Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Kertészet

www.huro-cbc.eu www.hungary-romania-cbc.eu Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

KERTÉSZET (Gyümölcs-, Zöldség- és Szőlőtermesztés) DR. LENTI ISTVÁN Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza, 2011.

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 1. GYÜMÖLCSTERMESZTÉS... 5 1.1. Gyümölcstermő növények ökológiai igénye... 5 1.1.1. Hőmérsékleti igény... 5 1.1.2. A fényigény... 5 1.1.3. A vízigény... 6 1.1.4. A talajigény... 6 1.2. Környezeti tényezők hatása a gyümölcstermő növényekre... 6 1.2.1. Éghajlat, éghajlati tényezők... 6 1.2.2. Talajtani tényezők... 7 1.2.3. Domborzati tényezők... 8 1.3. A gyümölcstermő növények gyakorlati csoportosítása... 8 1.4. Gyümölcstermő növények terület- és a talaj előkészítése... 9 1.5. Tápanyag-gazdálkodás... 10 1.5.1. A makro- és mikroelemek szerepe a gyümölcsültetvényekben... 10 1.5.2. A tápanyagszükséglet meghatározása... 11 1.5.3. A szervestrágyázás... 11 1.6. A gyümölcstermő növények szervei... 12 1.6.1. A gyökérrendszer... 12 1.6.2. A fa és cserje testalakulása... 12 1.6.3. Gyümölcstermő növények virágzási és termékenyülési viszonyai... 14 1.7. A gyümölcstermő növények szaporításának módjai... 15 1.8. Gyümölcsültetvények létesítése... 17 1.8.1. Ültetvények területmegválasztása... 17 1.8.2. A telepítési terv... 18 1.9. Fiatal fák és termő gyümölcsösök gondozása... 21 1.9.1.A termőfelület alakítása és fenntartása... 21 1.9.2. Metszést kiegészítő eljárások... 23 1.9.3. Egyéb ápolási eljárások... 24 1.10. A gyümölcs betakarítása, kezelése, csomagolása, tárolása... 25 1.10.1.Gyümölcsszüret... 25 1.10.2. A gyümölcsfajok betakarítási sajátosságai... 26 1.10.3. Gyümölcstárolás... 27 1.10.4. A csomagolás és áruvá készítés jelentősége a piaci versenyben... 28 FELHASZNÁLT IRODALOM... 30 2. ZÖLDSÉGTERMESZTÉS... 31 2.1. A zöldségfélék csoportosítása, környezeti igénye... 31 2.1.1. A zöldségnövények csoportosításának szempontjai... 31 2.1.2. A zöldségfélék csoportosítása növényrendszertani szempontból... 31 2.1.3. A zöldségfélék környezeti igénye... 33 2.2. A zöldségfélék termesztési módjai, termesztő létesítmények... 35 2.2.1. A zöldségfélék termesztési módjai... 35 2.2.2. A termesztő létesítmények... 36 2.3. A zöldségfélék szaporítási módjai... 36 2.3.1. A vetés... 37 2.3.2. A palántanevelés... 37 4

2.4. A talaj-előkészítés, tápanyag-gazdálkodás, vetés... 38 2.5. Ápolási munkák... 39 2.6. Zöldségnövények betakarítása, áru-előkészítése, kezelése, tárolása, egyszerűbb tartósítási eljárások... 40 FELHASZNÁLT IRODALOM... 42 3. SZŐLŐTERMESZTÉS... 43 3.1. A szőlő környezeti igénye... 43 3.1.1. A klimatikus tényezők... 43 3.1.2. A fiziografikus tényezők... 44 3.1.3. Az edafikus tényezők... 45 3.1.4. A biotikus tényezők... 45 3.2. A szőlőnövény részei (morfológia)... 46 3.2.1. A gyökérzet... 46 3.2.2. A hajtás és oldalszervei... 46 3.2.3. A virágzat és a fürt... 47 3.2.4. A szárrendszer... 48 3.3. A szőlő szaporítási módjai... 49 3.3.1. Magról történő szaporítás... 49 3.3.2. Ivartalan szaporítás... 49 3.3.3. Rügydugványok... 50 3.3.4. Gyökeres dugvány előállítás... 50 3.3.5. Szőlőoltványok előállítása... 53 3.4. A szőlő telepítése... 56 3.5. A fiatal és termő ültetvények gondozása... 58 3.5.1. Termőkorú szőlő ápolási munkái... 58 3.5.2. Zöldmunkák... 59 3.5.3. Talajművelés... 60 3.5.4. Tápanyagpótlás... 61 3.5.5. Öntözés... 62 3.5.6. A szőlő növényvédelme... 63 3.6. A szőlő betakarítása... 64 3.6.1. Csemegeszőlő betakarítása... 64 3.6.2. Borszőlő betakarítása... 64 FELHASZNÁLT IRODALOM... 66 5

BEVEZETÉS Oktatási segédletünk tárgyköreinek célja régi, megegyezik a kertészeti tudományokéval. Ez a lényegi eszmei cél a kertészeti szakma újbóli felvirágoztatásának elősegítése, azaz a kertészeti termesztő boldogulása, a piac, s így a fogyasztó igényeinek kiszolgálása, kielégítése. Koncepciónk lényege az a meggyőződés volt, hogy a kertészeti tevékenység fejlődésének előmozdítása csak a piacra (fogyasztásra) orientált termesztés lehet, s előállításra kerülő termékeink jellege olyan termelést (termelésszervezést, -irányítást) és értékesítést igényel, amely eltér a ma megszokottól. Igényli a szakmához és a globalizált körülményekhez igazított marketingszemléletet és a termelés meghonosítást. A globalizált világ jóléti termelésirányításában, termesztésében a marketing elvek szigorúan érvényesülnek, róluk megfeledkezni nagy ostobaság. A honi kertészeti marketing e környezetben még a vajúdás állapotában van hazánkban. A honi és nemzetközi piacokra történő termelés tárgykörének megkerülése szinte lehetetlen, alkalmazni kell a legújabb termesztéstechnológiai módszereket, a kor színvonalán igényelt ügyletvitelt, és a piac (fogyasztás) ökonómiáját. Jegyzetünk felépítésekor követve az előírt modul-rendszert három ágazati termesztési témakört különítettünk el, így: a gyümölcstermesztést, annak főbb feltételrendszereivel, és a termesztéstechnológiával, a zöldségtermesztést, különös tekintettel az öko- és fitotechnikai tényezőkre, az általános, technológiákat felépítő munkafolyamatokra, a szőlőtermesztést, melynek növénytani, termesztéstechnológiai jellemzőit emeltük ki. Tehát munkánk célja a kertészeti termesztés kialakításának elősegítése volt, sohasem feledve a környezeti, kereskedelmi viszonyokat, a mindenkor jelenlévő piaci igények vonatkozásában. Nyíregyháza, 2011. év végén a szerkesztő 7

