2015 MŰVÉSZETI KÉPZÉSEK

Hasonló dokumentumok
Interjú Droppa Judit textilművész, egyetemi tanárral

analitikát, kolloid kémiát és környezetvédelmi méréstechnikát oktat nappali és levelező tagozatos hallgatók számára magyar és angol nyelven.

2015 MŰVÉSZETI KÉPZÉSEK

1/2016. (II. 23.) sz. általános rektor-helyettesi utasítás az oklevél minősítéséről és a záróvizsga jegyről

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n?

A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése

KARI ÖNÉRTÉKELÉS Elfogadva a Kari Tanács 51/2010. (XII. 09.) sz. határozatával

A Simonyiról AC Studio&Live: Budavári Schönherz Stúdió (BSS):

Liska Tibor Szakkollégium. pénzügyek esettanulmányok. protokoll. vállalkozás menedzsment. gazdaság. tudomány. a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM

SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR

TEHETSÉG HÍRLEVÉL. Jelentkezz, és légy részese az Európai Bizottság által támogatott Erasmus programnak!

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET

Mechatronikai Szakközépiskola

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE

DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR

A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I május 26.

Fiatal Tehetség Program

Alkalmazott Művészeti Intézet Diploma / 2012

P á l y á z a t f i g y e l ő

Dunaújvárosi Főiskola

3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet. a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozható művészeti és egyéb szakmai díjakról

TÁJÉKOZTATÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint

Gerendy Jenõ. rajz, mûvészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár,

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR

Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság

TÁMOP D-15/1/KONV

A Néprajztudományi Bizottság évi tevékenysége

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről napi állapot szerint

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele

Hírújság Tanártájoló március

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete évi munkájáról

A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ évi Pedagógiai Napok. rendezvénysorozatának programjai április

Megválasztották a év Prímáit

ÖSSZEFOGLALÓ A JÚNIUSI KURZUSOKRÓL

TOVÁBBKÉPZÉS KÖNYVTÁROSTANÁROK FIGYELMÉBE! A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET KOMPETENCIA FEJLESZTÉS AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAKKAL. címmel KONFERENCIÁT szervez

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein

32. szám. hírmondó. Kövessen minket a facebookon is!

Mechatronikai Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karán

EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

SZAKFORDÍTÓ szakirányú továbbképzéseket indít Valamennyi képzés akkreditált, oklevele felsıfokú állami nyelvvizsgával is egyenértékő

Duális képzés. A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelemi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának duális partnerei:

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA Minőségbiztosítás a

A Nyíregyházi Főiskola TDK házi konferenciáján bemutatott dolgozatok és helyezések november

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

Kortárstánc-instruktor

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

BME Doktori Iskola _ Első beszámoló

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A ÉVI MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ FORMATERVEZÉSI ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BARTLET communication

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

PROJEKTLEÍRÁS. Emlékezni és emlékeztetni Pályázat diákcsoportok és tanáraik számára a magyarországi holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódóan

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Sszám Név Választott téma Konzulens. Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban)

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A M E G H Í V Ó

BESZÁMOLÓ A ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Jóváhagyó: Kari Tanács január. Vizsgálandó területek

élő könyvtár katalógus

Építész szak kiegészítő nappali tagozat

LEKTORAINK (2015/5/3)

A TAVASZI KURZUS PROGRAMJA. információk

Budapest, november

Két projekt - Két év. etrik TISZK

Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség és szakképzettség szerint tanév

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Oktatóink bemutatása:

II. TANTÁRGYI TANTERVEK

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS JANUÁR

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága szeptember 8.-i ülésére

Intézményfejlesztési Terv

MAGYAR ENERGETIKAI TÁRSASÁG

Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros LORÁNTFFY 2013/14 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ

Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban

Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Felnőttképzési csoport. Pedagógus-továbbképzés képzési kínálata a 2015/2016.

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév. OM azonosító: FI 87515

Hírmondó február

KULTÚRÁSZ 10. A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület jubileumi kötete Alapításának 10. évfordulója alkalmából

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI ASPEKTUSOK ÉS ÚJ MÓDSZERTANI LEHETŐSÉGEK A FAIPARI MÉRNÖKKÉPZÉSBEN

Átírás:

2015 MŰVÉSZETI KÉPZÉSEK

MŰVÉSZETI KÉPZÉSEK AMI TETSZIK A VILÁGBÓL - MUTASD MEG MÁSOKNAK IS! AMI NEM TETSZIK - VÁLTOZTASD MEG! TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY 2015 www.bkf.hu/muveszet

NYÍLT NAPOK, NYITOTT MŰHELYEK FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐK Gyere el nyílt napjainkra, és szakvezetőink, mestereink kalauzolásával tekints be az egyes szakok műhelymunkájába! Ismerkedj a hallgatókkal, tanárokkal, és tudj meg mindent, mi vár rád, ha élsz a lehetőségeiddel! január 10., szombat, 10-14 óra között január 29., csütörtök, 10-14 óra között február 5., csütörtök, 16-20 óra között Nyílt napjaink részeként portfólió bemutatási lehetőséget biztosítunk a képzéseink iránt érdeklődőknek. Regisztrálj mielőbb a www.bkf.hu/nyiltnap oldalon! Készülj a felvételire, tanulj a legjobb művészeti szakemberektől! Jelentkezz időben, hogy biztosítsd a helyed! Az előkészítő során lehetőséged nyílik, hogy bepillantást nyerj a különböző művészeti ágak és műfajok sajátosságaiba, történeteibe, hogy megismerkedj leendő mestereiddel, hallgatótársaiddal, hogy információt szerezz a BKF művészeti képzéseiről. Az előkésztő során szerzett tapasztalataidat pedig a felvételinél hasznosíthatod. AZ ALKALMAZOTT MŰVÉSZETI INTÉZET ELŐKÉSZÍTŐJE Ha a Kézműves, a Környezetkultúra, az Elektronikus ábrázolás, a Képi ábrázolás, vagy a Tervezőgrafika szak iránt érdeklődsz: A délelőttök folyamán rajz- és festés órákon fejlesztheted készségeidet, megtanulod a tárgyak térbeli összefüggéseit, így a kompozícióra, lényegre fókuszáló látásmódod kialakítását segítjük elő. A délutáni kreatív gyakorlatokon az analizáló és absztrakciós képességeidet fejleszted, kreatív gondolkodásodat erősíted, megtanulsz új összefüggéseket keresni és meglátni azokat a művészeti alkotásokban. A MÉDIAMŰVÉSZETI INTÉZET ELŐKÉSZÍTŐJE Ha az Animáció, a Fotográfia, a Média design, a Kameraman, a Mozgóképkultúra és médiaismeret, vagy a Televíziós műsorkészítő szak iránt érdeklődsz: A délelőtti és délutáni kreatív gyakorlatokon az alkotói és riportfotó, animáció és média design, mozgókép-média, mozgókép-hang témákban szerzel gyakorlati és elméleti ismereteket. A média- és mozgóképtörténeti, műfajismereti bevezető előadásokon a mozgóképes műfajok, film és televízió, animáció, fotográfia, új média, design, kortárs vizuális művészeti jelenségek, online művészet és kommunikáció, sajtó, reklám témákban kapsz friss tudást, újszerű látásmódot. ALSÓ KORHATÁR: 17 év IDŐPONT: 2015. február 21-től május 9-ig, összesen 10 alkalommal, szombati napokon 10-16 óráig. HELYSZÍN: Alkalmazott Művészeti Intézet előkészítője:1077 Budapest, Rózsa utca 4 6. Médiaművészeti Intézet előkészítője:1077 Budapest, Rottenbiller utca 17-19. MINDKÉT KURZUS DÍJA: 110 000 Ft A kurzus díját a tanfolyam kezdetének napjáig (azaz február 20-ig), egy összegben a BKF bankszámlaszámára szükséges átutalnod. Jelentkezésed kizárólag ezzel együtt érvényes. BANKSZÁMLASZÁM: FHB 18203332-06007572-40010017 Ne felejtsd el a közlemény rovatba beírni a nevedet és a címedet! Kérjük, hogy az első foglalkozásra hozd magaddal a befizetésről szóló igazolást! Az eszközöket, a rajztábla, rajzeszközök, fixáló, olló, ragasztó, ceruza és A/2, A/3, A/4 rajzlapok kivételével, a BKF biztosítja. HOGYAN TUDSZ JELENTKEZNI? E-mailen: felveteli@bkf.hu Telefonon: +36 1 273 2419 JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2015. február 20. 2 3

