OTP Abszolút Az alap neve: OTP Abszolút Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, abszolút hozam alap Az alap indulása: 2006. július 11. : 100% ZMAX Az alap célja, hogy a rövid távú kockázatmentes hozamot szignifikánsan meghaladó megtérülést biztosítson a befektetési jegy tulajdonosok számára, a kockázatok alacsony szinten tartása mellett. Az alapkezelő azt tekinti elsődleges feladatának, hogy az alap a rövid lejáratú állampapírhozam feletti többlethozam eléréséért cserébe a lehető legalacsonyabb többlet-kockázatot vállalja fel. Ennek érdekében az alapkezelő folyamatosan elemzi a szóba jöhető befektetési lehetőségeket várható hozam és várható kockázat szempontjából. Ezek közül a legkedvezőbb hozam/kockázat jellemzővel rendelkező lehetőségeket igyekszik beválogatni a portfolióba. Az alap kezelője Czachesz Gábor befektetési igazgató A hónap folyamán növekedett a volatilitás az alap fő befektetési univerzumát alkotó globális részvénypiacokon. Egyrészről a Charlottesville-i összecsapások folyományaképpen növekedett Trump elnök belpolitikai elszigeteltsége, ami a piacok szemében egyre inkább kétségessé teszi, hogy pro-business törvényhozási kezdeményezéseket keresztül lehet-e vinni. Európában a barcelonai terrortámadás bizonytalanította el a befektetőket, míg Észak-Korea tovább folytatta a rakéta-kísérleteket, ami az egész régió stabilitását veszélyezteti. Eközben az amerikai makró adatok a várakozásoknál némileg rosszabbul, míg az európaiak inkább kedvezőbben alakultak. Mindezek hatására az euró tovább erősödött a hónap folyamán. Ez ugyanakkor rossz hír volt az exportorientált európai vállalatok számára, így az amerikai mellett az európai börzéken is lefelé korrigáltak a részvényárfolyamok. Noha stratégiáink többnyire augusztusban is a várakozásoknak megfelelően teljesítettek, ugyanakkor az amerikai részvénykitettségből fakadó, csak részben fedezett dollárpozíció átértékelődése erodálta az alap árfolyamát. A dollár gyengülése véleményünk szerint túlzó, így a meglévő fedezeti pozíciókat tovább csökkentettük a hónap folyamán. A dollár forinttal szembeni további gyengülése így negatív lehet az alap számára, míg az erősödés az árfolyam növekedését eredményezné egyebek változatlansága esetén. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól -0,03% -0,29% 0,97% 0,10% 5,27% 2,30% 2,98% 3,52% 4,82% -1,30% 4,44% 5,14% -0,70% * 26 515 067 929 Árfolyam A sorozat 1,623383 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Sharpe Max.visszaesés 3,27% -0,09-2,95% 4,03% 0,02-5,74% Az alap kockázata: számottevő 4,88% 0,61-5,74% 10,53% -0,12-29,88% 10,11% -0,07-29,88% 1,80 1,70 1,60 1,50 1,40 1,30 1,20 1,10 1,00 0,90 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása 2006.07.11. -.08.31. 0,80 2006.07.11 2009.07.11 2012.07.11 2015.07.11 20% 15% 10% 5% 0% -5% -10% -15% -20% 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Havi hozamok alakulása 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 1,83% -2,40% 0,17% 1,66% 1,78% -4,76% -3,37% 1,32% 0,41% -2,32% 0,01% -0,12% -0,16% 2,32% 0,79% 1,90% -0,80% -1,15% -0,94% -0,50% -0,43% -0,28% 1,08% 2,43% -0,06% -0,93% 1,35% 2,08% 1,12% 1,91% 7,46% 1,00% 0,64% - 1,44% 0,24% 0,24% -2,43% 2,82% 1,21% 2,23% 1,96% 3,94% 0,27% 1,25% 1,47% 0,76% 1,90% -0,81% -1,50% 4,00% 2,99% 0,56% 1,48% -0,34% -0,20% -0,17% 2,68% 0,20% 0,93% -1,75% -0,19% -0,25% -0,66% 1,76% -1,10% 1,68% 0,49% 0,20% 1,58% -0,45% 0,13% -0,74% 2,17% 0,15% 0,51% -0,25% 0,12% 0,28% 1,19% 2,66% -2,17% 1,82% 2,93% 0,23% 0,67% -1,33% -0,62% -0,57% 2,37% -0,68% 5,04% 1,55% -0,48% -1,99% 1,96% -0,01% -0,23% -1,39% -0,07% 0,11% 1,65% -2,96% -0,34% -15,15% 0,85% 0,22% 0,01% 0,53% 2,81% -1,11% 2,38% 4,33% -0,04% -1,41% -2,06% 0,03% -0,68% 0,01% 0,77% 3,05% 1,96% -3,16% 0,16% 3,59% -1,07% es 0,10% 3,22% 5,21% 16,14% -2,46% 4,92% 8,14% 17,74% -14,69% 8,61%
