Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ sejtek szabályozás alól kiszabadult, féktelen szaporodásának eredménye. A felszaporodott sejtek amellett, hogy kitöltik a csontvelõt, többnyire a vérpályába is belépnek és a keringõ vérben is tömegesen megjelennek. hirdetés A leukémiák világszerte a rosszindulatú daganatos megbetegedések mintegy 3%-át alkotják. A 15 éven aluli gyermekekben pedig a leukémiák képezik a leggyakrabban elõforduló rosszindulatú daganatos megbetegedést, s az összes gyermekkori rákos megbetegedés több mint egyharmadát teszik ki. A vér és a csontvelõ Vérünk - közismerten - folyadékból és vérsejtekbõl áll. Vérünk folyékony összetevõjét vérplazmának nevezik. Vérünk legfõbb feladata, hogy tápanyagokat, oxigént, hormonokat és más építõanyagokat szállít testünk sejtjeihez, hogy azok életmûködésüket megfelelõen végezhessék. A vér alapvetõ szerepet tölt be a sejtjeink életmûködése során képzõdött salakanyagok elszállításában, és szervezetünk fertõzésekkel szembeni védelmében is. A vérsejtek a vöröscsontvelõben képzõdnek, vérképzõ õssejtekbõl. Normálisan a vérsejtképzés a szervezet szigorú szabályozása alatt áll, és mindig csak annyi vérsejt termelõdik, amennyi az elpusztult vérsejtek pótlására szükséges, illetve amennyire a szervezetnek szüksége van. A vérben található vérsejteknek három fõ típusát különítik el: 1. fehérvérsejtek 2. vörösvértestek 3. vérlemezkék A fehérvérsejtek a szervezet fertõzésekkel és más betegségekkel szembeni védelmében játszanak fontos szerepet. A vörösvértestek egy vasban gazdag fehérjét, hemoglobint tartalmaznak, amelynek segítségével oxigént szállítanak a tüdõbõl szervezetünk szöveteihez, sejtjeihez, onnan pedig a szén-dioxidot szállítják vissza a tüdõbe. Vérünk színét is a vörösvértestek hemoglobin-tartalma határozza meg.

A vérlemezkék legfontosabb szerepe a véralvadásban és ezáltal sérülés esetén a vérzés csillapításában, ill. elállításában van. A leukémia és típusai A fehérvérûség (leukémia) a csontvelõben lévõ éretlen vérképzõ sejtek valamelyik formájának kóros, rákos átalakulása és az átalakult sejtek nagymérvû felszaporodása révén alakul ki. A legtöbb esetben a felszaporodott, kóros leukémiás sejtek nagy számban megjelennek a vérben is. A leukémiának ún. mieloid és limfoid típusát különítik el, attól függõen, hogy a rákos átalakulás a csontvelõben normálisan elõforduló két fehérvérsejtképzõ-vonal (mieloid és a limfoid) melyikéhez tartozó sejtekben következett be. A leukémiákat szokás még aszerint is felosztani, hogy a megbetegedés milyen gyorsan lép fel és zajlik le. Eszerint kétféle, akut és krónikus leukémiát különböztetünk meg. Krónikus leukémiában a sejtszaporodás mértéke rendszerint lassúbb, mint az akut formában, ennek következtében a krónikus leukémia lassúbb lefolyású megbetegedés. A fenti szempontok figyelembevételével a leukémiáknak a következõ négy alaptípusát különítik el: 1. akut limfoid leukémia (ALL) 2. akut mieloid leukémia (AML) 3. krónikus limfoid leukémia (CLL) 4. krónikus mieloid leukémia (CML) Leukémiák minden életkorban elõfordulnak. A 20 évesnél fiatalabb korosztályokban az elõforduló rosszindulatú daganatos megbetegedésének közel 50%-át a leukémiák képezik. Az akut limfoid leukémia (ALL) a gyermekekben leggyakrabban elõforduló leukémiaféleség. Elõfordul azonban felnõttekben is, különösen 65 évesnél idõsebb korúakban. Az akut mieloid leukémia (AML) felnõttekben és gyermekekben egyaránt elõfordul. A krónikus limfoid leukémia (CLL) gyakorlatilag csak felnõtteket, többnyire 55 évesnél idõsebb korúakat érint. Olykor elõfordul