Emlékezni kell az áldozatokra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emlékezni kell az áldozatokra"

Átírás

1 Az Év Legjobb Települési Lapja március 4. Közéleti hetilap VIII. évfolyam 7. szám Emlékezni kell az áldozatokra A Sulyok Dezsõ-szobornál és a Mándi Márton István utcában emlékeztek február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A XX. században a kommunizmus olyan károkat okozott az egyes országok történelmében, amelyek nyomai azóta sem helyrehozhatók - hangzott el a városi megemlékezésen dr. Kovács Zoltán polgármester beszédében. A XXI. században a magyar nemzet sikeres felemelkedése értelmet adhat az áldozatoknak - ezt Szerencsés Károly történész mondta a rendezvényen megjelenteknek. Részletek a 3. oldalon A hiteles szó erejével Évek óta ezzel a jelszóval rendezi meg hagyományos egészségvédelmi napját a Megújulás Klub karöltve a Jókai Mór Mûvelõdési Központtal. Az egész napos rendezvényen szûrõvizsgálatok és elõadások várják a klubtagokat, valamint az érdeklõdõket. A város önkormányzata nevében dr. Kovács Zoltán köszöntötte a megjelenteket. Tudjuk, hogy az ember a gyermekeiért, a szabadságáért és az egészségéért mindenre hajlandó. Fontos szerepet játszik egészségünk megõrzésében a prevenció, mellyel kivédhetõek azok a veszélyek, ami a 21. században leselkedik az emberre, mondta a polgármester. Bõvebben a 6. oldalon Szakmai nap Woody Allen keserédes vígjátéka Pápán Central Park West A neves amerikai színész, író, filmrendezõ Woody Allen Central Park West címû színdarabját mutatta be a Budapesti Centrál Színház két elõadásban a JMK színháztermében február 28-án. A New Yorki történet két házaspár életének szerelmi bonyadalmait mutatja be a Woody Allenre jellemzõ szókimondó, néha szabados kifejezésmóddal fûszerezve. A vígjátékot parádés szereposztásban állította színpadra Puskás Tamás rendezõ, hiszen Básti Juli, Nagy- Kálózy Eszter, Radnay Csilla, Rudolf Péter és Puskás Tamás játéka igazi színházi élménnyel ajándékozta meg a nézõket. A pápai elõadás után Básti Juli Kossuth-díjas színésznõvel beszélgettünk. Folytatás az 5. oldalon A Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium, valamint a Pápai Szakképzés-szervezési Társulás TÁMOP projektje vendéglátó és kereskedelmi szakmai napot szervezett a múlt pénteken. A volt mezõgazdasági szakképzõ iskola konferenciatermében megtartott programra helyi vállalkozókat, cégeket és az intézmény tanulóit hívták meg. Továbbiak a 4. oldalon Újabb fejlesztés a mentõállomáson Hét és fél millió forint értékben fejlesztette a megyei mentõszolgálat a térségi mentõállomások felszerelését az egy százalékos adófelajánlásoknak köszönhetõen. Kürti Józsefnek, a pápai mentõállomás vezetõjének dr. Rozsnyói Edit, a 04 Alapítvány elnöke adta át a felszereléseket. A megyei mentõszolgálat a felajánlott összeget maradéktalanul a szolgálat fejlesztésére fordította. A kuratórium döntése alapján minden ESET és KIM kocsiba került olyan speciális csontbelövõ eszköz, amely segítségével a súlyos állapotú sérülteknek könnyebb lesz az infúzióadás. Folytatás a 3. oldalon

2 2 Pápa és Vidéke március 4. Bölcsõdét, iskolát újítanak Hamarosan kezdõdik a Bóbita bölcsõde felújítása, s ezt követi a Munkácsy-iskola rekonstrukciójának indulása is, errõl adott ma délelõtt tájékoztatást a Városházán dr. Kovács Zoltán polgármester. Pápán három önkormányzati fenntartású bölcsõde mûködik, összesen 150 férõhellyel, átlagosan 130 százalékos kapacitással. A Fenyverserdõ és a Napsugár bölcsõde 60-60, a Bóbita bölcsõde 30 férõhelyes. Mindhárom intézmény kapacitáshiánnyal küszködik, és jellemzõ rájuk a túljelentkezés magas aránya júniusában pályázott a város a Bóbita bölcsõde felújítására. Az intézmény egyébként 1954 óta mûködik, ebbõl következõen nem a legkorszerûbb intézmény. A Jobbikos sajtótájékoztató Leadták az ajánlószelvényeket A Jobbik Magyarországért Mozgalom február 17-én db kopogtatócédulát adott le a választókerületi választóbizottságnak, elsõként a pártok közül. Jelöltjüket, Erõss Bulcsút a választási bizottság nyilvántartásba vette, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet a napokban tartott a párt. rekonsturkcó során 246 négyzetméter terület kerül felújításra utólagos hõszigeteléssel, új padló- és falburkolat kialakításával. Az egész épületben a gépészeti, az elektromos és a fûtéshálózatot is felújítják. Az új épületrész 769 négyzetméter lesz, mondta dr. Kovács Zoltán. Ezeken kívül 40 százalékkal növelik az udvari zöldterületet, sószobát és játékraktárt alakítanak ki, és akadálymentesítenek. Az átalakításoknak köszönhetõen a 30 férõhely ötvenre bõvül. A Munkácsy-iskola Kampánytevékenységük kapcsán Orbán Imre beszámolt azokról a visszásságokról, melyek a választókerületben érték a Jobbik pápai szervezetét. Többek között letépték plakátjaikat, és mások jobb oldalinak kiadva felújítása június 1-jén kezdõdik majd. - Nemcsak az iskola fõépülete újul meg, hanem a Fiumei utcai épülete is. Akadálymentesítésre is sor kerül. Összesen 1501 négyzetméter kerül felújításra, és 1137 négyzetméter új épületrészt fogunk felhúzni. Az iskolában új aulát is építenek tette hozzá dr. Kovács Zoltán. A Bóbita bölcsõdében a felújítási munkák április közepén kezdõdnek. Április 12-étõl a gyerekeket a város két másik bölcsõdéje látja majd el. A két beruházás összköltsége közel 612 millió forint, melynek közel 90 százaléka uniós forrásból származik. magukat idõs embereket tévesztettek meg, jelentette ki Orbán Imre, aki szót emelt az ellen is, hogy a papa-ma.hu internetes oldalon a cikkekhez hozzászólók alaptalan vádakkal illették õt és Erõss Bulcsút. Ez ügyben nincs különösebb tennivalójuk, fogalmazott a helyi elnök. M.A. Vállalkozói fórum Több sebbõl vérzik a gazdaság Több sebbõl vérzik a gazdaság, melynek az egyik alapvetõ baja, hogy a magyar lakosság bizalomvesztetté vált - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azon a hétfõi vállalkozói fórumon, melyet a Fidesz pápai csoportja szervezett. Ahhoz, hogy ez a gazdaság talpra álljon, alapvetõen belsõ lelki és értékbeli változásra van szükség. Az elsõ és a legfontosabb dolog abban az országban, ahol az elmúlt években a foglalkoztatás és a munka becsülete leértékelõdött, hogy történjen meg egy szemléletváltás, fogalmazott a politikus. A feladat egy munkaközpontú gazdaság létrehozása - tette hozzá. Rámutatott: olyan költségei vannak ma egy vállalkozásnak, amely versenyképtelenné teszi a magyar gazdaságot. Csökkenteni kell az adóterheket, fõleg ott, ahol az munkahelyteremtéssel jár. Nem az áfa mérséklése a legfontosabb, hanem a társasági adó és a helyi adók újragondolása. A járulékrendszer is változtatásra szorul, melyet a népesedés csökkenésével indokolt a Fidesz alelnöke. Mint mondta, harmincezerrel vagyunk kevesebben minden esztendõben. Idén akár tízmillió alá is csökkenhet Magyarország lélekszáma. Ennek népesedési és társadalmi hatásain túl nagyon komoly gazdasági következménye is lesz. A megoldást nem a bevándorlásban látja, hanem abban, hogy a fiataloknak biztos lehetõséget tudjon kínálni a magyar valóság: munkahelyet és az otthonteremtés lehetõségét. A versenyképesség visszaállítását szolgálná a kormányzati gazdaságfejlesztési program elindítása is. A Széchenyi-tervet az akkori kormány és annak gazdasági minisztere, dr. Csillag István arra hivatkozva szüntette meg, hogy Angliában sincs Cromwell-terv, és Ausztriában sincs Mária Terézia-terv. Ezzel azonban azt üzente a vállalkozóknak, hogy rájuk ne számítsanak, majdapiacmegoldjagondjaikat. A fideszes politikus szólt az euro bevezetésérõl, mely abban az esetben valósulhat meg, ha az embereknek világos céljaik vannak. Az Orbán-kormány benmégolyanhelyzetben volt, hogy legkésõbb 2007-re tervezte az euro bevezetését. Egy évvel késõbb László Csaba akkori pénzügyminiszter 2008-ra, míg Draskovics Tibor 2010-re módosította ezt a dátumot. Jelenleg pedig nem tudni, mikor is lesz euronk hangsúlyozta Varga Mihály. Az ország nyolc év alatt eljutott abba a helyzetbe, hogy a régió sereghajtójává vált, miközben az általunk lesajnált Szlovákiában már euroval fizetnek. Nyolcvan százalék fölötti az államadósság, ami azt jelenti, hogy minden állampolgárra 2 millió forint jut. A helyzet azonban nem kilátástalan; józan ésszel, a belsõ szempontokra való figyeléssel, a hangsúlyok átvitelével van remény a kilábalásra Ideje õszintén beszélni Saját tapasztalatairól, valamint az ország jelenlegi gazdasági helyzetérõl számolt be Kuti Csaba a 3. számú választókerület, Pápa és környéke országgyûlési képviselõ-jelöltje azon a sajtótájékoztatón, melyet a napokban tartottak. A politikus a Magyar Demokrata Fórum pápai szervezetének meghívására érkezett városunkba. A sajtótájékoztatót koszorúzás elõzte meg, ahol a kommunista diktatúra áldozatiról emlékeztek meg az MDF helyi szervezetének tagjai és szimpatizánsai. Kuti Csaba bevezetõjében elmondta, húsz évvel a rendszerváltás után is érezhetõ az emberekben a félelem, mely a mai politikai közélet vezetõi körében elburjánzott hataloméhségnek köszönhetõ. Mindezzel az ajánlószelvények gyûjtése során szembesült, és megdöbbentõ számára, hogy ilyen mértékû félelelem uralja a mostani választási készülõdést. Az MDF megyei elnöke egyik fontos feladatuknak tekinti, hogy az országban és a határainkon kívül élõ magyarok közül minél kevesebb embernek keserítse és rontsa meg életminõségét a félelem. Biztos jövõtnemlehethazugságra építeni, márpedig az elmúlt 20 év legnagyobb baja az, hogy a hazugság magától értetõdõ, természetes része lett életünknek. - Ha az ország jövõjét tisztességes kezekbe akarjuk tenni, azt csak abban az irányban lehet, ha tudásra alapozott, magabiztosságot, önérzetet, méltóságot biztosítunk az embereknek. Örülnék, ha ebben a folyamatban magam is részt tudnék venni, ezért is dolgozom azon, hogy az MDF programja, melyet Bokros Lajos expénzügyminiszter fogalmazott meg, valóra válhasson. Eladósodott országunk jelenleg 3 és fél milliárd forintot fizet naponta kamatra és a tõketartozásból még nem adtunk vissza semmit. Ezt a terhet nem lehet a gyerekeinkre, unokáinkra büntetlenül hagyni, mert bennünket fognak megkövezni - mondta Kuti Csaba. MA. A Jobbik Magyarországért Mozgalom pápakörnyéki lakossági fórumai: március 6., szombat 14 óra Farkasgyepû, faluház, óra Németbánya, kultúrház, óra Bakonyjákó, kultúrház elõtér, március 10., szerda 17 óra Bakonyság, Polgármesteri Hivatal. Március 5-én, pénteken 18 órától a Pedagógus Mûvelõdési Házban vendég Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke és Kepli Lajos, a Jobbik környezetvédelmi kabinetvezetõje.

