2011. február 3. Közéleti hetilap IX. évfolyam 4. szám Fõhajtással emlékeztek a zsidó áldozatokra Kistérség Biztos a pénzügyi helyzet 433 millió 238 ezer forint bevételi és kiadási fõösszeggel számol a Pápa Többcélú Kistérségi Társulás 2011. évi költségvetése. Vannak tartalékaik, a pályázatokhoz szükésges önerõt ebbõl biztosítani tudják. A költségvetés nem jelent megterhelést a társulás településeire, az elmúlt évek eredményes gazdálkodása következtében nem kell plusz hozzájárulást fizetniük az ez évi büdzsébe. 1945. január 27-én érkeztek meg a Vörös Hadsereg elsõ katonái a legnagyobb német megsemmisítõ táborba, Auschwitz-Birkenauba. Az ENSZ Közgyûlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét nemzetközi holokauszt emléknappá. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza az emlékezés és a tanítás kötelességét, hogy a jövõ nemzedékei megismerjék a hatmillió, nagy többségében zsidó áldozatot követelõ náci tömeggyilkosságok történetét. Pápa önkormányzata a zsinagógában emlékezett meg azokról a pápai zsidókról, akik a német megsemmisítõ táborokban lelték halálukat. A közel ezer gyertya lobogó lángjánál dr. Áldozó Tamás alpolgármester idézte meg azoknak a pápai zsidónak az emlékét, akiket a II. világháborúban hurcoltak el a haláltáborokba. Mint mondta, a magyarság történetében soha nem esett az erõszak áldozatául egy helyen annyi magyar állampolgár, mint az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban. A beszédet követõen dr. Kovács Zoltán és Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ, a képviselõ-testület megjelent tagjai a jelenlévõkkel együtt több órán át sorolták annak a 2.154 elhurcolt pápai zsidónak a nevét, akik hatvanhat évvel ezelõtt a birkenaui gázkamrákban lelték halálukat. A január 27-i ülésen jóváhagyták a társulás idei munkatervét, eszerint a kötelezõen elõírt feladatokat vállalják. Módosították a Szervezeti és Mûködési Szabályzatot, erre azért volt szükség, mert az elnökválasztásig Varga Jenõ elnökhelyettes viszi a társulás ügyeit. Folytatás a 6. oldalon Tûzoltóság Értékelték az évet Eseménydús esztendõt tudhat maga mögött a kivonulások számát tekintve a tûzoltóság, hangzott el azon a munkaértekezleten, melyet a napokban tartottak a parancsnokságon. Az évértékelõn jelen volt dr. Áldozó Tamás alpolgármester és Miskolczi Tibor ezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese is. Az évértékelõ állománygyûlésen elsõként Németh Tamás tûzoltó alezredes, városi parancsnok számolt be az elmúlt év jelentõsebb eseményeirõl. Mint mondta, a Pápai Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság folyamatos mûködését a jogszabályi rendelkezések, az állami, szakmai iránymutatások és az SZMSZ-ben, valamint a munkaköri leírásokban meghatározottak alapján végzi. Továbbiak a 6. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2011. február 3. Jobbik sajtótájékoztató A kórház egy internetes felmérésen a 186 vizsgált kórház közül az alsó régióban, a 169. helyen végzett, 3,3 átlaggal. A szavazók öt kategóriában nyilvánítottak Az intézményvezetõ úgy nyilatkozott, a hazipatika.com internetes oldal versenye nem szakmai szempontok alapján értékel, ennél sokkal meggyõzõbb a kórház saját értékelési rendszere. Az intézmény minõségbiztosítási rendszere lehetõvé teszi, hogy a kezelt betegek kérdõíven nyilatkozzanak az ellátás minõségérõl. Ezen felmérés szerint a betegek értékelése az 1-5 skálán az elmúlt évben 4,2-4,5 közötti Igaz-e...? A pápai Gróf Esterházy Kórház mûködésével kapcsolatosan négy kérdést fogalmazott meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete múlt heti sajtótájékoztatóján. Ezeket a problémákat, már két éve folyamatosan felvetik, de mindig elutasítás a kérdéseikre a válasz, mondta Orbán Imre helyi elnök. véleményt: orvos-szakmai ellátás, ápolás- és szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás, valamint környezet és tisztaság. A helyezést illetõen a legfájóbb az, hogy Veszprém megye 10 egészségügyi intézménye közül, a pápai kórház végzett az utolsó helyen. Az orvos-szakmai ellátás színvonala, az ápolás és szakszemélyzet munkavégzése egy laikus számára csak saját tapasztalatai alapján állapítható meg. Nekem sem jogom, sem felelõsségem ítélkezni, de nem lepett meg a felmérés eredménye, tette hozzá Orbán Imre. Mint monda, meg kell keresni annak az okát, hogy az öt évvel ezelõtti élmezõnybõl miért csúszott vissza a ranglistán a Gróf Esterházy Kórház. A Jobbik helyi elnöke ismét feltette kérdéseit a kórház vezetésének: - Igaz-e az az állítás, hogy Reagált a kórház Nem mond igazat a Jobbik, nyilatkozta dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház fõigazgatója, aki elmondta azt is, a felvetett kérdéseket illetõen a Jobbik részérõl irányába személyes megkeresés nem történt, ezért igaztalan az az állítás is, hogy a kérdésekre elutasítás volt részérõl a válasz. Dr. Vörös Ibolya úgy fogalmazott, nem érti a Jobbik magatartását, ugyanis az egészségügy vonatkozásában eddig olyan politikai összefogást tapasztalt, amely pártállástól függetlenül támogatta a város egészségügyi intézményét. volt. Ez minõsíti nem csupán az orvosi, hanem az ápolói munkát, a betegek elhelyezésének körülményeit, a tisztaságot, valamint a betegétkeztetést, mondta dr. Vörös Ibolya. Az sem igaz, hogy a gyermekosztály mûködési engedélye ideiglenes, hiszen az egész intézményre nézve érvényes, végleges, határozatlan idejû mûködési engedéllyel rendelkeznek, hangsúlyozta a fõigazgató. KÖZLEMÉNY A Pápa városban mûködõ Helyi Választási Bizottság 2011. február 2-ig az alábbi jelölõ szervezeteket vette nyilvántartásba: MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT (MSZP) JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM (JOBBIK) FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ) Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) A Pápa városban mûködõ Helyi Választási Bizottság 2011. február 2-ig az alábbi polgármesterjelölteket vette nyilvántartásba: Grõber Attila MSZP Orbán Imre JOBBIK Dr. Áldozó Tamás FIDESZ-KDNP A Pápa városban mûködõ Helyi Választási Bizottság 2011. február 2-ig a 9. sz. egyéni választókerületben az alábbi képviselõjelölteket vette nyilvántartásba: Kövér József MSZP Süle Zsolt JOBBIK Unger Tamás FIDESZ-KDNP A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 29/C. (5) bekezdésében foglaltaknak eleget téve a Pápa városban mûködõ Helyi Választási Bizottság (HVB) által hozott határozatok a Polgármesteri Hivatal Titkárságán (I. emelet 36-os szoba) tekinthetõk meg. Helyi Választási Bizottság a pápai kórház gyermekosztályára krónikus gyermekorvos hiány miatt csak ideiglenes engedélyt adtak ki? Igaz-e az az állítás, hogy a gyermekosztályon a fûtés nem haladja meg a 20 C-t? Igaz-e az az állítás, hogy a kórházat õrzõ, takarító cégek pályáztatás nélkül nyerték el a kórház takarítását, õrzését? Hogyan kívánja megoldani az orvoshiányt a kórház és az önkormányzat vezetése, hogy biztonságosan tudjon mûködni a kórház? A radikális párt elnöke a sajtó munkatársainak elmondta, kérdéseik megalapozottak, melyet a Jobbikhoz érkezett panaszlevelek és a szimpatizánsok véleménye is megerõsít. M.A. A gyermekosztállyal kapcsolatosan elmondta, hogy sem az osztályvezetõ fõorvoshoz, sem a gyermekosztályon dolgozó személyzethez, sem pedig a kórház mûszaki vezetéséhez nem érkezett olyan panasz, mely szerint az osztályon 20 fok alatti hõmérséklet lenne. A kórházat õrzõ és takarító cégekkel kapcsolatos jobbikos feltételezést a fõigazgató visszautasította: a szolgáltató cégek a feladatot a jogszabályoknak megfelelõen kiírt közbeszerzési eljárás keretében nyerték el, melyet egy külsõ cég folytatott le. A takarító cég nyílt eljárás keretében, az õrzésvédelemmel foglalkozó cég pedig meghívásos rendszer keretében nyerte el a pályázatot. Dr. Vörös Ibolya az orvoshiánnyal kapcsolatban kijelentette: kiváló szakemberek dolgoznak a pápai kórházban, és ha egy-egy területen idõszakosan hiány mutatkozik, megpróbálják pótolni. Több osztályvezetõ személyében is változás történt: a pályázat útján meghirdetett