TARTALOM KÖSZÖNTŐ Nyílt napok Felvételi előkészítők Dékáni köszöntő A BKF-ről Miért a BKF? Oktatási helyszíneink Közösségi élet Ösztöndíjak Hallgatói sikerek ALAPSZAKOK Animáció Design- és művészetelmélet Fotográfia Kameraman Kézműves Öltözék- és kiegészítő tervezés Textilművesség Kerámia Környezetkultúra Média design Mozgóképkultúra és médiaismeret Televíziós műsorkészítő Grafika szakcsoport: Elektronikus ábrázolás Képi ábrázolás Tervezőgrafika 2 3 5 6 7 8 9 10 14 20 22 24 28 30 32 34 36 38 40 42 46 48 50 52 Sosem volt olyan izgalmas és összetett a művész munkája, mint napjainkban. Új eszközök, új anyagok, új felületek születnek, gyökeresen megváltoztak a technológiák, a gazdaság, a gondolkodás, az emberi kapcsolatok. Mindez eddig ismeretlen kihívások elé állítja a művészetet is; megszűnőben a hagyományos, merev felosztás a művészeti területek között, új műfajok születnek. A korszerű szemlélet korszerű művészetoktatást követel. Kommunikációs és Művészeti Karunk már ebben a szellemben alakult. Nekünk nem kellett átalakítanunk a régimódi oktatási struktúrát, nem kellett lecserélnünk az elavult technikát. Szerencsések vagyunk, a hazai felsőoktatási gyakorlatban szokatlanul sokrétű, egymással együttműködő művészeti területen, kivételesen jó technikai körülmények között, nemzetközi színvonalon oktathatunk. Nemzetközi színvonalon, mert ma már a pályázatok, a megrendelések, a piac is nemzetközi. Csak az lehet versenyképes, aki a világban is megállja a helyét. Tanári karunk a szakmai élvonalból érkezett, többségük nemzetközi szinten is elismert művész. Ők a garancia a korszerű képzésre. Mi, tanárok több évtizedes szakmai tapasztalataink alapján kidolgozott, biztos alapokat ígérünk a művészeti oktatásban. De az egyre sebesebben változó világ az új kérdésekre a válaszokat már tanítványainktól is, talán éppen Öntől, jövendő hallgatónktól várja. MESTERSZAKOK Belsőépítész környezettervező művész Design- és művészetmenedzsment Divat- és textiltervezés Filmoperatőr művész Formatervező művész Mozgóképművész Tervezőgrafika TOVÁBBI KÉPZÉSEK European Film School Felsőoktatási szakképzés 56 58 60 64 66 68 72 78 79 Prof. Dr. KEPES ANDRÁS, egyetemi tanár, a BKF Művészeti Tanácsának elnöke, Pulitzer-emlékdíjas újságíró, író Felvételi kisokos Együttműködő partnereink 80 81 4 5

A BKF-RŐL MIÉRT A BKF? Magyarország legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő magánfőiskoláján a művészeti oktatás mellett kommunikációs, üzleti és turizmus képzések között válogathatnak hallgatóink, akiknek az oktatáshoz kapcsolódva széles lehetőségeket biztosítunk a nemzetközi tapasztalatszerzés, az idegennyelv-tanulás, a karrierépítés és szakmai gyakorlat terén. A kreatív gondolkodás és a kommunikációs képességek fejlesztésére nagy hangsúlyt helyezünk. KREATÍV GONDOLKODÁST FEJLESZTÜNK Mert a kreatív gondolkodás napjaink egyik legfontosabb munkaeszköze. Egyedi szemlélet, speciális módszerek, támogató légkör az ötletszerű kreativitás tanulható. Ennek egyik leghatékonyabb módszere a BKF egyedülálló tréningrendszere, ahol személyre szabott készségfejlesztésen vehetsz részt. NEMZETKÖZI LEHETŐSÉGEK Külföldi tapasztalatszerzési lehetőség ösztöndíjjal három kontinens több mint 73 partneregyetemén. Angol nyelvű képzéseink mellett részt veszünk olyan nemzetközi programokban, amely hallgatóink kiküldését, illetve külföldi hallgatók fogadását teszi lehetővé. Hallgatóink így megismerkedhetnek más kultúrákkal, csiszolhatják nyelvtudásukat, tapasztalatokat és életre szóló élményeket szerezhetnek. IDEGEN NYELVI PROGRAMUNK Fontosnak tartjuk, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik idegen nyelven is épp olyan jól tudják végezni munkájukat, mint anyanyelvükön. A professzionális nyelvtudás bővítését segítik elő az egyes idegen nyelvű specializációk, a bőséges idegen nyelvi tantárgyválaszték és a szakmai programok, ahol hallgatóink külföldi diákokkal együtt vesznek részt az órákon, valamint külföldi ösztöndíj- és szakmai gyakorlati lehetőségeink. A nyelvtanulás minden alapszakon az oktatási program része, továbbá az önköltség összege tartalmazza a nyelvoktatást is. Emellett saját nyelvvizsgaközpontunkban a hallgatók a képzéssel megegyező helyen szerezhetsz nyelvvizsgát. KARRIERÉPÍTÉS A karrierépítés már a felsőoktatásban töltött első nappal elkezdődik, sőt, valójában az intézmény kiválasztásakor. Hallgatóink már első BKF-es napjukon a jövőjüket írják, amihez számtalan lehetőséget biztosítunk, amellyekkel előnyöket szerezhetnek a munkaerőpiacra való kilépéskor. A karrierépítés sokrétű: a megfelelő fakultatív tantárgyak kiválasztásától a szakmai életbe való bekapcsolódáson, a képességfejlesztő tréningeken át, a nyelvtanulási és gyakorlási lehetőségekig. A BKF KarrierCentruma tréningprogramjával, tanácsadásaival és más támogató szolgáltatásaival folyamatosan segíti hallgatóinkat a főiskola alatt és után is a sikeres karrier építésében. SZAKMAI GYAKORLAT A BKF-en a képzési program szerves része a szakmai gyakorlat, amelynek során hallgatóink valódi munkakörnyezetben készülhetnek fel a munkaerőpiaci elvárásokra. A szakmai gyakorlati helyeken a munkaerőpiacon nélkülözhetetlen kapcsolatokat építhetnek ki, sőt az elismert gyakorlat révén akár az első munkahelyüket is megszerezhetik. Karriercentrumunk szemeszterenként 400 helyet kínál céges partnereinknél. Művészeti területen lehetőség van az Origo Film Studios, Nanushka, Daalarna vagy akár a Walt Disney gyakornokaként betekinteni a kulisszák mögé, részt venni a Természettudományi Múzeum, a Vince Kiadó vagy az Átrium Film-Színház munkájában. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: www.bkf.hu Elismert szakemberek az oktatásban, mester-tanítvány kapcsolatra épülő képzés Széles művészeti paletta, szervesen összefüggő képzések, komplex ismeretek, együttműködési lehetőség más szakok hallgatóival Közösségi élmény, csapatmunka Előadások, workshopok hazai és nemzetközi szakemberekkel Egyedülálló ösztöndíj-rendszer, külföldi partnerintézmények széles hálózata A legmodernebb technológiai és szoftverháttér, magas technikai felszereltség, műhelyek, műtermek, 150 Macintosh gép, Leonar3Do 3D-s labor, multimédiás könyvtárak, WiFi, rézkarcnyomó-, szövőgépek, ipari varrógépek, elektromos égetőkemencék, ISIS vágószerver... Jó megközelíthetőség, az Alkalmazott Művészeti Intézet oktatás helyszíne a belvárosi Rózsa utcai, a Médiaművészeti Intézeté pedig a Rottenbiller utcai campus A BKF-en a tandíj tartalmazza az alkotáshoz szükséges eszközöket és alapanyagokat is A nyelvoktatás is benne van a tandíjban a BKF-en Pénzkereseti lehetőség a BKF Diákunión keresztül TÖRŐDÜNK HALLGATÓINKKAL: Gyors és kényelmes elektronikus tanulmányi ügyintézés, ingyenes szakkönyvtárak, elektronikusan elérhető jegyzetek, babamama szoba A tanórán kívüli munkához ingyenesen igénybe veheted a Főiskola eszközeit, szoftvereit, használhatod a gépparkot Pezsgő hallgatói élet: önszerveződő hallgatói csoportok, szakmai és kulturális programok, kirándulások, bulik, nyüzsgés Marketing Hallgatói Team (MHT) és Művész Hallgatói Team Sportlehetőségek az Egressy úti campus tornatermében VAN MÉG KÉRDÉSED? www.bkf.hu/muveszet Kövess minket honlapunkon, Facebookon, Twitteren vagy YouTube-on, és oszd meg velünk élményeidet! 6 7

