A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL



Hasonló dokumentumok
Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 761/2001/EK RENDELETE. (2001. március 19.) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

Költségvetési Ellenőrző Bizottság

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELJÁRÁS 4: (5) *******

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre, és különösen annak 47. cikke (2) bekezdésére, valamint 55. és 95.

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. A tagállamoknak a Számvevőszék 2012-es évről szóló éves jelentésére adott válaszai

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK Luxembourg, november 11 BÍRÓSÁGA. 22. sz. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS ÖSSZEGZÉS

Gyakran ismételt kérdések

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester. Meghívott: Kalmár László Pénzügyi Ügyrendi és vagyonnyilatkozat-


ZÖLD KÖNYV. az online szerencsejátékokról a belső piacon. SEC(2011) 321 végleges

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA IG

94. plenáris ülés február A Régiók Bizottsága VÉLEMÉNYE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról

J/55. B E S Z Á M O L Ó

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 16. cikkére,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 3. utasítja elnökét, hogy továbbítsa álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak.

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE. a közbeszerzésről. (EGT-vonatkozású szöveg) {SEC(2011) 1585} {SEC(2011) 1586}

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 15. (20.03) (OR. en) 7456/07

LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK. A schengeni rendszer helyreállítása - ütemterv

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

MISKOLC MJV ENERGETIKAI KONCEPCIÓJA

POLGÁRMESTERE. :1041 Budapest, István út. 14. : Fax: ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 24-i ülésére

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 27-I ÜLÉSÉRE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

L 348/98 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

T A R T A L O M M U T A T Ó

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az egyéni védőeszközökről. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2014) 118 final} {SWD(2014) 119 final}

Tesztelő szervezet: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH)

Az európai romastratégia

Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 14. (OR. en) 5386/3/10 REV 3. Intézményközi referenciaszám: 2008/0223 (COD)

Budapest város-ellátásának hosszú-távú innovatív logisztikai stratégiája Cikksorozat 2. rész A megvalósítás scenariojának paradigmaváltása I.

Előterjesztés a Képviselő-testület december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

A vidéki foglalkoztatás bővítését koordináló Programiroda. Cselekvési Terve. Dr. Kis Zoltán Programiroda vezető. Budapest 2009.

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

MAGYARORSZÁG ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány

Az Uniós Vámkódex bevezetésével kapcsolatos kérdések I.

Zöld közbeszerzés! A környezetvédelmi szemléletű közbeszerzés kézikönyve. Európai Bizottság. am507982cee_hu_bat.indd 1 9/09/05 11:16:18

J/3359. B E S Z Á M O L Ó

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

Transparency International Magyarország. Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató. Budapest. Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

Tisztelt Képviselő-testület!

A fogyatékossággal élő személyek politikai részvételhez való joga

Vincze Attila. Az Alkotmánybíróság határozata a pénznyerő gépek betiltásáról* A vállalkozás szabadsága és a bizalomvédelem

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat )

III. (Előkészítő jogi aktusok) TANÁCS

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

A TANÁCS 10/2010/EU ÁLLÁSPONTJA ELSŐ OLVASATBAN

ÚTMUTATÓ KÖZBESZERZÉSI SZAKEMBEREK

SZOLGÁLTATÁSRA IRÁNYULÓ KÖZVETLEN SZERZŐDÉS SZERZŐDÉS COMM/DG/AWD/2015/539 COMM/IO-HU_BUD/DCO/2015/4

Tanulmány ÁROP-1.A

A Progress eredményeinek biztosítása

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPA TANÁCS MINISZTERI BIZOTTSÁGA. ResAP(2001)3. sz. Határozat

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 24-ei ülésére

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE. az állatok leölésük során való védelméről. (előterjesztő: a Bizottság)

II. A rendelkezésre álló pénzügyi források és azok megoszlása

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS

A központi beruházások kiadási előirányzata 100 millió forint, mely a Vám- és Pénzügyőrség lakástámogatás előirányzatát jelenti.

MINŐSÉGELLENŐRZÉSI ÖSSZEFOGLALÓ

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, BUDAPEST 1988/2

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

9932 Vélemény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről A helyi önkormányzatok szabályozott forrásai tervezésének megalapozottsága (3.sz.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a rendelettervezetnek az elnökség által készített, egységes szerkezetbe foglalt változatát.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal


Committee / Commission ENVI. Meeting of / Réunion du 08/09/2011 BUDGETARY AMENDMENTS / AMENDEMENTS BUDGÉTAIRES. Rapporteur: Jutta HAUG

Vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadása ***II

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

2015. november 30-i rendkívüli ülésére

10/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a kockázatkezelésre vonatkozó szabályzatáról

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0163/

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt Miskolc, József Attila út 70.

"ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény

Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor

Átírás:

A főtitkár 2009/03/05 Réf.: D(2009) 9352 A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL (az Eljárási Szabályzat 22. és 73. cikke) TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÓ FELJEGYZÉS I. RÉSZ : AZ ELŐIRÁNYZATOKRA VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK II. RÉSZ : SZEMÉLYZETI INTÉZKEDÉSEK 1. melléklet : Költségvetési előirányzat-tervezet: bevételi és kiadási kimutatás 2. melléklet : Analitikus költségvetések 3. melléklet : A költségvetési nómenklatúra módosítására irányuló javaslatok 4. melléklet : A költségvetés bemutatása főigazgatóságokra/tevékenységekre lebontva 5. melléklet : A szervezeti felépítésre vonatkozó intézkedések összefoglalása 6. melléklet : Szervezeti felépítési ábra főigazgatóságok/szolgálatok szerint NT\771527.doc PE417.426/BUR

Összefoglalás Ezt a jelentést a főtitkár az Eljárási Szabályzat 22. és 73. cikke értelmében terjeszti az Elnökség tagjai elé a Parlament 2010. évi előzetes költségvetési előirányzat-tervezetének elfogadása céljából. Február 2-i ülésén az Elnökség nyilatkozott a 2010-es pénzügyi évre vonatkozó fő iránymutatásokról. A főtitkár jelentését ezen iránymutatásokkal összhangban állították össze. A jelentés szintén figyelembe veszi a Költségvetési Bizottság 2010-es költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2009. február 11-én elfogadott jelentésében meghatározott iránymutatásokat. A költségvetési előirányzat-tervezet az alábbi javaslatokon nyugszik: a) az előzetes előirányzat-tervezet összegének 1 596 412 726 euróban történő megállapítása, amely 4,34 %-os emelkedést jelent a 2009-as költségvetéshez képest, ami megfelel a pénzügyi terv V. fejezetében szereplő előirányzatok 19,74 %-os felhasználásának; b) a prioritással rendelkező célkitűzések megvalósításához szükséges eszközök biztosítása, különös tekintettel az alábbiakra: l) megfelelő erőforrások biztosítása a parlamenti asszisztencia és a jogalkotási tevékenységek megerősítéséhez, valamint annak biztosítása, hogy a Parlament el tudja látni új feladatait: a többnyelvűség teljes körű alkalmazására irányuló erőfeszítések folytatása; a képviselők általános támogatásának további megerősítése; a Parlament felkészülésének befejezése a Lisszaboni Szerződés 2009-es esetleges elfogadására; a Horvátország esetleges EU-csatlakozására való felkészülési terv naprakésszé tétele. II) A nagyszabású, többéves projektek megerősítése: a Főtitkárság megerősítésére és modernizációjára irányuló erőfeszítések folytatása az erőforrások optimális kihasználása érdekében, különösen az információs és kommunikációs technológiák terén; a kommunikációs politika nagy projektjei sikeres megvalósításának biztosítása; kiegyensúlyozott és koherens ingatlanpolitika folytatása; a környezetvédelmi politika és az EMAS keretében végzett tevékenységek megerősödésének nyomon követése. III) Az új parlamenti ciklusba történő átmenet megvalósítása: A választás utáni év sajátosságainak figyelembevétele; az új személyzeti szabályzatok sikeres végrehajtásának biztosítása; tartalék elkülönítése az újonnan megválasztott Parlament kezdeményezései számára; c) a prioritást élvező projektekhez közvetlenül kapcsolódó 30 új álláshely létrehozásának engedélyezése ebben a szakaszban, ami a létszámot 0,5%-kal növeli, és a személyzetre vonatkozó előirányzatok ennek megfelelő kiigazítása; ezzel párhuzamosan 13 másik álláshely átcsoportosítása; d) álláshelyek átminősítésének engedélyezése a karriertervezés keretében; e) a nómenklatúra kiigazítása az egyes kiadások jogalapja módosításának és a szükséges technikai változtatásoknak megfelelően. Az Elnökséget ezúton felkérem, hogy a fentiek alapján fogadja el az intézmény 2010-re vonatkozó költségvetési előirányzat-tervezetét, valamint arra, hogy utasítsa az elnököt annak a Költségvetési Bizottsághoz NT\771527.doc való továbbítására. 2/14 PE417.426/BUR