1. GYÜMÖLCSTERMESZTÉS 1.1. Gyümölcstermő növények ökológiai igénye 1.1.1. Hőmérsékleti igény A gyümölcsfajok optimális hőmérsékleti igénye eltérő, de nemcsak a fajok között észlelünk eltéréseket. Egy faj hőigénye a tenyészidőszak során is jelentősen változik. Az egyes gyümölcsfajok hőigényének ismerete nemcsak a vegetációs, hanem a nyugalmi időszak szempontjából is nagyon fontos, hiszen több faj termesztésének kritikus időszaka a téli, ill. a tavaszi (virágzásban) fagykárosodás. A gyümölcstermő növények hőigényének elemzésekor, tudnunk kell, hogy a pozitív hőmérsékleti igény mellett a növények mélynyugalmi időszakában szükséges az ún. hideghatás is. Ennek időtartama és felső hőmérsékleti értéke fontos tényezők a növény kifogástalan fejlődése szempontjából. Gyümölcstermő növényeink hőigényük szerint a következő csoportokba oszthatók: a. Melegigényesek: Ide tartozik az őszibarack, kajszi és a mandula. Magyarországon az őszibarackból kellő biztonsággal csak a hosszabb mélynyugalmi idejű fajták termeszthetők. Ebben az időszakban a -20 C-nál nagyobb lehűlések a virágrügyeket, a -25 C-nál nagyobbak pedig a föld feletti fás részeket is károsítják. A mandula a legérzékenyebb a hideghatásra. Termőrügyei a téli időszakban már -18 C-os lehűléskor károsodnak. A kajszibarack a napi hőmérsékleti ingadozásokra érzékeny, ezért a mérsékelt hőingadozású helyeken pl. a Budai hegység, a Mátrai hegyvidék, a Zempléni hegység és a Balaton térsége javasolt termesztése. b. Közepesen melegigényesek: Ide tartozik a körte, birs, cseresznye, meggy, dió és gesztenye. Erős melegben (+30 35 C) a körte hajlamos a kövecsesedésre. Egyes körtefajták mivel az alma előtt virágzanak érzékenyek a virágzáskori lehűlésre. A birs fája is károsodhat az erős lehűlésektől. Nálunk későn virágzik, ezért e fenológiai fázisban nem károsodik a hidegtől. A cseresznye hazánkban a téli hidegeket jól bírja. Ellenben virágzás idején a fagykárosodást előidéző kritikus hőmérséklet a -4 o C. A meggy hazai hőmérsékleti viszonyainkhoz kiválóan alkalmazkodik. A dió egyes, korán fakadó fajtái a késő tavaszi fagyokra igen érzékenyek, a kifeslett rügy már -1 o C-on is teljes kárt szenvedhetnek. A gesztenye mérsékelt égövi növény, optimális hőigénye az évi átlagos 10 o C-os középhőmérséklet. c. Hőmérséklettel szemben kevésbé érzékenyek: Ide tartozik a naspolya, szamóca és a szeder. d. Hűvösebb éghajlaton termeszthető: Az alma, szilva, málna, piros és fekete ribiszke, köszméte. A köszméte hőigénye a legalacsonyabb az összes hazánkban termesztett gyümölcsfaj között. A köszmétetermesztés esetében a téli lehűlések nem jelentenek különösebb problémát, inkább a nyári forróság az, amely lombhullást. a bogyók perzselését és hullását okozza. 1.1.2. A fényigény a. A nagyon napfényigényes: Ide tartozik az őszibarack és a kajszi. 8

Az őszibarack 2000 órás összes napfény-tartam igénnyel rendelkezik, a következő évi termésmennyiség szempontjából különösen kritikus az augusztus-szeptemberi hónapok napfény-ellátottsága. b. Fényigényesek: Ide sorolható a mandula, cseresznye, meggy és a dió. c. Közepesen fényigényes: Ide sorolható a legtöbb termesztett gyümölcsfajunk. d. Az árnyékot is részben eltűrők: Ide tartoznak a ribiszkék, a szamóca és a köszméte. 1.1.3. A vízigény a. Vízigényes gyümölcsfajaink: Ide sorolható az alma, a körte, a birs, a szilva, a dió, a málna, a szamóca, a szeder és a feketeribiszke. b. Közepes vízigényűek: A cseresznye, az őszibarack, a kajszi, a mandula, a piros ribiszke és a köszméte. 1.1.4. A talajigény Gyümölcstermő növényeink a szélsőséges víz, levegő és tápanyag-gazdálkodású talajokat leszámítva viszonylag jól termeszthetők majdnem minden talajféleségen, bár az egyes fajok eredményes termesztésének természetesen vannak sajátságos talajtani feltételei, sőt a fajták között is találunk eltéréseket egyes talajadottságokra való érzékenység tekintetében. Gyümölcstermesztés szempontjából fontos talajtani tulajdonságok: a talaj kémhatása, a tápanyagtartalma, a talajvíz mélysége. a talaj szerkezete, a kötöttsége, a levegőzöttsége. A csonthéjas gyümölcsűek általában a meszesebb talajokat kedvelik, míg a bogyósok inkább savanyú talajokon érzik jól magukat. A körte, birs, cseresznye, szilva, mogyoró, szamóca és a fekete ribiszke a középkötött, vagy jó szerkezetű vályog talajokon tenyésznek jól, amelyek termőrétege mély. Igényes a talaj levegőzöttségére a kajszi, az őszibarack, a mandula, a cseresznye és a málna. A talajvíz mélységére legérzékenyebb fajoknál, mint a magonc alanyon nevelt körte, cseresznye, meggy és a kajszi előnytelen, ha a a talajvíz szintje 200 cm fölé emelkedik. Az alma, a birs alanyon nevelt körte, szilva, őszibarack, dió és a gesztenye esetén 150 cm, míg a málna, ribiszke és a köszméte 100 cm, addig a szamócánál 80 cm lehet a talajvíz legnagyobb magassága. 1.2. Környezeti tényezők hatása a gyümölcstermő növényekre A környezeti tényezők egy része abiotikus (éghajlati, talajtani és domborzati tényezők), másik része pedig biotikus (természetes és mesterséges növényi és állati társulások). 1.2.1. Éghajlat, éghajlati tényezők Gyümölcstermesztési szempontból különösen nagy jelentősége van az éghajlatnak, illetve a különböző éghajlati (klimatikus) tényezők egyenkénti, részletes megismerésének. 9

