AZ ERDŐ. JI E C * U E R W A L U * T H E ff O O D * LA F O K É T. Tártain ni :

AZ ERDŐ JI E C * U E R W A L U * T H E ff O O D * LA F O K É T Tártain ni : DR. MAGYAR JÁNOS : A Szovjetunió ötödik ötéves terve irányelveinek erdészeti vonatkozásai 101 B E N E D E K ATTILA : N. G. Potapov professzor erdőgazdaságunk egyes kérdéseiről 104 KÁLDY JÓZSEF: Tegyük ipari jellegűvé a fakitermelés munkáját 107 TESZÁRS GÉZA és SÁRKÁNY JENŐ : Földi fényképmérés az erdőgazdaság szolgálatában 116 D R. P A L L A Y N Á N D O R : Az 1950. és 1951. évi tűzifa súlyapadási vizsgálatok eredményeinek összefoglalása 121 PARTOS GYULA : Alátelepítés I.íl LUKÁCS ISTVÁN : A falepárlás elmélete és gazdasági jelentősége 135 DR. E R Ő S P Á L : Üj módszer a halastavak természetes hozamának meghatározásához 140 Szemle: Nyárasaink újabb betegsége (DR. GYŐRÉI JÁNOS) 153 Csemetekerti üzemtervek jelentősége új erdők telepítésével kapcsolatban (RIMLER LÁSZLÓ) 155 P. A. Genkel: A növények szárazságtűrése (J. B.) 157 A u j e s z k y B e r é n v i Béli: Mezőgazdasági Meteorológia (L. G.) b r >8 AZ ERDŐ TOM. 1. NO. 2. 101. 168. OLDAL BUDAPEST, 1952. NOVEMBER

AZ ERDŐ Az Országos Erdészeti Egyesület kiadványa. Megjelenik évente négyszer JI E C OpraH rocyjtapctbehhoro OömecTBa JlecoBOflCTB a 3KypHa.i TpexMecHMHbií l THE WOOD A quarterly published by the National Forestry Association LA FÓRÉT Edité en quatre fascicules annuellement par l'aasociation National Forestiere DER *W A L D Ausgabe des Ungarischen Landesforstvereins. Erscheint in vier Heften jáhrlich Szerkesztőbizottság: Babos Imre, Benedek Attila, Haracei Lajos dr., Kasza Ferenc, Káldy József, Madas András, Magyar János dr., Saly Emil, Tömpe István Felelős szerkesztő: Paris János Felelős kiadó: A Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat igazgatója Szerkesztőség: Budapest, V., Nyári Pál-utca 9., V. emelet 1. Országos Erdészeti Egyesület, Telefon: 187-549 Kiadóhivatal : Budapest, V., Vécsey-utca 4. Telefon : 122-790. Egyszámlaszám : 31878181 47 CO^EPJKAHHE JJ-p MAJIbflP flholu :.TecoxoaHÖCTBeHHbie OTHoiueHiiH npockta niipercnib no iihtomy nfltmjiethem y njian y CCCP 101 BEHEIJEK ATHJTJIA : flpoíp. M. T. HoTanoB o HeKTopw x Bonpoca x Hamero jiechoro x03hüctb a 104 KAJIHll IlOíKEO : Peinaroin.ee ycjiobhe BBinojineHHíi iuiana necoaarotobok cosíianne jiechotí iipombiiujieiniocni 107 TECAPLU T33A H LUAPKAHL EH3 : Ha.ieMnaa (j>otoct>emka B cjiy>k6e jiechohtanc aurai 116 Jl-p I1AJUIAP1 HAHJIOP : PeayjibTaTH HccjieaoBaHHft no ycynike apobflhoti HpeBecHHbi, npobeaehhhx 3a 1950 1951 ro.u.i 121 naptolu JlrOJIA : nowajiita H nonceb 131 JiyKAH MLUTBAH : Teopun n xosaftctbehhoe 3HaieHHe cyxofl neperohkh jipebechhw 135 EPEIII I1A.T1: HoBbiít Merő n onpejiejiehmji ec /rectbeiihoro Bbixona npynob 140 CONTENTS INHALT MATIÉRES JÁNOS MAGYAR : Rapports forestiéres des principcs du cínquiéme plan quinquennal de l'union Soviétiquc 101 ATTILA BENEDEK : Prof. N. G. Potapow über einige Fragen unserer Forstwirtschaft. 104 JÓZSEF KÁLDY : Schaffung einer Forstindustrie 107 GÉZA TESZÁRS JENÖ SÁRKÁNY : Terrestrial photogrammetry in forestry 116 DR. NÁNDOR PALLAY : Zusammenfassung der Ergebnisse von Untersuchungen über den Gewichtsverlust des in den Jahren 1950 und 1951 geschlágerten Brennholzes... 121 GYULA PARTOS : Création des sous-étages 131 ISTVÁN LUKÁCS : Theorie und wirtschaftliche Bedeutung der Holzdestillation 135 PÁL ERŐS : A new method for the determination of the natural yield of fish-ponds... 14 0

A Szovjetunió ötödik ötéves terve irányelveinek erdészeti vonatkozásai DR. MAGYAR JÁNOS A Szovjetunió a negyedik ötéves tervét sikeresen teljesítette. Ez a körülmény lehetővé teszi, hogy rátérjen a következő ötéves tervére. Azoknak az irányelveknek a tervezete, amelyek alapján a Szovjetunió 1951 1955. évi ötödik ötéves terve majd felépül, már ismeretes. A tervezetet a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága elkészítette és a»pravda«1952. augusztus 20-i számában nyilvánosságra hozta.»ez az ötéves terv hirdeti a tervezet a békés gazdasági és kulturális építés terve. Ez a terv elősegíti a Szovjetunió és a népi demokráciák további megszilárdulását és gazdasági együttműködésük kiszélesítését, valamint a gazdasági kapcsolat fejlesztését minden országgal, amely az egyenjogúság és kölcsönös előnyök alapján kívánja fejleszteni kereskedelmét.«nyilvánvaló, hogy e tervezet felé érdeklődéssel fordul a földkerekség valamennyi országa. A Szovjetunió pártonbelüli és pártonkívüli dolgozói, a munkások, a kolhozparasztok, az értelmiségiek áthatva a kommunizmus építésének, az igazi hazafiságnak lelkesítő érzetétől a tervezetben azt vizsgálják, hogy melyik munkafeladatot lehetne az előirányzott mértéknél még magasabbra emelniök és kérik az ilyen irányú megállapításaik teljesítését. A népi demokratikus országok dolgozói saját tapasztalataik alapján győződtek meg arról, hogy a Szovjetuniónak a békés alkotó munka terén elért minden eredménye valóban előresegíti az egész béketábor, az egész haladó emberiség ügyét. Ezért a szocializmus országát példának tekintve a tervezetből kisugárzó nagyszerű építő lendület magávalragadó hatása alatt teljesítik, sőt túlteljesítik a saját országaik népgazdasági terveiben előirányzott feladatokat. A kapitalista országok, a félgyarmatok és a gyarmatok elnyomott embermillióiban kommunista és munkáspártjaik következetes felvilágosító tevékenysége révén egyre inkább elmélyül a tudat, hogy olyan javaslatot, mint a Szovjetunió 1951 55. évi ötéves tervére vonatkozó irányelvek tervezete, kizárólag ott lehet készíteni, ahol már nincsenek egymással kibékíthetetlen ellentétben álló osztályok, ahol az embernek ember által való kizsákmányolása már mindörökre megszűnt, ahol a szocializmust diadalra vitték, ahol már»virrad a kommunizmus hajnala«. így számukra a tervezet újabb bátorítás, újabb erőforrás abban a harcban, amelyet szabadságuk kivívása, minden rendű és rangú kizsákmányolóik hatalmának a megdöntése, a proletárdiktatúra megvalósítása végett folytatnak. A mamut-vagyonok magántulajdonosai és véreskezű bérenceik, az atomfegyver és a bacilusháború lovagjai pedig, akik semmitől sem félnek jobban, mint a békétől, szeretnék a tervezetet agyonhallgatni, miközben fokozzák a Szovjetunió és nagy pártja, a Bolsevik Párt elleni rágalomhadjáratukat. De ennek kudarc a sorsa. A szovjet nép, a szovjet társadalom erkölcsi-politikai egysége sziklaszilárd. Rajta bármifajta hadjárat megtörik. * * * A Szovjetunió ötödik ötéves tervére vonatkozó irányelvek tervezete a szakemberek számára különösen tanulságos. 8 Az erdő 2-_>

A tervezet négy főrészből áll. Először az ipar, azután a mezőgazdaság, majd az áruforgalom, a közlekedés és a távközlés, végül a nép anyagi jólétének, egészségvédelmének és kulturális színvonalának további fejlődése terén követendő irányelveket tárgyalja..mind a négy főrész tartalmaz olyan előirányzatot, amely az erdőgazdaság, illetve az erdészet dolgozóinak a munkakörét közelről érinti. Az ipar területén követendő irányelvek sorában sok egyéb között a tervezet előirányozza hozzávetőleges mértékben a legfontosabb ipari termékfajták termelésének a növelését. Az ipari fakitermelést a tervezet szerint ezt a tervezet a harminc legfontosabb ipari termékfajta között a huszadik helyen említi 1955-ben 1950-hez viszonyítva 56%-kal kell növelni. A papír termelését ugyanígy 46%-kal. (I. 2. pont). Igen tekintélyes mértékű termelés-növelés ez. A tervezet nem feledkezik meg a termelés-növelés megvalósításának a feltételeiről. Szükségesnek tartja az erdőkitermelés - továbbá a cellulose- és papír-, illetve a fűrész- és fafeldolgozó ipar számára, a magasteljesítményű gépek és berendezések termelésének a fejlesztését. Ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy az új gépek tervezésénél a minőség javítása mellett törekedni kell a súlyuk csökkentésére. (I. 10. pont.) Nem kétséges, hogy pl. a kézi motoros döntő-, illetve daraboló fűrészek súlyának a csökkentésével a velük dolgozó munkások mozgékonysága s ezen keresztül teljesítménye feltétlenül jelentékenyen fokozható. Ugyancsak az ipar területén követendő irányelvek között mondja a tervezet a következőket :»Meg kell szüntetni a faipar elmaradottságát a népgazdaság növekvő szükségleteitől. Növelni kell a fűrészelt faanyagok termelését és fejleszteni kell a termelési, valamint építési alkatrészek gyártását. Nagy arányokban végre kell hajtani a fakitermelés áthelyezését az erdőben gazdag vidékekre, különösen az Észak, az Ural, Nyugat-Szibéria és a Karéi-Finn Szovjet Szocialista Köztársaság vidékeire, csökkenteni kell az erdő irtását az ország erdőben szegény vidékein. Csökkenteni kell a fakitermelés idényjellegét. Ennek érdekében az i'tj körzetekben gépesített üzemeket kell létesíteni, el kell azokat látni állandó munkásokkal. Tovább kell fejleszteni a fakitermelő munkálatok komplex gépesítését.«ezeken túlmenően a tervezet a fakitermelési munkálatokban a termelés szervezésének és a gépek kihasználásának a megjavítását, valamint a munka termelékenységének az emelését írja elő. Az új körzetekben üzembehelyezett fűrésztelepek száma a tervezet szerint 1955-re a fűrésztelepek 1950-es számának kb. nyolcszorosára növelendő. (I. 12. pont.) Ezeket az irányelveket nem tekintve a fűrésztelepek számának a növelésére vonatkozó előirányzatot értelemszerűen, illetve a, hazai viszonyoknak megfelelő mértékben minden bizonyára nálunk is alkalmazni kell. A tervezet a mezőgazdaság területére tartozó feladatok sorában hangoztatja :»Biztosítani kell a mezővédő erdősávok létesítésére irányuló munkák kiszélesítését a sztyep és erdős-sztyep területeken, mezőgazdasági, vízgazdálkodási intézkedések végrehajtását a talaj eróziója elleni küzdelemben, valamint a homokos térületek erdősítését, gazdasági jelentőségű erdők létesítését, zöldövezetek létesítését a városok és ipari központok körül, a folyók, a csatornák és a víztárolók partján.«a sztálini hatalmas természetátalakító terv így halad előre a megvalósítás útján.»az ötéves terv idején - mondja- a tervezet - legalább 2,5 millió hektáron védőerdősávokat kell ültetni a kolhozokban és a szovhozokban és kb. 2,5 millió hektár területen állami erdőségeket kell ültetni.«(ii. G. pont). A tervezet súlyt vet arra, hogy a kolhozok elsősorban a közös gazdaság fejlesztését előmozdító beruházásokat végezzenek. Ezért az ilyen célú beruházások között a mezővédő erdősávokra vonatkozó előirányzat teljesítésének megkönnyítése végett

kolhoz-villanytelepek létesítését is szükségesnek tartja, minthogy a villamostrak-: torok és a villamosenergia felhasználásával működő mezőgazdasági gépek alkalmazásbavétele az egyik legfontosabb feladatnak tekintendő. (II. 9 10. pont.) Azok közül az irányelvek közül, amelyeket a tervezet az áruforgalom, a, közlekedés és a távközlés területére nézve szab meg, csak egyet emelünk ki :»A vasúti közlekedés területén a legfontosabb feladat legyen a vasútvonalak teljesítőképességének növelése.«a tervezet szerint az ennek érdekében szükséges tennivalók közé tartozik, hogy 1955-re a kocsiforduló ideje az 1950-ik évi időszükséglethez viszonyítva legalább 18%-kal csökkenjen. (III. 3. pont.) A nép anyagi jólétének, egészségvédelmének és kulturális színvonalának a további fejlődése végett a tervezet nagy horderejű feladatok megvalósítását irányozza elő. Ilyen feladat pl., hogy az ötéves tervidőszak alatt a főiskolákról és a középfokú szakiskolákról kikerülő.szakemberek számát kb. 30 35%-kal, a tudományos és a tudományos-pedagógiai képzésben részesülő személyek számát pedig a főiskolák és a tudományos kutatóintézetek aspirantúráin keresztül kb. kétszeresére kívánja emelni a tervezet. Emellett szükségesnek tartja a tudományos kutatóintézetek és a főiskolák tudományos munkájának a megjavítását, az élenjáró tapasztalatok elterjesztését, a tudományos felfedezések gyakorlati alkalmazásának biztosítását, a tudósoknak az általuk kidolgozásra kerülő elméleti problémákkal kapcsolatos messzemenő támogatását s a tudomány és a termelés kapcsolatainak a megerősítését. (IV. 6. pont.) A tervezet szerint az egészségvédelem és a közoktatás előirányzott fejlesztésének céljára az ötéves tervidőszak alatt a megelőző ötéves tervhez képest kb. 50%-kal [elemelt beruházásokat kell fordítani. (IV. 9. pont.) Végül a tervezet összefoglalja az előirányzott feladatok teljesítése érdekében szükséges tennivalókat. A szocialista felhalmozás további fokozása javára a gazdaságon belüli tartalékok feltárása, az állami fegyelem szigorú megtartása, az önköltség csökkentése, a munka termelékenységének a növelése, az élenjáró technika alkalmazásának kiszélesítése, a, dolgozók kulturális és technikai színvonalának az emelése, a nehéz és sok munkát igénylő ipari és építési munkafolyamatok gépesítésének befejezés-, az építkezések időszükségletének csökkentése és az építőmunkák minőségének megjavítása, a feltalálók tömegmozgalmának fellendítése, a munkaerő megfelelő kihasználása, a takarékosság követelményének következetes érvényesítése, a pénzügyi ellenőrzés fokozása, az állami anyag- és élelmiszertartalékok megkétszerezése, ezek azok a főbb szempontok, amelyek- megvalósításának szükségességét a tervezet a népgazdaság minden ágára, nézve hangsúlyozza. Es nem ok nélkül, hanem a terv végrehajtása révén keletkező sokszoros erőgyarapodás tudatában mondja a tervezet :»A szocialista verseny erejét, a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiség együttes békeharcos akaratát, a dolgozóknak a kommunista társadalom felépítését szolgáló törhetetlen eltökéltségét az új ötéves terv teljesítésére és túlteljesítésére kell irányítani.«* * * A Szovjetunió fejlesztésére irányuló 1951 1955. évi ötödik ötéves terv irányelveinek a tervezetét a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának 1952. október 5-re összehívott, soronkövetkező XIX. Kongresszusa fogja tárgyalni. Azok a magasszínvonalú, lendületes munkaversenyek és munkavállalások, amelyeket a szovjet dolgozók a Kongresszus tiszteletére kezdeményeztek, illetve tettek, azt mutatják, hogy a Szovjetunió dolgozó milliói a tervezetet már is magukénak vallják és túl fogják teljesíteni. Ezzel a szocializmus hatalmas életereje és az. hogy a kapitalizmusnál valóban felsőbbrendű gazdasági rendszer, újból bebizonyosodik.

N. G. Potapov professzor erdőgazdaságunk egyes kérdéseiről BENEDEK ATTILA A szovjet tudósok segítsége népgazdaságunk minden ágában napról napra rohamlépésben viszi előbbre fejlődésünket. Erdőgazdaságunk fejlődésében is igen jelentős, hogy szovjet tudósok is foglalkoznak megoldandó feladatainkkal. N. G. Potapov professzor, a budapesti tudományegyetem növényélettani tanszékének vezetője a közelmúltban 16 napot töltött erdőgazdaságainkban, hogy megismerkedjék erdőgazdálkodásunk helyzetével, megoldandó feladataival. Erről az első lépésről népes érdeklődők előtt számolt be az Országos Erdészeti Egyesület szeptember 1-i, első őszi előadási napján. Arról számolt be, hogyan látja a szovjet növényfiziológus a földünkre özönlő napenergia gazdaságos kihasználásának helyzetét, feladatait. Legracionálisabban a mezőgazdaság használhatja ki a napenergiát, akkor, mikor nagy termést ér el. Ezért az adott földterületet gazdaságos felhasználása céljából először a nagyüzemi gépesített mezőgazdasági termelésre való alkalmassága tekintetében kell elbírálnunk, s ha arra alkalmatlan, vetődik fel annak beerdősítés útján való hasznosítása. Emellett azonban, amint azt Dokuesajev, Koszticsev és Viljámsz bizonyították, helyes aránynak kell lenni az erdők és a mezőgazdasági növények termesztése között. így a sztálini természetátalakító terv, az erdőtelepítés nyitotta meg a kapuit hatalmas területeken a nagyproduktivitásá mezőgazdasági termelés számára. Az erdőgazdaság elsősorban az erdők kitermelésével elégíti ki a népgazdaság igényeit, s mivel ez az erdő telepítésétől számítva 20, sőt 40 60 100 év múlva következik be, óriási felelősség terheli az erdőtelepítőket egyrészt, hogy a mezőgazdaság legalább 20 40 éves fejlődése szempontjából is alkalmatlan területeket kössön csak le és másrészt megfelelő fafajt válasszon ki. A mező- és erdőgazdaságban két útja van a növény, illetve fafaj megválasztásának. Az egyik út a külső körülményekhez alkalmazkodó növény és fafajok kiválasztása. A másik, a szovjet agrobiológia útja,»a külső környezet és a szervezetek tenyészetének aktív átalakítása a maximális mennyiségű hasznos termék elérése érdekében«. Ezek azok az elvek, szempontok, melyekből kiindulva értékeli a szovjet tudós erdőgazdaságunk helyzetét és fejlődési terveit. A magyar erdőgazdaságról Potapov professzor általában megállapította, hogy az állami erdőkre nagy figyelmet és gondot fordítanak. A községi és egyéni tulajdonban levő erdők állapota azonban sokkal rosszabb. Szembetűnő jelenség, a Szovjetunióbeli tapasztalatokhoz képest a fafajok választékaiban, elsősorban a tűlevelűekben mutatkozó szegénység. Ezt a helyzetet csak akkor lehetne magyarázni, ha a meglévő állomány csupa különösen értékes fafajtából állna. A csertölgynek (Q. cerris) és a fehér akácnak (R. pseudoacacia) különösen a számukra kedvezőtlen körülmények között való igen jelentős térfoglalása ennek ellenkezőjét bizonyítja. Ebből a jelenségből adódik : a magyar erdőgazdaságnak óriási munkát kell végeznie a rossz minőségű fafajiaknak jóminőségű fafajokkal való felcserélése érdekében. Beszámoló előadásában Potapov professzor öt kérdéssel: az ártér, a homok, a szik, a kopárok és a láp fásítás kérdésével foglalkozott.

Homokfásítás: Legalkalmasabb fafaj a rendkívüli plasztikussága gyökérrendszerrel rendelkező fenyő. Ezzel szemben igen nagy területet foglal el homokterületeinken az akác, mely nagy ásványi tápanyagigényét kielégíteni nem tudván megfelelően, korán fonnyadni kezd az ásványi tápanyagokban amúgyis igen szegény homokon. Egerszeghy Sándor, az Agrochemiai Kutató Intézet tudományos munkatársa a homok ásványi só és humusz-szegénységét a szokásostól eltérően úgy oldotta meg, hogy az istállótrágya főtömegét 45 cm mélyre szántotta alá és meglehetősen jó eredményeket kapott aszályos időkben is. Az erdőgazdaságban is hasonló módszert kell kidolgozni és le kell térni az eddig elfogadott felszíni, mondhatni íafa/trágyázási módról és a határozott MÖiráí/trágyázási módhoz kell folyamodni. Ennek eredményességét bizonyítja Viszeczkij akadémikus nyizsnyednyeprovszki homokon tőzeggel végzett fenyőtrágyázási kísérlete is valamint a sztraroszeljszki homokpusztán hétízben sikertelenül végzett fenyőtelepítcs után tőzegtrágyázással végzett fenyőerdősítés nagy eredménye. A talaj helyett a növény trágyázása nemcsak a növény fejlődésének és gyökérrendszerénefc ad helyesebb irányt és több tápanyagot, hanem a talaj vízgazdálkodását is lényegesen megjavítja. Feladat: ezt a kísérleti eredményt magyarországi vonatkozásban is megfelelően ki kell értékelni és részben félig laboratóriumi, részben természetes kísérletekkel a megfelelő agrotechnikai rendszert ki kell dolgozni. Meg kell határozni a szervestiágya oly összetételét, mely biztosítja a csemeték jó megeredését, nagy növekedési ütemét és ellenállóképességét az adott viszonyok között. A Budapesti Egyetem Növényélettani Tanszéke fog ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ugyanekkor ki kell kísérletezni a szerves-ásványi komplexum mély bevitelének technikáját. Ez természetesen függ attól, hogy sorosan vagy fészkesen akarják a csemetéket elültetni. Szikfásítás : Ezzel a kérdéssel Potapov professzor röviden foglalkozva, elismerően nyilatkozott a magyar szikkísérleti munkákról és így Thury Elemér munkájáról is és felvetette, hogy egyáltalában célszerű-e erdőket telepíteni Magyarország szikesein, amikor az erdőtelepítésre alkalmas I. és II-fokú szikesek kiválóan alkalmasak nagyüzemi gépesített mezőgazdasági termelésre. így az eddigi szikfásítási kísérletek nem is annyira a szik befásítása, mint a létesítendő erdősávok telepítése kérdésében adnak rendkívül értékes útbaigazításokat. Kofárfásítás: Ez a kérdés elvitathatatlanul erdészeti probléma mondotta Potapov professzor és a legsürgősebb és el nem halasztható feladat, mert a kopár lejtőkön szüntelen és intenzíven mennek végbe az eróziós folyamatok. Kopár területek évről-évre való romlása pedig a sikeres erdőtelepítés feltételeit is állandóan csökkenti. A kopárosodást a hegyi lejtőkön lévő* erdők irtása és mezőgazdasági területként való felhasználása, továbbá nem kisebb mértékben a magán-, illetve községi tulajdonban lévő erdők szüntelen legeltetése is okozta. A kopár mesterséges beerdősítésével kapcsolatban felhívta a figyelmet az eddig szokásos és kevés fafajú állományok telepítése helyett a minél gazdagabb választékú állományok létesítésére, így kopáron az erdei- és fekete-fenyő mellett a krimi fenyőt és a szibériai vörös fenyőt ajánlotta, mert a kopárfásításnál általános tapasztalat, hogy az erdőgazdasági dolgozók alkalmazkodnak a talaj- és éghajlati viszonyokhoz és a már meglévő fafajtákhoz, de nem avatkoznak be aktivan a fafajok minél szélesebbkörű kiválogatásával. Mint szép eredményt említi fenti hibával ellentétben a pécs-környéki és mecseki gyönyörű kopárfásítási munkákat és elismerőleg említette Somogyi Zoltán és Páll Endre erdőmérnökök munkáját, akik aktívan avatkoznak be a természetes felújítás munkájába is. Kopárfásítási feladatainkat szemlélve, a fafajok szélesebbkörű bevonásában, a tűlevelűek százalékának fokozásában és a csemeték megeredését magasabb százalékban biztosító agrotechnikai rendszer kidolgozásában látja a legfőbb feladatokat.

106 BENEDEK ATTILA: N. G. Potapov professzor erdőgazdaságunk egyes kérdéseiről Lápfásítás: A hansági fásításokat Balsay László erdőmérnök eljárását nagy elismeréssel tekintette meg. Az ember merész kezdeményező és a technika segítségét igénybevevő beavatkozását mutatja a hansági eredmény. Hasonló módon hasznosítottak területeket a Szovjetunióban, de egy igen értékes, a mezőgazdasági növényeknél gazdaságosabban termeszthető Aleurites-tungafa ültetésével. Mivel a lápos területek a technika komoly felhasználásával mezőgazdasági területekké alakíthatók át, a fásítások csakis ilyen értékes terméshozamú fával, vagy mezőgazdasági növényekkel célszerűek. Ha csak hazai fafajokat alkalmazunk, aklor a területet mezőgazdaságilag kell hasznosítsuk mezővédő erdősávok alkalmazásával. Balsay erdőmérnök eljárását a mezőgazdasági növények lápos területen való termesztésére is ki kell terjeszteni. Ártéri fásítás: Különösen fel kell figyelni arra a körülményre, hogy nemcsak azt a kérdést kell eldönteni, milyen fafaj tát vagy növényasszociáeiót kell létrehoznunk az árterületen, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy vájjon elég stabilak-e azok a körülmények a kijelölt területeken, nem fognak-e olyan mértékben megváltozni, amelyek károsan befolyásolhatnák a létesítendő erdőállományt vagy éppenséggel a meglévő állapotot nem lehet-e még nagyobb produktivitása erdőállomány létesítésére alkalmassá tenni. Potapov professzor véleménye szerint az erdőgazdaság szakemberei nehéz helyzetben vannak, amikor meg kell határozniuk a telepítendő erdőállomány szerkezetét, összetételét és telepítési módszereit. Csak szórványos telepítési adatokra és saját meglátásaikra vannak utalva. Ezért a legelső és döntő feladat a telepítendő területeken a környezet részletes jellemzése, széleskörű geobotanikai felvételezés. Ehhez a nagyméretű és komoly felkészültséget megkívánó feladathoz Potapov elvtárs a Tudományegyetem hallgatóit kívánja mozgósítani és a feladat-elvégzés irányításába a legkiválóbb, tekintélyes biológus-tudósainkat Jávorka, Soó és Zólyomi akadémikusokat és az erdőgazdaság vezetőit kívánja bevonni. Végül a makkgyüjtés és csemetekert-nevelés kérdéseiről szólt, díesérőleg említette meg a Ráckevei Magtároló berendezést, de nem látja kellőképpen megalapozottnak magtermelésünk felvétele és irányított termesztése kérdéseit. A csemetekertről szólva általában a gondosságot és a lelkiismeretes munkát tapasztalta, de a magrólnevelés módszereit nem látja kielégítőnek, mert igen sok csemetekerti új telepítésnél még nem érvényesül eléggé a vetésforgó elve. Túl sűrűnek találja a vetéseket, ami a termelt csemete minőségére káros és végül nem alkalmazzuk széleskörűen azokat a módszereket, melyek a belső művelés vagy tápanyag tekintetében biztosítanák az ültetéshez legalkalmasabb gyökérstruktúrát.

Tegyük ipari jellegűvé a fakitermelés munkáját KAliDY JÓZSEF Az erdőgazdaság a népgazdaságnak igen fontos ágazata. Egész sor iparág : bányászat, építőipar, közlekedés, kohó- és gépipar, posta, mezőgazdaság tervteljesítését és fejlődését befolyásolja. Az erdőgazdaság fő termékének : a fának, mint rendkívül fontos nyersanyagnak a jelentősége a jövőben még csak nő. Erdőgazdaságainknak épp azért az a feladata, hogy a felhasználó iparágak íaanyagszükségletét maximálisan biztosítsák, leküzdjék azokat a hátrányokat, amelyeket az elmúlt kapitalista-feudalista rendszer kizsákmányolása az erdőhozam csökkentése miatt -örökségként jelent. Hogy ennek a feladatnak az erdőgazdálkodás megfelelhessen, egész területén döntő változások kell hogy bekövetkezzenek. Ma még sok a megoldatlan probléma. Gondolok itt nemcsak a munkamódszerek és munkaeszközök évszázados elmaradottságára, hanem a maggyüjtés. csemetetermelés, erdősítés, a fa vegyi feldolgozása stb. területén megoldásra váró feladatok sokaságára. De így van ez a fakitermelés területén is. A fakitermelés az erdőgazdasági munkák legnagyobb volumenű része, a legtöbb dolgozót foglalkoztatja, az erdei munkák közül a leghosszabban tart. Az erdőgazdaságok a fakitermelési tervüket folyamatosan teljesítik, így látszólag nincs elsővonalbeli feladat, mint más területen. Az elért eredmények azonban nem takarhatják el a problémákat és nem lassíthatják meg azokat a döntő változásokat, amelyek ezen a területen is be kell hogy következzenek, hogy az erdei munka zömét is jellemezze az a fejlődés és átalakulás, amely iparunk jellemzője. A fakitermelési munka fejlődése elmaradt országunk népgazdasága általános fejlődésének ütemétől. A fakitermelésre még a feudalista. kapitalista rendszer munkamódszerei jellemzőek. Nincsenek megteremtve azok a feltételek, amelyek a munka termelékenységének állandó növekedéséhez, az erdőgazdaságoknak új technikai eszközökkel való ellátásához, kiválóan gépesített ágazattá való alakulásához vezetnek. Ez a körülmény azért veszélyes, mert amint mondottam a fakitermelés az erdőgazdaság legnagyobb volumenű, legszámottevőbb munkája. A következmény az lehet, hogy az eddig elért eredmények, amelyek lehetővé tették, hogy a népgazdaság egyes ágai megkapják a terv szerint erdeink hozamának megfelelő faanyagot, könnyen átmenetivé válhatnak. A továbbiakban vizsgáljuk meg. melyek a fakitermelés döntő kérdései amelyek megoldást sürgetnek. 1. A fakitermelés hazánkban még nem ipari jellegű. Az erdei munkaterületet jelenleg a szétszórtság jellemzi. Ennek következtében a szocialista ipar nagyüzemű munkafeltételei nincsenek biztosítva. Az ország területén legalább 1500 1700 munkahelyen folyik fakitermelés. Xem rendelkeznek erdőgazdaságaink megfelelő számú szakképzett munkássajh A fakitermelés munkáját hatalmas erőfeszítés jellemzi : minden munkát kézierovel végeznek. A munka esőben, sárban, az időjárástól függően folyik, a települési helyektől távol. Nem biztosítható a fedett munkahely és a folyamatos egyenletes munka. A lakóhelyektől távol az erdő területén a szociális és kulturális igény nem. vagy csak kismértékben elégíthető ki. Nem gyűjthető össze a hulladék a sok munkahelyen. így jelentős anyagmennyiség vész kárba.