I - BEVEZETÉS A 2010-es költségvetési előirányzat-tervezet elfogadásának tájékoztató jellegű menetrendje 1. A tervezett menetrend: IDŐPONTO K HATÓSÁG ÁLLOMÁSOK Megvalósított szakaszok 01/21 Költségvetési Bizottság eszmecsere a 2010-es költségvetési iránymutatásokról 02/02 Elnökség az átfogó iránymutatások elfogadása 02/10-11 Költségvetési Bizottság a 2010-es költségvetési iránymutatások elfogadása Jövőbeli szakaszok március eleje Főtitkár és Bizottság a Személyzeti egyeztetés a Személyzeti Bizottsággal 03/09 Elnökség az előzetes költségvetési előirányzat-tervezetről szóló főtitkári jelentés vizsgálata 03/11 Költségvetési Bizottság az előzetes költségvetési előirányzat-tervezetről szóló főtitkári jelentés vizsgálata 03/23-26 Elnökség/Költségvetési Bizottság esetleges egyeztetés 03/30-31 Költségvetési Bizottság a 2010-es előzetes költségvetési tervezet vizsgálata 04/01 Elnökség az előzetes költségvetési előirányzat-tervezet elfogadása 04/16 Költségvetési Bizottság a költségvetési előirányzat-tervezet elfogadása 05/07 plenáris ülés a költségvetési előirányzat elfogadása A jelentés felépítése 2. A jelentés három részre és 6 mellékletre tagolódik : az összefoglaló feljegyzés a jelenleg kidolgozás alatt álló fő költségvetési sorokat tartalmazza, nevezetesen az Elnökség által már kitűzött célok megvalósításához szükséges eszközöket; Az előirányzatokra vonatkozó intézkedések című I. rész fontos információkat tartalmaz a különböző kiadási területek számára elkülönített összegekkel és az előirányzatok alakulásával kapcsolatban; A szervezeti felépítésre vonatkozó intézkedések című II. rész a személyzeti állományra vonatkozó javaslatokat ismerteti; a jelentés több mellékletet tartalmaz: 1. melléklet: A 2010. évi előzetes költségvetési előirányzat-tervezet, a létszámtervvel és a bevételi és kiadási kimutatással; 2. melléklet: Analitikus költségvetés (amelyek közül egy a külső irodák költségeit elemzi, egy másik pedig a környezetvédelmi politikák és az EMAS analitikus költségvetése); 3. melléklet: A költségvetési nómenklatúra módosítására irányuló javaslatok; NT\771527.doc 3/14 PE417.426/BUR

4. melléklet: A költségvetés és a tevékenységek bemutatása főigazgatóságokra lebontva; 5. melléklet: A szervezeti felépítésre vonatkozó intézkedések összefoglalása; 6. melléklet: Szervezeti felépítési ábra főigazgatóságok/szolgálatok szerint. II. - PÉNZÜGYI TERV ÉS A TÖBBÉVES KÖTELEZETTSÉGEK A hagyományos költségvetési egyensúly válaszút előtt 3. 1988 óta, a képviselőcsoportok elnökeinek ajánlása 1 alapján, a Parlament az V. címsor (adminisztratív kiadások) 20%-át használta fel, ily módon némi mozgásteret szabadítva fel a szigorúan működési jellegű szükségleteihez képest. A fennmaradó összeget sikerrel fordította ingatlanpolitikára, épületek megvásárlását lehetővé téve az állandó munkahelyszíneken. A vásárláspolitika az elmúlt években meghozta gyümölcsét: az előfinanszírozások vagy a korábbi vásárlások hiányában a lízingdíjak 2010-ben 100 millió eurós nagyságrendű további költségvetési terhet jelentenének. Ezek a megtakarítások fontos új projektek finanszírozását tették lehetővé többletforrások nélkül. Egyébiránt hangsúlyoznunk kell, hogy az európai képviselőcsoportok és alapítványok, a két legutóbbi bővítés és a képviselői statútum teljes végrehajtásának finanszírozása szintén a 20%-os felső határ túllépése nélkül sikerült, annak ellenére, hogy e költségekkel akár túl is lehetett volna lépni azt. 4. Amellett, hogy támogatja az ingatlanvásárlási politikát, az utóbbi években a költségvetési hatóság mindazonáltal csökkentette a Parlament által erre fordított hányadot. Így a Parlament költségvetése 2006-ban az V. címsor előirányzatának 19,69 %-át, 2007-ben 19,64 %-át, 2008-ban 19,48%-át, 2009-ben pedig 19, 67%-át tette ki, ennek megfelelően a fel nem használt előirányzat összegei a következők: 2006-ban 20,6 millió euró, 2007- ben 25,5 millió euró, 2008-ban 38,9 millió euró, 2009-ben pedig 25,4 millió euró. 5. Ugyanakkor már 2010-től kezdődően a képviselői statútumból eredő többletköltségek egy teljes éven keresztül történő finanszírozása következtében a hagyományos költségvetési egyensúly elérte korlátait. Ehhez a közvetlen többletköltséghez nagyon rövid távon hozzájárulnak még az időközben a Parlament tulajdonába került fontos ingatlanpark jelentős renoválása és karbantartása céljából már jelzett szükségletek. Ezzel párhuzamosan jelentős finanszírozást tesz szükségessé Luxembourgban a KADépület felújítása és kibővítése. Végezetül pedig közép távon szintén jelentős éves többletköltséget okoznak majd a képviselők által az új statútum értelmében fokozatosan megszerzett nyugdíjjogosultságok. 6. Tekintettel e kilátásokra, a költségarányos költségvetési megközelítés megőrzése mellett 2010-től szükségesnek tűnik az egész rendelkezésre álló keret felhasználása annak érdekében, hogy adott esetben előbbre lehessen ütemezni az ingatlankiadásokat vagy egyéb felmerülő kiadásokat, és biztosítani lehessen a következő években a fent említett új kiadások finanszírozását. Amennyiben nem kerül sor erre, az intézet egy olyan időszakban lesz kénytelen újból dönteni az V. címsoron található források felhasználása tekintetében saját maga számára meghatározott felső határértékről, amikor az európai tisztviselők nyugdíjához kapcsolódó költségek növekedése következtében (1,1 milliárd euró 2009-ben, 1,5 milliárd euró 2013-ban) nagy feszültségek várhatóak a címsoron. 7. Ilyen körülmények között, valamint figyelembe véve a költségvetési hatóság azon kívánságát, hogy tartsanak fenn bizonyos mértékű tartalékot annak érdekében, hogy az 1 A képviselőcsoportok elnökei javasolták, hogy a Parlament költségvetése az V. címsor előirányzata 20%-ának megfelelő keret alapján kerüljön megállapításra. Ez az önként vállalt felső határ az ingatlanokra fordított kiadások, a képviselői szabályzatból eredő kiadások, valamint 2004 óta az európai politikai pártoknak nyújtott támogatások nélkül értendő. NT\771527.doc 4/14 PE417.426/BUR

