BARTLET communication

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BARTLET communication"

Átírás

1 BARTLET communication REKLÁM ÉS PR FILMEK

2 2

3 Sosem lesz igazi autószerelő abból, aki nem szerelmes a masinákba! Kepes András TÖRTÉNET Mi szerelmesek vagyunk. Nem is kicsit. Első emlékeinknek is meghatározó része már a film - talán nem is történhetett volna másként. Kissrác korunkban a család első super 8-as kamerájával kezdődött minden, aztán jött a gimnázium romantikus vhs korszaka, amely aztán lassan átvezetett minket a profik világába, de egy valami nem változott: a cél, hogy képeket alkothassunk és ezen keresztül mesélhessünk. Ez az ami igazán fontos számunkra, a film ezért a mi örök szerelmünk. Az elmúlt években több alkotással bizonyítottuk tehetségünket, melyet számos hazai és nemzetközi seregszemlén is elismert mind a zsűri, mind a közönség is. Az egyetemi képzésnek és az elmúlt években készült közös filmjeinknek köszönhetően ma már a szakma meghatározó szereplőit személyesen ismerjük, és a jól bejáratott kapcsolati rendszerünkön keresztül a legelképesztőbb feladatokkal is megbirkózunk. A megszerzett tapasztalatot és gyakorlatot kínáljuk most, hogy igazán látványos, értékes, szemet gyönyörködtető képekkel, jelenetekkel tegyük szállodáját mind kívánatosabbá és népszerűbbé az egyre kiélezetebb piaci versenyben. 3

4 SCHWECHTJE MIHÁLY rendező Misi 2010-ben végzett a Filművészeti Egyetem filmrendező szakán, jelenleg DLA hallgató ugyanott. Korábban elvégezte az ELTE Filmelmélet-Filmtörténet szakát, és a Szegedi Tudomány Egyetem Kommunikáció szakát. Az elmúlt években több szemlét is megjártak filmjei. Fiatal kora ellenére számos díj büszke birtokosa, így például a Hideg berek című kisjátékfilmje a 40. Magyar Filmszemle fődíját nyerte el a kisjátékfilm kategóriában. Filmográfia: - Porcukor (2010) (kisjátékfilm) - Szép magyar szó-kép-tár (2010) (tv sorozat) - Ünnep (2009) (kisjátékfilm) - Örvény (2008) (kisjátékfilm) - Hideg berek (2008) (kisjátékfilm) - Az alma (2007) (kisjátékfilm) - Büfé két ablakkal (2005) (kisjátékfilm) NAGY BÁLINT operatőr Bálint 2010-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem operatőr szakán. Operatőri gyakorlatát számos kisfilm, koncertfilm, videoklip és reklámfilm gazdagította. Emellett több produkcióban rendezőként is kipróbálta magát. Filmográfia: - 180/100 (2011) (kisjátékfilm) - Gimi (websorozat, első 16 epizód) (2011) - Csak segélyhívás (2010) (kisjátékfilm) - Egyéjszakás (2010) (kisjátékfilm) - Napozz holddal - a Kispálfilm (2010) - Porcukor (2010) (kisjátékfilm) - Dillinger Escape Plan, Péterfy Bori, Kiscsillag, Supernem, Barabás Lőrinc, Soreii és Poolek videoklipek BALOGH ZSOLT gyártás Zsolt a Budapesti Kommunikációs Főiskolán végzett 2007-ben, és azóta vezeti a Bartlet Communicationt, mint kommunikációs és PR ügynökséget. Tanulmányait az ELTE Szociológia szakán folytatta. Jelenleg is ügyvezetője az EventStudio rendezvénytechnikai cégnek, tanít a Szent György Média Intézetben és gyakran vesz részt média dizájnnal kapcsolatos feladatok megoldásában. 4

5 CSOMAGOK ALAP VIDEO Image felvételek készítése a szálloda szolgáltatásairól. Szereplők nélküli, egyszerű mozgásokat tartalmazó, belső és külső tereket bemutató mozgóképek. IMAGE FILM Klipszerű, dramatizált film. A filmnek van egy arca (csinos nő vagy stílusos férfi), aki végigvezet az épületen TV műsorszerűen, vagy a szálloda szolgáltatásait mutatja be. IMAGE FILM EXTRA Klipszerű, dramatizált, történetre épülő plánozott film. Több szereplővel készülő jelenetsor tárja fel a szálloda szolgáltatásiban rejlő lehetőségeket. EXCLUSIVE IMAGE FILM Mozi élmenyhez hasonlatos, a szálloda környezetének bemutatásával kiegészülő film, amely a korábbi ajánlatokhoz képest extra technikai eszközpark használataval (krán, steady cam, légifelvétel, bevilágított terek) teszi lenyűgözővé a képeket. A film állhat egymástól független jelenetekből, vagy szintén épülhet egy történet köré. VÍRUS VIDEO Egy gegre épülő rövid jelenetsorozat szereplőkkel. 3D VIDEO 3 dimenziós kamerával rögzített, klipszerű, dramatizált film. A filmnek van egy arca (csinos nő vagy stílusos férfi), aki végigvezet az épületen TV műsorszerűen, vagy a szálloda szolgáltatásait mutatja be. 5

6 Minőség full HD ALAP Video Leírás Image felvételek készítése a szálloda szolgáltatásairól. Szereplők nélküli, egyszerű mozgásokat tartalmazó, belső és külső tereket bemutató mozgóképek. Technika Canon D5 + optika szett Slider Stativ Alap videotechnika Hangrögzítés Személyzet Forgatási nap Extra lehetőségek 1 fő operatőr 1 fő technikus + vágó 1 nap Narráció vagy interjú Ár Ft + áfa Egyéb költségek Végeredmény Szállítás (1 x 100 Ft / km) 2-3 perces spot 6

