Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV. 463. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI 1872 1949 (-1951) [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti elemek] [Dokumentumtípusok] A központi járást a közigazgatás átszervezése kapcsán 1872-ben hozták létre. A makói járáshoz 1872-1920-ig a következő községek tartoztak: Apátfalva, Földeák, Lele, Kopáncs, Kiskirályhegyes, Nagykirályhegyes, Alberti, Ambrózfalva, Nagymajlát, Pitvaros, Csanád, 1921-1933-ig: Apátfalva, Földeák, Püspöklele, Magyarcsanád, Királyhegyes, 1933-1944-ig: Apátfalva, Magyarcsanád, Bökény, Földeák, Püspöklele, Királyhegyes, Csanádpalota, Kövegy, Nagylak, Csanádalberti, Pitvaros, Ambrózfalva, Nagymajlát, Nagykopáncs. A központi járás főjegyzője a központi és a palotai járás szolgabírói hivatalainak hatáskörét és területét vette át 1945-ben. Földeák, Lele, Apátfalva, Magyarcsanád, Királyhegyes, Csanádpalota, Kövegy, Alberti, Pitvaros, Ambrózfalva, Nagymajlát tartoztak hozzá. Lásd az egyes állagoknál részletesen. A fond 7 állagot tartalmaz (a-g.) Az iktatott iratok évenként, iktatószámok szerint követik egymást, a többi irat téma- és tárgykör szerint lett csoportosítva. Lásd az egyes állagoknál részletesen. [Terjedelem] 389 doboz = 46.08 ifm, 2 csomag = 0,06 csfm, 350 kötet = 7.05 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 736 r.e. = 53.19 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] A fondhoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás]. [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] IV. 463. a. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Közigazgatási iratok 1872 1949 Lásd a bevezetésben. Haszonnal kutatható a községek életére, az első világháború és a forradalmak időszakára. A második világháborúra való készülődésre, a világháború hatására, a lakosok életére is sok adatot tartalmaz. A cselédügyre, a lakásügyre, a
2 kettősbirtokosok ügyeire és az árvaügyre vonatkozóan szintén. [Szerkezeti Az állag nem tartalmaz sorozatokat. elemek] [Dokumentumtípusoktetanyag a segédkönyvek mellett iskolai kihágási nyilvántartókönyveket tartalmaz. Jelentések, statisztikák, határozatok, engedélyek, nyilvántartások, körlevelek stb. A kö- [Terjedelem] 347 doboz = 41.64 ifm, 148 kötet = 4,92 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 493 r.e. = 46.42 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.d. Iktatott iratok 1872 1 790 2.d. 791 1766 3.d. 1873 1 1470 4.d. 1471-2211 5.d. 1874 1 2438 6.d. 1875 202 1100 7.d. 1105 2191 8.d. 1876 1 1045 9.d. 1049 2109 1877 1 365 10.d. 366 1565 11.d. 1566 1948 1878 4 330 12.d. 331 1165 13.d. 1167 2000 14.d. 2002 2251 1879 3 460 15.d. 463 1726 16.d. 1727 2426 1880 200 415 17.d. 417 1345 18.d. 1346 2396 19.d. 1881 4 1345 20.d. 1346 2625 21.d. 2626 2906 1882 2 445 22.d. 446 1360 23.d. 1362 2639 24.d. 1883 5 850 25.d. 852 1825 26.d. 1826 2740 27.d. 2741 2784