A klimatikus tényezők közül a legfontosabb szerepet a hőmérséklet, csapadék, fény és a levegő mozgása tölti be. A fény Az egyik legfontosabb tényező növényélettani és termesztési szempontból a napfény, amely az asszimiláción keresztül a primer energiaforrása a szervesanyag-képzésnek, valamint más életfolyamatnak. Gyümölcstermesztési szempontból a fényviszonyok hazánkban viszonylag kedvezőek. Az évi napsütés időtartama 1800-2200 óra, s ennek jelentős része (1400-1600 óra) a nyári félévre (április-szeptember) esik. Napfényben leggazdagabb nagytájunk az Alföld, ahol a megvilágítás (napsütés) időtartama (a napsütéses órák száma) és energiahozama (J/cm 2 ) 10-20 %-kal több, mint a tőlünk északabbra és nyugatabbra fekvő országokban. Hőmérséklet A biológiai folyamatok sebességét, minőségét befolyásoló tényező a hőmérséklet. Távolodva a hőmérsékleti optimumtól mindkét irányban az életfolyamatok sebessége csökken, s bekövetkezhet a hő halál. A vegetáció megindulásához szükséges hőmérsékleti küszöbérték, az ún. biológiai nullpont. A téli alma biológiai nullpontja pl. 6 C, az őszibaracké 9,5 C, a melegigényes kajszi nedvkeringése viszont már 3 C-on megindul. Hazánkban a hőmérséklet szélső értékei a 35-40 C-os nyári meleg, télen a -25-30 C-os hideg. A növekedési és asszimilációs tevékenység felső határértékének a 35 C-os hőmérsékletet kell tekinteni, mert ekkor a légzés intenzitása már olyan erős, hogy tömeggyarapodás helyett a tartalék-tápanyagok csökkenése következik be. A fagyra legérzékenyebbek a virágrügyek, virágok és a terméskezdemény, ezt követik a hajtásrügyek, majd a vesszők, a törzs és vázágak. Addig a föld feletti részek -20-30 C-os lehűlést is kibírják, a gyökér már -7-15 C-on elfagyhat. A kora őszi fagyok idő előtti lombhullást és gyümölcsfagyást okozhatnak, a késő tavaszi fagyok pedig főként a csonthéjas és héjas gyümölcsűekben tesznek kárt. Csapadék A növény nélkülözhetetlen életfeltétele a különböző formában talajra és a növényre jutó víz. A gyümölcstermő növényfajoknak évi 600-800 mm csapadékra van szükségük, ez azonban tájanként változó mértékű. Az átlagos évi csapadékmennyiség az Alföldön 500-600 mm, a Dunántúlon 600-700 mm, míg az Alpokalján 800 mm-t is elérheti. Hazánkban a csapadék évi eloszlásában kettős maximum van. Az egyik maximum június-július hónapra esik. A másik maximum rendszerint novemberben jelentkezik, Szél A levegő vízszintes vagy függőleges irányú áramlása a szél. A szél legfontosabb szerepe a transzspiráció alakulásában van. A nem túl erős szelek például a szélporozta gyümölcsfajok (dió, mogyoró, gesztenye) megtermékenyülését segítik. Gyümölcstermő növényeink közül a körte és a kajszi a legérzékenyebbek a szélre. 1.2.2. Talajtani tényezők Eredményes gyümölcstermesztést csak jó levegő-, víz- és tápanyag-gazdálkodású talajon tudunk megvalósíthatni. Az egyes gyümölcsfajok, fajták és alanyok talajigénye eltérő, ezért vagy a növény igényeit figyelembe véve választjuk ki a megfelelő talajokat, vagy egy adott talajhoz rendeljük az arra alkalmas növényt. 10

A talaj az a tényező, amelyet a termesztő alkalmasabbá tehet valamely gyümölcstermő növény számára, megfelelő gazdálkodással és helyes agrotechnikával. 1.2.3. Domborzati tényezők A gyümölcsös telepítésre kijelölt terület vizsgálatakor figyelembe kell venni, a létesítésre szánt terület domborzati viszonyait. A tengerszint feletti magasságot is figyelembe kell venni, mekkora az adott terület környezethez viszonyított magassága, amely alapvetően befolyásolja a kisugárzó és szállított fagyok által okozott kár mértékét. Mindezeken kívül a lejtés mértéke és iránya is lényeges. Az előbbi nehézkessé teszi a géppel való megművelhetőséget, míg az utóbbi határozza meg a sorok irányát. Gyümölcstermesztésre égtáj szempontjából legalkalmasabbak a napfényben gazdag déli, délkeleti és délnyugati lejtők, bár arra is akad példa, hogy a domboldalak észak-nyugati lejtőjén vált sikeressé a gyümölcs termesztése. 1.3. A gyümölcstermő növények gyakorlati csoportosítása Csoportosítás történhet a termés alakulása szerint: Ebben az esetben a hasonló termesztési módszereket igénylő, hasonló gyümölcsű és felhasználású gyümölcstermő növények kerülnek azonos besorolásba. Almagyümölcsűek, melyek a rózsafélék családjába tartoznak. Termésük meghúsosodott virágtengely a hozzá tartozó meghúsosodott zöld csészelevelek tövével együtt. Ide tartozik az alma, a körte, a birs és a naspolya. Csonthéjas gyümölcsűek, ugyancsak a rózsafélék családjába tartoznak. A csontkemény burokban lévő magot veszi körül a gyümölcshús, ez a termésük. Csonthéjas gyümölcsű a cseresznye, a meggy, a kajszibarack, a szilva és az őszibarack. Bogyós gyümölcsűek, melyek eltérő növényrendszertani családból származnak. A termésük hasonló, gömbölyű alakúak, hártyás vagy bőrszerű héjuk van, lédúsak, kocsonyaszerű belsejükben sok magot tartalmaznak. Ide tartozik a piros és a fekete ribiszke, a köszméte, a málna, a szeder és a szamóca. Héjas gyümölcsűek, szintén eltérő növényrendszertani családból származó növényfajok sorolhatók e csoportba. Termésük hasonlít a csonthéjasokéhoz, de ezeken a gyümölcshúshéj összeszárad, és tulajdonképpen a csonthéjban (kupacsban) levő magot fogyasztjuk. A dió, a mandula, a mogyoró és a szelídgesztenye sorolható ide. Csoportosítás a testalakulás, azaz a föld feletti részek alakulása szerint: Fák, főtengelyük a fatörzs. Ezen helyezkednek el az ágak, melyek a koronát képezik. A törzs és a korona alakulása külön, és együttesen is jellemző az egyes gyümölcsfajokra. Ide soroljuk az almát, a körtét, a cseresznyét, a meggyet, az őszibarackot, a szilvát, a kajszit, a mandulát, a diót és a gesztenyét. Cserjék, fatermetű gyümölcstermő növények. Nincs főtengelyük, a talaj fölött a felszínhez közel elágaznak. Ilyen alakulású a birs, a naspolya, a mogyoró, a ribiszke és a köszméte. Félcserjék, főtengelyük szintén nincs, de szemben a cserjékkel, már a földben elágazó hajtásokat nevelnek, melyek alsó része fásodik, a felső része lágy szárú. Az első évben a föld alatti szárból hajt ki a növény sarjakat, ez a következő évben termést hoz, majd ezt követően elpusztul (pl. a málna). Dudvaszárúak, évelő növények, de föld feletti részük levélzet. Ezek fokozatosan elhalnak, de az áttelelő földalatti gyöktörzsből minden évben új lombot hoznak. Ilyen gyümölcstermő növény a szamóca. 11