új Parlament meghatározhassa saját prioritásait, javasoljuk a 2010. évi költségvetési előirányzat-tervezet 1 596 412 726 euróban történő meghatározását, ami az V. címsor 19,74 %-ának felel meg, és ebben a szakaszban a 20%-os felső határához képest 21,2 millió eurós fel nem használt keretet biztosít. 8. Első olvasatkor az új Parlament saját prioritásai, a Lisszaboni Szerződés esetleges megvalósításának következményei, valamint az esetleges előreütemezések miatt ugyanakkor döntés születhet az V. címsor előirányzata 20%-ának teljes felhasználásáról, ami azt jelentené, hogy a 2010-es költségvetés 1 617,6 millió euró. II - CÉLKITŰZÉSEK ÉS KÖLTSÉGVETÉSI HATÁSAIK 2010-BEN 9. A 2010-es év a Parlament tevékenységei újrakezdésének éve lesz. A 2009-es európai választások után a ciklus első évének megfelelő energiával kezdődik a munka. A jogalkotási folyamat is újraindul és eléri megszokott ritmusát, amit az új Bizottság létrejön. A jogalkotási szektort ezért meg kell erősíteni. A Lisszaboni Szerződés esetleges hatálybalépése következtében a Parlament hatáskörei példátlan mértékben megnövekedhetnek. Ennek a Parlament tevékenységére és működésére gyakorolt hatása már 2010 első hónapjaiban is érzékelhető lesz. Ezzel egy időben a Parlamentnek folytatnia kell a VI. ciklusban elkezdett nagyszabású, többéves projekteket, továbbá biztosítani kell az olyan új, adminisztratív feladatok elvégzését, mint például a képviselőkre és asszisztenseikre vonatkozó új szabályzat végrehajtása. Végül a Főtitkárságnak folytatnia kell a Parlament környezetvédelmi céljainak megvalósítását. A) Megfelelő erőforrások a parlamenti asszisztensek alkalmazásának és a jogalkotási tevékenységeknek a megerősítéséhez, valamint annak biztosítása, hogy a Parlament el tudja látni új feladatait A többnyelvűség teljes körű alkalmazására irányuló erőfeszítések folytatása 10. A 2010-es költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló jelentésében 2 a Költségvetési Bizottság kiemelte azt az alapvető jogot, amelynek értelmében valamennyi képviselőt egyenlő bánásmódban kell részesíteni ami véleménynyilvánításukat, illetve a hasznos információkhoz való hozzáférésüket és azok kezelését illeti, annak érdekében, hogy a lehető legjobban el tudják látni feladataikat, és ebben az összefüggésben kifejezte kívánságát, hogy a 2010-es költségvetésben alapvető elemként jelenjen meg a képviselők számára biztosított nyelvi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés. 11. E követelmény teljesítése érdekében a 2010-es előzetes költségvetési tervezet a költségvetési források növelését javasolja a tolmácsolás és a fordítás területén egyaránt. Egyébiránt ez a két terület 2010-ben újból a megszokott ritmus szerint fog működni a 2009-es választási évet jellemző csökkentett aktivitást követően. 12. Javasoljuk ezért 55 millió euró biztosítását (2009-ben 45,5 millió euró) a 1402-01. jogcímre (Konferenciatolmácsok), és 14,8 millió euró (2009-ben 10,7 millió euró) elkülönítését a 1420-02. jogcímre (Külső fordítási szolgáltatások). 3 Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az Elnökség 2008. december 15-től kezdődően jelentős 2 Elfogadva 2009. február 11-én. 3 A CRE fordítások nélkül, ami 2010-ben további 8,3 millió eurót jelent. NT\771527.doc 5/14 PE417.426/BUR

mértékben kiterjesztette a személyitolmács-szolgálat igénybevételének feltételeit, azaz e szolgálat lehetséges kedvezményezettjeinek körét, és a lefedett nyelvek számát. E szolgáltatás jelenleg 4 millió euró támogatásban részesül. 13. Jelezni szeretnénk azt is, hogy a JAN épületben nemrég átadott 5 új terem a jövőben megfelelő technikai feltételeket fog biztosítani ahhoz, hogy több nyelvet lehessen használni. Végezetül, a tolmácsolás terén tapasztalt előrehaladás azt a reményt sugallja, hogy 2010-ben az eddigieknél egyértelműen kevesebb alkalommal jelentkeznek majd az egyes nyelvek esetében a szolgáltatás elegendő mértékével kapcsolatban felmerülő problémák. A képviselők általános támogatásának további megerősítése 14. Az Európai Unió 2009-es pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetés-tervezetéről szóló, 2008. október 23-i állásfoglalásában 4 a Parlament hangsúlyozta, hogy jelentős előrelépések történtek a képviselőknek a mandátumuk, különösen a jogalkotói kötelezettségeik gyakorlása során nyújtott segítség terén. Kézenfekvő, hogy az erre irányuló erőfeszítéseket 2010-ben folytatni kell, figyelembe véve a képviselők sorainak jelentős átrendeződése, az intézményi keretekben történt, fentebb már említett változások, valamint a jogalkotási tevékenység mindennapi ritmusának a Parlament és az Európai Bizottság megújulását követő újrafelvétele nyújtotta kereteket. 15. Bár a jogalkotási tevékenység megerősítésével kapcsolatban a javaslatok többségét adott esetben az új Szerződés elfogadásának keretében nyújtjuk be, már ebben a szakaszban előirányoztuk a szükséges eszközöket azokon a területeken, ahol új kezdeményezések és kísérleti projektek indultak el: a parlamenti bizottságok támogatási struktúráinak megerősítése: ebből a célból az új álláshelyek létrehozására irányuló 30 javaslat közül 7 álláshely előirányozása a DG IPOL részére, és 4 álláshely előirányozása a DG EXPO részére; tudásmenedzsment-rendszer tervezett kidolgozása: 750 000 euró előirányzat elkülönítése a 2102. jogcímre (Információtechnológiai berendezések és szoftverek igénybe vétele külső szolgáltatóktól) a projekt 2. szakaszának megvalósítására. 16. A DG IPOL és a DG EXPO szakértői költségvetése 2010-ben (a tevékenységek újrakezdésének éve) 7 millió euró (IPOL), illetve 1,3 millió euró (EXPO) beleértve a STOA-t támogatásban részesül, ami 2009-hez képest közel 40%-os emelkedést jelent. 17. Más kezdeményezések is felmerülhetnek még a költségvetési eljárás közben, nevezetesen az újonnan megválasztott Parlament politikai szerveinek megalakulását követően. A Parlament felkészülésének befejezése a Lisszaboni Szerződés 2009-es esetleges elfogadására 18. 2009-ben az intézmény újrakezdheti az ír népszavazás következtében felfüggesztett előkészületeit. Ennek keretében fel kell készülni a Lisszaboni Szerződés 2009-ben történő esetleges ratifikálására, és fel kell készíteni a Parlamentet arra, hogy azonnal és a lehető legjobb körülmények között teljesíthesse új kötelezettségeit. 19. Emlékeztetőül, az előkészületek fő célkitűzései az alábbiak: 4 Az Európai Unió 2009-es pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetés-tervezetéről szóló állásfoglalás 11. bekezdése (P6_TA-PROV(2008)0516) NT\771527.doc 6/14 PE417.426/BUR