1884 12 1140 28.d. 1141 2355 29.d. 2357 3044 1885 2 435 30.d. 436 1170 31.d. 1171 1795 32.d. 2746 3326 33.d. 1886 1 400 34.d. 401 1250 35.d. 1256 1983 36.d. 1984 2833 37.d. 2838 3150 1887 3 1085 38.d. 1089 2370 39.d. 2371 4184 40.d. 1888 12 750 41.d. 751 1665 42.d. 1666 3630 43.d. 3636 3879 1889 14 586 44.d. 587 1570 45.d. 1571 2295 46.d. 2296 3060 47.d. 3063 3553 48.d. 1890 32 1665 49.d. 1669 2672 50.d. 2673 4026 51.d. 4027 5909 52.d. 1891 144 1710 53.d. 1711 2980 54.d. 2981 5570 55.d. 5571 5852 1892 37 1192 56.d 1194 3012 57.d. 3013 4304 58.d. 4305 6596 1893 1 660 59.d. 664 2870 60.d. 2871 4715 61.d. 4716 6998 62.d. 1894 32 1845 63.d. 1847 3186 64.d. 3187-4535 65.d. 4536 5600 66.d. 6613 7054 67.d. 1895 1 1550 68.d. 1551 4531 69.d. 4532 5980 70.d. 5983 6995 71.d. 1896 8 1300 3
72.d. 1309 2900 73.d. 2903 3960 74.d. 3961 5808 75.d. 5809 6403 1897 1 560 76.d. 562-1255 77.d. 1257 2400 78.d. 2401 4370 79.d. 4371 5885 80.d. 1898 3 2120 81.d. 2121 3855 82.d. 3859 5285 83.d. 5386 5948 1899 14 455 84.d. 457 1310 85.d. 1311 3030 86.d. 3031 4585 87.d. 4586 5268 88.d. 1900 1 1155 89.d. 1156 2770 90.d. 2772 4210 91.d. 4211 6945 92.d. 6946 7902 93.d. 7903 8822 94.d. 1901 12 1605 95.d. 1607 3765 96.d. 3767 6550 97.d. 6551 7947 98.d. 1902 1 1510 99.d. 1511 2800 100.d. 2804 4445 101.d. 4446 5860 102.d. 5861 7505 103.d. 7506 8150 1903 1 640 104.d. 642 1770 105.d. 1771 2965 106.d. 2968 3915 107.d. 3916 5178 108.d. 1904 501 1670 109.d. 1671 2890 110.d. 3891 4520 111.d. 4521 4620 1905 1 1110 112.d. 1111 2145 113.d. 2146 4304 114.d. 1906 1 1510 115.d. 1511 2975 116.d. 2978 3765 117.d. 3766 3967 4
1907 1 915 118.d. 916 1810 119.d. 1811 2690 120.d. 2691 3715 121.d. 3716 4498 1908 3 300 122.d. 304 1640 123.d. 1641-2515 124.d. 2516 3270 125.d. 3272 3822 126.d. 1909 501 1425 127.d. 1426 2295 128.d. 2296 4085 129.d. 4086 4500 1910 3 335 130.d. 337 1055 131.d. 1057 1920 132.d. 1923 2840 133.d. 2843 3610 134.d. 3611 4325 135.d. 4326 5209 136.d. 1911 3 910 137.d. 911 3685 138.d. 3689 4330 139.d. 4331 4999 140.d. 1912 2 490 141.d. 493 1250 142.d. 1251 2028 143.d. 2029 2870 144.d. 2871 3315 145.d. 3318 4170 146.d. 4175 4940 147.d. 4941 5977 148.d. 1913 5 715 149.d. 716 1635 150.d. 1636 2425 151.d. 2426 3165 152.d. 3167 4090 153.d. 4091 4795 154.d. 4797 5865 155.d. 5869 6490 156.d. 6492 7210 157.d. 1914 2 600 158.d. 601 1305 159.d. 1306 1940 160.d. 1942 2690 161.d. 2693 3440 162.d. 3442 4005 163.d. 4006 4390 164.d. 4397 5245 5
