KÉZIKÖNYV. regionális gazdaság- és területfejlesztési szakemberek számára

KÉZIKÖNYV regionális gazdaság- és területfejlesztési szakemberek számára 1

Szerkesztette: Lengyel Eszter change menedzsment szakértő Szakmai lektorok: Hanis Béla EU akkreditált szakértő Ing. Zuzána Záborská stratégiai szakértő Fordította: Demecs Béla Nyelvi lektor: Benedek Attila Nyomdai munkálatok: Szocio-Produkt Kft., Miskolc Felelős kiadó: dr. Némethi Lajos a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója Készült: a Magyarország Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program (2007 2013) támogatásával, a HUSK/0801/1.5.1/0005 számú Együtt egy irányba! Határok nélkül című projekthez 2010-ben. A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem kerül. 2

KÉZIKÖNYV regionális gazdaság- és területfejlesztési szakemberek számára 3

4

TARTALOM I. Bevezető... 7 II. Európai integráció és regionális politika... 9 1. Az európai integráció 1951-2009 2. Az Európai Unió regionális politikája és támogatási rendszere 2007-2013 III. Magyarország regionális politikája... 19 1. Magyarország regionális politikája 2. A magyar területfejlesztés intézményrendszere IV. Szlovákia regionális politikája... 31 1. Szlovákia regionális politikája 2. A szlovák területfejlesztés intézményrendszere V. Pályázati rendszer az európai uniós forrásokhoz Magyarországon és Szlovákiában... 43 1. Magyarországon 2. Szlovákiában VI. Határon átnyúló együttműködés... 85 1. Határmenti programok a kezdetek 2. Európai Területi Együttműködés (ETE) 2007-2013 VII. Best practice akiknek már sikerült... 97 VIII. Pályázatok... 105 IX. A projekttervezés módszertana... 115 X. Mellékletek... 127 Magyarország és Szlovákia fontosabb makrostatisztikai adatai 2008 Magyarország és Szlovákia nemzeti fejlesztési terveinek összehasonlítása (2007-2013) Jogszabályok - Európai Unió - A területfejlesztésre vonatkozó fontosabb magyar jogszabályok - A területfejlesztésre vonatkozó fontosabb szlovák jogszabályok Felhasznált és ajánlott irodalom Ajánlott weboldalak 5

6

I. BEVEZETŐ Köszöntjük a Kedves Olvasót! Egy olyan kézikönyvet tart most kezében, amelyben két európai uniós ország egy-egy megyéjének szakemberi gyűjtötték össze, fogalmazták meg azokat a legalapvetőbb elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyekkel segíteni szeretnék nemcsak az Ön munkáját, de a magyar és szlovák emberek, szervezetek közötti együttműködést is. Jeligénk, mely a Magyarország Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program (2007 2013) keretében 2008-ban támogatást nyert projektünk címe is, sokatmondó: Együtt egy irányba! Határok nélkül Borsod-Abaúj-Zemplén és Kassa megyék történelme összefonódik, hagyományaik elválaszthatatlanok. Az elmúlt évek együttműködése sok tekintetben példamutató. A két térség, ezen belül Miskolc és Kassa városok számos közös projekttel, társadalmi, gazdasági és kulturális programmal próbálták áttörni azt a gátat, amit országaink eltérő jog-és intézményrendszere, gazdaság-és területfejlesztési gyakorlata, s a nyelvi különbség jelentett, s bizony jelent még néha ma is. Az Európai Unióhoz közös csatlakozásunk óta felgyorsult közösségi szabályozás révén kapcsolataink bővültek ugyan, de kell-e mondanunk: lehetőségeink tárháza kimeríthetetlen. Működjünk, dolgozzunk, pályázzunk együtt! A közös munka során ismerjük meg jobban egymást! Személyes tapasztalataink alapján tanuljuk meg becsülni partnereink nyelvét, gondolkodását, terveit, törekvéseit, munkájuknak eredményét. S ha az eredmény közös, márpedig a határmenti együttműködés erre számos lehetőséget kínál, akkor a siker íze is édesebb. Együtt törekedjünk az indokolatlanul kialakult és gerjesztett kölcsönös előítéletek felszámolására. Együtt küldjünk példamutató üzenetet más megyék, régiók, országok számára is. Közösen munkálkodjunk, haladjunk. Csak emlékeztetőül: Együtt egy irányba! Tartson velünk! Tisztelettel hívjuk, várjuk a szerzők és a projekt gazdái Miskolc Igló, 2010. februárjában 7