a Parlament felkészítése arra, hogy teljes mértékben eleget tegyen a Tanáccsal egyenrangú új jogalkotói szerepének; a jogalkotás tökéletesítésének célja érdekében tett erőfeszítések folytatása és növelése; a Parlament eljárási szabályzatának és egyéb belső szabályzatoknak a felülvizsgálata, tekintettel a Szerződésben foglalt kötelezettségekre, valamint arra a belső reformra, amelyet az elnökök értekezlete által létrehozott munkacsoport dolgozott ki; a Tanáccsal és a Bizottsággal való együttműködés kialakítása a külkapcsolatok terén létrejött új hatáskörök gyakorlására való tekintettel; a Szerződés nemzeti parlamentekkel való együttműködésre vonatkozó rendelkezései végrehajtásának előkészítése. 20. A 2008. december 11 12-i Európai Tanács egyébiránt úgy határozott, hogy amennyiben a Lisszaboni Szerződés az Európai Parlament 2009. júniusi megválasztása után lépne hatályba, mielőbb átmeneti intézkedéseket fogadnak el. Ezek előirányozzák, hogy a 2009 2014-es jogalkotási ciklus végéig a nizzai helyzethez képest növeljék a tizenkét érintett tagállam európai parlamenti képviselőinek számát. Az Európai Parlamenti képviselők száma ennek következtében 736-ról 754-re nőne, kivéve, ha esetleg lezajlik Horvátország csatlakozása. 21. A parlamenti struktúrák kiigazításának és a képviselők száma emelkedésének költségvetési következményei nincsenek beépítve a 2010. évi előzetes költségvetési tervezetbe. Valójában tanácsos (intézményközi szinten) megvárni a folyamat végeredményét. Szükség esetén a pénzügyi következmények beépítésére az első olvasatkor módosítás formájában, vagy ad hoc módosító indítvány keretében sor kerül. Amennyiben az eredményre tovább kell várni, módosító költségvetésre lesz szükség 2010 folyamán. Emlékeztetőül, a pénzügyi hatás 8 9 millió euróra becsülhető, ebből 5 millió eurónak fedeznie kell a további 18 képviselővel kapcsolatos költségeket (6 hónapra), és 3 4 millió euróra van szükség a főtitkárság szerkezeti átalakítására. A Horvátország esetleges EU-csatlakozására való felkészülési terv naprakésszé tétele 22. A Horvátország EU-csatlakozására irányuló tárgyalások jelenlegi állása szerint, amennyiben Horvátország 2010-ben aláírja a csatlakozási szerződést, a Parlamentnek 12 megfigyelőt kellene meghívnia 2010 utolsó hat hónapjára. A megfigyelők fogadásához szükséges előirányzatok egyelőre a 10 3. alcímbe (Bővítési tartalékalap) kerültek beállításra, 750 000 euró összegben. 23. Ezzel egyidejűleg, a legutóbbi bővítés mintájára, a Parlamentnek fontolóra kell vennie meghatározott számú szerződéses alkalmazott felvételét különösen a nyelvi szolgálatokhoz a megfigyelők munkájának támogatására. Végezetül pedig a folyamat kimenetelének függvényében elő lehetne irányozni az első olvasatban a tisztviselői álláshelyek egészének vagy egy részének létrehozását. B) A nagyszabású, többéves projektek konszolidálása A Főtitkárság konszolidálására és modernizációjára irányuló erőfeszítések folytatása az erőforrások optimális kihasználása érdekében NT\771527.doc 7/14 PE417.426/BUR

24. Az V. címsoron rendelkezésre álló előirányzat 20%-ának felhasználását amelyre az elkövetkezendő években az intézmény előtt álló kihívások folyamatos megválaszolása érdekében van szükség a rendelkezésre álló erőforrások optimalizálására és racionalizálására irányuló erőfeszítések megerősítésének kell kísérnie. Erre az elvre egyébként nemrég a költségvetési hatóság is emlékeztetett. A 2009. évi költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló 2008. április 10-i állásfoglalásában a Parlament kijelenti, hogy folyamatosan keresni kell a munkaszervezés megfelelőbb és költséghatékonyabb módszereit, többek között nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fő tevékenységekre, a személyzet lehetőség szerinti átcsoportosítására, a részlegek átszervezésére az új körülményekhez való igazodás érdekében, a modern technológiák jobb felhasználására, valamint a fokozottabb intézményközi együttműködésre. 25. E célokat a Költségvetési Bizottság 2010-es költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló jelentése is megerősíti. A jelentés 13. bekezdése kimondja: a Parlament rendelkezésére álló költségvetési és emberi erőforrásokat amennyire csak lehetséges a lehető leghatékonyabban kell felhasználni annak lehetővé tétele érdekében, hogy az intézmény és a tagállamok sikeresen teljesíthessék küldetésüket; megerősíti, hogy ez a munkamódszerek gondos tervezését és szervezését előfeltételezi, valamint, hogy a felesleges adminisztratív munka elkerülése érdekében ahol csak lehetséges, csoportosítsák át a szerepeket és a struktúrákat 26. E követelmények konkrét megvalósítása érdekében a főtitkár az alábbi azonnali pénzügyi többletforrásokat nem kívánó intézkedéseket javasolja: a felülvizsgált többnyelvűségi magatartási kódex szigorúbb alkalmazása a többnyelvűséget szolgáló erőforrások produktívabb felhasználása érdekében; a főigazgatóságok közötti együttműködés megerősítése minden szinten; az adminisztratív eljárások egyszerűsítésével foglalkozó munkacsoport javaslata alapján hozott bizonyos intézkedések fokozatos végrehajtása; a személyi állomány konszolidálását szolgáló terv továbbvitele (ezzel a kérdéssel e jelentés II. része részletesebben foglalkozik). 27. A tervekhez tartozik ezen intézkedésekkel párhuzamosan az informatika és a kommunikációs eszközök terén megvalósuló jelentős modernizálási terv előkészítésének folytatása azt követően, hogy az Elnökség átgondolja egy hatékony és koherens informatikai irányítás stratégiai tervét. Ennek érdekében megemeltük az Informatikai és Kommunikációs Főigazgatóságnak szánt költségvetési támogatást (a 2009. évi 99,5 millió euróról 2010-re 104,6 millió euróra) és a 8 millió eurós növekményt tartalékba helyeztük a 100. alcímbe mindaddig, amíg a politikai hatóságok meg nem hozzák az operatív döntéseket. Másrészről az utolsó 12 álláshely létrehozása a 2010. évi létszámtervben a terület visszaintegrálására vonatkozó 2008-ban elindított hároméves terv lezárását jelenti. A kommunikációs politikához kapcsolódó nagy projektek sikeres megvalósításának biztosítása 28. 2010 elejére a WEB-TV projekt már több mint egy éve fog működni. Kiváló alkalom adódik tehát az új eszköz hatásának értékelésére és fejlesztésének folytatására, többek között marketing-kampányt indítva a nagyközönség körében a látogatottság növelésére, illetve fejlesztve a csatornák kínálatát a szerzett tapasztalatok alapján. Ennek érdekében javasoljuk, hogy 2010-ben tartsák fenn a 3246. Parlamenti televíziós csatorna jogcímen belül a 9 millió eurós költségvetési támogatást, melyből 1 millió eurót kifejezetten a WEB-TV látogatottságának és nézettségének növelését célzó intézkedésekre fordítanak. 29. A Látogatóközpont 2009 végén / 2010 elején nyílik meg. Egyrészt a projekt megvalósítása 6 millió eurós beruházást igényel, amely a 16,5 millió euróra tervezett NT\771527.doc 8/14 PE417.426/BUR