7 Minőség full HD Leírás Klipszerű, dramatizált film. A filmnek van egy arca (csinos nő vagy stílusos férfi), aki végigvezet az épületen TV műsorszerűen, vagy a szálloda szolgáltatásait mutatja be. IMAGE FILM Technika Személyzet Forgatási nap Canon D5 + optika szett Slider Stativ Alap videotechnika Alap fénytechnika Hangrögzítés 1 fő operatőr 1 fő hangmérnők 1 fő szereplő 1 fő sminkes és fodrász 1 fő technikus + vágó 2 nap Extra lehetőségek Celeb szereplő felkérése Steady Cam használata Extra fénytechnika Ár Ft + áfa Egyéb fix költségek Szállítás - (2 x 100 Ft / km) Végeredmény 2-3 perces film + loopolható 1 perc hosszú, mozgóképösszeállítás a szálloda tereiről 7

8 Minőség full HD Leírás Klipszerű, dramatizált, történetre épülő plánozott film. Több szereplővel készülő jelenetsor tárja fel a szálloda szolgáltatásiban rejlő lehetőségeket. IMAGE FILM EXTRA Technika 2 x Canon D5 + optika szett Slider 2 x Stativ Filmes videotechnika Fénytechnika Komplett, több sávos hangrögzítés Személyzet Forgatási nap 2 fő operatőr 1 rendező 1 fő hangmérnők 4-6 fő szereplő 1 fő sminkes és fodrász 1 fő technikus + vágó 3-4 nap Extra lehetőségek Celeb szereplő felkérése Steady Cam használata Ár Ft + áfa Egyéb költségek Szállítás - (3 x 100 Ft / km) Végeredmény 2-3 perces film + loopolható 1 perc hosszú, mozgóképösszeállítás a szálloda tereiről 8

9 Minőség full HD Leírás Mozi élmenyhez hasonlatos, a szálloda környezetének bemutatásával kiegészülő film, amely a korábbi ajánlatokhoz képest extra technikai eszközpark használataval (krán, steady cam, légifelvétel, bevilágított terek) teszi lenyűgözővé a képeket. A film állhat egymástól független jelenetekből, vagy szintén épülhet egy történet köré. EXCLUSIVE IMAGE FILM Technika RED EPIX-X S35 kamera + optika szett Slider Stativ Krán Kamera - helikopter Filmes videotechnika Komplett fénytechnika Komplett, több sávos hangrögzítés Személyzet Forgatási nap 2 fő operatőr 1 rendező 1 fő hangmérnők 1 fő gyártásvezető min. 6 fő szereplő 1 fő sminkes és fodrász 2 fő technikus + vágó 4 nap Extra lehetőségek Celeb szereplő felkérése Animáció készítése (arculat animálása) Ár Ft + áfa Egyéb költségek Szállítás - (5 x 100 Ft / km) Végeredmény 2-3 perces film + loopolható 1 perc hosszú, mozgóképösszeállítás a szálloda tereiről + 1 perces zenei videó 9

10 Minőség Leírás full HD Egy gegre épülő rövid jelenetsorozat szereplőkkel. Vírus Video Technika Személyzet Forgatási nap Canon D5 + optika szett Slider Stativ Alap videotechnika Alap fénytechnika Alap hangrögzítés 1 fő operatőr 1-2 fő szereplő 1 fő sminkes és fodrász 1 fő technikus + vágó 1 nap Extra lehetőségek Celeb szereplő felkérése Ár Ft + áfa Egyéb költségek Szállítás - (1 x 100 Ft / km) Végeredmény 40 másodperc körüli vírusvideo 10

11 Minőség full HD Leírás 3 dimenziós kamerával rögzített, klipszerű, dramatizált film. A filmnek van egy arca (csinos nő vagy stílusos férfi), aki végigvezet az épületen TV műsorszerűen, vagy a szálloda szolgáltatásait mutatja be. 3D Video Technika RED EPIX-X S35 kamera + optika szett Slider Stativ Krán Kamera - helikopter Filmes videotechnika Komplett fénytechnika Komplett, több sávos hangrögzítés Személyzet Forgatási nap 2 fő operatőr 1 rendező 1 fő hangmérnők 1 fő gyártásvezető min. 6 fő szereplő 1 fő sminkes és fodrász 2 fő technikus + vágó 4 nap Extra lehetőségek Celeb szereplő felkérése Animáció készítése (arculat animálása) Ár Ft + áfa Egyéb költségek Szállítás - (5 x 100 Ft / km) Végeredmény 2-3 perces 3D-s film + loopolható 1 perc hosszú, mozgóképösszeállítás a szálloda tereiről + 1 perces zenei videó 11

12 KAPCSOLAT Telefonszám Web Posta Bp, Krisztina krt. 35. Facebook YouTube youtube.com/user/bartletcomm THE END

Á Sorozat teljes költségvetése. 4. sz, melléklel

Á Sorozat teljes költségvetése. 4. sz, melléklel Á Sorozat teljes költségvetése 4. sz, melléklel LIMIT KÖLTSÉGVETÉS MTVA és Marslakók Produkció: ihossza: MARSLAKÓK c. műsor havi X 26 perc x 1-1 perc (Net) I - HAVI GYÁRTÁSI KÖLTSÉGEK MTVA? (NetT)" 35

Részletesebben

Médiumajánló 2014. Sztárok Gasztro Életmód

Médiumajánló 2014. Sztárok Gasztro Életmód Médiumajánló 2014 Sztárok Gasztro Életmód Exkluzív direkt felületek Klasszikus bannerek PR cikkek TV reklám spotok Műsorszponzoráció facebook közösség Integrált web-médium Az első magyar integrált web-médium.