8

II. EURÓPAI INTEGRÁCIÓ ÉS REGIONÁLIS POLITIKA 1. Az európai integráció 1950-2009 Az egységes Európa gondolata szinte az európai birodalmak történelmével egyidős. Európa évszázadokon keresztül gyakori és véres háborúk helyszíne volt. Erőszakkal akarták maguk alá gyűrni egymást az országok. Egyenrangú együttműködésről szó sem volt. Franciaország és Németország 1870 és 1945 között háromszor is háborúzott egymással. A XX. századi világégések után számos európai vezető hitte, hogy a tartós béke alapja az európai országok közötti gazdasági és politikai együttműködés lehet. A második világháború után több javaslat született egy nemzetek feletti szervezet magalakításáról, amelyeknek politikai és gazdasági motivációi is voltak. A politikai, hogy csak egy ilyenfajta szervezet lenne képes megakadályozni a háborús veszélyt az európai nemzetek között. A gazdasági, hogy a nagyobb piac serkenti a versenyt, ezzel növelve a produktivitást és emelve az életszínvonalat. A politikai és a katonai hatalom alapja pedig a gazdaság erőssége. Európa azonban nem sokkal a háborút követően kettéhasadt, és megkezdődött a negyven évig tartó hidegháború. A nyugat-európai nemzetek 1949-ben létrehozták az Európa Tanácsot, amely az első lépést jelentette az együttműködés irányába. Hat ország (Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok: Belgium, Hollandia, Luxemburg) azonban ennél is többet akart. 1950. május 9. Robert Schuman francia külügyminiszter az együttműködésre irányuló tervet terjeszt elő. A Schuman-terv lerakta az európai integráció, a későbbi Európai Unió alapkövét. (Erre emlékezünk minden május 9-én, az Európa-napon.) 1951 A Schuman-terv alapján a klasszikus nehézipar integrálására a hat ország szerződésével létrejött az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK). 9

1957. március 25. A Hatok Rómában aláírják a Római Szerződéseket (az Európai Gazdasági Közösséget EGK és az Euratomot létrehozó szerződéseket) A preambulumban már megjelenik annak az igénye, hogy a nyugat-európai integráció nem képzelhető el a regionális különbségek mérséklése nélkül, hiszen a területi egységek közötti jelentős fejlődésbeli eltérések akadályozzák az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. 1958 Létrejön két ágazati alap: az Európai Szociális Alap (ESF) korlátozott hatáskörrel és hatásfokkal elsősorban a munkaerő mobilitását, felzárkózásával és átképzésével kapcsolatos feladatot jelöli meg és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EAGGF), mely a vidékfejlesztési célokat, a mezőgazdaság szerkezet átalakítását szolgálja. 1968 Létrejön a vámunió, és életbe lépnek a közös külső vámtarifák. A közösség garantálja a munkavállalók szabad mozgását a közös munkaerőpiac érdekében. 1973 Dánia, Írország és az Egyesült Királyság csatlakozik a Gazdasági Közösséghez. 1975 Létrehozzák az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERDF), a regionális politika önálló pénzügyi alapját a regionális jellegű gazdasági és társadalmi különbségek csökkentésére, a gazdasági és társadalmi kohézió erősítésére. 1981 Görögország csatlakozik az Európai Közösséghez. 1986 Spanyolország és Portugália belép az Európai Közösségbe. Az 1970-es és 1980-as években folyamatosan értékelődött fel a regionális politika. Az új tagállamok Írország, a dél-európai országok belépésével számos elmaradott térség vált az integráció részévé, látványossá téve a regionális fejlettségbeli különbségeket. 10

1986 Az Egységes Európai Okmány (SEA) lefektette annak a kohéziós politikának az alapjait, amely könnyíteni kívánja a déli országok és más hátrányos helyzetű régiók számára az egységes belső piac terheit. A kohéziót a Közösség céljaként deklarálták, rögzítették alapjait, célkitűzéseit. 1988 A regionális politikát megreformálták (EGK 205/88 számú tanácsi rendelet). Az Európai Közösség regionális politikájának alapelveit az EGK 2052/88. számú tanácsi rendelet, mint keretrendelet fektette le. Ezek az alapelvek azóta meghatározzák az európai regionális politikát. A négy alapelv: Koncentráció * Partnerség * Programozás * Addicionalitás Az öt, majd 1995 után Finnország, Svédország és Ausztria csatlakozását követően hatra módosult támogatható célkitűzés képezte 1999 végéig (az Agenda 2000 életbe lépéséig) a strukturális alapok felhasználásának célrendszerét. A reform részeként költségvetési, a tervezés szempontjából programozási időszakot határoztak meg (1988-1993, 1994-1999, 2000-2006), amelyekben előre kijelölték a fejlesztési prioritásokat, valamint az azokhoz rendelt támogatások összegét és felhasználásának módját. 1992 A Maastrichtban elfogadott 1993-ban életbe lépett "Szerződés az Európai Unióról" a kohéziót jelöli meg az Unió egyik alapvető céljaként a Gazdasági és Monetáris Unió, valamint az Egységes Piac mellett. A Szerződés létrehozta a Kohéziós Alapot a szegényebb tagállamok (Görögország, Portugália, Spanyolország, Írország számára) a környezetvédelmi és közlekedési projektjeinek támogatására. 1993 Létrehozták a Halászati Orientációs Finanszírozási Eszközt (HOFE). Feladatát 2007-től az Európai Halászati Alap vette át. 1995 Ausztria, Finnország, Svédország csatlakozik az Európai Unióhoz. 11