3 2010. március 4. Pápa és Vidéke 3 Újabb felújítások a kórházban Korábban már beszámoltunk arról, hogy február elsõ napjaiban a környéken TÁJÉKOZTATÓ az országgyûlési képviselõk évi választásáról Emlékezni kell az áldozatokra A megemlékezés két helyszíne nem volt véletlen. Sulyok Dezsõ, Pápa II. világháború utáni elsõ polgármestere, országgyûlési képviselõ a Független Kisgazda Párt miniszterelnökjelöltje volt ben emigrálni kényszerült, 1965-ben New Yorkban hunyt el 68 évesen. Dr. Katona István - akinek emléktáblája a Mándi Márton István utca egyik épületének falán található - az 1956-os városi Forradalmi Tanács elnöke volt. Mindkét helyszínen koszorúkat, mécseseket helyeztek el a kommunizmus áldozataira emlékezõk. - A mai nap semmi sem aktuálisabb, minthogy errõl beszéljünk, hiszen a Parlament az utolsó ülésen a Holocaust-tagadásról hozott törvényt, de nem hozta meg azt a törvényt, amely azokat büntethette volna, akik a kommunizmust tagadják. Ismét nem mérünk egy mércével - mondta dr. Kovács Zoltán a Sulyok Dezsõ szobornál. Pápa polgármesterének beszédében elhangzott: a XX. században megjelenõ kommunizmus olyan károkat okozott az Az országgyûlési képviselõk választásán április 11. és Pápa város választópolgárai a korábbiakhoz hasonlóan 29 szavazókörben adhatják le szavazataikat. Felhívom a választópolgárok figyelmét, hogy néhány szavazókör esetében a korábbi helyiség rendeltetésének módosulása miatt - megváltozott a szavazóhelyiség címe az alábbiak szerint: szavazókör sorszáma szavazóhelyiség címe régi 13. Elekthermax Kft. Gyár u V. Hunyadi SZ. I. (1.) Budai N. A. u V. Hunyadi SZ. I. (2.) Budai N. A. u. 1. élõk támogatásával új vizesblokkokat alakítottak ki a kórház gyermekosztályán, illetve a krónikus betegeket ellátó részlegen. Most ismét iparosok szorgoskodnak az intézmény épületében. Ezúttal festõbrigád meszeli a belgyógyászati részleg kopott falait. Szabó Tibor, az Ipartestület elnöke elmondta, kezdeményezésére nemcsak a mesteremberek ajánlották fel segítségüket, de számos pápai építõipari cég is hozzájárult termékeivel a felújításhoz, sõt a késõbbiekben kõmûvesek és asztalosok is dolgoznak majd az épület renoválásán. Dr. Vörös Ibolya fõigazgató üdvözli a kezdeményezést, hiszen a kórház saját forrásból nem tudná finanszírozni ezeket a beruházásokat. Hozzáfûzte azt is, hogy a felújítás nemcsak az intézmény javára válik, hanem hozzájárul a betegek komfortérzetének javításához is. Elõzetes költségkalkuláció ugyan nem született, de Szabó Tibor szerint a jelenleg zajló munkafolyamatokkal közel 1 millió forintos felújítás valósul meg a pápai kórházban. mo új Volt Textilgyári Kerékpármegõrzõ Kisfaludy u. 26. Weöres Sándor Ált. Isk. (2.) Teleki u. 2. Napsugár Bölcsõde Képzõ u. 1. A többi 26 szavazókörben a szavazóhelyiség címe nem változott. A szavazóhelyiség pontos címét a kopogtatócédula is tartalmazza. A évi országgyûlési képviselõ-választására jelöltet ajánlani március 19-én óráig lehet a kitöltött ajánlószelvénynek a jelölt, illetõleg a jelölõ szervezet képviselõje részére történõ átadásával. Jelöltet az a választópolgár ajánlhat, akinek lakóhelye a Veszprém megyei 3. sz. Országgyûlési Egyéni Választókerületben van. Az ajánlószelvény kitöltésének pontos szabályait az ajánlószelvény hátoldalán lévõ, illetve a korábban már megjelentetett tájékoztató is tartalmazza. Az a választópolgár, aki az országgyûlési képviselõk választása napján akár az elsõ, akár a második forduló, akár mindkét forduló napján - külföldön tartózkodik, a Magyar Köztársaság nagykövetségén vagy fõkonzulátusán adhatja le szavazatát, amennyiben a lakcíme szerint illetékes helyi választási iroda vezetõjétõl kérte a külképviseleti névjegyzékbe történõ felvételét. A külképviseleti névjegyzékbe történõ felvétel személyesen vagy teljes bizonyító erejû meghatalmazással rendelkezõ meghatalmazott útján kérhetõ legkésõbb március 19-én óráig, illetve ajánlott levélben, amelynek legkésõbb ugyaneddig az idõpontig kell megérkeznie a helyi választási iroda vezetõjéhez. A kérelemben meg kell jelölni, hogy a választópolgár melyik fordulóra kéri a külképviseleti névjegyzékbe történõ felvételét. A külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgár március 19-én óráig módosíthatja annak a külképviseletnek a megjelölését, ahol a választójogát gyakorolni kívánja, vagy kérheti törlését a külképviseleti névjegyzékbõl és visszavételét a lakcíme szerinti névjegyzékbe. A külképviseleti névjegyzékbe való felvételhez szükséges kérelem nyomtatvány a Választási Irodától kérhetõ vagy letölthetõ a internetes oldalról. A Helyi Választási Iroda elérhetõségei: Polgármesteri Hivatal, 8500 Pápa, Fõ u. 12.; tel.: 89/ , , 89/ A Választási Iroda munkaidõben ügyfélfogadási idõtõl függetlenül felkereshetõ. Kanozsainé dr. Pék Mária sk., a HVI vezetõje egyes országok történelmében, amelyek nyomai azóta sem helyrehozhatók, sem Ezenkívül speciális gyerekrögzítõket és szintén a gyerekek ellátásában alkalmazható sürgõsségi táskákat vásárolt a mentõszolgálat alapítványa. Két hordozható felnõtt rögzítõágy is átadásra került, melyek a kimentésben játszanak majd szerepet, tájékoztatta lapunkat Kürti József. - Országos szinten is kiemelkedõ a pápai mentõállomás mûszerezettsége, mely többek között az alapítvány számlájára befolyó adományokból és az egy százalékos adófelajánlásokból valósulhatott meg. az emberi lelkekben, sem a családi kötelékben. Szükség van az emléknapokra, hiszen felnõ egy olyan fiatal, új generáció, amelynek 1956-ról nincsenek személyes emlékei, és messze állnak - szerencsére - ezektõl a szörnyû rémtettektõl. Feltétlenül szükséges nekik is és az elkövetkezendõ generációknak is megismerni A szolgálat továbbra is számít a támogatásokra - ezeket az embertelen idõket. Azért, hogy ne következhessen be még egyszer ilyen sem Magyarországon, sem a világ más országaiban - hívta fel a figyelmet dr. Kovács Zoltán. Szerencsés Károly történész, aki Sulyok Dezsõrõl írt könyvet, azt mondta a megemlékezésen: a magyar történelemben ma segítségül kell hívni a Sulyokhoz hasonló nagy formátumú politikusokat, és segítségükkel a nemzetet sikeressé tenni. Nem könnyû, de nem lehetetlen. Az áldozatok vesztesége akkor nyer értelmet, ha ezt a XXI. században meg tudjuk valósítani - zárta beszédét a történész. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja azért február 25-e, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, az FKGP fõtitkárát, majd a Szovjetunióba hurcolták. A kommunizmus fekete könyve címû mû világszerte millióra becsüli a áldozatai- kommunizmus nak számát. Fejlesztés a mentõállomáson Dr. Kovács Zoltán, a Fidesz KDNP képviselõjelöltje választási gyûlést tart március 8-án (hétfõn) 18 órától Egyházaskeszõn, a Kultúrházban; március 10-én (szerdán) 18 órától Marcaltõn, a Kultúrházban; március 11-én (csütörtökön) 18 órától Külsõvaton, a Kultúrházban; március 12-én (pénteken) 18 óra 30-tól Mezõlakon, a Kultúrházban. Segít a Nép ügyvédje. A szociálisan rászorulók jogi problémáinak megoldásához nyújt segítséget a Veszprém Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata. A Veszprém Megyei Hivatal tájékoztatja ügyfeleit, hogy kihelyezett ügyfélfogadást tart Pápán március 5-én, pénteken óráig a Fõ tér 24. szám alatti Belvárosi Irodaház 210. irodájában. tette hozzá a mentõállomás vezetõje. Meleg Andrea A Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium székhelyintézménye (a volt Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola és Leánykollégium) szeretettel meghívja minden kedves volt diákját a 70 éves a kereskedelmi és közgazdasági képzés Pápán elnevezésû jubileumi hét keretében március 26-án órai kezdettel megrendezésre kerülõ gálamûsorra. Helyszín: Jókai Mór Mûvelõdési Központ, színházterem Belépõjegyek igényelhetõk az iskola titkárságán személyesen (Veszprémi út 45.), telefonon (89/ ) és en az info@papaiszakkepzo.hu címen.