Részletesebben

A mozgóképszakmai hatóság eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak 2013. október 26-ától. A díjköteles eljárás leírása Jogszabályi hely

A mozgóképszakmai hatóság eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak 2013. október 26-ától. A díjköteles eljárás leírása Jogszabályi hely Cégnyilvántartás Korhatár besorolás leírása Jogszabályi hely Mozgóképszakmai szervezetek nyilvántartásba vétele Magánszemélyek nyilvántartásba vétele Filmbesorolás a kiskorúak védelmében Filmbesorolás

Részletesebben

Közhasznúsági Jelentés (2009. év)

Közhasznúsági Jelentés (2009. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Székhely: 1021 Budapest, Kuruc u. 8. Fővárosi Bíróság 7.Pk.60.571/2005/2. Adószám: 18121214-2-41 Statisztikai szám: 18121214-9133-569-01 Bankszámla: OTP 11702036-20706856

Részletesebben

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira Előadások középiskolásoknak 2010. december 2011. február Homoki-Nagy Mária: Jog az irodalomban A szépirodalmi művek témáját igen gyakran a jogtudomány egyes

Részletesebben

Házasság Hete SZEGEDEN

Házasság Hete SZEGEDEN Házasság Hete SZEGEDEN 2012. február 12 19. Fotók: Gémes Sándor, Erhardt Gyula ill. a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyűjteményéből Vágyni arra, amink van! Szeretettel várjuk azokat akik előtte

Részletesebben

VI. DUDIK Fesztivál. Szakmai beszámoló 2015.09.27. Dunaújvárosi Főiskola

VI. DUDIK Fesztivál. Szakmai beszámoló 2015.09.27. Dunaújvárosi Főiskola VI. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2015.09.27. Dunaújvárosi Főiskola Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2014. június 12-13-14. Dunaújváros, Szalki-sziget Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a kezdetekben...2

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 2015. évi tevékenységeinkről

Szakmai beszámoló a 2015. évi tevékenységeinkről Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány 2120 Dunakeszi, Duna sor 28. Szakmai beszámoló a 2015. évi tevékenységeinkről Készítette: Langmayer Katalin elnök Kuratórium által jóváhagyva 2015. december 22. 1 VÁROSI

Részletesebben

Zipernowsky Károly Általános Iskola

Zipernowsky Károly Általános Iskola 2. évfolyam Éves óraszám: A osztály: 72 (16, 14, 12, 2, 2, 2, 2, 10, 12) ---heti 2 óra B osztály: 108 (26, 24, 15, 2, 2, 2, 2, 17, 18) ---heti 3 óra E osztály: 72 (16, 14, 12, 2, 2, 2, 2, 10, 12) ---heti

Részletesebben

A Fotómûvészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása 187. A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázati felhívása 190

A Fotómûvészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása 187. A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázati felhívása 190 186 NKA HÍRLEVÉL TARTALOMJEGYZÉK A Fotómûvészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása 187 A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázati felhívása 190 Betétlap a Mozgókép Szakmai Kollégium pályázati felhívásának

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 088/278/2015. TÁRGY: A hulladékkezelés eszközparkjának és informatikai rendszerének fejlesztése Pécsett projekthez kapcsolódó PR és szemléletformálás tárgyú közbeszerzései eljárás megindítása

Részletesebben

Néhány személyes reflexió a KSZFV-n bemutatott kisfilmekrõl és a rendezvényrõl

Néhány személyes reflexió a KSZFV-n bemutatott kisfilmekrõl és a rendezvényrõl Brenner János Néhány személyes reflexió a KSZFV-n bemutatott kisfilmekrõl és a rendezvényrõl 124 Sok szempontból volt meghatározó és jelentős ez az április 5-ei zentai nap. Reggel nyolc óra után pár perccel

Részletesebben

Útmutató az informatikus könyvtáros alapképzésben (BA) nappali tagozaton teljesítendő szakmai gyakorlatokhoz

Útmutató az informatikus könyvtáros alapképzésben (BA) nappali tagozaton teljesítendő szakmai gyakorlatokhoz EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar KÖNYVTÁR- ÉS INFORMÁCIÓTUDOMÁNYI INTÉZET 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. Tel.: (36-1) 411-6567, 485-5200 / 2233 E-mail: lis@btk.elte.hu Web: http://lis.elte.hu

Részletesebben

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 2 12,999,976 km 9,136,765 km 1,276,765 km 499,892 km 245,066 km 112,907 km 36,765 km 24,159 km 7899 km 2408 km 76 km 12 14 16 1 12 7 3 1 6 2 5 4 3 11 9 10 8 18 20 21 22 23 24 25 26

Részletesebben

Fényképezés a tükörreflexes gépek világában

Fényképezés a tükörreflexes gépek világában Fényképezés a tükörreflexes gépek világában SPOT 2009. őszi előadássorozat: tükörreflexes gépek általános bemutatója és a Canon kínálat ismertetése. Előadó: Wild János 2009. november 17. Egy DSLR felépítése:

Részletesebben

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t!

