2011. december. Levél partnereinknek BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET! AGRIBRANDS Europe Hungary zrt.



Hasonló dokumentumok
Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

8. Ismertesse a pecsenye-csirke elıállítás technológiáját!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ

PULYKA NEVELÉSI, HÍZLALÁSI TECHNOLÓGIA

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről

H Í R E K Szegedről . /.

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

C é g t ö r t é n e t

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

A 2012-es szezon értékelése

Keltetői prevenció a kokcidiózis ellen tapasztalatok, ajánlások, trükkök

LOKÁLIS KAPCSOLATOK

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában

Mozgással az Egészségért!

WellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára

Balatonkenese: 2014 május 1

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

a 2009/2010 üzleti évrôl

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Koncentrátumok

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: május

Beszámoló a decemberi klubnap eseményeiről

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata

BROJLER Teljesítménymutatók

2016. I. évfolyam 3. szám. GfK Growth from Knowledge

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás

Először díjazták a leginnovatívabb termékek fejlesztőit

Véndiák Találkozó 2016

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / / borzsony.duna@gmail.com /

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %

K l i n i k a. Computer Klinika. info@computerklinika.hu. Informatikai Szolgáltató. és Kereskedelmi Betéti Társaság

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája

Construmán jártunk, díjakat találtunk!

Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően)

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség.

Gyakorló feladatok a Komplex elemzés tárgyhoz Témakör: Mezőgazdaság

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Svájci tanulmányút. Basel

ünnepélyes avatása és megnyitására

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

RÉSZTVEVŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS KÉRDŐÍVÉNEK ELEMZÉSE

kérdései (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon)

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka

Miért érdemes csatlakozni?

Szakmai beszámoló a november 29-i tanulmányútról

(telefon, , stb.)

A év agrometeorológiai sajátosságai

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Összefoglaló a március között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

KMS Védjegy általános szakmai követelményei

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács

Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal

Főoldal. Üdvözöljük a Danielisz Autóalkatrész Kereskedés weboldalán!

KONFERENCIA SZPONZORÁCIÓS LEHETŐSÉG

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

Természetközeli sporttábor

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM január-február

A könyv segítségével megismerhetitek

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés május

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

IRODASZER, ISKOLASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS.

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u /2. Jegyzőkönyv

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

Mitől jó egy weboldal?

Kuruc Attila. Egy magyar srác viszontagságai Külföldiában

TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia

Újratervezés. Bemutatkozás:

ONLINE KISKERESKEDELEMI INDEX ÖSSZEFOGLALÓ

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Üdvözli Önt a QERDES.COM!

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Életre keltjük épületét

Jegyzőkönyv. bemutató óra értékelése

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Telefonos meghívás Görözdi Dóra Kocsis Zoltán

Átírás:

AGRIBRANDS Europe Hungary zrt. 2011. december Levél partnereinknek BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET!

Tartalom 3 Eredményes PURINA Szabadegyetem Szolnokon 4 Új fejlesztésekkel, új termékekkel a sikeres kampányokért 5 IV. PURINA Szabadegyetem, Szolnok 8 PURINA Mobil díjátadó ünnepség Berekfürdőn 9 PURINA Mobil értékesítő TOP-10 2011. 10 Fontos tudnivalók a broiler hizlalásról 12 Másfél évtizede a Purinával 14 15 éve Györkönyben a PURINA 16 Cargill dealerből lett PURINA dealer 18 Szakmai előadások az állattartás iránt érdeklődő fiatalok részére 19 Ma jó üzleti lehetőség a koncentrátumeladás 20 Bemutatkozik az első szlovákiai PURINA dealer 22 Új PURINA Takarmányáruház Hajdúböszörményben 23 Páhi község PURINA takarmányáruházzal gazdagodott 24 Dealer Értékesítő Szakmai Találkozó Békés megyében 26 Hízómarhatartók szimpóziuma Kőrösladányban 27 Takarmányboltos találkozó Kiskőrösön 28 Kemény fagyok, magas forgalom 29 Válságban a tojástermelés!? 30 Új csomagolásban a PURINA plusz termékek 31 Új élet, megújult kapcsolatok 32 PURINA Nyúltakarmányozási Szimpózium 34 Miénk ez a nap, mert a szakma hívogat! 36 WWF Szabadság-sziget 38 Magyaros ízek a Csallóközből Purinfó, az AGRIBRANDS Europe Hungary zrt. lapja. Készül 2500 példányban. Felelős kiadó: Maarten Welten Felelős szerkesztő: Lengyel István E-mail: istvan_lengyel@cargill.com Szerkesztőség: 1134 Budapest, Váci út 37. Tel.: 06-1-236-4500 Fax: 06-1-236-4501 www.purinatakarmany.co.hu 2 2011. december