OKTATÁSI HELYSZÍNEINK KÖZÖSSÉGI ÉLET BUDAPEST RÓZSA UTCAI CAMPUS 1077 Budapest, Rózsa utca 4-6. A Rózsa utcai campus a Főiskola alkalmazott művészeti képzéseinek központja, ahol műhelyek és szaktantermek többek között kerámia, textil, divat, asztalos, modellező műhely, fotóstúdió és labor várják a hallgatókat. A grafika szakcsoport műhelye a manuális és digitális szitanyomáson túl, rézkarc és litográfia készítésére is alkalmas eszközökkel áll a hallgatók rendelkezésére. A speciális stúdiótermek üvegfalain keresztül az érdeklődők a folyosóról is betekintést nyerhetnek a bent folyó munkába. A művészeti alkotóterekben találhatóak a képzésekhez elengedhetetlen kellékek is: fűrészgépek, gyalupadok, szövőgépek, ipari varrógépek, elektromos égetőkemencék, vagy a több mint 150 nagyteljesítményű Macintosh számítógép is. Több olyan kiállítás, előadás, workshop rendezésére is alkalmas tér található az épületben, ahol az Alkalmazott Művészeti Intézet szakjai akár egyszerre is tarthatnak eseményeket. Az aulában szabadon hozzáférhető számítógépeken ingyenes internet-hozzáférési lehetőséget biztosítunk, valamint az épületben WiFihálózat működik. Az épületben kapott helyet a művészeti képzések szakkönyvtára is, ahol a könyvkölcsönzés mellett többek között fénymásolási, nyomtatási és szkennelési lehetőség is segíti a munkát. ROTTENBILLER UTCAI CAMPUS 1077 Budapest, Rottenbiller utca 17-19. 2014 szeptemberétől a Médiaművészeti Intézet új, különálló épületbe költözött. Többek között hangstúdió, bábműhely, vágószobák, speciális televíziós szaktantermek, számítógépes laborok, vetítőtermek állnak az oktatók és a hallgatók rendelkezésére. Itt található továbbá a Magyarországon és külföldön is ritkaságnak számító Leonar3Do labor is, amelyben a számítógépeket interaktív 3D-konfigurációvá kiegészítve, valós térben és időben dolgozhatnak hallgatóink. A mozgóképes szakjainkon tanulóknak az egyedülálló ISIS vágószerver nyújt professzionális hátteret. A campusokat tömegközlekedéssel könnyű megközelíteni, hiszen a Blaha Lujza téri és Keleti pályaudvari csomópontok között találhatók. Kreatív közösséget fejlesztünk. Ez a legfontosabb értékünk, amely a hallgatói élet minden területén megjelenik. Újdonsült hallgatóként rögtön a mélyvízbe kerülsz: már nem elég beülni az órákra, megtanulni az anyagot és követni az utasításokat, hanem a saját lábadra kell állni és egyénileg is keresni kell a lehetőségeket. Ezekből rengeteg vár, csak győzz választani! Lehetőséged van csatlakozni a bkfm online rádióhoz, ahol kipróbálhatod magadat műsorvezetőként, zenei szerkesztőként, írhatsz a hallgatói lapba, csatlakozhatsz a külügyi téren országosan is élen járó ESN BKF-hez; a főiskolai rendezvényszervezést és marketingkommunikációt segítő MHThoz és a Művész Hallgatói Teamhez; sportcsapatainkhoz és persze az ernyőszervhez, a Hallgatói Önkormányzathoz. Úgy alakítjuk az ötleteinket és programjainkat, hogy segítsünk Téged a döntések meghozatalában, felhívjuk a figyelmedet a legfontosabb információkra, közéleti, tanulmányi és karrierépítési téren egyaránt. Ott vagyunk, mikor az érdekeidet védjük, javaslatokat teszünk a vezetőség felé, erősítjük a Főiskola belső kommunikációját. Segítünk a szociális és tanulmányi ügyekben, megteszünk mindent, hogy fellendítsük a sport és a kulturális életet is. Egymást érik a tájékoztató fórumok, az éjszakai életbe kalauzoló bulik, a magas- és tömegkultúrából villantó programok, sportedzések, a közös élmények. Ne hagyd, hogy nélküled teljenek el a főiskolai éveid! Tartozz csapatba, indíts új kezdeményezéseket, erősítsd a régieket, szerezz meghatározó kapcsolati tőkét és tapasztalatot, végezz társadalmi munkát, és erősítsd a BKF-es diplomád értékét! Élj a BKF-en! Hallgatói Önkormányzat 8 9

ÖSZTÖNDÍJAK INSPIRÁL, ÖSZTÖNÖZ ÉS KÖZÖSSÉGET FORMÁL! A BKF-en fontos, hogy ösztönözzük hallgatóinkat a lehetőségek kihasználására. Ugyanilyen fontos, hogy megadjuk a lehetőséget azok számára, akiknek szükségük van támogatásra ahhoz, hogy elérjék céljukat. BKF KREATÍV ÖSZTÖNDÍJ LEGYÉL TE A KÖZÖS NEVEZŐ! Legyél Te a közös nevező! Ösztönözzük azokat a hallgatóinkat, akik fontos szerepet játszanak a közösségi életben. A BKF-es közösség érdekében tervezett kreatív tevékenységeket, alkotásokat, problémamegoldásokat támogatjuk. BKF STARTUP PROGRAM TÁMOGATJUK A KREATÍV ÖTLETEKET! Olyan projekteket támogatunk, amelyek értékteremtőek, és üzletileg életképesek. A nyertesek a megvalósításra kapnak anyagi támogatást, a maximális keret 1 millió forint projektenként. 2014-ben a Művészeti képzések területéről Gottlieb Réka (Divat- és textiltervezés mesterszak) és Tóth Lambert (Média design alapszak) pályázata is támogatást nyert. Saját brandet szeretnék építeni, amit korábbi munkáimra, első sorban kiegészítőimre építenék. Darabjaimra jellemző az interakció: az építhetőség, a variabilitás vagy a flexibilitás. Örülök ennek a lehetőségnek, hiszen önerőből nem tudnám elkezdeni megvalósítani ezt a projektet. A következő időszak főleg fejlesztéssel, szakmai versenyeken és rendezvényeken való részvétellel, valamint kapcsolatépítéssel fog telni. GOTTLIEB RÉKA / RÉKA GOTTLIEB FASHION AND ACCESS Már amikor a Főiskolára jelentkeztem eldöntöttem, hogy megpróbálom majd ezt az ösztöndíjat megpályázni. Az, hogy nyertem is, nagyon sokat jelent nekem, hiszen művészeti hallgatóként a pályázati anyag összeállítása nagyon komplex feladat volt. Most sok mindenre lehetőségem nyílik: elkezdődött a játékom angol fordítása, decemberben céget alapíthatok, és márciusban jöhet a második fázis: egy kickstarter kampány, amivel már tényleg a világpiacot vehetem célba. TÓTH LAMBERT / NEMUNDIR FANTASY BRAND TOVÁBBI ÖSZTÖNDÍJAINK ÉS TÁMOGATÁSAINK Állami tanulmányi ösztöndíj Rendszeres szociális ösztöndíj Alaptámogatás frissen felvett hallgatók részére Rendkívüli szociális ösztöndíj Bursa Hungarica Felsőoktatási iönkormányzati Ösztöndíj Köztársasági ösztöndíj Közéleti ösztöndíj Tudományos és szakmai ösztöndíj Sport ösztöndíj Szakmai gyakorlati ösztöndíj Hallgatói munkadíj Erasmus-program Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók kiegészítő támogatása A Főiskola hallgatóinak külföldi képzése Az Európai Gazdasági Térség országaiban részképzésben részt vevő hallgatók ösztöndíja Külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja BKF szakmai és kulturális támogatás Hódmezővásárhely város felsőoktatási ösztöndíja A tájékoztatás nem teljeskörű. Ösztöndíjainkról bővebben a www.bkf.hu oldalon olvashatsz. 10

KÉPZÉSEINK ALAPSZAKOK ANIMÁCIÓ DESIGN- ÉS MŰVÉSZETELMÉLET FOTOGRÁFIA (SPECIALIZÁCIÓK: ALKOTÓ FOTOGRÁFUS, FOTÓRIPORTER, DIVATFOTOGRÁFUS) KAMERAMAN KÉZMŰVES (SPECIALIZÁCIÓK: ÖLTÖZÉK- ÉS KIEGÉSZÍTŐ TERVEZŐ, TEXTILMŰVES, KERÁMIKUS) KÖRNYEZETKULTÚRA (BELSŐÉPÍTÉSZ, ENTERIŐR ÉS KÖRNYEZETTERVEZŐ) MÉDIA DESIGN MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET (SPECIALIZÁCIÓK: MOZGÓKÉP-KÉSZÍTŐ, MOZGÓKÉPI KOMMUNIKÁCIÓ) TELEVÍZIÓS MŰSORKÉSZÍTŐ ELEKTRONIKUS ÁBRÁZOLÁS (WEBDESIGNER, WEBGRAFIKUS) KÉPI ÁBRÁZOLÁS (KÉPGRAFIKUS, ILLUSZTRÁTOR) TERVEZŐGRAFIKA MESTERSZAKOK BELSŐÉPÍTÉSZ KÖRNYEZETTERVEZŐ MŰVÉSZ DESIGN- ÉS MŰVÉSZETMENEDZSMENT DIVAT- ÉS TEXTILTERVEZÉS (SPECIALIZÁCIÓK: DIVATTERVEZÉS, TEXTILTERVEZÉS) FILMOPERATŐR MŰVÉSZ FORMATERVEZŐ MŰVÉSZ MOZGÓKÉPMŰVÉSZ (SPECIALIZÁCIÓK: ANIMÁCIÓS TERVEZŐ, KREATÍV PRODUCER, MŰSORKÉSZÍTŐ, ÍRÓ-DRAMATURG, VÁGÓ) TERVEZŐGRAFIKA (SPECIALIZÁCIÓK: TERVEZŐGRAFIKUS, BETŰTERVEZŐ-TIPOGRÁFUS, KÉPGRAFIKUS) TOVÁBBI KÉPZÉSEK EUROPEAN FILM SCHOOL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