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! Médiaajánlat Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! 01 Az RC Creative Media 2014 májusában indította útjára az RC News online magazint, amely a friss és informatív hírek hiteles forrása. Segítünk, hogy

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Vezetői összefoglaló

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Vezetői összefoglaló SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉTER 2014.- Észak-Magyarországi Tehetségkutató Fesztivál (Feltörekvő Zenekarok fesztiválja) Egy zenei tehetséggondozó-fesztivál és konferencia. Vezetői összefoglaló Sikeresen lezajlott

Részletesebben

Esedékesség napja Nettó eszközérték összege (Ft) Nettó eszközérték jegyenként (Ft/db)

Esedékesség napja Nettó eszközérték összege (Ft) Nettó eszközérték jegyenként (Ft/db) 1 K H Fix Plusz Alapok : Fix Plusz 1, Fix Plusz 2, FIX Plusz 3, Fix Plusz Extra, Fix Plusz 5, Fix Plusz 6, Fix Plusz 7, Fix Plusz 8, K H Euró Fix 1, Euró Fix 2, Euró Fix 3, Euró Fix 4,euró Fix 5, K H Dollár

Részletesebben

kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának

kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.

Részletesebben

A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre.

A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. TÖRÖK GYULA logopédia szakos tanár A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. 1976 óta foglalkozom kommunikációval, ezen belül különböző technikák oktatásával,

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.

Részletesebben

Műszaki leírás. műnyomó papír 135 g, ofszet vagy digitális nyomdai eljárással, Pécsre szállítással

Műszaki leírás. műnyomó papír 135 g, ofszet vagy digitális nyomdai eljárással, Pécsre szállítással Műszaki leírás Nyomdai tevékenység 1. Plakátok nyomtatása, összesen 76 féle, 76 rendezvényre, alkalmanként az adott rendezvényre vonatkozó plakátból 150 db, méret A/2, fényes műnyomó papír 135g, ofszet

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

BÉRES ISTVÁN A VONATOT LEDOBJUK, UGYE? Filmes emlékek, szemelvények Személyes visszaemlékezés

BÉRES ISTVÁN A VONATOT LEDOBJUK, UGYE? Filmes emlékek, szemelvények Személyes visszaemlékezés BÉRES ISTVÁN A VONATOT LEDOBJUK, UGYE? Filmes emlékek, szemelvények Személyes visszaemlékezés E M L É K E Z T E T Ő Kézdy-Kovács Zsolt egykori igazgató (1998) Andy Vajna egy ízben még a kormánymegbízotti

Részletesebben

CIRKO FILM-MÁSKÉPP Alapítvány közhasznú szervezet

CIRKO FILM-MÁSKÉPP Alapítvány közhasznú szervezet CIRKO FILM-MÁSKÉPP Alapítvány közhasznú szervezet KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2008. évi közhasznú beszámolóhoz Budapest, 2009. április 24.. Kuratórium elnöke I. ÁLTALÁNOS RÉSZ I/1. Az Alapítvány bemutatása A

Részletesebben

A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata

A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata Hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. Így nemcsak a képző- és iparművészet

Részletesebben

322 000 Ft. 405 000 Ft. 187 408 Ft. 200 668 Ft. 32 500 Ft 59 800 Ft. 258 000 Ft 179 500 Ft. 124 200 Ft. 301 243 Ft. 183 040 Ft

322 000 Ft. 405 000 Ft. 187 408 Ft. 200 668 Ft. 32 500 Ft 59 800 Ft. 258 000 Ft 179 500 Ft. 124 200 Ft. 301 243 Ft. 183 040 Ft VAILLANT VAILLANT ECOTEC PLUS VUW INT II 246/5-5 KONDENZÁCIÓS KOMBI KÉSZÜLÉK VAILLANT ECOTEC/5 VU INT II 356/5-5 KONDENZÁCIÓS FŰTŐ KÉSZ. 322 000 Ft 405 000 Ft ARISTON ARISTON CLAS. PREMIUM EVO24 KONDENZÁCIÓS

Részletesebben

SELECT VIDEO 2015. januári megjelenések

SELECT VIDEO 2015. januári megjelenések SELECT VIDEO 2015. januári megjelenések Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles ) (12) Lakossági megjelenés: 2015.01.14 Ajánlott fogyasztói ár: 3.190 Ft A Tini Nindzsa Teknőcök jobbak és menőbbek,

Részletesebben

LÁTVÁNYOS HÁZIMOZI EPSON HÁZIMOZI KIVETÍTŐK

LÁTVÁNYOS HÁZIMOZI EPSON HÁZIMOZI KIVETÍTŐK LÁTVÁNYOS HÁZIMOZI EPSON HÁZIMOZI KIVETÍTŐK EL FOG ÁLLNI A LÉLEGZETE 2006 Twentieth Century Fox Film Corporation and Dune Entertainment LLC. All Rights Reserved Nézze meg a legújabb filmeket nagy felbontásban

Részletesebben

Az embereket nem érdekli a reklám!

Az embereket nem érdekli a reklám! Az embereket nem érdekli a reklám Saját mindennapi életük és kulturális (társadalmi, szociális) referenciarendszerük érdekli őket Mégis üzennünk kell nekik. Mit tegyünk? CÉLCSOPORTJAINK KULTÚRÁINAK KÜLÖNBÖZŐ

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.