Eredményes PURINA Szabadegyetem Szolnokon December elején már leesett az első hó, de nem bizonyult tartósnak, hamar el is olvadt, hűvös, ködös idő van ma reggel is. Kinézve az ablakból, még csak ébredezik a város, de a purinások már javában dolgoznak, kinyitottak a boltok, a takarmányáruházak, megindultak a mobilok, hogy kiszolgálják a vásárlóinkat. Kettőség van bennem, amikor a hóról írok, hiszen gyönyörű a havas táj, viszont ha arra gondolok, hogy a mobilosokat is beleértve több mint száz kollégám van az úton nap mint nap, aggódom, hogy biztonságosan érjenek haza a szeretteikhez. November elején volt alkalmam személyesen is találkozni nagykereskedőinkkel a IV. Purina szabadegyetemen, Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén, Szolnokon, a helyi gazdasági főiskolán. A másfél napos, programokban gazdag rendezvényen sokat beszélgettünk az üzletről, a jövő évi kilátásokról. Sok hasznos információt kaptam, rengeteg kiváló ötletet, amit a jövőben hasznosítani tudunk. A visszajelzések alapján hasznos prezentációk hangzottak el a kiváló előadóktól. Az előadásokat három blokkra osztottuk: A délelőtti blokk a kutyáról, a kutyaeledel- gyártásról, az etetéséről és az állategészségügyi kérdésekről szólt. A második, az ebéd utáni szakasz pedig a nyúl takarmányozásáról, a Nyúl-unk a munkáért programról és az úgyneve- zett kopogtató kiegészítő termékekről szólt. A harmadik blokkban tovább folytattuk a kiscsoportos előadásokat, sertés, hízómarha és környezeti értékelés témakörében. Úgy érzem, ezekből az előadásokból tudtunk tanulni, bővíteni a takarmányozási ismereteinket, a későbbiekben pedig a mindennapi üzletvitelünkben tudjuk hasznosítani a Szolnokon elhangzottakat. Az esti csapatépítő programok és a vacsora után másnap a frissebbek a martfűi növényolajgyárban tehettek látogatást, a többiek pedig a wellnessben regenerálódhattak. Ebéd előtt még két program várt a kedves vendégeinkre: a mentőkutyák bemutatója és finom juhsajtokat is kóstolhattunk, miközben megtekinthettük a fotókiállítást a Purina bemutatótelepeiről. Hamarosan itt a karácsony, lehetőség egy kis pihenésre, de a takarmányozásban és az állattartásban egy nap pihenő sincsen, hiszen az állatoknak minden nap enni kell adni. Mi gőzerővel készülünk a bárányszezonra, hiszen most ősszel nem sok bárány született vemhesülési problémák miatt. Elkezdtük az előkészületeket az UNI kampányra, ami ezúttal szakít a hagyományokkal, sok újdonságot, újból visszatérő régi elemeket tartalmaz, de a részleteket csak februárban mutatjuk be. Végezetül áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok minden Purinfó olvasónak. Maarten Welten vezérigazgató 2011. december 3

Új fejlesztésekkel, új termékekkel a sikeres kampányokért Még szinte most múltak el a meleg nyári napok és az azt követő igen kellemes őszi idő. Jó idő volt, de nem a mezőgazdaságra, hiszen csapadékban igen szegény volt, meglepetésünkre még a november is. Gyakran hallottuk, hogy eltörtek az ekék a szántás alatt, de reméljük, a kezdeti nehézségek után azért megterem számunkra a kiváló minőségű gabona és a kukorica is, ami elengedhetetlen része a jó minőségű Purina takarmányoknak. Mi már a tavaszi szezonra készülünk, bár még jelenleg is sok dolgunk van a FAVORIT TM kampánnyal, és kiemelten foglalkozunk a sertésfarmokkal is, hiszen hosszú idő után megindult a kereslet a húsok iránt és ez árfelhajtó hatással rendelkezik. Jó hír ez a sertéstartóknak, hiszen így megnyílt a lehetőség, hogy a már hosszú ideje tartó veszteséges időszak után végre egy kis jövedelmet termeljenek. Kora tavasszal még az UNI szezon közben egy jó bárányszezonra számítunk, hiszen mondhatjuk, nem születtek bárányok ősszel, ezért várhatóan sok bárány lesz tavasszal, ami jó lehetőséget ad nekünk a takarmányok értékesítésére. A báránytápunkon ismét fejlesztettünk, és bátran mondhatjuk, hogy nyitottak vagyunk a versenytársakkal szembeni megmérettetésre. Célunk, hogy minél több báránytartó gazda legyen elégedett a takarmányainkkal, ami egészséges állatokat és nagy testtömeggyarapodást, jó fajlagos takarmányértékesítést, kiváló húsminőséget és nem utolsósorban jövedelmet termeljen a számukra. Az UNI kampányról sem korai beszélni így decemberben, hiszen nagy változások lesznek, alkalmazkodva az új piaci igényekhez, új elemek kerülnek bele ötvözve a régi bevált elemekkel. Újdonság lesz az is, hogy az UNI ajándékakció csak a Purina törzsvásárlóknak lesz meghirdetve, azaz pontokért lehet majd hozzájutni az UNI a j á n d é k o k h o z. Ez azt jelenti, hogy a szkennerrel rendelkező boltosoknak lesz lehetősége megajándékozni ajándékkal a vásárlóit. Szóval a kampány kezdetéig még nem késő csatlakozni az immár több mint húszezer tagot számláló törzsvásárlók népes táborához az újonnan beszálló boltosokon keresztül. Természetesen a törzsvásárlói programba beszálló viszonteladók extra támogatást kapnak a programhoz nem csatlakozókkal szemben. Legyen most ennyi elég, hiszen a többit a boltostalálkozón és a regionális dealertalálkozókon fogjuk kihirdetni. Végezetül, de nem utolsó sorban megerősítem írásban is a IV. Országos Purina Szabadegyetem zárszavában elhangzottakat, azaz hiszem, hogy az új takarmányfelhasználó szegmensekkel, a kis-közepes farmokkal, akiket megcélzunk, közös erővel újra növekedési pályára állítjuk a magyarországi háztáji takarmánypiacot. Ehhez kívánok sok kitartást és erőt a jövő esztendőben is. Áldott karácsonyt és boldog újévet kívánok magam és a családom nevében is Önöknek, Purinfó olvasóknak! Makai Szabolcs Purina disztribúció igazgató 4 2011. december

