Ki számít? Kortársaink Tömegkultúra vs. kultúr-tömeg És te mit olvasol? Térhódítás Divat Milánóból Ott is volt karácsony Descartes és a pszichológia A környezettudatos életmód Jóga World Press Photo 2009 Nagy Balázs novellái Ünnep Nóra versei Egyenesen a nyomdából 2009. december, VI. évfolyam 9. szám Ára: 100 Ft Bobi karácsonya Ha az észlelés kapui tiszták lennének, az ember mindent olyannak látna, amilyen valójában: határtalannak. William Blake A hipermarket előtt állok. Épp úgy várok, ahogy egy kutya várja a gazdáját a kocsma előtt, aki elvitte kicsit megjáratni a Bobit. És amilyen hosszúra nyúlik az a hosszúlépés, pont olyan hosszú a bevásárlókocsikígyó vánszorgása. Én meg csak várok jó kutyaként az árutemplom kapujában. A város fölé magasodó, színesen vibráló kandiscukorkupola hirdeti a könnyed költekezés mámoros életérzését. A bevásárlóközpont külső tartóelemei mintha nem is vasbetonból lennének, hanem mézeskalácsból. A kirakatok bukolikus karácsonyfetisizmusa szelíden csalogatja az arra járókat. Kinyílik a fotocellás ajtó, bentről karácsonyi zene szól, andalító, lágy, fülbemászóan ismerős, sziruposan édes: I m dreaming of a White Christmas Embereket látok csomagokkal. Csomagokat, emberekkel. Ki visz kit ki vesz kit? Türelmetlen, dagi gyerekek mennek el mellettem, majszolják a már bent megkezdett édességet. Óriási sonkákat és szalonnákat látok eltűnni a kocsikban, majd örökre beleveszni a füstös autórengeteg áramlásába. Barátságos tekintetem nem lágyít a morcosan cigiző biztonsági őr szívén. Meglehet, nem tetszik neki ez a végeláthatatlan emberáradat, a sok munka, a stressz. Ha egy másik valóságban élnénk, talán megpörgetné ujján a stukkerét és a levegőbe lőne párat, hogy rendet tegyen. De most ebben a valóságban van és vissza kell mennie dolgozni nekem meg tovább kell várakozni. Mindketten oda vagyunk láncolva a bevásárlóközponthoz, csak a nyakörvek mások. Őszintén megmondom, néha szívesen lazítanék a civilizáció pórázán, mindöszsze csak felemelném a jobb lábam, majd nagyrabecsülésem jeleként megjelölném a nagy hodály egyik szimpatikus sarkát. Csak a jó nevelés akadályoz meg ebben. Már megint itt van a karácsony azt hiszem, inkább elviszem megjáratni a Bobit. Ferencz Gábor Fotó: Básthy Ági 1
GALÉRIA BÁSTHY ÁGI fotói Ha szeretnéd a saját műveidet is viszontlátni az újságban, küldd el nekünk a szabadotletek@gmail. com e-mail címre! 2
SZOCIODISZKÓ Divat Milánóból A tehetséges divattervezőknek köszönhetően száz év alatt teljesen átalakult a női öltözködés. Honnan jöttek ők és mi emelte őket a világ leghíresebb, leggazdagabb emberei közé? A 20. század lezárultával elmondható, hogy Coco Chanel gyakorolta a legnagyobb hatást a mai női öltözködésre. Az árvaházban nevelkedett lányt mindig is a kötöttségekből való kitörés mozgatta. Habár férfiak segítségével nyitotta meg 1910-ben első üzletét, senkire sem kívánt támaszkodni. Ennek köszönhető, hogy szabadon alkothatott, nem befolyásolta senki még a közízlés sem döntéseit, így olyan ruhadarabokat tervezhetett, amelyek teljesen felforgatták a korabeli szokásokat. Újítása és egyben merészsége, hogy elvette a hagyományos abroncsos, fűzős, csipkés viseletet és helyette a női nadrágot tette divattá. Hihetetlen nagy sikert és hatást gyakorolt vele, hiszen új szemszöget, a kényelmet hozta el a mindennapi életbe. Kortársa Christian Dior volt, akit rejtett tehetsége vezetett a rajzolás felé. Először politikusnak készült, de emellett hobbiból híres korabeli lapokban publikálta terveit, amely felkeltette egy milliomos figyelmét, s jövedelmet látva benne, 1946-ban saját boltot adott a férfinak. Dior, sikerét az A-vonalú szűk felsőből, bő szoknyából álló szabás hozta meg, amely a 2. világháborús anyagszegény öltözetek után frissítőül hatott. Az ipari forradalom okozta változások előhívták az utazóládák fontosságát. Ebben elsőként Louis Vuitton és örökösei jártak az élen, akik gardróbbá alakítható bőröndöt készítettek, mely a hosszú vonatutakon a turisták legfőbb társa lett. Ez a fejlesztés az idő folyamán szükségtelenné vált, de a cég mindig is a minél jobb tárolóképességű kézipoggyászok kialakítására törekedett. Az életmódbeli változás átalakította a női szerepkört, amelyre a kirakatrendezőből tulajdonossá avanzsált Giorgio Armani felelt első kollekciójával, melyben a tipikus üzlet- asszony karaktert teremtette meg hajszálcsíkos nadrágkosztümjeivel. Azonban amellett, hogy a nők dolgoztak, a hétköznapokban egyre kevesebb ruhát viseltek. Roberto Cavalli 1972-es bemutatóján a modellek szexi fehérneműket viseltek különleges mintájú bundákkal párosítva. Ő használta először a párducmintát, amely a mai napig megtalálható termékein. Eközben a kiegészítők terén is nagy változások történtek, melyben a Prada cég volt az egyik legnagyobb versenytárs. Az alapító, Mario halála után úgy tűnt a vállalkozás lehanyatlott, hiszen a nagypapa lányára és azon keresztül unokájára, a pantomimező Miucciara hagyta az üzletet. De a mag jó talajba hullott