A Kruppa-Mag Kft fajtakínálata biotermesztőknek Dr. Kruppa József Ph.D tb. egyetemi docens, címzetes főiskolai tanár Kálmánháza, 2014. 10. 04.
A szakirodalmakban előrevetítik a tritikálé várható elterjedését az étkezési gabonatermelésben és élelmiszerként történő felhasználásban, ami előnyös lehet az egészségmegőrzésben, termesztése pedig környezetbarát és így fenntartható. Ennek eddigi akadályai: A fajták alacsony vagy hiányzó sikértartalma, gyenge lisztminősége, sütőipari értéke, nem ismert a malom és sütőiparban, és a fogyasztók idegenkednek a név hallatán Célunk volt: környezetbarát agrotechnikával a gyenge termékenységű talajokon is eredményesen termeszthető étkezési tritikálé (durumrozs) fajta nemesítése, új alternatív és egészséges élelmiszerek előállítása.
Az első tritikálé (búza-rozs hibrid) előállítása Wilson angol botanikus nevéhez fűződik 1875-ben. Az általa előállított hibrid azonban meddő volt. Az első termékeny hibrid előállítása Rimpau német növénynemesítő nevéhez kötődik 1890-ben. Ezek után sok kutató és nemesítő foglalkozott a tritikáléval a világ számos táján. Az első oktoploid (8n) tritikálét közönséges hexaploid (T. aestivum) búza x rozs amphiploidokból hozták létre. A helyes út a T. durum búza és a rozs hibridizációján keresztül vezetett, amelynek eredménye a primer hexaploid (6n) tritikálé előállítása. A magyarországi tritikálé nemesítés úttörője Kiss Árpád, akinek nevéhez fűződik az első szekunder hexaploid tritikále előállítása. Magyarországi nemesítés: Szeged (Bóna Lajos), Kisvárda, Karcag, Martonvásár (Láng László).
A rekombinációs hexaploid tritikálé (HUNGARO) előállítása Triticum aestivum x Secale cereale Triticum durum x Secale cereale AABBDD RR AABB RR ABD R AB R ABDR ABR AABBDDRR (primer oktoploid Triticale) AABBRR (primer hexaploid Triticale) AABBDRR AABB(D?)RR (szekunder hexaploid Triticale) AABB(D?)RR x AABB(D?)RR = AABB(D?)RR (rekombinációs hexaploid Triticale)
hexaploid, közepes-magas szalmamagasságú, öntermékenyülő őszi fajta. termőképessége a legjobb standard takarmány fajták termésszintjét is eléri. (6-8 t/ha) magas fehérje (14-16%)- és sikértartalmú (16-28%), a tritikálé fajták közül a legjobb sütőipari tulajdonságokkal rendelkezik, lisztminősége: B2 lisztharmattal szemben rezisztens, rozsda ellenállósága jó, gyomelnyomó képessége kitűnő, fuzáriummal szemben a búzáknál ellenállóbb. ökológiai termesztésre is kiválóan alkalmas fajta.
A Hungaro durumrozs összetételét a búzával megegyező, vagy annál magasabb fehérjetartalom jellemzi és ezen fehérjetartalomban az esszenciális aminosavak mennyisége, különösen a lizin, a metionin és a cisztein magasabb. Az ásványianyag-tartalom tekintetében jellemző a búzánál magasabb P, K, Ca, Mg és Zn és Cu-tartalom, amelyek segíthetnek a szervezet ásványi anyag és mikroelem bevitelének növelésében. Vitaminok közül az E, B1, B2 és B6 vitaminokból kétszeres mennyiséget tartalmaz, mint a búza. Táplálkozás-élettani jelentőségét fokozza, hogy rost - tartalma több mint kétszerese a búzának, összes szénhidráttartalma viszont közel 10 %-kal alacsonyabb, így energiatartalma is ezzel arányosan alacsonyabb. (Győri-Kruppa, 2010)
Származá si hely Mennyisé g % OMMI (NÉBIH) minőségvizsgálat (2003) Sikér Terülés mm Vízfelvev ő képesség % Farinogáfos Minőségi értékszá m Sütőipari értékcsopo rt Esésszám Fehérje tart % 100% sz.a.-ra 6,25 Kompolt Kecskemé t Szombath ely Kaposvár 23,1 2,0 50,8 54,0 B-2 222 17,0 28,0 1,0 51,9 62,8 B-1 266 17,8 Átlag 25,6 1,5 51,4 58,4 B-1 244 17,4 Szórás 0,7 0,8 6,2 6,2 31 0,6 RSD % 2,8 51,9 12,1 10,7 13 3,3
A Hungaro durumrozs öntermékenyülő rekombinációs hexaploid étkezési és takarmány tritikále fajta. A Hungaro durumrozs kedvező táplálkozásélettani tulajdonságai miatt új egészséges élelmiszer (pékáruk, tészta) alternatívát jelenthet a hagyományos gabonafélék mellett. A Hungaro durumrozs fajta környezetbarát (integrált és öko) agrotechnikával is eredményesen termeszthető. A jelenlegi magyarországi takarmány tritikálé termesztés vezérfajtája a Hungaro, de biológiai alapjaiban rejlő lehetőségei még nincsenek kellően kihasználva. Étkezési termesztése és felhasználása még a közeljövő zenéje - ennek megvalósítása nagy kihívás - de menni kell az úton előre, mert ez egy új és jó irány!