radiológus, kórbonctan és anaesthesiológus fõorvosi állásokat betöltötték, a sürgõsségi betegellátó osztályra 3, a gyermekosztályra 1 új orvos érkezett, továbbá a házi gyermekorvosok is feladatot vállalnak az ügyeleti ellátásban. A kórház mindent megtesz - pályáztatással, illetve a kapcsolati tõke mozgósításával - annak érdekében, hogy az orvoshiányt kezelje, és kiváló szakembereket foglalkoztasson, mondta dr. Vörös Ibolya fõigazgató. vb Nemzeti Fórum és KPE-KPSZ Párt sajtótájékoztatója A Fidesz jelöltjeit támogatják A Fidesz polgármester- és képviselõjelöltjét támogatja a Nemzeti Fórum és a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség Párt, és arra kérik a lakosságot, rájuk adják voksukat a márciusi idõszaki választáson, mondta el a két szervezet városi és megyei elnöke azon a sajtótájékoztatón, melyet hétfõ este tartottak a Fidesz irodán. Dr. Áldozó Tamás jelenlegi alpolgármester személyében tovább folytatódhat a Pápán húsz éve megindult fejlõdés, hangsúlyozta dr. Hermann István. - Dr. Áldozó Tamás az elmúlt tizenhat esztendõben akár a gazdasági, akár a kulturális ágazatban, a tárgyalásokon, a szervezésben, a munkafolyamatokban részt vett, ennek folytatására, sõt A jogszabályok szerint az ajánlószelvények még péntekig, azaz február 4-éig gyûjthetõk, a Fidesz helyi szervezete még eddig várja az ajánlószelvényeket az õket támogatóktól. A leadott ajánlószelvények háromnegyed része dr. Áldozó Tamás polgármesterjelöltet, egynegyed része Unger Tamás képviselõjelöltet támogatta. - Köszönjük a választópolgárok támogatását, és köszönjük azt is, hogy körülbelül hasonló intenzitással és arányban támogattak minket az ajánlószelvényekkel, mint augusztusban, dr. Kovács Zoltán polgármester úr megválasztása elõtt. Ez azért is fontos számunkra, mert az idõközi továbbfejlesztésére nyílt most lehetõség. A város polgármestereként további lehetõséget tudna biztosítani arra, hogy Pápa városa az õt megilletõ helyet érje el akár országos, akár megyei szinten mondta dr. Hermann István. Dr. Áldozó Tamás jelölt mellett Unger Tamás képviselõjelöltet is támogatják, tette hozzá Papp Tamás, aki arról is beszélt, hogy a kisgazdák szükségesnek tartják a magyar vidék felemelkedését célzó program elindítását, mert ezzel akár ötszázezer vidéki ember foglalkoztatása is lehetõvé válna. - Mi a fideszes kisgazdák vagyunk. Nem a hõbörgõ kisgazdák, hanem a tenni akaró kisgazdák. Tenni akarunk a falvak, a mezõgazdaság és a vidék felemelkedéséért fogalmazott Papp Tamás. A mostani elképzelések megvalósítására munkacsoportot is alakítottak a kisgazdák, hogy a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a gazdaság területén szakmai tanácsokkal segítse a kormányzati munkát. Vannak már törvények is, amelyeket ebben a ciklusban hoztak a vidékfejlesztés és a magyar mezõgazdaság megmentése érdekében. A kisgazdák kérik, hogy a termõföld védelme, a hatékony és igazságos birtokszerkezet kialakítása, a szövetkezési és szociális földprogram elindítása kapjon kiemelt prioritást a megújulást szolgáló nemzeti programban. Kezdeményezik azt is, hogy a magyar föld termõföld védelme az új alkotmányba is bekerüljön. Papp Tamás hozzátette a témával kapcsolatban elõadássorozatot indítanak Pápa térségében. Fidesz sajtótájékoztató Leadták az ajánlószelvényeket Kedd délelõtt 10 órakor a Fidesz leadta az eddig összegyûlt ajánlószelvényeit a Helyi Választási Irodán többek között ezt jelentette be keddi sajtótájékoztatóján dr. Áldozó Tamás polgármesterjelölt és Unger Tamás képviselõjelölt. A Fidesz jelöltjeire közel 2000 ajánlószelvény gyûlt össze, nem kevesebb mint az õszi választáskor. Közlemény! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a NOE Pápai Csoport egyesületté alakult, ezzel létrejött a Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete. Szeretettel várunk minden Pápán és térségében élõ, csatlakozni kívánó családost, nagycsaládost, nagymamát és nagypapát, önkéntes segítõket, támogatókat, illetve mindazokat, akik egyetértenek az egyesület céljaival. Bõvebb információ honlapunkon: www.noepapaicsoport.eoldal.hu, vagy Krasztel Lászlóné elnök +36-70/340-8452, +36-70/616-8953-as telefonszámon. választás hangulata és elszántsága mindig lanyhább szokott lenni, mint az általános választásoké fogalmazott dr. Áldozó Tamás. - Én is szeretnék köszönetet mondani minden kedves választópolgárnak, aki családján, barátain, ismerõsein vagy az aktivistákon keresztül eljuttatta ajánlószelvényét. Közel hatszáz szelvény jött össze. A beszélgetések során sokan segítették ötleteikkel a kampányt, várom mindenki észrevételét és javaslatát a jövõben is fogalmazott Unger Tamás. Dr. Áldozó Tamás elmondta: külön öröm volt számára, hogy a legtöbb ajánlószelvényt a Vajda lakóteleprõl kapta, ahol tizenhét éve õ az önkormányzati képviselõ. Jólesett számára ez a nagymértékû támogatás, fogalmazott a polgármesterjelölt. Tart még rendezvényeket a Fidesz a választási kampány hátralévõ részében fórumokon és találkozókon szeretnék még elképzeléseiket, terveiket elmondani a jelöltek, mondta dr. Áldozó Tamás és fontos számukra az is, hogy a lakosság véleményét meghallgassák. Lesz például fórum a volt Kilián lakótelepen, de választási kampányokban eddig ritka kommunikációs formát is bevezettek, adott tájékoztatást a polgármesterjelölt. - Már most is mûködik a www.ungertamas.hu weblap és még a héten aktív lesz a www.aldozotamas.hu oldal. Szeretnénk kérni, hogy az oldal által felkínált lehetõségekkel is éljenek minél többen mondta a fideszes polgármesterjelölt. A Pápai Polgári Kör következõ rendezvényét 2011. február 10-én, csütörtökön 18 órától tartja a moziban. Vendég: Nagy Anna kormányszóvivõ. 2011. február 9-én, szerdán 17.30 órakor a Pedagógus Mûvelõdési Házban (Pápa, Fõ u. 2.) lakossági fórumot rendez az MSZP Pápa és Környéke Szervezete. Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ vendége dr. Katona Tamás közgazdász, egyetemi tanár, az MSZP országos elnökségének tagja. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
2011. február 3. Pápa és Vidéke 3 Jobbik kampánynyitó Szocialista kampánynyitó A Köztársaság Emléknapja tiszteletére tartott megemlékezéssel vette kezdetét kedden délután a Magyar Szocialista Párt kampánynyitó lakossági fóruma a JMK színházépülete mellett, a Göncz Árpád köztársasági elnök által ültetett emlékfánál. A rendezvényen a párt polgármesterjelöltje, Grõber Attila mondott beszédet, hangsúlyozva: 2005 óta minden magyar demokrata, minden köztársaságpárti demokrata megemlékezik errõl a napról. Mint mondta, ezen a napon elsõként 1946. február elsejére emlékezünk, amikor a második világháborútól és a nyilas rémuralomtól megszabadult ország szabad választásokat tartott. Megalakult a szabad parlament, törvényes magyar kormány jött létre, és az Országgyûlés hazánk államformáját köztársaságban határozta meg. Akkor sokan azt hitték, hogy a második köztársaság végre valódi demokráciát és felemelkedést hoz. Sajnos csalódniuk kellett, hiszen a szovjet hadsereg, a hidegháború, a Rákosista, kommunista erõk akadályai voltak a köztársaság fejlõdésének, és így rövid életû volt a magyar szabadság. Grõber Attila emlékeztetett mindazokra, akik hanem 1945-46-ban megpróbálkoztak a magyar demokrácia megteremtésével. Tildy Zoltánra, Kovács Bélára, Göncz Árpádra, Bibó Istvánra, Nagy Ferencre és Sulyok Dezsõre. - Emlékeznünk kell azonban másokra is mondta a szónok. A magyar republikanizmus elsõ képviselõire, a márciusi ifjakra, akik elsõként fogalmazták meg a Habsburg Birodalommal szemben az önálló és független magyar köztársaság igényét, egy olyan államot, ahol születésénél fogva minden ember egyenjogú. Náluk a szabadság, egyenlõség, testvériség elvei nem elvont eszmeként, megvalósítandó célként jelentkeztek. A megemlékezésen elhangzott, az ünnepek szónokaitól sokan elvárják, hogy beszédeiket ne használják aktuálpolitikai üzenetek elmondására, mások viszont azt várják, hogy a Pápáért mi magunk Ezzel a címmel hirdette meg programját a Jobbik Magyarországáért Mozgalom Pápai Alapszervezete az idõközi önkormányzati választásokra