1997 Az Európai Bizottság az Európa Tanács felkérésére kiadta az Agenda 2000 néven meghirdetett programcsomagot, Egy erősebb és szélesebb Unióért alcímmel. Elsődleges jelentősége az, hogy abban az Európai Unió reformja, jövő stratégiája, illetve a bővítés kérdései együtt kerültek tárgyalásra. Ez alapján fogadta el az Európai Tanács a 2000-2006-os költségvetési tervezés pénzügyi tervét. Az Amszterdami Szerződés megerősítette a kohézió fontosságát, és kibővítette az Uniós Szerződést a "foglalkoztatás" címmel, amelyben hangsúlyozza az együttműködés szükségességét a munkanélküliség csökkentése érdekében. 1999 Számlapénzként bevezették az eurót. (Bankjegy és érme formájában 2002. január 1-jétől használják az euroövezet országai.) Berlinben az Európai Tanács döntött a Strukturális Alapok reformjáról, és módosította a Kohéziós Alap működését. A PHARE programot kiegészítő ISPA (Előcsatlakozási Strukturális Politikai Eszköz) és a SAPARD (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Előcsatlakozási Intézkedések Támogatása) programok segítették a közép- és kelet-európai 2004-ig tagjelölt majd ezt követően teljes jogú taggá vált országok Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Málta, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia) gazdasági és társadalmi fejlődését. 2000 Az Európai Tanács rendhagyó lisszaboni ülésén dönt az Unió új stratégiájáról, miszerint: a foglalkoztatás erősítése, a gazdasági reform és a szociális kohézió a tudáslapú gazdaság része. Nizzai Szerződés Fontos döntések születtek a kibővítésről, az intézményi reformról, a fogyasztóvédelemről, a környezetvédelemről, a biztonságról, a kultúráról. 2004. május 1. Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Észtország, Málta, Ciprus csatlakozott az Európai Unióhoz. 12

2007 Hatályba lép az Európai Unió új kohéziós és regionális politikája. A korábbi négy strukturális alap, a közösségi kezdeményezések és a Kohéziós Alap helyett két strukturális alap: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális és Alap, valamint a Kohéziós Alap maradt fenn. Leválasztásra kerültek a közös agrárpolitikához, illetve a közös halászati politikához kapcsolódó finanszírozási eszközök és létrejött az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az Európai Halászati Alap (EHA). Az ún. schengeni térség 2007. december 21-étől már 25 tagot foglal magában: az Európai Unió 27 tagja közül 22 országot (Ausztriát, Belgiumot, Csehországot, Dániát, Észtországot, Finnországot, Franciaországot, Görögországot, Hollandiát, Lengyelországot, Lettországot, Litvániát, Luxemburgot, Magyarországot, Máltát, Németországot, Olaszországot, Portugáliát, Spanyolországot, Svédországot Szlovákiát, és Szlovéniát), az EGT tag Norvégiát és Izlandot, valamint Svájcot. 2008 Ciprus és Málta bevezeti az eurót. 2009 Szlovákia bevezeti az eurót. Az Európai Unió tagállamaiban megtartják a hetedik közvetlen európai parlamenti választásokat. Magyarországnak 22, Szlovákiának 13 képviselője van az Európai Parlamentben December 1-jén hatályba lép a Lisszaboni Szerződés. A Lisszaboni Szerződés módosítja a hatályos EU és EK Szerződést, de nem lép azok helyébe. Biztosítja a szükséges jogi keretet és eszközöket ahhoz, hogy az Unió meg tudjon felelni a jövő kihívásainak és válasszal szolgáljon a polgárok által megfogalmazott igényekre. Európa demokratikusabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá válik. A szerződés létrehozza a jogok és értékek, a szabadság, szolidaritás és biztonság Európáját. Európa hatékonyabban tud fellépni globális szereplőként az európai külpolitikai eszközök egybekapcsolása révén. 13

A regionális politika szempontjából a Lisszaboni Szerződés legfontosabb eleme, hogy bevezeti és az Európai Unió egyik célkitűzésévé teszi a területi kohézió fogalmát, az Unió és a tagállamok közös felelőssége alá helyezve azt. Az Európai Parlament a Tanáccsal egyenrangú döntéshozó lett a hátrányos térségeket felzárkóztató Strukturális Alapok szabályozása terén. Az Alapjogi Chartában elismerésre került a tagállamok nemzeti identitása és központi regionális és helyi közhatalmi szervezete. A szerződés leszögezi, hogy a szubszidiaritás elvének alkalmazása a helyi és a regionális hatóságok esetében is szükséges. Ez a két lépés a gyakorlatban a regionális és a helyi kormányzás megerősítését jelenti. 2. Az Európai Unió regionális politikája és támogatási rendszere 2007-2013 Célkitűzések, Strukturális alapok és eszközök Az európai regionális politika szolidaritást teremt Európa népei között. A gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése a régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentése révén az Unió szerződéseiben is lefektetett egyik alapcélkitűzése. Az ennek megvalósítására előirányzott pénzügyi keret az Európai Unió 2007-2010 közötti időszakra szóló költségvetésének több, mint harmadát teszi ki. 1988 óta az Európai Unió mintegy 480 milliárd eurót költött a kedvezőtlen helyzetű régiókra. A 2007-2013 közötti időszakban az Európai Unió több mint 300 milliárd euró forrással három új célkitűzést támogat: konvergencia (felzárkóztatás), regionális versenyképesség és a foglalkoztatás, az európai területi együttműködés. 14