2. Az iparija kihozatalát a jelenleg alkalmazott munkamódszerekkel nem lehet emelni. Az erdei terepen, ahol ma a választékolás és a munka zöme történik, nem végezhető el a hossztolás a szükséges biztonsággal. A fa alaki tulajdonságai és hibái nem tekinthetők át. Hatalmasan fejlődő országunk egyre több fát igényel tőlünk, erdeink hozamából tehát maximális iparifát kell kihoznunk. Lehetőség is van az iparifaszükséglet nagyobbmértékű kielégítésére, mint ahogy az jelenleg van, a tűzifamennyiségek terhére, de a jelenlegi módszerekkel már további fejlődés nem lehetséges. Az erdőgazdálkodás deficitmentessé tétele érdekében sem közömbös, hogy a rendelkezésünkre álló anyagból kihozzuk-e a maximális értéket. 3. A gépesítési fok alacsonysága és a'meglévö gépek nem megfelelő kihasználtsága. A fakitermelésben jelenleg mintegy 3000 szakmunkás és 12.000 idénymunkás dolgozik. Nem kétséges, hogy épp a korszerűtlen munkamódszerek és berendezések miatt van szükség ilyen hatalmas munkástömegre. Ugyanazokkal a munkaeszközökkel folyik a munka, mint évszázadokkal ezelőtt. A fakitermelés gépesítési foka az 1%-ot sem éri el, közelítés 25, szállítás 75%-ban van gépesítve. A meglévő gépeket egymástól függetlenül, szétszórtan alkalmazzák erdőgazdaságaink, így a velük elérhető tényleges teljesítménynek felét sem produkálják. A gépek munkája nem kapcsolódik egymáshoz. 4. Alacsony a munka termelékenysége ^mmmm és a munkafegyelem laza. Egy főre eső termelési mennyiség nagyon alacsony, alig 1. ábra. A fakitermelést a tőmelleti munka haladja meg országosan az 1 m 3 -t, ezért jellemzi erdőgazdaságaink sokkal több dolgozót foglalkoztatnak, mint amennyit kellene. A munka termelékenységének alacsonysága már az előbbi pontokban tárgyalt tényezők következménye, a dolgozók szakképzetlenségével, a gépesítés alacsony fokával függ össze. Ennek a következménye azután az, hogy a fakitermelési ágazat jelentősen veszteséges ezen ágazat rossz eredménye, az egész erdőgazdálkodást deficitessé teszi. A munkafegyelem laza. A fakitermelés jelenleg kizárólag kézi munkával folyik. A dolgozók 9/10 része idénymunkás, jórészük ezeknek is kisparaszt, akiknek nem feltétlen életszükséglete az erdei munka. Nagyrészt azért és addig jön az erdőbe, ameddig a téli tüzelőjének biztosításához szükséges munkaidőt ledolgozza. A normák túlságos felaprózottsága is lehetőséget nyújt erre. A munkaszervezés alacsony szinten van, a munkák nem kapcsolódnak egymásba, a dolgozók nem aszerint a famennyiség szerint kapják bérüket, amennyit rakodóig levittek. 5. A forgóalapok forgás-sebességének lassúsága. A termék önköltségén kívül, a forgóeszközök forgatása jellemzi a termelés szervezetét. A forgóeszközök gyors forgatásának gazdaságilag az a jelentősége, hogy egy-egy erdőgazdaság a termelési tervet a forgóeszközök pótlása nélkül, vagyis újabb befektetés nélkül tudja teljesíteni, s így felszabadítja a forgóeszközök egy részét, amelyet államunk a szocializmus további építésére használhat fel. A jelenleg alkalmazott fakitermelési munkamódszerből következik, hogy az anyag nem indul el a rakodók felé a döntés után, hanem 3 4 hónapig is az erdőben tárol. így nagy forgóalapot köt le a hosszá termelési ciklus. A forgóalapszükséglet két-háromszor nagyobb, amellett az anyag jelentős romlásnak is ki van téve a hosszú tőmelletti tárolás miatt.

6. Az erdőművelési munkák hátráltatása. Április 1-éig tő mellől nem kerül ki minden faanyag. A faanyagok tőmelletti feldolgozása, valamint az anyagmozgatás érdekében a vágásterületre hosszú hónapokig való bejárás tönkreteszi az újulatot, illetve a fiatal csemetékben olyan kárt okoz, amely később pl. a faegyedek bélkorhadásához, tehát minőségileg rossz állományokhoz vezet. A természetes felújítás és alátelepítés fokozott bevezetése az eddig alkalmazott munkamódszerek megváltoztatását sürgetik. 7. Nagy adminisztráció. A jelenlegi munkamódszer igen kiterjedt adminisztrációt követel, a sok munkahely nem teszi lehetővé az adminisztratív munkák leegyszerűsítését. A munka sok embertől függ, annyi jó káder pedig nem áll rendelkezésre. 8. A munkaverseny és sztahanov-mozgalom kiszélesítését akadályozza. A szétszórtság megnehezíti a szervezett munkaverseny kialakítását, gátlólag hat az újító- és sztahanov-mozgalom kiszélesítésére is. Nem teszi lehetővé az oktatást, a tanulást a kívánatos mértékben. Ezek után az a kérdés merülhet fel, el lehet-e érni azt a döntő változást, amely alapjaiban szünteti meg ezeket a hiányosságokat. A válasz egy : el lehet és el kell érni. A Szovjetunió erdőgazdaságainak tapasztalata és eredménye azt mutatja, hogy lehetőség van az erdei munka átalakítására és ipari jellegűvé tételére. Nézzük azért meg a továbbiakban, hogy a szovjet erdőgazdálkodás hogyan szüntette meg azokat a hiányosságokat, amelyek még a mi erdei munkánk jellemzői. A Szovjetunió ipari erdeiben 1946 óta nem dolgozzák fel tőmellett a kitermelt szálfát, hanem a fakitermelés egész munkafolyamatát egy futószalagba kapcsolták. Ennek megfelelően, az eddig egymástól függetlenül dolgozó döntők, közelítők, kocsisok, útjavítók, egy brigádot képeznek és a brigád tagjai szinte kézrőlkézre adják a faanyagot, amíg az végkép elhagyja a munkaterületet. A brigád minden tagjának érdeke, hogy a termelés mindegyik munkaszakaszon folyamatosan menjen s a legnagyobb teljesítményt érjék el, mert munkabéreiket aszerint a mennyiség szerint kapják, amit rakodóig leszállítottak. A kísérletek elvégzésére, mintagazdaságokat állítottak fel. Az egyik ilyen kísérleti gazdaságban, a timirjazevi mintaerdőgazdaságban, a futószalagrendszerű fakitermelést az alábbiak szerint szervezték meg: az egyes vágásokban a futószalagszerű fakitermelést azonos összetételű és azonos elvek szerint dolgozó komplexbrigád végzi. Egy komplexbrigád 25 28 főből és 5 rajból áll. A rajok a következők : 1. döntő, 2. közelítő, 3. hossztoló, 4. osztályozó és 5. rakodó. A brigádon belül az egyes rajok munkáját, termelési kapacitását, szigorú összhangba hozzák egymással. A vágásterületen a brigádok részére körzetet jelölnek ki, amelyet 25 m széles és 200 25Ö m hosszú vágáspásztákra osztanak. A fákat a paszta hosszában, a kiszállítás irányában döntik. A döntés villanyfűrésszel, a közelítés KT. 12-es traktorral történik. A termelt fát a közbenső rakodón veszik számba, nem a vágásban. A döntők teljesítményét, a vágáslap átmérője alapján számolják. A traktorosok bérelszámolása fatömeg alapján, a fa számbavétele véglegesen akkor történik, amikor azt vagonba rakják. Ennek alapján állapítják meg azután a többi munkacsoport munkásainak fizetését is. Ezzel a munkaszervezéssel a timirjazevi mintaerdőgazdaságban az egy munkásra eső napi teljesítmény, amely magába foglalja a döntéstől a vasúti kocsiba való berakásig minden munkát: 3,9 m 3 -t tett ki. A túloldali ábrák 1 1 vágásterület munkaszervezéséről adnak tájékoztatást. Világos képet adnak arról, hogy a Szovjetunió erdőgazdaságaiban milyen alapos előkészületek és gondos szervezés után kezdik meg a terepen a munkát. Barüsnikov Zotov Ivanov elvtársak nemrég kiadott:»a fakitermelés gépesítése a kreszteci erdőipari mintagazdaságban«című könyvükben leírják, hogy ez a gazdaság a szálában való fakitermelési munkamódszerre való áttérés előtt nem

teljesítette a tervét. Az új munkamódszel bevezetése után a tervét túlteljesítette, a munkateljesítmény 55%-kal nagyobb volt már az első évben. Amikor áttértek az új munkamódszerre, igen gondos tervet készítettek. Berendezték a rakodókat, kidolgozták a munkafolyamatok technológiáját, gondoskodtak arról, hogy az idénymunkásokat felváltsák a megfelelő képzettségű káderek. A munkahelyet tőmellől áttették rakodóra, ahol a dolgozók jól berendezett telepen laktak, megfelelő kulturális és jóléti viszonyok álltak rendelkezésiikre. A termelési folyamatot futószalagszerűen szervezték meg. gondosan vigyáztak arra. hogy az egyes munkák egymásba kapcsolódjanak. Rájöttek arra, hogy a gépek kapacitásának kihasználása csak úgy biztosítható maximálisan, ha a termelési folyamatot teljes egészében átfogja a futószalagszerű munka, mert a kitermelés, közelítés, darabolás, rakodás és szállítás között olyan szoros összefüggés van, hogy a munkák szétválasz-»»*- 60n ~t, tása a termelékenység jelentős csökkenésével jár. Ezzel elérték, hogy a fakitermelési ciklus az új munkamódszer bevezetésével 1 15 napig tartott csupán, a döntéstől a berakásig. A kreszteci mintagazdaságban, az i'tj munkamódszer bevezetésével 1 millió rubelt takarítottak meg. A termelékenység 55%-kal nőtt. Igen jellemzőek azok az adatok, amelyek a munkások megváltozott munkahelyére vonatkoznak : amíg a kísérlet előtt az összes munkások 68%-a dolgozott az erdőben, a szállításnál 23%, a rakodón 9%, a fa darabolásának rakodóra való áttétele után a dolgozóknak csupán 40%-a dolgozott erdőben. 44%-a pedig rakodón. Ehhez hasonló eredményeket értek el az új munkamódszerekkel Csehszlovákiában. Jablunkov erdőgazdaságában összehasonlítást végeztek 4 munkamódszer között : 1. Az anyag feldolgozása'tőmellett történt, a közelítés rakodóra lóvontatással. Egy főre eső termelékenység 1.2 m s volt. 2. A feldolgozás tőmellett történt, a közelítés azonban traktorral. Ez esetben a termelékenység 1,7 m 3 volt. 3. Legallyazott szálfában történt a közelítés fogattal, megmunkálás közbenső rakodón kézi fűrésszel. A termelékenység 2.3 m 3 volt.

1. A legallyazott szálfák közelítése fogattal, a megmunkálás motoros fűrésszel történt közbenső rakodón. A termelékenység 2.9 m 3 volt. Ezek a számok azt jelentik, hogy 100 m 3 széria és tűzifa termeléséhez az első esetben 86 munkanap, a második esetben 59.6 munkanap, harmadik esetben 43,6 munkanap és a negyedik esetben 34.6 műszakra van szükség. A negyedik módszei alkalmazása esetén az első móddal szembea pl. 1.500 m 3 szerfa és tűzifa termelésénél 771 munkanap megtakarítás érhető el. Hazai erdőgazdaságainkban a gazdag szovjet tapasztalatok felhasználására először 1952. év tavaszán került sor. Az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztere elrendelte a szálfában való fakitermelés munkamódszerének bevezetését. Az utasítás indokolása ez volt :»A szálában való fakitermelés közelebb hozza a szocialista ipar nagyüzemű jellegéhez az erdei munkát, meggyorsítja a kitermelés és felkészítés munkafolyamatait és termelékenyebbé teszi, biztosítja a szakszérű választékolást, nemkülönben az ipari fa minőségének és mennyiségének felemelését, lehetővé teszi a faanyagnak a vágásterületről való gyorsabb kiszállítását és a feldolgozó, felhasználó ipar számára való tervszerű szállítást.«az első kísérletek jelentős eredménynyel jártak. 4' 8^f* Métltmt* m " MÚ * m A lenti erdőgazdaság méhesi üzemegységében például több mint 600 ni 3 anyag került ilyen módon kitermelésre. A munka enyhe hajlású terepen, túlnyomóan erdeifenyő-állományban történt. A szálfák hossza 20 25 m. mellmagassági átmérő 30 cm, a közelítés távolsága 300 m volt. A munkához a következő gépek állottak rendelkezésre : drb MP-50 típusú csehszlovák láncfűrész. 2 drb. G-35-ös llofherr körmös traktor, a döntés és gallyazás kézierővel történt. A szálfák vontatása részben rönkszállító kerékpárral, részben pedig a földön vonszolva történt. A rakodót előzőleg gondosan előkészítették, szálfákból munkapadokat készítettek. A munkapad köves út felé eső részén 80 m hosszú vágánvzatot fektettek le. amelyen az eldarabolt faanyag.mozgatását végezték a megfelelő máglyához. A fent vázolt módszerekkel 52 m 3 anyagvolt feldolgozható. A fűrészek órateljesítménye 20 m 3 volt. A kísérlet azt mutatta, hogy a folyamatos munka biztosítása érdekében két traktorhoz kell számítani egy motorfűrészt, tehát a gépek munkáját szorosan egymáshoz kell kapcsolni, ebben az esetben nem következik be torlódás vagy munkaszünet. Az új munkamódszerrel való munka önköltsége azonos volt az eddigi munkamódszerekével, de az első kísérletnél, az első eredmény is azt mutatta, hogy meggyorsul a munka, kevesebb munkaerő kell. a szerfa kihozatal emelhető és rögtön rakodóra kerül az anyag, ahonnan a további szállítás már bármikör eszközölhető. A nyíregyházi állami erdőgazdaság kísérlete 21 m magas, 20 22 cm mellmagasságú átmérőjű akácállományban történt. A szálfákat részben lovasfogattal, részben lánctalpas traktorral mozgatták a 300-400 NI távolságban lévő nyiladék szélére. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a gondosan előkészített rakodón a szálfák hossz-

tolása sokkal áttekinthetőbb volt, mint tőmelletti feldolgozásnál. Ennek folyományaképpen 5 6%-kal magasabb szerfakihozatalt tudtak elérni. A faanyag számbavétele kevesebb munkaerőt és irányítást végző személy igénybevételét jelentette, a költségek alakulásánál 1,5 2 forint megtakarítás mutatkozott m 3 -ként. A bólyi állami erdőgazdaság mohácsi üzemegységében 20 cm vastag fák kerültek kitermelésre. A munkánál csupán a közelitésnéí alkalmaztak körmös traktorokat, egyébként minden munkát kézierővel végeztek. A közelítés távolsága 200 m volt. Kisebb rönköket egyenként láncolva kapcsolták a traktorra, így egyszerre 4 5 szálfa vontatása is megoldható volt. A traktorokat 5 főből álló brigád szolgálta ki, míg a darabolást 4 főnyi munkacsapat^végezte. A darabolás után 4 főből álló munkacsapat a gyűrűzést, besarangolást végezte, valamint a kisvasúti talpfát faragta. A rakodón rendelkezésre állott egy fogat, amely a hossztolt faanyagot a megfelelő méretű mág- 5. ábra. KT 12. közelítő traktor szálfa közelítést IS. ábra. Kolesna" gumikerckpár nagyban végez a Mátrában megkönnyíti a szálfák közelítését lyához vontatta. Ezzel a munkamódszerrel a szerfakihozatal 14%-kal nőtt, az önköltség m 3 -ként 70 fillérrel csökkent, s 81%-os szerfakihozatalt értek el. Kiemelkedő eredményt ért el a szabadszállási erdőgazdaság a kunpeszéri erdőben, ahol a szálában való közelítést tuskóirtásos döntéssel kapcsolták össze. A kitermelendő állomány 40 60 éves gyökértuskóról nőtt, tölgy-sarj erdő volt. A tuskóirtásos döntést csörlős traktorral végezték, a drótkötelet 150 cm magasságban hurkolták a fákra. A fa gyökerei könnyebb kiszakadásának elősegítésére a gyökereket kissé kibontották és dőlés felőli oldalon gömbfát helyeztek el a fa tövéhez. A döntést 3 tagú, míg a fák gallyazását, összerakását, a tuskó lefűrészelését és a tuskó feldolgozását 6 tagú munkacsapat végezte. A legallyazott és tuskótól elválasztott szálfákat összekötözés után traktorral vontatták közbenső rakodóra, ahol a további feldolgozást 8 tagú munkacsapat végezte. Pontos összehasonlító számítást végeztek a régi rendszerű fakitermelés és az új munkamódszer között. Az összehasonlítás alapját 100 m 3 bruttó fatömeg képezte. Udvari László ES normás adatai szerint a régi rendszerű termelési munkamódszerrel az összes munkaidő szükséglet 753,5 óra. A szalagrendszerű új termelési munkamódszerrel 478 óra. Az időmegtakarítás 275,5 óra, 57,6%. A régi rendszerű termelési munkamódszerrel a munkabér 2518.90 Ft-ot tett ki, az új munkamódszerrel 1378.37 Ft-ot. Természetesen ezek az eredmények az első kísérlet alatt születtt k. Nem kétséges, hogy a kezdeti tapasztalatokat felhasználva, ezt a munkamódszert to\ ább lehet tökéletesíteni, a rendelkezésre álló gépeket jobban fel lehet használni. További feladat:

a munka folyamatossá tétele s az egész munkafolyamat átfogása az új technológiával a fakitermeléstől a szállításig. A kísérletek során megmutatkozott mind a szakembereknél, mind a dolgozóknál egy bizonyos ellenállás, a régi megszokotthoz való ragaszkodás. A minisztérium nem adott kellő segítséget az új munkamódszer bevezetéséhez. Általában nem jól választották meg azokat a helyeket, ahol a kísérleteket végrehajtották. Egyes helyeken a talajt túlságosan összevágatták a traktorokkal. Általában nem készültek fel jól az egész technológia bevezetésére, s műszakilag nem voltak a munkák előkészítve. Énnek ellenére, ahol a műszakiak nem hagyták magukra a külső dolgozókat, hanem tudásukat és tapasztalatukat felhasználták, ott bár nem állott rendelkezésre elég gép. jelentős eredményeket értek el. Mi a további teendő? Az iránymutatást a Szovjetunió gazdag tapasztalata, valamint a hazai területen végzett kísérletek kiértékelése adja meg. Nem lehet kétséges, hogy ez a munkamódszer kell hogy jellemezze hamarosan fakitermelésünk jó részét. Ha tavasszal csupán egyesülésenként egy kísérletet végeztünk, az ősz folyamán a rendelkezésre álló gépek és fogatok maximális kihasználásával legalább 20 25%-ban ezzel a munkamódszerrel kell dolgoznunk. Munkánkban azonban mindenkor az erdőművelés szempontjaira legyünk figyelemmel, nehogy* a fiatalosban, vagy a talajban nagy kárt okozzunk. Mi a jelenlegi feladatunk? 1. Kísérleti területeinken ki kell alakítani a szálában való fakitermelés hazai munkamódszerét. A már jól kialakult munkát minél több dolgozónknak mutassuk meg, hogy a gyakorlatban megismerjék teendőiket és ne kezdje mindenki elölről, saját elgondolása szerint, az új munkamódszert bevezetni. Nem szabad a szálában való fakitermelést a kezdeti időben, amikor dolgozóink még nem ismerik ezt a munkamódszert, mindenütt és mindenáron erőltetni. Gondosan meg kell választani a helyet és az állományt, ahol azt bevezetjük. A legjobb kádereinket kell erre a munkára biztosítani. Első kísérleteink nagyobb részt tarra vágott területen történjenek, hogy a külső nehézségek lehetőség szerint kisebbek legyenek. Vastag állományokban addig ne kísérletezzünk ezzel a módszerrel, amíg gépek nem állanak rendelkezésünkre. 2. Á vágás kijelölésénél és vezetésénél nagy gondot fordítsunk a vágásrendre. Gondosan jelöljük meg a vágás haladásának irányát. A döntés iránya a vontatás irányára ferde szög alatt történjék, hogy a közelítés munkáját elősegítsük. Gondosan ki kell jelölni a közelítő utakat és azokat előre tuskótlanítsuk. Különösen fontos ez természetes felújítás alatt álló állományokban. Ne engedjük a gépeket a közelítő utakról letérni. A közelítő utakra a faanyagot csörlők segítségével vontassuk ki. A szálfákat ne vonszoljuk a földön, használjunk rönksapkákat, előszánokat a talajban történő károsítások csökkentésére. A vágás megszervezésénél használhatjuk a szovjet munkaszervezést, aminek a rajzát a szovjet munkamódszerek leírásánál már közöltem. Az a fontos, hogy mindig kétszerannyi nyilas legyen egy-egy erdőrészben, mint ahány munkacsapatunk van. A döntést mindig úgy vezessük, hogy a munkacsapatok egymás mellett haladjanak, azonban a munkacsapatok között egy-egy nyilast hagyjunk el, ahol ne folyjék munka. Egy-egy nyilas szélességét 40 60 m-ben válasszuk meg. Egy napi döntés után minden munkacsapat a részére kijelölt nyilas másik végén kezdje meg a döntést. Ezzel a módszerrel elérhető, hogy az egyik nap kidöntött anyagot másnap akadály nélkül lehet közelíteni a feldolgozás helyére. 3. A közelítésnél a terepnek, talajviszonyoknak legmegfelelőbb módszert alkalmazzuk. Ahol gépek nem állanak megfelelő mennyiségben rendelkezésre, a szálában való közelítés fogattal történjék. A nagyobb rönköknél feltétlenül használjunk rönkszállító kerékpárt, vagy rönksapkát. A nagyobb rönköket vágjuk kétfelé ; s így

könnyítsük meg a közelítés munkáját. Traktorainkat szereljük fel csörlővel, hogy ne kelljen az egész vágásterületet összejárni a fa kivontatásakor. A közelítésnél kétféle traktortípust használjunk : a lánctalpas és gumikerekű traktorokat. A körmös traktorokat csak ott, ahol nem okozunk kárt velük. 4. Gondosan építsük ki a rakodókat, ahol a szálfákat feldolgozzuk. Lehetőség szerint állomási rakodón történjék az anyag feldolgozása, vagy erdei vasúti, kövesút mentén létesült közbenső rakodón. A munkahely kiépítésére nagy gondot fordítsunk. A szálfák feldolgozása fedett munkahelyen történjen. Egyszerű féltetős fészerek építésével tegyük lehetővé, hogy dolgozóink az időjárástól függetlenül és megóva dolgozhassanak. A rakodón motoros láncfűrészekkel vagy ingaíűrészekkel daraboljunk. A rakoctókon építsünk ki sínhálózatot, hogy az eldarabolt anyag gyorsan, kevés mozgatással kerüljön megfelelő máglyába. Olyan rakodókon, ahova nagytömegű anyag érkezik, két műszakban történjen az anyag feldolgozása. Biztosítsuk, hogy az* anyag továbbszállítása, tehergépkocsival, vagy erdei vasúttal 2?> rakodó helyről való rakodással is folyhasson. 5. A tehergépkocsi szállításnál feltétlen többgépes rendszert alkalmazzunk. A tehergépkocsikat egy brigádba vonjuk össze és a legalkalmasabb gépkocsivezetőre bízzuk a brigád vezetésének munkáját. A gépkocsik maximális kihasználását a készítsünk útvonaltervet, hogv torlódás ne következzen be. a rakodó és felterhelő brigádok jól legyenek kihasználva. Erre iránymutatóul szolgálhat a következő grafikus terv : Tobbqepes munkamódszer m 1 3 2^ >/<///< {///// mm /do Feítert.ele'ü VűföJJ/JlA-J V/M / / k. \-/'/////X///A /.ctar-halés EZ <3 t\i. «i: 7. ábra. 12 v///jr?mr A többgépes munkamódszerről készüli grafikon 3 tehergépkocsi mini kajánál: megszervezéséi ábráiul ja egy rakodóról. Az első számú tehergépkocsi lüzifaszállításra van beállítva, a második számú ipari szállításra, a harmadik számú ipari és tűzifa szállításra vegyesen. A szállítási távolság IS km-ben nyeri felvételt. A liízifii felterhelésre és leterhelésre 20 perrel, az iparifa felterhelésre 40 perrel, leterhelésre 20 percet, szállítási időnek 40 percet véltem fel. A grafikon is világosan mulatja, hogy egy rakodobrigád alkalmazása mellett úgy meg lehet szervezni a munkát, hogy a tehergépkocsiknak nem kell egymásra várniok a rakodásnál. Ugyanakkor a brigádok is ki vannak használni. 13 tí. Az egész technológia átfogására készüljön termelés-szervezési terv. Ez a terv tartalmazza a következőket :

aj az erdőrész térképét, a vágásterület pontos megjelölését, a vágásterv adatait, a közelítő és szállító utakat, a rakodók helyét és berendezését ; b) a fakitermelés, közelítés, szállítás, fel- és leterhelés technológiai leírását, közbenső rakodókon való munka és közlekedés pontos megszervezését ; c) főbb felszerelések kimutatását, azok elosztását, figyelembevéve azok maximális kihasználását, a munkaerőszükségletet és annak pontos elosztását. A termelés-szervezési tervet az erdőgazdasági egyesülés hagyja jóvá. 7. A gépek teljesítményét állandóan figyelemmel kell kísérni; teljesítményüket, kihasználásukat a munkaszervezés állandó fokozásával emelni kell. 8. Gondoskodjunk arról, hogy a tapasztalatokat, az élenjáró munkások munkamódszerét állandóan átadják az elmaradóknak. Gondoskodjunk az állandó szakmunkások számának fokozásáról. 9. A termelékenység emelése érdekében a technológia kialakulása után dolgozzuk ki a teljesítménybérezés rendszerét, hogy a helyes bérezés is előre!endítője legyen az éij munkamódszer további kiterjesztésének. 10. Biztosítani kell a számvitel és elszámolás legjobb módszerét. 11. Gépek üzembiztonságának fokozása érdekében állítsunk fel tábori javítóműhelyeket. Ha ezeket és még hasonló sok más helyzetadta intézkedést megtesszük, egyszeribe meg fog változni a fatermelési ágazat képe. Nemcsak nem lesz veszteséges, hanem jelentős nyereséggel fog zárulni. Az erdei munka ipari jellegűvé válik, dolgozóink nagy része nem esőben, sárban, hanem fedett munkahelyen, falvak közelében dolgozhat, ahol szociális és jóléti igénveik messzemenően kielégíthetők lesznek. Csökken a munkaerőszükséglet és az önköltség. Jelentősen nő a szerfakihozatal, fokozódik a munkafegyelem, összegyűjthető lesz a hulladék és iparilag fefdolgozhatóvá válik. Döntés után rögtön megindul a fa a felhasználó helyek felé. 2 300%-al lerövidül a termelési ciklus és az anyag nem lesz romlásnak kitéve. Megkíméljük az újulatot. Az anyagkészlet állandóan könnyen áttekinthető és számbavehető lesz. Megteremthető lesz a tervszerű anyaggazdálkodás és értékesítés. Műszaki kádereinknek elsősorban, de, erdészeti dolgozóink egészének elsőrendű harci feladata kell legyen azért az új munkamódszer jó előkészítése és széleskörű bevezetése. Munkánkban ne felejtsük, hogy csak az ipari jellegű, a magas termelési kultúrával dolgozó erdőgazdaság a népgazdaság szilárd bázisa. Ne szűnjünk meg azért érte lelkesen és kitartóan dolgozni.