HALLGATÓI SIKEREK A művészeti képzések ötödik évükben járnak Főiskolánkon, hallgatóink máris rengeteg szakmai és közönségsikert tudhatnak magukénak. AMIRE ÉS AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AZ ELMÚLT EGY ÉVBŐL: SZOLNOKI NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉ- SZETI FILMFESZTIVÁL Hertelendi Amanda (Animáció) Bánom azt... című diplomafilmjéért különdíjat kapott; Albrecht Anett: Apa, Kolop Anita: Önportré, Mészáros Bori: Az utolsó jeti, Németh Balázs: Momentum, Ottlik Anna: Art, Kiút című munkája a versenyprogramban, Dell Edera Dávid, Kovács Eszter, Simon Balázs: Juniper Twig, Tóth Benjámin: End, Ottlik Anna, Hertelendi Amanda: Peron alkotása a Panoráma programban került vetítésre (Animáció, Mozgóképművész), valamint hallgatóink tíz szignálfilmet készítettek a szervezők felkérésére, közülük öt filmet televíziós sugárzásra is kijelöltek RE KLIP UK MUSIC VIDEO AWARDS Simon Balázs (Animáció) Nils Frahm zenéjére készült Re című animációs klipje a Best Animation in a Video kategóriában a világ idei hat legjobbja közé került, valamint munkáját meghívták az INTERNA- TIONAL MUSIC VIDEO FESTIVAL és a MONT- REAL MUSIC VIDEO FESTIVAL programjába FEEDBACK / VISSZACSATOLÁS a Kézműves szak programjai a képzés sokszínű struktúráját járták körül a Design Hét Budapest 2014-es eseménysorozatában a MAGYAR FILMHÉT programjába került Ferge Roland: El, Brauner Máté: Előbb adtam, Kemény Eszter: Parafrázis, Dimeth Balázs: Seduction; Színjáték; A hős útja, Bendó Zsuzsanna: Tízezer, Tóth Gergely: Egy tál babnál kevesebb című kisjátékfilmje, valamint Kolop Anita: Ill Breeding, Ottlik Anna: Kiút, Ottlik Anna, Hertelendi Amanda: Peron, Mészáros Borbála: The Last Yeti című animációs filmjei (Animáció, Mozgóképkultúra- és médiaismeret, Mozgóképművész) WORLD PRESS PHOTO 2014 harmadszorra készítették Animáció szakos hallgatóink az esemény TV-szpotját ANIMASCOPE az első 3 év legjobb animációs hallgatói munkái, vizsgaés diplomafilmjei az Átrium Film-Színházban SEPTEMBER ISSUE II és GLOOMAMUSE Hasenfratz Ora (Fotográfia) és Puskás Marcell (Tervezőgrafika MA) kiállításai az Art Bázison és a Benczúr utcában HUNGARIAN DESIGN YEARBOOK 2014 BKF-esek a Nemzetközi, Hazai díjak fejezetben NEKEM SZÜLŐHAZÁM A Holokauszt Emlékév alkalmából kiírt szolnoki mozgóképes pályázaton Tóth Kornélia (Animáció) Ómagyar Mária-siralom című animációs diplomafilmje a zsűri elismerő oklevelét kapta LENOVO x ELLE DIVATTER- VEZŐ PÁLYÁZAT nyertese Gottlieb Réka és Zámori Zsófia közös kollekciója, közönségdíjas Bráz Noémi (Divat- és textiltervezés MA) TUNGSRAM REDESIGN Papp Rita (Tervezőgrafika BA) a Tungsram izzók csomagolásának környezettudatos újratervezésével bekerült a Packaging of The World válogatásába 15. HIROSHIMAI NEMZETKÖZI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL az Animáció szak hallgatóinak munkái a diákfilm válogatásban: Dell Edera Dávid: Altalena, Rádóczy Zsuzsi: Szieszta, Simon Balázs: Kötelék, Barna Eszter, Szász Lilla: Végjáték, Ottlik Anna, Hertelendi Amanda: Peron, Mészáros Bori: Design hét promo, Rödönyi Csilla: Graffiti NEW CRAFT 2014 a Kézműves alapszakon frissen végzett hallgatók legsikeresebb diplomamunkáit bemutató kiállítás a Péter Pál Galériában ANALYSIS a Képi ábrázolás szak végzős hallgatóinak kiállítása a B29 Galériában 14. ARC KIÁLLÍTÁS Faniszló Ádám (Tervezőgrafika BA) a Hammer Advertising - a legütősebb ötlet különdíját nyerte Szabadság című pályaművével, valamint Danyi Nándor János (Tervezőgrafika BA) munkája is kiállításra került DÖNTSD LE A FALAKAT! pályázat Puskás Marcell (Tervezőgrafika MA) Falbontás című műve 2. helyezett lett FOTÓ DIPLOMA Végzős Fotográfia szakosaink kiállítása a Bálnában CÉGÉR - JÓ BORNAK TERVEZZ CÍMKÉT! Campean Harald Kevin (Tervezőgrafika BA) nyertes pályaműve SZOLNOKI NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI FILM- FESZTIVÁL Hertelendi Amanda (Animáció) különdíjas FEEDBACK / VISSZACSATOLÁS a Kézműves szak programjai a Design Hét Budapest 2014 keretében MONSTRA FILMFESZTIVÁL Ottlik Anna (Animáció) ART című munkája a programba 14 LENOVOxELLE DIVATTERVEZŐ PÁLYÁZAT Gottlieb Réka és Zámori Zsófia közös kollekciója (Divat- és textiltervezés) első helyezett UK MUSIC VIDEO AWARDS 2014 Simon Balázs (Animáció) klipje a Best Animation in a Video kategóriában a világ 6 legjobbja között