4 4 Pápa és Vidéke március 4. Rendhagyó népismereti óra A Gondozási Központ Gyermekjóléti Szolgálata újra indította egy korábbi klubfoglalkozását gondozott gyermekei számára. A Szikra Klub elsõ foglalkozásán kézmûves játszóházat szerveztek a gyerekeknek, ez alkalommal a február 14-i Bálint napra készültek a résztvevõk. - A SZIKRA tulajdonképpen egy mozaikszó: szabadidõ hasznos eltöltése, ismeretátadás, közösségélmény, remény, hogy nekik talán sikerülhet, és végül alakítható a gyerekek személyisége és élete. Mindez kifejezi céljainkat is. A másik fontos dolog pedig, hogy Munkácsy német származású pápai kortársai után kutatva jutottunk el a levéltárba, ahol két rendhagyó népismereti órán vehettek részt tanulóink. A levéltár dolgozói, Somfai Balázs, Petrik Iván és Benedekné Gosztonyi Hajnalka kiváló pedagógiai érzékkel kötötték le a gyerekek és kísérõ tanáraik figyelmét. Egy történelmi áttekintõ kiselõadás után rövid sétát Szikra Klub A Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium ezúton is szeretne köszönetet mondani azoknak a gazdasági társaságoknak, szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik felajánlásukkal, anyagi és erkölcsi támogatásukkal segítették az intézmények szülõk-nevelõk báljainak sikeres megrendezését. tettünk a levéltár épületében, és betartva a gyerekeknek kijáró szünetet, három csoportban forgószínpadszerûen dolgoztunk tovább. Pápa város életében a 19. században kiemelkedõ szerepet játszó német származású családok életébõl kaptunk ízelítõt. Többek között eredeti anyakönyvi kivonatot, vándorkönyvet, céhkönyvet, fotókat táviratot láthattak a Munkácsy Mihály Általános Iskola 6. n osztályosai, akik a pápai németség történelmének megismeréséhez, illetve a Munkácsy-projekthez kaptak itt forrásanyagot. Köszönjük a levéltár ideiglenes tanár nénijének és tanár bácsijainak élményt nyújtó óráit. nagyon sok gyerek nem juthat el olyan helyekre, amelyek a Szikra Klub programtervezetében szerepel tájékoztatott Mezõ Róbertné családgondozó. A Szikra Klub résztvevõi ugyanis az év során ellátogatnak a Bázisrepülõtérre, a Pápa Városi Televízióba, Tûzoltóságra, kirándulnak Döbröntére, színházi elõadáson és megannyi érdekes programon vesznek részt a szabadidõ hasznos eltöltése jegyében. A Szikra Klubba elõzetes válogatás alapján kerülhettek be a gyerekek, a családgondozók 38 meghívót küldtek ki a regisztrált családoknak. A klub minden hónap második szerdáján tartja foglalkozásait az Egyesített Szociális Intézmények Barát utcai épületében (Barát u. 4-6.). A Gyermekjóléti Szolgálat mûködtet egy másik klubot is, a Kópévárban minden hónap utolsó péntekén rendezett asztalihoki bajnokságokon bárki kedvére részt vehet. mo Szakmai nap vendéglátásról és kereskedelemrõl A rendezvény kapcsán Unger Tamás igazgató, a TÁMOP projektvezetõ menedzsere hangsúlyozta, hogy a szakmai nap megtartása során sok elméleti és gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a résztvevõk. - A programot a szak- és felnõttképzés struktúrájának kialakítása címû projekten belül tartjuk, az egyik vállalkozói fórumként. Ez a TÁMOP-projekt közel 281 millió forint támogatásban részesül tette hozzá Unger Tamás. A fórumon dr. Áldozó Tamás alpolgármester, a Felköszönti hölgyismerõseit? Közel száz esztendeje, hogy március nyolcadikát a nõk világnapjaként tartják számon. E jeles dátum a dolgozó nõk szolidaritásának napjaként került be a történelembe. Ma ezért már nem kell küzdenünk, hisz mindenki annyit dolgozhat, amennyit bír; a munkahelyén és otthon is. De, egyenjogúság ide vagy oda, kevés az olyan nõ, aki ne örülne egy szál virágnak. Nem csupán a nõt, de a tavaszt, az újjászületést, a szépséget, a kedvességet, a szeretetet, az örök és igaz érzéseket és értékeket is köszöntjük ezen a napon. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy az utcán sétáló férfiak, vajon megajándékoz- -zák-e hölgyismerõseiket. Helebrand Jenõ - Természetesen felköszöntöm hölgyismerõseimet. A családtagokon kívül a rokonok, valamint néhány ismerõs is kap ajándékot. A szívemnek kedvesebbeknek virágot, a többieknek bonbont veszek. Amióta felnõttem, minden alkalommal megemlékezek a nõnapról. Véleményem szerint ez kijár a hölgyeknek, megérdemlik. Egyébként is nõpárti vagyok, mivel lányaim vannak. Az ajándékok mellé jár néhány kedves szó is, meg kell adni a módját. Kuti Gergõ - Apukámmal közösen szervezkedünk ezen a napon, de elõfordult már az is, hogy csak a gyerekek köszöntötték fel az anyut. Édesanyámon kívül a nagymamák is kapnak virágot, és három lánytestvéremrõl sem feledkezem meg. Általában egy nagy csokor orgonát viszünk nekik apuval. A suliban nem szokás megajándékozni a lányokat, csak az osztályfõnökünknek veszünk egy szál rózsát. Nálunk régi hagyomány a családban, hogy nõnap alkalmából kedveskedünk szeretteinknek. Takács Csaba - A feleségemet, az anyósomat, valamint a kolléganõimet szoktam nõnap alkalmából megajándékozni. A szüleim Sátoraljaújhelyen laknak, így édesanyámnak üdvözlõlapot küldök. A feleségem édességet kap, szakképzés-szervezési társulás elnöke köszöntötte az egybegyûlteket, majd hangsúlyozta, hagyományt szeretnének teremteni az ilyen típusú programból, hogy a helyi munkaerõpiac és az oktatási intézmény kapcsolatát erõsítsék. - A projekten belül négy szakmai fórum megtartását vállaltuk, azonban ezzel a programmal nem csupán a kötelezettséget szeretnénk letudni, hanem azt szeretnénk, ha a vállalkozói fórumok irányt mutatnának a jövõbe, és hagyományossá válnának. A kereskedelem és a vendéglátás a város életében stratégiai jelentõségû szolgáltatásirány, utóbbi területen a gazdasági válság ellenére is kedvezõek a kilátásaink. Aki ezen a területen kíván életpályát választani magának, véleményem szerint jól választ fogalmazott dr. Áldozó Tamás. A szakmai napon Domonkos Miklós Schnitta és WACS díjas éttermi mester, a Magyar Gasztronómiai Szövetség Regionális Szervezetének elnöke a magyar gasztronómia történetét elevenítette fel. A szakember beszélt a tájegységi étkezési szokásokról, a különbözõ nemzetek konyháiról és napjaink gasztronómiájáról. A fórumon Roxer Egon,a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-Dunántúli Regionális Felügyelõségének veszprémi kirendeltség-vezetõje a fogyasztóvédelmi rendszer felépítését, a fõbb jogszabályokat és az aktuális változásokat ismertette. Elõadásában beszélt a fogyasztók jogairól és a jogsértõ magatartásokról is. A rendezvény végén a jelenlévõk a zöldségfaragás elméletébe és gyakorlatába is betekinthettek, majd koktélbemutatóval zárult a program. vb mivel nem szereti a virágot, anyósomat pedig egy csokorral lepem meg. A munkatársaimmal közösen kolléganõinknek egy-egy szál virággal kedveskedünk ezen a napon. Szerintem valamennyien nagyon örülnek ennek a figyelmes gesztusnak, ami tulajdonképpen alapvetõ dolog a férfiak részérõl. Én ebben nõttem fel, és a mai napig szívesen emlékezem vissza arra, amikor édesapámmal együtt meglátogattuk a nagymamákat. Kisebb ünnepség volt ez a nap. Meleg Andrea

