Küzdelmes és sikeres év úszóink mögött. 2011.01.11. Mezey Gabriella



Hasonló dokumentumok
A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók

2010-ben megjelent cikkek a Kalocsai Néplapban:

Egy lépéssel a kortársak előtt

ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a ÉVRŐL

A évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök cím: Balogh László cím:

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál április 3.

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge

Iskolagyűlés

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál április 3.

KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE

Bemutatkozás. U-7 korosztály ( ): U-9 korosztály ( ): U-11 korosztály ( ):

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

Rövidített sportágvezetői értékelések:

be/sfphpm /2015/mlsz

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Csillagtúra egy Európáról

Erasmus Albiban (Franciaország)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a évi népszámlálást megelőző időszakban

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

A KE00260/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

A gyakorlati képzés a szakképzésben

Éves Jelentés 2007 Generali-Providencia Biztosító Zrt.

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

A MÚSZ évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

A Varga Trans-FER UKSE hírlevele - 7.szám éves az egyesület

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a osztályokban szakmatanulásra

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/ /2017

Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló es tanév

Köszöntő. Tisztelt Olvasó! Kedves Sporttárs!

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Másfélszer annyi rajthozállás

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága március 24-i ülésére

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

GYFKKA. Sej László. elnök cím: Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team

tovább örökítő város legyen!

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG. Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései. Kovács Péter Szövetségi Kapitány

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Szülő-pedagógus kapcsolat a sérült gyermekért

Húsvét a Bruderhofban

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület

Már újra vágytam erre a csodár a

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/ /2014. Jegyzőkönyv

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games The World Games 2009

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre március 6.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia november 07.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület évi tevékenységéről április 11.

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Új Szöveges dokumentum

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

Átírás:

Küzdelmes és sikeres év úszóink mögött 2011.01.11. Mezey Gabriella Eredményekben, küzdelmekben és sikerekben gazdag év áll a kalocsai úszó fiatalok mögött. A Kalocsai Úszó Egyesület 2010-ben számos versenyen mutatta meg, hogy erős csapattal bír. A gyerekek helyt álltak helyi, megyei és országos megmérettetéseken egyaránt. Ebben az évben is voltak olyan versenyzők, akik energiát nem kímélve végigdolgozták a szezont. Kitartó edzésmunkájuknak meglett az eredménye. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Matos Balázs (1998), akinek a fejlődése dinamikus volt az év során. Versenyről versenyre hozta a tőle elvárt időjavításokat és eredményeket. Sajnos egy csuklótörés megállította ezt a folyamatot, de Balázs hozzáállása és küzdeni tudása igazi sportolóhoz méltónak bizonyult. Folytatta az edzéseket, és nem veszített a lendületből. Az elmúlt évben Balázs amellett, hogy csaknem minden versenyén a dobogóra állhatott, Kiskunfélegyházán háromszoros megyei bajnok lett. Az Országos Gyermek Bajnokságon, Miskolcon 100 méter gyorson és háton is csak tizedekkel maradt le a döntőről. Edzői szerint a következő évben esély van rá, hogy a legjobb nyolc között végezzen. Szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott Tóth Ernák (2002), aki megyei harmadik helyezéssel büszkélkedhet. A legfontosabb hazai versenyen, a Kalocsa Kupán pedig minden számában a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A XXV. Nemzetközi Harkány Sprinten Ernák a két évvel idősebbekkel is felvette a harcot, és mellúszásban nem talált legyőzőre. Eredményei különösen fontosak, hiszen sokszor versenyzik idősebbekkel, ám úgy tűnik, ez nem akadályozza abban, hogy a dobogóra küzdje magát. Szabó Vivien (2000) szintén remekelt az elmúlt évben, edzői megelégedésére folyamatos fejlődést mutat. A Kecskeméten megrendezett Regionális Úszó Bajnokságon, igen erős mezőnyben a dobogó második fokára állhatott. Vivien kiváló versenyző, aki az országos megmérettetéseken is szép eredményt ért el. Tamás Cintia (1996) volt az, aki az elmúlt versenyszezonban igazán magára talált. Számos helyezése mellett ki kell emelni, hogy ötszörös megyei bajnok lett, és az országos versenyen is kimagasló, magabiztos technikával úszott, nem sokkal lemaradva a döntőkről. A saját rendezésű Kalocsa Kupán maga mögé utasította a mezőnyt, és minden számát megnyerte, csakúgy, mint a szintén hazai Környezetvédelmi Kupán. Busa Barbara (2001) is kiváló teljesítményt nyújtott, nemcsak megyei, hanem országos szinten is. Jónéhány versenyen megmutatta, hogy mellúszásban nem ismer tréfát. Tóth Mikolt (1998) szorgalma példaértékű, végigdolgozta az egész évet. Csakúgy, mint társai, ő is kemény edzésmunkával érte el, hogy időeredményei folyamatosan javulnak. Katona Petra (2001) szintén tehetséges versenyző, akinek a teljesítménye egyelőre hullámzó. Sokszor a koncentráció hiánya látható nála. Edzője bízik abban, hogy Petra felnő a feladathoz, hiszen minden esélye megvan rá, hogy komoly eredményeket érjen el a jövőben. Fekete Mátyás (1999) fejlődése szemmel látható. Több edzésmunkával a legjobbak között lehet. Busa Dóra (1998) is szép eredményekkel büszkélkedhet, ám edzője bánatára beleszeretett a röplabdázásba, mely sajnos az úszás rovására mehet. Az év felfedezettje Rusenkó Luca (2001), aki nemrég még oktatáson vett részt, azóta számos versenyen bebizonyította, hogy ígéretes versenyző.