fiatal felnõttekben is, de gyermekekben gyakorlatilag sohasem. A krónikus mieloid leukémia (CML) fõként felnõttekben fordul elõ, ritkán azonban gyermekeket is érinthet a megbetegedés. A leukémiák e négy fõ típusán belül a leukémiás sejtek érettségétõl függõen több variáns, altípus különíthetõ el. Ami a leukémiás megbetegedések nemek szerint történõ megoszlását illeti, azok elõfordulása férfiakban valamivel gyakoribb. A megbetegedések aránya férfi-nõ vonatkozásában 1,7:1-hez. A leukémiák oka A leukémiás megbetegedések túlnyomó többségének okát máig sem ismerjük. Tudjuk viszont, hogy bizonyos tényezõk, behatások megnövelik a leukémia kialakulásának esélyét, tehát vannak ismert kockázati tényezõk. Ilyen kockázati tényezõ a szervezetet érõ mindenféle ionizáló sugárzás. A röntgenorvosok (radiológusok) körében - akkor még a sugárvédelem jelentõségérõl mit sem tudtak - a leukémiák elõfordulása tízszer gyakoribbá vált a lakosságban észlelt gyakoriságához képest. Ugyancsak gyakoribbá vált a leukémiák elõfordulása (a CLL kivételével) a hiroshimai és a nagaszaki atombombázást túlélõk körében már 5-7 évvel az atombomba-robbantás után, és még 45 évvel késõbb is gyakoribb maradt, mint a normál népességben. A csernobili atomreaktor-baleset hasonló következményekkel járt. Gyakrabban alakul ki leukémia olyanokban is, akiket az anyaméhben röntgensugárzás ért. A nagyfeszültségû áramvezetékek és transzformátorok lehetséges rákkeltõ hatásairól egyre több tanulmány jelenik meg. Bizonyos kémiai anyagok is kockázati tényezõt jelentenek. Benzollal dolgozó ipari munkások, laboratóriumi dolgozók körében is fokozott a leukémia kialakulásának veszélye. Rákellenes citotoxikus gyógyszerek is megnövelik a velük kezelt betegekben a leukémia késõbbi kialakulásának kockázatát. Örökletes immunológiai károsodást hordozó családokban szintén nagyobb a leukémia kialakulásának kockázata. Szerzett immunhiányos állapot ugyancsak növeli leukémia kialakulásának esélyét. Genetikai tényezõknek szintén jelentõs szerepe van a leukémiák keletkezésében. Egypetéjû ikrekre vonatkozó tanulmányok szerint, ha az ikerpár egyikénél 6 éves kora elõtt leukémia alakul ki, 20%-a az esélye annak, hogy a megbetegedés az ikerpár másik tagjánál is kialakul. Az átlagosnál nagyobb a leukémia kialakulásának veszélye

leukémiás gyermek testvéreiben is. Különbözõ kromoszóma-rendellenességek is a leukémia kialakulásának fokozott kockázatával járnak. A krónikus mieloid leukémiában (CML) szenvedõ betegek több mint 90%-ának leukémiás sejtjeiben egy sajátos kromoszómarendellenesség, az ún. Philadelphia-kromoszóma van jelen. Említésre méltó még, hogy minden olyan behatás, ami a csontvelõ kimerülését eredményezi, ugyancsak növeli a leukémia kialakulásának kockázatát. A leukémiás megbetegedés tünetei A leukémiás megbetegedések sokáig teljesen tünetmentesek lehetnek, máskor pedig igen változatos tünetekkel kezdõdhetnek. A megbetegedés tünetei hátterében részint az áll, hogy a leukémiás sejtek nem tudják a fehérvérsejtek normális mûködését ellátni, másrészt, hogy a csontvelõben burjánzó leukémiás sejtek egyéb vérsejtek képzõdését gátolják. A leukémiás fehérvérsejtek nem képesek leküzdeni a szervezetbe jutó kórokozókat, baktériumokat, vírusokat stb., ezért a leukémiásoknál fertõzések és láz lépnek fel. Gyakran gátolt a vörösvérsejt- és a vérlemezke-képzés, nincs tehát elegendõ oxigént szállító vörösvérsejtjük - ezt az állapotot vérszegénységnek (anémiának) nevezik. Emiatt a beteg sápadt, gyengének érzi magát és rendkívül fáradékony. A nem megfelelõ számú vérlemezke miatt pedig a