Földi fényképmérés az erdőgazdaság szolgálatában TKSZAKS GÉZA ES SÁRKÁNY JENŐ A fényképmérés akkor nyerhet gyakorlati értéket valamely gazdasági ágban, ha ki tudja elégíteni a szükségparancsolta követelményeket, vagyis alkalmazása esstén kevesebb munkával, tehát kevesebb költséggel ugyanazt, vagy esetleg jobb eredményeket érhetünk el, mint az eddig alkalmazott eljárásokkal. Természetesen a gazdaságosságnak megítélése nem könnyű feladat, mivel minden új eljárásnak megvannak a hibái, amiket a gyakorlatnak kell idők folyamán lecsiszolnia, továbbá új eljárások új munkaeszközök beállítását teszik szükségessé. így a gazdaságosság még hosszú ideig vita tárgyát képezheti. A fényképmérés ezideig főkép térképezési irányban fejlődött. Az erdészet is nagyon korán meglátta a fényképmérés fejlődési lehetőségeit. Hazánkban pl. az Erdőmérnöki Főiskola az első volt, ahol a fényképmérést órarendszerinti tárgyként tanították. Jankó Sándor Fotogrammetriája az első magyarnyelvű szakkönyv és a besztercebányai gerebről készült fotogrammetriai felvétel az első fényképmérési munka volt hazánkban. Míg nálunk erdészeti vonatkozásban megálltunk az elméleti képzésnél, külföldön az erdőgazdaságok gyakorlatilag is kezdték alkalmazni a fényképmérést, először térképezésre (főkép tereprajzi térképek készítésére), de egyidejűleg felmerült a kívánalom, hogy a fényképek segítségével meghatározzák az állomány fatömeget is. A térképezésre, valamint az állományok áttekintésére a légi felvételek bizonyultak a legalkalmasabbaknak. a fatömeg meghatározásánál azonban mutatkoztak nehézségek, mivel a légi felvételről csak koronaátmérőt és famagasságot lehetett mérni és ezekhez a mérésekhez is precíziós kiértékelő eszközöket kellett felhasználni. Az így nyerhető adatok önmagukban még csak tájékoztató jellegűek és a fatömeg pontosabb számításához elengedhetetlenül szükség van a mellmagassági átmérő ismeretére is. Számos kísérletet végeztek el arra vonatkozóan, hogy képletszerűen megállapítsák a koronaátmérő, famagasság és mellmagassági átmérő közötti összefüggéseket. Mint egyik legújabb ilyen vizsgálatot, említhetjük dr. Halajnak, a szlovákiai elegyetlen lúcfenyvesskre végzett vizsgálatait, melyeknél a koronaátmérő, famagasság és mellmagassági átmérő között a következő összefüggést állapította meg : X, = + 4,997 + 6,2123 X x + 0,1086 X 3 0.04705 A 4 + 4.9088 X 5 A képletben X 2 jelenti a mellmagassági átmérőt centiméterekben. X x a koronaszélességet méterben, X 3 az állomány átlagmagasságát méterben, A 4 az állomány korát, X 5 az állományzáródás abszolút értékét. Ha meggondoljuk, hogy pl. elegyes lombállományokra még ilyen nehézkes képlet sem volna elegendő az összefüggés megállapítására, azonkívül 1:5000 1:10000 fényképeken már nehéz a koronákat elválasztani, valamint a famagasság mérése akár árnyékból, akár a lebegő indexnek a koronacsúcsra és a talajra való állításával történik elég nehézkes, kézenfekvőnek látszik a megoldás, hogy a légi felvételeket földi mérési eljárásokkal kombináljuk. A légi felvétel biztosítaná egy nagyobb terület áttekinthetőségét, róla megállapíthatnánk, hogy milyen nagyságú területen állnak egyöntetű állományok, továbbá

a légi felvételekről kijelölhetnénk a földi felvételek helyét. A földi felvétel helyének a légi kép alapján történő kiválasztásával elérhetnénk, hogy egész kevés földi felvétellel is jól megfognánk az állományt, vagvis a legvalószínűbb átlagot nem számos mérés alapján számítva, hanem a légi felvétel alapján kiválasztva kapnánk meg. Földi mérési eljárásként a hagyományos próbateres eljárásokon kívül használhatnánk földi fényképfelvételeket is, így az állomány belsejében készült felvételeket (1. ábra) és szegélyfelvételeket (2. ábra), melyekről egyszerű eszközökkel és egyszerű eljárásokkal megállapíthatnánk az állomány átlagát képező törzsek jellegzetes adatait, így : átmérő, famagasság, alaki viszony, szerfaszázalék stb. Ezeken kívül a földi felvételek az üzemi igazgatás és nyilvántartás jelentős megkönnyítését is eredményeznék azáltal, hogy mint a részletes erdőleírás fénykép-mellékletei, az egyén rövidre- 1. ábra. 2. ábra. szabott és sokszor igen különböző véleménye helyett a fénykép tárgyilagosságával mutatnák be a felvétel időpontjában az állományt és megadnák a lehetőséget az utókor számára, hogy a foganatosított munkákat elbírálja és okuljon azokon. Továbbmenőleg: addig is, míg a nagyobb beruházást igénylő légi felvételek elkészíthetők lesznek, már egyedül a földi felvételek alkalmazása is az erdőmérnöki munka jelentős fejlődését eredményezné. A földi felvétel eszköze és elkészítése Ahhoz, hogy a fényképekről méréseket felvételeket kell készítenünk. Erdőgazdasági célokra hasznosíthatófelvételeket leggazdaságosabban rövidbázisú sztereofelvevő szerkezettel készíthetünk el (3. ábra), melyet következőképpen állíthatunk össze: egy egyszerű kisfilmes fényképezőgépet házilag is könnyen előállítható befogószerkezettel látunk el, hogy ennek segítségével fényképezőállványra szerelt vízszintes sínen eltolható legyen. A sín képezi az alapvonalat, melynek baloldalán elkészítve a felvételt, a befogószerkezetbe szerelt fényképezőgépet áttoljuk a másik végpontba és ott elkészítjük g Az erdő 22 végezhessünk, térhatású, ú. n. sztereo- 3. ábra.

a második felvételt is. A szerkezet dobozlibellával van ellátva, melynek segítségévei az optikai tengely vízszintes, illetve a filmsík függőleges helyzete biztosítható. Lényeges követelmény a készülékkel szemben, hogy a befogószerkezet könnyen csúsztatható, de emellett szabatos vezetésű legyen, mert a bal- és jobbfelvétel optikai tengelyének párhuzamossága csak így biztosítható. Mint látjuk, ilyen szerkezet előállítása a mindennapi életben használatos fényképezőgépen kívül alig jelent költséget, a felvétel gyorsan elkészíthető, valamint a felhasznált kisfilm is olcsó. A fényképadta mérési lehetőségei és eljárások Térhatású felvételnél mint tudjuk a tárgyak természetbeni mérete X.X és a tárgynak az alapvonaltól mért távolsága T = j-. f képletek szerint számíthatók. mely képletekben»&«jelenti az alapvonal (bázisvonal) hosszát, melynek két végpontjáról készült a felvétel.»a;«jelenti a tárgynak megfelelő fényképi méretet;»/«a felvevő kamara fókusztávolságát,»,p<t pedig a sztereoszkópikus parallaxist, vagyis azt az értéket, amennyivel egy tereptárgy képe távolabb van az egyik képen a középvonaltól (függőleges főirány), mint a másik képen. összefoglalva : Ahhoz, hogy a fénykép alapján természetbeni méreteket határozhassunk meg, ismerni kell az alapvonal (bázisvonal) hosszát, a felvevő kamaia fókusztávolságát és a fényképről le kell mérni a tárgy képméretét, valamint a megfelelő parallaxis értékét. A fényképi méretek levételéhez legcélszerűbb.mérőmikroszkópot használni, mely 500 Ft-os árával nem jelent költséges beruházást és egyéb célra is jól használható. A parallaxis értékének meghatározása legegyszerűbben térlátó műszer (tükrös sztereoszkóp) és megfelelő parallaxis-mikrométer segítségével történhet. Ha ilyen műszer nem áll rendelkezésünkre, úgy a következőképpen járhatunk el : Az egyik képen körzőnyílásba vesszük a kívánt törzs valamely széle és a fényképszél közötti távolságot. Ezt átszúrva a másik kép megfelelő helyére, a»p«ették már egyszerű hosszmérő eszközzel mérhető. Nagyított képek esetén a fényképi méretek a nagyítás arányában növekednek. Pl. négyszeres nagyítás esetén a fényképi méretek, beleértve a parallaxis értékét és a fókusztávolság értékét is, négyszeresre növekednek. Ebből következik az is, hogy nagyított képekről levett értékekkel is az előbbi képlet szerint számolunk. Egyébként a nagyított képet a fényképi méretek könnyebb összehasonlíthatósága végett úgy tekinthetjük, mint annyiszor közelebbről készült felvételt, ahányszoros a nagyítás. A szegéigfelvételek elkészítése és kiértékelése Szegélyfelvételeket ott lehet készíteni, ahol az állomány egyöntetű és a szegély figyelembe véve a szélső fák bizonyos fokú erősebb növekedését híven kifejezi a belsőbb részeket is, továbbá megvan a felvételek elkészítéséhez szükséges 60 100 m szabad rálátási lehetőség. Az így felvett negatívról négyszeres nagyítású másolatot célszerű készíteni, ezen az ábrázolt fák méretei akkorák lesznek, mintha a felvételt 15 25 m távolságból készítettük volna. Kiértékelés szempontjából tehát a 15 25 m-ig terjedő felvételi helyeket kell vizsgálat tárgyává tenni. A 4. ábrán közölt grafikonon / = 5.8 cm mellett 10 15 20 25 30 m-ről készült felvételek esetére mutatjuk be a természetbeni méretek és a fényképméretek közötti összefüggéseket. Láthatjuk, hogy minél közelebbről készült a felvétel, annál kisebb pontossággal kell mérni a fényképi méreteket, hogy az átmérő meghatározásánál azonos (pl. 3 cm-es) pontosságot érjünk el. Általában a 25 m körüli felvételi helyen a fényképi méreteket

0,06 0.08 mm pontossággal kell mérni és itt már elengedhetetlen a mérőmikroszkóp használata. A grafikonból azt is láthatjuk, hogy kis képméreteknél (0,6 mm, grafikonon vastagabb vízszintes vonal) midőn a sugársor még nem túl szétágazó, azáltal, hogy 5 m-rel eltérő távolsági fokot veszünk, az átmérő meghatározásában 5 cm hibát követünk el. Ebből azt a fontos következtetést vonhatjuk le. hogy a fényképi méretektől függően, bizonyos mélységig nem kell minden egyes törzsre külön parallaxisértéket meghatározni, hanem középparallaxisérték használatával is megfelelő pontosságot érhetünk el. Szegélyfelvételeknél a törzsek különböző távolsága adódhatna egyrészt onnan, hogy az alapvonal, melyről a felvétel történt, nem párhuzamos a szegély szélével. Az alapvonal a szükséges számítási élességen belül párhuzamossá tehető a szeegengedsetö Sm t&vol&íig'i ditf, (elsí halálra. 2 0 3 0 40 cm áámérö c m 4. sz. á'ira. gély szélével azáltal, hogy az állvány leállítása után segédmunkásunk derékszögű szögtűző prizmával felkeresi álláspontunk talppontját a szegély szélén, akkor az alapvonalat képező sínnel együtt addig forgatjuk el gépünket, míg a munkás a kereső közepébe keiül. A törzsek távolsági differenciája adódhat továbbá onnan, hogy bizonyos mélységig látunk a szegélybe. Ez általában az állomány sűrűségétől függően 5 10 méter, lía a látható szegélysáv középmélységű helyére állapítjuk meg a parallaxisértéket, s ezzel számítjuk valamennyi törzs természetbeni mértékét, úgy az előzők szerint még a legközelebbi, illetve a legtávolabbi törzsek számításánál sem követünk el nagyobb hibát, mint 5 cm. A középparallaxis értékének meghatározását a fatömegszámítás módjától függően kétféleképpen végezhetjük : 1. Fatömegszámítás légi jelvétel alapján földi felvétel-kiegészítéssel. A légi felvételeken kijelölünk egy megfelelő nagyságú próbatér ületet és leszámoljuk a rajta álló törzseket. A törzsek jellegzetes adatait (átmérő, magasság, alaki-viszony stb.) a földi felvételekről mérjük le. a természetbeni méretek számításához szükséges középparallaxist pedig a következőképpen határozhatjuk meg : A látható szegélysáv középmélységű helyén kiválasztunk egy jól látható törzset és a könnyebb azonosítás végett (pl. jelzászlóval) megjelöljük. Erre a törzsre elvégezzük a parallaxisérték mérését (egyszerű hosszmérő eszközzel) és ezzel az értékkel számítjuk a szegélyben álló összes 9*

törzs adatait, majd köbtartalmát. Megfelelő középértékek képzése után pedig számítható a próbatér fatömege. 2. Fatömeg-meghatározás egyedül földi felvétel alapján. A terület nagyságát, melyre a számított fatömeg vonatkozik, a földi felvétel alapján állapítjuk meg a következő módon : Tükrös sztereoszkóp alatt megvizsgáljuk a szegélyrészt és kiválasztunk két-két (esetleg többet is lehet) olyan törzset, melyek által alkotott képzelt egyenesek a szegélysáv első és hátsó szélvonalát alkotják. Ezekre a törzsekre meghatározzuk a parallaxis-értéket, majd kiszámítjuk a törzsek által kijelölt rész területét. Ezután ugyancsak a tükrös sztereoszkóp segítségével eldöntjük, hogy mely törzsek esnek a szélvonalak közé és ezeknél lemérjük a fényképi méreteket (átmérő, magasság). A kapott adatokat megszorozva a négy szélső törzs parallaxisainak középértékéből számított - -j- szorzótényezővel, kapjuk az egyes törzsek természetbeni méreteit.» A számítást legegyszerűbben logarléccel végezhetjük, a tolókát beállítva a - értékre, gyorsan leolvashatjuk a természetbeni értéket. Még gyorsabbá tehetjük a számolást azáltal, hogy a tolókát 0,885. r értékre állítjuk, ekkor a fényképméreteknek megfelelő helyen leolvasva, nem d = x. hanem V 4 cl értéket olvasnánk le. Ha mostan a szán segítségével nem az alsó, hanem a felső skálán olvasunk le, kapjuk az első leolvasás négyzetét, vagyis d 2 - -et, 4 ami viszont egyenlő az átmérőhöz tartozó körlap területével. Az állomány belsejében készült felvételek Állományok belsejében, ahol a felvételi távolság lényegesen kisebb, mint a szegélyfelvételeknél volt, célszerű a felvételeket nagy látószögű objektívvel készíteni, hogy még magasabb állományok esetén is kapjunk famagasságokat a fényképen. A kiértékelésnél a területmeghatározás hasonló elvek alapján történhet, mint azt a szegélyfelvételeknél láttuk, azonban a nagyobb parallaxisértékek miatt a meghatározás lényegesen könnyebb és pontosabb. A természetbeni méretek meghatározása nem történhet középparallaxisérték felvételével, itt már minden egyes törzsre nézve külön kell megállapítani a parallaxisértéket, illetve a megfelelő szorzótényezőt, ami a kiértékelést igen hosszadalmassá tenné. Megfelelő mikrométer alkalmazása, melyről közvetlen az átmérő természetbeni értékét olvashatjuk le. a kiértékelést igen meggyorsíthatja, s ezáltal a fényképmérést gazdaságosabbá teszi az eddig alkalmazott eljárásnál.

Az 1950. és 1951. évi tűzifa súlyapadási vizsgálatok eredményeinek összefoglalása DR. PALLAY NÁNDOR A tűzifa súlyapadási vizsgálatát az 1949/50-es termelési idény megindulásakor állítottuk be, bekapcsolva az ország minden jellegzetes tájegységét. Ezt követte azután az 1950/51. évi vizsgálat, sőt ma már a harmadik év vizsgálatát is megszerveztük és megindítottuk. A kétévi vizsgálat összevont eredményeit kívánom itt ismertetni anélkül, hogy az egyes vizsgálati évek részletes eredményeire kitérnék. Természetesen az alábbi összefoglaló, illetőleg annak eredményei, nem tekinthetők végérvényesnek, végleges eredményekről majd csak a most folyó, 1951/52. évi vizsgálatok befejezése után beszélhetünk. A 2 év vizsgálati eredményeinek összevonása, gyakorlati átszámító tényezők. A vizsgálatoknak értékét minden esetben az eredményeknek gyakorlati felhasználhatósága szabja meg. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati életnek nincs arra ideje, hogy minden egyes adott esetben, a rendelkezésére álló súlyvesztési százalékok alapján számításokat végezzen, hanem gyakorlati táblázatokra van szükség, amelyekből a kívánt eredmény azonnal kiolvasható. Természetesen, hogy a gyakorlat kívánságának eleget tudjunk tenni, szükséges a kétévi vizsgálat alapján az átlagos súlyvesztési százalékok megállapítása, kétévi vizsgálat eredményeinek összevonása. A jelen, összefoglaló munka keretében, nem célom a feldolgozás módját ismertetni, hanem csak a végső összevont eredményekre kívánok rámutatni. Mielőtt erre rátérnénk, közöljük a 2 év alatt megvizsgált tüzifa-mennyiséget: kemény lombhasáb 944 eűm, dorong 899 eűm ; lágy lombhasáb 145 eűm, dorong 133 eűm ; fenyő hasáb tűzifából 70 eűm, dorongból 60 eűm és végül kemény botfából 72 eűm, s így összesen a 2 év alatt tehát 2323 eűm tűzifa került vizsgálat alá. Összevont súlyvesztési százalékok, 1. sz. táblázat. Az 1950. és 1951. évi, téli termelésű (átlagosan januári kezdésű) tűzifa súlyvesztési százalékai, a vizsgálat kezdetétől számított 1 hónap múlva 3 4 6 (i 7 8!) 10 11 12 Hasáb 1 )orong Botfa b o /o 3,0 2,1 "2,0 8,8 5,0 5.0 10.7 8.4 8.5 14,4 12,1 12.7 17,6 15,7 17J 20.9 19,1 21,3 23,1 22,0 24,7 24,5 24,1 27,4 25,4 25,3 29.5 25,3 25,8 30,8 25,2 26,0 31,5 24,7 24,8 31,8 kemény-lomb Megjegyzés: a közölt adatok két év vizsgálatának grafikusan kiegyenlített átlagai.

2. sz. táblázat. Az 1950. és 1951. évi. téli vágású (átlagosan januári kezelésű) lágy-lomb súlyvesztéfii százalékai, a vizsgálat kezdetétől számított tűzifa Hasáb o / /o 1 torong 0 /o Bottfa o, o 1 hónap múlva 4,4 2,0 2 >» 9,9 5,8 3 " > > 16,2 10,0 4»» 22,4 15,3 5 >» 27,9 21,7 6 >» 32.3 27,7 7»» 3fí,7 32.0 8»» 38,1 38,0 9»» 39,6 38,0 10» 40,0 39,0 11 > > 39,5 39,3 12 >» 38,5 :;<>.<> Megjegyzés : a közölt adatok két év vizsgálatának grafikusan kiegyenlített átlagai: 3. sz. táblázat. Az 1930. és 1951. évi. téli vágású (átlagosan januári kezelésű) erdeifenyő súlyvesztési százalékai, a vizsgálat kezdetétől számított tűzifa Hasáb Dorong Botfa 1 hónap múlva 2,1 2,0 2» > 6,2 5,1 3»» 13,5 9,5 4.. : 20,2 15,0 5»»... 25,5 20,8 (i >» 29,6 27.2 7»»! 32,3 32,7 8» o 34,0 36,8 9»» : 34.5 39,2 10»» 34,3 40,4 11.».» 33,6 40,4 12..» I 32,2 39,0 -Megjegyzés : a közölt adatok két év vizsgálatának grafikusan kiegyenlített átlagai. A táblázatbeli adatok grafikus ábrázolását lásd 1...2.. 3. és 4. sz. grafikonokon. 1. sz. ábra. Az 1950. és 19-51. évi, télitermelésű 2. sz. ábra. Az 19,50. és 1951. évi. téli termekeménylomb tűzifa 12 havi súlya padosa. lésű keménylomb, bot-tűzifa 12 havi súlyapadása.

[smétslten hangsúlyozni kívánjuk, hogy a megadott súlyvesztési százalékok a kezdeti súlyra vonatkoznak, tehá t az t jelentik, hogy a vizsgálat kezdetétől eltelt 1. '2. '). I stb. hónap múlva mennyi az összes súlyveszteség százalékos nagysága a kezdeti állapotra (súlyra) vonatkoztatva. Az összevont adatok alapján a száradási sebesség kiszámítását szükségtelennek tartjuk, mivel azokkal az 1950. és az 1951. évi vizsgálat eredményeinek tárgyalásánál, más helven részletesen fogunk majd foglalkozni. 3. sz. ábra. Az 1950. és 1951. éri. téli lenne.- 4. sz. ábra. Az 1950. és 1951. éri, téli termelésií lágylomb tűzifa 12 huri súlyapadása. lésű erdeifenyő liízija 12 havi súlyapadám,. Gyakorlati átszámítási táblázatok. Az elmúlt kétévi vizsgálat súly vesztési százalékainak ismertetésé után rátérünk a sarangolt kemény-lomb. sarangolt lágy-lomb és fenyő tűzifa tömörköbméterenkénti súlyának, illetőleg a havonkénti súlyváltozásoknak a megállapítására. Ahhoz, hogy a sarangolt tűzifa súlyát tömörköbméterre vonatkoztassuk, szükséges ismerni a tömörtartalmi átszámító tényezőket. Agyakorlat mindezideig az 1.35-ös rakat átszámítására hasáb tűzifánál 0.9. dorongnál 0.8 és a gyökértuskónál 0.6 átszámító tényezőkkel dolgozott. Ezek az átszámító tényezők az Erdőmérnöki Segédtáblákban Baur vizsgálatai alapján Klippel professzor által összeállított, illetőleg megadott tömörtartalmi százalékokból vannak kiszámítva, a saraiig túlméretének figyelembevételével. A kérdés >s átszámítási tényezők a háborúelőtti gazdálkodásnak tökéletesen megfeleltek, jelenleg azonban az erősen felemelkedett iparifa-kihozatal miatt gyengébb minőségű (görcsös és görbe) tűzifára nem alkalmasak. A rendelkezésünkre álló kétévi vizsgálati anyagból megállapítottuk külön a sarangolt kemény-lomb, sarangolt lágy-lomb és a sarangolt erdeifenyő tűzifa erdei űrméterének. valamint normál űrméterének átlagsúlyát és azokból a fenti átlagos súlyvesztési százalékok segítségével levezettük a havonkénti súlyváltozást ; a sarangolt tűzifának tömörköbméterre vonatkoztatott súlyát pedig a fenti átszámító viszonyszámok segítségével határoztuk meg. Mielőtt a súly változási táblázatokkal foglalkoznánk, rövid áttekintést adunk a két év alatt vizsgált kemény-lomb. lágy-lomb és erdeifenyő tűzifa átlagos súlyadataira vonatkozólag, frissen döntött, azaz nyers állapotban. Eszerint a hasáb, dorongés bot-tüzifa súlya nyersen (tehát a vizsgálat kezdetekor) a fenti csoportosításban :

Hasábía Dorongfa Botfa kg/eűm kg/nűm kg/m 3 kg/eűm kg/nűm kg/m 3 kg ; eűm kg/nűm kg/m 3 Kemény-lomb 783 580 870 750 555 938 563 417 928 Lágy-lomb 673 499 748 692 512 865 Erdeifenyő 684 506 760 774 572 967 Megjegyzés : kg/eűm = az 1,35-ös rakat súlya kg-ban ; kg/nűm = a normái űrméter súlya kg-ban ; kg/m 3 = a sarangolt tűzifa tömörköbméterének súlya kg-ban. A megadott súlyadatok országos átlag-értékek, természetesen az egyes fafaj - csoportokon belül az átlag értékekhez képest plusz és mínusz irányban igen tekintélyes eltérések lehetnek és amint azt, a későbbiek folyamán tárgyalandó súlygyakorisági grafikonokból látni fogjuk, vizsgálatok esetében is erős szóródás tapasztalható. Miután, azonban a súlyatszámítási adatokat országos viszonylatban kell tárgyalnunk, a havonkénti súlyváltozás levezetésénél az átlagos értékekből kellett kiindulni. Ezek előrebocsátása után a súlyváltozás értékeit a következő csoportosításban adjuk meg : 4. sz. táblázat. A téli vágású (januári kezdésű) sarangolt hasáb tűzifa tömörköbméterének (1 m 3 = = 1,5 m-es rakat) súlyváltozása, a vizsgálat kezdetétől számított 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 hónap múlva : kg/m 3 Kemény-lomb 870 844 811 777 745 717 688 669 657 649 650 651 655 Lágy-lomb 748 715 681 627 580 539 506 481 463 452 449 453 460 Erdeifenyő 760 744 713 657 606 566 536 515 502 498 499 505 515 ö. sz. táblázat. A téli vágású, sarangolt dorong tűzifa (januári kezdésű) tömörköbméterének súlyváltozása, a vizsgálat kezdetétől (a vágástól) számított (1 m 3 = 1,686 m-es rakat) 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 hónap múlva : kg/m Kemény-lomb 938 918 891 859 852 791 759 732 712 701 696 694 705 Lágy-lomb 865 843 815 779 733 677 625 583 554 536 528 525 528 Erdeifenvő 967 948 918 875 822 766 704 651 611 588 576 576 590 6. sz. táblázat. Átéli vágású (januári kezdésű) sarangolt tűzifa (60 ' O hasáb és 40% dorong) tömörköbméterének (1 m 3 = 1,57 m-es rakat) súlyváltozása, a vizsgálat kezdetétől számított: 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 hónap múlva : kg/m 3 Kemény-lomb 897 873 843 810 777 746 716 694 679 669 668 666 675 Lágy-lomb 795 766 731 685 641 595 554 522 499 486 480 482 487 Erdeifenyő 843 825 795 744 693 647 603 569 546 532 531 534 545 7. sz. táblázat. A téli vágású (januári kezdésű) sarangolt bot-tűzifa tömörköbméterének (1 m 8 = = 2,25 m-es rakat) súly változása, a vizsgálat kezdetétől számított : 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 hónap múlva : kg/m 3 Kemény-lomb 928 909 882 849 810 769 730 699 674 654 643 636 633

A hasáb és dorong tűzifa súlyváltozásának törvényszerűségét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a téli vágású tűzifa száradása, illetőleg súlyváltozása eleinte lassan, később pedig fokozottabb ütemben megy végbe és tart kb. a 9. hónapig és ettől kezdve az időjárástól függően kisebb-nagyobb ingadozások mutatkoznak. A száradás üteme mindig az időjárási tényezők kialakulásától függ. E helyen nincs módunkban részletesen foglalkozni az elmúlt 2 vizsgálati év időjárási tényezőivel, ezt egy más alkalommal fogjuk bővebben tárgyalni, azonban itt is rá kell mutatnunk arra, hogy az 1950. évi vizsgálat súly vesztési grafikonja lényegesen különbözik a második évi vizsgálat grafikonjától. A lényeges különbség az 1 éves száradási idő második felében uralkodó, évenként eltérő időjárásból ered. Az első évi tapasztalatok azt mutatták, hogy a vizsgált kemény-lomb, lágy-lomb és erdeifenyőnél (hasáb-, dorong-, botfánál egyaránt) a száradási periódus 9-ik hónapjától kezdve súlygyarapodás állott elő. Ennek magyarázata az 1950. évi időjárásban keresendő, ugyanis, ez év őszét az állandó esőzés és a magas relatív páratártálom jellemezte, aminek következtében súlygyarapodás mutatkozott. A második, 1951-es vizsgálati évben a száradási periódus végén visszaesést nem tapasztaltunk, ellenkezőleg ez év végéig, hacsak lassú ütemben is, de fokozatos súlycsökkenés állott elő, ami teljes mértékben visszatükröződik az elmúlt ősz normális időjárási adataiban. Az időjárás és a súlyvesztés lefolyása közötti összefüggés grafikus ábrázolását, illetőleg a vizsgálati évek időjárási adatainak változását más értekezés keretében fogjuk tárgyalni. A kétévi súlyvesztési adatok összevonásánál az első év abnormis időjárásának hatása természetszerűleg érvényre jut és ez okozza, hogy az összevonás után, a vizsgálati év végén, kb. a 9. hónaptól kezdve csekély súlyingadozás, illetőleg visszaesés áll elő. Tudomásom szerint, a gyakorlatban eddig használt súly-átszámítási tényezők : kemény-lombfánál 8,6 q/m 3 és lágy-lombfánál 4,6 q/m 3. Ezek az átszámítási tényezők átlagos értékek, azaz nem veszik tekintetbe, hogy nyers fáról vagy 1/4, 1/2, 3/4 és 1 éves vágású fáról van-e szó, hanem az 1 éves száradási időszak közepére vonatkoznak. Hogy a kétéves vizsgálat eredményeit össze tudjuk hasonlítani a gyakorlatban használt átszámítási súlyadatokkal, a fenti táblázatokat, illetőleg azok adatait nyers állapotra és negyedéves száradási időszakokra is kimutatom. A gyakorlatban használt átszámítási tényezők kemény-lomb és lágy-lomb tűzifára vannak megadva, tehát itt nyilván vegyes tűzifáról van szó. azonban a magam részéről nemcsak a vegyes tűzifára, hanem külön-külön kimutatom a hasáb, dorong és bot tűzifára is. még pedig a sarangolt tűzifa tömörköbméterére vonatkoztatva. átszámí 8. sz. táblázat. A téli vágású (januári kezdésű) sarangolt hasáb tűzifa tömörköbméterének tási súlya nyersen és a vizsgálat kezdetétől számított : Nyersen 1'4 1/2 3/4 1 év multával : kg ill. q/m 3 Keménv-lomb 870 (8,7) 777 (7,8) 688 (6,9) 649 (6,5) 655 (6,6) Lágv-lömb 748 (7,5) 627 (6,3) 506 (5,1) 452 (4,5) 460 (4,6) Erdeifenyő 760 (7,6) 657 (6,6) 536 (5,4) 498 (5,0) 515 (5,2) átszá 9. sz. táblázat, A téli vágású (januári kezdésű) sarangolt dorong tűzifa tömörköbméterének mítási súlya nyersen és a vizsgálat kezdetétől számított : Nyersen 1/4 1/2 3/4 1 év multával : kg, ill. q/m 3 Kemény-lomb 938 (9,4) 859 (8,6) 759 (7,6) 701 (7,0) 705 (7,1) Lágy-lomb 865 (8,7) 779 (7,8) 625 (6,3) 536 (5,4) 528 (5,3) Erdeifenvő 967 (9.7) 875 (8,8) 704 (7,0) 588 (5,9) 590 (5,9)

10. sz. táblázat. A téli vágású (januári kezdésű) sarangolt vegyes (60% hasáb. í0% dorong) tűzifa tömörköbméterének átszámítási súlya, nyersen és a vizsgálat kezdetétől számított : Xyersen 1/4 1/2 3/4 1 év multával : kg, ill. q/m 3 Keménv-lomb 897 (9,0) 810 (8,1) 710 (7,2) 669 (0,7) 675 (0,8) LAgy-lomb 795 (8,0) 085 (6,9) 554 (5,5) 486 (4,9) 487 (4,9) Kr.leifeiiyő 843 (8,4) 744 (7,4) 603 (6,0) 532 (5,3) 545 (5,5) //. sz. láblázat. A téli vágású (januári kezdésű) sarangolt bot-tűzifának tömörköbméterenkénli átszámítási súlya nyersen és a vizsgálat kezdetétől számított : Nyersen 1/4 1/2 3/4 1 év multával : kg, ill. q/m 3 Kemény-lomb 928 (9,3) 849 (8,5) 730 (7,3) 654 (6,5) 633 (6,3) Lágy-lomb Erdeifenyő A sarangolt tűzifa tömörköbméterére a vizsgálatok alapján megbatározott átszámítási súlyokat összehasonlítva a gyakorlatban használt átszámítási tényezőkkel: kemény-lombfára 8.6 q/m 3, lágy-lombfára 1.6 q/m 3, látjuk, hogy a gyakorlati kartársak aggodalma, a túlmagas átszámítási tényező miatt részben jogos volt, lia valóban az átszámítási tényezők nem nyers fára, hanem átlagosan féléves száradáséi fára vonatkoznak, ugyanis az általunk közölt adatok szerint a sarangolt vegyes tűzifa átszámítási súlya tömörköbméterre vonatkoztatva : keménylotubfákná! a 8.6 q-val szemben 7.2 q ; azonban a lágy tűzifánál a gyakorlatban használt, 4.6 q-val szemben a kétévi vizsgálat alapján, félévi száradás alán jóval nagyobb az átszámítási súly: 5.5 q, az erdeilenybnél pedig 6.0 q. Amikor súlyátszámítási tényezőkről beszélünk s ilyen tényezőket megadunk, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem. hogy az egyes tűzifaválasztékoknál az említett fafaj csoportokon belül, akár a sarangolt tűzifa normálűrméterére, vagy erdei űrméterére (1,35-ös rakat) vonatkoztatjuk a súlyokat, a kialakult, átlaghoz képest plusz-mínusz irányban tekintélyes eltérések lehetnek. Ennek bizonyítására mellékelem a kemény-hasáb és dorong, a lágy-hasáb és dorong, továbbá az erdeifenyőhasáb és dorong normál-űrméterének súlygyakorisági grafikonjait. (Lásd : 5 10. sz. ábrák.) A súly gyakorisági grafikonokat normál űrméterre vonatkoztattuk, miután a normál űrméterre megadott súlyokból, az erdei űrméter súlyát bármely rakatmagasságra egyszerűen, megkapjuk, ha a normál űrméter súlyát a rakat-magassággal megszorozzuk. Az 1949/50. és 1950/51. évi vizsgálatok adataiból a kemény hasáb tűzifára megszerkesztett és normál űrméterre vonatkoztatott gyakorisági grafikon (5. sz. ábra) adatai szerint a kemény tüzifahasáb normál űrméterének súlya 400 760 kg/'nűm között ingadozik. (A gyakorisági grafikonok friss döntésű, tehát nyers fára vonatkoznak.) A leggyakrabban előforduló súlyértékek : 540 560, 560 580, 580-600. 600 620, 620-640 kg/nűm. azonban ezek a súlyértékek is az összes vizsgált rakatok számának csak 9 12,5%-át képviselik. A vizsgálati adatokból pontos számítással meghatározott átlag a kemény-hasáb tűzifánál 580 kg/nűm. ami teljesen megfelel a grafikonba berajzolható gyakorisági görbe átlagos értékének, de az átlagérték, azaz a leggyakrabban előforduló súlyérték az összes űrméterek számának csak 12%-a, ami azt jelenti, hogy a súlyingadozásnak igen tág határa van.