Fontos mérföldkő volt a 2010-es év, hiszen az elmúlt több mint tíz évben a Kalocsai Úszó Egyesület nem vett részt országos versenyeken. Sajnos több, nem várt esemény is megviselte az edzőket. A talpra állás soha nem könnyű, de az elmúlt időszakban már megkezdődött az oktatás és az edzések kiszélesítése. Az egyesület 50 állandó taggal működik, de a következő évre nézve cél a hatékonyabb utánpótlás-nevelés biztosítása. A két hazai rendezésű verseny mellett tervben van egy harmadik, tavaszi kupa megszervezése is. Az elmúlt év sikereihez nélkülözhetetlen Busa Attila és Tompai Gábor edzők munkája, akik töretlen lendülettel foglalkoznak a gyerekek felkészítésével, méltón Sztankovics István Tyutyu emlékéhez, aki még 1990-ben kezdte meg ezt az áldozatos munkát. Az egyesületet segíti dr. Filvig Géza, aki hosszas betegeskedésből tért vissza, és aki minden saját versenyen személyesen is bíztatja a sportolókat. A sikeres szereplésekhez és az elért eredményekhez elengedhetetlen az a rengeteg segítség, amelyet a támogatók, szponzorok nyújtanak. Köszönet a Kalocsavíz Kft-nek, az uszoda vezetőinek és dolgozóinak, a Gyógyászati- és Masszázs Központnak, a Baksa Optikának, a Bróker Bt-nek, a Korsós és Társa Könyvelőirodának, Vitéz Zoltánnak és Wéber Péternek. Reméljük, a jövőben is segítik ezeket az igazán tehetséges és küzdeni akaró fiatalokat. Kiemelkedő a szülők munkája is, akik mindehhez megteremtik a lehetőséget, és akik év végén, a Mikulás Kupán átélhetik azt az élményt, hogy együtt versenyezzenek a gyerekekkel egy játékos vetélkedő keretében. Honnan indult és merre tart a kalocsai vízilabda Bíznak a töretlen sikerben 2011.01.28. A kalocsai vízilabda történelmének szerves része a Kalocsai Úszó Egyesület 1990-ben történt megalapítása, ami dr. Filvig Géza és Sztankovics István Tyutyu nevéhez fűződik. Miután számos szülő segítségével és közreműködésével az egyesület jól működött, mindketten azon gondolkodtak, hogyan tovább. Értelemszerűen jött a vízilabda. Mivel még fiatal volt az egyesület, a gyerekekből nem lehetett csapatott összeállítani, ezért kézenfekvő volt a szülői közösség bevonása, a foci baráti kör beszervezése. Péntek esténként elindult a vízilabda 10-15 fős létszámmal. Sok éven keresztül csak a magunk ellenfelei voltunk, de mint tömegsport, nagy lehetőséget adtunk a mozogni vágyóknak, emellett sokan jártak le csak megnézni a játékot. Volt, aki úszni is alig tudott, viszont leért a lába a medencében, így a kapuban szó szerint is megállta a helyét. Kiskőrösön akkoriban még nem volt uszoda, így Busa Attila úszóedző sok gyermeket tanított meg úszni erről a környékről is. Innen alakult ki a Kalocsa Kiskőrös több fordulós vízilabda és focibajnokság. Természetesen fociban az ellenfél jeleskedett, de vízilabdában mi voltunk a nyerők. Még Domonyi László, a jelenlegi polgármester is rendszeresen járt át Kalocsára, és oszlopos tagja volt Kiskőrös csapatának. Mindkét félnek örök emlékeket adtak ezek az idők, hiszen nagyon jó hangulatban teltek a meccsek, és tartós, életre szóló barátságok alakultak ki. Majd jött Dunaújváros. Sztankovics Tyutyu leszervezte, hogy barátságos edzőmeccset játsszunk zárt ajtók mögött. Érkezéskor szembesültünk azzal, hogy meghirdették a Kalocsa Dunaújváros bajnoki vízilabda mérkőzést, és legnagyobb bánatunkra nem volt üres a lelátó. Nem volt más választás, le kellett játszani a meccset, amin azért két gólt sikerült dobnunk. Bár az ellenfél góljait nem tudtuk összeadni, ennek ellenére nagyon jó volt igazi profi vízilabdásokkal együtt játszani. Meg is hívtuk őket Kalocsára. Sajnos a gólok aránya nem változott, de mivel ez egy kétnapos

rendezvény volt, másnap a foci következett, ahol mi sem kíméltük a vízilabdás fiúkat, és megmutattuk, hogy valamiben mi is jók vagyunk, még ha nem is profik. Nagy álma volt az egyesületnek, hogy legyen gyermek csapatunk is. Sajnos Sztankovics barátunk betegsége és halála ezt nagyban akadályozta, hiszen ő volt ennek a szakosztálynak a motorja. Fel volt adva a lecke Busa Attila edzőnek. Most hogyan tovább? Több edzőpartner után összeállt a csapat, melyben Tompai Gábor és Mezey Gabriella is helyet kapott. Az ő segítségükkel újraszerveződött az egyesület, és 2008-ban Gábor lehetőséget kapott 10-12 fővel gyermek vízilabda elindítására. Munkáját igazolja, hogy az elmúlt években az érdeklődés nem csökkent, ráadásul havi szinten Bajával edzőmérkőzéseket játszanak, és már a felnőttek közé is beállhatnak egy-egy meccsre a kicsik, ami nagy motivációt jelent a gyerekeknek. Sajnos nagyobb terveink egyelőre nem lehetnek csapat szinten, hiszen ehhez kevés a hely, de Kalocsáról indult Sipos Máté, aki után most egy pesti csapat érdeklődik. Vannak a felnőtt csapatban, akik szerelmesei a sportágnak, és a mai napig jelen vannak. Mellettük új sportbarátok is vannak szép számmal. Ők összefogva segítik a gyerekeket a fejlődésben és a felszerelés vásárlásában egyaránt. Akire mindig számítani lehet, az Marton Sándor, a BRÓKER Bt. tulajdonosa, aki az elmúlt 16-17 év legnagyobb támogatója is egyben. A jövőben is szeretné egyesületünk, ha töretlen lenne a vízilabda sikere, mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. Mindenkit, legyen kezdő vagy a sportágban jártas, szeretettel várunk. Megkezdték az évet az úszók 2011.02.13. M.G. A Kalocsai Úszó Egyesület minden komolyabb felkészülés nélkül utazott Székesfehérvárra, hogy részt vegyen az év első versenyén. Szombaton a 2001-2002-es korosztályban Busa Barbara, Tóth Ernák, Katona Petra és Rusenkó Luca indultak, míg vasárnap az 1996-1998-asok versenyében Matos Balázs, Tamás Cintia, Tóth Mikolt és Szabó Vivien állt rajthoz. Jelenleg minden versenyző az alapozási időszakban jár, amit az edzők nem szakítottak meg, így most nem az ideális versenyformában úsztak a gyerekek, ám ennek ellenére a vártnál jobb eredmények születtek. Matos Balázs egyéni rekordjait tartva gyorsúszásban a második, hátúszásban pedig a harmadik legjobb időt érte el. Ez mindenképpen bíztató a későbbiekre nézve. Szabó Vivien ugyan nem állhatott dobogóra, mert 2000-es születése