5 2010. március 4. Pápa és Vidéke 5 Klarinétmuzsika a Bartókban A gyõri Richter János Zeneiskola klarinét tanszakának növendékei korábban már koncerteztek a pápai Bartók Béla Zeneiskolában. Az akkori hangverseny olyan jól sikerült, hogy a kedvezõ tapasztalatok miatt a gyõri diákok február 23-án újra visszatértek Pápára, és a Bartók Béla Zeneiskola dísztermében léptek ismét közönség elé. A keddi koncerten elhangzó zenemûvek elsõsorban a romantika korszakából kerültek kiválasztásra, ekkoriban ugyanis hatalmas mennyiségû klarinét kompozíció született. A pápai hangverseny egyúttal fõpróba is volt a richteres növendékeknek, hiszen élesben az országos versenyen adják majd elõ a városunkban bemutatott szerzeményeket a gyõri diákok. Polgár Sz. Woody Allen keserédes vígjátéka Pápán Central Park West és vannak rosszak. Sajnos az is ritka manapság, hogy mi mind a ketten ilyen jó házasságban élünk. Szerintem akik jól élnek a civil életben együtt, azok jól tudnak együtt játszani a színpadon is. - Beszéljünk kicsit a zenérõl. Nyugodtan mondhatom, A népi kézmûves mûhelyt januártól rendezik meg, minden héten kétszer hívnak gyermekcsoportokat hagyományõrzõ céllal a Várkastélyba. A program keretében a pápai iskolások Kenderkóc Kenderkóc elnevezéssel folynak kézmûves foglalkozások a JMK szervezésében a Várkastélyban. A programot a Tudás Szín - Tér projekt keretében tartják. A foglalkozások kiscsoportokban zajlanak, a projekttámogatásból a mûvelõdési központ eszközöket is beszerzett szövõszékeket, égetõkemencéket, korongozót és egyéb felszereléseket. megismerkedhetnek többek között a tojásfestés, a tûzzománc-készítés, a kosárfonás, a fazekasság rejtelmeivel, és ki is próbálhatják a kézmûves eszközöket, szerszámokat, ezzel átélhetik a kreatív tárgyalkotás örömét. A legutóbbi foglalkozáson a gyerekek, az Erkel-iskola másodikos tanulói, a bõrdíszmûvességgel és a szövéssel ismerkedtek Agg Rita bõrdíszmûves és Lõrincz Péter szövõszékkészítõ mester vezetésével. - Itt a gyerekek olyan népi mesterségekkel találkozhatnak, amelyek nem annyira ismertek számukra. A foglalkozásokat a Bakonyalja Egyesület népmûvészei vezetik, és januártól májusig tartanak. Összesen négyszáz órában, kétszáz alkalommal - mondta Novákné Bognár Ilona szakmai koordinátor. - Jó itt lenni, mert jó dolgokat lehet csinálni. Most szép karkötõket készítettünk, az egyiket vaddisznóbõrbõl csináltuk fûzéssel, a másikat pedig három kis bõrcsíkból fontuk mondta Kónya Vanessza, és barátnõivel együtt büszkén meg is mutatták kis alkotásaikat. - Örülünk, hogy itt lehetünk a gyerekekkel, a fiammal együtt nagyon szívesen tanítjuk õket a szövésre. Ha annyira nem is mélyrehatóan, de megismerkedhetnek a kézi szövésnek, ennek az õsi mesterségnek legalább az alapvetõ fogásaival. Láthatnak itt szövõszékeket, sõt szõhetnek is rajtuk. Úgy látom, nagy örömmel is teszik. Amit készítenek, haza is vihetik a gyerekek nyilatkozta Lõrincz Péter szövõszékkészítõ mester. -Nagyon jó, szeretek szõni. Sajnos otthon nincs szövõszékünk, ezért jó, hogy eljöhetünk ide. Amit most szövök az egy kisebb szõnyeg lesz mondta szorgoskodás közben az erkeles Szabó Csilla. Varga Bea Mesék, emlékek Új kiállítás nyílt a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának dísztermében február 22-én. Ezúttal Mészáros Imre várpalotai grafikusmûvész alkotásaiból láthattunk válogatást az õsi alma máter falai között. A bemutatott grafikákon, papír- és linómetszeteken az ember és a természet közötti örök kapcsolat elevenedik meg. Mészáros Imre a Pécsi Tanítóképzõ Fõiskolán szerzett diplomát, pályája során sokáig rajzot tanított, évekig kiállítás rendezõként is dolgozott. A jelenleg hatvanhárom éves mûvésznek nyolc évvel ezelõtt már volt tárlata Pápán a Somogyi József Galériában, a most bemutatott képei amelyeknek visszatérõ motívuma a mesékbõl, emlékekbõl, álmokból táplálkozó kifogyhatatlan alkotói fantázia március 28-ig tekinthetõk meg a Református Gimnázium dísztermében. Polgár Sz. -Nagyonszeretemezta szerepet mondta mosolyogva újságunknak Básti Juli, ám tudom, hogy a szóhasználata miatt nem megy át mindenkinek ez a vígjáték. Woody Allen nagyon szabadszájú szerzõ, ha megnézi valaki az elõadást, erre fel kell készülnie. Nem a színész beszél így, hanem az író szavai ezek. - Egyébként kedveli Woody Allen ironikus humorát? - Én imádom Woody Allen humorát. A Central Park West-ben is minden szerep annyira jól van megírva, hogy mindannyiunknak parádés játszani benne. Amúgy is szeretem, ha valaminek fanyar humora van, nem szeretem az egyszerû viccelõdést. Ez a vígjáték is bonyolult, kicsit pszichologizál, és mindenféle érzelmi állapotokat követel. Talán azért is játsszuk folyamatosan négy éve, mert annyira élvezzük az elõadást, hogy ez minden este érzõdik a nézõtéren. - Mennyiben nehéz vagy éppen könnyû színészi feladat, hogy a férjével, Puskás TamássalszerepelaCentral Park Westben? - Ez mindössze egy percig volt érdekes. Miután harminc éve élünk együtt és már a fõiskolai vizsgámban is játszottam vele, szerencsére nem jelent problémát. - A szereposztás további érdekessége, hogy Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter is házastársak az életben. - Nézze, különbözõ házasságok és házaspárok vannak. Vannak jó házasságok óriási siker volt az a Dés László dalaiból összeállított koncert, ahol Básti Juli, Udvaros Dorottya, Kulka János és Cserhalmi György énekelt együtt a színpadon. Eljönnek vele egyszer Pápára is? - Ezt az elõadást már két éve visszük a világban mindenfelé, azonban úgy éreztük mindannyian, hogy ebbõl már mindent kihoztunk. Mindenhol komoly siker volt, nagy örömmel szerepeltünk benne, de vége lett. Ha majd egyszer újra nagyon sokan emlegetik, lehet, hogy megint összeállunk, és ismét színpadra állítjuk. Programajánló Március 4-én, csütörtökön 10 órától Idegenvezetõvel és gyalogosan a város értékei között. A városnézésre bejelentkezés szükséges. A programon a részvétel ingyenes. Indulás 10 órakor a Fõ térrõl. A séta idõtartama 1,5 óra. Jelentkezni lehet a vagy a 30/ es telefonszámon. Március 5-ig megtekinthetõ a színházépület elõterében a Miénk a ház címû civil kiállítás. Március 7-én, vasárnap 17 órától az Art moziban (Petõfi mozi) a Vakság címû filmet vetítik. Március 10-én, szerdán 19 órától Kávéházi beszélgetések az Esti Kornél Kávéházban. Téma: Élet a válás után. Elõadó: Dányi Zoltán lelkipásztor pasztoralpszichológus. Március 12-én, pénteken 17 órakor nyílik a Hollósy Simon Galériában az Egy hazát szeretünk Nemzeti szimbólumok a Gyõry-gyûjteményben címû kiállítás. Megnyitja: dr. Limbacher Gábor, a veszprémi Laczkó Dezsõ Múzeum igazgatója. Köszöntõt mond: dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ, polgármester. Március 12-én, pénteken 18 órakor nyílik a Somogyi József Galériában a Pápai Tárlat címû kiállítás. Megnyitja. Salamon Nándor ny. képtárigazgató. Március 13-án, szombaton 17 órakor nyílik Fehér Tiborné Turi Mária veszprémi festõ-bõrdíszmûves Alkotó kezek címû kiállítása. Megnyitja: dr. Stadler Jenõ középiskolai tanár. Március 14-én, vasárnap óráig Gitárnyûvõk tehetségkutató verseny a JMK színháztermében.