Teljesen hasonló a helyzet a kemény-dorong tűzifa gyakorisági grafikonjánál. A pontos számítással megállapított súlyátlag kemény dorong tűzifánál : 555 kg/nűni. A gyakorisági grafikon kiértékelésénél általánosságban azt az értéket fogadjuk el átlagos értéknek, amely az összes vizsgált mennyiséghez (űrméter) viszonyítva a legnagyobb százalékkal fordul elő. A jelen esetben ez a 480 500 kg/nűm érték volna. 7. rt I I I I I I l*»l I I I 1 I I r-l I «* «o wc.tó ft» 'o- w ~* no no Jtí m rtt kq/it e*- 5. sz. ábra. Az 1950. és 1951. éri, téli vágású kemény-hasábtűzifa súlygyakorisági grafikonja (normál-űrméterre vonatkoztatva). í f s Súly 6. sz. ábra. Az 1950. és 1951. évi, téli vágású kemény-dorong tűzifa súlygyakorisági grafikonja (normál-űrméterre vonatkoztatva). 11,7%-kal, azonban ugyanakkor az 520 540 kg/nűm súlyfokozat 10.9 o -kal. az 560 580 kg/nűm fokozat 11,0%-kal. az 580 600 kg/nűm-es fokozat. 9.6%-kal és a 600 620 kg/nűm-es fokozat pedig 9.9%-kal van képviselve. Ha tehát egy haranggörbét fektetnénk be. annak rendkívül lapos futása azt bizonyítaná, hogy az általa meghatározott átlagérték meglehetősen feltételezett. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a számítással meghatározott 555 kg/nűm-es érték helyes ugyan, de a

szóródás plusz és mínusz irányban igen nagymérvű. A grafikon adatai szerint a szélső értékek 380 740 kg/nűm értékek között ingadoznak. (Lásd 6. sz. grafikon.) Ennek a rendkívül nagymérvű súlyingadozásnak okát, kétségen kívül azzal magyarázhatjuk, hogy állományaink minősége rendkívül változatos, másrészt pedig az erősen felemelkedett iparifa kihozatalunk miatt a tűzifa minősége gyengébb. A kemény hasáb és dorong tűzifa gyakorisági grafikonjaival kapcsolatban meg kell még jegyeznünk, hogy a 2 év alatt megfigyelt űrméterek nagy száma miatt (kemény hasáb 944 eűm, kemény dorong 899 eűm) több reményünk lehetett a szabályos gyakorisági görbe kialakulására, mint a lágy-lombfáknál, vagy az erdeifenyőnél,, ugyanis lágy-lombfa hasábból 145 eűm-t, dorongból 133 eűm-t, erdeifenyő hasáb ból pedig 70 eűm-t, dorongból csak 60 eűm-t tudtunk vizsgálni. A kétévi vizsgálat adataiból a lágylomb hasábfa normál űrméterére.pontos Mf» m m ut UO KG/neu m **> *'/ 7. sz. ábra. Az 1950. és 1951. évi, téli termelésű lágy-hasábtűzifa súly gyakorisági grafikonja (normál-űrméterre vonatkoztatva). VX «í» > *" 5 ílí 310 Sfí U3 *» W 4fA 8. sz. ábra. Az 1950. és 1951. évi, téli termelésű, lágy-dorongtűzifa súly gyakorisági grafikonja (normál-űrméterre vonatkoztatva). számítással megállapított, átlagos súlyérték : 499 kg/nűm. A mellékelt 7. sz. grafikon szerint az összes vizsgált űrméterek számának 29,5%-a esik az 500 525 kg/nűm-es súlycsoportba, míg 21,5%-a pedig a 475 500 kg/nűm súlycsoportba. A megoszlási százalékokból kitűnik, hogy a számítással meghatározott átlag és a grafikus átlag jól összevág, miután a 475 500 és 500 525 kg/nűm súlycsoportok vannak a legnagyobb százalékkal képviselve. Sajnos, a vizsgált űrméterek száma annyira csekély, hogy jobb megoszlást nem is várhattunk. A lágy-lomb dorongfára számítással meghatározott átlagos érték : 512 kg/nűm, míg a grafikon adatai szerint az 500 525 kg/nűm súlycsoportra az összes vizsgált űrmétereknek 38%-a esik, tehát ez a csoport képviseli az átlagot, amely szinte matematikai pontossággal egybeesik a számított átlagos értékkel. A kísérleti adatok szerint

a lágy-lomb tűzifa normál-űrméterének súlya pontosan között ingadozik. (Lásd 8. sz. grafikon). 412 653 kg/nűm értékek Az erdeifenyő hasáb-tüzifára vonatkozó vizsgálati adatok alapján pontosan kiszámított súlyátlag : 506 kg/nűm. Egybevetve a kiszámított átlagos értéket a grafikonból leolvasható átlaggal : a 480 510 kg/nűm és 510 540 kg/nűm súly csoportokra az összes vizsgált űrméterek számának mind a két súlycsoportnál 31,2% esik, megállapítható, hogy a kiszámított átlagos érték és a grafikus átlag szépen egybevág. Egyébként itt is, éppen úgy. mint a lágy-lombfáknál a súlyértékek szóródása jóval kisebbmérvű, mint a kemény-lomb tűzifa-választékoknál, ami mind a két esetben a kérdéses fafajok természetes tulajdonságából folyó jobb minőségben keresendő. Egyébként az erdeifenyőhasáb normál-űrméterének súlyingadozása a vizsgálati adatok szerint : 393-658 kg/nűm. (Lásd 9. sz. ábra.) Sál) T/SC K» SCO SIS SSO fis BCC 6Í5 BSC efí 4o//TÚM. 9. sz. ábra. Az 1950. és 1951. évi, téli vágású erdeifenyő hasábtűzifa súlygyakorisági grafikonja (normád űrméterre vonatkoztatva). 10. sz. ábra. Az 1950. és 1951. évi, téli termelésű erdeifenyö dorong tűzifa súlygyakorisági grafikonja (normál űrméterre vonatkoztatva). Végül az erdeifenyő doiong tűzifánál a kétévi vizsgálat eredményeiből számítással meghatározott súlyátlag : 572 kg/nűm. A súlymegoszlási grafikon itt jóval szabálytalanabb, mint a hasábfánál. A legnagyobb százalékos megoszlás esik az 550 575 és 575 600 kg/nűm-re vonatkozó súlycsoportokra : 23.4 és 20,0 %. (Lásd 10. sz. ábra.) A közölt gyakorisági grafikonok figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a sarangolt tűzifa bármely számbavételi egységére (normál-űrméter, erdei-űrméter vagy tömörköbméter) országos súlyátlagot kialakítani meglehetősen nehéz feladat, ehhez az adatok óriási halmaza szükséges és még akkor is számolni kell a nagymértékű súlyingadozásokkal. Az elmúlt 2 év vizsgálatához folyamatosan kapcsolódik az idei vágási idényre beállított új vizsgálat és remélhetőleg, annak befejeztével, 1953-ban, biztosabb. 3 évre t Q rjrdő vizsgálat adataival tudom támogatni a magyar erdőgazdaságot.

Beszámolómban foglalkoztam az űrmértékes fa tömöitaitalmi átszámító tényezőivel és említettem, hogy erre a kérdésre még egyszer visszatérek. Erre vonatkozólag ismét hangsúlyozom, hogy a gyengébb tüzifaminőségre való tekintettel, feltétlenül szükségesnek tartom az átszámító-tényezőknek kísérleti úton való megállapítását, mert pontos, megbízható eredményeket csak ily módon kaphatunk*. Addig is, amíg ezek a kísérletek megtörténnek, tisztán elméleti alapon kívánok a kérdéshez hozzászólni, segítségül véve a beszámolóban megadott gyakorlati adatokat. Az egyes fafajok tűzifa-választékai, tehát a sarangolt hasáb és doiong tűzifát a. valamint a bottüzifáia kiszámított tömörköbméterenkénti friss súlyokból kívánok kiindulni. Eszerint a sarangolt kemény-lombhasáb tömörköbméterének súlya nyeis állapotban 870 kg/m 3, a dorongé pedig 938 kg/m 3. A gyakorlatban általánosan isméit tény. hogy a kemény-lombfák térfogatsúlya nyeis, azaz fiissen döntött álapotban kereken 1,0-val vehető fel. ami azt jelenti, hogy 1 köbméter kemény-lombfa súlya 1000 kg. Ha tehát helyes volna a jelenlegi használt tömörtar talmi átszámító tényező, akkor a mérlegelt súlyokból, ezekkel az átszámító tényezőkkel meghatái ózott súlyadatoknál, legalább is a hasáb tűzifánál, a tömörköbméterenkénti súlyéitéknek meg kellene közelíteni az 1000 kg-ot. A dorongfánál is hasonló a helyzet, bár a dorongvastagságú fa kisebb téifogatsúlyú (száraz állapotban), de mivel közvetlenül a döntés után több vizet tartalmaz, mint a hasábfa. azért hasonló meggondolással a tömörköbméterre kiszámított súlynak is el kell érnie a tömörköbméterenkénti 1000 kg-os súlyértéket. Ezen meggondolás alapján, úgy vélem, hogy a hasábfára kísérletekkel megállapítandó tömörtartalmi átszámítási tényező. 1,35-ös tűzifáiakatnál nem 0.9. hanem 0,8 lesz : a dorongnál pedig az eddig használt 0.8-as átszámítási tényező helyett valószínűleg 0.75-el kell dolgoznunk. Ez azt jelenti, hogy a saiangolt tűzifa temörtartalmi százaléka, hasábfánál kb. 59%. a dotongnál pedig 56%. Ha ezekkel a tömörtartalmi átszámító tényezőkkel a megadott s noiniál-űrméteire vonatkoztatott súlyadatokból kiszámítjuk a tötnürkübmét< tie vonatkozó súlyéi fékeket, hozzávetőlegesen megkapjuk az 1000 kg, köbméterenkénti súlyt. Pl. ha a kemény lomb-hasáb tűzifa normálűrméteréro megállapított 530 kg-t osztjuk a hasáb tűzifára felvett tömörtartalmi százalék 0,01 részével, azaz 0.59-el. az eredmény 933 kg/m 3 ; hasonlóképpen a elorongnál : 555 : 0.56 = 992 kg/m 5 '. A botfára kiszámított tömörköbméterenkénti súlyokat 45%-os tömörtartalommal vettem számításba (már a, táblázatban is ezzel dolgoztam, mivel erre gyakorlati adatom nem volt), ami 1,35 m-es rakatnál 0,6-es tömörtartalmi átszámítótényezőnek felel meg (ugyanaz, amelyet a gyakorlat a tuskófánál használ), az ily módon kiszámított tömörköbméterenkénti súly jól megközelíti a keményfák nyers térfogatsúlyát. Természetesen ez is még kikísérletezésre szorul. A lágy-lombfáknál és fenyőknél, ha az általam felvett új átszámítási tényezőkkel elolgozunk. szintén jól megközelítjük a lágy-lombfák és fényeik nyers térfogatsiilyát. Hangsúlyozom azonban, hogy az új tömörfái talmi átszámító-tényezók kikísérletezésének beállítása véleményem szerint elkerülhetetlen. A fentiekben közrebocsátottuk a két év óta folyó tűzifa súlyapadási vizsgálatok eeleligi eredményeit azzal, hogy a folyamatban lévő 3-ik évi vizsgálat befejezése után még egyszer visszatérünk a kérdésre. Szükségesnek tartottuk már most a 2 év tapasztalatait leszűrni és az eredményeket a szakközönség, illetőleg a népgazelaság renelelkezésére bocsátani. Abban a reményben adjuk közre a vizsgálatok eddigi eredményeit, egyelőre csak így. összefoglaló formájában, hogy népgazdaságunk részére hasznos, szolgálatot teszünk és szolgáljuk a magvai' erdőgazdaság érdekeit.

Alátelepítés PARTOS (ivl'i.a Az alátelepítés az erdőművelésben általánosan isméit fogalom ; azt a műveletet jelenti, amikor állomány alatt a fák lombkoronájának vérielmében mesterséges úton valamilyen fafajt megtelepítünk. Az alátelepítés célja az eddigi gyakorlat szerint a terület felújítása. Az alátelepítés sikere esetén az idős állományt kitermeljük. Ilyen alátelepítés mindenhol indokolt, ahol a természetes felújítás sikerében nem bízunk, vagy ahol az idős állomány letárolása után a mesterséges felújítás sikere a kedvezőtlen termőhelyi viszonyok miatt kétséges. Az alátelepítést alkalmazzuk a természetes felújításra tervezett felületek gerincein, elbokrosodott részein, déli. délnyugati fekvésű száraz hegyoldalain, továbbá, ahol az állományba új fafajt akarunk- betelepíteni. Az alátelepítésnek a felújításon kívül lehet még célja : ii) az alsószint kiképzésével a törzs- és talajvédelem, b) a termőhely fatermelőképességének teljes kihasználása. c) a rontott erdők átalakítása. Az a) és b) alatt ismertetett két célt a valóságban nem lehet szétválasztani, mert többé-kevésbbé minden esetben mind talaj- és törzsvédelemről, mind íatömegtermelésről is szó van. A különbség csak annyi, hogy hol az egyik, hol a másik cél lép t úlsúlyba. Vizsgáljuk meg először azokat az eseteket, amikor az alátelepítés elsősorban a talaj- és törzsvédelem céljából történik..minden szakember ismeri a tölgynek, csernek és erdei fenyőnek azt a tulajdonságát, hogy elegyetlen állományai idősebb korban kigyérülnek. A kigyérülés következtében a talaj a szél és nap káros hatására kiszárad és elgazosodik, ezzel együtt jár a kedvező humuszképződés elmaradása. Az elgazosodás következtében nemcsak a természetes felújítás nem sikerül, hanem még a mesterséges felújítás is nehéz. Ezért az elegyetlen tölgy, cser- és erdeifenyő-állományokat, amint annyira megritkulnak, hogy az árnytűrő fafajok csemetéinek életlehetősége biztosítva van. alá kell telepíteni bükkel, gyertyánnal, vagy hárssal. Az alátelepített árnytűrő fafajok biztosítják a talajvédelmet, sőt ha idejében történt az alátelepítés, akkor még a törzsek beárnyalását is. A törzsek beárnyalásának elsősorban a tölgyállományokban van különöst n fontos jelentősége. Elegyetlen állományokban a tölgy a gyérítés következtében szabadabb állásba jutva fattyúhajtások képzésére hajlamos, aminek következtében a. törzsek ipari felhasználhatósága csökken. Ezért kívánatos, hogy a tölgyállományok elegyítését a telepítéskor vagy felújításkor végezzük el. Ebben az esetben az árnytűrő fa a tölgy gyors áttisztulását is elősegíti. De a tölgyek alátelepítésének kérdésével való foglalkozás mégsem felesleg! s, mert sok elegyetlen fiatal tölgyállományunk van. ahol az árnytűrő fafajoknak már csak az alátelepítése lehetséges. Vannak azonban olyan esetek is, amikor indokolt vagy szükséges az elegyetlen tölgyállomány telepítése. Ilyen eset pl. ha nem rendelkezünk elég megfelelő fafajú árnytűrő csemetével. De az olyan termőhelyeknél is, ahol csak gyertyán jöhet szóba, mint elegyfa, meggondolandó, célszerű-e ezt a fafajt a tölggyel egyszerre telepíteni. A gyertyán ugyanis egyes különösen kedvező termőhelyek kivételével 50 60 évnél tovább alig

tartható fenn. és éppen akkor, amikor legnagyobb szükség volna rá, eltűnik az állományból. Ha azonban a gyertyánt a tölgyállomány 30 35 éves korában telepítjük be, akkor a tölgy vágáskorát jól kibírja. Nehéz ápolási feladat a tölgy-elegyes állományt kielégítő állapotban átvinni a fiatalos és sűrűség-koron (20 25 év). A tölgy közé elegyített árnytűrő fafajok fiatal korban mind gyorsabb növekedésűek a tölgynél és ezért állandóan résen kell lenni, nehogy a tölgy beárnyalás következtében eltűnjön, vagy erősen redukálódjon. Az elegyes állományban a sűrűség-korban, ha sűrű záródásban tartjuk az állományt, akkor a tölgyek elnyurgulva elvesztik állékonyságukat, ha pedig erősebben megritkítjuk, akkor a tölgyek erős oldalágakat fejlesztenek és ágtisztulásuk szenved késedelmet. Elegyes állományban nehéz a tölgynek legmegfelelőbb tisztítási mértéket eltalálni. Ezzel szemben az elegyetlen tölgyállományok ápolása egyszerű, az ágtisztuláshoz szükséges beárnyalást a fiatal tölgyállomány biztosítja. Az alátelepített árnytűrő fafajok a tölgy ágtisztulását már nem tudják elősegíteni, de nagyon jó szolgálatot tesznek akkor, amikor 50 60 éves korban a tölgy vastagsági növekedésének emelésére az állomány erősebb meggyérítése szükséges. A tölgyön kívül fattyóhajtások fejlesztésére hajlamosak a kőris, juhar, hárs. szil, kanadai nyár. jegenye-fenyő és vörös-fenyő. A törzsbeárnyalás nemcsak a fatty óhajtások képződésének megakadályozására szükséges, hanem azért is, mert a fafajok jelentékeny része csak beárnyalt törzsön termel jónúnőségű, finom struktúrájú faszövetet. A tölgyön kívül a lúc, bükk, kőris és juhar kívánja meg a törzsvédelmet. A törzsvédelem megóvja az értékes törzseket a döntés és szállítás közben előforduló sérülésekkel szemben is. A termőhely fatermelő-képességének jobb kihasználása érdekében alig történik nálunk alátelepítés. ezért célszerű lesz ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozni. A fényigényes fafajok nem tudják a talaj fatermelő-képességét teljesen kihasználni, ezért kívánatos árnytűrő fafajokkal elegyítve telepíteni. Elegyes állományok telepítése azonban nem mindig célszerű. A már felhozott példákon kívül említést érdemel az erdeifenyő kérdése. Jól tudjuk, hogy az erdeifenyő csak akkor nevel göcsmentes törzseket, ha fiatal korában sűrűállásban tartjuk. A megkívánt sűrűállást a lombfák nem bírják ki, ezért az erdeifenyőre optimális termőhelyeken célszerűbb elegyetlen állományokat telepíteni és később alátelepítéssel biztosítani mind a talaj - és törzsvédelmet, mind a nagyobb fatömegtermelést. Az előhasználatok során kitermelhető faanyag értéke is nagyobb a 30 35 éves korban történő alátelepítésnél, mint akkor, ha az elegyítés már az állomány megtelepítésénél megtörténik. Egy 30 éves korában bükkel alátelepített erdeifenyves jelentékeny mennyiségű és értékű rúdanyagot szolgáltat, az alátelepített bükk pedig vágáskorig (100 140 év) tűzifán kívül még komoly mennyiségű iparifát is fog adni. Ugyanez az eset a tölgy és vörösfenyő állományoknál is. Az alátelepített árnytűrő fafaj segítségével mind a rendelkezésre álló fényhatást, mind a talajszintet a legnagyobb mértékben fatermelésre használhatjuk fel. Az ilyen alátelepített állományok idővel mindinkább az elegyes állományok karakterét veszik fel. Ezzel az állományoknak a károsítással szemben való ellenállása növekszik. Fontos szerepe van az alátelepített állománynak a felszabadító gyérítés időszakában, amikor a kiválasztott minőségű fák növőterét fokozatosan nagyobbítjuk azzal a céllal, hogy azok vastagsági növekedését emeljük. Az alátelepített állomány esetén egyrészt szabadon gazdálkodhatunk az elite-fák érdekében, másrészt pedig a felszabaduló terület fatermelőképességét megtartjuk, sőt növeljük, mert az alátelepített állomány gondoskodik a talaj- és törzs védelemről, de a faállománynak az

erős gyérítéssel bekövetkező esetleges növedék-csökkenését is kiegyensúlyozza, sőt még túl is.szárnyalja. Előfordulhat az az eset, hogy az alátelepített állományt nem termeljük ki a főállománnyal egyidejűleg, hanem a főállományt fokozatosan kitermelve az alátelepítést, mint főállományt tartjuk fenn. Ez az eset lehetséges, ha pl. elegyetlen erdeifenyvest 30 éves korban bükkel alátelepítünk, a fenyőt 70 éves korban kitermeljük és az akkor 40 éves bükkállományt tovább fenntartjuk. Hátra van még a rontott erdők átalakítása érdekében történő alátelepítés kérdésének a megtárgyalása. Sokezer hektárt kitevő rontotterdő átalakításánál is felhasználhatjuk az alátelepítést. Ez a módszer természetesen nem alkalmazható minden esetben. így pl. az Alföld rossz akácosainak átalakítását csak tarvágással és teljes talajművelés alkalmazásával végezhetjük sikerrel. De van az országban számos sarjról nőtt cser, tölgyes gyertyánállomány, ahol a talaj még nem gazosodott el oly mértékben, hogy az alátelepítést sikerrel el nem végezhetnénk. Alátelepítéssel való átalakításra kínálkoznak a dombvidékre telepített kocsányos-tölgyesek (gyakran a szlavón-tölgyek), amelyeknek fejlődése már 30 40 éves korban megáll. így pl. a budakeszi közbirtokosok erdeje. De alátelepítéssel alakíthatók át a jó talajon megtelepedett gyertyán erdők is. Ebben az esetben a gyertyánállomány kellő meggyérítése után bükkel, vöröstölggyel, hárssal, sőt kocsánytalan tölggyel is sikerrel lehet elvégezni az alátelepítést. Tarvágással történő átalakítás esetén az állomány fatermelőképessege évekre megszűnik, illetve minimumra csökken. Az ismertetett állomány-átalakítási módszerrel az öregállomány fatermelését az átalakítás alatt is biztosítjuk. De ezenkívül az átalakítás ideje alatt a talajbeárnyalás fennmarad, ami viszont biztosítja az erdőtalaj jellegének megmaradását, ezzel a fásnövények kedvező fejlődésére annyira fontos mikorrhiza gombák fennmaradását. Az alátelepítés célját és értékét megismerve beszélnünk kell még arról, hogy az alátelepítéshez milyen fafajokat alkalmazhatunk. A fafaj helyes megválasztása a sikert döntően befolyásolja. Alátelepítésnél a rontott erdők átalakítását kivéve csak árnytűrő és félig árnytűrő fafajok jöhetnek szóba. Fafajaink közül legjobban alkalmasak az alátelepítésre a bükk, gyertyán, hárs és vörös-tölgy. A bükk a neki megfelelő termőhelyen kiválóan alkalmazható alátelepítésre. Árnytűrő képessége, talajjavító hatása és fatömegtermelése kiváló. A bükk fatömegtermelő képességét és a talajra gyakorolt kedvező biológiai hatását a vörös-tölgy és a hárs túlszárnyalja. A vöröstöígy és hárs alátelepítésével gyengébb minőségű talajokra is mehetünk. A hárs árnytűrő képessége a bükkével vetekszik, fatömegtermelése mind mennyiségi, mind minőségi szempontból kielégítő, a szárazságtűrő képessége pedig jobb, mint a bükké, vöröstölgyé vagy gyertyáné. A gyertyán biológiai szempontból nagyon alkalmas alátelepítésre, de a fatömegtermelése és az iparifa termelése nem kielégítő. Főleg nehéz agyagtalajoknál alkalmazhatjuk, ahol az alsószint főcélja a tölgytörzsek védelme és a talaj beárnyalása. Kivételes esetekben, ahol a csapadék a 700 mm-t eléri, a levegő páratartalma elég magas védett völgykatlanokban, északi, északkeleti kitettségű hegyoldalak alsó harmadában a lucfenyőt is jól alkalmazhatjuk alátelepítéshez. A lucfenyőnél alkalmasabb a duglasz-fenyő, amely jóminőségű szárazabb talajokon is eredménnyel telepíthető. A jegenyefenyő megfelelő viszonyok között kiválóan alkalmas alátelepítésre. A vad károsításának azonban annyira ki van téve, hogy a mi viszonyaink között csak kerítés alkalmazásával jöhet szóba alátelepítésre. Jóminőségű üde homokon, vagy homokos agyagtalajon, főleg ha a talajvíz a gyökerek által elérhető mélységben van, jól alkalmazhatjuk a simafenyőt. 10 Az erds 12

Az alátelepítésnél, főleg ahol a talajvédelem a főcél, cserjefélék is alkalmazhatók. Így pl. az egybibés-galagonya, mogyorós-hólyagfa, tatárjuhar, vörösgyűrű, fagyai, bodza stb. Az alátelepítésnél igyekezzünk foltonkénti elegyítést alkalmazni. A sűrűbb és jobb állományrészek alá árnytűrő, a kevésbbé jó és ritkább részek alá pedig félig árnytűrő fafajokat telepítsünk. A kevésbbé jóminőségű állományrészeken ugyanis erősebb gyérítés alkalmazandó. Az állományátalakítás érdekében történő alátelepítésnél a fényigényes fafajok is alkalmazhatók, mert ebben az esetben az ápolási tevékenység az alátelepített állomány érdekében történik. Az alátelepítés nem kíván olyan mérvű talaj művelést, mint a tarvágások felújítása, mert a beárnyalás következtében a talaj rendesen gazmentes. Apróbb magvakvetéséhez elég foltokban kapával vagy pasztákban ekével megművelni a talajt. A tölgy- és bükk-makk vetése minden talajművelés nélkül eredménnyel jár. Az átfekvő magvakat vessük sztratifikálva, hogy azok gyorsan kicsírázzanak és a madarak és emlősök által okozott*veszteség kisebb legyen. Ha a talaj már elgazosodott, akkor komolyabb talaj művelést kell végezni. Ilyen esetben magvetés helyett célszerűbb csemeteültetést alkalmazni. Az alátelepítést ha fatömegtermelés a cél a felújításnál szokásos hálózatban kell végezni, mert laza hálózatban a lombfák nagyon elágasodnak és törzsfejlődésük nem kielégítő. Az alátelepítés is ápolást kíván. Korán el kell végezni a tisztítást, ami sokkal erősebb mértékű legyen, mint.a nyílt területen lévő állományoknál szokásos. Az erősebb tisztítással az állomány alatti nagyobb konkurrencia hatását mérsékeljük. A fenyőféléket, amelyek nem hajlamosak eíterebélyesedésre, sokkal ritkábban telepíthetjük. A talaj fatömegternielésének fokozása érdekében történő alátelepítés csak jó és közepes minőségű talajokon történhetik, amelyek ezt a nagyobb megterhelést elbírják. A talaj árnyékolás érdekében történő alátelepítés a rosszabb minőségű talajoknál kerül elsősorban alkalmazásra. Az állományátalakítás céljából történő alátelepítés pedig mind jó, mind rossz talajokon történhetik. IRODALOM Roth Gyula : Erdőművelés. Schadelin Waller dr. ; Die Auslesedurchforstung als Erziehungsbetrieb höchster Wertleistung. Wagenknecht dr. ; Unterbau Voranbau.

A falepárlás elmélete és gazdasági jelentősége LUKÁCS ISTVÁN Falepárláson azt a műveletet értjük, amikor a fát levegőtől elzártan 3 400 -on vas retortában hevítjük. A fa elemezési adatai szerint következő összetételű : szén 50% hidrogén 6% oxigén 44% Emellett tartalmaz 0,3 0,5% hamut, s 0,04 0,1% nitrogént. Ennek alapján vegyi képlete C 21 H 30 O 14 -nek adódik. Lányi szerint légköri nyomáson és 400 -on párolva le a fát, következő mennyiségű termékeket kapjuk : 1 C 2 1 H 3 0 O 1 4 100% szárazfa, lepárlási eredményeként ad 3 CjgHooO., 34,6% faszenet, 28 H 2 0 24,9% vizet, 5 C0 2 10,9% szénsavat, 3 CO 4,1% szénoxidot, 2 CH 3 COOH 5,9% ecetsavat, 1 CH 3 OH 1,6% methylalkoholt, C 2 3 H 2 2 0 4 17,8% kátrányt. A lepárlás részleteit kutatva azt láthatjuk, hogy az elsődleges reakció mellett másodlagos bomlás is lejátszódik és egy atmoszféra körüli nyomástól eltérően, pár századmilliméteren végezve a lepárlást 34,8% faszén helyett 20,6%, bomlásvíznél 17%-ot kapunk. Gyakorlatban egy falepárlóüzem kihozatalát az alábbi táblázat mutatja : Termék 100 kg 20%-os víztart. fából 100 kg száraz fából 100 kg faszénre jut keletkezik laboratóriumi adatok alapján laboradatok alapján száraz fából üzemi adatok Klár szerint Faszén Víz Ecetsav Methvlalkohol Kátránv 28 kg 40 4,8» 1,2 * 13,5» 12,4» 35 kg 25» (i». 1,5 >» 17 > 15,5 100 kg 72 > 10» 4,3 > 49» 100 kg 120» 17,4» 4,5» 32» 42» Lepárolt szén %-os összetételét, a keletkező gázok %-os összetételét és mennyiségét 1 kg száraz bükkfára vonatkoztatva az 1. sz. ábra mutatja. 10*

0 Vízszintes tengelyen a szenítés hőmérséklete, függőleges tengelyen pedig 2 léptékben a keletkezett gázok %-os összetétele, illetve 1 kg bükkfából keletkezett gázmennyiség van literekben feltüntetve. A vastag vonal a faszén széntartalmának változását mutatja. A gázok összetételének vizsgálatánál az 1. mező C0 2 -t, a 2. CO-t, a 3. CH 4 -et, a 4. mező a H 2 -t ábrázolja, világosan mutatva a hőmérséklet szerinti gázok keletkezésének sorrendjét. Vízszintes hőmérsékleti adatok alatti kalória értékek a felette lévő hőmérsékleti intervallumok között a gázok égéshőjét ábrázolják kcal/m 3 -ban. szén 100 -fko 8 0 60 ~í liter aáz I k g b ü k k a b 6 l - ^ s / H. J \ N "V N 40 20 -" /, / X ^ / \ ~~" - 1 0 0 2 0 0 3 0 0 4 0 C 5 0 0 6 0 0..,... 1100 120O 3900 h8o0 360OKcat/rrfi agazegeshojz»»» «1. ábra. X \ A keletkező termékek mennyiségi elosztását az időegységek alatt világosan, mutatja a 2. sz. ábra. 4 w 1, :.. V 2. áöra. /. Víz a retorta Londenzátban. II. Falé. III. Faié ecetsav tartalma. IV. Nem kondenzálódó gázok. V. Kátrány. hőmérséklet tüzelés 1 :>. ábra. Az idő és hőfok, illetve tüzelés közötti összefüggést pedig a 3. sz. ábra mutatja. Utóbbiból látszik, hogy a tüzelést kb. 200 -ig kell fokozni, ekkor a fa exoterm reakciója megkezdődik, vagyis alig valami további tüzeléssel a kiszenülő fa önmagának adja tovább a szenítéshez szükséges hőmennyiséget. 300 -ig a reakció endoterm, tehát tüzelőanyag hozzáadásával hozzuk rigynevezett»hitzbe«a fát. Gazdasági jelentőségét nézve a falepárlás azok közé az iparágak közé tartozik, melyet az új szintetikus eljárással előállított termékek alapjukban ingattak meg.