teljes költség fennmaradó része. Másrészről a Látogatóközpont tevékenységének beindításához is pénzügyi és emberi erőforrásokra van szükség ahhoz, hogy biztosítani lehessen kihasználtságát. Ezenkívül az irányítás módjáról és a kiszervezés szintjéről szóló végső határozat megszületéséig 3 millió eurót a 100. alcímbe állítottunk. 30. A JAN épület új audiovizuális központjának is teljesítménynövekedést kell elérnie 2010-ben, miután több költségvetési év során e terület előirányzatait az új eszközök beüzemelése érdekében tett beruházásokra fordították. További eszközbeszerzéshez nincs szükség külön előirányzatokra, szükség van viszont kizárólag a karbantartási szerződések érdekében, amelyeket el kell majd indítani. Javasoljuk mindenesetre egy mérnöki álláshely létrehozását a 2010-es létszámtervben. 31. Az Európai Történelem Házára vonatkozóan 2008. december 15-i ülésén az Elnökség meghatározta az alapkoncepciót és a terv megvalósításához kapcsolódó adminisztratív szempontokat. A 2010-ben végrehajtandó intézkedések tervezésének függvényében amelyet még finomítani kell, külön eszközöket irányoztunk elő (500 000 euró) a szakértői tevékenység alcímben, megfelelő külső támogatás biztosítása érdekében a projekt megalkotásának fázisaiban. A harmonikus és koherens ingatlanpolitika folytatása 32. A 2010-es költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló jelentésében a Költségvetési Bizottság ismételten hangot adott azon kívánságának, hogy hozzanak létre közép- és hosszú távú ingatlanpolitikai stratégiai tervet. Az Elnökség valójában már foglalkozott a kérdéssel, azonban úgy döntött, hogy az új Elnökségre bízza a feladatot az új parlamenti ciklus elején, egyben megbízza a főtitkárt az ingatlanpolitika alakulásának folyamatos nyomon követésével. Ennek a tervnek nem csak azt kell meghatároznia és megterveznie, hogy a Parlament hogyan elégítse ki irodákra és üléstermekre vonatkozó láthatóan növekvő szükségleteit, de stratégiát is meg kell határoznia és megfelelő költségvetési forrásokat kell elkülönítenie a tulajdonába került ingatlanok felújítására és karbantartására irányuló többéves projekt céljaira. 33. A legrégebbi épületek ugyanis alapos felújításokat és mélyreható karbantartást igényelnek ahhoz, hogy garantálni lehessen biztonságos üzemeltetésüket és megfelelő színvonalú használatukat. Az épületek fenntartásáról szóló külső tudományos jelentés, amelyet a Parlament 2008. december 22-én kapott meg, kiindulási pontot jelenthet az új stratégia számára. A teljes terv elkészültéig és a legsürgősebb intézkedések pótlása érdekében, a 2007. Épületek belső kialakítása és a 2022. Takarítás és karbantartás jogcímcsoportra vonatkozó javaslat szerint a 2009. évihez képest 6 millió eurós növelést kell végrehajtani, ami 10%-os növekedést jelent. 34. Az ingatlanpolitikára vonatkozó ezen stratégiai tervekkel párhuzamosan felkérjük a politikai hatóságot, hogy a kellő pillanatban vitassák meg az Infrastrukturális és Logisztikai Főigazgatóság átszervezési és konszolidációs tervét. E részlegek az elmúlt 10-12 évben tulajdonképpen viszonylag gyenge növekedést mutattak, miközben a kezelésük alatt álló terület ma már meghaladja az egymillió négyzetmétert és az infrastruktúra üzemeltetéséhez az olyan új, elsődleges célok adódtak hozzá, mint a környezetvédelmi irányítás és az akadálymentesítés. Egy ilyen terv költségvetésben és a létszámtervben jelentkező következményeit a 2010-es költségvetés első olvasatába kell belefoglalni. 35. A folyamatban lévő nagy ingatlanprojektek szempontjából a 2010-es pénzügyi évet még mindig a felújítási munkálatok és a luxembourgi KAD épület tevékenyebb fázisba kerülő kibővítése fogja meghatározni. A megvalósítás aktuális menetrendje alapján a 2010-es NT\771527.doc 9/14 PE417.426/BUR

pénzügyi évben szükségessé váló finanszírozás viszonylag alacsony marad. A jelenlegi állás szerint ugyanis mindössze 12 millió euróra van szükség az építkezéshez közvetlenül kapcsolódó költségek céljaira: 4,3 millió euró érinti a 2005., Építkezések jogcímet az építkezés előkészítő munkálatai kapcsán, illetve 7,7 millió euró a 2008., Épületekkel kapcsolatos egyéb kiadások jogcímet a szakértői és tervezői költségek kapcsán. Egyéb, közvetett költségek is kapcsolódnak a tervhez, például egy átmeneti épület bérleti költségei 5,2 millió eurós teljes költséggel. 36. A jövőbeni költségvetési korlátok felmérése érdekében emlékeztetünk arra, hogy a teljes felújítási projekt becsült értéke 402,1 millió euró (2008. októberi adat), mely összeg nem tartalmazza az időközi kamatokat és díjakat és az áraknak az építkezés befejezéséig történő felülvizsgálatát. Ha a Parlament az építkezés évei során (2011 2014) nem hajt végre előfinanszírozást, az épület átadásától számított éves díj évente 45-től 60 millió eurós összegig emelkedik attól függően, hogy a törlesztés időtartama 15 vagy 10 év lesz. 37. A JAN épület átadásával az intézmény legutóbbi bővítés következtében fellépő ingatlanigényeinek kérdése lényegében megoldottnak tekinthető. Ugyanakkor felmerült az, hogy az elkövetkező években például a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése tükrében szükség lesz a jövőbeni bővítések és a parlamenti munkamódszerek alakulása miatt jelentkező új igények elmélyült elemzésére. Ebben az összefüggésben javasoljuk 20 millió euró elkülönítését a 105., Előzetes előirányzatok ingatlanokra alcímben annak érdekében, hogy azonnali mozgásteret biztosítsunk a Parlament számára a következő ciklus elejére. A környezetvédelmi politika és az EMAS keretében végzett tevékenységek megerősítése 38. Az intézmény ingatlanstratégiájának és más politikáinak szorosabban kell kapcsolódnia az EMAS-politikákhoz és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló politikákhoz, amelyeket tovább kell folytatni és meg kell erősíteni. A Parlament learatta e politikák első sikereit azáltal, hogy megszerezte az EMAS-tanúsítványt, illetve 2008 végére felmérte szén-dioxid-kibocsátását. 39. A szén-dioxid-mérleg elkészültét követően az Elnökség 2009. február 18-án elfogadott számos intézkedést, melyek célja a Parlament szén-dioxid-kibocsátásának 30%-os csökkentése 2020-ig. Ezek az intézkedések az EMAS-terv részét képezik, és fontosabb elemeik a következők: Az épületek általános felmérése, hogy több környezetbarát technológiát lehessen használni, például napenergiát vagy geotermikus energiát, illetve jobban szigetelő ablakokat és passzív épülettechnológiákat; Az információs technológiák általános felmérése, beleértve a személyes berendezéseket és a távkonferencia-felszereléseket is; Hosszú távú figyelemfelkeltő és kommunikációs tervek kidolgozása minden szinten; Olyan intézkedések, mint a smart transit, a környezetbarátabb közlekedési módok támogatása, alacsony kibocsátású gépjárművek vásárlása; Egyéb intézkedések a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, egyúttal javítva a Parlament tevékenységeinek hatékonyságát is; Bizonyos kibocsátások kompenzálása. 40. Tisztán költségvetési szempontból a Parlament e téren tett erőfeszítései ezentúl külön elemzés tárgyát képezik, amely szerves része lesz az előzetes költségvetési előirányzattervezetről szóló főtitkári jelentésnek. Így 2010-ben az EMAS-célkitűzések megvalósításához kapcsolódó költségek 11,4 millió eurót fognak kitenni, ami 2009-hez NT\771527.doc 10/14 PE417.426/BUR

képest 84%-os, 2008-hoz képest pedig 113%-os növekedést jelent. Ezen jelentés 2. melléklete tartalmazza többek között e költségek részletes megoszlását. C) Az új parlamenti ciklusba történő átmenet megvalósítása A választás utáni év sajátosságainak figyelembevétele 41. A 2010-es költségvetésnek számolnia kell a választás utáni év sajátosságaival. Ezt az évet voltaképpen ellentétes hatások jellemzik, ami az előirányzatokra nézve hol pozitív hol negatív következményekkel jár: egyrészről a választások utólagosan is hatnak a mandátum végéhez kapcsolódó juttatásokra, amelyek utalása 2010-ben folytatódik; másrészről viszont megszűnik a választásoknak egy sor olyan tételre gyakorolt közvetlen hatása, amelyek hatálya 2009-re korlátozódott (pl. tájékoztatási kampányokra, anyagok és irodák költöztetésére szánt kivételes előirányzatok, a mandátum megszűnésekor a képviselőknek és a távozó asszisztenseknek járó juttatások). 42. 2009-ben a választásokra vonatkozó tájékoztató kampánnyal kapcsolatos többletköltségek és a képviselők cserélődésével kapcsolatos rendkívüli költségek közel 35 millió eurót tettek ki. Ezzel párhuzamosan, a választási év miatt csökkenő aktivitás (utazások, tolmácsolás, fordítás stb.) 24 millió euró megtakarítását tette lehetővé, miáltal a választási év többletköltségeinek nettó értéke 11 millió euró lett. 2010-ben a mandátumok megújításának hatásai 7 millió euró többletkiadást fognak okozni (a mandátum megszűnésekor járó juttatások további folyósítása), azonban az aktivitás visszaáll normális szintjére, vagy még nagyobb lesz, ami 2009-hez képest 24 millió euró többletkiadást okoz. Így a választásokat követő hatás összesen 4 millió euró megtakarítást okoz. Az új személyzeti szabályzatok sikeres végrehajtásának biztosítása 43. 2010 lesz a képviselőkre és asszisztenseikre vonatkozó új szabályzatok alkalmazásának első teljes éve. Túl a képviselői statútum 12 hónapot felölelő teljes ciklusra gyakorolt kihatásait fedező költségvetési források biztosításán (az asszisztensek szabályzata a jelenlegi helyzethez képest elvben költségvetésileg semleges), a 2009 második félévében szerzett tapasztalatok alapján a 2010-es évre is esetleges kiigazításokat kell elfogadni mind a végrehajtási rendelkezéseket, mind a kifejezetten a két új szabályzat működtetése érdekében végrehajtott átszervezést érintően. A közvetlenül az új képviselői szabályzatból adódó főbb többletköltségek vonatkozásában az 1000. Juttatások és kifizetések jogcím a 2009-es 30,8 millió euróhoz képest 2010-re 69,7 millió euróra nő, és a származási országokba irányuló utazások új költségei is 8,2 millió euróra nőnek 2010-ben a 2009-es 4 millió euró helyett. Tartalék elkülönítése az újonnan megválasztott Parlament kezdeményezései számára 44. Végül a 2010-es költségvetési eljárást olyan módon lefolytatni, hogy az lehetővé tegye a választások után megalakuló Parlament politikai és költségvetési prioritásainak érvényesítését. Ennek érdekében a 2010-re szóló előzetes költségvetési tervezetben el kell különíteni egy pénzügyi tartalékot, amelyet azután az első olvasatkor mobilizálni lehet, amint az új politikai és költségvetési hatóságok meghatározták prioritásaikat. A tartalék választása a 2010-es költségvetési iránymutatásokról szóló feljegyzésben javasolt különleges tartalék helyett összhangban áll a Költségvetési Bizottság által megfogalmazott iránymutatással. NT\771527.doc 11/14 PE417.426/BUR