Ez utóbbi csoportosítás genetikailag rögzített tulajdonságokon alapszik és elméleti jellegű. A gyakorlatban oltással és metszési beavatkozással a cserjékből törzses fák, a fákból cserje jellegű növények nevelhetők. 1.4. Gyümölcstermő növények terület- és a talaj előkészítése Gyümölcsültetvény telepítését megelőzően szükség van a kijelölt táblák, ill. azok környezetének rendezésére. E munkálatokat összefoglaló néven területrendezésnek nevezzük. A beültetésre vont táblákon a következő fontosabb munkákat kell elvégezni: az előzőekben termesztett növényi maradványok, épületek törmelékeinek, idegen anyagoknak, stb. eltávolítása, terepegyenetlenségek ésszerű korrigálása, ügyelve arra, hogy a terméketlen altalaj ne kerüljön a felső felülre, az esetlegesen elhordott feltalaj visszaterítése. A kialakított, ültetésre tervezett tábla környezetének rendezési munkái: felesleges fasorok megszüntetése, szélvédő fasorok létesítése, vízelvezető csatornák, esetleg víztározók építése, kerítések, utak, elektromos hálózat kiépítése. Talaj-előkészítés A gyümölcsültetvények talaj-előkészítési munkáit feltétlenül összekapcsoljuk a fizikai, kémiai és biológiai talajjavítással. A talaj-előkészítés legfontosabb, elengedhetetlen műveletei: a talajforgatás, feltöltő szerves, illetve műtrágyázás és a talajfertőtlenítés. A hátralevő időtől függően telepítésig előnövényt is termeszthetünk a telepítésre kijelölt táblán, ami lehet több éves pillangós, vagy egyéb zöldtrágyanövény. Talajforgatás Célszerű nyár végén, ősz elején elvégezni, de legkésőbb az ültetvény telepítése előtt egy hónappal ahhoz a talajforgatást, hogy az ültetés idejére a talaj kellőképpen megülepedjen. Bogyósgyümölcsűek telepítéséhez a talajforgatást 40-50 cm mélyen, míg gyümölcsfák ültetéséhez 60-80 cm-ig végezzük. A talaj forgatásával a talaj fizikai állagának javításán kívül azt is elérjük, hogy a gyommagvak mélyebb rétegekbe kerülnek, így az ültetvény első éveiben a terület gyommentesítése kevesebb problémát okozhat. A talaj szerves és műtrágyázása A laboratóriumi talajvizsgálat eredményeinek alapján meghatározzuk a szerves- és műtrágya-dózisokat, amely mennyiség a kijuttatást követően - a talajforgatással egy időben - a talajba keverhető. A szervestrágya javasolt mennyisége a trágyaféleségtől függően 30-50 t/ha (zöldtrágyanövény esetén nem szükséges). A forgatással egy időben, vagy azt megelőzően nagyon fontos a feltöltő (tartalékoló) trágyázás elvégzése! Így juttatjuk ki a foszfort és káliumot, ugyanis lassú mozgásuk következtében nem elegendő a talajfelszínre szórni, mint a nitrogént. Talajfertőtlenítés 12

A fiatal ültetvényekben súlyos károkat okoznak a talajlakó kártevő, mint pl. a cserebogárpajorok, fonálférgek, stb. Ezért különösen fontos eleme a talaj-előkészítési munkáknak e károsítók felmérése és a védekezés módjának, eszközének meghatározása. 1.5. Tápanyag-gazdálkodás A tápanyag-gazdálkodás feladata és jelentősége A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottságának meghatározása a termesztés egyik legbizonytalanabb, s legvitatottabb területe. Ahhoz, hogy ezeket az ellentmondásokat megértsük, szükség van bizonyos betekintésre a gyümölcstermő növények táplálkozásfiziológiai sajátosságaiba. A gyümölcstermő ültetvények évelők, leggyakrabban évtizedekig termő monokultúrák, így az adott évek tápanyag-ellátottsági szintje nemcsak a folyó évi terméshozamot, gyümölcsminőséget és vegetatív tevékenységet befolyásolja, hanem az azt követő néhány év teljesítményére is hatással van. Ezért nagy jelentőségű, hogy a gyümölcsültetvényeket előnyös, jó termékenységű talajokra telepítsük és a tápanyaggal történő harmonikus ellátás feltétele már a talaj-előkészítés során érvényesüljön. A gyümölcstermő növények jelentős mennyiségű tápelem raktározására képesek szervezetük különböző részeiben, illetve a raktározott tápanyagok újrahasznosíthatósága is jellemző rájuk. A gyümölcsfák gyökérzetének térbeli elhelyezkedése, kiterjedése, a növény által hasznosított talajtérfogat viszonylag nagy. A gyümölcstermő növények tápanyagfelvétele a gyökérfejlődésre kedvezőtlen (5 C) alatti talajhőmérsékletű időszak kivételével folyamatosnak tekinthető. Az első, mennyiségileg is jelentős, tápanyag-felvételi időszak a kihajtástól (hajtásnövekedés, illetve az intenzív gyümölcsfejlődés) a sejtosztódás befejezéséig tart. A második jelentős tápanyag-felvételi időszak amely az intenzív hajszálgyökér-fejlesztéssel áll összefüggésben nyár végén, kora ősszel kezdődik és késő őszig, tél elejéig tart. A levelek tápanyag-tartalmának igen jelentős része lombhullás előtt visszavándorol a gyümölcstermő növények más részeibe. A gyümölcstermő növények, bár nagy mennyiségű gyümölcsöt teremnek aránylag kevés tápanyagot vonnak ki a talajból. A gyümölcs növények fái a talaj tápanyagtartalmát gyengén vagy közepes mértékben hasznosítják, vonják ki. 1.5.1. A makro- és mikroelemek szerepe a gyümölcsültetvényekben Nitrogén: A nitrogén a fehérjék, enzimek, nukleotidok és foszfatidok alkotórésze. Foszfor: A foszfor a növények energia- és szénhidrát-gazdálkodásának, a reproduktív szervek képzésének aktív résztvevője, meghatározója. Kálium: A legfontosabb szerepet a kálium a katalitikus folyamatokban, a fehérjeszintézisben és a sejtek vízháztartásának szabályozásában, valamint a szénhidrát-anyagcserében tölt be. Kalcium: A gyümölcsminőséget leginkább meghatározó tápelem a kalcium. Szabályozza a plazmakolloidok működését. Általános hatása a gyümölcs érési folyamatainak lassítása, késleltetése, mivel csökkenti a leépítő jellegű anyagcsere-folyamatok sebességét. Magnézium: A klorofill alkotórészeként fontos szerepet tölt be a gyümölcstermő növények asszimilációjában, a nitrogén-anyagcseréjében és a különböző anyagok képzésében. Vas: A vas a növényi anyagcsere redox-rendszerében, a klorofill képződésében játszik elengedhetetlen szerepet. Mangán:A mangán fontos szerepet tölt be a gyümölcstermő növények anyagcseréjében, oxidációs-redukciós folyamataiban. 13