ellenére az 1998-asok között versenyzett. Nem vallott azonban szényent, sőt megdöbbentette edzőit is, hiszen még ebben a feszített edzésprogramban is remek egyéni csúcsot úszott. Hasonlóan szerepeltek a többiek is. Tóth Mikolt, Busa Barbara gyorson, Rusenkó Luca mellúszásban javított néhány századot. Ez a verseny egy kitűnő felmérő volt úszóink számára, hiszen hamarosan jön a megyei diákolimpia, valamint számos nagyobb verseny, ahova az egyesület idén is szeretne eljutni és képviselni a kalocsai úszó sportot. A versenyzők javuló formáját látva az edzők joggal várhatnak kimagasló eredményeket. Egyértelműen látszik, hogy jó úton haladnak a sportolók, bár még vannak hiányosságok, elsősorban az eszközöket tekintve, ám az egyesület vezetői ezen is dolgoznak, hogy ezáltal is minden szükséges feltételt megteremtsenek egy eredményekben gazdag versenyszezonhoz, amely eléréséhez idén is nagy szerep hárul a szülőkre, akik az elmúlt években is támogatták és segítették a gyerekeket, mind az utazásban, mind a támogatók felkeresésében. Megyei úszó diákolimpia Baján Az országos döntőbe jutottak 2011.02.19. M.G. A Kalocsai Úszó Egyesület versenyzői a város iskoláit képviselték a Baján megrendezett megyei diákolimpián. A nehéz korosztályos besorolás ellenére eredményesebben végeztek a fiatalok, mint a tavalyi évben. Köszönhető ez a két edző, Busa Attila és Tompai Gábor összehangolt munkájának, akik számára nem csak a tömegsport fejlődésének segítése, és az utánpótlás-nevelés, de a versenysport is feladat. Csapatuk ez alkalommal is, mint mindig, lelkesen vette fel a versenyt a kecskeméti, a bajai, a kiskunfélegyházi és a kiskunhalasi tanulókörzetek iskoláinak legjobbjaival. Matos Balázs (1998, Eperföldi Tagiskola) 100 méter gyorsúszásban kiélezett küzdelemben, pár tizeddel megelőzve bajai vetélytársát, szerzett jogosultságot az országos döntőre. Sajnos ez 100 méter háton nem sikerült, pedig élete egyik legnagyobb idejét (1.12:47) úszta. Erre az időeredményre még edzője sem számított, így maradéktalanul elégedett a második hellyel, hiszen Balázs több mint két másodpercet javított. Hasonlóan kiemelkedő teljesítményt nyújtott Tamás Cintia (1996, Eperföld), aki gyorsúszásban meggyőző fölénnyel lett első, továbbjutva ezzel az országos bajnokságra, mellúszásban pedig a második helyen ért célba. Szabó Vivien (2000, Eperföld) szintén egyéni csúcsokkal a második helyen végzett. Edzője szerint magabiztos versenyzéssel, és egyre javuló formával eredményes év elé néz. Annak ellenére, hogy a korosztályos besorolása egy kicsit nehezebb helyzet elé állítja, jó esélye van rá, hogy többször is a dobogó tetejére állhasson. Busa Dóra (1998, Eperföld) most nem a mellúszásban remekelt. 100 méter hátúszásban megmutatta, hogy képes javítani, így szintén több másodperces időjavítással a harmadik lett. Tóth Mikolt (1998) és Tóth Ernák (2002) teljesítménye is tiszteletre méltó, hiszen ők is javítottak, így méltán lehet büszke rájuk a Bátyai Általános Iskola, valamint a település is. A diákolimpián úszóink váltóversenyben is részt vettek. A 4x50 méteres gyors váltóban indulók a harmadik helyen végeztek, ők is megdolgoztak a sikerért, ugyanis kiélezett, szoros küzdelemben sikerült a dobogóra állniuk. A csapat tagjai, Szabó Vivien (Eperföld), Busa Barbara (Eperföld), Katona Petra (Kertváros), Réfy Stefánia (Belváros) erőn felül úsztak, mindenki javított még az aznapi teljesítményén is. Nem várt fejlődést mutatott Fekete Mátyás (1999, Eperföld), aki 100 méter gyors és mellúszásban is bizonyította, hogy odaúszhat az élmezőnybe. Katona Petra (2001, Kertváros) sajnos fő számában, pillangóúszásban nem indulhatott, ezért csak hátúszásban állt rajthoz, ahol remek úszást mutatott be. Rusenkó Luca (2001, Kertváros) és Vitéz Petra (2000, Eperföld) is kitettek magukért. Mindketten jó időket úsztak, ám nem állhattak a dobogóra, de reméljük, erre sem kell már sokáig várni. A

versenyen Kardos Péter (2001, Kertváros) és Matos Andrea (2001, Eperföld) is tisztességgel helyt állt. Köszönet az iskolák testnevelő tanárainak, akik támogatták az úszókat. Külön köszönet Lakatos Istvánnak, az Eperföldi Tagiskola testnevelő tanárának, aki segített a gyerekeknek az utazásban és a nevezések lebonyolításában. Az úszók következő megmérettetésére Kecskeméten kerül sor, ahova szintén esélyesként indulnak. Nagy csend volt az úszók körül 2011.04.30. M.G. Az elmúlt három-négy hét nem volt zökkenőmentes a Kalocsai Úszó Egyesület tagjai számára. A számos megpróbáltatás nem a versenyek hiányának köszönhető, hanem a felkészülés fontosságának, és az előjelek nem éppen kedvező alakulásának tudható be. Kezdődött ez a diákolimpia megyei döntőjével, ahol még mindenki hibátlan teljesítményt nyújtott, mint ahogy arról a kedves olvasók már értesültek. A felkészülési program itt kezdődött. Három hete Kecskeméten, a Hírös Kupán azonban nem igazán úgy alakultak a dolgok, ahogy azt az edzők várták. Éppen az esélyesek nem hozták az elvárt eredményeket, azok, akik készültek az országos versenyekre. Ezen a próbán Busa Barbara (2001) hát és gyorsúszásban bizonyított, míg Rusenkó Luca (2000) 100 méter mellúszásban 6 másodperces javítással, nem kis meglepetésre megelőzte Barbarát, akinek éppen a mellúszás az egyik erőssége. Reméljük Luca továbbra is így fejlődik, és bírja a terhelést, hiszen edzője szerint a hosszútávokon ő lehet a nyerő, mivel kitartása és akaratereje kiváló. Fekete Mátyás (1999) és Tóth Ernák (2002) sem szégyenkezhettek, mivel az emeltszintű és nehézségű edzésmunka ellenére nem rontottak az időeredményeiken, mint a két nagy esélyes, Matos Balázs (1998) és Tamás Cintia (1996), akik a következő héten az A kategóriás Országos Diák Olimpián indultak Hódmezővásárhelyen. Ide már bekerülni sem volt kis teljesítmény, mivel a megyéből csak az elsők juthattak tovább, így nem kis feladat volt, ám nekik sikerült. Maga a verseny nem a vártnak megfelelően alakult. Balázs a 100 méteres hátúszásban tizenhetedik, míg Cintia a 100 méteres gyorson szintén tizenhetedik lett. A helyezések kiválóak, ám az időeredmények nem a várt mértékben javultak. Az edzők ezért nem voltak nyugodtak, hiszen a sok munka eddig még nem mutatkozott meg. A következő versenyt ugyanitt rendezték meg. Az év egyik legfontosabb megmérettetése az Országos Rövidpályás Vidékbajnokság. Ez a verseny a mi úszóinknak áll jól, mivel mi is csak rövidpályán tudunk készülni. A tét nem kicsi, és ez nagy teher. Tudja ezt Tompai Gábor edző, aki versenyzőként maga is indult annak idején ezeken a versenyeken, és nem is egyszer állhatott a dobogóra. Nagyon jól tudja, mivel jár, és mekkora feladat egy világszínvonalú