HALLGATÓI SIKEREK FRESH DESIGN nemzetközi kiállítás és workshop Wroclawban UNICREDIT TEHETSÉGPROGRAM Tóth Lejla (Tervezőgrafika MA) díjazott 13. ARC KIÁLLÍTÁS Faniszló Ádám (Tervezőgrafika BA) a HVG különdíja A DESIGN AWARD Pákozdi Rebeka (Kézműves, kerámia) bronzérmet nyert KÖRNYEZETKULTÚRA DIPLOMA kiállítás és előadások a Galamb utcában MŰVÉSZETEK VÖLGYE Fotográfia szakosaink örökíthették meg a völgybéli életet, a képekből a 2015-ös kapolcsi eseményen a Kastélyban fotókiállítást rendeznek IRODALOM, TI- POGRÁFIA, POSZTEREK a TypoSzalon pályázatának bemutatóján Tervezőgrafika mesterszakosaink is részt vettek MADÁCH RETRO Kertész Éva és Tóth Ádám (Média design) projektje a Petőfi Irodalmi Múzeumban METRO- POLIS Cseh Dániel (Fotográfia szak) fotóesszéje az Octogon építészeti magazin 109. számában SAVARIA FILMSZEMLE Független filmesek versenye - Kisjátékfilm szekció, 1. hely: Parafrázis / rendező: Kemény Eszter, operatőr: Chilton Flóra, vágó: Tokár Dániel; 2. hely: Őrangyal / rendező: Földváry András István, operatőr: Chilton Flóra, vágó: Kobra Ágota, Márton Dániel; 3. hely : Egy tál babnál kevesebb / rendező: Tóth Gergely, operatőr: Visontai Márton, vágó és vizuális effekt: Földváry András; Bajnok Filmek Ligája, 2. hely: Seduction / rendező, operatőr, vágó: Dimeth Balázs Ferenc (Kameraman, Mozgóképművész) MONSTRA FILMFESZTIVÁL Ottlik Anna (Animáció) ART című munkája meghívást nyert a programba 8. BIG FESZTIVÁL Tisza Balázs (Mozgóképművész) Helló, kő kóla? című filmje nyerte a fődíjat FRISS HÚS FESZTIVÁL a Daazo fesztivál díját Brauner Máté kapta Előbb adta című filmjéért V. ESZTERHÁZY FILMNAPOK A legjobb film: Szekeres Norbert Deni; Legjobb látvány: Tasi Tibor: Purgatórium; Legjobb operatőr: Visontai Márton (Tóth Gergely: Egy tál babnál kevesebb); Legjobb dramaturgia: Tasi Tibor: Orsi (Kameraman, Mozgóképművész) CÉGÉR-JÓ BORNAK TERVEZZ CÍMKÉT! pályázatán Campean Harald Kevin (Tervezőgrafika BA) a VinCE Magazin borászati szaklap különdíját kapta, nyertes munkája a Vida Kékfrakkos címkéje lett PÁZMÁNY FILM FESZTIVÁL Tóth Gergely: Maca című alkotása Dokumentumfilm kategória 2. hely, Szelei Dóra Uccu neki! filmje 3. hely DOKUMEN- TUMFILM A NEMZETIRŐL Salamon András rendező által fémjelzett film alkotói csapatát erősítették hallgatóink is: Ferge Roland, Kemény Eszti, Hejüsz Betti és Tóth Levente (Mozgóképkultúra és médiaismeret, Filmoperatőr művész) MEDIAVAWE Erődfoglaló projekt a Kameraman, Animáció, Média design, Design- és művészetelmélet szakos, valamint kerámia és öltözék- és kiegészítő tervezés specializációra (Kézműves szak) járó hallgatók együttműködésével NORMAFA PÁLYÁZAT Csuport Andrea (Tervezőgrafika BA) csapattársával megnyerte a Normafa Park kommunikációs arculattervére kiírt pályázatot A DESIGN AWARD Pákozdi Rebeka (Kézműves, kerámia) bronz érmet nyert SELECTION BKF Fotográfia szakos hallgatóink kiállítása a Gogol 9 Galériában FRESH DESIGN a nemzetközi kiállítás és workshop BKF-es csapata: Tsengwabeka Nicole, Fehér Anna Ditta, Koós Bence (Környezetkultúra), Kosztelnik Zorica (Kézműves, kerámia) Márián Gábor (Képi ábrázolás) valamint Kecskés Tibor főiskolai docens és Zsömbör Krisztina művészeti menedzser MŰEMLÉKEK FRISS SZEMMEL fotópályázat Kiss Norbert (Kameraman) Zeneakadémia fotósorozatának egy képe 2. helyezést ért el, egy pedig közönségdíjas lett UNICREDIT TEHETSÉGPROGRAM Tóth Lejla (Tervezőgrafika MA) díjazott BERLINALE Ferge Roland Mozgóképkultúra és médiaismeret és Kovács Ákos Kameraman szakon végzett hallgatóink El című rövidfilmje a Generation programjában BUBoRÉK - LÉPJ BE VELÜNK EGY ÚJ VI- LÁGBA! címmel háromnapos eseménysort rendeztünk a Design Hét Budapest 2013 keretében a Rózsa utcai campuson, valamint DESIGN A KIRAKATBAN - LESS BE HOZ- ZÁNK! című programunkon a fesztivál teljes ideje alatt a Kossuth Lajos utcában vártuk a látogatókat 31. ORSZÁGOS TUDOMÁ- NYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Művészeti és Művészettudományi Szekciójában 5 első, 6 második és 2 harmadik helyezést értek el hallgatóink az OTDK PRO ARTE ARANY- ÉRMÉT Gottlieb Réka Kézműves szakos hallgatónk nyerte BERLINALE Ferge Roland (Mozgóképkultúra és médiaismeret) El című diplomafilmje a Generation Kplus szekciójában elismerő oklevelet kapott (operatőr: Kovács Ákos / Kameraman) 8. BIG FESZTIVÁL Tisza Balázs (Mozgóképművész) Helló, kő kóla? című filmje fődíjas 17

ALAPSZAKOK ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐKNEK SZÓLÓ, DIPLOMÁT ADÓ KÉPZÉSEK ANIMÁCIÓ DESIGN- ÉS MŰVÉSZETELMÉLET FOTOGRÁFIA KAMERAMAN KÉZMŰVES KÖRNYEZETKULTÚRA MÉDIA DESIGN MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TELEVÍZIÓS MŰSORKÉSZÍTŐ ELEKTRONIKUS ÁBRÁZOLÁS KÉPI ÁBRÁZOLÁS TERVEZŐGRAFIKA

ANIMÁCIÓ alapszak FŐBB SIKEREINK Az animáció fantasztikus lehetőség a kreatív emberek számára átélni a teremtés, az alkotás örömét, s ezt az örömet megosztani másokkal. Nyitott, érdeklődő fiatalokat várunk szakunkra, akiknek segítünk megtalálni a saját útjukat - hisz minden ember tehetséges. Nálunk kiderül, Te miben vagy a legjobb. Ha a bábanimáció vonz vagy a 3D-modellezés izgat, ha a figuratervezés vagy az animálás hoz lázba, a rendezés érdekel vagy egy részterület - jó helyre jössz hozzánk. M TÓTH ÉVA DLA SZOLNOKI NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉ- SZETI FILMFESZTIVÁL Hertelendi Amanda Bánom azt... című diplomafilmje különdíjas UK MUSIC VIDEO AWARDS 2014 Simon Balázs Nils Frahm Re című számához készült animációs klipje a Best Animation in a Video kategória hat legjobbja között a MAGYAR FILMHÉT programjába került Kolop Anita, Ottlik Anna, Hertelendi Amanda, Mészáros Borbála alkotása WORLD PRESS PHOTO 2014 harmadszorra készítették hallgatóink az esemény TV-szpotját Tanáraim mindig szabad kezet adtak abban, hogy miről, hogyan, milyen technikával készítsek filmet. Úgy gondolom, suli után az ilyen szintű szabadságért nagyon keményen meg kell majd küzdeni. SIMON BALÁZS végzett hallgatónk SZAKVEZETŐ: M TÓTH ÉVA DLA főiskolai tanár, Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező 20 A nimáció: korunk legtöbb kapcsolódási lehetőséggel bíró művészeti területe. A rajzfilmektől a digitális látványtervezésig, a speciális effektusoktól a számítógépes játékokig, a médiától a hirdetésiparig, a mobilkommunikációtól a kiállítótermekig rengeteg feladatot kínál. A szakmai alapismeretek elsajátítása során megismered a klasszikus rajz- és bábanimációt, sőt kuriózumként a 35 mm-es filmre forgatást is megtapasztalhatod. Nálunk megszerezheted mindazokat a társművészeti alapismereteket is, amelyek birtokában önállóan tudsz összetett technikai igényű animációs alkotásokat készíteni. Kiváló tanárok, inspiratív szellemi közeg és korszerű, stabil technikai háttér biztosítja számodra, hogy a legtöbbet hozhasd ki magadból. GYERE HOZZÁNK, ha szeretnéd életre kelteni teremtményeidet, ha érdekel a rajz, a mintázás, a ritmus, a mozgás! Várunk, ha még segítségre van szükséged a számítógépes programok használatában, vagy ha már otthon érzed magad a digitális tervezésben. MIUTÁN VÉGEZTÉL NÁLUNK: animációs és filmes utómunka stúdiókban, televízióknál, grafikai és reklámstúdiókban, webtervezőként, digitális látvány- és játéktervezőként, önálló alkotóként helyezkedhetsz el. TOVÁBBTANULÁS: a Mozgóképművész mesterszak Animációs mozgóképtervező specializációján FŐBB TANTÁRGYAK: Animációs tervezés (dramaturgia, látvány és karaktertervezés, filmkép-kompozíció, rendezői ismeretek); Rajz- és bábanimáció; 2D és 3D stúdiumok; Modellezés, mozgatás, kompozitálás, Effektek; Tipográfia; Operatőri ismeretek; Vágás; Kreatív zene/hang; Mozgókép- és animációtörténet; Produkciós ismeretek; Klasszikus műtermi gyakorlatok ŐK IS NÁLUNK TANÍTANAK: ALBRECHT ANETT animációs tervező; BACSKAI BRIGITTA vágó; BACSÓ ZOLTÁN Balázs Béla-díjas animációsfilm operatőr; BARKÓCZI JANKA filmesztéta; BÁRON GYÖRGY DLA Táncsics Mihály-díjas filmesztéta; BEREMÉNYI GÉZA Kossuth-díjas író, filmrendező; BOGDÁN ZOLTÁN 3D tervezőművész; BÓKA IGOR 3D tervezőművész; CSÁKI LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas filmrendező; FISCHER FERENC animációsfilm-rendező, GAUDER ÁRON Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező; KERESTES SZABOLCS DLA zeneszerző; KISS MELINDA DLA animációs tervezőművész; KOLOP ANITA animációs tervező; LISZKA TAMÁS médiaművész, filmproducer; MARINOV GÁBOR digitális látványtervező művész; MUHI KLÁRA filmesztéta, dramaturg; RÁCMOLNÁR SÁNDOR Munkácsy-díjas grafikusművész; SÁRY LÁSZLÓ Erkel-díjas zeneszerző, Érdemes és Kiváló művész; SELJÁN MÁRK DLA 3D tervezőművész; SIKUR MIHÁLY animációsfilm-rendező; SOMOGYI DONÁT 3D animációs tervezőművész; SZIGETVÁRI ANDREA DLA zeneszerző, hangmérnök; ULRICH GÁBOR Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező SZAKMAI PARTNEREINK: The Walt Disney Company, Focus-Fox Stúdió Kft., KGB Animációs Stúdió, Umbrella Stúdió, Ludwig Múzeum, Magyar Filmművészek Szövetsége, Magyar Filmlabor, Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), Magyar Rajzfilm Kft., Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, Uránia Nemzeti Filmszínház, Átrium Film-Színház, MÜSZI DIPLOMA MEGNEVEZÉSE: Animációs tervező KÉPZÉSI IDŐ: 6 félév KÉPZÉSI FORMÁK/DÍJAK: NAPPALI: 415.000 Ft/félév ANGOL NYELVEN: 415.000 Ft/félév + 200.000 Ft/félév idegennyelvi hozzájárulás