IV. PURINA Szabadegyetem, Szolnok A szolnoki főiskolán került megrendezésre 2011. november 3-4-én a IV. Purina Szabadegyetem. Ezúttal is meghívást kapott minden Purina takarmányforgalmazó, Magyarországról, Romániából és Szlovákiából. Maarten Welten, az AGRIBRANDS Europe Hungary zrt. vezérigazgatója megnyitó beszédében külön köszöntötte a Szerbiából érkező forgalmazókat, akik első alkalommal vettek részt közös Purina rendezvényen. Ebéd után egy új program bemutatásával folytatódott a rendezvény. Fórizs László, a Nyúl-unk a munkáért program részleteivel ismertette meg a jelenlévőket. Szorosan kapcsolódott előadásához Demeter Csongor, aki a Purina újdonságait mutatta be a nyúltakarmányozás területén. Tokaji István az ásványi anyagok szerepét mutatta be üzletmenetünkben. Köszöntőjében bemutatta a világ talán legnagyobb kihívásának, a Föld népességének robbanásszerű növekedésének várható következményeit. Napjainkban született meg a hétmilliárdodik ember, ennek a hatalmas tömegnek a biztonságos élelmiszerrel történő ellátása hatalmas kihívás. Ebből a munkából a Cargill jelentősen kiveszi részét a világ számos országában. Ezt követően Gyurcsek Jánosné, Erzsike mutatta be, hogyan készül a FAVORIT TM kutyatáp. Szemléletes előadásának köszönhetően nagy érdeklődéssel követték a Purina dealerek az alapanyag útját az új, korszerű üzemben. Az alapanyag minősége, a gyártásbiztonság, a legmodernebb technológia megismerése tovább erősítette forgalmazóink bizalmát az új termékben. Dr. Dégen László előadásában bemutatta a kutya táplálásának alapjait. Az elméleti ismeretanyag után Dr. Képes György állatorvos gyakorlati kérdéseken keresztül, állatorvosi praxisában szerzett tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel, a kutya táplálásával kapcsolatban. Ezt követően három szekcióban folytatódott a program: Orosz Tibor A környezeti hatások szerepe az állattartásban, Matejcsik Márk A hízómarha takarmányozása, Kóbor Balázs Miért jobb a Purina premix? címmel tartott előadást. Makai Szabolcs zárszavával, összefoglalójával ért véget a Szabadegyetem tantermi része. 2011. december 5

Az este folyamán már a könnyed szórakozásé volt a főszerep, amelyhez kitűnő terepet jelentett az Alcsi fogadó. Itt mérhették össze tudásukat dealereink a pálinka- és a kolbászfelismerő versenyben. A hajnalig tartó, jó hangulatú este után másnap reggel két program közül is választhattak partnereink. Volt, aki a martfűi Bunge telep meglátogatását, volt, aki a wellness programot választotta. Bemutatótelepünk, a Hiksz Kft. juhsajtkóstolója nagyon népszerű volt a dealerek körében. Bárány Barnabás ügyvezető és kolléganői a sajtüzem teljes kínálatával ismertette meg az érdeklődőket. Nagyon tetszett minden jelenlévőnek az S.O.S Mentőkutya Alapítvány bemutatója, melynek főszereplői a FAVORIT TM kutyatáp zsákjáról is jól ismert Border Collie-k voltak. Maarten Welten és Makai Szabolcs ezt követően átadta a díjakat az előző napi verseny legjobbjainak és bezárta a kétnapos IV. Purina Szabadegyetem rendezvénysorozatát. Lengyel István termékmenedzser 6 2011. december

2011. december 7

PURINA Mobil díjátadó ünnepség Berekfürdőn A 2011. évi Kiváló Purina Mobil Értékesítő díjátadó ünnepségünket ezúttal Berekfürdőn rendeztük meg október 25-én. A gálára az országos versenyben a 10 legjobb eredményt elérő értékesítőnk kapott meghívót. Az idei évben is maradtunk a tavalyi gyakorlatnál és meghívtuk az értékesítők partnerét is. A rendezvénynek otthont adó Szívek hotelben minden feltétel adott volt ahhoz, hogy egy kellemes napot töltsünk el együtt! A program a karcagi gyárunkban kezdődött az új Pet Food üzem meglátogatásával. A mobil értékesítők piacán is jelentős a hobbiállattakarmány-értékesítés, ezért szerettük volna bemutatni, hogy milyen magas technikai és technológiai körülmények között készül a FAVORIT TM kutyatáp. Ezután került sor a nagy izgalommal várt díjkiosztásra, melynek keretében minden értékesítő plakettet és ajándékot vehetett át Maarten Weltentől és Makai Szabolcstól. Ezt követően már a kikapcsolódásé, a szórakozásé, a pihenésé volt a főszerep. Rendeztünk egy jó hangulatú bowlingbajnokságot, amelyen mindenki igyekezett megmutatni képességeit. A változatos versenyben végül a Varga Ferenc, Dandár Attila, Tóth György sorrend alakult ki. Ebéd előtt Makai Szabolcs Purina disztribúció igazgató zárszavával és a bowlingverseny eredményhirdetésével ért véget a rendezvény hivatalos része. A finom ebéd után következett a jól megérdemelt lazítás az értékesítők részére a hotel wellness részlegében. Kellemesen ellazulva, egy élményekben gazdag nap után indultak haza vendégeink a kora esti órákban. Köszönjük elmúlt évi kiemelkedő munkájukat, a következő időszak feladataihoz sok sikert és jó egészséget kívánunk. Lengyel István termékmenedzser Maarten Welten vezérigazgató úr köszöntőjében kiemelte a Purina mobil értékesítők nagyszerű teljesítményét, fontos szerepét a Purina disztribúcióban. Elmondta, hogy az idei évben nagyon nehéz körülmények között (a háztáji állattartás feltételei sem voltak ideálisak) végeztek kiemelkedő munkát. Mint elmondta, a következő évben javuló gazdasági feltételek mellett fellendülhet a háztáji állattartás is. 8 2011. december

PURINA Mobil értékesítő TOP-10 2011. Raffai Attila Tóth Attila Lengyel Zsolt Raffai Zoltán Egerszegi Zsolt Dandár Attila Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Név-Dealer Raffai Attila - Pátzay Bt. Raffai Zoltán - Pátzay Bt. Tóth Attila - Böszörményi Bt. Egerszegi Zsolt - Tóth Gábor Lengyel Zsolt - Böszörményi Bt. Dandár Attila - Böszörményi Bt. Miski Szabolcs Tápcenter Kft - Ignácz Géza - Pátzay Bt. Varga Ferenc - Ihász Sándorné Poloznik Norbert - Medveczkiné Tóth Edit Miski Szabolcs Ignácz Géza Varga Ferenc Poloznik Norbert 2011. december 9

