játékok, szituációs gyakorlatok, beszélgetés,dramatizálás Az adott szituációhoz kapcsolodó fogalmak A helyzeteknek megfelelően tudja alkalmazni az illemszabályokat Legyen képes más véleményét elfogadni Mondatalkotás képek segítségével, megadott szavakkal Szókincsbővítés, csoportosítás, beszélgetés Szó, mondatfajták, mondat Tudjon összefüggően mondatot alkotni Évfolyam: 11. 2. Témakör: Írás-olvasás gyakorlása Óraszám: 20 Olvasástechnika és az olvasásértés fejlesztése Újságolvasás, programfüzet átnézése Mozi, színház, koncert, múzeumok Tudjon reálisan programokat tervezni Nyomtatvány kitöltése Olvasás, írás, közös értelmezés Lakcím, név,aláírás Tudjon segítséggel nyomtatványt kitölteni Írásgyakorlás Történelmi regék, mondák Szókeres Mondatban elrejtett szavak felismerése, szótagolás segítségével Másolás Írás diktálás után Olvasmányok közös olvasása, megtárgyalása Betűforma, sorköz, szóköz, kihagyás, javítás Régi korok, történelmünk nagyjai Olvasás, megfigyelés, gondolkodás,írás Az adott mondat szavai Vegye figyelembe az esztétikai szempontokat Legyenek elemi ismeretei a történelmi korokból Legyen képes az önálló gondolkodásra és következtetésre 40

Évfolyam: 11. 3. Témakör: Nem verbális információk értelmezése Óraszám: 4 Piktogramok Logók Felismerés, azonosítás, megfigyelés, gyűjtés Piktogram, logó Ismerje fel a köznapi jeleket és értelmezze azokat A közlekedés jelei Séta, megfigyelés, beszélgetés, gyűjtés KRESZ táblák, veszély Tájékoztatást adó jelek a postán Levél, telefonszámla feladása Számlák, pénz, befizető ablakok, postai jelek Ismerje a KRESZ táblákat és a baleseteveszély elkerülésének lehetőségeit Legyen képes a feladat önálló, vagy segítséggel való megoldására Évfolyam: 11. 4. Témakör: Médiaismeret Óraszám: 3 TV, rádió műsor olvasása, állandó műsorok időpontja TV újság olvasása, adott műsorok keresése időpont és cím alapján TV csatornák, játék-és ismeretterjesztő filmek, vetélkedők,rádió Tudjon eligazodni a TV újságban és válogatni a műsorok között 41

Évfolyam: 12. Cél: Betartani a felnőttekre vonatkozó viselkedési normákat, a feladatokat pontosan, felelőségteljesen elvégezni. Fejleszteni a beszéd- és szövegértést a külvilággal való kapcsolatok javítása érdekében. Magasabb szintre emelni az önkifejezés képességét. Elmélyíteni a környezetben való tájékozódást gyakorlati feladatok megoldásával, szükség esetén segítséget kérni a megfelelő személytől. Feladatok: Figyelemfelkeltés a környezetből származó feldolgozható információk felismerésére. A társas nyelvi magatartás megtanítása. A megszerzett ismeretek gyakorlása az egyéni képességek és készségek figyelembevételével. A szándék és akarati megnyilvánulásoknak megfelelő kommunikálásra való képesség kialakítása. Elvárt teljesítmény: Tudjon a különféle élethelyzeteknek megfelelően kommunikálni. Fejlessze tovább a nyelvi ismereteit. Sajátítsa el a társalgási stílust (udvariasság, tolerancia és határai). Ismerje a napi aktuális eseményeket, arról tudjon beszámolni, véleményt alkotni a média alapján (következtetés, ítéletalkotás). Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel. 42

Évfolyam: 12. 1. Témakör: Beszédfejlesztés Óraszám: 10 Barkochba-játék Gondolataink, érzelmeink kifejezése dramatikus gyakorlatokban Játék, megfelelő kérdések, válaszok és következtetések Tárgy, személy, fogalom, méret, szín Tudjon gondolkodni, következtetni, és megfelelő kérdést feltenni Szókincsbővítés, helyzetgyakorlatok Gondolat, érzelmek Fejlődő empátiás képesség. Könyvtárhasználat Kölcsönzés Könyvtár, olvasójegy, kölcsönzés Ismerje a kulturált viselkedés szabályait Spontán beszélgetés Újságolvasás, hírek, közlemények Természeti katasztrófák Érdeklődjön a világban történő események iránt Évfolyam: 12. 2. Témakör: Olvasás-írás gyakorlása Óraszám: 20 Olvasástechnika fejlesztése, az írásjeleknek megfelelő hangsúlyozás Versek hangulatának megfigyeltetése (Szabó Lőrinc, Arany János) Hangos és néma olvasás Hangszín, hangsúly, szünettartás A tartalomnak megfelelő hangsúllyal tudjon olvasni Verstanulás és mondás Hangszín, testbeszéd Tudjon verset mondni. A vers hangulatát tudja átérezni Órarend leírása Az adott időponthoz tevékenység írása Tanulás, pihenés, szakkör, elfoglaltság Tudja az időpontokhoz a megfelelő tevékenységet hozzárendelni Közösköltség csekkjének kitöltése Beszélgetés, írás, megfigyelés, feladás Lakcím, név, irányítószám, bank Írása legyen olvasható és pontos Törd a fejed! Adott meghatározásból fogalom, élőlény vagy tárgy megnevezése Olvasás, gondolkodás, írás, magyarázat Az adott találós kérdések szavai. Próbálkozzon a helyes megoldás megtalálásával 43