DESIGN- ÉS MŰVÉSZETELMÉLET alapszak Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik olyan sokoldalú szakemberek iránt, akik nyitottak a környezet- és tárgykultúra problémáira, s legfrissebb irányzataira; törekednek a design és a vizuális művészeti területek közötti összefüggések, kölcsönhatások elméleti, s történeti megértésére. Egyben képesek ezeket az ismereteket a legkülönfélébb médiában és gyakorlati formában megjeleníteni, közvetíteni a nagyközönség számára. DR. SLÉZIA JÓZSEF PhD főiskolai docens, helyettes szakvezető, Design- és művészetelmélet szak, művészettörténész Azért esett a választásom erre a szakra, mert régóta közel állt hozzám a művészettörténet, és a design elméleti háttere is foglalkoztatott. Szeretek belelátni a háttérdolgokba, illetve nyomon követni a különböző alkotóművészek stúdió- és műhelymunkáit; úgy érzem, fontos, hogy legyen elméleti szakember mögöttük. A szak lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerhessem ezt a területet. Számtalan értékes emberrel kerültem kapcsolatba, legyen az tanár vagy diák. Egy percig nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem, mert életem legszebb élményeit és rengeteg tapasztalatot szereztem. CSENGERI VIKTORINA harmadéves hallgatónk SZAKVEZETŐ: DR. habil. VADAS JÓZSEF CSc egyetemi tanár, Munkácsy Mihály-díjas művészeti író, művészettörténész 22 A design mindennapi életünk szerves része. A minket körülvevő formatervezett tárgyak alakítják felfogásunkat, hatással vannak mindennapi életünkre és ízlésünkre. A szakon a mai design és képzőművészet valamennyi fontos területét megismerheted. Megtudhatod, kik tervezték a közelmúlt és a jelen közismert használati tárgyait, tájékozódhatsz a design legfontosabb hazai és nemzetközi irányzatairól, személyiségeiről és elméleteiről. Bepillantást nyerhetsz abba, miképp folyik egy kortárs kiállítás szervezése, hogyan működnek a galériák, melyek egy érdekes művészeti cikk írásának ismérvei, hogyan tudod segíteni a designerek alkotótevékenységét széles körű elméleti és történeti szakértelmeddel. GYERE HOZZÁNK, ha érdeklődsz napjaink környezet- és tárgykultúrája iránt, fogékony vagy a design és a vizuális művészetek különféle területeinek elméleti és gyakorlati problémáira, kommunikatív vagy, beszédben és írásban is jó stílussal, illetve szervezőképességgel rendelkezel. MIUTÁN VÉGEZTÉL NÁLUNK: szakíróként; nyomtatott és elektronikus médiában szakíró-elemzőként; design és művészeti galériákban, intézményekben tanácsadó-szervezőként; design és művészeti vállalkozásoknál tanácsadóként helyezkedhetsz el. TOVÁBBTANULÁS: Design- és művészetmenedzsment mesterszakon folytathatod tanulmányaidat. FŐBB TANTÁRGYAK: Designtörténet; Designelmélet; Művészettörténet; Művészetelmélet; Iparművészettörténet; Kortárs nemzetközi és magyar design; Design- és művészeti intézményismeret; Kortárs nemzetközi és magyar képzőművészet; Társadalomtörténet; Kortárs építészet; Vizuális kommunikáció; Esztétika; Műkritika; Ökológia; Jogi és gazdasági ismeretek; Újságírásszerkesztés alapjai; Művészeti technikák (képzőművészet, fotó, web- és alkalmazott grafika, környezet- és formatervezés, kézműves iparművészet, média) ŐK IS NÁLUNK TANÍTANAK: BARABÁS MÁRTON DLA főiskolai docens, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész; BARÁTH HAJNAL DLA habil. főiskolai tanár, Ferenczy Noémi-díjas textilművész; Dr. BARCZI ATTILA PhD egyetemi docens (SZIE), ökológus; GÁBOR IMRE főiskolai docens, Munkácsy-díjas képzőművész; DR. GULYÁS PÉTER PhD főiskolai docens, filozófiatörténész; KOVÁCS ZOLTÁN DLA főiskolai docens, Ferenczy Noémi-díjas építész-belsőépítész, vezető tervező; Dr. SLÉZIA JÓZSEF PhD főiskolai docens, művészettörténész; Dr. SZILÁGYI B. ANDRÁS PhD művészettörténész; Dr. TATAI ERZSÉBET PhD művészettörténész; Dr. habil. WESSELÉNYI-GARAY ANDOR PhD építész, építészettörténész SZAKMAI PARTNEREINK: Designtrend.hu szakportál, Europa Design Hungary Zrt. DIPLOMA MEGNEVEZÉSE: Design- és művészetelemző KÉPZÉSI IDŐ: 6 félév KÉPZÉSI FORMÁK/DÍJAK: NAPPALI: 289.000 Ft/félév