és a 29 éves lány a szokásos bőr táskák helyett a vízhatlan nylonnal próbálkozott, amely azonnal sikeressé tette. Ennek ellenére számára legfontosabb a család maradt, s ma is csak időtöltésként tekint munkájára. Az elsőként említett Chanel ruhák egyszerűségével hasonlítható össze Stefano Gabbana és Domenico Dolce 1985-ös milánói bemutatója, ahol a nők nyakkendőket és mellényeket viseltek. Azt a ideológiájukat kívánták bemutatni, mely szerint minden nőben és férfiban megtalálható a másik nem jellemvonása, és ezek egymás felé közelítése hozza el a tökéletességet. Természetesen még számos ember gyakorolt hatást a női öltözködésre, most csak pár híressé vált név merült fel. Érdemeik vitathatatlanok és láthatók, habár hatásuk a hétköznapi viseletben csak közvetetten jelentkezik. Szabad Ötletek - Egyenesen a nyomdából Jeney Barbara Szabad Ötletek szerkesztőség: 6722 Szeged, Egyetem u. 2. E-mail: szabadotletek@gmail.com Főszerkesztő: Ferencz Gábor. E havi lapszámunk munkatársai: Berta Deniza, Gyalai Zsófia, Hajnal Edina, Jeney Barbara, Kerecsényi Rita, Lamár Erzsébet, Mari Tamás, Sándor Rita, Tasi Orsolya. Tördelés: Szabó Gábor Fotók: Básthy Ági, Berényi Judit, Tóth Zsófia. Nyomdai kivitelezés: Epress Nyomdaipari Kft. Kiadja a JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítvány, SzTE BTK HÖK. Felelős kiadó: Polgár Zsuzsanna. Alapította: Török Márk. Hirdetés: JABE a Hallgatókért Alapítvány, 6722 Szeged, Egyetem u. 2. Előfizethető a JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítványnál. A Szabad Ötletek a Diák- és Ifjusági Újságírók Országos Egyesületének díjazottja 2005-ben: Az év diákújságja a felsőoktatásban. A kiadvány egyetemi hallgatók számára, az SzTE EHÖK támogatásával ingyenesen hozzáférhető, hallgatónként egy példányban, az ismert egyetemi terjesztési pontokon. A kiadvány megrendelhető a szerkesztőségnél. Kapcsolatfelvétel e-mailben, a szabadotletek@gmail.com címen vagy levélben a H-6722 Szeged, Egyetem u. 2. számra postázva lehetséges. Ott is volt karácsony 1897. december 24. Dawson, Alaszka. Halálos csend és az északi telek sötétsége borul a Klondike partján emelkedő városra. A néhány hete-hónapja még oly élénk dance hallok kihaltak, az utcákon senki sem jár. Kísértetváros szentestéje. De mégis vannak még itt élő emberek: majd háromezren fekszenek priccseiken, csontsovánnyá fogyva, skorbuttal küszködve. Az 1896-98-as Klondike-i aranyláz általában valamiféle dicsőséges, nagyszerű eseményként él az emberek képzeletében, de ha megkapargatjuk kicsit a felszínt, és például kézbe vesszük Pierre Berton Aranyláz Alaszkában című művét, megdöbbenve olvashatjuk, hogy a csillogó fém hajszolása közben nem csak nagyszerű gazdagság, Jack London-i kalandok, kemény, elszánt férfiak és hihetetlen szépségű tájak voltak azoknak a 19. század végi éveknek a szereplői. Ezrek és ezrek vágtak neki felkészületlenül Észak könyörtelen vidékének, gyatra vagy épp semmilyen felszereléssel, kergetve egy ábrándot, az aranyat, ami aztán általában úgy siklott ki a kezük közül, mint egy játékos kobold, akit nem lehet elkapni és fogságba ejteni. A hideg, az éhség, az útjukat szegélyező elhullott teherhordó állatok valami iszonyú tragédiát jeleztek már előre. Senki sem vette igazán komolyan az előjeleket, aki pedig mégis szót emelt, azt lehurrogták. Négyezer ember várt a megígért öt hajónyi élelemre, de azok sosem érkeztek meg Dawsonba. J. E. Hansen kapitány, az Alaska Commercial Company helyettes igazgatója lélekszakadva, majdnem az életét feláldozva vitte a hírt a városba: nincs utánpótlás, és akinek nincs elég tartaléka, hogy kihúzza tavaszig, az azonnal induljon útnak, mert halál vagy a skorbut és egyéb betegségek réme fenyegeti. Nem lesz itt semmiféle éhínség. Meglehet, hogy némelyeknek korogni fog a gyomra, de éhen halni nem fog senki. mondta Dawson város egyik lakója, John J. Healy, egy kemény, sokat tapasztalt férfiú, és hallgattak rá. Hittek a sokat látott pionírnak, mert hinni akartak neki. Az nem lehet, hogy mindent odadobtak a semmiért, hogy ott hagyták biztos munkájukat, kényelmes házukat, családjukat Alaszkáért. Inkább forduljak fel éhen vagy fagyjak meg idegenek között, mintsem hogy idehaza forduljak fel megalázva! Így hát a büszkeség volt az egyik legnagyobb gyilkos azon a télen. És amikor leszállt az északi örök éjszaka, és a hőmérséklet tartósan mínusz húsz fok alá süllyedt, Dawson majdnem teljesen megdermedt, mint a katalepsziás állapotba zuhant ember. Így jött el 1897 karácsonya. És bár Berton nem ír róla, de hiszem, hogy ott is akadt valaki, aki kivonszolta magát a fagyos erdőbe egy fenyőfáért, aztán gyertya is került valahonnan, és az éhségtől, betegségtől elcsigázott emberek a fára nézve egy pár percre elfeledték nyomorúságukat. De hogy ne csak szomorú, nyomorúságos ünnepről emlékezzünk meg, lássuk, hogyan telt a december Indiában, 1929-ben. Germanus Gyula, a híres keletkutató és felesége, Hajnóczy Rózsa három esztendőt töltött a híres Szantiniketáni