Részletesebben

Hollywood Kickstarter-kiegészítőkkel együtt

Hollywood Kickstarter-kiegészítőkkel együtt Hollywood Kickstarter-kiegészítőkkel együtt Fordítás: Szűcs Sándor (boresit) Lektorálás: Szalai László A Hollywoodi álomgyár napról-napra filmek százait ontja, de közülük jó, ha egy tucat termel nyereséget,

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK JANUÁR 2011. január 11. Olvasóterem 18.00 "Wass Albert igazsága" Irodalmi összeállítás Wass Albert műveiből Vendégeink: Mészáros Gábor, Nagy Erika és Tomanek Gábor színművészek

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

1. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

1. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 1. évfolyam Az első évfolyamon a gyerekek életkori sajátosságaihoz alkalmazkodva a vizuális kultúra részterületei közül a belső képek kialakulását segítő Kifejezés, képzőművészet és a Tárgy- és környezetkultúra

Részletesebben

CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK. Érvényes 2015. augusztus 16-tól

CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK. Érvényes 2015. augusztus 16-tól CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK 2016 Érvényes 2015. augusztus 16-tól 24.hu 50plusz.hu Babaszoba.hu Cafeblog.hu CitroMail.hu Cosmopolitan.hu HáziPatika.com Hírstart.hu Jófogás.hu Köpönyeg

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

Új felbontási kategória: 960H - DVR-ekben és kamerákban. 2013. Február 1.

Új felbontási kategória: 960H - DVR-ekben és kamerákban. 2013. Február 1. Új felbontási kategória: 960H - DVR-ekben és kamerákban 2013. Február 1. Tartalom CCTV kép felbontások 960 H az új rögzítési felbontás 2013-tól Milyen kamera ad a DVR-nek 960H felbontású képet? Milyen

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 2016. Sopronmédia

MÉDIAAJÁNLAT 2016. Sopronmédia 9400 Sopron, Liszt Ferenc utca 1. Ügyfélfogadás: Hétfőtől péntekig, 9:00-15:00 E-mail: titkarsag@soprontv.hu MÉDIAAJÁNLAT 2016 Sopronmédia Tisztelettel köszöntöm! Kérem, engedje meg, hogy először is gratuláljak

Részletesebben

ÁLTALÁNOS MÉDIAA JÁNLAT. Érvényes: 2016. március 03-tól

ÁLTALÁNOS MÉDIAA JÁNLAT. Érvényes: 2016. március 03-tól ÁLTALÁNOS MÉDIAA JÁNLAT Érvényes: 2016. március 03-tól 1996 óta A a leglátogatottabb hazai kulturális programajánló portál Az oldal célja a hazai szabadidős és kulturális programlehetőségek teljes körű

Részletesebben

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év Mercurius Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 2009. év A Mercurius Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban teszi közzé a 2009. évre vonatkozó kimutatását a rendelkezésre álló vagyon

Részletesebben

AE220 sorozat Digitális fényképezőgép Használati utasítás

AE220 sorozat Digitális fényképezőgép Használati utasítás AE220 sorozat Digitális fényképezőgép Használati utasítás Szerzői jog Copyright 2012 BenQ Corporation. Minden jog fenntartva! A publikációt és annak részeit tilos a BenQ Corporation előzetes írásbeli engedélye

Részletesebben

Tarr Béla: Werckmeister harmóniák

Tarr Béla: Werckmeister harmóniák Rózsahegyi Regő: Tarr Béla: Werckmeister harmóniák A Werckmeister harmóniák Tarr Béla 2000-ben bemutatott filmje. A Werckmeister harmóniák is magán hordozza a Tarr filmekre oly jellemző sajátos és individuális

Részletesebben

MOMENTCITY I FUNKCIONALITÁSA

MOMENTCITY I FUNKCIONALITÁSA MOMENTCITY I FUNKCIONALITÁSA 3D Minden helyszín objektumainak modellezése, megépítése. pl. házak, fák, bódék, nyerőgépek, oszlopok, stb. Minden objektum kiválasztott felületi mintájának ráfeszítése az

Részletesebben

TARIFATÁBLÁZAT. Érvényes Október 1-től visszavonásig

TARIFATÁBLÁZAT. Érvényes Október 1-től visszavonásig TARIFATÁBLÁZAT Érvényes Október 1-től visszavonásig Az alábbi árak listaárak, azaz nem tartalmazzák a kedvezményeket és az ÁFA-t. Az egyedi megjelenések technikai leírását az ajánlatadótól kérje. A kampányindítással

Részletesebben

Előfizetői szolgáltatások és azok díjai

Előfizetői szolgáltatások és azok díjai Előfizetői szolgáltatások és azok díjai Mátészalka - Jármi - Papos Nyírmeggyes települések csatornakiosztása: O1 Kölcsey tv 49.25 regionális műsor O2 Mátészalka 1 59.25 Városi tv regionális csatorna O3

Részletesebben

KÉPÚJSÁG OLDAL SUGÁRZÁSA. 1 oldal / 2 hét 20.000 Ft + Áfa ( 66 ) 1 oldal / 1 hét 12.500 Ft + Áfa ( 41 ) Magánszemélyek részére: 1 oldal / hó

KÉPÚJSÁG OLDAL SUGÁRZÁSA. 1 oldal / 2 hét 20.000 Ft + Áfa ( 66 ) 1 oldal / 1 hét 12.500 Ft + Áfa ( 41 ) Magánszemélyek részére: 1 oldal / hó GYTV@CHELLO.HU 37/ 311-355 fax: 37/ 505-145 Marketing: 37/ 505-147 KÉPÚJSÁG OLDAL SUGÁRZÁSA Vállalkozások részére: 1 oldal / hó 30.000 Ft + Áfa ( 100 ) 1 oldal / 2 hét 20.000 Ft + Áfa ( 66 ) 1 oldal /

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.07.11. valamint a 2016.08.06. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió

Részletesebben

2011. november DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS MONITORING 2011. (1. FÉLÉV) KUTATÁSI EREDMÉNYEK LAKOSSÁGI ADATOK