Bór: A bórnak kiemelkedő szerepe van a növekedést szabályozó anyagok képzésében és hatásmechanizmusában. Stimulálja a generatív folyamatokat, a pollentömlő kihajtását és fejlődését. Cink: A cink számos enzim alkotórésze. Hiánya a növekedésszabályozó anyagok képződését csökkenti, így növekedési rendellenességet okoz. Réz: A réz fontos alkotórésze a növényi anyagcsere oxidációs-redukciós folyamatait szabályozó enzimeknek, illetve nélkülözhetetlen a klorofill képződésében. 1.5.2. A tápanyagszükséglet meghatározása A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottságának optimális beállítása a talaj és a növény oldaláról közelíthető meg. A talajvizsgálat, és a növényi részek analízise segítségével tudhatunk meg többet a mindenkori tápanyag-ellátottságról. A talajvizsgálat A talajvizsgálatokat a gyümölcsfák telepítése előtt el kell végezni azért, hogy megállapíthassuk alkalmas-e a talaj telepítésre és a tartalékoló trágyázás mértékét meghatározhassuk. A telepítésre való alkalmasság megállapításához a következő talajtani tényezőket elemzik: a termőréteg-vastagság, a talajvízszint-mélység, a talaj kémhatása, a talaj kötöttsége, a leiszapolható rész, az összes sótartalom, a humusztartalom, a CaCO 3 -tartalom, stb. A növény-analízis A tápanyag-ellátottság egyensúlyának megállapítása diagnosztikailag a növény egyes részeinek analízisével lehetséges. Leggyakrabban alkalmazott módszere a levéldiagnosztika. A levél tápelem-tartalma ellentétben a talajvizsgálati adatokkal közvetlen információt nyújt a gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottságáról. A levélanalízis adatainak alkalmazhatósága függ a mintavétel időpontjától, annak reprezentatív jellegétől és a laboratóriumi vizsgálat módszerétől. Legmegfelelőbb az intenzív hajtásnövekedés befejeztét követő, július második fele és augusztus első fele közötti időszak. 1.5.3. A szervestrágyázás A szervestrágyázás hatásának túlnyomó hányada közvetlen és közvetett nitrogénhatás. A szervestrágya nitrogénszolgáltatása két (esetleg három) évre elosztottan jelentkezik, míg az ugyanannyi ásványi nitrogén közvetlen hatása tizedannyi idő alatt használódik el. A közvetett nitrogénhatás úgy keletkezik, hogy a talajélet stimulálásával a gyorsan elmúló hatású ásványi nitrogént a hosszan érvényesülő szerves pályára irányítja. A szervestrágyázást követően a mikroorganizmusok mennyisége és tömege átmenetileg 10-100-szorosára gyarapodik. Ezek testükbe építik a nitrogént, amely egyébként gyorsan lemosódna, vagy túlzott jelenléte gondokat okozna. A szervestrágyát ajánlott az időszakos mélyműveléssel bejuttatni, különben idő előtt elbomlik. Laza talajokon helyesebb kisebb szervestrágya mennyiségeket gyakrabban adagolni (15-20 t/ha), kétévenként. Kötött talajokon ritkábban, de nagyobb dózisokkal trágyázzunk (30-40 t/ha), négy-öt évenként. 14

1.6. A gyümölcstermő növények szervei 1.6.1. A gyökérrendszer A gyümölcstermő növények alaktanilag két fő részből állnak, mégpedig a földben található gyökér- és a föld feletti hajtásrendszerből. A gyökérzet rögzíti a növényt a talajban, és felveszi a vízben oldott tápanyagokat. A gyümölcstermő növények gyökérrendszere a szaporítástól függően fő- és/vagy járulékos gyökérrendszer. Főgyökér-rendszerű minden magról szaporított növény, ezek erőteljes karógyökeret fejlesztenek, amelyből az első-, másodrendű stb. gyökerek ágaznak el, pl. a vadalma, vadkörte, vadcseresznye. Járulékos gyökérrendszerűek a vegetatív úton szaporított növényekre jellemző, hogy a talajban lévő szárrészen megközelítően azonos erősségű oldalgyökereket képeznek. Gyümölcsfajonként és fajtánként is különböző a gyökérzet elágazódása, a gyökerezés mélysége. A gyenge növekedésű alanyok lényegesen sekélyebben gyökeresednek, mint a vad alanyon lévő növények. A gyökérzet mélysége a talajviszonyok függvényében is változik. Ha a talaj levegőtlenebb, kötöttebb, a gyökérzet a talaj felszínéhez közelebb helyezkedik el, mint laza talajon. Jobb tápanyag- és vízellátású talajon ugyanazon növény kisebb gyökérrendszert nevel, de erősebben elágazódik, mint a tápanyagban szegény, rossz vízgazdálkodású talajban. Tősarjnak nevezzük a törzs föld alá került részéből kinövő, míg gyökérsarjnak a felszínhez közeli gyökerek járulékos rügyeiből fejlődő hajtást. 1.6.2. A fa és cserje testalakulása Hajtásrendszernek nevezzük a gyümölcstermő növények gyökérnyaktól számított föld feletti részét. A fa termetű növények hajtásrendszere két fő részre tagolható: törzsre és koronára. Törzs: Törzsnek nevezzük a növénynek a gyökérnyak és legalsó korona elágazás közé eső részét. A törzs feladata a korona tartása, a víznek és a tápanyagoknak a gyökérzetből a koronába való szállítása és az asszimilált anyagok gyökérzet felé történő továbbítása, vagy raktározása. A felvett tápanyagokat a törzs fás részein (szíjács) szállítják a koronába. Az asszimilált tápanyagok visszaszállítása a háncson keresztül megy végbe. Ezek a szövetek raktároznak is. Az osztódó szövet, a kambium a háncs és a fa között helyezkedik el, és évente kifelé háncsot, befelé faszövetet hoz létre. A törzs keresztmetszete rendszerint kör, vagy kissé elliptikus. A gyümölcsfák törzsmagasságát a faiskolában koronába metszéssel, vagy suhángtelepítés esetén a gyümölcsösben alakítjuk ki. A gyümölcsfák törzsmagassága a következő lehet: bokortörzs: 30-50 cm, alacsony törzs: 60-80 cm, közepes törzs: 90-120 cm, magas törzs: 150 cm felett. Korona: A gyümölcsfa koronája a törzs feletti, elágazott ágrendszer. Feladata, hogy az asszimilációt, illetve a növény vegetatív és generatív tevékenységét ellássa. 15