telepen, Rabindranath Tagore költő magánegyetemén. Hajnóczy Rózsa megörökítette utazásukat Bengáli tűz című könyvében, mely élővé varázsolja azt a távoli, idegen világot. Az indiai hőségben az írónő kissé szomorkásan gondol vissza a magyar karácsonyokra, lőcsei otthonára, szeretett szüleire, a hópaplan alá bújt Kárpátok erdeire, az éjféli misére hívó harangszóra, de nagy örömmel ír a hazai földről érkezett csomagról, amiben sütemény, szalámi és egy apró, vattával havazott karácsonyfa érkezett. Így emlékezik meg első karácsonyukról Szantiniketánban: Az európai tanárok kölcsönösen megajándékozták egymást. Bogdanovék egyiptomi kávét és cigarettát küldtek, mi olasz bort és zsebkendőket adtunk nekik. Trapp Münchenből mézeskalácsszívet kapott. A magyar szalámi értékes portéka. Veszedelmesen ízlik. ( ) Meggyújtottam a pici karácsonyfán a gyertyácskákat, úgy ragyognak, mint a csillagok. ( ) Sokáig maradtunk együtt a kis karácsonyfa előtt. ( ) A távolból sakálok siránkoznak. Lehetünk bár a forró égövön vagy a sarkvidékeken; kényelemben, családi körben, vagy szörnyű körülmények közt, éhezve, fázva, a karácsony mindenkor és mindenhol megérinti a szíveket. Nem fontos, hogy vannak-e ajándékok a fa alatt, vagy hogy egyáltalán karácsonyfa van-e, nem számít a nagy ünnepi lakoma. Tanulhatnánk ezektől az emberektől, akik minden körülmény között képesek voltak szeretettel gondolni egymásra és megőrizni az emberségüket. Mert erről szól a karácsony. Gyalai Zsófia Fotó: Tóth Zsófia 3
BIBLIO És te mit olvasol? Mit olvas egy mai átlag egyetemista? Vagy olvas-e egyáltalán? A kérdés minden bizonnyal nem csupán ezt a korosztályt érinti, de mindenképp érdekes kérdéseket vet fel. Az eggyel fiatalabb korosztály esetében a nagy többség talán pár másodpercen belül rávágná a két leggyakoribb választ: Harry Pottert vagy Twilightot. Esetleg mindkettőt. De mi a helyzet velünk, egyetemistákkal? Erről kérdeztem pár érintettet. A leggyakoribb válasz a kötelező irodalmak olvasása volt, de örömmel tapasztaltam, hogy a kapásból adott reakció után az emberek kisebb-nagyobb gondolkozási szünetek után mégis találtak olyan műveket, amelyeket szívesen forgatnak, és hogy a mai napig szórakoztatás céljából veszik a kezükbe a legkülönfélébb alkotásokat. Egyik andragógusnak készülő megkérdezettem így fogalmazott: Egyedüli ellenségünk leginkább az idő lehet, főleg így a ZH- és vizsgaidőszak közeledtével. Pedig nincs is néha jobb relaxációs módszer, mint egy jó könyvvel elmerülni egy jó forró fürdőben. Sok esetben azonban alaptalannak bizonyul a kötelezőktől és a klasszikusoktól való borzongás. Miután leküzdöttük magunkban azt az érzést, hogy ez csak egy felesleges külső kényszer, sokan csalódunk, és meglepődve tapasztaljuk, hogy hú, hát ez mégis jó. Ezt illusztrálja a két magyar szakos megkérdezettem példája is. Egyikük éppen Hajnóczy Péter Véradó című kötetét olvassa egyrészt tanulmányi, másrészt viszont szórakozási céllal: egy házi dolgozatban az elbeszélésekben és novellákban megjelenő gyermekhősöket vizsgálom. Van, ahol csak egy jelenet erejéig látunk egy gyereket, van, ahol egy egész fejezetet szentel neki az író, és elég ambivalens kép látszik kirajzolódni, tehát a felnőtt egyben az ártatlanság és az eredendő bűn hordozójaként jelenik meg. A másik lány így fogalmazott: Nagyrészt kötelezőeket olvasok, mivel magyar szakos vagyok, és általában nem is csalódom bennük. Ha pedig kedvtelésből, akkor ismerősöktől gyűjtök be ajánlásokat vagy neten nézek utána a top könyveknek, illetve bejáratott szerzőket keresek. Nagyban függ a kedvemtől, hogy milyen könyvet csapok fel: ha szórakozni akarok, Philip K. Dick, ha borzongani, Stephen King, ha nevetni és sírni, Jókai, ha szomorkás a hangulatom, Gyulai. Alapvetőn szeretem a történelmi regényeket, a fantasyket és sci-fiket. Inkább olvasok regényt, mint drámát vagy novellát. Szeretem az olyan olvasmányokat, amelyek valamiért más megvilágításba helyezik a dolgokat, mint például az Elfújta a szél vagy a Gyűrűk ura. De mi a helyzet a bestsellerekkel és a kortárs alkotásokkal? Ezek megítélését meglátásom szerint leginkább a szélsőségek jellemzik: vagy a maximális elfogadás, vagy a teljes elutasítás. És még csak nem is feltétlenül kell a nemzetközi vámpíros-varázslós művekre gondolni, elég csak körbenézni hazánkban. Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Spiró György (és még sorolhatnám) munkássága igen szélsőséges reakciókat tud kiváltani egy-egy azonos adottságokkal rendelkező közösségen belül is. Szerencsére sok olyan kezdeményezés van, amelyek próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy egy-egy művet nem feltétlenül a körülötte kiváltott visszhang alapján kell megítélni. Az egyik helyi kisközösségi rádió újonnan induló műsorának célkitűzései között szerepel az, hogy erre az ambivalenciára felhívják a figyelmet. Magyarországon az oktatásunk berendezkedése miatt kevéssé nyitunk a kortárs alkotások felé. Nagyon erős a kánonunk és az, ahogy az irodalomhoz, a zenéhez és a filmhez hozzáállunk. Divat hamar a gagyi fiókba tenni dolgokat és elmenni az üzenet mellett... A műsor felhívja a figyelmet arra: higgyünk abban, hogy a jelenkori társadalmi problémákra a jelenkori médiatermékekben rejlik a válasz. A korábban már idézett andragógus hallgató saját bevallása szerint nem igazán egyedien válogatja ki az elolvasandó könyveket, hajlamos felülni a legújabb divatnak : Jelenleg is két bestsellert váltogatok. Az egyik a Twilight Saga harmadik része, az Eclipse-Napfogyatkozás Stephenie Meyer-től, a másik pedig Paulina Évától a Kiből lesz JÓ NŐ című pszichológiai témát boncolgató önsegítő könyv, ami egyben válasz Csernus doktor Nő című könyvére. A hazafias érzületű művek is sokáig előnyt élveztek nálam. Wass Albert erdélyi származású magyar író regényeit is előszeretettel olvastam. Ezek hatására szerettem bele az erdélyi tájba és emberekbe. Hosszas vitákat lehet lefolytatni a művészet szerepéről, a popról és az elitről, a magas és az alacsony fogalmáról, de úgy gondolom, ezeknek sosem lesz végük, és nem is nagyon közelíthetőek az álláspontok. Most pedig miután kiolvastad a Szabad Ötleteket, merülj el a kádban egy jó könyvvel, s csak rajtad múlik, hogy milyennel. G yakran előkerülő téma az olvasásszeretet. Sokak szerint ma már nem divat, mégis javulnak a köny veladási statisztikák, megjelennek újabb és újabb művek, újabb és újabb íróktól. Kíváncsi voltam arra, hogyan vélekednek erről egyetemista társaim, illetve arra, hogy mit is olvasnak. Feltettem hát a kérdést néhány ismerősömnek, illetve a moly.hu tagjainak. A bölcsészek adták a legrészletesebb válaszokat, és ők bizonyultak a legérdeklődőbbnek a különböző műfajú köny vek terén is. Egyaránt szívesen olvasnak Oscar Wilde-ot és Christopher Moore-t, Jane Austent és Tisza Katát is. Állítják, hogy az alapvető olvasási szokásaikat nem változtatta meg az egyetem, tehát aki akar, az tud időt szakítani az olvasásra a kötelező olvasmányok mellett is. A magyar szakosok csodálkoznak rá legjobban, ha valakinek még van ideje hobbiolvasásra is. Márpedig, a szellemi pihenésre is szükség van: Boldogult kevesebb éves egyetemista koromban írta Izolda, vizsgaidőszakban szigorúan pony vát olvastam (főképp Vav yan Fablet), ami remekül kikapcsolt elalvás előtt. Tanulás és alvás között kellett valami más, akkor is, ha az hajnali négykor volt. Így nem álmodtam Noam Chomskyval és nem rajzoltam fastruktúrákat álmomban Előfordul, hogy a könyveket az eredeti nyelven olvassák és nem csak nyelvszakosok. Ez pozitív, ha azt nézzük, hogy ezek szerint egyre többen sajátítanak el újabb nyelveket. Az angolul való olvasás mellett nem ritka a német, a francia, vagy akár a svéd és a finn sem, de a keleti kultúrák iránti rajongás is egyre nagyobb: elsősorban a japán nyelv vel és írásmódjával szeretnek ismerkedni a magyar egyetemisták. Érdekes, hogy azokon a karokon, ahol sok lány van (BTK, JUGYU), sokkal népszerűbb a szépirodalom, és az új őrület, a Twilight Saga. Ezzel szemben a fiús karokon (mérnök, informatikus és társai), ha olvasnak a szakköny vek mellett, akkor általában sci-fit, de előfordul, hogy inkább semmit. Sajnos a sok tárgyi tudást megkövetelő helyeken, vagy az egészségügyi szakokon igazából idejük sincs a hallgatóknak, hogy megálljanak egy pillanatra és fellapozhassanak valami olyasmit, amit nem fognak tőlük számon kérni. A legösszetettebb választ Jakab írta, befejezésül az ő gondolatait idézem: Most magyar-angol szakosként mit mondjak erre? Akkora olvasmánylistáim vannak, mint a ház, egyszerre olvasom négy- öt nemzet irodalmát különböző korokból, plusz hobbiból az egzisztencializmusról mindent Jelenleg az olvasós egyetemisták örülnek, hogy nem folyik ki a szemük, mert BA-n darálni kell, semmire sincs idő, hetente minimum három-négy vaskos regény a munkatempó, plusz szakirodalmak, amiket értelmezni kellene, bele kellene helyezkedni az adott kormodellbe. Ezek mellett kellemes kikapcsolódási opcióként generatív nyelvészet, nyelvjáráskutatás, jelentés- és szövegelmélet húsdarálás, hogy beleférjünk a modellbe. Tessék elképzelni: 18+X éves az ember, minden időskori lamentálás és nosztalgia szerint ez az»aranykor«. Meg kellene ragadni minden lehetőséget, hogy az ember kapcsolatokat teremtsen, sportoljon, művelődjön, jókat főzzön, kiránduljon, nekiálljon zenélni, színészkedni, festeni, táncolni stb.. Ehelyett arra kényszerül, hogy délelőtt kényelmetlen padban görbüljön, délután a köny vtárban görbüljön de oda majd mindenki csak beszélgetni jár, este pedig felkészülni a szemináriumaira, persze ez alatt egyen rendesen és ne lője magát túl kávéval. Miután a belehelyezkedés, átérzés, elmorzsolt könnycsepp a szem sarkában megvolt, lépjünk ki és lássuk, mi van valójában. Alapvetően mindenki pötyög a kötelezőkkel, kollégistaként elhülyüli a napjait, mert mást úgyse tud. Aki még dolgozik is emellett, az tényleg kikészül. Szóval szépirodalom orrvérzésig. Magyar szakon a fiatal kortárs a menő, ezért mindenki olvas valamennyit, hogy azért képben legyen. Ugyanakkor tényleg sokan vannak, akik csak azért egyetemisták, hogy délelőtt melegedhessenek valahol, munka nélkül. De mindennek a legnagyobb tragédiája az, hogy kilóra adjuk-vesszük az irodalmat, mindezt a legnagyobb megelégedettséggel és bólogatással. Sándor Rita Tasi Orsolya 4