6 6 Pápa és Vidéke március 4. A Megújulás Klub, mint a város egyik civil szervezete, több éve már, hogy megszervezi az egészségvédelmi napot Hörömpöly Imréné klubvezetõ irányításával, tette hozzá a polgármester. A jövõt illetõen szólt arról, hogy a város legforgalmasabb részein - Fõ tér, piac - szakképzett személyzettel együtt, életmentõ készülékek kihelyezését tervezik. Ezen kívül olyan A pápai és pápakörnyéki civil szervezetek életét, tevékenységét bemutató tárlatot már a rendezvény elején sokan megtekintették. A szakmai nap résztvevõi a A hiteles szó erejével kórházfejlesztési periódus elõtt áll a város, melynek értéke mintegy 600 millió forint. Az európai uniós pályázat összegébõl a régi szárny mellett megújulnának a kórház különbözõ részei, többek között a diagnosztai mûszerpark, hangsúlyozta a polgármester. A megnyitó után különbözõ általános szûrõvizsgálatokon vehettek részt az érdeklõdõk, illetve a mentõállomás szakembereinek segítségével elsajátíthatták az újraélesztés alapszabályait. Szóróanyagokból tájékozódhattak az egészséges életmódról és a helyes táplálkozásról. A délután elõadásokkal folytatódott, ahol a klub patronáló orvosa, dr. Bagoly Katalin onkológus fõorvos üdvözölte a helyi és a Dunántúlról érkezett vendégeket. Ezt követõen dr. Baki Ezzel a címmel tartottak múlt hétfõn civil szakmai napot a JMK színházépületében. A programhoz kiállítás is kapcsolódott, mely március 7-éig tekinthetõ meg az emeleti elõtérben. színházteremben jöttek össze, ahol dr. Áldozó Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. -Azért is tartom nagyon fontosnak a civil szervezetek összefogását, a Civil Háló megalakulását, mert így sokkal hatékonyabban lehet a mûködéshez szükséges feltételeket megteremteni, az elképzeléseket megvalósítani, és ez a program is ezeket a célkitûzéseket szolgálja. Ehhez a tiszteletre méltó munkához az Márta, a Rákbetegek Országos Szövetségének alelnöke beszélt a 20 éves szövetség munkájáról, majd a Miénk a ház önkormányzat nevében erõt, kitartást és sok nagyvonalú támogatót kívánok fogalmazott beszédében az alpolgármester. Hogyan tovább Nemzeti Civil Alapprogram? erre a kérdésre próbált választ adni elõadásában dr. Nagy Ádám, az NCA Tanács elnöke, aki elmondta, az NCA az elsõ olyan pályázati rendszer, melyben teljes a pályázó fellebbezési joga, és ahol nemcsak a pályázóra, hanem a pályáztatóra is kötelezõek a határidõk, s a kevés olyan rendszerek egyike, ahol egy elfogadott stratégia szerint költik az adófizetõk forintjait. - Ebben az évben 7 milliárd forint áll rendelkezésünkre, kár lenne tagadni, hogy a legfontosabb kérdés az, hogy mit csinálunk a pénzzel, milyen pályázatokat ír ki a tanács mondta dr. Nagy Ádám. A programon az NCA Közép-dunántúli Kollégium idei mûködési célú pályázati kiírásáról dr. Baloghné Uracs Marianna, a daganatos betegek hosszú távú túlélésérõl tartott elõadást. Mint mondta, Magyarországon a leggyakoribb daganatos betegségek a tüdõdaganat, a vastagbél-végbél daganat, valamint az emlõdaganat. A rendszeres testmozgás, a napi ötszöri, rostokban és zöldségfélékben gazdag táplálkozás, a pozitív gondolkodás, valamint a kezelést követõ folyamatos ellenõrzéseken való részvétel növeli a túlélés esélyeit, hangsúlyozta a dr. Baki Márta, ugyanakkor felhívta a figyelmet a megelõzésre, a szûrõvizsgálatok fontosságára. Rénes Klári pszichoterapeuta az újrateremtett élet lehetõségeivel ismertette meg az érdeklõdõket. Az elõadások után kihirdették az Élni szép súlyos betegség után megújult lélekkel címû pályázat közönségdíjazottainak névsorát. Az elsõ helyen a pápai Pintér Györgyné végzett, õt követte a szintén pápai Mészáros Gyuláné, majd a sort a veszprémi Kõváriné Janni Magdolna zárta. A rendezvény idézetek és történetek felolvasásával ért véget a késõ délutáni órákban. M.A. Civil Háló Szövetség vezetõségének és az NCA kollégiumának tagja adott tájékoztatást. - Megalapozott mûködés nélkül programok, rendezvények sem valósulhatnak meg. Ezért a regionális kollégiumoknál elsõsorban mûködésre lehet pályázni, dologi költségre, bérre vagy bér jellegû egyéb költségre és eszközbeszerzésre adott tájékoztatás dr. Baloghné Uracs Marianna. A szakmai napon a Civil Háló Szövetség új kezdeményezéseirõl, az ifjúsági munkacsoportról és a kistérségi mentorszolgálatról is szó esett. Varga Bea Anyakönyvi hírek Házasság: Burdi Szabolcs Oláh Krisztina. Születés: Õsz András Molnár Eszter: András, Szijártó Zoltán Kövi Erika: Erik, Szakács Sándor Bereczky Emõke: Márton, Hajgató Imre Erlitz Zsanett Ibolya: Ármin, Rozsi László Csupor Szilvia: Milán László, Kiss Gyula Oravecz Julianna Erzsébet: Ramóna Jázmin, László Szabolcs Füredi Evelin: Réka Mária. Halálozás: Zsédenyi Gyuláné sz. Kovács Ida, Gyürüsi Ottó, Tóth Lajos, Varga László Lajosné sz. Kamondi Irén, Nyári Attila Jánosné sz. Nyári Erzsébet, Nyirõ Károlyné sz. Pete Ágnes, Schmidt Jánosné sz. Balassa Margit, Németh Tiborné sz. Kovács Ibolya Gyöngyi, Bene Géza Mártonné sz. Dukai Krisztina, Papp László Zoltán, Wenczel István, Varjas Géza János, Rosta Józsefné sz. Szabados Anna, Dan Ferenc Gusztáv március 11-én, csütörtökön 15 órától dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere lesz a vendége a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesületének, aki Pápa jelene és jövõje címmel tart elõadást a Pedagógus Mûvelõdési Házban. A Banki Károsultak Információs Irodája Veszprém megyében elindította tevékenységét. Nehéz helyzetbe került vállalkozások, családok részére bedõlt hitelek, közüzemi tartozások, végrehajtások, APEH és illetéktartozások ügyintézése, károk enyhítése, pénzügyi és jogi segítségnyújtással (érdekképviselet, konfliktuskezelés). Cégeknek APEH- és TB-tartozások felszámolási eljárások ügyintézése. Ne várja meg, míg a végrehajtó csenget, idõben jelezze a problémát! Ez az ajánlat a Banki Károsultak Információs Irodájának tájékoztatója. További információk: 70/ Kertbarát hírek Pápai lett a megyei elnök A mostoha idõjárás ellenére is sikerült határozatképes létszámmal összehívni Várpalotára, a Kertészek és Kertbarátok Veszprém Megyei Területi Szövetsége február 13-ra tervezett közgyûlését. A legfontosabb napirendi pont a tisztújítás volt. A megyei szövetség zánkai elnöke több hónappal ezelõtt lemondott. Szóban, majd írásban is. A folyamatban lévõ feladatokat helyettesei végezték. A közel nyolcszáz tagot számláló megyei szövetségnek két pápai kertbarát kör is tagja, a JMK-s Kertbarát Népfõiskolások és a Tapolcafõi Kertbarátok is. A közgyûlést az országos szövetség fõtitkára, alelnöke és Várpalota alpolgármestere is köszöntötte. Az eddig végzett munka ismertetése után a régi vezetõség lemondott, amit a közgyûlés elfogadott. Új tisztségviselõk kerültek megválasztásra. A megyei területi szövetség elnökének a pápai Antal Györgyöt választották egyhangú szavazással. Az elnökségben még helyet kapott a tapolcafõi Horváth Endre is. Az új elnök megköszönte kertbarátválasztói bizalmát. Ígérte, még február hónapban mind a 19 megyei szervezettel tisztázza a feladatokat. Ismertette a közeljövõben tervezett rendezvényeket, azon való részvétel technikai kérdéseit. Bejelentette, hogy a Kertészek és Kertbarátok Veszprém Megyei Szövetsége következõ ülését április 17-én Pápán tartja szakmai elõadással egybekötve. Lomtalanítás Pápa Város Önkormányzatának Városgondnoksága lomtalanítást szervez március 22-én Pápa város területén, március 16-án a környezõ falvakban (Tapolcafõ, Borsosgyõr, Kéttornyúlak). Kérnénk a lakosságot, hogy a lomot úgy helyezzék el az ingatlanuk elõtt, hogy az úttest forgalmát ne zavarja. Elektromos hulladékot ne helyezzenek ki, azok gyûjtésére egy másik idõpontban kerül sor. Szigorúan tilos háztartási hulladékot, építési törmeléket és veszélyes hulladékot kihelyezni.