45. Ennek érdekében és a 7. pontban már ismertetett érveknek megfelelően javasoljuk, hogy a költségvetési tervezetben a pénzügyi tervet az V. fejezet 19,74%-ában állapítsák meg, ami 21,2 millió euró tartalékot hagyna az újonnan összeülő Parlament számára. IV - A SZERVEZETI FELÉPÍTÉSSEL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEKRE IRÁNYULÓ JAVASLATOK 46. A 2010-es költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló jelentésében a Költségvetési Bizottság hangsúlyozza, hogy a korábbi költségvetési évekhez hasonlóan a meglévő emberi erőforrások optimális kihasználására és a korábban megkezdett konszolidációs terv folytatására van szükség. A szervezeti felépítésre vonatkozó, a jelentés II. részében részletesen kifejtett javaslatok a költségvetési hatóság által megkívánt stratégia részét képezik. 47. A költségvetési eljárás e szakaszában összesen 30 új álláshely létrehozását (16 AD5 és 14 AST1) és 13 másik álláshely átcsoportosítását javasoljuk a prioritást élvező szükségletek fedezésére, melyek 43 álláshelyet igényelnek. Az új álláshelyek létrehozásának költsége 2010-ben (6 hónap) 878 195 euró. Ezek az előirányzatok szerepelni fognak az előzetes költségvetési tervezetben, amint az Elnökség határoz a szervezeti felépítésről. 48. Megjegyzendő, hogy a Lisszaboni Szerződés végrehajtásához kapcsolódó pótlólagos módosításokhoz, a bővítés keretében létrehozandó állandó álláshelyekhez, a DG INLO átszervezéséhez és megerősítéséhez és a Látogatói Központ fenntartásához esetlegesen kapcsolódó szükségleteket ebben a szakaszban nem vettük figyelembe. Ezeket az anyagokat először az Elnökség tanulmányozza, és szükség esetén a költségvetési eljárás egy későbbi szakaszában kerülnek majd számbavételre. 49. Jelenleg a képviselőcsoportok nem kérik új álláshelyek létrehozását 2010-re. Lehetséges azonban, hogy a választások és az azt követően kialakuló új helyzet következtében további álláshelyekre lesz szükség. A képviselőcsoportok igényeit adott esetben az első olvasat során figyelembe vesszük. 50. A személyzeti szabályzat által előírt előléptetési politika végrehajtása érdekében szükségessé váló szokásos átsorolások és az ahhoz tartozó előirányzatok szerepelnek az előzetes költségvetési tervezetben. Ezek az intézkedések 711 átsorolást tartalmaznak az állandó álláshelyek esetében, 8 átsorolást az ideiglenes álláshelyek vonatkozásában és 81 átsorolást a képviselőcsoportok ideiglenes álláshelyeinél. V - A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZEFOGLALÁSA 51. Az alábbiakban olvasható a 2010-es ideiglenes költségvetési tervezet összefoglalása: NT\771527.doc 12/14 PE417.426/BUR

Alcím Megnevezés 2008. évi teljesítés 2009. évi költségvetés EP 2010 Eltérés 2010/2009 10. fejezet AZ INTÉZMÉNY TAGJAI 149.961.012,00 190.422.000 222.206.000 16,69% 12. fejezet TISZTVISELŐK ÉS IDEIGLENES ALKALMAZOTTAK 483.919.957,00 503.359.930 518.510.000 3,01% 14. fejezet EGYÉB SZEMÉLYZET ÉS KÜLSŐ SZOLGÁLTATÁSOK 87.947.781,00 102.264.000 109.084.000 6,67% 16. fejezet AZ INTÉZMÉNYNÉL DOLGOZÓ SZEMÉLYEKKEL KAPCSOLATOS EGYÉB KIADÁSOK 11.365.214,00 14.124.900 15.316.000 8,43% 1. cím összesenaz INTÉZMÉNYHEZ KAPCSOLÓDÓ SZEMÉLYEK 733.193.964,00 810.170.830 865.116.000 6,78% 20. fejezet ÉPÜLETEK ÉS JÁRULÉKOS KÖLTSÉGEK 191.008.369,00 175.658.500 184.949.476 5,29% 21. fejezet ADATFELDOLGOZÁS, BERENDEZÉSEK ÉS BÚTOROK 115.644.157,00 109.298.000 125.253.750 14,60% 23. fejezet FOLYÓ IGAZGATÁSI KÖLTSÉGEK 8.999.453,00 12.524.700 12.080.800-3,54% 2. cím összesen ÉPÜLETEK, BERENDEZÉSEK ÉS EGYÉB MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK 315.651.979,00 297.481.200 322.284.026 8,34% 30. fejezet ÜLÉSEK ÉS KONFERENCIÁK 29.314.197,00 33.279.000 35.794.200 7,56% 32. fejezet SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG ÉS TÁJÉKOZTATÁS: BESZERZÉS, ARCHIVÁLÁS, ELŐÁLLÍTÁS ÉS TERJESZTÉS 105.690.229,00 101.396.300 105.051.500 3,60% AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS FELADATAINAK GYAKORLÁSA 3. cím összesensorán FELMERÜLŐ KÖLTSÉGEK 135.004.426,00 134.675.300 140.345.700 4,21% 40. fejezet 42. fejezet 44. fejezet EGYES INTÉZMÉNYEKHEZ ÉS SZERVEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖLTSÉGEK 71.875.103,00 70.548.000 71.965.000 2,01% A PARLAMENTI ASSZISZTENSEK ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÖLTSÉGEK 154.301.747,00 185.267.000 160.142.000-13,56% A JELENLEGI ÉS VOLT KÉPVISELŐK ÜLÉSEINEK ÉS EGYÉB TEVÉKENYSÉGEINEK KÖLTSÉGE 251.300,00 310.000 310.000 0,00% AZ INTÉZMÉNY ÁLTAL BETÖLTÖTT KÜLÖNLEGES FUNKCIÓK GYAKORLÁSA SORÁN FELMERÜLŐ KÖLTSÉGEK 4. cím összesen 226.428.150,00 256.125.000 232.417.000-9,26% Tartalékalapok EGYÉB KIADÁSOK 0,00 31.518.600 35.750.000 13,43% MINDÖSSZESEN 1.410.278.519,00 1.529.970.930 1.596.412.726 4,34% V - A NÓMENKLATÚRA BIZONYOS ASPEKTUSAINAK KIIGAZÍTÁSA 52. A nómenklatúra 3. mellékletben javasolt módosításai elsősorban technikai jellegűek, vagy bizonyos kiadások jogalapjának változását tükrözik. Ez vonatkozik a képviselőkkel kapcsolatos kiadásokra, amelyet illetően a statútum és annak végrehajtási rendelkezései képezik majd a jogalapot az új ciklustól kezdődően. Más módosítások a nómenklatúra naprakésszé tételét vagy egyszerűsítését tükrözik, az illetékes szervek által már meghozott döntések függvényében. VII - ÖSSZEGZÉS 53. Az Elnökséget ezúton felkérem, hogy az alábbi főbb intézkedések alapján határozzon az intézmény 2010-ra vonatkozó költségvetési előirányzat-tervezetét, valamint, hogy utasítsa az elnököt annak a Költségvetési Bizottsághoz való továbbítására. NT\771527.doc 13/14 PE417.426/BUR