FOTOGRÁFIA alapszak SIKEREINK A képek diktatúrájának korát éljük. Az egyre olcsóbbá váló technikai képalkotás és eszközei mára bárki számára elérhetővé váltak. Másodpercenként több millió fénykép készül világszerte. Ez a fényképtömeg teljesen átalakította a kép használatának módját és az ahhoz való viszonyunkat, de egyben a képpel való kommunikálás kimeríthetetlen hatalmát is jelzi. Hogy ezzel a hatalommal tudatosan élni tudjunk, meg kell találnunk a számunkra legmegfelelőbb és leghatékonyabb képkészítési formát és eszközt. Ez lesz itt a mi munkánk. GERHES GÁBOR, a Fotográfia szak tanára, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész SEPTEMBER ISSUE II, GLOOMAMUSE Hasenfratz Ora és Puskás Marcell (Tervezőgrafika) kiállításai az Art Bázison és a Benczúr utcában FOTÓ DIPLOMA Végzőseink kiállítása a Bálnában MŰVÉSZETEK VÖLGYE hallgatóink örökíthették meg a völgybéli életet, a képekből a 2015-ben fotókiállítást rendeznek METROPOLIS Cseh Dániel fotóesszéje az Octogon 109. számában Az első éves fotótechnikai alapozás után nem kizárólag a fotó vizuális nyelvét használtuk, hanem nyithattunk különféle más médiumok felé, sőt kimondottan támogattak minket ebben. Számomra leginkább ez, illetve a különféle vizuális világok széleskörű alkalmazása az, ami a legfontosabb a BKF-en. BÁN ANDRÁS harmadéves hallgatónk SZAKVEZETŐ: GŐBÖLYÖS LUCA DLA főiskolai docens, Balogh Rudolf-díjas fotóművész 24 A fotográfia képes arra, hogy egyidejűleg legyen a tényszerűség, a reális képzelet, a fikció és az álomvilág megteremtője. Nálunk megtanulhatod gondolataidat leendő munkáidon keresztül kifejezni. Elsajátíthatod a fotográfia vizuális formanyelvét, illetve annak analóg- és digitális technikai eszköztárát. Ahhoz, hogy bátran tudd alkalmazni a fotográfia lehetőségeit, megismertetjük veled annak változatos technikáit és technológiai újdonságait is. A gyakorlati munkáknak, feladatoknak köszönhetően képes leszel önállóan vagy csapatban dolgozni, megállod majd a helyed a választott szakterületeden, legyen szó alkotói fotográfiáról, divatfotóról vagy fotóriporteri feladatokról. Természetessé válik számodra a kritikus szemlélet és tudásod alkalmassá tesz arra, hogy bekapcsolódj hazai és nemzetközi művészeti diskurzusokba. GYERE HOZZÁNK, ha érdeklődsz a vizuális kommunikáció iránt és a kamerád segítségével szeretnéd megmutatni a világot olyannak, amilyennek Te látod. Ha fejlett a kritikai érzéked, szeretsz csapatban dolgozni, a szemed mindig a témát és a képet keresi, akkor itt a helyed! MIUTÁN VÉGEZTÉL NÁLUNK: fotográfusi munkakörökben a fotográfia és a vizuális média különböző szakterületein önálló alkotóként és/vagy saját vállalkozásban helyezkedhetsz el, például szerkesztőségekben, fotóriporterként vagy divatfotósként. SPECIALIZÁCIÓK: alkotói fotográfia, divatfotográfia, fotóriporter (sajtó-, dokumentarista fotó) FŐBB TANTÁRGYAK: Fotográfiai tervezési ismeretek (alkotói, konceptuális, portré, dokumentarista, kísérleti, riport, divatfotográfia); Kreatív tervezés; Stúdióés digitális gyakorlat; Fotográfia történet; Fotótechnika; Képmódosítások; Elektronikus képalkotás; Művészeti interpretáció; Újmédia kritikai stúdiumok; Nyomtatás technológia; Látványtan; Tipográfia; Filozófiai, Művészettörténeti és társadalomtudományi ismeretek; Kortárs vizuális kommunikáció; Médiumismeret; Képelemzés; Médiakultúra és sajtó-alapismeretek; Sajtótörténet; Riportfotográfiai műfajok ŐK IS NÁLUNK TANÍTANAK: ALMÁSI J. CSABA fotográfus, divatfotós; CZEIZEL BALÁZS Aranyrajzszög-díjas tipográfus, fotóművész; EPERJESI ÁGNES DLA képzőművész; GALLUSZ GYÖNGYI főiskolai docens, Munkácsy-díjas grafikusművész; GERHES GÁBOR Munkácsy-díjas képzőművész; GŐBÖLYÖS LUCA DLA főiskolai docens, Balogh Rudolf-díjas fotóművész; HAVASI RAYMOND reklámszakember; ILLÉS BARNA fotográfus; JÚLIUS GYULA főiskolai docens, Munkácsy-díjas képzőművész; KORNISS PÉTER Kossuth-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotográfus; PETTENDI SZABÓ PÉTER szakvezető-helyettes, fotográfus; PFISZTNER GÁBOR szakíró; RÉVÉSZ TAMÁS Balázs Béla-, World Press Photo-díjas, Pulitzer-emlék-díjas, fotóművész, fotóriporter, a Fotóriporter specializáció vezetője; SZABÓ DEZSŐ főiskolai docens, Munkácsy-díjas képzőművész; ZALKA IMRE fotográfus; TÍMÁR PÉTER fotográfus; VASS TAMÁS fotográfus DIPLOMA MEGNEVEZÉSE: Fotográfus-tervező KÉPZÉSI IDŐ: 6 félév KÉPZÉSI FORMÁK/DÍJAK: NAPPALI: 415.000 Ft/félév ANGOL NYELVEN: 415.000 Ft/félév + 200.000 Ft/félév idegennyelvi hozzájárulás LEVELEZŐ: 339.000 Ft/félév

FOTOGRÁFIA alapszak specializációk alkotói fotográfia Az alkotói fotográfia specializáció megegyezik a Fotográfia alapszakkal. Leírása az alapszaknál olvasható. divatfotográfia A divatfotó hosszú ideje nagyon népszerű ága a fotográfiának, hiszen az alkalmazott műfajok közül ez adja a legnagyobb szabadságot művelőjének. A divatfotográfia történetén túl megismerheted a műfaj vizuális eszköztárát, elsajátíthatod az önálló, kreatív gondolkodást, valamint természetesen az önkifejezéshez feltétlenül szükséges magas szintű technikai tudást. Megismerheted a nagy elődök munkáit, a divatfotó technikai eszköztárát és a feladatokon keresztül kialakíthatod saját stílusod. Kurzusaink kapcsolódnak a BKF más oktatási programjaihoz - divattörténet, stylist munka, multimédia -, amelyek szükségesek egy divatfotós karrier építéséhez. A SPECIALIZÁCIÓT NEKED AJÁNLJUK: ha vonz a divat világa, ha szeretnél olyan képeket készíteni, ahol a fénykép tárgyát - legyen az tárgy- vagy modellfotó - magad szereted elrendezni, és érzel magadban elég kreativitást ehhez, valamint jó kommunikációs készséggel bírsz. SPECIALIZÁCIÓ VEZETŐJE: ALMÁSI J. CSABA, fotográfus, divatfotós fotóriporter A fotóriporter lételeme az analitikus világlátás, amely arra irányul, hogy miképpen közvetítse a körülötte lévő világot mások számára, azaz, hogy mi lehet érdekes információ másoknak. Feladata, hogy felhívja a figyelmet a fontos kérdésekre. Ha az események, hírek közvetítése, vizuális történetek alkotása érdekel, akkor ez a specializáció a Te tereped. Felkészítünk a fotóriporteri munka feladataira, megismerheted a nagy elődök munkáit, a fotóriportázs technikai fortélyait. Kurzusunk több ponton kapcsolódik a BKF más oktatási programjaihoz, többek között újságírást, webdesignt, multimédiás ismereteket tanulhatsz, amelyek szükségesek a fotóriporter karrier építéséhez, az esetleges több lábon álláshoz. A Fotográfia szak meglévő tantárgyai mellett hangsúlyt helyezünk az íráskészség, a projektjavaslatok megfogalmazásának fejlesztésére, a sajtó és a vizuális újságírás minden fajtájára. A SPECIALIZÁCIÓT NEKED AJÁNLJUK: ha nem csak jó képet szeretnél készíteni, hanem fontos ügyekről is beszámolni, tudósítani, együttérzően dokumentálni szociális kérdéseket. Sikert érhetsz el ezen a pályán, ha kitartó, érdeklődő és kíváncsi vagy arra, hogy mi zajlik körülöttünk a világban. Ha képes vagy meglátni a storyt és láttatni tudod azt, amit más nem vesz észre. SPECIALIZÁCIÓ VEZETŐJE: RÉVÉSZ TAMÁS, Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas, World Press Photodíjas fotóművész, fotográfus 26