7 2010. március 4. Pápa és Vidéke 7 Kézilabda Elkezdi a MOTAX is Március 7-én a Veszprémi Beton KC ellen játszik a megyei nõi kézilabda bajnokságban a MOTAX Pápa csapata. A szezonkezdésre edzõmérkõzésekkel készültek, legutóbb Homokbödöge ellen játszottak. Kemény belemenések, látványos egyéni megoldások, kitûnõen irányító kapus - ezt mutatta a MOTAX Homokbödöge ellen. A felnõtt nõi csapatot fél éve hozta össze Zöldi Ferenc. Jöttek játékosok Pápáról, Bakonyszûcsrõl, Bakonykoppányból. Tizenhárman vannak a csapatban, az edzések, hétvégi mérkõzések mellett dolgoznak, tanulnak a lányok és asszonyok. Saját zsebbõl fedezik a versenyzés költségeit, az utazást, a bírókat és a többi szükséges kiadást. Másfél éve felkértek, hogy egy vállalati tornára készítsem fel a TESCO nõi csapatát. Két hónap edzés után megnyertük az országos tornát. Akkor úgy gondoltam, kár lenne veszni hagyni a befektetett munkát. Valamikor jó volt a sportág nõi vonalon Pápán, jó lenne ezt visszahozni - mondta az egykori kézilabdás Zöldi Ferenc a kezdetekrõl. Mára összeállt a csapat, a Gazdasági SZKI tornatermében edzenek hetente kétszer, támogatójuk is van, és megfogalmaztak nagy célokat is. - Amikor elindultunk, rendkívül bizakodó voltam, jövõre már az NB II-ben szerettem volna tudni a csapatot. Most jelenleg nyolc csapatból a hatodikak vagyunk, egy bajnokság még minimum szükséges az NB II-es szint eléréséhez. Idén a 4-5. helyre jók leszünk a végén - tette hozzá az edzõ. A MOTAX Pápa március 7-én Veszprémben játszik, majd március 14-én hazai pályán a Balatonfüredi KC lesz az ellenfél. Black Bunny Kupa Március 6-án, a Városi Sportcsarnokban rendezik a Black Bunny Kupa Területi Ranglistaversenyt, melyre tíz kategóriában közel 400 versenyzõ adta le nevezését. Szegediné Murai Dóra, a versenyt szervezõ Black Bunny Rock and Roll Club vezetõedzõje lapunk kérdésére elmondta, a verseny szombat délelõtt 11 órakor a lányformációk bemutatkozásával kezdõdik. A párosok elõre láthatóan 15 órától versenyeznek. A megmérettetésen a pápai táncosok mellett szombathelyi, celldömölki, pécsi, tatabányai, mosonmagyaróvári, veszprémi, ajkai és balatonfüredi versenyzõk vesznek részt. A pápai klub párosban valamennyi kategóriában, illetve egy lányformációs kategóriában indít versenyzõket a ranglistaversenyen. A szervezõk szeretettel várnak minden érdeklõdõt a szombati rendezvényre, mely színvonalas programot ígér, hiszen Rock and Roll-ban a nyugati régió az egyik legnagyobb létszámú és legerõsebb területe az országnak. -p- Kosárlabda Megyei presztízsrangadóra készülnek Változik a Pápa-Damla KC-Veszprémi Egyetem férfi kosárlabda NB I/B-s bajnoki találkozó kezdési idõpontja. Március 7-én, vasárnap 16 órakor lép pályára a két csapat a Városi Sportcsarnokban. Az eredeti kiírás szerint a pápai kosarasok mérkõzése egybeesett volna a Lombard FC Pápa - Debrecen labdarúgó NB I-es találkozóval. Ez utóbbi kezdési idõpontja a televíziós közvetítés miatt meghatározott, a Pápai KC ezért úgy döntött: helyett 16 Vízilabda Gyereksereg a vízben Balatonfûzfõ, Nagykanizsa és a Pápai SE-Termál csapatainak részvételével rendeztek vízilabda gyerektornát Pápán, a Várkertfürdõben. A házigazdák a harmadik helyen végeztek. Gólgazdag találkozók jellemezték a tornát, amelyen és között születettek vettek részt. Az elsõ mérkõzésen Balatonfûzfõtõl három góllal, 17- mérkõzésen 14-re kapott ki a Pápai SE- Termál. - A kispad döntött, több játékosuk van. Emellett õk hetente négyszer edzenek, mi csak kétszer. A mi játékosaink nagy része most játszott elsõ alkalommal tétmérkõzést. Meg kell szokniuk a versenylégkört, a cseréket, hogy gyorsan kell fordulni, hogy meccs Pályázati lehetõség civileknek órakor kezdenek. Az ellenfél Veszprém csapata lesz, a kosárlabda NB I/B-s bajnokság jelenlegi 3. helyezettje. Gyorsak, magasak, fizikálisan nagyon jók - mondta róluk Vajda József, a Pápa-Damla KC edzõje. Külön feladat lesz a rendkívül jól dobó Faragó Péter közben akár bántják is az embert. Rutinszerzés céljából rendeztük ezt a tornát - mondta Cseh László, a pápaiak edzõje. A második Nagykanizsa fölényesen nyert Balatonfûzfõ ellen. - Azt a Balatonfûzfõt, akit megszorongattunk, a Nagykanizsa simán verte. Õk hetente ötször edzenek, a gyerekekkel 6-7 éves korukban kezdenek foglalkozni - értékelt Cseh László. A harmadik mérkõzésen Nagykanizsa és a Pápai SE-Termál csapott össze. Tájékoztató a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma évi mûködési célú pályázatairól. A kiírást ismerteti: Baloghné Uracs Marianna kollégiumi tag Idõpont: március 5. péntek 17 óra Helyszín: Jókai Mór Mûvelõdési Központ Színházépület (Erzsébet liget 1.) SZÖVETSÉG semlegesítése. A PKC a bajnokság legutóbbi fordulójában Sopronban vendégeskedett. A mezõny legkiemelkedõbb csapata csak 66 pontot tudott dobni ellenük, ez azt jelzi: a pápaiak védekezése jó volt. A dobott 59 pont azonban kevés a gyõzelemhez, a hárompontosok nem mentek a játékosoknak - értékelt az idegenbeli találkozót követõen a pápai tréner. - Nem adjuk fel, nem megyünk felemelt kézzel a medencébe - ezzel küldte a medencébe csapatát a pápai tréner. - Az a fontos, hogy ne forduljanak le rólunk, ne ússzanak meg, ne vigyék rá a kapusra a labdát. A védekezésünket jól meg kell szervezni. A taktikai utasításokat betartották a gyerekek és megállták helyüket Nagykanizsa ellen. Vereséget szenvedtek ugyan, de nem nagy különbséggel (14-11). A torna végeredménye: 1. Nagykanizsa, 2. Balatonfûzfõ, 3. Pápai SE-Termál. A gólkirály Adorján Dávid (Pápai SE-Termál) lett 14 góllal. A Pápai SE-Termál felnõtt csapata a bécsi Austria SC ellen játszott barátságos mérkõzést február 19-én. Az eredmény a pápaiak javára. Az osztrákok ellen az utóbbi két hónapban három alkalommal szállt vízbe a PSE, egy gyõzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérleg. Az Austria SC március végén újra Pápára jön.