2011. november DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS MONITORING 2011. (1. FÉLÉV) KUTATÁSI EREDMÉNYEK LAKOSSÁGI ADATOK 2011. november DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS MONITORING 2011. (1. FÉLÉV) KUTATÁSI EREDMÉNYEK LAKOSSÁGI ADATOK 2 KULCSMUTATÓK 3 ELSŐDLEGES TÉVÉVÉTELI MÓD* IDŐSORA Ma 3 950 ezer tévéző magyarországi háztartás van. A

Részletesebben

ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT. Érvényes: 2016. január 7-től

ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT. Érvényes: 2016. január 7-től ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT Érvényes: 2016. január 7-től 1996 óta A PORT.hu a leglátogatottabb hazai kulturális programajánló portál Az oldal célja a hazai szabadidős és kulturális programlehetőségek teljes

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 387. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-05-05 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

A NYUGAT RÁDIÓ 2008. ÉVI MÉDIAAJÁNLATA

A NYUGAT RÁDIÓ 2008. ÉVI MÉDIAAJÁNLATA A NYUGAT RÁDIÓ 2008. ÉVI MÉDIAAJÁNLATA A Nyugat Rádió egyszerre minôségi, szórakoztató és megbízható. Olyan média, amely minden korosztály számára szól, s amelyet joggal érezhet magáénak minden szombathelyi

Részletesebben

TARIFATÁBLÁZAT. Érvényes 2016. május 1-től visszavonásig

TARIFATÁBLÁZAT. Érvényes 2016. május 1-től visszavonásig TARIFATÁBLÁZAT Érvényes 2016. május 1-től visszavonásig Az alábbi árak listaárak, azaz nem tartalmazzák a kedvezményeket és az ÁFA-t. Az egyedi megjelenések technikai leírását az ajánlatadótól kérje. A

Részletesebben

Otthon felejtette a kameráját? Nincs ok az aggodalomra. A Movie gombot. megnyomva Full HD videófelvételeket készíthet a funkciókban gazdag Cybershot

Otthon felejtette a kameráját? Nincs ok az aggodalomra. A Movie gombot. megnyomva Full HD videófelvételeket készíthet a funkciókban gazdag Cybershot Sajtóközlemény Budapest, 2011. február 1. Nagyobb zoom és kevesebb homályos kép: Cyber-shot HX sorozat Full HD videóval HX100V és HX9V: 3D, új, intelligens Sweep Panorama High Resolution mód és GPS/iránytű

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 4 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Hálózatsemlegesség - egységes internet szolgáltatás-leíró táblázat

Hálózatsemlegesség - egységes internet szolgáltatás-leíró táblázat Díjcsomag neve Menedzser 4000 Csomagban foglalt adatforgalom (le- és feltöltés - GB) 0,488 Díjcsomag neve Menedzser 7000 Csomagban foglalt adatforgalom (le- és feltöltés - GB) 1,000 Díjcsomag neve Menedzser

Részletesebben

Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.

Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. Üzleti terv 2016. év I. Összefoglaló a 2016. év üzleti tervéről Társaság neve: Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. Székhelye: 6721 Szeged,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MAGYAR NEMZETI FILMALAP ZRT. INKUBÁTOR PROGRAM FILMGYÁRTÁSI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MAGYAR NEMZETI FILMALAP ZRT. INKUBÁTOR PROGRAM FILMGYÁRTÁSI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MAGYAR NEMZETI FILMALAP ZRT. INKUBÁTOR PROGRAM FILMGYÁRTÁSI TÁMOGATÁSÁRA A Filmalap az INKUBÁTOR PROGRAMOT azzal a céllal hozta létre, hogy első egész estés (min. 70 perces) filmként

Részletesebben

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE 2016. JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA 1 SZÍNHÁZI, ELŐADÓMŰVÉSZETI ÉS MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK KVANTITATÍV ÉRTÉKELÉSE 2 MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK SÚLYOZÁSA alkotások típusa alkotói részvétel

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN TARTALOM Általános szerződési feltételek...2 Hirdetési tarifák - www.itthon.hu / www.gotohungary.com portálcsoport...5 Hirdetési tarifák - Regionális kiadású, magyar nyelvű hirdetési flyer kiadványok...14

Részletesebben

Fliegauf Benedek Tejút 2011. május 25.- július 1.

Fliegauf Benedek Tejút 2011. május 25.- július 1. Cinema Pur 1_2011_a Paksi Képtár pdf kiadványa Fliegauf Benedek Tejút 2011. május 25.- július 1. Moziteremből a kiállítótérbe. Avagy a Tejút mint mozifilm és filminstalláció Tóth Andrea Éva A mozgóképek

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T. Kiemelten közhasznú, nonprofit korlátolt felelősségű gazdasági társulás formájában

P Á L Y Á Z A T. Kiemelten közhasznú, nonprofit korlátolt felelősségű gazdasági társulás formájában P Á L Y Á Z A T Kiemelten közhasznú, nonprofit korlátolt felelősségű gazdasági társulás formájában működtetett maglódi művelődési ház / MagHáz / igazgatói posztjára Az állás betöltésének feltételei: -magyar

Részletesebben

ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye

ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye zeneművek nyilvánosság számára egyedi lehívásra ( on demand ) hozzáférhetővé tétele fejében fizetendő szerzői jogdíjakról, valamint a engedélyezésének

Részletesebben

Egy élhet lhető fesztivál l elemei Szolgáltat ltatások és s fejlesztések sek marketinges szemmel D Ouvenou Karolin 2011.03.24. Vezetői összefoglaló Pályázatomban a Sziget Fesztivál fejlesztésére dolgoztam