A feladat az volt, hogy az üzemmenet racionalizálásával a falepárlók ezt a krízist kiheverjék, sőt olyan eljárásokat vezessenek be, melyek versenyképesek. Az európai falepárlók keményfát (leginkább bükkfát) dolgoznak fel, S faszenet, faszeszt, szürkemeszet és kátrányt állítanak elő. Termékek további feldolgozását ipari ecetsavra, methylacetátra, oldószerre, acetonra, formaldehydre, kátrány olaj okra nem a fadesztilláló üzemek, hanem a finomítók végezték, melyek tőle rendszerint függetlenek voltak, így a nyerstermékek szállítása vált szükségessé. Mivel a termékeket csak falepárlással lehetett előállítani, hasonlóan a termékekből nyert további vegyianyagokat, konkurrencia a gyártásban nem volt. Első döntő fordulatot a gyártásnál az ecetsav calciumcarbidból való szintetikus előállítása jelentette. Ezt követte a szintetikus mcthylalkohol előállítása. Falepárlóknak vizsgálat alá kellett venni régi eljárásaikat, hogy versenyképesek legyenek, ezt pedig egy úton lehet elérni, olcsó termeléssel. Az olcsó termelésnek 3 fontos tényezője van, melyeket a magyar falepárlók tervezésénél és építésénél szem előtt kell tartanunk. Ezek : 1. a feldolgozás és finomítás egyesítése, végtermékek előállítása ; tehát szürkemészből : ecetsav, aceton ; ecetsavból: ecetéter, ecetsavhidrid, acetilcellulóz ; methylalkoholból : formaldehid, ecetsavval methylacetát ; kátrányból : kátrányolajok, fenolszerű termékek, formaldehiddel és fűrészporral keverve műanyag (műfa). Formaldehid fenol- vagy karbamiddal bakellit, illetőleg pollopász műgyanta ; faszénporból: faszénbrikett kátránnyal és fűrészporral keverve. 2. A racionalizálás másik tényezője a kevesebb vegyianyaggal és fűtőanyaggal való termelés. A 2 fő falepárlási termék : methylalkohol és ecetsav előállításánál a tulajdonképpeni problémát az ecetsav gyártása képezi. A methylalkohol 2,5 3%-os faszesz tartalmú faiébői folytatólagos desztillációval egyszerűen előállítható, rektifikáló oszlopban megfelelő töménységre finomítható. A falé 8 12%-ban tartalmaz ecetsavat, kinyerése és koncentrálása desztillációval nem gazdaságos. Az eddigi eljárással az ecetsav előállítás annyi tüzelőanyagot, kénsavat és munkaerőt igényelt, hogy a szintetikus ecetsavval nem tudott versenyezni. Az ecetsav 118,l -on forr, a víztől való elkülönítése mégis nehéz, mivel az úgynevezett erősödési tényezője annyira kicsi (erősödési tényező K = Cg/Cf; Cg a könnyebben fonó komponens koncentrációja a gőzfázisban, Cf szintén a könnyebben forró komponens koncentrációja a folyadék fázisban), hogy a vizet csak többszöri desztillációval lehet mellőle eltávolítani. Bergström szerint az ecetsav és a víz desztillációjának adatai a következők : Hőmérséklet Víz a folyékony fázisban % Víz a gőz fázisban % K 100,25 90 93,59 1,039 100,45 80 85,19 1,065 101,- 60 70,37 1,16 102,25 40 53,76 1,34 103,40 30 42,85 1,42 105,- 20 30,44 1,522 108,5 10 16,30 1,63 A táblázatból látható, hogy az erősödési tényező kicsi, 1,039, ami azt jelenti, hogy a desztillációhoz nagy mennyiségű gőzre van szükség. Hausbrand szerint 10 kg 10%-os ecetsavnak 100%-ká való koncentrálásához 58,7 kg gőzre van szükség.

Az újabb eljárások az ecetsav koncentrálására 2 csoportra oszthatók : a) azeotrop eljárások, b) extrakciós eljárások. a) Azeotrop eljárások azon alapulnak, hogy az ecetsavas oldathoz olyan anyagot adunk, rrtely a vízzel azeotrop, minimális forráspontú keveréket ad, a vízzel együtt átdesztillálódik és tőle benne oldhatatlan lévén elválasztóedényben elkülöníthető. Az ecetsav koncentrált formában desztillálva visszamarad. Az elválasztószernek az ecetsavat jól, a vizet rosszul kell oldania, vagyis a vízzel Kell binár azeotrop keveréket alkotnia. Az eljárás gazdaságosságát az szabja meg. hogy 1 súlyrész elválasztó anyag hány súlyrész vizet visz magával az átdesztillálásnál. Ha tekintetbe vesszük, hogy 1 súlyrész ecetsav előállításához 9 súlyrész vizet kell elpárologtatni, világosan látszik e körülménynek a fontossága. Elválasztószerként legalkalmasabbnak a falepárlók acetonüzemeinek melléktermékeinél előállított ketonolajok és faszeszolajok látszanak, annál is inkább, mivel saját üzemi termékek. Az azeotrop eljái ásnál gőzmennyiség szükséges az elválasztószer és az ecetsav víztartalmának elpárologtatására, az esetleg vízben feloldott oldószer visszanyerésére, a koncentrált ecetsavnak ketonolaj frakciótól való elválasztására, a nyers 90 / 0 -os ecetsav finomítására. Szelényi adatai szerint 1 kg 100%-os ecetsavra (10 kg 10%-os) az igényelt gőzfogyasztás 25,25 kg, a desztillációs eljárással kapott értéknek 66%-a. b) Az extrakciós eljárások azon alapulnak, hogy az extraháló oszlopban az ecetsavtartalmú falevet nagy felületen, az oldószerrel ellenáramban reagáltatjuk, amire az oldószer a víztől átveszi az ecetsav tartalmat. A víz gyakorlatilag ecetsav mentesen megy el, az extraktum desztillálásával pedig az oldószertől elkülöníthető. Extrahálószerként 2 vegyülettípus használható fel leginkább ; egyik a kresol, guajakol és guajakol homológok, a másik pedig az ecetéter. Az első forrpontja az ecetsavénál alacsonyabb, itt tehát az ecetsavat desztilláljuk ki az oldószerből, utóbbinál az ecetétert desztilláljuk és ecetsav marad vissza. A tolmácsi falepárlóüzemnél az ecetsav kinyerésére az utóbbi eljárást alkalmazzuk. Előnye az ecetéteiben vaíó kinyerésnek, hogy alkoholtól és saját ecetsavból az oldószer előállítható, míg a guajakol és a krezol származékok beszerzése idegen üzemből volna lehetséges. Itt is kapcsolódik az az elv, hogy a falepárlók saját termékeikkel oldják meg a finomítást és a végtermékek előállítását. Az ecetsav extrahálása nemcsak hidegen, hanem gőzfázisban is megoldható úgy, hogy az ecetsav gőzeit ell Uáramban vezetjük az oldószerrel, amikor az extrakció hideg eljáráshoz hasonlóan történik. Az extrakciós eljárás 10%-os ecetsav oldatból kiindulva 20.92 kg gőzt fogyaszt. 1 kg 100%-os ecetsavra számítva tehát, az eljárás a direkt desztillációs eljárással szemben 82%, az azeot: op elját ássál szemben pedig 36% gőzfogyasztás csökkenést jelent. 3. A harmadik döntő tényező a falepárlásnál a nyersanyag, a feldolgozható fa kérdése. A kérdés 2 részre osztható : a) sarangolt tűzifa f< ldolgozására ; b) alárend lt választék feldolgozására. a) A falepárlási termékek a tűzifa árával szemben 2,5 3-szoros értékemelkedést jelentenek. Az értéknövekedésen túlmenően számít azonban az a körülmény, hogy a d"szt'llátumok impo tvaluta megtakarítást jelentenek és a szerves vegyipar fontos nyersanyagait szolgáltatják. Tehát éidemesebb tűzifát importálni, a hazai tűzifát pedig fal pát lássál hasznosítani. b) Még nagyobb jelentőséget ad a falepárlásnak hazai viszonylatban az alárendelt választékú faanyag feldolgozása és ezáltal a boksaszenítés kiszorítása. Ez szabja

meg elsősorban legfontosabb feladatunkat, az összes boksa szénégetést átállítani retorta szénégetésre, kiküszöbölve az import boksaszenet és felfogva a melléktermékeket, így teljes mértékben eleget tettünk a harmadik tényezőnek, olcsó anyagot dolgozunk fel. A fa szállítása egyébként nem volna kifizető, az erdőn maradna és korhadna el, másrészt a fiatalosok tisztítása is új nézőpontot kapott, mivel a falepárlás még a tisztítási költségeket is kibírja. A három tényezőt figyelembe véve, a hazai falepárlásnál a következő szempontokat kell szem előtt tartani : a) alárendelt faanyagot feldolgozni. Mivel a fa szenítése a hosszabb távolságot nem bírja, a belőle előállított faszenet és falevet szállítjuk. Így egyrészt értékesebb anyagot kapunk, másrészt 30%-kal csökkent mennyiséget kell a távolsági forgalomba hozni. A feladat tehát itt az, hogy a falepárlókat vigyük a faanyaghoz közel vándorlepárlók formájában, a belőle nyert féltermékeket pedig vándorlepárlók központjában elhelyezett központi üzemben dolgozzuk fel. b) Központi üzem végtermékeket állítson elő, vagyis a feldolgozás és finomítás össze legyen kapcsolva. c) Olcsó üzemi eljárásokat alkalmazzunk, kevés fűtő, illetve gőz felhasználásával, vagyis a legmodernebb gyártási eljárásokat használjuk fel, hogy import áron alul tudjunk termelni. A falepárló rendszerek műszaki és üzemmeneti ismertetése nem tartozik ennek a cikknek a körébe, így a falepárló rendszerét csak egészen általánosságban ismertetem. Hazai viszonylatban a falepárló két típusát különböztetjük meg : a novai és az újonnan tervezett desztillálók típusát. A novai üzem beépített retortákkal dolgozik és mint kísérleti üzem bebizonyította, hogy a jövő fejlődése a boksa szénégetéshez felhasznált minőségű faanyag, tehát tisztítások feldolgozása vándorretortákban. A további üzemmenet központi feldolgozó üzemeké. A vándorlepárlóknál két rendszert ismerünk : a) szakaszos, b) folytatólagos üzemű (gázöblítéses) retortákat. a) Szakaszos üzemű retorták fűtése fával vagy kőszénnel történik, a kiszenülés után a retortákat újra kell tölteni. b) Folytatólagos üzemű retorták fűtése a nem kondenzálódó falepárlás gázainak égésmelegével történik. A faanyagot retorta tetején emelőszerkezet segítségével adagoljuk be és füstgázokkal szenítve, kész szén formájában engedjük ki a retorta alján. A vándor lepárlók faszén mellett falevet állítanak elő. A falé félterméknek fogható fel, s ezt teherautóval vagy iparvasúttal szállítjuk a központi faléfeldolgozó üzembe, ahol az előbb ismertetett alapelvek alapján állítjuk elő a finomítási féltermékeket. A központi faléfeldolgozó üzemeket a hozzá tartozó vándorretortákkal együtt annyi faanyag feldolgozására kell tervezni, hogy legjobban megfeleljen a hazai erdőgazdasági viszonyok között erre a célra hasznosítható faanyagmennyiségnek. Az új tervezések metilacetáton és ipari ecetsavon kívül egyéb vegyi anyagot is feldolgoznának, így formaldehidet, acetont stb., amelyek mind a nehéz-, mind a műanyagiparnak nélkülözhetetlen alapanyagai. Tekintetbe véve, hogy a tervezetben szereplő cikkek legnagyobb részben importanyagok, világosan látszik hazai előállításuk nagy jelentősége. A vegyipari, feltétlenül nagyobb fontossága mellett, nem kapcsolhatjuk ki a falepárlás erdészeti jelentőségét sem, mert a tisztítás, fiatalosok ápolása és alárendelt választékok feldolgozása kémiai úton iij nézőpontot kapott és eddig csak részben értékesíthető faanyag, mint ipari fa nyert feldolgozást.

Üj módszer a halastavak természetes hozamának meghatározásához DR. EltOS PÁL Halastógazdasági termelésünknél a tó természetes hozamának értékére támaszkodunk akkor, amikor a termelési tervcinket (üzemterveinket) elkészítjük. A természetes hozam értéke adja azt a bázist, kiindulási alapot, amelyre felépítjük egész gazdálkodásunkat. Ennek az értéknek minél pontosabb meghatározására van szükségünk ahhoz, hogy egész termelésünk lehetőség szerint biztos alapokon álljon. Azt látjuk azonban mind az elméletben, mind a gyakorlatban, hogy éppen a természetes hozam értékének megállapítása körül van a legtöbb bizonytalanság és ezért a halastavakban való gazdálkodás helyes szempontjai még mindig nem kristályosodtak ki egészen. Úgyszólván minden egyes tógazdának megvan a maga egyéni elmélete, amit a tapasztalatból merít, de ezek az elméletek általában nem mélyednek bele a különböző körülmények részletes vizsgálatába, amiéit elméletileg sokszor nem állják meg a helyüket. Ezért célszerűnek látszdv a természetes hozam kérdésével részletesebben foglalkozni és szükségesnek látszik megvilágítanunk egymásután azokat a körülményeket, amelyek a természetes hozam értékét befolyásolják. Ezáltal egyrészt a természetes hozam értékének változásaival jutunk tisztába, megállapítjuk azokat a körülményeket, amelyeket emberi beavatkozással irányítani tudunk, míg másrészt a természetes hozam valószínű helyes értékének megállapításához megfelelő korrekciók alkalmazásával a helyes utat megtaláljuk. Mindenekelőtt a természetes hozam fogalmát kell tisztáznunk. Ez Maucha szerint»az a kg-ban kifejezett pontymennyiség, amely valamely mesterséges halastó 1 kh-ján egy üzemévad alatt trágyázás és eti'tés nélkül termelhető, feltéve, hogy a halastavat kiváló minőségű tenyészponttyal a legkedvezőbben népesítettük«. Fenti definíció világot vet arra, hogy a természetes hozam tulajdonképpen 1 kh tóterület halhústermő erejét fejezi ki és feltételezi azt, hogy a halastavakat kiváló minőségű tenyészponttyal a legkedvezőbben népesítettük. Ebből tehát máris szembetűnő, hogy a ponty milyensége, a népesítés mértéke befolyásolja az eredményt. Mindkettő viszont a gazdálkodó ember tevékenységétől függ. Mert az törekszik a minél jobb fejlődésű ponty előállítására és ugyancsak emberi tevékenység a népesítés helyes mérvének megválasztása is. Vizsgáljuk sorba azokat a tényezőket, amelyek a természetes hozam értékének kialakításánál befolyással bírnak. A természetes hozamnak az értéke tulajdonképpen egy bonyolult erőrendszer eredőjéhez hasonlítható és ennek vizsgálatánál helyzetünk hasonló a sztatikus azon feladatához, amikor egy ismeretes eredőből kell meghatároznia az azt létrehozó összes komponensek irányát s nagyságát azért, hogy az eredő természetéhez és kiismeréséhez közelférkőzzék. Ilyen műveletnél, mivel sok az ismeretlen, csak örökös közelítéssel járhat el és egy-egy komponensnek előbb az irányát kell, hogy megismerje és ezek ismeretében kísérelheti meg az erőkomponensek nagyságának a meghatározását. Ilyen meggondolásokból kiindulva és ezen gondolatmenetet követve tegyük vizsgálat tárgyává esetünkben a természetes hozam kialakításában résztvevő és általunk valamilyen formában megközelíthető tényezőket.

Nézzük először a természetes hozam változásait. 1. A természetes hozam évenkénti változása.. A buzsáki halastavak terméseredményeit vizsgálva és a később ismertetett módon ebből kiszámítva a természetes hozam értékeit, ezeket 1929 44-ig terjedő időre az 1. ábrán ábrázoltuk. Ebből látjuk egyrészt azt, hogy a természetes hozam értékei meglehetősen nagy kilengéseket mutatnak évenként, de másrészt az is látható, hogy ha ezeket az értékeket kiegyenlítjük az ábrán feltüntetett szaggatott vonal mentén, a természetes hozamnak egy lassú értékcsökkenése mutatkozik. Ez az a jelenség, amelyre Jeleonszkij szovjet kutató is felhívta már a figyelmet, a halastavak kifáradásának a jelensége. A gazdálkodás helyes irányításával, a tótalaj gondozásával, trágyázásával, a tavak eliszapolódásának meggátlásával el tudjuk azonban kerülni a természetes^ Abozsók/ ho/ostovok természetesfiozomónokévenkéntivó/tozóso és fo/yomaíos csökkenése. mo s f9w /m t93o s #40 1. ábra. hozam ilyen csökkenését, sőt azt meg is tudjuk fordítani, de állandóan javítani kívánjuk. Ami az évenkénti nagy szóródásokat illeti, azt az alább tárgyalandó egyéb komponensek okozzák. 2. A természetes hozam 1 éven belüli változása. a) A természetes hozam változásához a vízhőmérséklet, illetve napsugárzás hatását kell megvizsgálni. Evégből ugyancsak fent idézett tógazdaság adathalmazához fordulunk. Az új módszerrel kiszámított természetes hozamértékeket a tavanként elért értékek átlagához százalékosan viszonyítjuk a 2. ábrán. Ezeket az értékeket az illető években kapott havi vízhőmérsékleti átlagok függvényében ábrázoljuk május, június, július, augusztus és szeptember hónapokra azért, hogy megvizsgáljuk, vájjon a májusi meleg vagy hideg hőmérséklet és a többi hónapok hőmérséklete miképpen befolyásolja természetes hozamunkat, ezáltal haltermésünket. Az egy-egy évben kapott természetes hozamértíkoknek az átlagostól eltérő százalékos értékét egy-egy pont jelképezi, ezeket a pontokat pontcsoportokra osztva és egy-egy pontcsoport súlypontját meghatározva, a súlypontokat kiegyenlítve, kapjuk azokat az hánygörbéket, melyek megmutatják, hogy pl. a májusi vízhőmérsékletnek 1 2 fokkal

való emelkedése jó hatással van a természetes hozam kialakulására, míg általában júniusban az átlagosnál nagyobb meleg azt kedvezőtlenül befolyásolja. Ezen iránygörbék júniusi viselkedése igen érdekes, mert hiszen feltételezhető volna, hogy a júniusi nagyobb meleg is elősegíti a természetes hozamot és ezért tulajdonképpen már másutt leközölt megállapítások szerint nem is a hőmérsékletnek IOO o 100 100 i. IOO AfavnSjozompr/pAp/npk 100 rd/fozáso oftov/ v/zhö/nér 0 sek/ef/ ó//offot szer//)/ -IOO IOO IOO IOO f* 43 ' rffe f9 2e 2* 22 2J 24. Sfte 7i///us '* IS te 17 13 19 21?í 23 2* *T 2 2. ábra 11, fs /e IV IS 19 a» 2<?2 Z3 2* 2f 26

hanem az azzal kapcsolatban álló fényenergiának van elöntő szerepe. Júniusban van a nyári napforduló, amikor a fényenergia olyan erős, hogy a sekély tavakat fenékig erősen bevilágítja. Ennek az a következménye, hogy a filoplankton-algák asszimilációs tevékenysége tetemesen megcsökken (legalábbis a napnak nagy részében), ezért a tó szervesanyag-produke'ója kevesebb, t^hát a természetes hozam értéke is kicsiny marad. Ha a 2. ábrán feltüntetett iránygörbék legalacsonyabb és legmagasabb értékének különbségét vesszük és azt a 3. ábrán fent előbb tavanként, míg az ábra alsó részén a négy tó adataiból képezett átlagértékek alapján ábrázoljuk, kapunk egy A TH. vá/tozósa fúvónként o v/z "" > \ % "1 fiőmérsék/et szer int I S 1 7 t e / 9 2 0 2 t 2 2 2 3 2 4 2 f 2 6 2 1 2 * 2 3 2 2 2 i 2 0 tsf W f f KS "c Május Jun/us \ Ju//us SzBpt 3. ábra. olyan iránygörbét, mely némi tájékoztatást ad arról, hogy a természetes hozam miképpen változik. b) A fentiekben a hőmérsékletből kiindulva közvetve megállapítottuk, hogy a f'nymergia nagysága játssza a főszerepet a természetes hozam kialakításában. Tavasszal, amikor a nap túlnyonó részében kedvező a fényenergia, a természetes hozam érteke rohamosan emelkedk a fényoptimumig, majd a túlerős fe'ny e fejlődést visszaszo ítja. Bár az ábrán láthatóin a víz hőmérséklete egy sinus görbe szerint tovább emelkedik, a t-rmész r ts hozam értéke lecsökken egész addig, amíg a nyár második felében a nap fény merg'ája az optimumhoz süllyed és a f.loplankton-algák foto3z:ntéziséh'íz kedvező megvilágítást nyújt. Ez a sinus görbe természetesen a nap f.ny >nerg'ájának változását >s mutatja. A termész c t'"s hozamnak a ryár elejére történő ily n visszacsökkenése ló ;azdaságunk szempontjából nagyon kellemetlen jelenség, h.szen akkor kellene hala.nknak a nyári időt kihasználva a legjobban fej-

lődniök. E kérdés kiderítésére plankton-vizsgálatokat végeztem az említett tavakon. A talált plankton-mennyiségeket a 4. ábra tünteti fel, amiből kitűnik, hogy júniusban levő napforduló közelében a plankton-mennyiség erősen lecsökken. c) Kérdés, hogy a halak miképpen reagálnak erre. A kérdés megvilágítására a pióbahalászatok adataihoz kell fordulnunk és el kell készítenünk ezen adatokból az 5. és 6. ábra felső részén látható halfejlődési integrálgörbét. Ez azt tünteti fel, hogy ha a hal egy tenyészidő alatti fejlődését 100%-nak vesszük, akkor ebből egyes hónapokban hány százalékot ér el a halfejlődés. Az ábrák alsó részén az 1 1 hónapra eső fejlődési százalékok értékeit ábrázoltuk. A folytonos vonalak a halak fejlődését, a í-vel jelölt szaggatott vonal a takarmánymennyiség havonkénti elosztását, az /-fel jelölt pontozott vonal a filoplankton talált mennyiségét, míg az s-sel jelölt pontozott vonal a tóban talált szesztonmennyiséget tünteti fel. Az 5. ábrán a vékony folytonos vonal egynyaras hal fejlődését, míg a vastag vonal a kétnyaras hal fejlődését mutatj a. A 6. ábrán egy tóban 4 dkg-os és 16 dkg-os egynyaras halakat helyeztünk ki vegyes népesítessél, a legvastagabb vonal pedig 50 dkg-os kétnyaras halnak a fejlődését jelenti. Érdekes, hogy mennyire más e különböző kezdősúlyú halak egymástól való fejlődése (mint látjuk, az 50 dkg-os hal fejlődésének első maximuma nagyobb a nyár végén beálló másodiknál). Űgy látszik a 16 dkg-os kezdősúlyú hal az a nagyság, melynél e két fejlődési maximum egymással egyenlő, míg a vékony vonallal feltüntetett 4 dkg-os hal első f jlődésének maximuma kicsi a nyárvégi igen nagy fejlődéséhez viszonyítva. Ezekből azt látjuk, hogy a halastavak tavaszi plankton-bőségét kis kezdősúlyú halakkal

nem tudjuk kellőképpen kiaknázni, hiszen ezeknek a halaknak akkor még kicsi a táplálékbefogadóképcsségük. A kétnyaras halnál a kellő táplálékfelvevőképesség már megvan, később azonban a nagy súlyfenntartó táplálékszükséglet miatt ezeknél a fejlődés korlátozódik. Mindkét ábrából kitűnik az is, hogy feltevésünk helyes volt és a halak fejlődése a nyár közepén tetemesen visszaesik és ez elsősorban fényenergiával magyarázható. Ebből a körülményből tógazdasági szempontból fontos következtetést vonhatunk le. Halaink ugyanis abban az időben, amikor fejlődésük visszaesik, rendszerint igen jó étvágyúak és ha akkor intenzíven takaimányozzuk őket, sok takarmányt képesek felvenni, hiszen étvágyuk a víz hőmérsékletétől függ. Ezzel szemben a beadagolt takarmányt a mindenkor jelenlevő természetes tápanyag arányában képesek hasznosítani, minek az a következménye, hogy ha kevés a vízben 5. ábra. h\ ábra. a jelenlevő plankton-mennyiség, akkor a halak a takaimányt rossz hatásfokkal értékesítik és ezért ebben a kritikus időben intenzív etetésnél könnyen takarmánypazarlás áll elő, amiért ajánlatos június közepétől július közepéig óvatosan takarmányozni. Felmerülhet az a kérdés is, hogy e kritikus időpontban vájjon hogyan tudnánk védekezni a halfejlődés eme visszaesése ellen. E kérdést vizsgálat tárgyává téve, megmértük 1950. VI. 21-én a napforduló napján egészen derült, napsütéses időben a tavakban a fény behatolását egy fotocellás műszerrel. Ugyanakkor megmértük mind a nyíltvízben, mind az árnyékolt vízben a plankton-lények mennyiségét is. Kézenfekvő volt ugyanis az a feltevés, hogy a tónak azon a részein, ahol az akkor uralkodó vízinövényzet a vizet beárnyékolta, a planktonnak továbbra is nagyobb mennyiségben kell előfordulnia, mint a napfénytől teljesen átjárt nyílt vízben. Az eredmény meglepő volt. A nyílt vízben 50 liter kiszűit vízből a III. tónál mint azt a 7. ábra mutatja 0.7 cm 3 szesztont találtunk, míg ugyanakkor a Potamogeton pectinatus (fésűs békaszőlő) nevű és a tavat helyenként benövő vízinövény alatt ugyancsak 50 liter vízmennyiséget plankton-hálóval kiszűrve 15 cm 3 szeszton volt az eredmény, vagyis több mint 20-szorosa a nyílt víz élőlényeinek-. A IV. tavon a lekaszált és vizén úszó gyékény alatt 20 cm 3 szcsztont találtam, ugyanakkor a Potamogeton alatt 50 cm 3 -t. A fénybehatolási diagrammokat a III., IV. és VI. tóra vonatkozóan az ábra felső részén levő diagrammok szemléltetik úgy, hogy a víz színére eső 100%-os fény-

intenzitás 10, 20, 30 stb. cm mélységekben miképpen fogy. A Potamogeton alatti fényviszonyokat az ábrán bevonalkázott területek jelentik. A IV. tónál a víz színén úszó lekaszált gyékény alatti fényviszonyokat tüntettem fel a vonalkázott területtel. Fentiek alapján megállapítható az, hogy a beárnyékolás a kritikus időben jótékony hatású a halak fejlődésére. Ezt már a 7. ábrán is érzékelhettük, amikor a fényintenzitással többé-kevésbbé összefüggő vízhőmérséklet adatait vizsgáltuk és láttuk, hogy a júniusi meleg a természetes hozam értékcsökkenéséhez vezet. Ezért a halakfejlődésére meleg napsütéses május és sok borult nap szükséges júniusban és július első felében, mely a káros fényenergiát csökkenti. Ugyanis védekezhetünk a károsan ható nagy fénnyel szemben bizonyos vízinövényekkel is, elsősorban itt a már említett Potamogeton pectinatus látszik a. legjobbnak. Ugyanis ez a növény június első felében ér a víz felszíne alá, ott virágzik, virágai a vízszint fölé emelkednek, majd termését június végére megérleli és a növény kb. július közepéig lesüllyed a fenékre. Tehát a halastavak vizét éppen a kritikus időpontban árnyékolja be, ezenfelül június végén érő magjait a halak szívesen eszik és az ingyentakarmányul szolgál. Itt gondolni kell a Potamogeton mesterséges betelepítésére egyes tógazdaságokban és ennek körülményeit szükséges volna kikísérletezni. Nem látszik ugyanis előnyösnek, hogy ha a tó egész területén elszaporodna, hanem ha legalábbis 1 méteres sávokban betelepíthető lenne, úgyhogy két sáv között kb. 8 10 méter nyílt víztükör maradna. Az máj.' Ju/ii.' juíf. 1 oug. ' siepf. okf I I \ mqy-' jun/' ju//. 8, ábra. ov? ' iiqp/v okf ilyen beárnyékolás véleményünk szerint, biztosítaná a természetes hozamot szolgáltató élőlények- kellő számú elszaporodását és elterjedését, tenát így érdekes nasonlattal kapcsolódnának a tógazdaságok ilyen belterjes bertálózása útján ahhoz a tervhez, mely Alföldünk klimatikus viszonyainak megjavítására az erdősávok telepítését tartja szükségesnek, helyesnek. Az ilyen beárnyékolt helyen a halak fejlődésének nyár eleji visszaesése nem olyan nagymérvű, erre. a Lencsen-pusztai tógazdaságban végzett próbahalászatok eredményei mutatnak kellő tájékoztatást. Az 5. és 6. ábrához hasonlóan szerkesztettük meg 8. ábránkat, ahol a ritoplankton és szeszton tartalom feltűnően visszaesik a szokásos időben, ugyanakkor a halak fejlődési visszaesése sokkai kisebb mérvű. A kérdésnek, utánajárva megállapítot-

tam a következőket : Az illető tóban még a háború után betelepült fűzfákat abban az időben még nem sikerült kiirtani, úgyhogy azok a tónak kb. egyharmadát egész évben beárnyékolták. Ez a beárnyékolás csak a kritikus időben jótékony, az előtt és után káros a tógazdaságban. A plankton-mintákat a nyílt vízből vettük, viszont amikor a prőbahalászatra került a sor, a halak mind a beárnyékolt helyen voltak, nyilvánvalóan az élőlények nagyobb tömege vonzotta őket a fűzfák alá. Ennek következtében nem érezték meg annyira a nyílt vízben uralkodó természetes táplálék hiányát, mert azt a beárnyékolt helyen pótolva, a takarmányt is jobban értékesítették, így a fejlődésvisszaesésük is kevesebb volt. Ezen ábrával kapcsolatosan meg kell azt is említenünk, hogy a takarmány szeptember 1-én elfogyott, így a táplálékhiány következtében a halak szeptembertől a lehalászásig lefogytak. 9. ábra. Hibát követnénk el akkor, ha a halak fejlődésének visszaesését kizárólagosan a nagy fény következményének tulajdonítanánk. Itt egy másik körülmény is közrejátszik, nevezetesen az, hogy amint méréseink igazolják ez időben a halastavak oxigén-viszonyai is a legkedvezőtlenebbek, hiszen a kevés fitoplankton asszimilációs oxigén-produktuma nem sok, ugyanakkor a nagy meleg még jobban elősegíti az iszapban levő rothadási folyamatokat, melyek oxigénelvonással járnak. Ez különösképpen az erősen sertéstrágyázott tavakban tapasztalható. 3. A népesítés milyensége és mennyisége. A természetes hozam, értékének alakulását nagyban befolyásolja a tavak népesítése is. Ha egy tóban kevésszámú halat helyezünk ki, akkor ez a kevés hal nem képes a tó vizében levő és természetes táplálékul szolgáló szervezeteket összefogni és így a tó vizében rejlő természetes tápanyagot kellőképpen kiaknázni. Ezáltal a tóban egy bizonyos veszteség keletkezik, amit közvetlenül kárbavesző táplálékmennyiségnek nevezünk. Kevés számú hal esetében ez a közvetlenül kárbavesző táplálékmennyiség nagy. Ugyanekkor egy másik