OTP Abszolút Betétek Egyéb kötvények Részvények Államkötvények DKJ és MNB kötvény Fedezeti ügyletek.08.31. 100,00% 36,87% 32,76% 25,16% 5,78% 5,71% 1,95% 1,54% -0,09% -9,67% 109.84 10%-nál nagyobb kockázati Short OTP lekötött betét USD Long 50%-nál nagyobb kockázati 100%-nál nagyobb kockázati * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján Codex Tőzsdeügynökség, Concorde, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB A sorozat; ISIN-kód: HU0000704457 OTPARFB HB TER (Total Expense Ratio) 2,25% kezelési díj: 2,0%
OTP EMDA Az alap kezelője Az alap neve: OTP EMDA Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap Az alap indulása: 2008. május 15. : 100% ZMAX Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját Büki András aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a lehető legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be: bankbetétekbe, állampapírokba, befektetési igazgató vállalati és eszközfedezeti kötvényekbe, devizákba, befektetési jegyekbe, egyéb befektetési eszközökbe, korlátozottan részvényekbe, valamint ezekre és árupiaci termékekre, kamatokra, indexekre vonatkozó származtatott ügyletekbe. Az alap az OECD országok körén kívül is vállalhat deviza és egyéb kockázatokat, emellett felvehet nem befektetési minősítésű hitelkockázatot hordozó pozíciókat is. A hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amely esetben az áresésből profitálhat. Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszközosztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban fundamentális faktorokra, kisebb részben technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Az árfolyama stagnált augusztusban. A dollár újabb gyengülési hulláma megközelítette a stop szintjeinket, de nem érte el azokat. A dollár pozíción elszenvedett veszteséget ellensúlyozta az ezüstön elért nyereség. Az 1.2070-ről forduló EURUSD jegyzések technikailag biztató képet mutatnak, könnyen elképzelhető, hogy hosszabb időre ki lett jelölve a dollár mélypontja. A stop megbízások továbbra is élnek. Már a jelenlegi kamatkülönbözet is erősebb dollárt indokolna, ehhez jön még, hogy meglátásunk szerint az amerikai jegybank a piac által árazotthoz képest sokkal többet fog emelni, ezzel megágyazva a dollár újbóli trendszerű erősödésének. További PLN vásárlással zloty shortból kis longba fordultunk át, eközben a forint short pozíció tovább nőtt, jelenleg az 170%-a. Azt gondoljuk, hogy a monetáris politikai időhorizonton növekvő inflációs különbözet párosulva a változatlan vagy akár a csökkenő kamatszinttel nem ad lehetőséget a forint jegyzések további erősödésére. Tovább vásároltuk az USDKRW keresztet, véleményünk szerint ugyanis a koreai won árfolyama nem árazza megfelelően az eszkalálódó konfliktus kockázatát. Az árfolyamának alakulását továbbra is az USD jegyzések befolyásolják leginkább, emellett az ezüst és az USDKRW long pozíció tekinthető jelentősnek. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 3,90% 3,64% 5,99% 5,11% 5,95% 2,30% 3,65% 15,18% 4,62% 10,56% 27 553 042 324 Árfolyam 3,723966 Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Sharpe Max. visszaesés 9,08% 0,4-12,29% Az alap kockázata: jelentős 13,30% 0,38-21,37% 16,79% 0,22-21,37% 19,25% 0,55-35,01% 4,30 3,80 3,30 2,80 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása 2008.05.15. -.08.31. 50% 40% 30% 2,30 20% 1,80 10% 1,30 0% 0,80 2008.05.14 2011.05.14 2014.05.14.05.14-10% -20% 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Havi hozamok alakulása 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 3,78% 0,73% -6,87% 14,06% -2,58% -3,98% -4,62% 2,96% 4,68% 2,89% 8,85% 1,04% -5,06% 8,53% 1,29% -5,80% 1,75% -5,13% -0,29% 9,69% -7,89% -1,69% 5,29% 3,90% -12,21% 1,32% 4,19% -0,01% 7,06% 11,63% 0,06% -1,70% -1,47% -9,78% -1,49% 11,34% -2,05% 1,13% 1,99% 0,33% 2,18% 13,69% 3,91% 7,36% 5,28% 0,28% -1,32% 0,76% 3,52% 2,88% -1,97% -0,15% -7,26% 2,91% -1,13% 0,60% -4,97% -0,43% -7,57% 7,53% -2,64% -0,44% 9,20% 1,82% 5,96% 0,60% 0,08% 0,25% 1,19% 6,85% 0,62% 1,33% 3,26% 0,64% 3,84% 0,98% -0,03% -7,49% 3,13% -6,42% -3,36% 36,94% -3,59% -0,42% 0,51% 4,30% 4,89% -0,04% -7,64% 0,11% 4,24% -1,51% 1,32% -2,82% 1,20% -4,69% -1,77% 6,98% -3,45% 8,52% 12,55% 2,52% 6,40% 0,61% -1,78% -0,43% -8,24% 4,31% 3,96% -0,94% 4,48% 3,21% es 39,04% -13,23% 27,38% -8,90% 11,10% 24,52% 25,33% 42,60% 9,93%