XXI. SZÁZAD Ki számít? A média szerepe Ezerszer hallottuk már, hogy a média mint negyedik hatalmi ág óriási hatást gyakorol ránk. Lassan már közhelyessé válnak ezek a mondatok, mégis mint minden közhelynek ennek is van igazságtartalma. Ugyanis a média nem csak közvetíti a valóságot, hanem kreálja is azt. Tyúk vagy a tojás, sokszor nagyon nehéz megmondani melyik volt előbb. Azzal, hogy kiválasztjuk, hogy melyik médiumot használjuk az információ szerzésre, letesszük a voksunkat az egyes médiavalóságok mellé. Televízió: közszolgálati vs. kereskedelmi A közszolgálatiságot a következőképpen lehetne definiálni: objektív, pártatlan és hiteles tartalomszolgáltatás, ami elősegíti a nemzeti értékek, a hagyományok megőrzését és terjesztését, a különböző etnikumú embereket közelebb hozza egymáshoz ezzel is erősítve a toleranciát és a békés együttélés lehetőségét. A közszolgálati televíziónak mindenkor a demokrácia intézményeként demokratikus értéket kell(ene) közvetítenie. A közszolgálati televíziónak ápolnia kell(ene) a magyar kulturális értékeket, ezért műsorainak nagy része magyar gyártású, legyen szó filmről, sorozatról, dokumentumfilmről vagy játékműsorról. A nemzethez való tarozás élményét ezzel nem csak a Magyarországon élő állampolgárok részére biztosítja, hanem a határon túli magyarok számára is. A kultúra közvetítése szintén fontos eleme a közszolgálatiságnak. Az, hogy milyen kulturális értéket közvetít egy televízió, meghatározhatóvá válik. Az ún. magas kulturális programokat pl. színházi, tánc, irodalmi előadás, művészfilmek stb. is műsorra tűzik, annak érdekében, hogy minden társadalmi réteg egyenlően részesedjen ezekből a kulturális élményekből, s ne csak az elit réteghez és az értelmiségi csoportokhoz tartozók. A kereskedelmi televíziók a fentiekkel ellentétben a globális kultúrát helyezik előtérbe, vagyis olyan műsorokat láthatunk ezeken a csatornákon, amiket más országokban ugyanazzal a forgatókönyvvel, díszlettel, imázzsal készítenek el. Amerikai filmek, brazil sorozatok, sportesemények, tévéshow-k árasztják el a programkínálatot. A kilencvenes évek második felétől, amikor megjelent a két kereskedelmi csatorna megváltozott a televíziózás Magyarországon. Addig nem ismert műsorok lepték el a képernyőket kinek örömére, kinek bánatára. A közszolgálati műsorszolgálatással ellentétben, ahol az oktatás és az ismeretterjesztés az egyik fő cél, addig a kereskedelmi csatornák szórakoztatni szeretnének bennünket. A szórakoztatás a legfőbb profiljuk, legyen az bármilyen műfajú műsorról is szó. A kereskedelmi tévék fő profilja, a szórakozatás mellett a fogyasztásra való ösztönzés, tehát a szórakoztatás célja a fogyasztói társadalom megteremtése és megerősítése. A kereskedelmi csatornák ahogy nevük is mutatja kereskednek, nem a média tartalmakkal, hanem a hozzákapcsolódó reklámokkal. Nem véletlen, hogy egy kifejezetten nőknek szóló műsor (pl. Szex és New York, főzőműsorok stb.) előtt és után kozmetikai, háztartással kapcsolatos reklámok jelennek meg a tévéképernyőn. De ha már a sztereotípiáknál tartunk, akkor azt sem felejtsük el, hogy a sportműsorok környékén alkoholt és autót népszerűsítő reklámokat nézhetünk meg. A másik fontos különbség, a kereskedelmi és a közszolgálati csatornák között, az az információk, hírek tálalása. A kereskedelmi tévékben inkább az érzékeinkre és érzelmeinkre hatnak, annak érdekében, hogy azt a hírt, amivel foglalkoznak minél érdekesebbnek és izgalmasabbnak gondoljuk. Gyakran láthatunk olyan műsorokat, amiben olyan eseményeket mutatnak be, mintha azok megtörténtek volna, de csak a média szenzációhajhász mivoltából fakadóan jött létre ezek a pszeudoesemények. A manipuláció ebben az esetben eszköz, és ezt a tévénézőnek tudatosítania kellene magában, ha ki tudja vonni magát a műsor hatása alól. Internet Az internet térhódításával az információcsere is hatalmasra duzzadt, ezért egyre óvatosabban kell bánnunk ezzel a médiummal. Az internetet használókról (pl. közösségi oldalak esetében) számos adathoz hozzáférhet bárki, amivel vissza is élhetnek. Az interneten is meg lehet találni azokat a tartalmakat, amelyek a tudásunk gyarapítását hivatottak szolgálni, de nagyon sok öncélú és fogyasztásra ösztönző oldalakkal találkozhatunk. Viszont ahhoz, hogy a megfelelő tartalmakat megtaláljuk az interneten tudatossá kell, hogy váljunk. Nagy különbség a tévével szemben, hogy az internetezés egy sokkal aktívabb tevékenység, hiszen mi is létrehozhatunk tartalmakat és megoszthatjuk azokat másokkal. Talán éppen ezért olyan népszerű, mivel nem tévétársaságok határozzák meg, hogy a néző milyen műsort nézhet meg, hanem a néző, illetve internetező