Fontos tudnivalók a broiler hizlalásról Fontos tudnivalók a broiler hizlalásról címmel induló 3 fejezetből álló cikksorozatom azt a célt szolgálja, hogy a háztáji gazdaságokban kisebb állománylétszámmal rendelkező - termelő gazdák jó felkészültséggel kezdjék el a tavaszi állattartást. Bár a 3 cikk egyike sem készül a teljesség igényével, néhány alaptézis ismerete, egy-két probléma rövid ismertetése és néhány jó tanács hozzásegítheti az olvasót a jó kezdés utáni eredményes zárszámadáshoz. I. TARTÁSTECHNOLÓGIA Az épület felkészítése: A naposcsibék fogadását megelőzően legfontosabb feladatunk az istálló alapos kitakarítása és fertőtlenítése. A takarítást nagy gondossággal kell elvégeznünk, hisz az előző évi állomány után nagy koncentrációban maradhatnak kórokozók a nevelőtérben és azon kívül is. Fontos megjegyezni, hogy a kórokozók számára kiváló táptalaj, így az egyik legnagyobb veszélyforrás, az előző állományoktól származó toll. Nagy gondot kell fordítani tehát az istálló környezetének alapos csíramentesítésére is. Az épületek hagyományos belső meszelése javasolható, de ennek fertőtlenítő hatása nem elégséges. Válasszunk a piacon kapható fertőtlenítőszerek közül olyat, amely széles hatásspektrumú. Ne feledkezzünk meg a berendezések, etetők, itatók fertőtlenítéséről sem. Egyes szerek gyakorlatilag minden mikroorganizmus úgymint baktériumok, vírusok, gombák és spórák ellen hatásosak. Ezek az alkalmazott készítmények védőréteget képezve hosszú ideig a felületeken maradnak, az állati szervezetre viszont nem károsak. A szakszerűen előkészített épületbe viszszaszereljük a technológiai berendezéseket. Ilyenek az etetők, itatók, lámpák, műanyák vagy egyéb fűtőberendezések. Rendkívül nagy elővigyázatossággal járjuk el az elektromos berendezések beszerelésénél. Ezek érintésvédelmét minden esetben ellenőrizzük, vagy ellenőriztessük szakemberrel. Gondoskodjunk megfelelő alomról. Az alomanyagnak por- és penészmentesnek kell lennie, amelyet az istálló teljes felszáradása után 4-5 cm vastagon kell elteríteni. Ha az alom szétterítése egyenetlen, megnehezíti a csibék mozgását. A naposállatok számára így nehezebbé válik a víz- és takarmányfelvétel. Ez az elsőre apróságnak tűnő probléma okozhatja az állomány korai szétnövését, szóródását is. A jó alomanyag könnyű, közel azonos méretű, jó nedvszívó képességű, puha, gyorsan szárad és jól szigetel. Javasolható és könnyen beszerezhető a faforgács, a fűrészpor, a búzavagy árpaszalma. Nehezebben beszerezhető, de alomként kiválóan alkalmas a rizshéj, a napraforgóhéj, a törek és az aprított kukoricacsutka. Hőmérséklet: A naposcsibék számára különösen fontos a megfelelő hőmérséklet. Ennek beállítását már az állomány érkezése előtt biztosítanunk kell. A megfelelő hőmérsékleti érték elérése műanya alkalmazásával vagy teremfűtéssel biztosítható. A gyakorlatban e két fűtési mód kombinációját alkalmazzuk. Az alkalmazott módszertől függetlenül el kell érnünk, hogy a naposcsibék szintjén az első napi hőmérséklet 32-34 C legyen. A túlzottan meleg az állatok kiszáradását okozhatja. A komfortzónától alacsonyabb hőmérséklet legyengítheti a csibéket, és már a rövid ideig tartó hideg is csökkenti az állatok növekedési erélyét. A megfelelő hőmérséklet biztosítása és a hőingadozások kiküszöbölése nagyon fontos, de legalább ilyen lényeges dolog a programszerű hőmérsékletcsökkentés. Ennek következetes végrehajtása elősegíti az állatok saját hőszabályozó rendszerének gyors kialakulását. Abban az esetben, ha a kívánt hőmérsékleti értékek az első napokban nehezen biztosíthatók, az istálló alapterületét a felére csökkenthetjük. Egyszerű és gyakorlatias megoldás az épület menynyezetének közepéről függönyszerűen leeresztett vastagabb fólia. Ilyenkor a megnövekedett állománysűrűség miatt növeljük az etető és itató berendezések számát. Az állomány 10 napos életkoráig azonban biztosítanunk kell a teljes alapterületet. Páratartalom: A relatív páratartalomra a baromfi kifejezetten érzékeny. Ha a páratartalom alacsony, akkor a levegő szárazzá válik. A száraz levegő kiszárítja a nyálkahártyát, amely fogékonnyá teszi állományunkat a betegségekre. Ha ez az állapot tartósan fennáll, elhullások következhetnek be, de mindenképpen lelassul az állatok fejlődése. Abban az esetben, ha a páratartalom túlzottan magas, a levegőből kicsapódhat a víz. A kicsapódó víz az alom nedvesedését idézi elő, minek eredményeként Életkor Teremfűtés o C Műanyás fűtés o C műanyag alatt teremben 1 nap 32-34 32-34 27 2-7 napig 32 32 26 2. héten 30 30 25 3. héten 27 / 24 4. héten 24 / 24 5. héten 21 / 21 10 2011. december