KAMERAMAN alapszak SIKEREINK A filmes szakma átalakulóban van. Egyre többféle felületen, megjelenítőn vetítik képeinket, és egyre több vizuális rokonterület kombinációjából alakul ki a végső kép. Ez a folyamat nem zárult le, épp csak elkezdődött. Ezért a BKF-en nem elégszünk meg a jelen technológiáinak oktatásával. Olyan alapokat igyekszünk adni, melyekkel képessé tesszük hallgatóinkat arra, hogy a jövőben lépést tudjanak tartani a ma még ismeretlen technológiákkal, sőt akár a motorjaivá is válhassanak a fejlődésnek. SZABÓ GÁBOR HSC, DLA BERLINALE Ferge Roland: El című filmje (operatőr: Kovács Ákos) a Generation Kplus szekciójában elismerő oklevelet kapott MŰEMLÉKEK FRISS SZEMMEL pályázat Kiss Norbert Zeneakadémia fotósorozatának egy képe 2. helyezést ért el, egy pedig közönségdíjas lett Elsősorban a gyakorlatias oktatása miatt választottam ezt a szakot, az eddigi több mint két év nem cáfolt rá a döntésemre, inspiráló, szakmájukhoz értő és még aktívan benne dolgozó tanáraink voltak és vannak. Az osztályban egymástól is tanulunk, motiváljuk egymást, hogy még erősebb anyagot mutassunk fel következő feladatnál, ezt a plusz hajtóerőt nem lehetne mással helyettesíteni. PAPP MÁTÉ harmadéves hallgatónk SZAKVEZETŐ: SZABÓ GÁBOR HSC, DLA egyetemi tanár, Balázs Béla-díjas operatőr, Érdemes Művész A bennünket körülvevő vizuális kommunikáció, a mozgóképek létrejöttében meghatározó szerepe van az operatőröknek. Ők valósítják meg és formálják képpé a film- és televíziós rendezők elképzeléseit. A mozgóképek a kameraman személyes szűrőjén keresztül válnak végleges alkotássá. Ehhez naprakész technikai ismeret és művészi érzék egyaránt szükséges. A BKF szemléletének megfelelően nálunk jártasságot szerezhetsz a kapcsolódó szakterületeken is, betekinthetsz például a vágók, a forgatókönyvírók munkájába, hogy később csapatként együtt alkothass leendő kollégáiddal. Már a főiskolai évek alatt kipróbálhatod magad filmes produkciókban, a gyakorlati órák alatt pedig olyan helyszíneken tanulhatod meg a szakma fortélyait, mint az Origo Film Studios, amely számos amerikai film - a Die Hard, a 47 Ronin - vagy például a Terápia sorozat forgatási helyszínéül is szolgált. GYERE HOZZÁNK, ha érdeklődsz a fotózás, a filmek iránt, jó együttműködési és kapcsolatteremtő képességed van, fejlett vizuális érzékkel rendelkezel, ha érdekel a film-, videóés televízióműsor-készítés. MIUTÁN VÉGEZTÉL NÁLUNK: kameramanként, operatőrként filmes és televíziós munkakörökben, önálló alkotóként helyezkedhetsz el. TOVÁBBTANULÁS: Filmoperatőr művész mesterszakon folytathatod tanulmányaidat. FŐBB TANTÁRGYAK: Filmelméleti alapok; Kreatív stúdiógyakorlatok; Médiaszociológia; Fotográfiai alapismeretek; Média és reklámpszichológia; Analóg és digitális technológiai ismeretek; Filmhang; Filmnyelvi ismeretek; Operatőri ismeretek; Utómunka; Televíziós műsorkészítési ismeretek; Rendezői mesterség; Mozgóképtörténet; Hang, zene; Vizuális tervezés; Látvány; Film- és képelemzés; Forgatókönyvírás; Gyártási ismeretek; Dramaturgiai és vágási ismeretek ŐK IS NÁLUNK TANÍTANAK: BEREMÉNYI GÉZA c. főiskolai tanár, Kossuth-, Balázs Béla- és József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, filmrendező; ENYEDI ILDIKÓ Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró; FERENCZI GÁBOR filmrendező, forgatókönyvíró; GÁRDOS PÉTER Balázs Béla-díjas filmrendező; GULYÁS BUDA Balázs Béla-díjas, HSC operatőr; HAJDU SZABOLCS Balázs Béladíjas filmrendező, forgatókönyvíró; KARDOS SÁNDOR főiskolai tanár, Kossuth-, Balázs Béla-díjas, HSC operatőr, rendező; MIKLÓS MARI HSE főiskolai docens, Balázs Béla-díjas vágó; NAGY ANDRÁS Balázs Béla-díjas, HSC operatőr; RAGÁLYI ELEMÉR Oscar-, Emmy-, ACE-, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, SALAMON ANDRÁS DLA Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró SZALADJÁK ISTVÁN Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, fotográfus; THERNESZ VILMOS operatőr; VECSERNYÉS JÁNOS Balázs Béla-díjas filmoperatőr, rendező SZAKMAI PARTNEREINK: Vision Team, Origo Film Studio, Sparks, Magyar Filmlaboratórium, Magyar Filmarchívum, Schwindle Kft. DIPLOMA MEGNEVEZÉSE: Kameraman KÉPZÉSI IDŐ: 6 félév KÉPZÉSI FORMÁK/DÍJAK: NAPPALI: 525.000 Ft/félév 28

KÉZMŰVES alapszak SIKEREINK Technokrata világunkban az egyre erősödő globalizáció ellenpontjaként az egyedi és megismételhetetlen minél inkább felértékelődik. A kézművesség ismerete a hagyomány továbbélését és korunk elvárásainak megfelelő magasabb szintű újrateremtését teszi lehetővé. A tárgyak, amellett, hogy funkciójuk van, lenyomatai a kornak, gondolkodásnak és az alkotó keze nyomának. Megteremtésükhöz felelős gondolkodás, magasfokú szakmai ismeret, egyedi látásmód szükségeltetik. Hallgatóinkkal együtt, közös munkával e célok elérését tűzzük ki magunk elé. BARÁTH HAJNAL DLA HABIL. FEEDBACK / VISSZACSATOLÁS - DESIGN HÉT BUDAPEST 2014 a Kézműves szak programjai NEW CRAFT 2014 - PÉTER PÁL GALÉRIA frissen végzett hallgatók legsikeresebb diplomamunkáit bemutató kiállítás Számos díj az ORSZÁGOS MŰVÉSZETI DIÁKKÖRI KONFERENCIÁKON (2011, 2013) Első látogatásomkor a legnagyobb hatást az intézmény légköre tette rám: a műhelyek hangulata, az oktatók és a hallgatók közvetlensége, segítőkészsége. Remek, hogy át lehet járni a szakok közt, hogy más szaktanárok és más szakos hallgatók véleményét is kikérhetem, segítséget kapok tőlük, együttműködnek velem. A közös projektek meghatározó élmények, hiszen ugyanazt a tervezői problémát járjuk körül, csak éppen más szempontok szerint. GOTTLIEB RÉKA végzett hallgatónk SZAKVEZETŐ: BARÁTH HAJNAL DLA habil., főiskolai tanár, Ferenczy Noémi-díjas textilművész 30 A z Új kézművesség a hagyományos kézműves technikák ismeretén és megőrzésén alapul. A technológiai fejlődés és a kor igénye új lehetőségeket teremt, új anyagok felhasználását követeli meg. A múlt értékeinek megőrzésével és a jelen eszközeivel a jövő kihívásaira készítünk fel, hogy a hagyományok tiszteletével, ám azokat megújítva és a 21. századi kézművességet újrateremtő alkotóvá válj. Gyakorlatorientált, művészközpontú képzésünknek köszönhetően jártas leszel a különböző anyagok és technikák alkalmazásában, miközben megteremtheted kreatív, egyéni, sajátos tárgyi világodat. Legyen szó az öltözéktervezés, a textilművesség vagy a tárgytervezés bármely ágáról, készíthetsz ékszert, betonlámpát vagy porceláncsészét, ruhát nálunk a lehetőségeidet maximálisan kihasználhatod, kísérletezhetsz, megtalálhatod az utad. A megszerzett tapasztalat és felkészültség lehetővé teszi számodra, hogy tudásodat tanárként továbbadd vagy művészeti mesterképzésen tanulj tovább. GYERE HOZZÁNK, ha jó rajzkészséggel és jó kézügyességgel rendelkezel, képes vagy önálló, egyéni alkotások megteremtésére és kivitelezésre MIUTÁN VÉGEZTÉL NÁLUNK: önálló művészként, öltözék-, kiegészítő- vagy textiltervezőként, keramikusként, szakmai műhely, szakkör vezetőjeként helyezkedhetsz el. TOVÁBBTANULÁS: Divat- és textiltervező vagy Formatervező művész mesterszakon folytathatod tanulmányaidat. SPECIALIZÁCIÓK: öltözék- és kiegészítő-tervezés, textilművesség, kerámia A specializációk célja, hogy megtanítsunk a saját gondolataid leképezésére, amelyekhez egyaránt merítesz a hagyományos technikákból és a legújabb technológiai fejlesztésekből. Olyan tárgyak létrehozására inspirálunk, amelyek tükrözik alkotó személyiségedet. Felkészítünk, hogy elindítsd önálló alkotói pályádat, saját márkádat. FŐBB TANTÁRGYAK: Kreatív alapozó gyakorlatok; Formatan; Kommunikációs és vizuális kommunikációs ismeretek; Rajz; Kreatív-vizuális gyakorlatok; Művészettörténet; Néprajz; Ornamentikatörténet; Anyag- és technológiai ismeretek; Designtörténet; Digitális fotó; Szövő stúdiumok; Festő-nyomó stúdiumok; Kerámia; Öltözék- és kiegészítői stúdiumok; Szakmai gyakorlat; Műhelygyakorlat ŐK IS NÁLUNK TANÍTANAK: BARÁTH HAJNAL DLA habil. főiskolai tanár, Ferenczy Noémi-díjas textilművész; DROPPA JUDIT DLA habil. egyetemi tanár, Munkácsydíjas textilművész; JUHÁSZ NÓRA főiskolai tanársegéd, textilművész; KOCSIS ZSUZSA keramikus művész; KOLESZÁR FERENC DLA főiskolai docens, keramikus művész; LÁSZLÓ EDINA textilművész; PÁGER BERNADETT textilművész, művésztanár; REJKA ERIKA DLA főiskolai docens, keramikus művész; SÁROSI KRISZTINA főiskolai adjunktus, textilművész; SZTRAKAY ORSOLYA textilművész; T. DOROMBY MÁRIA főiskolai docens, Ferenczy Noémi-díjas textilművész; URBÁNFY ÉVA textilművész SZAKMAI PARTNEREINK: Defolabor, Nanushka, Európa Design Hungary Zrt., Iparművészeti Múzeum, Magyar Táncművészeti Főiskola DIPLOMA MEGNEVEZÉSE: Kézműves szakember a végzett specializáció megnevezésével KÉPZÉSI IDŐ: 6 félév KÉPZÉSI FORMÁK/DÍJAK: NAPPALI: 364.000 Ft/félév