8 8 Pápa és Vidéke március 4. Kézilabda Sikerült! Lejátszotta a pályáról ellenfelét a Bakonyerdõ-Elmax VSE férfi kézilabda csapata az NB II. tavaszi nyitányán. A szenvedõ fél a tabellán harmadik Nagykanizsa volt. Az õsszel mindössze egy pontot szerzõ BEVSE éppen Nagykanizsán rabolt pontot. Ennél - az egy pontnál és az egész õszi szezon során mutatottnál - mindenképpen jobb teljesítményt várnak a csapattól a szakvezetõk és a szurkolók tavasszal. Az elsõ fellépés sikerült, az idénynyitó mérkõzésen ra nyert az Elmax. A siker titka? Felépült hosszan tartó sérülésébõl Cziklin Gergely, játéka feljavította a csapat védekezését. Bevált az új igazolás, az átlövõ extapolcai Szabó Tamás. Kapcsándi Zsolt szórta a gólokat, egészen pontosan kilencet, és régen látott lendülettel játszottak a pápaiak. A mérkõzés az elsõ félidõben eldõlt, a vendégek mindössze négy gólt dobtak! A második félidõben megindult a Nagykanizsais,agyengekezdésután azonban ez kevés volt. Ilyet is ritkán látni, mint amit a találkozót követõen: Vesztergom Zoltán szája szegletében mosoly bujkált. Az Elmax március 7-én Gyõrújbaráton játszik, majd március 13-án Veszprém, március 20-án Ács ellen hazai fellépése lesz a csapatnak. A Nagykanizsa elleni találkozó a gyõzelem mellett két érdekességet hozott: a szünetben pápai kötélugró lányok szórakoztatták a közönséget, a kezdõdobást Csapó László, a város ismert testnevelõje, egykori kézilabdázó végezte el. A 81. életévét betöltõ sportlegendát ez alkalomból emlékeirõl és a jelenrõl kérdeztük. Így indult 1953-ban: - Enyingrõl akkor kerültem haza, és a 3 sz. Általános Iskolában kezdtem el testnevelést tanítani, valamint a kézilabdával foglalkozni. Zajlott a sportélet akkoriban Pápán, szinte minden iskolának volt kézilabda csapata. Vetélytársunk, a Zimmermann-iskola kihívott bennünket egy meccsre. Az elsõ esztendõben legyõztek bennünket, de a következõ évben már jó csapatunk volt, és nyertünk. Abból a gárdából, most hatan - Zsilkó Árpád, Bán István, Marton Pál, Barcza Dániel, Koncz Sándor, Hatvani Lajos - itt ülnek a lelátón. Miután megalakult a Textiles, odakerültem edzõnek. Elsõ évben még játszottam is a csapatban. Többször nyertünk megyebajnokságot, de erõsítés híján nem sikerült felkerülni az NBII-be. Közel 20 évig edzõsködtem. - Melyik eredményére a legbüszkébb? - Az Úttörõ Olimpián országos bajnokságot nyertünk 1967-ben. Ugyanez a társaság két év múlva az Országos Ifjúsági Bajnokságon Debrecenben negyedik lett. - Milyen érzés volt újra labdát fogni? - Állandóan fogom én a labdát, mivel az unokám kosárlabdázik, és gyakran játszogatunk. Ezenkívül kiválóan asztaliteniszezik, a városban a legjobb. Egyébként a mai napig sportolok. Sakkozom, tagja vagyok a városi sakkcsapatnak. Sokat sétálok, jót tesz a mozgás és a friss levegõ - tette hozzá Csapó Laci bácsi. Döntetlennel rajtolt a Pápa a tavaszi szezonban Közel három hónap téli szünet után újra élvonalbeli találkozón lépett pályára a Lombard Pápa labdarúgócsapata. A február 27-i tavaszi bajnoki rajton a Hungária körútra látogatott a bakonyaljai együttes, ahol a táblázat középmezõnyében található MTK Budapest volt az ellenfél. A mérkõzésen az MTK folyamatosan nyomás alatt tartotta a Lombard kapuját, több esetben Szûcs Lajos bravúrjaira is szükség volt ahhoz, hogy a fõvárosi kék-fehérek ne szerezzenek vezetést. Végül 0-0 lett a végeredmény, amely azt is jelenti, hogy értékes pontot hozott el idegenbõl a Pápa. A találkozó legjobb Lombard játékosával, Szûcs Lajos csapatkapitánnyal a keddi edzés elõtt beszélgettünk. - Elég irreálisak voltak a körülmények a Hungária körúton, sajnos sem a pálya talaja, sem az idõjárás nem volt a legideálisabb. Nagy várakozással tekintettünk a mérkõzés elé. Egy erõs csapat otthonában szerettük volna megszerezni a három pontot. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az MTKnak voltak helyzetei, amelyek szerencsére kimaradtak. A második félidõben feljavult a játékunk, mezõnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a fõvárosi kék-fehéreknek, sõt úgy érzem, hogy a hetvenedik perc után fizikálisan föléjük nõttünk. Összességében elégedett vagyok az egy ponttal, a Hungária körúton ez az eredmény bármely együttesnek bravúr. - Szerényen elhallgattad, hogy ehhez az idegenbeli pontszerzéshez nagyon kellettek bravúros védéseid is. - Az elsõ félidõben elég nagy nyomás volt a védelmünkön, szerencsére meg tudtuk õrizni a kapunkat a góltól, ami nem csak az én érdemem. Az alapvédelembõl hárman is hiányoztak, a hátsó alakzatunk õsszel talán nem is játszott még a most szombati hadrendben. Szûcs Lajos újra a válogatottban? Hiányérzetem csak abban van, hogy nem tudtunk helyzeteket kialakítani. - Hónapok óta kitûnõ formában vagy, több napilapnál is te lettél a magyar bajnokságban az õsz legjobb kapusa, ráadásul az a hír járja, hogy Erwin Koeman szövetségi kapitány is felfigyelt a teljesítményedre. - Volt idõszak a pályafutásomban, amikor magam is úgy gondoltam, hogy az akkori formám alapján nekem kellett volna védeni a magyar válogatottban. Jelenleg harminchat éves vagyok, vannak nálam fiatalabb hálóõrök, akik elit bajnokságokban védenek. Butaság lenne összehasonlítani a magyar NB I-et a Premier League-gel vagy a Bundesliga 2-vel. Természetesen örülök annak, hogy újra figyelemmel kísérik a játékomat. Ez a munkám elismerése, amelyben komoly szerepe van Kovács László kapusedzõnek, akinek sokat köszönhetek. Óriási megtiszteltetés számomra, ha a válogatottnál felmerül a nevem. Ha meghívnának a válogatott keretbe, akkor örömmel vennék részt a munkában, ám úgy érzem ennek jelen pillanatban nincs realitása. - Térjünk vissza a magyar élvonalra. Korábban azt nyilatkoztad, hogy nehéz lesz a tavaszi szezon, nehezebb mint az õszi évad volt. - Most is fenntartom az állításom. Annak ellenére mondom ezt, hogy a rajtunk jobban sikerült. Véleményem szerint a csapatok jobban koncentrálnak és keményebben küzdenek tavasszal. - Szombaton az elsõ tavaszi hazai találkozóra kerül sor a Perutz Stadionban, ahová a bajnoki cím védõje, a Debrecen látogat. Mire számítasz a Loki ellen? - Úgy készülünk, hogy ez egy következõ lépcsõfok, amire fel kell lépnünk. A Debrecen az ország egyik legjobb együttese, óriási önbizalommal rendelkeznek, hiszen a Bajnokok Ligájában is szerepeltek. Úgy gondolom, hogy hazai pályán, ha fegyelmezetten betartjuk az edzõi utasításokat és a lehetõségeinket kihasználjuk, akkor nagyon szép estét szerezhetünk a közönségünknek és saját magunknak is. Ez rajtunk múlik. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó mérkõzés lesz, a nagyobb veszíteni valója a Debrecennek van. Polgár Szilárd Sportajánló Kosárlabda férfi NB I/B, Pápa-Damla KC - Veszprémi Egyetem, március 7., vasárnap 16.00, Városi Sportcsarnok. Labdarúgás NB I. Lombard FC Pápa - Debrecen, március 7., vasárnap 17.30, Perutz Stadion. Teke férfi NB I. Elmax Vasas - Zalaegerszegi TK, március 6., szombat 13 óra. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf Telefon/fax: 89/ papailap@mail.globonet.hu web: ISSN Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!

Pápa és Vidéke 2006. február 9. Közéleti hetilap IV. évfolyam 5. szám

Pápa és Vidéke 2006. február 9. Közéleti hetilap IV. évfolyam 5. szám Pápa és Vidéke 2006. február 9. Közéleti hetilap IV. évfolyam 5. szám Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Marcaltõ Képességfejlesztõ játszóház A marcaltõi

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8.