leukémiás betegek egy sérülést követõen tartósabban véreznek. A leukémiában észlelt leggyakoribb tünetek a következõk: láz, hidegrázás, influenzaszerû tünetek, gyengeség, fáradékonyság, fertõzésekre való hajlam, étvágy és/vagy súlyvesztés, megnagyobbodott, érzékeny nyirokcsomók, lép és máj, vérzékenység, sérülékenység, kis foltos bevérzések kialakulása a bõrben. Gyakori tünetek még a fogíny gyulladása és vérzékenysége, éjjeli izzadás, csont- és ízületi fájdalmak. Akut leukémiában a tünetek korán megjelennek és gyorsan fokozódnak. Így az érintett személyek valóban betegnek érzik magukat és orvoshoz fordulnak. A krónikus leukémiások hosszú ideig tünetmentesek lehetnek, s amikor tünetek mutatkoznak, azok rendszerint enyhék, és csak lassan, fokozatosan súlyosbodnak. Ez az oka annak, hogy a krónikus leukémiás megbetegedések egy része rutin orvosi vizsgálat, vérképellenõrzés során, véletlenül kerül felismerésre. Diagnózis, stádiumbeosztás A leukémiás betegnél fellépõ, elõzõkben felsorolt tünetek egyike sem jellegzetes a leukémiára. Ahhoz, hogy a változatos panaszokkal orvosánál jelentkezõ betegnél megállapítsák, hogy valóban leukémia áll-e a panaszok hátterében, a beteg igen alapos kivizsgálására van szükség. E kivizsgálás fontos részét képezi a beteg részletes kikérdezése betegségének elõzményeirõl. Ezt alapos fizikális vizsgálat követi, amelynek részét képezi a nyaki, hónaljárki-, lágyéktáji nyirokcsomók, a máj és a lép kitapintása és annak megállapítása, hogy azok duzzadtabbakvagy nagyobbak-e a normálisnál vagy sem. A kivizsgálásnak részét képezi a vérképvizsgálat is, amelynek során meghatározzák a vérben lévõ vörösvértestek és a különbözõ fehérvérsejtek számát. A vérbõl kenetet is készítenek, és azt mikroszkóposan vizsgálják. Ennek során felismerhetõk az esetleg jelenlévõ kóros leukémiás fehérvérsejtek és jellegük is meghatározható, tehát a leukémiás megbetegedés típusa is megállapítható. Leukémiára gyanús megbetegedés esetén a kivizsgálás részét képezi a csontvelõ vizsgálata is. Ilyenkor az orvos egy fecskendõhöz rögzített tûn keresztül a szegycsontból vagy a medencecsontból csontvelõt szív ki, amelyet azután mikroszkóposan vizsgálnak. A csontvelõvizsgálat másik módja a vastagabb tûvel végzett csontvelõ-biopszia. Ez esetben kis, henger alakú csontszövetet vesznek ki, rendszerint a medencecsontból, a benne lévõ csontvelõállománnyal együtt. Ha a vérkép- és a csontvelõvizsgálat megerõsíti leukémiás megbetegedés fennállását, a továbbiakban az orvos a betegség kiterjedésének megállapítására, pontos típusának és stádiumának meghatározására törekszik, mert annak ismerete nélkülözhetetlen a helyes terápiás terv kialakításához. A leukémiás beteg kezelése Leukémiás megbetegedés esetén a legmegfelelõbb kezelés megválasztása számos tényezõ figyelembevételét igénylõ, összetett folyamat. A kezelésmód megválasztását befolyásolja a leukémia típusa, a leukémiás sejtek sajátosságai, a betegség kiterjedése, a beteg általános egészségi állapota, kora és természetesen a betegséggel kapcsolatban jelentkezõ tünetek is. Az alkalmazandó kezelésmód megválasztása tulajdonképpen egyénre szabottan történik. Legjobb, ha a leukémiás beteg kezelése olyan kórházban, egészségügyi központban történik, amelynek orvosai a leukémiás megbetegedések kezelésében nagy tapasztalattal rendelkeznek. Ha ez nem valósítható meg, akkor feltétlenül