A gyümölcsfák metszés, koronaalakítás nélkül a fajokra, illetve a fajtákra jellemző koronát fejlesztenek. Megkülönböztetünk természetes és mesterséges koronaformát. A korona részei: rügy, hajtás, vessző, A hajtásrügyekből mindig hajtások fejlődnek, amelyek a továbbnövekedést szolgálják. Rendszerint karcsúak, megnyúltak és egyesével állnak. A virágrügyek zömökebbek, vaskosabbak, gömbölyűbbek, mint a hajtásrügyek. Az olyan rügyeket, amelyekben nemcsak virág, hanem hajtáskezdemény is van, vegyes rügyeknek nevezzük (pl. alma, körte, birs). A kihajtásuk alapján alvó és hajtórügyeket különböztetünk meg. A hajtórügyek még ugyanabban az évben kihajtanak, és azokból hajtás, virág vagy virágzat képződik. Élettartamuk szerint egy évig és több évig élő rügyek lehetnek. Az egy évig élő rügy a csonthéjasokra jellemző. A több évig élő rügy az almatermésűekre jellemző. Ezek a rügyek több évig életben maradhatnak anélkül, hogy kihajtanának. Elhelyezkedésük szerint a rügyek lehetnek csúcs- és oldalrügyek. A csúcsrügyeknek a hosszanti, az oldalrügyeknek a szélességi növekedést kell biztosítaniuk. A visszametszéskor (vagy mechanikai sérüléskor) eltávolított csúcsrügyet a végálló rügy pótolja. A gyökereken és a szárképleteken alakulnak ki rügyek, gyakran a sérülések helyén is. Kor szerint beszélünk szemről, ezek a hajtáson, és rügyről, ők pedig a fás részeken találhatók. A hajtás a rügyekből fejlődött első éves lombleveles szárképlet. A hajtás lehet csúcs- és oldalhajtás, attól függően, hogy milyen rügyből ered. Azt a csúcshajtást, amely a korona vázágainak (vázkarainak) növekedését folytatja, vezérhajtásnak nevezzük. Természetesen a korona vázágát képező vesszők, gallyak vagy ágak végálló csúcsrügyeiből fejlődnek. Ha a függőleges növekedést szolgálják, akkor sudárhajtásnak (fővezérnek), ha az oldalirányú vázágak növekedését folytatják, oldalvezérnek nevezzük. A víz- vagy fattyúhajtás a rejtett vagy járulékos rügyekből előtörő erőteljes hajtás. Vesszőnek nevezzük a lombhullás utáni megfásodott, beérett hajtást, amely a fajtára jellemző színnel rendelkezik. Megkülönböztetünk növekedési- és termővesszőket. A növekedési vesszők egyúttal termővesszők is lehetnek és fordítva. A vezérvesszők (- hajtások), amíg a fák metszés alatt állnak, mindig növekedési hajtások, ill. vesszők. Később ezek oldalán és csúcsán termőrügy alakulhat. A termővesszők beérett, nyugalmi állapotban levő, termőrügyes, egyéves szárrészek. Hosszúságuk szerint lehetnek rövid, középhosszú és hosszú termővesszők. Rövid termővesszők: A dárda, amely rövid termővessző, 3-5 cm hosszú, hajtás- vagy virágrügyben végződik. A gyűrűs termőnyárs, amely a dárdából alakul oly módon, hogy a dárda csúcsán található hajtásrügy rövid hajtást képez és a levelek lehullása után a levél ripacsok helye évenként, gyűrűszerűen alakul, végül a csúcsi rész virágrügyben zárul. A sima termőnyárs, amelyek 8-10 cm-es rövid vesszők, s rendszerint virágrügyben végződnek. A nyárson oldalrügyek is vannak. A tövises termőnyárs olyan rövid termővessző, mely sok hasonlóságot mutat a sima termőnyárssal, a dárdával, de a csúcsa hosszabb-rövidebb tövis. A szilvára és a kajszira jellemző termőrész. Termőbog vagy termőkalács úgy keletkezik, hogy a virágrügyből képződött rövid hajtás és virágzati tengely megvastagodik, húsos állományú lesz. Fejlődése a gyümölcs fejlődésével egyidejűleg történik. Az alma és körtefák nagyon értékes termőrésze! Bokrétás termőnyárs, amely rendszerint rövid szártagú termővessző, s csúcsi részén három, vagy annál több virágrügy, még csúcsán jól fejlett hajtásrügy van. Cseresznyére, meggyre, mandulára, őszibarackra és kajszira jellemző termővessző. Középhosszú termővesszők: 16

A középhosszú termővesszők 10-40 cm hosszúak. A rajtuk végig fejlett oldalrügyek találhatók, amelyek az almán és a körtén hajtás-, ritkán virágrügyek, míg a csonthéjasokon hajtás- és virágrügyek. Ez a termővessző típus a legjellemzőbb az őszibarackra, ahol lehet teljes és hiányos a középhosszú vessző. A teljes termővessző általában hármas, vegyes rügycsoportokkal berakódott. A hiányos termővessző magányos termőrügyekkel is, de többségében hajtásrügyekkel van berakódva. Hosszú termővesszők: A hosszú termővesszők 40 cm-nél hosszabbak. Az összes gyümölcsfajnál előfordulnak. Gally: A kihajtott vesszőből a következő évben gally lesz. A koronában található két- és négyéves fás részeket gallynak nevezzük. Ág: A fák 5 évesnél idősebb részei az ágak. Többek között, ezek tartják a fiatalabb vegetatív és generatív szerveket. Részben a tartást megalapozó vázágakat, másrészt a termőképleteket hordozó termőágakat foglalják magukban. A virágrügyek differenciálódása: A gyümölcstermesztésben a termőrügyképződést rügydifferenciálódásnak nevezzük. A Magyarországon termesztett gyümölcsfajokra jellemző, hogy virágrügyeik az előző év vegetációs ciklusának bizonyos időszakában alakulnak ki. A virágrügyek fejlődése nyár végén-ősszel megreked, és csak hideghatásra lejátszódó hormonális változások után folytatódik a következő tavasszal. A virágrügyek képződése, vagyis a differenciálódás hosszú folyamat és számos tényező befolyásolja. Kialakulásuk függ a hajtások típusától (rövid vagy hosszú), a koronában elfoglalt helyzetüktől, a fajta és az alany örökletes tulajdonságaitól, a fa hormonális folyamataitól (auxinok, gibberellinek, citokininek stb.), a fák termésmennyiségétől, a művelésmódtól, a termesztéstechnikától (metszés módja, ideje, öntözés, tápanyag-utánpótlás) és az ökológiai tényezőktől (hőmérséklet, napfénytartam, csapadék) is. 1.6.3. Gyümölcstermő növények virágzási és termékenyülési viszonyai A megporzás A jó virágzás előfeltétele az előző évi zavartalan virágrügy-differenciálódás. A tárgyévi jó termés azonban csak akkor jön létre, ha a bibére a megfelelő időpontban pollen kerül és az ott megtapad. A legtöbb gyümölcsfaj rovarporozta, míg a szélporozta növények a dió, a mogyoró és a gesztenye. A jó megporzás előfeltétele, hogy sok életképes pollent adjon porzófajta és együtt virágozzék a beporzandó fajtával. A porzófajták kiválasztásának főbb szempontjai: a pollenadó fajta évente rendszeresen virágozzon, a megporzandó és a pollenadó fajta fő virágzása több, mint 50%-ban fedje egymást, a bibe és a termő életképessége essen egybe a pollenszóródással, a fajták virágzási ideje stabil legyen, lehetőleg kölcsönös legyen a termékenyítés és jó legyen a kötődés, a pollenadó fajták is értékesek legyenek. A gyümölcskötődés A gyümölcskötődés állandó tényezője a fajta, a gyümölcsös helye és az alany. Változó tényező az éghajlat és a kapcsolódó éghajlati elemek. Módosító tényező lehet a tápanyag és a víz jelenléte vagy hiánya, a metszés ideje és mértéke, a méhek jelenléte stb. Ha megfelelő virágzás ellenére sincs termés, azt okozhatja a pollenadó fajta hiánya, vízvagy tápanyaghiány, rossz agrotechnikai beavatkozás (metszés, ritkítás), az alany vagy a fajta kedvezőtlen hatása, fagyhatás stb. Öntermékenyüléskor a növény saját virágporral 17

