Sikeres egészségvédelmi program a DaimlerChrysler cégnél



Hasonló dokumentumok
A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál


A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének bemutatása


Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés

BÉKÉS MÉRTÉK KÖZÖSSÉGI HÁZ

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT

A dolgozók képzésének és támogatásának szerepe az ergonómiai programok sikerében

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára


Miért fenyeget sok dolgozót ma is a szilícium-dioxid veszélye?

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye IV. negyedév

Együtt a tevékeny életért

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

NET-VILÁG WEB GRAFIKAI STUDIÓ ÉS INFORMATIKAI TANÁCSADÓ. Általános Szerződési Feltételek. Internetes Szolgáltatások igénybevételére

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító:



Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben


Az adatközpontok energiaellátó rendszerének bővítésekor jelentkező rejtett költségek csökkentése


Ö

A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:

Debreceni Egyetem. Burgonyatermesztés gépeinek beszerzése a Debreceni Egyetem részére AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2014.




Egészség, mint vállalati kultúra. Függőség és/vagy Munkaképesség konferencia Zalaegerszeg, Dr. Papp Éva




Tárgyszavak: munkaidő; fizetett szabadság; szabadnap; pihenőidő; Nagy-Britannia.

Ajánlatkérő: Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1139 Budapest, Váci út 73/A. Ajánlattételi Felhívás és Dokumentáció

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK


Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS


ÁLTALÁNOS UTAZÁSI FELTÉTELEK. a TUI Austria Reiseveranstaltungs GmbH & Co KG által szervezett, német nyelven kiadott katalógusainak utazásaira


Tárgyszavak: munkavédelem; kommunikáció; vállalatirányítás; vállalati kultúra; munkahelyi légkör.

Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény

BLACKBERRY SZOFTVER LICENCSZERZŐDÉS KÉRJÜK, HOGY A SZOFTVER TELEPÍTÉSE VAGY FELHASZNÁLÁSA ELŐTT GONDOSAN OLVASSA ÁT EZT A DOKUMENTUMOT.


ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON

2.1 A kollégium felelős vezetője a tagintézmény vezető. Pedagógiai és egyéb feladatait a kollégiumvezetővel együttműködve látja el.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k

A BANKCSOPORTOKNÁL LEFOLYTATOTT 2009-ES SREP VIZSGÁLATOK FŐBB TAPASZTALATAI

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Üzletszabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályba lépés időpontja: április 15.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-i zárt üléséről.

ALAPMEGÁLLAPODÁS 1/45

Tárgy: az önkormányzat évi költségvetés végrehajtásának I.- III. negyedévi állásáról.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!


Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január december 31. közötti időszakra vonatkozólag)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI ÉS FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

1. SZÁMÚ MELLÉKLET. EURÓPAI MODELL EDI MEGÁLLAPODÁS JOGI RENDELKEZÉSEK MAGYARÁZAT Bevezető

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1466/2016. számú ügyben

A P L A N I N V E S T B R Ó K E R Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A É S Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E I

A Magyar Nőorvos Társaság Alapszabálya

J/3359. B E S Z Á M O L Ó

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Debreceni Egyetem. Laboratóriumi előkészítő eszközök beszerzése 2014.

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ


LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL

BEVEZETÉS... 2 I. A PANASZ... 2 II. A PANASZOS... 2 III. A PANASZÜGYINTÉZÉST ELLÁTÓ SZAKMAI TERÜLET MEGHATÁROZÁSA... 3

Megújul a Munka törvénykönyve (2000/3 - Egy hónap) Megújul a Munka törvénykönyve

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon szeptember 07. hétfő, 18:44

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló évi CXCI. törvényről

KISKUNFÉLEGYHÁZI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Az új Munka Törvénykönyve tervezete szeptember 26-i munkaanyag

Ózd Város Önkormányzata által évben szervezett közfoglalkoztatásról

ŐSZY ÉS ŐSZY Kft. Budapest Kútvölgyi út 24/A fax: 1/

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Mennyiség: Összesen 131,5 km és nm, a dokumentációban megadott bontásban


VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a ös


VT METAL KFT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI ÉS BESZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEI


2005. évi XCV. Törvény az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról

v é g z é s t. Indokolás I. A versenyfelügyeleti eljárás tárgya

Állami Számvevőszék ELEMZÉS a évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről május

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK GELBERT ECO PRINT KFT.

written by Ciofs-FP; Valentina Teli, Tiziana Piacentini, Lauretta Valente, Silvana Rasello Amina döntése



VÁLLALATI INFORMÁCIÓS RENDSZEREK, INTERNETES TECHNIKÁK


Átírás:

FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.2 Sikeres egészségvédelmi program a DaimlerChrysler cégnél Tárgyszavak: foglalkozás-egészségügy; egészségvédelem; vállalati siker; szemléletváltás; megtérülés; vállalatirányítás. Hogyan lehet dollármilliókat megtakarítani a vállalat egészségügyi kiadásain, egyidejűleg csökkenteni a munkahelyi hiányzást és fokozni a végzett munka termelékenységét? Egy nagyra törő, díjnyertes egészségvédelmi, illetve -megőrzési program minderre képes, amint azt a DaimlerChrysler cég gyakorlata meggyőző módon igazolja is. Változó szemlélet: az egészségvédelem jó üzlet is Nem titok, hogy a munkáltatók kitartóan fáradoznak egészségügyi kiadásaik csökkentésén. Sok cég alkalmazottaira hárítja e költségek finanszírozását, és a takarékosságot szem előtt tartó ún. irányított egészségügyi szolgáltatást nyújt a foglalkozás-egészségügyi ellátás korlátozása céljából. A gazdálkodó szervezetek azonban előbb-utóbb felismerik, hogy vannak bizonyos korlátai sőt hátulütői is annak, ha pénzt szeretnének megtakarítani az általuk foglalkoztatottak egészségügyi ellátásának visszaszorítása révén. Mind több cég fedezi fel, hogy pénzt spórolhat meg, egyúttal fokozhatja a munka termelékenységét, ha magát az egészségügyi ellátás iránti igényt fogja vissza speciális programok segítségével, amelyek elsődlegesen arra szolgálnak, hogy megelőzzék a munkavállalók megbetegedését, azaz hozzásegítik őket egészségük megőrzéséhez. Tavaly az USA-ban a DaimlerChrysler autóipari cég nyerte el az Egészségügyi Minisztérium Innováció a megelőzésben elnevezésű, rangos elismerést jelentő díját, amelynek célja azoknak a szervezeteknek a megismertetése a szélesebb szakmai közvéleménnyel, amelyek élen járnak az egészséges életmód népszerűsítésében és elterjesztésében. A DaimlerChrysler országos méretű wellness programját a United Auto Workers (UAW) szakszervezettel együtt 1985-ben vezette be dol-

gozói körében, s azóta az egyre nagyobb teret hódít. A vállalat egészségvédelmi főosztályának igazgatója kijelentette: egészségügyi kiadásaink évente 6-8 millió USD összegben csökkennek. Hiszünk abban, hogy a program hatására visszaszorul a munkahelyi hiányzás, ideértve annak rejtett formáit is (amikor a dolgozó megjelenik ugyan munkahelyén, ám ott nem úgy teljesít, amint az tőle elvárható lenne), s mérséklődik a betegállomány idejére a dolgozóknak térített táppénz költsége is, miközben javul a termelékenység, bár ezt közvetlen módon nem vagyunk képesek mérni. A javuló munkaerkölcs a program további, szintén nehezen mérhető hozadéka tette hozzá. Szakértő segítség A cég egyébként nem maga nyújtja e programot, hanem három olyan szolgáltatóval áll szerződéses kapcsolatban, amelyek erre specializálódtak. Közülük Pennsylvania-i székhelyű StayWell Co. a legfontosabb, minthogy az autógyár 36 telephelye közül 28-ban van jelen szolgáltatásaival. A StayWell Co. programigazgatóságának országos vezetője szerint az egészségmegőrzés, az egészséges életmód népszerűsítése mint szakmai szolgáltatás egyre nagyobb üzleti lehetőségeket rejt magában. Korábban a cél lényegében az egészségügyi szolgáltatások, az orvosi ellátás igénybevételének korlátozása és a költségek alakulásának ellenőrzése, korlátok között tartása volt. Minden munkáltató a lehető legeredményesebb igyekezett lenni e tekintetben, ám egyikük sem foglalkozott kiemelten azzal a végső és alapvető okkal, ami miatt az emberek orvoshoz fordulnak. A balesetektől és a felmenőktől örököltektől eltekintve a dolgozó magatartása a betegség legfőbb kiváltó oka. Ezért arra van szükség, hogy oktassák, felkészítsék az alkalmazottakat, felvértezzék őket azzal a tudással, amelynek segítségével gondoskodni képesek saját maguk egészségéről és felelőssé tehetők egészségi állapotukért. A jövőben a legeredményesebb egészségmegőrzési programokban amelyek a legalacsonyabb betegbiztosítási díjakkal járnak együtt részesülők képesek lesznek elkerülni a betegségeket, és csak akkor fordulnak majd orvoshoz, amikor arra feltétlen szükségük van. A StayWell megközelítési módszerének két alapvető összetevője lényegében e feltételezésre épül. Először is arra buzdítják a dolgozókat, hogy táplálkozzanak helyesen, rendszeresen végezzenek testedzést és lehetőség szerint kövessenek el mindent, hogy megőrizzék egészségüket.