kívánatos, hogy a beteget kezelõ orvos a kezelési tervet ilyen centrum szakorvosaival, specialistáival megbeszélve alakítsa ki. A leukémiás betegek kezelésének célja a betegség teljes visszafejlõdésének (komplett remisszió) és a normál csontvelõmûködés helyreállásának elérése. A teljes remisszió elérése sajnos még nem minden esetben jelent egyben gyógyulást is, mert észrevétlenül visszamaradhat ilyenkor is néhány leukémiás sejt, amelyek késõbb szaporodásnak indulva, visszaesést (relapszust), vagyis a betegség kiújulását okozhatják. A leukémiás betegek korszerû kezelésében öt fõ terápiás módot alkalmaznak. Kemoterápia A leukémiás megbetegedések legfõbb kezelési módja a kemoterápia, amely az egész szervezetre hat - a szájon át bevett vagy intravénáson beadott kemoterápiás szerek ugyanis a vérárammal gyakorlatilag a szervezet minden részébe eljutnak. A kemoterápiás kezelés keretében több rákellenes szert kombináltan adagolnak. A kemoterápiás szereket a valamennyi leukémiás sejt elölésére irányuló törekvés jegyében igen magas, közel toxikus dózisban adagolják. Sugárterápia A sugárterápia a leukémiás betegek kezelésében fõként az alábbi két formában kerül alkalmazásra: 1. a szervezet leukémiás sejtektõl beszûrt valamelyik részének, szervének besugárzása; 2. csontvelõ-transzplantációt megelõzõ, egésztest besugárzás formájában, amelynek kettõs célja van: a szervezet különbözõ helyein található leukémiás sejtek lehetõleg maradéktalan elpusztítása, másrészt a csontvelõ sejtes elemektõl való minél teljesebb kiürítése, a majdan beültetendõ egészséges csontvelõi sejtek befogadására való elõkészítése érdekében. Csontvelõ-transzplantáció Csontvelõ-transzplantációt leukémiás betegnél azért végeznek, hogy lehetõvé tegyék a kemoterápiás szerek igen nagy, akár toxikus dózisokban való alkalmazását, majd azt követõen ép, egészséges csontvelõ adásával segítsék a vérképzés helyreállítását és ezáltal a beteg túlélését. Egy másik emberbõl, azaz a donorból származó csontvelõ azonban - hacsak ritka kivételként nem genetikailag azonos, egypetéjû ikerpárról van szó - idegen a befogadó szervezet (recipiens) számára. A befogadó szervezet fehérvérsejtjei ezért a beültetett csontvelõt idegenként ismerik fel és annak elpusztítására, szervezetbõl való eltávolítására törekszenek, vagyis fellép az ún. kilökõdési reakció. Ilyenkor a transzplantáció sikere attól függ, milyen mértékben hasonlítanak a csontvelõt adó személy (donor) sejtjei a befogadó szervezet sejtjeihez. A transzplantáció sikeressége érdekében éppen ezért igyekeznek olyan donort találni, aki e követelménynek leginkább megfelel. Minél közelebbi vérrokonokról van szó, természetesen annál nagyobb a hasonlóság esélye. Ezért csontvelõ-transzplantáció szükségessége esetén azt minél közelebbi vérrokontól, szülõtõl vagy testvértõl igyekeznek nyerni. A befogadóhoz legközelebb álló donor megválasztása azért is nagyon fontos, mert miután a beültetett csontvelõi sejtek, köztük a limfociták kellõképpen felszaporodtak, a befogadó szervezet sejtjeit idegenként ismerve fel, azokat megtámadják. A csontvelõ-transzplantáció másik lehetõsége magától a beteg egyéntõl korábban levett saját csontvelõ visszaadása. Ilyenkor - lévén saját sejtek, szövetek visszaültetésérõl szó - az imént vázolt problémák nem merülnek fel. Természetesen ilyenkor rendkívül nagy gondot fordítanak arra, hogy a betegtõl a visszaültetésre szánt csontvelõt olyankor vegyék le, amikor a kezelés hatására a beteg leukémiája visszafejlõdõben van, vagyis kóros, leukémiás sejtek csak kis számban vannak benne jelen. Az infúzió révén bejuttatott csontvelõi sejtek a vérárammal elkerülnek a csontvelõbe, ahol megtelepednek és mintegy 2-4 hét alatt ott megotthonosodnak, megerednek és szaporodásnak indulva megkezdik vérsejtképzõ tevékenységüket, s a szervezet számára vörös- és fehérvérsejteket, illetve vérlemezkéket produkálnak. Az immunfunkciók helyreállítódási folyamata ennél jóval idõigényesebb. Nem saját csontvelõ beültetése esetén 1-2 évig is eltarthat, amíg az immunfunkciók helyreállnak. Biológiai terápia A leukémiák kezelésében egyre gyakrabban és eredményesebben alkalmazott további kezelési mód az ún. biológiai