OTP EMDA Betétek Egyéb kötvények Államkötvények Részvények DKJ és MNB kötvény Jelzáloglevelek Fedezeti ügyletek.08.31. 100,0% 34,1% 32,7% 23,9% 9,0% 6,1% 3,9% 2,3% 0,6% -1,5% -10,9% ETF SILVER TRUST 310.31 10%-nál nagyobb kockázati TRY long KRW short Betét IRS SWAP Pay FIX Ezüst long 50%-nál nagyobb kockázati 100%-nál nagyobb kockázati USD long short * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján CIB PB, Citi, Codex, Concorde, Equilor, Erste, KBC, MKB, Raiffeisen, SPB, Unicredit HU0000706361 OTPEMDA HB Equity TER (Total Expense Ratio) 2,12% kezelési díj: 2,00%
OTP Föld Kincsei Az alap neve: OTP Föld Kincsei Származtatott Árupiaci Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, árupiaci alap Az alap indulása: 2009. február 04. : 100%ZMAX Az alap kezelője L E G J OBB Á R U P I A CI A L A P Szakmai díjak LEGJOBB ÁRUPIACI ALAP 6 LEGJOBB ÁRUPIACI ALAP Az alap tágan értelmezett árupiaci kitettséget kínál (lefedve az árupiaci eszközök legnagyobb hányadát, beleértve a nemesfémeket, mezőgazdasági növényeket és állatokat, ipari fémeket, energiahordozókat, stb.). Az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ az alap portfolióját aktívan kezelve, így a hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, Hosszú Ferenc portfolió menedzser amelyek esetben az áresésből profitálhat. A long, vagy short árupiaci kitettséget jellemzően határidős ügyleteken, vagy tőzsdén kereskedett befektetési eszközökön (ETF, ETN, ETC, részvények) keresztül vesszük fel. Nagyobb mértékben közvetlenül a nyersanyagok árfolyamváltozását lekövető instrumentumokba fektetünk, de nyersanyag-kapcsolt vállalatok részvényei is kerülhetnek a portfolióba. A befektetési döntések meghozatalakor fundamentális és technikai tényezőket egyaránt figyelembe veszünk, hosszabb és rövidebb időtávokra is befektetünk, a pozíciók méretét pedig a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével határozzuk meg. Augusztusban növeltük a már júliusban is nyitott olaj short és búza long pozícióinkat. Előbbieken jelentős nem realizált árfolyam nyereségünk keletkezett a hónap végére és továbbra is arra számítunk, hogy a gyengébb őszi keresleti szezon nyomást helyez majd az árfolyamra. Gabona vételeinken azonban veszteség keletkezett, a gyengébb terméstől való nyár eleji félelem teljesen kiárazódott egyelőre a piacról. Csökkentették az teljesítményét az időszak második felében nyitott réz shortjaink is, de bízunk benne, hogy a fundamentálisan csak részben alátámasztott raliban korrekció következik az elkövetkező hetekben. Az eladói oldalra álltunk a nemesfémekben is, mert szerintünk a 10 éves amerikai államkötvényekben hozamemelkedés várható, valamint rövid távon dollár erősödés, amelyek nyomás alá helyezhetik a nemesfémeket. A geopolitikai kockázatok emelkedését csak kismértékben látjuk felelősnek az áremelkedésért. A dollár-forint pozíciónk is hozzájárult az kisebb negatív havi hozamához. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 13,35% 13,09% 11,94% 11,06% 9,12% 2,30% 6,82% 7,25% 4,21% 3,05% * Árfolyam A sorozat Árfolyam B sorozat EUR 32 689 893 994 1,823215 1,786648 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Sharpe Max.visszaesés 12,19% 1,07-7,67% Az alap kockázata: jelentős 21,78% 0,51-33,31% 18,09% 0,38-33,31% 14,58% 0,21-33,31% 2,00 1,80 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása 2009.02.04. -.08.31. 