Másodsorban a szolgáltatónak van egy öngondoskodási programja, amely olyan megoldásokat, módszereket, illetve eszközöket bocsát az egyes dolgozók rendelkezésére, amelyekre ahhoz van szükségük, hogy elkerüljék az orvosi beavatkozást, hacsak az valóban nem nélkülözhető. Végső soron a wellness szolgáltatók küldetése ugyanaz, mint a hagyományos munkabiztonsági és egészségvédelmi szakembereké. Aszerint értékelnek bennünket megrendelőink, hogy milyen eredményesen vagyunk képesek hozzásegíteni alkalmazottaikat ahhoz, hogy olyan viselkedésbeli, személyes magatartásukban megmutatkozó változásokat hajtsanak végre, amelyek révén csökkenthetőek a vállalat egészségügyi kiadásai, javul a végzett munka termelékenysége és mérséklődik a munkahelyi hiányzás tette hozzá az igazgató. Az egészségmegőrzési program alkotóelemei A dolgozó egészségi állapotának felmérése, a rizikófaktorok feltárása és értékelése, az életmódból fakadó magatartás áttekintése a program alapja. Ez lehetőséget teremt az egészséges életmód előmozdításán fáradozó szakemberek számára, hogy olyan célirányos módszereket alkalmazzanak, amelyek egyénre szabottak vagy meghatározott munkahelyen dolgozók igényeihez igazodnak. Miután a dolgozó kitöltötte a megfelelő kérdőívet, s annak tanulmányozása alapján a wellness szakértő úgy látja, hogy ülő életmódot folytat, dohányzik vagy rendszeresen nagyfokú stressz káros hatásának van kitéve, akkor felajánlja segítségét és felkéri: tegye lehetővé, hogy meghívót kézbesítsenek számára a szolgáltató egyik ún. követő programjára, amely éppen azokat a kockázatot jelentő területeket veszi célba, amelyek az adott dolgozóra jellemzőek. A StayWell szolgáltatónál telefonos ügyfélszolgálat működik, amelynek munkatársai a viselkedés, a szokások, az életmód megváltoztatásában szakértők. A dietetikus szakember telefonon felhívja azokat, akiknek szigorú diétát kell tartaniuk, vagy szakedző telefonál azoknak, akik nem mozognak rendszeresen, s megvitatja velük, miként lehetne változtatniuk egészségtelen életvitelükön. A cég azonban nemcsak az egészségi kockázatok felméréséből származó adatokra támaszkodik speciális, személyre szabott programjai összeállításakor, hanem a megbízó környezet-, egészség- és munkavédelmi adatbázisaiból is. Az említett szakterületek közti együttműködés szintje munkahelyenként eltérő. A wellness szolgáltatásokat nyújtók a DaimlerChrysler-nél gyakran működnek együtt a cég egészség- és mun-