terápia. Ennek lényege olyan anyagok alkalmazása, amelyek a szervezet betegséggel szembeni válaszreakcióit kedvezõen befolyásolják. Rendszerint olyan anyagokról van szó, amelyek a szervezetben különbözõ káros behatások és betegség esetén kis mennyiségben egyébként is mindenkor termelõdnek. A modern molekuláris biológiai módszerekkel azonban ma már mesterségesen nagy mennyiségben is elõ tudják állítani és a rákterápiában egyre szélesebb körben hasznosan alkalmazzák õket. Ezen anyagok képesek a szervezetet olyan irányban befolyásolni, hogy az a ráksejtekkel szemben erõteljesebben reagáljon. Támogató kezelés A leukémiás betegek kezelésének nem kevésbé fontos formája az ún. támogató kezelés, ápolás (ún. szupportív terápia). A kezelések elsõdleges célja az, hogy segítse a leukémiával együtt járó, azt kísérõ vérszegénység, fertõzések, vérzések felléptének megelõzését, de legalábbis csökkentse azok mértékét, súlyosságát. Ennek érdekében a betegnek idõszakosan teljes vérátömlesztéseket vagy vérlemezke-transzfúziókat adnak. Emellett a fertõzések megelõzése, leküzdése érdekében még antibiotikus kezelésben is részesítik, illetve a vérképzést serkentõ anyagokat adagolnak neki. Ha a betegnél akut leukémia fennállását állapítják meg, a beteg kezelését azonnal meg kell kezdeni. Az ilyen betegek kezelése rendszerint különbözõ sejtburjánzás-gátló gyógyszerek, kemoterápiás szerek kombinált alkalmazásával történik. Más a helyzet krónikus leukémiás megbetegedés esetén. Ez esetben azon betegek, akiknél nincsenek tünetek, nem is szorulnak azonnali kezelésre, viszont annál fontosabb, hogy rövid idõközökben orvos ellenõrizze õket, hogy idõben észrevehesse a betegség esetleges súlyosbodását, amikor is a kezelés elkezdése halaszthatatlanná válik. A leukémiás betegek fertõzésekre való fokozott fogékonyságuk miatt minél inkább óvják magukat a külsõ fertõzésektõl, tehát hûléses vagy fertõzõ betegségben szenvedõ személyektõl tartsák távol magukat, és lehetõség szerint tartózkodjanak tömegesen látogatott helyek (színházak, mozik, bevásárlóközpontok stb.) felkeresésétõl. Ha lehetséges, a tömegközlekedési eszközöket se vegyék igénybe. A leukémiás betegeknél a száj- és fogápolás is rendkívül fontos, mert a szájüreget a leukémia és a kemoterápia egyaránt fogékonyabbá teszi fertõzések iránt és növeli annak vérzésekre, gyulladások kialakulására való hajlamát. Ezért ajánlják az orvosok a leukémiás betegeknek, hogy a kezelés megkezdése elõtt hozassák rendbe fogazatukat, a kezelés folyamán pedig szájhigiéniájuk fenntartására különös gondot fordítsanak. A leukémia kezelésének mellékhatásai A mellékhatások az alkalmazott kezeléstõl és a beteg egyéni reakcióitól függenek. A betegek különbözõ módon reagálnak a kezelésekre. A kezelést végzõk mindent megtesznek az esetleges mellékhatások megelõzése és enyhítése érdekében. A kemoterápia mellékhatásai leginkább az adott gyógyszerektõl függenek. A kemoterápia általában a gyorsan osztódó sejtekre hat, így a csontvelõre, az emésztõrendszer felszínét alkotó sejtekre és a hajhagymákra. Mindezek következtében a vér alakos elemeinek száma csökkenhet, hányinger, hányás, hasmenés és hajhullás fordulhat elõ. Székrekedés is