9 A kövér ácsmester története ÉVEK ÓTA TARTOTT MÁR a Filippo és Lorenzo közötti vetélkedés. Kettejüket azonos jogokkal és rangban nevezték ki, de Filippo tehetsége, találékonysága és lendülete hamar háttérbe szorította Lorenzót. Miután megépült az ökrös emelô, és az elsô kôabroncs is a helyére került, a dokumentumok úgy emlegették: a nagy kupola kieszelôje és az építés irányítója ez is mutatja, mennyire túlszárnyalta a többieket maga körül. Filippo megbízatása a felügyelôk szerint így szólt: biztosítani, megszervezni és elrendezni mindent, vagy gondoskodni mindannak elintézésérôl, ami a kupola építéséhez és annak befejezéséhez szükséges és kívánatos Lorenzónak ezzel szemben csupán törekednie kellett a cél elérésére. Kétségkívül bosszanthatta Filippót az a tudat, hogy Lorenzo nemcsak az övével azonos, havi három forint fizetésben részesül, de osztozik és sütkérezik Filippo lángelméjének dicsôségében is. A faabroncs készítése végre lehetôséget kínált Filippónak, hogy kollégája alkalmatlanságát leleplezze. Az abroncs modelljeit rajta kívül Giovanni da Prato és egy harmadik pályázó is elkészítette; 100 forint volt a pályadíj. A felügyelôk 1423 augusztusában Filippo tervét nyilvánították gyôztesnek, 98
A KÖVÉR ÁCSMESTER TÖRTÉNETE s tekintélye az újabb diadal nyomán tovább növekedett. Amikor azonban a gesztenyefa gerendák megérkeztek Firenzébe, hirtelen beütött a baj: a capomaestro ágynak esett az oldalát fájlalta rettenetesen. Néhány napig feküdt, s amikor külön kérésre ismét megjelent az építkezésen, fején és mellkasán jókora kötés éktelenkedett. A színpadias nagyjelenet hatására sokan biztosra vették, hogy a mester a halálán van, s a városban lábra kapott a pletyka, hogy a különös kór valójában az elgyávulás jele, miután Filippo képtelen befejezni a maga elé tûzött, roppant feladatot. A szegény beteg minderre egy szót se szólt, csak hazatért, és visszahanyatlott betegágyára. A faabroncs összeállításának és persze a kupola befejezésének feladata tehát Lorenzóra hárult. A roppant felelôsség nagy nyugtalansággal töltötte el az ötvöst, mert Filippo a rá jellemzô módon nem avatta be munkatársait nemhogy a teljes kupola, de még a faabroncs tervének részleteibe sem. Lorenzo hirtelen azzal a feladattal találta szembe magát, hogy a valóságban kell összeállítania a faabroncsot, amelynek modellje a beavatatlanok számára ugyanolyan áttekinthetetlen volt, mint minden modell, amit Filippo valaha is épített. Az építési munka megtorpant, az ácsok és kômûvesek várták az utasításokat. Késôbb Filippóért küldtek, hogy térjen vissza, és adjon útmutatást. A capomaestro egészségi állapota azonban oly rohamosan romlott, hogy a felügyelôkön komoly nyugtalanság lett úrrá. Végül Lorenzo, aki vonakodott beismerni tudatlanságát, munkára vezényelte az embereket, s a kupola nyolcszögének egyik oldala mentén az ô irányításával kezdték a gesztenyefa gerendákat lefektetni és egymáshoz erôsíteni. A gerendák összekapcsolása fontos és bonyolult mûvelet volt. Lorenzo a legjobb tudása szerint látott munkához, s alap- 99