készülõdvén. Hétvégi lakossági fórumukon Orbán Imre polgármesterjelölt, helyi elnök részletesen is ismertette elképzeléseiket. fektetõ segítségével újjáépítenék az élelmiszer-feldogozóipart. Programjuk második sarokköve a közbiztonság javítása. Élhetõvé szeretnék tenni a várost, mert egy város élhetõségének mércéje az, hogyan érzik magukat polgárai, ha este kimennek az utcára, fogalmazott Orbán Imre. Elmondta, programjuk négy fontos sarokpont köré épül. Elsõ helyen a munkahelyteremtést, a munkanélküliség felszámolását emelte ki. Ennek megvalósítását a Pápa és kistérsége munkaerõgazdálkodási fórum megalakításában látná, melynek multinacionális cégek, vállalkozások, gazdák, az ipartestület, szakképzõ intézmények, ér- Önkormányzati dek-képviseleti szervek lennének a tagjai. A hangyaszövetkezeteken belül létrehoznának egy bolthálózatot, mely a környék õstermelõinek áruit forgalmazná. A városban külföldi be- rendeletben szabályoznák a belvárosban fellelhetõ rendezetlen porták, házak környezetét, kiszorítva ezzel a lomispiaci árusokat. Ezenkívül iskolai rendõrszolgálat felállítását tervezik, a már mûködõ DADA szónok kösse össze a múltat, a jelent s a jövõt, ostorozza a jelen hibáit, és mutasson valamit a jövõ céljaiból. Grõber Attila úgy fogalmazott, õ az elsõ táborba tartozik, azok közé, akik számára az ünnep szent idõ. Olyan idõ, ahol emlékezni kell, meg kell köszönni a múlt demokratáinak, amit értünk tettek. A harmadik Magyar Köztársaság 1989. október 23-án született meg, s ezzel kaptunk egy újabb lehetõséget. Ma semmilyen külsõ hatalom sem Vix-jegyzék, sem az antant támadása, sem nyilasok, sem a Vörös Hadsereg - nem akadályozza a demokratikus köztársaság kiépítését. A szónok végül hangsúlyozta, csupán magunkat kell legyõzni, és ez nem könnyû feladat. Hinnünk kell a demokráciában, hinnünk kell Magyarországban, és hinnünk kell a köztársaságban. Ebbõl a program mintájára. Harmadik választási pontjukban a fiatalok támogatását tûzték ki célul. Számukra bérlakás-építési programot indítanának. A lakásokat az önkormányzat építtetné kizárólag magyar vállalkozókkal, magyar építõipari termékekbõl. A jelölt hozzátette, a tizenéves fiatalok számára fesztiválokat szerveznének, lévén nincs megfelelõ szórakozási lehetõségük a városban. Olyan fiatalokra van szüksége ennek az országnak, akik öntudatosak, nem azt nézik, mit lehet értük tenni, hanem azt, mit tehetnek õk a hazájukért. Többségük ilyen, csak pozitívabban kellene hozzájuk viszonyulni, mondta a Jobbik polgármesterjelöltje. Negyedik sarokpontja programjuknak: a haza. A hitbõl épül fel a közös cselekvés Pápáért, Magyarországért és Európáért. Az MSZP kampánynyitó választási fóruma a színházépület emeleti elõadótermében lakossági fórummal folytatódott, ahol bemutatkoztak a párt helyi jelöltjei, Grõber Attila polgármesterjelölt és Kövér József önkormányzati képviselõjelölt. Az érdeklõdõket Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ köszöntötte, majd Pál Béla országgyûlési képviselõ, a párt megyei elnöke szólt a megjelentekhez. Aktuális politikai kérdések mellett a választók figyelmébe ajánlotta a párt jelöltjeit, hangsúlyozva, hogy mindketten jó eséllyel indulnak a választáson, hiszen mindketten sokat tettek a városért. Kövér József mérnökember, s pontos, precíz munkájával, közösségteremtõ egyéniségével egész élete során Pápát, a pápaiakat szolgálta, szolgálja. A polgármesterjelöltrõl, Grõber Attiláról Pál Béla elmondta: kiváló történelemtanár, aki ismeri és tanul, tanít a történelembõl, s tudásáért tisztelik mind az idõsek, mind tanítványai, a fiatal korosztály. Az õszi választások során polgármesterjelöltként kiváló eredményt ért el több a cikluson át funkcióban lévõ polgármesterrel szemben. pe Jobbik Magyarországáért Mozgalom ugyanis a magyar lelkek megmentésére szervezõdött. Ez azt jelenti, hogy a kulturális életet olyan irányba terelnék, ami a magyar történelmi hagyományokra, a város és a megye hagyományaira épít. Orbán Imre kiemelte, a választási kampányt követõen belép a Pápai Polgárõrségbe, megválasztása esetén pedig 100 ezer forinttal kívánja támogatnia a hátrányos helyzetû fiatalok felsõfokú oktatását, valamint a 25, 30, 35, illetve 40 éve szolgáló közszolgálati dolgozókat. A rendezvényen Erõss Bulcsú önkormányzati képviselõ, valamint Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, országgyûlési képviselõje is jelen volt. M.A. Fontosak lennének a helyi átképzések Jelentõs szervezeti változás történt január elsejétõl a munkaügyi központok életében, ugyanis a szervezetek átkerültek a megyei kormányhivatalokhoz. A döntés logikus volt, mondta Pápán tett látogatása során Pákozdi Szabolcs, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetõje. A szakember nemcsak a helyi kirendeltségre látogatott el, hanem a helyi kirendeltség vezetõjével, Bocskay Gyöngyivel együtt konzultációt folytatott Pápa alpolgármesterével is. A munkaügyi szervezet egyike annak a 15 szervezetnek, amelyek a kormányhivatali integrációban részt vettek. Január elsejétõl érvényben lévõ felállás azt jelenti, hogy a döntések még inkább helyben születnek majd meg, és még inkább a helyi érdekeket képviselik majd, véli a szakember. - Pápán is most az alpolgármester úrral azt néztük meg, hogy a helyi foglalkoztatás bõvítésére milyen lehetõségek vannak, illetve hogy ebben az évben várhatóan milyen folyamatok fognak e téren zajlani mondta Pákozdi Szabolcs, és hozzátette: a munkaügyi kirendeltségek továbbra is a szolgáltatáscentrikusságot tartják legfontosabb célkitûzésüknek. A személyre szabott szolgáltatásnyújtás mellett fontos számukra az is, hogy a kirendeltségek a térség összes álláslehetõségét feltárják. A munkaügyi igazgató hangsúlyozta, át kell alakítani a munkaerõ-piaci képzések rendszerét. Helyben lévõ képzéseket kell létrehozni a helyi munkerõ-piaci igényeknek megfelelõen úgy, hogy a képzõk garanciát vállaljanak arra, hogy a tanfolyamon megszerzett tudást helyben tudják alkalmazni a munkavállalók. Ezt dr. Áldozó Tamás is támogatta. - Stratégiai fontosságú, hogy az iskolarendszeren kívüli felnõtt szakképzésben a pápai szakképzõ iskolákat be kellene vonni, hiszen ez az iskoláink számára többletbevételt és lehetõséget jelent, a szakképzésben résztvevõknek pedig azért lenne jó, mert ez esetben nem kellene elmenniük más városokba tanulni. A pápai iskolarendszeren kívüli szakképzések közül van olyan, amelyik a városnak különösen fontos, ilyen például a húsipari termékgyártó képzés a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskolában, hiszen ismert az, hogy az iskolarendszeren belül folyó képzés támogatására a város és a Pápai Hús 1913 Kft. közösen ösztöndíjat alapított. De nemcsak az iskolarendszerben tanulók számára lehet ez a képzés lényeges, hanem azoknak is, akik már kikerültek ebbõl a rendszerbõl. A Pápán indított képzés elvégzésével sokan találhatnának biztos munkahelyet a Pápai Húsnál, ahol idén közel százan mennek nyugdíjba, a szakképzésben résztvevõ végzõsök pedig nem tudják megfelelõen biztosítani az utánpótlást a gyár számára. A Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola igazgatója, Unger Tamás támogatja ezt az elképzelést, sõt az említett képzés akkreditációja már folyamatban is van nyilatkozta az alpolgármester. A tárgyaláson szóba került egy konzultatív testület létrehozása is, ebben a munkaügyi központ szakemberei, helyi vállalkozók, az önkormányzat, valamint a szakszervezetek képviselõi foglalnának helyet. Az így alakult foglalkoztatási tanács idõrõl idõre áttekintené a helyi munkaerõ-piaci folyamatokat, a szakképzés helyzetét, a pápai gazdasági társaságok életében bekövetkezett változásokat, ajánlásokat, és tanácsokat fogalmazna meg mind a város, mind a munkaerõpiac szereplõi számára. Varga Bea Értesítjük a város lakosságát, hogy a jelenleg betöltetlen állású 4. számú gyermek háziorvosi körzet (dr. Lõrincz Matild volt körzete) helyettesítését február 7-tõl dr. Schveighoffer Zita végzi. A rendelés és tanácsadás helye: Pápa, Anna tér 10. Rendelési idõ: hétfõ és péntek 7.30-14.00, kedd és csütörtök 10-16.00, szerda 7.30-12.30 óráig. Tanácsadás szerdán 12.30-15.30 óráig. Egészségügyi Alapellátási Intézet Jogi problémáinak megoldásához nyújt ingyenes segítséget a Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó Szolgálata, mely kihelyezett ügyfélfogadást tart Pápán február 4-én, pénteken 9-11 óráig a Fõ tér 24. sz. alatti Belvárosi Irodaház 210. számú irodájában.