165.d. 5246 5765 166.d. 5766 6940 167.d. 6941 7387 1915 3 140 168.d. 143 1030 169.d. 1032 2140 170.d. 2141 2960 171.d. 2961 3720 172.d. 3721 4760 173.d. 4768 5785 174.d. 5787 7715 175.d. 7716 8415 176.d. 8417 8490 1916 1 755 177.d. 758 1375 178.d. 1378 2325 179.d. 2328 3870 180.d. 3871 5060 181.d. 5061 6310 182.d. 6311 7230 183.d. 7254 8625 184.d. 8625 9508 185.d. 9509 10380 1917 3 200 186.d. 204 903 187.d. 907 2200 188.d. 2203 2740 189.d. 2741 3295 190.d. 3296 4020 191.d. 4021 4925 192.d. 4927 5840 193.d. 5941 6450 194.d. 6452 7425 195.d. 7426 8163 196.d. 8164 8727 1918 2-265 197.d. 266 890 198.d. 891 1635 199.d. 1637 2580 200.d. 2582 3630 201.d. 3631 4805 202.d. 4806 5485 203.d. 5486 6520 204.d. 6521 7605 205.d. 7607 8280 206.d. 8281 8930 207.d. 8931 9701 1919 8 240 208.d. 241 815 209.d. 816 1380 6
210.d. 1381 1875 211.d. 1876 2650 212.d. 2651 3110 1920 1 24 213.d. 24 490 214.d. 491 1380 215.d. 1381-2140 216.d. 2141 2905 217.d. 2909 4210 218.d. 4211 5370 219.d. 5372 6631 220.d. 6632 7513 221.d. 1921 1 1475 222.d. 1477 2430 223.d. 2432 3625 224.d. 3626 4480 225.d. 4491 5080 226.d. 5082 5900 227.d. 5901 6750 228.d. 6751 7895 229.d. 7896 9020 230.d. 9028 9970 231.d. 9974 10803 1922 1 755 232.d. 757 1630 233.d. 1632 2485 234.d. 2486 3600 235.d. 3602 4610 236.d. 4612 6365 237.d. 5368 8106 1923 25 155 238.d. 156 1800 239.d. 1801 3270 240.d. 3272 4455 241.d. 4456 4801 1924 6 770 242.d. 771 1900 243.d. 1901 3115 244.d. 3116 4327 245.d. 1925 21 1035 246.d. 1040 1980 247.d. 1984 3450 248.d. 3451 3993 1926 6 650 249.d. 655 1570 250.d. 1571 2740 251.d. 2742-3610 252.d. 3612 4978 253.d. 1927 66-5045 254.d. 1928 161 5912 7
1929 47 1575 255.d. 1579 3247 1930 107 2400 256.d. 2434 5309 1931 58 2110 257.d. 2144 4038 1932 2144 4038 258.d. 1933 22 3063 259.d. 1934 66 3163 260.d. 1935 66 401? 261.d. 1936 4 3579 262.d. 1937 1 965 263.d. 966 1980 264.d. 1981 2477 265.d. 2479 2920 266.d. 2921 3559 267.d. 1938 2 404 268.d. 411 830 269.d. 836 1580 270.d. 1582 2250 271.d. 2251 3175 272.d. 3178 3836 273.d. 1939 3 335 274.d. 336 1130 275.d. 1131 1524 276.d. 1525 1880 277.d. 1882 2470 278.d. 2472 3125 279.d. 3128 3734 280.d. 3734 4324 281.d. 1940 4 320 282.d. 321 415 283.d. 416 735 284.d. 738 1240 285.d. 1241 2220 286.d. 2226 3320 287.d. 3322 4235 1941 4 50 289.d. 51 1180 290.d. 1181 1761 291.d. 1762 2600 292.d. 2609 3300 293.d. 3308 4020 294.d. 4021 4595 295.d. 1942 1 805 296.d. 806 1811 297.d. 1812 2580 298.d. 2584 3080 299.d. 3082 4274 300.d. 1943 3 445 8
301.d. 446 812 302.d. 813 1178 303.d. 1179 1690 304.d. 1691 2280 305.d. 2281 3225 306.d. 3226 4035 307.d. 4038 4434 308.d. 1944 1 390 309.d. 391 835 310.d. 837 1019 311.d. 1020 1435 312.d. 1436 1860 313.d. 1863 2155 314.d. 2156 2630 315.d. 2631 2905 316.d. 2907 3020 317.d. 3021 3136 317/b. Igazolási ügyek 1945 3 445 318.d. 446 1100 319.d. 1101 2771 320.d. 2776 3490 321.d. 3494 4094 Elnöki iratok 1946 1 2 1947 1 3 1948 1 6 1949 sz. n. Iktatott iratok 1946 3 32 322.d. 33 300 323.d. 307 850 324.d. 851 1280 325.d. 1283 1690 326.d. 1691 2550 327.d. 2551 3250 328.d. 3251 3790 329.d. 3791 3963 1947 11 246 330.d. 247 2130 331.d. 2134 2850 332.d. 2852 3212 1948 36 4219 333.d. 1949 145 850 334.d. 851 1475 335.d. 1576 1980 336.d. 2005 3200 337.d. 3218 4585 338.d. 4586 4880 339.d. Tisza szabályozási számadások 1876 1902 340.d. Esküdtszéki szolgálatra képesített férfiak lajstroma 1917 Szabályrendeletek 1921 1948 9