megindul a penészesedés. Mindezek mellett az állomány tollazatának nyirkosodását is előidézi. A hőszigetelő képesség csökkenésével gyengül az állatok ellenálló képessége. A hizlalás első 10 napján a broilercsirkék páratartalom igénye 70-75 %. Az első 10 nap után 50-60 %-os érték megfelelő. Háztáji körülmények között a kívánt értékeket nehéz betartani, de van néhány módszer ezek közelítésére. A magas páratartalom eléréséhez alkalmazható az istálló oldalfalának mérsékelt permetezése vagy az oldalfal melletti almozatlan padozatrész nedvesen tartása (csibék elől elzárt terület). Az életkor előrehaladtával sűrűn előforduló túlzottan magas páratartalom ellen szellőztetéssel védekezhetünk. Állománysűrűség: Nagyon sokszor felmerül a következő kérdés: Hány broiler telepíthető négyzetméterenként? Az állomány élettérigényét éppúgy ki kell elégíteni, mint a hőmérséklet- vagy a takarmányigényt. Az optimális telepítési sűrűséget befolyásolja a technológia, az évszak és a külső hőmérséklet, a broiler típusa, de a tervezett vágási súly is. A telepítési sűrűség a gazdaságosság fontos befolyásolója. Az elérhető magas gazdaságosság viszont egy határon túl már nem nő arányosan a telepítési sűrűséggel. Az állománysűrűség az optimálistól pozitív irányban minél inkább eltér, annál inkább csökken az állomány növekedési erélye, romlik a takarmányértékesítés, megsokszorozódnak az állat-egészségügyi problémák. Romlik a végtermék minősége, előtérbe kerül a kannibalizmus, nő az elhullás. Mindezek együttesen a tervezett gazdaságosságtól való jelentős elmaradást okozzák. Ha a technológiai feltételeket és más egyéb tényezőket is optimálisnak tekintünk, akkor az adott hizlalási végtömegekhez a következő telepítési sűrűség javasolható: Hizlalási végtömeg Telepítési sűrűség (db/m 2 ) 1,4 23 1,8 18 2,3 14 2,7 12 3,2 10 Ivóvízellátás: A telepítés előtt néhány órával fel kell tölteni az itatókat annak érdekében, hogy az ivóvíz minimum 25 0C-os legyen a csibék érkezésekor. 1 hetes kor után már csökkenteni kell a víz hőmérsékletét, mert az fokozza a takarmányfelvételt és segíti az elhullás csökkentését. Az itatókat úgy kell elhelyezni, hogy az állatok 1 m-en belül ivóvízhez jussanak. A tiszta, megfelelő minőségű ivóvíz elengedhetetlen a broiler számára. A vízfogyasztás mértéke a környezeti hőmérséklet változásával arányosan változik. Ügyelni kell arra, hogy az itatók soha ne száradjanak ki. A broilercsirkék mindig ugyanahhoz az itatóhoz mennek inni. Ha az itató üres, akkor csak többszöri próbálkozás után térnek át egy másik itatóra. Eközben a takarmányfelvétel jelentősen csökken. Az itató- berendezések szintjét a fejlődés ütemének megfelelően emelni kell úgy, hogy azok kissé a csirkék hátmagassága felett legyenek. Világítás: A broilerhizlalásban a hagyományos világítási technika terjedt el. Ez egy hosszú, 22-23 órás világos és egy rövid, 1-2 órás sötét periódusból áll. Az első két életnapon 24 órás megvilágítás javasolt. Ez szükséges ahhoz, hogy az állatok megszokják, megismerjék a környezetüket. A harmadik naptól be kell iktatni a napi 1-2 óra sötét periódust. Ettől kezdve a megvilágítás fényerejét is változtatni kell úgy, hogy az, az állatok 3 hetes korára kevesebb mint felére csökkenjen. A tartós és túl erős intenzitású fényerő agresszivitást válthat ki, ami csipkedésben, kannibalizmusban nyilvánulhat meg. Egy esetleges kannibalizmus kialakulásakor vörös fénnyel történő megvilágítás segíthet a probléma leküzdésében. Néhány gazdaságban alkalmazzák a megszakításos világítási programot. Ennek lényege az, hogy 1-2 óra megvilágítás után beiktatnak 2-4 óra sötét periódust. Ez a program fokozza a takarmányfelvételt és csökkenti a hasűri zsír képződését. Mivel az állatok takarmányfelvételére lényegesen kevesebb idő áll rendelkezésre, növelni kell az etetők és itatók számát. Állategészségügy: A prevenciónak igen nagy jelentősége van a baromfihizlalásban. A nagyon rövid, kb. 6 hetes hizlalási periódus alatt nincs ideje a gazdáknak az esetleges betegségek gyógykezelésére. Fontos megemlíteni, hogy a vágás előtti héten az élelmiszer-higiéniai várakozási idő betartása miatt nincs mód semmilyen kezelésre. Ezek tekintetében inkább a megelőzésre, mint a gyógykezelésekre helyezzük a hangsúlyt. A jó környezeti feltételek megteremtése mellett a megelőzés egyik záloga az egészséges, ellenőrzött állományból származó alapanyag beszerzése. A másik, a jól hasznosuló, kiváló minőségű takarmány, amely biztosítja az állatok növekedési erélyének kihasználását, s ezzel fenntartja a maximális vitalitást. Folytatás a következő számban Tóth Sándor dealermenedzser 2011. december 11