veszteség is fellép : a halak súlyfenntartó táplálék szükséglete, ami kevés számú hal esetében kicsi mennyiség. De ahogy növeljük a halak darabszámát, úgy a közvetlenül kárbavesző táplálék mennyiségének értéke is csökken. A közvetve kárbaveszőé, vagyis a súlyfenntartó tápláléké növekedik. Lesz tehát egy olyan darabszám, amelynél e két veszteség egymással egyenlő mint Walter és Maucha kimutatták ennél a darabszámnál használjuk ki a természetes hozamunk maximális értékét, így tehát népcsítéseinknél ezt feltétlenül figyelembe kell vennünk. Ezért első törekvésünk az, hogy legalább annyi halat helyezzünk ki a tavunkba, amennyi hal a természetes hozam értékét optimálisan ki fogja használni. Természetesen ha tavainkban takarmányozunk akkor ennél több halat kell kihelyeznünk a, takarmányozásra a fi/o poe Ma sbű áx 70a aao 900 maa tiw tiao uoo /tsa /sookg 10. ábra. X számítva. Ezért a természetes hozam alakulását vizsgáltam a kihelyezési darabszám alapján. Ezt tünteti fel a.9. sz. ábra, ahol a nullkörök 1 1 év természetes hozamának értékeit tüntetik fel, az akkori kihelyezési darabszámnak megfelelően. Ezeknek a nullkör csoportoknak súlypontját képezve, azokat kiegyenlítettem és a kiegyenlítő görbe vonal szemléltetően feltünteti azt, hogy ennek a tónak természetes hozama 235 kg volt, melyet 232 db holdankénti darabszám mellett ért el. Ezen maximális érték előtt jól látható a természetes hozam hirtelen csökkenése, ez azt mutatja, hogy kevés számú behelyezett hal esetében a természetes hozamnak csak bizonyos, 30 40 50 stb. %-a nyer kiaknázást azért, mert ilyen kevés darabszám mellett a köz-

vétlenül kárbavesző táplálék mennyisége nagy. A maximális érték után nagyobb darabszám kihelyezésnél ismét csökken a természetes hozam értéke, azonban nem olyan nagy mérvben, mert itt a. kö.vétlenül kárbavesző táplálékmennyiség igen kevés és így csak a közvetve kárbavesző, vagyis a súlyfenntarto táplálékmennyiség többlete csökkenti azt. Mint látjuk, igen erősen befolyásolja a kihelyezés darabszáma, a természetes hozam értékét. 4. A takarmányozás hatása a természetes hozamra. Abból kell kiindulnunk, ami általában az eddigi felfogás volt, nevezetesen az, hogy minden egyes takarmányféleségnek állandó a takarmány együtthatója. Ez azt jelenti, hogy pl. 4.5 kg kukorica után. kapunk 1 kg halhúst, vagy 2,5 kg csillagfürtből kapunk 1 kg halhúst. Azt a számot, amely megmutatja egy bizonyos takarmánynak hány kg-ja szükséges ahhoz, hogy abból 1 kg halhúst állíthassunk elő : nevezzük takarmányegyütthatónak. Ezek szerint a csillagfürt takarmányegyütthatója 2.5, a kukoricáé 4,5 stb. Hogyha tavainkban takarmányozást folytatunk, akkor az őszi lehalászáskor kapott lehalászási eredményből a kihelyezési súly levonása után a tó természetes hozamát eddig úgy számították, hogy a tavakban megetetett takarmánymennyiséget osztották az illető takarmány takarmányegyütthatójával és az így kapott halhúsban kifejezett értéket nevezték takarmányhozamnak, mely az összes hozamból való levonás után adta a természetes hozam-értéket. Ezt az értéket helyesebben»marad természetes hozamra«értéknek nevezhetjük. Előfordult azonban az az eset is, hogy így számítva ki a természetes hozam értékét, intenzívebb takarmányozás mellett az 0 vagy negatív értéket is adott. Ez természetesen nem állhatja meg a helyét. Ez azt jelentené, hogy abban az esetben, ha intenzíven takarmány ózunk, a tó természetes haltermő ereje elfogy, sőt negatív értékűvé válhat. Ezt a zavart csakis a takarmányozás, illetve a takarmányegyüttható okozhatja.. Ebből a célból kiindulva, vizsgálat tárgyává tettem a. takarmányegyüttható kérdését is. A 10. ábrában feltüntetett módon e jelenséget analitikailag szemléltem. Az ábra. felső részén az»x«tengely tünteti fel a megetetett takarmánymennyiséget kg-ban és csillagfürtre átszámítva. Az»y«tengely a kapott halhozamokat tünteti fel. Az AC az állandónak vett takarmány együttható alapián a várt összes hozamunk értékeit ábrázolja, míg AE parabola a ténylegesen kapott halhozamokat mutatja. Ilyen körübnények között: CG = tga= 1 AG 2,5 vagyis a csillagfürt takarmányegyütthatójának reciprokja. Ezen takarmányegyütthatókkal átszámított takarmányhozam a ACG háromszög megfelelő ordinátáit tünteti fel és így a tó terméshozama AG, mint állandó : konstans-érték volna. Ha azonban a terméseredményeket vizsgáljuk, akkor AC helyett, a terméseredmény AE parabola mentén sorakozna fel és ha az állandó takarmányegyütthatőval kiszámított takarmányhozamot ezen értékekből levonjuk, akkor a természetes hozam értéke AH parabola szerint csökkenne O-ig, majd ezen túlmenően negatív értékekben. Ez természetesen csak egy látszólagos csökkenés, ami azt mutatja, hogy a takarmányegyüttható nem helyes, hanem az egy változó érték, és ezért AH parabolát AG mentén tükrözzük, mivel ez a terület nem a természetes hozamból, hanem a takarmányhozamból hiányzik. Miután az állandónak vett takarmány együttható helyessége ezáltal megdől, egy új változó takarmányegyüttható fogalmát kell ezentúl bevezetnünk, melynek értéke, a takarmánymennyiségnek megfelelő és AG, valamint AE parabola ordináta különbségével való osztás útján jön létre. Ezt a takarmányegyütthatót??-nak neveztem el és megállapítottam azt, hogy ez egy másodfokú parabola törvénye szerint változik a megetetett takarmánymennyiség és a természetes hozam U Az erdő

függvényeképpen. Tehát ezek szerint minél jobb a tó természetes hozama, a takarmányt a bennelevő halak annál jobb hatásfokkal értékesítik. Egyébként kevés takarmányt a halak jobb hatásfokkal értékesítik, mint a nagyobb mennyiségű takarmányt. Az AE parabola és AH parabola ordináta különbségeivel ha elosztjuk a megfelelő takarmánymennyiséget, úgy megkapjuk a takarmánygazdaságossági együtthatót : a p-t. Ezek alapján takarmányozásunk leggazdaságosabb mértékszáma megállapítható és tógazdaságainkba tervszerű gazdálkodás vezethető be. (Ennek elméletét dr. Erős Pál:»A pontyos tógazdaságok takarmányozásának törvényszerűségei és tervgazdálkodásunk új irányelven című, a HIDROLÖGTAI KÖZLÖNY 1949. évi 7 8. és 1950. évi 3 4. számában megjelent dolgozata tartalmazza.) Fentieket azért kellett röviden ismertetni, mert a természetes hozam eddigi számítási módjával nem kaptuk meg a helyes természetes hozamértéket, hanem mindenkor a takarmányozás által okozott hibákkal terhelt, a valóságos értéktől eltérő különböző értékeket kaptunk és ennek alapján gazdálkodtunk. Szükséges tehát egy olyan módszer, amely a természetes hozam pontosabb meghatározásához vezet és amely alkalmas arra, hogy az egyes tavak törzskönyvét felfektetve, évről évre a pontosan kiszámított természetes hozamértékek abban nyilvántarthatok legyenek. Ezáltal a tógazdasági termelésünk a tervgazdálkodás által megkívánt pontos keretek között végezhető el. E számítási mód elsajátításához szükséges, hogy előbb az összes hozamok fent ismertetett AE parabolájának az egyenletét meghatározzuk. Legyen egy másodfokú parabola egyenlete : y = A x 2 + B x + C ha x = 0, akkor esetünkben y = c, azaz C = c ha x = 0, és = tg a= = 0,4, azaz - = 2 A x + B dx 2,5 dx akkor B tg a = 0,4 = 6 ha x = 15 C és = 0, azaz 2 a x -f- b *= 0 dx akkor x - = 15 C 2a b azaz a = 30(7 és így az összes hozamok AE parabolájának egyenlete : yis = ~ x 2 + bx + c 30c ahol x a megetetett takarmány kg-ban kh-ként és csillagfürt egységben, c a tó természetes hozama kh-ként kg-okban. Számítsuk ki c értékét fenti egyenletből: yt = y4 c ~ ~ x 2 + bx, ahol yt = í\ takarmányhozam

A c-vel való beszorzás és a szokásos átalakítás után az alábbi vegyes másodfokú egyenletet kapjuk : " 2 (y7i; bx) c = O 30 (yáe bx) ± V (yts bx) 2 + Ebből c =!L C értéke fenti egyenletből kiszámítható, ha tudjuk az elért összes hozamok kh-kénti értékét és a megetetett takarmánymennyiséget csillagfürt egységben. Pl. Egy tó 600 kg holdankénti csillagfürt-etetés mellett 370 kg/kh összes hozamot adott. Mennyi a tó természetes hozama? (370 0,4-600) ± V(370 0,4 600) 2 + 4 ^ 600 2 = c = C = (370 240) ± 1/(370 240)'" + 0,053333-360000 ~ 2 130 ± VUO 2 + 192ÖÖ 130 ± /16900 + 19200 c = _ = 2 _ 130 ± ^36100 130 ± 190 320 c = 160 kg/kh. Az így kapott természetes hozam-értéket azután jelen tanulmányomban vázolt körülmények szempontjából újabb vizsgálat tárgyává kell tenni. Meg kell nézni, hogy mennyi volt a népesítés. Alulnépesítés esetén a természetes hozam -értéke az itt kapott értéknél nagyobb, túlnépesítés esetén szintén megfelelő kisebb korrekciónak van helye. Ezen kiigazítás után mérlegelendők az az évben uralkodó időjárási viszonyok, minek alapján némileg korrigálható és az így legjobb tudás szerint megközelített - értéket írjuk elő a tó törzslapján. A természetes hozamnak fenti módszerrel való kiszámítása a takarmányozás okozta hibaforrásoktól mentes. Ezért lényegesen jobb értéket ad minden eddig használatos módszernél. Az ismertetettek alapján a különböző környezeti tényezők tanulmányozásával pedig a számítási módunkkal kapott eredmény finomabb korrigálása válik lehetővé. Az értekezésem hozzájárul ahhoz, hogy a természetes hozam viselkedésében uralkodó eddigi bizonytalanságok nagyrészt megszűnhetnek, tehát fenti gondolatmenetet végigkövetve, minden egyes tógazda külön-külön megvizsgálhatja saját termelési eredményét. Úgy vélem, hogy ezen alapon a különböző feltételezések összehangolhatóbbá fognak válni. Ezen új módszer sokkal jobban megközelíti a természetes hozam helyes értékét. Ennek bizonyságául a 11. ábra szolgál, melyben feltüntettem a buzsáki V. sz. tó természetes hozamértékeinek régi módszerre] és új módszerrel való kiszámítási értékeit. Ebből kitűnt, hogy a nagy szétródásokat leszámítva, melyeknek oka mindig más - - a régi módszer 60%-os valószínűsége helyett, ezen új módszerrel 82%-os valószínűséggel közelítettük meg a helyes természetes hozam-értéket. Holott ezzel csak 12 Az erdő»1

a takarmányozás által okozott bizonytalanságokat küszöböltük ki, a népesítés, vagy a hizlaló tóban egyidejű ívatások esetében az adatokat nem korrigáltuk. Az itt vázolt új természetes hozam meghatározási mód ad csak lehetőséget arra, hogy fent közölt törvényszerű összefüggéseket a tavak terméseredményeiből ki tudjuk mutatni. E módszer eddigi nem ismerése okozta a tavak terméseredményeiből való természetes hozam meghatározásnál a tógazdasági gyakorlatban azokat a bizonytalanságokat, amelyek lehetetlenné tették tógazdálkodásunkban a természetes hozam megismerését és helyes meghatározását. Ezért eddigi tógazdasági üzem- A buzsóki V tó természetes hozom értéke/ne* gyokor/sági göröéje Uj móctszerret kiszom/tott Régi rnóoszerretkiszámított természetes tiozom értékek természetes hazam Kg/kti To m f ö Tíö tbo réo?5b tzo?4o &ö 2^0 sóo jfcö 3*o 11, ábra. terveink nélkülözték a biztos elméleti alapot, minek az a következménye,hogy terméseredményeik sem voltak kellő biztonsággal előirányozhatok. Az ismertetett módszer gyakorlati bevezetése nemcsak termelésünk ügyét viszi előbbre, hanem módot ad arra is, hogy tudományos vizsgálataink új iránya tógazdasági terméseredmények rendszeres statisztikai adatszolgáltatása révén kialakulhasson és egy újszerű tógazdasági üzemgazdaság és termeléstan alapjaivá váljék. IRODALOM 1. Erős Pál : A pontyostógazdaságok takarmányozásának törvényszerűségei és tervgazdálkodásunk éij irányelvei. (Hidrológiai Közlöny 1949. évi 7 8. szám és 1950. évi 3 4. szám.) 2. Erős Pál : A halastavak természetes hozamának vizsgálata. (Hidrológiai Közlöny 1950. évi 9 10. szám.) 3. Erős Pál : A halastavak természetes hozamának változásai. (Kézirat megjelenés alatt a Hidrológiai Közlöny-ben.) 4. Erős Pál: A halastavak takarmányozását befolyásoló tényezők. (Kézirat megjelenés alatt a Hidrológiai Közlönyben.) 5. Maucha Rezső : A természetes vizek és mesterséges halastavak nópesítésének tudományos alapjai. (Halászat, Bp., 1948.) 6. Maucha Rezső : Természetes vizek és mesterséges halastavak termelőképességéről. (Halászat, Bp., 1947.) 7. Maucha Rezső : Über einige kosmisohe Faktorén der Phytoplancton-Produktion. Sonderabdruck aus dem Archív für Hydrobiologie 1937. 8. Unger Emil: A haltermelés biológiai alapjai. (Halászai, Bp., 1936.) 9. Varga Lajos : A halastavak életközössége és annak változásai 1949 folyamán a Kaposvári Erdőgazdasági N. V. Tógazdaságaiban. (Hidrológiai Közlöny 1950. évi 7 8. szám.) 10. Woinarovich E. : Halgazdaságtan. 1948. P. M. kiadvány.

S Z E M L E Az idén júliusban a Szabadszállási Állami Erdőgazdaságtól egy nyárfa törzsdarabot kaptam abból a célból, hogy állapítsam meg a törzsön látható rendellenességek okát. A kísérőlevél beszámol arról, hogy a törzseken kisebbnagyobb barnás-fekete foltok keletkeznek, melyek később felrepednek, belőlük fekete nedv szivárog elő. A beküldött anyag megvizsgálása után kiderült, hogy egy Magyarországon nem ismeretes betegséggel állunk szemben. Az irodalom szerint ezt a betegséget 1941- ben észlelték nagyobb mértékben a nyugati államokban. Azóta rohamosan terjedt, egyes helyeken annyira elhatalmasodott, hogy a nyárfajok telepítését teljesen lehetetlenné tette. Legerősebben a Rajna felső folyásának területén, mégpedig a legjobb nyártermőhelyeken lépett fel először, ahol az l 15 éves Populus robusta állományokat támadta meg. A károsítás következményeképpen az állományok növekedési erélye csökkent, ami vastagsági és magassági növedékveszteségben nyilvánult. Továbbá a korona nlsó ágai elhaltak, erősebb támadás esetén a koronának csak kis része maradt életben. A beteg fák lombjukat ősszel korábban vesztették el, mint az egészségesek. Schwerdtfeger közlése szerint ez a betegség a felsőrajnai nyárállományokban oly nagy károkat okozott, hogy Baden északi részén és Pfalzban a további intézkedésig a Populus robusta telepítését betiltották. A Rajna hesseni árterületén a kár kisebb. Jelentkezett elszórtan a kár Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában is. A külföldi megfigyelések szerint a Populus robustán kívül Nyárasaink újabb betegsége DR. GYÓRFI JÁNOS megtámadta a betegség a Populus regeneratát, serotinát és berolinensist is, tehát ez a betegség elsősorban a nemes nyarakon észlelhető s a tapasztalat az, hogy ezek a legfogékonyabbak e betegséggel szemben. A Szabadszállásról beküldött anyag megvizsgálása és az irodalom áttanulmányozása után Szabadszállásra utaztam és a helyszínen vizsgáltam meg a bajt. A betegség Szabadszállás határában levő Csordákat melletti községi erdő területén lépett fel kb. 5 kat. holdon. Az erdőcskét két ízben telepítették. Az idősebb rész 16 éves, átlagmagassága 14 m, átlagos mellmagassági átmérője 18 cm, a fiatalabb telepítés 8 éves, átlagosan 5 m magas, 6 em mellmagassági átmérővel. Az idősebb állomány elegyetlen Populus canadensis, a fiatalabb állományt pedig csoportosan telepített Populus canadensis, balsamea és trichocarpa képezi. Talajuk sík, humuszban gazdag homok. 1. ábra

Helyszíni vizsgálat alkalmával az erősebb fertőzöttségből arra következtettem, hogy a baj kiinduló pontja a fiatal állomány volt. Sajnos, annak származását, telepítőjének elhunyta miatt, megállapítani nem tudtam. A betegség a fiatal állományból terjedt át az idősebbe. A fiatalabb részben, amely kb. 'i kat. hold, egyetlen egy ép törzset sem találtam. A. 2 kat. holdnyi idősebb részben a betegség még csak szórványosan jelentkezik. Ezt a betegséget magyarul külső jellegei után nyárfakéregfekélynek neveztem el. Tünetei a 2. ábra következők : A nyártörzsek és ágak simakérgű helycin tízfilléres nagyságtól gyermektenyér nagyságig vörösesbarna, később barnásfekete, végül tiszta fekete foltok keletkeznek (1. 1. ábra). Ezek a foltok felrepednek, belőlük tavasz végén, nyár elején barnásfekete nedv szivárog ki. A törzs vastagodásakor az elhalt kéregrész szétnyílik, helvét várszerű seb foglalja el, ami szövetburjánzás eredménye. Az ilyen törzseket ótvarhoz vagy himlőhöz hasonló sebhelyek borítják. Az ótvarszerű kéregsebben a felszakadt kéregrészek között sötétbarna szövetrostok találhatók. Ha a törzset a fekélyes helyen átfűrészeljük, látjuk, hogy a háncs a kambiumig, sokszor a szíjácsig elhal (1. 2. ábra) és a farész vörösbarna színezetű lesz. A kéregfekélyes sebhelyek feketebarna színe rendszerint csak egy évig tart, azután elmosódik, elszíntelenedik. Helyette a felrepedt részen megindul a szövetburjánzás, a fa igyekszik a sebhelyet beforrasztani, a törzsön daganatok keletkeznek, keresztmetszetben pedig a fa mélyebb rétegeiben találjuk meg a barna vagy fekete foltokat. Ha a daganatokat hosszirányban metszük fel, láthatjuk, hogy a farész az egész daganat alatt megfeketült, egyes esetekben a fa belsejében hosszanti üreg keletkezik. A következő tavasszal a feketeszínű fekélyek a törzs más, simakérgű helyein lépnek fel,' mindig magasabban és magasabban, melyekből ismét megindul a nedvfolyás s varos daganatok keletkeznek, úgy. hogy a törzset a sebhelyek teljesen elborítják. A jelenség okozója még ismeretlen. Eddigi vizsgálataim szerint a megbetegedett helyen gombát nem találtam. Az irodalom szerint valószínűleg baktériumos megbetegedéssel állunk szemben. Legnagyobb valószínűség szerint Coccusok idézik elő a bajt. Most folynak a kórokozó kitenyésztésére és a fertőzés feltételeinek megállapítására a vizsgálatok. Az bizonyos, hogy a felrepedt kéregsebeken keresztül gombainfekció is bekövetkezik, amiről a fa kereszt- és hosszmetszetében jól látható erősfokú kóros álgesztkópződés tanúskodik. Már az eddigi tapasztalatok alapján is állíthatjuk, hogy a nyárkéregfekély által megtámadott törzsek teljesen elértéktelenednek. Éppen ez teszi szükségessé ezzel az új betegséggel vak) intenzív foglalkozást annál is inkább, mert népgazdaságunk ötéves erdősítési programmjában a nyártelepítés az egyik legsúlypontosabb kérdés. A betegség az irodalom és saját tapasztalatom szerint kisebb-nagyobb foltokban, csoportokban fordul elő, ami annak ragályos voltát bizonyítja. Egyes különálló törzsek megbetegedése igen ritka. A betegség a fiatal állományokban a gyakoribb, mert ott több simakérgű törzsrész ós ág található. Az idősebb állományok vastagabb kérgű törzsrészei mentesek a támadástól. A fertőzés ott inkább a törzs felső részére és a koronára szorítkozik. A termőhelynek az eddigi megfigyelések szerint a betegségre nincs befolyása, ártereken épéigy előfordul, mint homokra telepített nyárasokban. A most meginduló vizsgálatok majd talán fényt derítenek arra, hogy a telepítési módok közül melyik segíti elő a betegséget, illetve melyik módszer akadályozza meg a kórokozó fellépését és elhatalmasodását. Amíg a betegség okát nem ismerjük, védekezési módot sem lehet ellene kidolgozni. Egyelőre szigorúan óvakodnunk kell a fertőzött területekről való dugványszedéstől, sőt maggyüjtéstöl is. Ott, ahol a betegség most lép fel, célszerű a beteg törzseket kiszedni és elégetni. Nálunk ez a baj még nem katasztrofális. Fokozott elővigyázattal és rendszabályokkal a fertőzés széleskörű elterjedését megakadályozhatjuk.

AZ ERDŐ Tom. I. No. 2. 155 Irodalom I. Jablokov, A. Sz. : Az egészséges nyárfáinevelése és termesztése. Voszpitanie i razvedenie zdorovoj oszinü. 1949. 2. Schwerdtfeger F. : Pappelkrankheiten und Schádlinge der Pappeln. Das Pappeljahrbuch 1947. 3. Schwerdtfeger F. : Pappelvorkommen und Pappelkrankheiten im nordwestdeutseheii Walde. Mitteilung des Deutschen Pappelvereines 1949. 4. Schwerdtfeger, F. : Pappelkrankheiten und Pappelsehutz. Sonderdruck aus : Das Pappelbueh 1951. 5. Sumilina, L. K. : A nyár dugvánnyal való szaporítása. Agrobiológia, 1950. Csemetekerti üzemtervek jelentősége új erdők telepítésével kapcsolatban RIMLKR LÁSZLÓ A magyar gazdasági élet szocialista átrendezése során mindazon területeket, melyek akár fekvésüknél, akár minőségüknél fogva mezőgazdaságilag jól nem hasznosíthatók, egyre nagyobb mennyiségben bocsátja kormányzatunk beerdősítési célzattal az állami erdőgazdaságok rendelkezésére. Így a nagyüzemű mezőgazdaság rendszerébe bármi oknál fogva - be nem illeszthető területek átvételével sok olyan területtel gyarapodnak az állami erdőgazdaságok, melyeken igen belterjes, magas színvonalú erdészeti kultúra építhető ki. Ha párhuzamot vonunk a kapitalista idők és a mai szocialista erdőgazdasági irányzat között, akkor világosan láthatjuk a kettő között az éles különbséget. Míg a kapitalista társadalom idejében állandóan fogyott, ma az intenzív erdőtelepítések hatására az erdők területe rohamos növekedést mutat. A nagyméretű erdőtelepítés igen komoly és felelősségteljes feladat elé állítja a magyar erdőgazdaság minden egyes dolgozóját. Ma már a mezőgazdaságilag nem hasznosítható természetüknél fogva gyengébb fahozamot adó területek beerdősítésén, a kopárok megkötésén túlmenően aránylag jobb területek befásításával nagyobb és minőségében jobb fatömeget adó állományok létesítése a főcél. >Legyen valamennyi új erdőtestünk a telepítések mintaképe, amelyen a tudomány és a gyakorlati felismerések közös, új barázdáját szántsa fel az eke«olvasom az >Erdőgazdaság«hasábjain. Mint ahogy a szocialista gazdálkodás alapja a tervszerű termelés, úgy a mintaszerű erdőtelepítés sem képzelhető el előre elkészített alapos tervezés nélkül. Az új erdők telepítési terveinek elkészítése talajvizsgálattal kezdődik. A talaj kémiai és fizikai összetételének ismerete nélkül a legjobban megfelelő fafaj és elegyarány nem választható meg. Ezért elengedhetetlenül szükséges erdőtelepítési munkálatok beindításával talajtérképek készítése. A helyes fafaj és elegyarány megválasztása meghatározza a szükséges csemetemennyiséget, azonban a legkörültekintőbben és legjobban megtervezett telepítés sem hajtható végre, ha a felhasználandó csemete nem áll rendelkezésre. Amint az erdőgazdálkodás minden vonalán már teljes tervszerűséggel dolgozunk, úgy magától értetődik, annak szükségessége, hogy az erdőgazdasági tevékenység első fázisa, a csemeték megteremtése is - az előre megtervezett kívánalmaknak megfelelően több évre elkészített munkaterv, a csemetekerti üzemterv alapján történjék. De a világszerte pusztuló monokultúrák, az Alföldünk elkorcsosodott akácosai is óva intenek a tervszerűtlen csemeteneveléstől. A szakszerű gondossággal elkészített csemetekerti üzemterv alapja a reánk rótt hatalmas erdősítési feladatok helyes kivitelezésének. Megakadályozza a mult minden hibájának kezdetét, az ötletszerű erdősítést. Bármily kiterjedésű is a, csemetekert, a jövőben nagyságától függően részletes vagy váz- Jatos terv nélkül nem üzemeltethető. A megyei erdőgazdasági egyesülések erdőművelői a területileg illetékes erdőművelőkkel és üzemvezetőkkel megállapítják 5 évre előre évi bontásban a beerdősítendő területek csemeteszükségletét fafajonként részletezve. így megállapított ós biztonsági tényezővel felemelt csemetemennyiségre épül fel a csemetekerti üzemterv. Kz az üzemterv fogja biztosítani a megyén belül a csemete önellátást. Önellátás esetében igen komoly mértékben emelkedik az elültetett csemeték megeredése és megmaradása. D e aláhúzottan fontos ennek a kérdésnek a megoldása más szempontokból is. Önellátással biztosítható a legpontosabban a megfelelő minőségű csemetemennviség. Vitathatatlan továbbá a más tájegységekről hozott mag jobb akklimatizálódó képessége a kész csemetével szemben. A magbegyüjtést ugyanis országosan kell megszervezni, mert annak maradéktalan biztosítása csakis így érhető el, bár figyelemmel kell lenni arra, hogy minden magot a természetes előfordulási vagy ahhoz hasonló éghajlati körzetben használjunk fel. Az önellátás kizárja az egyes távolabbi tájegységek közötti időjárási különbségek következtében elkésve érkező csemeték miatt történő késedelmes erdősítést, amint az, különösen az idei tavaszi erdősítéseknél, igen szembetűnő volt

és az erdősítés eredményességéi károsan fogja befolyásolni. A fásítás közelében történő csemetetermelés önköltségcsökkentéssel is jár, mert a rövidebb távon való szállításnál a csomagolás egyszerűbb és olcsóbb. A rövid távon történő szállítás előnyeként könyvelendő el a rövid ideig tartó szállítás, ami által csemetéink kisebb mértékben vannak kitéve minőségi romlásnak. De népgazdasági szempontból sem közömbös a rövidebb távú szállítás következtében inas célra felszabaduló vasúti és tehergépkocsik, száma. Csemetekerti üzemterveink tehát úgy állítandók össze, hogy azok segítségével a megye tájegység önellátása már teljes egészében biztosítható legyen. Az üzemtervi előírás van hivatva megoldani az eddigi csemete termelésünk egy további hiányosságát, a csemetekerti teriiletek termőerejének fenntartását, illetve fokozását. Szocialista gazdasági rendszerünk nemcsak módot ad a magyar erdőmin élőknek az erdőterületek állományainak javítására, az erdősültségi százalékunk hatékony emelésérc, hanem azt részünkre kötelezően elő is írja. Kormányzatunk e nagyszerű elhatározása oly nagymennyiségű csemete termelését kívánja, amely mennyiség csak nagyüzemű kertekben termelhető meg. Át kell tehát térni mind ott, ahol nagytömegű csemetére van szükség és főleg lombcsemeték, gyökeres dugványok előállításáról van szó. a kisüzemi! vándorkertekről az állandó nagyüzemű kertek művelésére. Állandó kertekben pedig a talaj termőerejének fenntartásáról, emeléséről trágyázással kell gondoskodni. A trágy r ázás rendszerességének, biztosítása érdekében a táblákat forgókba kell beosztani. A forgók száma függ a szükséges talajjavítási munkák időszakos ismétlődésétől, a füves-herés vetések időtartamától. Minden nagyüzemű kertünk talajai vizsgáltassuk meg az ERTI-vel vagy a Talajjavító Vállalattal és kérjünk tőlük szakszerű trágyázási tervet. Á csemetekerti üzemterv harmadik es népgazdaság szempontjából igen jelentős célja a csemetenevelési költségek csökkentésének kérdése. Népi demokratikus kormányzatunk a szakember által soha nem remélt lehetőséget biztosít új erdők telepítésére és a rontott erdők megjavítására. Ezeknek a nagy anyagi lehetőségeknek a helyes kihasználása az erdőművelők feladata. Kötelességünk a termelési költségek minél alacsonyabbra való csökkentése. A termelési költségek csökkentésére pedig az utat az élenjáró szovjet gépesített csemetetermelés mutatja meg. Ezen felül beesüljük meg a csemetetermelésben élenjáró újítóinkat, akiknek példája nyomán már ismerjük hazai viszonylatban mind a lomb, mind a tűlevelű csemeték nagyüzemű termelésének technikáját. Újítóink a magvetéstől a csemetekiemelésig megmutatják az utat a gépesítés felé. Az elmúlt egy-két év mutatja, hogy a csemetenevelés önköltségcsökkentése felé vezető úton jól indultunk el. Irányt kell venni a csemetetermelési költségek csökkentésére oly módon, hogy a csemete előállítási költsége a vetéstől a kiemelésig, illetve a csomagolásig fajtától és kortól függően, a maiaknál lényegesen alacsonyabb legyen. Ennek elérése érdekében a csemetekerti üzemtervben a vetéstől az ápoláson keresztül a kiemelési munkáig az alkalmazandó munkamódszer és a használandó munkagépek megtervezendők. Rendszeres önköltségcsökkentés csakis úgy érhető el, ha csemetekertjeink munkáját 75 80%-ra gépesítjük. A gépek használhatóságának érdekében az üzemtervnek részletesen ki kell térnie a csemetekerti táblarendszer beosztására. Főcélnak tekintendő, hogy a gépek egy irányban hosszú távon legyenek használhatók, hogy a fordulási holtjárat a legkisebbre csökkenjen. Az üzemtervnek részletesen ki kell tűznie a kis táblák, ágyások szerinti művelési rendszer átállítását a nagytáblás rendszerre. Az átállás függően a csemete fajától és korától 1 2 évig is elhúzódhat. A fentiekben leírtak alapján az első ilyen tervezésünk ezév májusában indult meg Fejér megyében. Fejér megyében kb. 3000 ha terület beerdősítését 3 évre irányozzuk elő. Ezen terület beerdősítéséhez szükséges csemeték nagy részét a 66,5 ha területű belsőbárándi kert fogja termelni. Az évente beerdősítendő terület 960 ha. Ha-ként 18.000 drb lomb, vagy 10.000 drb fenyőcsemete elültelését terveztük meg. Nemes nyarakból 3x4-es hálózatban ha-ként 1200 drb-ot ültetünk. A telepítendő fafajok százalékos elosztása az alábbi : 15",, erdei fen vő, 25% feketefenyő, 35% tölgy,.10 Q nyár, > (i juhar. 2% kőris, 8% hars. Tehát a 960 ha beerdősítésére az alábbi csemetékről kell évente az. 1952/53 1953/54. és 1954/55. erdősítési idényekben gondoskodni : 1. 144 ha erdeifenyő á ha 10.000 db 2 éves 1440 ezer db., 2. 240 ha feketefenyő á ha 10.000 db 2 éves 2400 ezer db. 3. 192 ha kocsányos tölgy á ha 18.000 db 1 éves 3456 ezer db. 4. 48 ha vöröstőlgy 1 8.000 db 1 éves 864 ezer darab. ">. 96 ha csertölgv makkvetéssel. 0. 48 ha korai juhar á ha 18.000 db 1 éves 864 ezer db. 7. 19 ha magaskőris á ha 18.000 db I éves 342 ezer db. 8. 77 ha kislevelűhárs á ha 18.000 db 1 éves 1386 ezer db. 9. 96 ha nemesnyár á/ha 1200 db 1152 ezer db. Összesen 960 ha 11,904 ezer darab. A csemetekerti termelési tervek szerint a szükséges csemeték közül az erdei-, feketefenyő és nemesnyár a bárándi csemetekertben nem termelhető meg. ezeket a mohai, petreeseri és vajtai csemetekert fogja nevelni.