10 Mutató A Z 341.d. Rendeletek, utasítások 1871 1932 Lakásügyek 1921 1929 342.d. Külföldiek nyilvántartása 1919 1943 343.d. Rendőrhatósági engedélyek 1923 1926 344.d. Kettősbirtokosok ügyei 1925 1937 345.d. Hadigondozás 1917 1919 346.d. Hadigondozás 1947 3309 4561 Iparügyek 1947 3850 4573 1949 1931 4901 347.k. Fegyvertartási engedélyek 1920 1949 348.k. Községi tisztviselők illetmény nyilvántartása 1945 1946 349.k. Iktatókönyv 1872 1 1818 350.k. 1873 1 2212 351.k. 1874 1 2465 352.k. 1875 1 2196 353.k. 1876 1 2109 354.k. 1877 1 1952 355.k. 1878 1 2254 356.k. 1879 1 2429 357.k. 1880 1 2631 358.k. 1881 1 2908 359.k. 1882 1 2667 360.k. 1883 1 2987 361.k. 1884 1 3035 362.k. 1885 1 3333 363.k. 1886 1 3150 364.k. 1887 1 3444 365.k. 1888 1 3826 366.k. 1889 1 4063 367.k. 1890 1 5724 368.k. 1891 1 5855 369.k. 1892 1 6822 370.k. 1893 1 7015 371.k. 1894 1 7068 372.k. 1895 1 7000 373.k. 1896 1 6410 374.k. 1897 1 5980 375.k. 1898 1 5971 376.k. 1900 1 8822 377.k. 1901 1 7948 378.k. 1902 1 8153 379.k. 1903 1 5180 380.k. 1904 1 4621 381.k. 1905 1 4250 382.k. 1906 1 3970 383.k. 1907 1 4921 384.k. 1908 1 5120 385.k. 1909 1 5133 386.k. 1910 1 5211
387.k. 1911 1 5391 388.k. 1912 1 6000 389.k. 1913 1 7285 390.k. 1914 1 7390 391.k. 1915 1 8490 392.k. 1916 1 5000 393.k. 5001 10380 394.k. 1917 1 4400 395.k. 4401 8727 396.k. 1918 1 9738 397.k. 1919 1 3515 398.k. 1920 1 7513 399.k. 1921 1 5000 400.k. 5001 10804 401.k. 1922 1 6994 402.k. 1923 1 4801 403.k. 1924 1 4332 404.k. 1925 1 3993 405.k. 1926 1 4979 406.k. 1927 1 5088 407.k. 1928 1 6005 408.k. 1929 1 5766 409.k. 1930 1 5327 410.k. 1931 1 4060 411.k. 1932 1 3558 412.k. 1933 1 3103 413.k. 1934 1 3188 414.k. 1935 1 3348 415.k. 1936 1 3601 416.k. 1937 1 3700 417.k. 1938 1 3838 418.k. 1939 1 4325 419.k. 1940 1 4908 420.k. 1941 1 4501 421.k. 1942 1 4274 422.k. 1945 1 4265 423.k. 1946 1 3965 424.k. 1947 1 4623 425.k. Központi járás szociális titkárának iktatókönyve 1949 25 189 426.k. Mutatókönyv 1872 A Z 427.k. 1873 428.k. 1874 429.k. 1875 430.k. 1876 431.k. 1878 432.k. 1879 433.k. 1880 434.k. 1881 435.k. 1882 11
12 436.k. 1883 437.k. 1884 438.k. 1885 439.k. 1886 440.k. 1887 441.k. 1888 442.k. 1889 443.k. 1890 444.k. 1891 445.k. 1892 446.k. 1893 447.k. 1894 448.k. 1895 449.k. 1896 450.k. 1897 451.k. 1898 452.k. 1899 453.k. 1900 454.k. 1901 455.k. 1902 456.k. 1903 457.k. 1905 458.k. 1906 459.k. 1907 460.k. 1908 461.k. 1909 462.k. 1910 463.k. 1911 464.k. 1912 464/b 1913 465.k. 1914 466.k. 1915 467.k. 1916 468.k. 1917 469.k. 1918 470.k. 1920 471.k. 1921 472.k. 1922 473.k. 1923 474.k. 1924 475.k. 1925 476.k. 1926 477.k. 1927 478.k. 1928 479.k. 1929 480.k. 1930 481.k. 1931 482.k. 1932 483.k. 1933 484.k. 1934