sportágban megúszni a szintidőket, és a válogatott szintű úszókkal együtt versenyezni. Őt is Busa Attila vezetőedző készítette fel, mint a most rajthoz álló csapatot. Eddig ugyan nem volt bíztató a szereplés, de az edző elmondása szerint nincs ok aggodalomra, csak fejben kell rendezni a dolgokat. Reményei szerint a felkészülés rendben van, kisebb betegségeket, kihagyásokat figyelembe véve mindenki készen áll. A három napos versenyre április 08-09-10-én került sor. Matos Balázs (1998) szenzációs versenyzéssel az 1997-1998-as korcsoportban, nyolc versenyszámból hét egyéni csúcsot úszott, és a fő számaiban kivétel nélkül az első hatban végzett. A koronát az 50 méter hátúszás jelentette számára, ahol az 1998-ban születettek között magasan az első lett, és a nagy létszámú mezőnyben negyedikként ért célba. Ez az eredmény mindenképp bíztató a jövőre nézve, hiszen a fejlődése töretlen. Szorgalomban és akaraterőben sincs hiány, a versenyek nagysága azonban időnként még megingatja Balázst. Tamás Cintia (1996) számára sem kedvezett a korosztályos besorolás, ennek ellenére ő is kiválóan szerepelt. Említésre méltó az 50 méteres gyors, a 100 méteres mell, valamint az 50 méteres pillangó. Ezekben a számokban több másodpercet javított. Cintia úszása technikailag rendben van, állóképességének fejlesztése a feladat. Szabó Vivien (2000) szereplése dicséretre méltó, hiszen fő számaiban az első tízben végzett. Viviennek még a technikára kell figyelnie, és akkor lesz esélye előrébb is végezni. Tóth Mikolt (1998) és Busa Dóra (1998) nem esélyesként utazott, de Mikolt gyorsúszása mindenképp elismerést érdemel. Dóra mellúszásban megmutatta, hogy megérdemelten indult el a versenyen. Méltán lehetünk büszkék úszóinkra, hiszen ezekkel az eredményekkel az országos ranglistán is előrébb kerültek. További jó versenyzést kívánunk nekik. A versenyre való utazásért köszönet a Szakmári Önkormányzatnak. Baján versenyeztek az úszók 2011.05.21. M.G. Az egyre népszerűbb bajai versenyre, az EMEL Kupára ez alkalommal 23 hazai és külföldi egyesület, közel 200 versenyzője érkezett. A Kalocsai Úszó Egyesület hét fővel képviseltette magát. Sajnos a versenykiírás nem tette lehetővé, hogy Matos Balázs is rajthoz álljon, és a kecskeméti verseny után bizonyíthasson. Szabó Viviennek (2001) sikerült a javítás, hiszen 100 méter gyorsúszásban a dobogó harmadik fokára állhatott (képünkön). 100 méter hátúszásban, valamint a vegyesúszásban is csupán századokkal maradt le az éremszerzésről. Teljesítményével a csapat legeredményesebb versenyzője lett Baján. Rusenkó Luca (2001) a mellúszásban ismét szenzációsan szerepelt, és javított egyéni legjobbján. Ez sikerült neki hátúszásban is, de edzője szerint itt még akadnak apróbb technikai hibák. Réfy Stefániának (2000) is a mellúszás a kedvenc száma, hiszen közel van hozzá, hogy átlépje az 1 perc, 40 másodperces időt, mely egyfajta vízválasztó lenne számára. Ezzel megközelítené Vivient. Sajnos a gyorsúszása nem sikerült az elvártaknak megfelelően, de ez betudható az edzés hiánynak is. Az uszodában jelenleg ugyanis karbantartás zajlik, így szárazföldre kényszerült a csapat. Erre a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény ad lehetőséget, akiknek ezúton is köszönjük az önzetlen segítséget. Ez lehetett a problémája Busa Barbarának is (2001), aki szintén csak a verseny végére melegedett be, és úszott egy kiváló 100 méter gyorsot. Sajnos a többi számban nem sikerült nagyot úsznia, ennek ellenére az első hatban végzett, ami szintén jó eredménynek számít az erős mezőnyben. Hamarabb eszmélt Fekete Mátyás (1999), aki csak a verseny napján szembesült azzal, hogy ő is indul. Ennek ellenére jó időket úszva ismét

bizonyította, hogy érdemes keményen dolgozni, hiszen 100 méter mellúszásban csak tizedmásodpercek választották el a dobogós helyezéstől. Tóth Ernák (2002), a csapat legfiatalabb versenyzője már nagy tapasztalatokkal rendelkezik, és minden versenyszámban rutinosan teljesített, végig hozta a tőle elvárt formát. Katona Petra (2001) végre megmutathatta 100 méter pillangón, hogy mit tud. Sikerült a hatodik helyet megszereznie. Edzője biztos benne, hogy Petra kifelé tart a hullámvölgyből. A következő nagy verseny, az országos szintű kupa, Hódmezővásárhelyen kerül megrendezésre, ahol ugyanilyen lelkes csapattal indulnak a kalocsaiak, így az edzők abban bíznak, hogy mindenki az első tízben végezhet. Rangos megmérettetés Kecskeméten 2011.06.13. M.G. A Kecskeméten megrendezett Bácsvíz Kupán szerepelt a Kalocsai Úszó Egyesület nyolc fiatal versenyzője. A rangos megmérettetésen 20 egyesület 210 sportolója vett részt. A cél az országos versenyek előtti forma felmérése, a szintidők teljesítése volt. Matos Balázs (1998) 100 méteres hátúszásban nagyot javított, és biztos, hogy vannak még tartalékai. Rusenkó Luca (2001) lett az egyedüli érmes a csapatból, 100 méter mellúszásban szenzációs idővel lett harmadik, igazolva ezzel Busa Attila vezetőedző állítását, miszerint Luca a hosszabb távokon lehet jó. Reméljük a jövőben is ilyen meggyőzően fog versenyezni, és az edzéseken is jobban koncentrál a feladatokra. Szabó Viviennek (2000) is a szintidőkkel kell felvennie a versenyt. Kecskeméten egy közepes pillangóval, és 100 méteres mellúszással, valamint egy jónak mondható hátúszással zárta a versenyt. Fekete Mátyás (1999) ismét előrébb lépett, és már 200 méteren is javított. Mindez még nem elég az országos kvalifikációhoz, de edzője szerint az az idő is eljöhet. Tamás Cintia (1996) 50 méter pillangón nagyon jó idővel (0.33.98) lett hatodik. A hátúszása nem sikerült, ebben a számában rontott. Réfy Stefánia (2000) 200 méter mellúszásban remekül szerepelt. Stefániának a pillangó nem sikerült, nem volt jó az időeredménye, és a ritmus sem volt megfelelő. Tóth Mikoltnak (1998) az 50 méteres pillangón sikerült javítania, nagyon szépen csinálta, bár edzője mindig jobbat vár tőle. Ez az elvárás nem indokolatlan, hiszen edzésen, amikor kijön a lépés, nem is úszik, hanem szinte repül. Sajnos a versenyeken mindezidáig ez nem sikerült. Mikolt a 200 métereken is jól teljesített. Dienes Dominika (2000) számára nem volt szerencsés a versenykiírás, hiszen mellúszásban is rajthoz kellett állnia. Ez a szám nem az erőssége, és sajnos a 100 méteres hátúszás sem sikerült. Ezúton is köszönjük a szülők segítségét, és várjuk a következő versenyt, ami előre láthatólag június 18-án, Gyöngyösön kerül megrendezésre.

Eredményes a napi két edzés 2011.07.10. M.G. Június 18-án, Gyöngyösön nem kevesebb, mint 38 egyesület 509 versenyzője állt rajthoz. A verseny előtt még nem voltak biztosak benne az edzők, hogy a napi két edzés nem fárasztja-e túl a versenyzőket. Ezen az országos szintű megmérettetésen látszott, hogy fáradt a csapat, hiszen az időeredményeken nem mindenki tudott javítani, vagy éppen csak megúszni tudta azt. Sajnálatos módon sokan rontottak is. Igazán jól teljesített Rusenkó Luca (2001), aki 100 méter mellúszásban ismét kiválóan szerepelt, és megint megelőzte Busa Barbarát (2001), akinek nem igazán voltak jók az eredményei. Luca jobban koncentrált, és az edzéseken is jobban figyel a technikai hibákra. Katona Petra (2001) 100 méter pillangón a tőle megszokott stílusban versenyzett. Réfy Stefánia (2000) 100 méter mellúszásban ismét javítva, kiváló idővel ért célba. Fekete Mátyás (1999) előrébb lépett mellúszásban, sajnos gyorson ez nem sikerült neki. Szabó Vivien (2000) pillangó úszása csalódás volt edzője számára, ám a többi versenyszámban hozta az elvárt időket. Matos Balázs (1998) számára sem ez volt a legeredményesebb nap, de 100 méter gyorson úszott remek idejével, elnyerte edzői elismerését. Ekkor még Balázs nem tudta, hogy két hét múlva a serdülő országos bajnokságon fog indulni, és ehhez bejöttek a napi két edzések, ami annyit jelent, hogy minimum 10-15 ezer métert le kell úszni. Az edzőpáros célja, hogy az idősebbek között is kipróbálják Balázst. Ez igazán jól sikerült, hiszen ezen a dicséretes időn is tudott javítani, és sikerült a középmezőnyben végeznie. Saját korcsoportjából mindössze négyen úsztak jobb időt nála. Nem csak Balázs dolgozott szorgalmasan, hanem a többiek is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a július 3-án megrendezett Földvár Kupa Tiszaföldváron, ahova 15 egyesület 188 versenyzője érkezett. Kalocsát 12 fő képviselte. A borús délelőtt fényes volt számunkra, hiszen szinte mindenki javított azok közül az úszók közül, akik rendszeresen részt vesznek a napi két edzésen. Matos Balázs a szombati 100 méter gyorson még 7 tized másodpercet javított. Ezzel az eredménnyel a dobogó második fokára állhatott. 100 méter háton messze elsőként ért célba, ezzel a teljesítményével más edzők elismerését is kivívta. Balázs ezután a 100 méteres mellúszásban is megúszta az országos szintidőt, amivel megdöbbentette edzőjét, aki erről még álmodni sem mert. Valami hasonlót ért el Szabó Vivien, aki mindhárom számában javított, hát- és mellúszásban harmadik lett, gyorsban is csak századokkal maradt le a dobogóról. Ezekkel az időeredményekkel már Vivien is indulhat az Országos Vidékbajnokságon. Busa Barbara