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Napló Mennyeiné Várszegi Judit Mándli Gyula, aki tizennyolc éve lendületben tartja a szervezet munkáját, elnöki

Részletesebben

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság

Részletesebben

Fõhajtással emlékeztek a zsidó áldozatokra

Fõhajtással emlékeztek a zsidó áldozatokra 2011. február 3. Közéleti hetilap IX. évfolyam 4. szám Fõhajtással emlékeztek a zsidó áldozatokra Kistérség Biztos a pénzügyi helyzet 433 millió 238 ezer forint bevételi és kiadási fõösszeggel számol a

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

Megint reform. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Sírjunk vagy nevessünk? A kormány nem adja fel: 2007 végén újabb dokumentumot. Reflektorban a reform

Megint reform. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Sírjunk vagy nevessünk? A kormány nem adja fel: 2007 végén újabb dokumentumot. Reflektorban a reform Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban a reform Parlamenti munka Tanyaprogram készül Szabálysértési reform Közbeszerzési tanácsok Európai Unió Környezetbarát feszutiválok Négyes metró Pályázatfigyelõ

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Ybl Egyesület SZMODITS JULIA

Ybl Egyesület SZMODITS JULIA SZMODITS JULIA Ybl Egyesület Az Ybl Egyesület Közhasznú Szervezet Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola Egyesülete néven 1995-ben alakult, hogy szakmai és baráti közösségbe fogja össze a jogelõd intézmények: az

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

AKTUÁLIS. autó utolérte, az intézkedés megtörtént

AKTUÁLIS. autó utolérte, az intézkedés megtörtént RENDÕRSÉGI HÍREK 2. oldal AKTUÁLIS Augusztus 6-tól szeptember 11-ig Szeptember 1-tõl változás történt a Martfûi Rendõrõrs személyi állományában. Filyó János rendõr fõtörzszászlós szeptembertõl a Tiszaföldvári

Részletesebben

Pápa és Vidéke 2007. november 29. Közéleti hetilap V. évfolyam 45. szám

Pápa és Vidéke 2007. november 29. Közéleti hetilap V. évfolyam 45. szám Pápa és Vidéke 2007. november 29. Közéleti hetilap V. évfolyam 45. szám Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Lélekben erõs ragyogás Pápa város önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

2010. március 18. Közéleti hetilap VIII. évfolyam 9. szám

2010. március 18. Közéleti hetilap VIII. évfolyam 9. szám Az Év Legjobb Települési Lapja 2009 2010. március 18. Közéleti hetilap VIII. évfolyam 9. szám Március 15-i megemlékezés Szép március, te rád vall e csoda! Szép Március, te rád vall e csoda! Te forrasztottad

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1 63 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-án 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál, 66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból

Részletesebben

Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR

Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR 1 Május 8-án, 20 órakor koncert RÉVÉSZ SÁNDOR Május 1. péntek az Iharosban MAJÁLIS a Viadukt Sportegyesület szervezésében Biatorbágyi egyesületek fõzõversenye, mely után mindenki ízlése szerint ehet. Lovaskocsikázás

Részletesebben

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2011. október 18-án, kedden, 11 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 528.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 17-én 16 órakor kezdődő rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit

Részletesebben

A szabadság nem örökölhető

A szabadság nem örökölhető A XII. KERÜLETI POLGÁROK LAPJA XL./22. BUDAKESZIERDŐ CSILLEBÉRC FARKASRÉT FARKASVÖLGY ISTENHEGY JÁNOSHEGY KISSVÁBHEGY KRISZTINAVÁROS KÚTVÖLGY MAGASÚT MÁRTONHEGY NÉMETVÖLGY ORBÁNHEGY SASHEGY SVÁBHEGY SZÉCHENYIHEGY

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de...

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de... Dugódíjak külföldön London (Anglia) A londoni közgyűlés 2003-ban vezette be a behajtási díjat, amely hétköznapokon reggel 7 és este 6 óra között 10 fontba (mintegy 3600 forint) kerül. A díjfizetési kötelezettség

Részletesebben

MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP

MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP 2006. március 24. II. évfolyam 11. szám MAKÓ VÁROS HÍREI A helyi civil életet dicsérte a szociális miniszter Makóra látogatott március 7-én dr. Göncz Kinga,

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar

Részletesebben

Forradalom. MSZP koszorú A HÓNAP ESEMÉNYE

Forradalom. MSZP koszorú A HÓNAP ESEMÉNYE A HÓNAP ESEMÉNYE Forradalom A forradalom olyan, mint a vulkán, a földrengés vagy a cunami. Nem vesszük észre, mikor tör ki, mikor készül a nagy rohamra. Nyugodtan járunk-kelünk, eszünk és szeretkezünk,

Részletesebben

Önálló közterület-felügyelet alakul a kerületben

Önálló közterület-felügyelet alakul a kerületben V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XVI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM,

Részletesebben

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21.

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Egy ártatlanul kivégzett ember felmentése. (A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben koholt vád alapján elítélt Kristóf

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 151-7/2010. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Pápa és Vidéke 2008. január 17. Közéleti hetilap VI. évfolyam 2. szám

Pápa és Vidéke 2008. január 17. Közéleti hetilap VI. évfolyam 2. szám Pápa és Vidéke 2008. január 17. Közéleti hetilap VI. évfolyam 2. szám Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Ünnepélyes gépjármûátadás Egy erdõjáró tûzoltóautóval

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821.

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. IGAZSÁGÜGYI és RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Dr. Draskovics Tibor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. február 2-án, 17 órakor kezdődő, a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásáról A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/538-8/2013. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága vidékfejlesztési tájékoztató fórumot rendez, amelyre szeretettel meghívjuk

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága vidékfejlesztési tájékoztató fórumot rendez, amelyre szeretettel meghívjuk GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI IGAZGATÓSÁG Meghívó A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága vidékfejlesztési tájékoztató fórumot rendez, amelyre szeretettel meghívjuk A fórum helyszíne:

Részletesebben

Kökény Éva, Hrúz leszármazott. Jakabné Kabai Mária

Kökény Éva, Hrúz leszármazott. Jakabné Kabai Mária A HÓNAP ESEMÉNYE Forradalom A forradalom olyan, mint a vulkán, a földrengés vagy a cunami. Nem vesszük észre, mikor tör ki, mikor készül a nagy rohamra. Nyugodtan járunk-kelünk, eszünk és szeretkezünk,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Az ún. státustörvényrõl 1

Az ún. státustörvényrõl 1 UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja

Részletesebben

MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült Markotabödöge Község Önkormányzati képviselő-testületének 2010. január 14-én a markotabödögei Polgármesteri Hivatalban 17.00 órától

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. március 10 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. március 10 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. március 10 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2013. november 27-én 11.00 órától megtartott közmeghallgatásán.

Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2013. november 27-én 11.00 órától megtartott közmeghallgatásán. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 327-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA 1. SZOCIOLÓGIAI-DEMOGRÁFIAI ADATOK A Forrásközpont honlapján közzétett kérdőívünkre 21 fő válaszolt. Válaszadóink többsége nő (81%), férjezett/nős (62%), Budapesten,

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14.

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Mit jut eszünkbe a kifejezésrôl? Ki ne tudná, hogy Nagyboldogasszony a templom védôszentjének, és egyben a falu ünnepe, amikor mindenki hazavárja távolba került

Részletesebben

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: --- JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

Törvénymódosítással a graffiti ellen

Törvénymódosítással a graffiti ellen V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, Meghívó Törvénymódosítással

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.) Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. február 8-án, kedden, 11 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától Június 24-én, 17 órától SZENT IVÁN NAPJA 1 Június 3. szerda, 15 óra a Faluház nagytermében PEDAGÓGUSOK KÖSZÖNTÉSE Köszöntõt mond dr. Lelkes Péter alpolgármester Június 3. szerda, 19 óra a Közösségi Házban

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

2011. évi közbeszerzési terv elfogadása.

2011. évi közbeszerzési terv elfogadása. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 17-én, csütörtökön 18.45 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2012. december 19. Határozat: 138-147/2012. (XII. 19.) Rendelet: 19/2012. (XII. 20.) 20/2012. (XII. 20.)

JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2012. december 19. Határozat: 138-147/2012. (XII. 19.) Rendelet: 19/2012. (XII. 20.) 20/2012. (XII. 20.) PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. december 19-én (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2012. december 19. Határozat:

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával

Részletesebben

Civil hetilap 2009. 8. szám

Civil hetilap 2009. 8. szám Civil hetilap 2009. 8. szám Ügyészség, Bíróság és a szocialisták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távoztában, még regnálásának egyik utolsó aktusaként megtámadta a Magyar Köztársaság ügyészeit és bíráit.

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-17/2014. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott testületi üléséről. Határozatok: 70-től 80-ig Határozat száma 71/2011.(IX.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-29/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

A politikus, aki agyonnyomta az írót

A politikus, aki agyonnyomta az írót A politikus, aki agyonnyomta az írót [origo] 2012. 02. 04. Van, aki nem szeretné, ha egy lapon szerepelne a neve az övével, más viszont kitűnő drámaírónak, megosztó személyiségnek és az írói tevékenységét

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A helyi csoportok adatai, közleményei:

HÍRLEVÉL. A helyi csoportok adatai, közleményei: HÍRLEVÉL Tisztelt egyesületi Tagtársunk! Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önt és kedves családját. A Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete Elnöksége megtisztelőnek tartja, hogy Ön továbbra

Részletesebben