Részletesebben

I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat

I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat Első alkalommal kerül kihirdetésre az I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat. A pályázat kihirdetője a weloveweddings.hu online esküvői magazin,

Részletesebben

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás Alap programcsomag Bővített programcsomag HWR-Telecom Szolgáltatás típusa: Vezetékes műsorjel-elosztás Az igénybe vehető szolgáltatások tartalmi leírása: A vezetékes műsorelosztás a műsorszolgáltatók által

Részletesebben

Török Ferenc és Podmaniczky Szilárd fotó: Dobó László

Török Ferenc és Podmaniczky Szilárd fotó: Dobó László A Képzett társítások - AEGON-estek a Nemzetiben következő alkalma 2009. április 30-án, csütörtökön 19 órától látható a Gobbi Hilda Színpadon. Alföldi Róbert vendégei ezúttal Podmaniczky Szilárd író, akinek

Részletesebben

a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás

a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás a bemutatja Év háza 2011 Részletes pályázati kiírás Az Év háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2011. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban:

Részletesebben

MOZGÓKÉP ÉS MÉDIAISMERET tantervi modul

MOZGÓKÉP ÉS MÉDIAISMERET tantervi modul MOZGÓKÉP ÉS MÉDIAISMERET tantervi modul 12 13. évfolyam A változat Célok és feladatok A mozgóképkultúra és médiaismeret a gimnáziumi oktatás során is elsısorban a mozgóképi (film, televízió, videó, komputerjáték,

Részletesebben

Badacsonyi Ferenc 2015.

Badacsonyi Ferenc 2015. Szellemkép Szabadiskola Fotográfia szak konzulens: Zagyvai Sári Elvágyódás című videoportré sorozatom elkészítése diplomadolgozat Badacsonyi Ferenc 2015. 2 Tartalom Videoművészet mint művészeti forma 3

Részletesebben

KIVONAT. Ár és csatorna változás. Érvényes: tól. Terület megjelölése:

KIVONAT. Ár és csatorna változás. Érvényes: tól. Terület megjelölése: KIVONAT Ár és csatorna változás Érvényes: 2016.10.16-tól Terület megjelölése: Terület megjelölése: Bősárkány a.) Műsorjel-elosztási szolgáltatás, csatornakiosztás és előfizetési díj: 1./ Televízió Minimum

Részletesebben

TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0016 ÚT A JÖVŐBE

TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0016 ÚT A JÖVŐBE TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0016 ÚT A JÖVŐBE A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézmény 2013-ban pályázott a TÁMOP TÁMOP-3.3.10.A-12-2013

Részletesebben

Bártfai Míra (1989) Debrecen. A Debreceni Egyetem BA képzésének magyar és kommunikáció

Bártfai Míra (1989) Debrecen. A Debreceni Egyetem BA képzésének magyar és kommunikáció Nagyvizit 53 Bártfai Míra (1989) Debrecen. A Debreceni Egyetem BA képzésének magyar és kommunikáció szakos hallgatója. Bártfai Míra A Fel! című animációs film mint a 3D újrafelfedezése A háromdimenziós

Részletesebben

A HOZZÁFÉRÉS NYILVÁNOS ÉS KERESKEDELMI MODELLJEI A DIGITÁLIS KORSZAKBAN

A HOZZÁFÉRÉS NYILVÁNOS ÉS KERESKEDELMI MODELLJEI A DIGITÁLIS KORSZAKBAN BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS OSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK KULTÚRA ÉS OKTATÁS A HOZZÁFÉRÉS NYILVÁNOS ÉS KERESKEDELMI MODELLJEI A DIGITÁLIS KORSZAKBAN ÖSSZEFOGLALÁS Kivonat:

Részletesebben

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar PRÉMIUM (78) ALAP (49) START (13) Közszolgálati Csomag Kábeltelevíziós csatornakiosztás Budapest Érvényes 2016. január 04.-től Csatorna sorszám Csatorna neve Tematika Nyelv 1 m1 Közszolgálati, szórakoztató

Részletesebben

MAGYAR DOKUMENTUMFILM

MAGYAR DOKUMENTUMFILM 100 MAGYAR DOKUMENTUMFILM VIII. Vannak változások? 2016. FEBRUÁR MÁRCIUS A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében www.urania-nf.hu A»valóság fölfedezésében«csakis

Részletesebben

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely olyan közösség, mely kertet művel gyerekek

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok mellé díjmentesen igénybe vehető Bruttó díj 1

Részletesebben

PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN

PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN PÉCELI HÍREK Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN - 2 Péceli Hírek 2013. december Közügyek - - - Zsadányi Zsolt: - - - - - - - - - - Részletek

Részletesebben

NYUGAT-BALATONI TURISZTIKAI IRODA TÉRSÉGI TDM PÁLYÁZATI ELEMEK. 1. Kitáblázás Összesen 6.450-eFt

NYUGAT-BALATONI TURISZTIKAI IRODA TÉRSÉGI TDM PÁLYÁZATI ELEMEK. 1. Kitáblázás Összesen 6.450-eFt NYUGAT-BALATONI TURISZTIKAI IRODA TÉRSÉGI TDM PÁLYÁZATI ELEMEK I. Kerékpáros infrastruktúrafejlesztések 1. Kitáblázás Összesen 6.450-eFt 1.1. A múltkori pályázatban kitáblázott útvonalak tökéletesítése,

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLÓ 2016 MÉDIAAJÁNLÓ

MÉDIAAJÁNLÓ 2016 MÉDIAAJÁNLÓ MÉDIAAJÁNLÓ 2016 MÉDIAAJÁNLÓ Impresszum Szerkesztette: Bolgár Zsolt Grafikai munka: Szitás István Felelős Kiadó: Universitas-Szeged Nonprofit Kft. TISZTELT PARTNERÜNK! A Szegedi Tudományegyetem egyike

Részletesebben

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről 1 A könyvtár működési körülményei sokat javultak az utóbbi években, megfelelnek a törvényi előírásoknak, ami a fenntartó önkormányzat pozitív hozzáállásának

Részletesebben

A Telenor MyTV szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei. Hatályos: 2016. április 11-étől. Készítés időpontja: 2016.04.11.