a) az előzetes előirányzat-tervezet összegének 1 596 412 726 euróban történő megállapítása, amely 4,34 %-os emelkedést jelent a 2009-as költségvetéshez képest, ami megfelel a pénzügyi terv V. fejezetében szereplő előirányzatok 19,74 %-os felhasználásának; b) a prioritással rendelkező célkitűzések megvalósításához szükséges eszközök biztosítása, különös tekintettel az alábbiakra: l) megfelelő erőforrások biztosítása a parlamenti asszisztencia és a jogalkotási tevékenységek megerősítéséhez, valamint annak biztosítása, hogy a Parlament el tudja látni új feladatait: a többnyelvűség teljes körű alkalmazására irányuló erőfeszítések folytatása; a képviselők általános támogatásának további megerősítése; a Parlament felkészülésének befejezése a Lisszaboni Szerződés 2009-es esetleges elfogadására; a Horvátország esetleges EU-csatlakozására való felkészülési terv naprakésszé tétele. II) A nagyszabású, többéves projektek megerősítése: a Főtitkárság megerősítésére és modernizációjára irányuló erőfeszítések folytatása az erőforrások optimális kihasználása érdekében, különösen az információs és kommunikációs technológiák terén; a kommunikációs politika nagy projektjei sikeres megvalósításának biztosítása; kiegyensúlyozott és koherens ingatlanpolitika folytatása; a környezetvédelmi politika és az EMAS keretében végzett tevékenységek megerősödésének nyomon követése. III) Az új parlamenti ciklusba történő átmenet megvalósítása: A választás utáni év sajátosságainak figyelembevétele; az új személyzeti szabályzatok sikeres végrehajtásának biztosítása; tartalék elkülönítése az újonnan megválasztott Parlament kezdeményezései számára; c) a prioritást élvező projektekhez közvetlenül kapcsolódó 30 új álláshely létrehozásának engedélyezése ebben a szakaszban, ami a létszámot 0,5%-kal növeli, és a személyzetre vonatkozó előirányzatok ennek megfelelő kiigazítása; ezzel párhuzamosan 13 másik álláshely átcsoportosítása; a) álláshelyek átminősítésének engedélyezése a karriertervezés keretében; b) a nómenklatúra kiigazítása az egyes kiadások jogalapja módosításának és a szükséges technikai változtatásoknak megfelelően. 1-6. sz. melléklet Harald RØMER NT\771527.doc 14/14 PE417.426/BUR

I. RÉSZ: AZ ELŐIRÁNYZATOKRA VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK A Mennyi a Parlament 2010. évi költségvetésére javasolt összeg? 1. A javasolt összeg 1 595,9 millió euró. Ez az összeg a 2009. évi költségvetéshez képest 4,31%-os növekedésnek, és az V. fejezetben szereplő 19,73%-os biztonsági tartalék teljes felhasználásának felel meg. Az V. fejezet 20%-os felső határához képest ez 21,6 millió eurós fel nem használt keretet biztosít. 2. 2003 óta az alábbiak szerint alakult az intézmény költségvetése: 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Az eredeti költségvetés végösszege (millió euró) 1.086 1.231 1.272 1.322 1.397 1.453 1.530 1.596 Az éves növekedési arány 4,93% 13,35% 3,33% 3,90% 5,74% 3,94% 5,33% 4,31% Az V. fejezet százalékában 20,16% 20% 20% 19,69% 19,64% 19,48% 19,67% 19,73% A költségvetésbe beleértve az "ingatlanokra fordított beruházások" tartaléka 58,20 44,90 54,70 15,00 50,00 20,00 20,00 20,00 Az "ingatlanokra fordított beruházások" tartaléka nélküli éves növekedési arány 10,15% 15,40% 2,63% 7,37% 3,13% 6,31% 5,41% 4,37% 2005 óta, amikor utoljára került sor az V. fejezet 20%- ának teljes felhasználására, az Európai Parlament költségvetése valamivel elmaradt az V. fejezet növekedési ütemétől. A jelenlegi pénzügyi terv elfogadása óta az V. fejezet évi 4%-kal nő, ebből 2% az inflációból következik és 2% a valós növekedés. 1.800 1.600 1.400 1.200 1.000 800 600 400 200 0 Evolution du budget initial ( Mio) Az eredeti költségvetés alakulása (millió euró) 1.596 1.530 1.397 1.453 1.231 1.272 1.322 1.086 1.035 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 NT\771526.doc PE417.426/BUR/PARTIE I

B Melyek az 1 595,9 millió eurós összeg legfőbb összetevői? 3. A 2010-es költségvetés elsődleges célkitűzéseit és az ezekhez rendelt kiegészítő előirányzatokat (+ jellel), illetve összes előirányzatot (= jellel) a következő ábra mutatja: AZ EP elsődleges célkitűzései 2010-re A képviselői szabályzat alkalmazásának további költségei (12 hónap) + 37 millió euró A többnyelvűséggel kapcsolatos külső szolgáltatásokra elkülönített előirányzatok: = 78,10 millió euró A Horvátország csatlakozására elkülönített tartalék: = 0,75 millió euró További beruházások az innovációs és a technológiai támogatási szektorba: + 15,40 millió euró (ebből 8 millió euró tartalékban) A Látogatóközponttal és a WebTV-vel kapcsolatos előirányzato: = 18 millió euró KAD épület felújítására és kibővítésére vonatkozó projekttel kapcsolatos költségek: = 17,93 millió euró Az ingatlanpolitika céljára elkülönített tartalék: = 20 millió euró Tartalékok előre nem látható felhasználásokra: = 15 millió euró NT\771526.doc 2/8 PE417.426/BUR/PARTIE I

C A 2010. évi becslésekhez alkalmazott paraméterek 4. Az alapvető paramétereket és azok alakulását az alábbi táblázat tartalmazza: 2009-es 2010-es Paraméterek pénzügyi év pénzügyi év Parlamenti üléshetek száma 41 39 Ebből rendes ülésszakok 11 12 kiegészítő ülések 4 6 választókerületi hetek 7 7 Képviselők száma 785/736 736 Megfigyelők száma 0 12 2009-ben eltérnek a munkahetek és az üléshetek számára vonatkozó paraméterek az európai választások és a türkiz hetek bevezetése miatt. Az új parlamenti ciklustól kezdődően (2009 júliusától) a képviselők száma 736. Az önkéntes kimaradás valószínűsége a 0%-ot közelíti. Ha Az önkéntes kimaradást választó képviselők 80 0 A képviselői juttatások kiigazítása 3,7% 2,5% meghívnak megfigyelőket, számuk 12 lesz. Az infláció alakulása szerint A bérek kiigazítása 3,0% 2,5% Átalányalapú csökkentés bővítés nélkül 10% 10% a 2003 2006-os bővítés esetében 7% 7% a 2007 es bővítés esetében 10% 8% Álláshelyek létesítése bővítés nélkül Főtitkárság 88 43 Képviselőcsoportok 53 Álláshelyek megszüntetése 10 0 Ebből álláshelyek átcsoportosítása 34 13 Átminősítések Főtitkárság 1290 732 Képviselőcsoportok 81 Csökkentés tekintetbe véve a bővítésből adódó álláshelyek betöltésével kapcsolatos erőfeszítéseket. Az eljárást követő fázisban kerül sor a képviselőcsoportokat érintő, a szervezeti felépítéssel kapcsolatos intézkedésekre. NT\771526.doc 3/8 PE417.426/BUR/PARTIE I