kavédelmi szakembereivel az ergonómiai szempontok érvényre juttatásában, a programok támogatásában, az alkalmazottak fittségi tesztjeinek elkészítésében és az egyénre szabott testedzési programok összeállításában. A StayWell és az autógyár hagyományos foglalkozás-egészségügyi és munkavédelmi gárdája közti együttműködést példázó egyik program olyan dolgozókat érint, akik bekerülnek a cég foglalkozás-egészségügyi klinikájára munkájukkal összefüggő, azáltal okozott probléma miatt. Ha csak fejfájásról van is szó, egyeztetünk a szakértőkkel olyan speciális képzés céljából, amelynek segítségével kezelhető, illetve karbantartható a magas vérnyomás mondta el példaként a cég integrált egészségügyi központjának vezetője. A harmadik fél jelentette előnyök A tapasztalatok szerint az alkalmazottak szívesebben osztják meg személyes egészségügyi gondjaikat, orvosi kezelést igénylő problémáikkal kapcsolatos adataikat harmadik félnek számító egészségügyi szakemberrel, mint saját munkáltatójukkal. A foglalkoztatottak és a wellness szolgáltatók közti viszony magánjellegű kapcsolatnak számít. A cég nem férhet hozzá az egyes dolgozók egészségi állapotáról tájékoztató információhoz, csak az összesített adatokról szerez tudomást. Egyes cégek a wellness programot beindítják, majd személyzeti részlegük segítségével futtatják le azt. Ez azonban akadályozhatja az alkalmazottak bekapcsolódását, aktív részvételét az ügy bizalmas jellegével kapcsolatos aggályok miatt. Az emberek ugyanis tartanak attól, hogy elveszítik állásukat, ha pl. magas a koleszterinszintjük. Kulcsrakész wellness A StayWell szolgáltatónak messze ez a legátfogóbb és a leginkább kulcsrakész programja, mivel az autógyár azzal bízta meg őket, hogy teljes szolgáltatásskálájukat vessék be. E tekintetben a program eltér a többi ügyfelük számára nyújtott programjaiktól. További megkülönböztető vonás, hogy az autógyár minden egyes, legalább 500 alkalmazottnak munkát adó telephelyén a szolgáltató munkatársa folyamatosan jelen van. Azokban a gyáregységekben, ahol legalább 2500-an dolgoznak, két wellness specialista tevékenykedik állandó jelleggel, míg ott, ahol legalább 5000 főt alkalmaznak, létszámuk 3-ra emelkedik.

Ez egyedülálló jelenség, mert lehetőséget teremt a szolgáltató számára, hogy programjainak valóban teljes skáláját felkínálja ahelyett, hogy csak kampánytevékenységet folytatna. Az állandó jelenlétből adódó másik előny: lehetőséget teremt az egészséget népszerűsítő szakember számára, hogy személyes kapcsolatba kerüljön azokkal a dolgozókkal, akiknek a magatartását, életmódját megkísérli megváltoztatni. Határozott segítséget jelent ugyanis a magatartás, az életmód módosítása szempontjából, ha előzőleg már sikerült kapcsolatot létesíteni a megcélzott, egészségügyi okokból életvitelének megváltoztatására kényszerülő személlyel. Az emberek egészségi állapotukkal kapcsolatos gondjaikat szívesebben osztják meg olyannal, akiben megbíznak. A wellness szolgáltató tevékenységének része annak felmérése, milyen mélyen elkötelezett az adott dolgozó a változtatást illetően. A StayWell azzal büszkélkedik, hogy mestere a kutatási adatoknak, amelyek bemutatják: milyen változatos szakaszokon megy át a dolgozó, amikor leszokik a dohányzásról, vagy hozzászokik a rendszeres testedzéshez. A személyes jó viszony fontos annak megállapításakor: mikor és milyen mértékben elszánt az egyén a szükséges változtatásra. Az a tudat, hogy valaki nyomon követi próbálkozásait, szintén motiváló tényező. Az egyetlen bíráló megjegyzés a munkahelyen állandóan jelenlévő wellness szakértőkkel kapcsolatban: továbbra is nehéz időt szakítani e szolgáltatás igénybevételére a cégnél érvényben lévő munkaidőbeosztás miatt. Sokan annyira fáradtak, amikor végre munkaközi szünetet tarthatnak, hogy megerőltetőnek találják a szolgáltató felkeresését. Mivel a munkaközi szünet 12 perc, az ebédszünet pedig fél óra, valóban körülményes a dolgozók számára, hogy e rövid idő alatt személyesen találkozzanak a wellness szakemberekkel még akkor is, ha utóbbiak folyamatosan az adott munkahelyen tartózkodnak. Különösen nagy kihívás az éjszakai műszakban dolgozókkal a személyes kapcsolattartás. A befektetés megtérülése Az együttműködés az UAW-val a wellness program sikere szempontjából meghatározó tényező. Ennek egyik mutatója az egészségügyi kockázatfelmérésben való részvétel mértéke, ami éves szinten 41%-os, és évente folyamatosan emelkedik. 3 éves időszakban a részvételi arány már 75%, ami csak kevéssé marad el a célul kitűzött 80%-tól. Mostanáig a vállalat minimális mértékben alkalmazott ösztönzőket, jutalmakat, pl. ajándékba adott pólókat azok számára, akik becsületesen