termékenyül. Az önmeddőség azt jelenti, hogy saját egyébként életképes virágporral a virágok nem termékenyülnek meg. Ezért porzó fajta szükséges, így egy táblába több fajta is telepítendő. Ismert olyan termékenyülési rendellenesség egyes gyümölcsfajokon, amikor megtermékenyülés nélkül is létrejön gyümölcs. Ezt a jelenséget partenokarpiának nevezzük. Xénia esetén a pollenadó szülő hatása a gyümölcs méretében, alakjában, színében mutatkozik meg. Metaxéniánál az apai hatás a gyümölcs külső megjelenésében is látszik. A gyümölcs fejlődése és érése A fiatal gyümölcskezdemény kialakulásától az elhalásáig alábbi fejlődésen megy keresztül: növekedés (sejtosztódás, sejtmegnyúlás), érés-utóérés, öregedés, elhalás. Az egyes fejlődési fázisok időtartamát és a gyümölcs élettartamát a gyümölcsfajok és fajták örökletes tulajdonságai határozzák meg. A gyümölcsök csoportosítása Léteznek fán beérő és ún. utóérő gyümölcs fajok: A "fán beérő gyümölcsök" csak akkor teljes értékűek, ha az anyanövényen érnek be. Az éretten leszedett termés hosszabb-rövidebb idő alatt veszít értékéből. Idetartoznak a bogyósok és a csonthéjasok. Az ún. "utóérő gyümölcsök" a fejlődés meghatározott szakaszában a fáról leszedve is megérnek. Ezek pl. az alma és a körte. Jellemző rájuk, hogy ha életfolyamataikat mesterségesen (pl. hűtéssel) lassítjuk, több hónapig eltarthatók, élvezhetők. 1.7. A gyümölcstermő növények szaporításának módjai A gyümölcsösök létrehozásához használt ültetési anyag (oltvány és csemete) biológiai értéke, minősége gyakorlatilag meghatározza az ültetvények biológiai alapjait, s ezen keresztül a termelés rentabilitását. A termesztők a szaporítóanyagot faiskolákból szerezhetik be. A faiskolai termesztésben a legalapvetőbb követelmény, hogy a telepítésre szánt növényi anyag (oltvány, félkész oltvány), vagy szaporítóanyag (oltóvessző, szemző hajtás) és az alanycsemete bizonyíthatóan ellenőrzött (certifikált) anyagból származzon. Az EUtagországokban ma már csak certifikált szaporítóanyag, ültetési anyag hozható kereskedelmi forgalomba. Fajtaazonosság, klónszelekció A gyümölcstermő növények nemes fajtái fajta azonosan csak ivartalan (vegetatív) úton szaporíthatók, az így előállított szaporulat minden esetben klón. Az ivartalanul szaporított fajtákon belül bármely egyedet kiválasztva, s annak ivartalan szaporulatát elkülönítve, klónt kapunk. Az ivartalan szaporítással létrehozott utódokat (klónok) elvileg az anyanövénnyel teljes mértékben azonosnak tekinthetünk. Egészségi állapot, vírusmentesség A faiskolai szaporítóanyag számos veszélyes kártevő, kórokozó terjesztésében kiinduló forrás lehet. Tehát alapvető követelmény, hogy a faiskolákból kártevőktől, kórokozóktól 18

mentes szaporítóanyag kerüljön forgalomba. Ezért a faiskolai termesztést a növényegészségügyi szakszolgálat felügyelői rendszeresen ellenőrzik. Kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a vírusfertőzésekre! A gyümölcstermesztésben elemi követelmény a vírusmentes szaporítóanyag használata. E vírusmentes szaporítóanyagok erőteljesebben fejlődnek, jobb a vitalitásuk, kondíciójuk, s nagyobb teljesítményt (30-50 %- al) produkálnak. A vírusmentes ültetvény kiegyenlítettebb, mint a fertőzött, ami a rendszeres termésprodukcióban nyilvánul meg. A gyümölcsfaiskolai termesztés ellenőrzése, szabályozása Hazánkban a gyümölcsfaiskolai termesztést az 1996. évi CXXXI. törvény szabályozza. Előírja, hogy csak a Nemzeti Fajtajegyzékben lévő, vagy ideiglenesen szaporításra, illetve ideiglenesen felhasználásra engedélyezett fajok, fajták minősített vetőmagját, szaporítóanyagát, csemetéjét és ültetési anyagát lehet forgalomba hozatal céljából előállítani, forgalmazni, illetve árutermelésre felhasználni a vonatkozó külön jogszabályoknak megfelelően. Az illetékes szakminisztérium (VM) mellett a szakigazgatási feladatok ellátásában fontos feladata van az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetnek (OMMI). Az OMMI évente többször ellenőrzi a faiskolákat, megállapításait jegyzőkönyvben rögzíti. Az arra alkalmas szaporítóanyagok forgalomba hozatalát engedélyezi, az alkalmatlan terméket kizárja, megsemmisítteti. A megfelelő tételekhez a növényállomány szaporulati fokozatának megfelelő tanúsító (certifikációs) címkét ad ki. A bázis kategóriájú növényanyagot fehér, a certifikáltat kék, a C.A.C. termékeket narancsszínű címkével látja el. A szaporítási módok A gyümölcsfaiskolában az ivaros szaporításnak az alanycsemeték előállításában van nagy jelentősége. A magcsemete nevelés célja oltványiskolai alanytelepítésre alkalmas, egyenes, elágazásmentes gyökérnyakú, általában 10 mm alatti gyökérnyak-vastagságú, egyéves csemeték előállítása. Az ivartalan szaporításra a növények vegetatív (ivartalan) szerveit (pl. hajtás, gyökér) használjuk. Az ivartalan szaporításnak két csoportja van. Autovegetatív szaporításról akkor beszélünk, ha az új egyed saját gyökér-regenerációjával jön létre (bujtás, dugványozás, sarj, indanövény). A xenovegetatív szaporítás során idegen egyedekkel történő összenövesztéssel pótolják a hiányzó szerveket (oltás, szemzés). Bujtványcsemete előállítása: A bujtásmódokat főként az alanycsemeték előállítására használják a faiskolában, ritkábban bogyósgyümölcsűek szaporítására. Dugványcsemeték előállítása: Csemetét előállíthatunk feltöltéses bujtással és sugaras, vagy kínai bujtással. A dugványcsemetéket fásdugványozással és hajtásdugvánnyal készíthetjük. Külön említést érdemel a málnasarj-nevelése és a szamóca szaporítása indanövényekkel. A gyümölcsfák oltványnevelése Az oltványnevelés célja a kereslet igényeit kielégítő mennyiségű és minőségű gyümölcsfaoltványok előállítása. Az oltványnevelési módok közül legelterjedtebb az alvószemzéssel történő oltvány előállítás. A koronába oltásnál, vagy szemzésnél az alanynevelés szakaszában kell a kívánt magasságú törzset kialakítani, majd azt koronamagasságban oltani, vagy szemezni. Kézben oltásnál az oltást a telepítést megelőző télen végezzük munkateremben. A közbeoltott, illetve a többfajtás oltványoknál a már említett nevelési módok különböző kombinációit alkalmazzák. Az egyes nevelési módoknak más-más technikájuk, technológiájuk van. 19

