A Sylvan Hungária Zrt. 1991 óta van jelen Magyarországon, akkor még csak gombacsírakereskedelemmel foglalkoztak. A francia anyacég tulajdonosa 1995-ben döntött úgy, hogy KözépEurópa szívében, a volt jugoszláv és szovjet utódállamok, a Balkán és a környező országok ellátására csiperkecsíra-gyártó üzemet építsen - tudtuk meg Erdei Balázs régióigazgatótól. Az építkezés 1996-ban kezdődött el, a próbatermelés 1997 márciusában indult. Az üzem teljes kapacitáson 2000 óta működik. Hatalmas V-alakú autoklávban történik a beoltás. Októbertől naponta két töltet készül majd Fotó: Pap Edina A cég európai központja Írországban található, Magyarország mellett Európában Hollandiában és Franciaországban vannak gyárai. Lengyelországban, Olaszországban, Törökországban értékesítési képviseletet tart fenn, Oroszországban helyi képviselőn keresztül értékesítenek, mindenütt saját hűtőházzal. 1. oldal (összes: 5)
Erdei Balázs elmondta, hogy az európai piac az utóbbi időszakban koncentrálódott, egyre nagyobb vásárlók jelentek meg. A kezdetekkor 25-30 vevőjük volt, főleg kisebb komposztüzemek. Magyarországon ebből 7 komposztüzem működött, jelenleg három ilyen üzem van. Ezek az akkori teljes termelésnek a 2-3 szorosát termelik meg átszövetett csiperkekomposztból. A környező országokban nem számottevő a gombakomposzt-gyártás, így a magyarországi üzemek látják el azokat a gombatermesztőket is. A magyar csiperkekomposzt 50 százalékát külföldön értékesítik. A Sylvan Hungária Zrt. jelenleg 9-10 partnernek szállít csiperkecsírát. A jövőbeli cél az, hogy a gyárból közvetlenül, a raktárak kiiktatásával juttassák el a csírát a komposztüzemekhez. KeletEurópában, főleg Oroszországban jellemzőek az integrált üzemek, ahol a komposztgyártás és a gombatermelés egy helyen zajlik. Ezeknek a nagyméretű, intenzíven termelő üzemeknek a havi csíraigénye akár 16-20 ezer liter (10-15 tonna) is lehet. Fontos, hogy minden egyes gyártási tétel egyöntetű minőségű legyen, mondja Erdei Balázs Fotó: Pap Edina Az utóbbi néhány évben az európai piac megerősödött. Az idén 20 százalékkal nőtt az igény a csiperkegomba-csíra iránt. Ezért a cég úgy döntött, hogy fejleszti a magyarországi üzemet. A jelenlegi termelési kapacitáson napi egy gyártási ciklussal (töltettel) naponta 7800 liter gombacsírát gyártanak. Ez 780 tonna komposzt beoltására elegendő. 300 kg/tonna termésátlaggal számolva a naponta megtermelt csíramennyiség 234 tonna csiperke termesztését alapozza meg, tehát igen nagy értékű termékről van szó. Évente így, az ünnepnapokat leszámolva, 330-340 töltet készült. A jelenleg kidolgozás alatt álló speciális vákuumhűtéses technológiával, a meglévő rendszerben a csíragyártási folyamat felgyorsítható. A viszonylag kis beruházással megvalósítható technológiával a hűtési idő a külső levegő hőmérsékletétől függően a jelenlegi 6-8 óra helyett 2-4 órára csökkenthető, így akár napi 2-3 töltet is készülhet. A beruházás október végére elkészül, akkortól napi két termelési ciklussal üzemelnek 2. oldal (összes: 5)