4 Pápa és Vidéke 2011. február 3. Református Gimnázium Természettudományos versenyük lesz Elsõ ízben hirdetett természettudományos csapatversenyt a Pápai Református Gimnázium általános iskolás gyermekek számára. Az elõzetes feladatokat követõ döntõ jövõ pénteken délután fél 2-tõl kezdõdik az intézményben. A versenyben nem szereplõ, de a természettudományok iránt érdeklõdõ diákok, illetve felnõttek számára a program idején Fekete Pál Péter tart elõadást a részecskegyorsításról a CERN-béli tanulmányútjáról a fizikumban. A természettudományi mondta az igazgatóhelyettes, csapatversenyt dunántúli s neves támogatókat is iskolák számára hirdette találtak Gábriel Róbert, a meg a Református Gimnázium, Pécsi Tudományegyetem mégpedig abból a cél- professzora és Fényes Tibor ból, hogy népszerûsítsék a atomfizikus személyében. természettudományokat a Utazás az anyag szívébe diákság körében. ez lesz a címe annak a különleges - Annak idején, mikor diák beszámolónak, voltam, az egyik magyartanárom melyet pénteken negyed mondta nekem: háromtól a 214-es terem- Fiam, tudjad azt, hogy a ben tart az intézmény egyik matematika és a természettudományok az a kenyér, a pedagógusa. Fekete Pál Péter a múlt évben kéthetes humán tudományok, az irodalom, tanulmányutat nyert a a mûvészetek pedig a csemege. Kenyér nélkül nem lehet élni, de csemege nélkül nem érdemes. Én úgy érzem, hogy manapság az emberiség abba az irányba tart, hogy mindenki a csemegét keresi, a kenyeret pedig elfelejti, pedig az az CERN-be, ahol a részecskegyorsítóban folyó kutatásokkal ismerkedhetett. - Mindenkit várunk erre a programunkra, számítunk más iskolákból, középiskolákból is diákokra, mert igazán érdekes elõadást hallhatnak majd. A CERN-béli életünk alapja. Mai világunkban részecskegyorsító egyébként pedig különösen nagy jelentõsége van a kenyérnek, azaz a természettudományoknak, mert csak ezek használatával tartható fenn a jövõnk, a környezetünk. Ezért is kell felhívnunk a fiatalok figyelmét arra, hogy ezekkel foglalkozzanak, és ezekkel kapcsolatban válasszanak maguknak a Da Vinchi kód címû film elején is szerepel, játszódnak ott jelenetek, onnan ismerõs lehet. A beszámoló után kötetelen beszélgetésre is lehetõség nyílik majd mondta Somosiné Németh Alíz tanár, a verseny egyik szervezõje. Hét csapat fog megmérkõzni a döntõben székes- pályát, hivatást fehérvári, nagykanizsai, mondta Varga Umbrich nagyalásonyi és pápai iskolák Károly igazgatóhelyettes. A református gimnáziumban sok az elhivatott, jó csapatai. A gyerekekre matematikai, fizikai, kémiai, biológiai feladatok várnak természettudományos tanár, a neandervölgyi õsem- rájuk építettek a verseny ber témakörben. megszervezésében, Varga Bea Türr István Gimnázium és Kollégium Az egyik legjobb felsõ tagozat Nyílt napot tartottak múlt kedden délután a Türr István Gimnáziumban. A programra a nyolcosztályos, azaz a kisgimnáziumi képzés iránt érdeklõdõ gyerekeket és szüleiket várták. Két órától fogadták az intézményben a kisgimnázium iránt érdeklõdõket. Az általános iskolás negyedik osztályosok szülei számára Németh Zsolt igazgató tartott tájékoztatót, ezalatt a gyerekek a tornateremben játékos foglalkozáson vettek részt a gimnázium két pedagógusának vezetésével. - Akárhogy is vesszük, a nyolcosztályos gimnázium A GIMNÁZIUM. Nyolcosztályos gimnáziumok voltak negyvenöt elõtt Magyarországon, és ezek vannak manapság a legtöbb európai országban, illetve a nemzetközi felmérésekben jó eredményeket elérõ, úgynevezett feltörekvõ országokban is a kisgimnáziumihoz hasonló modell mûködik. Ez nem véletlen, hiszen nyolc év alatt nevelési szempontból nagyon nagy eredményeket lehet elérni. Ráadásul a Türr egy nagyon jó iskola: jók a tanárok, jók a diákok az itt tanító pedagógusok többsége is ebbe az iskolába adja a gyermekét, általában a kisgimnáziumi képzésre. A hosszabb tanulmányi idõ mellett szerintem nagy elõnye a képzésnek, hogy a gyerekek tízéves koruktól tizennyolc éves korukig egy közösséghez tartoznak ha valaki azt szeretné, hogy legyen 28 testvére egy 29 fõs osztályban, akkor érdemes ide jönnie. Az ezen a tagozaton érettségizett unokahúgaimnak és unokaöcsémnek szinte havonta van az osztálytalálkozókhoz hasonló összejövetelük nyilatkozta dr. Hauber Károly magyar- és némettanár, az egyik kisgimnáziumi osztály osztályfõnöke. A tanár úr azt is hozzátette: szeretné azt az aggodalmat eloszlatni, hogy ez a fajta képzés nehéz. A pedagógus határozottan állítja, hogy ez nem igaz a kisgimnázium egyáltalán nem nehezebb, mint egy normál felsõ tagozat, az persze más kérdés, hogy itt a nagyobb lehetõségek mellett igényesen bírálják el a diákokat. - Bátran mondhatjuk, hogy a városban ez a kisgimnázium a legjobb felsõ tagozat, mert itt vannak a legjobb diákok. Én tiszta szívembõl ajánlom a szülõknek, hogy hozzák ide a gyermekeiket mondta dr. Hauber Károly. A programon kiderült, a Türr nyolcosztályos képzésével a diákok és a szülõk is elégedettek. - A Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanulója voltam alsó tagozatban, utána döntöttünk úgy osztálytársaimmal együtt, hogy átjövünk a Türrbe. Egyáltalán nem bántuk meg, mert a nyolc év rengeteg lehetõséget adott számunkra, mind a tanulás, mind a tanuláson kívüli tevékenységek szempontjából. Sokat voltunk például kirándulni, és nagyon sok barátot tudtunk szerezni az eltelt idõ alatt. Életem talán legjobb döntése volt, hogy ide jöttem a Türrbe. Persze az elején nagyon féltünk, hogy hogyan fognak hozzánk viszonyulni a felsõbb éves diákok, de kellemes csalódásban volt részünk, mert pátyolgattak minket és bármiben segítettek. A tanárok is nagyon kedvesek voltak hozzánk fogalmazott Hegedûs Laura 12.G osztályos tanuló. - Nyolc évvel ezelõtt döntött a család úgy, hogy ikerlányaink a türrös kisgimnáziumi képzésben tanuljanak, ma már a lányok az érettségi elõtt állnak mondta Pétery Gyõzõ. - Az eltelt nyolc évrõl csak pozitívan tudok nyilatkozni, mind a képzésben folyó tanulmányi tevékenység, mind pedig az osztályban kialakult közösséget illetõen. Németh Zsolt igazgató hangsúlyozta: a képzés iránt érdeklõdõ családok az intézményben kérhetnek jelentkezési lapot, amelyet február 18-áig kell visszajuttatniuk a Türr István Gimnáziumba. Varga Bea Mi a véleménye a Pápán szolgáló külföldiekrõl? A Nehéz Légiszállító Ezred hivatalosan másfél évvel ezelõtt kezdte meg mûködését a Pápai Bázisrepülõtéren. Ekkor érkezett meg az elsõ C-17-es repülõgép, melyet hatalmas médiaérdeklõdés kísért. Azóta már három óriás szállító-repülõgép állomásozik Pápán. A gépeket kezelõ ezredben szolgálnak az amerikaiak mellett, többek között hollandok, norvégok, svédek, románok. A külföldi katonák jelenléte kis városunkban mára mindennapossá vált. Találkozhatunk velük az utcán, vendéglõben, az iskolában, ahova gyermekeiket kísérik vagy szórakozóhelyeken. Barátságok, kapcsolatok szövõdnek az itteni és a külföldi családok között. Heti körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, mi olvasóink véleménye az itt szolgálatot teljesítõ külföldi katonákról. Szalai Krisztina - Gyakran megfordulnak nálunk az ételbárban külföldi katonák. Igazán nem ismerem õket, mivel sajnos nem beszélem a nyelvüket. Angoltudás nélkül pedig nehéz barátokat szerezni és igazából megismerni a másikat. Általában kedves, mosolygós, udvarias embereknek tartom õket. Próbálják magukat magyarul megértetni, nagyon igyekeznek. Sok visszajáró vendég is van közöttük. Laukó Nóra - Nyitott, kedves emberek, könnyen barátkoznak. Egy belvárosi ételbárban dolgozom, így naponta találkozom velük. Több ismerõsöm is van a bázisrepülõtéren szolgálatot teljesítõ katonák között. Elsõsorban az egyedülállóak keresik a magyarok társaságát. Érdeklõdnek a kultúránk felõl, próbálják megtanulni a nyelvünket. Szívesen kirándulnak, és szeretik felfedezni a környéket. Van egy kedves barátom, akivel néha elmegyünk szórakozni vagy edzeni. Takácsné Tompos Rita - Sajnos, nem ismerek egyet sem, bár már elõfordult, hogy a városban útbaigazítást kértek. Bakonyjákón lakom, ott vagyok polgármester, és jó ötletnek tartanám, ha lenne arra lehetõség, hogy megismerkedjünk a katonák családjaival, akár egy közös rendezvény keretében. A gyerekeink együtt játszhatnának, és ismerkedhetnének egymás anyanyelvével. Szeretném, ha jobban ki tudnánk használni a jelenlétüket. Ez mindkét félnek elõnyére válhatna, és közelebb hozná egymáshoz a nációkat.