D Hogyan oszlanak meg a 2010. évi költségvetés legfontosabb tételei? 5. A költségvetés központi elemei a három fő terület: a képviselők, a személyzet és az ingatlanok. E három terület a teljes költségvetés kb. 72 %-át teszi ki. A költségvetési tételek megoszlása millió euróban Tájékoztatás:77,63 Informatika & távközlés:103,40 Képviselőcsoportok és politikai pártok:71,97 Egyéb:68,92 A személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó alkalmazottakkal, illetve a külső munkatársakkal kapcsolatos egyéb kiadások:53,71 Tartalékalapok:15,75 Személyzet:515,30 Szerződéses alkalmazottak és külső nyelvi szolgáltatások:101,93 Ingatlan:204,95 Képviselők:382,36 6. A 2000-es és a 2010-os pénzügyi év között a három nagy költségvetési területen az alábbi elmozdulások történtek az eredeti költségvetésen belül: Az elmúlt tíz évben a személyzetre és az ingatlanra fordított kiadások a képviselőkkel kapcsolatos kiadások javára csökkentek. Ez a személyzet létszámának igen mérsékelt növekedésével, az ingatlanvásárlásokból adódó megtakarításokkal, valamint a képviselői szabályzat alkalmazásával magyarázható. 45% 40% 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% A fő költségvetési tételek alakulása az eredeti költségvetésben 42% 36% 19% 24% 22% 0% Személyzet Képviselők Ingatlan 2000 42% 19% 22% 2010 36% 24% 13% 13% NT\771526.doc 4/8 PE417.426/BUR/PARTIE I

E Főbb változások a 2009-es eredeti költségvetéshez képest 7. Az alábbi táblázat ismerteti a 2010-es előzetes költségvetési tervezetben a 2009-as költségvetéshez képest eszközölt változásokat és azok indokait: 2009. évi költségvetés 1.530,0 Az eltérések általános magyarázata + 24,94 A képviselői szabályzat alkalmazása az illetmények, juttatások, támogatások és nyugdíjak tekintetében + 2,30 Új utazási költségek a megválasztás országában + 1,33 A képviselők utazási költségei + 3,22 Az átmeneti juttatások növekedése a képviselői megbízatások megújításakor a 2009. évi választásokat követően. - 25,13 A parlamenti asszisztensi kiadások kiigazítása a képviselői megbízatások megújítását követően (A képviselők számának csökkenése 751-ről 736-ra) + 13,86 A személyzeti kiadások kiigazítása E l t é r é s e k A 2010-es előzetes költségvetési tervezet 1.595,9 A tolmácsolási kiadások növekedése a parlamenti tevékenység újraindulása és a + 9,50 személyitolmács-szolgálat lehetséges igénybevétele következtében A Parlament tulajdonában lévő helyiségek és épületek karbantartásával kapcsolatos +7,85 előirányzatok növekedése +2,40 Az energiaárak növekedése +14,60 Az innovációs és az információs technológiai szektort érintő befektetési program +2,31 A választási évet követően a szakértők igénybevételének újraindulása A Látogatóközponttal kapcsolatos befektetések befejezése és a működési +5,10 költségek Az audiovizuális tájékoztatási kiadások csökkenése a 2009. évi európai választási -4,00 kampányt követően Az európai szintű pártok és politikai alapítványok számára nyújtott hozzájárulás, +1,42 valamint az adminisztratív működési kiadások növekedése A rendkívüli tartalékalap és a Horvátország uniós csatlakozására elkülönített + 5,23 tartalékalap növekedése -1,00 Az EMAS tartalékalap csökkentése +2,00 Egyéb F A források hozzárendelése a főigazgatóságokhoz 8. A források különböző főigazgatóságokhoz való hozzárendelése a következőképpen ábrázolható: DG 2010. évi 2009. évi 2008. évi költségvetés költségvetés Eltérés 10/09 teljesítés Eltérés 10/08 PRES 52,94 52,33 1,17% 47,98 10% IPOL 7,73 5,69 35,85% 7,15 8% EXPO 2,54 2,11 20,71% 1,80 41% COMM 82,75 80,94 2,24% 97,47-15% PERS 589,20 573,92 2,66% 543,39 8% INLO 169,78 159,66 6,34% 172,55-2% TRAD 25,33 24,12 5,05% 15,71 61% INTE 59,93 50,47 18,73% 49,95 20% FINS 456,93 449,08 1,75% 378,40 21% ITEC 112,68 99,58 13,16% 95,43 18% SJ 0,59 0,57 3,60% 0,46 29% Tartalékalapo k 35,50 31,52 12,63% - - Összesen 1.595,91 1.529,97 4,31% 1.410,28 13,2% NT\771526.doc 5/8 PE417.426/BUR/PARTIE I

G Az elsőbbséget élvező projektekre szánt előirányzatok a) A képviselői statútum végrehajtásának 6 további hónapra számított, becsült hatásai: Költségvetési tétel Cím 2009. évi előirányzatok (6 hónap) 2010. évi előirányzatok (12 hónap) Eltérés (a további 6 hónapnak megfelelően) 1 0 0 0 Juttatások és kifizetések 30.823.000 69.745.000 38.922.000 1 0 0 4 02 Szokásos utazási költségek: Az AKCS EU egyezmény, valamint az euromediterrán fórum keretében előirányzott parlamenti küldöttségek és intézmények 2.492.000 4.890.000 2.398.000 1 0 0 5 Egyéb utazási költségek 6.875.000 9.170.000 2.295.000 1 0 1 0 01 Betegség- és balesetbiztosítás és egyéb társadalombiztosítási költségek: balesetbiztosítás 523.000 200.000-323.000 1 0 1 0 02 Betegség- és balesetbiztosítás és egyéb társadalombiztosítási költségek: betegségbiztosítás 1.644.000 2.734.000 1.090.000 1 0 1 0 03 Betegség- és balesetbiztosítás és egyéb társadalombiztosítási költségek: életbiztosítás 571.000 0-571.000 1 0 1 0 04 Betegség- és balesetbiztosítás és egyéb társadalombiztosítási költségek: a személyes tárgyakra és a számítástechnikai eszközökre kötött, lopáskár elleni biztosítás 113.000 98.000-15.000 1 0 2 0 Átmeneti juttatások 3.875.000 7.092.000 3.217.000 1 0 3 0 Öregségi nyugdíjak 10.638.000 11.215.000 577.000 1 0 3 1 Rokkantsági nyugdíjak 517.000 504.000-13.000 1 0 3 2 Túlélő hozzátartozói nyugdíjak 2.857.000 2.744.000-113.000 1 0 3 3 Önkéntes nyugdíjpénztár képviselők számára 9.148.000 169.000-8.979.000 1 0 9 0 A képviselőket megillető költségtérítések fedezésére szolgáló előzetes előirányzat 2.000.000 0-2.000.000 2 1 0 2 03 ÖSSZESEN Külső szolgáltatás igénybevétele a szoftverek és rendszerek működtetésével, fejlesztésével és karbantartásával kapcsolatban: új alkalmazások megvalósítása és a meglévő alkalmazások kiterjesztése (megvalósíthatósági tanulmány, elemzés, ütemezés, kifejlesztés) 4.599.000 5.100.000 501.000 A képviselői szabályzat alkalmazásából adódó összes előirányzat és kapcsolódó költségek 76.675.000 113.661.000 36.986.000 b) A többnyelvűséggel kapcsolatos külső szolgáltatásokra elkülönített előirányzatok nettó növekedése: Költségvetési tétel 1 4 0 2 01 2010. évi költségveté s Megnevezés 2009. évi költségvetés Eltérés 2010/2009 Konferenciatolmácsok: Tolmácsok és konferenciaszervezők 45.500.000 55.000.000 9.500.000 Külső szolgáltatások: szó szerinti jegyzőkönyvek 1 4 2 0 01 fordítása 11.872.000 8.300.000-3.572.000 1 4 2 0 02 Külső szolgáltatások: egyéb fordítások és gépírás 10.690.000 14.800.000 4.110.000 ÖSSZESEN Tolmácsolásra és fordításra (külső szolgáltatások) elkülönített előirányzatok 68.062.000 78.100.000 10.038.000 NT\771526.doc 6/8 PE417.426/BUR/PARTIE I