Rozs nemesítés, tájfajták (Secale cereale) A 19. század végén Németországban Rimpau nevéhez fűződik az első tudatos nemesítői beavatkozással nyert rozsfajta. A legismertebb rozsnemesítő a német Lochow volt. Magyarországon tájfajták (Nyíri rozs) termesztését követően Fleischmann Rudolf, Horn Miklós, Papp Zsigmond, Teichmann Vilmos, Bauer Ferenc és Vágó Mihály rozsnemesítői tevékenysége eredményeként kerültek újabb fajták a köztermesztésbe. Modern tájfajták: Lovászpatonai a Dunántúlon, Varda (Kisvárdai 1) a Nyírségben. Új genetikai bázist jelentett a rozsnemesítésben a Kotvics Gizella által előállított Secale cereale x Secale montanum évelő fajhibrid, amelyből 1998-ban születtek az első évelő rozs (Secale cereanum) fajták. Geiger 1970 cms forrás felfedezése. Évelő rozs!
ROZS Ryefood étkezési és takarmány rozsfajta, amely egy korszerű tájfajta a Homokhát déli részén és a Nyírségben
Ryefood étkezési és takarmányozási (zöld) célra egyaránt alkalmas új rozs fajta. Magas szárú, de jó állóképességű őszi fajta Kimagasló termőképességű, megfelelő agrotechnikával homokon is képes 4-6 t/ha termésre Lisztharmattal szemben ellenálló, rozsda ellenállósága jó, gyomelnyomó képessége kitűnő. Ökológiai gazdálkodásra kiválóan alkalmas fajta. Étkezési - sütőipari célra és takarmánynak (zöld is!) is használható. (fehérje- tartalma 13, zöld:18-21%).
Lucerna nemesítés (Medicago sativa, Medicago varia) Magyarországra Tessedik Sámuel hozta be 1768-ban. Grábner Emil már 1910-ben megkezdte az Óvári tarkavirágú lucernafajta nemesítését, amelyhez a nemesítési alapanyagot homokvidékekről gyűjtötte. Kisvárdán az Állami Királyi Növénynemesítő Telep alapítását (1943) követően Teichmann Vilmos indította el a savanyú homoktalajokon is eredményesen termeszthető, un. "homoki" tarkavirágú lucerna nemesítését. Tuzsoni kékvirágú lucerna és Medicago falcata természetes keresztezéséből származó populációs kiindulási anyagból állították elő a Kisvárdai fajtajelölt lucernát. Teichmann időközben folyamatosan javítja a fajajelöltet és a "Kisvárdai" fajta végül a tömegkeresztezési (polycross) kísérletben a savanyú homoktalajon legjobban szereplő klónok keverékéből származik. Így 1967-ben "Kisvárdai" néven állami minősítésben részesítik. Ez volt az 1. fajta, amely lehetővé tette, hogy a savanyú homoktalajokon is - megfelelő technológiával - eredményes lucernatermesztést lehessen folytatni. (Kruppa, 2006b)
LUCERNA Olimpia fajhibrid tarkavirágú (homoki) lucernafajta Ökológiai gazdálkodásra alkalmas fajta
Új magas fehérjetartalmú lucerna gyenge termékenységű talajokra is! Tarka virágszínű (M. varia), vékony szárú, leveles lucerna. Magas fehérje- tartalmú (23 %), kiváló fehérjehozamú fajta. 4 évben összesen: 12,4 t/ha (3,6 t/ha/év). Szárazanyag termése 4 év alatt összesen: 61,9t/ha(15,5t/ha/év).Homokon is képes 5-6 éves élettartamra
Ökológiai gazdálkodásra alkalmas fajta
A Pannónia Termelőbarát = mert kis költséggel (vetőgumó) képes kimagasló termésre (kis önköltség) Fogyasztóbarát = mert finom ízű és használható több célra is.és magas C-vitamin tartalmú! Környezetbarát = mert jó általános rezisztenciával rendelkezik
Pannónia 70 t/ha-os termése Mórahalom, 2005 Július közepe