végigcsinálták az egészségügyi kockázatfelmérést jelentő vizsgálatokat. Nincsen büntetés sem, a programban való részvétel ugyanis teljesen önkéntes. A DaimlerChrysler ösztönzőket ajánlott fel azoknak az alkalmazottainak, akik ígéretet tesznek arra, hogy egészséges magatartásra vesznek irányt pl. felhagynak a dohányzással. A probléma a pénzjutalommal csak az volt, hogy túlságosan sokan jogosultak igénybevételére anélkül, hogy ténylegesen változtattak volna életmódjukon, egészségi állapotukat meghatározó magatartásukon. Most azonban, hogy az illetékesek meggyőződhettek arról: a wellness program valóban pénzt takarít meg a cég számára, a cég foglalkozás-egészségügyi vezetője szerint tervbe vették, hogy fokozzák az ösztönzők szerepét és ezzel együtt az elvárásokat is. Az alkalmazottak az elképzelés szerint 120 USD jóváírásban részesülnek betegbiztosítási járulékukat illetően, ha alávetik magukat az egészségügyi kockázatfelmérésnek, és további 120 USD-t kapnak ugyanilyen célra, ha évente egyszer ellenőriztetik vércukor- és koleszterinszintjüket, illetve megméretik vérnyomásukat. Miközben az autóipari konszern 80 000 dolgozót foglalkoztat, az érvényben lévő kollektív szerződés értelmében a nagyvonalúbb ösztönzési terv közülük csak arra a 20 000 főre vonatkozik majd, akik nem tagjai az UAW-nek. A cég illetékesei azonban arra számítanak, hogy a dolgozók részvételi aránya a programokban 80%-ra növekszik majd. A vállalat wellness programja nem olcsó, és azok a cégek, amelyek ilyet nem kínálnak fel alkalmazottaiknak, szkeptikusak: vajon a befektetés e szolgáltatásba valóban kifizetődő-e. Az a tény, hogy a Daimler- Chrysler az eddiginél is több pénzt szándékozik e célra fordítani (további 1,8 millió USD-t), jelzi, hogy a cég meg van győződve arról: a wellness program hatékonyan csökkenti a vállalat egészségügyi kiadásait. Az alkalmazottak évi 240 USD többletjuttatásban részesülhetnek, ami megkönnyíti egészségügyi járulékaik kifizetését a vállalat pedig joggal számíthat arra, hogy ennek az összegnek a kétszeresét takarítja meg. Összeállította: Nagy Károlyné Nash, J. L.: Earning a healthy return on investment at DaimlerChrysler. = Occupational Hazards, 67. k. 4. sz. 2005. p. 12 17. Pater, R.: Focusing on health for high-level safety performance. = Occupational Hazards, 67. k. 6. sz. 2005. p. 59 60. Arbeitssicherheit und Gesundheitschutz Ein integraler Bestandteil der Kultur und des Erfolges von Unternehmen. = VGB PowerTech, 84. k. 4. sz. 2004 p. 38 41.