A három célkitűzés három alap támogatásával valósul meg: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA): Az Európai Unió valamennyi tagállamában támogatja a regionális fejlesztést, a gazdasági átalakulást, a versenyképesség növelését, valamint a területi együttműködést szolgáló programokat; az Európai Szociális Alap (ESZA): Az Európai Unió valamennyi tagállamában támogatja a konvergencia, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés keretében a gazdasági és társadalmi átalakulás előkészítését és irányítását; a Kohéziós Alap: A közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúrát javítására, valamint az energia hatékonyságot és a megújuló energia-felhasználás fejlesztését támogatja mindazon tagállamokban, ahol a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az uniós átlag 90 %- át. Az alapok teljes összegének 82 %-a a konvergencia-régiókra irányul, ahol az uniós lakosság 35 %-a él. A többi régióban a Regionális Versenyképesség és Foglalkoztatás célkitűzés keretében megközelítőleg 55 milliárd euró, az Európai Területi Együttműködés célkitűzés keretében 8,7 milliárd euró összeg áll rendelkezésre a határon átnyúló, nemzetek közötti, valamint interregionális együttműködés megvalósítására. Célkitűzések Strukturális alapok és eszközök Konvergencia ERFA ESZA Kohéziós Alap Regionális Versenyképesség és foglalkoztatás ERFA ESZA Európai Területi Együttműködés ERFA Ha összevetjük a kohéziós politika fő programjait, azt látjuk, hogy a fő beruházási területek és a rájuk vonatkozó finanszírozási részarány a következő: 15

Tudás és innováció: az Unió közel 83 milliárd eurót (24 %) fordít például kutatóközpontokra és infrastruktúrára, vállalkozásokon belüli technológiaátadásra és innovációra, valamint információs és kommunikációs technológiák fejlesztésére és terjesztésére. Közlekedés: közel 76 milliárd euró (22 %) kiutalására kerül sor a régiók megközelíthetőségének javítására, a transzeurópai hálózatok támogatására és a környezeti szempontból fenntartható városi közlekedési eszközök fejlesztésére. Környezetvédelem és kockázat megelőzés: megközelítően 51 milliárd euró (19 %) összegű beruházás finanszírozza majd a víz- és hulladékkezelési infrastruktúrát, valamint a talajszennyeződés eltávolítását annak érdekében, hogy az új gazdasági hasznosításra készítsék elő az érintett területet és kivédjék a környezeti kockázatot. Emberi erőforrás: az ESZA 76 milliárd euró (22 %) összeggel támogatja az oktatási, képzési, foglalkoztatási és társadalmi beilleszkedést elősegítő projekteket. További beavatkozások: A vállalkozói szellem, az energiahálózatok és energiatakarékosság, a városi és vidéki megújulás, az idegenforgalom, a kultúra előmozdítását és a közigazgatás intézményi képességének erősítését célozzák. A pénzügyi eszközökhöz az EU rendeletek jelentenek jogalapot. Olyan nemzeti, regionális és határon átnyúló programokat társfinanszíroznak, amelyeket nemzeti és regionális hatóságok irányítanak. A programok ellenőrzését, kihirdetését és értékelését a Bizottság a nemzeti és regionális hatóságokkal megosztva végzi. 16

Célkitűzések, támogatásra jogosult régiók és juttatások Konvergencia A 27 tagú EU-ban e célkitűzés 17 tagállam 84 régióját érinti, 154 millió lakossággal, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el a közösségi átlag 75 %-át, valamint fokozatosan megszüntetve további 16 régiót 16,4 millió lakossal, ahol az említett GDP átlag az EU-bővítés statisztikai hatása következtében éppen hogy meghaladja a küszöbértéket. A konvergencia célkitűzés keretében rendelkezésre álló összeg: 282,8 milliárd euró, amely a teljes összeg 81,5 %-ának felel meg. Felosztása a következő: a konvergencia régiók támogatására fenntartott összeg: 199,3 milliárd euró, a célkitűzés alól fokozatosan kivont régiók számára 13,9 milliárd euró, a 15 tagállamot érintő Kohéziós Alapra 61,6 milliárd euró Regionális Versenyképesség és Foglalkoztatás E célkitűzés keretében összesen 19 tagállam 168 régiója jogosult támogatásra, melyek 314 millió lakost képviselnek. Ezek közül 13-19 millió lakost számláló régióban a támogatást fokozatosan vezetik be (ún. phasing-in területek), annak alapján, hogy előzőleg még a korábbi 1. célkitűzés régiójaként lettek besorolva. Az 54,9 milliárd euró melyből 11,4 milliárd jut a phasing-in régióknak a teljes juttatás valamivel kevesebb, mint 16 %-ának felel meg. E célkitűzés 19 tagállam régióit érinti. Európai Területi Együttműködés A határon átnyúló együttműködésben érintett területeken 181,7 millió ember él (az EU teljes lakosságának 37,5 %-a), míg az Unió összes régiója és polgára a meglévő 13 transznacionális együttműködési terület egyikébe tartozik. A célkitűzés teljesítésére 8,7 milliárd euró (a teljes összeg 2,5 %-a) áll rendelkezésre, amely felosztása: 6,44 milliárd euró a határon átnyúló, 1,83 milliárd euró a transznacionális és 445 millió euró az interregionális együttműködésre és hálózatokra. 17