választ a tartalmak között, vagy hozza létre azokat. Az olvasás nem multitasking-os Nemrégiben készült egy felmérés, hogy milyen médiatartalmakat fogyasztunk mi, fiatalok (azaz a 18 25 éves korcsoport). Számos faktor befolyásolja, hogy ki milyen műsort választ (családi háttér, iskolázottság), de a felmérés (Fanta Trendriport, 2009) mindenesetre iránymutató. Az elmúlt évekhez képest már nem nézünk olyan sokat tévét, már rég elmúlt a televízió újdonságereje, ami odaragasztotta a fiatalokat a díványhoz, akár egy egész napra. Hétköznap kevesebb tévéműsort kísérünk figyelemmel, mint hétvégén. A kutatás szerint az alapfokú végzettségűek több időt töltenek tévézéssel, mint a kvalifikáltak. A legkevesebbé a közszolgálati műsorokat preferáljuk (ez a felsőfokú végzettségű fiatalokra kevésbé jellemző), sokkal népszerűbbek a kereskedelmi csatornákon megtalálható programok: a szórakozató és információs műsorok, mint például az Aktív, Fókusz, filmek, filmsorozatok. A filmek közül a könnyed közönségfilmeket részesíti ez a korosztály előnyben, valamint az animációs filmeket. Olvasni egyre kevesebbet olvasunk, de ez az internet térhódításának is köszönhető. Érdekes, hogy a fiatalok életében egyre inkább a multitasking életmód dominál, vagyis az, hogy egyszerre több dolgot végeznek egyszerre. Az olvasás ezt nem teszi lehetővé, ugyanis amikor könyvet olvasunk az leköti olvasó teljes figyelmét. A 18 25 évesek nagy része ezért az olvasást unalmas tevékenységnek tekinti, amely nem illik bele a felgyorsult életébe. Az, hogy mi számít ma mérvadó médiumnak nagyon nehéz kérdés mindig a fogyasztó dönt. Amennyiben tudatos médiahasználókká válunk, többnyire megóvhatjuk magunkat a manipulációtól és felesleges vásárlásoktól, pazarlásoktól. Fontos, hogy mi fiatalok irányt mutassunk azzal, hogy milyen média tartalmakat választunk és ezzel a választással rákényszeríthetjük a tartalomszolgáltatókat, hogy igényes és hasznos műsorokat, programokat, oldalakat készítsenek. Mára már a blogírás is nagyszerű felületet ad véleményünk megosztására és így mi is tartalomszolgáltatóvá válhatunk. Éljünk a lehetőséggel! Hajnal Edina Fotó: Básthy Ági 5
Fotó: Tóth Zsófia 6 PSZICHÉ Descartes és a pszichológia Meglehet, hogy tévedek, s hogy amit én aranynak és gyémántnak nézek, csak réz s üveg René Descartes: Értekezés a módszerről (1632-33) Rövid életrajz René Descartes (latinosan Cartesius) filozófus és matematikus 1596-ban született Tours közelében, La Haye-ban. Nyolcéves korától a la fleche-i jezsuita líceumban tanult, ahol kitűnően elsajátította a latin nyelvet, továbbá megismerkedett korának legújabb tudományos felfedezéseivel és nézeteivel. Ezután Párizsban folytatott matematikai tanulmányokat, majd Poitiers-ban hallgatott orvostudományt és jogot. Végül édesapja kívánságára egy holland katonai akadémián hadmérnöki képesítést szerzett és bekapcsolódott a harmincéves háborúba. 1619-ben hosszú európai körutazásra indult, többek között Magyarországon is járt. Később a győztesek oldalán részt vett a fehérhegyi ütközetben, majd újabb utazások után Párizsban telepedett le, ahol egy tudományos társaság tagjaként tevékenykedett. 1628 és 1649 között Hollandiában élt és alkotott, majd Krisztina királynő hívására a stockholmi udvarba ment filozófiát tanítani. A királynő óhajára a kora hajnalban tartott tanórák aláásták amúgy is gyenge lábakon álló egészségét; 1650. február 11-én hunyt el tüdőgyulladás következtében. Svédországban eltemetett testét tizenhat évvel később exhumálták, hogy visszavigyék Franciaországba. Emlékül először valaki a mutatóujját vágta le, majd mivel teste nem fért be a koporsóba a fejét, amelyet aztán külön akartak elszállítani. Később fejét ellopták és így csak százötven év múlva kerülhetett vissza a francia fővárosba. Műveit francia nyelven írta, melyeket azonban csak halála után jelentettek meg. Valószínűleg így kerülhette el az inkvizíciót. Ennek ellenére a holland klérus a vallási dogmák veszélyeztetése miatt kitiltatta könyveit az egyetemekről. Amikor 1633-ban hírt kapott Galilei inkvizíció általi kiátkozásáról, véglegesen úgy döntött, hogy félrerakja, és nem publikálja tudományos munkáit. Descartes módszere Általában René Descartes fellépését tekintik az újkori filozófia kezdetének. A filozófia az ő fellépésével új fundamentumra tesz szert, hiszen a valóság megismerésének alapja többé már nem a lét vagy A Descartes által a test-lélek, az öröklés-környezet, az individualizmus és a reflexműködés problémakörökben felvetett kérdések ha már nem is gyakorolnak olyan nagy hatást még ma is a pszichológia felszínen lévő témái közé tartoznak. az Isten, hanem az ember, pontosabban a ratio (Turay et al., 1993). Descartes a skolasztikus filozófia realista ágából kifejlődött racionalizmus egyik fő képviselője. A racionalista iskola nézete szerint ismereteink igen nagy része magából az értelemből, a ratioból származik, ezen ismeretek igaz voltát pedig kizárólag az értelem képes garantálni (Steiger, 