13 485.k. 1935 486.k. 1936 487.k. 1937 488.k. 1938 489.k. 1939 490.k. 1940 491.k. 1941 492.k. 1942 493.k. 1943 494.k. 1944 495.k. 1945 496.k. 1946 497.k. 1949 IV. 463. b. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Kihágási iratok 1880 1945. [Fondképző Lásd a bevezetésben. története] [Dokumentumokban szereplő intézkedhetett. A szolgabíró 1880-tól megszűnt bírói hatóság lenni, csak kisebb kihágási ügyekben információk] [Szerkezeti Az állag nem tartalmaz sorozatokat. elemek] [Dokumentumtípusok] kihágási nyilvántartókönyveket tartalmaz. jegyzőkönyvek, bírságkirovási és beszedési iratoka kötetanyag a segédkönyvek mellett [Terjedelem] 25 doboz = 3.00 ifm, 1 csomag = 0,03 csfm, 87 kötet = 4,25 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 113 r.e. = 4,25 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.d. Iratok 1880 1 13 1881 1 94 1882 2 206 1883 1 50 2.d. 51 123 1885 3 192 1886 1 64
1887 1 101 1888 123 1889 2 190 3.d. 1890 3 323 1891 9 294 1893 7 242 4.d. 1894 9 269 1896 10 189 5.d. 1897 2 392 1899 1 193 1901 1 274 6.d. 1902 76 254 1903 37 221 1904 2 250 7.d. 1905 2 217 1906 71 103 1907 1 102 8.d. 103 152 1908 1 130 1909 1 168 9.d. 169 289 1910 1 209 1911 4 35 1912 1 300 10.d. 1913 1 303 11.d. 1914 1 427 12.d. 1915 1 265 13.d. 1916 1 301 14.d. 1917 1 445 15.d. 1918 4 348 16.d. 1919 1 48 17.d. 1920 3 262 1921 67 140 18.d. 145 509 19.d. 1922 3 290 1923 151 340 20.d. 343 553 1929 401 528 1937 1201 1325 1938 1 800 21.d. 954 1544 1939 1 1289 22.d. 1940 1 1744 1941 1 1138 23.d. 1942 1 966 24.d. 1943 20 880 25.d. 1944 1 380 381 903 26.cs. 1945 27.k. Iktató, mutató 1881 A - Z 14
28.k. 1883 29.k. 1884 30.k. 1885 31.k. 1886 32.k. 1887 33.k. 1888 34.k. 1889 35.k. 1890 36.k. 1891 37.k. 1892 38.k. 1893 39.k. 1894 40.k. 1895 41.k. 1896 42.k. 1897 43.k. 1898 44.k. 1899 45.k. 1900 46.k. 1901 47.k. 1902 48.k. 1903 49.k. 1906 50.k. 1907 51.k. 1909 52.k. 1911 53.k. 1912 54.k. 1913 55.k. 1914 56.k. 1915 57.k. 1916 58.k. 1917 59.k. 1918 60.k. 1920 61.k. 1921 62.k. 1922 63.k. 1923 64.k. 1924 65.k. 1925 66.k. 1926 67.k. 1927 68.k. Iktató 1928 69.k. Iktató, mutató 1929 A Z 70.k. 1930 71.k. 1931 72.k. 1933 73.k. 1934 74.k. 1935 75.k. 1936 76.k. 1937 77.k. Iktató 1938 15
16 78.k. Iktató, mutató 1939 A Z 79.k. 1940 80.k. 1941 81.k. 1942 82.k. 1943 83.k. 1944 84.k. 1945 85.k. Mutató 1910 A Z 86.k. 1928 87.k. 1938 88.k. 1944 89.k. Kihágási nyilvántartás 1906 90.k. 1908 91.k. 1935 92.k. 1936 93.k. 1937 94.k. 1938 95.k. 1939 96.k. 1940 97.k. 1941 98.k. 1942 99.k. 1943 100.k. Kihágási pénznapló 1908 101.k. 1911 102.k. 1936 103.k. 1937 104.k. 1938 105.k. 1939 106.k. 1940 107.k. 1941 108.k. 1942 109.k. 1943 110.k. 1944 111.k. Iskolai kihágási nyilvántartás 1933 1935 112.k. 1938 113.k. 1941. [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti elemek] IV. 463. c. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Katonaállítási iratok 1881 1947 Lásd a bevezetésben. Az iratanyagban sorozási iratok, a kötetanyagban katonaállítási lajstromok és sorshúzási nyilvántartások találhatók. Az anyag az 1880-as évek elejétől az 1890-es évek végéig folyamatos, azt követően rendkívül hiányos. -