40% 30% 1,60 20% 1,40 10% 1,20 0% 1,00-10% 0,80 2009.02.04 2012.02.04 2015.02.04 Havi hozamok alakulása -20% 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2015 2014 2013 2012 2011 2010 0,29% 12,97% 11,97% 4,44% 3,26% 0,09% 1,92% -2,80% -1,99% 0,96% 8,59% -4,95% -2,87% -0,08% 2,26% 0,72% 3,57% 0,83% 10,25% 2,34% -0,68% 1,92% 1,35% 1,96% 0,58% 1,26% 2,79% -10,22% -1,23% 1,55% - 4,16% 1,84% -0,82% 5,26% 7,93% 1,85% -1,44% 2,35% 5,40% -1,85% -1,01% -1,22% -4,54% 1,43% -2,76% -0,04% 2,93% -0,42% -0,36% -2,60% -2,17% 1,70% -2,13% -9,35% 5,09% -0,38% 3,87% 1,96% -4,68% 4,32% -1,31% -0,37% 1,82% 1,40% 1,07% 5,12% -1,92% 0,24% 1,91% 1,01% 0,04% -1,64% 0,22% 1,80% -1,83% 2,13% -1,58% 4,82% -4,01% -5,07% -1,26% -3,59% 0,23% 1,77% 2,66% 2,25% 12,79% 0,69% 3,52% 2,47% -0,65% 1,64% 2,09% 0,71% 4,00% -15,84% -3,33% -2,02% 0,80% 1,18% -0,42% es 37,58% 23,94% -16,65% 6,25% 3,05% 6,01% 0,10% 6,20%
OTP Föld Kincsei Betétek Részvények DKJ és MNB kötvény Jelzáloglevelek Fedezeti ügyletek eredménye.08.31. 100,0% 63,0% 24,3% 6,2% 5,2% 2,0% 0,5% -0,3% -1,0% Codex, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB Bef. Zrt., UniCredit PB A sorozat: HU0000707633 B sorozat: HU0000707641 OTPTECA HB Equity 251.74 TER * (Total Expense Ratio) 2,12% es alapkezelési díj*: 2,00% * Az A és B befektetési jegy sorozatokra 10%-nál nagyobb kockázati WTI nyersolaj Short Ezüst Short Arany Short Búza Long Réz Short 50%-nál nagyobb kockázati Lekötött Betét OTP 100%-nál nagyobb kockázati USD Long * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján
OTP G10 Euró Az alap kezelője Büki András befektetési igazgató Az alap neve: OTP G10 Euró Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap Az alap indulása: 2008. január 09. : 100%ZMAX Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be: bankbetétekbe, állampapírokba, vállalati és eszközfedezeti kötvényekbe, devizákba, befektetési jegyekbe, egyéb befektetési eszközökbe, korlátozottan részvényekbe, valamint ezekre és árupiaci termékekre, kamatokra, indexekre vonatkozó származtatott ügyletekbe. Az alap az OECD országok körén kívül is vállalhat deviza és egyéb kockázatokat, emellett felvehet nem befektetési minősítésű hitelkockázatot hordozó pozíciókat is. A hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amely esetben az áresésből profitálhat Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszköz-osztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban fundamentális faktorokra, kisebb részben technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok Az árfolyama a búza jegyzések meredek esésének köszönhetően nagyot csökkent augusztusban. A várt további búza rally tehát nem hogy elmaradt, hanem egy brutális zuhanásba fordult át. Mindezek ellenére továbbra is azt gondoljuk, hogy a gabonafélék piaca óriási emelkedés előtt áll, ami ha bekövetkezik, busásan kompenzál a futures pozíció görgetésén elszenvedett veszteségért. A dollár újabb gyengülési hulláma megközelítette a stop szintjeinket, de nem érte el azokat. Az 1.2070-ről forduló EURUSD jegyzések technikailag biztató képet mutatnak, könnyen elképzelhető, hogy hosszabb időre ki lett jelölve a dollár mélypontja. A stop megbízások továbbra is élnek. Már a jelenlegi kamatkülönbözet is erősebb dollárt indokolna, ehhez jön még, hogy meglátásunk szerint az amerikai jegybank a piac által árazotthoz képest sokkal többet fog emelni, ezzel megágyazva a dollár újbóli trendszerű erősödésének. Az amerikai piacon volatilitást követő ETF-et vásároltunk, azt várjuk, hogy a jelenlegi tetőzés az ősz folyamán meredek árfolyamcsökkenésbe kapcsol át, ami gyorsan az elmúlt években nagyra duzzadt short volatilitás pozíció likvidálásához vezet. TEVA részvényt vettünk és put opciót írtunk ki rá az árfolyam meredek esését kihasználva. Az árfolyamát továbbra is a dollár, a gabonafélék és az ezüst long, illetve az amerikai részvény short pozíció áralakulása befolyásolja. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 0,22% -0,47% 0,69% -7,88% -0,16% -7,72% -1,80% 0,98% -2,78% 6,00% 3,54% 2,46% Árfolyam A sorozat Árfolyam B sorozat EUR 13 631 683 552 1,754174 1,541363 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Sharpe Max.visszaesés 13,57% 0-14,11% Az alap kockázata: jelentős 19,64% -0,45-42,17% 19,44% -0,21-42,17% 20,91% 0,06-42,17% 2,60 2,40 2,20 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása 2008.01.09. -.08.31. 50% 40% 30% 2,00 20% 1,80 10% 1,60 1,40 1,20 1,00 0% -10% -20% 0,80 2008.01.09 2011.01.09 2014.01.09.01.09 Havi hozamok alakulása 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 5,06% 1,00% -12,46% 11,66% -6,26% -8,15% -6,01% 1,16% -0,31% -0,22% -2,29% 9,61% -4,71% -4,82% 7,77% 0,79% -4,18% -0,91% -9,21% -2,25% 1,33% 4,70% -8,80% -0,18% 3,22% 6,72% -11,45% -0,84% -1,42% -1,47% 0,53% 8,22% 10,37% -1,20% -2,00% -3,91% -7,88% 0,09% 20,58% 2,15% -1,23% -1,93% -0,09% 2,14% 4,87% 14,83% 2,65% 8,19% 7,74% 0,69% 1,69% 2,63% 4,54% 1,72% 1,75% -3,82% -1,85% 2,81% 2,38% -0,19% -30% -6,35% -1,82% -14,30% 7,07% - -5,25% 2,24% -1,77% 8,22% 2,20% 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015-4,53% -1,75% 9,33% 5,74% 2,22% 4,36% 10,77% 1,37% 5,22% 1,68% 1,47% -6,79% 3,53% -6,24% -2,93% 34,61% -7,51% -1,50% 0,54% 7,93% -3,82% -0,95% -5,61% 0,90% -1,57% -2,53% 0,39% -10,37% -1,64% -13,29% -0,93% 3,91% -3,05% 10,76% 12,70% -0,46% 2,47% -0,92% 1,17% -2,43% -5,30% 3,00% 1,74% -4,20% 3,03% 6,39% es 29,97% -35,38% 22,22% -3,14% 1,40% 25,17% 7,26% 37,05% 0,72%
OTP G10 Euró Részvények Egyéb kötvények Betétek Fedezeti ügyletek eredménye.08.31. 100,0% 59,0% 36,3% 11,2% 3,6% 0,3% -3,7% -6,7% ETF SILVER TRUST 358.09 10%-nál nagyobb kockázati Búza long SPX short Ezüst long 50%-nál nagyobb kockázati EUR short 100%-nál nagyobb kockázati EUR kitettségek short a NEÉ-hez képest* USD long short * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján CIB PB, Codex, Concorde, Equilor, Erste, MKB, Raiffeisen, SPB, Unicredit A Sorozat: HU0000706221 B Sorozat: HU0000710298 OTPGLBL HB Equity TER * (Total Expense Ratio) 2,25% es alapkezelési díj*: 2,00% * Az A és B befektetési jegy sorozatokra
OTP Prémium Származtatott Az alap neve: OTP Prémium Származtatott Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap Az alap indulása: 2011. április 20. : 100%ZMAX Az alap célja, hogy az OTP kezelő Zrt. által kezelt, abszolút hozamra törekvő alapokból alakítson ki portfoliót. Ezek az alapok eltérő piacokon, eltérô módszertannal próbálják megvalósítani befektetési céljukat, ami azt eredményezi, hogy a hozamaik közötti együttmozgás alacsony-közepes fokú az idő nagyobb részében. Ez diverzifikációs előnyt jelent, amit az alapok alapja konstrukcióval ki lehet aknázni. Az alap portfoliójában kizárólag az OTP kezelő Zrt. által kezelt kollektív befektetési értékpapírok - nagyrészt abszolút hozamra törekvő alapok, illetve az ezek kockázatát csökkentő származtatott eszközök, valamint a befektetési jegyek folyamatos visszaváltása teljesítését biztosító likvid eszközök lehetnek. Az alap kezelői Büki András befektetési igazgató Czachesz Gábor befektetési igazgató Honics István befektetési igazgató Hosszú Ferenc portfolió menedzser Szalma Csaba befektetési igazgató Az OTP Prémium Származtatott ok ja diverzifikált módon nyújt abszolút hozamú kitettséget a befektetőknek. Öt vagyonkezelő között egyenlő arányban osztjuk meg a befektetéseket, oly módon, hogy előre meghatározott súlyozással tartunk hat OTP abszolút hozamú alapot, amelyeket rendszeresen, hetente újrasúlyozunk. A mögöttes befektetési alapok különböző stratégiával, különböző piacokon fektetnek be és a köztük lévő alacsony korreláció (együttmozgás) összességében vélhetően alacsonyabb kockázatot eredményez, mintha a befektető az egyedi termékeket önmagában tartaná. Az OTP Prémium Származtatott ok ja célja, hogy alacsony szórás mellett nyújtson abszolút hozamú kitettséget plusz vagyonkezelési költség felszámolása nélkül. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 5,47% 5,21% 4,39% 3,51% 6,17% 2,30% 3,87% 8,96% 3,23% 5,73% 46 638 213 782 Árfolyam 1,727643 Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Max.visszaesés 4,33% -3,71% Az alap kockázata: közepes 6,38% -10,06% 6,31% -10,06% 7,23% -10,06% 1,85 1,75 1,65 1,55 1,45 1,35 1,25 1,15 1,05 0,95 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása 2011.04.20. -.08.31. 0,85 2011.04.19 2013.04.19 2015.04.19.04.19 18% 16% 14% 12% 10% 8% 6% 4% 2% 0% 2012 2013 2014 2015 Havi hozamok alakulása 2015 2014 2013 2012 2011 1,31% 1,54% -2,33% 4,88% 0,86% -0,85% -0,35% 2,30% 2,72% -1,76% 1,64% 1,00% 1,18% 3,15% 0,41% -0,44% 1,00% 2,20% 1,05% 1,46% 0,94% -0,18% 0,31% -1,30% -0,72% 0,94% 2,21% 1,17% 0,81% 1,82% 1,55% 1,21% -1,07% 0,84% -0,04% 1,75% 0,25% 1,13% -2,41% -0,81% 0,20% -3,83% 2,32% 0,53% 0,77% 3,12% -0,49% 0,14% 1,15% 1,80% 0,74% 3,06% 1,59% -0,02% -1,95% 0,00% -0,47% 0,44% 9,69% 2,44% 0,18% -1,53% -1,43% -0,07% 1,84% 0,17% 1,61% 0,00% 2,97% -0,41% 2,45% 1,04% 0,68% -3,08% -2,05% 2,06% 1,13% es 16,55% 0,51% 4,40% 6,25% 9,91% 18,89%.08.31. 100,00% 96,8% 3,9% -0,7% OTP Abszolút OTP Föld Kincsei OTP Supra OTP Új Európa 100.01 Codex, Concorde, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB, UniCredit PB ISIN: HU0000710249 OTPPDER Equity TER (Total Expense Ratio) 1,66% es alapkezelési díj: 0,00%
OTP Sigma Az alap neve: OTP Sigma Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap Az alap indulása:. február 24. : 100%ZMAX Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be. Elsősorban az USA részvénypiacain jegyzett vállalatokra és indexekre szóló opciók kiírásával, Az alap kezelője Salamon András portfolió menedzser www.sigmafund.hu aktív kereskedésével próbálunk meg nyereséget elérni, míg kisebb részben deviza ügyleteket kötünk fedezeti és spekulatív céllal. A vagyonkezelés során hangsúlyos: minden esetben STOP LOSS megbízásokat alkalmazunk, egy-egy ügyleten az alap tőkéjének csekély részét tervezzük kockáztatni. Célunk hosszabb távú árfolyammozgások technikai elemzés segítségével történő előrejelzése és ezek kihasználása. Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszközosztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Az alap augusztusi teljesítményéhez pozitívan járultak hozzá az USA részvénypiaci opciós stratégiák. Mind a megnövelt méretű indexopciós eladási ügyletek, mind az egyedi részvényekben felvett, jellemzően az emelkedésre játszó pozíciók. Sajnos ennek a hozamnak jelentős részét elvitte az FX pozíciókon termelt veszteség: a fedezetlenül hagyott USD long kitettség és az EUR/PLN-ben tartott long pozíciója a portfóliónak. A fentieken kívül az alap továbbra is tart néhány kisebb long pozíciót hazai (MOL) és nemzetközi egyedi részvényekben (AFK US és SDIV US). Augusztusban eladásra kerültek a Nasdaq OMX Group Inc-ben tartott call opciók, ezeket egy szektortárs, a CME Group Inc. call-jaira cseréljük szeptemberben. Előretekintve az FX kitettségek súlyának csökkentése, míg az opciós stratégiák súlyának növelésére törekszik az alapkezelője. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól -3,04% -3,30% -3,71% 0,51% -4,23% 488 427 489 Árfolyam 0,944185 Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Sharpe Max.visszaesés 4,10% -0,81-4,37% Az alap kockázata: számottevő 3,52% -1,2-6,79% 1,05 1,00 0,95 0,90 0,85 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása.02.24. -.08.31. DKJ és MNB kötvény Részvények Fedezeti ügyletek eredménye.08.31. 100,0% 60,7% 33,0% 4,9% 1,6% 0,5% -0,6% D171220 176.39 0,80.02.24.08.24.02.24.08.24 Havi hozamok alakulása 0,29% -0,45% 0,04% -2,02% -0,10% 0,51% 0,07% 0,11% 0,06% 0,09% -1,53% -0,62% -0,37% 0,23% -0,81% -0,49% 0,65% -0,10% -1,25% es -3,79% 10%-nál nagyobb kockázati EUR long USD long short PLN short 50%-nál nagyobb kockázati 100%-nál nagyobb kockázati * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján Equilor A sorozat: HU0000716451 OTPSIGA HB Equity es alapkezelési díj: 2,00%