A juttatások kiszámolásának módja melyet a kohéziós politika eszközeit szabályozó EU-rendeletek határoznak meg különbséget tesz a három célkitűzés között. A végleges hozzájárulási hányad elsősorban a vonatkozó regionális és nemzeti gazdaságtól, a demográfiai adatoktól és a munkanélküliségi aránytól függ. A finanszírozás nem haladja meg az adott tagállam bruttó hazai termékének kb. 4 %-át. Támogatás, célterületek és célok 2007-2013 MAGYARORSZÁG SZLOVÁKIA Támogatás Teljes összeg: 25,3 milliárd euró 11,6 milliárd euró Konvergencia: 22,9 milliárd euró 109 milliárd euró Regionális Versenyképesség és Foglalkoztatás: 2 milliárd euró 449 millió euró Európai Területi Együttműködés: 386 millió euró 227 millió euró A programok célterületei A versenyképesség növelése A tudásalapú gazdaság és az üzleti környezet javítása Aktív munkaerő-piaci politikához való hozzájárulás Emberi erőforrás fejlesztés Infrastruktúra és regionális elérhetőség Innováció Információs társadalom és tudásalapú gazdaság Emberi erőforrás és oktatás Célok Az új munkahelyek 4 %-kal történő növelése 2015-ig a vállalkozások termelési szintjének 10 %-kal történő emelés A 15 tagú EU-gazdasági szint 60 %-ának elérése A foglalkoztatási arány 2005. évi 57,7%-ról 63,4 %-ra való emelése Forrás: A régiókért dolgozunk Az Európai Unió regionális politikája 2007-2013 (Szerkesztette: az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága 2008.) 18

III. MAGYARORSZÁG REGIONÁLIS POLITIKÁJA Magyarország A Kárpát-medencébe érkező honfoglaló elődeink a germán és szláv népek közé ékelődve telepedtek le és felvéve a kereszténységet Szent István vezetésével erős államot alapítottak. Magyarország a középkorban önálló királyságként, majd a 20. század elejéig az Osztrák-Magyar Monarchia részeként Közép-Európa politikai életének meghatározó szereplője volt. Az I. világháború elvesztése az Osztrák-Magyar Monarchia széteséséhez, a történelmi Magyarország széthullásához és forradalomhoz vezetett. 1918-ban az őszirózsás forradalom győzött, kikiáltották a köztársaságot, de az ország gazdasági-társadalmi káoszba süllyedt, melyből a Tanácsköztársaság sem tudott kiutat találni. 1920-ban Magyarország a trianoni békeszerződéssel lakosságának 56, területének 70 %-át elvesztette. A megcsonkított ország csak az 1956-os forradalom idején, majd 1989-ben a Szovjetunió vezette keleti blokkból a demokrácia útjára lépésekor került ismét a nemzetközi figyelem középpontjába. 1989. október 23-tól Magyarország ismét köztársaság. Az 1990-es évek elejétől végbement változások eredményeként Magyarországon megszilárdult a polgári demokratikus rendszer. 1994-ben Magyarország hivatalosan benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. 1999-ben belépett a NATO-ba, 2004. május 1-jétől pedig az Európai Unió teljes jogú tagja. Magyarország regionális politikája Magyarországon a második világháború után, az 1950-es évekre az erőltetett iparosítás nyomta rá bélyegét. A tervgazdálkodás centralizáltsága nem tette lehetővé az elkülönült területfejlesztés kialakulását. Az 1960-as években a feldolgozóipar fejlődött intenzívebben, egyre több vidéki városban valósult meg ipari beruházás. Politikai szinten a vidéki ipartelepítést tűzték ki területfejlesztési célként. Győr, Pécs, Debrecen és Miskolc mint megyei jogú városok rohamos növekedésnek indultak. Kialakultak az ingázó körzetek a falvak felől a városok irányába. A következő évtizedre befejeződött az alapiparosítás, megnőtt a szolgáltatások iránti igény, ezáltal erősödött a szolgáltató szektor. 19

Az 1968-as reformcsomag az új gazdasági mechanizmus gazdasági szerkezetváltást helyezett kilátásba. Nagyobb teret engedett a tervutasítás mellett a vállalati önállóságnak és helyi érdekeltségeknek, beengedte a gazdaság szférájába a piacgazdaság elemeit is, anélkül, hogy a politikai intézményrendszert a reformok érintették volna. A gazdasági reform az 1970-es évek elején megtorpant. Elmondható azonban, hogy befejeződött a magyar társadalom mobilizációja. A háztáji gazdaságokból származó jövedelmek következtében csökkent a parasztság és a munkásság közötti jövedelmi különbség, de általában a falu és a város közötti különbség is. Lassan javult az életszínvonal. Az 1980-as évek elejétől azonban a gazdasági növekedést és a lakosság életszínvonalának javítását már csak fokozódó és rohamos eladósodás árán sikerült biztosítani. A vállalati gazdasági munkaközösségek a második gazdaság legalizálása segített az országot előkészíteni a piacgazdaságra való áttérésre. Magyarország 1982-ben csatlakozott a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutalaphoz. A Területfejlesztési Alapot 1984-ben Országgyűlési határozattal hozták létre, amely bár csekély összeggel, de az elmaradott területek felzárkóztatását volt hivatott segíteni. A helyi tanácsok önállóságát 1986-ban megerősítették, ez lehetővé tette, hogy a helyi fejlesztési adottságok erőteljesebben érvényesüljenek. Az 1987-es társasági törvény már a rendszerváltozás kapujában utat nyitott az állami vállalatok privatizálásának. A rendszerváltozás után az 1990-es évek elején a területi különbségek látványosan kiéleződtek Magyarországon. Közel másfélmillió munkahely szűnt meg, a korábbi ipari központokban a termelés visszaesett, megkezdődött a gazdasági szerkezet átalakítása. Mindez sújtotta a munkaerőt kibocsátó térségeket is, így az ágazati válságok területi válsággá szélesedtek ki. A mezőgazdaságban a keleti piacok elvesztése ingatta meg a korábbi szervezeti és termelési rendszert, amit csak mélyítettek a tulajdonviszonyok visszarendezésére vonatkozó politikai döntések. 20