Másfél évtizede a Purinával Ma már csak kedves emlék a nagykőrösi Kaszap családban az első Purina termék rendelés története. Kaszapné, Zsuzsa, férje, Zoli jóváhagyása nélkül rendelte meg ez első szállítmányt, az akkori kiszállítási minimum, 250 000, Ft értékben. Megérkezett az autó, a gépkocsivezető beállt az udvarba és közölte, le lehet rakni a takarmányt. Ennyi pénzért a korábbi takarmányból még a padlásra is jutott, és hozzá sem kellett nyúlnunk - háborgott Zoli, amikor meglátta a kocsi szellős rakományát. 18 éves kora óta volt boltvezető, ekkor, már több mint 17 éves takarmányboltos tapasztalattal rendelkezett. Persze, azóta az ő véleménye is megváltozott. Forgalmuk nagyon gyorsan emelkedett, egyre több új vásárló kereste fel takarmányboltjukat. Különösen az UNI és a lótakarmányok voltak népszerűek. Volt olyan hónap, amikor lótáp-eladásuk megközelítette a 100 tonnát. Nagyon értékelték és hasznosnak találták a Purina meetingekre, tréningekre alapozott értékalapú eladási stratégiáját. Emlékezetes rendezvény volt számukra, amikor alig pár hónapos együttműködés után részt vehettek az 1997-es dealertalálkozón az AGIP Hotelban. Ma már 8 saját boltjuk és 2 mobil gépkocsijuk mellett több mint tíz viszonteladójukat látják el Purina takarmányokkal. A farmok részére történő eladásaik közül a ló-, a bárány- és a csirketelepek kiszolgálása emelkedik ki. Gyakorlatilag úttörőként csatlakoztak a Purina vállalati programjaihoz: mini-mixer, Purina mobil, új arculati (az országban egyedüliként 6 új arculatú takarmányáruházat üzemeltetnek), törzsvásárlói, dealer értékesítői. Az elmúlt évek során számos elismerésben részesültek a Purinától kiemelkedő munkájuk elismeréseként. Kétszer kaptak meghívást a President Clubba (Brazília, Portugália), dealertalálkozókon beszállítói díjat vehettek át. Nagyon büszkék a 2006-ban a Parlamentben kapott elismerésükre, melyet Demján Sándortól vehettek át: Legdinamikusabban startoló magyar cég 2006. A takarmányforgalmazás mellett működtetnek egy építőanyag- kereskedelmi telephelyet is, így azután alig-alig marad szabadidejük. Ha mégis, azt legszívesebben családi körben töltik. Három gyermeket nevelnek: Alexandra egyetemre jár, negyedéves az orvosi egyetemen. Zoltán jelenleg Angliában dolgozik, és intenzíven tanulja az angol nyelvet, hiszen szeptembertől felvételt nyert a kommunikációs főiskolára. A most 8 éves Luca első osztályos, és számolatlanul szerzi a piros pontokat. Ha nem is a piros ponttal, de a piros kockákkal már három hónapos korában megismerkedett, hiszen részt vett a visegrádi dealertalálkozónkon. Zsuzsa szabadidejében tanul, jelenleg egy felsőfokú képzésen új típusú kereskedelmi ismereteket sajátít el. A kikapcsolódást a wellness 12 2011. december

és a mozi jelenti számára. Zoli az aktív pihenést kedveli, a vadászat és a síelés mellett szeret a tengerparton nyaralni. Mindkettőjük nagy szerelme a motorozás, óriási élmény volt számukra, amikor elmotoroztak a horvát tengerpartra. Hosszú távon tervezik a takarmányforgalmazást. Terveik között szerepel még egy Purina takarmányáruház kialakítása Cegléden. A napjaink gazdálkodását sújtó válságból is szeretnének pozitívan kikerülni, különös figyelmet fordítanak azokra a területekre, ahol konkurens boltok zárnak be a válság hatására. Gratulálunk a Kaszap családnak sikeres üzletmenetükhöz, köszönjük másfél évtizedes hűségüket a Purina takarmányokhoz! Lengyel István termékmenedzser 2011. december 13

15 éve Györkönyben a PURINA Nem érdemes rólunk cikket írni, nem csinálunk mi semmi különlegeset! hárította el Füller Titusz a felkérést a 15 éves jubileumi cikk elkészítésére. Hát éppen ez az, ami értékessé teszi az elmúlt másfél évtizedet! Nyugodt, megfontolt, kiszámítható üzletmenet, ami nem csak napjainkban fontos az üzleti életben. Végül mégis sikerült Tituszt rábeszélnem egy találkozóra, és mint a végén kiderült, ez sem telt el tanulság nélkül. Purina takarmányokat. A farmok közül elsősorban bárány- és tejelőtelepeken sikeresek az eladásban. Jó látni azt a harmóniát, ahogyan feleségével, Marikával közösen irányítják a vállalkozásukat. Marika elsősorban a rendelésfelvételt és a számlázást bonyolítja, Titusz feladata pedig a partnerekkel való kapcsolattartás, raktározás és a kiszállítás. Györkönyi családi házuknál lévő telephelyükön tágas, új raktárépület segíti munkájukat mind a kiskereskedelem, mind a nagykereskedelem területén. Az évek során több elismerést is kaptak a Purinától, legbüszkébbek a legnagyobb növekmény és a legjobb disztribútor kategóriákban elért díjaikra. Vállalkozásukban helyet kap az építőanyag-kereskedelem is, mellyel a környék építőanyag-igényeit elégítik ki. A Füller család már 1989-ben elkezdte a takarmányok forgalmazását. Eleinte a helyi keverő és a Bábolna termékeit árulták saját és a környező települések boltjaiban. 1996-ban kötöttek szerződést a Purinával, ami azonnal új lendületet adott a vállalkozásuknak. Sorra nyitották a boltokat a kijelölt piackörzetükben. Folyamatosan szállítottak farmokra is, stabil, elkötelezett vásárlói kört sikerült kiépíteniük. Ma már szinte egyedi struktúrája alakult ki Györköny környékén a Purina disztribúciónak. A hat üzlettársi bolt mellett Titusz kiszolgál három aldealert is hosszú évek óta. Az aldealerek saját területtel és vásárlói körrel rendelkeznek, soha nem merült fel egyikükben sem, hogy ne Titusztól vásárolják a Purina takarmányokat. A Bújdos család Madocsán, Felkl Mártonné Tolnán, Juszt Zoltán pedig Tengelicen és környékén forgalmazza a 14 2011. december

Két gyermekükkel Györkönyben élnek. Márk technikusi végzettsége mellé most másodképzésen vesz részt, Tamás pedig a dunaújvárosi főiskolán tanul számítástechnikát. Mindketten szívesen és sokat segítenek a családi vállalkozásban. Titusz szabadidejében hobbijának, a sakknak hódol. Korábban eredményesen vett részt különböző versenyeken, ma már azonban csak az interneten vált partikat kihívóival. Marika az olvasásban és a gobelinek varrásában leli örömét. Szeretnének még hosszú ideig Purina takarmányokat forgalmazni és meghatározó takarmánykereskedői maradni környezetüknek. Azt gondolom, erre lojalitásuk, szorgalmuk és tudásuk alapján minden esélyük megvan. Beszélgetésünk során Titusz egy nagyon fontos részét osztotta meg velem üzleti filozófiájuknak. Egy szép magyar közmondás Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! átalakítását: Ne nyújtózkodj addig, amíg a takaród ér! Bölcs mondás, különösen napjainkban az! Gratulálunk a Füller családnak, köszönjük a másfél évtizedes munkájukat, hűségüket a Purina takarmányok iránt! Lengyel István termékmenedzser 2011. december 15