KÖNYVISMERTETÉSEK P. A. Genkel : A növények szárazságtűrése Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951. 316 old. Fordította a Mezőgazdasági Dokumentációs Központ munkaközössége. Szerző bevezetőül a szárazságtűrést, mint alkalmazkodási képességet határozza meg. Az alkalmazkodási jelenségek lényegének tisztázása érdekében mélyenjáró elméleti fejtegetésekbe bocsátkozik, feltárja a célszerűségi magyarázatok tarthatatlanságát, bebizonyítja azon törekvések helytelenségét, amelyek a sztatikus okozati összefüggések jelentőségét abszolutizálva az egyensúlyelvet akarják rákényszeríteni a biológiai folyamatokra. Leszögezi, hogy a szervezetben a külső hatások reakcióját az okozati összefüggések sokoldalúsága jellemzi. A reakciókban tapasztatható célszerűség relatív jellegű ós a szervezetek történelmi fejlődésében gyökerezik. E vonzó bevezetés után az I. fejezetijén részletesen ismerteti kísérleti parcelláinak természeti viszonyait (Cseljabinszki téridet, Troitzk város melletti erdős sztyep). A talaj változatos : szikes, szódás szikes, savanyú és fekete mezőségi talajú részek váltakoznak. Éghajlata szélsőséges, rövid, forró, száraz nyárral, kemény téli fagyokkal. A növénytakaró is igen heterogén. A II. fejezetben a talajszárazságnak és a légköri szárazságnak a, mezofitonokra gyakorolt hatásával foglalkozik. Bőséges irodalmi anyag és saját kísérleti adatok alapján osztályozza a szárazság megnyilvánulási módjait, megállapítja, hogy a hirtelen beköszöntő szárazsággal szemben a lassan fokozódó szárazság viszonylag kevésbbé veszélyes, mert a növény közben hozzáedződik a vízhiányhoz. A növény a különböző fejlődési szakaszokban is különbözőképpen reagál a szárazságra. Ha a talajban van elég víz, akkor a mezofitonok jól bírják a légköri szárazságot ós a túlzott felmelegedést fokozott transzpirálással kerülik ki. A III. fejezetben ( > Egyes xerofitonok vízgazdálkodásai) újszerűen határozza meg a xerofiton fogalmat ós kiemeli e növénycsoport jó alkalmazkodóképességét. Eredeti módon osztályozza a száraz termőhelyek növényeit, az. osztályozás alapjául a szárazságtűrés mechanizmusát választja. A IV. fejezetben a halofitonok vízgazdálkodását tárgyalja. Az erőteljesen párologtató halofitonok folytonos vízellátását sejtnedvük magas ozmózisos nyomása teszi lehetővé. A könyvnek igen jelentős részét, egyharmadát teszi ki az V. fejezet, amelyben a szárazságelleni edzést ismerteti. Az előző fejezetek adatai szerint a mezofitonok csoportjába tartozó) haszonnövények, valamint a xerofitonok igen jelentős része is csak akkor képes elviselni a szárazságot, ha ahhoz hozzászokott, alkalmazkodott. Mennél fiatalabb a növény, a szárazsághoz is annál könnyebben alkalmazkodik. A mag csírázása közben érvényesülő behatások mély nyomot hagynak a növény egész további életében. Ha a csírázásnak indult magot óvatosan kiszárítjuk, majd újból benedvesítjük, ezt az eljárást esetleg többször (2 5) megismételjük, akkor a növényben olyan irreverzibilis változások játszódnak le, amelyek végeredményben a szárazságtűrés fokozódásában jutnak kifejezésre. Az így megedzett növényekben a plazmakolloidok hidrofil jellege erősödik, a sejtek ozmózisos nyomása emelkedik, az anyagcsere intenzitása fokozódik, a transzpirálás élénkül, xeromorf vonások fejlődnek ki és főleg az egyedi élet későbbi szakaszaiban beköszöntő szárazságot az ilyen növények jobban bírják. Végeredményben a vetés előtt edzett növények nagyobb termést adnak. A könyvben végül mellékletként rövid utasítás található a vetőmag szárazság elleni edzésének gyakorlati végrehajtásához. J. B.

A u j e 8 z k y Lászlót Berényi Dénes és Bilittéla : Mezőgazdasági Meteorológia Az agrometeorológiai ismeretek kézikönyve Budapest, 1951. f,.)0 oldal, 300 ábra. Akadémiai Kiadó Az időjárás és a mezőgazdasági termelés összefüggéseinek kutatásával foglalkozó tudományág, vagyis az agrometeorológia nálunk csak néhány évvel ezelőtt lépett a dialektikusan megalapozott komoly, erős fejlődés útjára. Az elmúlt évtizedek gazdasági beszámolói is sokat hivatkoztak ugyan az időjárásra, fagyokra, jégesőre, árvizekre stb. mint a rossz termések okozójára, de azért az agrár Magyarország ügyeinek akkori intézői a tények megállapításánál alig mentek tovább. Az időjárás okozta kockázatok legyőzése, az éghajlati meglévő adottságokhoz való alkalmazkodás és az éghajlat nyújtotta lehetőségek legjobb kihasználása érdekében vajmi keveset tettek. Sőt magát az agrometeorológiai tudományt is alig támogatták. Népi kormányzatunk szovjet példák nyomán felvette munkatervébe a szárazság, az aszály leküzdését, a szárító romboló szelek megfékezését, a korszerű agrotechnikai módszerek alkalmazását, a talajpusztulás elleni küzdelmet, a magyar föld termőképességének fokozását, népünk jólétének és fejlődésének alapjait. Ezeket a nagy célokat kívánja ez a terjedelmes, tudományos kézi-, illetőleg szakkönyv is szolgálni. A könyvet különösen az a körülmény teszi rendkívül értékessé, hogy az agrometeorológia részletkérdéseivel foglalkozó, főként az utóbbi években eddig megjelent monografikus, tankönyvszerű munkák mellett ilyen összefoglaló kézikönyv eddig hiányzott. A könyv tartalmazza ennek a tudományágnak eddigi eredményeit és képet ad arról is, amit a további kutatás hazai vonatkozásban még nyújtani képes. Rámutat arra, hogy az agrometeorológia nem pusztán ténymegállapítással foglalkozik, hanem irányt mutat olyan módszerek és eljárások kidolgozására is, amelyekkel az időjárás szeszélyeiből eredő károkat leküzdhetjük és földművelésünk különböző ágazataiban, főként mezőgazdasági termelésünkben a kockázatot minimumra csökkenthetjük. Annak tisztázása. hogy az agrotechnika vívmányait (öntözés, növénynemesítés stb.) hogyan, mikor és hol alkalmazhatjuk a legnagyobb sikerrel és biztonsággal, jórészben az agrometeorológia feladata. A három részre tagozódó kötet I. része a meteorológiai alapismereteket (alapfogalmak, légkör, időjárás és éghajlat, meteorológiai kutatás és kutató eszközök, meteorológiai sugárzástan, hőmérséklet, légnedvesség, elpárolgás, légnyomás, szél, levegőfajták és időjárási frontok, fagykárok meteorológiája, csapadékjelenségek, az időjárás előrejelzése, éghajlati általános ismeretek, a Föld és Magyarország éghajlata) oly világosan tárgyalja, hogy abból az olvasó a meteorológia mai állásáról teljes képet kap. Ez a rész különállóan is teljes egész. A II. rósz az agrometeorológiai alapismereteket tárgyalja kitűnő összeállításban. Fejezeteinek tárgyai : az agrometeorológia tárgyköre és feladatai, a növényfenológia szerepe, a levegő alkatrészeinek növényélettani szerepe, a sugárzásnak, a hőnek, a víznek és a szélnek szerepe és hatása a növények életében, a növények időjárási igényei fejlődésük különböző szakaszaiban, mikro- és növényklíma, az agrometeorológia gyakorlati alkalmazása. A III. rész a termesztett növények mégpedig a gabonaneműek (búza, rozs, árpa, zab), a kapások (burgonya, kukorica, napraforgó, cukorrépa, dohány), a takarmánynövények (lucerna, lóhere, kukorica-csalamádé, csillagfürt), egyes különleges növények (rizs, gyapot, szója) különleges agrometeorológiájával foglalkozik ; majd a különböző talajok mikroklímáját a talajművelés és mikroklíma közötti összefüggéseket ismerteti. Az utolsó fejezet az erdő éghajlatát (állományóghajlatot, az erdőtelepítés és erdőgazdálkodás meteorológiai kérdéseit, a fásítás és szélvédelem hatásait) tárgyalja. Kár, hogy ez az erdészetet érdeklő rész nem részletesebb. 0.

SZAKIRODALOM Csikóé, Ja. : A szerfakihozatal fokozásának útjai A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XIX. pártkongresszusának.1 népgazdaság 1951 1955. évi fejlesztésére vonatkozó utasítás tervezet szellemében megfelelően az erdőiparnak az öt év alatt a szerfakihozatalt 56%- kal növelni, az ipari termékek önköltségét pedig 25%kal csökkenteni kell. Az erdőipariiak korlátlan lehetőségei vannak a szerfakihozatal növelése terén. Például a gömbfafűrészelés során a nyersanyagnak mintegy 15% széldeszka és léc. amit eddig tüzelőnek használtak fel, holott ezek lekérgezve eredményesen alkalmazhatók lennének papírfa nyersanyagnak a cellulózé-papírgyártásban, valamint szigetelőlemezeknek. A széldeszkák és lécek kérgezését a gömbfa kérgezésével együtt célszerű végezni, szállítás pedig darabortan ajánlatos. A fennálló szabályok értelmében a talpfát antiszeptikumokkal telítve helyezik a pályatestre. Ez lehetővé teszi, hogy talpfának olyan fafajokat használjunk fel, amelyeket korábban a gombabetegségekkel szemben kis ellenállásuk miatt nem lehetett alkalmazni. Ilyen a nyír. amely mechanikai tulajdonságai tekintetében az erdei és lucfenyőt meghaladja, azonban biológiai ellenállása kevés. Még kisebb a bükk biológiai ellenállása. Amikor azonban antiszeptikumokkal telített bükk-talpfa tartósságát vizsgálták, megállapították, hogy tartóssága kétszeresen meghaladja az erdei fenyő talpfák tartósságát. Az erdei fenyő talpfák egy részének nyírből készült talpfákkal történő felcserélésének lehetősége még kihasználatlan. (Lesznaja promnslennoszt, Moszkva, 19 52. aug.) Qordejev, A. V. : Nagy gyantahozamú fafajok A krimi fenyő (Pinus pallasiana Lamb) mind természetes, mind mesterséges előfordulásai határain belül nagy gyantahozamú, az erdei fenyő gyantahozamát 1,5.'(-szorosan meghaladó fafaj. Nagy gyantahozama már fiatal korban megnyilvánul és egész idős koráig megmarad. Észszerű kihasználás esetén 40 50 éves természetes állományaiban egy hektáron 700 1000 kg jóminőségű gyantát hoz, ugyanakkor az erdei fenyő erőteljes kihasználás esetén egy hektáron átlag 150 200 kg-ot ad. A kis vastagságú krimi fenyő törzsek már kifizetődő gyantahozamot adnak, ami lehetővé teszi a fiatal állományoknak életerejük gyengítése nélküli megcsapolását. A második és harmadik évben a krimi fenyő gyantahozamát 60%- kai tudja növelni. A krimi fenyő gyantája terpentinolaj ban gazdag (21 32%). Terpentinolajtartalma a, gyűjtés idejétől (nyár, ősz) függ. A krimi fenyő a Szovjetunió európai része sztyepövezetének homoktalajain tömeges telepítésre alkalmas. A feketefenyőnek (P. austriaea Höll.) szintén nagy gyantatermőképessége van. Egyes feketefenyőfáknak a voronyezsi területen különösen nagy a gyantahozama, 40 éves korban egy idény alatt mintegy 4,5 kg gyantát adnak keskeny gyantacsapokon át. A feketefenyő gyantája 21 25% terpentinolajat tartalmaz. A feketefenyő fagyállóbb, minta krimi fenyő, ezért a Szovjet európai része erdősztyep övezetében javasolható tömeges telepítésre. A voronyezsi és rosztovi területeken az erdei fenyő szokatlanul nagy gyantatermelőképességéről tett tanúságot. Ez feltételezni engedi, hogy az erdei fenyőnek nagy gyantahozamú, ökotípusai vannak. (Lesznoje Mozjajsztvo, Moszkva, 1952. 7. sz.)

Pancer, A. : A csörlős közelítés fejlődésének távlatai A Szovjetunió erdőipari minisztériumának Központi Géptervező Hivatala jelenleg éij esörlők szerkesztésén dolgozik. Ennek kapcsán a Hivatal megállapította, hogy míg 1950-ben a TL-3 csürlők évi teljesítménye a KT-12 traktorok teljesítményénél 902 m*-rel volt kevesebb, 1951-ben a TL-3 csörlők 283 m 3 -rel több fát közelítettek, mint a KT-12-es traktorok. Megállapították azt is, hogy a csörlők karbantartása olcsóbb, mint a traktoroké és hogy a csörlők önköltsége általában azonos a traktorok önköltségével. A csörlők elmocsarasodott talajokon és hegyvidékeken nélkülözhetetlenek, míg a traktorok inkább sík terepen alkalmazhatók. A Hivatal 1951-1952. években többek között kipróbálta a 360 m távolságból közelítő L-3, a kótdobos, 500 m távolságból közelítő L-8 és a végtelen kötelíi, (i tonna vonóerejű L-l 5 típuséi csörlőket. A kísérletek alapján megállapították, hogy a jövő közelítő csörlőjének agregát-típusúnak kell lennie, ami lehetővé teszi a vágásterületen és a felső rakodón az összes főbb munkamenetek komplex gépesítését. A Központi Géptervező Hivatal a következő csörlő-agregátort tervezi: 1. Vontatóereje kis választékra az első meneten ü tonna, a következőn 3 tonna, nagy választékra 10. illetve 5 tonna legyen. 2. A működő csörlő drótkötélé-* nck kapacitása 50(1 m, a kihasználatlan csörlőé 1.100 m legyen. 3. Az üzemben levő kötél mozgásának gyorsasága percenként 0,35 0,8 m, a. kihasználatlan kötélé 0,7 2,0 m. A gyorsasíig szabályozása reduktor-variátorral történik. A csörlőt mozgásba Diesel-motor hozza. A csörlőt a megterhelt dob távolságának beállítására megfelelő szerkezettel látják el. Az egész agregát BÚlya kb. 5 tonna lesz. A csörlő-agregát teljesítménye kis választékra legalább 50 m 3 lesz, a közelítést és a rakodást is beleértve. A kiszolgáló brigádhoz 6 7 ember szükséges. (Lesznaja Moszkva, promuslennoszt, 1952. aiig.) (Csörlős közelilés.) 1. Közelítő csörlő'agregát. 2. A csörlő motorja. 3. Átvitel a reduktorlól a villany generátorhoz. 4. Villanygenerátor a villanyfűrészek táplálásához. 5. Fófűrészkábel. 0. Tehercsörló. 7. Szabad csörlő. S. Kisegítő csörlők a szálfák megfordításához és felterheléséhez. 9. Gépek a szálfák felterheléséhez. 10. Irányító blokkok árboca. 11. D ml köt él csiga a- szálfáknak a rakodóra fordításához és áttolómhoz.

IDEGENNYELVŰ ÖSSZEFOGLALÁSOK 1' E 3 K ) M E J I E C O X 0 3 H H C T B E H H B I E OTHOÜIEHHH I [ P O E K T A JJ) ll'j'.l E T H B IIO llfltomy ITHTHJIETHEMy ll.taiiy C C C P Jl-]> MllOb.'ip ÍJllOUl l Ic"nit'pTuü nimi.ici'iuiü n.iau B COBCTCKOM CoK>3e ői.i.i ycneuih O nbmo.men. 3TO OÖCTOHTeJIbCTBO II03BOJIHeT IiplIH ÍITI. IlOHIiIÜ IIHTH.ICTHHii 11.0111. llpoekt aupcktiiif no nhtomy nhthjiethemy n/miiy pa3isiitim G C C P na 1951 1955 roh H Omji onyöjihkonan IU'HTpa.ibiiuM Komhtctom BKII(6) is ra3ete «llpan,;a» 20-ro amycta 1952 ro;ui. K npocktv npohbjiíiiot HHTepec Be e crpaiibi aexmoro mapa. Mn. i.ihonnbie Macci.i rp\.uuunxc>r u o BceM MHp e.oiaiot, TT O iurrbiü iiíithjk'tinni o.ian CoBeTCKor o Corosa miau rpahftho3horo iinpuor o ctpoiiti'jn.noro Tpyrca. ll3.v>ichiie npoekta ;i.ih enenna, OICTOU JiecHoro X03HliCTB a oieni, nojieóho : Bee 'len.ipe rjiawibi x pa:j,u'.ia npoeicr a cohepwa T 3a;iainiH, HMeronm e OTHOHICHHH K ])aőott' TpyjiHinirxcíi jiechor o xoaaöctba..'ía.uunia no jieco3arotobke, no nepepá OTKe jieca n ])a :!mitiiio jiecoobpagatbibaroinii x a nepepaőathbaioihh X :iauo,ion otoiib 3iia'ui- TCJibHH. MacmraŐH iiamcicmilix n a mmi-ie-the paf)ot n o 3anjiaaKe nojie.iaiiihthbix jiechux no.noc n jiccopaaucaciiiii o CBHjieTejibCTByiO T o TOM, 'ITO n.ia u HBJIHCTCH nanpu - HíeHHHM H B 3TOM OTIIOlIIl'IIIIlI. 11pi'.lx CMOTpeHHMC Iipoei.TOM.'ia.Ul'III. oőeeiicmiiaioiiule jiajibiieiiiiniü pocr Marepna.ibiioio ojiarococtohhhh, sgpabooxpahemih n i;y. n/rypiioio ypobiiíi napo;i a HCHO nonaai -maiot, HTO B COBCTCKOM Coioae «HacrynaeT paccbe T Í;OMMVlIH3Ma». CoBeTCKHfl Hápog, lictpci'irniniiü c IKYIIIIOIM iioo.iyinen. ieniiem upoeir r uipeiíthb, öeccomiiomio BbinojiHHT JI uepehbiiio.iuiit n BTOT n.iau. 3TO chona nportemohctphpyet UCJIHKVIO >KH3HeHHyio CHjry eouna, ncma u npehmymectba coiihajihcthieckott ciictembi na.i i;aniita.iiictiiheci;oii CHCTeMoft. ripoo). H. r. notanob o H E K T O P B I X BonpocAx H A I H E P O JÍECHoro X 0 3 H H C T B A IiciícöcK AmuAAa Toisapmu npod). M. 1'. QoTanoB, ;sane,iyioiuuü Kadje.ipoii <I»II3IIO.IOIJIII Paereniiii n a yiihbepchtetc Havi; IIMCIIH DTISCIII. lopair.i B F >y;uuienne, iipotnita.i neinibiii AOKJiajr B nopaflke OTKPHTHH oiepehhof i cepm i.iei;niiii nepiíog a 1952/53 rocynap- CTBeHHoro Jlecnoro OömecTBa. B CBoeM ;iokjiajie npoil). M. F. IIoTanoi s paccnasaji o unciat.iehhfix, nojiyieh - Hbix HM ii])ii 16-,ineisno ü yieűno ü iioc3.u;e. Ha ociionaiiini SToro ÖM.TII paccmotpehbi H M C no3hiinn pacnitcibiioii ( )ii3uo. lórim n reoőotaiuikii r.iaiiiiehmne rrpeactohirrh e aa/ia'iii 11 noiipoci.i BeHrepcKor o JiecHor o X03flöerBa. Ha OCHOBaHHM ([)ii:ino.torn'ic'ci;oro n reogotamiieckoro noaxojia ÖIJJUI BMUBHiiyTH oqenii BaHtHbie MOTHBH B og.iacth OŐJICCCHIIJI neckob, sacojieirnux no'iu, oőnaíkeiniii II B oö.iacth iioiimcmioro.icc'opa:inc',u'hii}i. C npm3iiainiem öbui n OTMCICHIJ IIJ)O( ). J\I. F. 1 totanobum TC cnennaaiictbi H j;a,ipw BeHrepcKoro JiecHoro xoahltctba, KOTopue ae y.umo.n,ctny>icb c npehoctabjiehhbim H nphponoh iienocpc.u'i'beimbimii BO3MOTKHOCTHMH,.(oőiiiía.nici. pesyabtatob IIVTCM akthbhoro npeo6pa :!oiiaiih!i nphpohhbix VCTOHHÍÍ, B TOM MHCJIC : HIOMOJTH 3oJiTa H H lla.i ;)n.tpc..ioctiiitiihc.'hia'ihtc.ibiibix vciicxoii ii oő.iactii cctcctdcimoro JiecoB03o6 - íioh.iciniíi ; TypH 3ji3Mep, Hiicciniiü UCHIIMÍÍ ím.tia.i B neji o jieco]ia3be;iehhh rjiyöoko H paapaőotkoií BonpocoB OŐ.TCCCIHIH aaco.ueiihbix no<ib, H Ijo.iinaii. lacio, nphmehhbumti 3(p«j)eKTHBHbie MCTo;ibi no oőjiecehhio HII:ÍMCHHOCTII Xamnar. OcHOBHHM ycviobiicm yciieiniior o.'iccopa :!Hc,[eniifi i s Bcnrpi m ÍIBJIHIOTCH coraacho iipocj). M. F. llotanony rjiyöokoe BHHBJieiiHe n irayneinic.iccopacthteai.- H W X ycjiobhit oőaechmon TeppHTopuH. ('. JTOH iiejib W öyjryt iipo(}). M. F. MoTanoBbiM opraiih30nanbi reoőotahhheckh e ci >CMo<nibie paöotw npyinioro MaciUTaöa, B KOTOpbi x nphmyt yiactiic CTV.ienTM VHiiBcpcirrcTa n nepejiohbie Benrepciaie öiíoaorhcnc- HHaJIHCTbl. ílokjian npod). M. F. IloTanoB a B03őy;ína nch.iioiihtc.ibiibih HHTepec 11 BMÍIBH- HVTbie B aokjiaíie MOTHB Hwsnabi HlfiiiHpoKHf t OTK.THK.

PEHIAIOmEE VC.IOBIIE BbllIO. IIIEHI1H J1JIAHA JIEC03ATOTOBOK C03ja;AHHE JIECHOH IIPOMblIU. IEHHOC.TI l Kcuidú ttootcegs I'aammie iecoaarotoisntc.unii.ix paőor n íiauieii ei-paiie otcra.io ot oőihiix Tt'MHOIi pa3bhth i HapOHHOrO X03HBCTBa. OcHOBHbTMH BOIipOCaMH B OÖJiaCTH jiecoaarotobkii, Tpe6 loujmni neot.'ioíkiioro penicillin, mbjuiiotch : iiiianan ypobehb Mexa- HHsauHH ii HeynotíiieTBopnTeJibHoe Hcno.ibaonaiiiie iimeioimixoi Mamim. IIpiiMeiiíieMbiMii b HacTOflm.ee npemn MeTotfaMH paöotu najibheftuiee uonbiniemie Bbixojia inue.to'moii ;ipebecniu>i ywe He bosmojkho. Hii.sKa npoiiaho.one.u.iioetb Tpy.ia, TpyflOBa u ; uichhii-.iiima ne aoeratohno KpenKa, ahmhhhctpatkbhbie paőotm bcíihkh u TeM cammm aasep - /KiiBaiOT,iecoBoacTneiiiibie paöotbi. IIiotomv jiecosarotobke cictvct npn.ian, iipombim-.liemibiü itinyetpiia.ibiibiii xapaicrep. Ilpn ocymectbjiehhh :ítoíí aa.ui'in SoJibinyio nomomb OKaabiBaiOT iiiii.it h íioctm- HteHHfl jiechhx xoaaiíctn CoBeTCKoro Coio.m. Beeiioü 1952 ro;ia b nanieii CTpane Ghjih na>iatbi oribitbi no BHe.rpemiio mcto.ui aarotobkh,ipeiieeiini>i x.ibictaiih. JXame nepiibie nonbitkii,ia.in yme aiiamine. uaibiii 3$$eKT: nohh3hjiacb ceőecrohmoctb, nobwchjich Bbixoj; no ae-io'iiioü.ipebccmibi. jla.ii.iieiiniaii aa.ia'ia :sai;peu.teniie n paaniithe.loctirrnytbix peayjibtatob. HA3EMHAH <P()TOCHEMK.\ B GJiyjKEE.IECMOÍl TAKCALIHH Tacapiu /'.),;«u UlapKüHb Eii3 Onpe.ieaeiiiie na ochobahhh aapochhmkofl rai;caunoiinbix a.iemehton n aanacob apeboctoh, ocoőenho b cjiyiae cmeiiiamibix 11 MHoroBoapacxHHx nacuvunenhh, OKasajiocb.'taTpy.unm.n.iibiM. HeBOJibHO naiipaiiiiiiiaetoi Mbicjib pematb 3aaaiy nytem K'oMŐHHiipoiiaiiHH aapocbotoct.cmkm c iiaaemiu.imii 'nmcaiiiioimbimh MeTo.uiMn. AnpochMmok oöecneihbaj] ői.i oűoapemie őo.iee nporropiioii repphtophh n b to >kc íipemn no neiuy momuio onpe.ie.tuti. ise.tii'iunv iioi;pi,ni.i\. o.uiopo.uibimii HacaacneHHAMH njioma.ieit H bhhbhtb MecTa HonoJiHHTejibHbix na.iemiibix cbcmoi;. 15 nopfihke iiaacmiibix cnocoöon TaKcaumi.ieca, iiomhmo mcto.tob npoöhhx n.toma,(eii Morjia őw őmtij npiimeiieiia n nascmiiaíi ifjotocbemka, is lacthocto ikjiotoh-.nehhbie BHyTpH jipeboctoh n na onyuike (Jiotociiiimkii, e KOTOpux mohího iiomoihlio necjiohíiibix npiiciiocofljieiiiiii onpeaejihtb xapai.rcpiibie Tai;cauiiomii>ie 3JieMeHTbl (,uia\ietp, BHcoTy, TOBapHocTb n t.,i.) cpemurx.umenbeis. KpoMe Toro, naacmiibie ([iotochhmkh, SyayHH npiuioatehbi k TaKcauHOHHOMy oiiitcamno, is ot.iiimhe ot cyöt.ekttmiioii h, cjie«obatejibho, aaero pacxonmqeitca ouchkh rakcatopa, aajih őm ofíbeinnmnio xapaktepiicthky apeboctoh, cnocoöctbyfl TeM camhm ii őo.iee HHTCH3HBH0My Be.ieiniio jiechoro xoajiüctba. B uejiax iiaaemiiotí jiecotakcauiioinioii rbotocbemkh nphmehhmbi ianioiijieiio l i- Hbie qhotoi'paiiih'ieckhe annapatbi oőiixo.uioio THna, KOTopue, óyjiy'ih cnaő-ruehhbimh 3ajKHMHHM h pe.iihcobbim npiiciiocoő.icniiiimii nec.lovinioro Hi.iiio.TiieiiitH, paőotaiot Kaií KopoTKo6a3ÜCHbie CTepeoei>e\io'iiibie i.amepi.i. HaaeMiibie $otochhmkh oiiymei; moixt ói.iii, nemi.ii,;ioi;ain>l rjiabhbim oőpaaom ma ;u)iio.iineniih aspo^otochhmkob, iái; KaK.lemiKlipupoiiaiiiie npoöiii.ix ii.iiomajieii no aspochhmkam :iatp>,unne.n,no. Ilpn ana/mac chhmkob mohího BBKay HeőOJibUioH r.'iyőhiibi i!h;uimoü 'laeni onyuikh hjih oupc.u'tciuih ii;it> pm.ix pasmepob nphmehhtb OOIUVK) Bcjnnimiy napajijiakchca n, c.te;iouate.>ii,no, oőiumi Miioannc.ii, HiiyTpii iiaearkjiehha b cjiyqae bhcuihx íipeboctoeb chhmkh, iiokaabiaaioiune rakii.e BHCOTy «epeni,eii, movi.tio H3IX)T0BHTb TOJlbKO c iiomoiui.io oő beirnrna UIHpoKOyi'ii. ii.noi'o THna. JleniH(bpiipoi!anne mohoio íipoiiaiioaiitb 3KOHOMH0 to.ii.ko npn iia.ni'iiih cnenhajibhoro MHKpoMeTpHHecKoro iipiiciiocoővieiiini, uarourero Brenocpea- CTBeHHO.U'iicTHiiTwibiibie He.airiniibi.iiiaMcrpon aepebbeb. PE3í'. ii.t.vn.i nec. iiviohaiiiiíi no NCMIIKI-: APOBHHOH ^PEBECHHM, npobeflehhmx 3A 1950-1951 POJIN ff-p llít.i.iau llimdop B peayjibtafe abyxjietheü nee.ie.ioiiate. ii.cnoíí paöotm no vcviiikc apobhhoh npeneemibi aiitopom óbban yctahobjiehbi HOBbie nepeboahbie KoaiJmHHeiiTbi. üpkbeaennbie b ctati.e iiokaaatejm hbjihiotch cpenhhmh hjih iteeíi CTpaHH. Ilb othomehhio k