Az oltványkitermelés jórészt ősszel történik. A tárolásra érzékenyebb fajoknál előnyösebb a tavaszi kitermelés (pl. őszibarack). Az őszi kitermelés időpontját az első fagyos napok határozzák meg, ugyanis 2 o C-ig végezhető ez a munka. Honi körülmények között a lombhullás függvényében október közepe után termeljük ki gyümölcsoltványainkat. E munkafolyamatot kézi és gépi erővel végezhetjük. Az oltványok tárolása ideiglenes és téli, szabadföldi vermeléssel történhet. A tárolást kézi munkaerővel és géppel végezhetjük. A minőségmegőrzés tekintetében a csemetéknél és oltványoknál a hűtött tárolással érjük el a legjobb eredményt. E faiskolai termékek 0 - +2 o C- on tárolhatók eredményesen. Az oltványok minősítése alkalmazkodik az ültetvények létesítési követelményeihez. Ellenben a ma érvényes magyar szabvány suhángot (elágazás nélküli) és koronás oltványt különböztet meg, tekintet nélkül az oltvány korára és a hajtások jellegére. A faiskolai ültetvényanyagok minőségi követelményeit az MSZ 17641 sz. szabvány határozza meg. A magyar faiskolák ritkán nevelnek kétéves koronás oltványokat. 1.8. Gyümölcsültetvények létesítése 1.8.1. Ültetvények területmegválasztása A gyümölcstermő ültetvények telepítése előtt a hely megválasztása a legfontosabb feladat. Elengedhetetlen feltétele a kiszemelt terület éghajlati, domborzati, talajadottságainak ismerete, ill. a környék gazdasági, munkaerő-piaci és infrastrukturális helyzetének felmérése. A telepítés helyét az adott gyümölcstermő növény ökológiai igénye határozza meg. A hely kiválasztása több évtizedre, a gyümölcsös egész élettartamára meghatározó fontosságú, ezért a kiválasztáshoz szükséges területszemle és a talaj laboratóriumi vizsgálatának elvégzése felelősségteljes, pontos munkát igényel. Közgazdasági tényezők A területmegválasztás közgazdasági szempontból történő elemzése elsősorban a munkaerő-, közlekedési-, energia beszerzési- és élelmiszeripari helyzet ismeretéből áll. Munkaerőellátottság az egyik leglényegesebb a gyümölcstermesztésben, ahol az élőmunka-ráfordítás - különösen a betakarítás időszakában - nagyon magas. Lényeges a piac- és feldolgozó kapacitás közelsége. A szállítási távolság, útviszonyok, vízforrás, hírközlő rendszer, tárolókapacitás, meglévő építmények, gépellátottság. termesztési hagyomány, területi koncentráció, specializáció, konkurencia, támogatási preferencia. Domborzati adottságok Az 5 %-nál erősebb lejtésű területeket el kell kerülni. Nem jöhetnek számításba azok a területek sem, ahol gyakoriak az erősebb mélyedések, kiemelkedések. A mélyedésekben belvíz, ill. fagyzug, a magaslatokon pedig vízhiány léphet fel. Meteorológiai adottságok A terület meteorológiai sajátosságainak felmérése a következőre terjedhet ki: fényellátottság, a téli és a vegetációs időszak hőmérséklete, a késő tavaszi és kora őszi fagyok gyakorisága, az uralkodó szélirány, ill. szélerősség, a csapadék mennyisége és eloszlása stb. A gyakori jégeső járta területeket inkább hagyjuk ki a telepítésből. Talajtani adottságok A kijelölt terület talajtani adottságainak megismeréséhez segítséget nyújtanak a Magyarország talajairól készített genetikai, ill. üzemi talajtérképek, vagy az a Magyarország agroökológiai körzeteit ábrázoló térkép, amely az országot - éghajlati és talajtani jellemzők alapján - 35 körzetre osztja. Laboratóriumi talajvizsgálatok: 20

A talaj fizikai és kémiai tulajdonságaira vonatkozó legfontosabb vizsgálatokat el kell végezni a talaj kötöttségére, kémhatására, mésztartalmára, vízvezető képességére, tápanyagtartalmára. Biotikus adottságok A telepítésre kijelölt terület alaposabb megismerése nem tekinthet el az adott hely biotikus tényezőinek - természetes és mesterséges növénytakarójának, illetve a környéken előforduló élettársulásoknak - a számbavételétől sem. 1.8.2. A telepítési terv A terület, illetve a telepítendő faj és fajta kiválasztását követően telepítési tervet kell készíteni, amelynek részletesen tartalmaznia kell az ültetvényre vonatkozó legfontosabb adatokat: térképeket, alany- és fajtamegválasztást, fajtatársítást, ültetési rendszert, a telepítés technológiai kivitelezését, a beruházás és az ápolási munkák költségeit stb. A 3000 m 2, illetve ennél nagyobb felületű gyümölcsös telepítésére az engedélyt a helyi polgármesteri hivatal jegyzője adja ki. Alany- és fajtamegválasztás Az alanyhasználat meghatározó tényezői: A gyümölcstermesztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amikor az oltvány gyökérzetét és a törzs egy rövid 10-30 cm-es részét adja az alany. Ritkább a törzsképző alanyok használata, amikor a gyökeret és a törzset is az alany adja (pl. koronába oltásnál), egyes speciális esetekben vannak a közbeoltások, amikor a gyökéralany és a nemes fajta közé egy harmadik fajta kerül és ez adja a törzs egy 30-100 cm hosszú darabját. A fajtahasználat meghatározó tényezői: a. Termesztési és áruérték, így a héj színe és egyéb sajátosságai; a hús színe, állománya, konzisztenciája; beltartalmi érték, íz, zamat, illat; a magtartalom, a magbél jellemzői; a különböző felhasználásra való alkalmasság. b. Az áru és termesztési értéket befolyásoló gyümölcs tulajdonságok: érési idő és érésmenet; nagyság, alak, felület; kocsány és elválása; repedés, parásodás; szállíthatóság, gépi osztályozhatóság; tárolhatóság, tárolási és utóérlelési igény; kitárolás utáni állékonyság. c. A termesztést befolyásoló fajtatulajdonságok: termőképesség; termésbiztonság; termesztést megkönnyítő tulajdonságok (művelési rendszerbe illeszthetőség, termőhelyi igény, gépi betakaríthatóság, betegségekkel szembeni rezisztencia, stb.). 21