Cargill dealerből lett PURINA dealer és családjuk biztonságos megélhetéséről gondoskodnak felelősséggel. Saját keverőgéppel rendelkeznek, az általuk gyártott és forgalmazott Király-Táp nagyon népszerű a termelők körében. A sűrű fillér elvén sok apró eladásból tudják elérni forgalmukat. Partnereik sorából kiemelkedik egy békéscsabai sertéshizlalda, illetve két új arculatú takarmányáruházuk Battonyán illetve Gyulán. Ma már számos településen elérték, hogy nincs konkurens eladási pont. Céljuk, hogy ezen települések számát tovább növeljék. Segíti törekvésüket a Purinával kialakult jó kapcsolat, melynek keretein belül nyugodt, kiegyensúlyozott üzletmenetet tudnak fenntartani. Csatlakoztak az új arculati programhoz, a dealer üzletkötői programhoz és a törzsvásárlói programhoz is. Amint Feriék elmondták, a sikereik fontos alkotóeleme, hogy a szoros kapcsolatnak köszönhetően tudnak hosszú Király Ferenc azon kevés Purina takarmányforgalmazók egyike, aki Cargill dealerként kezdte, majd a két vállalat fúzióját követően vált Purina dealerré. Ez pontosan 10 évvel ezelőtt történt. Azonban már korábban is foglalkozott takarmányértékesítéssel a Király család, hiszen első boltjukat 1991- ben nyitották meg Medgyesegyházán. Üzletmenetük fordulópontja volt a Cargill és a Purina egyesülése, a viharos tihanyi dealertalálkozó, majd az azt követő Purina takarmányforgalmazói szerződés, melylyel együtt került kialakításra új piackörzetük is. A sikeres fúzió, a dinamikus növekedés jelenti mai üzletük alapját is. A takarmányokat saját fuvarral szállítják Karcagról a telephelyükre. Ma már négy saját boltjukon kívül 23 üzlettársi boltot ebből hét exkluzív - is ellátnak Purina takarmánnyal. Egyre több kisebb-nagyobb farmot is kiszolgálnak, jellemzően bárány-, tojó-, sertés- és hízómarha- telepeket. Egy mobil gépkocsit üzemeltetnek, mellyel négy településen végeznek forgalmazást. Vállalkozásukat 11 alkalmazottal működtetik, az ő távra tervezni. Számos elismerésben részesültek az elmúlt tíz évben, legbüszkébbek a cargillos dealerként kapott Aranyfokozatú Dealer, illetve a már purinásként elért sikereikre: legnagyobb mennyiség kategóriában elért első és második helyezések, kétszeres President Club tagság. Mint elmondták, elért eredményeiket egy csapatmunkának köszön- 16 2011. december

hetik, sikereik nem jöhettek volna létre üzlettársaik is alkalmazottaik kiváló munkája nélkül. Feri kevés szabadidejét pecázással tölti, számára a helyi bányatón illetve a Körösökön eltöltött idő biztosítja a teljes kikapcsolódást és feltöltődést. Felesége, Györgyi nagyon szeret olvasni, illetve a családdal közös puzzlekirakás a kedvenc időtöltése. 18 éves Feri fiúk szakiskolába jár és bolti eladónak tanul, aminek már most is nagy hasznát veszi a vállalkozás. Gabriella 12 éves, gitározik, imád pecázni (nyert már versenyeket is), illetve a nyári szünetben sokat segít az üzletben is. Az egész családra jellemző állatszeretetüket a szülőktől örökölték, Feri édesanyja, Katalin néni pedig kitűnő főztjével kényezteti a családot. Elkötelezettek a Purina felé, ahogyan Feri megfogalmazta. Most jó lenni purinásnak, mert meghallgatják, elfogadják a véleményünket! Gratulálunk a Király családnak az elmúlt egyévtizedes eredményeikhez, köszönjük hűségüket, munkájukhoz további sok sikert kívánunk. Lengyel István termékmenedzser 2011. december 17

Szakmai előadások az állattartás iránt érdeklődő fiatalok részére A TÁMOP pályázat előadássorozata - amelyet Pécs-Vasas és Pécs-Somogy nyert el -, amelynek lényege, hogy a fiatal lakosság körében népszerűsítsék a háztáji állattartást, a harmadik és egyben befejező részéhez ért. A program lebonyolítását Ruzsicsics Ferenc Pécs-vasasi Purina takarmányforgalmazó vállalta magára. A szakmai előadásokat a Purina képviseletében Pál Balázs dealermenedzser tartotta. A gyerekek szüleik társaságában, vagy önállóan ismerkedtek meg az állattartás három szegmensével. Az első előadás, melynek címe Baromfiak a ház körül a baromfitartást volt hivatott népszerűsíteni. A második lépés az országon belül meghirdetett Nyúl-unk a munkáért programhoz hasonló, Nyúlhúst az asztalra című kurzus volt. A harmadik összejövetel a sertéstartás rejtelmeit mutatta be Ólfoglaló címmel. A gyerekek és szüleik szép számmal látogatták az előadásokat, kérdeztek, érdeklődtek és nagyon lelkesen vettek részt a programokban. A résztvevők információkat szerezhettek a haszonállatok takarmányozásáról, tartásáról és egészségügyi problémáiról. A kezdeményezés nagyon jónak bizonyult, hiszen a visszaszorulóban lévő háztáji állattartást népszerűsítette a fiatal korosztály részére. Hatására talán újra érték és lehetőség lesz a vidéki emberek számára az állattartás. Háztáji körülmények között jó minőségű, biztonságos házi termékeket állíthatnak elő a gazdák. Pál Balázs dealermenedzser 18 2011. december