megtalálta önmagát. Az utóbbi időben nehézségekkel küzdő Barbara ismét éremszerző lett, 100 méter mellúszásban negyedikként ért célba, majd háton ismét elővette legjobb tudását, a harmadik helyre küzdve fel magát. Tóth Mikolt (1998) saját legjobbjait úszta meg gyorson és háton is. Busa Dóra (1998) háton sem szerepelt rosszul, ám mellúszásban megint kiválóan teljesített. Fekete Mátyás is mellúszásban ért el jó eredményt. Sajnálatos módon Mátyás kevés edzésen vett részt az iskola szünet óta, ez meg is látszott az úszásán, hiszen 75 méterig szépen bírta, de a szám végére lelassult, és a technikája is szétesett. Réfy Stefánia 100 méter mellúszásban magát is meglepve úszott, saját legjobbját négy másodperccel javítva. Tóth Ernák (2002) minden versenyszámában javított, és okosan versenyzett. Az erősebb mezőny ellenére is az ötödik-hatodik helyen végzett. Rusenkó Lucának sajnos a kedvenc mellúszása nem sikerült, de a gyors és a hátúszás szépen javul, így nincs oka szomorkodni, lesz még lehetősége javítani. Tamás Cinta (1996) 100 méter gyorson a negyedik, háton és mellúszásban már a harmadik helyen végzett, bár a végére elfáradt, és hibázott is, háton még így is volt annyi előnye, hogy dobogóra állhasson. Ezen a Kupán két első versenyes úszónk is rajthoz állt. Matos Andrea (2001) és Horváth Bendegúz (2000) is fegyelmezett, jó technikával versenyzett. Edzőjük szerint jó volt nézni őket, és ezen a versenyen is jó volt kalocsainak és úszónak lenni, és ezt büszkén vállalták fiataljaink is. Busa Attila vezetőedző elmondása szerint több egyesület is felfigyelt sportolóink összetartására, technikai fegyelmére. Köszönjük ismételten a szülői segítséget az utaztatásban. A gyerekek nagy erőbedobással, kitartó munkával készülnek a jövő heti, Hódmezővásárhelyen rendezendő Országos Delfin Seregszemlére. Ismét országos versenyeken a kalocsai úszók 2011.08.11. M.G. Július utolsó hétvégéjén rendezték meg az Országos Vidék Bajnokságot Székesfehérváron, valamint Budapesten a Delfin Seregszemlét. A szintidők miatt sajnos nem mindenkit lehetett nevezni, és az új, automatikus program nem ad lehetőséget edzői elbírálásra, hogy megpróbáljuk megúszni ezeket a szintidőket. Ezekután olyan versenyen kell azokat elérni, amely a Magyar Úszó Szövetség által engedélyezett és minősített verseny, lehetőleg 50 méteres medencében, elektromos időméréssel. A probléma az, hogy így több távoli versenyre is el kell utazni, elérni a szintidőt, és bekerülni a rendszerbe, lehetőség szerint minél több számban és távon. Ez tovább növeli az egyesület kiadásait, amit pillanatnyilag még nem tudni, honnan teremtenek elő. Mindezek ellenére nem kis büszkeség, hogy mind a két versenyen elindulhattak versenyzőink, és nagyon komoly eredményeket értek el. Székesfehérváron Szabó Vivien (2000) hat számban indult, és a rosszul alakult előzmények ellenére is minden versenyszámban javított. Vivien az indulás előtt tíz napig lázasan feküdt otthon, mégis sikerült a bravúr, a főbb számaiban az első nyolcban végzett, és az Országos korosztályos ranglista hatodik helyére lépett előre 50m gyorsúszásban (0.31.91-es idővel), míg hátúszásban (0.37.41-el) a kilencedikre sikerült felküzdenie magát. Edzője szerint, ha nincs a betegség, száz métereken is jobb eredményeket ért volna el, Vivien be is fogja bizonyítani, hogy képes erre. Matos Balázs (1998) szintén nagyon jól szerepelt, hiszen a 200 méteres gyorson 4 másodpercet javított. Sajnos 50 és 100 méter háton elmaradt az idei legjobbjától, de így is az első tízben végzett. A következő napon, az 50 méter pillangón és gyorson ismét óriási javulást

mutatott. A 100 méter gyors azonban nem úgy sikerült, ahogy azt az edzője szerette volna. Összességében Balázs jól szerepelt, be kell látni, hogy nem mindig lehet minden számban a maximumot gyújtani. Fájó azonban, hogy az előkelő hatodik helyről lecsúszott a ranglistán a tizedik környékére, ami azonban még javítható. Tamás Cintia (1996) eredményei mindenképpen elismerésre méltóak, hiszen mell, gyors és pillangóúszásban is az első tízben, illetve tizenötben végzett. Cintia fejlődése az elmúlt két évben nagyon meggyőző, talán egy kicsit későn kezdte komolyan venni a versenysportot, de mindenképp dicséretes a teljesítménye, és az elért eredményei. Busa Dórának (1998) nem minden versenyszáma sikerült kielégítően. A mell és hátúszásban saját eredményein javított az ötven méteres számokban, sajnos a száz méterek már Dórának sem sikerültek. Ezen a bajnokságon mutatkozott be elsőként Petróczki Dani, volt kiváló sportolónk, aki mint leendő edző irányította a bemelegítéseket, és aki igazán jól kezelte a helyzeteket. A Delfin seregszemlén induló három 2001-es korosztályú versenyzőnknek, Rusenkó Lucának, Katona Petrának és Busa Barbarának sem volt könnyű a helyzete Budapesten. Mindig egyre nehezebb, idegen a helyszín, hiszen ők még nem voltak a Komjádi uszodában versenyezni, és a világversenyeken használatos rajtkövek, és időmérő egységek is mind szokatlanok voltak számukra. Sajnos ez észrevehető volt Luca versenyzésén. Rendkívül ideges volt a hát indulók, és a fordulók miatt, ezért nem is sikerült úgy a hétvége, ahogy az várható lett volna. A hátúszásban nem rontott ugyan, de ez a bizonytalanság elég volt ahhoz, hogy a fő számaiban, az 50 és a 100 méteres mellúszásban nagyon lemaradjon az idei eredményeitől, pedig edzője várta a javulást, amit Luca meg is tudott volna oldani. Mindig öröm nézni Katona Petra pillangó és gyorsúszását, fordulóit, rajtját. Teljesen professzionális edzésmunkája is rendben van, mégis amikor versenyre kerül a sor, nem akar kijönni az a fránya jobb időeredmény. Amit Kalocsán napi szinten meg tud úszni, az máshol nem megy. Pedig nem véletlenül jutott el idáig, és indulhatott az ország legjobbjaival. Bízunk Petrában, és várjuk az eredményeket más helyszínekről is, hiszen biztos, hogy képes rá. Akire igazán büszkék lehetünk, az Busa Barbara, aki minden számban javított, ez pedig igen komoly teljesítmény, ugyanis hét számban indult, és ez a legnehezebb, mindet jól tudni. Több számban is bekerült az eső tízbe, illetve tizenötbe, ami nem kis eredmény ebben a sportágban. Barbara edzéseken is nagy küzdő, nem fél a nehezebb feladatoktól sem. Rusenkó Róbert kísérő szülő elmondása szerint Barbara profiként tudta kezelni a helyzetet, és nem ijedt meg a nagy pesti csapatoktól sem. Különösen tetszett neki, hogy világszínvonalú medencében úszhat, ahol a világbajnokok is versenyeztek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fenti három versenyzővel nem volt edző, és ez is befolyásolhatta a többiek szereplését. Köszönjük Marton Sándor, a BRÓKER Kft., és Vida Gábor, az Árpád fejedelem utcai Csempediszkont tulajdonosa támogatását, és nem utolsó sorban a szülők segítségét. Nehéz és hosszú versenyek után vagyunk Éremeső az úszóknál 2011.10.16. M.G. Szeptember 10-én rendezték a Nemzetközi Sprint versenyt Harkányban, amelyen számos magyar és külföldi egyesület közel 460 versenyzője állt rajthoz. Csapatunk 12 fővel érkezett, Tompai Gábor edző vezetésével. A mieink nagyon jól szerepeltek, hiszen sorban gyűjtötték be a dobogós helyezéseket, és az értékes pontokat. Matos Balázs (1998) fő számaiban 3-4-dik helyen végzett. Szabó Vivien (2000) kiváló versenyzéssel, három versenyszámban is a második lett. Tóth Ernák (2002) a 2001-esek mezőnyében is uralta a