Az ország nyugati térségei gyorsabban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz, mivel ezekben a régiókban már a kilencvenes évek elején lezajlott a privatizáció, a gazdasági kapcsolatok Nyugat-Európa felé irányultak, s a külföldi tőke kedvező telephelyi feltételeket talált. A területfejlesztési politika, mint kormányzati funkció 1990 előtt a kevésbé preferált állami feladatok közé tartozott. A gazdaság tervezése, irányítása ágazati irányelvekre épült. Mindezek ellenére a területi folyamatok a társadalmi-gazdasági fejlettségi különbségek területi-települési vonzatai értelmében a kiegyenlítődés irányába hatottak. Az ellentmondást a gazdasági rendszer struktúrája magyarázza. 1990 előtt a gazdasági rendszer a piac, a verseny hiánya miatt alapvetően az erős térségektől vont el és a gyengébbet védte, preferálta. A kilencvenes évek elején a politikai, tulajdoni és piaci változások a kompenzációra felkészületlen területi politikával találkoztak. A korában támogatott iparágak hirtelen, az érintettek számára váratlanul és rövid idő alatt omlottak össze, anélkül, hogy térségi beavatkozások a folyamatokat megfelelően képesek lettek volna lassítani, s ezzel párhuzamosan más ágazatokat érdemben fejlesztettek volna. Az új beruházások és a külföldi tőke részben a fővárosban, részben a Dunántúl határszél melletti megyéiben telepedett meg. A tulajdonváltás és a keleti piacok elvesztése nyomán a felére csökkent a foglalkoztatottak száma a mezőgazdaságban. A regionális politikát az 1990-es évek elején a települési önkormányzatok dominanciája jellemezte. Az országos szintű regionális politika helyett a települések szolgáltatás- és infrastruktúrafejlesztése és válságkezelése bizonyult elsődlegesnek. Nem alakult ki egységes nemzeti regionális politika. Még nem léteztek azok a szervezetek, amelyek a területfejlesztés intézményrendszerét és bázisát alkothatták volna. A kilencvenes évek első felében a területfejlesztési feladatokat a kormány egyedi határozatok útján látta el, amely határozatok elsősorban a kelet-magyarországi megyék fejlesztésére és felzárkóztatására irányultak. Az 1990-es évek közepétől fokozatosan jelentek meg a regionális politikát támogató programok, jogszabályok lehetővé téve a területfejlesztés intézményrendszerének felépítését is. 21

Az Első PHARE Területfejlesztési Program keretében 1993-1996 között Magyarországon két megyében: Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben kísérleti jelleggel megyei szintű területfejlesztési tanácsokat hoztak létre. Működési tapasztalataik oly mértékben pozitívak voltak, hogy kormányhatározat született az új típusú intézmény országos bevezetéséről. Magyarország 19 megyéjében 1996. június 30-ig létrejöttek a megyei területfejlesztési tanácsok, amelyek a területfejlesztési döntési mechanizmus decentralizálásának letéteményesei lettek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Programot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács 1994-1995-ben készítette el. Ezt eredetileg három évesre tervezték (1996-1998), de végül is négy évig tartott. Ennek a programnak a keretében Magyarországon első ízben sikerült a gyakorlatban alkalmazni az Európai Uniós területfejlesztési alapelveket (decentralizáció, integráció, szubszidiaritás, programelvűség, partnerség, forrásaddíció), összekapcsolni és összehangolni a magyar állami és PHARE források felhasználását. A program végrehajtását annak gyermekbetegségei ellenére szakmai elismerés övezte. 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és területrendezésről a regionális politika fejlődésében és jogi szabályozásában mérföldkőnek számít. A törvény az európai uniós alapelveknek megfelelően határozta meg a területfejlesztés célkitűzéseit, feladatait, eszközeit és alkotta meg az intézményrendszerét. A 1990-es évek második felében a regionális politika alakulását az Európai Unióhoz való csatlakozás és az ezzel járó új szempontoknak való megfelelés alakította. A piacgazdasági átalakulás következtében a kilencvenes évek közepére lényegében kialakult az új térszerkezet, amelyet a korábbi időszaktól eltérően elsősorban a gazdasági szerkezet és teljesítőképesség szempontjából minden térségi viszonylatban (főváros és vidék, a nyugati és a keleti országrészek, a településhierarchia csúcsán, illetve alján lévő települések között) nagyobb egyenlőtlenségek jellemeznek. 22