2011. február 3. Pápa és Vidéke 5 Vadászrepülõk, helikopterek, csatajelenetek Vasmadarak a festõvásznon Az egyébként is sokszínû pápai képzõmûvészeti kiállítások sorában talán rendhagyónak is nevezhetõ az a magyar katonai repülést bemutató tárlat, amely január 29-én nyitotta meg képzeletbeli kapuit a Helyõrségi Mûvelõdési Ház második emeleti nagytermében. A Vincze Ferenc és Váczi Lajos pasztell és akril festményeit, valamint grafikáit bemutató kiállítást Varga Imre nyugalmazott alezredes nyitotta meg. A jeles napok sorába tartozik január 22-e, a Himnusz születésnapja. Bár 1989 óta országszerte tartanak kulturális rendezvényeket e napon, iskolai megünneplése nem kötelezõ. A Petõfi Sándor Gimnáziumban idén hagyományteremtõ szándékkal láttunk hozzá e nemes feladathoz. A végzõs évfolyamok, a hat osztályos képzésben részesülõk és a szecskák egyaránt lelkesedtek az ötletért. Hazánknak a világörökség részét képezõ helyszíneibõl és kulturális életébõl adtak ízelítõt. A csak ránk, magyarokra jellemzõ ún. hungarikumok közül zenei, irodalmi, tudományos, néprajzi, gasztronómiai külön- Vincze Ferenc a szolnoki katonai középiskola elvégzése után Taszárra került, ahol vadászrepülõgép-szerelõként dolgozott. 1997- ben a taszári repülõtér bezárása után Kecskemétre helyezték, ahol MIG-29-es és Grippen gépek szerelését végezte. Szolgálati évei alatt sok maradandó katonai élményben volt része, és mivel a rajzolás egész életében elkísérte, elhatározta, hogy a magyar katonai repülés vasmadarait, csatajeleneteit festõvászonra viszi. Vincze Ferenc aki alkotásain mindig a korhûségre és a pontosságra törekedett, a rajztechnika fejlõdésével új festõanyagokat is kipróbált, jelenleg pasztell, akril és grafit eszközökkel dolgozik. Váczi Lajos is hivatásos Modern bábjáték középiskolásoknak Petõfi Sándor Gimnáziumban legességekbõl merítettek, sõt, nem feledkeztek meg a sport kiválóságairól sem. Mindegyik témát színes fotók kísérték, a megjegyezhetõség és az esztétikumra való törekvés miatt. Láthattunk a Honfoglalás dalhoz illõ gyönyörû felvételeket egy rövid kisfilmben, rácsodálkozhattunk Simon Szabina, 10. H osztályos tanuló katonaként, szintén repülõgép-szerelõként dolgozott, ezért kompozícióiban is egyeduralkodók lettek a repülõgépek és a helikopterek. Õ szinte kizárólag akril festékkel dolgozik és csak farostlemezre fest a szabadidejében. Vincze Ferenchez hasonlóan a géptípusokat mértani pontossággal, az arányokat betartva jeleníti meg általában egy festmény két hónap alatt készül el, ezért a Pápán bemutatott alkotásai is élethûek és részletesek. A jövõben szeretné megfesteni azokat a gépeket, amelyek hazánkban szolgáltak, valamint a volt pápai Sámán század összes repülõgépét, Plazma után Sárkány A tavalyi pápai felnõtt színházi évad egyik legemlékezetesebb elõadása volt a Sírpiknik címû keserédes vígjáték, amely parádés szereposztásban, Parti Nagy Lajos sok humorral fûszerezett fordításában került bemutatásra. Az elmúlt héten Parti Nagy Lajos újra visszatért a Jókai Mór Mûvelõdési Központ színpadára, természetesen csak átvitt értelemben, hiszen Jevgenyij Svarc Sárkány címû színdarabját fordította, amelyet a Koma Társulat mutatott be bábjáték formájában középiskolásoknak. Komoly múltra tekint vissza már a JMK Mûhelytitkok címû tematikus programja, amelyben a pápai és környékbeli gimnazista, szakközépiskolás és szakis- A magyar kultúra napja A fecske nem ember, mégis visszavágyik a szülõföldjére. Ha nem vágyakozna, nem térne vissza. Az ember is csak egy helyen van otthon, másutt mindenütt idegen. (Gárdonyi Géza) rendkívüli énekhangjára, örülhettünk a szépen beszélõ, választékosan fogalmazó petõfis diákoknak. Külön öröm volt, hogy a nálunk tanuló külföldiek közül ketten is elmondták, mit jelent nekik Magyarország. Frida Kings és Felicia Lindström a messzi Svédországból érkeztek 2008-ban, amelynek apropóját a pápai harcászati repülõezred megszûnésének tizedik évfordulója jelentette. A pápai Helyõrségi Mûvelõdési Otthonban megtekinthetõ képeken többek között MIG-15, MIG-19, MIG-21, MIG-29, Grippen repülõgéptípusok, valamint katonai helikopterek szerepelnek, de láthatunk festményeket a II. világháború hazai légiharcairól, mentõakciókról és a Harkov õrjáratról is. Vincze Ferenc és Váczi Lajos különleges alkotásai február 11-ig láthatóak a Helyõrségi Mûvelõdési Otthon nyitva tartási idejében. Polgár Szilárd kolás diákoknak lehetõsége nyílik arra, hogy kicsit a színházi kulisszák mögé pillantsanak, megismerjék az elõadás létrejöttének állomásait, és megértsék a színdarab és ezáltal az alkotók valódi üzenetét. A Sárkány klasszikus kamaraelõadás, a történet mesebeli, kalandokkal átszõtt, ám mégis modern és mai. Talán azt üzeni, hogy alapvetõen nem elég egy bizonyos célt, tervet elérni vagy megvalósítani, az igazi, teljes változáshoz a társadalom és az emberi közösségek gondolkodásmódját kell megváltoztatni. A Sárkány képletesen a JMK színpadán is éltre kelt, a Koma Társulat ismét fantasztikus elõadást hozott el városunkba, ezért csak remélhetjük, hogy egy új színdarabbal eljönnek Pápára jövõre is. Polgár Szilárd a magyart mint idegen nyelvet azóta tanulják. Magyarul hallhattuk tõlük, mennyire szeretik a gyönyörû tavaszt és a forró nyarakat, szép tájainkat, az ízletes magyar ételeket és a barátságos embereket. Mint mondták: mindez nagyon fog hiányozni, ha hazamegyünk! A mûsort követõen Huszár Endre, a gimnázium igazgatója méltatta a szereplõket, valamint igazgatói dicséretben részesítette azokat a diákokat, akik a közelmúltban arattak fényes gyõzelmet a veszprémi színház nívós versenyén. Többségük 7. osztályos korától fogva petõfis diák. Miért is kell ünnepelnünk a magyar kultúrát? A válaszhoz Tamási Áron visz közel. Õ így fogalmazott: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket: s mikor mindent megismertünk amennyire lehetséges, visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk. Kerpel Péterné Programajánló Február 4-én, pénteken 18 órakor kezdõdik a Pedagógus Mûvelõdési Házban Németh-Vékes Erzsébet Barangolás Beethovennel címû zongorahangversenye. Belépõjegy: 1.000 Ft. Február 4-én, pénteken 17.30-20 óráig táncház lesz az Edvy Malom Fogadóban a Hét Csillag Egyesület szervezésében. Táncot oktatnak a PRK Tánc-Lánc AMI táncosai. A belépés díjtalan. Február 5-én, szombaton 17 órakor kezdõdik a JMK Kertbarát Népfõiskola bálja a JMK földszinti elõterében. Február 6-án, vasárnap 17 órától az Art moziban Az ügynökök a paradicsomba mennek címû magyar filmet vetítik. Február 6-ig látogatható a JMK emeleti elõterében a Keresztmetszet, valamint a Színház az egész világ címû kiállítás. Február 7-én, hétfõn 17 órakor nyílik a Jókai Mór Városi Könyvtárban Burián György gyõri fotómûvész Képek, kövek, könyvek címû kiállítása. Megnyitja: Molnár György gyõri fotós. Közremûködik: Csáky Anna költõ. Február 8-án, kedden 15 órától Szûkebb pátriánk a Petõfi moziban. Február 8-án, kedden 15 és 19 órakor, február 9-én, szerdán 16 és 19 órakor Mûhelytitkok Kai Hensel: Klamm háborúja a Kolibri Színház elõadásában a JMK színpadán. Február 11-én, pénteken 10 és 12 órakor Voltaire: Candide komlex színházi foglalkozás, a Forrás Színház elõadása a JMK színpadán. Február 11-én, pénteken 17 órakor a Pápai Nagy László Körben Végvári András ny. pedagógus tart elõadást Latinovits Zoltánról a Pedagógus Mûvelõdési Házban. Február 12-én, szombaton 14.30-tól 18 óráig Nemzetek találkozása családi hétvége a farsang jegyében a JMK színházépületében. Február 13-án, vasárnap 9-12 óráig baba- és gyermekruha börze a JMK földszinti elõterében. Február 28-ig látogatható a Somogyi József Galériában A. Tóth Sándor festõ- és bábmûvész emlékkiállítása. Vizsgahangversenyek Az elmúlt héten került sor a Bartók Béla Zeneiskola félévi vizsgahangversenyeire az oktatási intézmény dísztermében. Hétfõn az ütõs tanszak növendékei, kedden a fagott, ének, zongora, harsona, trombita, kürt tanszak diákjai, szerdán a gitár szak tanítványai, csütörtökön pedig a klarinét, szaxofon és furulya tanszak növendékei léptek a nagyközönség elé. A vizsgahangversenyek mindegyike nyilvános volt, így szépszámú hallgatóság elõtt mutathatták meg tudásukat a bartókos fiatalok, akik az elmúlt idõszakban nagyon sokat fejlõdtek. Ráadásul iskolájukban olyan nívós zenei oktatásban vehetnek részt, amely nemcsak zenei ismereteiket, hanem személyiségüket, értékrendjüket, mûveltségüket is jó irányba fejleszti és erõsíti. Polgár Sz.