vizet, hiszen mellúszásban a nem várt első helyet hozta el, nem kis meglepetésre. Gyorsúszásban is csupán tizedekkel maradt le a dobogóról. Busa Barbara (2001) is így járt hátúszásban, a többi versenyszámában is az első tízben végzett. Fe-renczi Anna (2001) alkatilag is a vízbe termett, törékenynek mondható felépítése, hosszú kezei és lábai is kellettek ahhoz a szorgalomhoz, ami a dobogó tetejére juttatta gyorsúszásban. Háton a második, majd ha már ott volt, a nem fő számaiban, mellen és pillangón is begyűjtött két harmadik helyezést. A késő estébe nyúló verseny után csapatunk két részre szakadt. Voltak, akik hazajöttek, és voltak, akik ott aludtak, hogy másnap Szigetváron is megmutassák, mire képesek. Vacsora és némi utazás után már közel éjfél környékén járt az idő, így nem sok esélyt látott Busa Attila vezetőedző a javításokra, hiszen reggel érkezett, és látta a csapat kimerültségét. Ennek ellenére egy frissítő bemelegítés után igazán meglepő eredmények születtek. Mindenki javított, részben betudható ez a 25 méteres medencének is. Matos Balázs 50 méter gyorsúszása alvósnak nézett ki, de időeredményét nem lehet annak mondani. Sajnos csak az ötödik helyen végzett. A 200 méter vegyest edzője ráadásnak szánta, hogy ne merevedjen le a hosszú pihenésben. Balázs ebben a számban közel tíz másodpercet javított, ami meghozta a kedvét, és 50 méter háton lehengerlő úszással és szenzációs idővel lett második. Majd Busa Barbara következett, aki sajnos aranyat nem, de egy ezüst és két bronzérmet is hozott haza, nem kis büszkeség ez a szülőknek, hiszen három hetes kihagyás után nem volt esélyes ilyen helyezésekre. Szabó Vivienre itt is csak annyit lehet mondani, hogy csodálatos és legyőzhetetlen volt. A 25 méteres medencében nagyon otthon érezte magát, előző napi időeredményein javítva, több méteres fölénnyel nyerte meg mind a három versenyszámát, így csapatunk legeredményesebb versenyzője lett ezen a versenyen. Még sok eredményt várunk tőle, hiszen az országos ranglista hatodik helyén áll 50 méter gyorson. Tóth Ernák a saját korosztályában csak egy versenyszámban indult, ám ezt 5-6 méteres előnnyel nyerte. Ezután az egy évvel idősebbek között állt rajthoz, itt negyedikként ért célba, a 200 méter vegyesen a felnőttekkel indult, és 12 másodperccel jobbat úszott egyéni csúcsánál. Busa Attila elmondta, hogy mindenki a maximumon dolgozik, ezért is lehettünk a 18 csapatból a negyedikek. Ezúton is szeretne köszönetet mondani kivétel nélkül minden szülőnek, mert a legfontosabb lépés, hogy le kell hozni a gyereket edzésre, és utána minden nap ezt kell tenni, hiszen csak akkor lesz továbbra is ilyen eredményes egyesületünk.

Sikeres volt a Szekszárd Sprint 2011.10.21. M.G. Remekül szerepeltek úszóink Egerben és Kecskeméten Ismét megrendezésre került a Szekszárd Sprint elnevezésű úszóverseny, méghozzá az eddigi legsikeresebb a kalocsai csapat számára. A viszonylag alacsony nevezési díj lehetővé tette sok egyesület számára, hogy minden versenyzőjét be tudja nevezni, így az egyik legnagyobb létszámú verseny volt ez a környéken. Éppen ezért igen nehéz a dobogóra állni, sőt néha az első tízbe is bekerülni. Így még nagyobb öröm Katona Petra (2001) 3. helyezése pillangón, hiszen mint említettük, egyesületünk legszebb pillangójáról van szó, ami már több mint egy éve nem akar javulni, ám most ez megváltozni látszik. Matos Balázs (1998) mindig a dobogó közelébe úszik. Ez alkalommal hátúszásban lett első, annak ellenére, hogy igen kiélezett volt a verseny, hiszen az első három egy tized másodpercen belül ért célba. Szabó Vivien (2000) gyorson harmadikként ért célba, szenzációs idővel. Ferenczi Anna (2001) új, felfedezett versenyzőnk sem hibázott gyorson, ahol 2., háton és mellen pedig 3. lett. A Kalocsai Úszó Egyesület versenyzői Egerben az Agria Sprint elnevezésű úszóversenyen 19 egyesület közel 260 versenyzőjével mérhették össze tudásukat. Matos Balázs (1998), két éremmel lett gazdagabb, 50 méter gyorson második, 50 méter háton pedig harmadik lett. Szabó Vivien (2000) időeredménye ugyan elmaradt a legjobbjától, még így is elég volt a bronzéremhez 50 méter gyorsúszásban. A versenyzőknek nem volt megállás, hiszen az elmúlt hétvégén Kecskemétre utaztak, hogy részt vegyenek a Dél-Alföldi Regionális úszóversenyen, ahol 15 csapat 250 versenyzője indult, köztük Matos Balázs, aki a dobogó tetejére álhatott 100 méter hátúszásban. Ezután 100 méter gyorson harmadikként ért célba. Ferenczi Anna 50 méter mellúszásban lett bronzérmes. Tóth Mikolt (1998) 100 méter pillangón lett harmadik, ami az egyik legnehezebb versenyszám. Fekete Mátyás (1999) mellúszásban jeleskedett, a 100 méteres távon harmadikként ért célba. Busa Attila vezetőedző a többiek eredményeivel is elégedett volt, hiszen kivétel nélkül mindenki tudott javítani. Matrica Kupa Százhalombattán 2011.10.31 19:25 M.G. A Kalocsai Úszó Egyesület fiataljai az elmúlt hétvégén a százhalombattai Matrica Kupán vettek részt. A rangos megmérettetésen 17 egyesület 180 versenyzője állt rajthoz. A mieink 5 fővel képviselték városunkat. Az eddig ismeretlen versenyhelyszín a jövőben mindenféleképpen a kedvencek között szerepel majd, hiszen a 23 nevezésből 23 pontszerző helyet sikerült megszerezni, emellett nem kevesebb, mint 10 érmet