Az Országos Területfejlesztési Koncepció ezek ismeretében készült el és a Magyar Országgyűlés 35/1998 (III.20) számú határozatával elfogadta. A dokumentum meghatározta a regionális felosztást, s felvázolta azokat az irányvonalakat, amelyeket Magyarországnak követnie kellett annak érdekében, hogy minél gyorsabban az európai térség integráns részévé válhasson. Kijelölte a területfejlesztés stratégiai céljait: - a területi egyenlőtlenségek mérséklése, - a Budapest-központú térszerkezet oldása, - az innováció térbeli terjedésének elősegítése, - az erőforrások fenntartható hasznosítását biztosító fejlesztéspolitika támogatása, - a nemzetközi integráció elősegítése, felkészülés az Európai Uniós csatlakozásra. A hazai célkitűzések a kedvezőtlen területi folyamatok tompítását és a kívánatos fejlődés felerősítését egyaránt előirányozták. A területfejlesztésről szóló törvényt 1999-ben módosították, ezáltal megerősödött a kormányzat ellenőrző szerepe és a területfejlesztés intézményrendszerének áttekinthetősége. Törvényi rangra emelte a regionális területfelosztást, nevezetesen, hogy a 7 tervezési-statisztikai régió az országos területfejlesztési koncepcióról szóló 35/1988.(III. 21) OGY- határozat II. fejezetének 5.2. pontjában leírtaknak felel meg. Kialakult Magyarországon a teljes, ötfokozatú NUTS rendszer: NUTS EUROSTAT NUTS régiókra vonatkozó népesség-küszöb (minimum-maximum)* NUTS I. Az ország maga 3.000.000 7.000.000 NUTS II. Tervezési és statisztikai régió (7) 800 ezer 3.000.000 NUTS III. A megyék és a főváros (20) 150.000 800.000 NUTS IV. Kistérségek (174) NUTS V. Települések (3.152) Az 1059/2003. sz. EK rendelet szerint a NUTS IV. ma LAU I., a NUTS V. pedig LAU II. néven ún. lokális szint. (Local Administrative Units) 23

A 7 tervezési-statisztikai régió (NUTS I.) elnevezése és területe ennek megfelelően: NUTS II. Régiók Dél-Alföld Dél-Dunántúl Észak-Alföld Észak-Magyarország Közép-Dunántúl Közép-Magyarország Nyugat-Dunántúl NUTS III. Megyék Bács-Kiskun megye Békés megye Csongrád megye Baranya megye Somogy megye Tolna megye Hajdú-Bihar megye Jász-Nagykun-Szolnok megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Heves megye Nógrád megye Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Budapest Pest megye Győr-Moson-Sopron megye Vas megye Zala megye Regionális központ Szeged Pécs Debrecen Miskolc Székesfehérvár és Veszprém Budapest Győr A Magyarországon kialakított hét tervezési-statisztikai régió nem homogén területeket fog össze, de felismerhető profiljuk van, közelálló fejlettségű megyékből állnak, természeti-földrajzi adottságaikat illetően rokoníthatók, a gazdasági fejlődés potenciális lehetőségeit, illetve megoldandó problémáikat tekintve elégségesen hasonlóak ahhoz, hogy régió szintjén jó értelmezhető és kezelhető fejlesztési koncepciókat, projekteket, pályázatokat dolgozzanak ki és valósítsanak meg. * (Az EU tagországainak nem minden régiója működik az osztályozási elvárások betartásával, de a 2004 után csatlakozott, illetve csatlakozandó országoktól megkövetelik a NUTS rendszer betartását ERSFK 2004) 24

A területfejlesztésről szóló törvény második módosítása 2004-ben lépett életbe, mely a régiók és a kistérségek szerepét és hatáskörét erősítette meg. A Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítését az (EK) 1260/1999 számú tanácsi rendelet írta elő. A fejlesztési tervet célkitűzésként kellett elkészíteni, a fejlesztési prioritások megfogalmazásával. A terv feltétele volt annak, hogy a Strukturális Alapok forrásait igénybe vehessük. A Nemzeti Fejlesztési Terv 2003-ban készült el. A Nemzeti Fejlesztési Terv alapcélként a fejlettségi különbségek mérséklését tűzte ki. Nagyobb hangsúlyt helyez a gazdaság és az infrastruktúra fejlesztésére, kisebb mértékben jelenik meg benne a hátrányos területek fejlesztése. Az Országos Területfejlesztési Koncepció az ország területfejlesztési politikájának keretet adó dokumentum. Szoros együttműködésben készült az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióval, a két dokumentum megállapításai egymásra épülnek. Az Országos Területfejlesztési Koncepció elsősorban a területi jelenségekre és folyamatokra vonatkoztatva értelmezi az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció fejlesztési elveit, ahol szükséges, ott speciális területi elveket is bevezet. Földrajzilag orientálja az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció célkitűzéseit, és sajátos területi megfontolásokkal gazdagítja azokat. Az új Országos Területfejlesztési Koncepciót a Magyar Országgyűlés 97/2005.(XII.25) számú határozatában fogadta el. (A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi törvény értelmében az Országos Területfejlesztési Koncepciót hat évenként felül kell vizsgálni.) Az új Országos Területfejlesztési Koncepció a döntési kompetenciák és a fejlesztési források decentralizálását irányozza elő, és legfontosabb célterületeként a régiót jelöli meg. 25

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) a 2007-2013-as időszak fejlesztési programjának terveit határozza meg. Ez az NFT után Magyarország második fejlesztési terve. Fő célja: az életminőség jelentős javítása; legfontosabb prioritása: a foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés feltételeinek megteremtése. A terv hat fejlesztési területet emel ki: gazdaság, közlekedés, társadalom megújulása, környezet és energetika, területfejlesztés, és államreform. Az ÚMFT tizenöt operatív programja ágazati és regionális szinten fogalmazza meg, hogy mire és milyen arányban használja fel Magyarország a rendelkezésre álló forrásait. Valamennyi fejlesztési dokumentumban közös pont, a területfejlesztés szempontjából pedig meghatározó jelentőségű, hogy a programozás célterületei a régiók, a kistérségek és a települések. A fejlesztési dokumentumok megjelölik a NUTS II. régiók központjait is, amelyek egybe esnek 35/1998. számú Országgyűlési Határozatban rögzített regionális központokkal: Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár és Veszprém. A regionális központok Magyarország fejlesztési pólusai, amelyek elsődleges feladata Budapest tehermentesítése a központi decentralizációs politika segítségével. A fejlesztési pólusok számára meghatározták azokat a szakterületeket, amelyekben az iparuk és a felsőoktatási intézményeik együttműködésében kialakult K+F potenciáljuk segítségével dinamizálhatják régiójukat, és eredményesen hozzájárulhatnak Magyarország nemzetközi versenyképességéhez. A 2005-ös Országos Területfejlesztési Koncepcióban és a 2006-os Új Magyarország Fejlesztési Tervben meghatározott regionális fejlesztési pólusok (Országos Területfejlesztési Koncepció, 2005.) 26