BRUNELLESCHI KUPOLÁJA nak a keresztelôkápolna kupolájának faabroncsával kapcsolatos saját terveit tekintette. Filippo modellje azonban sokkal komplikáltabb volt, az egyes darabok összeerôsítésére különleges kialakítású tölgyfa lemezek szolgáltak, amelyeket alulról és felülrôl vasalatok kapcsoltak a gerendákhoz. A csatlakozásokat ezután vaspántokkal kellett körülvenni, hogy a kapcsok feszítésétôl meg ne repedjenek. Amikor három gerenda az egyik falon a helyére került, Filippo csodálatos módon hirtelen felgyógyult. Kikászálódott halottas ágyából, fürgén felhágott a kupolába, szemügyre vette Lorenzo mûvét, aztán pusmogó hadjáratot indított ellene, azt állítva, hogy az általa készíttetett csatlakozások használhatatlanok, a három gerendát el kell távolítani, és megfelelô kötésekkel újra el kell készíteni az abroncs elemeit ami meg is történt, immár ismét az ô felügyelete alatt. Akármi is volt tehát a faabroncs szerkezeti feladata, arra mindenképpen nagyszerûen bevált, hogy segítségével Filippo leleplezze Lorenzo hozzá nem értését mind a felügyelôk, mind egész Firenze népe elôtt. Filippo hamarosan hasznát látta a ravasz cselnek: fizetését közel a háromszorosára, évi 100 forintra emelték, míg Lorenzóé továbbra is évi 36 forint maradt 1425 nyaráig, amikor hirtelen-váratlanul beszüntették a folyósítását. A másik három, tervezett faabroncs nem készült el. Ám ha Filippo azt hitte, hogy sikerült végleg leszámolnia Lorenzóval és helyettesével, Giovanni da Pratóval, alaposan tévedett. Valószínû, hogy Filippo betegsége csakugyan színjáték volt, s nem ez volt az elsô eset, hogy kifinomult trükkel szedte rá gyanútlan áldozatát. Firenzében mindenki jól ismerte nagyszerû érzékét az utánzáshoz, a ravaszkodáshoz, a körmönfont- 100
A KÖVÉR ÁCSMESTER TÖRTÉNETE sághoz és a megtévesztéshez. Leghírhedtebb, bonyolult és zseniálisan kivitelezett csínytevésének alanya egy Manetto di Jacopo nevû ácsmester volt. Az eset a kövér ácsmester története egyfajta firenzei legenda lett; Filippo életrajzírója, Manetti elbeszélésébôl ismerjük. 1 A beffa, a durva és megalázó tréfa iskolapéldájaként méltó lenne akár Boccaccio tollára is, és szinte már a Szentivánéji álom zûrzavarát és szerepcseréit elôlegezi meg. A csíny színtere Firenze városa volt, valamikor 1409 körül, amikor Filippo rövid idôre hazatért római tartózkodásából. Manetto, az áldozat városszerte Il Grasso (Dagadt) csúfnéven volt ismert, ekkorra leginkább ébenfafaragásra szakosodott, s a Piazza San Giovannin, Filippo házának közelében volt a mûhelye. Tehetôs volt és jó természetû, ám egyszer mégiscsak sikerült magára idéznie Filippo haragját azzal, hogy elmulasztott megjelenni egy fontos összejövetelen. Filippo soha nem volt képes ellenállni a bosszúvágynak. A sértést megtorlandó a város egész sereg polgárát vette rá a szerepjátékra: elhitették Manettóval, hogy csodálatos módon Firenze egy közismert, Matteo nevû polgárává változott át. Mikor Manetto egy este hazaindult a mûhelyébôl, Filippo odaosont a templom mellett álló házhoz, kinyitotta a lakatot, besurrant, és bezárta az ajtót maga mögött. Manetto néhány perccel késôbb odaért, bezörgetett, és legnagyobb rémületére a saját hangját hallotta odabentrôl Filippo utánozta kitûnôen, és felszólította, hogy kotródjon onnét. A hang annyira meggyôzô volt, hogy Manetto riadtan sarkon fordult, és elindult a Piazza San Giovanni felé. Útközben találkozott Donatellóval, aki megmagyarázhatatlan módon Matteónak nevezte és köszöntötte, pár perccel késôbb pedig a bírósági végrehajtó jött szembe, ô is Matteónak nevezte, s mindjárt 101