A hónap boltja október Ma jó üzleti lehetőség a koncentrátumeladás ilyen sikeres őszre ők sem számítottak. Természetesen közrejátszott ebben a külső körülmények szerencsés alakulása is. Jó kukoricatermést takaríthattak be a környékbeli gazdák, és szerencsére a sertés felvásárlási ára is elindult felfelé. Ezt a kedvező piaci helyzetet ragadták meg és kezdték el még a korábbinál is intenzívebben felhívni a vásárlók figyelmét az OptiPro koncentrátumra. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen az elmúlt hetekben jelentősen megnövekedett a koncentrátumforgalmuk. Sokat segít ebben a bolt mellett elhelyezkedő daráló-keverő gép, hiszen a gazdák behozhatják saját szemesüket, amelyhez hozzákeverik a helyben vásárolt OptiPro koncentrátumot. Hazafelé már egy nagyon jó minőségű sertéstakarmány kerül a zsákokba, esetenként Rusai László bekeverési javaslatai, esetenként pedig a gazdák egyéni igényei alapján. Amíg a darálás és a bekeverés zajlik a csarnokban, addig a gazdák szétnéznek a boltban és szerencsére vásárolnak is. Annak reményében újította fel a Rusai család jászfényszarui családi házuk udvarán lévő takarmányboltjukat 2010. év végén, hogy a megszépített bolt, a kibővített termékszerkezet több vásárlót csalogat majd be az üzletbe. Szerencsére nem kellett csalódniuk! Az elmúlt háromnegyed év bizonyította, hogy érdemes volt a fejlesztésbe belefogni. Már a tavaszi és a nyári forgalom is meghaladta az előző év azonos időszakának forgalmát. A Purina takarmányok mellett nagyon jó forgalmat bonyolítottak le munkaruházatokból, szerszámokból, lovas felszerelésekből, virágföldből, rágcsálóirtószerekből, gázpalackból és a többi kiegészítő termékből. Azonban Ismét egy jó példa született arra, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell a megváltozott piaci igényekhez! A Rusai család felismerte a fejlesztés szükségszerűségét és megvalósította elképzeléseit. Igyekeznek alkalmazkodni a piaci tendenciákhoz, minden gazdának a leggazdaságosabb megoldást ajánlják, ami piackörzetükben most éppen az OptiPro koncentrátum. Gratulálunk a Rusai családnak az elmúlt időszakban elért sikereikhez, mellyel kiérdemelték a Hónap Purina Takarmányboltja címet 2011 októberében. Lengyel István termékmenedzser 2011. december 19

A hónap boltja november Bemutatkozik az első szlovákiai PURINA dealer első üzleti kapcsolatot a Csallóközben. Olyan üzletembert, vállalkozást kerestünk, amely környezetében elismert, becsületes, s amellyel kiépíthető egy hosszú távú, jól működő partnerkapcsolat mindkét fél megelégedésére. Olyan partnerre volt szükségünk, aki fogékony az új és a jó dolgokra, aki meghallja az idők szavát, és nem zárkózik el az új lehetőségektől. A szinte 100 %-ban magyarlakta Ekecs község Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben a Dunaszerdahelyi járásban található. Ezen a Csallóköz közepén fekvő 3800 lelkes településen él és dolgozik, az első hivatalos szlovákiai Purina takarmányforgalmazó, Németh Frigyes és családja. Frigyes, vállalkozását 1996-ban indította és teherfuvarozással foglalkozott 2000-ig. 2000-ben megnyitotta ekecsi gazdaboltját, és megindult a takarmányforgalmazás kiskereskedelmi szinten. A gazdabolt, ebben az időben főként késztakarmányokat és koncentrátumokat forgalmazott háztáji állattartóknak. Az évek múlásával e magánvállalkozás egyre erősebb lett. 2006-tól felmerült az igény nagyobb telepi farmgazdaságok kiszolgálására. Ezek az állattartó telepek már nem tartoztak a háztáji kategóriába sorolható kiskereskedelmi vevők közé. Így ebben az évben létrejött a Gazda-Frév s.r.o., a nagykereskedelem megindítására. Zömében ömlesztett késztakarmányok forgalmazásával, hosszú távú finanszírozással, kiszállítással állt a nagyüzemi telepek szolgálatára. 2008-ra a szlovákiai agráriumban is tapasztalható nehéz gazdasági helyzet a hosszú távú finanszírozásokat rendkívül kockázatossá tette. Ennek megfelelően Németh Frigyes a Gazda-Frév s.r.o. nagyüzemi kapcsolatait tudatos kockázatelemzés után leépítette. A 2009. év elején azt a feladatot kaptam a vállalat vezetésétől, hogy kezdjem meg a szlovákiai piac takarmányozási potenciáljának felmérését és hozzam létre az Jó néhány üzleti tárgyalás után, 2009. márciusában találkoztam Németh Frigyessel és az általa irányított Gazda- Frév s.r.o.-val. Frici és felesége, Éva már ez első időkben nagyon barátságosan fogadtak. Mindketten értették és elfogadták a Cargill alapelveket, s bennük volt a szenvedélyes sikervágy. A Purina dealer szerződést még ebben a hónapban megkötöttük. Az első 20 tonnás Purina szállítmány 2009. április 16-án gurult be Szlovákiába, a Gazda-Frév s.r.o. ekecsi raktárába. Mivel az s.r.o-nak nem voltak partnerboltjai, a közös munkát a disztribúció fejlesztésével kezdtük meg. A munka mindenki számára nehéz volt, hisz abban az időben a Purina takarmány - mint márka - teljesen ismeretlen volt a gazdák számára. A bolthálózat kiépítésének útja bár sokszor rögösnek és szinte járhatatlannak tűnt, az első partnerkapcsolatként említhető bakai, naszvadi és gútai takarmányboltokat további 11 értékesítési pont követte. Nosztalgiával gondolunk vissza az első április végi csibeosztó akcióra Bakán vagy az első Szlovákiai 20 2011. december