1995). Az Értekezés a módszerről (1633) című művét azzal kezdi, hogy minden dogmát és szellemi autoritást visszautasít. Kinyilatkoztatja, hogy mindent kételkedéssel fog szemlélni, és addig nem fogad el igaznak, amíg meg nem bizonyosodik benne. A helyette gondolkodó mások helyébe a felnagyított, középpontba helyezett Ént helyezi, mint a bizonyosság forrását (Pléh, 1992). A bizonyosságot az általános módszertani kétely és az önreflexió segítségével kívánja feltárni (Turay et al., 1993). A szkepszis szerepe nála azonban nem az, hogy feltárja a biztos megismerés alapját, hanem az, hogy lefektesse. Szkepszise önmagát szünteti meg, mert kételkedhet ugyan mindenben, a kételkedés tényében azonban nem (Turay et al., 1993). A kétely eloszlatása érdekében Descartes azonban kevés hangsúlyt fektetett a szenzoros-perceptuális tapasztalatokra és az experimentális módszerekre. Platónhoz hasonlóan főként az argumentációban, a logikus gondolkodásban hitt. Egy olyan ideát próbált definiálni, amely minden kérdés felett áll, ebből pedig az intuíció és a dedukció alkalmazásával kívánt továbbhaladni. Az intuíción tiszta, kétségbevonhatatlan látomást értett, a dedukción pedig azt, hogy minden olyan tényből, ami számára bizonyos, minden lehetséges következtetés levonható (Thorne és Henley, 2000). Thorne és Henley (2000) megállapítja, hogy az abszolút bizonyosság utáni vágya vezette a közismert cogito ergo sum állításhoz. A gondolkodom, tehát vagyok bizonyossága azt jelenti, hogy gondolkodás (kételkedés) közben tudok önmagamról, biztos vagyok gondolkodó énem valóságában, és a tudatnak ez az önmagáról való bizonyossága rendíthetetlen (Turay et al., 1993). A gondolkodó azonban nem a test, Descartes-nak mindig kétségei voltak teste létezése felől. Alaptételéhez úgy jut el, hogy nemcsak a hagyományos tudást vonja kétségbe, nemcsak az érzéki észrevétel megbízhatóságában és a matematikai tételekben kételkedik, hanem az alapban is (Turay et al., 1993). Módszeres kételye Istenre is kiterjed. Az állítás igazságának és bizonyosságának kérdését a következő módon oldotta fel. Az általa egyértelműen és világosan, azaz matematikai egzaktsággal megfogalmazott dolgok igazságát bizonyossággal el lehet fogadni. A tudatában felmerülő gondolatokat analizálva arra jutott, hogy ezek mint tudatának termékei eredhetnek belülről, vagy akár kívülről is. Mivel magát halandó, tökéletlen embernek tekintette, így Istenről, a tökéletes létezőről alkotott fogalmait kizárólag külső forrásból származtatta. Descartes szerint Isten nem lehet szélhámos, hiszen a csalás csak a tökéletlen dolgokból eredhet. Következő argumentuma a fizikai világ és a saját testének realitása. Mivel minden ember megtapasztalja a mozgás élményét, a különböző tárgyakkal való kapcsolatba kerülést és a szenzorosperceptuális benyomásokat, ezek az impreszsziók testet implikálnak. Ezt a testet nevezi kiterjedt szubsztanciának. Az a hiedelmünk, hogy ezek az empíriák reális dolgokkal történő kapcsolatokból erednek, minden bizonnyal Istentől való. Hiszen Istent újfent csalónak kellene tekintenünk, ha ezek a tapasztalatok nem fizikai realitással bíró dolgokból erednének. Isten azonban nem szélhámos, így a tárgyi dolgok egzisztenciáját és valóságát el kell fogadnunk. Descartes a fentiekre alapozva úgy gondolta, hogy sikeresen verifikálta az Isten, az én és a dolgok létezését (Thorne és Henley, 2000). A test és a lélek dualizmusa Descartes a test-lélek dualizmus megvalósítója és kifejtője a modern filozófiában. Az ember, mint teremtett lény kuriózum, hiszen ő az egyetlen olyan földi létező, akinél a két princípium azaz a test (a kiterjedt dolog) és a lélek (a gondolkodó dolog) mintegy összezárva működik. Elméletében a tudat nem materiális és kiterjedt, hanem szabad és anyag nélküli, a szellem rendszere, a res cogitans (Pléh, 2008). A gondolatok a tudat produktumai, amelyek nem rendelkeznek semmilyen anyagi minőséggel. A tudat a testtől különállóan létezik, és bizonyossággal túléli a test halálát. Kizárólag az ember rendelkezik tudattal, az állatok nem. Számára ebben a világban a logika az eszménykép, jellemzői pedig az intencionalitás és a szándéknak megfelelő szerveződés (Pléh, 2008). A test ezzel ellentétben a mechanikai elveknek megfelelően térben kiterjedt, korlátozott és materiális jellemzőkkel bír, azaz res extensa. A kiterjedt dolgok világában teljességgel a fizikai törvények érvényesek, a mechanika győzedelmeskedik (Pléh, 1992). Thorne és Henley (2000) megjegyzi, hogy Descartes az emberi és állati testet analógnak tekintette a St. Germain-kastély kertjében elhelyezett hidraulikus nyomás által működtetett mechanikai szobrokkal. Galénusz teóriájára támaszkodva az emberi és állati testet különböző csövekben áramló folyadékok által irányítottnak (ezek az idegek) képzelte el, a csöveket pedig üres tömlők kötik össze (ezek az izmok). A test-lélek dualizmus melletti további érvként elfogadta Galilei azon megkülönböztetését, amely szerint a test és lélek körébe