BRUNELLESCHI KUPOLÁJA ôrizetbe is vette bizonyos adósságok miatt. A Stinche (bûzös) nevezetû tömlöcbe vitték, s ott is Matteo néven vették lajstromba. Matteónak szólították rabtársai is egytôl egyig Filippo cinkosai. Az ácsmester álmatlanul töltötte az éjszakát, és szorongva töprengett a nap különös eseményein, de azzal vigasztalta magát, hogy csakis tévedésrôl lehet szó. Nyugalma azonban hamar szertefoszlott, amikor reggel két idegen érkezett a börtönbe az igazi Matteo fivérei, és ôk is bátyjukként üdvözölték, majd kifizették állítólagos adósságát és kiszabadították, de csak miután súlyos szemrehányásokkal illették, és korholták a nyakló nélkül folytatott szerencsejáték és kicsapongó életmódja miatt. A most már teljesen összezavarodott Manettót ezután Matteo Firenze túlsó végén, a Santa Felicita közelében lévô otthonába kísérték, ahol a szerencsétlen ember ismét tiltakozott, és megpróbálta meggyôzni ôket a tévedésrôl, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Estére már-már maga is elhitte, hogy valami titokzatos módon csakugyan Matteóvá változott. Ekkor ágyba fektették, megitattak vele egy Filippo kotyvasztotta fôzetet, majd a mély álomba merült embert szépen visszavitték a folyó túlpartján lévô otthonába, és ágyába fektették, de fordítva oda került a feje, ahol világéletében a lába volt. Amikor a szerencsétlen ács órák múlva felocsúdott, korántsem csak azt találta szokatlannak, hogy fordítva fekszik az egész házban összevisszaság uralkodott, és szerteszét hányták a szerszámait is. Zavara csak növekedett, amikor megérkeztek Matteo öccsei, s most egészen másképp kezelték: Manettónak nevezték, és elmeséltek neki egy különös történetet arról, hogy az elôzô este a fivérük, Matteo azt a képtelenséget állította, hogy ô valaki más. A történetet hamarosan 102
A KÖVÉR ÁCSMESTER TÖRTÉNETE megerôsítette maga Matteo, az igazi: ô maga jött el Manetto házába, hogy elmondja neki rejtélyes álmát, amelyben másvalaki, egy ács volt A házban uralkodó összevisszaságra is magyarázatot adott: álmában az az érzése volt, hogy a szerszámai használhatatlanok, és rendbe kell rakni ôket, mert egyik sincs a helyén. E bizonyság hatására Manetto még szilárdabban kezdte hinni, hogy egy idôre azonosságot cserélt Matteóval, ahogy hasonló hangzású nevüket is könnyen összetévesztették az emberek. Ez a jól sikerült tréfa ugyanúgy keverte össze a valóságot és az emberi alkotást, mint az a bizonyos, néhány évvel késôbb megfestett perspektívaábrázolás. Ahogy a festmény szemlélôjének kínált okos és ügyes káprázatot, amelyben mesterien elegyített valót és ábrázolatot, úgy vezette csalárd perspektívába érzékleteinek és fogalmainak összezilálásával és újrarendezésével Manettót. Akárcsak a festmény kicsiny lyukán átbámuló nézô, Manetto sem tudta eldönteni, hogy a látványnak melyik része igaz, s melyik az, amelyik ennek az igazságnak meggyôzô, de torz tükörképe csak. Egyébként a perspektívafestményen, amely a Piazza San Giovannit ábrázolta, történetesen látható volt Manetto mûhelye is, ám mire a kép elkészült, a szerencsétlen ácsmester zavarodottan és megalázottan elhagyta Firenzét. Magyarországra költözött, ahol sikerrel folytatta mesterségét, és a történet megnyugtató befejezéseként szépen meg is gazdagodott.
Tartalom 1. fejezet Szebb és fenségesebb templomot / 7 2. fejezet A San Giovanni ötvösmestere / 19 3. fejezet A kincsvadászok / 31 4. fejezet A fecsegô tökfilkó / 45 5. fejezet A vetélytársak / 55 6. fejezet A névtelenek / 67 7. fejezet Valami sose látott gépezet / 75 8. fejezet A kôabroncs / 91 9. fejezet A kövér ácsmester története / 98 10. fejezet A quinto acuto / 104 11. fejezet Tégla és habarcs / 115 12. fejezet Körre kör / 127 13. fejezet Az Arno szörnyetege / 136 14. fejezet A luccai csatavesztés / 149 15. fejezet Rossz és még rosszabb / 162 16. fejezet A felszentelés / 172 17. fejezet A lanterna / 176 18. fejezet Ingenii Viri Philippi Brunelleschi / 189 19. fejezet A gyönyörûségek fészke / 195 Jegyzetek / 205 Válogatott bibliográfia / 214 Illusztrációk jegyzéke / 215 Név- és tárgymutató / 218