Évfolyam: 12. 3. Témakör: Nem verbális információk értelmezése Óraszám: 4 Eger közlekedési térképe Helyijárat útvonalainak megkeresése (kiegészítő Budapest térképe - metró útvonalak) Térkép nézegetés, olvasás, keresés, megnevezés Helyijárat, közlekedés csomópont Ismerje és nevezze meg a helyi járat vonalakat, és ismerje tömegközlekedési funkciójukat A tankonyhai munkafolyamatok jelzései szimbolizált ábrákon Az ábrák értelmezése, magyarázata Sütés, főzés, vágás, darabolás, gyúrás, keverés, stb. Az ábrák alapján tudja a helyes sorrendet felállítani A környezetünkben fellelhető szimbolikus ábrázolások (zászlók, Európai Unió) Megfigyelés, gyűjtés, magyarázat Béke,Európai Unió, zászlók Ismerjen fel és magyarázzon meg néhány szimbólumot Évfolyam: 12. 4. Témakör: Médiaismeret Óraszám: 3 Filmnézés Mozilátogatás, élmények megbeszélése Mozi, film, rendező, szinészek Tudja a film történetét elmesélni és véleményezni Rádióműsor kiválasztása (vers, mese) Meghallgatása, tartalmának megbeszélése Vers, mese, szavalás, prózamondás A tartalomnak megfelelően tudjon érzelmileg ráhangolódni a kiválasztott műsorra Információt adó jellegzetes műsorok: időjárás jelentés, közlekedési hírek A műsor meghallgatása, beszámolás, véleményezés Időjárás, csúszós út, vihar, szél, közlekedési dugó, baleset, terelő út Tudja a megfelelő csatornát kiválasztani és véleményt alkotni a hallottakról 44

4.3. Számolás mérés Évfolyam: 9-10. A Számolás mérés a kiemelt fejlesztési feladatok közül a Tanulás Felkészülés a felnőtt lét szerepeire elnevezésű területeket, a kulcskompetenciák közül a problémamegoldó, kritikai képességeket fejleszti elsősorban. Cél: Segíteni a fogalmi gondolkodás fejlődését, a műveletek gyakorlása révén, és azoknak az ismereteknek és képességeknek megszerzését, melyekre a gyakorlati életben szükség van. Felkészíteni a számolási, mérési ismeretek oktatásával a készségfejlesztő speciális szakiskolai képzésre. Feladat: A szakma tanításánál szükséges számolási - mérési területek súlypontos fejlesztése. Elvárt teljesítmény: Képességeinek megfelelő mértékben alakuljon ki időbeli tájékozódása. Képességének megfelelő mértékben tudja használni mérési ismereteit, különös tekintettel a hosszúság és tömeg mérésére. Képességeinek megfelelő mértékben végezzen elemi műveleteket fejben és számológépen. Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel. 45

A tanterv teljesítéséhez javasolt óraszámok Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 2,5 2,5 1 1 Éves óraszám 92,5 92,5 37 37 A tantárgy témáinak feldolgozására javasolt időkeret Témakör / évfolyam 9. 10. 11. 12. 1. Térbeli tájékozódás 9,5 9,5 8 8 2. Időbeli tájékozódás 11 11 8 8 3. Műveletek 36 36 12 12 4. Mértékegységek, mérések, pénz 36 36 9 9 46

Évfolyam: 9. Cél: Alkalmassá tenni a tanulókat a készségfejlesztő speciális szakiskolában történő eredményes tanulásra. Feladatok: A készségfejlesztő speciális szakiskolában szükséges számolási, mérési tudás minél jobb kialakítása. A térbeli, időbeli tájékozódás fejlesztése. Elemi pénzhasználat elsajátíttatása. Elvárt teljesítmény: Ismerje az otthon és az iskola közötti útvonalat, intézményen belül önállóan közlekedjen. Ismerje meg a digitális kijelzésű órát, képességének megfelelő mértékben használjon műsorújságot. Képességeinek megfelelő mértékben végezzen műveleteket, fejlődjön becslési, önellenőrzési képessége. Hosszúság és tömegmérést minél gyakorlottabban végezzen. Értékelés: Tanév végén, félévkor érdemjeggyel. Évente P.A.C. I., II. mérőeszközös méréssel. 47