kialakulhat. Mivel ebben az idõszakban az ellenállóképesség is kisebb mértékû, a fertõzésveszély is fokozottabb. A kemoterápiás kezelés a leukémiás betegeknél egyébként is meglévõ fokozott vérzékenységet tovább növelheti, ami szintén a vér alakos elemeinek változásaival függ össze. További lehetséges mellékhatás az ujjak zsibbadása. A mellékhatások általában néhány héttel a kemoterápia befejezése után megszûnnek. Étvágytalanság a kemoterápiás és a sugárkezelés alatt egyaránt elõfordulhat. A szakemberek tapasztalatai alapján a jól táplálkozó betegek jobban viselik el a kezelések mellékhatásait. Éppen ezért a táplálkozás minõsége és mennyisége a kezelések alatt igen fontos. A leukémiák kezelésében alkalmazott némely kemoterápiás szer a beteg fogamzó-, illetve megtermékenyítõképességét is érinti. Nõknél ez szabálytalan idõközökben jelentkezõ vérzést, vagy akár a menstruáció megszûnését és menopauza tüneteinek idõ elõtti fellépését, valamint hüvelyszárazságot okozhat. Férfiaknál a spermatermelés megszûnését eredményezi. E változások maradandóak is lehetnek, ezért kemoterápiás kezelésre szoruló férfi esetében felmerülhet a lehetõsége és szükségessége annak, hogy a kezelés megkezdése elõtt tõle ondót, spermát gyûjtsenek és azt lefagyasztva tárolják késõbbi mesterséges megtermékenyítés céljaira. A leukémiában gyermekkorban megbetegedettek többsége a kezelések ellenére felnõttkorában normális fogamzó- és megtermékenyítõ képességgel rendelkezik. Sugárterápia esetén a kezelések elõrehaladtával a betegek szokatlan fáradtságot tapasztalhatnak. Ebben az idõszakban a lehetõ legtöbb pihenés javasolt. A sugárterápiával kezelt területen bõrreakciók (kipirulás vagy

bõrkiszáradás) jelentkezhetnek. A betegeknek óvatosan kell bánniuk a kezelt bõrfelületükkel. Az orvos megkérdezése nélkül nem tanácsos bõrápolószereket (folyadék, krém) alkalmazniuk. Ha a mellkas területén történik a sugárterápia, akkor a betegek gyakran tapasztalhatnak torokszárazságot, torokfájást és nyelési panaszokat. Néha a légzésük megnehezülhet, vagy száraz köhögés alakulhat ki. A hasi terület sugárkezelése hányingert, hányást, hasmenést válthat ki. Elõfordulhat még kézremegés, zsibbadás a végtagokban és/vagy a háton. A sugárterápia mellékhatásai általában átmenetileg állnak fenn, és a kezelés abbahagyása után néhány héttel többnyire megszûnnek. Említettük, hogy a leukémiás betegek kezelésében egyre gyakrabban csontvelõ-transzplantációra is sor kerülhet. A csontvelõ-transzplantáció sikere érdekében a betegeket elõzetesen rendkívül nagy dózisú kemoterápiás és sugaras kezelésben részesítik, amely rendkívül sokféle és súlyos mellékhatásokkal járhat. Az immunvédekezési képesség gyakorlatilag teljes elvesztése miatt az ilyen betegek mindaddig, amíg a beültetett sejtek nem termelnek elegendõ fehérvérsejtet, mindenféle fertõzéssel szemben csaknem teljesen védtelenek. Ezért az ilyen betegeket lehetõleg steril környezetben, a külvilágtól izoláltan tartják és a fertõzések kialakulásának megelõzése érdekében különbözõ fertõzõ ágensek ellen ható gyógyszeres kezelésben részesítik õket. A leukémiás betegek gondozása, követése, támogatása Leukémiás megbetegedés esetén a kezelések befejezése után a rendszeres ellenõrzõ orvosi vizsgálaton való megjelenés és részvétel nagyon fontos, mert az orvos csak így tudja idõben észrevenni, ha a betegség esetleg kiújult. A betegség kezelése utáni ellenõrzõ vizsgálatokat a kezelõorvossal kell egyeztetni! dagantok.hu Kapcsolódó cikkek: Rák ellen tudástár gyógymódokkal Akik legyõzték a rákot Egészséges életmód Egészséges receptek