A Telenor MyTV szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei. Hatályos: 2016. április 11-étől. Készítés időpontja: 2016.04.11. A Telenor MyTV szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei Hatályos: 2016. április 11-étől Készítés időpontja: 2016.04.11. Tartalomjegyzék 1. MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS (TELENOR MYTV SZOLGÁLTATÁS)...

Részletesebben

- menyasszonyok napja 2014!

- menyasszonyok napja 2014! EC - menyasszonyok napja 2014! EGY ÚJABB EC-MENYASSZONYOK KIHÍVÁST INDÍTOTTUNK, ÉS NEM IS CSALÓDTUNK, BIZONY NEM SOKAN VANNAK, AKIK ELLEN TUDNAK ÁLLNI AZ EGYNAPOS SZTÁRSZEREPNEK. AZ ELŐZŐEKHEZ HASONLÓAN

Részletesebben

Synology DiskStation DS216play 2-lemezes NAS (2 1,5 GHz CPU, 1 GB

Synology DiskStation DS216play 2-lemezes NAS (2 1,5 GHz CPU, 1 GB Synology DiskStation DS216play 2-lemezes NAS (2 1,5 GHz CPU, 1 GB RAM) DiskStation DS216play Multimédiás alkalmazásokra optimalizált kiemelked? érték? NAS kiszolgáló, amely támogatja a 4K UHD átkódolást

Részletesebben

Állománynév: Oritel ÁSZF 1szmelléklet2007-02-01.doc Létrehozás dátuma: 2006/12/29 12:32

Állománynév: Oritel ÁSZF 1szmelléklet2007-02-01.doc Létrehozás dátuma: 2006/12/29 12:32 1/1 1. sz. melléklet:, egyéb díjak, költségtérítések Oroszlány Sz. csatorna 1. MTV 2 magyar közszolgálati X 69,25 A2 st 2. DUNA TV magyar közszolgálati Y 76,25 A2 st 3. MTV 1 magyar közszolgálati Z 83,25

Részletesebben

SELECT VIDEO 2015. június

SELECT VIDEO 2015. június Hazárdjáték (The Gambler) (16) Lakossági megjelenés: 2015.06.03 Ajánlott fogyasztói ár: 3.190 Ft SELECT VIDEO 2015. június epizódszereplő (Aranyoskám). Az Oscar -díjra jelölt* Mark Wahlberg karrierje legfontosabb

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012.december

Részletesebben

NÉMET TÁRSALGÁS Deutsche konversation

NÉMET TÁRSALGÁS Deutsche konversation NÉMET TÁRSALGÁS Deutsche konversation HÍD SZÓTÁRAK Sorozatszerkesztõ TEMESI VIOLA OLASZY KAMILLA Német társalgás Deutsche Konversation TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2010 Lektor: HOROTYÁK DÁVID ROSEMARIE HERZOG

Részletesebben

A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület 2015. évi szakmai beszámoló

A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület 2015. évi szakmai beszámoló A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület 2015. évi szakmai beszámoló A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület - a hazai hospice szolgálatok közössége - 2015-ben 46 rendes, 56 pártoló tagot és 8 tiszteletbeli tagot

Részletesebben

Renault ESPACE. Tartozék kínálat

Renault ESPACE. Tartozék kínálat Új Renault ESPACE Tartozék kínálat 1 Vigyázzon magára! Tegye könnyebbé mindennapjait, élvezzen ki minden pillanatot és legyen teljesen nyugodt. A Renault tartozékok, amelyeket kimondottan az Ön autójához

Részletesebben

Kövessen minket a facebookon: facebook.com/kreativeuropairoda. További információ: media.kreativeuropa.hu http://eacea.ec.europa.eu/creative-europe_en

Kövessen minket a facebookon: facebook.com/kreativeuropairoda. További információ: media.kreativeuropa.hu http://eacea.ec.europa.eu/creative-europe_en Kövessen minket a facebookon: facebook.com/kreativeuropairoda További információ: media.kreativeuropa.hu http://eacea.ec.europa.eu/creative-europe_en Tartalom Bevezetô 3 A három ágazat 4 MEDIA alprogram

Részletesebben

CONTENT+MARKETING AWARD 2016

CONTENT+MARKETING AWARD 2016 CONTENT+MARKETING AWARD 2016 versenykiírás A Kreatív szaklap harmadik alkalommal rendezi meg versenyét, melyre az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival jelentkezhetnek az ügynökségek,

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag Családi csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery

Részletesebben

Magyarország piacvezető építészeti napilapja, egyetlen auditált szakmai [építészeti-építőipari] online médiuma >

Magyarország piacvezető építészeti napilapja, egyetlen auditált szakmai [építészeti-építőipari] online médiuma > Magyarország piacvezető építészeti napilapja, egyetlen auditált szakmai [építészeti-építőipari] online médiuma > médiaajánlat 2015 1 Tartalomjegyzék Bemutatkozás...3 Látogatottság...5 Látogatók demográfiai

Részletesebben