OTP Supra Az alap kezelője Szalma Csaba befektetési igazgató Szakmai elismerések Az alap neve: OTP Supra Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap Az alap indulása: 2008. május 15. : 100%ZMAX Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be: bankbetétekbe, állampapírokba, vállalati és eszközfedezeti kötvényekbe, devizákba, befektetési jegyekbe, egyéb befektetési eszközökbe, korlátozottan részvényekbe, valamint ezekre és árupiaci termékekre, kamatokra, indexekre vonatkozó származtatott ügyletekbe. Az alap az OECD országok körén kívül is vállalhat deviza és egyéb kockázatokat, emellett felvehet nem befektetési minősítésű hitelkockázatot hordozó pozíciókat is. A hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amely esetben az áresésből profitálhat Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszköz-osztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban fundamentális faktorokra, kisebb részben technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Az alap árfolyama jelentősen emelkedett az elmúlt hónapban. Kiemelkedően jól teljesített a MOL és Micron részvénykitettség és a vállalati kötvények. A forint erősödését az EUR long volumen növelésére használtuk fel. Továbbra is a forint értékvesztésére számítunk az euróval, dollárral és a zlotyval szemben. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 9,95% 9,69% 3,65% 2,77% 6,31% 2,30% 4,01% 16,95% 4,62% 12,33% 176 976 151 091 Árfolyam 4,292886 Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Sharpe Max.visszaesés 5,86% 1,65-2,64% 12,42% 0,22-19,93% 9,98% 0,4-19,93% Az alap kockázata: jelentős 17,17% 0,72-25,98% 4,80 4,30 3,80 Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása 2008.05.15. -.08.31. 45% 40% 35% 30% 3,30 25% 2,80 2,30 1,80 1,30 0,80 2008.05.14 2011.05.14 2014.05.14.05.14 Havi hozamok alakulása 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008-0,30% -1,32% -14,98% 3,48% 1,72% 4,36% -5,66% 5,52% -6,57% -0,15% 0,24% 1,92% -0,16% 0,40% 2,35% -2,30% 3,91% -10,33% 0,70% 2,77% 0,21% -0,18% 0,61% 2,45% -10,07% 4,59% -5,10% 3,85% -2,51% 2,52% 0,21% 1,15% -1,02% -4,54% 1,38% 23,75% 1,16% 2,83% 1,06% -0,66% 1,60% 4,82% 7,61% 8,17% 2,50% 0,32% -0,83% 1,43% -0,47% 1,93% -1,02% 4,90% -3,69% -1,28% 0,34% 1,03% 20% 15% 10% 5% 0% -5% -10% 1,79% 0,75% 0,06% 1,65% 1,46% 7,47% 1,98% 12,02% 5,14% 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 0,90% 0,50% -0,06% 0,93% 0,24% 2,82% 14,78% - 6,47% 1,71% -0,74% -1,73% -0,28% 0,43% 1,79% 12,19% 5,61% 1,12% -0,99% 1,03% 1,11% -0,91% 0,76% 1,71% 0,90% -5,35% 4,44% -2,37% -0,81% 2,99% 0,74% 0,90% -0,35% 3,69% 14,88% 1,47% 7,18% 3,97% 1,46% 2,78% -0,57% 3,42% 1,98% -4,28% 2,13% 2,12% es 9,35% -6,39% 8,13% 8,12% 32,58% 21,08% 38,77% 32,08% 14,67%
OTP Supra Államkötvények Egyéb kötvények Részvények Jelzáloglevelek Fedezeti ügyletek eredménye Betétek.08.31. 100,0% 51,8% 36,2% 31,5% 1,9% 0,3% 0,2% 0,2% 0,2% -22,3% MOL TÖRZS 170.90 10%-nál nagyobb kockázati USD long PLN long MOL részvény+kötvény Lengyel állampapírok 50%-nál nagyobb kockázati short EUR long 100%-nál nagyobb kockázati * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján CIB PB, Citi, Codex, Concorde, Equilor, Erste PB, KBC, MKB, Raiffeisen PB, SPB, Unicredit A sorozat: HU0000703491 OTPSUDA HB Equity TER (Total Expense Ratio) 2,11% es alapkezelési díj: 2,00%