is elhoztunk. Nagyban köszönhető ez Szabó Viviennek (2000) képünkön, aki mindjárt négy érmet is begyűjtött. Vivien soha nem látott időket úszott, 100 méter háton és 50 méter gyorson első lett, majd 50 méter háton csupán századokkal maradt le az első helyről, és lett harmadik. 100 méter gyorson is új egyéni csúccsal lett második. A legrosszabb helyezése is negyedik, 100 méter vegyesen és mellúszásban, de itt is néhány centire volt a dobogós helyezéstől. Nem sokkal maradt le tőle Tóth Ernák (2002). Ő csak három dobogós helyezést ért el nem kis meglepetésre, hiszen mindig a fiatalabb korosztályban van több induló és itt erősebb a mezőny. Nyilvánvalóan elfelejtették ezt mondani Ernáknak, aki magabiztos fölénnyel nyerte meg a mellúszást, és zsebelt be két második helyezést is pillangón valamint gyorson. Az 50 méteres hátúszásban negyedik lett. Matos Balázs (1998) rendkívül jól versenyzett, kiváló időket úszott többek közt 50 méter gyorson, ami a negyedik helyre volt elég. Edzője meglepetésére 100 méter vegyes-úszásban álhatott a dobogó harmadik fokára. Ferenczi Anna (2001) sajnálatos hibával kezdett, háton kizárták a versenyből, mert bemozdult a rajtnál, bár ebben a számban a dobogós helyezésre is esélye volt. Sokaknak nem sikerülne ezt feldolgozni, de Anna, miután kisírta magát, követte Tompai Gábor edző utasításait, és profi módon a következő feladatra koncentrált, így lehetett 50 méter gyorson második, 50 méter mellen pedig harmadik. Busa Barbara (2001) csak pillangón tudott javítani, ebben a számban az ötödik helyezést sikerült elérnie. Barbara az előző heti gyorsúszásával most a harmadik helyen végzett volna. Sajnos az úszás is nagyon összetett sportág, és nehéz végig a maximumon dolgozni, hétről hétre javítani. Mindent figyelembe véve gratulálunk úszóinknak és edzőiknek. Kívánjuk, hogy legyen sok ilyen sikeres verseny és kitartás a jövőben is. Réfy Walter aranyérmes 2011.12.11. Budapesten rendezték még október elején a Gyengénlátók Országos Úszóversenyét, ahova egy nyári tábor alkalmából kapott meghívást Kalocsáról Réfy Walter, a Kossuth Zsuzsanna szakközépiskola tanulója. Walter nagyon szép eredményt ért el a versenyen, 50 méteres mellen aranyérmet, 4x50 méteres váltóban pedig bronzérmet szerzett. Ezúton is szeretné megköszönni edzője, Tompai Gábor munkáját, segítségét, valamint iskolájának, hogy a részvételt biztosították. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Megyebajnokság és Környezetvédelmi Kupa Mozgalmas hétvége az úszóknál 2011.11.12 00:14 M.G. Az elmúlt hétvégén a Kalocsai Úszó Egyesület fiataljai részt vettek a Megye Bajnokságon, valamint a hazai rendezésű Környezetvédelmi Kupán.

Megyei bajnoknak lenni jó, de ötszörösnek, az már igazán kitűnő eredmény. Matos Balázs (1998) az elmúlt hétvégén öt versenyszámban is diadalmaskodott, és a megye legjobbja lett. Megyei bajnokként üdvözölhetjük kiskőrösi versenyzőnket, Ferenczi Annát (2001) is, aki 200 méter vegyesen lett első, gyors és hátúszásban második, mellen pedig harmadik. Busa Dóra (1998) 100 méter mellen második, pillangón harmadik lett. Busa Barbarának (2001) is sikerült dobogóra állnia 100 méter mellúszásban, ahol kiváló idővel lett harmadik, valamint 200 méter vegyesen szintén. Katona Petra (2001) 50 méter pillangón másodikként ért célba. Tóth Ernák (2002) majdnem minden számában harmadik helyen végzett. Fekete Mátyás (1999) 100 méter mellúszásban lett második. Vasárnap az egyesület a Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület és a Kalocsavíz Kft. támogatásával rendezte meg a X. Környezetvédelmi Kupát. A hagyományos hazai megmérettetésen 5 egyesület 120 versenyzője állt rajthoz. Ilyenkor egyesületünk minden versenyzője esélyt kap az indulásra, azok is, akik nem versenyszerűen sportolnak, meg tudják magukat méretni. A versenyt Szalmay László, az egyesület titkára nyitotta meg, majd az eredményhirdetésnél ő adta át a közel háromszáz érmet és oklevelet a sportolóknak. Szabó Vivien (2000) mindent megnyert, amiben rajthoz állt, így négy aranyéremmel indulhatott haza. Követte őt Matos Balázs, aki összesen kilenc aranyat gyűjtött be. A mindent megnyerők klubjába iratkozott be még Ferenczi Anna is, szintén négy arannyal. Tóth Mikolt (1998) óriási sprinttel gyorsban első lett, hátúszásban pedig második. Busa Dóra a hátúszást nyerte meg, mellen és gyorson pedig harmadik lett. Tóth Ernák mellúszásban nem talált legyőzőre, háton és mellen második lett. Busa Barbara két harmadik helyével nem volt elégedett edzője, de a végére csak kapott dicséretet is, hiszen gyorson már másodikként ért célba. Réfy Stefánia (2000) kiváló idővel mellúszásban második lett. A meglepetésember Horváth Bendegúz (2000), aki mellúszásban második lett. Fekete Mátyás két második és egy harmadik hely mellé bezsebelt egy váltó aranyat is. Varga Bencének (2001) igazából a vízilabda a választott sportja, ennek ellenére gyorson másodikként ért célba. Említésre méltón versenyzett még Dienes Dominika és Katona Petra, akik váltóban értek el ezüstérmet. Rusenkó Luca (2001) nagy csatában, de lemaradt a dobogóról. Oklevelet kapott Németh Tamás, Bolvári Patrik, Matos Andrea, Németh Kinga, Bukor Levente és Varga Soma. Végül, de nem utolsó sorban a bemutató úszók, akik az idei évben tanultak meg úszni: Boromisza Gréta, Guzsván Hédi, Horváth Zsombor, Lakatos Bence, Pécsi Martina, Balogh