tartozó dolgokat, azaz az elsődleges és másodlagos minőségeket külön kell kezelni. A másodlagos kvalitások, azaz az érzetek pusztán a tudatban léteznek, a testek azonban formájukban és mozgásukban. Vehemensen tagadta az állati tudat létezését és ezzel együtt a humán-állati folytonosságot. Hiszen az előzőek esetleges akceptálása a hedonizmus elvének elfogadását jelentette volna. Az állatok felboncolását egy szerkezet szétszedéséhez hasonlította, sőt kijelentette, hogy az élveboncolás csak látszólag fájdalmas az állat számára. Valójában nem az, hiszen az állatok nem rendelkeznek tudattal (Thorne és Henley, 2000). Descartes viszont fel- és elismerte azt, hogy az emberi test több fiziológiai tevékenysége éppolyan mechanikus, mint az állati vagy a gépi működés. Boros és Lendvai (2006) megjegyzi, hogy Descartes mind az ember és a gép, mind az ember és az állat különbségének vizsgálatakor a nyelv képességére hivatkozik, amelyet humán készségnek tekint. Ezen kívül úgy vélte, hogy az állatoknak ugyanúgy nem tulajdoníthatunk mentális állapotokat, mint a gépeknek. Szerinte a nyelv csupán ismérve, de nem feltétele a léleknek. A beszéd során ugyan kifejezzük gondolatainkat, de a nyelv másodlagos a gondolkodáshoz képest, és nem feltétele annak (Boros és Lendvai, 2006). Érdekes, hogy ez a tézis ellentmond a nyelvészetet és a pszicholingvisztikát is sokáig megosztó Whorf-Sapir-féle nyelvi relativizmus hipotézisének. Az előbb említett gép-analógia a pszichológia tudományán belül az információfeldolgozási megközelítés egyik fő gyökerét jelenti. Descartes a légzést, az emésztést és a keringést a tudat befolyása nélküli automatikus folyamatoknak tartotta. A testet elsődlegesen a fizikai érzetekért és a percepcióért tette felelőssé. A tudat e folyamatoknak tudatában van, és ez a tudás a tudat működését, valamint a gondolkodást is befolyásolhatja. Az emberi viselkedést törvényszerűnek és megmagyarázhatónak tartotta. Descartes tehát hitt a test-lélek és a test-tudat interakcióban, amely éles ellentmondásban áll szigorú dualista felfogásával. Az interakció ugyanis kapcsolatot, kontaktust feltételez, amely a kiterjedt tudat létének szükségességét bizonyítja. Azt Descartes is felismerte, hogy a nem anyagi tudatnak nincs semmilyen kiterjedése. Innen eredeztethető a test-lélek probléma (Thorne és Henley, 2000). A tudat (lélek) és a test közötti kapcsolódási pontnak az agyban elhelyezkedő tobozmirigyet tekintette. Ha a külvilágból valamilyen benyomás ér minket, akkor a test mechanikai működésének következtében a Descartes által csövekben és madzagokban elképzelt idegrendszerben életszellemek szabadulnak ki az agykamrák belsejében. Ezek az életszellemek aztán a tobozmirigy felszínére ütközve segítenek a léleknek, amely a corpus pinealen keresztül áll interakcióban a testi folyamatokkal hogy átélje a külvilágból származó benyomás eszméjét (Pléh, 1992). Pléh (2008) megállapítja, hogy ez az átélés azóta is megoldatlan problémát jelent a tudományban, hiszen anticipál egy az idegrendszerbe beépített homunkuluszt, egy kis belső megfigyelő emberkét. A tobozmirigy legfőbb jelentősége Descartes szerint az, hogy ez a szerv teremti meg az esélyt arra, hogy az egységes és oszthatatlan lélek testi folyamatokon keresztül kerüljön kapcsolatba a fizikai világgal. Ezen kívül azért választotta még a corpus pinealet, mert úgy vélte, csak az emberekben létezik; olyan központi területen helyezkedik el, ahová a különböző érzékszervekből jövő benyomások mind eljutnak; valamint ez az orgánum az agy egyetlen páratlan struktúrája. Továbbá mozgékony szerv, mivel kocsányon van felfüggesztve az agyalaphoz. Ez a mobilitás teszi lehetővé, hogy a testet befolyásolja a lélek (Pléh, 1992). Pléh (2008) kihangsúlyozza, hogy a corpus pineale mozgékonysága akarati cselekvéseknél a léleknek a testre gyakorolt hatásait jeleníti meg. Descartes teóriájában a tobozmirigy mozgása irányítja az agy különböző pólusain elhelyezkedő életszellemeket, így az különböző válaszokat eredményez. Ma már természetesen tudjuk, hogy a corpus pineale nem csak az embereknél, hanem az állatoknál is fontos szerepet játszik. A melatonin hormon termelésén keresztül a cirkadián ritmust szabályozza, továbbá a pubertáskor kiváltására is hatást gyakorol. A Descartes által felvázolt funkciókat azonban nem sikerült igazolni. Összefoglalóan Descartes az idegrendszer működését tökéletesen gépszerűnek képzelte el. Ez a mechanikusan determinált organizmus-kép újra és újra megjelent a biológiában, a fiziológiában, majd a behaviorista pszichológiában (Pléh, 1992). Gilbert Ryle brit filozófus nevéhez köthető a karteziánus érvelésben benne rejlő kategóriahiba megfogalmazása. Ryle szerint amikor Descartes a testi jelenségektől különválasztott lelki jelenségeket mégis megpróbálja elhelyezni valahol, kategóriahibát követ el. A lélek ugyanis egy sajátos szerveződési módnak tekinthető, amelyet Ryle megállapítása szerint Arisztotelész már helyesen értelmezett (Pléh, 2008).