17 [Dokumentumtípusok] [Terjedelem] Összeírások, lajstromok. 2 doboz = 0.24 ifm, 1 csomag = 0,03 csfm, 30 kötet = 0,33 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 63 r.e. = 0,66 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.d. Sorozási iratok 1914 2.cs. 1917 3.k. Állítási lajstrom 1881 4.k. 1882 5.k. 1883 6.k. 1884 7.k. 1885 8.k. 1886 9.k. 1887 10.k. 1888 11.k. 1889 12.k. 1890 13.k. 1891 14.k. 1892 15.k. 1893 16.k. 1919 17.k. 1947 18.k. Sorshúzási lajstrom 1882 19.k. 1883 20.k. 1884 21.k. 1885 22.k. 1886 23.k. 1888 24.k. 1889 25.k. 1890 26.k. 1891 27.k. 1892 28.k. 1894 29.k. 1895 30.k. Katonai összeírás 1935 31.k. 1936 32.d. Összeírások 1947
18 IV. 463. d. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Árvaügyi iratok 1882 1886. [Fondképző Lásd a bevezetésben. története] [Dokumentumokban szereplő el az állagban. Az állag csak az 1880-as évekből származó iratokat tartalmaz. A községek hirdetési bizonylatait és az árvaszéktől érkezett határozatokat helyezték információk] [Szerkezeti - elemek] [Dokumentumtípusok] Hirdetési bizonylatok, határozatok [Terjedelem] 1 doboz = 0.12 ifm, 5 kötet = 0,14 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 6 r.e. = 0.14 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.d. Iratok 1882; 1884 2.k. Iktatókönyv 1882 3.k. 1883 4.k. 1884 5.k. 1885 6.k. 1886. [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] IV. 463. e. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Iparhatósági iratok 1871 1950 Lásd a bevezetésben. A szolgabíró nyilvántartást vezetett a tanoncokról, segédekről, a kiadott iparengedélyekről, cselédkönyvekről, munkakönyvekről. A fond fontos forrása az ipartörténet kutatásának. [Szerkezeti - elemek] [Dokumentumtí- lajstromkönyvek, nyilvántartókönyvek, munkakönyvek
19 pusok] [Terjedelem] 4 doboz = 0,48 ifm, 36 kötet = 0,61 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 40 r.e. = 1.21 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.k. Tanonclajstrom 1892 1906 2.k. 1906 1948 3.k. Segédnyilvántartás 1900 1913 4.k. 1914 1925 5.k. 1926 1936 6.k. 1914 1950 7.k. Iparlajstrom A (képesített) 1884 1920 8.k. B (engedély) 1884 1913 9.k. E 1885 1948 10.k. D 1894 1910 11.k. C (gyárosok) 1901 1940 12.k. B 1909 1943 13.k. D (kereskedők) 1910 1920 14.k. A 1921 1951 15.k. D 1921 1947 16.k. A (Cs.palota) 1922 1929 17.k. B (Cs.palota) 1922 1945 18.k. E (Cs.palota) 1922 1944 19.k. D (Cs.palota) 1922 1929 20.k. E (Cs.palota) 1922 1945 21.k. D (Cs.palota) 1922 1944 22.k. A (Nagylak) 1929 1944 23.k. Gyári és ipari segédmunkás munkakönyvek névmutatója 1930-1936 24.k. Iparlajstrom (ószeresek, zsibárusok) 1939 1950 25.k. Fagylaltárusok 1939 1951 26.k. Gyárosok 1941 1947 27.k. B 1944 1947 28.k. Tejárusok 1945 1949 29.k. D 1948 30.k. E 1948 1950 31.k. Torontáli iparlajstrom 1950 32.d. Cselédkönyvek 1871 1930 33.d. Cselédkönyvek lajstroma 1856-1860 34.k. 1876 1878 35.k. 1879 1884 36.k. Munkakönyvek lajstroma 1884 1949