Zsanett, Kapitány Petra, Koprivanacz Erik, Deák Kíra, Jánosi Mirabella és Vén Adél. Gratulálunk nekik, akik közül néhányan már a következő versenyre is jogot szereztek és indulhatnak november 13-án, a XX. Kalocsa Kupán. Köszönet a szervezőknek, segítőknek, szülőknek és az uszoda dolgozóinak. XX. Kalocsa Kupa és Sztankovics Tyutyu emlékverseny Ismét két izgalmas hétvége az úszóknál 2011.11.23. M.G. Kezdődött a Sipos Márton Nemzetközi Emlék Versennyel Szekszárdon, november 5-én és 6-án, ahol a számos határon túli egyesület megnehezítette a mieink feladatát. Emiatt kevesebb érem jutott csapatunknak, sajnos szám szerint csak egy, amit Matos Balázs (1998) gyűjtött be 100 méter háton, ahol második lett. Ezután a 100 méteres gyorson századokkal ugyan, de lecsúszott a dobogóról. Hasonlóan teljesített Ferenczi Anna (2001) és Busa Barbara (2001), akik karnyújtásnyira voltak az érmes helyezéstől. Említésre méltó Rusenkó Luca (2001) pillangó úszása, ahol több másodperces javítással lepte meg edzőjét és versenytársait. Majd jött a várva várt nap, a XX. Kalocsa Kupa és a Sztankovics István TYUTYU emlékszám. Sajnos az egyesületek nehéz anyagi helyzete és a járványok megmutatkoztak a létszámon, hiszen csak a meghívott egyesületek fele tudott eljönni. Ennek ellenére is közel száz versenyző indult a rangos megmérettetésen, amelyet dr. Filvig Géza, az egyesület elnöke felkérésére Török Ferenc, Kalocsa város polgármestere nyitott meg. Mivel a szervezők úgy döntöttek, hogy az emlékszám 50 méter helyett 25 méter legyen, sokkal nagyobb érdeklődést váltott ki a Tyutyu barátok, szülők és a szimpatizánsok körében is. Nagy öröm volt, hogy olyanok is úsztak barátunk emlékért, akik annak idején más egyesületeknél versenyeztek. A sport és a mozgás szeretetét bemutatta a város polgármestere is, aki szintén indult az emlékszámban, mégpedig a hármas pályán, oldalán dr. Filvig Gézával és a csapat edzőivel, Busa Attilával és Tompai Gáborral. A profi sportolók között az első három helyért nagy csata zajlott, ahol egykori kiváló versenyzőnk, Petróczki Dani lett a második.

Az amatőr indulók is szinte fej-fej mellett értek célba, ezért a versenybíróság és a célbírók döntése alapján, mindenki szoros küzdelemben negyedik lett, és vehette át a Sztankovics TYUTYU emlék kupát, amit az önkormányzat sajtószóvivője, Katusné Dávid Edit adott át a résztvevőknek. Ezután egy perces néma csenddel emlékeztünk. A város képviselőjeként és szurkolóként jelen volt ifjabb dr. Filvig Géza, valamint Rumi László, aki a médiát is képviselte. A versenyzőink is kitettek magukért, hiszen ezen a versenyen 14 arany, 5 ezüst és 7 bronzérmet szereztek. Az érmeket a város sportfelügyelője, Szűcs László adta át, aki részt vett ezen a sporteseményen is, és elismerően beszélt arról, hogy ez a sportág is jó irányba halad. Matos Balázs (1998) a tőle megszokott időkkel és precizitással mind a négy versenyszámot megnyerte, amiben rajthoz állt. Szabó Vivien (2000) megingott mellúszásban, ahol második lett, egyébként ő is mindent megnyert. Ferenczi Anna (2001) szintén mellúszásban lett csak második, pedig még javítani is tudott legjobb idején. Minden más versenyszámában első lett. Nem maradhatott le a csapat kedvence sem, Tóth Ernák (2002), aki három aranyat és háton egy ezüstérmet vehetett át. Busa Barbara (2001) bronzérmet szerzett mellen és gyorson, majd 100 méter vegyesen szenzációsan jó idővel lett második. Fekete Mátyás (1999) ismét jó formában versenyzett, így a sok hiányzás ellenére is minden számában harmadikként ért célba. Edzője az elért időeredményeivel is elégedett volt. Horváth Bendegúz (2000) fő számában, 100 méter mellen harmadik helyet szerzett, és 100 méter vegyesen is csak hajszállal maradt le a dobogóról. Busa Dóra (1998) mellúszása sajnos nem sikerült, itt negyedik lett, ám háton már a bronzérmet akaszthatták a nyakába. Németh Tamás (2001) még nem régóta koptatja a vizet, de edzője szerint jó a technikája, és lehet még eredményes, csak meg kell erősödnie. Jól mutatja ezt a mellúszásban elért negyedik helyezése. A váltókban is jeleskedtek fiataljaink. A 4x50 méter fiú gyors váltóban második lett Matos Balázs, Horváth Bendegúz, Tóth Ernák és Fekete Mátyás. A 4x50 méteres leány gyors váltóban első lett, még a fiúk idejét is négy másodperccel felülmúlva az A csapat, Tóth Mikolt, Busa Barbara, Ferenczi Anna és Szabó Vivien (képünkön). B csapatunk Busa Dóra, Dienes Dominika, Katona Petra és Réfy Stefánia összeállításban negyedik lett. Ők szintén megérdemlik az elismerést. A versenyek hibája, hogy nem lehet mindenki díjazott, de vannak, akik megérdemlik a dicséretet, mint Rusenkó Luca (2001) és Matos Andrea (2001), akik szinte soha nem hiányoznak az edzésekről, szó nélkül ússzák a napi sok ezer méterüket, és mégsem kerültek dobogóra vagy a váltóba. Nekik további kitartást és további szorgalmat kívánunk, biztos, hogy lesz ez még másként is. Hasonlókat mondhatunk az idén tanult versenyzőknek, aki szintén indultak gyors és mellúszásban, és igazán profiként szerepeltek. Guzsván Hédi (2003), Horváth Zsombor (2003), Lakatos Bence (2005), Boromisza Gréta (2002), Balogh Zsanett (2003) és Deák Kíra (2003) annak ellenére, hogy két-három évvel idősebbekkel indultak, a középmezőnyben tudtak végezni. Külön köszönjük a Kalo-csavíz Kft. igazgatójának, Szigeti Attilának a támogatását, valamint Tóth István uszodavezető segítségét, és nem utolsó sorban a volt úszók, szülők és volt kollégák, barátok segítségét. Nélkülük nem lehetett volna lebonyolítani ezt a színvonalas versenyt.

Mikulás járt az úszóknál 2011.12.11. M.G. Ismét gyerekzsivajtól volt hangos a Kalocsai Városi Uszoda. A kemény edzések, megerőltető munka és fárasztó versenyek után eljött a lazítás ideje. Az egyesületnél minden évben hangsúlyt fektetnek arra, hogy Mikulás napján a versenyzők és szüleik eltölthessenek egy kellemes délelőttöt. Az edzők ilyenkor egy közös vetélkedőt szerveznek, amely természetesen a medencében zajlik. Gyerekek és szülők alkotnak egy párt, hogy együtt oldják meg a sokszor igen-igen nehéz vízi feladatot. Idén sem volt ez másként. Bár a teljesítés nem volt könnyű, mégis a jókedv jegyében zajlott. A jutalom sem maradhatott el. Mindenki oklevelet, a legjobb csapatok pedig egyedi kupát vehettek át. A program zárásaként pedig megérkezett a Mikulás, hogy gazdag csomagokkal kedveskedjen a gyerekeknek, akik ugyancsak kitettek magukért. Szebbnél szebb verseket, énekeket és hegedűszólókat adtak elő. Köszönet a szülőknek, akik partnerek voltak és segítettek. Reméljük, jövőre azok is részt tudnak venni a rendezvényen, akik idén nem tudtak eljönni. Köszönet továbbá a Városi Uszoda vezetésének, és dolgozóinak, Szigeti Attilának, a Kalocsavíz Kft. igazgatójának.vitéz Zoltánnak és Wéber Péternek, akik évről évre támogatják a csapatot, és lehetővé teszik, hogy a közel 40 család maradéktalanul jól érezhesse magát