6 Pápa és Vidéke 2011. február 3. Nálunk is beköszöntött a járvány Egyre több beteget jelentenek a háziorvosok nõ az influenzás megbetegedések száma Pápán és térségében. A legtöbb beteg jelenleg a 35-59 év közötti korosztályból kerül ki, de gyakori az influenzás, illetve influenzaszerû megbetegedés a fiatalok, azaz a 15-34 évesek között is. A 60 év felettiek kevésbé érintettek, adott tájékoztatást lapunknak a kistérségi tisztifõorvos. A megbetegedések száma hétrõl-hétre emelkedik, és ezen a héten már térségünkben is kialakult az influenzajárvány. - Az országban más területeken is jelentõs az influenzaszerû megbetegedések Itt az influenza aránya, számos területen meghaladta a járványos küszöböt is. Elõfordulnak súlyos és kevésbé súlyos megbetegedések, vannak kórházban ápoltak is, de a mi területünkön csak a hét folyamán haladta meg a járványos szintet a megbetegedési arány. Folyamatosan emelkedik a betegek száma részletezte a tisztifõorvos. Az emelkedõ tendencia miatt több esetben is laboratóriumi mintavétel történt, a vizsgálatok folyamatban vannak. Közösségi, intézményi járvány elõfordulást nem észleltünk - tette hozzá. Az influenza elleni védõoltástmégmindignemkésõ beadatni. A védettség körülbelül két hét alatt alakul ki az emberi szervezetben. - Beteg vagy a betegségbõl felgyógyuló embert nem célszerû oltani, mert súlyosabb tünetek jöhetnek elõ. Azt javaslom, hogy aki egészségesnek ítéli meg magát, és szeretné az oltást kérni, jelentkezzen a háziorvosánál mondta dr. Duga Erika. A háziorvosoknál bõven van oltóanyag, mondta a tisztifõorvos, mégpedig kétféle: az egyik a mindenki számára ingyenesen rendelkezésre álló, H1N1-vírus ellen védõ Fluval P, a másik a Fluval AB, amely egy kombinált, az A-törzs ( H1N1 és H3N2 ), valamint a B-törzs ellen is védõ vakcina, melyet meghatározott betegségek és csoportok (65 év felettiek, egészségügyi és szociális dolgozók) kaphatnak térítésmentesen. Aki hármas komponensû oltást szeretne, de nem tartozik abba a körbe, akik ingyenesen kaphatják az oltást, az recept ellenében a patikákban vásárolhatja meg a vakcinát, melyet aztán a háziorvosával adathat be. Dr. Duga Erika elmondta, a háziorvos legfeljebb annyi pénzt kérhet az oltásért, amennyibe az oltóanyag került. A kismamák feltétlen oltassák magukat, számukra a kombinált vakcina javasolt, mely az õ esetükben is térítésmentesen biztosított, hangsúlyozta a tisztifõorvos, aki azt is elmondta: a mostani szezonban sajnos kevesebb ember oltatta be magát influenza ellen, mint tavaly. Varga Bea Anyakönyvi hírek Születés: Kiss László István Gulyás Bernadett: Blanka Zsófia, Ihász Balázs Bálint Mónika: Kitti, Miklós Tamás Szalai Anita: Dorina, Polgár Zsolt Dóka Lúcia: Hanna Dóra, Major László Takács Szabina: Kristóf, Nagy Zoltán Dolgos Márta: Ábel Arnold, Döbrönte Csaba Szigeti Krisztina: Milán, Molnár Attila Margl Mónika: Máté, Veszprémi Zsolt Wéber Viktória Ilona: Edvin. Halálozás: Szigethy Károlyné sz. Böröczky Gyöngyi, Szalay Antal, Jáki István, Varga Gyuláné sz. Varga Lenke, Tóth Andrásné sz. Fekete Piroska, Fata Huba György, Szakács Attila Imre, Rosta Dezsõ, Bali József Mihályné sz. Markó Marianna, Bóka János, Horváth Klaudia, Nagy Andrásné sz. Iváncza Julianna, Hofmann Lipótné sz. Neuberger Zita, Simon Árpád, Czigler József, Marton Sándorné sz. Csöndör Magdolna. Folytatás az 1. oldalról Ismertette a szervezetet ért ellenõrzések eredményeit, majd szólt a más szervekkel való - önkormányzat, mentõk, rendõrök, katasztrófavédelem - együttmûködés fontosságáról. Kiemelte, hogy kiváló kapcsolatot alakítottak ki a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, akik szakmai iránymutatásukkal jelentõs segítséget nyújtanak munkájukhoz. Szólt az állomány oktatásáról és továbbképzésérõl, mely biztosítja a tûzoltók naprakész felkészültségét és a fejlõdés Évértékelés a tûzoltóságon lehetõségét. Sajtó és propagandatevékenységüket jellemezve Németh Tamás kiválónak értékelte a helyi médiához fûzõdõ viszonyukat. A tûzoltás és mûszaki mentés kapcsán arról tájékoztatott, hogy 2010 kirívó év volt a kivonulások számát tekintve. Míg 2009-ben megközelítõleg 680 káresetük volt, tavaly több mint 880-hoz vonultak. Jelentõsen megemelkedett a mûszaki mentések száma, mely 290-rõl 540-re nõtt. Tûzesethez 220 alkalommal riasztották õket, ugyanakkor a téves jelzések szá- tet mondott a pápai tûzoltóknak eddigi munkájukért, valamint a fenntartó önkormányzatnak a támogatásért. Dr. Áldozó Tamás alpolgármester beszédében háláját fejezte ki azért a közös útért, melynek eredményeképpen egy tûzoltóautót ajándékozhattak Pápa test- ma nagymértékben csökkent az elmúlt évekhez képest. A tûzoltók szinte végigdolgozták az egész nyarat, majd az õszt is. Májustól augusztusig a vihar okozta károk elhárításában, míg októbertõl az iszapkatasztrófa által sújtott területeken segédkeztek, tette hozzá a parancsnokvérvárosának, Miskolczi Tibor ezredes hozzászólásában ugyancsak hangsúlyozta a médiában való megjelenés fontosságát és a sajtóval kialakított hatékony kommunikáció ápolását. Ezután köszöne- Kovásznának. Azt is elmondta, információi szerint a város polgárai elégedettek a tûzoltók munkájával, biztonságérzetüket pedig növeli, hogy tudják, mindig van kire számítani. M.A. Hullnak könnyeink, fáj a szívünk. Búcsúzunk az 54 évesen elhunyt Antal György erdésztõl, Adásztevel volt alpolgármesterétõl, az Adászteveli Német Kisebbségi Önkormányzat volt elnökétõl, az Adászteveli Sportegyesület volt elnökétõl. Gyászoló szülõfalud, Adásztevel Elégedett a tagság a vezetõséggel Biztos a kistérség pénzügyi helyzete A zsúfolásig megtelt Pedagógus Mûvelõdési Házban tartotta január végén beszámoló közgyûlését a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete, ahol az alapszabálynak megfelelõen tisztújításra is sor került. A rendezvényen dr. Áldozó Tamás méltatta az egyesület tevékenységét. A nyugdíjasok vezetõit jó és együttmûködõ partnerként fogadta el az önkormányzat. A jövõben is számíthatnak a város támogatására, ígérte. Végezetül jó egészséget kívánt a nyugdíjasoknak. Baán Éva elnökasszony beszámolóját egyhangúlag fogadta el a tagság. Ugyancsak ellenszavazat nélkül választották újra elnöknek két évre. A vezetõségben kapott helyet ismét Badics Gézáné, Riba János, Puskásné Tófeji Valéria, Bolla Miklósné, Németh Sándor. Az ellenõrzõ bizottság elnökévé Kereszt Józsefnét, tagjainak Rádi Imrénét és Juhász Józsefnét választották. A régi-új elnök megköszönte a munkájával, a vezetõséggel elégedett, napról napra növekvõ tagság bizalmát. Felvázolta ez év feladatait, terveit és a méltán népszerû hagyományos rendezvényeit. A rendezõk egy pohárka jó fajta somlai borral vendégelték meg a résztvevõket. Tomena György Folytatás az 1. oldalról Az ülésen a polgármesterek felvetették a lakossági hulladék elszállításának magas költsége a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelmûek számára nagy nehézséget okoz. Dr. Áldozó Tamás alpolgármester felajánlotta, hogy elõterjeszti a települések gondját a hulladékelszállításért felelõs konzorcium elõtt, Varga Jenõ pedig levélben ad tájékoztatást a helyzetrõl az illetékeseknek. Jelenleg szûknek látszik a mozgástér a megoldást illetõen, a beruházás hitelének törlesztéséhez, a rendszer mûködési költségeinek és az amortizációs költségek fedezéséhez szükséges éves összeg van leosztva ugyanis háztartásokra. A konzorciumból való kilépés sem hozna megoldást, egyes szolgáltatók magasabb költségekkel dolgoznak, a hulladékkezelõ-rendszer kialakítását lehetõvé tevõ európai uniós pályázat pedig meghatározott számú település részvételével biztosította a szükséges forrásokat. A kivitelezés során a pályázat által elõírt technológiát kellett alkalmazni, ezért a konzorciumnak hitelt kellett felvennie, amelyet az elõírt ütemezés szerint vissza kell fizetni. A kistérség településeit érinti, hogy a Pápa Környéki Községi Önkormányzatok Szövetsége élére Mészáros Gézát, Mihályháza polgármesterét választották.