majd. Magyar gyökerek Kevesen tudják, hogy az egyik legrégebbi európai csíragyártó cég, a Somycel alapítója magyar származású. A dinasztiák közé tartozó Zalai Sándor a második világháború után, a gombaágazat államosításakor Franciaorsz kézzel. Zsebében gombamicéliumot, fejében a tudást mentette ki az országból és francia üzlettársával közös vállalatot. A hetvenes évek elején a Párizsból a Loire völgyében fekvő Langeais-ba költöztek át. A cég 1991-tő termelési központja. A magyarországi üzemben kizárólag csiperkecsírát gyártanak, évente 3 millió litert. Az egyéb csiperke és egzotikus gombák fajtáiból szintén közel 3 millió litert forgalmaznak, ami a franciaországi és hollandiai gyárból érkezik a dunaharaszti logisztikai központba. Innen vállalaton belül a lengyelországi és törökországi társcégeknek szállítanak, valamint a balkáni országok, illetve Csehország, Ausztria, Szlovákia, és a volt szovjet utódállamok komposztüzemeit látják el gombacsírával. A nagy értékű áru hűtőtárolóban 2 oc-on viszonylag hosszú ideig, 18-27 hétig is eltartható, hűtőkamionban nagy távolságokra is jól szállítható. A magyar csiperkecsíra legtávolabbi piaca Kazahsztán, ami 5-6000 kilométer közúti szállítást jelent. A Sylvan Hungária Zrt. fő csiperkefajtája az A15-ös, ami a legrégebbi, de legkonstansabb fajta. 70 százalékban ezt a fajtát forgalmazzák, főleg frisspiaci gomba számára. Egyéb csiperkefajták az A15 mellett a 737-es frisspiaci és az 520-as konzervipari fajták. Laskafajták közül még mindig a Magyarországon a 70-es évek elején nemesített fajta a Hk-35 a legnépszerűbb. A fajtafenntartás és az oltóanyag-gyártás a franciaországi Langeaisban és az USA-ban, a pennsylvániai Kitanningban történik. A vevők alkupozícíója egyre jobb, ezért a minőség és a szolgáltatás színvonalának fenntartása mellett a gombacsíra-termelés költséghatékonyságának növelése elengedhetetlen. A költséghatékonyság növelését célozza az új fejlesztés, a gyártási kapacitás növelése is. 3. oldal (összes: 5)
A jövő az intenzív, polcos rendszer, ahol akár két hullám letermelése után, 4 hetes forgóban újraindul a folyamat Fotó: Erdei Balázs A minőség szempontjából nagyon fontos, hogy minden egyes gyártási tétel egyöntetű legyen, termesztési szakaszonként ne legyen eltérés, és a termésben minél nagyobb legyen a minőségi gomba aránya. Létfontosságú, hogy ne legyen fertőzött a csíra, illetve ne következzen be genetikai leromlás. Bár a gombatermesztés eredményességét rengeteg tényező befolyásolja, a gombacsíra minősége rendkívül fontos, hiszen ez a szaporítóanyag sokkal változékonyabb, érzékenyebb, mint a vetőmag. A Sylvan Hungária Zrt. vevői magas színvonalú kiszolgálására törekszik, mind logisztikában, mind pedig szaktanácsadásban, terméktámogatásban. Az üzemben gyártott csíra a beoltás után négy héttel már valamelyik komposztüzemben kerül felhasználásra. Saját, belső minőségirányításai rendszert alkalmaznak, minden gyártási tétel nyomonkövethető és visszakövethető egészen az rozs alapanyag beszállítójáig, az oltóanyagban található genetikai vonalig. A tárolás, szállítás során a hűtőlánc folyamatos fenntartására törekszenek. A gombacsíra mellett Magyarországon a gombatermesztéshez szükséges vegyszereket is forgalmaznak. Annak idején a cég engedélyeztette a gombalegyek ellen hatásos Nemasys-M biológiai készítményt. Gombaipari eszközöket és berendezéseket gyártó cégeket képviselnek. Szerző: Pap Edina Közzététel ideje: 2017. 09. 28., csütörtök, 07:55 4. oldal (összes: 5)
A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2017/09/28/husz-eve-gombacsira-piacon 5. oldal (összes: 5)