OTP Új Európa Az alap neve: OTP Új Európa Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap Az alap indulása: 2007. november 14. : 100%ZMAX Az célja az állampapírokét meghaladó hozam elérése a kockázatok alacsonyan tartása mellett. Elsősorban a közép- és kelet-európai (magyar, lengyel, cseh, orosz, török és román) részvénypiacokra fókuszálunk, de kisebb részben más feltörekvő és fejlett tőkepiacokon is keressük a kedvező lehetőségeket. Érték alapú befektetési stratégiát követünk, erősen félreárazott eszközöket keresve, elsősorban fundamentális elemzésekre támaszkodva. 2012-től megváltoztattuk a befektetési politikát, előtérbe került az általános részvénypiaci trendektől kevésbé függő abszolút hozamú megközelítés. A diverzifikált befektetési stratégiák, alacsony átlagos pozícióméret és long/short ügyletek alkalmazása az kockázatának mérséklését célozzák. Az alap kezelői, elemzői Honics István befektetési igazgató Boér Levente portfolió menedzser DORSUM Z RT. KÜLÖNDÍJ A Z ÉV FELTÖREKVŐ PORTFÓLIÓMENEDZSERE Czakó Ágnes részvényelemző Halas Zoltán részvényelemző Lokietek Eszter részvényelemző Az Legjobb EUR Abszolút ú és Származtatott ja Az OTP Paletta augusztusi 1,58%-os teljesítményével új történelmi csúcsot ért el. A portfolió legjobban teljesítő része az orosz piac volt, ami két veszteséges negyedévet követően ismét szép teljesítményt mutatott, a portfolióban található nagyobb orosz cégek közül a Sberbank, míg a kisebbek közül a Dixy és a Globaltrans teljesítménye emelkedett ki. Kevésbé szerencsés pozíciónak bizonyult az alap devizakitettsége, mind a dollár, mind az euró gyengült a forinthoz képest, ami az alap jó teljesítményét is némileg mérsékelte. Hazai befektetéseink közül a piac végre felfedezte a CIG Pannoniát, a részvény 20% fölött tudott emelkedni az időszak során. A lengyel bankszektorban pair trade pozíciót nyitottunk az alap részére, ahol két bank árazási különbségének változására fogadunk. Arra számítunk, hogy az év hátralévő részében a forint gyengülni fog a főbb devizákhoz képest, ezért továbbra is nyitva tartjuk a devizakitettséget, ennek a mértéke 50%-nyi. A részvénypiacokkal kapcsolatos gondolatainkról, érdekesebb befektetési ötleteinkről továbbra is rendszeresen írunk a www.fundman.hu oldalon, amelynek nyomon követését minden befektetőnknek ajánljuk. esített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól* 3,39% 3,13% 3,55% 2,67% 6,19% 2,30% 3,89% 6,29% 2,92% 3,37% Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól* Sharpe Max.visszaesés 1,96% 1,6-1,07% 4,24% 0,63-7,72% * A stratégiaváltás (2011.12.30.) óta * A stratégiaváltás (2011.12.30.) óta Az alap kockázata: számottevő * Árfolyam A sorozat Árfolyam B sorozat EUR 23 181 276 843 1,742485 1,445715 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen 3,95% 0,99-8,18% 4,33% 0,78-8,18% Az alap és a referencia index árfolyamának alakulása a stratégiaváltás óta 1,80 2011.12.30. -.08.31. 1,70 1,60 1,50 1,40 1,30 1,20 1,10 1,00 0,90 0,80 2011.12.30 2014.12.30 Havi hozamok alakulása a stratégiaváltás óta 12% 10% 8% 6% 4% 2% 0% -2% Lezárt naptári évek teljesítménye a stratégiaváltás óta 2012 2013 2014 2015 2015 2014 2013 2012 0,80% -2,19% 0,89% 0,01% 2,06% 1,23% 0,16% 1,03% 3,11% -1,17% 1,39% 2,61% 0,44% 2,89% 0,32% -1,26% -0,12% -0,23% 0,44% 1,41% 2,13% 2,06% 0,70% -1,28% -0,09% 0,09% 0,39% 2,37% 0,42% -4,69% -0,31% 0,22% -0,72% 1,97% -0,85% 2,40% 0,15% 0,84% -0,56% -0,56% 1,43% 1,88% 0,27% 1,20% -1,79% 0,02% 0,34% 2,89% -0,69% -0,73% 2,26% 2,75% 0,87% 3,59% -0,87% 0,75% 0,90% -0,59% 0,91% -0,69% 1,67% -0,46% 0,93% -0,94% -2,40% 0,41% 2,73% es 7,11% 6,68% -1,36% 10,92% 10,97%
OTP Új Európa Részvények Államkötvények DKJ és MNB kötvény Egyéb kötvények Jelzáloglevelek Fedezeti ügyletek eredménye.08.31. 100,0% 49,5% 30,6% 12,7% 5,1% 4,2% 2,1% 0,7% 0,1% -5,0% 103.66 10%-nál nagyobb kockázati short** 50%-nál nagyobb kockázati 100%-nál nagyobb kockázati * a 30-ával bezárólag megkötött ügyletek alapján ** Nem spekulatív pozíció, a fedezetlen devizás részvények eredménye. Codex, Concorde, Equilor, Erste, KBC, Raiffeisen, SPB, Unicredit A sorozat: HU0000705827 B sorozat: HU0000705835 OTPNEUR HB Equity TER * (Total Expense Ratio) 2,13% es alapkezelési díj*: 2,00% * Az A és B befektetési jegy sorozatokra