20 37.d. Munkakönyvi iratok 1906 1923 38.d. Munkakönyvek 1880 1899 39.d. 1900 1909 40.d. 1910 1919. [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti elemek] [Dokumentumtípusok] [Terjedelem] IV. 463. f. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Testnevelési és Népgondozó Kirendeltség iratai 1920 1924 Lásd a bevezetésben. A Hadigondozási Bizottságok felállításáról az 1917. évi 900. számú miniszterelnöki rendelet intézkedett. A főszolgabíró a hatósági felügyeletet látta el. A bizottságok feladata a rokkantak, árvák és özvegyek segítése volt. Később (1920 1924) a testnevelési és népgondozó kirendeltségek vették át a feladatait. A fond csak segédkönyveket tartalmaz. - iktató- és mutatókönyvek 11 kötet = 0,06 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 11 r.e. = 0.06 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni a segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.k. Iktató (Nyt) 1920 1 569 2.k. Iktató (NGK) 1921 1 246 3.k. Iktató mutató (stat., NGK, nyt.) 1921 1 1007 A Z 4.k. Iktató (NGK, Toborzó Bizottság) 1921 1 5 5.k. Iktató (NGK) 1922 1 593 6.k. Iktató - mutató (NGK) 1923 1 140 A Z (Községenkénti vált. jelentés) (Kiszombori és Nagyszentmiklósi járás hozzákötve) 7.k. Iktató 1924 1001 1357 8.k. Mutató (nyt.) 1920 A Z 9.k. Mutató (NGK) 1921 A Z 10.k. Mutató 1922 A Z 11.k. Mutató (Közönséges Bizottság) 1924 A Z
21 IV. 463. g. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI Választási iratok 1949 [Fondképző Lásd a bevezetésben. története] [Dokumentumokban szereplő nyilvántartásokat tartalmazó irat együttes. Az iktatókönyvhöz tartozó iratok rendkí- Az 1949. évi választások előkészítése és lebonyolítása során keletkezett, főként információk] vül hiányosak. [Szerkezeti - elemek] [Dokumentumtípusok] nyilvántartások, iktatókönyv [Terjedelem] 3 doboz = 0,36 ifm, 1 kötet = 0,37 kfm, Összes raktári egység és terjedelme: 4 r.e. = 0.37 fm [Feldolg. szintje] A fond középszinten rendezett. [Segédletek] Az állaghoz ISAD-G szabvány szerinti leírás és raktári jegyzék készült. Elérhetőség: online (MNL központi portál). Kutatni az iratok és segédkönyvek átnézésével lehet. [Hozzáférés] A fond anyaga szabadon, korlátozás nélkül kutatható. [Helyrajzi jelzet] MNL CsML Makói Levéltár, Széchenyi tér 6. [Készítette] Vig Zoltán, Urbancsok Zsolt [Konkordancia] - [Utolsó 2017.09.19. módosítás] 1.d. Iratok 1949 Ambrózfalva - Csanádalberti 2.d. 1949 Csanádpalota Nagylak 3.d. 1949 Nagymajlát - Püspöklele 4.k. Iktatókönyv 1949