MecTiiw.M VCJIOBHHM B03MO>KHbi :tiia'iiittvii.iiiac pacxohx.'it'iuih OT BMBeneHHNX abtopom cpehhiix BeJiHqMH. Hccjie^oBaHiiH nokasbibaiot, UTO apoua, - nojiemjh H KpyrjiHK, sarotobnehnan 3HMOÜ, ycbixat't cnepba MCIJICHHO, no. r n«e öbictpeiiuihm TCMIIOM BIKIOTI. ao ae.bh- Toro Mecaiia, nocne iero MOJKHO oőhapyjkhtt neiiotopoe KOJieöaHHe, 3aBHCHUiee OT ycjiomiii noi'o.iw. B npakthke ao cux nop npiimenfi.iuicb cjieayiomne ncpcboruiue K03<bHiiH3HTbi : iíjmapou, BaroTOBJieHHbix H3 TBcpaoJiHCTBCHHWx nopoa 8,6 v-fa; a a-an npob, 3aroTon- JICHHHX Ha MHXKOJiHCTBeHHHX nopoa 1,6«-/ M«. He vtotwna.'tach npofloji>khtejilhoctb VCVIIIKM. Ha ochobahhh peayjibtatob ncctcaobamiu iipniicaeiibi nonasate.tii iiamenehiih Beca apou TanHíe no TpexMecmHbiM nepnoaam yeynikii, npimem BbiBeaemibiii B ua i icctbe cperthero OT OTHX aaiiin.ix ytomieiuibni iiepeuoaiimü KoodmuneiiT onana.ich BMCCTO,6H-/M! H 4,6 n./ Ms pabhhm cootbctctbeinio 7,2 u/ M" n 5,5 n./ M». GperCH dpaktopob, OÖYC.IOB juusaiouhix ycynikv apob, Gbjibuioe BJIMHIIIIC oka.ihisaet iiobbiiiiennbiíí no otíiouieiniio K npom.tomv Bbixoa no.ie.iio'oioü apeuecimbi, BCJieacTBHe «iero KáiéctBö apón IIOUHwaercH. B aajibiieüincm neofíxoanmo npouepiitb npoueaeuni>ie sa iictekimiii abyxjiethhfi nepnoa HccjieHOBaHHH n noe.ie o6o6uiehha peayjibtatob TpeTbero roaa STOT Bonpoc cjieayet cuoua paccmotpeit. nojjcajjka II no^ceb Uapmoiu JJioJia lloacaana H noaceb MOIVT npoii:moaiiti.e>i c uejibio : a) npeabaphtejibhoro BoaoŐHOBJieHHfl ; 6) 3aniHTM IIO'IBM H CTBOJIOB : e) IIOBI.IIIICHIIH iipoiisno.uite.ibhocth MecTooOMTaiiiüi n z) iipeoopa.iobaiimi T. H. ncuop'ieniibix, pacctpoemibix, T. e. iiaxoui- TIUIXCH no npieiiiiie qero-jih6o B iicyaob.tctnopiitc.ibiiom COCTOHHHH iiacavkaenmh. B nejihx npc.uiapntc.il,noro BOIOŐHOB.TCHIIÍI noacaaua u noaceb npiivieiihjihci. namii yn;e n ao CHX nop, MaJio Toro, B oracibiiux civraux B nepuani' JicKJiio i ieiihíi noacaaua n noaceb iipnmeiih,uici, Tanme B HCIUX saihhtbi IIOHBW H CTBOJIOB. Oaiiano c iie.u.ki nobbnnehhh npoh3boactba apenccniii>i n npeoőpa.sobaumi T. II. Hcnop i iennwx nacamaciihü noacaana u noaceb ao CHX nop UUMH eme ne npoh3boanjihcb. H TO n;e upcmü STHM BonpocoM cieayet sahhmatbca őo.'iee riuatcubiio, 1160 CIIOMOIHbH* 3T0r0 MeTO.Ul IipcaCiaB TilCTOl B03M07KHHM B :iiia l IHTejIbIIOÜ CTelICHIÍ IIOBNcHTb n KOJIII'ICCTBO, H Ka'iecTBo. iccoup(ia> uuim. Ocofieimo 3$$éKTHBHHM iipeacrab-.anetcn iipiímciieiine noacaann H noacena n OTHOHICHHH íipeoopaaobamifi «HenopieH- HMX» nacahíaeiiiiií. uőo upu STOM cnocoöe npoji3boante.iibnoctb cnejioro naea>kaeiiiih ne n[)ei;painaetcn u B TCMCHIIC upouecca upeoőpa:!obaiui;i npeboctoeb. TEOPHH II K03HftCTBEHHÖE 3HAHEHHE [leperohkh flpebechhbl JIUKOH lluimuan I [oh cyxdii neperohkofl apeuechhbi HOApasyMeBaeTCH tot npouecc, upn KOTopoMapeiieciiiia u repmctieicckii aaiipi.rnim cocvac 11.111 KOTJie, oca aoctyna B03iryxa nohbepraetch uarpcbaumo ao 150 0 100 npioicm XHMHqecKan pcaiíiiiin paajioufchhhao 200 hocht BHaoTepMHHecKHH, a CBbime atoii TeMnepaTypu 3K30TepMHiecKHíl xapaktep. IIpu neperohke apebechhbi nojiyiaiotch: apcbeeubiü yroab, apeiieciimii ra:s <yraeniicjiora, OKIICI, yrjiepoaa, Merau u npyrhe KOMiioneiiTbi) H /Kiiainie iipo;i>kti.i, cortephíanihe Mesnay npoihm 8 12% ykcychofl KHCJIOTH II 2,2 2,5% MCTILIOBOI-O <'nupta. HoBbie cuiitctieicciiuc Mcroabi upouanoactba iipuneaeiiubix npoayktob B KOpHe iioko.leöu.ni pehtaöejibhoctb neperohhhx aauoaob. 3to uotpeőouano pa:ipaf>ornn H BiieapeiuiH TexHOJiorHH, BHaep>KHBaiouiei1 KOHKypeHHHio c upoa>'hta\ni acnicboi-o cuutetii'ieckoro uponaboactua. Vciobiijimii ororo HBJIHtOTCH : 1. oő i.eaunemie oti'oukh 11 oihmehhh, t. c. npoh3boactbo i.'ouc'iuoií npoavnunii ; 2. npoh3boactbo 3a cwr uehbiuero KOJiH'iecTBa xhmhieckoro BeiuecTBa 11 TonjiHBa, B qacthocth upn npoh3boactbe ykcychofl KHCJIOTH, y uotopoií B npoiiecce KOIIueiiTpaunn Baauioe.'iuaMcmic IIMCIOT a3eotponhheckhe n 3KCTpaKTHBHbie \ieroabi; 3. ncuo.tbaobaiinc,n;i nepepaöotkh MajioneHHoro copthmeiita, T. e. B ochobhom.apebccmibi, uo.iy'iacmoii upu npo«mctkax h npope>khbahhhx.

15 iiaiiuix ycjio'bhhx npn ii.íaiiiiponaiiiur neperoiiiibix sabohob iieoóxo.ui.mo pykobonctbobatbch BUIIIC iipiiih'm'iiiihmii iipiiiiuniiamii, c.umoisate.unio neperohhbie aabo;ibi tvie.iyet npoekthpobarb B nepbyio o'iepe.u. na őaae a:pebecmhbi, nojiyiaemott npn iipopcfkiiiiamiux. BBiuy Toro, >ITO nepeb03ka nepepaöati.ibaemon apebechhbi na öo.n.moe pacctojiiuie ne 3K0H0MH3, npn nepepaöotke nphmeiihetch cjiejiyiomaja chctcma Texiio.'ioriiii : nepejnra>kiii>ie iieperomii.ie yctaiioiiiai iipon.íbomit.tpenecubiíi yrojib H /KIITKIIH npoaykt, iipii'icm noc.icuiiiii iiociyiiaet HJIH ;ia.:ibiieihneü nepepaöotkh ii npoh3bonctba KoaeiHOH npoavkiihh na nempa.n.hi.ie jiecoxhmhieckhe sano.ibi. CTpoefiHé nepeabhjkhbix neperohhhx ycrahobok n neinpa.n.hbix jiecoxhmhl ieciaix aabo.ion HiaeeT ue.n.io : 1. oöeeiicieniie noxpeőhoct cipanw B HMHOPTHOM jrpe- BecnoM yrjie ; 2. cokpainenne HMnopTa XHMnponyKTOB ; 3. npomhuuieimoe HcnojibaoBaiiiic ;ip(.'iu'fiii.i.x cópnímehtob, ne IIMCBHIHX B nponuiom cőnna. IIOBblil METOÍT, OnPEflEJlEHHfl ECTECTBEHHOrO BblXOŰA npyflob Epém EJaji B CTaTbe cooőuiaetch IIOBBIÜ MI'I'O.I onpe.umeiiim ectectiieiiuoro Bbixoaa npynob, yctahobjieimbiii aistopom B pe3yjn>tate ero iicciieaobahmü n npn 3TOM iiccjieayiotoi (haktopm, B03HeftcTByiomHe na ecrectbcíihhii BHXO;I. Ha pncyhke 1 nona3bibaiotoi H3MeneHHH c'ctec'tbeiihoro Bbixo.na npy.iob no ro;ia\i n HB.TCIIUC HCTomeHHH npynob. Ha pncyhke 2 nokaabmaetcíi KpHBblMH, Kan B.inaei eiietoban anepriih, Haxoaamaacn őojiee II.TII Menee BO BaaiiMocuHan eo cpehhemechíhofl TeMnepaTypoií BOHH, na (bopmiipobahme ectectiieuiioro Bbixo.ia no MecanaM, nokasbibaemoe i,piini>i.\i na pncyhke 3. Ha pncyhke 4 nokaai.nsaiotcíi KOJiiiqecTBeHin.it' jiamibie iiccjiehoiiaiiiiü inaiiktohob B npyaax. Ha pncyima BHHHO, <rro B moiie KO. ÍIPICCTBO njiahktohob ymehbiuaeich. B ciuiy 3Toro paamnne pi.iő IÍ aroi iiepno.t TaKHCe cokpamaetch, HTO BIIJIHO 113 pncyh- KOB 5 H 6. Ha pncyhke 7 noka3bibaiotcfl pe3yjibtath namepeiinii isiuikaniih cbeta na otkpbitoii BO.TC ií satehehhbix BO.UIHI.IMII paeteiiinimii uaertix npyaa. IÍ3Mepenini KO.IIInecTBa njiahktohob B TO HSC BpeMH noiat.ii.inaiot, >ITO na aateiiehiii.ix MecTax B 20 paa őojibiue njiahktohob no cpabiienino c OTKPHTOH BOHOH. Ha pncyhke 8 nokaabmaiotcji HCCJiejioBaHHH paaiiiitini pi.iő B aatcneiniom npyjry. H3 pneyin;a mi.tno, HTO Ha TBKOM MecTe pasbiitiie pi.iő mimiioro Menee cokpainaetcfl. Ha pncyhke 9 nccjieayetch HBMeiieniie ectcctbennoro Bbixo^a B aamiciimoctii OT KOJinnecTBa obi.iovkenni.ix pbiő. V* Kyjib- MiiiianiioHHoro nyiikta nojryqaemoro i;piiboro naxo.nitoi ca.moe iio;txo,tíiinee KOJIH- >iectbo. Ha pncyhke 10 HccJienyeTCfl KnathiiiiucoT ectectbehhoro m.ixo.ta, HcincJiHeMaa na ocnobe iioctoiiniioro KopMOBoro SKBiiBaJieHTa. lo[;a.'ji>inaercíi. MTO KopMOBOö 3KBH- BaJieiiT HBJiHetcft BTopocTeiuamoii napaóo.n.noü i()ynknih'ii ectectbehhoro Bbixoaa npyjia 11 Ko.nniecTBa CKopMJieHHbix KOPMOB. Ec.111 f)bi 3TO ne őbi.io TaK, Torsa c ycnviehhem CKopM.Teiiiifi i;o.)(()(l)iinheiit ectectbehhoro BI.IXO.UI emiaibiaci. 6bi,to no.in HJIH a;a>ke B otiipiinate.;ii,iiyio i;o:)( i(hnnm'iit. BHBOHHTCH ypaniemie BaJiOBoro Bbixoaa npyíta, IIOTOM 113 3Toro HCHHCJineTCH HeH3BecTHan i.'oaijhfaium'irr ectectbehhoro Bbixojia. TaiaiM OÖpaaoM nojiyiaetch IIOBI.IÍÍ -.íyiinc c-raporo Aiero.t oiipe.te.k'iinii ectectbeimoro Bbixo.ia npy.tois. Ha pncyhke 11 cpabhiibaerch ctapi.iii 11 iioni.iii MCTO.I pacáéra. yctanabjihbaetch, ITO npn HOBOM Meroae KO3({HI)IIUIICHT.tciicrBirrc.Ti.noro ectectbehhoro Bbixo.Ta.IOCTIIraeTca c 82 Ó-HOIÍ TO'IHOCTI.IO, B TO npcmh Kai; npn erapom TO.II.KO C 60%-HOH TOI- HOCTI.IO.

S U M A R Y - K B S ü M É - Z U SA M M ENF A88UN6E N RAPPORTS FORESTIÉRES DES PRINCIPES DU CINQÜIÉME PLAN QUINQUENNAL DE L'UNION SOVIÉTIQUE par János Magyar Le quatriéme plan quinquennal de l'union Soviétique a été aceompli avee succés. Ce fait lui rend possible á l'urss de s'engager á l'exécution de son plan quinquennal suivant. Le projet des principes qui font la base du plan quinquennal 1951 1955 de l'urss, a été publié par la Commission Centrale du Parti Communiste (Bolchévik) Soviétique dans le numero de 20 aoűt 1952 du «Pravda». Tous les pays du monde se sont tournés avee intérét vers ce projet. Des millions de travailleurs le savent dans le monde que le jüan quinquennal de l'union Soviétique n'est que le plan du travail constructif de la paix. L'étude de ce plan est trés utile pour les spéeialistes. Tous les quatre parties prineipales du plan contiennent des prévisions qui touchent le rayon d'action de l'économie forestiere ou niieux des travailleurs forestiers de prés. Les projets concernant l'augmentation de l'exploitation du bois, du perfectionnement de la mise en oeuvre du bois et de l'augmentationdunombredes établissements industriels consommant du bois sont trés importants. La mesure des plantations pendant la période quinquennale, des bandes forestiéres brises-vents et de la eréation de nouvelles foréts d'etat montre que le plan donnera lieu, de ce point de vue aussi, a un travail soutenu. 11 s'agit ici des táches de grandé portée dont la réalisation, selon le plan, est désirable dans l'intérét d'un développement ultérieur du bien-étre materiéi, de la protection sanitairc et de l'augmentation du niveau eulture] du peuple. Le plan montre elairement «le jour du communisme» dans l'union Soviétique. Les travailleurs de l'union Soviétique reconnaissent ce plan comme un plan appartenant á eux-mémes et en l'exécutant ils vont le surpasser. Par eela la vitalité considérable du socialisme sera démontrée une fois de plus. de mérne que sa supériorité, comme régime économique, sur le capitalismc. PROF. X. G. POTAPOV ÜBER EINIGE FRAGEN UNSÉREK FORSTWIRTSCHAFT Von: Atilla Benedek Professor A*. G. Potapov, Leiter des Lehrstuhles für Pflanzenphysiologie an der Loránd Eötvös Universitat in Budapest, hielt als Eröffnung der Vortragsreihe, die vom Ungarischen Landesforstverein für das Wirtsehaftsjahr 1952/53 zur Fortbildung des forsttechnischen Fachpersonals veranstaltet wird, einen sehr bedeutungsvollen Vortrag. In dicsem berichtete der bekannte Forseher über jene Eindrücke, die er bezüglich der ungarischen Forstwirtschaft im Laufe einer 16-tiigigen Studienreise gewonnen hatte. Auf besonders sehwerwiegende Gesichtspunkte wurden vom Yortragenden in den Fragen der Aufforstung von Sand-und Alkáli-(sog. ;Szik«-)böden, Unlandfláchen, Moore und Aueböden hingewiesen. Jenen ungarischen Forstmannern, die sich mit den unmittelbaren Möglichkeiten, welche von der Natúr geboten werden, nicht begnügten, sondern durch die Meisterung und Umwandlung tlieser bemerkenswerte Erfolge erzielen konnten, wurde aufrichtiges Lob gezollt. Zoltán Somogyi und Endre Páll brachen neue Wege für die natür'iche Vcrjüngung, der Erstgenannte in den Wáldern der Umgebung von Pécs (Fünfkirchen), der Zweite in den Kiefernbestánden des Komitates Zala; Elemér Tury löste einige Fragen der Szikaufforstung und László Balsay arbeitete im Hanság-Gebiet neue Methoden der Bestandesgründung auf Moorböden aus, die auch im landwirtschaftlichen Betrieb bei der Anlage von Feldschutz-AValdstreifen erfolgreieh angewandt werden können. Prof. Potapov führte aus, dass als Grundlage der waldbaulichen Tátigkeit und folglich der ganzen Forstwirtschaft des Landes dic genaue Kenntnis der aufzuforstenden Fláchen und aller Umwcltbedingungen, die für das Gedeihen der jungen Holzpflanzen in Betracht kommen, anzusehen sei. Deshalb müssen vorerst und dringend geobotanische Aufnahmen auf breitester Basis begonnen werden. An dieser Arbeit welche vom Lehrstuhl für Pflanzenphysiologie geleitet wird nehmen auch die Studenten der Universitat und alle biologisch geschulten führenden Fachleute Ungarns teil. Dem Vortrag wurde lebhaftestes Interessé entgegengebracht. Die Ausführungen Prof. Potapovs hinterliessen einen tiefen Eindruck, der Anlass zurweiteren Behandlung der auf gezeigten Gesichtspunkte gab.

SCHAPFUNG EINER FORSTINDUSTRIE ENTSCHEIDENDE BEDINGUNG I>KR ERPÜLLUNG DES HOLZNÜTZÜNGSPLANES Von : József Káli/i/ Die Holzhauerarbeit wurde ini Zugé der allgenieinen Entwicklung der ungarisehen Volkswirtsehaft von anderen Zweigen überholt. Als Gründe von aussehlaggebender Bedeutung für diese Tatsache sind die ungenügende Meohanisierung und die nioht entsprechende Ausnützung der vorhandenen Maschinen zu nemien Fragen, die einer dringenden Lösung harren. Der Ertrag an Nutzholz kann mit den derzeit angewandten Arbeitsmethoden nieht weiter erhöht werden. Die Ptoduktivitát der Arbeit ist gering, die Arbeitsdisziplin nieht genügend straff, der Waldbau wird von einer übermassigen Administration gehemmt. Die Holznutzung muss alsó industrialisiert werden. Auf demwege, der zu diesem Ziele fülűt, bedeuten die in der Sowjetunion gewonnenen wichtigen Erfahrungen und Erfolge eine gewaltige Hilfe. In Ungarn wurde im Frühjahr 1952 mit der Einführung der Manipulation in Langholzstammen begonnen. Schon die ersten Versuohe zeitigten sehr beachtcnswerte Erfolge : es wurde eine Senkung der Selbstkosten und eine Steigerung des Nutzholzanteils erreieht. Die Erweiterung und Festigung der günstigen Ergebnisse ist eine Aufgabe der náehstén Zukunft. TERRESTRIAL PHOTOGRAMMETRY IN FORESTRY líy Géza Teazára and Jenő Sárkány The practice of aerial photography in forestry showed that the recognition of the structura' elements of stands (d. b. h., relation of forms, etc.) and accordingly the precise determination of volume especially in uneven-aged mixed stands is rather difficult by using this method. To complete aerial survey with terrestrial procedures seemed therefore to be a suitable solution. The former gives a generál view of a larger area and by the photographs thus obtained the extent of homogenous stands as well as the places where terrestrial survey in needed can be fixed. In terrestrial survey besides the traditional sample plot method alsó terrestrial photography may be used, chiefly in the interior part of stands and on the edges of cutting areas (strips). Prom the photographs the charactcristic data of avcrage trees representing the stands (diameter, height. form relation, timber-quotient) can be ascertained. These photographs used as appendiccs of detailed valuation report give instead of the very divergent judgements of individuals a real picture as to the stands and may support efficaciously the intensive management of forestry. For the purpose of terrestrial photography the generally used miniatűré camera (Zeitz, Contax) is advisible. This provided with home-made rails and a holding mechanism may be applie<l as a stereosurveyor of short basis. The photographs of the strips should complete the aerial ones, because the determination of the sample plot by the former is rather difficult. In the course of the evaluation the small breadth of the visible part of strips must be taken into considération and therefore the natural sizes can be ascertained by using a eommon parallax-value and a common multiplying factor. Inside the stands if the trees, are of greater height the photographs must be taken by anobject glass of large optie angle, in order to make the height of the trees visible. The evaluation can only be carried out economically by a special micro-apparatus which shows directly the natural sizes of the diameters. ZUSAMMENFASSUNG DER ERGEBNISSE YOX ÜNTERSUCHUNGEN ÜBER DEN GEWICHTSVERLUST DES IN DEN JAHREN 1950 UND 1951 GFSCHLÁGERTKX BRENNHOLZES \*on : Dr. Nándor P-illay. Yerfasser stellt auf Grund der Ergebnisse von zwei Jahre lang wahrenden Untersuchungen, die den Gewichtsverlust des Brennholzes zum Gegenstand hatten der Praxis neue Umreehnungsfaktoren zur Verfügung. Die im Aufsatz veröffentlichten Angaben sind auf das ganze Land bezogene Durchschnittswerte. Lokale Verhiiltnisse kőimen aber faiíweise mehr oder weniger grosse Abweichungen \ T on diesen verursaehen. Die l'ntersuchungen zeigten, dass das Trocknen der im Winter erzeugten Brennscheiter und -rollen zuerst langsam, dann mit steigender Geschwindigkeit bis zum 9. Monat vorwarts schreitet; nachher treten bloss kleinere Schwankungen auf, die von der Witterung

bedingt sind. Die Praxis gebrauchte bisher für hartes, bzw. weiches Laubholz die Umrechnungsfaktoren : 8,6 q /m 3, bzw. 4,6 q/m 3. Die Zeitspanne, die für das Austrocknen des Brennholzes zur Verfügung stand, wurde nicht in Erwágung gezogen. Die Untersuchungen liessen klar erkennen, dass es notwendig war, das Ausmass des Gewichtsverlustes auch für bloss 3 Monate umfassende Trocknungsperioden anzugeben und es stellte sich heraus, dass den oben angeführten Werten gegenüber 7,2 q/m 3, bzw. 5,5 q/m 3 die richtigen durchschnittlichen Umrechnungsfaktoren sind. Von den Bedingungen, die den Gewichtsverlust beeinflussen, ist vor allém der mit den Angaben der Vergangenheit verglichen standig steigende Anteil des Nutzholzes zu nennen, weil demzufolge die Beschaffenheit des Brennholzes immer geringer wird. Da die Untersuchungen bloss zwei Jahre lang liefen, sind ihre Ergebnisse noch zu überprüfen und soil nach Abschluss der im 3. Jahre erhaltenen Angaben auf die Frage noohmals zurückgegriffen werden. CRÉATION DES SOUS-ÉTAGES par Gyula Partos La création d'un sous-étage peut se fairé dans Pintérét: a) de la régénération, bj de la protection des tiges et du sol, c) de l'augmentation du rendement en bois de la station et d) de la transformation des foréts dévastées. Dans Pintérét de la régénération des coupes on a eréé, mérne jusqu'ici, des sous-étages et on en avait eréé dans l'intírét encore de protection des tiges et de maintien en bon état du sol. Mais dans Pintérét de l'augmentation des produits ligneux et de la mise en valeur des foréts dévastées on n'a jamais recouru á de tels procédés. II vaut la peine d'étudier cetté question á fond, car á l'aide de cetté méthode on peut augmenter considérablement la quantitá et la qualité du rendement en bois. II semble que la création d'un sous-étage peut étre appliquée avee un bon succés á la mise en valeur des foréts dévastées, parce que enappliquant cetté méthode la capacité de production, mérne des peuplements ágés ne s'arréte pas pendant la période de la transformation. THEORIE UND WIRTSCHAFTLICHE BKDEUTUNG DER HOLZDESTILLATION Von : István Lukács Die Holzdestillation bedeutet jenen Prozess, bei welchem das Holz unter Ausschluss der Luft auf 300 bis 400 C erhitzt wird. Die Reaktion der Zersetzung ist bis zu einer Temperatur von 200 C endotherm, oberhalb dieser exotherm. Durch die Holzdestillation werden Holzkohle, Holzgase (C0 2, CO, CH 4, H,) und Holzsaft erzeugt. Letzterer enthált 8 bis 12 v. H. Essigsáure und 2,2 bis 2,5 v. H. Methylalkohol. Die Rentabilitát der Holzdestillationsanlagen wurde durch die neuen, auf synthetischem Wege hergestellten Produkte in ihren Grundlagen erschüttert. Es inüssen daher solche Verfahren eingeführt werden, die zufolge ihrer biliigen Produktion jeder Konkurrenz gewachsen sind. Die Bedingungen hierfür sind : 1. Vereinigung der Aufarbeitung und Raffinierung, d. h. Herstellung von Endprodukten ; 2. Herabsetzung des Chemikalien- und Heizmaterialverbrauchs dies bezieht sich in erster Linie auf die Herstellung von Essigsáure, denn bei der Konzentrierung dieser kommt den Azetropund Extraktionsverfahren eine besondere Bedeutung zu ; 3. Verwendung von minderwertigen Holzsortimenten, alsó Aufarbeitung hauptsáchlich von Durchforstungsholzmassen. Bei der Planung von Holzdestillationsanlagen in Ungarn ist vor allém die zuletzt angeführte Bedingung in Betracht zu ziehen, der inlandischen Holzdestillation soil alsó grösstenteils das Matériái der Durchforstungen zu Grundé gelegt werden. Da für das Holz ein Transport auf grössere Entfernung nicht in Frage kommen kann, werden in mobilén Wanderdestillierungsanlagen Holzkohle und Holzsaft erzeugt. Letzterer wird dann in Zentralbetrieben zu Endprodukten, bzw. zu den möglich wertvollsten Stoffen aufgearbeitet. Die Aufstellung von Wander- und Zentralbetrieben verfolgt den Zweok, die Holzkohleneinfuhr Ungarns womöglich ganz überflüssig zu machen. Dabei wird auf der industriellen Linie auch die Einfuhr von Chemikalien herabgesetzt und auf der forstwirtschaftlichen Linie gelangen solche Holzsortimente zur industriellen Verwendung, für die in der Vergangenheit kein Absatz zu finden war.

A NEW METHOD FOR THE DETERMINATION OF THE NATURAL SÍELD OF FISH-PONDS by Paul Erö,s In his article author writes about a new method, established as a result of his researches, for the determination of the natural yield of fish-ponds. Previously, however, he examines the factors influencing the natural yield. Pigure No. 1 represents the yearly changes of the natural yield of fish-ponds and the phenomenon of the exhaustion of ponds. Figure No. 2 demonstrates by way of curves how light energy, being connected more or less with the monthly averages of water temperature, affects the monthly formation of the natural yield. See curve on figure No. 3 Figure No. 4 gives the quantitative data of the plankton examinations effected in the ponds. These show in June a certain decrease of the plankton quantity. Consequently, figures No. 5, 6 show the relapse in the same time of the fish developments. Figure No. 7 gives light penetration measurings effected in the water of the open pond as well as in its parts overshadowed by water plants. The simultaneous plankton measurings show that the plankton quantity present in shadowy places is 20 times superior to that of the open water. Fig. No. 8 presents the examinations of fish development carried out in a shady pond which show that in such places the relapse of development of the fish is much more insignificant. Pigure No. 9 represents the changes of the natural yield with regard to the number of the exposed fish. At the maximai point of the so obtained curve we find the most favourable number of exposure. Figure No. 10 deals with the examination of natural yield values as calculated on the basis of the constant forage co-efficient. Author proves the fact that the forage co-efficient is a parabolic function of second degree of the natural yield of the pond and of the consumed forage quantity. If it were not so then the value of natural yield would pass to zero or to negatíve values, with the raising of feeding. Author deduces the équation of the pond's totál yield and of this he calculates the unknown natural yield value. This way he obtains a new and better method than those used up till now for the determination of the natural yield of fish ponds. On figure No. II author compares the ancient and the new calculation méthodes and states that opposite the 60 p. cent probability of the ancient method the new one determines the natural yield value to a probability of 82 p. cent. Megjelent 1500 példányban Felelős kiadó: A Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadá Vállalat igazgatója 2-528371. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)

Útmutatás munkatársaink részére Az Erdő az erdészettel és a körébe vágó határtudományok területével foglalkozik. A közlésre beküldött dolgozatok összeállításánál az alábbiak figyelembevételét kérjük : 1. A beküldött dolgozatnak a folyóirat tárgykörébe kell tartozni. A cím lehetőleg rövid legyen. 2. Az idézett irodalom a dolgozat végén betűrendbe szedve és sorszámozva tüntetendő fel. A szövegben a hivatkozás a szerző neve után zárójelbe tett számmal történik. Az idézetek tartalmazzák a szerző, ill. szerzők nevét aláhúzva, a folyóirat megnevezését, a szokásos rövidítéssel, a kötetszámot aláhúzva, a kezdő oldalszámot és végül a megjelenés évszámát. Pl. 1. BABOS IMRE : Agrártudomány 6. 217. 1952. Könyv idézése esetén a szerző után a könyv címe, a kiadás helye és éve, valamint a kiadó közlendő. 3. A kéziratok egyoldalon, baloldalt 5 cm-es margóval, kettes sorközzel, fogalmi papírra, két példányban, géppel írandók. A szerző neve alatt feltüntetendő az intézet vagy szerv, ahol a szerző munkáját végzi és annak székhelye. A lábjegyzetek alkalmazását lehetőleg el kell kerülni. 4. A magyarnyelvű összefoglalásnál valamivel bővebb összefoglalás készítendő oroszul és egy nyugati nyelven, mely legyen önmagában érthető és teljes. Ha a szerző az idegennyelvű fordítást nem tudná elvégezni, akkor arról a szerkesztőség gondoskodik, de az idegen nyelvre fordítandó összefoglalást magyar nyelven három példányban kell csatolni. Az idegennyelvű összefoglalás tartalmazza a dolgozat címét, a szerző nevét és az intézet vagy szerv címét és székhelyét. 5. Táblázatokat, grafikus ábrázolásokat, ábrákat, esetleg kivételesen fényképeket, szükséghez képest, közlünk. Kérjük azonban, hogy a táblázatok rovatait sorszámmal is lássuk el és a rovatok szövegét lefordítva vagy magyar nyelven lefordításra az idegennyelvű összefoglaláshoz csatoljuk. Hasonlóképpen járjunk el a grafikus ábrázolás magyarázatával és a képaláírásokkal. A rajzokat fehér papíron, tussal kell elkészíteni. 6 A kefelevonatokat a szerzők átjavításra kézhez kapják. A kijavított kefelevonatokat három nap múlva a felelős szerkesztőnek kell visszaküldeni. A kefelevonaton már csak a hibás szedés javítása történhet, olvashatóan, tintával, a szokásos jelzések alkalmazásával. Szövegrész törlése vagy új szövegrész beiktatása költséges és ezért mellőzendő. A közlemények tartalmáért a szerzőik felelősek. Folyóiratunk évente négyszer jelenik meg. ELŐFIZETÉSI DIJA: 1 ÉVRE 40. FORINT, FÉLÉVRE 20. FORINT. A fennálló rendelkezések értelmében folyóiratot csak azoknak a megrendelőknek küldhetünk, akik az előfizetési díjait vagy az egyes példány árát előre beküldik. A küldési késedelem elkerülése céljából kérjük tehát, szíveskedjenek az előfizetési díjat csekklapon beküldeni. AZ ERDŐ szerkesztőségének címe: Budapest, V., Nyári Pál-utca 9. V. em. 1. Országos Erdészeti Egyesület. Telefon: 187 549. A kiadóvállalat címe: Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat. Budapest, V., Vécsey-utca 4. Telefon: 122 790. Egyszámlaszám: 31,878.181 47. MEZŐGAZDASÁGI KÖNYV- ÉS FOLYOIRATKIADO VÁLLALAT