Hazánk 2007 és 2013 között az EU regionális politikája keretében 22,4 milliárd euró fejlesztési forrásra jogosult, amelyet hazai társfinanszírozás és magántőke is kiegészít. Mindezen felül az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból még mintegy 3,4 milliárd euró fejlesztési forrás áll majd a rendelkezésünkre. A MAGYAR TERÜLETFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE A rendszerváltást követő átalakulási folyamat új követelményeket támasztott a területfejlesztéssel szemben, ezek főbb elemei: az új intézményrendszer létrehozása, a döntési mechanizmusok decentralizálása és az erőforrások koordinációja. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk is szükségessé tette a magyar területfejlesztési gyakorlat korszerűsítését, valamint az európai területpolitika érvényre jutását. Ez egy hosszabb folyamat eredménye, melyben a legfontosabb volt a területfejlesztés legitimációját biztosító területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény létrejötte, amely többek között rendelkezik a területfejlesztés intézményrendszerének létrehozásáról is. A törvény hatálybalépését követően kiépült a területfejlesztés négyszintű országos, regionális, megyei és kistérségi intézményrendszere. Az elmúlt években a területfejlesztés több tárcához tartozott, 2008. május 15-étől került a fejlesztéseket integráló, együtt kezelő Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz. A minisztérium feladata, hogy a rendelkezésre álló gazdaságpolitikai eszközökkel és az uniós források hatékony felhasználásával elősegítse egy, az egységes európai piacon és a globalizálódó világgazdasági környezetben egyaránt versenyképes, gyors növekedésre képes, magas hozzáadott értéket előállító, innovatív, tudásalapú gazdaság kialakulását. Országos szinten a Kormány, illetve a tárcák területfejlesztéssel összefüggő feladatainak végrehajtása mellett az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) tevékenysége meghatározó. Ebben szerepet kap az érintett tárcák mellett, a regionális, a megyei valamint a szakmai képviselet egyaránt. A Tanács részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában és érvényesítésében döntés-előkészítő, javaslattevő véleményező és koordinációs feladatkörben. 27

Országos szintű intézmény a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Az NFÜ az országos fejlesztés- tervezést végzi az EU programozási ciklusoknak megfelelően, valamint a programok végrehajtását felügyeli, ellenőrzi és értékeli. Tevékenysége elsőrendű az ország gazdasági-társadalmi fejlesztése/fejlődése érdekében. A területfejlesztés meghatározó kapcsolatban van az NFÜ-vel a tervezés és az értékelés vonatkozásában azáltal, hogy a területfejlesztési tervezés (minden szinten) megadja a nemzeti fejlesztési tervezés területi kereteit. A törvény a megyehatárokon túlterjedő területfejlesztési feladatok ellátására regionális fejlesztési tanácsok kialakítását tette lehetővé. Regionális szinten az Országos Területfejlesztési Koncepció alapján hét tervezési-statisztikai régió került kialakításra. A törvény módosításának megfelelően (1999) létrejöttek a hét tervezési-statisztikai régióra épülő Regionális Fejlesztési Tanácsok (RFT) és ezek munkaszervezetei, az RF Ügynökségek. Az RFT-k hatáskörébe tartozik a területfejlesztési feladatok koordinálása és ellátása. Hosszú távú cél, hogy a régióknak a közigazgatási reform részeként teljesen független önkormányzatuk legyen pontosan lehatárolt feladatkörrel, saját forrásbázissal. A törvény lehetővé teszi a régió és megyehatárokon túlnyúló feladatok kezelése érdekében a térségek együttműködését, melynek intézményes kerete a Térségi Fejlesztési Tanács. A törvény térségi fejlesztési tanácsként hozta létre a Balaton Fejlesztési Tanácsot, a Balaton kiemelt üdülőkörzetét érintő feladatok koordinálására, valamint a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsot, az agglomerációs fejlesztési feladatok kezelésére, összhangban a főváros fejlesztésével. A területfejlesztés megyei szintjén a feladatok összehangolása a Megyei Területfejlesztési Tanácsok (MTT) hatáskörébe tartozik, feladatuk elsősorban a megyei hosszú távú területfejlesztési koncepció és stratégia kidolgozása, mely alapul szolgál a kötelező érvényű megyei területrendezési terv készítéséhez. A törvény 2004. évi módosítása lehetővé tette a kistérségi fejlesztési tanácsok megalakítását. E szervezetek feladatai közé tartozik egyebek mellett a kistérség területfejlesztési feladatainak összehangolása, a kistérségi szintű koncepciók és programok elkészítése 28

29