2011. február 3. Pápa és Vidéke 7 Programokról határozott a KÉSZ Az elmúlt pénteken tartotta idei összejövetelét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Pápai Csoportja a Szent Anna templom hittantermében. A rendezvényen szó esett a csoport elmúlt évi tevékenységérõl, és elfogadták a 2011-es programtervet is. Dr. Hauber Károly, a KÉSZ pápai elnöke lapunk kérdésére elmondta, a csoport életében már hagyomány, hogy januári összejövetelükön határozzák meg az aktuális év programtervét. A KÉSZ Pápai Csoportja immár hét éve mûködik, s azóta valamennyi tervezett programjukat megtartották. Dr. Hauber Károly az elmúlt évet eredményesnek értékelte. Mint mondta, a programok szinte kivétel nélkül jól sikerültek, köztük a kirándulás is, mely rendhagyó volt, hiszen Láziba utaztak, ahol egy KÉSZ-hez tartozó házaspár látta vendégül a csoport tagjait. Emlékezetes program volt az elmúlt évben Steinbach József református püspök Jézus mai világban betöltött szerepérõl szóló elõadása és Pintér Ambrus bencés atya bencésekrõl tartott elõadása is, de volt választásokkal kapcsolatos fórumuk Szájer Józseffel és Hoffmann Rózsával, és a KÉSZ elõkarácsony is jól sikerült. A rendezvény végén elhangzott, elkészült az idei év programtervezete, melyben különlegességnek ígérkezik dr. Pápai Lajos gyõri megyéspüspök katolikus iskolákról szóló március 28-i elõadása és a sümegi kirándulás is. -p- Asztalitenisz Magyargencs az élen A Magyargencsi Sportegyesület nõi asztalitenisz csapata az NB I/B nyugati csoportjában a tavaszi idény elsõ fordulóban a Kanizsa Sörgyár SE II. ellen lépett pályára hazai pályán. Balláné Soós Csilla, Bálint Brigitta, Ladányiné Mausz Éva és Szász Kinga volt az összeállítás. A hölgyek mindkét páros mérkõzésüket magabiztosan megnyerték, majd az egyéni összecsapásokon is nagyszerûen játszottak, és végül 18-0-ra nyerték meg a mérkõzést. Ezt követõen a Szomód SE csapatához utaztak a gencsiek. Ezen a találkozón néhányan sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak részt venni, ezért a Balláné, Bálint, Haárközi Zoltánné és Szalai Petronella összeállításban vették fel a küzdelmet. A mérkõzés nem indult jól, hiszen mindkét páros mérkõzést a hazaiak nyerték. Az egyéni összecsapások során azonban összekapták magukat a játékosok, és nagyszerû hajrával döntetlenre hozták a mérkõzést. Karate Meghívásos gyermekverseny Koszorúzás és elõadás Dr. Hiller István volt oktatási miniszter, történész volt a Petõfi Asztaltársaság elmúlt pénteki rendezvényének vendége. A politikus a Pedagógus Mûvelõdési Házban megtartott rendezvényt megelõzõen Gõgös Zoltán MSZP-s országgyûlési képviselõvel és Grõber Attila önkormányzati képviselõvel koszorút helyezett el a Huszár lakótelepi emléktáblánál a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából. Dr. Hiller Istvánnal a rendezvényt megelõzõen beszélgettünk történelemrõl, holokausztról és politikáról. - Nem elõször járok Pápán, és nem hivatalos meggondolásból mondom azt, hogy nagyon szeretem ezt a várost. Sopronban születtem, ezért egy olyan városban, ahol sok a történelmi emlék, sokkal otthonosabban érzem magam, mint egy metropoliszban. Nem csak politikusként jártam Pápán, hiszen történészként az Esterházy család történetével is foglalkoztam, így elmondhatom, hogy mind a történész, mind a politikus Hiller István jó érzésekkel van Pápán. - Néhány perccel ezelõtt helyezték el az emlékezés koszorúját a Huszár lakótelepi emléktáblánál. Egy történész milyen érzésekkel tekint vissza a holokauszt borzalmaira? - A történész is úgy tekint a holokausztra, mint minden normálisan gondolkodó magyar, mint humanista, mint olyan valaki, aki talán az átlagosnál többet tud, mert végzettségénél fogva többet kell, hogy tudjon a témával kapcsolatban. Tudom, hogy több mint 2100 pápai polgárt hurcoltak el, és azt is, hogy ma talán heten vannak Pápán, akik magukat zsidónak vallják. Látható, hogy egy virágzó kulturális, és egy történelmi város szerves részét képezõ polgári közösség egy részét semmisítette meg egy átkozott politika. Hallottam, hogy az emléknap alkalmából Pápán a Zsinagógában különbözõ gondolkodású emberek együtt olvasták fel az elhurcolt pápai polgárok nevét. Ez nagyszerû és tiszteletre méltó dolog. - A Petõfi Asztaltársaság összejövetelén a holokauszt témája mellett milyen kérdésekre számít? - Elõzetesen nem egyeztettünk semmit, de a magyar baloldal egyik vezetõjeként álságos lenne azt mondanom, hogy csak történelmi témájú kérdésekre számítok. Az elmúlt húsz évben én voltam leghosszabb ideig kulturális miniszter, emellett a pártom vereséget szenvedett a választásokon, ami mindig egy ínyenc téma, így ez a kérdés biztosan felmerül majd. pe Griff SE Kyokushin Karate Klub immár harmadik alkalommal szervezett gyermekeknek karateversenyt január 29-én a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola tornatermében. A versenyen 91 fiatal vett részt. A meghívott klubok a soproni SMAFC és a soproni Kamikaze, a gyõri Sokoró, a kapuvári Castrum SC, valamint Várpalota és Pusztaszabolcs együttesei voltak. A küzdelmek 3 tatamin folytak összesen 24 kategóriában. Szalóki Sándort, apápai egyesület vezetõjét kérdeztük a megméretetésrõl. - A verseny célja az egyesületek közötti barátság elmélyítése mellett az volt, Teke hogy lehetõséget adjon olyan fiatal karatékáknak is versenyezni, akik még a hivatalos bajnokságon nem indulhatnak, mert vagy túl fiatalok, vagy még nincs meg a megfelelõ övfokozatuk ehhez. Az edzõknek is remek alkalom volt, hogy kipróbáljanak új versenyzõket, és lemérjék, hogy ki, hol tart a felkészülésben, hiszen február elején már a Diákolimpián mérik össze tudásukat a gyerekek. Külön köszönet a felkészítõ fiatal edzõinknek, Csizmadia Melindának, Nagy Líviának és Bolla Péternek a gyerekek Tíz éve gurítanak Idén 10. alkalommal rendezték meg a Szegfû Barátság Teke Kupát. A sport és a barátság jegyében a kétnapos versenyre közel 150-en neveztek, a nõknél hét, a férfiaknál 32 csapat szerepelt. Pályára léptek közéleti szereplõk is, indult mszp-s csapat (Gõgös Zoltán, Grõber Attila, Pingiczer Sándor és Laki Tamás), a Golyószórók együttesében szerepelt a Türr István Gimnázium igazgatója, Németh Zsolt és a Bakony Volán személyzeti és humánpolitikai igazgatója is tagja volt a várpalotai Volán-csapatnak. A torna 2001-ben indult el, akkor alakult a Szegfû Klub, s a vezetõség úgy döntött, hogy a kulturális események mellett a sport is kapjon szerepet a közösség életében. A Szegfû Barátság Kupa szervezése Tálos László kezében van, aki maga is rendszeres induló a versenyen. A helyi tekeéletben igény is mutatkozott a kupára, amely az évek során nagy népszerûségre tett szert, a kezdeti 20-ról mára közel 40-re nõtt a résztvevõ csapatok száma. nagyszerû felkészítéséért, valamint a szülõknek, akik segítettek a verseny megszervezésében és lebonyolításában. A pápai karatékák ezen a naponisnagyonszéperedményeket értek el, mind a 17 versenyzõ dobogóra állhatott, összesen 5 arany-, 8 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek. Elsõ helyen végeztek: Benkõ Noémi, Wieder Dominik, Chovanecz Mátyás, Varga Patrik, Nagy Olivér. Második helyezettek: Benkõ Ármin, Bencze Alex, Réfi Gergõ, Ábrahám János, Ferenczy Áron, Papp Gergõ, Kovács Botond, Mesterházi Bence. Harmadik helyezettek: Gerencsér Marcell, Molnár Milán, Móczár Lili, Ábrahám Zsanna. A 10. Szegfû Barátság Teke Kupa eredményei: nõk, egyéni: 1. Zagyva Lászlóné (Veszprém Szabadidõ, 251 fa), 2. Mazák Imréné (SEFT Pét, 244 fa), 3. Südi Erika (SEFT Pét, 243 fa), csapat: 1. SEFT Pét (919 fa), 2. Huntsman Pét (881 fa), 3. Mezõlak (862 fa), férfiak, egyéni: 1. Gosztola István (Ezüst Nyíl SE, 263 fa), 2. Ábrahám Ferenc (Kup, 262 fa), 3. Hajtó Zoltán (Hajtó család, 259 fa), csapat: 1. Ezüst Nyíl SE (991 fa), 2. Vaszar (986 fa), 3. Balaton Bútor, Veszprém (985 fa).
8 Pápa és Vidéke 2011. február 3. Az Ajka és Csorna is négy gólt kapott a Lombardtól Két meccs között disznótor Miután január harmadik hetében kis túlzással körbeutazta a Kárpát-medencét a Lombard Pápa labdarúgócsapata, az elmúlt hetet már a Perutz Stadionban töltötték Véber György tanítványai. A Telkiben megrendezett utánpótlás válogatott elleni mérkõzés után szerdán az Ajka, szombaton pedig a Csorna együttese látogatott a pápai mûfüves pályára, mindkét vendégklub 4-0-ás vereséggel távozott Pápáról. Az eddigi felkészülési találkozókon pályára lépett Szûcs Lajos is. A Lombard csapatkaptányával az elõzõ napok történéseit idéztük vissza. - Eddig öt edzõmérkõzésen vagyunk túl, és vegyes érzéseim vannak fogalmazott újságunknak Szûcs Lajos. Az elsõ találkozót még Székelyföldön játszottuk, ahol egy szerény játékerõt képviselõ együttessel szemben fölényes gyõzelmet arattunk. A Slovan Bratislava elleni pozsonyi vendégjátékunkat azért nehéz értékelni, mert 16 órás buszutazást követõen nem tudtuk teljesen kipihenni magunkat, így 2-0-ás vereséget szenvedtünk Szlovákiában, ám az elsõ félidõben egyenrangú ellenfelei voltunk a Slovannak. - Milyen érzésekkel gondolsz vissza a székelyföldi edzõtáborra? - Az edzõtábor csapatépítés szempontjából nagyon jól sikerült, gyorsan hozzáteszem, hogy szerencsére nálunk eddig is jó volt a csapatszellem. Az Erdélyben élõ magyarok szeretete, a fogadtatásuk nagyon sokat jelentett mindannyiunknak. - Az elmúlt héten már újra hazai pályán, a Perutz Stadion mûfüves gyepén folytatódtak a felkészülési mérkõzések. - Igen, szerdán az Ajka ellen talán már azt a focit játszottuk, amit Véber György elvár tõlünk, és egy jó játékerõt képviselõ ellenféllel szemben jó eredményt értünk el. A Csorna ellen azonban a helyzetkihasználásunk majdnem egyenlõ volt a nullával, ezen mindenképpen javítanunk kell. - Néhány játékostársaddal a téli szünetben szerzõdést bontott a Lombard, érkezõ labdarúgókról egyelõre nincs hír. Véleményed szerint szükséges az együttes megerõsítése? - Szerintem mindenképpen szükséges. Jelenleg sérülés, betegség miatt nem teljes a keretünk, Quinterot visszavárjuk, és a hírek szerint talán megvan már Abwo helyettese is. Zoran Supic Tbilisziben vett részt próbajátékon, Farkas Attilának pedig információm szerint részleges vádliizom szakadása van. Ha mindenki egészséges, akkor stabil a kezdõcsapatunk, de ha netán jön egy sérüléshullám vagy eltiltás, akkor nehezebb a helyzet. Jelenleg a hetedik helyen vagyunk hét pontra a kiesõ pozíciójától, három pontos rendszerben ez nem nagy különbség. Nagyon sûrû a mezõny, ezért egyáltalán nem lehetünk nyugodtak tavasszal. Az utolsó elõtti Haladás például nagyon komolyan erõsített a télen. - Az elõbb szó esett az erdélyi edzõtábor közösség építõ jellegérõl. Múlt héten pénteken talán hasonló célból disznótorra voltak hivatalosak a Lombard játékosai. - A vezetõedzõnk nagyon figyel arra, hogy az együttesen belül jó hangulat legyen. Az is fontos, hogy minél közvetlenebb legyen a játékosok és a szurkolók közötti viszony, ezért a disznótorra a Lombard Pápa Baráti Kör meghívását nagyon jó ötletnek tartom. Jómagam élelmiszeripari szakközépiskolát végeztem húsfeldolgozói szakon, így számomra nem idegen a disznóvágás. Összességében nagyon jó program volt, és kötetlen légkörben beszélgethettünk a szurkolóinkkal. - Pápán van Magyarország egyik leghíresebb és legnagyobb húsgyára, jártál már a Pápai Hús Zrt.-nél? - Eddig még nem volt alkalmam. Azonban hamarosan pótolom ezt az elmaradást, hiszen a feleségemmel közösen kaptunk egy meghívást erre a hétre a Pápai Hús Zrt.-hez, így az edzések közötti idõben ellátogatunk majd a pápai húsgyárba is. - Több tucat interjút adtál az elmúlt évek alatt lapunknak. Diktafonon kívül többször is említetted, hogy a Manchester United holland kapusát, Edwin Van der Sart tartod a világ legjobb hálóõrének, aki a múlt héten jelentette be, hogy a bajnokság végén szögre akasztja a kesztyûit. Õ volt tulajdonképpen a kapuspéldaképed? - Kamaszkoromban Zsiborás Gábor és a jelenlegi kapusedzõm, Kovács Laci bácsi volt a példaképem, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy Laci bácsival edzhetek nap mint nap. Mikor aktívan elkezdtem védeni, akkor Edwin Van der Sart tartottam a világ legjobb hálóõrének. Õ idén töltötte be a negyvenedik életévét, ám családi problémái miatt a felesége agyvérzést kapott, amelybõl szerencsére felépült döntött a visszavonulás mellett, amit azért is sajnálok, mert egy hatalmas kapusegyéniség fejezi be a pályafutását. Polgár Szilárd A Lombard II. is elkezdte a felkészülést Az NB III. Bakony-csoportjának éllovasa január 13-án kezdte el a felkészülést a tavaszi bajnoki szezonra. Ebben az idõszakban az edzések mellett mérkõzések teszik próbára Nagy Mihály csapatát. Január 22-én a Haladás II. elleni, idegenbeli találkozón - bár a Lombard II. elõtt több helyzet is adódott - nagy iram mellett gólnélküli eredmény (0-0) született. A pápai fiatalok trénere az elpuskázott helyzetek ellenére elégedett volt a látottakkal. - Kemény két hét után vagyunk, minden nap két edzéssel. Ehhez képest kifejezetten jól teljesítettünk, csak az elhibázott helyzeteket sajnálom. Külön pozitívum, hogy a 17 éves Enyingi Marci kitûnõen mutatkozott be - mondta Nagy Mihály. A Lombard Pápa II. a következõ összeállításban lépett pályára: Kovács (Hajgató) Domján, Dóczi, Borsos, Enyingi (Füredi) Peric, (Horváth T.), Megyesi R. (Fazekas), Kaszás (Grõber) Nyári (Horváth B.), Somogyi (Molnár), Csepregi (Hauber). Néhány napon belül következett a két csapat újabb egymás elleni találkozója. Pápán szintén döntetlen eredmény született, ezúttal gólokkal. A 2-2-rõl Nagy Mihály így vélekedett: - Egészen jól teljesítettünk és bár sok helyzetet elhibáztunk, két rúgott góllal egy hazai mérkõzést meg kell nyerni. Ez a védekezésünk kritikája. A két Lombard-gól Megyesi Patrik és Dóczi nevéhez fûzõdik. Január 29-re a Gyõri ETO II. volt a tervezett ellenfél, a szomszédvár csapatának más elfoglaltsága miatt újra a Haladás II. ellen léptek pályára a pápaiak, ismét idegenben. A találkozó másolta az elsõ összecsapást, nagyon erõs iramú mérkõzésen az elsõ félidõ elején a hazaiak játszottak fölényben, majd kiegyenlítetté vált a játék. A második félidõben fölényben játszott a Lombard II., de csak helyzetig vagy kapufáig jutottak. A Lombard II. összeállítása: Hajgató Domján, Dóczi (Fazekas), Wéninger, Enyingi (Füredi) Peric (Horváth T.), Megyesi R. (Grõber), Kaszás (Zsivóczky) Nyári (Megyesi P.), Somogyi (Birkás), Csepregi (Páli). A csapat további felkészülési mérkõzései: Lombard Pápa II. - Veszprém (Perutz Stadion), február 5., szombat, 13.00, Lombard II. -Ajka(PerutzStadion),február 12., szombat, 9.00, Lombard Pápa II. - Tét (Perutz Stadion), február 16., szerda, 20.00, Lombard Pápa II. - Celldömölk (Perutz Stadion), február 19., szombat, 11.00, Veszprém - Lombard Pápa II. (Veszprém),február26.,szombat, 13.00, Gyirmót - Lombard Pápa II. (Gyirmót). Sportajánló Labdarúgás Pápa és környéke teremlabdarúgó torna, 3. játéknap, középdöntõk, helyosztók, döntõ, február 5., szombat, 9.00-15.00, Városi Sportcsarnok, Pápa. Felkészülési mérkõzés, Lombard FC Pápa - FTC II., február 4., péntek, 13 óra, Perutz Stadion, Pápa Kézilabda Fodor Sándor Emléktorna, február 6., vasárnap, 10 óra, Városi Sportcsarnok, Pápa. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!